A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó magánjogi szabályozás fejlődése

MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Kereskedelmi Jogi Tanszék A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó magánjogi szabályozás fejlődése KÉSZÍTETTE: Sáfrány Enikő KQSWK8 KONZULENS: Dr. Barta Judit PhD. egyetemi docens Miskolc 2015

UNIVERSITY OF MISKOLC FACULTY OF LAW Department of Commercial Law Development of the regulation concerning the liabilities of company officers MADE BY: Enikő Sáfrány KQSWK8 CONSULTANT: Dr. Judit Barta PhD. associate professor Miskolc 2015

Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 1. A társasági jog rövid története... 3 2. A magyar társasági jog kialakulása... 7 2.1 Az 1875. évi XXXVII. tc (Kt.)... 9 3. Az 1988. évi VI. törvény és az 1997. évi CXLIV. törvény... 19 4. 2006. évi IV. törvény - Harmadik Gt.... 25 4.1 A felmentvény... 28 4.2 A wrongful trading felelősség... 30 5. Az Új Polgári Törvénykönyv... 34 6. Külföldi jogrendszerek társasági jogi szabályozása... 36 6.1 Anglia... 37 6.2 Németország... 39 6.3 Franciaország... 41 6.4 Olaszország... 42 Összegzés... 44

Bevezetés Jelen dolgozat azt vizsgálja, hogy a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek szerepe mennyiben változott meg a történelem során. A vezető tisztségviselőknek elsősorban a magánjogi felelősségének a kérdéskörét szeretném bemutatni a társasági jogfejlődés egyes történeti korszakain keresztül. Mivel a vezető tisztségviselők tevékenységének egy társaság működésének sikerében a kezdetektől óriási szerepe lehetett, ezért mindig is fontos volt meghatározni felelősségüket, valamint annak jogi kereteit biztosítani. A dolgozatomban ki fogok térni magának a kereskedelmi jognak és az ezzel szorosan összefüggő kereskedésnek a kialakulására, különös tekintettel a tengeri kereskedelem történetére. Ezt követően a különböző országok társasági jogi szabályzását ismertetném, azonban a téma komplexitása és az általam bemutatott országok jogrendszereinek eltérő aspektusai miatt csak érdekesség képen, egy általános kitekintést fogalmazok meg. Majd a társasági jog magyar szabályozásának történetét és egyben fejlődését veszem át, különös tekintettel az 1875. évi XXXVII. törvénycikkre (Kt.). Ezt követően pedig elemzés alá veszem az 1988. évi VI. törvény (első Gt.), az 1997. évi CXLIV. törvény (második Gt.), majd a 2006. évi IV. törvény (harmadik Gt.) vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályait. Ezen túlmenően bővebben elemzem a felmentvény intézményét, annak történet, majd kitérek a wrongful trading hazai szabályozására is. Köztudott, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv nagy változásokat hozott a társasági jog hazai szabályozásában, elsődlegesen azt, hogy már a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályokat is tartalmazza, amelyben lényegesen változik a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok egy része is. Az új rendelkezések némelyike, mint például a kft.-k esetében bevezetendő ügyvezetői tiltakozás intézménye, közvetlenül is érinti a vezető tisztségviselők felelősségét. A korábbi társasági formákban a vezető tisztségviselők által harmadik személyeknek okozott károkért a társaság felelt, ami visszaélésekhez vezetett, ezért az új szabályozás célja a korlátolt felelősséggel való visszaélés megakadályozása volt. A 2013. évi V. törvénnyel szabályozott új Polgári Törvénykönyv pontosítani kívánta a vezető tisztségviselő felelősségét, és egyfajta törekvés figyelhető meg a társaságok megerősítésére is. A jogi szakma képviselői mind azon a véleményen vannak, hogy a polgári joganyagba ágyazott társasági jogi könyv hatályba lépése után a jövőben elkerülhetetlen lesz a cégtörvény és a csődtörvény hazai szabályozásában is hasonló 2

módosításokat kivitelezni. Meglátásom szerint erre annak az érdekében lesz szükség, hogy olyan stabil alapokon legyen, többek között a vezetői felelősség szabályozása, amely a korábbi szabályozás során is sikerrel érvényesült (Gt., Ctv., Csődtv.). 1. A társasági jog rövid története A társasági formák történeti vizsgálódása során azt lehet megállapítani, hogy nincsen teljesen egységes forma a különböző korszakokat tekintve. A kutatásnak ez a része nem megy végig minden korszakon, csak a társaságok magánjogi fejlődésének kiemelkedő mozzanatai képezik tanulmányom tárgyát. Ahhoz, hogy egyáltalán társasági jogról beszéljünk, szükségesnek tartom tisztázni, hogy mik azok az alapok amelyek, véleményem szerint, egyáltalán a kereskedelem létrejöttéhez vezettek. A kereskedelmi jog történeti fejlődése természeténél fogva összefügg a kereskedés fejlődésével. A kereskedés az a tevékenység, amely a szükségletek és igények bizonyos mértékű kielégítését célozza meg. A kereskedés kialakulásának első mozzanata, a cserekereskedelem létrejötte volt, amelynek elsődleges célja pusztán csak a javak kicserélése volt. Az őskorban például csereszköz tulajdonképpen bármi lehetett (pl: hús, prém, gyümölcs) amelyből az egyik félnek többlete a másik félnek pedig hiánya volt. A későbbi időkben a csereszközök legnagyobb részét már a fémpénzek, majd később a papírpénzek tették ki, de mai napig megmaradtak a cserekereskedelem régi formái (bartell). A történészek szerint az első, egységes pénzérmét Kr. e. 7. században Lüdia területén adták ki, amelyet a többi nép is folyamatosan átvett és saját belátása szerint alakította ki. 1 A pénz kialakulása fokozatosan meggyorsította a kereskedelmi ügyletek lebonyolítását és ezáltal megkönnyítette az ügyletek elszámolását is. A kereskedelem egyik legmeghatározóbb része a tengeri kereskedelem volt. Ebből a szempontból kiemelkedtek a föníciaiak, akik nemcsak kiváló hajósok voltak, de ezt kihasználva a tengeri kereskedelem volt a fő gazdasági tevékenységük is. A földrajzi adottságoknak köszönhetően kikötőket hozhattak létre, az erdők fája pedig alapanyagul szolgált a hajók építéséhez is, ezáltal pedig hajózási társaságokat is szervezhettek. 2 Azt is meg kell 1 http://ecopedia.hu/penz-tortenete Letöltés ideje: 2015.01.10. 15:32 2 http://hu.wikipedia.org/wiki/f%c3%b6n%c3%adcia Letöltés ideje: 2015.01.10. 15:50 3

említeni, hogy náluk fejlődött ki a thalaszokrászia intézménye is, vagyis olyan hatalom, amely a tengeri telepeket létesítette és működtette, ezzel lehetővé téve számukra az egész Mediterráneum kereskedelme feletti ellenőrzést. 3 A távolsági tengeri kereskedelem lebonyolításához nélkülözhetetlen volt a hajók megépítése, azok felszerelésének biztosítása, áruval való ellátása és a veszélyes vizekre bocsátása. Ezek a kezdetektől fogva olyan mértékű kockázatott jelentettek, amit csak az uralkodó vagy az államilag szervezett közösség egésze tudott vállalni. Bizonyos értelemben ez egyben a hatalom forrása is volt, hiszen a kereskedelmi és hadihajók kezdetben nem differenciálódtak. 4 Az ókori Egyiptomban például a tulajdonosok a fáraók és a templomok voltak, magántulajdonban nem volt hajó. Ez a gyakorlat érvényesült a görög városokban is, amíg nem alakult ki a hajók magántulajdona. A rómaiak annak ellenére, hogy nem voltak kifejezetten kereskedők, évszázadokon keresztül voltak meghatározói az ókor kereskedésének. Ennek ellenére kereskedelmi joguk, mint olyan nem volt, amelynek okát a rómaiak jogi felfogására és társadalmi viszonyira vezethetjük vissza. A rómaiak a különböző foglalkozásokat rabszolgák által végezték, éppen ezért a kereskedés azon ágai, amelyek ma már önálló üzleteket képeznek csak a rabszolgák által végzett összforgalom részét képezték. 5 Ezért nem meglepő, hogy a kereskedés nem fejlődött önálló foglalkozássá, és így nem eredményezte a külön jogszabályok kialakulását. A Római Birodalomban sokáig az állam maga építette a hajókat, ami csak akkor változott meg, amikor a Birodalom határainak védelme állandó hadsereget igényelt. A hadsereg fenntartása komoly pénzeket emésztett fel és a pénzhiány csökkentése miatt a császárok kénytelenek voltak munkaszolgálat formájában megszervezni az állami feladatok ellátását. 6 Az állami szükségleteket egyre inkább úgy fedezték, hogy az egyes foglalkozási ágakban a kincstár a céhekhez hasonló szervezeteket hozott létre, amelyeket robotmunka kifejtésére kötelezett, amelyért cserébe megkapták az adott iparág monopóliumát. 7 A társaságok üzletvezetésének gyökerei is ide köthetők. A hajótulajdonosok (exercitor navis) hajóvezetőt (magister navis), az üzlettulajdonos 3 http://hu.wikipedia.org/wiki/f%c3%b6n%c3%adcia Letöltés ideje: 2012.01.10. 15:50 4 Max Weber: Gazdaságtörténet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 168. oldal 5 Dr. Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján;eggenberg féle könykereskedés kiadás; Budapest, 1876. 49. oldal 6 Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben c. tanulmánya, Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 4. oldal 7 Max Weber: Gazdaságtörténet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 169. oldal 4

(dominus negotii) üzletvezetőt (institort) alkalmazott. 8 A tengeri kereskedelem azért kiemelkedő e témakörben, mivel ez a terület volt az, ahol a nem állami kereskedők először kényszerültek arra, hogy tevékenységüket és annak üzleti feltételeit valamiféle társas formációban tegyék lehetővé. A szervezeti keretekről sajnos nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok, az ókori kereskedelmi vagy tengerjogi ismeretek hiányában, de például a lex Rhodia de iactu mercium az egyik olyan törvény, amelyben látszik, hogy ha egy hajó több kereskedő áruját is szállította, akkor a közöttük kialakult kockázatközösséget valahogyan rendezni kellett a jogalkotónak. 9 A kereskedelmi jog, mint önálló jogág felbukkanására a középkorban találunk tényleges törvényeket. 10 A tengeri kereskedem középkorban lezajlott folyamatáról Max Weber a következőket írja: A tengeri kereskedem kevésbé volt kapitalista jellegű, mint az ókorban. Rendszerint egy olyan társulás formájában szerveződött meg, melyben mindenki részt vett, aki az adott kereskedelmi üzletben érdekelve volt. A magad kockázat miatt a középkor folyamán soha nem fordult elő, hogy egyetlen személy a saját számlájára épített volna hajót; a hajóépítésben mindig többen vettek részt, s ennek következtében a hajótulajdon mindig társtulajdon volt. Ugyanakkor a tulajdonostársak több hajónak is társtulajdonosai is lehettek. Éppúgy, mint a hajóépítés és a hajótulajdon, egy-egy tengeri vállalkozás is alkalmat adott a társulásra. Ilyenkor összeállt a hajótulajdonos, a kapitány, a legénység és végül a velük utazó kereskedő; közösen létrehoztak egy társaságot, és magukkal vitték az árut. A kereskedő nem mindig utazott személyesen a társasággal, sokszor alkalmazottal képviseltette magát, pl. bizományost küldött maga helyett. A társaság közösen vállalta a kockázatot: meghatározott arányok szerint osztották szét a nyereséget, és az esetleges veszteségből is mindenki arányosan vette ki a részét. 11 Ez volt az a társas viszony, amelyből ebben az időszakban kialakult a commenda intézménye. Ennek az intézménynek a lényegét Max Weber a következőképpen fogalmazza meg: az utazás viszontagságait nem vállaló, talán már túl öreg kereskedő tőkét bocsátott egy másik rendelkezésére, aki aztán ténylegesen útnak indult. A hasznot megosztották, általában ¾ részt kapott a helyben állomásozó tőkés, ¼-et pedig az aktív partner. Ilyen szerződések leggyakrabban a földközi-tengeri kereskedelemben fordultak elő, de 8 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005. 111. oldal 9 Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben c. tanulmánya, Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 4. oldal 10 Leginkább a tengeri kereskedésre vonatkoztak. 11 Max Weber: Gazdaságtörténet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 171. oldal 5

alkalmazták a szárazföldi utazásoknál is. Rendszerint egyeden (kör)utazásra szóltak, de sikeres vállalkozás után gyakran újabb szerződést kötöttek ugyanazok a partnerek. Néha a helyben maradó tőkés megszabta a vitt és hozott áruk fajtáját, mely utóbbiakat aztán esetleg a saját kikötőjében maga értékesített, de nem számított ritkaságnak, különösen akkor, ha egy özvegy, egy alapítványi vagy egyházi intézmény, vagy kisgyermekek és árvák gyámja volt a kapitalista, hogy minden fontos döntést az aktív partnerre bíztak. 12 Ezek alapján akár úgy is felfoghatnánk a commendát, mint egy mai értelemben vett társaságot, bár Kisfaludi András szerint ettől kell óvakodnunk. Szerinte ugyanis nem jött létre tartós kockázatközösség, mert a kezdetekben a társas viszony csak egy-egy üzleti útra alakult és az üzletenkénti elszámolás az együttműködés tartóssá válását követően is fennmaradt és ez lehetetlenné tette, hogy a társaság maga saját, elkülönült vagyonnal rendelkezzen, ez pedig eltérő a mai társaságoktól. A társaságoknak a tagoktól elkülönült vagyona a XIV. századtól kezdve kezdett kialakulni, ami annak volt köszönhető, hogy az üzletek már kezdtek túllépni a családi kereteken. Ezt mutatja, hogy a családok már külső tőkét is felhasználtak a vállalkozások működtetéséhez, valamint kívülállókkal léptek társas viszonyba, éppen ezért volt szükség arra, hogy az üzleti vagyont elkülönítsék a kereskedők magánvagyonától. 13 Mindezek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a régi társasági formák az államot váltották fel a gazdaság egyes szegmenseiben, amely viszonyokba az állam nem avatkozott bele közvetlenül, legfeljebb azok jogi kereteit biztosította. A másik, társasági jogi szempontból fontos fejlődési irányzat a XV.-XVI. Században zajlott le. Ebben az időszakban az egyik lehetőség az volt, hogy a városok közötti kereskedelmi vállalkozásokat, azok tevékenységét maguk a városok folytatták és ők maguk is finanszírozták. Az ügyletek lebonyolításának másik lehetősége pedig az volt, hogy az adott város a lebonyolítani kívánt ügylet finanszírozásába a városi közösséget is bevonhatta úgy, hogy az ügylet megvalósításához szükséges tőkét a társaság alapításával gyűjtötte össze. 14 Habár ez a megoldás még mindig távol áll a mai értelemben vett társasági formáktól, fontos megjegyezni, hogy ebben a formában a társaságot már 12 Rondo Cameron: A világgazdaság rövid története a kőkorszaktól napjainkig. Maecenas könyvek, Budapest, Talentum Kft. 1998. (második kiadás) 93. oldal 13 Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben c. tanulmánya, Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 5. oldal 14 Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben c. tanulmánya, Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 6. oldal 6

hatóságilag ellenőrizték. 15 Az állami feladatok megvalósításához szükséges hatalmat tehát a feladat finanszírozására hivatott társaságokban is megtartották, ekként e társaságok még mindig az állami funkciók megvalósításának eszközei, amelyek szabályozása egyedi aktusokkal, a városi közhatalom alapján történik, nem pedig a társaságban résztvevők magánautonómiája alapján. 16 Ebből az idézetből jól kivehető, hogy a közhatalmi befolyás megszűnte volt az a meghatározó lépés, amelynek követően már beszélhetünk a modern értelemben vett társasági formáról. 2. A magyar társasági jog kialakulása A XIII. században zajlott le Európában az első technikai forradalom, amelynek egyik következményeként a kereskedelem és az ipar egyre bonyolultabb szervezést és finanszírozást igényelt. Az ehhez szükséges tőkét legtöbbször csak társaságok útján lehetett biztosítani. Ebben az időszakban a leggyakrabban előforduló társasági forma a közkereseti társaság volt, amelyben a tagok korlátlanul és egyetemlegesen feleltek. A tagokat leginkább családi vagy baráti kötelék fűzte össze, hiszen a bizalom kialakulásához jól kellett ismerniük egymást. Ezen társasági formában meglévő korlátlan és egyetemleges felelősség az, amely biztosította a hitelezőket arra az esetre is, ha a társaságnak nem volt kiemelkedően magas társasági vagyona. Idővel kialakult egy vezető is, aki a többiek nevében, azaz a társaság nevében is jogosult volt eljárni, ezt tette később kötelezővé az 1673. évi Colbert által patronált Ordonnance de Commerce. 17 Az előző részben már említett commenda intézménye volt az, amely a betéti társaság alapjául szolgált Magyarországon. A betéti társaság első modern szabályozása szintén az Ordonannce de Commerce-ben valósult meg. Ennél a szabályozásnál csupán annyit érdemes megjegyezni, hogy a hitelezőkkel szemben a kültagot is felelőssé tette. A magyar kereskedelmi jog terén az első lényeges állomás az 1723. évi LIII. tc. jelentette, amely a kereskedőket kereskedelmi könyvek vezetésére kötelezte, és ezeket fél bizonyító erővel is felruházta. Később, az 1792. XVII. tc. már azt is lehetővé tette, hogy az osztrák 15 Max Weber: Gazdaságtörténet, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979. 226.-227. oldal 16 Kisfaludi András: A társasági jog helye a jogrendszerben c. tanulmánya, Polgári Jogi Kodifikáció 2000. 3. 6. oldal 17 http://www.doksi.hu/get.php?lid=14773 Tell Zita: Gazdasági társaságok, különös tekintettel a BT-re és a KFT-re; Budapesti Gazdasági Főiskolai Kar; Budapest, 2003. Letöltés ideje: 2015.01.15. 7

bíróságok ítélkezzenek a magyar kereskedelmi ügyekben, feltéve ha ennek a felek előzetesen alávetették magukat. 18 Az utóbbi törvénycikk annak a XVI. században megkezdődött folyamatnak az eredménye, amelynek az volt a célja, hogy Magyarország gazdasága és társadalma lépést tudjon tartani a folyamatosan fejlődő európai kereskedelmi rendszerrel. A kereskedelmi jog kodifikálása Magyarországon csupán csak a XVIII. század végén indult meg, mivel ekkora a kereskedelemben már olyan intézmények jöttek létre, amelyek szabályozását az akkori törvények nem tették lehetővé. Először a királyi Kúria kapott megbízást arra, hogy egy kereskedelmi és váltótörvényt alkosson, 1779-ben. Az elkészült törvényjavaslatot az e célra létrehozott országos bizottság elé 1795-ben elő is terjesztették, de annak megtárgyalása sajnos elmaradt. 1827-ben újabb komissziót állítottak fel, amely a Codex Cambio Mercantilis eiusque Ordo Processualis címmel beterjesztette a törvényjavaslatot az országgyűlésnek, de ennek megvitatására sem került sor. 19 Az 1839.-es országgyűlés volt az, amely végül Zala vármegye kezdeményezésére (amelynek képviselője ekkor Deák Ferenc volt) Bezerédy István elnöklete mellett egy újabb bizottság több önálló törvényt késztett el, amelyeket 1840 március 13.-án a király szentesített. 20 Ezek a törvények képezték a magyar kereskedelmi jog forrásait az országbírói értekezlet határozataival, a kereskedelmi szokásokkal, a törvényszéki határozatokkal és minisztériumi rendeletekkel egyetemben, egészen a Kt. elkészültéig. 21 Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy a társaságokkal kapcsolatos jogi szabályozás a reformkor idején előtérbe került és törvényi formában történő megjelenése is realizálódott. 22 18 Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve, különös tekintettel a bírói gyakorlatra. Bp., Athenaeum, 1898. 19. o. 19 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 12. oldal 20 1840.XV. tc. a váltótörvény, XVI. Tc. a kereskedőkről, a XVII. tc. a gyárak jogviszonyairól, a XVIII. tc. a közkeresetre összeállított társaságok jogviszonyairól, XIX.tc. a kereskedelmi testületek és alkuszokról, XX.tc. a fuvarosokról, XXII. Tc. a csődületről 21 Vö. Dr. Klupaty Antal: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve I. rész, Budapest 1894. 17-18 oldal 22 Román Róbert: A kereskedelmi vezetőkre vonatkozó magyar szabályozás történeti áttekintése a XIX. századtól a XX. század közepéig, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVII/1. (2009), pp. 111-157 8

2.1 Az 1875. évi XXXVII. tc (Kt.) A kiegyezést követően a rohamos ipari és kereskedelmi fejlődés szükségessé tette egy egységes és modern kereskedelmi törvény megalkotását. 1872-ben az akkori kereskedelmi miniszter, Szlávy József a magyar kereskedelmi törvénykönyv tervezetének elkészítésével Apáthy Istvánt bízta meg. A kodifikálás szempontjából három módozat közül kellett választania Magyarországnak: 1, egy önálló és új törvény megalkotása 2, egy meglévő törvényt elfogadása vagy 3, egy már meglévő törvény főbb elveinek elfogadása és ezek alapján, a magyar kereskedelmi viszonyoknak megfelelően szabályozni. 23 Az első módozat kizárt volt, mivel a kereskedés alapelvei a világforgalom egészére terjednek ki, tehát nagy újításokat Magyarország nem teremthetett meg. A második módozat pedig azért nem jöhetett számításba, mert egyik külföldi törvényt sem lehetett volna lényeges változások nélkül átültetni. Látható, hogy csak a harmadik mód jöhetett számításba, amely esetében azt kellett eldönteni, hogy melyik európai törvényt válassza hazánk a magyar kereskedelmi törvény alapjául. Mivel az akkori magyar viszonyoknak az 1862-ben elfogadott német kereskedelmi törvény felelt meg a leginkább, ezt állították fel Apáthynak követendő mintaként, ennek köszönhető, hogy a Kt. részben német fordítást is tartalmazott. Alig egy év alatt elkészült a törvénykönyv tervezet, amely általános határozatokból és három részből állt: I. rész: a kereskedői rend, II. rész: a kereskedelmi társaságok, III. rész: kereskedelmi ügyletek. Széleskörű szakmai és társadalmi vita után a végleges szövegtervezetet, mint kormányjavaslatot a képviselőház és a főrendiház megtárgyalta, majd 1875 május 16.-án királyi szentesítést is nyert, mint az 1875. évi XXXVII. tc., amely 1876 január 1.-én hatályba is lépett. A jogszabály nagymértékű ipari fejlődést tett lehetővé, amelynek eredményeképpen az ipar részesedése a nemzeti termelésben az 1850-es 8%-os mértékről 1913-ra majdnem 25%-ra emelkedett. 24 A Kt. általános részből és két fő részből állt. Az első része a kereskedőket és a kereskedelmi társaságokat, a második része pedig a kereskedelmi ügyleteket tárgyalta. 23 Dr. Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján;eggenberg féle könykereskedés kiadás; Budapest, 1876. 71. oldal 24 http://www.doksi.hu/get.php?lid=14773 Tell Zita: Gazdasági társaságok, különös tekintettel a BT-re és a KFT-re; Budapesti Gazdasági Főiskolai Kar; Budapest, 2003. Letöltés ideje: 2015.01.15. 9

Az úgynevezett Általános határozatokban lévő 1. szerint: Kereskedelmi ügyekben, ha azok iránt a jelen törvényben intézkedés nem foglaltatik, a kereskedelmi szokások irányadók, ezek hiányában pedig az általános magánjog alkalmazandó. 25 Ez a fajta jogforrási hierarchia Nochta Tibor szerint azért érdekes, mert ekkor az általános magánjog maga is kodifikálatlan volt, azaz szokásjogi fundamentumon állt. 26 A jogforrási hierarchiát megállapító általános határozatok a kereskedelmi ügyletekre vonatkozó szabályokra sokkal közvetlenebbül, a társaságokra indirekt módon hatott, különösen a kárfelelősségi rendelkezésekre. 27 A kereskedelmi kódex 3. -a az amely tisztázza, hogy ki lehet kereskedő: Kereskedőnek a jelen törvény értelmében az tekintendő, ki saját nevében kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg foglalkozik. 28 E rendelkezés alapján kereskedő lehet bárki, akinél megvannak a törvényes feltételek: egyes személy vagy társaság, természetes vagy jogi személy, testület, község, állam kereskedelmi foglalkozásuk, üzletük körében. 29 Ebből a szempontból a Kt. a maga korában élen járt, azzal, hogy a jogtudományi terület szerinti kereskedő fogalmát használta fel a kódexben a közgazdaságtudományi terület fogalmával szemben. Utóbbi tudományterület szerint ugyanis kereskedőnek az minősül, aki csak közvetít, és nem vesz részt a javak előállításában, megtermelésében valamint feldolgozásában. Ezzel a rendelkezéssel a kódex indirekt módszerrel határozza meg, hogy ki és mikor minősül kereskedőnek. 30 A kereskedői jelleg meghatározásánál nem lehetett kiindulni a foglalkozás iparszerűségéből, mivel annak gyakorlásának feltételeit az akkori ipartörvények állapították meg. Ezért helytelen lett volna, ha a Kt. megtagadta volna a kereskedői képességet azoktól, akiket ennek folytatására az ipartörvények feljogosítottak, másrészről nem is jogosíthatott fel olyanokat kereskedői képességgel, akiknél az ipartörvények ezt kizárták. Az üzletvezetésre jogosult tagok felelősségének mércéjéül a culpa in concreto-t állította fel, azaz olyan szorgalmat és gondosságot várt el az üzletvezetőktől, amelyet saját ügyeiben szokott tanúsítani. A jogsértő magatartások kártérítési szankcióját csak abban az esetben volt lehetséges elkerülni, ha a társaság az 25 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény(kt.) 26 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 14. oldal 27 Lásd: Meszlényi Artúr : Kereskedelmi és hiteljog, Budapest 1914. 13-14. oldal 28 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény(kt.) 29 Klupathy Antal: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve. Budapest, Anthenaeum, 1904. 47. oldal 30 http://www.ajtkdi.hu/pdfs/mehes_tamas_ertekezes_mhvita.pdf Méhes Tamás: Monista és dualista felfogás a magánjogban, gazdasági társaságok a Ptk-ban; Szegedi Tudományegyetem; Budapest; 2012. 52. oldal Letöltés ideje: 2015.02.02. 09:31 10

üzletbe belépett és ha egyhangúan hozzájárult a többes tagsághoz valamint az üzletvezetéshez. 31 Kiemelkedő a Kt. cégvezetőkre és kereskedelmi meghatalmazottakra vonatkozó szabályozása is. A 37. így szól: Czégvezető az, ki a kereskedelmi üzlet tulajdonosától (főnökétől) egyenesen czégvezetési meghatalmazást nyer, vagy határozottan czégvezetőnek nyilvánittatik, vagy végre arra hatalmaztatik fel, hogy a főnök czégjét "per procura" jegyezhesse. 32 A rendelkezésből jól látszik, hogy a cégvezetés olyan formális meghatalmazás, amellyel a főnök valakit arra ruház fel, hogy képviselje őt a kereskedelmi üzleti tevékenysége során felmerülő ügyletekben. Ez a felhatalmazás feltétlen képviseleti jogot jelentett a cégvezetőnek, mivel mindazon bíróság előtti, és bíróságon kívüli jogcselekményekre és ügyletekre vonatkozott, amelyek a kereskedelmi üzlet körében általában előfordultak. 33 A cégvezető kirendelésének a joga az egyes kereskedőknél a főnököt, közkereseti és betéti társaságoknál az üzletvezetéssel megbízott tagokat, részvénytársaságok és szövetkezetek esetében az igazgatóságot illette. 34 Emellett lehetséges volt egyszerre több cégvezető alkalmazása is, de ekkor különbséget kellett tenni, hogy külön-külön vagy együttesen lettek felhatalmazva. Az első esetben mindegyik cégvezető önállóan járhatott el, a másikban viszont együttes közreműködés kellet a hatáskörükbe tartozó jogcselekmények megtételére. A fenti rendelkezésből az is következett, hogy csak a törvényben megjelölt alakban lehetett felhatalmazást adni a cégvezetőknek, mert ha az üzlet tulajdonosa a törvényben foglaltakkal ellentétesen tette volna, akkor az általa kinevezett képviselőt kereskedelmi meghatalmazottnak kellett tekinteni. A kereskedelmi meghatalmazottakra a 43. az alábbiakat rendelte: A kereskedelmi meghatalmazottnak, kit a főnök czégvezetési jogosultság nélkül, akár egész üzlete vezetésére, akár üzlete körében bizonyos nemű vagy egyes ügyletekre felhatalmaz, jogköre kiterjed mindazon ügyletekre, melyek az ily kereskedelmi üzlet folytatásával rendszerint járnak, és mindazon jogcselekvényekre, melyeket az ilynemű ügyletek rendszerint szükségessé tesznek. 35 Erre a külön szabályozásra azért volt szükség, mert 31 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 116. oldal 32 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 33 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 38. 34 Dr. Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján;eggenberg féle könykereskedés kiadás; Budapest, 1876. 71. oldal 35 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény 11

előfordult, hogy a főnök valakit az egész üzlet vezetésével vagy csak bizonyos ügyletek lebonyolítására bízott meg cégvezetői jogosultság nélkül. A cégvezetőtől való különbség leginkább abban ragadható meg, hogy annak hatáskörét a törvény szabta meg, ellentétben a kereskedelmi meghatalmazott hatáskörével, amit a főnök saját belátása szerint alakíthatott. 36 Továbbá a cégvezető és a kereskedelmi meghatalmazott közötti különbség azt is megkövetelte, hogy a cégvezető helyettesítési jogát korlátozzák, illetve a főnök beleegyezésétől tegyék azt függővé. Ennek oka az, hogy a cégvezető által megkötött ügyletek mindegyike a főnököt kötelezik. 37 Abban az esetben, ha valaki annak ellenére kötött kereskedelmi ügyletet, hogy nem volt erre felhatalmazása a vele szerződő harmadik személy felé felelősséggel tartozott, ez utóbbinak pedig lehetősége volt arra, hogy tőle a szerződés teljesítését vagy kártérítést követeljen. 38 Másrészről, ha a cégvezető a főnöke beleegyezése nélkül kötött meg egy üzletet, amivel kárt okozott, akkor a főnöknek kártérítésessel tartozott. A Kt. kereskedelmi társaságként négy társasági formát szabályozott (61. ) 39 : a közkereseti társaságot, a betéti társaságot, a részvénytársaságot és a szövetkezetet. Másrészről nem ismerte el sem a magánjogi társaságot, sem pedig a csendes társaságot kereskedelmi társaságként. 40 A Kereskedelmi Törvény lehetővé tette, hogy ha azt a törvény megengedi, bizonyos esetekben a kereskedelemre is alkalmazhatóak legyenek a magánjog szabályai. 41 Itt fontosnak tartom néhány mondatban szólni a kereskedelmi társaság és a magánjogi társaság viszonyáról. Az, hogy a magánjogi társaságokat nem ismerte el a törvény kereskedelmi társaságként több oka is van. A kereskedelmi magánjog elmélete szempontjából annak volt fontos szerepe, hogy a kereskedelmi társaságok elsődlegesen a magánjogi társaságokra (societas) vezethetők vissza. 42 36 Dr. Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján;eggenberg féle könykereskedés kiadás; Budapest, 1876. 196. oldal 37 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény 42. 38 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény 52. 39 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 40 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 14. oldal 41 http://www.ajtkdi.hu/pdfs/mehes_tamas_ertekezes_mhvita.pdf Méhes Tamás: Monista és dualista felfogás a magánjogban, gazdasági társaságok a Ptk-ban; Szegedi Tudományegyetem; Budapest; 2012. 52. oldal Letöltés ideje: 2015.02.02. 09:31 42 Vö.:Nagy Ferenc : A Magyar kereskedelmi jog kézikönyve. 1884 Budapest. 146-147. oldal 12

A societasban a társaság tagjai az egyik tagtársukra ( administrator ) ruházhatták át az üzletvezetésre vonatkozó és tagi státuszukból eredeztetett jogaikat, vagy kifejezetten az üzletvezetés céljára alkalmazott személyre. 43 A societast, vagyis a tagok kötelmi jogi kapcsolatán alapuló társulást már a római jog is ismerte. 44 Ezek jogi szabályozása a XIX. században kristályosodott ki a különböző jogrendszerekben, Magyarországon pedig a Kt. megalkotásával valósult meg a szabályozás. Határozott különbségtételt innentől kezdve lehet tenni 45 a polgári jogi (akkoriban: magánjogi) társaság és a gazdasági (kereskedelmi) társaság között. A magánjogi társaságot homogén jogintézménynek számított a kereskedelmi társaságok típusokra tagolódásával szemben. 46 A magánjogi társaságoknál ugyan nem volt kötelező az, hogy gazdasági céljuk legyen, de egy közös társasági cél megléte elvárás volt. Utóbbinak elengedhetetlen elemei voltak egyrészt az erre a célra rendelt közös vagyon, a gazdasági tevékenység során felmerülő nyereségben és veszteségben való osztozás valamint a rendezett ügyvitel és a képviselet is. A tagok maguknak szereznek jogokat és vállalnak kötelezettségeket. Ebből az is következik, hogy a harmadik személyekkel szemben keletkező jogviszonyok alanya nem a társaság, mert a tagok kötelmi jogi kapcsolata nem teszi közösségüket jogképessé szemben a kereskedelmi társaságokkal, akiknél ez adott, így az utóbbi tagjai viszonylatában és harmadik személlyel szemben is önálló jogalanyként léphet fel. 47 Vagyis a magánjogi társaság olyan szerződéses jogviszony-jelleggel bírt, amely harmadik személyek irányában a tagokat közvetlenül jogosította és kötelezte, míg a kereskedelmi társaságok a forgalom önálló alanyaiként, mint jogi személyek közvetlenül is jogosítva és kötelezve voltak. A magánjogi társaságok esetében a tagok a társaság kötelezettségeiért feltétlenül és egész vagyonukkal ugyan, de csak saját részük erejéig (pro rata) feleltek, addig a kereskedelmi társaságok esetében a felelősség a társaság kötelezettségeiért egyetemleges volt. A felelősség korlátozása tekintetében is lényeges különbséggel találkozhatunk a két társaság vizsgálódása során. A magánjogi társaságnál a tagok vagyoni hányaduk erejéig fennálló korlátlan, közvetlen és feltétlen felelőssége nem volt korlátozható, ezzel szemben néhány törvényben meghatározott kereskedelmi társaságnál (bt. kültagja, kft 43 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogba; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 111. oldal 44 Sándor István: A társasági jog római jogi gyökerei, Gazdaság és Jog, (2002) 5., 3-6. o. 45 Salamonné Solymos Ibolya: Egy deregulációs szabály margójára, azaz valóban nincs szükség a gazdasági életben üzletszerűen tevékenykedő polgári társaságra? Magyar Jog, (1990) 9., 724. o 46 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 15. oldal 47 Szikora Veronika: A polgári jogi társaság szabályozásának főbb csomópontjai Magyarországon; Miskolci Jogi Szemle 2. évfolyam 1. szám; 2007 22. oldal 13

tagja, részvényes, szövetkezeti tag) megengedett volt tagi felelősség korlátozása. Hasonlóságot találunk viszont a társasági szerződés szerinti vagyoni hozzájárulás elmulasztásának megítélése tekintetében, ez ugyanis tagok egymás közötti viszonyában valamint harmadik személyek felé mindkettő társasági formánál a felelősség megállapításával járt együtt, továbbá megegyezett az a tilalom is, amely szerint a tag számára tilos volt a társaság fennállása alatt vagyonhányadával rendelkezni. Ezen túl a tekintetben is hasonlóságok mutatkoztak, ha valamelyik tag magánhitelezője a közössé vált vagyontárgyakat végrehajtás, csődeljárás alatt a társasági céltól elvonta, mivel a tag felelősségét mindkét társaságnál meg kellett állapítani. 48 Meg kell jegyezni, hogy a jogképességgel való rendelkezés nem jelenti egyben a jogi személyiséget is. 49 Ehhez kapcsolódóan számos elméleti fejtegetéssel találkozhatunk a szakirodalomban, Kuncz Ödön például nem tartotta gyakorlati szempontból meghatározó kérdésnek a jogképesség jogi személyiség problémáját, ezért minden kereskedelmi társaságot jogi személynek mondott ki. 50 További különbség a két társaság között, hogy kereskedelmi társaságoknál egy kiépült szervezetet találunk ellentétben a magánjogi társaságokkal, ahol ez teljesen hiányzott. A magánjogi társaságoknál az elsődleges jogforrás a társasági szerződés, a kereskedelmi társaságok esetében pedig a törvényi jog szerepe meghatározó. Továbbá a magánjogi társaság esetében fő szabály volt a közös ügyvitel, a kereskedelmi társaságok esetében viszont az önálló ügyvitelt tekinthetjük meghatározónak. 51 A továbbiakban vizsgáljuk meg az egyes Kt.-beli társaságokat felelősségi szempontból. Elsőként vizsgáljuk meg az alkalmi egyesüléseket. Ezen társasági formára vonatkozó szabályozás szerint: A közös haszon vagy veszteségre, egy vagy több kereskedelmi ügylet tekintetében keletkező (alkalmi) egyesülések, a jelen törvénynek a kereskedelmi társaságokról szóló határozatai alá nem esnek. Az ily egyesüléseknél, amennyiben a felek szerződésileg másképp nem intézkedtek, a résztvevők egyenlő mértékben járulnak a közös vállalathoz; a nyereség és veszteségben más megállapodás hiányában fejenként osztozkodnak. Azon ügyletekből, melyeket a résztvevők egyike harmadik személlyel köt, ennek irányában kötelezve és jogosítva ő lesz. Ha azonban a résztvevő a többiek nevében 48 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 15-17. oldal 49 Lásd még: Kovács László: A gazdasági társaságok általános kérdései, Magyar Jog, (1991) 1., 9. o. Az író cikkében elemzi azt a kérdést is, hogy különbséget jelent-e a jogi személyiség az egyes társaságok jogképessége szempontjából, és van-e elvi különbség a jogi személy és nem jogi személy társaságok között. 50 Kuncz Ödön: Magyar kereskedelmi és váltójog vázlata, Budapest, 1928. 51 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005. 15-17. oldal 14

és megbízásából jár el, vagy ha a résztvevők közösen vagy közös meghatalmazott által szerződnek, a szerződő a harmadik irányában egyetemlegesen jogosítvák és kötelezvék. A közös üzlet befejezése után a résztvevők közül az, ki az üzletet vezette, a többieknek számadással tartozik. Egyúttal ő köteles a felszámolást teljesíteni 52 A jogszabályi szövegből jól látszik, hogy úgy szabályozta ezeket az egyesülési formákat, hogy nem vonatkoztatta rájuk a kereskedelmi társaságokra irányadó rendelkezéseket. Meszlényi Artúr úgy fogalmaz, hogy nem tulajdonképpeni kereskedelmi társaságok voltak ezek is, mivel ha kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak tulajdonképpen a törvény hatálya alá tartoztak. 53 Nochta Tibor szerint pedig az alkalmi egyesülés szerződéses együttműködést biztosított a tagoknak, akik közös haszon szerzése vagy veszteség viselése mellett egy vagy több ügylet megvalósítását előre elhatározták. Az általam korábban idézett törvényi rendelkezés első fordulata alapján nem állapítható meg egyetemleges felelősség a többi tag vonatkozásában, ha az egyik tag 3. személlyel, saját nevében olyan kereskedelmi ügyletet köt, amelyet nem a többi tag megbízásából, illetve nem velük közösen valósítja meg. A korabeli joggyakorlatban azok az esetek voltak érdekesek, amelyekben a törvényhely második fordulata szerinti egyetemleges felelősségi kötelezettség alá került az alkalmi társaság minden tagja. Ezen társaság üzletvezetőjével szemben tételes jogi rendelkezés hiányában is elvárhatósági kritériumként élt a joggyakorlatban a rendes kereskedői gondosság tanúsítása az ügyek intézése illetve az ügyletkötés során, amelynek elmulasztása esetén kártérítési kötelezettsége keletkezett a tagok irányába. 54 A kárfelelősségre vonatkozó rendelkezéseknél a 63. -ban írottaknak van kiemelkedő jelentősége: A kereskedelmi társaságok czégjük alatt jogokat szerezhetnek, kötelezettségeket vállalhatnak, ingatlan javakra tulajdont s egyéb jogokat szerezhetnek, felperesi és alperesi minőségben perben állhatnak. 55 Tehát minden kereskedelmi társaság. amelyet bejegyeztek a cégjegyzékbe, jogi személyiséggel volt felruházva, cégneve alatt jogokat szerezhetett, kötelezettséget vállalhatott, tulajdont szerezhetett és egyúttal perképessége is volt. A XIX. századi jogirodalom azon az állásponton volt, hogy a jogi személyiség nem vonja maga után azt, hogy saját magánvagyonukkal nem tartoznak felelősséggel a társaság tagjai, ha egyébként a korlátolt tagi felelősség 52 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 62. 53 Meszlényi Artúr: Kereskedelmi és hiteljog; Budapest, 1914. 72. oldal 54 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 17.-18. oldal 55 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 15

érvényesíthetőségét a tagok jogellenes ténye akadályozza meg. 56 A gyakorlatban ez akkor fordulhatott elő például, ha a tagok a korlátolt felelősségük határán túl igénybevett hitel összegét, egy általuk alapított más társaság vagyonába fektették. Ebben az esetben a hitelezők e másik társaság ellen annak ellenére követelhettek kielégítést, hogy az első társaságban a tagok felelőssége korlátozott volt. Az európai kereskedelmi törvények, beleértve a Kt.-t is, jól szemléltetik, hogy a különböző társasági típusok ismérve a társaságra és a tagokra vonatkozó felelősségi normákban található meg. 57 A közkereseti társaságokról a törvény 64 -a szól: Közkereseti társaság keletkezik, ha két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös czég alatt, korlátlan, és egyetemleges kötelezettség mellett folytat. Nagy Ferenc, a kereskedelmi jogot átfogóan tanulmányozó könyvében ebben a feltétlen, korlátlan és egyetemleges felelősségben látta a közkereseti társaság egyetlen jellemvonását. 58 Véleménye szerint a közkereseti társaság gazdasági súlypontja leginkább a tagok közreműködésén alapul, és e személyes együttműködés mellett képzelhető el, hogy valaki korlátlan és egyetemleges felelősségnek teszi ki magát. 59 A 87 a harmadik személyekkel szemben fennálló jogviszonyokat szabályozza: A társasági viszony joghatálya harmadik személyek irányában azon időponttal veszi kezdetét, midőn a közkereseti társaság felállitásának a kereskedelmi czégjegyzékbe történt bevezetése közzététetett, de előbb is, mihelyt a társaság üzletét tényleg megkezdette. 60 Ezen rendelkezés alapján a korlátlan és egyetemleges tagi felelősség a kereskedelmi üzlet folytatásának megkezdésétől kötelezte a tagokat. Ez már a Kt. idején is elsődlegesen a társaság hitelezőinek a védelmét szolgálta. A tagok egyetemes felelőssége pedig a tag kilépése és a társaság megszűnése után is fennmaradt. 61 A 87. -hoz még annyit fontosnak tartok megemlíteni, hogy abban az esetben, ha a társaság több üzletvezetőt jelölt ki, akkor az együttes jogosítványukat a törvény nem vélelmezte, hanem határozottan kikötötte. 62 Ebben az esetben az üzletvezető csak akkor járhatott el egyedül, ha döntés halasztása veszéllyel járt volna. Mivel ennek 56 Bozóky Géza: Magyar kereskedelmi jog I. Budapest 1928, 359. old., Nagy Ferenc: Magyar Kereskedelmi Jog I. 1884 Budapest. 231. old. 57 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005. 18-20. oldal 58 Nagy Ferenc : A magyar kereskedelmi jog kézikönyve ; Budapest, Athenaeum, 1898. 164. oldal. 59 Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve; Budapest, Athenaeum; 1898. 179-180 oldal. 60 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 87 61 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 21. oldal 62 Dr. Apáthy István: Kereskedelmi jog a magyar kereskedelmi törvény alapján;eggenberg féle könykereskedés kiadás; Budapest, 1876. 262. oldal 16

meghatározását nem lehetett konkrétan meghatározni, ezért annak megítélését, hogy a társaságot fenyegető veszély mikor forog fent minden esetben az adott körülmények szerint kellett megítélnie a társaságnak illetve a bíróságoknak. Viszont az akkori gyakorlat egyetértet abban, hogy a halasztást abban az esetben lehetett veszélyesnek tekinteni, ha a társaságot fenyegető olyan kár forog fent, ami csakis gyors elhatározással kerülhető el. Vagyis nem lehetett a halasztást veszéllyel járónak tekinteni, ha az a társaság számára megszerezni kívánt valamely előny miatt következett be. Azon üzletvezető esetében pedig, aki harmadik, jóhiszeműen szerződő fél irányába a jogosultságát átlépte a cégvezetőkre vonatkozó rendelkezéseket írta elő alkalmazni a törvény. A vezető tisztségviselők kárfelelősségének szabályozás a régi kereskedelmi törvény 187. és a 189. -aiban kapott helyett.. Ez a két rendelkezés kifejezetten az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok közvetlen, személyes kárfelelősségét tette megállapíthatóvá, ha ügykörükön belül és a társaság működésével összefüggésben fejtették ki a jogsértő cselekményt. A tag felelősségre vonásának feltétele mindkettőnél a törvényben vagy az alapszabályban előírt kötelezettségeknek cselekvés vagy mulasztás következtében történő vétkes megszegése volt. 63 Az igazgatósági tagok a tisztségükből folyó ellenőrzési kötelezettségük elmulasztása miatti felelősségét a Kt. 189 (2) bekezdése szabályozza: Ha az igazgatóság tagjai megbízásuk határain tul mennek, ha e czim határozatai vagy az alapszabályok ellen cselekesznek, a károsultaknak minden ebből eredő kárért egyetemlegesen felelnek az esetben is, ha a törvény vagy az alapszabályokkal ellenkező intézkedés közgyűlési határozaton alapszik. 64 A rendelkezésből jól látszik, hogy a vezetők közvetlenül a károsultnak tartoztak felelősséggel, részvényesnek és harmadik személynek egyaránt. A 189. által használt túllépték a megbízás határait fordulat az igazgatók saját cselekményük által okozott kárért való felelősségét jelenti. 65 Összességében azt lehet megállapítani, hogy a Kt. megállapította a vezető tisztségviselő saját felelősségét, ha a jogellenes cselekmény elkövetésekor saját ügykörében, önállóan járt el. A csendes társaságra vonatkozó szabályozás az 1930. évi V. törvénycikk nyomán került a hazai joggyakorlatba. A törvénycikk hatálybalépése előtt ezt a társasági formát 63 Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége; Gazdaság és Jog; 2010. szeptember-október, 9-10. szám; 64 1875. évi XXXVII. törvénycikk Kereskedelmi törvény (Kt.) 65 Fónagy Sándor: A társaság jogi személyiségével visszaélő tulajdonos, illetve a vezető tisztségviselő kárfelelőssége; Gazdaság és Jog; 2010. szeptember-október, 9-10. szám; 17

alapvetően az 1861-ben hatályba lépett német kereskedelmi törvényben szereplő szabályok szerint fogadta el a magyar joggyakorlat. 66 A törvény 115. -a értelmében akkor keletkezett csendes társaság, ha valaki másnak a vállalatában vagyoni betéttel úgy vett részt, hogy azt a tulajdonosának köteles volt rendelkezésre bocsátani anélkül, hogy kifelé tagként megjelenne. 67 A társaság ügyleteiből a csendestársra harmadik személyekkel szemben sem jogok, sem kötelezettségek nem származtak, ezek egyedül a társaság tulajdonosa számára teremtettek jogokat vagy kötelezettségeket. 68 Ezen túlmenően a korlátolt felelősségű társaság és a csendes társaság felelősségi viszonyairól szóló 1930. évi. V. törvénycikk tartalmaz még további rendelkezéseket a vezető tisztségviselő kárfelelősségével kapcsolatban. A törvény 59. -a így szól: Az ügyvezetőknek a társaság ügyeiben a rendes kereskedő gondosságával kell eljárniuk. Ebbeli kötelességük megsértése esetében a károsultnak az okozott kárért egyetemlegesen felelősek. Kártérítésre kötelesek az ügyvezetők különösen, ha e törvény vagy a társasági szerződés ellenére a társaság vagyonát a tagok között felosztották, a törzsbetéteket vagy pótbefizetéseket a tagoknak egészen vagy részben visszaadták, kamatot vagy nyereségrészesedést fizettek, a társaság saját üzletrészeit megszerezték, zálogba vették vagy bevonták. 69 Eszerint a generális felelősségi tényállás alapján az ügyvezetőknek a rendes kereskedő gondosságával kellett eljárniuk a társaság ügyvezetése során. Ha mégis megsértették ezt a kötelességüket a károsultnak egyetemlegesen feleltek. Az ügyvezetők kártérítési kötelezettségét megalapozhatta, ha a törvény vagy a társasági szerződés ellenére a társaság vagyonát a tagok között felosztották, kamatot vagy nyereségrészesedést fizettek, a társaság saját üzletrészét megszerezték, zálogba vették vagy bevonták. 70 Harmadik személyek irányába a társaság azért a kárért felelt, amelyet az ügyvezetők a feladatkörük ellátása folytán, harmadik személynek vétkesen okoztak. A magyar kereskedelmi törvény elemzése alapján megállapítható, hogy az akkori kereskedelmi forgalom által kijelölt alapoktól jóval szélesebben állapította meg a kereskedelmi jog szabályozását és erősen nyugodott az általános forgalmi életből vett 66 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 23. oldal 67 1930. évi V. törvénycikk a korlétolt felelősségű társaságról és a csendes társaságról 68 Román Róbert: A kereskedelmi vezetőkre vonatkozó magyar szabályozás történeti áttekintése a XIX. századtól a XX. század közepéig, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXVII/1. (2009), pp. 134. oldal 69 1930. évi V. törvénycikk a korlátolt felelősségű társaságról és a csendes társaságokról 70 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005 32. oldal 18

tapasztalatokon. A mai értelemben vett vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályozás pedig, hasonlóan az új Polgári törvénykönyvhöz, a törvény eltérő helyeken szabályozta. A különbség a mai vezető tisztségviselő és a Kt. cégvezető fogalma között véleményem szerint abban ragadható meg, hogy a cégvezető a főnök vagy a társaság beleegyezése nélkül semmilyen ügyletet nem köthetett meg. Ha mégis így kötötte volna meg az üzletet, úgy az ezzel okozott kár megtérítésére volt kötelezve kivéve, ha komoly kár bekövetkezésének elkerülése miatt tette ezt. További lényeges különbség szerintem, hogy a cégvezetőnek nem kellett egyszerre a társaság és a hitelezők érdekeinek szem előtt tartásával meghozni a döntéseit, hiszen az akkori gazdasági viszonyok ezt nem igényelték ellentétben a mai vezető tisztségviselőkkel, akiknek mind a két fél érdekeit kötelesek figyelembe venni. 3. Az 1988. évi VI. törvény és az 1997. évi CXLIV. törvény Magyarországon az 1945 utáni időszak nem igazán kedvezett a társaságoknak illetve ezzel együtt a társaságokra vonatkozó jogszabályok keletkezésének. Ennek a jelenségnek az oka a szocialista gazdasági rendszerre vezethető vissza, mivel a szocialista gazdasági rend semmilyen lehetőséget nem akart megteremteni a gazdaság alanyainak és a gazdálkodó szervezeteknek arra, hogy azok bármilyen társulást megvalósíthassanak. 71 A szocialista korszakban a minisztériumok és tanácsok által alapított állami vállalatokon volt a hangsúly szemben a kereskedelmi társaságokkal, az előbbiek működésének jogszabályi hátterét az 1950. évi 32. számú törvényerejű rendelet adta. 72 A gazdasági tevékenység az állami vállalatokon keresztül bonyolódott le, amelyek feladata a tervben előírt termelés és szolgáltatás volt, a vállalat nyeresége pedig kizárólag a terv teljesítésététől függött. 73 A társaságokra vonatkozó szabályozás az elkövetkező kb. 10 évben háttérbe szorult, majd az 1959. évi IV. törvénnyel (Polgári Törvénykönyv) fokozatosan előtérbe került. A Polgári Törvénykönyv társasági jogot érintő újdonságai röviden: szabályozást nyert a társasági szerződés, állami vállalatok, mint jogi személyek 71 Harsányi-Miskolczi-Ujváriné: Társasági jog; Novotni Kiadó; Miskolc; 2009. 16. oldal 72 Nochta Tibor: A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban; Dialóg - Campus Kiadó, Budapest Pécs 2005. 34. oldal 73 http://www.doksi.hu/get.php?lid=14773 Tell Zita: Gazdasági társaságok, különös tekintettel a BT-re és a KFT-re; Budapesti Gazdasági Főiskolai Kar; Budapest, 2003. Letöltés ideje: 2015.01.15. 19