Dorog Város Képviselő-testülete március 25-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 27/2011.(III.25.) számú Képviselő-testületi határozat

Hasonló dokumentumok
Ellenőrzési szempontok a. évre

Dorog Város Képviselő-testülete április 29-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. 57/2005. (IV 29) sz. képviselő-testületi határozat

Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. Szervezeti és Működési Szabályzata

Minősített többség az SZMSZ 18. c) pontja alapján. Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság. Nyílt ülés

Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési

Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet a rendelet 6. (1) bekezdéséhez. Alaptevékenységen belül a tevékenység megnevezése. Ötv. Okt.

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

I tervének elfogadása

Költségvetési ellenőrzés Tartalom

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM

településjlesztésse1, és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása

Bevezető, információk a segédlet használatához

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása

Bevezető, információk a segédlet használatához

Monostorpályi Község Önkormányzatának

Ügytípus megnevezése. Működési engedély kiadása iránti kérelem

1. A vállalkozási tevékenység

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Fejezeti kezelésű előirányzatok fejezeti összesen. Szűrési feltételek. Szektor (Teljes egyezés ) 1091

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Véleményező bizottság: Előkészíteíte: II.

Polgármesteri Hivatal SZMSZ ének felülvizsgálata

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Htály: 07.VII.4. Mgyr jognygok - 60/05. (XII. 9.) EMMI utsítás - z Okttási Hivtl Szervezeti és. Működési. A Hivtl lpdti.. ) Hivtlos megnevezése: Okttá

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

2. j) lpító okirt szám: NGM/ /2017., k) irányító szerve: Nemzetgzdsági Minisztérium, l) intézményi bnkszáml vezetője: Mgyr Állmkincstár, m) elői

Frissítve: jnuár :01 Htály: közlönyállpot (2017.III.31.) Mgyr jognygok - 13/2017. (III. 31.) EMMI utsítás - Szociális Gyermekvédelmi Főigz

Ellenırzési nyomvonal szabályzat (SZMSZ melléklet)

2. oldl Irányító szerv neve, székhelye: Emberi Erőforrások Minisztérium ( továbbikbn: Minisztérium), 1054 Budpest, Akdémi u Az OKI )

Bevezető, információk a segédlet használatához

7 I Működési Szabályzatának

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.

Mgyr jognygok - 1/2015. (I. 21.) NGM utsítás - Nemzetgzdsági Minisztérium 2. oldl és Működ A Nemzetgzdsági Minisztérium és Működési Szbályzt I. Fejeze

Bevezető, információk a segédlet használatához

1 i 37/3 jogszabályi változásokról

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához

Költség Típus Mérték Esedékesség Jellemző 3,17% Havi törlesztő részletekben Változó, éves meghatározott százalék. 2,69% 3,15%

kedvezményeket a honlapján közzéteszi. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenti kötelezettségének az alábbiakban kíván eleget tenni.

Civil támogatások pályázati. kiirása. e2vszerü szótöbbség. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi Bizottság. nyílt ülés

2. oldl ) megnevezése: Belügyminisztérium Országos Ktsztrófvédelmi g, b) rövidítése: BM OKF, c) székhelye: 1149 Budpest, Mogyoródi út 43., d) postfiók

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST JÓZSEFVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Bevezető, információk a segédlet használatához

Paulovicsné Takács Mária, Bézi Mária

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

Bevezető, információk a segédlet használatához

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

Bevezető, információk a segédlet használatához

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

2. Szervezeti I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogállás és lpdti. () A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ( tovább

2. oldl 1.6. Irányító szerv neve, székhelye: Emberi Erőforrások Minisztérium, 1054 Budpest, Akdémi u Az OTH ) lpításánk dátum: jnuár 1.

A költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges előírások, feltételek

Dorog Város Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Tárnok Lászlóné jegyző

Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Mgyr jognygok - 26/2015. (XII. 30.) NGM utsítás - Nemzeti Adó- és Vámhivtl 2. m) lpító okirtánk szám: NGM/ /2015, n) jogelőd: z Adó- és Pénzügyi

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Minősített többség Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális az Mötv. 50. *-a Bizottság alapján Pénzügyi Bizottság

Osztöndíjrendelet módosítása és Középiskolai ösztöndíj-pályázat

2. e) frnci megneveze: Administrtion centrle de l ssurnce-pension ntionle (z ONYF Nyugdíjfolyósító Igzgtóságánk frnci megneveze: Direction pour Versem

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)

Képviselő-testülete. évi. kihirdetett jogszabályokat. Törvények SZJA, a gépjármű adóról szóló törvényeket. 1. és

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban

Göd Város Önkormányzatának 66/2008(XII. 12.) sz. ök. rendelete Polgármesteri Hivatal Ügyrendjéről szóló 40/2006.(XII.14.) sz. rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére

Bevezető, információk a segédlet használatához

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Vagyonleltár-tervezet

Bevezető, információk a segédlet használatához

Ny/10. t:tr levő gazdasági társaságok javadalmazási szab ályzata

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: december 12. jegyző

SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi teljesítése

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10.

ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS A SZAKOSODOTT EGYSÉGEKRŐL, 2013

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

Átírás:

Dorog Város je 2510 DOROG Bécsi u. 71. Pf: 43. Tel:(36) 33 431-299 Fx:(36) 33 431-377 1/6/2011. KIVONT Dorog Város Képviselő-testülete 2011. március 25-én trtott ülésének jegyzőkönyvéből 27/2011.(III.25.) számú Képviselő-testületi htározt 1.) Dorog Város Képviselő-testülete Polgármesteri Hivtl Szervezeti és Működési Szbályztát jóváhgyj. 2.) Polgármesteri Hivtl Ügyrendjéről szóló 91/2008. (V.30.) számú htároztát htályon kívül helyezi. Felelős: Tllósi Károly címzetes főjegyző Htáridő: zonnl K.M.F. Dr. Tittmnn János sk. polgármester Tllósi Károly sk. címzetes főjegyző kidmány hiteléül felelős: Forgács nikó Sár

Dorog Város Polgármesteri Hivtlánk Szervezeti és Működési Szbályzt Dorog Város Képviselő- testülete z önkormányztokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38.. (1) bekezdésében, z állmháztrtás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 20.. (1-2) bekezdésben foglltk lpján Polgármesteri Hivtl Szervezeti és Működési Szbályztát (továbbikbn: SZMSZ) z lábbik szerint htározz meg: 1. Polgármesteri Hivtl z önkormányzt áltl lpított költségvetési szerv. 2. Polgármesteri Hivtlt Képviselő-testület 9/1990. (X.25.) számú htároztávl t létre. 1.) z lpító okirt kelte: 2010. december 17. 2.) z lpító okirt szám: 178/2010. (XII.17.) 3.) Törzskönyvi zonosító szám: 385749 3. költségvetés végrehjtásár szolgáló bnkszámlákkl kpcsoltos dtok: 4.) száml pénzintézet neve: OTP Bnk NyRt. Közép-Dunántúli Régió Dorogi Fiók 5.) száml pénzintézet címe: Dorog, Mári u. 2. 6.) bnkszámlák számát és nevét z SZMSZ 1. számú melléklete trtlmzz. 4. Polgármesteri Hivtl válllkozási tevékenységet nem lát el, közhsznú, vgy gzdsági szervezetnek nem tgj, lpítói, illetve tuljdonosi jogokt nem gykorol. 5. z SZMSZ 2. számú melléklete trtlmzz: 1.) z állmi feldtként ellátott lptevékenységeket szkfeldt számml és megnevezéssel, 2.) z lptevékenységeket meghtározó jogszbályok megjelölését. 6. z SZMSZ 3. számú melléklete trtlmzz Polgármesteri Hivtl szervezeti felépítését és működésének rendjét, z egyes szervezeti egységek megnevezését, engedélyezett létszámát, feldtit és szervezeti egységek közötti kpcsolttrtás rendjét. Trtlmzz továbbá z bbn nevesített munkkörökhöz trtozó feldt és htásköröket, helyettesítés rendjét és felelősségi szbályokt, vlmint Polgármesteri Hivtl szervezeti felépítését bemuttó ábrát. 7. Polgármesteri Hivtl köztisztviselői, vlmint egyéb munkválllói tekintetében munkálttói jogokt hivtli szervezet je, jegyző gykorolj. jegyző, ljegyző felett munkálttói jogokt képviselő-testület, z egyéb munkálttói jogokt polgármester gykorolj. 8. z SZMSZ 4. számú melléklete trtlmzz Polgármesteri Hivtl rendelt Kisebbségi Önkormányztok felsorolását. kisebbségi önkormányztok pénzügyi, számviteli feldtit z együttműködési megállpodás szerint pénzügyi osztály látj el. dminisztrtív segítés módját igények szerint jegyző htározz meg. 9. z SZMSZ 5. számú melléklete trtlmzz költségvetés tervezésével és végrehjtásávl kpcsoltos különleges előírásokt, feltételeket. 10. z SZMSZ 6. számú melléklete trtlmzz pénzügyi-gzdsági tevékenységet ellátó személyek feldtkörének, munkkörének meghtározását. 11. z SZMSZ 7. számú melléklete trtlmzz szbálytlnságok kezelésének eljárásrendjét.

12. Z SZMSZ 8. számú melléklete költségvetés tervezésével, végrehjtásávl kpcsoltos ellenőrzési nyomvonlt, vlmint kiemelt ellenőrzéssel kpcsoltos ellenőrzési nyomvonlt trtlmzz. 13. Z SZMSZ 9. számú melléklete belső ellenőrzés célját, feldtit rögzíti. Tllósi Károly címzetes főjegyző

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 1. sz. melléklete z Önkormányzt bnkszámláink szám, neve: Költségvetési elszámolási száml 11740023-15385743-00000000 Vegyes elkülönített száml 11740023-15385743-02130000 Állmi zájárulás elszámolási száml 11740023-15385743-05120000 Letéti száml 11740023-15385743-06530000 Építménydó száml 11740023-15385743-02440000 Gépjárműdó beszedési száml 11740023-15385743-08970000 Iprűzési dó száml 11740023-15385743-03540000 Idegen bevételek elszámolási száml 11740023-15385743-04400000 Késedelmi pótlék száml 11740023-15385743-03780000 Bírság beszedési száml 11740023-15385743-03610000 Egyéb bevételek beszedési száml 11740023-15385743-08800000 Szlovák Kisebbségi Önkormányzt 11740023-15385743-05670000 Cigány Kisebbségi Önkormányzt 11740023-15385743-04260000 Német Kisebbségi Önkormányzt 11740023-15385743-04330000 Örmény Kisebbségi Önkormányzt 11740023-15385743-06460000 Bérlkás ért. lebony. száml 11740023-15385743-06080000 Eljárási illeték beszedési száml 11740023-15385743-03470000 Tljterhelési díj beszedési száml 11740023-15385743-03920000 Munkálttói lkásépítés és vásárlás száml 11740023-15385743-10030008 Környezetvédelmi lp száml 11740023-15385743-04640000 Bölcsőde bővítés lszáml 11740023-15385743-10250000 Járóbeteg ellátás fejlesztése lszáml 11740023-15385743-10260009

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 2. számú melléklete Polgármesteri Hivtl lptevékenységét meghtározó jogszbályok jegyzéke helyi önkormányztokról szóló 1990. évi LXV. tv. hulldékgzdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. tv. lkások és helyiségek bérletére vlmint elidegenítésükre vontkozó egyes szbályokról szóló 2007. évi LV. tv. 1997. évi C. törvény válsztási eljárásról z országgyűlési képviselők válsztásáról szóló 1989. évi XXXIV. tv. 2000. évi XCVI. törvény helyi önkormányzti képviselők jogállásánk egyes kérdéseiről 2010. évi L. törvény helyi önkormányzti képviselők és polgármesterek válsztásáról 2003. évi CXIII. törvény z Európi Prlment tgjink válsztásáról települési önkormányztok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. tv. helyi önkormányztok társulásiról és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. 1993. évi LXXVII. törvény nemzeti és etniki kisebbségek jogiról z dózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. helyi dókról szóló 1990. évi C tv. közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. tv. Mgyr Köztársság költségvetéséről szóló mindenkori htályos törvények z állmháztrtásról szóló 1992. évi XXXVIII. közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. tv. közokttásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. szociális igzgtásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. gyermekek védelméről és gyámügyi igzgtásról szóló 1997. évi XXXI. tv. köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. közlklmzottk jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. Munk Törvénykönyvéről szóló 1992. XXII. tv. sportról szóló 2004. évi I. tv. temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 164/1995.(XII. 27.)Korm. rendelet z állmháztrtás működési rendjéről 292/2009.(XII.19.) Korm. rendelet z állmháztrtás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sjátosságiról szóló 249/2000. (XII.24.) Korm. rendele

Szkfeldt szerint besorolt lptevékenységek Hivtl z lpító okirtbn, vlmint jelen szervezeti és működési szbályztbn meghtározott, társdlmi közös szükségletek kielégítését szolgáló, jogszbályokon lpuló állmi feldtokt lptevékenységként, nem hszonszerzés céljából, feldtvégzési és ellátási kötelezettséggel végzi, z lpító áltlános felügyelete mellett. Szkágzti besorolás: TEÁOR : 841105 Helyi önkormányztok, vlmint többcélú kistérségi társulások igzgtási tevékenysége lptevékenység Szám Neve 370000 Szennyvíz gyűjtése, kezelése 381103 Települési hulldék vegyes begyűjtése 421100 Út, utópály építése 422100 Folydék szállításár szolgáló közmű építése 522110 Közutk, hidk, lgutk üzemeltetése és fenntrtás 813000 Zöldterület kezelés 841114 Országgyűlési képviselő válsztás kpcsolódó tevékenység 841115 Önkormányzti képviselő válsztás kpcsolódó tevékenység 841116 Országos, települési és területi kisebbségi képviselő válsztás kpcsolódó tevékenység 841127 Települési kisebbségi önkormányztok igzgtási tevékenysége 841126 Önkormányztok és többcélú kistérségi társulások igzgtási tevékenysége 841402 Közvilágítás 841403 Város és községgzdálkodás m.n.s. szolgálttások 841901 Önkormányztok, vlmint többcélú kistérségi társulások elszámolási 841906 Finnszírozási műveletek techniki szkfeldt 841907 Önkormányztok elszámolási költségvetési szerveikkel 842421 Közterület rendjének fenntrtás 851011 Óvodi nevelés, ellátás 851012 Sjátos nevelési igényű gyermekek óvodi ellátás 852011 Áltlános iskoli tnulók nppli rendszerű nevelése, okttás 1-4 évf 852012 Sjános nevelési igényű ált.isk.tnulók nppli rendsz.okttás 1-4 évf 852021 Áltlános iskoli tnulók nppli rendszerű nevelése, okttás 5-8 évf 852022 Sjános nevelési igényű ált.isk.tnulók nppli rendsz.okttás 5-8 évf 852031 lpfokú művészeti okttás zeneművészeti ágon 856011 Pedgógii szkszolgálttó tevékenység 861002 Fekvőbetegek krónikus ellátás 862211 Járóbetegek gyógyító szkellátás 873011 Időskorúk trtós bentlkásos szociális ellátás 873013 Demens betegek bentlkásos ellátás 881011 Idősek nppli ellátás 882111 Rendszeres szociális segély 882112 Időskorúk járdék 882113 Lkásfenntrtási támogtás normtív lpon

882114 Helyi rendszeres lkásfenntrtási támogtás 882115 Ápolási díj lnyi jogon 882116 Ápolási díj méltányossági lpon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeni ellátások 882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogtás 882119 Óvodázttási támogtás 882122 Átmeneti segély 882123 Temetési segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogtás 882125 Mozgáskorlátozottk közlekedési támogtás 882129 Egyéb önkormányzti eseti pénzbeni ellátások 882201 dósságkezelési szolgálttás 882202 Közgyógyellátás 882203 Köztemetés 889101 Bölcsődei ellátás 889206 Területi gyermekvédelmi szkszolgálttás 889924 Csládsegítés 889935 Otthonteremtési támogtás 889936 Gyermektrtásdíjk megelőlegezése 890301 Civil szervezetek működésének támogtás 890441 Rövid időtrtmú közfogllkozttás 890442 Bérpótló jutttásr jogosultk hosszbb időtrtmú közfogllkozttás 890443 Egyéb közfogllkozttás 910501 Közművelődési tevékenységek és támogtás 931102 Sportlétesítmények fejlesztése és működtetése 931201 Versenysport tevékenység támogtás 931204 Iskoli diáksport tevékenység és támogtás 931301 Szbdidősport-tevékenység támogtás 960302 Köztemető fenntrtás és működtetés

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 3. számú melléklete Polgármesteri Hivtl szervezeti felépítése és működésének rendszere 1. Polgármesteri Hivtl szervezeti felépítése, struktúráj: hivtl képviselő-testület döntésének megfelelő szervezeti egységekre tgozódik: Közigzgtási Osztály Műszki Osztály Osztály Szervezési Osztály Városi Gyámhivtl Okmányirod polgármester képviselő-testület döntései és sját önkormányzti jogkörében irányítj Polgármesteri Hivtlt, munkáját z lpolgármester segíti. Polgármesteri Hivtlt képviselő-testület áltl htároztln időre kinevezett jegyző vezeti, munkáját z ljegyző segíti. nek közvetlenül lárendelt munkkör: belső ellenőr közokttási, közművelődési referens z egyes egységek engedélyezett létszámát mindenkori költségvetési rendelet 14/ számú melléklete muttj be. szervezeti egységeken belüli egyes feldtokt, helyettesítés rendjét és felelősségi szbályokt munkköri leírások, személyzeti nyilvántrtások trtlmzzák. 2. Polgármesteri Hivtl működésének rendje 2.1. munkrend Hivtl dolgozóink munkrendje (z 57/2000.(III.31.) sz. htározt lpján): hétfőtől csütörtökig 7 30-16 00 óráig, pénteken 7 30-13 30 óráig trt, mely mgábn fogllj munkközi szünetet is (időtrtm: 30 perc). Túlmunk végzés szbályit közszolgálti szbályzt trtlmzz. 2.2. z ügyfélfogdás rendje 2.2.1. Hivtl ügyfélfogdási rendje: Okmányirod: Hétfő: 8 00-15 30 óráig

Kedd: - Szerd: 8 00-15 30 óráig Csütörtök: 8 00-15 30 óráig Péntek: 8 00-12 30 óráig Műszki Osztály Szerd: 8 00-16 00 óráig Osztály: Hétfő: 13 00-16 00 óráig Szerd: 8 00-12 00 óráig és 13 00-16 00 óráig Közigzgtási Osztály: Hétfő: 13 00-16 00 óráig Szerd: 8 00-12 00 óráig és 13 00-16 00 óráig Városi Gyámhivtl: Hétfő: 13 00-16 00 óráig Szerd: 8 00-12 00 óráig és 13 00-16 00 óráig 2.2.2. polgármester ügyfélfogdási rendje: polgármester áltl meghtározott npon hvont egyszer 8 00-12 00 óráig. z lpolgármester áltl meghtározott npon hvont egyszer 8 00-12 00 óráig. 2.2.3. jegyző ügyfélfogdási rendje: jegyző áltl meghtározott npon hvont egyszer 8 00-12 00 óráig. 2.2.4. z ügyfélfogdás speciális szbályi települési képviselőket soron kívül, munkidőben bármikor fogdni kell. Hlszthttln ügyekben (pl.: hláleset), mely esetekben z zonnli ügyintézés elmrdás jelentős érdek- és jogsérelemmel jár, z ügyfélfogdás ideje egybeesik munkidővel. Ennek elbírálásár jegyző, illetve szervezeti egység je, ügyintéző jogosult.

3. Polgármesteri Hivtl feldti I. Áltlános jegyzői feldtok: 1.) z önkormányzt működésével kpcsoltos feldtok ellátás 2.) Képviselő-testületi előterjesztések elkészítése 3./ Rendeletlkotás, felülvizsgált és htályon kívül helyezés kezdeményezése, előkészítése 4.) Képviselő-testületi htároztok, helyi rendeletek nyilvántrtás, rendeletek egységes szerkezetbe fogllás. 5.) Törvényben vgy kormányrendeletben előírt állmigzgtási feldtok, htósági htáskörök ellátásánk biztosítás 6.) Polgármesteri Hivtl munkájánk megszervezése, irányítás 7.) Kidmányozás rendjének szbályozás 8.) Köztisztviselők és intézményk személyi nygánk kezelése, közszolgálti nyilvántrtás vezetése, szbdság-nyilvántrtás vezetése hivtli dolgozók és intézmény k vontkozásábn, köztisztviselői jogviszony létesítéssel, megszűnéssel kpcsoltos irtkezelés, nyilvántrtás 9.) Költségvetési koncepció, éves költségvetés, költségvetés módosítás, féléves és éves költségvetési testületi előterjesztésének elkészítése 10.) Kötelezettségválllás, utlványozás ellátás szbályzt szerint. 11.) Gzdálkodássl kpcsoltos munkfolymtb épített ellenőrzési feldtok ellátás 13.) Intézményi álláshelyek pályázttási eljárásánk lebonyolítás 14.) Intézmények lpító okirtink kezelése 15.) Közreműködés z önkormányzti rendezvények előkészítésében, szervezésében és lebonyolításábn 16.) Munkhelyteremtő beruházások letelepítésének koordinálás, kpcsolttrtás 17.) Önkormányzti vgyon hsznosítás kpcsolódó testületi döntések előkészítése 18.) Többcélú kistérségi társulás munkszervezetének vezetése 19.) Válsztás, népszvzás lebonyolítás 20.) Népszámlálás lebonyolításábn vló közreműködés II. Szervezési feldtok.) Képviselő-testület és bizottságok működéséhez kpcsolódó feldtok: 1. ) Képviselő-testület és bizottságok munkájánk előkészítése. 2. ) Képviselő-testületi ülések meghívójánk összeállítás munkterv, testületi, bizottsági htároztok és egyéb előterjesztések és indítványok lpján. meghívó kifüggesztése Polgármesteri Hivtl hirdető tábláján, illetve közzététele város honlpján. 3. ) z ülések meghívóink elkészítése, testületei nygok összeállítás és kiküldése. 4. ) z ülések techniki feltételeinek biztosítás, hngnyg rögzítése 5. ) z üléseken jegyzőkönyv vezetése, hiteles jegyzőkönyv- és htározt-kivontok elkészítése 6. ) Képviselő-testületi, illetve bizottsági ülést követő 15 npon belül jegyzőkönyvek Komárom- Esztergom Megyei Kormányhivtl történő továbbítás, illetve város honlpján történő közzététele. 7. ) Önkormányzti rendeletek kihirdetése Polgármesteri Hivtl Szervezési osztályán és z rny János Városi Könyvtárbn történő elhelyezéssel. Rendeletek város honlpján történő közzététele. 8. )Képviselők részére egyéb dminisztrációs feldtok ellátás. 9.) Képviselő-testület és bizottságok nygink rchiválás. b.) Ikttás, postázás kpcsolódó feldtok: 1.) Beérkező post átvétele, szignálásr vló előkészítése. 2.) Szignált ügyirtok irtkezelési szbályzt és helyi irttári terv lpján történő ikttás, z ikttott irtok ügyintézők részére történő átdás.

3.) Ügyirtok kezelésének, irttárózásánk és selejtezésének elvégzése. 4.) Együttműködés Levéltárrl. 5.) kiküldendő npi postáról postkönyv vezetése. 6.) Hivtl gépelési feldtink ellátás. c.) Fejlesztési, krbntrtási és műszki feldtok: 1.) költségvetési rendeletben jóváhgyott beruházási, felújítási feldtok végrehjtásánk előkészítése, lebonyolításánk szervezése, ellenőrzése 2.) Önkormányzt és intézményei közbeszerzési eljárásink előkészítése 3.) Intézmények áltl végzett krbntrtási tevékenység felügyelete 4.) z önkormányzt tuljdonábn álló út- és úttrtozékokkl, műtárgykkl és egyéb közművekkel összefüggő kötelező feldtok ellátásánk szervezése. 5.) Helyi közút nem közlekedési célú igénybevételének engedélyezése, útkezelői zájárulások, kidás 6.) Építési tevékenységgel is járó közterület hsznált engedélyének kidás. 7.) Önkormányzt tuljdonosi zájárulását igénylő ügyek előkészítése 8.) közlekedéssel, közlekedésszervezéssel és forglomtechniki változttásokkl kpcsoltos feldtok ellátásnk szervezése. 9.) Hulldékgzdálkodási, prkfenntrtási, síkosság mentesítési, felszíni vízelvezetési feldtok ellátás 10.) Közvilágítássl kpcsoltos önkormányzti feldtok ellátás 11.) Temetőfenntrtás 12.) Bérlkás és nem lkás célú helyiségek felújítás, krbntrtás 13.) Gyepmesteri és rágcsálóírtási feldtok ellátás 14.) Önkormányzt környezetvédelmi feldtink ellátás d.) Helyi Védelmi Bizottsági, ktsztrófvédelmi, közbiztonsági feldtok: 1.) Helyi Védelmi Bizottság (HVB) működésének elősegítése törvényi előírások és HVB SZMSZ szerint. 2.) HVB dminisztrtív ügyeinek npi kezelése, tervezési feldtok koordinálás és végrehjtás 3.) közbiztonság jvítás és bűnmegelőzés érdekében kpcsolttrtás polgárőrséggel, Dorogi Rendőrkpitánysággl e.) Áltlános igzgtási feldtok 1.) Üzletek működési engedélyének kidásávl, módosításávl is visszvonásávl kpcsoltos feldtok ellátás. 2.) Játéktermek előzetes szkhtósági engedélyeinek kidás, nyilvántrtás 3.) Mgánszálláshelyekkel kpcsoltos feldtok ellátás 4.) Birtokvédelmi eljárás lefolyttás 5.) Hgytéki ügyek intézése 6.) Tlált tárgyk nyilvántrtás 7.) Htósági bizonyítvány kiállítás 8.) I. fokú építéshtósági feldtok ellátás Dorog és Dorog trtozó kistérség területén 9.) Telepengedélyezési eljárás Dorog és Dorog trtozó kistérség területén f.) Szbálysértési feldtok 1.) jogosult szervek áltl megtett feljelentések lpján szbálysértési eljárás (idézés, tárgylás, htározt tl, végrehjtás) lefolyttás 2.) szbálysértési eljárás kpcsolódó vlmennyi irtkezelési, dminisztrációs feldt ellátás 3.) Előírt nyilvántrtások vezetése, sttisztikák elkészítése

g.) Szociálpolitiki feldtok: 1.) Szociális törvényben és helyi rendeletben meghtározott pénzbeli és természetbeni támogtásokr irányuló kérelmek döntésre vló előkészítése, polgármesteri illetve bizottsági htároztok végrehjtás (ktív korúk ellátás, időskorúk járdék, egészségügyi szolgálttásr vló jogosultság megállpítás, közgyógyellátás, temetési segély, átmeneti segély, ápolási díj, lkásfenntrtási támogtás, dósságkezelési szolgálttás vontkozásábn) 2.)Mozgáskorlátozottk támogtásánk megállpítás, intézkedés megelőlegezett összeg visszigénylése iránt. h.) Gyám- és gyermekvédelmi feldtok Dorog és Dorog trtozó kistérség területén 1.) gyermek csládi jogállásávl kpcsoltos ügyek 2.) Gyermekvédelmi törvényben és helyi rendeletben meghtározott pénzbeli és természetbeni támogtásokr irányuló kérelmek döntésre vló előkészítése, htároztok végrehjtás (gyermekvédelmi kedvezmény, kiegészítő gyermekvédelmi támogtás, óvodázttási támogtás, rendkívüli gyermekvédelmi támogtás vontkozásábn) 3.) Kiskorú védelembe vétele, védelembe vétel megszüntetése 4.) Ideiglenes htályú elhelyezés 5.) Szülői felügyelettel és kpcsolttrtássl kpcsoltos ügyek intézése 6.) Házssággl, örökbefogdássl, csládi jogállás rendezésével kpcsoltos ügyek intézése 7.) Gyermektrtásdíj megelőlegezésével és z otthonteremtési támogtássl kpcsoltos ügyek intézése 8.) Csládb fogdássl kpcsoltos ügyek intézése 9.) Nevelésbe vétellel kpcsoltos ügyek intézése 10.) Utógondozás elrendelésével kpcsoltos ügyek intézése 11.) Gyámsági és gondnoksági ügyek intézése 12. Törvényes képviselő vgyonkezelésével kpcsoltos ügyek intézése i.) Közokttássl és közművelődéssel kpcsoltos feldtok 1.) Közokttási intézmények területén fenntrtói jogok gykorlását előkészítő feldtok 2.) Közművelődési intézmények területén fenntrtói jogok gykorlását előkészítő feldtok 3.) Tnköteles tnulók nyilvántrtás 4.) Közokttási, közművelődési intézmények nyilvántrtás 5.) Közokttási, közművelődési intézmények törvényességi ellenőrzése 6.) KIR rendszerrel kpcsoltos feldtok j.) polgárok személyi dtink és lkcímének nyilvántrtásávl kpcsoltos feldtok 1.) Polgárok dtit (személyi dtok és lkcím) trtlmzó helyi nyilvántrtás vezetése és bból dtszolgálttás 2.) Kérelemre közokirt kiállítás nyilvántrtott dtokról 3.) Nyilvántrtás vezetése z önkormányzt illetékességi területén lévő címekről, 4.) Lkcímlétesítéssel kpcsoltos feldtok ellátás 5.) Közreműködés válsztássl, népszvzássl, népi kezdeményezéssel kpcsoltos feldtok ellátásábn 6.) Lkcím fiktíválási ügyek 7.) Személyes dtok védelme 8.) Személyi zonosítót és lkcímet igzoló htósági igzolványok kidás. k.) nykönyvi feldtok 1.) Állmpolgársági és nykönyvi igzgtási feldtok ellátás. 2.) Születési, házsságkötési és hlálozási nykönyv vezetése, utólgos bejegyzések teljesítése 3.) Csládi eseményeket (házsságkötés, névdó, bejegyzett élettársi kpcsolt) megelőző eljárás lefolyttás és nnk ünnepélyes lebonyolítás.

4.) Közreműködés felmentés megdásábn házsságkötést megelőző kötelező várkozási idő lól, illetve hivtli időn és hivtli helyiségen kívüli házsságkötés, vlmint bejegyzett élettársi kpcsolt létesítése esetén 5.) nykönyvi kivont és másolt kidás. 6.) dtszolgálttás z lp- és utólgos bejegyzésről 7.) Külföldi állmpolgár nykönyvi eseményeiről z érintett állmpolgárság szerint illetékes idegen állm mgyrországi külképviseleti htóságánk értesítése. 8.) Mgyr állmpolgárok külföldi nykönyvi eseményei hzi nykönyvezésének előkészítése (jegyzőkönyv felvétele, nnk dokumentumokkl együtt történő felterjesztése) 9.) Házssági névváltozttássl kpcsoltos feldtok (jegyzőkönyv, nykönyvi kivont kidás, dtszolgálttás) ellátás. 10.)Születési csládi és/ vgy utónév megváltozttásávl kpcsoltos előkészítő ( kérelem, nyomttvány kiöltése és továbbítás z illetékes minisztérium) eljárás. 11.) Kiskorúk csládi jogállásánk rendezése teljes htályú pi elismerő jognyiltkozttl 12.)Állmpolgárság megszerzésére irányuló kérelmek előkészítése és továbbítás z illetékes minisztérium 13.) z állmpolgársági eskü előkészítése, lebonyolítás és z előírt dtszolgálttás teljesítése. l.) Okmányirodi feldtok 1.) Személyzonosító igzolványok kidás, visszvonás, cseréje, pótlás 2.) Vezetésre jogosító okmányok kidás, visszvonás, cseréje, pótlás, honosítás 3.) Útlevél ügyintézés 4.) Gépjármű ügyintézés (járművek forglomb helyezése, forglomból történő kivonás, forglmi engedély, törzskönyv kidás, cseréje, pótlás) 5.) Prkolási igzolvány ügyintézés mozgásábn korlátozott személyek részére 6.) Egyéni válllkozói igzolvány ügyintézés 8.) Ügyfélkpu létesítése, megszüntetése, módosítás 9.) Személyzonosítót és lkcímet igzoló htósági igzolvány kidás, cseréje, pótlás m.) Álltegészségügyi, növényvédelmi feldtok 1.) Méhészek, vándorméhészek nyilvántrtás 2.) Vdkárügyekkel kpcsoltos eljárás lefolyttás 3.) Prlgfű elleni védekezés n.) Önkormányzt költségvetéséhez, já kpcsolódó feldtok: 1.) Költségvetési koncepció előkészítése 2.) Költségvetési jvslt összeállítás. 3.) Költségvetési rendelet és h kpcsolódó egyéb helyi önkormányzti rendeletek előkészítése 4.) költségvetési rendelet tervezet egyeztetésének előkészítése z önkormányzti intézmények ivel 5.) z elfogdott költségvetésről információ szolgálttás központi költségvetés részére 6.) z önkormányzt költségvetési rendelete szerinti gzdálkodás biztosítás. 7.) Féléves gzdálkodásr vontkozó tájékozttó elkészítése. 8.) Költségvetési koncepció tárgylásár z dott időrányos teljesítésére vontkozó előkészítése. 9.) z éves zárszámdás, ennek keretében normtív költségvetési zájárulás elszámolás elkészítése 10.) Időszki készítése z önkormányzt gzdálkodásáról. 11.) Kötelezető sttisztiki dtszolgálttások biztosítás. o.) Költségvetési gzdálkodási feldtok: 1.) sttisztiki dtszolgálttás 2.) Bevételek lpjául szolgáló számlák kibocsátás, z ehhez kpcsolódó nyilvántrtások vezetése

3.) Kötelezettségválllás nyilvántrtásánk vezetése. 4.) Kötelezettségválllás, érvényesítés és utlványozás szbályink megfelelő kifizetendő számlák átutlás. 5.) Segélyek, helyi támogtások kifizetése. 6.) Áf-bevllások és rehbilitációs zájárulás bevllás elkészítése. 7.) Szkfeldtonként bérnyilvántrtás vezetése és könyvelése. 8.) Készpénzforglom bonyolítás pénztáron keresztül. 9.) Közfogllkozttás kpcsolódó támogtás hvi igénylése, elszámolás. 10.) z önkormányztok áltl felhsználhtó központosított előirányztok igénylése, elszámolás 11.) szociális törvény lpján kifizetett támogtások központi költségvetésből történő visszigénylése. p.) Számviteli feldtok 1.) Számlrend és számviteli politik kilkításábn, módosításábn vló közreműködés. 2.) Bnki utlások lpbizonylttl vló ellátás, ellenőrzése, kontírozás és könyvelési rendszerben történő feldolgozás. 3.) Önkormányzt vgyonánk nyilvántrtás. 4.) Leltározási Szbályzt szerint Hivtl vgyonánk és eszközeinek leltározás. 5.) Vgyonktszter és tárgyi eszköz nyilvántrtás dtink egyezetése. 6.) Mérleg k nlitikus nyilvántrtás készítése. 7.) z állmháztrtás igényeinek megfelelően hvi, negyedéves, féléves, háromnegyed éves és éves információ szolgálttás. 8.) Időszki költségvetési jelentés és mérlegjelentés készítése. 9.) Féléves és éves költségvetési elkészítése, 10. Könyvvizsgáló részére z uditálás szükséges tábláztok elkészítése 11.)Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek és kidások nlitikus nyilvántrtásánk vezetése. 12.) követelések nlitikus nyilvántrtások vezetése, intézkedés hátrlékok behjtásár. q.) Vgyongzdálkodássl kpcsoltos feldtok 1.)Bérlet útján hsznosított önkormányzti lkások, nem lkás céljár szolgáló helyiségek és közterülethsznált, földhszonbérlet nyilvántrtás. 2.) Bérleti szerződések htályánk figyelemmel kisérése, bérleti szerződés előkészítése. 3.) Nyilvántrtást felfektetése és vezetése z önkormányzt vlmennyi vgyontárgyáról 4.) Nyilvántrtást vezetése z Önkormányzt szerződéseiről. 5.) dtszolgálttás. r.) Illetmények számfejtésével kpcsoltos feldtok: 1.) Hivtl kidási körében felmerülő megbízási díjk, tisztelet díjk és hóközi kifizetések számfejtése - KIR rendszerben és felterjesztése 2.) Hivtli dolgozók, kinevezési, átsorolási, jogviszony módosítási és megszűnési irtánk elkészítése z KIR progrmbn, és zok felterjesztése. 3.) közfogllkozttássl kpcsoltos munkügyi feldtok ellátás. 4.) Szbdság, betegállomány egyéb távollét jelentése hvont MÁK felé. s.) Helyi dó és gépjármű dóvl kpcsoltos feldtok 1.) Helyi dórendeletek előkészítése 2.) helyi dókkl, gépjárműdóvl, tljterhelési díjjl és z dók módjár behjtndó köztrtozásokkl kpcsoltos I. fokú dóhtósági feldtok ellátás ( dó kivetés, dóbevllások ellenőrzése, nyilvántrtás, htározt elkészítése, értesítés, felhívás kidás) 3.) dók számítógépes nyilvántrtás, dóbevételek könyvelése. 4.) dóellenőrzések végzése. 5.) dótrtozások, és közdók módjár behjtndó köztrtozások végrehjtásávl kpcsoltos ügyek intézése

6.) dó- és értékbizonyítvány, dóigzolás vlmint perköltségmentességhez szükséges igzolás kidás. 7.) Sttisztiki dtszolgálttások teljesítése t.)közterület-felügyeleti feldtok. 1.) közterületek rendjének, tisztságánk és hsználtánk folymtos és tervszerű ellenőrzése. 2.) közterületek hsználtár vontkozó önkormányzti rendeletek betrtásánk ellenőrzése. 3.) közterületek jogszerű hsználtánk, közterületen folyttott engedélyhez, illetve útkezelői zájárulás kötött tevékenység szbályszerűségének ellenőrzése 4.) közterületek rendjére, tisztságár vontkozó jogszbályok áltl tiltott tevékenység megelőzése, megkdályozás, megszkítás, megszüntetése, sznkcionálás. 5.) jogellenes állpot jelzése, intézkedés kezdeményezése, h szükséges eljárás más szerv (htóság) htáskörébe trtozik 6.) Közreműködés közrend, közbiztonság védelmében 7.) Közreműködés közterület, z épített és természeti környezet védelmében 8.)Jogszbálybn meghtározott esetekben helyszíni bírság kiszbás. u.) Egyéb feldtok 1.) Intézmények munkvédelmi, tűzvédelmi, érintésvédelmi, villámvédelmi és közegészségügyi feltételinek biztosításábn vló közreműködés 2.) Kpcsolttrtás közüzemi szolgálttókkl 3.) Káreseményekkel kpcsoltos biztosítási ügyek intézése, helyreállítás

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 4. sz. melléklete Polgármesteri Hivtl rendelt Kisebbségi Önkormányztok: Cigány Kisebbségi Önkormányzt Német Kisebbségi Önkormányzt Örmény Kisebbségi Önkormányzt Szlovák Kisebbségi Önkormányzt

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 5. sz. melléklete költségvetés tervezésével és végrehjtásávl kpcsoltos különleges előírások, feltételek I. költségvetési terv készítésére és összeállításár vontkozó áltlános és speciális szbályok 1. közös szbályok 1.1. költségvetés és összeállítás során minden munkfolymtbn figyelembe kell venni Polgármesteri Hivtl gzdálkodási jogkör szerinti besorolását. 1.2. költségvetés és elkészítése során z önkormányzt képviselő-testületének, mint felügyeleti szervnek z információs igényét legjobbn kielégítő címrend szerint kell összeállítni költségvetési tervezéshez és beszámolás kpcsolódó dokumentumokt. 2. költségvetés tervezésére vontkozó szbályok 2.1. költségvetési koncepció, illetve költségvetési terv meglpozásá szükséges belső számításokt z érvényben lévő számviteli és gzdálkodási szbályoknk megfelelően kell elkészíteni. 2.2. számításokt z intézményi struktúr figyelembevételével kell elkészíteni. 2.3. koncepció, illetve költségvetési terv összeállításkor egyrészről z ellátndó feldtokból (továbbgondolv: nnk költségvetési kidás oldlából),, másrészt z ismert költségvetési bevételekből kell kiindulni. 2.4. jegyző áltl kijelölt személy köteles költségvetési tervezéssel kpcsoltos dokumentumok gyűjtéséről gondoskodni. z irtokt... évi tervezési dokumentumok szöveggel ellátott irtgyűjtőben kell megőrizni eredeti vgy másolti példánybn. 3. költségvetési beszámolásr vontkozó jogszbályok 3.1. költségvetési beszámolás során dokumentációk számításit költségvetési tervezésre vontkozó szbályok 2.2. pontj szerint kell elvégezni. 3.2. jegyző áltl kijelölt személy köteles költségvetési beszámolássl kpcsoltos dokumentumok külön gyűjtéséről gondoskodni. z irtokt z lábbi szöveggel ellátott irtgyűjtőben kell - eredeti vgy másolti példánybn - megőrizni:

... év I. féléves jánk dokumentumi... év háromnegyedéves gzdálkodásáról szóló tájékozttás dokumentumi... évi költségvetési dokumentumi2. 3.3. z állmi zájárulások, központi és központosított támogtásokt, kötött felhsználású átvett pénzeszközök elszámolásr vontkozó dokumentumokt ügyirti között kell megőrizni. 3.4. z állmháztrtás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 221. -bn foglltk figyelembevételével törvényben fogllt htáridőket kell figyelembe venni. II. költségvetési tervezés különleges előírási, feltételei 1. költségvetési koncepció elkészítése 1.1 költségvetési koncepció összeállításkor számb kell venni: z önkormányzt áltl kötelezően ellátndó feldtokt, ezt követően z önkormányzt bevételeit, z előzőek lpján z önként válllt feldtokt, mjd fentiek lpján kell kilkítni költségvetési koncepciót. 1.2. kidások tekintetében figyelembe kell venni minden, koncepció készítésénél ismert, költségvetési kidásokr htó tényezőt. 1.3. jegyző koncepció ellenőrzése során köteles megvizsgálni, hogy költségvetési koncepciót meglpozó számítások során: figyelembe vették-e vontkozó jogszbályokt (önkormányzti rendeleteket, htároztokt), kötelezettségválllások nyilvántrtás lpján tervévre vontkozó kötelezettségválllások koncepciób beépítésre kerültek-e, z inflációs htásokkl, illetve jogszbályi változások htásivl z érintettek megfelelő mértékben számoltk-e. jegyző köteles jelezni, h költségvetési koncepció összeállításkor költségvetés forráshiányosnk bizonyul. 1.4. koncepció trtlmi követelményei.) z előterjesztésnek trtlmzni kell jogszbályi hivtkozásokt. b.) koncepció összeállításánk srokpontji: koncepció összeállításár z önkormányzt gzdsági progrmjánk figyelembevételével kerüljön sor, trtlmzz z dott évre vontkozó költségvetési irányelveket és zok várhtó htásit z önkormányzt költségvetésére. c.) koncepció bevételei és kidási koncepció készítésének időpontjábn meglévő dtok lpján költségvetési rendelettervezet szerkezetének megfelelő dtok. d.) koncepció egyensúly Értékelés, kidáscsökkentési jvsltok, illetve bevételszerzési lehetőségek feltárás, jvsltok. Többéves kihtású tételek bemuttás, nnk htáselemzése.

2. költségvetési tervezés 2.1. költségvetési tervezéskor z elfogdott koncepciót kell lpul venni. mennyiben képviselőtestület koncepció elfogdáskor költségvetés összeállításár vontkozón állpított meg külön irányelveket vgy szempontokt, kkor zok figyelembevételéről gondoskodni kell. 2.2. képviselő-testület költségvetési rendelet-tervezetet megtárgylás során nem z eredeti, beterjesztett állpotbn hgyj jóvá, illetve z ülésen megdott szempontok szerint költségvetés újrtárgylásáról döntött, kkor képviselő-testületi ülésen elhngzottk szerint jegyző gondoskodik költségvetés megfelelő átdolgozásáról z elfogdott költségvetési rendelet lpján jegyző gondoskodik z elemi költségvetés költségvetési rendeletnek megfelelő elkészíttetéséről. III. Költségvetési helyi szbályi 1. féléves gzdálkodásról szóló költségvetési beszámolás 1.1. féléves gzdálkodásról szóló költségvetési -tervezet összeállításkor képviselőtestület áltl jóváhgyott: eredeti költségvetési rendeletből, illetve htályos költségvetési rendeletből kell kiindulni. mennyiben képviselő-testület költségvetési beszámolássl kpcsoltbn külön szbályokt, helyi információs igényeket állpított meg, kkor zok figyelembevételéről gondoskodni kell. 1.2. féléves gzdálkodásról szóló költségvetési t - z előirányzt-könyveléseket követően - z elkészített főkönyvi kivont lpján kell összeállítni. főkönyvi kivontot ügyirti között meg kell őrizni. 1.3. féléves gzdálkodásról szóló költségvetési összeállításánál figyelembe kell venni: jogszbályi előírásokt, szerv belső információs igényét, vlmint költségvetési tervdokumentációvl vló összehsonlíthtóság követelményét. 2. háromnegyedéves gzdálkodásról szóló tájékozttás háromnegyedéves gzdálkodásról szóló tájékozttásnál figyelembe kell venni, hogy tájékozttás szöveges része kiterjedjen jelentős előirányzt eltérések indokolásár, illetve előre jelezze egyes kidások és bevételek év végéig várhtó lkulását. háromnegyedéves gzdálkodásról szóló tájékozttást úgy kell összeállítni, hogy szkmilg és számszkilg is könnyen felhsználhtó legyen következő évi költségvetési koncepció készítésénél.

3. z éves költségvetési beszámolás 3.1. felülvizsgáltánk ki kell terjednie: költségvetési előirányzttl összefüggően jóváhgyott - lptevékenységbe trtozó - feldtok szkmi teljesítésére, értékelésére, költségvetési előirányzt megállpításánk módjától függően pénzügyi teljesítés és feldtmegvlósítás összhngjár, z eredeti, módosított terv- és ténydtok eltérésére, számszki belső, vlmint nnk szerv felügyeleti szerve áltl meghtározott dtszolgálttássl vló összhngjár. 3.2. z éves szöveges indoklásánk követelményei z éves szöveges indoklás számszki dtir épül. Trtlmzz: 1. z dott évi költségvetési gzdálkodás során költségvetési trtlék időrendi változását. 2. bevételi előirányztok teljesítésének értékelését. z értékelés során bevételek megoszlását kell lpul venni. Be kell muttni bevétel főbb bevételnemek közötti százlékos megoszlását. bevételeknél jelentős htásokr, bevételek beszedését ngybn befolyásoló tényezőkre külön is fel kell hívni figyelmet. Külön indokolni kell z eredeti előirányzttól vló jelentős eltérést. Jelentős eltérés ltt z 50 %-ot eltérő eltérést kell érteni. kidásoknál külön ismertetni kell: nem tervezett kidásként jelentkező kidásokt. 3. Elkülönítetten, külön részben trtlmzz szkmi feldtok teljesítésére vontkozó értékelést. z értékelésnek ki kell térnie z dott feldttl kpcsoltos teljesítmény- és feldtmuttókr, vlmint feldt minőségével kpcsoltos észrevételekre. 4. szöveges formájávl szembeni követelmény: jól áttekinthetőség, pontokb szedés, részletes tgolás. IV. költségvetés végrehjtásánk szbályi 1. költségvetés végrehjtásánk részletes, dott évre vontkozó szbályit költségvetési rendelet trtlmzz. rendeletben foglltkt kell lklmzni: z egyes előirányztok felhsználáskor, z egyes előirányztok módosításkor. 2. költségvetés végrehjtáskor z előirányzt-felhsználási ütemtervet kell lpul venni. z előirányztfelhsználási ütemterv dtit leglább negyedévenként teljes körben összehsonlítni, illetve egyeztetni kell ténydtokkl. Szükség esetén intézkedési tervet kell készíteni, illetve jelentősen megváltozott körülmények között újr el kell készíteni z előirányzt-felhsználási ütemtervet. 3. költségvetés végrehjtásár vontkozó további részletes szbályok pénzgzdálkodási jogkörök gykorlásár vontkozó belső szbályztbn jegyző áltl kerülnek meghtározásr. :

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 6. sz. melléklete -gzdsági tevékenységet ellátó személyek feldtköre osztály Feldt költségvetési koncepció elkészítése. Elkészíti költségvetési rendelet-tervezetet. költségvetés végrehjtásáról szóló elkészítése. normtív költségvetési zájárulások elszámolás zárszámdás keretében. Gondoskodik képviselő-testület, vlmint szkmi szervek részére szükséges k, előterjesztések, jvsltok, jogszbályokbn előírt információs dtszolgálttások elkészítéséről. Kilkítj hivtli és z intézményi számviteli rendet. Jvsltot tesz bnki szolgálttások igénybevételére, így számlvezetésre, hitelfelvételre, kötvénykibocsátásr, pénzügyi befektetésekre. Felelős z osztály feldtkörébe trtozó feldtok előkészítéséért és htáridőben történő végrehjtásáért. elődó I. z önkormányzt és intézményei költségvetésének figyelemmel kísérése, elemzések, előkészíti költségvetési rendelet módosítását. Előkészíti polgármesteri hivtl költségvetését, ellenőrzi z önálló intézmények költségvetésének készítését. Ellátj z egyeztetési feldtot z intézményekkel és Kincstárrl. Figyelemmel kíséri z előirányztok lkulását, módosítását, szükséges nyilvántrtások vezetését. dtot szolgáltt Mgyr Állmkincstár áltl vezetett törzsdttári nyilvántrtásb. normtív állmi támogtási igény intézményi felmérése, ellenőrzése, összesítése és elszámolás z intézményi dtszolgálttás lpján. z önkormányzt pályáztink pénzügyi előkészítése, megvlósítás esetén pályázt pénzügyi elszámolásánk előkészítése. Folymtb épített ellenőrzés: MÁK felé benyújtott igénylések Fejér Megyei Kormányhivtl Munkügyi Központ benyújtott igénylések (közfogllkozttás támogtás) Központi költségvetési támogtási igénylések, dóbevllások ellenőrzése Lkossági közműfejlesztési támogtás igénylésének ellenőrzése elődó II. Jelentést d, igényléseket készít Kincstár, megyei önkormányzt, munkügyi hivtl, minisztériumok részére. Vezeti z egyéb bevételek nlitikus nyilvántrtását: trtásdíj megelőlegezés és visszfizetés előírási nevelési díjk helyszíni bírságok Vezeti munkálttói kölcsönök bevételeiről és kölcsöntörlesztésekről nyilvántrtásokt. Figyeli lkáslp száml fizetőképességét törlesztések folymtosságát. Vezeti z nlitikus nyilvántrtásokt munkálttói kölcsönökről. Közműfejlesztési zájárulás név szerinti list átdás kiutlásr negyedévente.

Folymtb épített ellenőrzés: feldtmuttó kötött normtív állmi támogtások igénylésének, pótigénylésének, lemondásánk és elszámolásánk ellenőrzése. Civil szervezeteknek dott támogtások pénzügyi elszámolásánk ellenőrzése. trtásdíj megelőlegezések listáját kiutlást megelőzően ellenőrzi. elődó III. hivtl számláink figyelemmel kísérése, költségvetést, dót érintő átutlások teljesítése. z ÁF és rehbilitációs zájárulás nyilvántrtásánk vezetése, bevllások időben történő, pontos megtétele. Beérkező számlák ikttás, kontírozás, utlvány készítése, láírást követően, utlásr jelölés és kiutlás. Letéti pénzeszközök nlitikus nyilvántrtásánk vezetése. felhsználások negyedévenkénti elszámolás, ellenőrzése. Vezeti szükséges nyilvántrtásokt, hátrlékosokt felszólítj, szükség esetén beidézi és végrehjtást kezdeményez. Kiegyenlítést követően jelzálogjog törléséhez szükséges intézkedést megteszi. dásvételi, tervezői, válllkozói szerződések előírás, vezetése, szállítói számlák szerződésről történő kiegyenlítése. Folymtb épített ellenőrzés: Ellenőrzi beérkező bizonyltok trtlmi és formi helyességét. Közigzgtási Osztály áltl feldott átutlási megbízásokt számszkilg ellenőrzi. Ellenőrzi z átutlás igzoltságát, z összeg helyességét. késedelmi kmt jogosságánk ellenőrzése. elődó IV. Negyedéves, féléves és éves költségvetési t készít Kincstár számár. számlrend és számltükör elkészítése, ktulizálás, kontírozási munk szkmi irányítás, ellenőrzése. Eredeti és módosított előirányztok főkönyvi könyvelése, végrehjtj z év végi zárlti és év eleji nyitási munkákt. gzdálkodásról negyedéves pénzforglmi mérlegjelentés önkormányzt szintű összeállítás és Kincstár vló továbbítás. z előző évi pénzmrdvány felosztás, intézményi pénzmrdvány felülvizsgált. Könyvelések gépi feldolgozás GORDIUS és TTIGZD könyvelési rendszerben. Folymtb épített ellenőrzés: főkönyvi egyeztetésekhez szükséges nlitikák (gépi) ellenőrzése. z intézményi k számszki összefüggéseinek egyeztetése, ellenőrzése. Számlák, készpénzfizetési bizonyltok érvényesítése, ellenőrzése. beérkező bnki és pénztári számlák rögzítésének szkfeldt és főkönyvi száml ellenőrzése. Pénztáros I. Személyi jellegű kifizetés esetén vizsgálj nnk szbályszerűségét, elvégzi számfejtését, eleget tesz z ezzel kpcsoltos jelentési kötelezettségnek. Kezeli házipénztár ellátmányát és nnk terhére kidási pénztárbizonylt, illetve bevételi pénztárbizonylt lpján kifizetéseket, befizetéseket teljesít. - Elvégzi kisebbségek pénztárávl kpcsoltos teendőket. Kifizetés, illetve befizetés esetén ellenőrzi kidási, bevételi pénztárbizonyltokon, hogy z utlványozó, ellenjegyző, érvényesítő bizonyltot kézjegyével ellátt-e. Vezeti npi pénztárjelentést szoros számsorrendben és npont pénztári zárltot készít. Vezeti z lábbi nyilvántrtásokt:

előlegek nyilvántrtás (üzemnyg, vásárlási fizetési előleg) értékcikkek (étkezési jegy, értékppír, kárpótlási jegy), szigorú számdású nyomttványok nyilvántrtás készpénzcsekk nyilvántrtás. Pénztáros II. Ellátj költségvetések, k, testületi, bizottsági előterjesztések gépelési feldtit., Városfejlesztési Bizottság üléseinek jegyzőkönyveit vezeti és írásbn rögzíti Munkvégzése során önálló felelősséggel trtozik kézbesítendő nygoknk megdott címre, illetve névre történő eljutttásáért, vlmint bizlms nygok kézbesítéséért. Egyedi és szerződéses számlák kibocsátás. pénztáros I. munkkört betöltő távolléte esetén ellátj nnk helyettesítését.

Dorog Város Polgármesteri Hivtl SZMSZ-ének 7. számú melléklete DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZT POLGÁRMESTERI HIVTL Szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje z állmháztrtás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.30) Korm. rendelet 161..- nk megfelelően költségvetési szerv jének kötelessége szbálytlnságok kezelésének eljárásrendjét kilkítni. Jelen szbályozás Dorog Város önkormányzt Polgármesteri Hivtl szbálytlnság - kezelés eljárási rendjének kilkításá trtlmz meghtározásokt, utsításokt. 1. szbályozás célj Jelen szbályozás célj nnk elősegítése és megszervezése, hogy z önkormányzt költségvetési szervei előirányztink gzdálkodásávl kpcsoltos szbálytlnságok kezelése egységes rendszerben történjen. Ennek érdekében úgy kell belső folymtokt kilkítni és működtetni, hogy zok biztosítsák rendelkezésre álló pénzügyi források szbályozott, szbályszerű, gzdságos, htékony és eredményes felhsználását. z Önkormányzt és intézményei dolgozóink szbálytlnságok megelőzésével kpcsoltos feldtát, htáskörét, felelősségét, beszámoltthtóságát munkköri leírások trtlmzzák, közszolgálti jogviszonyból, illetve munkviszonyból szármzó kötelezettségeiket jogszbályoknk megfelelően kell teljesíteniük. z állmháztrtási belső pénzügyi rendszer EU-konform átlkítás során kilkításr, illetve módosításr kerültek költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló jogszbályok. z állmháztrtásról szóló 1992-évi XXXVIII. törvény (Áht ) htározz meg folymtb épített, előzetes és utólgos i ellenőrzés ( FEUVE ) foglmát, mely szervezeten belül gzdálkodásért felelős szervezeti egység áltl folyttott első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszer. 2. Szbálytlnságok foglm, kezelésének helye z Önkormányzt szervezetében szbálytlnságok foglomköre széles, korrigálhtó kisebb mulsztások, munk közben előforduló hiányosságok elkövetésétől kezdve ide trtoznk súlyosbb fegyelmi-, büntető-, szbálysértési ügyek, illetve kártérítési eljárás megindításár okot dó cselekmények. szbálytlnság vlmely htályos szbálytól ( törvény, rendelet, htározt, utsítás, szbályzt ) vló eltérést jelent, z állmháztrtás működési rendjében, költségvetés gzdsági eseményeiben, z önkormányzti feldtellátás bármely tevékenységében és z egyes gzdálkodási műveletek végzése, illetve könyvelése során bármikor előfordulht. Egységes kezelése, elemzése és értékelése zért szükséges, hogy z előforduló hsonló esetek megfelelő időben megelőzésre kerüljenek, ezáltl z eredendő kockáztok csökkenjenek. szbálytlnságok - z elkövetők szempontjából vizsgálv - kétféle módon következhetnek be:

szándékosn okozott szbálytlnságok ( félrevezetés, cslás, sikksztás, megvesztegetés, szándékosn okozott szbálytln kifizetés, stb. ) nem szándékosn okozott szbálytlnságok ( figyelmetlenség, hnyg mgtrtás, helytelenül vezetett nyilvántrtás, számszki hib, stb. ) z eljárási rend szükséges intézkedéseket z elkövetés módj szerint nem különbözteti meg. szándékosság kérdése megfelelő sznkciók, illetve további htósági intézkedések kezdeményezésekor vgy kiszbáskor kerülhet értékelésre és mérlegelésre. z Önkormányzt Szervezeti és Működési Szbályzt (SzMSz ) szerint hivtli szervezetet vezeti. Gondoskodik z Önkormányzt működésével kpcsoltos feldtok ellátásáról. Többek között hivtl és z intézmények működtetésének tárgyi, dologi, pénzügyi feltételeinek biztosítását, vlmint gzdálkodás szbályink megtrtását, törvényességi szempontból jegyző, egyéb szempontból Képviselő-testület Bizottság, függetlenített belső ellenőr és könyvvizsgáló ellenőrzi. FEUVE értelmezésében szbálytlnságok kezelése teljes i kör közvetlen támogtását és bevonását igényli. lpvető követelmény, hogy minden költségvetési szerv je felelős feldtkörébe trtozó szkterületen észlelt gzdálkodási szbálytlnságok feltárásáért, nyomon követéséért, dokumentálásáért, megelőzéséért, továbbá jogszbályokkl összhngbn felelősségre vonássl és hiányosságok megszüntetésével kpcsoltos intézkedések kezdeményezéséért és megvlósításuk ellenőrzéséért. z észlelt szbálytlnságok jelzése- szolgálti út betrtásávl felé - megszüntetésük érdekében jvsltok dás, vlmint z elrendelt intézkedések megvlósítás vlmennyi önkormányzti dolgozó feldt és kötelessége. Ugynkkor köztisztviselők és közlklmzottk - beosztástól függetlenül - fegyelmi és kártérítési felelősséggel trtoznk z áltluk közszolgálti jogviszonybn elkövetett kötelezettségszegésekért. z önkormányzti szbálytlnsági felelős gzdálkodás körében elkövetett szbálytlnságok kezelésének opertív felelőse és szkmi összefogój hivtli szervezet je jegyző. jegyző áltl kijelölt opertív szbálytlnsági felelős gyűjti össze, trtj nyilván, koordinálj és dokumentálj z egyes szervezeti egységektől érkezett jelzéseket, vlmint figyelemmel kíséri szbálytlnságok kpcsolódó intézkedési tervekben előirányzott feldtok megvlósulását. z önkormányzti szbálytlnsági felelős jvsltár jegyző, vgy polgármester egyedi döntésével több szervezeti egységet érintő ügyekben, illetve szbálytlnság különleges megítélése esetén Szbálytlnsági Bizottságot jelölhet ki, melynek feldtit, felelősségét és htárkörét írásbn htározz meg. szbálytlnságok kezelésének gykorltát Belső ellenőr z éves ellenőrzési progrmj keretében ellenőrzi és z Áht.97. -, vlmint költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI.26.) Korm. rendelet 31. - szerint készített összefoglló jelentés keretében jelenti költségvetési szerv jének, ki z éves költségvetési keretében beszámol költségvetési szerv folymtb épített, előzetes és utólgos ellenőrzésének, vlmint belső ellenőrzésének működtetéséről. 26

3. Szbálytlnságok megelőzése szbályozottság biztosítás, szbálytlnságok bekövetkezésének megkdályozás SzMSz-ben megjelölt k feldt és felelőssége. Ennek érdekében lpvető kötelezettségük, hogy jogszbályoknk megfelelő szbályztok lpján működjön szervezet, szbályozottságot, illetve szbályok betrtását folymtosn kísérje figyelemmel minden szbálytlnság észlelése esetén minél gyorsbbn szülessen kellően htékony intézkedés nnk érdekében, hogy szbálytlnság megszüntetése, hibás szbályzt korrigálásr kerüljön, helytelen lklmzási gykorltok megszüntetése mellett személyi vgy intézményi felelősség megállpításr kerüljön, szükséges intézkedések megvlósuljnk. 4. szbálytlnságok észlelése FEUVE rendszerben szbálytlnságok észlelése történhet köztisztviselő, z Önkormányzt különböző szervezete, vlmint z ellenőrzést végző belső és külső szervek részéről. szbálytlnságok kezelése különböző esetekben következőképpen vlósul meg: 1. z Önkormányzt vlmely munktárs észleli szbálytlnságot mennyiben szbálytlnságot bármelyik költségvetési szervhez beosztott dolgozó észleli, soron kívül köteles értesíteni szolgálti jogviszony szerint közvetlen felette álló t. mennyiben dolgozó úgy ítéli meg, hogy közvetlen felettese z dott ügyben érintett, kkor felettesét, nnk érintettsége vgy különlegesen súlyos, esetleg szándékos szbálytlnság észlelése esetén z opertív szbálytlnsági felelősét és tém szerint illetékes felső szintű t kell értesítenie. munkhelyi feldt feltárt hiányosságok kivizsgálás és - mennyiben ez sját htáskörben megoldhtó - nnk megszüntetése érdekében szükséges intézkedések megtétele. H szbálytlnságot vlósnk vélelmezi, de úgy ítéli meg, hogy sját htáskörben nem szüntethető meg, köteles értesíteni szervezeti rngsorbn felette álló t, ki z SzMSz előírásink és jogszbályoknk megfelelően intézkedik szbálytlnságok megszüntetéséről. 2. Vlmely költségvetési szerv je észleli szbálytlnságot áltl észlelt szbálytlnság esetén először sját htáskörben, SzMSz szerint meghtározott feldt, htáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell hiányosság megszüntetése érdekében intézkedni. H ez nem lehetséges, szervezeti rngsorbn fölötte álló t, rendkívüli esetekben témábn illetékes felső t tájékozttj. szbálytlnságot észlelő szbálytlnságról - z intézkedés módjától függetlenül - kijelölt opertív szbálytlnsági felelőst köteles értesíteni. 3. belső ellenőr észleli szbálytlnságot mennyiben belső ellenőr éves ellenőrzési progrmj vgy soron kívül elrendelt ellenőrzései során tpsztl szbálytlnságot, 193/2003.(XI.26.) Korm. rendelet 27

rendelkezéseinek megfelelően jár el. Megállpításiról ezzel egyidejűleg kijelölt opertív szbálytlnsági felelőst is tájékozttj. 4. Külső ellenőrzési szerv észleli szbálytlnságot külső ellenőrzési szerv (Állmi Számvevőszék, Kormányzti Ellenőrzési Hivtl, z Európi Unió ellenőrzést gykorló szervezete, stb.) gzdálkodássl kpcsoltos szbálytlnságr vontkozó megállpításit z ellenőrzési jelentés trtlmzz. büntető-, szbálysértési-, kártérítési-, illetve fegyelmi eljárás megindításár okot dó cselekmény, mulsztás vgy hiányosság gynúj esetén z ellenőrző szervezet működését szbályozó jogszbályok lpján jár el. szbálytlnságr vontkozó megállpítások lpján z ügyrendileg illetékes szervezeti egységének minden esetben intézkedési tervet kell kidolgozni. 5. szbálytlnság észlelését követő intézkedések különböző beosztású k felelősek SzMSz-ben előírt htásköri feldtiknk megfelelően szükséges intézkedések megtételéért és végrehjtásáért. több szervezeti egységet érintő vgy mgsbb szintű bevtkozást igénylő szbálytlnságok megszüntetése érdekében tervezett és megvlósított intézkedéseket (pl. önkormányzti szintű jogszbálylkotás, szbályztkészítés ) Hivtl je koordinálj, z opertív szbálytlnsági felelős és szkmilg érintett szervezetek közreműködésével. SzMSz szerint szervezeti egységek feldtikt főfelelősi rendszerben látják el, mely szerint z érdemi ügyintéző - z ügyben feldtköre szerint érdekelt más szervezeti egységek álláspontjánk ismeretében és áltl ráruházott htáskör birtokábn- önállón dönt és viseli döntése felelősségét. z érintett szervezeti egységek inek feldt szbálytlnságokkl kpcsoltos intézkedések nyomon követése során: z elrendelt vizsgáltok, ott döntések, illetve megindított eljárások figyelemmel kísérése, vizsgáltok során készített jvsltok, intézkedési tervek megvlósulásánk ellenőrzése, feltárt szbálytlnságok lpján lehetséges további szbálytlnsági lehetőségek bezonosítás, szükség esetén mgsbb szintű jogszbály módosítások kezdeményezése Vlmennyi szervezeti egység jének feldt szbálytlnságokkl kpcsoltos intézkedések ( eljárások ) sját szkterületén történő kezelése során: szbálytlnságokkl kpcsoltbn keletkezett irtnygok nyilvántrtásánk nprkész vezetése, z észlelt szbálytlnságok kpcsolódó írásos dokumentumok gyűjtése és ikttás, megtett intézkedések és z zok kpcsolódó végrehjtási htáridők nyilvántrtás, normtív, illetve pályázti úton felhsználásr kerülő költségvetési források, elfogdásá kpcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kilkításáról szóló jogszbályok előírásink megsértésével tpsztlt szbálytlnságok feltárás és zok megszüntetése során megvlósított intézkedések nyilvántrtás. 28