JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 23-án megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Mészáros Miklós polgármester Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Dr. Friss Attila aljegyző Kalász Zoltán alpolgármester Csere Andrea képviselő Keserű Zoltán képviselő Resch János képviselő Dr. Sziberth László képviselő Türjei Attila képviselő Vadasfalvi János képviselő Varga Kálmán képviselő Csonka Ágota a Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője, Velner János irodavezető, Nagyné Keller Izabella referens a hivatal részéről Szalai Tünde, Koós Mariann, Dr. Balázs Lajos, Hujber Lászlóné intézményvezetők Mészáros Miklós polgármester Szeretettel köszönt mindenkit. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, a testület teljes létszámban megjelent, az ülést megnyitja. Felhívja a figyelmet, hogy a képviselő-testület anyaga a honlapon megtekinthető. A zárt ülés napirendjét a meghívóval ellentétben az ülés végén javasolja tárgyalni. Dr. Sziberth László képviselő Javasolja, hogy a zárt ülésen foglalkozzon a testület a Várdomb ügyével is. Mészáros Miklós polgármester Szavazásra bocsátja a módosított napirendet. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi határozatot hozza: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 32/2012.(II.23.) KT számú
2 határozata Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a módosított napirendet: Nyílt ülés: 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés közötti fontosabb eseményekről, valamint a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről 1. Előadó: Mészáros Miklós polgármester 2. Adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás (PVB, ÜB) 2. Előadó: Mészáros Miklós polgármester 3. 2012. évi költségvetés elfogadása (II. forduló) (Valamennyi bizottság) 3. Előadó: Mészáros Miklós polgármester 4. A Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001. ( X.3. ) sz. rendelet módosítása (PVB, ÜB, RÖNK) 4. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 5. Rendelet alkotása az állattartás rendjéről, az állattartásra szolgáló építmények elhelyezéséről és építésük egyes feltételeiről (PVB, ÜB, RÖNK) 5. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 6. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közterületek rendeltetésüktől eltérő célra történő használatáról szóló 5/2000. (III. 31.) KT számú rendelet módosítása (PVB, ÜB) 6. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 7. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról szóló 28/2001. (VI. 29.) KT. számú rendelete módosítása (PVB, ÜB) 7. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 8. A lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 20/2006. (XII.12.) KT számú rendelet módosítása (HB, ÜB) 8. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 9. Az egyes anyakönyvi eljárások engedélyezéséről, és az egyes anyakönyvi eljárásokhoz kapcsolódó többletszolgáltatás díjáról szóló 7/2011.(IV.06.) önkormányzati rendelet módosítása (PVB, ÜB) 9. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 10. Balatonboglár Város Önkormányzatának Balatonboglár Város Logojáról szóló 2/2005. (II.01.) KT. sz. rendelete felülvizsgálata (HB, ÜB) 10. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 11. Rendelet alkotása a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról, valamint a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól (PVB, ÜB) 11. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 12. A gyomnövények irtásáról, és az évelő haszonnövények telepítéséről szóló 2/2004. (II.6.) KT. számú rendelet felülvizsgálata (PVB, ÜB) 12. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző 13. ELMIB Zrt. ajánlata közvilágítás korszerűsítésére (PVB) 13. Előadó: Gáspár László csoportvezető 14. Tenisz szálló üvegfal cseréje (PVB) 14. Előadó: Gáspár László csoportvezető 15. Tourinform további működése (PVB, ÜB) 15. Előadó: Dr. Friss Attila aljegyző
3 16. Urányi János Sport Kft. és a Polgármesteri Hivatal között kötendő könyvelésre vonatkozó megbízási szerződés elfogadása (PVB, ÜB) 16. Előadó: Csonka Ágota a Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője 17. Cselekvési terv az ingatlanok térmértékének tételes ellenőrzésére vonatkozóan (PVB, ÜB) 17. Előadó: Csonka Ágota a Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője 18. Balatonboglár 634/1 hrsz-ú természetvédelmi kezelési terve (PVB, ÜB) 18. Előadó: Gáspár László csoportvezető 19. Gyógyszertár helyiség hasznosítása (PVB, ÜB, HB) 19. Előadó: Gáspár László csoportvezető 20. A Boglári Általános Iskola Alapító Okiratának módosítása (ÜB, HB) 20. Előadó: Dr. Friss Attila aljegyző 21. BAHART Zrt-vel kötendő szolgáltatási szerződés elfogadása (ÜB) 21. Előadó: Dr. Friss Attila aljegyző 22. Bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolói, illetve testületi döntést igénylő bizottsági javaslatok 22. Előadók: bizottsági elnökök Zárt ülés: Z/1. Lakásbérleti szerződés meghosszabbítására vonatkozó kérelem (PVB, HB) Z/1. Előadó: Gáspár László csoportvezető Z/2. Várdomb ügye Előadó: Dr. Sziberth László képviselő NAPIREND ELŐTT Mészáros Miklós polgármester Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25- én tartja az ország a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947. február 25-én Kovács Bélát a Független Kisgazda Párt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol 8 évet töltött fogságban. A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata, a téma nem lezárt, a számadatok még ma sem véglegesek. Ám nemcsak a kivégzetteket, legyilkoltakat kell a kommunizmus áldozatainak tekinteni, hanem mindazokat és azok hozzátartozóit, gyermekeit, unokáit is, akiket perbe fogtak, őrizetbe vettek, munkahelyükről elbocsátottak, vagy áthelyeztek, lefokoztak, kitelepítettek, vagyonukat elkobozták, nem engedtek tovább tanulni, megfigyeltek, fenyegettek, megfélemlítettek, átvertek, listákra helyeztek, jelentéseket írtak róluk és családtagjaikról. Rájuk kell emlékezni, mert a múltat nem végképp eltörölni, hanem feltárni, tanulni kell belőle. A jövendő nemzedékek előtt kötelesség feljegyezni a XX. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg. Sok ilyen volt sajnos. Az emberiség elleni bűncselekmények büntethetőségéről és elévülésének kizárásáról szóló indítványt 290 igen szavazattal egyhangúlag fogadta el év végén a Parlament. A 2012. január 1-jén hatályba lépett törvény szerint nemcsak a nácizmus, de a kommunizmus idején elkövetett bűnök sem évülnek el soha.
4 1. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, a két ülés közötti fontosabb eseményekről, valamint a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről 1. Előadó: Mészáros Miklós polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 1-2/2012. Mészáros Miklós polgármester Tájékoztatást ad a két ülés között történtekről. Resch János képviselő Kéri, hogy a polgármester úr adjon tájékoztatást - a félreértések elkerülése végett a Várdombbal kapcsolatos rendőrségi meghallgatásról. Kérdésként merült fel, igaz-e, hogy a Gömbkilátónak 2009. óta érvényes építési engedélye van? Továbbá kaphatna-e a város lakossága tájékoztatást a helyi újságban, hogy a Várdombbal kapcsolatos kétoldalú szerződésben a város, illetve a vállalkozó milyen kötelezettségeket vállalt. Igaz-e, hogy a vállalkozás ez év januárjában átalakult és a tőkéje, amivel felel az egész vállalkozásért csak 1 millió forint értékű? Megkérdezi a polgármester úrtól, hogy van megelégedve a városban az idei hóeltakarítással? Mészáros Miklós polgármester A rendőrséghez feljelentés érkezett a Várdombbal kapcsolatos bérleti szerződés vonatkozásában. A vizsgálat része, hogy az előző és a mostani képviselő-testület tagjait meghallgatják. A közvélemény egyre jobban érdeklődik a várdombi beruházás iránt, ez természetes. Ezért jó ötletnek tartja, hogy a helyi újságban foglalkozzanak a témával. Megerősíti, hogy jogerős építési engedéllyel rendelkezik az önkormányzat a Gömbkilátót illetően. A Kormányhivatal előírása szerint kellett a vállalkozásnak átalakulnia kft-vé. A szerződés rögzíti, hogy milyen lehetőségei vannak a városnak, ha a beruházás nem valósulna meg. Dr. Sziberth László képviselő Ha a támogatási szerződést, mint Bt. kötötte meg a vállalkozó, a változás miként befolyásolja a pályázatot? Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Szerződést kell módosítania a vállalkozónak. Mészáros Miklós polgármester Véleménye szerint összességében megfelelően végezte a vállalkozó a hóeltakarítást, járhatatlan utak nem voltak a városban. A jelzett problémákat jelezték a vállalkozó felé. Keserű Zoltán képviselő Van-e előrelépés a Tamás tanító utcai csatornázás ügyében? Mészáros Miklós polgármester A csatorna beruházási projektben szerepel az utca csatornázása.
5 Dr. Sziberth László képviselő Tájékoztatást kér a kistérségi ülésen történtekről, Kiss Miklós ordacsehi polgármesterrel folytatott tárgyalásról, az ügyeleti társulás társulási tanácsának állásfoglalásáról az ügyeleti díj emeléséről, továbbá a városközpont, illetve a korábban többször emlegetett törmeléktelep ügyéről. A kereskedelmi és szolgáltató területen értékesítendő terület előszerződése, illetve a Szüreti Fesztivál szerződése hogyan áll? A motor szalon melletti átminősített területen várható-e fejlesztés? A MÁV-val létrejött-e a megállapodás a terület karbantartásra és hogyan fog a gyakorlatban működni? Mikor kezdik el Balatonboglártól Fonyódig a duplavágány építését? A MÁV üdülőt kinyitják-e és ki fogja működtetni? Mészáros Miklós polgármester A kistérségi ülést Somogybabodon tartották. A téma a költségvetés, a munkaterv elfogadása volt. Ezen kívül téma volt még a NEFELA jégeső-elhárításra vonatkozó szerződés, a díjat a tavalyi mértékben fogadta el a Kistérségi Tanács. Továbbá tárgyaltak a kistérségi busszal kapcsolatos díjemelésről, döntöttek a Térségi Hírek évi három alkalommal történő megjelenéséről, valamint ajánlat érkezett a Térségi Rádió működtetésére, továbbá szó volt a kistérségi turisztikai kiadvány megjelentetéséről. Kiss Miklós ordacsehi polgármesterrel történt tárgyalás témája természetesen a Somogyi Hírlapban megjelent cikk volt, melyben megjelent, hogy a jövőben Szőlősgyörökkel kívánnak körjegyzőségben együttműködni. A beszélgetésen kiderült, hogy csak egy lehetőségről volt szó, ma már nem gondolkodik ordacsehi polgármestere a változtatáson. A háziorvosi ügyeleti szolgáltatást nyújtó kistérségi társulás ülésén az ügyeletben résztvevő orvosok 300,- Ft-os ügyeleti óradíj emeléséről tárgyaltak. Ez a társulásra 1.740 eft plusz költséget rót volna, melyből a Balatonboglárra eső rész 639 eft. Tájékoztatta az orvosokat, hogy Balatonboglár erején felül támogatja az egészségügyet utalva az egészségügyi központ felújítására. Közölte, hogy Balatonboglár forrás hiányában plusz támogatást nem tud biztosítani. A polgármesterek véleménye megoszlott a témában, de a többség támogatta az emelést. A tárgyalás, illetve a felajánlott hozzájárulások eredményeként a társult önkormányzatok 250,- Ft óradíj emelést tudtak biztosítani az ügyeletben résztvevő orvosok részére. Az orvosok számítanak arra, hogy Balatonboglár biztosítja számukra a hiányzó 300.000,- Ft-ot, de erre ígéretet nem tehetett, hisz erre nem hatalmazta fel a képviselő-testület. Feikusné Horváth Erzsébet jegyző A városközponti beruházóval még nem sikerült - az időjárásra való tekintettel időpontot egyeztetni. A törmelék teleppel kapcsolatban megkereste a Környezetvédelmi Hatóságot, de szintén az időjárás miatt nem volt megtekinthető a terület. Újból meg fogja a hatóságot keresni az ügyben. Mészáros Miklós polgármester A kereskedelmi és szolgáltató övezetben értékesítendő területre vonatkozó előszerződés egyeztetés alatt van, a végleges szerződés a képviselő-testület elé kerül. A képviselő-testület által elfogadott Szüreti Fesztiválra vonatkozó megállapodás néhány részét Dóra úr vitatja, ezért egyeztetés szükséges. Tervei szerint a márciusi ülésen elfogadható a megállapodás. A Motor szalon kérése volt az érintett terület átminősítése, mivel pályázaton kívántak indulni, bővítéshez szerettek volna támogatást szerezni. Nincs információ arra vonatkozóan, hogy a pályázatot benyújtották volna. A MÁV terület karbantartását a Közterület-fenntartó Szervezet fogja végezni. A duplavágány megépítésének pontos időpontjáról nincs információja.
6 A MÁV Üdülő üzemeltetésére pályázatot kíván kiírni a MÁV Ingatlan Zrt. Kalász Zoltán alpolgármester A várossal kapcsolatban érkezett-e olyan értesítés, amelyben újabb rendőrségi feljelentés lenne a képviselő-testület ellen? Mészáros Miklós polgármester Nincs tudomása róla. Dr. Sziberth László képviselő Történt-e fejlemény a Sziget strand ügyben? Mészáros Miklós polgármester A felszólítás kiküldésre került, kérdés miként lehet érvényesíteni a szerződésben foglaltakat. Varga Kálmán képviselő Visszatérve a Várdomb témájára, tulajdonképpen hűtlen kezeléssel vádolják az önkormányzatot. A vád szerint a vállalkozó térítésmentesen kapta meg a várdombi terület használatát. Természetesen ez nem igaz. A város évente 4 millió forintért tartotta karban a területet, melyet a vállalkozó átvállalt. Az elkészülő Gömbkilátót 50-50 %-ban fogja működtetni a város és a vállalkozó, tehát a bevétel is ilyen formában oszlik meg. Felmerült a kérdés annak kapcsán, hogy 3 éve van jogerős építési engedélye a Gömbkilátónak, mégsem történt meg a felújítás. Ennek az az oka, hogy csak a kalandparki beruházással együtt valósítható meg. Egyébként azt tervezi, hogy magánvádas eljárást kezdeményez a feljelentő ellen egyrészt vagyonvesztés, valamint kiesett bevétel miatt, hisz visszaesett a vendégforgalom, mert a város nem tudott végrehajtani turisztikai fejlesztést. Felvetődött az is, miért pont ezt a vállalkozót támogatta a testület, miért nem írt ki közbeszerzést. Annak idején teljes nyilvánosságot kapott a beruházás, több helyen volt propagálva. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8 igen és 1 ellenszavazattal az alábbi határozatot hozza: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 33/2012.(II.23.) KT számú határozata Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a két ülés közötti fontosabb eseményekről, valamint a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Mészáros Miklós polgármester 2. Adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás (PVB, ÜB) 2. Előadó: Mészáros Miklós polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 1-2/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A bizottság elfogadásra javasolja a határozati javaslatot.
7 Az Ügyrendi Bizottság a képviselő-testület saját bevételei összegét, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek három évre várható összegét az előterjesztés melléklete szerint javasolja megállapítani. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8 igen szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozza: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 34/2012.(II.23.) KT számú határozata Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a saját bevételei összegét, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek három évre várható összegét az előterjesztés mellékletét képező tartalommal állapítja meg. Határidő: azonnal Felelős: Mészáros Miklós polgármester 1. sz. melléklet Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettség bemutatása e Ft Megnevezés Ssz. Tárgyév Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség a tárgyévet követő Összesen 1. évben 2. évben 3. évben 1 2 3 4 5 6 7=3+4+5+6 Helyi adók 1 370 600 380 000 390 000 395 000 1 535 600 Osztalékok, koncessziós díjak 2 1 000 1 000 1 000 1 000 4 000 Díjak, pótlékok, bírságok 3 20 000 15 000 12 000 10 000 57 000 Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyon értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból 4 40 020 35 000 15 000 15 500 105 520 származó bevétel Részvények, részesedések 5 értékesítése - Vállalat értékesítéséből, privatizációból származó bevételek 6 - Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés 7 - Saját bevételek (1-7) 8 431 620 431 000 418 000 421 500 1 702 120 Saját bevételek 8. sor 50 %-a 9 215 810 215 500 209 000 210 750 851 060 Előzők év/ekben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség 10 130 050 130 050 130 050 130 050 520 200 Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása - 11 Felvett, átvállalt kölcsön és 12 annak tőketartozása - Hitelviszonyt megtestesítő 13 130 050 130 050 130 050 130 050 520 200
8 értékpapír 1) Adott váltó 14 - Pénzügyi lízing 15 - Halasztott fizetés 16 - Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség Tárgyévben keletkezett, illetve keletkező, tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (19-25) Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 17-18 19 20 21 - - - - - - - - - - - - Adott váltó 22 Pénzügyi lízing 23 Halasztott fizetés 24 Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség Fizetési kötelezettség összesen 10+18: Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel 9-26 25 26 130 050 130 050 130 050 130 050 520 200 27 85 760 85 450 78 950 80 700 330 860 - - - - 1) 510 e CHF tőke és kamattörlesztés 255 Ft-os árfolyammal számolva. 3. 2012. évi költségvetés elfogadása (II. forduló) (Valamennyi bizottság) 3. Előadó: Mészáros Miklós polgármester Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 1-2/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A bizottság elfogadásra javasolja a 2012. évi költségvetést. Keserű Zoltán a Humánpolitikai Bizottság elnöke A bizottság szintén elfogadásra javasolja a 2012. évi költségvetést. Vadasfalvi János a Részönkormányzat vezetője A részönkormányzat is elfogadásra javasolja a 2012. évi költségvetést. Az Ügyrendi Bizottság a Polgármesteri Hivatalnál lévő két betöltetlen köztisztviselői álláshelyet javasolja megszüntetni. A bizottság a 2012. évi költségvetésről szóló rendelet-tervezet 6. (2) bekezdésének kiemelt részét törölni javasolja: A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a számlavezető
9 bankkal a folyószámla hitelkeret megállapodásnak a bankszámla-szerződésben rögzített 2012. évi kondíciókkal történő aláírására, illetve amennyiben a likviditási helyzet indokolja a számlavezető banktól munkabér és más rövid lejáratú hitel felvételére. Továbbá a rendelet 12. -át törölni javasolja. Az Ügyrendi Bizottság kéri a márciusi ülésre megvizsgálni annak lehetőségét, hogy a Városi Konyha működtetésére kötött szerződés esetében módosítható-e a szerződő fél, az önkormányzat helyett az általános iskolára. A bizottság kezdeményezi, hogy temetési szolgáltatásoknál felmerülő jogdíjat az önkormányzat vállalja át. Az Ügyrendi Bizottság tárgyalásra alkalmasnak ítéli a kiegészítésekkel a 2012. évi költségvetést. Keserű Zoltán a Helyiérték Egyesület elnöke Megköszönve az önkormányzat által biztosított támogatást, szeretettel meghív mindenkit 2012. március 10-én 16.00 órára a Varga Béla Városi Kulturális Központban a Helyiérték Egyesület Közgyűlésére. Előtte 15.30 órakor civil fórumot tartanak, ahova a civil szervezetek vezetőit várják. Tájékoztatást kívánnak adni az új civil szervezetekre vonatkozó törvénnyel kapcsolatos módosításokról. Felveti a Március 15-ei ünnephez kapcsolódó esti Kossuth-vacsora támogatásának lehetőségét. Korábban kérés volt, hogy a költségvetés II. fordulója bizottsági tárgyalásakor nyújtsák be az adott rendezvények szervezői a rendezvényük költségvetését. Nem vitatva a szükségességét, megfontolásra ajánlja, hogy az RTL Klub-ban történő hirdetés költsége csak a konkrét ajánlat elfogadása után kerüljön be a költségvetésbe. Csonka Ágota a Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője Az általános tartalékban javasolja szerepeltetni az összeget. A konkrét megállapodás a testület elé fog kerülni, addig kötelezettségvállalás nem történhet. A rendelet 8. (1) bekezdését kiegészíteni javasolja a 19. szerepeljen a melléklet megnevezésénél. Velner János irodavezető Ugyanez vonatkozik a 4. (6) bekezdésre is. Mészáros Miklós polgármester Szavazásra bocsátja a módosító indítványokat. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) támogatja azon javaslatot, hogy az RTL Klub-ban történő hirdetés költsége az általános tartalékban szerepeljen. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi határozatot hozza: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 35/2012.(II.23.) KT számú határozata Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatalnál lévő két betöltetlen köztisztviselői álláshelyet megszünteti.
10 Határidő: azonnal Felelős: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Vanya László referens megérkezik az ülésre. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) a 2012. évi költségvetésről szóló rendelet 6. (2) bekezdését a következőképpen fogadja el: A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a számlavezető bankkal a folyószámla hitelkeret megállapodásnak a bankszámla-szerződésben rögzített 2012. évi kondíciókkal történő aláírására. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2 igen szavazattal elveti a rendelet 12. -ának törlésére vonatkozó javaslatot. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen és 3 ellenszavazattal az alábbi rendeletet alkotja: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (III.08.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011.évi CXCV. Törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 91. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Általános rendelkezések 1. (1) A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak szerveire és költségvetési szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre, a költségvetési szervek gazdálkodásának szabályai alapján gazdálkodó egyéb törzskönyvi jogi személyekre (a továbbiakban együtt: költségvetési szerv) terjed ki. (2) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre. (3) Ahol e rendelet e/ft kifejezést használ, azon ezer forint kifejezést kell érteni. 2. (1)A címrendet, amely címekre, alcímekre, jogcímcsoportokra tagozódik a (2) bekezdés szerint állapítja meg. (2) Az önállóan működő és gazdálkodó, és önállóan működő költségvetési szervek különkülön alkotnak egy-egy címet. Ennek felsorolását e rendelet 1. melléklete tartalmazza. 2. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak főösszege, a hiány mértéke 3. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat és a költségvetési szervei együttes 2012. évi költségvetését
11 1 106 090 ezer Ft költségvetési bevétellel, 1 329 390 ezer Ft költségvetési kiadással, 223 300 ezer Ft költségvetési hiánnyal állapítja meg. Ezen belül: Működési bevételek 671 880 ezer Ft Önkormányzatok költségvetési támogatása 263 117 ezer Ft Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 35 064 ezer Ft Támogatásértékű bevételek 133 022 ezer Ft Véglegesen átvett pénzeszközök 1 000 ezer Ft Támogatási kölcsönök visszatérülése 2 007 ezer Ft Működési kiadások 1 013 927 ezer Ft Felhalmozási kiadások 248 841 ezer Ft Ezen belül Beruházási kiadások 248 841 ezer Ft Felújítási kiadások - ezer Ft Támogatásértékű kiadások 4 200 ezer Ft Véglegesen átadott pénzeszközök 51 882 ezer Ft Tartalékok 10 540 ezer Ft Ezen belül Működési célra 5 540 ezer Ft Felhalmozási célra 5 000 ezer Ft. (2) A költségvetés pénzügyi mérlegét a 2. melléklet tartalmazza. 3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai 4. (1) A 3. -ban megállapított költségvetési bevétel forrásonkénti megbontását az 1. melléklet tartalmazza. (2) A költségvetési szervek működési kiadásait jogcímek szerinti bontásban az 1. melléklet tartalmazza. (3) a képviselő-testület a 2012. évi költségvetés önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervenkénti kiadási, bevételi előirányzatait az 1. melléklet szerint hagyja jóvá. (4) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetésében szereplő felhalmozási jellegű feladatok kiadásait a 11. melléklet szerint állapítja meg. (5) A képviselő-testület a költségvetési rendeletében felújításokra előirányzatokat nem határozott meg. A jóváhagyott új induló célok a forrás megjelölésével valósíthatók meg. (6) A képviselő-testület Európai Uniós pályázaton elnyert pályázatokat és azok összegének lebontását a 17. melléklet szerint hagyja jóvá. (7) Az önkormányzat által nyújtott támogatásokat a 12. melléklet tartalmazza. (8) Az önkormányzatot a központi költségvetésből megillető hozzájárulásokról szóló kimutatást a 14. melléklet tartalmazza. (9) A Képviselő-testület az önkormányzat éves létszám-előirányzatát összesen, valamint önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szervenként e rendelet 13. melléklete szerint állapítja meg. (10) A képviselő-testület a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzatát a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
12 5. (1) A képviselő-testület a lekötött betét terhére kifizetést csak fejlesztésre, valamint pályázati úton elnyert pénzeszköz megelőlegezésére engedélyezi. (2) A lekötött betétből pályázati feladatra felhasznált összeget a pályázati elszámolás után vissza kell pótolni a költségvetési elszámolási számlára történt jóváírást követő 5 napon belül. 4. A bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtéséhez szükséges intézkedések, a hitelműveletekkel kapcsolatos hatáskörök 6. (1) A képviselő-testület a költségvetési bevételek és a költségvetési kiadások egyensúly megteremtése érdekében 200.000 e/ft forrás kiegészítő hitel felvételét hagyja jóvá. A költségvetési hiány fedezetére 110 000 e/ft pénzmaradvány igénybevételét tervezi, valamint ebből teljesíti a 86 700 e/ft hiteltörlesztését. A felhalmozási célú hitel összege 0 e/ft. (2) A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a számlavezető bankkal a folyószámla hitelkeret megállapodásnak a bankszámla-szerződésben rögzített 2012. évi kondíciókkal történő aláírására. 5. A bevételi többlet kezelése 7. (1) A gazdálkodás során az év közben létrejött bevételi többletet a Képviselő-testület értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján hasznosíthatja. (2) Az (1) bekezdés szerinti hasznosítással kapcsolatos szerződések, illetve pénzügyi műveletek lebonyolítását, kétmillió forintot meg nem haladó összeg esetén a képviselőtestület a polgármester hatáskörébe utalja. A polgármester a megtett intézkedésekről a következő képviselő-testületi ülésen tájékoztatást ad. (3) A (2) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó bevételi többlet felhasználásáról a képviselő-testület annak felmerülését követő testületi ülésén esetenként dönt. (4) A költségvetési szerv a jóváhagyott bevételei előirányzatain felül többletbevételét az irányító szerv egyidejű tájékoztatásával, a tényleges többlet 50 %-ának megfelelő összegű, saját hatáskörű előirányzat-módosítás után használhatja fel. A képviselő-testület ezt az előirányzat-módosítási jogosultságot indokolt esetben az érintett költségvetési szerv értesítése mellett magához vonhatja. 6. Általános és céltartalék 8. (1) A képviselő-testület az önkormányzat céltartalékát 5 000 ezer Ft összegben az e rendelet 19. mellékletében felsorolt célokra állapítja meg. (2) A képviselő-testület az önkormányzat általános tartalékát 3 000 ezer Ft összegben állapítja meg, amely feladattal terhelt. 7. Több éves kihatással járó feladatok 9. A képviselő-testület a többéves kihatással járó feladatok előirányzatait e rendelet 15. melléklete szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
13 8. Előirányzat-felhasználási ütemterv 10. (1) A 2012. évi költségvetés bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét havi bontásban a 18. melléklet tartalmazza. (2) A képviselő-testület a 2012. évben az alábbi forgalomképes ingatlanait értékesítésre kijelöli, illetve meghirdeti; a) Kereskedelmi és szolgáltató övezet: aa) 272/42-45 hrsz (4 db) ab) 272/47-48 hrsz ( 2db) ac) 272/67-70 hrsz (4 db) ad) 272/73-75 hrsz ( 3db ) ae) 272/77-79 hrsz ( 3db ) b) Csalogány utca mögötti üdülőterületen 2280/1-26 hrsz (11 db) c) Dózsa György u 45. 2552 hrsz d) Berzsenyi u 14. 2701 hrsz e) Tinódi u 2. 1620 hrsz f) Gaál G. u 1262/17 hrsz (ÉK-i oldalon, Ny-i oldalon úszótelkes megoldással kialakítandó terület) (3) Az ingatlanértékesítésből származó bevétel felhasználásáról a képviselő-testület egyedileg dönt. 9. Támogatások 11. Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatást e rendelet 16. melléklete tartalmazza. 10. A 2012. évi költségvetés végrehajtásának szabályai 12. (1) A képviselő-testület az Áht. 34 (2) bekezdése alapján a) a jóváhagyott kiadási, bevételi előirányzatok között pályázati önrész biztosításához 5 millió forintot meg nem haladó összeg átcsoportosításáról, b) amennyiben a feladat-ellátás helye változik, a jóváhagyott létszám-előirányzatok közötti, 5 főt meg nem haladó átcsoportosításról való döntés jogát a polgármesterre ruházza át. (2) Az átruházott hatáskörben hozott döntések a későbbi években a képviselő-testület által jóváhagyott nagyobb többletkiadásokkal nem járhatnak. (3) Az átruházott hatáskörben történt átcsoportosításokról a polgármester negyedévente, a negyedévet követő első képviselő-testületi ülésen köteles beszámolni. A költségvetési rendelet módosítására a polgármester ezzel egyidejűleg javaslatot tesz. 13. (1) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek éves költségvetésének végrehajtásáért, a gazdálkodás jogszerűségéért, a takarékosság érvényesítéséért, a bevételek növelésért az alapfeladatok sérelme nélkül a költségvetési szerv vezetője a felelős. (2) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv éves költségvetését a megállapított önkormányzati támogatás és saját bevételei terhére úgy köteles megtervezni,
14 hogy abból biztosított legyen az éves gazdálkodás, illetve kötelezően ellátandó feladatait maradéktalanul teljesíteni tudja. (3) A költségvetési szervnél tervezett bevételek elmaradása nem vonja maga automatikusan a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok- amennyiben a tervezett bevételek nem folynak be- nem teljesíthetők. (4) A költségvetési szervek számadási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű támogatás rendeltetésszerű felhasználására vonatkozóan. (5) A költségvetési szervek kizárólag a képviselő-testület előzetes jóváhagyásával nyújthatnak be szakmai pályázatokat abban az esetben, ha a pályázattal megvalósuló feladat ellátása költségvetési többlettámogatást igényel. (6) Az önkormányzat költségvetési szervei éven túli fejlesztési kötelezettséget csak a képviselő-testület jóváhagyásával vállalhatnak. 14. (1) A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzmaradványát a képviselő-testület hagyja jóvá. (2) A képviselő-testület gazdasági szükséghelyzetben a költségvetési szervet megillető pénzmaradvány felhasználását korlátozhatja. Gazdasági szükséghelyzetnek minősül különösen az, amikor az önkormányzat működése fizetésképtelenség miatt veszélybe kerül. 11. A költségvetési szerv előirányzat módosításának szabályai 15. (1) Az önkormányzat és a költségvetési szervek bevételei és kiadási előirányzatai év közben megváltoztathatóak az előirányzat módosításával. Az előirányzatok megváltoztatása e költségvetési rendeletben meghatározottak szerint történik. (2) A költségvetési szervek a jóváhagyott bevételi előirányzataikon felüli többletbevételeiket a költségvetési rendeletbe történő átvezetése, annak módosítása után használhatják fel. (3) A képviselő-testület nem engedélyezi, hogy a költségvetési szervek év közben saját hatáskörű előirányzat módosítást hajtsanak végre a kiemelt előirányzatok között. 12. Létszám- és bérgazdálkodással kapcsolatos előírások 16. (1) A költségvetési szerv vezetője önálló létszám-és bérgazdálkodási jogkörében eljárva a költségvetési szerv részére engedélyezett létszám (álláshely) -keretet a tényleges foglalkoztatás során köteles betartani. (2) Az egyes foglalkoztatási formákra (teljes munkaidős, részmunkaidős, valamint a megbízási, tiszteletdíjas foglalkoztatás) álláshelyenként, illetve összességében az elemi költségvetésben tervezett (módosított személyi juttatás) előirányzatot nem lépheti túl. (3) A költségvetési szerv csak abban az esetben fordulhat a fenntartóhoz személyi juttatási pótelőirányzat kérelemmel, ha előirányzata, illetve maradványa nem biztosítja törvényben előírt kötelezettségei teljesítését. 13. Támogatási szerződés 17. (1) Az 500 ezer Ft- ot meghaladó összegű támogatások átadása előtt a támogatás címzettjével megállapodást kell kötni.
15 (2) A képviselő-testület évente a november 15-ig megalkotandó éves belső ellenőrzési tervébe beépíti a helyi önkormányzat költségvetéséből céljelleggel juttatott támogatások felhasználása elszámolásának ellenőrzését. (3) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő, illetve a támogatást nem célirányosan felhasználó szervezetek, személyek részére újabb támogatás 3 évig nem ítélhető meg. (4) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv költségvetési támogatását a képviselő-testület a költségvetési szervek pénzellátási rendje szerint biztosítja. Az egyéb szervezetek részére nyújtott támogatások a megállapodásnak megfelelően, illetve részletekben kerülnek kiutalásra. 14. Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervekben szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének szabályai 18. (1) Az önkormányzat által felügyelt költségvetési szervnél, szakmai alapfeladat keretében szellemi tevékenység végzésére szolgáltatási szerződéssel, számla ellenében külső személy vagy szervezet az e - ban meghatározott feltételekkel vehető igénybe. (2) A szolgáltatási szerződést írásban kell megkötni. (3) A szerződéskötés feltétele, hogy a) a költségvetési szerv az adott feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személyt nem foglalkoztat, vagy b) eseti, nem rendszeres jellegű feladat ellátása szükséges, és a költségvetési szerven belül a feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező személy átmenetileg nem áll rendelkezésre. (4) Jogszabályban, vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott vezetői feladat ellátására szolgáltatási szerződés nem köthető. (5) A feladat ellátásának a fenntartóval egyeztetett - részletes feltételeit, az ellátható feladatokat a költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatban határozza meg. (6) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen: a) az ellátandó feladatot, b) a díjazás mértékét, c) részletes utalást arra, hogy a (3) bekezdésben írt feltétel mely körülményre tekintettel áll fenn, d) a szerződés időtartamát, e) szervezettel kötendő szerződés esetén azt, hogy a szervezet részéről személy szerint ki köteles a feladat ellátására, valamint a teljesítés igazolására felhatalmazott személy megnevezését. 19. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő nettó 5 millió forintot meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vonatkozó szerződések megnevezését(típusát), tárgyát, a szerződés létrejöttét a szerződés megkötését követő hatvan napon belül az önkormányzati újságban, és az önkormányzat internetes honlapján közzé kell tenni. A közzétételről az önkormányzati szerv nevében a szerződést kötő személy köteles gondoskodni.
16 15. Pótköltségvetés, költségvetés módosítása 20. (1) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetési kiadási főösszege 2,5 %-át meghaladó mértékű eltérése esetén a költségvetési rendeletet módosítani kell. (2) A költségvetés várható egyenlegének a költségvetés kiadási főösszegének 5 %-át meghaladó mértékű eltérés esetén pótköltségvetési rendeletet kell elfogadni. A pótköltségvetési rendeletnek újból meg kell állapítania a költségvetési rendeletnek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit. 16. Záró rendelkezések 21. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerültek. (3) Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (02.14.) önkormányzati rendelete Balatonboglár Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról 38. (1) bekezdése a következő 31. ponttal egészül ki: [A polgármester átruházott hatáskörben dönt:] 31. a gazdálkodás során év közben létrejött, kétmillió forintot meg nem haladó összegű bevételi többlet értékpapír vásárlás, illetve pénzintézeti lekötés útján történő hasznosításáról. (4) Hatályát veszti Balatonboglár Város Önkormányzatának 4/2010.(II.15.) KT. számú rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről. A rendelet mellékletei a képviselő-testületi anyagban szerepelnek. 4. A Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001. ( X.3. ) sz. rendelet módosítása (PVB, ÜB, RÖNK) 4. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 511/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A Gaál Gaszton utcai sporttelep esetében merült fel, hogy korábban a testület döntött a terület egy részének értékesítéséről, melynek célja a területen egy sportszálló építése volt. Kérdés, célszerű-e forgalomképtelen területként jelölni a sporttelepet. Vadasfalvi János a Részönkormányzat vezetője A Jankovich Üdülőtelepi Településrészi Önkormányzat a Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001.(X.3.) számú rendelet módosítását elfogadásra javasolja azzal, hogy kéri megvizsgálni, hogy szerepeltethető-e a Jankovich-telepi strand a vagyonelemek között. A bizottság tételenként elemezte a rendelet mellékletét. A törvény szerint az helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak a helyi közutak és műtárgyaik, a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok (a többi pont az boglári önkormányzatot
17 nem érinti). Ezeket a bizottság kivenni javasolta a mellékletben szereplő felsorolásból. Ezen kívül a bizottsági ülésen felmerültek olyan tételek is, melyek nem szerepeltek a mellékletben, ezeket beemelni javasolja a bizottság. Az 1573/1 hrsz-ú Kodály Zoltán utcai közterületről további információt kért a bizottság. Az átdolgozott előterjesztésben erre választ kaptak, ezt a tételt is kivenni javasolja. Visszatérve Varga Kálmán elnök úr felvetésére, a Gaál Gaszton sporttelep területén egyrészt a nyugati oldalon, másrészt a mostani parkoló és a régi öltöző helyén tervezett az akkori képviselő-testület telket kialakítani a fent említett cél megvalósítása érdekében. Vizsgálat tárgyát képezi, hogy mivel időközben parkoló épült a területen a fennmaradó területen megvalósítható lenne-e az elképzelés. Megjegyzi az akkori határozat érvényben van jelenleg is. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi rendeletet alkotja: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2012.(III.08.) önkormányzati rendelete a Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001. ( X.3. ) sz. rendelete módosításáról Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 18. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001. ( X.3. ) sz. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. -a a következő (2) bekezdéssel egészül ki: (2) Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonából nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősített vagyonelemeket az 1/A. melléklet tartalmazza. 2. A Rendelet az e rendelet mellékletét képező 1/A. melléklettel egészül ki. 3. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. (2) Hatályát veszti a Városi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 34/2001. ( X.3. ) sz. rendelet 14. -a; Melléklet a 3/2012. (III.08.) önkormányzati rendelethez 1/A. melléklet a 34/2001. ( X.3.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonából nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősített vagyonelemek
18 sorszám A vagyonelem helyrajzi száma / címe: Balatonboglár megnevezése 1. 000000 1 Szennyvízcsatorna 2. 000000 4 Szennyvízbekötések 3. 63 Kápolna utca 2 Gazdasági épület és udvar (WC) 4. 65 Kápolna utca vízmű 5. 74 3 Szabadság utca 41. Szakközépiskola 6. 75 Szabadság utca beépítetlen terület (Temető domb, erdő, park) 7. 76 Kápolna utca Vörös kápolna 8. 77 Kápolna utca Szabadtéri színház 9. 79 1 Mátyás király u. 12. Kollégium 10. 98 Mátyás király utca 5. óvoda 11. 99 3 Mátyás király utca 7. Iskola 12. 108 Szabadság u. 69. Szakközépiskola 13. 109 Szabadság utca 71. Szakközépiskola 14. 419 1 Pince sor 1. Temető védőtáv 15. 420 1 beépítetlen terület 16. 421 4 Pince sor Temető védőtáv 17. 423 Attila utca Temető 18. 424 4 Török Bálint utca Temető védősáv 19. 470 Török Bálint utca Játszótér 20. 626 Játszótér 21. 627 1 Játszótér (Iskola) 22. 629 Viola utca Általános Iskola 23. 631 játszótér (iskola udvar) 24. 632 1 Árpád utca 15. Művelődési Ház 25. 632 2 Árpád utca 15. telek (gazd. épület és udvar) 26. 637 Árpád utca Általános Iskola tornaterem 27. 646 Árpád utca 1. Zeneiskola 28. 677 Várdomb erdő 29. 678 1 Vikár Béla utca 2. Orvosi rendelő 30. 678 2 Vikár Béla utca 2. Üzlet (Orvosi rendelőnél) 31. 869 Tavasz utca Könyvtár 32. 1539 10 Kodály Z. utca Strandfürdő 33. 1541 6 Strand 34. 1613 7 Strand 35. 1739 2 Strandfürdő 36. 1841 1 Fiumei utca Strandfürdő 37. 1941 1 Bója köz Park (közterület) 38. 1942 1 Bója köz Park (közterület) 39. 1943 1 Bója köz Park (közterület)
19 sorszám A vagyonelem helyrajzi száma / címe: Balatonboglár megnevezése 40. 2456 3 Sirály utca közterület 41. 2593 7 Szabadság utca közterület 42. 2605 2 Erzsébet utca lakóépület (Fischl-ház) 43. 2630 játszótér 44. 2666 3 Klapka utca Tűzoltóság 45. 2688 Erzsébet utca 11. Városháza 46. 7097 1 Fő utca 2. Művelődési Ház Szőlőskislak 47. 7099 2 Vízmű 5. Rendelet alkotása az állattartás rendjéről, az állattartásra szolgáló építmények elhelyezéséről és építésük egyes feltételeiről (PVB, ÜB, RÖNK) 5. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 2956/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A bizottság a rendelet-tervezettel egyetért, elfogadásra javasolja. Vadasfalvi János a Részönkormányzat vezetője A Részönkormányzat is elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. A bizottság I. fordulós anyagként elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi határozatot hozza: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 36/2012.(II.23.) KT számú határozata 1. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az állattartás rendjéről, az állattartásra szolgáló építmények elhelyezéséről és építésük egyes feltételeiről szóló rendelet-tervezetét rendeletként elfogadásra alkalmasnak tartja. 2. A Képviselő-testület elrendeli a tervezet - megküldését tájékoztatásul a szomszédos és érintett önkormányzatok részére, - közzétételét a lakosság részére véleményezés végett, - megküldését a környezetvédelmi igazgatási szerv részére. 3. A Képviselő-testület elrendeli, hogy a beérkezett lakossági véleményeket és a környezetvédelmi igazgatási szerv véleményének megérkezését követően az indokolást is tartalmazó előterjesztéssel együtt a jegyző a tervezetet elfogadása végett terjessze a képviselő-testület következő ülése elé. Határidő: a közzétételre 2012. február 29. Felelős: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző
20 6. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének a közterületek rendeltetésüktől eltérő célra történő használatáról szóló 5/2000. (III. 31.) KT számú rendelet módosítása (PVB, ÜB) 6. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 557/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A bizottság az előterjesztéssel egyetért és a rendeletet elfogadásra javasolja. Az Ügyrendi Bizottság a közterületek rendeltetésüktől eltérő célra történő használatáról szóló 5/2000.(III.31.) KT. számú rendelet módosítását elfogadásra javasolja. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi rendeletet alkotja: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012.(III.08.) önkormányzati rendelete a közterületek rendeltetésüktől eltérő célra történő használatáról szóló 5/2000. (III. 31.) KT számú rendelete módosításáról Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A közterületek rendeltetésüktől eltérő célra történő használatáról szóló 5/2000. (III. 31.) KT számú rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4/B. -a helyébe a következő rendelkezés lép: Olyan jármű, amely csak érvényes hatósági jelzéssel vehet részt a közúti forgalomban, hatósági jelzés nélkül az eredeti rendeltetése szerint nem közlekedési célt szolgáló közterületen nem tárolható. 2. A Rendelet 4/D. -a az (1) bekezdést követően a következő (1a)-(1b) bekezdéssel egészül ki: (1a) Amennyiben bárki hatósági jelzés nélkül olyan járművet, amely a közúti forgalomban csak érvényes hatósági jelzéssel vehet részt, főútvonalon tárol, vagy mellékútvonalon a külön jogszabályban meghatározott időtartamnál hosszabb ideig közterület-bérleti szerződés nélkül tárol, a jármű tulajdonosa az e rendelet 3. számú mellékletében meghatározott közterület-használati díjat, és az (1) bekezdésben meghatározott pótdíjat is köteles a polgármester felhívására megfizetni. (1b) Amennyiben az (1a) bekezdésben említett, az úton tárolt járművet külön jogszabály alapján a rendőrség, a közterület-felügyelet vagy a közút kezelője a tulajdonos költségére eltávolítja és azt az önkormányzat tárolja, az eltávolítás költségén felül a 3. számú mellékletben a nem közlekedés céljára szolgáló területen történő tárolási díj kétszeresének megfelelő tárolási díjat kell a jármű tulajdonosának megfizetnie 3.
21 E rendelet 2012. április 15-én lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. 7. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról szóló 28/2001. (VI. 29.) KT. számú rendelete módosítása (PVB, ÜB) 7. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 1-2/2012. Varga Kálmán a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke A bizottság elfogadásra javasolja a rendeletet. Az Ügyrendi Bizottság a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról szóló 28/2001.(VI.29.) KT. számú rendeletének módosítását elfogadásra javasolja. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi rendeletet alkotja: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012.(III.08.) önkormányzati rendelete a táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról szóló 28/2001. (VI. 29.) KT. számú rendelete módosításáról Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. (1) A táblák, feliratok, plakátok elhelyezésének szabályozásáról szóló 28/2001. (VI. 29.) KT. számú rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 13. -a a következő (1a)-(1c) bekezdéssel egészül ki: (1a) Az önkormányzat a közterületeken plakátok elhelyezésére hirdetőtáblákat helyez el, amelyek a táblán feltüntetettek szerint önkormányzati vagy lakossági hirdetmények elhelyezésére szolgál. (1b) A lakossági hirdetmények elhelyezésére szolgáló hirdetőtáblákon bárki elhelyezhet fajtánként egy darab, legfeljebb A/3 méretű plakátot oly módon, hogy a hirdetőtáblán levő még érvényes hirdetményt nem rongál meg, vagy nem takar el. (1c) Az önkormányzati hirdetmények elhelyezésére szolgáló hirdetőtáblákon az önkormányzat intézményei helyezhetnek el hirdetményt. (2) A Rendelet 13. (2) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki: [Tilos plakátot, falragaszt elhelyezni:] h) az önkormányzat intézményei hirdetményei kivételével önkormányzati hirdetmények elhelyezésére szolgáló hirdetőtáblákon.
22 2. E rendelet 2012. április 15-én lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. 8. A lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 20/2006. (XII.12.) KT számú rendelet módosítása (HB, ÜB) 8. Előadó: Feikusné Horváth Erzsébet jegyző Előterjesztés írásban csatolva. Ügyiratszám: 1-2/2012. Keserű Zoltán a Humánpolitikai Bizottság elnöke A bizottság elfogadásra javasolja a rendeletet. Az Ügyrendi Bizottság a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 20/2006. (XII.12.) KT. számú rendelet módosítását elfogadásra javasolja. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangúlag (9 fő) az alábbi rendeletet alkotja: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2012.(III.08.) önkormányzati rendelete a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 20/2006. (XII. 12.) KT számú rendelete módosításáról Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lakások és helyiségek bérletére valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 3. (1) bekezdésében és 84. -ában kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 20/2006. (XII. 12.) KT számú rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 13. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (4) A lakásigénylők névjegyzékét a Humánpolitikai Bizottság a jogosultság feltételeinek fennállása vonatkozásában háromévente január 1. és március 31. között, amennyiben a felülvizsgálatot követő egy éven túl válik bérbe adhatóvá önkormányzati bérlakás, a bérlő kijelölését megelőzően soron kívül felülvizsgálja. 2. A Rendelet 16. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 16. (1) A szociális helyzet alapján bérbe adott lakás bérlőjének szociális helyzetét a lakásbérleti jogviszony fennállása alatt a Humánpolitikai Bizottság a jogosultság feltételeinek fennállása vonatkozásában háromévente január 1. és március 31. között felülvizsgálja.