1 Kristóf Zoltán Rokonaink az ázsiai szkíták Középkori krónikáink a magyarokat a szkítáktól és a hunoktól származtatják. Anonymus félreérthetetlenül fogalmazott: Szkítia első királya Jáfet fia Magóg volt, népét Magóg királyról nevezték magyarnak. Ettől a királytól származott a nevezetes és hatalmas Attila király. A hivatalos történettudomány képviselői elvetik szkíta-hun származásunkat és krónikáinkat hiteltelen meséknek nyilvánítják. A magyar őstörténetkutatás két kiemelkedő alakja, László Gyula és Bakay Kornél nem a hivatalos irányvonalat követte, vállalva ezzel a kirekesztést is. Bakay Kornél 1973-ban megjelent tanulmányának címében feltette a kérdést: Rokonaink-e a szkíták? 1 Az akkori ismeretek birtokában még nem válaszolhatott igennel, de azon a véleményen volt, hogy a szkíta népek kulturális és művészi öröksége vitathatatlanul része lett a magyarság műveltségének. Közép-Ázsia szenzációs régészeti emlékeinek az utóbbi évtizedekben történt feltárása után azonban már igennel felelt a fenti kérdésre. Sőt, a genetika fejlődését tapasztalva, 2005-ben ezt írta: meg vagyok győződve arról, hogy a további genetikai vizsgálatok feltevésünket be fogják bizonyítani. 2 Bakay Kornél feltevése megerősítést nyert, mert az elmúlt években a közép-ázsiai bronz- és vaskori kultúrák csontleletein elvégzett genetikai vizsgálatok eredményei valóban azt támasztják alá, hogy ősmagyarok és az ázsiai szkíták közös ősöktől származtak. A vizsgálatok bemutatása előtt áttekintjük egy másik természettudomány, az embertan kutatóinak megállapításait a magyarság jellemzőiről, származásáról és rokonságáról. Bartucz Lajos szerint a turanid típus a mai magyarság legnagyobb gyakoriságú, legelterjedtebb s legjellegzetesebb rasszeleme, amely a Tisza középső folyása körül s Dunántúl egyes vidékein, mint Zalában, Somogyban, a Balaton környékén, Csallóközben, Győr megyében a 35-40%-ot is eléri. 3 Lipták Pál a turanid típus előfordulási gyakoriságát a honfoglaló temetőkben 39%- osra becsülte. A magyarság másik gyakori embertani típusa a pamíri vagy közép-ázsiai, amelynek előfordulása a dunántúli Zalacsében 25%-os, Őriszentpéteren 24%-os, a palócföldi Mátraderecskén 20%-os, a tiszántúli Szamosszegen 31%-os. 4 A közép-ázsiai népekre ugyanúgy a turanid és a pamíri típus jellemző, mint a magyarokra. Lipták Pál szerint a turanid Közép-Ázsiában a bronzkor óta őshonos, az europid jellegű andronovói típus és mongoloidok összeolvadásából keletkezett. Henkey Gyula szerint a turanid típusnál az andronovói volt az alapréteg és a mongoloid a másodlagos. 5 Ginzburg úgy látta, hogy a mongoloid keveredés már az Kr.e. 1. évezred közepén a szkítáknál kezdődött, és fokozatos átalakulása turanid típussá az 1. évezred végéig tartott. Kiszely István megállapítja, hogy a turanid típus Belső-Ázsiában, Kelet-Turkesztánban, a kirgiz sztyeppen a legjellegzetesebb típus, mongoloid elemekkel való keveredésük Közép-Ázsia lakóira jellemző. Tiszta formában Belső-Ázsián kívül a Turáni-alföldön, a Kizil-kumban, a Kazak-hátságon egészen az Altájig és a Pamírig élő népeknél találhatók.. 6 A pamíri vagy közép-ázsiai típus hazája a Pamír vidéke, a Tien-san, az Altáj, az Amu- és Szír-darja területe és leggyakoribb a tadzsikok, az üzbégek és a karakalpakok között. 7 1 Bakay, 1973, 93. 2 Bakay, 2005, 317. 3 Bartucz, 1938, 419. 4 Kiszely, 2004, 81. 5 Henkey, 1998, 17. 6 Kiszely, 2004, 69. 7 Kiszely, 2004, 81.
2 Ezután áttérünk a populációgenetikai vizsgálatok eredményeinek bemutatására. A népességgenetika alapfogalmait a Kapu 2011/11-12. számában már ismertettük, ezért azokat itt most nem tárgyaljuk. 8 A ma élő magyar férfiak Y-kromoszóma mintájában két vizsgálat is az R1a1 haplotípus magas gyakoriságát mutatta ki (Semino: 60% 9, Battaglia: 56,6% 10 ), de más vizsgálatok esetében is ez volt a legnagyobb előfordulású típus (Bogácsi-Szabó: 30% 11, Völgyi: 24,2% 12 1. ábra). Honalapító őseink génállományában is megtalálták az R1a1 típust. Erről az archeogenetikai kutatás egyik vezetőjétől, Bálint Csanádtól értesülhettünk: Raskó István és munkatársai a 10-11. századi minták között is kimutatták a fentebb már említett, egész Kelet-Európában megfigyelt szteppei haplocsoportot (EU19, illetve R1a1). 13 Mit tudunk az R1a1 haplotípus eredetéről és elterjedéséről? Spencer Wells oxfordi genetikus a következőket írja az R1a1 haplotípusról, amit a régebbi jelöléssel M17 markernek nevez: magas gyakorisággal (>40%) van jelen Csehországtól az Altájon át Szibériáig és szerte Közép-Ázsiában. Az abszolút datálási módszerekkel a marker korát 10-15 ezer évben határozták meg, és a mikroszatellita diverzitás Oroszország déli felében, valamint Ukrajnában tetőzik, tehát valószínűleg ott született meg. Az M17 az M173 egyik származéka, 8 Kristóf, 2011 9 Semino, 2000 10 Battaglia, 2008 11 Bogácsi-Szabó, 2008 12 Völgyi, 2009 13 Bálint, 2008 1. ábra A ma élő magyarok Y-kromoszóma vizsgálatainak eredménye
3 ami az európai eredetet igazolja. Az M17 eredete, elterjedése és kora arra utal, hogy expanziója nyomán a kurgánépítő nép terjesztette el az eurázsiai sztyeppéken. 14 A Science folyóiratban 2000-ben Ornella Semino olasz genetikus és munkatársai számoltak be az európai férfiak Y-kromoszóma vizsgálatáról. A genetikusok abból a megfigyelésből indulnak ki, hogy az R1a1 (Eu19) és az R1b (Eu18) haplotípusok körülbelül 50%-ban jellemzik az európai Y-kromoszómákat. Mindkettő az M173 mutációból származik, de a két haplotípus egymással ellentétes földrajzi megoszlást mutat a kontinensen. Az R1b gyakorisága fokozatosan csökken nyugatról kelet felé haladva. Az R1a1 gyakorisága növekszik kelet felé, maximumát Lengyelországban, Magyarországon illetve Ukrajnában éri el, ahol gyakorlatilag az R1b hiányzik (2. ábra). A genetikusok az M173 mutáció korát 30 ezer évesre becsülik, és a jégkorszak előtti aurignaci kultúra népességéhez kötik. 15 A fenti vizsgálat szerint a lengyelekkel és az ukránokkal vagyunk genetikai rokonságban. Spencer Wells megemlítette az előbbiek mellett még a cseheket és az oroszokat is. A felsoroltak mindegyike a szláv népek családjába tartozik. A magyar ragozó nyelv, nincs rokonságban az indoeurópai nyelvekkel. Ennek ellenére mégis az indoeurópai nyelvű szláv népekkel lennénk genetikai rokonságban? Raskó István a Honfoglaló gének című könyvében ezt írja: 2005-ben jelent meg annak a nagyszabású vizsgálatnak az eredménye, amelyben az európai Y-kromoszómás igazságügyi gyűjteményből származó, Európa 91 helyén élő, 12.700 egyén Y-STR jellegzetességeit határozták meg. Megkülönböztettek egy Balkán-Duna csoportot, ahova a görög, román, bolgár, magyar férfiak tartoztak és közeli rokonságot mutattak a török mintákkal, de elkülönültek a szláv mintáktól. 16 Az Y-SNP (single nucleotide polymorphism) markerek a több ezer éves, míg az Y-STR (short tandemly repeats 2. ábra Az európai populációkban mért Y-kromoszóma haplotípusok gyakorisága (Semino, 2000 az R1b zöld, az R1a1 lila színnel jelölve) 14 Wells, 2003, 175. 15 Semino, 2000 16 Raskó, 2010, 93.
4 - mikroszatelliták) bélyegek az újabb kori populációs mozgások feltárására alkalmazhatók. A különböző vizsgálatok eltérő eredményének az lehet a magyarázata, hogy a magyarok és a szlávok őseinek genetikai kapcsolata a felső őskőkorszak végére tehető, amikor az R1a1 haplotípus Kelet-Európában létrejött, de abban az időben, 10-15 ezer évvel ezelőtt a mai nyelvek és népek még nem léteztek. Az Y-kromoszóma vizsgálatok azt mutatják, hogy az R1a1 haplotípus legnagyobb gyakorisággal Kelet-Európában, Közép-Ázsiában, Pakisztánban és Észak-Indiában fordul elő (3. ábra). 17 A magyaroknak az indiaiakkal és pakisztániakkal való genetikai kapcsolatát nem tárgyaljuk, ugyanis nem valószínű, hogy a pastukkal, szindikkel, hindukkal és bráhminokkal való rokonságunkat bárki is komolyan fölvetné. Bonyolítja ugyan a helyzetet, hogy az előbbi népeknél jóval kisebb lélekszámú, de velük megegyező genetikai jellemzőkkel bíró rádzsputok és gudzsarok egyes indiai történészek véleménye szerint a fehér hunok leszármazottai, ám erre a témára itt most nem tudunk kitérni. 18 A következőkben szemügyre vesszük Közép-Ázsia mai népességén végzett genetikai vizsgálatokat. A Közép-Ázsiában élő dél-altájiak között az R1a1 Y-kromoszóma haplotípus 53% gyakoriságban fordul elő. 19 A Wells és társai által a közép-ázsiai férfiakon végzett vizsgálat során különösen egyes tadzsik (68%) és kirgiz (63%) népcsoportoknál figyelhető meg az R1a1 haplotípus túlsúlya a mongolokra jellemző C típussal szemben. 20 Még az üzbég mintában is jelentős arányban (30%) jelenik meg az R1a1, de az ujgur (22%) és a karakalpak (18%) mintákban is ez a leggyakoribb haplotípus (1. táblázat). A térség történelmének lenyomata észrevehető a genetikai mintában is. A mongol hódítók genetikai nyomait mutatja a mongolokra jellemző C/C3, a perzsákét és az arabokét a J2/F haplotípusok megjelenése a 3. ábra Az R1a1 haplotípus gyakorisága Eurázsiában (Underhill, 2009) 17 Underhill, 2009 18 Aradi, 2005, 48. 19 Kharkov, 2007 20 Wells, 2001
5 1. táblázat A közép-ázsiai népek jellemző Y-koromoszóma haplotípusainak gyakorisága (Wells, 2001 alapján) 4. ábra A közép-ázsiai népesség Y-kromoszóma haplocsoportjainak megoszlása különböző népcsoportoknál (4. ábra). Az utóbbi típusok Kis-Ázsia és a Közel-Kelet népeire jellemzők. A 4. ábrán észrevehető, hogy az R1a1 haplotípus gyakorisága a hegyvidékeken jóval magasabb, mint a sztyeppéken. A jelenség magyarázata a Marco Polo útleírásában közölt értesülés lehet, amely szerint az őslakosok a hódítók elől a hegyekben kerestek menedéket. 21 A korábban az Altáj vidékén élő kirgizek is csak a 13. században, a mongol terjeszkedés idején vándoroltak délre, a mai hazájukba. 21 Marco Polo, 1984, 88.
6 Röviden áttekintjük a közép-ázsiai archaikus emberi csontleletek Y-kromoszóma vizsgálatainak eredményeit. 2009-ben francia genetikusok vizsgálták az andronovói, tagár és tashtyk kultúrához tartozó több ezer éves csontvázakat. A Jenyiszej völgyében, a Krasznojarszk-régióban feltárt kurgánok férfi csontvázainak genetikai vizsgálata során kilencben az R1a1 haplotípust mutatták ki, csupán egyetlen csontvázban volt jelen a mongolokra jellemző C típus. Az R1a1 típusú csontminták közül kettő az andronovói, hat a tagár és egy a tashtyk kultúrához tartozott. 22 Sem a temetkezési szokások, sem a fegyverek, sem a tárgyak nem etnikumjelzők, ezért a régészeti leletekből nem lehet megállapítani, hogy a különböző régészeti kultúrákat mely népek hozták létre. A genetikai vizsgálatok előbbi eredményéből azonban az andronovói és a tagár kultúrák létrehozóinak etnikai azonosságára lehet következtetni. Az altáji szkíta kultúrához tartozó Sebÿstei-völgyi kurgánban feltárt csontvázban szintén az R1a1 haplotípust mutatták ki. 23 Az afanaszjevói kultúra idejéből származtak azok a négyezer éves csontvázak, amelyeket a Tarim-medence Xiaohe temetőjében találtak. A hét csontváz mindegyike az R1a1 Y-kromoszóma haplotípussal rendelkezett. 24 A kutatások során vizsgált 18 csontvázból 17 tartozott az afanaszjevói, andronovói ősszkíta és a tagári szkíta népességhez köthető R1a1 haplotípusba és csupán egy a mongolokra jellemző C haplotípusba. A genetikai vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az antropológusok által andronovóinak nevezett embertani típusra az R1a1 Y-kromoszóma haplotípus jellemző. Közép-Ázsia ókori és mai népessége, valamint a magyarok között az R1a1 haplotípus azonossága révén egyértelmű genetikai kapcsolat ismerhető fel. A ma élő magyar férfiak génállományában az R1a1 haplotípuson kívül még egy közép-ázsiai kapcsolat ismert. Egy székely csoport vizsgálata során az Európában nagyon ritka P* haplotípust 3,1%- ban mutatták ki. 25 A P* a közép-ázsiai altájiakban 28%-os, a tuvaiakban 35%-os gyakoriságban fordul elő. 26 Kimutatható-e a korabeli forrásokból, hol éltek a közép-ázsiai török népek elődei az ókorban? Harmatta János tudósított arról, hogy a kínai történeti forrásokban fennmaradt a türkök eredetmondája. A Csou-su krónika szerint a türkök elődei a hsziungnu-któl (hunoktól) északra fekvő Szo államból származtak, amely az iráni szaka (szkíta) népnév kínai átírása. A szakák országának helyét az eredetmonda adatai segítségével meg lehet határozni. A monda elbeszélése szerint Icsinisitu egyik fia az Afu és a Kien folyók között alapította meg Kiku államát, egy másik pedig a Csucse folyónál uralkodott. Kiku állam alatt a kínaiak a kirgizek országát értették. A kínai Kien a Jenyiszej folyó Kem nevének átírása, míg az Afu folyónév a Jenyiszej felső folyásának baloldali mellékfolyója, az Abakan kínai neve. 27 A kirgizeket Sima Qian kínai történetíró Kr. e. 206-ban említette először, településterületük a Jenyiszej felső folyása mellett, a Szaján hegységtől északra terült el, azaz éppen ott, ahová a türk eredetmonda helyezi őket. 28 A 6. században élt bizánci történetíró, Menander Protector feljegyezte, hogy a türköket régen szakáknak nevezték. 29 A középkori türkök őseit az ókorban a perzsák szaka, a görögök szkíta néven említették, de később az európai hunokat is ugyanezzel a névvel illették. Az európai történészek nem veszik figyelembe, hogy Ázsiából a szkíta népek nem tűntek el nyomtalanul, mert az ő utódaik a közép-ázsiai török népek. Az altáji nyelvcsaládba tartozó, 22 Keyser, 2009 23 Ricaut, 2004b 24 Li, 2010 25 Bogácsi-Szabó, 2008 26 Derenko, 2006 27 Harmatta, 1999 28 Qian, 1997 29 Menander, 1905, 104.
7 különböző török nyelveken beszélő 150 milliós népesség jelentős része ma is Közép- Ázsiában él, ugyanott, ahol az ókorban az ázsiai szkíta népek éltek. Az antropológusoknak az europid és mongoloid embertani típusok keveredésére vonatkozó állításait nemcsak az archeogenetikai kutatás Y-kromoszóma, hanem a mitokondriális DNS (mtdns) vizsgálatainak eredményei is alátámasztják. A kazahsztáni, a Jenyiszej vidéki és az altáji halomsírokban feltárt több ezer éves csontleleteket az elmúlt években több genetikus kutatócsoport vizsgálta (5. ábra). A bronzkori (Kr. e. 18-10. század) csontleleteken végzett mtdns vizsgálatok azt mutatják, hogy közülük húsz európai és csak egy ázsiai haplocsoportú. A vaskorban (Kr. e. 9-1. század) már egyharmadra növekedett az ázsiai típusok aránya. A régészek szerint az andronovói kultúra kiterjedt a mai Kazahsztán területére, a Jenyiszej és az Altáj vidékére. A bronzkori andronovói és karaszuki kultúrához tartozó 21 csontleletben 81% volt az európaiakra legjellemzőbb H, T és U haplocsoportok aránya. A szkíta korban ez az arány lecsökkent a Turáni-alföldön 55%-ra, a Jenyiszej vidékén 53%-ra és az Altájban 33%-ra. Az Y-kromoszóma és a mtdns vizsgálatok eredménye alapján megállapítható, hogy a három területen azonos ősöktől származó, egymással genetikai rokonságban álló népek éltek (6. ábra és 2. táblázat). A Tarim-medencei és a Bajkál-tó környéki csontleletek az előbbiektől eltérő genetikai jellemzőkkel rendelkeznek, mivel lényegesen magasabb bennük az ázsiai haplocsoportok előfordulása. Közép-Ázsia mai népességének mtdns vizsgálatai is az ókori szkíta népek és a mai török nyelvű népcsoportok genetikai hasonlóságát mutatják (7. ábra), csupán az ázsiai típusok aránya a mongol hódítás következtében megnövekedett az ókorhoz képest. Ez a hasonlóság is alátámasztja, hogy a közép-ázsiai szkíták leszármazottai az ugyanitt élő török nyelvű népek. Mikor és honnan kerültek európai eredetű népek Közép-Ázsiába? Bakay Kornél a régészeti adatok alapján rámutat, hogy az andronovóiak nyugat felől, a Volga-vidékéről érkeztek az Urál keleti oldalára, a dél-szibériai termékeny és ásványi kincsekben gazdag területre, ugyanis szintastai és arkaimi típusú temetkezések és építmények ismertek az Urál, a Volga és a Don mellől, sőt Ukrajna és Románia vidékeiről is. 30 Az andronovói kultúrát megelőzte az afanaszjevói, amiről a régészek azt tartják, hogy nagyon hasonló a Fekete-tenger 5. ábra A közép-ázsiai archeogenetikai kutatások helyszínei 30 Bakay, 2005, 82.
8 6. ábra A közép-ázsiai archeogenetikai kutatások eredményei a mtdns haplocsoportok megoszlása (a 2. táblázat adatai alapján) 7. ábra A mai közép-ázsiai népesség mtdns haplocsoportjainak megoszlása
9 haplocsoport Turáni-alföld 31 Jenyiszej Tarimmedence vidéke 32 Altáj33,34,35,36,37 38,39 Bajkál-tó környéke 40,41 1a 1b 2a 2b 3a 3b 4a 4b 5a 5b A 16,7 6,7 26 17,4 B 2,2 C 13,3 6,7 70 28 13 D 26,7 5 41,3 F 6,7 6,7 8 8,7 G 5,6 6,7 10 2,2 M 11,1 5 7,8 4,3 N9 6,7 7,8 Z 10 7,8 H 12,5 33,3 10 26,7 66,7 20 5 37,6 T 37,5 5,6 20 26,7 3,1 U 25 16,7 50 33,3 13,3 21,9 6,5 HV 12,5 5,6 6,7 13,3 I 12,5 6,7 7,8 J 10,9 4,3 K 10 5 N1 6,7 R 15 V 6,2 W 5,6 1,6 n 8 18 10 15 3 15 20 42 39 46 2. táblázat A mtdns haplocsoportok gyakorisága a közép-ázsiai archeogenetikai vizsgálatok alapján (%) a: bronzkor (Kr. e. 18-10. sz.), b: vaskor (Kr. e. 9-1. sz.) vidékén található gödörsíros kultúrához. 42 A régészeti megfigyelés helyességét megerősíti a Jenyiszej-völgyi kurgánok csontvázait vizsgáló francia genetikusok kutatása, amelynek eredményeit Eurázsia térképén ábrázolták (8. ábra). A térképre berajzolták a 9 archaikus minta R1a1 haplotípusával nagyrészt azonos, mai Y-STR haplotípusok előfordulását. Ezek a haplotípusok magas frekvenciával fordulnak elő Kelet-Európában (Lengyelország, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Németország keleti fele, Ukrajna, balti országok) és az Altájban. 43 A 8. ábrán látható genetikai adatokból is kitűnik, hogy a Jenyiszej-völgyi bronz- 31 Lalueza-Fox, 2004 32 Keyser, 2009 33 Clisson, 2002 34 Ricaut, 2004a 35 Ricaut, 2004b 36 Chikisheva, 2007 37 Pilipenko, 2010 38 Li, 2010 39 Cui, 2009 40 Mooder, 2004 41 Keyser-Tracqui, 2003 42 Hemphill, 2004
10 8. ábra A Jenyiszej-völgyi archaikus mintákkal nagyrészt azonos mai Y-STR haplotípusok előfordulása Eurázsiában (Keyser, 2009.) és vaskori kultúrák népességének ősei Kelet-Európából vándoroltak Ázsiába. A nyugat-európai genetikusok a közép-ázsiai bronz- és vaskori R1a1 haplotípusú népességet indoeurópainak vélik, és ezt Gimbutas kurgán-elméletével próbálják igazolni. Gimbutas a Don és az Urál-hegység között 4-5 ezer éve élt kurgán-kultúra népét az indoeurópaiakkal azonosította. 44 A kurgán-kultúra nevét a halomsíros temetkezésekről kapta. Gimbutas elmélete azért áll ingatag lábakon, mert sem Nyugat-Európában, sem Görögországban nem találták nyomát kurgánoknak. 45 A halomsíros, zsugorított testhelyzetű temetkezési mód pedig nem az indoeurópaiakra, hanem a szkítákra jellemző. A kurgánok népének életmódja, ahogyan később a szkítáké is, a lótól függött, és emiatt a sztyeppére korlátozódott, nem sokra jutottak volna Európa erdeiben és hegyei közt, ahol a bronzkorban az indoeurópai népek éltek. A hivatalos történettudomány mégis indoeurópaiaknak tartja a szkítákat, mert a nyelvészek feltevése szerint iráni nyelven beszéltek. Erről Bakay Kornél a következőket írja: Ez a szkíta kultúra nem lehetett az indoeurópai (árja) népek sajátja, a szkíta nyelv nem lehetett indoiráni nyelv, mivel mind a szellemi, mind az anyagi emlékek a klasszikus keleti lovas népek hagyatékával egyeznek meg. A keleti lovas íjász népekhez pedig soha sem tartoztak germán, szláv vagy latin népcsoportok. A szkítának (szaka, masszagéta, daha) nevezett népeken kívül lovas íjász népek voltak a szarmaták, a hunok, a pártusok, a kusánok, a türkök, az avarok, a mongolok, a magyarok, a besenyők és a kunok. 46 A szkíták indoeurópaiságának legnyomósabb érveként az oszét nyelvet szokták felhozni, amelynek digor dialektusa lenne azonos a szkíta nyelvvel. Az észak-oszétiai Digor kerületben beszélik a digor nyelvjárást, amely az oszét nyelv legarchaikusabb változata. Az oszét nyelv a perzsával együtt az indoeurópai nyelvek családfáján az indoiráni ágon helyezkedik el. 47 Nasidze 2004-ben végzett Y-kromoszóma vizsgálatai során az északi oszétek 60-70%-ában a Kaukázusban gyakori G haplocsoportot mutatták ki. 48 Az oszét-perzsa nyelvrokonság alapján 43 Keyser, 2009 44 Gimbutas, 1970 45 Makkay, 1991, 145. 46 Bakay, 2005, 210. 47 Benveniste, 1973, 530.
11 azt várnánk, hogy az oszétek és a perzsák genetikailag is rokonok, ám ez nem így van. A perzsáknál az F és J2 haplotípus együttes előfordulása 60-70% és a G típus nem található meg náluk. 49 Ez arra utal, hogy az oszétek nyelvcsere útján juthattak mai nyelvükhöz, mert genetikailag nem állnak rokonságban az indoeurópaiakkal, akikre az R1b és R1a1 haplocsoport jellemző. Az oszétekre a G haplocsoport, az ókori ázsiai szkítákra az R1a1 haplotípus a jellemző, tehát nincs közöttük semmiféle genetikai kapcsolat, ezért a nyelvük azonossága is erősen kétségbe vonható, amelyet megerősít az, hogy a szkíták nyelvét nem ismerjük. A szkíták indoeurópaisága ellen szólnak a fent felsoroltakon kívül egyéb érvek: a temetkezési szokások és a nyelvek különbözősége. Láttuk, hogy az ókori szkítáknak, a ma élő szlávoknak és észak-indiaiaknak is az R1a1 a jellemző haplotípusa. A középkorban a szlávok és az észak-indiaiak hamvasztással temetkeztek. A temetkezési szokásaik egyezését a 10. században élt Maszudi is észrevette: Az oroszok és szlávok halottaikat, állataikkal, fegyvereikkel s ékszereikkel együtt elégetik, s amidőn egy férfiú meghal, vele együtt elevenen nejét is elégetik, ha azonban a nő hal meg előbb, férjét nem égetik el. Ez a szokás megvan Indiában is, mint ahogy erről már szóltunk, azon különbséggel, hogy ott a nőt csak akkor égetik el urával, ha azt maga is akarja. 50 A szkíták viszont a szlávoktól és az indiaiaktól eltérően nem hamvasztással, hanem zsugorított testhelyzetben, halomsírba temették el a halottaikat. A fentiekben bemutattuk a genetikai vizsgálatok eredményeit, amelyek azt támasztják alá, hogy az ókori ázsiai szkíták utódai a közép-ázsiai török népek. A török nyelvek merőben különböznek az indoiráni és a szláv nyelvektől, amelyek között sokszálú és erős nyelvi kapcsolat van. 51 A nyelvrokonságról szólva érdemes megemlíteni a magyarnak a török nyelvekkel fennálló kapcsolatát, amelyet a finnugrista nyelvészek is kénytelenek elismerni:...az állattenyésztésre és földművelésre vonatkozó régi kifejezéseink szinte kivétel nélkül török eredetűek: bika, ökör, tulok, ünő, borjú, kos, disznó, ártány, gyeplő, kantár,... árpa, búza, eke, sarló, ocsú, kender, stb.. 52 Az akadémikus nyelvészek a fenti szavainkat török jövevényszavaknak tekintik, amely elképzelésüket nem tudják elfogadhatóan alátámasztani. A török és magyar szavak hasonlóságának magyarázata inkább az lehet, hogy több ezer évvel ezelőtt Közép-Ázsiában a magyar és török nyelvek egy közös nyelvből alakultak ki. Milyen kapcsolatot mutatnak az ezer éve élt és a ma élő magyarok mtdns vizsgálatának eredményei a közép-ázsiai ókori népekével? Az archeogenetikai vizsgálatok során a szkíta korban élt közép-ázsiaiak egyharmadában mutattak ki ázsiai típusú géneket. A 10. századi 68 magyar csontleletben 12% az ázsiai haplotípusok aránya, 53 ugyanez a mai magyar mintákban 1-8% között van, amely egy lényeges hasonlóságot mutat a szkíta mintákkal. Ezer éve élt őseinkben a H, T és U vonalak aránya 66%, ugyanez a ma élő magyarokban 9 különböző vizsgálat alapján 60-70% között változik, amely kissé magasabb, mint amit a szkíta csontleleteknél tapasztaltunk. 54 A ma élő európaiakban a H, T és U haplocsoportok együttes gyakorisága 60-80% között van, viszont náluk ázsiai típusok nem fordulnak elő. 55 A honalapításkori magyar minták között a hartaiaknál volt a legmagasabb az ázsiai haplocsoportok gyakorisága (26%), amely közép-ázsiai eredetükre utal. 56 A hartai mintában 48 Nasidze, 2004 49 Wells, 2001 50 Maszudi, 1900, 256. 51 Makkay, 1991, 156. 52 Gombocz, 1973, 314. 53 Bogácsi-Szabó, 2008 54 Kristóf, 2011 55 Tambets, 2001 56 Bogácsi-Szabó, 2008
12 9. ábra A közép-ázsiai szkíták és a honalapításkori hartaiak mtdns haplocsoport megoszlása az európai markerek között 58%-ot tesznek ki az európaiakban leggyakoribb H, T és U vonalak (9. ábra). A 10. századi hartaiakat gazdag mellékletekkel temették el, ezért őket a régészek a honfoglalók közé sorolják, tehát nem a 9. századi Kárpát-medencében tettek szert európai génjeikre. A hartaiaknál előforduló A, C és D markerek a kelet-ázsiai őslakosokat jellemzik, amelyek a Bajkál-tó környéken feltárt csontvázakban 60-70% gyakoriságúak, de ennél kisebb arányban a szkítáknál is megtalálhatók (2. táblázat). A hartaiakat a Turáni-alföldi, altáji és Jenyiszej-völgyi szkítákkal összevetve szembetűnő a hasonlóság (9. ábra). A különböző népcsoportok között genetikai rokonság áll fenn, ha közöttük a genetikai távolság 0,05-nál kisebb. A hartaiak és az altáji szkíták közti Reynoldsféle genetikai távolság 57 F ST =0,05-re adódik, a hartaiak és a Turáni-alföldi szkíták esetére F ST =0,03-ot kapunk, míg a Jenyiszej-völgyiektől F ST =0,08 a hartaiak genetikai távolsága. A két utóbbi esetben a csontminták 800 éves időszakból származnak, amely alatt számunkra ismeretlen népmozgások is történhettek. Ezért nem jelenthetjük ki, hogy a hartaiak és a vaskori Turáni-alföldről származó minták között észlelt kis genetikai távolság a genetikai rokonságot bizonyítja. Az altáji szkíta csontminták kora azonban 2200-2400 év, ezért nagy valószínűséggel egy néptől származnak. Ezt a feltevést az is indokolja, hogy ebben az időben az Altáj vidékét az egységes szkíta kultúra jellemezte. Ezért megállapíthatjuk, hogy a 10. századi hartaiak és az altáji szkíták között genetikai rokonság áll fenn. Az altáji csontminták a 57 Reynolds, 1983
13 Kr.e. 4-3. századból valók, amikor Sima Qian kínai történetíró az Ordosz vidékén említi a hunokat, akiket krónikáink kora középkori őseinknek tartanak. Az előbbiekben bemutatott genetikai rokonságot úgy értelmezhetjük, hogy az ázsiai szkíták és a 10. századi magyarok közös ősöktől származtak. Ez a népesség hozta létre a bronzkorban az andronovói ős-szkíta kultúrát. A MT 2008/10. számában megjelent kutatási összefoglalóban a genetikusok megemlítik, hogy a 10. századi csontmintákban talált N1a mtdns haplotípus nagyon ritka Európában. 58 Nem írtak viszont arról, hogy az altáji Kizil-kurgánban feltárt szkíta férfiban is az N1a haplotípust mutatták ki. A 10. században gazdag mellékletekkel eltemetett magyar férfi mtdns haplotípusa az altáji szkítáénak egy mutációja. 59 Ma élő magyarok egyik vizsgálata során az F mtdns haplocsoport 4,1%-os gyakoriságát észlelték, amely azért különös, mert ez a haplocsoport szinte teljesen hiányzik a mai európai lakosság mitokondriális típusából. 60 Az F haplocsoport a mai magyarok génállományában a régmúltban létezett közép-ázsiai kapcsolatainkra utal, ugyanis ez a típus Dél-Szibériában a kakassiai és altáji népcsoportoknál ér el magas gyakoriságot (22,6%, ill. 9,1%). 61 10. ábra Az U4 mtdns haplocsoport alcsoportjai és a H4, H7-tel jelölt magyar minták (Malyarchuk, 2004; Gáspár, 2008) 58 Bogácsi-Szabó, 2008 59 Ricaut, 2004a 60 Bogácsi-Szabó, 2006 61 Derenko, 2003
14 Az U4 mtdns haplocsoport Észak-Szibériában 67%-ban fordul elő, de még az Altájban is megfigyelhető 33%-os gyakorisággal. Az U4 alcsoportokra bomlik, ezek a szláv, a keleteurópai (mari, csuvas, komi-zürjén), az uráli ág, a neolitikumi és a felső-paleolitikumi ág. 62 A 10. századi 2 magyar csontleletben talált U4 haplocsoportú minta nem tartozik egyik előbb felsorolt alcsoportba sem (10. ábra). Az egyik magyar ősünk U4 típusának genetikai mintázatát (16356C) 63 2009-ben francia genetikusok kimutatták az andronovói kultúrához tartozó két 3600 éves csontvázban is, ami archaikus csontok vizsgálata során nagyon ritkán fordul elő! 64 Az azonos genetikai mintázat azt mutatja, hogy a 10. században, gazdag mellékletekkel Aldebrő-Mocsároson eltemetett magyar nő anyai ágon az andronovóiak leszármazottja. Ez a genetikai kapcsolat Bakay Kornél feltevését erősíti meg. Bakay Kornél az írott források és a régészeti emlékek összefüggéseit vizsgálva 2005-ben a következő felismerésre jutott: az andronovói kultúrát javarészt ősugor-őshungár kultúrának tarthatjuk (vö. Szintasta!), amely lassan összeolvadt a minuszinszki medence, döntően europid, kisebb részben mongoloid lakosságával (Okunyev, Karaszuk), majd megteremtője lett a tagári-tashtyki-pazyriki un. altáji szkíta-hun kultúrának, amelyben jelen kellett legyen az ősugor (őshungár), ősmagyar és az őstörök népesség is. 65 Magyarországon a 19. század közepéig nem kételkedtek középkori krónikaíróink igazában. A levert szabadságharc után fogalmazták meg a finnugrista tanokat német származású nyelvészek, akik azt hirdették, hogy a nyelvtudomány többet bizonyít, mint a krónikák. 66 A fentiekben ismertettük honalapító őseink és az ázsiai szkíták között kimutatható genetikai kapcsolatokat, amelyek alátámasztják a magyarok származásáról az Anonymus által elmondottakat. Kivételesen egyetérthetünk a genetikai vizsgálatok adataival uráli származásunkat bizonygató Raskó Istvánnal, amikor a következőt írja: A történelem során a politika számtalanszor beavatkozott a tudományokba, beszennyezve azt, a DNS azonban nem hazudik! 67 Irodalomjegyzék Aradi Éva: A hunok Indiában, A heftaliták története, HUN-idea, 2005 Bakay Kornél: Rokonaink-e a szkíták? In: Évezredek hétköznapjai, Szerk.: Szombathy Viktor, Budapest, 1973 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III., László Gyula Egyesület, 2005 Bartucz Lajos: A magyar ember, A magyarság antropológiája, A magyar föld, magyar faj 4., Budapest, 1938 Battaglia et al.: Y-chromosomal evidence of the cultural diffusion of agriculture in southeast Europe European Journal of Human Genetics, 2008, 1-11. Bálint Csanád: A történeti genetika és azt eredetkérdés(ek), A közös kutatás szükségessége és lehetőségei, Magyar Tudomány 169, 2008 Benveniste, E.: Indo-european language and society, Coral Gables (Florida), 1973 Bogácsi-Szabó Erika: Populációgenetikai és diagnosztikai célú mitokondriális DNS és autoszomális marker vizsgálatok Magyarországon feltárt régészeti csontleletekből és modern mintákból, Ph.D. értekezés, Szegedi Tudományegyetem, 2006 62 Gáspár, 2008 63 Tömöry, 2007 64 Keyser, 2009 65 Bakay, 2005, 211. 66 Hunfalvy, 1858 67 Raskó, 2010, 156.
15 Bogácsi-Szabó Erika és társai: Archeogenetikai vizsgálatok a Kárpát-medence 10. századi népességén, Magyar Tudomány 169, 2008 Clisson, I. et al.: Genetic analysis of human remains from a double inhumation in a frozen kurgan in Kazakhstan (Berel site, Early 3rd Century BC), International Journal of LegalMedicine, 2002, vol. 116, no. 5, 304-308. Chikisheva, T. A. et al.: A paleogenetics study of the prehistoric populations of the Altai, Archaeology, Ethnology & Anthropology of Eurasia 4 (32) 2007 Cui, Y. et al.: Analysis of the matrilineal genetic structure of population in the early Iron Age from Tarim Basin, Xinjiang, China, Chinese Science Bulletin, 54, 2009, 3916 3923, Derenko, M. V. et al.: Diversity of mitochondrial DNA lineages in South Siberia, Annals of Human Genetics, 2003. 391-411. Derenko, M. V. et al.: The Diversity of Y-Chromosome Lineages in Indigenous Population of South Siberia, Doklady Biological Sciences, 2006, Vol. 411, 466-470 Gáspár Róbert, Mészáros Anita: Az uráli nyelvcsalád népességének genetikája a mitokondriális DNS vizsgálatok alapján, II. Őstörténeti Konferencia, Budapest, 2008 Gimbutas, M.: Proto-Indo-European culture: the Kurgan culture during the fifth, fourth and third millennia BC, In: Cardona G, Hoenigswald H.M., Seen A.M., editors, Indo- European and Indo-Europeans, Philadelphia: University of Pennsylvania, 1970, 155 195. Gombocz Zoltán: Életföldrajz és a magyar őshaza, In: A finnugor őshaza nyomában, Szerk.: Kodolányi János, Gondolat, 1973 Harmatta János: A türkök eredetmondája, Magyar Nyelv XCV, 1999, 385-397. Hemphill, B. E., Mallory J. P.: Horse-mounted invaders from the Russo-Kazakh steppe or agricultural colonists from western Central Asia? A craniometric investigation of the Bronze Age settlement of Xinjiang, Am. J. Phys. Anthrop. 124, 2004, 199 222. Henkey Gyula: Felvidéki magyarok népességtörténete és etnikai embertani képe, Kapu füzetek 7., 1998 Hunfalvy Pál: A nyelvtudomány többet bizonyít, mint a krónikák, Magyar nyelvészet 3, 1858, 223-233. Keyser, C. et al.: Ancient DNA provides new insights into the history of south Siberian Kurgan people, Human Genetics, 2009, 126, 395-410. Keyser-Tracqui, C., Crubézy, E., Ludes, B.: Nuclear and Mitochondrial DNA Analysis of a 2,000-Year-Old Necropolis in the Egyin Gol Valley of Mongolia, American Journal of Human Genetics, 2003, 247-260. Kharkov, V. N.: Gene Pool Differences between Northern and Southern Altaians Inferred from the Data on Y-Chromosomal Haplogroups, Russian Journal of Genetics, 2007, Vol. 43/5, 551 562. Kiszely István: A magyar ember, A Kárpát-medencei magyarság ember-története, Püski, Budapest, 2004 Kristóf Zoltán: Honalapító őseink genetikai öröksége, Kapu, 2011, XXV/11-12, 38-40. http://www.budahazijudit.hu/letoeltesek/category/1- dokumentumok?download=131%3akristf-zoltn-honalapt-seink-genetikai-rksge Makkay János: Az indoeurópai népek őstörténete, Gondolat, Budapest, 1991 Malyarchuk, B. A.: Differentation of the Mitochondrial Subhaplogroup U4 in the Populations of Eastern Europe, Ural, and Western Siberia - Implication to the Genetic History of the Uralic Populations Russian Journal of Genetics, Vol. 40., No. 11, 2004, 1281-1287. Lalueza-Fox, C. et al.: Unravelling migrations in the steppe: mitochondrial DNA sequences from ancient Central Asians, Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences, vol. 271, no. 1542, 2004, 941 947. Li, C. et al: Evidence that a West-East admixed population lived in the Tarim Basin as early as the early Bronze Age, BMC Biology, 2010, vol.8, no. 15.
16 Marco Polo: Marco Polo utazásai, Ford.: Vajda Endre, Gondolat, Budapest, 1984 Maszudi: Kitab Muruds el-dzahab, In: A magyar honfoglalás kútfői, Szerk.: Pauler Gyula és Szilágyi Sándor, MTA, Budapest, 1900 Menander Protector történeti művének fennmaradt töredékei, Ford.: Lukinich Imre, Brassó, 1905 Mooder, K. et al: Population Affinities of Neolithic Siberians: A Snapshot from Prehistoric Lake Baikal, American Journal of Physical Anthropology, 2004 Nasidze, I. et al.: Genetic evidence concerning the origins of South and North Ossetians. Ann Hum Genet. 68, 2004, 588 599. Pilipenko, A. S. et al.: Mitochondrial DNA studies of the Pazyryk people (4th to 3rd centuries BC) from northwestern Mongolia, Archaeological and Anthropological Sciences, vol. 2, 2010, 231 236 Raskó István: Honfoglaló gének, Medicina, Budapest, 2010 Reynolds, J., Weir, B. S., and Cockerham, C. C.: Estimation of the coancestry coefficient: basis for a short-term genetic distance. Genetics, vol. 105, 1983, 767-779. Ricaut, F. X. et al.: Genetic analysis of a Scytho-Siberian skeleton and its implications for ancient Central Asian migrations, Human Biology, 2004a, 109-125. Ricaut, F. X, et al., Genetic analysis and ethnic affinities from two Scytho-Siberian skeletons, American Journal of Physical Anthropology, vol. 123, no. 4, 2004b, 351-360. Qian, Sima: A hunok legkorábbi története, A Shi Ji 110. kötete, Ford.: Du Yaxiong és Horváth Izabella, Peking, 1997 Semino, O. et al: The genetic legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in extant Europeans: a Y chromosome perspective. Science, 2000, 1155 1159. Tambets, K. et al.: The concepts of Richard Indreko about the origin of the finn-ugric speakers and the population genetics of the extant north-east european populations, Journal of the Humanities and Social Sciences, 2001 Tömöry Gyöngyvér et al.: Comparison of maternal lineage and biogeographic analyses of ancient and modern Hungarian populations, American Journal of Physical Anthropology, vol. 34, no. 3, 2007, 354-68. Underhill, P. et al.: Separating the post-glacial coancestry of European and Asian Y chromosomes within haplogroup R1a, European Journal of Human Genetics, 2009, 1 6. Völgyi A. et al.: Hungarian population data for 11 Y-STR and 49 Y-SNP markers, Forensic Science International, Genetics 3, 2009, 27-28. Wells, Spencer et al.: The Eurasian heartland: a continental perspective on Y-chromosome diversity, Proc Natl Acad Sci USA 98, 2001, 10244 10249. Wells, Spencer: Az ember útja, Egy genetikai Odüsszeia, Akkord Kiadó, 2003