Vámjog segédlet. Széchenyi István Egyetem. Győr. Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Kar. Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék

Vámjog 2016 segédlet Széchenyi István Egyetem Győr Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék Összeállította: dr. Pardavi László egyetemi docens

2 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ... 4 1. VÁMTÖRTÉNETI ALAPVETÉS... 5 2. A VÁM FOGALMA... 10 2.1 VÁMPOLITIKA... 10 2.2 A VÁM FOGALMA... 11 2.3 A VÁMOK RENDSZEREZÉSE... 13 3. A VÁM ÉS VÁMJOG... 17 3.1 A VÁMJOG HELYE A JOGRENDSZERBEN... 17 3.2 A VÁMJOG KAPCSOLATA A KÜLÖNBÖZŐ JOGÁGAKKAL... 17 3.2.1 A vámjog és az alkotmányjog kapcsolata... 18 3.2.2 A vámjog kapcsolata a közigazgatási joggal... 18 3.2.3 Vámjog, adójog, illetékjog,... 18 3.2.4 A vámjog és a polgári jog kapcsolata... 18 3.2.5 A vámjog és a büntetőjog kapcsolata... 19 3.3 A VÁMJOG ALAPVETŐ JOGFORRÁSAI... 19 3.3.1 Az Európai Unió vámjogának jogforrásai... 19 3.3.2 A vámjog nemzeti forrásai... 20 3.3.3 A nemzetközi vámjog alapvető forrásai... 21 4. VÁMIGAZGATÁS... 23 4.1. A VÁMSZERVEZET FELADATAI:... 23 5. VÁMJOGI ALAPFOGALMAK... 25 5.1. A JOGVISZONY ALANYAI... 25 5.2 AZ ÁRUK VÁMJOGI HELYZETE... 28 5.3 VÁMFELÜGYELET... 29 5.4 A VÁM BIZTOSÍTÁSA... 29 5.4.1 A vám biztosítása... 30 6. VÁMTARIFA... 32 6.1 AZ EURÓPAI UNIÓ VÁMTARIFÁJA... 32 6.1.1 A Kombinált Nómenklatúra... 33 6.1.2 Áruosztályozás... 33 6.2 TARIC... 33 6.3 A VÁMTARIFA SZERKEZETE... 33 7. VÁMTERÜLET... 42 7.1 VÁMTERÜLET, VÁMUNIÓ, SZABADKERESKEDELMI ÖVEZET... 42 7.1.1 Tranzitterület... 43 7.1.2 Vámszabad terület... 43 8. AZ ÁRU VÁMJOGI HELYZETÉNEK RENDEZÉSÉIG ALKALMAZANDÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 45 8.1 AZ ÁRU ÉRKEZÉSE ÉS BELÉPTETÉSE AZ UNIÓ VÁMTERÜLETÉRE... 45 8.2 AZ ÁRU VÁM ELÉ ÁLLÍTÁSA, KIRAKODÁSA ÉS VIZSGÁLATA... 46 8.3 A VÁM ELÉ ÁLLÍTOTT ÁRU VÁMJOGI SORSA MEGHATÁROZÁSÁNAK KÖTELEZETTSÉGE... 47 8.4 ÁTMENETI MEGŐRZÉS... 47 8.5 VÁMELLENŐRZÉS... 47 9. A VÁM ALAPJA... 50 9.1. A VÁMÉRTÉK SZÁMÍTÁSA A VÁMKÓDEX ALAPJÁN:... 50

10. AZ ÁRU SZÁRMAZÁSA... 54 10.1. NEM PREFERENCIÁLIS SZÁRMAZÁS:... 54 10.2. PREFERENCIÁLIS SZÁRMAZÁS:... 54 10.3. A SZÁRMAZÁS IGAZOLÁSA... 54 11. AZ ÁRU VÁMJOGI SORSA... 57 Behozatali vámeljárások... 57 Kiviteli vámeljárás:... 57 Vámjogi státuszt megtartó, felfüggesztő vámeljárások... 58 Vámjogi státuszt megváltoztató vámeljárás... 58 12. AZ ÁRUNYILATKOZAT... 59 12.1. AZ ÁRUNYILATKOZAT ELFOGADÁSA... 61 12.2 AZ ÁRUK ÁTENGEDÉSE... 61 12.3 AZ ÁRUKRÓL TÖRTÉNŐ RENDELKEZÉS... 62 12.3.1. Az áru megsemmisítése... 62 12.3.2. Felajánlás... 62 13. AZ EGYES VÁMELJÁRÁSOK... 63 13.1. SZABAD FORGALOMBA BOCSÁTÁS... 63 13.2. KÜLÖNLEGES ELJÁRÁSOK... 63 13.2. 1. ÁRUTOVÁBBÍTÁS... 63 13.2.1. 1. Külső árutovábbítás... 63 13.2.1.2 Belső árutovábbítás... 67 13.2.2. TÁROLÁS... 68 13.2.3 KÜLÖNLEGES FELHASZNÁLÁS... 69 13.2.4 FELDOLGOZÁS... 70 13.2.5 KIVITEL ÉS ÚJRAKIVITEL... 73 14. VÁMTARTOZÁS... 74 14.1 A VÁMTARTOZÁS KELETKEZÉSE, A VÁMFIZETÉSRE KÖTELEZETT... 74 14.2 A VÁMTARTOZÁS ÖSSZEGÉNEK KISZABÁSA ÉS MEGFIZETÉSE... 75 14.2.1 Halasztott vámfizetés... 76 14.2.2 Egyéb fizetési könnyítések... 76 14.2.3 Fizetési késedelem... 77 14.2.4 A vám összegének visszafizetése és elengedése... 77 14.2.5 A vámtartozás megszűnése... 77 14.3. VÁMON FELÜL FIZETENDŐ TERHEK... 79 14.3.1 Költségek (szemledíj, költségtérítés)... 79 14.3.2 Jövedéki adó, regisztrációs adó... 79 14.3.3 Általános forgalmi adó... 79 15. HATÁROZAT, JOGKÖVETKEZMÉNYEK, JOGORVOSLAT,... 81 15. 1 A VÁMJOGSZABÁLYOK ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATOS HATÁROZATOK... 81 15.1.1 ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 81 15. 2. JOGKÖVETKEZMÉNYEK... 82 15.3 JOGORVOSLAT... 85 16. VÁMKÖNNYÍTÉSEK... 87 16.1. AZ EURÓPAI UNIÓ VÁMPREFERENCIÁINAK JOGI STÁTUSZÁRÓL... 87 16.2. PREFERENCIÁLIS MEGÁLLAPODÁSOK A GATT/WTO SZABÁLYOKBAN... 93 17. AZ USA VÁMJOGÁNAK FONTOSABB JOGFORRÁSAI... 99 TITLE 19 CUSTOMS DUTIES... 99 18. FELHASZNÁLT IRODALOM:... 103 3

Előszó Azok számára, akik részesei, érintettjei, (vagy azok lesznek) a nemzetközi áruáramlásnak elengedhetetlenül fontos, hogy nemzetközi kereskedelem irányítására szolgáló eszközöket - így közöttük a vámot és a vámjogot is - alapjaiban megismerjék. Ezért a segédlet és az ezt felhasználó tantárgyak oktatásának célja, hogy alapvető elméleti és gyakorlati, de elsősorban vámjogi ismereteket nyújtson az Európai Unió jogforrásainak és a legfontosabb nemzetközi vámjogi források figyelembevételével is. A segédlet bár sok helyen a pozitív jogot tartalmazza, nem törekedhet a teljes (több ezer oldalas) joganyag teljes ismertetésére, inkább a vámjog rendszerszintű, áttekintő feldolgozását végezte el. Az anyagrészek egymásra épültsége, szoros kapcsolódása miatt nem javasolt az egyes fejezetek sorrendjének felcserélése. 4

1. Vámtörténeti alapvetés Az európai államok az ókortól kezdődően vetettek ki adókat, vámokat, írtak elő különböző kötelezettségeket (árumegállítási jog, vásártartási jog), szedtek továbbá különböző díjakat a területüket érintő belső és nemzetközi áruforgalom után. A vám és a vámszedés intézménye azokon a földrajzi helyeken (utak, gázlók, hágók) alakulhatott ki, ahol az ott élők - mintegy az áthaladás biztosítása fejében - elvették a területükön átszállított termékek, termények egy részét. Vámszedésre tehát a területi, pénzügyi szuverenitással rendelkezők voltak jogosultak. Az ókori birodalmakban és a görög városállamokban a vámszedés már bevett gyakorlat volt, a vámok szerepe ekkor már a terület felett hatalmat gyakorló személy, vagy szervezet (állam, egyház) vagyonának gyarapítása volt. 1 Az ókori kínai történetírás egyik kiemelkedő képviselője Sze-ma Csien írja a Történetíró Feljegyzései (Shiji) című, a Han-korszakban (i. e. 202 i. sz. 6),. Léteztek szárazföldi és tengeri vámok, amelyek segítségével a császár a teljes kereskedelmi forgalmat ellenőrizhette, és ha kellett, korlátozhatta egyes áruk exportját. A Zhou Li avagy a Zhou Szertartásai című ősi kínai szövegből (i. e. 636) kitűnik, hogy a Nyugati Zhou korszakban (i. e. 11 8. sz.) a kormány úgynevezett vám-piaci adót alkalmazott, de az államnak akkor ez még nem jelentett olyan jelentős bevételt, mint például a rizsadó, mert a mértéke csak 2% volt. Az azonban a mai napig nem tisztázott, hogy ez a vám-piaci adó egy vagy két adó volt, azaz lehetett vám és külön piaci (forgalmi) adó is. Olvashatunk azonban arról is, hogy ez csak egy adó volt, amit a határok mentén található piacokon kellett fizetni. A Zuo Zhuon avagy Zuo Mester Kommentárjai című műben (i. e. 626) már arról is található információ, hogy a király egy bizonyos Daibannak a háborúban tett kiváló szolgálataiért megengedte, hogy egy új szárazföldi vámszedő helyet állítson fel, és az innen származó vámokat a maga javára szedje be. Ezzel a felhatalmazással a későbbi európai gyakorlatban is találkozhatunk (pl. a feudális absque privilegio 2 ). Az ókori Kínában a vámok már kifejezett kereskedelempolitikai funkciókkal is rendelkeznek, hiszen védik a hazai gazdaságot, a vámellenőrzés során átvizsgálják az utazók, kereskedők holmiját, egyes áruk esetében (fegyverek, selyemgubó, arany, ezüst stb.) korlátozzák az exportot és ezeken felül természetesen állami bevételt hoznak. A kínai tengeri kereskedelem azonban nem volt olyan jelentős, mint a Földközi-tengeren zajló, ezért a kínai kikötőkben csak az időszámításunk szerinti 8. századtól (Tang-dinasztia) állítottak fel vámhivatalokat ( Cseremonopólium Hivatala 976 Kajfeng városában) és szedtek vámokat, 3 míg Európában, Egyiptomban és talán Indiában már az ókortól találunk a kikötőkben vámszedő helyeket. A konfucionisták az időszámításunk előtti 4. évszázadban a szabadkereskedelemhez hasonló elmélettel álltak elő. Moncius (i. e. 372 289) azt javasolta, hogy se belső, se pedig külső vámokat ne szedjen az állam, mert a vámellenőrzés akadályozza az utak használatát és ezzel egyben akadályozza a forgalom növekedését, a fejlődést is. Xunzi pedig a túlszabályozottságot azonosítja 1 Babilóniában egységes 10%-os, a görög városállamokban 1-5 %-os értékvámot (foros) szedtek. Kínában már a Zhou korszakban (i.e. XI-től a VIII. századig) létezett a vámrendszer. Egyiptomban az Újbirodalomban már bizonyára léteztek vámok, ezt támasztja alá a Necho király (i.e. 609-594.) által alkalmazott egy tized mértékű vám, mely egy sztélén olvasható. 2 A vámszedés jogának átengedése a hűbéresnek. 3 Balázs, 1976, 114. 5

azzal, ha túl sok vámos ellenőrzi a határokat, szedi be szigorúan a vámokat, mely szerinte egy kaotikus államot eredményez. A mezőgazdasági termelésre alkalmas folyóvölgyekben az indiai szubkontinensen kialakuló államok is korán virágzásnak indultak. Az Indus és a Gangesz mellett létrejött civilizációk már az időszámításunk előtti harmadik évezredben kiterjedt kereskedelmet folytattak Mezopotámia államaival ezt igazoló indiai pecséteket találtak a régészek Ur és Kish városában i. e. 2350-ből. Ennek megfelelően egy fejlettnek minősíthető vámrendszer alakult ki ebben a térségben. Észak-India első nagy uralkodója Chandragupta Maurya miniszterelnökének Kautilyának Arthasastra című munkája az időszámításunk előtti negyedik századból, melynek XXII fejezetében értékvám alapú kezdetleges vámtarifa 4 olvasható, de az Újszövetség is Máté evangéliumának 9. részében említi a vámszedőket, igaz a bűnösökkel, betegekkel egy sorban. A Római Köztársaságban a provinciák által fizetendő adók és vámok (portorium) szedését az állam bérbe adta egy-egy adóbérlő magántestületnek, a publikánusoknak. A középkori Angliában tűntek fel a belső-(toll), vagy szárazvámok (mint pl: az út-, hídvámok) mellett a külkereskedelemben alkalmazott, államhatáron szedett vámok (customs) is. Ezzel a vámok addigi elsődleges funkciója mellett, amely a kincstári bevételek növelését jelentette (fiskális szerep), megjelent a vámok gazdaság-, kereskedelempolitikai funkciója is. Az angol vám kezdetben helyi bevétel volt, és nevében is megkülönböztették a mai általános customs kifejezéstől. Ismert volt a lastage, scavage, cornage, prise, fifteenth és aid elnevezés is.5 1275-ben I. Edward azonban a belső-(toll) vagy szárazvámok (mint pl. az út-, hídvámok) mellett bevezette és felállította a külkereskedelemben alkalmazott, államhatáron szedett vámok nemzeti rendszerét (new custom) is, melyet azonban 1297-ben eltöröltek. Rövid fennállása ellenére történelmi jelentőségű intézkedés volt, hiszen a vámok addigi elsődleges funkciója mellett, ami a kincstári bevételek növelését jelentette (fiskális szerep), deklaráltan megjelent a vámok gazdaság- és kereskedelempolitikai funkciója is. Ez volt az a mérföldkő, amellyel már-már a mai értelemben vett vámfogalomhoz érkeztünk el. 1303-ban I. Edward egyezséget6 kötött az angliai kereskedőkkel, hogy a külföldi kereskedők áruira más vámot (new custom) vet ki, mint az ő áruikra (old custom), s ezzel egy duális vámrendszer alakult ki, ami elsősorban a gyapjúra, a juhok irhájára és bőrére vetett ki magasabb importvámot. Ehhez a király már 1275-ben hozzáigazította a vámadminisztrációt is, külön vámszedőket bízott meg az old custom és külön vámosokat a new custom beszedésével, létrehozva ezzel a középkori nyugati civilizáció első vámhatóságát. 7 Ez volt az a fejlődési szakasz, amellyel már-már a mai értelemben vett vámfogalomhoz érkeztünk el. A kontinentális Európában ebben a korszakban a nagyobb folyamok mellett létesültek vámszedő helyek 8. Az újkorban, a szabadkereskedelmi korszakban döntő jelentőségűvé váltak a határvámok és megjelentek az első modern értelemben vett vámtarifák, valamint megköttettek az első szabadkereskedelmi szerződések. Magyarországon a vámszedés joga (ius tributi, theloneum, telonium) kezdettől fogva királynak fenntartott jog (iura regalia) volt éppúgy, mint a pénzverési, bányászati, vagy vásártartási, árumegállítási jogok. A vámok lehettek ún. belső- és határvámok. A belső vámok lehettek ún. 4 20% volt a vám általános mértéke a behozatalra és a kivitelre. 5 Uo. 147. 6 Carta Mercatoria 1303. 7 Pardavi, 2015, 23-25., 31. 8 A XIV. században a Rajnán 64, az Elbán 35, a Duna mai alsó-ausztriai szakaszán 77 helyen. 6

szárazvámok : a vásárvámok, útvámok, kapuvámok és vízi úti : rév- és hídvámok. A vámolás elve eleinte a mennyiségi elv volt, az áru súlya, darabszáma, esetleg térfogata képezte a vámkiszabás alapját. Törvényeink szerint eredetileg csak a kivitel esett vámkötelezettség alá, csak az 1405. (I):XVII. tc. rendelte el behozatal utáni vámkötelezettséget. A király a vámszedés jogát másnak adományozhatta (absque privilegio). A vámszedés jogának adományozását beiktatással adták át, és a jogosult rendelkezhetett arról is, hogy kinek ad vámmentességet. Az átengedett vámok harmincad része a királyt vagy királynőt illette. II. Endre Aranybullájában kikötötte, hogy a vámosok csak országunkbeli nemesek lehettek (24. cikkely). Ha azonban a vám ura ezzel az adománnyal egy év leforgása alatt nem élt, a vámszedés gyakorlásának joga megszűnt (Werbőczy: Tripartitum II. Rész. 12. cím 2-3..) "A vámfizetés szekértül és marhátul jár és gyalog ember rendszerint nem fizet. 9 " A vám ura az adomány fejében köteles volt az utakat, hidakat, réveket jó karban tartani. A XIII. század vége felé már a vámszedés jogát a jogosult tovább is adhatta, sőt el is zálogosíthatta, mely számos visszaélést és bonyodalmat eredményezett. A határvám (külkereskedelmi vám) III. Béla uralkodása alatt jelent meg, az áru értékének nyolcvanad részeként. IV. Béla 1255 táján országos intézkedéssorozattal megreformálta a vámokat, így a győri, budai vagy esztergomi vám már áruféleségekként, az áru értékét is alapul véve határozta meg a vám mértékét. A legrészletesebb vámszabályzat a győri volt, mely elsősorban közlekedési vámnak mutatta a győri vámot, ami legfőképp a szekéren szállított árukat terhelte. 10 Károly Róbert határvám nyolcvanadot megszüntette és helyette a harmincadot (tricesima) vezette be és kiépítette vámadminisztrációt azzal, hogy külön harmincadispánságokat hozott létre. 1335 novemberében a Visegrádban tartott királytalálkozó (Károly Róbert magyar, Nagy Kázmér lengyel és János cseh király) alkalmával cseh-magyar megállapodásban szabályozták az északi kereskedelmi utak forgalmát. Bécs árumegállító jogát kikerülve, egy Cseh- és Morvaországon át Nyugat-Európába vezető új útvonalat jelöltek ki. Nagy Lajos 1366-ban a dunai hajóútvonalon szállított áruk után, a nyugati határ és Buda közötti szakaszra vámtételeket állapított meg. 11 A hagyományos magyar külkereskedelmi vám, a harmincad évszázadokig változatlan maradt. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy 1405 és 1463 között a külkereskedelmi vám mértéke 1/30- ról 1/20-ra emelkedett (de a neve Magyarországon harmincad maradt, Erdélyben viszont huszad lett) elsősorban a pozsonyi vámszedési gyakorlatnak köszönhetően 12. 1726-ban III Károly elrendelte, hogy a kamarai javakat, köztük a harmincadvámokat bérbeadással hasznosítsák. Az 1754. február 16-án közzétett új vámszabályzat a harmincad értékvám jellegének megszüntetésével, a differenciált vámkedvezmény és büntetővám-rendszer bevezetésével kívánta a magyar gazdaságot a Habsburg Birodalom gazdaságához csatolni. Ez azt jelentette, 9 Frank, 1845, 10 Weisz, 2006, 11 Vámot kellett fizetni: Rajkán, Győrben, Komáromban, Zsitvatőnél, Esztergomban, Szobon, Visegrádon és Budán. A Bécs felől posztót szállító hajók esetén a vámtételt annyiszor egy forintban határozta meg, ahány láb a hajó középen mért szélessége volt. A körtét és almát szállító hajók után összesen három, a vasárut fuvarozók után két forintot kellett fizetni. A Magyarországról Bécs felé tartó hajók után a kereskedők az előző vámtételek felét fizették. Nagy Lajos megtiltotta a vámszedőknek, hogy borsot vagy egyéb ajándékot kérjenek a kereskedőktől fizetési kedvezmény fejében. Az országból kitelepülők negyven dénárt fizettek, de a betelepülők, a ki- és beutazó zarándokok, a gyalogosok vámmentesen hajózhattak. 12 Pach, 1995, 3:257-276. 7

hogy az, hogy birodalom más tartományaiból és a birodalmon kívüli területekről importált illetve az oda exportált árukra alkalmazott vámtételek különbözőek voltak. Mária-Terézia az uralkodása alatt lévő országokat egyesítésre váró területeknek tekintve császári pátensével megalapozta osztrák birodalom egységes vámterületét (a vámhatárok eltörlése a cseh és osztrák tartományok között 1775-ben), de a magyar királyság továbbra is a vámunión kívül maradt. Az 1784-ben kiadott új vámszabályzat integrálta Magyarországot a Habsburg Birodalom vámterületéhez és megszüntette a Magyarország és Erdély közötti vámhatárt. Hosszabb kodifikációs törekvés eredménye lett az 1788. évi vámszabályzat (harmincad hivatali rendtartás, majd az 1842. évi harmincadhivatali utasítás, amely számos kiegészítéssel 1924-ig volt mértékadó jogszabály. Magyarország és Ausztria között 1850. október 1-én vámunió jött létre. Az ily módon létesített gazdasági szerkezet 68 évig fennállt, egyetlen főbb változtatással, nevezetesen, hogy az 1867- es kiegyezéssel az uralkodó hajlandó volt tízévenként újratárgyalni a vámkérdést (1867. évi XVI. tc.). Jogi szempontból tehát a vámuniót nem állandó, hanem az egyik fél követelésére felbontható szerkezetnek tekintették. 13 A magyar kormány pénzügyminisztere gróf Lónyay Menyhért 1867. március 10-én az 1. sz. körrendeletében rendelkezett a magyar királyi pénzügyőrség megalakításáról. A szervezet lényegét a pénzügyőri szakasz jelentette, élén a szemlésszel. A pénzügyőrség legfontosabb feladatai közé tartozott a csempészet és a pénzügyi törvények és szabályok áthágásának megakadályozása. 1871-ben az adó és a vámhivatalokat szétválasztották, így 1872. január 1-től számítható a független magyar vámhivatali rendszer kialakítása. 1908-ban a tagállamok új vámszerződést kötöttek egymással, így Magyarországnak lehetősége nyílt önálló vámpolitika kialakítására. Az első világháború alatt adminisztratív eszközöket alkalmaztak a vámrendszer működtetésére, majd 1918 októberétől újra önálló a magyar vámterület. Az I. világháborút követően a vámjog szabályozásáról szóló 1924. XIX. törvénycikkel megszületett az első önálló magyar vámtörvény és még ebben az évben az új vámtarifa (1924. évi XXI. tc.) törvény is. A vámtörvény 1951. október 1-ig volt hatályos 14, amikor is a tervgazdálkodás időszakában a vámok sem fiskális, sem kereskedelempolitikai szempontból nem kaptak szerepet, ugyanis a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (1949) keretében folyó gazdasági, pénzügyi együttműködéshez nem volt szükség vámokra. Az új gazdasági mechanizmus egyik első lépéseként az 1966. évi 2. tvr-t (és a végrehajtásáról szóló 9/1966. (II. 5.) Korm. rendeletet) is tekinthetjük, amely vámjogi alaprendelkezéseket tartalmazott. A vámjog részletes szabályait a 39/1976. (XI. 10.) PM-KkM együttes rendeletben állapították meg, amely - az 1966. évi 2. tvr-tel együtt - számos módosítással (annak ellenére, hogy 1988 óta nem felelt meg az alkotmányos elvárásoknak) 1996. április elsejéig volt hatályban. 1995. november 14-én az Országgyűlés elfogadta a vámjogról, a vámeljárásról valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvényt, amely végrehajtási rendeleteivel együtt 1996. április 1-én lépett hatályba. Hazánk a 2004. évi XXX. törvényben kihirdette az Európai Unió tagállamaival 2003. április 16-án megkötött csatlakozási szerződést, ennek következtében a 13 Komlos, 1993 14 Hatályon kívül helyezte az 1951. évi 24. tvr., amelyet viszont az 1954. évi 16. tvr. váltott fel. 8

csatlakozástól (2004. május 1.) már a Unió vámszabályait alkalmazzuk. A Uniói vámjog 1994 óta hatályban lévő (de természetesen közben többször módosított) szabályai 2008. június 4-én változtak meg lényegesen, mikor az Európai Parlament és a Tanács 450/2008. rendelete (2008. április 23.) a Uniói Vámkódex létrehozásáról (Modernizált Vámkódexről) megjelent az Unió hivatalos lapjában. A Modernizált Vámkódex még nem lépett hatályba rendelkezéseit a végrehajtási rendelet hatálybalépésének időpontjától kellene alkalmazni, értelemszerűen magával a végrehajtási rendelettel együtt. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a végrehajtási rendelet 2010. évben elkészül, azonban ez az anyaggal kapcsolatos viták miatt késett és 2013. június 24-ére, a Modernizált Vámkódex legkésőbbi bevezetési időpontjára és az Európai Parlament és Tanács 528/2013/EU rendeletében (2013. június 12.) prolongált időpontra, 2014. november 1-jére sem született meg. A halasztás okát a fenti rendelet (1) bekezdése abban jelölte meg, hogy a 2012. február 20-án a Bizottság által az Uniós Vámkódex létrehozásáról benyújtott rendeletjavaslatra (mely a 450/2008/EK rendelet módosítását eredményezte volna) vonatkozó jogalkotási eljárást nem tudják befejezni 2013. június 24-ig és ez jogbizonytalanságot teremtene Végül a Modernizált Vámkódex hatálybaléptetése helyett az Európai Parlament és Tanács az Európai Unió Hivatalos Lapjának L/269/1. számában 2013. október 10-én kihirdette az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és a tanácsi rendeletet. 15 15 Pardavi László, 2016 9

2. A vám fogalma 2.1 Vámpolitika Az áruk, javak nemzetközi forgalma nem áll meg az országok határainál, a kereskedelem átlépi azokat. Az államok a kereskedelempolitika alkalmazásával igyekeznek fegyelemmel kísérni, ellenőrizni ezeket a jelenségeket. Az államok megfelelő eszközöket alkalmaznak e folyamatok irányítására, befolyásolására, úgymint: az importra és exportra vonatkozó jogszabályokat, vámokat, kontingenseket, korlátozásokat, tilalmakat (beviteli és kiviteli tilalmak), kiviteli jutalmakat, nemzetközi kereskedelmi szerződéseket, szubvenciókat, devizagazdálkodás eszközeit, és egyéb (adminisztratív) eszközöket (pl: engedélyezési rendszer). A vámpolitika a pénzügyi és kereskedelempolitika részterületeként megvalósított, illetve tervezett állami intézkedések, elvek, célok, eszközök, módszerek és gyakorlat rendszere, melynek célja egyrészt az államháztartás bevételeinek biztosítása, másrészt az, hogy a nemzetközi áruforgalom szabályozásával elősegítse az adott állam gazdaság- és kereskedelempolitikájának megvalósítását. A nemzetközi kereskedelemmel is foglalkozó közgazdasági elméletek egy része (merkantilisták, fiziokraták, Friedrich List, a poszt-keynesiánus reformista nézetek, az "újbaloldali" és neomarxista koncepciók) a vámot a kereskedelempolitika azon eszközének tekintik, melyekkel lehetőség nyílik a termelők érdekeinek képviseletében a külföldi importnak a belföldi piacról való kizárására, vagy legalábbis korlátozására és az aktív kereskedelmi mérleg elérésére. A külföldi áruk versenye ellenében a hazai gazdaság és termelők védelme céljából védővámokat és egyéb nem vámjellegű (pl: egyes adók és illetékek devizális, adminisztratív) eszközöket alkalmazó külkereskedelem-politikát nevezzük protekcionista kereskedelempolitikának. 16 A protekcionizmussal ellentétes irányzatnak a szabadkereskedelmi szemléletnek, vagy más néven a gazdasági liberalizmusnak támogatói (klasszikus közgazdaságtan, marxizmus, keynesi elmélet, továbbá a neoliberális és monetarista irányzatok képviselői) viszont szabad utat 16 Radó, 1976, 54. oldalon: I. Erzsébet már a XVI. század közepe táján hozott protekcionista intézkedéseket. Például az ércek és bőráruk, valamint egy sor kézműipari termék bevitelét korlátozta. Ugyanakkor számos olyan törvényt alkotott, amelyeknek értelmében a külföldi hajókon szállított árukat magasabb illetékekkel és adókkal terhelték, mint azokat, amelyeket angol hajókon vittek be Angliába. 10

engednének a belföldinél versenyképesebb termékeknek, serkentve ezzel a gazdasági versenyt és szolgálva a fogyasztók érdekeit. A szabadkereskedelmi elmélet klasszikusai is (pl. Adam Smith, David Ricardo) elismerik azonban azt, hogy a fejlődő, tehát versenyképes terméket előállítani egyelőre még nem képes, hazai termelőknek szükségük van az állami védelemre. Az államok a vámokat a protekcionista kereskedelempolitika megjelenése (XVI.-XVII. sz.) előtt kizárólag a kincstár bevételeinek biztosítása céljából alkalmazták (fiskális cél). Az Európai Unió vámpolitikája. A Uniói vámpolitika már az alapításnak és az egységes, közös piacnak nélkülözhetetlen alkotórésze volt. A közös piac csak úgy működhet, ha az összes tagállam vámigazgatása egységes elvek és szabályok alapján (pl: Közös Vámtarifa, Vámkódex, preferenciák, stb.) jár el, eleget téve a környezetvédelmi, egészségügyi és agrárpolitikai elvárásoknak is. A vámpolitika célja a kereskedelem fejlesztése és a tisztességes verseny biztosítása, a Unió polgárainak és vállalkozásainak gazdasági és egyéb érdekei védelme. Az Európai Unió még nem jutott el az adók tényleges egységesítéséhez, de a vámunió 1968-óta jelen van a Uniói jogban. Az EK-szerződés (a továbbiakban: EKSz.) 2. cikkében megfogalmazott célok közül a közös piac létrehozása és a 3. cikk (1) bekezdésében meghatározott egyes Uniói tevékenységek 17 mintegy megalapozzák az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EMSz. harmadik részének II. Címében részletesen kifejtett alapelvet, az áruk szabad mozgásának elvét. A 28. cikk (1) bekezdésében meghatározott és az Európai Unió tagállamai közötti teljes árukereskedelemre kiterjesztett vámunió az áruk szabad mozgásának megvalósításához hagyományosan rendelt eszköz. Ennek klasszikus ismérvei a tagállamok közötti vámok eltörlése, közös vámpolitika, közös vámszabályok, egységes vámterület és közös vámtarifa létrehozása. A 28. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az áruk szabad mozgásának követelménye nem csak a kizárólag a tagállamokból származó, hanem a harmadik országokból a Unióbe érkező és ott már szabad forgalomban lévő termékekre is alkalmazandó. Ezen utóbbi bekezdésből tehát az következik, hogy a szabad forgalomba még nem helyezett árukkal szemben, ha azok nem a tagállamokból származnak alkalmazhatók a kiviteli és behozatali vámok, díjak, mennyiségi korlátozások, illetve ezekkel azonos hatású más intézkedések. 2.2 A vám fogalma A vámok fogalmának meghatározásában a fiskális és védelmi (protekcionista) jellegű célok tükröződnek. A definíciók - tradicionális alapon - elsősorban a fiskális funkcióra helyezik a hangsúlyt, Magyarországon Huszár Ernő 18 tett kísérletet arra, hogy a vám komplex definícióját megalkossa. 17 Elsősorban a tagállamok közötti vámok, mennyiségi korlátozások, és azokkal azonos hatású intézkedések tilalma, továbbá a közös kereskedelempolitika és a belső piac, de ide értendő a közlekedéspolitika is. 18 Huszár, 1972, 43-44. oldalon: "A vám olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság-, kereskedelempolitikai eszköz, amely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áruk árában, korlátozza, tereli azok forgalmát, elsődlegesen azzal a céllal, hogy piacot teremtsen, illetve biztosítson a hazai termelők számára." 11

A hatályos jogi szabályozásban kifejezett módon nem, csak közvetetetten a vámteher-fogalom részeként, mint a vámigazgatási eljárás során kivetendő jogszabályon alapuló kötelező befizetésként találkozhatunk a vám fogalmának meghatározásával. Ma a vám fiskális fogalma a vámhatáron átlépő áruk után fizetendő közteherként írható le, amelyért a közigazgatás (állam) ellenszolgáltatást nem nyújt, és ez a közteher a belföldi árukat sem terheli. A vám kereskedelempolitikai értelemben olyan gazdasági-, kereskedelmi politikai eszköz, amely árképző tényezőként érvényesül az országhatáron áthaladó áru külkereskedelmi, illetve belföldi árában. Előnyt biztosít vagy korlátozhatja az áru hazai termelését, fogyasztását, lehetővé téve az adott ország nemzeti piaca és a világpiac, illetve annak egyes részei között kialakult vagy kialakulóban lévő termelési, kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok kisebbnagyobb mérvű befolyásolását. A vámok megdrágíthatják az importált terméket, ezzel javíthatják az ország fizetési mérlegét, és rontják az importtermékek versenyképességét is a konkurens hazai termékekhez képest, támogatva ezzel a hazai termelők helyzetét, sértve viszont a hazai fogyasztóknak a minél alacsonyabb árszínvonalhoz fűződő érdekeit. Az állam által alkalmazott vámok hatása mutatkozhat a külkereskedelmi cserearányok javulásában (ún. "jóléti hatás" és kereskedelmi hatás), a fogyasztói kereslet szerkezetében (fogyasztási hatás), a hazai össztermelés szerkezetében (termelési hatás), a költségvetés bevételeinek alakulásában (költségvetési bevételi hatás), és a termelési tényezők tulajdonosai közötti jövedelemelosztásban (jövedelemelosztási hatás). Az eddigiek alapján a vámok funkciói a következők: 1. az állami költségvetés (Európai Unió költségvetése) bevételeinek növelése (pénzügyifiskális elem). 2. árképző tényezőként jelenik meg az importáru árában és ezzel egyenlő esélyt biztosít a belföldi áruk számára a hazai piacon, hiszen drágábbá teszi a hazai fogyasztó számára, vagy az exportőr nyereségét csökkenti (gazdaság-kereskedelempolitikai és egyben fiskális tényező is). 3. a hazai (uniós) gazdaság, a fejlődő ipar védelme, melyet az az ártöbblet tesz lehetővé, amelyet a vámteher jelent. Ha az adott gazdasági ágazat nem képes a hazai kereslet megfelelő kielégítésére, akkor termelők és importőrök számára a vámteher emelése a magasabb belföldi ár realizálását biztosítja. A megfelelő hatás elérésének fontos feltétele, hogy a vámteher legalább olyan magas legyen, hogy az importált termékek árát legalább a hazai termékek árszintjére emelje. Ellenkező esetben a fogyasztók és az importőrök előnyben részesítik a külföldi árukat. Ehhez a funkcióhoz sorolhatók a vámokkal megvalósítható alábbi célok is: az általános gazdaságfejlesztés, a megbomlott gazdasági egyensúly helyreállítása, a fizetési mérleg védelme, más államok által alkalmazott szubvenciók és dömping elleni védekezés, cserearányok javítása, munkanélküliség elkerülése. 12

4. kereskedelempolitikai eszköz a vámok alkalmasak a hazai termelés és fogyasztás befolyásolására, az ország importjára és exportjára hatással vannak. 2.3 A vámok rendszerezése A vámok a következő szempontok szerint osztályozhatók: - A külkereskedelmi forgalom iránya szerint: export, import és tranzit vámok lehetségesek. - A vámok jogi státusza szerint megkülönböztetünk autonóm vagyis az állami törvénykezés által önállóan megállapított (jogszabályokba foglalt) és szerződéses, vagyis bilaterális vagy multilaterális nemzetközi szerződésen alapuló vámokat. - A vámtételek meghatározásának módja, a vámkiszabás alapja szerint lehetnek: érték (ad valorem) vámok, melyeknél a vám alapja az áru pénzben kifejezett értéke, mérték (specifikus) vámok esetében a vámkiszabás alapjául az áru darabszáma, mennyisége vagy mértékegysége szolgál, vegyes (compound) vám az érték vagy mértékvámok egyidejű alkalmazása esetén, alternatív vámok az érték vagy mérték vámok vagylagos alkalmazása esetén. A vámvédelem tárgya szerint megkülönböztetünk ipari vagy mezőgazdasági vámokat, gazdaságpolitikai szempontból pedig fiskális és védővámokat. Fiskális vámnak minősíthetők a behozatalt (vagy kivitelt) terhelő, az állami bevételek növelését és nem a forgalom korlátozását célzó, általában alacsony mértékű (5% alatti) vámok. A védővámok közül megemlíthetjük a kiegyenlítő és nevelővámokat. A kiegyenlítő vámok a hazai és külföldi termelés között a termelési költségekben fennálló különbözetet (magasabb hazai és alacsonyabb világpiaci ár között) szüntetik meg, pl. antidömping (sajátos változatai az EU által alkalmazott reziduális, visszamenőlegesen alkalmazott és abszorpció elleni 19 ) vámok. Ha a kiegyenlítő vám nem akarja az árut drágítani, hanem csak a behozatalát távol tartani, piacbiztosítási vámnak nevezzük. A nevelővámok (Friedrich List nézetei alapján) alkalmazásának célja, hogy a hazai ipari termelést a kezdet nehézségein átsegítsék és új iparágak kifejlődését elősegítsék. A nevelő vagy védővámok mértéke nagyobb, mint a kiegyenlítő vámok mértéke, ezzel egyes áruk forgalmát korlátozzák. Ha a vámok célja az egyes áruk importjának megakadályozása, akkor tiltó vámokról beszélünk. Kereskedelempolitikai célok szerint ismerünk preferenciális vámot, amelynek célja valamely országból vagy ország-csoportból származó áruk behozatalának elősegítése az átlagosnál alacsonyabb mértékű vámok alkalmazásával. Ismerjük továbbá a legnagyobb kedvezményes vámot, mely a GATT egyik alapelve szerint alkalmazott vám, ma átlagos vámszintnek éppen a legnagyobb kedvezményes vámokban megjelenő vámszint (vámtétel) tekinthető. És ismert a diszkriminatív vám is, melyet azon országból származó termékekre alkalmazzák, amely nem nyújtja a legnagyobb kedvezményt, ez az átlagos vámszintnél magasabb szintű vámot jelent. Az elmélet megemlíti az egyéb ritkábban alkalmazott vámok között a simuló vámokat, melyek vámtételei az áru árának változásával ellenkezőleg módosulnak. Ha az ár nő, akkor a vámtétel csökken, ha pedig az ár csökken, akkor a vámtétel emelkedik. Bizonyos időszakokban, főleg egyes mezőgazdasági termékek termelőinek védelme érdekében lehetséges még szezonális vámokat is alkalmazni. 19 Pokorádi, 1995, 155-159. 13

Azon országok termékeivel szemben, amelyek a fogadó ország termékeit más országok termékeivel szemben hátrányosan megkülönböztetik, megtorló vám bevezetésére nyílik lehetőség. Antidömping vámok A dömping fogalmának meghatározásával a közgazdasági és jogi szakirodalom régóta foglalkozik 20. A definíciók lényegét említve elmondható, hogy a dömping egy olyan értékesítést jelent melynek során piacszerzési és/vagy a versenytárs kiszorítása céljából a termelési költségeknél alacsonyabb áron értékesítnek árut. Az antidömping vám rendeltetése, hogy dömpingelőt megfossza a dömping révén szerzett előnytől. Huszár Ernő felhívja a figyelmet arra is, hogy az antidömping vám maga is diszkriminatívvá válhat akkor, ha mértéke nagyobb lesz, mint amilyen mértékben a szállító a normális piaci feltételekhez viszonyítva csökkentette árát. 21 Az antidömping vám alkalmazásának lehetőségét a GATT VI. cikke, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkének végrehajtásáról szóló egyezmény (1994), közismert nevén Antidömping Kódexe, továbbá a Tanács 384/96/EK rendelete 22, 2026/97/EK 23 rendelete és 963/2002/EK rendelete 24, valamint az egyedi döntéseket tartalmazó végrehajtási normák adják meg. A Unió dömpingellenes eljárásának általános szabályai a 384/96/EK rendelet tartalmazza. Ennek a rendeletnek a közvetlen tárgyi hatálya kizárólag az árdömpingre terjed ki 25. Így a rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében felhatalmazást ad a dömpingellenes vám kiszabására minden olyan - a dömping tárgyát képező termékre, mely szabad forgalomba bocsátása a Unióben kárt okoz. A rendelet szerint a dömping akkor áll fenn, ha az áru exportára összehasonlítva egy hasonló áru árával alacsonyabb, mint az exportáló országban a szokásos kereskedelmi forgalomban alkalmazott rendes ára. Exportáló országnak az ország tekintendő, ahonnan az áru származik. Az áru származási országa pedig az Uniós Vámkódex szabályai alapján határozható meg. A termék rendes árának meghatározására is szükség van azért, hogy a Bizottság meg tudja állapítani az export ár és a termék rendes ára közötti különbséget, vagyis a dömpinget és ennek alapján a dömpingellenes vám mértékét is. A termék rendes ára vagy értéke (normálérték) az az ár, amelyet az exportáló országban a független (magyar adójogi analógiával élve: nem kapcsolt vállalkozási helyzetben lévő) vevő az eladónak kereskedelmi forgalom keretében fizetett vagy fizetni fog. De ha az exportőr az 20 Friedrich List, Jacob Viner, Alexander Hamilton, Huszár Ernő 21 Huszár,1994, 98. 22 A Tanács 1995. december 22-i 384/96/EK rendelete az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről 23 Tanács 2026/97/EK rendelete (1997. október 6.) az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről 24 A Tanács 963/2002/EK rendelete (2002. június 3.) a 2277/96/ESZAK és az 1889/98/ESZAK bizottsági határozat alapján elfogadott dömpingellenes és szubvencióellenes intézkedésekkel, valamint a fenti határozatok alapján folyamatban lévő, dömpingellenes és szubvencióellenes vizsgálatokkal, kifogásokkal és kérelmekkel kapcsolatos átmeneti rendelkezések megállapításáról 25 Így nem terjed ki a tárgyi hatálya a szolgáltatásokkal kapcsolatos dömpingre, a pénzügyi és valutáris dömpingre, a szociális dömpingre és az ökodömpingre sem. 14

exportáló országban ilyen terméket nem állít elő, a rendes értéket más gyártók vagy képzett érték alapján is meg lehet határozni (2. cikk (1) bekezdés). Az exportár meghatározására is a dömping megállapítása miatt van szükség. A 2. cikk (8) bekezdése szerint az exportár az exportáló országból a Unióbe exportra eladott áruért ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár. Ha az exportár nem határozható meg akkor a viszonteladási árak figyelembevételével vagy bármely ésszerű alapon történhet. Természetesen bizonyos korrekciókat is végre kell hajtani az ár megállapításakor, például le kell vonni a vámokat, forgalmi adókat, vagy a szokásos üzleti nyereséget. A dömping megállapításának következő lépése a tisztességes összehasonlítás (különböző módszerekkel), melynek során a rendes ár és az exportár közötti különbség lesz döntő a dömpingelés kimondásakor. Akkor beszélhetünk dömpingről, ha a normálérték az exportárat meghaladja. Ezt követően a Unió gazdasági ágazatát ért vagy azt fenyegető jelentő s kár megállapítását kell a Bizottságnak megtennie ahhoz, hogy dömpingellenes vámot szabjon ki. Az antidömping vám kiszabásának további feltétele, hogy a kár, a dömpingtevékenység között okozati összefüggés álljon fenn. A dömpingeljárás tartama alatt a dömpingelő további előnyökhöz juthat addig, amíg az eljárás jogerősen be nem fejeződik. Ezért a Bizottságnak lehetősége van arra, hogy ideiglenes intézkedésként ideiglenes vámot szabjon ki. Az eljárás lezárásakor a kiszabandó dömpingellenes vámot a Tanács rendeletben szabja ki öt évre a Bizottság javaslatára. Ez a vám megemeli az árakat, így végül helyreállítja az árviszonyokat. Ha nincs arra lehetőség, hogy az antidömping vámot az importőrre és/vagy a fogyasztóra hárítsák akkor lehetőség nyílik pótlólagos az ún. abszorpció elleni vám kivetésére is 26. Ekkor a Tanács a vámot megállapító rendeletet annak megvizsgálása után (hogy miért nem vezetett eredményre) módosítja és kivesse az abszorpció elleni vámot. A szubvencióellenes vám A szubvenciók elleni kereskedelempolitikai eszköz a kiegyenlítő vám. Ennek célja, hogy a tiltott export és/vagy termelési támogatást élvező nem Uniói áruk mesterségesen alacsony árát a rendes árra kiegészítse. A GATT VI. és XVI. Cikke szerint a tiltott szubvenció káros hatással van a versenyre, ezért kiegyenlítő vámok alkalmazását teszik lehetővé. A támogatások fogalmát, hármas kategorizálását, a kiegyenlítő vámok alkalmazásának részletes szabályait a Marrakesh-i szerződéshez csatolt a GATT Támogatásokról és Kiegyenlítő Vámokról szóló Egyezménye, (a továbbiakban: WTO szubvenciós megállapodás) tartalmazza. Ebből kitűnik, hogy a megállapodás feltétlenül tiltja az exporttámogatásokat és az importált termékkel szemben hazai termék felhasználásától függő támogatásokat, de a tilalom valójában csak az ipari termékek körére terjed ki. A szubvenciós megállapodás megtartva a GATT 1947 logikáját kétirányú fellépést tesz lehetővé a szabályba ütköző támogatási magatartásokkal szemben: egyfelől a tagállam által lefolytatott eljárásban kiegyenlítő vámot vethet ki, vagy vitarendezési eljárás megindítására van lehetőség, mely utóbbi már a WTO-GATT megreformált eljárási keretei között folytatható le. 27 26 Pokorádi im. 158. 27 Horváthy, 2008, 259-260. 15

Az Európai Unió antiszubvenciós jogának forrásai Az Uniót saját jogán és tagjait is kötelezik a GATT/WTO normái. Ezeken felül a tiltott szubvencióval kapcsolatos fellépést a Tanács 2009. június 11-i 597/2009/EK rendelete az Európai Unióben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szabályozza. Ennek 1. cikkének (1) bekezdése határozza meg a kiegyenlítő vám kivetésének feltételeit, mely szerint kiegyenlítő vám bármiféle közvetlen vagy közvetett módon megadott támogatás összegének a kiegyenlítése céljából kivethető bármely olyan termék gyártása, termelése, kivitele vagy szállítása vonatkozásában, amelynek a Unióben történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz. Az eljárási szabályok hasonlóak az antidömping vámnál már ismertetett szabályokhoz, így azokat most nem volna indokolt megismételni. 16

3. A vám és vámjog A vám fogalmából egyértelműen következik, hogy a vámszedés jogilag szabályozott állami tevékenység. A vámjog pedig a vámokra vonatkozó jogi normák és jogviszonyok összessége, amelyek meghatározzák a vám alapját, a vám mértékét, a vámfizetési kötelezettséget, a vámkedvezmény mértékét, és a vámmentességet (a vámjog anyagi joga), továbbá a vámigazgatás eljárási szabályait, mint például a különböző vámkezelések, az áruvizsgálat, ellenőrző vizsgálat rendjét, a szankciók alkalmazásának szabályait (a vámjog eljárási joga). 28 A nemzetközi irodalomban nincs kifejezett törekvés a vámjog fogalmának meghatározására, gyakran a vámjogot, mint a nemzetközi vámjog, az európai (uniós) vámjog és nemzeti vámjog összességét határozzák meg. 29 3.1 A vámjog helye a jogrendszerben Abból az állításból kiindulva, mely szerint a vám közadó formájában alkalmazott gazdasági- és kereskedelempolitikai eszköz, könnyen megállapíthatjuk, hogy a vámjog a pénzügyi jog részét képezi, bár közbevételi jellege csak Európai Unió költségvetésében jelentkezik, ezért figyelemreméltó az osztrák 30 besorolása, mely a gazdaságirányítási (Wirtschaftslenkungsrecht) és a közbevételi (Abgabenrecht) jog részének ismeri el a vámjogot. Ha viszont megvalósulna egy, a nemzetközi vámszabályokat összegző és világszerte alkalmazott vámkódex, az a nemzetközi vámjog jogrendszerbeli besorolására vonatkozó elméletekre is meghatározó hatást gyakorolna. A nemzetközi vámjogi intézmények többsége minden jogrendszerben a kereskedelmet szabályozó jogághoz kerülne. Természetesen a vámigazgatási jogterület közigazgatási sajátosságai miatt és fiskális vámok közbevételi jellegük miatt nem lennének a nemzetközi kereskedelmi jog részei. A vámigazgatás jelenleg a pénzügyi igazgatás részét képezi, Magyarországon pedig szinte elválaszthatatlan a kapcsolata az adóigazgatással, ezért a vámigazgatásra, a vámeljárásra vonatkozó szabályok, bár az ezekre vonatkozó jogegységesítés is megtörténhetne, mégis a pénzügyi jog keretein belül maradnának. A vámjog Magyarországon tehát a pénzügyi jogon belül az adójoggal, az illetékjoggal és a jövedéki joggal együtt alkotja közbevételi jog anyagát, melyre jellemző a cogens, tehát kötelező érvényű, feltétlen érvényesülést kívánó szabályozás. 31 3.2 A vámjog kapcsolata a különböző jogágakkal 28 Ismeretesek még vámok kezelésével, könyvelésével, nyilvántartásával kapcsolatos normák, melyek a vámjog technikai szabályai. A vámjog technikai normái másodlagos jellegűek, nem az ügyfelek és a vámhatóság (jogviszonyok alanyai) kapcsolatát szabályozzák. A technikai normák a tartalmukat és megjelenési formájukat (határozat, utasítás) tekintve lényegesen különböznek az anyagi és eljárási szabályoktól. Ezért nem tűnik indokoltnak a technikai normák figyelembevétele a vámjog fogalmának meghatározásánál. 29 Terra, 1983, 77. 30 Tschiderer, 2011, 2. 31 Szükséges megjegyeznünk, hogy a német jogrendszerben a vámjog a kereskedelmi jog részét képezi. 17

A jogágak nem egymástól elkülönülve léteznek, egymással összekapcsolódva alkotják a jogrendszert. 3.2.1 A vámjog és az alkotmányjog kapcsolata Az alkotmányjog az állami szuverenitást meghatározó jogágként, az államszervezet felépítésének elveit, az állami szervek működésének rendjét, az állam alkotmányos működésének alapvető feltételeit, az állampolgári jogokat és kötelezettségeket, a képviseleti és végrehajtó szervek működését, hatáskörét, szervezetét, az állampolgársági jogviszonyt szabályozó normákat foglalja össze. A vámhatóság, hatósági tevékenysége során köteles tekintetben tartani az Alaptörvényben és az egyéb alkotmányos szabályokban előírt rendelkezéseket. 3.2.2 A vámjog kapcsolata a közigazgatási joggal A közigazgatási jog a közigazgatási/államigazgatási tevékenységgel kapcsolatos anyagi és eljárásjogi szabályokat foglalja magába. A vámjog különösen az államigazgatási eljárásjog általános részéhez kapcsolódik oly módon, hogy a vámigazgatási szervek eljárásuk során a közigazgatási hatósági eljárás 2004. évi CXL. törvény, Ket.) szabályait is kötelesek alkalmazni, ha az uniós vámjog és a végrehajtására kiadott hazai jogszabályok valamely kérdésben nem rendelkeznek. Ugyanakkor a Ket. végrehajtásról szóló rendelkezései, továbbá az eljárás megindítására, az ügyintézési rendelkezésre, elektronikus irat előterjesztése esetén az ügyintézési határidő kezdetére vonatkozó szabályai a Vámtörvény hatálya alá tartozó eljárásokban nem alkalmazhatók. Tehát az államigazgatási jog részét képező általános eljárási szabályokat a vámigazgatási eljárásban kiegészítik a vámeljárás részletes szabályozásáról szóló törvény szabályai. 3.2.3 Vámjog, adójog, illetékjog, A vámjog a pénzügyi jog részeként szoros kapcsolatban áll az adójogi és illetékjogi szabályokkal. Az adó, a vám, az illeték az állami bevételek részét képezik, és éppen a vám és az illeték szélesebb értelemben szintén adónak minősülnek. A vám tulajdonképpen forgalmi (külkereskedelmi áruforgalmi) adónak is tekinthető. A vám és adó fogalmának megkülönböztetésére csak a vám fogalmának azt az elemét jelölhetjük meg, hogy a vám kizárólagosan a külföldről behozott és a belföldi forgalom számára még nem vámkezelt áru után fizetendő. Az adózás eljárási szabályai (az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény: Art) nem alkalmazhatóak azonban azokra az adókra és más kötelező jellegű befizetésekre (illeték, díj, hozzájárulás, költség, bírság, kamat), amelyek beszedése, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása vagy ellenőrzése a vámhatóság hatáskörébe tartozik. Kell alkalmazni viszont az Art-t a vámtartozásra, az adóhatóság által a költségvetési támogatás vonatkozásában gyakorolható visszatartási jog tekintetében. 3.2.4 A vámjog és a polgári jog kapcsolata 18

A vámjog a polgári jog által szabályozott viszonyokhoz, egyenrangú és mellérendelt személyek vagyoni és egyes személyi viszonyához oly módon kapcsolódik, hogy a vagyoni viszonyok közé tartozó áruforgalmi viszonyokhoz vámfizetési kötelezettséget rendel, ha az áruforgalom külföldről bélföldre irányul és átlépi az országhatárt. Így például a polgári jog meghatározza az adásvétel, a bérlet, a haszonbérlet és a haszonkölcsön fogalmát, a vámjog pedig az ideiglenes behozatal jogcímei közé sorolja a bérlet, haszonbérlet és haszonkölcsön szerződést, anélkül, hogy azokat újra definiálná. 3.2.5 A vámjog és a büntetőjog kapcsolata A büntetőjog meghatározza, hogy mely társadalomra veszélyes cselekmény minősül bűncselekménynek és annak megvalósulása esetén az elkövető terhére milyen büntetést (büntető anyagi jog) és azt milyen eljárás (büntető eljárásjog) szerint lehet kiszabni, és a kiszabott büntetéseket, intézkedéseket hogyan kell végrehajtani (büntetés végrehajtási jog). A vámszabályok megsértésének következményéként alkalmazott szankciókon (bírság, pótlék) kívül a büntetőjogi és szabálysértési (közigazgatási jog) tényállások önálló szankciókat alkalmazhatnak. A büntetőjog meghatározza a csempészet és a vámorgazdaság, költségvetési csalás bűncselekmények törvényi tényállását. E tényállások keretjellegűek, amelyeket így vámügyekben a vámjogszabály tölt ki tartalommal. Összegzésként rögzíthetjük, hogy a vámjog, mint az állambevételi jog egyik forrása, a jogrendszeren belül a pénzügyi jog részét képezi és szoros kapcsolatban áll az alkotmányjoggal és a közigazgatási joggal, a polgári joggal és a büntetőjoggal is. 3.3 A vámjog alapvető jogforrásai A jogforrás fogalma két értelemben használható: egyrészt jelenti a jog megalkotóját, konkrétabb megközelítésben pedig az ezen jogalkotók által kibocsátott jogi normákat tekinthetjük jogforrásoknak. Magyarország vámjoga az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, már nem kizárólag a nemzeti vámjog normáiból áll, hanem elsősorban az EU/EG normái alkalmazandók, a hatályban lévő nemzetközi jogforrásokkal együtt. 3.3.1 Az Európai Unió vámjogának jogforrásai Az elsődleges Uniói jogon (az alapító szerződéseken) kívül a következő un. másodlagos jogforrások jelentik a vámjog konkrét jogforrásait: 1. Az Európai Parlament és Tanács 952/2013/EU rendelete (2013. október 9.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról (a továbbiakban: Vámkódex), 2. a Bizottság (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló rendelete (2015. július 28.) a 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes 19

rendelkezéseire vonatkozó részletes szabályok tekintetében történő kiegészítéséről (a továbbiakban: Kieg. rendelet), 3. a Bizottság (EU) 2015/2447 végrehajtási rendelete (2015. november 24.) az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról (a továbbiakban: Vh. rendelet), 4. A Bizottság (EU) 2016/341 felhatalmazáson alapuló rendelete 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseire vonatkozó, a szükséges elektronikus rendszerek működésbe lépéséig alkalmazandó átmeneti szabályok tekintetében történő kiegészítéséről, valamint az (EU) 2015/2446 bizottsági felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról (a továbbiakban: Átmeneti rendelet), 5. A Tanács 1186/2009/EK rendelete a vámmentességek Uniói rendszerének létrehozásáról (a továbbiakban: Vámmentességi rendelet), 6. a Tanács 2658/87/EGK rendelete a vám- és statisztikai nomenklaturáról, valamint a Közös Vámtarifáról (a továbbiakban: Tarifa rendelet). 3.3.2 A vámjog nemzeti forrásai Csak az EU által meghatározott területeken, jogi normáiban adott felhatalmazás vagy kötelezés alapján 32 nyílik arra lehetőség, hogy a tagállamok értelmezési vagy hiánypótlási céllal saját (nemzeti) jogforrásokat alkossanak. Ezek a nemzeti jogforrások sem lehetnek ellentétesek a Uniói vámjogszabályokkal. 1. Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Vámtörvény vagy Vtv.), 2. 88/2016. (IV.29.) Korm. rendelet az egyes kormányrendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásával összefüggő módosításáról, 3. 11/2016. (IV.29.) NGM rendelet az uniós vámjog végrehajtásának részletes szabályairól 4. 12/2016. (IV.29.) NGM rendelet a vámmentes vámeljárás végrehajtásának részletes szabályairól, 5. 13/2016. (IV.29.) NGM rendelet a vámeljárás során alkalmazandó NATO okmányok köréről, alkalmazásuk és kibocsátásuk eljárási szabályairól, valamint a katonai csapat- és árumozgásokra vonatkozó vámeljárás különös szabályairól, 6. A nemzetgazdasági miniszter 17/2016.(VI.7.) NGM rendelete az egyes miniszteri rendeleteknek az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2016. évi XIII. törvénnyel összefüggő módosításáról 7. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Vptv.), 8. 485/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerveinek hatásköréről és illetékességérő,l 9. 52/2012. (III. 28.) Korm. rendelet az egyes áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok vámhatárt vagy országhatárt átlépő kereskedelméről, 10. 6/2004. (V. 28.) KüM-PM együttes rendelet a Vámtarifa Bizottság összetételéről és ügyrendjéről. 32 Vámkódex 10, 167, 217. cikkei 20