Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Zsigárd. Iskolai rendtartás. B) A tanulók jogai

Hasonló dokumentumok
Légi Alapiskola. Iskolai rendtartás

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

A T A N U L Ó J O G A I

Hétfőtől csütörtökig A és B héten órától óráig. Pénteken A és B héten órától óráig.

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: /233 H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

Iskolai magatartási szabályok 2015.

Az iskola fegyelmi szabályzata

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/ H Á Z I R E N D

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

Különös közzétételi lista

BEVEZETÉS. Az iskolaválasztás önkéntes, az intézményben tanuló diák pedig köteles betartani az iskola belső rendjét és szabályait.

Márki Sándor Általános Iskola

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM SZEPSI ISKOLAI RENDTARTÁSA ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Hó/nap Esemény Helyszín

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E

I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA

Különös közzétételi lista

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2014/2015-ös tanévre

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

MEZŐFALVI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

A Diósgyőri Gimnázium házirendje

Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink

Középiskolai felvételi kritériumok az alapiskolák végzős tanulói számára a 2013/2014-es tanévre

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

2.9 A tanulmányok alatti vizsgák és az alkalmassági vizsga szabályai, valamint középfokú iskola esetében a szóbeli felvételi vizsga követelményei

VAJAI MOLNÁR MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

HÁZIREND Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Iskolai rendtartás. Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., Ipolyság

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet

Vezetői ellenőrzési terv

Különös közzétételi lista

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

H Á Z I R E N D A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA A HÁZIREND HATÁLYA A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

HÁZIREND Vámosszabadi Iskola

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Iskolai rendtartás. 1. Magaviselet Általános viselkedési szabályok

Az iskolában folyó felnőttoktatás

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A Hétvezér Általános Iskola Házirendje

1. A házirend célja: Jelen házirend célja, hogy megállapítsa a Közösségi Ház épületét használók jogainak és kötelességeinek gyakorlásának módját.

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

TELEKI JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA HÁZIRENDJE

Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT

2013 HÁZIREND KTKIKI

ZÁKLADNÁ ŠKOLA S VJM JÁNOSA ERDÉLYIHO, ULICA Z. FÁBRYHO 36, VEĽKÉ KAPUŠANY

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

2011/2012-es tanév rendje

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje os tanév. Készítette: Donka Péter igazgató

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,

A Világfa Waldorf Iskola Házirendje a 2016/2017. tanévtől kezdődően

Az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

Átírás:

Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Zsigárd Iskolai rendtartás A Zsigárdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola iskolai rendtartása összhangban áll a Szlovák Nemzeti Tanács 245/2008-as számú törvényével és az Iskolaügyi Minisztérium 320/2008-as számú kiáltványával és ezek későbbiek során történt kiegészítéseivel. A rendtartás a visszavonásig érvényes. A) Bevezető rendelkezések 1. Az Iskolai rendtartás iskolánk tanulóinak, pedagógusainak, alkalmazottainak és a tanulók szüleinek jogait és kötelességeit fogalmazza meg. 2. Az Iskolai rendtartás az iskola működéséhez elengedhetetlenül szükséges alapszabályok összessége. 3. Az Iskolai rendtartást az osztályfőnökök ismertetik tanulóinkkal és törvényes képviselőikkel az iskolai év kezdetén és szükség szerint. Az iskola minden alkalmazottja és tanulója köteles az Iskolai rendtartás szabályait betartani. B) A tanulók jogai A rendtartásban felsorolt jogok összhangban állnak az 1959-ben kiadott Gyermekek jogairól szóló deklarációban és az 1989-ben elfogadott Gyermekek jogairól szóló egyezményben megfogalmazott jogokkal. 1. Minden gyermeknek jogában áll ingyenes anyanyelvén történő oktatásban részesülni. 2. A tanulónak joga van a kötelező tantárgyakon belül az ingyenes tankönyv- és tananyagkölcsönzésre. 3. A tanulónak joga van olyan bánásmódban részesülni, amely kizárja a faji, nemi, etnikai, szociális helyzetből adódó, vallási hovatartozás alapján történő, testi vagy szellemi fogyatékosságával kapcsolatos megkülönböztetést. 4. A tanulóval szemben nem alkalmazhatóak olyan intézkedések, melyek során emberi méltóságában megaláznák (verés, szidalmak, szívatás, fenyegetés) 5. A tanulóval szemben nem alkalmazhatóak a kollektív büntetés fajtái, tehát nem büntethető mások viselkedéséért. 6. A tanulónak jogában áll szabadon megválasztani vallását vagy felekezeten kívülinek maradni. 7. A tanulónak joga van az oktatással és neveléssel kapcsolatos tanácsadásra. 8. A tanulónak joga van életkorának, képességeinek, érdeklődésének és egészségügyi állapotának megfelelő oktatásra és nevelésre, amely összhangban áll a pszicho-higiénia alapszabályaival. 9. A tanulónak jogában áll megismerkedni értékelésének feltételeivel és eredményével. 10. Azon tanulónak, aki speciális tanulási nehézséggel küzd, joga van olyan értékelésre, amely a speciális iskolák tanulóit illeti meg.

11. Az 5.-9. évfolyamok tanulóinak jogában áll javítóvizsgát tenni abban az esetben, ha a második félévben legfeljebb két tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak. 12. Azon tanuló szüleinek, akiknek bármilyen fenntartásaik vannak gyermekük 1. vagy 2. félévben kapott érdemjegyével kapcsolatban, jogukban áll a bizonyítvány kiadásának napjától számított három napon belül komisszionális vizsgát kérvényezni. 13. A tanulónak jogában áll a viselkedési szabályoknak megfelelően véleményt nyilvánítani a tanítási órán folyó vita során, az osztályfőnöki órákon. 14. A tanulónak joga van magánéletének és családjának védelmére. 15. A tanuló szabadon megválaszthatja továbbtanulásának vagy további érvényesülésének módját. 16. A tanuló megválaszthatja az osztályönkormányzat illetve az iskolai diáktanács tagjait és ő maga is választható ezen szervekbe. 17. A tanuló megfelelő mértékben használhatja az iskola berendezéseit, tantermeit, segédeszközeit és a tanulói könyvtárat. 18. A tanulónak joga van az órák közti teljes szünetre. 19. A tanulónak jogában áll részt venni az ifjúság számára szervezett programokon. 20. A tanulónak jogában áll látogatni a szakköri tevékenység foglalkozásait. 21. Ha a tanuló úgy érzi, hogy jogai gyakorlása közben sérelem érte, panaszával az osztályfőnökéhez vagy az iskola vezetőségéhez fordulhat. 22. Igénybe vehetik az iskolai étkeztetést. C) A tanulók kötelességei Az iskolalátogatás alapszabályai, a hiányzások igazolása 1. A tanuló köteles a tanítás megkezdése előtt legkésőbb 10 perccel megérkezni az iskola épületébe és az öltözőben cipőt cserélni. 2. A tanuló köteles a tanítás befejezése után az iskola épületét elhagyni. Az iskolában a tanítás befejezése után csak felnőtt felügyelete alatt tartózkodhat. A tanítás befejezése után véget ér az iskola felelőssége, a tanulóért a törvényes képviselő felel teljes mértékben. 3. Hiányzás esetén a tanuló vagy a szülő köteles időben értesíteni az iskolát a hiányzás okáról. Az értesítés formái: - a hiányzást megelőző nap a szülő írásban értesíti az osztályfőnököt, - a hiányzás napján, legkésőbb 2 nappal utána értesíti az osztályfőnököt. 4. Egy tanítási óráról való távozáshoz a tanuló a tantárgyat tanító pedagógustól kér engedélyt. Több tanítási óráról való távozásra az osztályfőnök, több tanítási napról az igazgató adhat engedélyt. 5. A tanuló köteles minden elmulasztott óráról a szülőtől vagy az orvostól származó és a tanulókönyvecskébe beírt igazolást felmutatni azon a napon, amikor újra iskolába érkezik. 6. Igazolatlan hiányzás esetén a következő szankciók róhatóak ki: 3 egymástól független igazolatlan óra után a tanuló osztályfőnöki megrovásban részesül, melyről a szülő írásbeli értesítést kap, további nem összefüggő 3 igazolatlan óra igazgatói megrovást von maga után,melyről a szülőt az iskola írásban tájékoztatja.

7. Az iskola vezetősége a tanuló 15 igazolatlan hiányzása esetén jelentést ír a községi hivatalba. 8. Ha a tanulónak egy tanítási évben (szeptembertől május végéig) igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen meghaladja a 150 órát, a tanuló június 2. hetében minden tantárgyból (kivételt a nevelési tárgyak képeznek) írásbeli vizsgát tesz az egész éves anyagból. A vizsgáztatás 3 napig tart: első nap a nyelvekből, második nap matematikából, fizikából, informatikából és kémiából, a harmadik nap történelemből, biológiából, földrajzból. Tantárgyanként 10 feladatot kell megoldani. Az a tanuló, aki nem éri el a 30 %-os eredményességet tantárgyanként, egy jeggyel rosszabb osztályzatot kap az adott tantárgyból az év végi bizonyítványban. A 8. pont alól az integrált tanulók, ill. a min. 2 hétig, (komoly) betegség miatt hiányzó tanulók kapnak felmentést, akiknek állapotáról a szülő időben tájékoztatja az osztályfőnököt. 9. Nem minősül hiányzásnak, ha a tanuló tanulmányi versenyen vesz részt, vagy más, az iskola érdekeit szolgáló okból van távol. Az ilyen távollét esetén a tanulót feltünteti a tanár a hiányzási rovatban, de óraszámait nem számítjuk be az összesítéskor. 10. Az iskola végzősei kilencedikesek a tanév folyamán max. 2 középiskola nyílt napján vehetnek részt, és ezt csupán az oktatási intézmény által kiállított nyomtatvánnyal igazolhatják. A tanítás menetére vonatkozó kötelességek 7.30-7.45 h érkezés az iskolába, cipőcsere 7.45 az osztályokba menés 7.50 8.00 h felkészülés a tanítási órára 1. óra: 8.00 8.45 h... 1. szünet: 8.45 8.55 h 2. óra: 8.55 9.40 h... 2. tízórai szünet: 9.40 10.00 h 3. óra: 10.00 10.45 h... 3. szünet: 10.45 10.55 h 4. óra: 10.55-11.40 h... 4. szünet: 11.40 11.50 h 5. óra: 11.50 12.35 h... 5. szünet: 12.35 12.45 h 6. óra: 12.45 13.30 h... ebédszünet 13.30-14.00 h 7. óra: 14.00 14.45 h 8. óra: 14.45 15.30 h 1. A tanuló köteles a tanításon részt venni és képességeinek megfelelően a legjobb tanulmányi eredményekre törekedni. 2. A tanuló köteles a becsengetés előtt 5 perccel elfoglalni a helyét és csendben várni a tanítót. 3. A tanuló köteles az órák közti szünetekben előkészülni a következő órára. 4. A tanuló köteles a tanító és egyéb felnőtt személy érkezésekor és távozásakor felállással köszönteni őt. 5. A tanuló köteles felkészületlenségéről és annak okáról az óra elején tájékoztatni a tanítót.

6. A tanuló köteles a tanítás befejezése után a padjában és körülötte rendet tenni és a széket a padra helyezni. 7. A tanuló köteles minden tanítási órára rendszeresen magával hordani a tanulókönyvecskéjét. 8. Az iskolában tilos feketetalpú lábbelit viselni. 9. A tanuló köteles a tornateremben a tornatanár által megszabott tornacipőt és öltözetet hordani (a tornaterembe feketetalpú tornacipőben tilos belépni) 10. A nagyszünetben a tanulók az iskolaudvaron vagy a saját folyosójukon tartózkodnak és betartják a felügyelő pedagógusok utasításait.. 11. A szünetekben tilos más osztályok látogatása, egyedi esetektől eltekintve. 12. A szaktantermekbe csak a szakos tanár kíséretében együtt mennek a tanulók a becsengetés után. 13. A segédeszközökért a erre kijelölt tanulók az órára való becsöngetés után mennek. A hetes kötelességei 1. A tanítási óra kezdete előtt letörölni a táblát és az osztálytermet kiszellőztetni. 2. Ha a tanító 10 perccel a csengetés után még nem érkezett meg a tanítási órára, jelentést tesz erről a tényről az igazgatóhelyettesnél. 3. A tanítási óra elején jelenti a hiányzó tanulók névsorát. 4. A tanítás befejezése után a táblát letörli, bezárja a tanterem ablakait és ellenőrzi a tisztaságot. További kötelességek 1. A tanuló köteles a lakcímére vagy a személyére vonatkozó bármiféle változást bejelenteni az osztályfőnökének. 2. A mobiltelefon használata a tanítás alatt és az órák közti szünetekben is tilos. A tanár a telefont kétszeri figyelmeztetés után elveszi, átadja az igazgatónak és az igazgatói irodában veheti át a törvényes képviselő a telefont. 3. A tanuló köteles betartani az iskola fenntartója által megszabott kinntartózkodási szabályzatot, melynek értelmében az esti órákban csakis felnőtt kíséretében tartózkodhat házon kívül. (Nyári időszakban 22. 00 óra után, téli időszakban 20. 00 óra után) 4. A tanuló köteles megőrizni a tisztaságot nemcsak az iskola épületében, hanem annak közvetlen környezetében is. 5. A tanuló köteles az iskolai rendezvényeken és egyben a tanulmányi és osztálykirándulásokon betartani a tanító és más felelős személy utasításait. 6. A tanuló köteles kíméletesen bánni a tankönyveivel, az iskola segédeszközeivel és az iskolai leltár összes kellékével. Az ezen tárgyakban okozott kárt köteles megtéríteni. Az iskolai ebédlőben való viselkedés szabályai 1. A tanulók az iskolai ebédlőben csak az étkezés ideje alatt tartózkodhatnak. 2. Az ebédlőbe a tanulók fegyelmezetten, csöndben érkeznek. A személyes tárgyaikat a folyosón hagyják.

3. Az ebédek árát a kijelölt határidőn belül megfizetik. 4. Az alsó tagozatos tanulók ebédszünete: 12.35 13.00 A felső tagozatos tanulók ebédszünete: 13.30 14.00 5. Az ebédlőben az ügyeletet a napközis tanító néni és a felügyelő pedagógusok végzik. Az iskolai klub szabályzata 1. A napközi otthont az 1-4.osztály tanulói látogathatják. 2. A napközis nevelő átveszi a tanítást befejező pedagógustól a csoportot. A foglalkozások a tanítási órák befejezésétől 16.00 óráig tartanak. 3. A gyerekek az udvaron csak nevelői felügyelettel tartózkodhatnak. Felügyelet nélkül a tanulók a tanteremben sem maradhatnak. 4. Ha a tanuló a napköziből nem az előre megbeszélt és a beíratkozási papíron rögzített időpontban távozik, a szülő erről köteles írásban értesíteni a nevelőnőt. Az iskolai vagyonhoz való viszony 1. Az iskolai vagyon a közös tulajdonunk és több generáció számára kell, hogy szolgáljon. Ezért minden osztály felelős a saját leltárában lévő dolgokért. Minden tanuló köteles a leltárba vett dolgokkal kíméletesen bánni, kárt nem okozni. Minden okozott kárról a hetes köteles beszámolni az osztályfőnökének. 2. A tanulók kötelesek ügyelni az osztály falainak és talajának tisztaságára. Az osztályajtót óvatosan nyitják és csukják, nem csapkodják és nem rongálják. Szellőztetésre csak szellőzőmódra nyitják ki az ablakot. Tilos az ablakon bármit kidobni. A redőnyökkel csak a tanító utasítására manipulálnak. A tanuló egészségének védelmére vonatkozó rendelkezések 1. A tanuló köteles az oktatás minden helyszínén betartani a munkabiztonsági, a tűz- és egészségvédelmi előírásokat. 2. Baleset vagy rosszullét esetén a tanuló köteles azonnal jelentést tenni a tanítójának vagy a legközelebbi felnőtt személynek. 3. A tanuló köteles betartani a felügyelő tanító minden utasítását. 10. Ha a tanuló vagy családtagja fertőző betegségben szenved, a szülő köteles erről az osztályfőnököt értesíteni. 4. Kerékpárral az iskola udvarán tilos közlekedni. Az iskola nem vállal felelősséget a kerékpárért. 5. A 10 éven aluli tanulóknak szülői felügyelettel ajánlott kerékpárral jönni az iskolába. 6. Az iskolabusszal utazó tanulók az iskolaudvaron, rossz idő esetén az iskol épületében az erre kijelölt helyen várakoznak. A buszban csöndben ülnek, követik a sofőr utasításait, nem veszélyeztetik maguk és társai testi épségét. Az ablakon nem dobálnak ki semmit A tanuló magaviselete és öltözéke 1. A tanuló köteles illedelmesen viselkedni az iskola alkalmazottaival, az iskolába látogatókkal és a diáktársaival szemben.

2. A tanuló köteles a felnőttekkel szemben tiszteletet tanúsítani és a megfelelő módon köszönteni őket, pl. Jó napot kívánok! Csókolom! stb. 3. A tanítók megszólítása a következő módon történhet: tanító néni, tanító bácsi, tanár úr, tanárnő. 4. A tanuló öltözéke legyen az iskolalátogatás és az időjárás feltételeinek megfelelő és tiszta. 5. A tanuló köteles színházlátogatáskor, iskolai ünnepségek alkalmával ünnepi öltözetével megtisztelni az adott eseményt. 6. Az iskola épületének elhagyása a tanítási idő alatt szigorúan tilos. Ezt csakis külön engedéllyel teheti meg. 7. A tanulónak tilos részt vennie a törvény által betiltott csoportosulásokban és ezek rendezvényein. 8. A tanuló iskolán kívüli tevékenységéért csakis saját maga és a törvényes képviselők felelnek. 9. Az iskolában és annak közvetlen környezetében szigorúan tilos dohányozni, alkoholt és egyéb egészségre káros szereket birtokolni, terjeszteni vagy fogyasztani. 10. Az iskolában és az iskoláról fotókat, hangfelvételeket, videókat csak az iskola igazgatójának beleegyezésével lehet készíteni és közzétenni a telekommunikációs eszközök segítségével (pl. internetre feltölteni). 11. A mobiltelefon és egyéb informatikai-komunikációs eszköz használata a pedagógus engedélye nélkül az iskolában szigorúan tilos. A rendszabály megsértése esetében a pedagógusnak jogában áll az adott készüléket a tanulótól elvenni és csak a törvényes képviselőnek visszaszolgáltatni. D/ A pedagógusok jogai és kötelességei A pedagógusokat megilleti a jog: 1. Személyüket megbecsüljék, emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat tiszteletben tartsák. 2. Irányítsák és értékeljék a tanulók munkáját. 3. Minősítsék a tanulók teljesítményét. 4. Hozzájussanak a szükséges ismeretekhez. 5. A nevelőtestület tagjaiként részt vegyenek az iskola pedagógiai programjának tervezésében és értékelésében. 6. Figyelmeztetni az osztályfőnököket, ha a diák megszegte az Iskolai rendtartásban foglalt szabályokat, s megtenni az elkövetett kihágásnak megfelelő intézkedéseket. 7. Az iskolatanács tanári képviselők megválasztásában mint választó és mint megválasztható személy. 8. A magánélet védelme. 9. Az osztályfőnök dönt: - a mulasztott órák igazolt, ill. igazolatlan voltáról,

- az ülésrendről, és megköveteli annak betartását, - az év végi kirándulás esetleges megvalósulásáról. A pedagógusok kötelességei: 1. Gondoskodnak a tanulók testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelmükről, személyiségük fejlődéséről. 2. Gondoskodnak saját szakmai, pedagógiai és személyiségük fejlődéséről. 3. Nem változtathatnak önkényesen a tanítási órák hosszának növeléséről vagy csökkentéséről. 4. A többi kollégával egyeztetnek a felmérők napi számát illetően, vagyis egy nap a diák 25 percnél több időt igénybe vevő két darab felmérőt nem írhat. 5. Az órák közti szünetekben a felügyeletet ellátó pedagógusok védelmet és segítséget nyújtanak a tanulóknak. 6. A tanulókat folyamatosan tájékoztatják tanulmányi eredményeikről. 7. A szülőket folyamatosan tájékoztatják a tanulók magatartásával kapcsolatos intézkedésekről, valamint érdemjegyeikről. 8. A pedagógusok további jogait és kötelességeit a Munkatörvénykönyv állami alkalmazottakra vonatkozó jogszabályai tartalmazzák. D) A törvényes képviselő jogai és kötelességei A törvényes képviselő jogai: 1. Továbbá jogában áll megismerkedni az iskola oktatási és nevelési programjával és az iskolai rendtartással. 2. Érdeklődni a gyermek oktatási-nevelési eredményeiről. 3. Tanácsadásra a gyermek oktatásával és nevelésével kapcsolatban. 4. Részt venni az igazgató előzetes beleegyezésével az oktatási-nevelési folyamatban. 5. Hozzászólni az iskola oktatási-nevelési programjához az iskolai önkormányzat szervein keresztül. 6. Jelen lenni az igazgató előzetes beleegyezésével gyermek komisszionális vizsgáján. 7. A törvényes képviselőnek jogában áll gyermeke számára olyan oktatási intézményt választani, amely megfelel a gyermek képességeinek, egészségügyi állapotának, érdeklődési körének, hitvallásának, világnézetének, nemzetiségének, etnikai hovatartozásának. 8. Írásban kérni a gyermek átlépését egy másik iskolába. 9. Megindokolhatja gyermeke távolmaradását 3 egymást követő napon vagy 15 tanítási órán

egy félév lefolyása alatt. Gyermeke ezen felüli hiányzását csak orvos által írt igazolással ill. egyéb hivatalos dokumentummal igazolhatja. A szülő kötelességei: 1. Iskolaköteles gyermekét beíratni az iskolába és törődni azzal, hogy gyermeke rendszeresen látogassa azt. 2. A törvényes képviselő köteles megteremteni gyermeke számára a testi,értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételeket. 3. Értesíteni gyermekük osztályfőnökét a hiányzás okáról, majd a mulasztott óráikat időben igazolni. 4. Értesíteni az osztályfőnököt a gyermek egészségügyi állapotában bekövetkezett változásokról vagy azokról a tényekről, melyek befolyásolhatják a gyermek oktatását és nevelését. 5. Odafigyelni gyermekük külsejére és öltözékére. 6. Megtéríteni a gyermekük által az iskola területén okozott kárt. 7. Részt venni a szülői értekezleteken, ill. rendszeres kapcsolatot tartani a gyermekükkel foglalkozó pedagógusokkal. 8. Tiszteletben tartani az iskola pedagógusai és alkalmazottai emberi méltóságát és jogait. E) Nevelési intézkedések Dicséretek és egyéb díjazások Az iskola a tanuló kitűnő tanulmányi előmeneteléért, az iskola méltö képviseletéért, mások érdekében végrehajtott jótettéért, példás iskolalátogatásáért, az osztályközösség érdekében végzett munkáért, humánus cselekedetért jutalmazásként a következő díjazásokban részesülhet: 1. szóbeli osztályfőnöki dicséret az osztályközösség előtt 2. az osztályzóívbe és a tanulókönyvecskébe bekerülő írásbeli osztályfőnöki dicséret 3. írásbeli igazgatói dicséret 4. oklevél az iskola igazgatójától 5. könyv vagy tárgyi jutalom Büntetések A kötelességek elmulasztása vagy az iskolai rendtartás be nem tartása kihágásnak minősül, melyet az osztályfőnök vagy a pedagógus bejegyez a tanuló tanulókönyvecskéjébe és az osztályzóívbe. 1. Ha a tanuló magaviseletével és agresszivitásával veszélyezteti saját vagy mások biztonságát vagy lehetetlenné teszi az oktató-nevelő munkát. 2. Az iskola a tanuló által elkövetett vétségekért a következő büntetéseket róhatja ki: - szóbeli osztályfőnöki figyelmeztetés az osztályközösség előtt - az osztályzóívbe és a tanulókönyvecskébe bekerülő írásbeli osztályfőnöki vagy tanítói megrovás - szóbeli igazgatói figyelmeztetés

- írásbeli igazgatói megrovás - magaviseleti jegy lerontása 1. Osztályfőnöki megrovás 1-4 igazolatlan hiányzásért, 5 kihágásért az iskolai rendtartás megsértéséért 2. Igazgatói megrovás a tanítás menetének súlyos megzavarásáért a tanítási óráról való távolmaradásért 5 15 igazolatlan hiányzásért, hét kihágásért az iskolai rendtartás komoly megsértéséért 3. Kettes magaviseleti osztályzat agresszív viselkedésért, fizikai bántalmazásért lopásért, melyet nem jelentett az iskola hivatalos bejegyzés meghamisításáért szándékos károkozásért az oktatási-nevelési folyamat önkényes elhagyásáért rasszista és xenofób megnyilvánulásért és ezek propagálásáért az iskolai rendtartás súlyos megsértéséért 5-15 igazolatlan hiányzásért, 7 kihágásért sikanériáért 4. Hármas magaviseleti osztályzat fizikai bántalmazásért, egészségben okozott kárért hivatalos irat meghamisításáért nagymértékű kár okozásáért 16-59 igazolatlan hiányzásért, 8-12 kihágásért 5. Négyes magaviseleti osztályzat Több mint 60 igazolatlan hiányzásért, 15 és ennél több kihágásért törvénysértésért, mely bűntettnek minősül Kiegészítés Kihágásnak minősül: taneszközök, váltócipő, tornafelszerelés otthonfelejtése, késés a tanítási óráról, helytelen viselkedés az osztályban vagy a nyilvánosságon, a hetes kötelességeinek elmulasztása. Komoly kihágásnak minősül: a tanítási óra megzavarása, az iskola épületének engedély nélküli elhagyása, a pedagógus utasításának be nem tartása, érdemjegyek átírása, hazugság, csalás, mobiltelefon és egyéb tanítás megzavarását okozó eszköz használata, illetlen szavak használata (káromkodás). Súlyos kihágásnak minősül: az iskolatársak sikanériája (szóbeli formáját is beleértve), arogáns viselkedés, fizikai bántalmazás, lopás, dohányzás, alkohol és kábítószer fogyasztása, az iskolai vagyon rongálása. A nevelési intézkedések bármely formájának alkalmazására vagy a magaviseleti jegy lerontására a pedagógiai tanács tehet javaslatot a fentiek alapján, vagy szükség szerint az

osztályfőnök javaslata alapján a történtek kiértékelése esetén a pedagógiai tanács egyéb tettekért is foganatosíthat nevelési intézkedést. A fegyelem megtartásához és megerősítéséhez szükséges intézkedésekre akkor kerül sor, amikor az összes többi nevelési eszköz kimerült. Az intézkedések kiértékelésére az értékelő konferencián kerül sor és bejegyzésre kerülnek az Osztályzóívbe. F) Záró rendelkezések 1. Az iskolai rendtartás elfogadására 2016.08.26-án került sor a pedagógusok munkaértekezletén. 2. Az iskolai rendtartás kiegészítésére és megváltoztatására a pedagógusok tanácsa, az iskolatanács és a szülők szövetsége tehet javaslatot. 3. A rendtartásban foglaltakat a tanulókkal és szüleikkel az osztályfőnökök kötelesek ismertetni. 4. A tanuló és a szülők aláírásukkal igazolják, hogy a rendtartásban foglaltakkal megismerkedtek. 5. Az Iskolai rendtartás megtekinthető az iskola bejáratánál elhelyezett faliújságon, az összes osztályteremben és az iskola honlapján. 6. Az iskolai rendtartás az osztály- és tanulmányi kirándulásokon, valamint a természeti iskolákban és az iskola által szervezett rendezvényeken is érvényes. 7. Ezen rendtartás 2016.08.02-án lép érvénybe. A pedagógusok aláírásukkal igazolják, hogy az iskolai rendtartással ismertetve voltak.