1997. évi XXX. törvény a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről Az Országgyűlés a gazdasági növekedéshez szükséges hosszú lejáratú kölcsönnyújtás lehetőségének javítása érdekében a következő törvényt alkotja: I. Rész A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Köztársaság területén alapított és működő jelzáloghitelintézetre, valamint a jelzáloglevélre. II. Rész JELZÁLOG-HITELINTÉZET A jelzálog-hitelintézet alapítása 2. (1) A jelzálog-hitelintézet szakosított hitelintézet. (2) A jelzálog-hitelintézet alapítására, működésére, felügyeletére a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.), a jelzálog-hitelintézet befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységére pedig a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (3) Jelzálog-hitelintézet legalább hárommilliárd forint jegyzett tőkével alapítható, melyet pénzben kell befizetni. (4) Jelzálog-hitelintézet jegyzett tőkéjében a Magyar Állam tulajdoni hányada a Hpt. 12. (1) bekezdésében meghatározott arányt meghaladhatja. (5) Jelzálog-hitelintézet nem köteles csatlakozni az Országos Betétbiztosítási Alaphoz. A jelzálog-hitelintézet fogalma, tevékenységi köre 3. (1) Jelzálog-hitelintézet pénzkölcsönt nyújt Magyarország területén levő ingatlanon alapított jelzálogjog, ide értve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is (a továbbiakban együtt: jelzálogjog) fedezete mellett, melyhez forrásait alapvetően jelzáloglevél kibocsátásával gyűjti. (2) Jelzálog-hitelintézet kizárólag az alábbi pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységeket végzi: a) visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása, ide nem értve a betét gyűjtését; b) pénzkölcsön nyújtása, Magyarország területén levő ingatlanon alapított jelzálogjoggal biztosított fedezet mellett (a továbbiakban: jelzáloghitel); c) jelzálogjog kikötése nélküli kölcsönök nyújtása állami készfizető kezességvállalás esetén; d) kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása (a továbbiakban együtt: bankári kötelezettség); e) letéti szolgáltatás; f) saját kibocsátású értékpapírhoz kapcsolódóan értékpapír-letétkezelés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatás; g) saját kibocsátású értékpapírhoz kapcsolódóan értékpapír letéti őrzés; h) saját kibocsátású értékpapírhoz kapcsolódóan értékpapír-számla vezetés; i) saját kibocsátású értékpapírhoz kapcsolódóan ügyfélszámla vezetés;
j) saját kibocsátású jelzáloglevél, kötvény, továbbá letéti jegy forgalomba hozatalának szervezése és az ehhez kapcsolódó szolgáltatás nyújtása. (3) Amennyiben jelzáloghitel nyújtásához kapcsolódóan, azzal egyidejűleg jogszabályon alapuló állami készfizető kezességvállalás biztosítéka mellett további hitel nyújtása történik (a továbbiakban ezen hitelrész: kapcsolódó kölcsönrész), úgy az 5. (1) bekezdésében, a 6. -ban, a 7. -ban és a 8. (3)-(4) bekezdésében a jelzáloghitelre vonatkozó szabályokat a teljes kölcsönre kell alkalmazni azzal, hogy a kapcsolódó kölcsönrészre a fedezetül kikötött jelzálogjog nem terjedhet ki. (4) Jelzálog-hitelintézet kötvény, illetőleg letéti jegy lejárat előtti visszavásárlására nem vállalhat kötelezettséget. (5) A jelzálog-hitelintézet a (2) bekezdésben meghatározott pénzügyi, befektetési, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározását végezheti hitelintézetek és biztosító részvénytársaságok részére. (6) Jelzálog-hitelintézet csak kockázatkezelési és likviditási célból jogosult, kizárólag fedezeti célú származtatott (derivatív) ügyletek megkötésére. A törvény korlátozza az üzletszerűen végezhető tevékenységek körét, amellyel biztosítható a jelzáloghitelintézetek működésének alacsony kockázata. A módosítás pontosítja a derivatív ügyletek körének szabályozását. Eszerint származtatott ügyletek kötésére korlátozott körben, fedezeti célból van lehetőség. A módosítás lehetővé teszi, hogy a kockázatok kezelése mellett likviditási célból is köthessen a jelzálog-hitelintézet származtatott ügyleteket. A módosítás kiegészíti a jelzálog-hitelintézet által végezhető tevékenységi kört a letéti szolgáltatással, amely a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény által meghatározott szolgáltatás. A módosítás célja annak biztosítása, hogy a jelzálog-hitelintézet a jelzáloghitelek törlesztése érdekében pénzletétet fogadjon el. BH2005. 413. Keretbiztosítéki jelzálogszerződést a hitelintézet nem köteles közokiratba foglalni (1997. évi XXX. tv. 3., 6. ; 1959. évi IV. tv. 263. ). 4. (1) Jelzálog-hitelintézet bankári kötelezettséget csak ingatlan fedezet kikötése mellett és kizárólag azon ügyfele részére vállalhat, akinek (amelynek) jelzáloghitelt nyújtott. (2) A jelzáloghitel és a bankári kötelezettség együttes összege nem haladhatja meg a fedezetül lekötött ingatlan 5. (3) bekezdése szerinti hitelbiztosítéki értékének hetven százalékát. (3) Jelzálog-hitelintézet letéti szolgáltatást kizárólag azon ügyfele részére végezhet, akinek (amelynek) jelzáloghitelt nyújtott. Jelzáloghitelezés 5. (1) A teljes hitelállományban a kölcsönszerződések megkötésekor a legalább ötéves lejáratú jelzáloghitelek aránya nem lehet kevesebb nyolcvan százaléknál. (2) A jelzálog-hitelintézet jelzálogjogával (önálló zálogjogával) terhelt ingatlant a jelzálogjognak (önálló zálogjognak) a jelzálog-hitelintézet által történő alapítása, illetve megszerzése időpontjától e jogának megszűnéséig csak a jelzálog-hitelintézet hozzájárulásával lehet elidegeníteni és megterhelni. Az ingatlant terhelő elidegenítési és terhelési tilalmat a jelzálogjog (önálló zálogjog) jelzálog-hitelintézet javára történő bejegyzésével, illetve átjegyzésével egyidejűleg - erre irányuló külön kérelem nélkül is - az ingatlan-nyilvántartásban fel kell jegyezni, ennek elmaradása esetén azonban a jogosult azt nem érvényesítheti a jóhiszemű harmadik jogszerzővel szemben. (3) A jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állományának mértéke nem haladhatja meg a fedezetül szolgáló ingatlanok hitelnyújtás alapját képező együttes értékének (a továbbiakban: hitelbiztosítéki érték) hetven százalékát. (4) A hitelbiztosítéki érték megállapításának módszertani elveit jogszabály határozza meg. Ennek alapján a jelzálog-hitelintézet hitelbiztosítéki értékmegállapítási szabályzatot készít, amelyet az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (a továbbiakban: Felügyelet) hagy jóvá. (5) A jelzálog-hitelintézet a hitelbiztosítéki érték megállapításához szükséges, az ingatlanok értékesítésével kapcsolatos illetékhivatali adatokat - az illetékalanyok személyes adatainak kivételével - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény banktitokra vonatkozó rendelkezéseinek megtartásával felhasználhatja. Az illetékhivatalok az adatokat külön térítés ellenében bocsátják rendelkezésre. (6) Ha a zálogtárgy állaga tartósan romlik vagy hitelbiztosítéki értéke tartósan csökken, de az nem a tulajdonos magatartása miatt következik be, a jelzálog-hitelintézet a jelzáloghitel azonnali hatályú felmondásának jogát - ha az adós a jelzálog-hitelintézet által megjelölt határidőn belül az állagot nem állította helyre, vagy további biztosítékot nem adott - csak arra az összegre érvényesítheti, amelyre a zálogtárgy csökkent értéke már nem biztosítja a szerződés szerinti fedezetet.
(7) A jelzálog-hitelintézet jelzálogjog és a hozzá kapcsolódó elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzésére, módosítására vagy törlésére irányuló kérelmét a földhivatal soron kívül, 8 napon belül intézi el. 6. A jelzálog-hitelintézet által kötött jelzáloghitel szerződést közokiratba kell foglalni. 7. A jelzálog-hitelintézet a jelzáloghitel szerződésben kikötheti, hogy a jelzáloghitel lejáratát megelőzően nem fizethető vissza. Előtörlesztés elfogadása esetén jogosult a lejárat előtti visszafizetéskor az elmaradt hasznát érvényesíteni. 8. (1) Jelzálog-hitelintézet kizárólag jelzáloghitelt, valamint kapcsolódó kölcsönrészt vásárolhat meg, előlegezhet meg (ideértve a faktoringot és a forfetírozást is), valamint számítolhat le (a továbbiakban együtt: jelzáloghitel-vásárlás). (2) Jelzálog-hitelintézet azt a jelzáloghitelt, valamint kapcsolódó kölcsönrészt vásárolhatja meg hitelintézettől, illetve biztosító részvénytársaságtól, a) amelyet a jelzáloghitel tekintetében Magyarország területén lévő ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete mellett nyújtottak elidegenítési és terhelési tilalom kikötése mellett, vagy azzal a szerződésbe foglalt tájékoztatással, hogy a jelzáloghitel, illetve a fedezetül szolgáló önálló zálogjog megvásárlása esetén a jelzálogjoggal (önálló zálogjoggal) terhelt ingatlanra a jelzálog-hitelintézet javára elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn, a kapcsolódó kölcsönrész tekintetében pedig a 3. (3) bekezdésében meghatározott szabályok szerint nyújtottak, és b) amelynek a még hátralévő futamideje a vásárlás időpontjában legalább öt év, és c) amely az eladó hitelintézet vagy biztosító részvénytársaság könyvvizsgálója szerint problémamentes minősítésű, és A módosítás lehetővé teszi, hogy a jelzálog-hitelintézet megvásárolja a jelzáloghitelt, illetve az önálló zálogjogot más hitelintézettől, illetve biztosító társaságtól abban az esetben is, ha az adott intézmény nem jogosult az elidegenítési és terhelési tilalom kikötésére. Ebben az esetben elegendő, ha a hitelező a jelzáloghitel szerződésben tájékoztatja ügyfelét, hogy a jelzáloghitel (illetve önálló zálogjog) megvásárlása esetén a jelzálog-hitelintézetet elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg. A jelzáloghitel megvásárlásakor a módosítás szerint az eladó hitelintézet, illetve biztosító könyvvizsgálójának kell a követelés problémamentes minősítését elvégeznie a korábbi szabályozással ellentétben, ahol ez a jelzálog-hitelintézet könyvvizsgálójának feladata volt. A gyakorlati tapasztalatok alapján ugyanis a minősítés elvégzésére a jelzáloghitelt eladó intézmény könyvvizsgálója alkalmasabb, az eljárás lefolytatásához rendelkezésére állnak a szükséges információk. d) amelynek fedezetéül szolgáló ingatlan hitelbiztosítéki értékét a jelzálog-hitelintézet az erre vonatkozó szabályok betartásával állapította meg, és a jelzáloghitel tőkeösszege nem haladja meg a hitelbiztosítéki érték hetven százalékát, a kapcsolódó kölcsönrész tőkeösszege és kamata pedig nem haladja meg az állami készfizető kezességvállalással biztosított összeget, és e) amelyre vonatkozó hitelszerződést közjegyzői okiratba foglalták. (3) Amennyiben a felek az átruházásról szóló szerződésben másként nem állapodnak meg, úgy a jelzáloghitel megvásárlásával az annak alapjául szolgáló, illetve az azt biztosító szerződéses jogviszonyból származó és az átruházó hitelintézetet megillető valamennyi jog átszáll a jelzálog-hitelintézetre. (4) Jelzálog-hitelintézet csak hitelintézettől és azt a Magyarország területén lévő ingatlanon alapított önálló zálogjogot vásárolhatja meg, a) amelyet a (2) bekezdésben meghatározott valamennyi feltételnek megfelelő jelzáloghitel biztosítékaként kötöttek ki és b) amelyre vonatkozó szerződést közjegyzői okiratba foglalták és c) amelyet a hitelintézet - az eladással egyidejűleg - részletvétel keretében azzal a feltétellel vásárol vissza, hogy őt a jelzálogjog csak a vételár-fizetési kötelezettségének (az utolsó vételárrészlet megfizetésének) teljesítésével illeti meg. (5) A jelzálog-hitelintézet (4) bekezdés c) pontja szerinti vételár-követelése (a továbbiakban: visszavásárlási vételár) nem haladhatja meg az önálló zálogjoggal biztosított jelzáloghitelből és a kapcsolódó kölcsönrészből még fennálló követelés mértékét, (6) A visszavásárlási szerződésből származó fizetési kötelezettség megszegése esetén és ennek bekövetkezése időpontjától kezdődően az önálló zálogjoggal biztosított jelzáloghitel és a kapcsolódó kölcsönrész a (3) bekezdés szerinti jogkövetkezménnyel a jelzálog-hitelintézetet illeti meg, amely - törvényi engedményesként - e tényről maga is jogosult a kötelezettet az engedményező értesítési kötelezettségének hatályával [Ptk. 328. (4) bek.] tájékoztatni. Ebben az esetben a jelzálog-hitelintézet az elszámolás során csak a visszavásárlási vételárnak azt a részét köteles a hitelintézetnek kiadni, amellyel az - a visszavásárlási vételár eddig törlesztett és a jelzálog-hitelintézetet megillető hitel, illetve az abból még fennálló követelés együttes összegét figyelembe véve - többet teljesített.
Befektetések korlátozása 9. (1) Jelzálog-hitelintézet közvetlen, illetőleg közvetett tulajdoni részesedést - más hitelintézet, biztosító részvénytársaság, befektetési vállalkozás, illetve járulékos vállalkozás kivételével - csak olyan gazdasági társaságban szerezhet, illetve tarthat meg, amely kizárólag a 10. (2) bekezdés alapján megszerzett ingatlanok kezelésével, hasznosításával, értékesítésével összefüggő tevékenységet végez. (2) Az (1) bekezdés szerinti, tevékenységi korlátozás alá eső gazdasági társaságban szerzett összes befektetés nem haladhatja meg a jelzálog-hitelintézet szavatoló tőkéjének tíz százalékát. (3) A (2) bekezdés szerinti korlátozásnál nem kell figyelembe venni a jelzálog-hitelintézet tulajdonába csak átmenetileg, a szerzés időpontjától számított legfeljebb hároméves időtartamra, felszámolás vagy végrehajtás következtében került - elkülönítetten nyilvántartott és elkülönítetten kezelt, rendszeresen minősített - tulajdoni hányadokat. Ingatlanbefektetések korlátozása 10. (1) Jelzálog-hitelintézet összes ingatlanba történő befektetése nem haladhatja meg a szavatoló tőkéje öt százalékát, ide nem értve a közvetlen banküzemi célt szolgáló és a (2) bekezdésben foglaltak szerint szerzett ingatlanokat. (2) Jelzálog-hitelintézet ingatlanokat - a közvetlen banküzemi célt szolgáló ingatlanokon kívül - kizárólag a) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében hitel-ingatlan csereügylet, továbbá b) az adósa ellen indított felszámolási vagy végrehajtási eljárás során szerezhet. (3) A (2) bekezdésben meghatározott módon megszerzett ingatlanokat három éven belül nyilvános árverésen el kell idegeníteni. III. Rész A JELZÁLOGLEVÉL Jelzáloglevél kibocsátásának módja, feltételei 11. (1) A jelzáloglevél kizárólag a jelzálog-hitelintézet által e törvény alapján kibocsátott névre szóló, átruházható értékpapír. (2) A jelzáloglevélre a kötvényről szóló jogszabály, a jelzáloglevél forgalomba hozatalára pedig a Tpt. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (3) A jelzáloglevélnek tartalmaznia kell: a) a jelzáloglevél elnevezést; b) a kibocsátó megnevezését és cégszerű aláírását; c) a jelzáloglevél típusának megjelölését (bemutatóra vagy névre szóló); d) névre szóló jelzáloglevél esetén a jelzáloglevél tulajdonosának megnevezését; e) a jelzáloglevél sorozatának betűjelét, a jelzáloglevél kódját, sorszámát; f) a jelzáloglevél névértékét; g) a kamat mértékét, a kamatszámítás módját; h) változó kamatozás esetén: ha) az induló kamatláb mértékét, hb) a kamatláb változtatásának elveit, hc) a kamat számításának módját; i) a jelzáloglevél lejáratát; j) a kamatfizetés és a beváltás (törlesztés) időpontjait és mértékét; k) az átruházásra vonatkozó esetleges korlátozást; l) a kibocsátott sorozat össznévértékét; m) a jelzáloglevél kibocsátásának helyét és idejét;
n) a vagyonellenőr igazolását az előírás szerinti fedezet meglétéről és annak fedezet-nyilvántartásba történt bejegyzéséről. (4) Az az okirat, amelyből a (3) bekezdésben megjelölt kellékek valamelyike hiányzik, nem minősül jelzáloglevélnek. 12. (1) Egy sorozatban csak azonos jogokat megtestesítő, azonos névértékű jelzáloglevelek bocsáthatók ki. Az azonos sorozathoz tartozó jelzálogleveleket folyamatos sorszámozással kell ellátni, és azonos formátumban kell kibocsátani. Az azonos sorozatban kibocsátott jelzáloglevelek összevont címletként is kibocsáthatók. (2) A nyomdai úton előállított jelzáloglevélben kikötött kamat, valamint tőketörlesztési részletekről kamat- és tőketörlesztő szelvényeket kell kiállítani. 13. (1) (2) A jelzáloglevél kibocsátása esetén a tájékoztatónak a Tpt. előírásain túlmenően tartalmaznia kell a kibocsátás alapjául szolgáló rendes és pótfedezet értékét is. (3) A visszavásárolt jelzálogleveleket újból forgalomba hozni nem lehet. Az ilyen jelzáloglevelek forgalomból kivontnak minősülnek és azok fedezetét a jelzálog-hitelintézet nem köteles biztosítani. A jelzáloglevelek fedezete 14. (1) A jelzálog-hitelintézetnek mindenkor rendelkeznie kell a forgalomban levő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértéke és kamata összegét meghaladó értékű fedezettel. A fedezet rendes fedezetet és pótfedezetet tartalmazhat. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott követelményt a jelzálog-hitelintézetnek oly módon kell teljesítenie, hogy a) a fedezetként figyelembe vett tőkekövetelések értékvesztéssel csökkentett együttes értékének meg kell haladnia a forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékének 100%-át, b) a fedezetként figyelembe vett értékvesztéssel csökkentett tőkére járó kamat együttes értékének meg kell haladnia a forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékére jutó kamatának 100%-át. (3) Rendes fedezetként azon jelzáloghitelből eredő tőkekövetelés és a szerződés alapján járó kamat, valamint a fennálló tőkekövetelés százalékában meghatározott, a kölcsönszerződés szerint a futamidő alatt rendszeresen felszámítható kezelési költség (a továbbiakban: kamat jellegű bevétel) vehető figyelembe, amely fedezetéül kikötött jelzálogjog az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került. Rendes fedezetként a visszavásárlási vételár, valamint a kapcsolódó kölcsönrészből eredő tőkekövetelés és a szerződés alapján járó kamat, valamint kamat jellegű bevétel is figyelembe vehető. (4) A jelzáloglevelek mindenkori fedezetét a jelenérték alapján kell megállapítani és biztosítani. (5) Amennyiben a jelzáloglevelek és azok fedezetei nem azonos devizában állnak fenn, úgy a jelzálog-hitelintézet köteles az árfolyamkockázatot származtatott (derivatív) ügylet megkötésével kiküszöbölni. (6) Amennyiben a jelzálog-hitelintézet az általa kibocsátott jelzálogleveleket, illetőleg azok fedezetét érintő származtatott (derivatív) ügyletet köt, úgy ezen származtatott (derivatív) ügyleteket is jogosult - az erre vonatkozó külön jogszabályi rendelkezések szerint - a jelzáloglevelek fedezeteként figyelembe venni. A törvény kiegészíti, illetve pontosítja a jelzáloglevél fedezetére vonatkozó szabályokat. A törvény szigorítja a szabályozást a tekintetben, hogy a jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékét a fedezetek értékvesztéssel csökkentett tőkéjével kell fedezni, a jelzáloglevelek alapján fennálló kamattartozások fedezetét pedig az értékvesztéssel csökkentett tőkére járó kamatkövetelésekkel kell biztosítani. Az így meghatározott fedezeteknek meg kell haladnia a jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékét, illetve kamatát. A törvény szabályozza a derivatív ügyletek kezelését. A jelzálog-hitelintézet mind a jelzáloglevelekre, mind a követelésekre kötött származtatott ügyleteket figyelembe veheti a jelzáloglevelek fedezeti igényének meghatározáskor. A törvény kiegészíti a rendes fedezetek körét a tőkeköveteléshez kapcsolódó kezelési költséggel, amelyek megtérülését a jelzálogjog a többi követeléssel azonos módon biztosítja. A törvény a jelzáloglevél rendes fedezeténél nem követeli meg a földhivatalban bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom meglétét, hiszen a tilalom jogszabályon alapuló jogként fennáll. (7) Ha a jelzáloghitelből eredő tőkekövetelés, illetve a visszavásárlási vételár összege a fedezetül lekötött ingatlan hitelbiztosítéki értékének hatvan százalékát meghaladja, rendes fedezetként legfeljebb a hatvan százalék mértékéig vehető figyelembe. (8) A fedezeten belül a rendes fedezet aránya nem lehet kevesebb nyolcvan százaléknál. (9) Az (5) bekezdésben meghatározott arányt a jelzálog-hitelintézetnek működése harmadik naptári évétől kell elérnie.
(10) A jelzáloglevelek fedezetén belül a rendes fedezet aránya a jelzálog-hitelintézet működésének első évében nem lehet kevesebb hatvan, a második évében pedig hetven százaléknál. (11) A pótfedezet a rendes fedezet kiegészítésére szolgál és a következő eszközökből állhat: a) a Magyar Nemzeti Banknál elkülönített, zárolt bankszámlán tartott pénz; b) állampapír; c) állami készfizető kezességvállalással kibocsátott értékpapír; d) állami készfizető kezességvállalás mellett nyújtott - a 3. (3) bekezdésben szabályozott körbe nem tartozó - hitel. (12) A jelzálog-hitelintézet haladéktalanul jelenti a Felügyeletnek, ha a) a forgalomban lévő jelzáloglevelek fedezete nem felel meg az (1) bekezdésben előírtaknak; b) a fedezeten belül a rendes fedezet aránya nyolcvan százalék alá esik. (13) A jelzáloglevelek rendes fedezetét biztosító zálogtárgyakról, a rendes és a pótfedezeti értékekről a jelzáloghitelintézet fedezet-nyilvántartást vezet, amelyben a fedezeteket egyedileg mutatja ki. (14) A jelzálog-hitelintézet fedezet-nyilvántartási szabályzatot készít, melyet a Felügyelet hagy jóvá. Jelzáloglevélből eredő kötelezettség átruházása 15. (1) A jelzálog-hitelintézet, átalakítása vagy felszámolása esetén, a Felügyelet engedélyével, a jelzáloglevélből eredő kötelezettségét más jelzálog-hitelintézetre átruházhatja. (2) Jelzáloglevélből eredő kötelezettség átruházása során a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) tartozásátvállalásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az átruházáshoz nem szükséges a jelzáloglevél tulajdonos hozzájárulása. Az átruházással - az engedély kézhezvételének időpontjától - a jelzáloglevélből eredő kötelezettség az átvevő jelzálog-hitelintézetet terheli. (3) Az átruházás engedélyezése iránti kérelem legalább az alábbiakat tartalmazza: a) az átruházó és az átvevő átadásra, illetve átvételre irányuló jognyilatkozatát; b) az átruházandó jelzáloglevelekből eredő kötelezettség még nem törlesztett névértékét és kamatát; c) az átruházandó jelzáloglevelekhez kapcsolódó fedezetek tételes megjelölését, a fedezetül lekötött ingatlanok hitelbiztosítéki értékének feltüntetésével; d) az átruházás ellenértékét, időpontját; e) annak igazolását, hogy az átvevő jelzálog-hitelintézet rendelkezik a saját jelzáloglevél kötelezettség állományához tartozó minimális szavatoló tőkén túl az átveendő jelzáloglevél kötelezettség állományhoz szükséges minimális szavatoló tőkével, illetve a jelzáloglevelekből eredő kötelezettségek teljesítéséhez szükséges fedezettel. (4) A Felügyelet az átruházás engedélyezését megtagadja, ha az veszélyezteti az átruházással érintett jelzáloglevelekből eredő kötelezettségek teljesítését. (5) Jelzáloglevélből eredő kötelezettség csak rendes és pótfedezete egyidejű átadásával ruházható át. (6) Az állományt átvevő jelzálog-hitelintézet az átadó jelzálog-hitelintézet által meghatározott eredeti feltételeknek megfelelően új jelzálogleveleket hoz forgalomba. (7) Az állományt átvevő jelzálog-hitelintézet az állomány átvételéről és az átadó jelzálog-hitelintézet által forgalomba hozott jelzáloglevelek bevonásáról - az engedélyező határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül - egy országos napilapban és a tőzsde lapjában hirdetményt köteles közzétenni. Vagyonellenőr megbízása 16. (1) A jelzálog-hitelintézet a 17. -ban foglalt feladatok teljesítésére vagyonellenőrt bíz meg. A vagyonellenőr megbízásának érvényességéhez a Felügyelet engedélye szükséges. (2) Vagyonellenőri megbízatást csak könyvvizsgáló társaság vagy természetes személy kaphat. (3) Vagyonellenőri feladatokkal csak olyan könyvvizsgáló társaság bízható meg, amely rendelkezik a Hpt. 133. (1) bekezdésében meghatározott feltételekkel és a jelzálog-hitelintézet számára nem végez más könyvvizsgálói feladatot. (4) Vagyonellenőri megbízást csak olyan természetes személy kaphat, aki a) büntetlen előéletű, b) szakirányú felsőfokú végzettséggel, valamint c) szakmai felelősségbiztosítással rendelkezik.
(5) A (4) bekezdés b) pontjában megjelölt szakirányú felsőfokú végzettségűnek minősül az, aki jogi, közgazdasági, pénzügyi és számviteli vagy műszaki végzettséget igazoló egyetemi diplomával, illetve főiskolai oklevéllel rendelkezik. (6) Nem lehet vagyonellenőr az a személy, aki a) a jelzálog-hitelintézet alapítója, részvényese, vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja, könyvvizsgálója és ezek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont], a jelzálog-hitelintézet alkalmazottja; b) az a) pontban felsorolt minőségét két évnél rövidebb ideje szüntette meg; c) a jelzálog-hitelintézetben közvetett tulajdoni részesedéssel rendelkezik; d) a jelzálog-hitelintézettel, illetve az a) pontban meghatározott személyekkel üzleti kapcsolatban, illetve a jelzálog-hitelintézetnél befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos alkalmazásában áll; e) a jelzálog-hitelintézetnek - bármilyen jogcímen - tartozik. (7) A vagyonellenőr határozott időre és legfeljebb öt évre kaphat megbízatást, de a megbízás időtartamának lejárta után ismételten is megbízható. A Felügyelet engedélye nélkül a jelzálog-hitelintézet és a vagyonellenőr között létrejött megbízási szerződés érvényesen nem mondható fel. (8) A vagyonellenőrt megbízója - vagyonellenőri tevékenysége körében - nem utasíthatja. (9) A vagyonellenőr bármikor betekinthet a jelzálog-hitelintézet olyan könyveibe és egyéb irataiba, amelyek a feladatai ellátásához szükséges adatokat tartalmaznak, és feladatai ellátásával kapcsolatosan felvilágosítást kérhet. A jelzálog-hitelintézet e nélkül is köteles a vagyonellenőrt folyamatosan tájékoztatni a fedezet-nyilvántartásba bejegyzett jelzáloghitelek tőke- és kamattörlesztéseiről, valamint a zálogtárgyakat, illetve a pótfedezetet érintő változásokról. (10) A vagyonellenőrt a tevékenysége során tudomására jutott tények, adatok, üzleti információk tekintetében - a 17. (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével - titoktartási kötelezettség terheli. (11) A vagyonellenőr a törvényben szabályozott kötelezettségeinek teljesítése során az ilyen feladatot ellátó személytől elvárható gondossággal jár el, felelősségére egyebekben a polgári jogi felelősség általános szabályai az irányadók. A vagyonellenőr tevékenységi köre, kötelezettségei 17. (1) A vagyonellenőr folyamatosan ellenőrzi és a 11. (3) bekezdésének n) pontja, valamint 18. (1) bekezdése alapján igazolja: a) a jelzáloglevelek előírás szerinti fedezete mindenkori rendelkezésre állását; b) a jelzáloglevelek rendes fedezetét biztosító zálogtárgyak, azok ingatlan-nyilvántartási adatai és hitelbiztosítéki értéke, továbbá a rendes és a pótfedezet fedezet-nyilvántartásba történő bejegyzését. (2) A vagyonellenőr haladéktalanul írásban jelenti a Felügyeletnek, ha a forgalomban lévő jelzáloglevelek fedezete nem felel meg a 14. (1) bekezdésében előírtaknak. (3) A fedezet-nyilvántartásba bejegyzett zálogtárgyakra, valamint a rendes és a pótfedezetre vonatkozó adatokat csak a vagyonellenőr írásbeli hozzájárulásával lehet törölni. Tájékoztatási kötelezettség 18. (1) A jelzálog-hitelintézet minden naptári negyedévet követően a tárgynegyedév utolsó napjára megállapítottan a forgalomban levő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékének és kamatának összegét, továbbá a vagyonellenőr által igazolt fedezetek értékét a felügyeleti szabályok szerint a Felügyelet részére benyújtja, majd ezt követően egy országos napilapban és a tőzsde lapjában a hónap utolsó napjáig közzéteszi. (2) A közzététel, illetve a bejelentés a fedezetre vonatkozóan tartalmazza a) a rendes fedezet értékét, valamint b) a 14. (8) bekezdése szerint részletezett pótfedezeti értékeket. 19. A jelzálog-hitelintézet éves jelentésének a Tpt.-ben előírt tartalmi követelményeken túl az alábbiakat is tartalmaznia kell: a) a forgalomban levő jelzáloglevelek december 31-i állapot szerinti fedezeti értékeit, a pótfedezet tételes felsorolásával; b) az olyan végrehajtási árverések számát, amelyek a jelzálog-hitelintézet kérelmére indultak, a befejeződött árverések esetében az árverési eredmény és a még fennállt jelzáloghitel értékkülönbségét; c) a jelzáloghitelezéssel kapcsolatos veszteségek csökkentése, elhárítása érdekében vagy felszámolás, illetve végrehajtás következtében átvett ingatlanok számát, jogi jellegét, illetőleg művelési ágba sorolását;
d) a jelzáloghitel-törlesztések összegét. IV. Rész FIZETÉSKÉPTELENSÉG ESETÉRE IRÁNYADÓ SZABÁLYOK Jelzálog-hitelintézet felszámolása 20. (1) Jelzálog-hitelintézet elleni felszámolási eljárás során a hitelintézetek felszámolására vonatkozó szabályokat a (2)-(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) Jelzálog-hitelintézet felszámolása esetén - a felszámolási költségek kiegyenlítését követően - kizárólag a jelzáloglevél tulajdonosokkal szemben fennálló kötelezettség kielégítésére használható fel a) a fedezet-nyilvántartásba bejegyzett rendes és pótfedezet, valamint b) a jelzálog-hitelintézet vagyonának, elsősorban likvid eszközeinek az a része, amely a jelzáloglevelek alapján keletkező követelések a) pont szerinti fedezettel nem biztosított hányadának kiegészítésére szolgál. (3) Ha a jelzáloglevelekből eredő követelések fedezetére a jelzálog-hitelintézet teljes vagyona nem elegendő, a jelzáloglevelek tulajdonosai követelésarányosan kerülnek kielégítésre. Jelzálog-hitelintézet elleni végrehajtási eljárás 21. (1) Jelzálog-hitelintézet elleni végrehajtási eljárás során a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényt a (2)-(3) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. (2) A jelzálog-hitelintézet 20. (2) bekezdésében meghatározott vagyonára - követeléseik erejéig - kizárólag jelzáloglevél tulajdonosok vezethetnek végrehajtást. (3) A jelzáloglevél tulajdonosokkal szemben fennálló kötelezettség kielégítésére a végrehajtási költségek kiegyenlítését követően kerül sor. V. Rész A FELÜGYELET ELLÁTÁSÁNAK ESZKÖZEI A jelzálog-hitelintézet különleges felügyelete 22. A Felügyelet a jelzálog-hitelintézet felett a Hpt.-ben és a Tpt.-ben meghatározottakon túl különleges felügyeletet gyakorol. A különleges felügyelet keretében a Felügyelet az általa összeállított vizsgálati terv szerint a jelzálog-hitelintézetnél legalább évenként átfogó helyszíni ellenőrzést végez. Intézkedés és kivételes intézkedés 23. A Felügyelet a Hpt.-ben és a Tpt.-ben meghatározottakon túlmenően a következő intézkedést és kivételes intézkedést alkalmazhatja: a) határidő megjelölése mellett elrendeli a fedezet helyreállítását, ha a forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértékének és kamatának összege meghaladja a fedezet összegét. A fedezet helyreállítása pótfedezet bevonásával, újabb jelzáloghitel kihelyezésével vagy jelzáloglevél visszavásárlásával történhet; b) a jelzáloglevelekből eredő kötelezettség és a fedezetet képező jelzáloghitel-állomány, ideértve a visszavásárlási vételárból eredő követelésállományt is (a továbbiakban együtt: jelzáloghitel-állomány), továbbá a pótfedezet átruházására kötelezheti a jelzálog-hitelintézetet, ha tőkemegfelelési mutatója - kilencven napot meghaladóan - négy százaléknál alacsonyabb, és azt a Felügyelet által megállapított határidőn belül nem tudják helyreállítani. Ha a jelzáloglevelekből eredő kötelezettség, a jelzáloghitel-állomány és a pótfedezet más jelzálog-hitelintézet számára nem adható át, azokat - a Felügyelet engedélyével - bank is átveheti. Bírságok
24. (1) A Felügyelet a Hpt.-ben és a Tpt.-ben meghatározottakon túl az alábbi esetekben alkalmazhat bírságot: a) a jelzálog-hitelintézet a 14. (9) bekezdésében foglalt jelentési, illetve a 18. és 19. -ban foglalt tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem a törvénynek megfelelően tesz eleget; b) a jelzálog-hitelintézet akadályozza a vagyonellenőrt tevékenységének ellátásában; c) a vagyonellenőr megsérti a 17. -ban meghatározott kötelezettségeit; d) a jelzálog-hitelintézet megsérti a 14. (1) bekezdése szerinti fedezeti elvet; e) a jelzálog-hitelintézet megsérti a 14. (5) bekezdése szerinti arányt. (2) A bírság mértéke a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben legfeljebb húszmillió forint; b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben legfeljebb tízmillió forint; c) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben ötszázezer forinttól egymillió forintig terjedhet; d) az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott esetben legfeljebb harmincmillió forint; e) az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben legfeljebb húszmillió forint. (3) A bírság ismételten is kiszabható. (4) A Felügyelet a jelzálog-hitelintézetre kiszabott bírságból származó teljes bevételt a Hpt. 139. (5) bekezdésében felsorolt célokra fordítja. VI. Rész EGYÉB RENDELKEZÉSEK Az elnevezés védelme 25. (1) Cégnevében, hirdetésében vagy bármilyen más módon a jelzálog-hitelintézet elnevezést, e fogalom összetételeit, jelzős alakját, továbbá rokon értelmű vagy idegen nyelvű megfelelőjét csak az e törvényben előírtaknak megfelelően alapított és működő szakosított hitelintézet szerepeltetheti. (2) A jelzáloglevél elnevezést vagy más olyan elnevezést, amely azt a látszatot keltheti, hogy valamely értékpapír vagy okirat jelzáloglevél, az e törvényben meghatározott értékpapíron kívül egyéb értékpapír vagy okirat nem viselheti. (3) Vita esetén az elnevezés használatáról a Felügyelet dönt. Fióktelep formájában működő jelzálog-hitelintézetre vonatkozó előírások 25/A. (1) Fióktelep formájában működő jelzálog-hitelintézetet kizárólag olyan külföldi hitelintézet létesíthet, amelynek jogában áll jelzáloglevelet kibocsátani. Jelzáloglevél alatt e rendelkezés szempontjából az alábbi feltételekkel kibocsátott értékpapírt kell érteni: a) különleges felügyeletnek alávetett hitelintézet bocsátja ki; b) a kibocsátó hitelintézet csődje esetén a jelzáloglevél tulajdonosok kielégítési elsőbbséget élveznek; c) a fedezetet jelzálogkölcsön vagy a közszektornak nyújtott kölcsön képezi; d) szigorú törvényi előírások szolgálják az értékpapír tulajdonosok védelmét. (2) Fióktelep formájában működő jelzálog-hitelintézetre vonatkozóan a külföldi hitelintézettől függetlenül, a számviteli, illetőleg egyéb nyilvántartások alapján elkülönítve kell betartani: a) az 5. (1) és (3), b) a 9. (2), c) a 10. (1), d) a 14. (1) bekezdésében foglaltakat. (3) Fióktelep formájában működő jelzálog-hitelintézet termőföldtulajdont nem szerezhet. VII. Rész ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
26. (1) E törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. (2) E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek, és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény alapján - az Európai Közösségek jogszabályaihoz való közelítés érdekében - az EU 85/611. számú, az átruházható értékpapírokba történő kollektív befektetésekkel foglalkozó vállalkozásokról szóló direktívájának irányelveit vette figyelembe. Felhatalmazás 27. (1) Felhatalmazást kap a) a földművelésügyi miniszter, hogy a termőföld, b) a pénzügyminiszter, hogy a termőföldön kívüli egyéb ingatlanok hitelbiztosítéki értéke meghatározásának módszertani elveit rendeletben állapítsa meg. (2) Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter, hogy: a) a származtatott (derivatív) ügyletek fedezetbe vonására és nyilvántartására vonatkozó részletszabályokat, valamint b) a jelzáloglevelek fedezete körében alkalmazandó jelenérték számítás szabályait rendeletben állapítsa meg. 28. 29. 30. 31. 32. Módosuló jogszabályok Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet módosítása A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosítása A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosítása A befektetési alapokról szóló 1991. évi LXIII. törvény módosítása A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosítása A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása 33. (1) (2) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása
34. (1) (2) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása 35.