A gótikus szobrászat A gótikus szobrászat kezdetének a Chartres-i székesegyház Király kapujának bélletszobrait szoktuk tekinteni. Ezzel veszi kezdetét a monumentális stílus a középkorban. Közvetlen előképe a St. Denis apátság szobordíszítése volt, mára azonban ezek nagyrészt elpusztultak. Bár egyetlen kődarabból kialakított, szinte teljesen kidolgozott körplasztikák, mégsem lehet őket önálló szobroknak tekinteni, szorosan kapcsolódnak az épület architektonikus elemeihez. A gótikus szobrászat emberábrázolásának jellemzői: erősen elnyújtott alakok az alakok egyéni vonásokkal való felruházása játékosság az arckifejezések megformálásában új természet- és emberszemlélet hordozói
Chartres, Királyi kapuzat 1155
Amiens - Déli kereszthajó kapuja 1245 Amiens - Déli kereszthajó kapuja Aranyos Madonna 1245
Reims, nyugati középső kapuzat 1252
Párizs, Notre Dame székesegyház, középső nyugati kapu, Utolsó Ítélet 1200 után Párizs, Notre Dame székesegyház, nyugati homlokzat, Anna kapu 1148 előtt
Claus Sluter - Dijon, Champmol karthauzi kolostor, kápolna kapu 1406
Bamberg, Dóm, északi kapu, Utolsó Ítélet 1237 Bamberg, Dóm Synagoga és Erzsébet alakja 1237
Naumburg, Uta és Ekkehard szobra 1250 körül
Veit Stoss - A Mária-templom főoltára, Krakkó 1477
Niccoló Pisano - Pisa, keresztelőkápolna, Szószék 1260
Niccoló és Giovanni Pisano - Siena, Dóm, Szószék 1268
Andrea Pisano - Firenze, Battisterio, déli kapu 1336
A gótikus ötvösség Az ereklyetartók csodálatos, romolhatatlan anyagának, az aranynak, ezüstnek, drágaköveknek a fénye, amelyeknek - az ereklyékhez hasonlóan önmagukban is üdvösséghordozó erőt tulajdonítottak szorosan összekapcsolódik a mennyei Jeruzsálem képével. A legdrágább kiállítású ereklyetartók a mennyei város képmásainak szánták. Az aranyat és drágaköveket mindig is különösen alkalmasnak tartották arra, hogy a szentek romolhatatlan, örök testét, amelyet azok már üdvözültként a mennyekben nyertek, a hívek számára megjelenítsék. A szentelt ostyát, Krisztus üdvöt hozó testét monstranciában, szentségmutatóban szokták imádásra kihelyezni. Ez a típus csak a 13. 14. századra alakult ki. Azon az elven működik, hogy a szent ostyának már a szemlélése is üdvösségszerző. Az ereklyéket és kincseket jeles eseményekkor, magas vendég tiszteletére mutatták be a népnek a templomban vagy körmeneteken. Ilyen tárgyak lehettek ereklyék, feszületek, misekelyhek, füstölők díszes borítású Bibliák, ostyatartó tálak, ládikák stb.
Nagy Károly császár háromtornyos ereklyetartója, Aachen 1350 körül Nagy Károly császár fejereklyetartója, Aachen 1350 körül
Arany lovacska, Párizs, 1405 előtt Id. Albrecht Dürer - Hajó formájú asztaldísz Nürnberg, 1503 előtt
A gótikus képalkotás A gótikus festészet és az azt megelőző romanika közötti határvonal jól meghúzható. A késő gótika képalkotása viszont szinte észrevétlenül olvad bele az azt követő reneszánsz festészetbe. A gótikus festészet kora 1250 és 1450 közötti időre tehető. A festmények megformálása döntő változáson megy keresztül. Míg korábban a bizánci képalkotás hagyománya dominált a valósággal szembeni hieratikus megfogalmazással, a németalföldi és itáliai mesterek szinte egy időben fordultak a realista természetmodell felé. Franciaországban a falfestészet szerepét az új építészeti szerkezetből adódóan a színes üvegablak veszi át. A templombelsőkben megjelenik a táblakép műfaja a szárnyasoltárok formájában, ami új technikai eljárásokhoz vezet. Megjelenik a grafikai sokszorosítás, ami keletről érkezik Európába, s a papír elterjedésével általános képalkotó technikává fejlődik, elsősorban a magasnyomás területén.
Saint Denis bazilika Angyali üdvözlet 1144
Chartres, székesegyház, rózsaablak
Limbourg testvérek - Berry hercegének hórás könyve 1415
kínai kőmetszet 14. század kínai pecsétnyomó és nyomata
színezett fametszet 1430 Szent Kristóf 16. század
kártyalap színezése sablonnal 16. század lapdúc és nyomata 14. század