Kábítószerügyi Tanács és a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Június 28.

Hasonló dokumentumok
KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT

2013-as Éves jelentés az. EMCDDA számára. Kábítószerügyi Tanács. Budapest, december 5. Horváth Gergely Csaba

Az addiktológiai problémával élők ellátásának jó gyakorlatairól" Kassai-Farkas Ákos"

Egészségügyi Világszervezet. A magyar mentális egészségügyi ellátás értékelése 2014 március

ÉLETÚT. Lelki Megújulás Program terv

A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit ki kell nyomtatni, ezek lesznek a húzótételek, amelyek tanári példányként is használhatóak.

Szy Ildikó DEMIN 2014.

Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C azonosítószámú projekt

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY

hatályos:

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015

SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS A KÖZÖTTI FEJLESZTÉSI IDŐSZAKBAN

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

PSZICHIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP B

Források Hozzáférés a pszichiátriai ellátáshoz az OPNI bezárása után

AZ INTENZÍV TERÁPIA ÉS A SÜRGŐSSÉGI

A módszertani hálózat tapasztalatai

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat kompetenciái az atipikus fejlődésű gyermekek diagnosztikájában, ellátásában

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Joint Action program a depresszió és öngyilkosságok megelőzésére. Dr. Purebl György Prof Dr. Kurimay Tamás Székely András Tóth Mónika

Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen

A korai fejlesztéstől a családközpontú kora gyermekkori intervenció ágazatközi megvalósulásáig

SZOCIÁLIS ÁGAZATI KONZULTÁCIÓ 2018 MEGÚJULÁS FELKÉSZÜLTSÉG MINŐSÉG. A hajléktalan ellátás aktualitásai dr. Andráczi-Tóth Veronika Főosztályvezető

A kistelepülési könyvtári ellátás jövőképe

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

EU 2020 és foglalkoztatás

Hozzáférés a pszichiátriai ellátáshoz az OPNI bezárása után Dr. Németh Attila

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

Kognitív viselkedésterápiás elemek szomatizációs betegségek kezelésében

Szűrőprogram

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding megalakulásáról sikerek és buktatók A fekvőbeteg ellátás progresszivitásának kialakítása DR.

Az első teljesítményértékelési jelentés ( )

A stroke ellátás helyzete Magyarországon

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása

Veszprémi Edit és Kalapos Miklós Péter

A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK MEGÚJULÁSÁNAK SZAKMAI TÁMOGATÁSA (TÁMOP B)

Gyerekesély Program Drosztmérné Kánnai Magdolna EMMI, Gyermekesély főosztály

FOR EVER GURULÓ. XII. FESZ Kongresszus, Velence, szeptember 29. Kogon Mihály

Aphasia Centrum. Kommunikációs zavarok komplex logopédiai ellátása. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Dr. Szabó Edina

Dr. Kóti Tamás, Soós Mányoki Ildikó, Dr. Daróczi János

JÁRÓBETEG GERINCSEBÉSZETI SZAKELLÁTÁS SZERVEZÉSE AZ ORSZÁGOS GERINCGYÓGYÁSZATI KÖZPONTBAN

Dohányzásellenes stratégia alapelveinek oktatása háziorvosok számára a Dél-Alföldön

SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram

A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat feladatai, szervezete A logopédiai ellátást érintő jogszabályi módosítások

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Az iskolapszichológiai,

Gyermek palliatív ellátás otthon és a hospice házban. Dr. Gergely Anita Tábitha Gyermekhospice HázH Magyar Hospice Alapítv

Szektorok közötti együttműködés partnerek feltárása, együttműködések kiépítése

ALAPELVEK, ALAPÉRTÉKEK

dr. Andráczi-Tóth Veronika

A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP B.

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN

Szociális Szolgáltatások igénybevehetősége

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

AUTIZMUS SPEKTRUM ZAVAROK ELLÁTÁSÁNAK IRÁNYELVEI

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának okai, eredményei, távlati hatásai

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

TÁMOP /

A Védelem Egészségügyi Laboratóriumi Intézet tevékenységének a bemutatása

Társszakmák közti együttműködés gyakorlati megvalósulása az alapellátáson belül

Oktatói önéletrajz Paksi Borbála

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

3. számú melléklet az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelethez 398

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

A sürgősségi ellátás: a finanszírozás lehetőségei, anomáliák

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A támogatott lakhatás jogszabályi keretei

Palliatív és hospice ellátás Szlovákiában

A hálózatépítés szakmai előnyei

Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló ( )

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról

-1-1. Tárgyévben végzett alapcél szerinti tevékenységek bemutatása Főbb feladataink, intézményünk célja: szociális tevékenység, családsegítés, időskor

A mentálhigiéné fogalma (vázlat) Dr. Grezsa Ferenc KRE BTK Pszichológiai Intézet

A KORAGYERMEKKORI PROGRAM (TÁMOP ) ÉS A KLIENSÚT-MODELL (TÁMOP )

A 30 éves jubileumunkon megállapíthattuk, hogy szolgálatunk rögös utat járt be, minden

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP /1

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói

A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program jövőképe Érrendszeri Központ szervezésével és működtetésével szerzett tapasztalatok Szabolcs-Szatmár-Bereg

Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA

Önsegítés: a közösségi felépülés motorja. Petke Zsolt Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Addiktológiai Osztály

Az Országos Közegészségügyi Intézet IT fejlesztései

A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN

Szociális szakvizsga követelményrendszere témacsoportonként. Általános szociális, illetve gyermekvédelmi és gyermekjóléti alapismeretek

Együtt a kistelepülésekért I.KSZR Műhelynap

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

SZOCIÁLIS HUMÁN ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSE

Átírás:

Kábítószerügyi Tanács és a Kábítószerügyi Koordinációs Tárcaközi Bizottság 2016. Június 28. Szakmai javaslat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló Gyermek és Ifjúságpszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére MAGYAR KÖZLÖNY 2016. február 9. Az EFOP éves fejlesztési kerete 10. EFOP-2.2.7 Gyermek és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális feltételeinek fejlesztése 6,00 Mrd. kiemelt 2016. szeptember

Az egyes betegségek gyakorisága az életkor függvényében

Atlas WHO 2005 C H I L D A N D A D O L E S C E N T M E N T A L H E A L T H R E S O U R C E S G L O B A L C O N C E R N S : I M P L I C A T I O N S F O R T H E F U T U R E

Az Atlasz megállapításai Az epidemiológiai adatok azt mutatják, hogy világszerte a gyermek és serdülőkori mentálhigiénés zavarok előfordulása 20 % körül van, s ezen állapotok kb. 4-5 %-a olyan súlyos, hogy klinikai kezelést igényelne. (WHR, 2001) Kessler és mtsai (2005) kutatása szerint az élet során előforduló mentális betegségek fele 14 éves kor előtt kezdődik. A gazdaságilag erős országokban a gyermek- és ifjúságpszichiátriai hálózatok iránti igény a populáció 5-20 % -át érinti. Ez lenne a kívánatos a legszegényebb országok számára is. Levav és mtsai (2004 megállapították), hogy a vizsgált 36 európai országban (az európai országok 70,5 %-a) a GYIP ellátással való lefedettség, és annak minősége általában rosszabb, mint a felnőtt populáció esetében.

Az Atlasz megállapításai pszichiátriai betegségek jelentős része gyermek-serdülőkorban kezdődik; népbetegség (pl: major depresszió) GYIP betegségek jelentős része krónikus, több hajlamosít addikcióra, komorbiditásra emelkedő tendenciát mutat a gyermek és serdülőkorúak alkoholizálása és a káros szerhasználat a serdülőkori halálozási statisztikában - a balesetekkel és malignus betegségekkel vetélkedve - az öngyilkossági halál évről évre az első/második helyet foglalja el súlyos funkciókárosodást okoz már gyermek-serdülőkorban (pl. ADHD) társadalmi, gazdasági következmények 16-20% szorul valamilyen szintű GYIP ellátásra;4-5% súlyos beteg Európában a ténylegesen a betegek ~10% kerül valamilyen szintű ellátásra (hazánkban ~ 0,5 %-a)

Az Atlasz megállapításai Az európai országok kevesebb, mint 1/3-ában található olyan intézményi vagy kormányzati entitás, akinek az ország gyermek mentálhigiénés ellátása fölötti általános felelősséget kellene viselni. A tipikus az, hogy a különböző fiatalkori mentálhigiénés ellátásokat - nem is feltétlenül ezen a néven különböző mértékben az oktatási, a szociális és az egészségügyi minisztériumok támogatják, és köztük csekély, vagy egyáltalán nincs kooperáció.

Az Atlasz megállapításai A gyermek-serdülő mentálhigiénés ellátás gátjai Széttagoltság és kommunikáció hiánya a területek között Személyi és tárgyi feltételek hiánya (pénz) Stigma Ellátás megközelítése (mobil gyermek mentálhigiénés ellátás) Tömegkommunikáció: a pontos MH diagnosztizálás és kezelés előnyeiről Nemzeti gyermek mentálhigiénés programok hiánya Olyan gyermek mentálhigiénés projectek hiánya, melyek a jó klinikai gyakorlat alapján szerveződnek, és országszerte elterjeszthetők, megvalósíthatók, nem ad hoc jellegűek, hanem fenntarthatók.

Célok, alapelvek a projekt alapvető célja a 18 év alatti lakosság mentális egészségi állapotának javítása az érintett populáció ellátáshoz való jutásában esélyegyenlőség biztosítása, azaz a jelenleg meglevő esélyegyenlőtlenségek felszámolása az egészségügyi ellátórendszer korszerű és költséghatékony működtetése mellett. ehhez szükséges struktúra és minimum feltételek biztosítása mellett regionális koordinációs központok (Gyermek és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Koordinációs Központok) kialakítása A GYIP ellátás fejlesztése fekvőbeteg és a közösségi ellátás területén

GYIMERKOK Az elsődleges, másodlagos és harmadlagos MH prevenció ellátási szintjenek összekapcsolása, elősegítve a megelőző és gyógyító tevékenységeket nyújtó különböző szektorok közötti hatékony információáramlást.

GYIMERKOK feladatai biztosítja a rászorulók mihamarabbi adekvát ellátási egységbe kerülését és az ellátásuk folytonosságát - kapu-rendszer tiszta kliens utakat biztosít a teljes körű kivizsgálás és terápiás szükségletek feltérképezése mellett- a szükségletnek megfelelően a különböző mentálhigiénés alrendszerekbe való eljutást feladata egy olyan regionális adatbázis létrehozása és annak folyamatos frissítése, mely alkalmas az elérhető MH szolgáltatást nyújtó intézmények és az általuk nyújtott specifikus ellátás (gyógypedagógia, pszichológiai, gyermekjóléti, szociális, addiktológiai stb.) és kapacitás nyilvántartására a nyilvántartási rendszerbe bekerülnek a különböző szolgáltatók által nyújtott intervenciós lehetőségek, melyekhez a központi diszpécser (mentálhigiénés szakember) szolgálat ad időpontot a rászorulóknak. egységes kliensnyilvántartó számítógépes rendszer működtetése mely a rendszerbe lépőket a születéstől betöltött 18 éves korukig nyilvántartja, elkerülve a felesleges dokumentációkat, de biztosítva az információk megfelelő áramlását

a GYIMERKOK regionális adatbázis összekapcsolható az ország többi régiójában működő adatbázisokkal - egységes epidemiológiai és egyéb kutatási együttműködés megszervezi és működteti a mobil-gyermekmentálhigiénés teamet, fontos szerepe volna a területen jelentkező akut krízisek menedzselésében (iskolai osztályon belüli erőszak, öngyilkosság, drogfogyasztás, stb. helyszíni menedzselése). mentálhigiénés szűrések megszervezése olyan mentálhigiénés prevenciós programok kidolgozása, melyek a felmerülő szükségleteken alapulnak, a jó klinikai gyakorlat szabályainak megfelelnek, és hatékonyságuk bizonyítékokon alapul. (Pilot programok) a bevált programok összehangolása, akkreditálása, disszeminációja a régióban, ezek gyakorlati lebonyolításának megszervezése a régióban zajló prevenciós és pszichoterápiás programok nyilvántartása, segítségnyújtás rendszeres és ad hoc problémaorientált programok megszervezéséhez, a programok monitorizálása, hatékonyság és kliens elégedettség mérése multidiszciplináris esetkonferenciák szervezése

Gyermek- és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Központok (GYIMERKOK) EMMI GYIM Államtitkárság GYIMERKOK GYIMERKOK GYIMERKOK GYIMERKOK GYIMERKOK Gyermek- és Ifjúsági Mentálhigiénés Regionális Tanács GYIMERKOT A GYIMERKOK ügyvezetője Védőnők/Iskolavédőnők vezetője Gyermek háziorvosok/iskolaorvosok vezetője Iskolapszichológusok és szociális munkások vezetője TKVB (Tanulási Képességet Vizsgáló Bizottság) vezetője Regionális gyermekgyógyász főorvos Regionális gyermekpszichiáter főorvos Regionális gyermek neurológus főorvos Regionális gyermek- és ifjúsági addiktológiai gondozó/rehabilitációs intézet vezetője Gyermekjóléti szolgálat vezetője Korai fejlesztő központ vezetője LEK (Lelki Egészség Központ) vezetője

Gyermek és ifjúságpszichiátriai addiktológiai ellátás osztályos infrastrukturális fejlesztése sürgősségi és intenzív gyermekgyógyászati osztályok egy-egy regionális centrumban 25-30 aktív GYIP ágy és hozzá tartozó 12-15 férőhelyes nappali szanatóriumi ellátására alkalmas helység (ágy háttér nélkül) régiónként 8-10 ágyas GYIP rehabilitációs részleg Régiónként 20 fős addiktológiai rehabilitációs osztály Országosan 20 ágyas aktív GYIP dual diagnózis osztály (drog elvonás, motiváció erősítése)

Közösségi ellátás gondozó hálózat 1 2 3 0 5 0 15 0 1 0 6 0 1 1 5 4 3 1

Közösségi gyermek és ifjúságpszichiátriai és addiktológiai ellátás fejlesztése a közösségi ellátás a GYIP és GYIA gondozókban - mentálhigiénés teamekben- és szakrendelőkben zajlik az elsődleges és másodlagos prevenciós intervenciók során felszínre került GYIP és GYIA betegek korai ellátásához a gondozók megerősítése országszerte szükséges. 50-70 ezer lakosra 1 gyermek mentálhigiénés team kialakítása

Megvalósulást követő lehetséges és kívánatos eredmények az ellátatlan területeken is lehetővé válna az ellátáshoz való jutás és a jó gyakorlatok alkalmazása az érintett populáció teljes köre azonos szakmai színvonalon, azonos technikai feltételekkel működő szolgáltatáshoz jut, továbbá a szolgáltatások lakosság közeli területen, akár az adott településen (mobil mentálhigiénés team), hozzáférhetők, a betegutaztatás költséghatékonyabbá tehető a koordináció eredményeképpen a human kapacitásokkal való racionális gazdálkodás, az aktuális igényekhez alkalmazkodó idő és költséghatékony munkamegosztás valósul meg koordinációs központ nem csak a közvetlen mentálhigiénés ellátást támogatja, de segíti az egészségügyi és társszakmák személyzetének képzését, továbbképzését, szakmai felügyelethez kötött tevékenységének kivitelezését

Gyermek és ifjúsági addiktológia és pszichiátria szoros együttműködése szükséges

If you always do what you ve always done, you ll always get what you ve always got. ~ Albert Einstein Health care reform must challenge existing paradigms and develop new paradigms. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!