15 MAGYARORSZÁG T Ö R T É N E T E POLGÁRI ÁTALAKULÁS ÉS NEOABSZOLUTIZMUS 1849-1867 Deák Ágnes
DEÁK AGNES Polgári átalakulás és neoabszolutizmus 1849-1867 Főszerkesztő Romsics Ignác KOSSUTH KIADÓ
Írta: Deák Ágnes Főszerkesztő: Romsics Ignác Sorozatszerkesztő: Nagy Mézes Rita Képszerkesztő: Demeter Zsuzsanna A térképeket készttette: Nagy Béla A kötetet tervezte: Badics Ilona Kiadói programvezető: Szuba Jolanta Kiadói programkoordinátor: Winter Angéla A képek válogatásában részt vett: Vajda László Közreműködő intézmények: Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár, amelyek a sorozat képanyagát a rendelkezésünkre bocsátották. Egyéb források: Dobó István Vármúzeum (Eger), Érseki Gyűjteményi Központ (Eger), Hermann Róbert gyűjteménye, Magyar Képek Archívum, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Fotók: Bakos Ágnes, Barnaföldi Gábor, Broczkó Tamás, Czikkelyné Nagy Erika, Dabasi András, Farkas Árpád, Hapák József, Hegyi Gábor, Jaksity László, Képessy Bence, Mudrák Attila, Nagy Zoltán, Soós Ferenc Szalatnyay Judit, Szelényi Károly, Szepsy Szűcs Levente, Tihanyi Bence ISBN 978-963-09-5693-2 Minden jog fenntartva Kossuth Kiadó 2009 Deák Ágnes 2009 Felelős kiadó Kocsis András Sándor a Kossuth Kiadó zrt. elnök-vezérigazgatója Akiadó az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a tagja Műszaki vezető Badics Ilona Nyomdai előkészítés Veres Ildikó Korrektor Török Mária Képkidolgozás GMN Repró Stúdió A nyomtatás és a kötés a debreceni nyomdászat több mint négy évszázados hagyományait őrző Alföldi Nyomda zrt. munkája Felelős vezető György Géza vezérigazgató www.kossuth.hu / e-mail: kiado@kossuth.hu
Tartalom EGY DINASZTIKUS NAGYHATALOM A MODERN NACIONALIZMUSOK KERESZTTÜZÉBEN Bevezetés 8 1848-1849 és politikai öröksége 9 A magyarországi politika formálódása, 1848. november-1849 késő nyara 16 A RENDIES ÉS POLGÁRI TÁRSADALOM KERESZTÚTJAIN Magyarország népessége a 19. század közepén 22 Gazdasági folyamatok és gazdaságpolitikai intézkedések 26 ÚJ ÁLLAMSZERVEZET A BIRODALMI EGYSÉG ÁRNYÉKÁBAN A katonai igazgatás időszaka 36 Polgári igazgatás - provizórium 40 Polgári igazgatás - definitívum 42 EGYHÁZAK, ISKOLÁK ÉS MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK A KORMÁNYZATI POLITIKA TERÉBEN A felekezetek és a kormányzat 48 Az oktatás szervezeti reformja 52 A művelődés színterei: sajtó, színházak, egyesületek 57 POLITIKAI DERMEDTSÉG ÉS TÁRSASÁGI AKTIVITÁS - POLITIKAI TÁRSADALOM AZ 1850-ES ÉVEKBEN Határainkon innen 62 Határainkon túl 67 ÚT AZ ÁLLAMJOGI KOMPROMISSZUM FELÉ A birodalmi kormányzat tétova útkeresése, 1859-1861 72 A várakozás újabb évei-ki mire vár? 86 A kiegyezés formálódása 94 Ajánlott irodalom 104
Egy dinasztikus nagyhatalom a modern nacionalizmusok kereszttüzében Bevezetés 8 1848-1849 és politikai öröksége 9 A magyarországi politika formálódása, 1848. november-1849 késő nyara 16
Bevezetés Magyarország leigázása 1849-ben. Kovács Mihály olajfestménye, 1861 Az 1849 és 1867 közötti időszak napjainkig mint a 19. századi magyar történelem mélypontja él a magyar történeti köztudatban. Olyan közjátékként, amely a polgári átalakulást megalapozó dicsőséges reformkor, az azt véghezvivő 1848-1849-es forradalom és függetlenségi küzdelem után az I. Ferenc József osztrák császárral-magyar királlyal kötött 1867-es államjogi kompromisszum nyomán meginduló dinamikus gazdasági-társadalmi fejlődést megelőzően kényszerű várakozópályára terelte a magyar társadalmat és a politikai elitet egyaránt. A nemzeti elnyomatás, az önkényuralom, a stagnálás fogalmai kapcsolódnak hagyományosan ehhez az időszakhoz. Az elmúlt néhány évtizedben azonban sok tekintetben átformálódott a történettudomány képe erről a periódusról. A dualizmuskori impozáns gazdasági fejlődés ugyanis szervesen épült a megelőző évtizedek gazdasági átalakulására - a gazdasági folyamatok egyébként is csak áttételesen mutatják a politikatörténetben korszakváltónak tekintett események lenyomatát. Másrészt a rendi társadalom jogi kereteinek felszámolása után 1848-1849-ben, a nemzetiségi és politikai konfliktusokkal, polgárháborús gócokkal és külső katonai támadást követő honvédő háborúval terhelt időszakban nem volt lehetősége a magyar liberális politikai elitnek a polgári jogegyenlőség társadalma jogi kereteinek kiformálására, s a társadalom átalakulása is épp csak megindulhatott. A reformkorban megálmodott polgári átalakulás kezdeteit az ostromállapot katonai-rendőri intézkedéseinek közepette, az uralkodói abszolutizmus Magyarországon évtizedek óta ismeretlen intézményeinek politikai nyomása alatt, a magyar alkotmányos-politikai hagyományok kényszerű felfüggesztésének viszonyai között kellett átélnie a magyarországi társadalomnak. A polgári átalakulás sémáit, ütemét és kereteit pedig a bécsi birodalmi központ politikusai kívánták diktálni, ami a nemzeti ellenállás reakcióit hívta életre. Mégis ezek az évek a modern Magyarország születésének évei. 1867-ben a politikusok visszatérhetnek jogi fikcióként 1848 áprilisának törvényeihez mint kiindulóponthoz az alkotmányos politikai intézményrendszer megteremtésekor, de az ország egésze csak folytathatta az új politikai keretek között mindennapjait, melyeket a megelőző közel két évtized formált. Ezért nem tekinthetjük zárójelbe tehető közjátéknak csupán ezt az időszakot, hosszú időre formálta és deformálta a gazdasági-társadalmi folyamatokat éppúgy, ahogy a politikai közgondolkodást is. Politikai kényszerpályán ugyan, de megkezdődött a polgári Magyarország születése.
1848-1849 és politikai öröksége Kelet-Közép-Európában 1848 tavalszának forradalmi mozgalmait hármas célkitűzés táplálta: a rendi tagoltságra épülő társadalomszerveződés felváltása az állampolgári jogegyenlőségre épülő polgári társadalommal; az uralkodói abszolutizmus vagy a rendi alkotmányosság intézményrendszerének a modern liberális alkotmányos elvek szerinti átalakítása; valamint az állami-politikai intézmények megújítása a modern nemzeti eszme jegyében: a több nemzetiség által lakott államokban biztosítani az államhatalomból való kollektív részesülést a nemzeti csoportok számára, s ezzel együtt biztosítani a különféle nyelvek használatának szabadságát az államéletben, a felekezeti, az egyesületi tevékenységben, az oktatásban és a magánéletben. A nemzeti mozgalmak követelései a birodalom szinte minden pontján feszegették az addigi politikai-közigazgatási kereteket. A birodalom kis népeinek nemzeti mozgalmai (az észak-itáliai olaszok kivételével) saját népük történeti fejlődése számára - a cári Oroszország és az egységesülés útján elindult Németország köztes erőterében - kedvezőnek ítélték a Habsburg birodalmi keret fennmaradását, azt feltételezve, hogy két nagyhatalom köztes terében kis, független nemzetállamok nem lennének elég erősek függetlenségüket tartósan megőrizni. Emellett azonban azok a nemzeti csoportok, amelyek az állami önállóság többkevesebb elemét megőrizték (magyarok, horvátok, csehek), igyekeztek a meglévő politikai-közigazgatási kereteket a nemzetállamiság lehető legtöbb kellékével felszerelni. Az ezzel nem rendelkezők viszont a történeti jogok tagadásával, akár az előb- Emlékérem az Osztrák Császárság újjászületésére, 1849 A bécsi Hofburg. Színezett rézmetszet
Ausztroszláv mozgalmak A Habsburg Birodalom szláv nemzetiségeinek kulturális és politikai együttműködését hirdető irányzat legtekintélyesebb képviselője a cseh történetíró, Frantisek Palacky. Hívei elutasították a nagynémet egységet, a Habsburg Birodalmat mint önálló államot kívánták fenntartani. Élesen szembenálltak a valamennyi szláv nép Oroszország vezetése alatt történő kulturális-politikai egyesítésének úgynevezett pánszláv eszméjével. 1848:3. törvénycikk 6. biekkel szemben is a természetjogra hivatkozva igényeltek nemzetiségük számára politikai státust az államéletben. A birodalom átalakítását célzó programok három alaptípusa jelent meg: a) az osztrák-német liberális és konzervatív erők által hirdetett birodalmi centralizmus Az osztrák-németek számára 1848 tavaszánnyarán a német egység megteremtése volt a legfontosabb cél, remélték, sikerül a Habsburg-uralkodó fősége alatt egy föderatív nagy Németországot létrehozni, melynek részét képezik a Habsburg Birodalom örökös tartományai. A Magyar Korona országai pedig a közös uralkodón keresztül védelmi közösségben kapcsolódhatnának ezen államalakulathoz, függetlenségük megőrzésével. Ahogy azonban 1848 őszére a nagynémet remények elhalványodtak, a meglévő Habsburg birodalmi keretek megerősítése vált elsődleges fontosságú feladattá, s ehhez a korábbi föderatív jellegű tartományi kapcsok szorosabbá tétele, mindenekelőtt a Magyar Korona országainak szorosabb integrálása a birodalom szervezetébe. A régi típusú dinasztikus birodalmat centrali- Mindazon tárgyakban, melyek eddig a magyar királyi udvari kancelláriának, a királyi helytartó tanácsnak s a királyi kincstárnak, ide értvén a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni." zált modern állami szervezettel kívánták felváltani, erős birodalmi parlamenttel és kormánnyal, amely valamennyi fontos állami szektort irányítása alatt tartja, s a tartományok számára csak nagyon korlátozott önkormányzatot biztosít. b) a történeti tartományokat vagy a nemzeti-etnikai tagoltság szerint kialakítandó új tartományi egységeket alapul vevő föderalizmus A föderatív átalakítás hívei az ausztroszláv eszmékkel rokonszenvező szláv nemzeti mozgalmak voltak. Arra hivatkozva, hogy a birodalom össznépességének közel 40 százalékát valamely szláv nemzetiséghez tartozók alkották, igényeltek ennek megfelelő politikai súlyt a birodalom vezetésén belül. Programjuk a birodalmat alkotó tartományok közös birodalmi ügyeként elismerte a külügyek, hadügyek, pénzügyek és a kereskedelmi ügyek igazgatását, ezek intézésére birodalmi parlamentet és kormányt kívántak felállítani. Az államélet más területeit azonban a tartományok belső ügyének tekintették, s tartományi parlamentek és azoknak felelős kormányok kezelésére kívánták bízni. A Magyar Korona országai számára szintén a többi tartomány számára biztosított jogkört kívánták biztosítani, s elutasították, hogy a Magyar Korona országai megkülönböztetett államjogi státust élvezzenek. c) a magyar dualizmus"" koncepciója A magyar politikai elit 1848 tavaszán-nyarán az 1848. áprilisi törvények által biztosított államjogi különállást a birodalmon belül az állami szuverenitás lehető legtöbb ismérvének megszerzésével a perszonálunió laza államjogi függésévé törekedett alakítani, amelyben a Magyar Korona országait, másrészt pedig az Osztrák Császárságot mint független államokat csak a közös uralkodó személye (aki egyben a nagynémet állam uralkodója is), s annak védelméhez kapcsolódóan védelmi kötelezettség kötötte volna össze. 1848 novemberében megalakult a Felix zu Schwarzenberg herceg által vezetett új
I. Ferenc József, osztrák császár (1830-1916) I. Ferenc József képmása. Barabás Miklós olajfestménye, 1853 Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegnő gyermeke, akit születésétől fogva az osztrák császári trón várományosaként neveltek, magát Isten kegyelméből uralkodó monarchiának tekintette, nem rokonszenvezett a népfelség és az alkotmányos monarchia elvével. Gyermekkora óta szenvedélyesen vonzották a katonai erények; az uralkodást mindennapi kormányzati feladatok kötelességtudó végzésének tekintette. 1848. december 2-tól osztrák császár, 1854-ben kötött házasságot a bajor Wittelsbach uralkodói család egyik oldalágából származó Erzsébettel. 1857-ben az uralkodói pár gyermekeivel együtt kereste fel Magyarországot. 1867. július 8-án koronázták magyar királlyá. ausztriai kormány, majd december 2-án lemondott a császári trónról V. Ferdinánd, s helyét I. Ferenc József foglalta el. Mindez fordulópontot jelentett a politikai küzdelmekben. Az addig politikai védekezésbe szorult Habsburg központi kormányzat minden vonatkozásban támadásba lendült. Parlamenti bemutatkozó beszédében az új miniszterelnök alkotmányos kormányzást és a birodalom megrendült egységének helyreállítását jelölte meg fő feladatként, ezt sugallta az új uralkodó választott jelmondata is: Egyesült erővel!" (Unitis viribus!) Az együttműködés azonban az októberi bécsi forradalom leverése után a morvaországi Kremsier városában összeülő alkotmányozó birodalmi gyűlés politikai erőivel igen hamar feszültté vált. 1849 januárjában már megszületett a döntés, hogy a kormány a színfalak mögött saját alkotmánytervezetet készít, mely immáron nemcsak a birodalom nyugati tartományaira terjed ki, hanem az időközben a császári csapatokkal nyílt háborúban álló Magyar Korona országaira is. Az alkotmány kidolgozásának fő motorja Franz Stadion gróf belügyminiszter volt, aki miniszterelnökével, valamint az ifjú uralkodóval együtt úgy ítélte meg, hogy az 1848-as európai forradalmi hullám elültével, az észak-itáliai háború sikeres befejezése után, az októberi bécsi forradalom katonai elfojtása nyomán, ha katonai erő\'el sikerül felszámolni a magyar politikai elit ellenállását, évszázadok óta a legkedvezőbb politikai pillanat következhet be arra, hogy a Magyar Korona Franz Seraph Stadion-Warthausen gróf (1806-1853) 1841-1847 között a Tengermellék kormányzója, 1847-1848-ban Galícia kormányzója, tekintélyes közigazgatási tapasztalatokkal rendelkezett, jól ismerte a birodalom nyugati tartományainak helyzetét; a nemzetiségi kérdés szakértőjének számított, személyében a szláv nyelvhasználati, kulturális igények támogatója került a belügyminiszteri posztra 1848-1849-ben. Galíciai kormányzósága idején a lengyel nemzeti mozgalom egyenesen azzal vádolta, hogy ő találta ki" a rutén nemzetiséget. Politikai ideálja II. József felvilágosult abszolutista reformpolitikája volt. A Schwarzenberg-kormány programalkotó tekintélye, a mérsékelt liberális elvek támogatója; a kortársak egyenesen Schwarzenberg-Stadion-kormányról beszéltek. 1849 késő tavaszán azonban idegösszeomlást kapott, s már nem tért vissza a politika színpadára.
A novarrai csata, 1849. március 23. Litográfia országainak különállását megszüntessék. Az önálló magyar alkotmányos intézmények fennállását az ausztriai államférfiak legtöbbje évszázadok óta a birodalom nagyhatalmi állásának és egységének biztosítását fenyegető legfőbb akadálynak tekintette. A birodalom élén álló politikusok hittek abban 1848 végén s utána még legalább egy jó évtizedig, hogy Magyarország végre betagolható lesz a birodalom általános jogrendjébe és intézményrendszerébe, s néhány évtized alatt ugyanúgy beilleszthető lesz, ahogy az Csehország esetében történt a 17. században. Az alkotmányterv emellett az uralkodói hatalom megerősítését és a föderatív átalakítási programok ellenében a centralizált birodalom programjának proklamálását is szolgálta. Ferenc József 1849. március 4-én 01- mützben uralkodói pátens útján hirdette ki az új Ausztriának szánt mérsékelt liberális alkotmányt, amely Osztrák Császárság néven egységes, oszthatatlan alkotmányos monarchiává nyilvánította a Habsburg Birodalom egészét. A birodalom egységes vám- és kereskedelmi területet alkotott, s csak egy általános ausztriai birodalmi polgárjog létezett. Az alkotmány megerősítette a polgári jogegyenlőség 1848-ban már elért és törvénybe iktatott eredményeit: a rendi privilégiumok eltörlését, a közteherviselést és a jobbágyfelszabadítást. Kimondta, hogy a birodalomban élő minden népfaj egyenjogú, s minden népfajnak Az olmützi alkotmány, Olmütz, 1849. március 4. (részlet) IX. Fejezet. A tartományi alkotmányok- és tartományi gyűlésekről 71. A magyarországi királyság alkotmánya annyiban tartatik fenn, hogy azon szabályok, melyek ezen birodalmi alkotmánnyal nincsenek összhangzásban, erejöket elvesztik, és hogy minden nemzetiségek s a tartományban divatozó nyelvek egyenjogúsága a nyilvános és polgári élet minden viszonyaiban célszerű intézmények által biztosíttatik. Különös szabály rendezendi ezen viszonyokat. 72. A szerb vajdaságnak oly intézkedések biztosíttatnak, melyek egyházi közösségök és nemzetiségök fenntartására régibb szabadságlevelekben és császári, a legújabb korbeli nyilatkozatokon alapulnak. 73. A horvát- és tótországi királyságokban a hozzá tartozó tengermellék, továbbá Fiume városa - és a hozzá tartozó területtel egyetemben, ezen tartományoknak sajátságos intézményeik a birodalommal ezen birodalmi alkotmány által szabályozott összeköttetésén belől, azoknak a magyarországi királyságtól teljes függetlenségében fenntartatnak. Dalmácia követei fognak ezen királyságok tartományi gyűlésével a birodalmi végrehajtó hatalom közbenjárása mellett a csatlakozás és annak feltételei iránt tanácskozni, s az eredményt a császár sanctiója alá terjeszteni. 74. Az erdélyi nagyfejedelemség belszerkezete és alkotmánya, a magyarországi királyságtóli teljes függetlenség s a tartományban lakó minden nemzetek egyenjogúsága alapján, ezen birodalmi alkotmánnyal összhangzólag új tartományi szabály által fog rendeztetni. A szász nemzet jogai ezen birodalmi alkotmányon belől fenntartatnak. 75. A birodalom integritása védelmére fennálló intézménye a határőrvidéknek katonai organisatiójában fenntartatik, és mint a birodalmi hadsereg kiegészítő része a végrehajtó birodalmi hatalomnak marad alárendelve. Külön szabály a határőrvidéki lakosoknak birtokviszonyaira nézve ugyanazon könnyebbítóseket biztosítandja, melyekben egyéb tartományok lakosai részesültek."
sérthetetlen joga van nemzetisége és nyelve fenntartása- és művelésére". Szigorúan centralizált birodalmat hozott létre, az államélet legtöbb területét birodalmi ügynek nyilvánította, az egyes tartományok hatáskörében csak olyan kérdések maradtak, mint a földművelés, a középítkezések, a jótékony intézetek, a tartományi költségvetés, a községi ügyek, az egyházi és iskolai ügyek, a hadsereg élelmezése és beszállásolása. Az alkotmány rendkívül kiterjedt jogkört biztosított az uralkodó számára: az uralkodó szent, sérthetlen és nem felelős"; a törvényhozást ugyan a birodalmi gyűléssel és a tartományi gyűlésekkel megosztva gyakorolja, de a végrehajtó hatalom már kizárólag őt illeti. A külügyek irányítása teljes egészében az ő kezében marad: ő küld és fogad követeket, köt nemzetközi szerződéseket. Ő a hadsereg főparancsnoka, határoz béke és háború felett. Az alkotmány előirányzott egy egységes birodalmi parlamentet, amelynek alsóházában az állampolgárok közvetlenül választották volna meg képviselőiket, a felsőházba pedig a tartományi gyűlések delegáltak volna. A szavazati jogot adócenzushoz kötötte az alkotmány, a szavazás nyilvános és szóbeli volt. A végrehajtó hatalom legfontosabb birodalmi szerve a minisztertanács volt. Az alkotmány ugyanakkor kimondta a miniszteri felelősség elvét, s tartalmazta a miniszteri ellenjegyzés intézményét is. Rendelkezett az úgynevezett birodalmi tanács felállításáról az uralkodó szűk körű tanácsadó testületeként. Kezdeményezési joga nem volt, csak tanácsadó funkciója a minisztertanács, illetve az uralkodó által hozzá utalt ügyekben. Az alkotmány előirányozta a közigazgatás és az igazságszolgáltatás elválasztását, a bírók elmozdíthatatlanságának elvét is, a törvényszéki eljárást nyilvánossá és szóbelivé tette, politikai és sajtóvétségekben esküdtszékek felállítását irányozta elő. Az alkotmány rendelkezése szerint először a tartományi alkotmányokat, statútumokat kellett kidolgozni, azután kerülhetett sor a tartományi gyűlések, s csak ezt követően a birodalmi gyűlés, azaz a birodalmi parlament összehívására. A törvényhozó testületek létrejöttéig az alkotmány az uralkodót felhatalmazta a rendeleti kormányzásra. Ugyancsak március 4-én Ferenc József pátensben szabályozta a politikai szabadságjogokat elismerte a lelkiismereti szabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a sajtószabadságot és a szabad egyesülés jogát. 1849. március 17-én pedig ideiglenes községi törvény" kibocsátására került sor, mely a helységek autonóm igazgatásának intézményeit foglalta programba. Az alkotmány kibocsátása után a belügyminisztériumban megkezdődtek a munkálatok a tartományi statútumok kidolgozására Alexander Bach belügyminiszter irányítása alatt. 1849 végére jó néhány el is készült, bevezetésüket azonban elhalasztották arra az időre, amikor a Magyar Korona országaiban is stabilizálódik a politikai helyzet. Így aztán teljes egészében elmaradt a törvényhozó testületek felállítása, azaz az alkotmány soha nem lépett hatályba. Milyen politikai programot ígért az alkotmány az uralkodó népei számára? A kormányzat energikus meghatározó személyiségei az államélet átfogó reformját tűzték ki maguk elé, nem visszatérést hirdettek az 1848 tavaszát megelőző viszonyokhoz, ellenkezőleg, a polgári jogegyen- Az Érseki Palota, ahol 1848. december 2-án a nagykorú I. Ferenc Józsefet császárrá kiáltották ki, illetve a lőszertár épülete Olmützben
Felix zu Schwarzenberg herceg (1800-1852) Diplomata, altábornagy; évtizedek diplomata tevékenysége után 1848 nyarán maga jelentkezett észak-itáliai katonai szolgálatra a birodalom megmentésének jegyében. 1849 novemberében sógora, Alfréd zu Windisch-Grátz herceg javasolta miniszterelnöknek. Céltudatos, kemény akaratú, tehetséges politikus, a magyar különállási törekvések elszánt ellenfele. Ferenc József politikai tanítómesterének tekintette, s még élete vége felé is mint legjobb miniszterelnökét tartotta számon. 1852 tavaszán bekövetkezett hirtelen haláláig ő határozta meg a bécsi birodalmi politikát. Jogeljátszás elmélet (Verwirkungstheorie) A magyar alkotmány eltörlését indokló kormányzati elv, mely szerint a törvényes uralkodó elleni lázadással, mindenekelőtt az 1849. április 1.4-1 Függetlenségi Nyilatkozattal Magyarország eljátszotta történeti alkotmányos jogait. Felix Schwarzenberg képmása lőség megteremtését elfogadva, a modern gazdaság jogi megalapozását, az állami intézmények megújítását tűzték ki célul az állami bürokrácia által felülről" vezérelt reformok útján. Az 1848-as forradalmi mozgalmak hármas célkitűzéséből a gazdasági és társadalmi intézményrendszer átalakítását elfogadták és támogatták, egybekötve azt az államszervezet megújításával, az alkotmányos alapintézmények tiszteletben tartásával. Ezek együttesével remélték háttérbe szorítani a soknemzetiségű birodalom kohézióját gyengítő modern nacionalizmust. Sőt a nemzeti egyenjogúsítás" programját is beépítették a hivatalos politikai célkitűzések közé, az állampolgárok számára e kormányzat lehetőséget ígért arra, hogy az államhatalom minden szervével szemben anyanyelvét használhassa, alsó- és középfokú tanulmányait saját nyelvén végezhesse, egyházában szabad nyelvhasználatot élvezhessen, s azon kívül szabadon egyesülhessen másokkal nyelve és kultúrája ápolására és fejlesztésére. Ígérte a nemzeti csoportoknak, hogy a közigazgatásban - a községi autonómia keretében - a helyi-járási-megyei-kerületi közigazgatás a helyi nemzeti többség nemzeti bélyegét viselheti magán: annak nyelve lehet a hivatalok külső, helyi-járási-megyei szinten pedig a belső ügykezelési nyelve is, az ott alkalmazott hivatalnokok nagyrészt saját nemzetiségének soraiból kerülnek ki. Emellett ígérte a kormányzat a gazdasági erejüket és társadalmi-politikai súlyukat tekintve legerősebb társadalmi csoportokhoz tartozó állampolgároknak azt a jogot is, hogy az alkotmányos intézményrendszeren keresztül lehetőséget biztosít a politikaformálásban való részvételre. A történeti szakirodalomban mindig is vita folyt arról, hogy az olmützi alkotmányban deklarált alkotmányos ígéretek 1849 márciusában pusztán taktikai, álcázó politikai manőver részét alkották a politikai döntéshozók és az uralkodó részéről, avagy csak a következő hónapok, évek politikai viszonyai és konfliktusai sodorták az uralkodót és politikusait az uralkodói abszolutizmus deklarálásának és politikai gyakorlatának útjára. Azt tudjuk, hogy Ferenc József egészen bizonyosan nem szimpatizált az uralkodói hatalmat korlátozó alkotmányos eszmékkel és saját magát az Isten kegyelméből" uralkodó monarchiának tekintette. Minisztériumának tevékenységét ezzel szemben 1849-1850 folyamán egyfajta reformigyekezet jellemezte. Alexander Bach belügyminisztériumában lázas munka folyt, Lombardia és Velence tartományok és a Magyar Korona országai kivételével minden tartomány statútuma kidolgozásra, uralkodói jóváhagyásra, sőt kihirdetésre került 1850 tavaszáig. Bevezetésüket azonban a birodalmi egység gondolatának jegyében arra az időre halasztották, amikor a Magyar Korona országaiban és az észak-itáliai tartományokban is lehetőség nyílik hasonló intézmények bevezetésére. S arra aztán soha nem kerül sor. A kormányzati hatalom csúcsain ugyanis mindvégig többféle irányzat képviselőit találjuk. A kormányzat mindennapjaiban 1849 őszétől már érezhető volt a lassú elkanyarodás az év tavaszán még oly nagy lendülettel hirdetett programtól. E folyamatot mindenekelőtt a már ekkor körvonalazódó, majd az évtized későbbi éveiben meg-
merevedő politikai irányzatok kötélhúzása befolyásolta. A felülről jövő ambiciózus reformokat és szigorúan centralizált birodalmi egységet hirdető, a mérsékelt liberális eszméket is akceptáló csoport mellett, amely önmagát a jozefinista hagyomány folytatójának tekintette, egyre nagyobb teret nyert az 1848 előtti birodalmi politikához kötődő csoport, amelynek legbefolyásosabb képviselője mindenekelőtt Karl Friedrich Kübeck báró volt, az 1851. április 13-án uralkodói pátenssel valóban felállított birodalmi tanács elnöke. Az uralkodói abszolutizmus visszaállításának leglelkesebb hívei ebből a körből kerültek ki. Legfőbb érvük az volt, hogy a soknemzetiségű birodalomban az alkotmányos intézmények a nemzeti széthúzás színterei, a birodalmat csak az erőskezű abszolút uralkodó tarthatja össze. Nem zárkóztak el a kormányzati reformoktól, de elutasították a liberális eszméket. A birodalmi centralizációt ugyanúgy támogatták, bár éppen az 1848 előtti viszonyokhoz való szorosabb kötődés jegyében e tábor egyes tagjai bizonyos mértékig hajlandóak voltak tudomásul venni a birodalom tartományainak eltérő történelmi hagyományait és jelenbeli viszonyait. A fiatal uralkodóra az első években mindenekelőtt a kétféle irány között kiegyenlítő szerepet játszó Schwarzenberg miniszterelnök gyakorolt erős politikai hatást, akire élete vége felé is mint legjobb miniszterelnökére emlékezett viszsza. Nem tekinthetjük azonban ebben az időszakban sem önálló akarat nélküli tényezőnek a kormányzásban, de kétségtelen, hogy a herceg halála (1852. április) után ugrásszerűen megnőtt önállósága és politikai súlya a döntéshozatalban. Álláspontja pedig egyre inkább a második hatalmi csoportosulás nézeteihez közeledett. 1851 tavaszára-nyarára a kormányzati körökben túlsúlyba került az az elv, hogy az alkotmányosság nem léptethető életbe. 1851. augusztus 20-án az uralkodó pátensben felfüggesztette az alkotmányt, ugyanezen a napon Ferenc József kabineti Karl Friedrich Kübeck von Kübau báró (1780-1855) 1840-1848 között a bécsi udvari kamara elnöke, a birodalom pénzügyeinek felelőse; 1848-ban az alkotmányozó birodalmi gyűlés tagja, 1850-1855 között a birodalmi tanács elnöke, az 1848 előtti abszolút kormányzati rendszer hagyományainak képviselője. A Schwarzenberg miniszterelnök halála utáni években ő volt az ifjú császár számára a legnagyobb politikai tekintély. iratában visszavonta a miniszteri felelősség elvét, azaz deklarálta, hogy a miniszterek kizárólag neki tartoznak felelősséggel. Ugyanakkor korlátozta a miniszteri ellenjegyzés jelentőségét is, ezután az pusztán a császári rendeletek kihirdetésének pontosságát igazolta. Kübeck báró elnökletével bizottság alakult az alkotmány felülvizsgálatára, de már senkinek sem okozott meglepetést, hogy az az év végén az alkotmány teljes visszavonását indítványozta. Mégsem az 1848 előtti kormányzati kurzus viszszatéréséről beszélhetünk, ezért is nevezi ezt a kormányzatot a történeti irodalom a neoabszolutizmus" kormányzatának: mind a hatalomgyakorlás intézményei, mind eszköztára, mind pedig célkitűzései magán viselik 1848-1849 nagy történelmi viharának lenyomatait. Vitatott a magyarországi történeti szakirodalomban, használható-e a neoabszolutizmus" fogalma a magyar történelem e szakaszára, vagy sem. Mivel 1848 előtt Magyarországon nem abszolutizmus, hanem rendi alkotmányos kormányzás volt, az 1850-es évek abszolutizmusa nem neo", pusztán abszolutizmus - szól a fogalom használatát ellenzők legfontosabb érve. Másrészt viszont az 1849-et követő két évtizedben a magyar történelem a legszorosabban illeszkedett a Habsburg Birodalom birodalmi történeté"-nek kereteibe, ami viszont indokolja a fogalom használatát. Karl Friedrich Kübeck képmása
A magyarországi politika formálódása, 1848. november-1849 késő nyara A Schwarzenberg herceg által vezetett új kormány megalakulása fordulópontot jelentett a Magyarországgal kapcsolatos politikai irányvonal kialakításában is, bár már hónapokkal korábban megtörtént a szakítás a magyar politikai elit és az ausztriai kormányzat között az 1848. augusztus 31-i Államirat kapcsán. Nem volt nézetkülönbség a birodalmi vezetés tagjai között abban a tekintetben, hogy a rebellis magyar parlamenttel és a Honvédelmi Bizottmánnyal szemben az első lépés csakis az ország katonai meghódítása lehet. Ennek jegyében lépték át a határt 1848. december 13-án a császári csapatok Alfréd zu Windisch-Grátz herceg táborszernagy főparancsnoksága alatt. A katonai manőverek hátterében azonban meg kellett kezdeni az előkészületeket a majdani politikai konszolidációra, annál is inkább, mivel nem számítottak hónapokra elnyúló, hosszú harcokra. Egyrészt meg kellett kezdeni a jövőre vonatkozó tervek kidolgozását, másrészt pedig fel kellett venni a kapcsolatot a potenciális politikai szövetségesekkel. Mindenekelőtt a magyar kormánnyal szemben álló, egyes vidékeken polgárháborús állapotokat előidéző nemzeti mozgalmak kínálkoztak megnyerhető szövetségesnek. A színfalak mögött megindult a Magyarország jövőbeli berendezkedését illető átfogó alapelvek kidolgozása, elsősorban Stadion belügyminiszter kezdeményezésére. Közöttük a legfontosabb, Kari Ludwig Rosenfeld báró udvari tanácsosé, 1848. december 27-én került a minisztertanács elé. Rosenfeld erdélyi szász származású udvari kamarai tisztviselő volt, 1848 tavasza előtt az Államtanács tagja, aki már A császári csapatok bevonulása Pestre, 1849. január 5. Litográfia
korábban is a magyarokat élesen támadó röpiratokkal lépett fel. Terve nemzetiségi megoszlás szerinti területi felosztást irányzott elő. Az Ausztriával határos területekből egy német tartományt, egy felsőmagyarországi szlovák tartományt kívánt volna létrehozni, a rutének által lakott területeket illetően nyitva hagyta a kérdést, hogy azok önálló koronatartományt alkossanak, avagy egyesítsék őket a Galíciában lakó rutén területekkel. Továbbá felvázolt egy román, egy szerb tartományt (de a szerbek által igényeltnél lényegesen kisebb kiterjedésben), valamint egy horvát tartományt. A többi terv is mind a föderatív típusú átszervezési programokhoz tartozott, s Magyarország teljes államjogi vagy közigazgatási feldarabolásának szükségességéből indult ki. Rosenfeld javaslatát a minisztertanács támogatta, és december végén Stadion véleményezés végett elküldte azt az akkor már Magyarországon tartózkodó Windisch-Grätz hercegnek is. Windisch-Grätz azonban elutasította a tervet azzal, hogy mivel a magyarországi nemzetiségek egymással keverten élnek, nem tartja kivitelezhetőnek a nemzetiségi elven történő szétszabdalást. Időközben Schwarzenberg álláspontja is változott, s így lekerültek a napirendről az effajta tervezgetések. A magyar érdekek figyelembevételének a szándéka egyfelől, másrészről a nemzetiségi mozgalmakkal való óvatosabb politika (melyet erősíthetett a szláv többségű birodalmi alkotmányozó gyűlés és a kormányzat közötti növekvő politikai feszültség) bizonyos közeledést eredményezett a magyar konzervatívokhoz. Februárban létrehoztak egy bizottságot a magyar kormánnyal élesen szemben álló magyar konzervatívok prominens képviselőiből Apponyi György gróf vezetésével, amely bizottság márciusban készült el javaslataival: Magyarország alkotmányos különállását fenntartani kívánták, miközben a kül-, had-, pénz- és kereskedelemügyek birodalmi közösségét elfogadták. Horvátország különválását tiszteletben tartották, ahogy Erdély külön tartományi státusát is, más területi leválasztásról azonban hallani sem akartak. Lényegében némileg modernizált formában az 1848 áprilisa előtti államjogi különállást igényelték a Magyar Korona országai szá- Apponyi György gróf (1808-1899) Osztrák gúnyrajz a magyarokról, akik a horvátoktól való félelmükben nem veszik észre az igazi veszélyt, 1848 1846-1848 között magyar udvari kancellár, a Konzervatív Párt vezetője. 1848-1849-ben teljesen visszavonult a magyarországi politikai színpadról, később sem vállalt pozíciót. 1860 tavaszán az úgynevezett megerősített birodalmi tanács tagja, az 1860. októberi diploma egyik megalkotója. 1860 végétől 1863 tavaszáig országbíró, Apponyi György arcképe 1862. végi memoranduma a későbbi államjogi kiegyezés közvetlen előfutára. Képviselő az 1865-1868. évi országgyűlésen, 1867 után a Deák-párt támogatója.
Julius Haynau képmása. Litográfia mára. Javaslataikat Windisch-Grátz herceg is támogatta. A március 4-ei alkotmány kibocsátása azonban alapvetően megváltoztatta a politikai helyzetet. Bár nem deklarálta, de lényegében eltörölte a magyar alkotmányt. A Magyar Királyságnak a koronatartományok sorában jutott szerep, nemcsak az 1848 áprilisában kivívott kiterjesztett jogkört, de az 1848 márciusa előtti rendi országgyűlés autonóm jogkörét is egy tollvonással megszűntnek minősítette. Horvát-Szlavónor- Kossuth levele az angliai és franciaországi magyar követekhez és diplomáciai ügynökségekhez, Vidin, 1849. szeptember 12. (részlet) Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által... Ó, hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn. Kossuth Lajos: írások és beszédek Budapest. 1987. SOS. old. 1848-1849-böl. Kiadta Katona Tamás. szagot Fiumével együtt (mely utóbbi 1779 óta közvetlenül a magyarországi igazgatáshoz tartozó szabad kerület volt) önálló koronatartománynak minősítette, ahogy az Erdélyi Nagyfejedelemséget is. Külön említette, mint egy új, közvetlenül Bécsből irányított, elkülönült nemzeti-közigazgatási területet, a Szerb Vajdaságot, de az a koronatartományok felsorolásánál nem szerepelt, mivel a horvátok követelték, azt majd Horvát-Szlavónországgal egyesítsék, s az adott pillanatban ebben nem akart a kormány állást foglalni. A katonai határőrvidéket az alkotmány önálló egységként továbbra is fenntartotta, ami a szerb és horvát nemzeti mozgalmak lényeges követelésének visszautasítását jelentette. Az alkotmány tehát a birodalmi centralizáció intézményrendszerébe tagolta a Magyar Korona országait. Ennek igazolására a bécsi kormányzat által a következő közel két évtizedben hirdetett úgynevezett jogeljátszás-elmélet szolgált. Ferenc József 1849. június 4-én jóváhagyta a minisztertanács előterjesztését, amely szerint Magyarországon katonai kivételes törvények és igazgatás fenntartására van szükség. Az ostromállapot kivételes rendelkezései aztán Magyarországon 1853-ig, Erdélyben pedig 1854-ig maradtak fenn. Mindenekelőtt azonban a lázadó" alattvalók megbüntetésének és a hűségesek megjutalmazásának feladata várt az ifjú uralkodóra és magyarországi megbízottjaira. Július Haynau báró táborszernagynak, a Magyarországon állomásozó osztrákhaderő akkori főparancsnokának 1849. július 1-jei proklamációjának értelmében Magyarországon 1848. október 8., Erdélyben október 18. után minden a pártütéssel kapcsolatba hozható tett haditörvények hatálya alá esett. 1849 őszének tömeges hadbírósági eljárásai folyamán két tényezőt tekintettek perdöntőnek a politikusok kompromittáltságának megállapításánál: az 1848. október 8-a utáni politikai tevékenységet s a Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásában való bármiféle közre-
működést. Összességében 120-150 főre tehetjük a ténylegesen kivégzettek összlétszámát (ebből formális hadbírósági ítélettel 81 főt). A halálos ítéletek száma azonban ennél jóval magasabb, körülbelül 500 volt, de ezek egy részét aztán súlyos sánc- vagy várfogságra enyhítették (fontos kormánybiztosi vagy más politikai posztot betöltőkre 12-20 évnyi várfogság várt), körülbelül 1000-1200 körülire tehetjük a bebörtönzöttek számát. Erdélyben legalább 97 főt ítéltek halálra, de jelenlegi tudomásunk szerint csak két ítéletet hajtottak végre, itt jóval enyhébb volt az ottani katonai főparancsnok eljárása. A törökországi emigrációban tartózkodó politikusok közül 36-nak in effigie - jelképes - kivégzése is megtörtént 1851. szeptember 22-én Pesten, az Újépület börtönnek használt épületrésze előtt, azaz a nevükkel ellátott cédulákat az akasztófákra szegezték. Annál is inkább feltűnő volt a magyar alattvalókkal szembeni kérlelhetetlenség, mivel Észak- Itáliában a Szárd-Piemonti Királysággal kötött fegyverszüneti szerződés pontjai közé augusztus elején bekerült a lombardiai és velencei forradalmároknak adott általános amnesztia, 90 személyt vettek csak ki annak hatálya alól, akik nem térhettek ugyan otthonaikba, de kérvényezhették kivándorlásukat külföldre. Magyarországon büntetlenséget csak a két legerősebb magyarországi erődítmény, a péterváradi és a komáromi vár védői tudtak kialkudni a maguk számára. Kisebb kört érintő amnesztiarendeletre a következő években többször is sor került, nagyobb mértékben majd csak 1854-ben Ferenc József és Erzsébet királyné házasságkötése kapcsán, illetve 1856 áprilisában. Az utolsó elítéltek azonban majd csak 1858-1859-ben szabadultak. A teljes amnesztiára pedig 1867. június 8-ig, Ferenc József magyar királlyá koronázásának napjáig kellett várni. 1849 késő nyarán Ferenc József meg volt győződve arról, hogy az isteni rend" ellen fellázadt alattvalókkal szembeni kíméletlen példastatuálás igazságos és a helyreállítandó rend alapját képezi. A kíméletlen megtorlás fő célja a lakosság megfélemlítése volt, ami rövid távon sikeresnek bizonyulhatott ugyan, a megtorlás szülte döbbenet és gyűlölet, annak nyomán pedig az uralkodóval szembeni mély bizalmatlanság mély nyomot hagyott a magyar alattvalók szívében, s ez a bizalmatlanság még nagyon sokáig a legnehezebben leküzdhető akadálynak bizonyult az államjogi megegyezés útjában. Azt követően is évtizedeknek kell majd eltelniük ahhoz, hogy Ferenc Józsefet a magyar szívek elfogadják legitim királyuknak. Az Újépület. Vízfestmény Politikai foglyok szabadon bocsátása, 1851
A rendies és polgári társadalom keresztútjain Magyarország népessége a 19. századközepén 22 Gazdasági folyamatok és gazdaságpolitikai intézkedések 26