Vállalkozói szemléletek pedagógus képzés program Tájékoztató
Tájékoztató Tisztelt Pedagógus Kollégák! Szeretettel köszöntjük Önöket az Ifjúsági Koordinációs Szolgáltató Egyesület, és valamennyi, a programba bevont partnerintézmény nevében. Nagy örömünkre szolgál, hogy a program, amelynek előkészítésében mára mindannyian fontos szerepet vállaltunk, végre elindulhat, és mindannyian valódi részesei lehetünk egy élménydús, ugyanakkor komoly perspektívát és értéket jelentő pedagógiai folyamatnak. Résztvevők A program képzési folyamatában 2x2, azaz összesen négy fő pedagógus vehet részt. Képzésük két ütemben történik, ezzel részben az iskolában folytatott munka zavartalanságát szeretnénk elősegíteni, de egyúttal lehetőséget is teremt arra, hogy a differenciált képzési ütemezés segítse a 4 fő pedagógus egymás közötti tanulási folymatainak megvitathatóságát, árnyalását. Az egyes ütemeket más-más trénerek vezetik, így számos szakember tudásának esszenciáját ötvözhetik a tréningfolyamatban. A programba bármilyen szaktanár jelentkezhet, nyelvtanárok, illetve nyelvtudással rendelkező tanárok számára viszont (a tanulmány út miatt különösen) kiemelten hasznos lehet a képzésen részt venni. Képzés A képzések ütemezése és időpontjai: I. ütem: 2014. 08. 21-24. ; 2014. 10. 24-26. ; 2015. 02. 5-7. ; 2015. 04. 10-11. II. ütem: várhatóan október közepén indul, jelenleg egyeztetés alatt áll A képzések helyszíne: BUDAPEST oktatók: az első ütem tréningjeit osztrák partnereink vezetik, tolmács állandó jelenlétével (ezért német nyelvtudás nem feltétel), a II. ütem viszont már magyar oktatókkal zajlik. A képzési folyamat mindkét ütem résztvevői számára ugyanaz. Jelentkezés A képzésekre jelentkezni névvel, rövid bemutatkozással és elérhetőséggel lehet., a mellékelt jelentkezési lap visszajuttatásával. Kérjük a bevont pedagógusokkal kapcsolatban mindenképp jelezni, a 4 fő közül melyik két tanár vesz részt az első, és melyik kettő a képzés második ütemében. A programba bevont pedagógusokat az iskolával köztendő együttműködési megállapodásban is fel kell tüntetni. A jelentkezéshez szükséges adatok: név, telefonszám (mobil is), szaktárgy, nyelvtudás (nem feltétel!), osztály, ahol a programot megvalósítani kívánják, rövid bemutatkozás; motiváció a programban való részvételre. Kérjük jelezni, hogy az őszi bécsi tanulmány úton részt kívánnak-e venni.
Tájékoztató A program feltételeinek pontos tisztázása azonban elengedhetetlen feltétele a jó együttműködésnek, ezért szeretnénk összefoglalni azokat a részeit a pályázatunknak, amelyek mindannyiunkat érintenek, és amely információk birtokában az együttműködés tervezehető lesz. Kiegészítő információ A program nem tud anyagi hozzájárulást biztosítani az iskolák számára a részvételért. Ez azt jelenti, hogy a képzések helyszínére (Budapest) való odautazás, illetve az ott tartózkodás költségeit nem tudjuk átvállalni. A program kizárólag a szakmai partnerek Magyarországra utazására biztosít forrást, a fogadó fél részvételére nem nyújt fedezetet. Tanulmány út Mi, akik az Entrepreneurship program nemzetközi sikertörténetébe szeretnénk itthon is bekapcsolódni, lehetőséget szeretnénk biztosítani pedagógusaink számára azzal, hogy megmutatjuk testközelből, hogyan is működik ez a módszer partnerországunkban, Ausztriában. KONFERENCIA: 2014. novemberében Bécsben partnereink közreműködésével tartják a Nemzetközi Entrepreneurship találkozót, számos ország számos résztvevőjével. Előadások, workshopok változatos keretein belül szakemberek, iskolák, tanárok, diákok, projektek kapnak teret a bemutatkozásra. ISKOLALÁTOGATÁS: Szervezetten ismerkedhetünk meg a Schumpeter HAK College tanáraival és diákjaival, részt vehetünk a programhoz kapcsolódó tanórákon. A szakórák németül VAGY angolul zajlanak, ezért nyelvtudás szükséges. Szervezetfejlesztés Folyamatos kutatások és tapasztalataink is bizonyítják, hogy a pedagógusképzés hatékony beépülését nagyban elősegítheti egy szervezetfejlesztői folyamat. Ez számos formában, ütemezéssel és igényre szabottan valósulhat meg. Programunkban igyekszünk több alternatívát is kínálni annak érdekében, hogy a szakmai támogató, kísérő munka minél inkább segítségére lehessen az iskola, a tantestület és a diákok egészének. A szervezetfejlesztési folyamat választható lehetőség, nem kötelező részt venni benne.
Szervezetfejlesztés Szervezetfejlesztői napok A szervezetfejlesztői napok (legfeljebb négy nap) az iskola helyszínén vehetőek igénybe, munkatársaink és szakmai partnereink odautazásával, előzetesen egyeztetett időpontban és céllal. A szervezetfejlesztésre való igényt és annak válsztott formáját a szerződés megkötéséig, 2014. május 20-ig kérjük jelezni. Alábbi típusú szervezetfejlesztési csomagokat kínáljuk Önöknek: I. csomag Vezetői csomag II. csomag III. csomag IV. csomag V. csomag Pedagógus felkészítő csomag Non-formális csomag Entrepreneurship csomag Együttműködésfejlesztési csomag Iskolavezetőknek, igazgatóknak és közvetlen helyetteseiknek ajánljuk akár egyéni, akár csoportos formában. A vezetői coachingban segítünk az iskola vezetésének végiggondolni a vezetési munkában felmerülő kommunikációs modelleket, munkafolyamatokat, személyes megoldási gyakorlatokat. Megjelöljük a problémás pontokat, alternatívát vázolunk fel a működésre. A vállalkozói szemlélet tréningre jelentkező pedagógusoknak (4 fő) segítünk a tréningre való felkészülésben, ráhangolódásban. Önreflexióra buzdítjuk őket, feltérképezzük helyüket a munkaközösségben, az iskolai életben. Kapcsolódási pontokat keresünk az eddigi pedagógiai gyakorlatuk és a tréning között. Minitréninggel segítünk az iskola bármely pedagógusának a kreatív gondolkodás bemutatásával, konkrét, használható eszközök, módszerek átadásával. Akár nagy csoportban, az iskola bármely pedagógusának tartunk tréninget, workshopot a vállalkozói szemlélet témájában a gondolkodásmód bemutatásával és konkrét, használható eszközök, módszerek átadásával. Csoportos szervezetfejlesztési folyamat keretében áttekintjük az iskola pedagógusainak és vezetőinek munkafolyamatait, áttekintjük a kommunikációs modelleket, felvázoljuk a lehetséges problémákat, javaslatot teszünk a látens vagy felszíni konfliktusok kezelésére. VI. csomag Projekt csomag Workshopot tartunk a pedagógusok egy csoportjának a projektműködésről: hogyan érdemes projekteket létrehozni, hogyan tudjuk kapcsolni a már működő pedagógiai munkához, mi haszna a projektszemléletnek a tanításban?
Tanulmányút Tanulmányút - Bécs, 2 nap A bécsi tanulmányutat szakmai és személyes motivációként egyaránt fontosnak érezzük. Ezért szeretnénk lehetőséget biztosítani a csoport egy részének (iskolánként maximum 2-2 fő) arra, hogy egy bécsi szakmai látogatással egybekötött utazáson résztvegyen. Német és vagy angol nyelvtudás szükséges a tanulmányúton való részvételhez. A tanulmányútra való jelentkezést a szerződés megkötéséig, 2014. május 20-ig kérjük jelezni. Odautazás Szállás Vendég diákok Program Cél Budapest - Bécs - Budapest Egyéni elhelyezéssel Konferencia korhatár nélkül Kicsiben és nagyban Tudás, mint souvenir A program finanszírozza a résztvevőink számára az útiköltséget. A Bécs-Budapest között elérhető speciális turistajegy lehetőséget teremt arra, hogy 4 napon belül szabadon választott időpontban történjen meg az odailletve visszautazás. Az odautazás időpontját a tanulmányút programja jelöli ki, a visszaérkezés igény szerint történhet. A tanulmányút résztvevőinek szobákat foglalunk a tanulmányút idejére közös szálláson. A szállás költségeit a program állja. Egyeztetés alatt áll a helyi közlekedési költségek kérdése. (Részletes információval időben jelentkezünk.) Lehetőség van arra, hogy a programhoz csatlakozó iskolák diákjainak egy kisebb csoportja részt vegyen a konferencián. A jelentkezéshez német és/vagy angol nyelvtudás szükséges. A szakmai program két célja a konferencián való részvétel, és az iskolalátogatás. A fogadó intézmény a bécsi Schumpeter Handelsakademie, amely a középiskolai Vállalkozó szemléletű oktatás sikertötrénetének kiemelt intézménye, minthogy sokéves tapasztalat áll már a tantestület mögött e téren. www.bhakwien13.at/ A tanulmányút kiemelt célja az inspirációgyűjtés, tanároknak, diákoknak egyaránt. Szeretnénk láthatóvá tenni a program valódi működését, hatásait. Szeretnénk valós tanórai jógyakorlatokat bemutatni a pedagógusoknak, akik a szemlélet, a módszer egészéről nyerhetnek így teljesebb képet.
Együttműködés alapjai Együttműködés alapjai Szerződés és fenntartói jóváhagyás Rögzített résztvevők és szervezetfejlesztési igény Jelentkezési lap: bemutatkozás és motiváció A program alapját egy háromoldalú együttműködési megállapodás fogja jelenteni, az egyes iskolák, a nemzetközi program, valamint a programot képviselő IKSZE szervezet között. Írásos fenntartói jóváhagyást is szükséges kérni. A szerződéskötés feltétele lesz annak írásba foglalása is, hogy az iskola pontosan milyen típusú szervezetfejlesztői szolgáltatást szeretne igénybe venni. A programba bevont pedagógusok adatait is tartalmaznia kell, személyes garanciát vállalva a programvban való aktív részvételre. A tanárképzés résztvevőitől várjuk vissza kitöltve a mellékelt jelentkezési lapokat. Rövid bemutatkozásuk mellett szeretnénk megismerni személyes és szakmai motivációjukat. Ezt is kérjük feltüntetni, hogy mely diákcsoportokkal osztályokkal és milyen formában kívánják a képzésen hallottakat a gyakorlatban is megvalósítani.
Következő lépések Következő lépések - 2014. május 20-ig. Pedagógus csoport Programban résztvevő összesen 4 fő tanár kiválasztása: - Képzési ütemek szerinti beosztás, 2-2- fővel - Jelentkezési lapok (mellékelve) kitöltése és visszaküldése. E-mail cím: serban.brigitta@iksze.hu Szerződés A mellékelt együttműködési megállapodás ismeretében a szerződés megkötése. - A szerződés adatokkal való feltöltése: - választott pedagógusokkal - választott szervezetfejlesztési igény feltüntetésével - fenntartói jóváhagyás igénylésével Tanulmányút - igényfelmérés Kérjük jelezni, pedagógusaik részt kívánnak-e venni a bécsi tanulmányúton 2014. novemberében. Iskolánként legfeljebb két fő jelentkezését tudjuk elfogadni. Kérjük jelezzék azt is, volna-e érdeklődés arra, hogy diákok is csatlakozzanak az iskolából, a konferencia látogatáshoz.
Kapcsolat: Serbán Brigitta serban.brigitta@iksze.hu T.: 06-20-237-8415; 06-20-228-9387 Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesület 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. www.iksze.hu