Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta

Hasonló dokumentumok
Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról

Opponensi vélemény. Müller Róbert: Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely- Fenékpuszta című akadémiai doktori értekezéséről

Késő római temető, Lussonium

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

régészeti feltárás július 28-ig végzett munkáiról

2006. november 28-ig végzett munkáiról

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar. Szücsi Frigyes

Késő antik transzformáció(k) a valeriai limes mentén

JELENTÉS A BÜKKÁBRÁNYI LIGNITBÁNYA TERÜLETÉN 2011-BEN VÉGZETT ÁSATÁSOKRÓL

A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication

A IX-XI. SZÁZADI MAGYAR ÍJ

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész

Szakmai beszámoló a Korok és emberek című kiállításról

Antropológia a terepen Field anthropology

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról

Propaganda vagy útleírás?

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

Intercisa castellum és vicus évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása

A Jászság kapuja Jászfényszaru. régészeti leletek, kulturális emlékek Jászfényszaruból. időszaki kiállítás. A kiállítás ismertetője

Örökségvédelmi hatástanulmány a tervezett Kiskunmajsa Ipari Park közművesítésének engedélyeztetéséhez szükséges előzetes vizsgálati eljáráshoz

OPPONENSI VÉLEMÉNY. 1. A B. bronchiseptica dermonekrotikus toxin (DNT) kórtani szerepének vizsgálata egérben és sertésben.

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

72007.(...) rendelet 1. számú függeléke

VI/12/e. A CÉLTERÜLETEK MŰKÖDÉSI, ÜZEMELTETÉSI JAVASLATAINAK KIDOLGOZÁSA A TÁJGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL (NAGYKUNSÁG)

HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MEGHATÁROZOTT TERÜLETRE VONATKOZÓ ÉVI 3. SZ. MÓDOSÍTÁSA

Varga Gábor: Földrajzoktatás és földrajzi műhelyek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Báta középkori plébániatemplomának feltárása

Előzetes programterv

Záróbeszámoló a. Népvándorlás kori germán és avar leletkorpuszok. című K számú OTKA pályázat eredményeiről

A DUNA TISZA KÖZE AVAR KORI BETELEPÜLÉSÉNEK PROBLÉMÁI. Témavezető: Dr. Madaras László Nyílvántartási szám: T

Régészet Napja május 26. péntek,

Egyházaskesző településrendezési tervének módosítása

AZ AQUINCUMI ORGONA KÁBA MELINDA

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

Láng Orsolya BTM Aquincumi Múzeuma 1031 Budapest, Záhony u.4.

Hadak útján Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciája MEGHÍVÓ

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

ESETTANULMÁNY : FELDEBRŐ ÁRPÁD-KORI TEMPLOMA I. rész Építéstörténet és művészettörténet

A magyarok genetikai gyökerei a szlovák genetikusok előadásában.

Szerzői ismertető ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM KOSSUTH LAJOS HADTUDOMÁNYI KAR HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA. Bernát Péter

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

Bogyoszló településrendezési tervének módosítása

HATÁROZAT TERVEZET. Csévharaszt község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. ( ) számú határozata a Településszerkezeti Terv megállapításáról

NAGYRÁBÉ NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV

Dr. OROSZ BÁLINT. főosztályvezető. BM Örökségvédelmi Főosztály. Az örökségvédelem átalakulása. (előadás vázlat)

A Visegrád Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd keltezése a kerámia anyag alapján (déli épületszárny)

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Epidemiológiai szakápoló szakképesítés Epidemiológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat november 16.

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján ( )

1. MATEMATIKA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI FELADATSOR

Jelentés az aquincumi polgárváros területén folytatott műszeres leletkutatás, ásatás és lelőhelyvédelmi munkák első üteméről

Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei

Pomáz, Nagykovácsi puszta

BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK

Archeometria - Régészeti bevezető 3.

Straub Péter - Publikációs lista régészeti osztályvezető

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA. Takács Károly 1 Füleky György 2

CSOPAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS ANYAGA

Stibrányi Máté MNM-NÖK

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő ( km)

DACIA HATÁRÁNAK LÉGIRÉGÉSZETI KUTATÁSA

Budakalász-Luppa csárda késő rézkori temető feldolgozásának eredményei

ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ AZ EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGÁHOZ. Általános útmutató

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG MÁRCIUS

Kutatási Jelentés a Tata Angolpark területén május 11. és május 14. között folytatott kertrégészeti feltárásról

(A településről készült katonai felmérés1785-ből)

Tárgy kredit. Tárgy-felvétel típusa

Értékelési útmutató a középszintű szóbeli vizsgához. Angol nyelv

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Átnézeti térkép Kivonat az érvényben lévő szabályozási tervből Kivonat az érvényben lévő szerkezeti tervből

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA RÉGÉSZETI PROGRAM DOKTORI (PhD) DISSZERTÁCIÓ

TISZATENYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

RÉGÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés

Archeometria - Régészeti bevezető 3.

KÖZÉPSZINT BESZÉDKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE

A kvantitatív kutatás folyamata

A Vásárosnaményi kistérség integrált területfejlesztési, vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programja

Sajószentpéter-Vasúti őrház, 2008

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Értékelési szempont. A kommunikációs cél elérése és az interakció megvalósítása 3 Szókincs, kifejezésmód 2 Nyelvtan 1 Összesen 6

Szakmai előrehaladási jelentések rendje

ıl Tétel a négy világ urának székhelye

MAGYAR REG ESZET AZ EZREDFORDULÓN

Kőeszközök, kerámiák és fémek archeometriája Kőeszközök

A dokumentáció tartalma kizárólag a PESTTERV Kft. hozzájárulásával használható fel, a szerzői jogok védelmére vonatkozó előírások figyelembevételével.

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!)

ABTM Aquincumi Múzeuma ebben az évben kezdte

Középszintű szóbeli érettségi vizsga értékelési útmutatója. Olasz nyelv

K I V O N A T. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ. Az Árpád-kori Kána falu állatcsontjainak vizsgálata

Átírás:

Opponensi vélemény Müller Róbert, Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta című akadémiai doktori értekezéséről Keszthely-Fenékpuszta a magyar régészet egyik emblematikus lelőhelye. Nemcsak azért, mert Lipp Vilmos vezetésével, több mint 125 évvel ezelőtt itt történt az egyik első, a magyarországi népvándorlás kori régészetet megalapozó feltárás, hanem mert az azóta is folyamatosan zajló kutatások nyomán egy különös jelentőségű, történeti korszakok határán átívelve használt lelőhely-együttes körvonala bontakozott ki, mely Pannonia késő római kori település szerkezete és története szempontjából is meghatározó fontosságú. A feltárások nyomán egyre bővülő topográfiai kép középpontjában a késő római kori erőd áll, védműveivel és belső épületeivel, ezt egészítik ki az erőd egykori lakosságának temetői. Az egyre teljesebbé váló topográfiai kép egyre jobb esélyt ad arra, hogy a nagy régészeti és történeti kérdések ne maradjanak megválaszolatlanul: így többek között a késő római kori erőd építéstörténete, a római népesség továbbélése a provincia feladását követően, s a későbbi erődlakók kapcsolatai és régészeti hagyatékuk származásának vizsgálata. Késő római kori és népvándorlás kori lelőhely kutatását hazánkban talán soha ekkora és ilyen hosszantartó figyelem nem kísérte. A nemzetközi érdeklődést, pedig jól mutatja, hogy a témával kapcsolatban rendszeresen állást foglal a külföldi kutatás is. Ezt igazolja a 2006-ban Kontinuität und Migration in und um Keszthely-Fenékpuszta ab der Spätantike bis zum 9. Jahrhundert címmel létrehozott német-magyar projekt is. A tudományos vállalkozás egyik célkitűzése a korszerű módszerekkel történő új kutatások mellett a korábbi feltárások leletanyagának modern feldolgozása és sorozatban történő közlése. A publikáció sorozat a déli erődfal előtti, extra muros elhelyezkedő, kiterjedt temetkezési sáv feldolgozásával kezdődött. A Castellum Pannonicum Pelsonense sorozat első köteteként jelent meg a Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta című munka, Müller Róbert tollából. A disszertáció témájául szolgáló kötet a feltárások megkezdésétől, 1885-től egészen az 1999/2000-ben végzett ásatásokig tekinti át a déli erődfal előtti sírmező kutatását, melynek külön értéket ad, hogy a szerző, az 1970-es évek elejétől bekapcsolódva a munkába, maga is évtizedeken át részese volt a feltárásnak. Ásatási tapasztalatai, megfigyelései, pótolhatatlan 1

helyismerete valamint eddigi tudományos munkássága megkerülhetetlenné teszik személyét a téma feldolgozásában. A Keszthely-fenékpusztai lelőhellyel a szerző kapcsolata nemcsak tudományos, hanem ahogy a munka előszavában erről maga vall személyes, s az erőd kutatása végig kísérte hosszú szakmai pályafutását. A nyomtatott mű 348 oldalon, 1489 lábjegyzet, 101 rajzos tábla, 24 fotó és 6 elterjedési térkép segítségével tárgyalja a témát. (A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a kötetben három, más szerzők tollából származó, a leletanyag értékelése szempontjából fontos kiegészítő tanulmány is helyet kapott, melyek azonban nem tekinthetők a disszertáció részének.) A disszertáció szerkezete világos, jól tagolt, a temetőpublikációk hagyományos, kidolgozott logikája mentén halad. Rövid bevezető részt követően, mely a feltárások előzményét és lefolyását mutatja be, kronológiai sorrendben tekinti át a feltárási szakaszokat, majd az értékelő rész következik. Ennek elején áll a sírmező tagolt topográfiáját bemutató fejezet, majd a temetkezési szokások elemzése és a temetkezésmódok bemutatása következik, melyet a leletanyag értékelése követ. A munka végén A temetők datálása és interpretációja című fejezet három nagyobb kérdéskört dolgoz fel: a késő római kori temetők és az erőd építése, a kontinuitás és a Keszthely-Kultúra korai szakasza, végül a Karoling-kori temetők kérdése. Opponensi véleményem, kutatási területemnek megfelelően, elsősorban az értekezésnek a késő római korszak temetőit, leletanyagát vizsgáló, illetve a késő római kori népesség továbbélésének kérdését tárgyaló részeit érinti. A munka első része a régészeti forrásközlő, a következtetések levonását megalapozó fejezetek sora, a temetkezések leírása. A disszertáció több mint felét kitevő, terjedelmes fejezet, a déli városfal előtti sírmező több mint 1000 sírját közli (12. old.: legalább 1094 sír, 152. old.: 1099 sír, a tézisek 4. oldalán:1100 sír). Az egységes szerkezetben, a feltárás kronológiai rendjében közölt anyagról minden lehetséges adatot szerepeltet, ami érdemi információt szolgáltat az egyes temetkezésekről. A korábbi feltárásokból származó sírok közlése igazi adatmentés, jelentős kutatómunkával járt, sokszor ásatási naplók homályos bejegyzéseiből kellett a szerzőnek a szükséges alapadatokat (irányítás, mélység, a sírgödör mérete, a csontváz állapota, helyzete, a nem meghatározása, a sírmellékletek leírása, helyzete) kinyernie. Minden sírleírás végén ahol ezt a szerző lehetségesnek tartotta - szerepel datálás, elsősorban a mellékletek alapján, de számos esetben vállalkozik melléklet nélküli sírok korszakhoz sorolására is, temetkezési szokások (pl. kőpakolásos rítus) vagy a csontváz állapota alapján is. A datálás egyébként az esetek többségében már interpretált, sírhorizonthoz való besorolást 2

jelent. A sírhorizontokat a Bevezető fejezetben előre meghatározott, három nagy korszakhoz köti. 1. a késő római kor (helyenként a későantik kifejezés alkalmazásával), mely a 4. századtól az 5. század első harmadáig, feléig tartó időszakot öleli fel, 2. a Keszthely-kultúra korai szakasza, a 6. század utolsó harmada és a 7. század első harmada közötti időszak, 3. a Karoling-korszak, a 9. század második felétől kezdődően. A síroknak a nagy sírhorizontokhoz, interpretáció alapján történő besorolása, egyfelől megkönnyíti a temető időrendi képének felrajzolását, ugyanakkor nehezíti a kronológia árnyalását. A szerző az értékelést A temetők topográfiája című fejezettel kezdi, amely általában a temetőelemzéseket követően tárgyalt téma. Jelen esetben azonban indokolt a téma kiemelése, tekintettel arra, hogy a további elemzés szempontjából kulcskérdés, hogy a déli erődfal előtti sírmezőt egyetlen, de összetett, részekből álló temetőként, vagy több, egymástól függetlenül használt temetőként értelmezi. A feltárások nyomán felszínre hozott temetőrészek összetartozása már a kutatás korai fázisában vitatott volt. A szerző által végzett kutatóárkos feltárások azonban egyelőre alátámasztják a több-temetős verziót, ugyanis a feltárt részek között több tíz, sokszor 40-50 méteres sír nélküli sávokat tapasztalt. A bizonyosan egy temetőt alkotó, azonos időszakban használt sírcsoportok között személyes tapasztalatom szerint is - a római és a késő római időszak reguláris temetőiben ennél jóval kisebb távolságok vannak. A szerző a temetők közötti jelentős üres sávok, valamint a kor szerinti sírhorizontok alapján összesen hat temetőt különít el. Ha megvizsgáljuk a temető térképet szinte bizonyos, hogy a sírok a déli erődfal előtt két nagyobb, kelet-nyugati irányú zónában helyezkedtek el. A szerző a faltól távolabbi, 100 méterre elhelyezkedő zónában három, nagyjából azonos korú (késő római kori) temetőt különít el (I.-III.), melyek közül kettő, a Lipp-féle sírok (benne egy jelentős csoporttal, mely a Keszthely-kultúra korai szakaszához tartozott) és az erődből dél felé kivezető út keleti oldalán feltárt temető pontos helyzete tisztázatlan. Nagyobb biztonsággal, a szuperpozíciós esetek tanúságát felhasználva különíthető el az erődfal melletti 20-30 méter széles sávban elhelyezkedő, a leletanyag alapján különböző korú sírhorizontokat tartalmazó temetkezési zóna. A IV. temető késő római kori sírjai fölé, a déli kaputól nyugatra az V. temetőnek, a Keszthely-kultúra korai szakaszához tartozó sírjai kerültek, míg a VI. temetőt a Karoling-korban a déli kapu két oldalán nyitották. (A szerző utal egy VII. temetőre is, mely a déli erődfal keleti sarkától 200 méterre, délre helyezkedett el. Ennek a temetőnek a vizsgálata azonban nem a disszertáció témája.) A temetők a szerző szerint is csak feltételezett - lehatárolása azonban egyelőre, a részben hiányzó temetőtérképekkel, a csak részlegesen, s zömmel kutatóárkok segítségével, kisebb részben összefüggő felületben feltárt 3

temetőkre vonatkozólag, csupán előre mutató munkahipotézisnek tekinthető. A temetők kiterjedését célzó kutatóárkos feltárási metódus alapján a temetkezések rendjét sem lehet egyelőre pontosan követni. A szerző e tekintetben azonban néhány fontos megfigyelést tett: az érmek tanúsága szerint az erőd déli kapujából kiinduló út nyugati oldalán lévő temető (III.) késő római temetkezései nem az erőd felől, az útról indulnak, hanem - az érmék és egyes tárgytípusok alapján, a 4. század közepén, vagy középső harmadában, - nyugati irányból. Ennek a megállapításnak talán az erőd létesítése és a temetők közötti kapcsolat szempontjából lehet jelentősége. A temetők feldolgozásával kapcsolatban érdemes annak módszeréről is néhány szót szólni. Az opponensnek hiányérzete támad az értékelő fejezeteket olvasva, hiányoznak a temetőpublikációkban ma már általánosan elterjedt, a statisztikai elemző módszerekhez kapcsolódó alátámasztó táblázatok, illetve ezek grafikonok formájában, vagy térképre vetített vizuális megjelenítése. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a szerző a feldolgozás során bizonyos mértékig használta a statisztika eszközeit, erre mutatnak a szövegközti statisztikai számadatok, az arányokat mutató százalékos megoszlások, valamint a közölt elterjedési térképek. Persze az opponens rögtön több érvet is tud felsorakoztatni annak indokaként, hogy miért mondott le a szerző ezek összeállításáról vagy közléséről. Egyrészt a jelenleg rendelkezésre álló temetőtérképek hiányosak, a felületi feltárások helyének kivételével elemzésre kevéssé alkalmasak. Emellett a korai feltárások sírdokumentációinak pontatlansága sem erősíti a statisztikai módszerek eredményes és megbízható alkalmazhatóságát, továbbá a temető jelenlegi feltártságát a szerző mindössze 20%-ra becsüli. Éppen ezért korrekt a fejezetcsoport címe, ugyanis értékelésről (Auswertung) van szó, nem pedig temetőelemzésről (Gräberfeldanalyse). A temetkezési szokások sok szempontú értékeléséből a szerző csak néhány fontosabb megfigyelését, illetve megállapítását emelem ki. Valamennyi vizsgált temetőben jellemző a sírok nyugat-keleti irányítása, ami általános tendencia a késő római korban, ugyanakkor ahogy ezt a szerző is hangsúlyozza a fenékpusztai temetőkben feltűnő a nagyfokú egységesség, figyelembe véve a kiterjedt területet, a magas sírszámot és a hosszú használati időszakot. Talán némi magyarázatot adhat erre elsősorban az erődfal mellett kialakított temetkezési zónában az erődfal sokáig és messzire látszó, markáns vonulata, mely egyfajta léniaként szolgálhatott. A látszó építészeti elemek figyelembe vétele a sírok kialakításánál megfigyelhető Fenékpusztán pl. az erődfalon belül, a horreumnál létesített sírok esetében 4

(Heinrich-Tamáska Müller Straub, 2012. 37.o), vagy távolabbi példát említve, Aquincumban a korábbi canabae felhagyott épületei közé ásott sírok esetében. Megfigyeli a szerző továbbá, hogy a padkás sírok egymás közelében helyezkednek el, ami véleményem szerint az eltemetettek közötti kapcsolatra utalhat. Hosszan tárgyalja a temetőkben előkerült téglasírok és a sírépítmények típusait, megoszlását. Nem kizárt azonban, hogy ebben a témában a területen nemrégiben készült légifotók és geofizikai vizsgálatok nyomán új eredmények születhetnek. (Heinrich -Tamáska Müller Straub 2012, 33-34.) Különleges, figyelemreméltó eredményre jut a szerző a melléklet nélküli sírok egy csoportjának vizsgálata során. A melléklet nélküli sírokban fekvő csontvázak egy része a környezetében, azonos talajban lévő más csontvázakhoz képest sokkal rosszabb állapotban volt. Ugyanezt tapasztalta a Keszthely-kultúra korai szakaszára datálható mellékletű, fakoporsós temetkezések esetében is. Publikált párhuzamok alapján a szerző a fakoporsóról a csontokra átterjedő könnyező fagombafertőzéssel magyarázza a jelenséget, mely néhány kivételtől eltekintve valamennyi korai Keszthely-kultúrához tartozó temetkezésre jellemző volt. A leletanyag értékelésével foglalkozó fejezetek a szerző széles körű anyagismeretét bizonyítják, a késő római kortól a népvándorlás kor végéig. A leletanyagot típusok szerint, s ezen belül korszakokhoz rendelve közli. Az egyes tárgycsoportok ismertetését bőséges jegyzetanyag támogatja. A leletanyag vizsgálatát az érmekkel kezdi, hangsúlyozva az érmek terminus post quem keltező értékét. A temetőkből származó több mint másfélezer érem túlnyomó többsége II. Constantius és I. Valentinianus uralkodása közötti időszakra tehető, s zömmel a késő római kori sírokból származik. Egyaránt részletesen tárgyalja az egyes korszakok jellegzetes, gyakori viseleti tárgyait és ritkán előforduló leleteit. Ritka, de nem egyedülálló lelet a svasztika-fibula, mely Fenékpusztán egy, a Keszthely-kultúrához köthető női sírból, valamint egy szórványleletből ismert. Használata a 2. század közepe után indult, de a 3.-4. században is viselték. Római környezetben azonban elsősorban a rajnai és a dunai limes mentén, a katonaság körében volt kedvelt. Ugyancsak különleges leletnek számít a fenékpusztai temetők leletanyagában a szegelt cipő, mindössze három sírból került elő, melyek közül kettő női sír volt. A késő római kori temetőkben ritka lelet azonban a limes mentén, Aquincumban, a katonaváros északi temetőjében, a temető szélén elhelyezkedő sírcsoport hat férfisírjából került elő, egyikükben egy 4. századi katonai öv vereteivel. Ez arra utal, hogy a szegekkel kivert talpú cipő még ebben az időszakban is része lehetett a katonai viseletnek. A Budapest-Gazdagréten feltárt késő római kori temető egyik férfisírja ugyancsak szegelt cipőt tartalmazott. 5

A Keszthely-fenékpusztai temetők késő római kori kerámia edénymellékletei kevésbé változatosak, mint a provincia többi temetőjének anyaga, ezzel szemben az üvegek mennyiségben - és egy-egy különleges darab esetében - minőségben is felülmúlják az anyagedényeket. Az üvegedények sokszor rossz megtartásuk miatt a feltárást követően megsemmisültek. A leggyakoribb forma a korsó és a pohár, ami a korszak gyakori edénykombinációja. Az értékelés összefoglaló fejezete a temetők datálását és interpretálását nyújtja. A késő római kori lakossághoz köthetők az erődfaltól távolabb elhelyezkedő temetkezési sáv legkorábbi, többnyire egyrétegű temetői. A szerző szerint e temetőket kis eltéréssel, nagyjából egy időben nyitották, egymás közelében, a sírmellékletek és az éremleletek alapján a 4. század középső harmadában. A külön temetők egyidejű létesítésének indokaként a szerző feltételezi, hogy az erőd építéséhez a provincia más-más területeiről telepítettek be közösségeket, akik saját, különálló temetkezési helyet használtak. Ezt az elképzelést alátámasztja a szerzőnek az a megfigyelése, hogy a III. (általa feltárt és jól megfigyelt) temető használata nem az erőd felől indul, továbbá, hogy a legkorábbi sírok a leletanyag alapján nem a katonasághoz köthetők. Az elmélet további alátámasztásához talán érdemes lenne az egyes temetőkből származó érmek vizsgálata a kibocsátó verdék szempontjából. (A Budapest Gazdagréten elvégzett ilyen jellegű vizsgálat például jól mutatta a temető két csoportjának eltérő kapcsolatrendszerét.) Emellett a kérdés megválaszolásában az antropológiai anyag további, módszeres stroncium-izotóp vizsgálata is segíthet, ahogy azt Fenékpuszta esetében már több ízben eredményesen alkalmazták. (Schweissing 2009, 101-105., Straub 2009, 65.) A temető anyagának értékelése nyomán a szerző az erőd építését a 4. század középső harmadára helyezi, ezzel állást foglal abban a vitában, mely a pannoniai belső erődök sorába tartozó fenékpusztai erőd építésének ideje körül kialakult. A késő római kor későbbi fázisában kerül sor, már az erőd déli falának védelmében történő temetkezési sáv kialakítására. Míg az erődtől távolabbi temetőket legkésőbb az 5. század közepén felhagyták, az erődfalnál lévő temető használatát az 5. század végéig, a 6. század elejéig feltételezi. Ide sorolja a temetkezési zóna valamennyi, jó megtartású csontvázat tartalmazó, melléklet nélküli sírját. Ez a temetkezési zóna már többrétegű, a késő római kori sírokra kerültek a Keszthely kultúra korai szakaszának az avar honfoglalást követő temetkezései, 568 és 630 között. A temetkezések száma a korábbi időszakhoz képest jelentősen megnő, amelyet a szerző egyértelműen az új jövevények megjelenésével magyaráz, 6

s ezzel a szerző egy újabb, ezúttal a Keszthely-kultúra kialakulása körül kibontakozott vitában foglalt állást az erőd déli temetőinek vizsgálata nyomán. Összegezve: Müller Róbert a Keszthely-fenékpusztai erőd déli fala előtti temetőkről írott doktori értekezése nemcsak alapos forrásközlés, s nemcsak a további temetőkutatások megalapozása, hanem egy hosszú kutatási korszak eredményeit összegző, s és a korszak sokat vitatott történeti kérdéseinek megválaszolását elősegítő munka. Müller Róbert doktori értekezését elfogadom és javaslom számára a Magyar Tudományos Akadémia doktora cím megítélését. Budapest, 2013. május 30. Zsidi Paula PhD 7