MERT HA IRUNK NÉPDALT, MÉRT NE NÉPMESÉT?

GULYÁS JUDIT MERT HA IRUNK NÉPDALT, MÉRT NE NÉPMESÉT? A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával A címlapon: Rozália kisasszony könyvei között Éva kisasszony Szuszmir kályhafűtő mesemondását hallgatja. Vízfestmények Csokonai Vitéz Mihály A méla Tempefői c. drámájának Bíró Mihály készítette kéziratos másolatában (1807 1809) Csurgói Református Gimnázium Könyvtára, K. 90. sz. ISBN 978 963 05 8751 8 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2010 Gulyás Judit, 2010 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Szerkesztette: Vajda Ambrus; Felelős szerkesztő: Tárnok Irén Termékmenedzser: Egri Róbert; Fedélterv: Kaszta Mónika Nyomdai előkészítés: Győrei D. László A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda végezte Felelős vezető: Ujvárosi Lajos Martonvásár, 2010 Kiadványszám: TK090042 Megjelent 22 (A/5) ív terjedelemben HU ISSN 0077-6602 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

Tartalomjegyzék ELŐSZÓ... 7 A 19. SZÁZADI MAGYAR MESÉK KUTATÁSÁNAK EREDMÉNYEI, PROBLÉMÁI ÉS LEHETŐSÉGEI... 13 Az ismert szövegek... 15 Az ismeretlen szövegek... 23 Az irodalomtörténet és a folklorisztika érdekkörén kívül... 25 A kora 19. századi meseszövegek idegensége és kétes státusa... 33 A népmese irodalmi mese kategóriák alkalmazásának implikációi... 38 A népköltészeti szövegek írásbeli reprezentációjának hitelessége... 43 19. századi mesetextualizáció: a szóbeliség írásbeliség médiumváltás technikái... 45 Mesegyűjtés... 45 A meseszöveg szerkesztése és kiadása... 53 Változatképződés, rekonstrukció, filológia... 55 Az 1840-es évek népmese műfaj-megjelölésű irodalmi művei... 57 KÍSÉRLETEK A NÉPMESE MŰFAJNAK A SZÉPIRODALOMBA VALÓ BEVEZETÉSÉRE AZ 1840-ES ÉVEKBEN... 59 Petőfi Sándor: János vitéz. Népmese (1845)... 59 Szájhagyomány, ponyva, irodalmi mű... 60 A címről és a kettős fázisú megírásról... 64 A legelőtől Tündérországig... 67 A János vitéz ún. epizódjeleneteinek értelmezéséről... 72 Műfaji kétségek a János vitéz 19. századi recepciótörténetében... 79 A János vitéz paratextusának műfaji utalásai... 80 Vígeposz vagy mese: az 1845 1849 közötti recepció... 83 5

6 Vígeposz, tündérmese, népies beszély: az 1850 1865 közötti recepció... 99 Az 1865 1900 közötti recepció... 103 A néprege, a népmonda és a tündérrege Tompa Mihály költészetében... 117 Gömör, Borsod, Zemplén... 121 Köznemesség és mesemondás... 123 Kollégiumi mesemondás... 128 Az irodalmi pálya kezdete és jellege... 130 A Népregék, népmondák összeállítása: anyaggyűjtés, korai publikációk... 133 A megjelentetés előkészületei... 155 A kötetcímről és az alkalmazott műfaji terminusokról... 158 A tradíció olyan, mint a hang, melyet a szél messziről hoz felénk. 162 A Népregék, népmondák egykorú fogadtatása... 174 Folklór és irodalom: Tompa újabb műfaji tervei... 187 Tompa Mihály tündérmitológiája... 190 Arany János: Rózsa és Ibolya. Népmese (1847)... 203 A Rózsa és Ibolya mesetípusának nemzetközi változatai... 203 A típus 19. századi magyar variánsai... 209 Arany János és családjának meseismerete... 216 Arany János, Ercsey Julianna és Arany László szövegváltozata... 225 A nagyszalontai folklórgyűjtés variánsai... 234 A Rózsa és Ibolya megírását és korabeli fogadtatását meghatározó szituáció... 246 Egy mese terve... 251 Szép tárgy, a gonosz; nagyon költői... 265 A Rózsa és Ibolya egykorú fogadtatása... 271 A Magyar Szépirodalmi Szemle kritikai megjegyzései a Rózsa és Ibolyáról... 278 Henszlmann Imre bírálata a Rózsa és Ibolyáról... 282 Tompa Mihály a Rózsa és Ibolya egykorú fogadtatásáról... 297 ÖSSZEGZÉSKÉPPEN... 301 IRODALOM... 307

ELőszó Ebben a könyvben egy olyan időszak szöveghagyományának egy szegmensét vizsgálom, amelyre a néprajztudomány, illetve az irodalomtörténet-írás a népköltészet felfedezése és az irodalmi népiesség kategóriákat alkalmazza hagyományosan. Bármilyen leíró megnevezést használunk is ezen időszak jellegzetes szövegalkotási folyamataira, ezek egyik közös vonása, hogy ugyanarról a jelenségről tudósítanak, vagyis a népköltészetnek mint a specifikus nemzeti szöveghagyomány hordozójának értékelvű szemléletéről, illetve egy olyan törekvésről, amely ezt az értékként azonosított, alapvetően a szóbeliségben létező korpuszt (illetve annak bizonyos elemeit) az írásbeliség révén kívánta rögzíteni, annak érdekében, hogy az írásbeli integráció révén egy hagyományközösségre épülő nemzeti irodalom jöhessen létre. Ez az integráció az írásbeliség közegében ment végbe tehát, hiszen az írásbeliség médiuma több szempontból is nélkülözhetetlen volt e folyamat során, amennyiben a szóbeliség nehezen megragadható, tünékeny természetével szemben képes volt e szövegeket rögzíteni, előadóhoz és alkalomhoz kötött létmódjuktól függetleníteni. Az írásbeli szövegrögzítés archiváló-dokumentáló funkciója ( gyűjtés vagy mentés ) mellett azonban arra is alkalmas volt, hogy a nyomtatás révén ezen az írásbeli rögzítéssel némiképpen változékonyságuktól és performatív aspektusuktól is megfosztott szövegeket azután a magyar nyelvterület egészére eljuttassa, ezáltal a lassú, időben elhúzódó szóbeli hagyományozással szemben széles nyilvánosság számára elérhetővé tegye. A szóbeli hagyomány bizonyos szövegtípusainak az írásbeliségbe való áthelyezésére vonatkozó törekvés nem csupán tudományos vizsgálódások formájában jelentkezett, hanem művészeti folyamatok részeként is, amennyiben a népköltészet mintaként szolgálva számottevő hatást gyakorolt az irodalom stíluskonvencióira és poétikai rendszerére. A magyar irodalom műfaji rendszerében ennek megfelelően új műfajok (pl. népdal, rege, ballada, mese) tűntek fel az 1820 és 1860 közötti időszakban több-kevesebb sikerrel. A szóbeli szöveg- 7

hagyománnyal való szembesülés tehát esztétikai-poétikai lehetőségek kiaknázására is módot adott, és a népköltészetnek az irodalomba való bevonása során a népköltészet funkciójának olyan értelmezése, amely szerint az a nemzeti irodalom megteremtésének vagy legalábbis megőrizve megújításának záloga, fontos motivációs erőként működött ezen folyamat hátterében. A könyv a magyar irodalomtudományban az utóbbi években megindult, a 19. századi irodalmi népiesség programját (annak koncepcióit, megvalósulását és hatását) vizsgáló, a népköltészet és az irodalom intenzív kölcsönhatásának időszakából származó szövegeket újraolvasó kutatási irányhoz csatlakozik a folklorisztika térfeléről. A korszak sajátosságaiból adódik, hogy amennyiben távolabbi célként az intézményesült folklorisztika szaktudományos vizsgálatait megelőzően lejegyezett 19. századi magyar népköltészeti szövegek feltárását és értelmezését kívánjuk elvégezni, ehhez szükséges megismerni és megérteni a korabeli irodalmi-kulturális elitnek a népköltészetre vonatkozó előfeltevéseit s a népköltészeti alkotások közzétételének gyakorlatából kirajzolódó koncepcionális jellegzetességeit, hiszen amit a 19. századi magyar népköltészetről tudunk, csak azok révén tudjuk, akik ekkor az elitkultúra részeseiként a folklóralkotásokat írásos formában rögzítették, szelektálták, szerkesztették, és új kontextusban közzétették. Az egyes fejezetekben közelebbről azt vizsgálom, milyen kísérletek történtek a reformkori magyar kultúrában, ezen belül az 1840-es évek második felében arra vonatkozólag, hogy egy folklórműfajt, nevezetesen a tündérmese műfaját beillesszék a szépirodalom műfaji-esztétikai rendszerébe. A jelenség folklorisztikai implikációi első pillantásra feltehetően nem számottevőek, e könyvvel többek között mégis azt szeretném bemutatni, hogy egy ilyen jellegű vizsgálódás a tündérmesék korabeli ismeretére, használatára vonatkozólag is fontos adalékokkal szolgálhat. E forráscsoport vizsgálatának néprajzi relevanciája abból a körülményből fakad, hogy 1850-ig bezárólag igen kevés magyar nyelvű meselejegyzést ismerünk, a nyomtatásban napvilágot látott, ismert meseszövegek száma alig pár tucatnyi. Szórványos folyóiratközlésektől eltekintve magyar népmesék magyar nyelven az elitkultúra intézményrendszere biztosította nyilvánosság fórumain méghozzá olyan specifikus kontextusban, amely a népköltészetet értékként és általában a megismerés, valamint a nemzeti önismeret, önszemlélet tárgyaként reprezentálja 1846 1848 előtt, a Népdalok és mondák köteteit megelőzően nem jelentek meg, a magyar népmesékre vonatkozó első tanulmány 8

pedig csupán 1847-ben látott napvilágot (két évtizedig nem követte hasonló). Míg például a népdal iránt már a korábbi évtizedekben is számottevő érdeklődés jelentkezett (a gyűjtési felhívásokban és a szépirodalomban is ez volt a preferált műfaj), a népmese igazán majd csak 1850-es évek második felétől nyert teret a népköltészeti szövegközlésben. A tárgyalandó időszakból tehát kevés népmesei szöveg és még kevesebb, a mese műfajra vonatkozó reflexió ismeretes. Ezt a hiányt hidalhatja át részben az a forráscsoport, amelyet azok a mesék (illetve az azokra vonatkozó egykorú reflexiók) képeznek, amelyek a szépirodalom részeként, ám a népmeséket imitálva jelentek meg az 1840-es években. Olyan, az írásbeliségben keletkezett, szerzői névhez kötött, verses epikai műveket vizsgálok tehát, amelyek közös vonása, hogy ezek mindegyike népmese (illetve korabeli szinonimával: pórrege, népmonda, néprege) szerzői műfajmegjelöléssel látott napvilágot. Horváth Jánosnak a magyar irodalom fejlődéstörténetéről szóló munkáját megalapozó nevezetes definícióját követve és adaptálva ( Mert hisz a mi kérdésünk csak az lehet: mikor mit tartottak irodalomnak, nem pedig, hogy mi mit tartunk annak ): a magam számára népmese az, amit a korban annak tartottak. A 19. század közepén népmeseként megjelent irodalmi művek kapcsán megfogalmazott alkotói és befogadói kétségek, problémák, vélemények, értékelések azért tarthatnak számot a folklorisztika érdeklődésére, mert közvetett módon legalább részben feltárhatják azt a műfaji kompetenciát, melynek a korszak népmesegyűjtői, népmesekiadói, majd népmeseolvasói birtokában lehettek. E műfaji kompetencia vizsgálata ahhoz is hozzásegíthet, hogy rávilágíthassunk azokra az előfeltevésekre, melyek a korszakban a népmesekiadókat, illetve a meséket is tartalmazó népköltési gyűjtemények szerkesztőit a szövegek közzétételének és elrendezésének munkálatai során vezérelték, és amely előfeltevések igen sok ponton eltérnek a 19. század végén intézményesülő szakfolklorisztika folyamatosan (és esetenként reflektálatlanul) módosuló textológiai elveitől és gyakorlatától. Az 1820-as évektől mesei szüzsék szépirodalmi felhasználására több kísérlet is történt, a drámai kidolgozások mellett (melyek eklatáns példája Vörösmarty Csongor és Tündéje, de idekapcsolhatók a tündérjátékok is), a jelentős hagyományokra támaszkodó magyar verses epika, illetve az alakulófélben lévő prózaepika művelői is megpróbálkoztak a szóbeliségben hagyományozódó narratív szövegtípusoknak (mese, monda, ballada) az irodalmi szöveghagyományba való 9

integrációjával. Az úgynevezett népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (és később felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett triumvirátusa vagyis Petőfi, Tompa és Arany 1845 és 1847 között három egymást követő évben jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyek a népmese vagy a néprege/népmonda műfajmegjelöléssel reflektált módon a folklórepikából vették szüzséjüket (János vitéz, népmese; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya meséje, népmese). Ezek vizsgálata során egyfelől kérdés lehet tehát, miként viszonyulnak ezek a művek egymáshoz, s a korban érzékelhető volt-e egyáltalán ezek bármilyen szempontból való kapcsolata, vagy sem. Másfelől érdemes lehet abból a szempontból is megnézni e szövegeket, hogy milyen szerepet tölthettek be az adott költői életmű felépítésében. Harmadrészt vizsgálható, hogy a keletkezési körülmények, a szerzők előzetes folklórismeretének és a fogadtatás jellegzetes attitűdjeinek feltárása, a műfaji tervek, kísérletek és azok megvalósulása, illetve az olvasóközönség ezekre adott reakciójának bemutatása során milyen korabeli ismeretek és ezekre alapozott elvárások mutathatók ki a mese műfajra, tágabban pedig folklór és irodalom, szóbeliség és írásbeliség viszonyára vonatkozólag. Bár a könyv címében megjelölt periódus az 1840-es évek, egyfelől, mint a fentiekből látható, valójában mindössze három év (1845 1847) során megjelent szövegeket vizsgálok, másfelől viszont az egyes esettanulmányokban a címben szereplő 1840-es évtized megszabta időhatáron alkalmanként túllépek, amenynyiben azt indokoltnak tartom. Így a János vitéz műfajának történeti értelmezéséhez a 19. század második feléből származó értékeléseket is áttekintem, kitérek Tompa 1850-es évek elején folytatott műfaji kísérleteire is, mivel ezek a Népregék, népmondákban alkalmazott tárgykezelés továbbgondolásáról, módosulásáról adnak számot, illetve Arany János verses meséje kapcsán az összehasonlításhoz az első világháborúig rögzített nagyszalontai változatokat is bevontam az elemzésbe. A könyvben nem esik szó két, az 1840-es években keletkezett és nyilvánvalóan releváns szövegcsoportról: a három kiemelt szerző idevágó művei mellett ugyanis a kontextus gazdagítása érdekében alapvető fontosságú lenne olyan, a korabeli sajtóban, elsősorban a szépirodalmi periodikákban, divatlapokban megjelent, ma már elfeledett szövegek feltárása és értelmezése is, amelyek szintén tündérmesei szüzséket használtak fel, és/vagy erre a mű címében, alcímében is reflektáltak valamiféle műfajmegjelöléssel. A másik, az 1840-es évek meséi 10

kapcsán kínálkozó szövegcsoportot azok a mesék képezik, amelyek az Erdélyi János szerkesztette Népdalok és mondák három kötetében jelentek meg. Két ok miatt nem tárgyaltam itt ezt az anyagot: egyfelől e szövegek mindig is népmeseként voltak klasszifikálva, míg e kötet azokra a kétes státusú korabeli szövegekre összpontosít, amelyek irodalmi műalkotásként, ám népmese műfajmegjelöléssel jelentek meg, másfelől pedig az Erdélyi János szerkesztette népköltési gyűjtemények (így az 1855-ben megjelent Magyar népmesék is) önmagukban érdemel(né)nek monografikus feldolgozást terjedelmük és jelentőségük okán, ezek kapcsán viszont legalábbis a mesék esetében elemi filológiai problémák sem megoldottak még. A fentiek mellett tisztázandó a mese szó használata, jelentése is. Az esettanulmányokban olyan szövegeket elemzek, amelyek tündérmesei (ATU 300 749) motívumcsoportokat vagy szüzséket tartalmaznak. A mese számos egyéb alműfajának (állatmese, tréfás mese, legendamese stb.) a szépirodalomban való korabeli megjelenését nem vizsgálom, s hasonlóképpen nem tartozik e kötet tárgyához a korszakban oly népszerű, mesének nevezett fabula műfaj tárgyalása sem, amely egyébként jelentős és igen jól elkülöníthető szöveghagyománnyal rendelkezett a 19. század közepéig. A tárgyalt anyag sajátosságai miatt azonban kitérek a történeti monda és a hiedelemmonda műfajára, bár ezek a jelenleg érvényes folklorisztikai műfaji klasszifikáció szerint a tündérmese műfajától távolabb esnek, ugyanakkor a vizsgált periódusban a tündérmesével való kapcsolatukat meglehetősen erőteljesnek érzékeltem. Az elit- és a populáris kultúra, a nagyhagyomány és a kishagyomány fogalmát, a két kulturális rendszer viszonyát Peter Burke modellje szerint értelmezem. Az előszóban már felbukkant olyan negatív felsorolás, amely azt tartalmazza, mi az, amit nem vizsgálok e könyvben. E hiányosságok körét bővítve jelzem, hogy hasonlóképpen alapvetően szükségesnek tartom a továbbiakban a korabeli európai, közép-európai folyamatokkal való összevetést, illetve a magyar írásbeliségen belül maradva a korábbi, elsősorban az 1820-as évektől datálható műfaji kezdeményezésekkel, töredékes szöveghagyománnyal való szembesítést, valamint az 1850-es évek végén, 1860-as évek elején érzékelhető szemléletváltás nyomán a mese műfaj felhasználhatóságával, lehetséges kulturális funkcióival kapcsolatos elképzelések feltérképezését. A magyar történeti mesekutatás azonban az utóbbi években örvendetesen megindult kezdeményezések és fejlemények ellenére a 18 19. századi mesehagyományra vonatkozólag megítélésem 11

szerint olyan adathiányos és értelmezésszegény, hogy ilyen jellegű összehasonlítások egyelőre nem végezhetőek el megalapozott módon. Jelen könyv e történeti mesehagyománynak időhatárait és a vizsgált korpusz terjedelmét tekintve igen kis szeletére korlátozódik; reményeim szerint hozzájárulva a magyar mese történetéről szóló jövőbeni szintézisek, értelmezések elkészültéhez. A könyv alapjául egy doktori disszertáció szolgált. Ennek utolsó nagyobb fejezete, amely Henszlmann Imre mesetanulmányáról szólt, terjedelmi okokból elmaradt a jelen közlésből. A maradék fejezetek egy része korábban már megjelent; ezeket átdolgoztam e kötet számára. Az elmúlt évek során sokan segítették szakmai tanácsaikkal munkámat. Tisztelettel és köszönettel írom le nevüket itt: Bárth Dániel, Benedek Katalin, Biczó Gábor, Czifra Mariann, Czövek Judit, Csörsz Rumen István, Dallos Edina, Égető Melinda, Gönczy Monika, Görög-Karády Veronika, Hermann Zoltán, Hesz Ágnes, Kőrösi Katalin, Kerényi Ferenc, Kleščinsky Zsuzsa, Küllős Imola, Landgraf Ildikó, Lappints Virág, Magyar Zoltán, Máté Gábor, Mészáros Csaba, Mikos Éva, Nagy Ilona, Olosz Katalin, Pócs Éva, Raffai Judit, Rudasné Bajcsay Márta, Schwarcz Gyöngyi, Steckl Anna, Szemerkényi Ágnes, Szilágyi Miklós, Vargha Katalin, Váradi Monika Mária, Voigt Vilmos, Vörös Boldizsár. Sokat jelentett számomra, hogy részt vehettem az ELTE Magyar és európai felvilágosodás doktori program műhelyszemináriumain és az Irodalomtudományi Intézet Arany-kutatócsoportjának, valamint a Néprajzi Kutatóintézet Folklór Osztályának megbeszélésein. Köszönöm Domokos Mariannak, hogy éveken át olyan sokat tudtunk beszélgetni és levelezni a 19. századi mesékről és mesegyűjtőkről. Nagyon sokat köszönhetek Szilágyi Mártonnak. Nemcsak irodalomszemlélete volt rám hatással, de az ő türelme, figyelme és bizalma nélkül bizonyosan nem kezdtem volna el e témával (sem) foglalkozni. Nagyon szépen köszönöm családom jókedvét és türelmét. A könyvet szeretett barátaim, Györgydeák Anita (1973 2007) és Horváth Csaba Péter (1974 2004) emlékének ajánlom. 12

Összegzésképpen Amikor elkezdtem olvasni vagy újraolvasni ezeket a szövegeket, alapjában véve Horváth Jánosnak az irodalmi népiesség történetéről szóló monográfiájában olvasható megállapításából indultam ki: Népmesét az említett német nyelvű kiadványokon kívül nem is gyüjtöttek még ekkor [ ]»Pórrege«,»néprege«,»tündérrege«, sőt»népmonda«címen írtak azonban műmesét eleget, melyek nagyrészében a mese, rege, monda és az irodalmi beszély jegyei és formái tisztázatlanul keverednek 877 és nem tettem mást, mint az általa megjelölt időszakot (1820 1840-es évek) leszűkítve, pusztán néhány, az 1840-es évek második felében népmeseként vagy népregeként kiadott, szerzői névhez társítható verses irodalmi műalkotás keletkezés- és fogadtatástörténetét próbáltam dokumentálni és értelmezni. Célom az volt, hogy a folklorisztikai és az irodalomtörténeti kutatásokban egyaránt némiképpen marginalizált szövegek vizsgálatával közelebb juthassunk annak megértéséhez, milyen szerepet játszhatott a folklórepika egy műfaja a 19. századi nemzeti irodalom alakításában, az erre vonatkozó korabeli alkotói törekvések és értelmezési stratégiák áttekintése révén. Kiindulásként a kutatástörténet kérdéseinek és eredményeinek bemutatása után vázoltam azt, hogy a 19. század első felében a meseszövegek lejegyzésének a későbbiekben rögzült folklóralkotás, illetve gyermekirodalom funkcióktól eltérő használata is lehetett, s a népmese irodalmi mese kategóriák visszamenőleges használata a 19. századi mesekorpuszra alkalmatlan, mert egyrészt a 19. század végén rögzült diszciplináris felosztás mentén e szövegeket olyan periferiális pozícióba helyezi, amely miatt azok kívül kerültek a folklorisztika és az irodalomtörténet érdekkörén, másrészt a szóbeliség és az írásbeliség médiumváltás közötti fokozatok a történeti mesekorpuszban elmosódottak, harmadrészt olyan elvárásrendszernek próbálja a korai meseszövegeket megfeleltetni, amelyeknek ezek nem tudnak eleget tenni, hiszen ezek a hitelességi kritériumok a korszak- 877 Ho rv á t h J. 1927. 254. 301

ban irrelevánsak voltak. Ugyanitt amellett érveltem, hogy a szóbeli szövegek írásbeli rögzítése és közzététele során a textualizáció következményeként a folklórszövegek írásbeli variálódása figyelhető meg a korszakban, aminek egyrészt technikai okai voltak, másfelől azonban a folklórszöveg fogalmának korabeli sajátosságaiból fakadnak (szerzőnélküliség, nyitott szövegformálási lehetőségek). Az ezt követő három nagyobb esettanulmányban korabeli meseközlések alakulástörténetét és recepcióját mutattam be. Az első esettanulmányban Petőfi Sándor János vitéz című, 1845-ben népmese alcímmel napvilágot látott elbeszélő költeményét mint egy műfaji kísérlet meghatározó (alapító) szövegét elemeztem. Ennek során egyrészt bemutattam, hogy az értelmezéstörténetben nem meseinek tartott epizódoknak a népköltészet sajátosságait és a mű értékszerkezetét figyelembe véve releváns szerepük van, egyetlen kivételként a zsiványtanyajelenetet azonosítottam, ebben ugyanis a hős motivációja ellentmond a népmesei hősök értékszemléletének és cselekvési stratégiáinak. Ehhez kapcsolódóan, a mű szimbolikája alapján amellett érveltem, hogy a János vitéz eltér a magyar népmesék hőseinek felemelkedési útjától, mivel a céltalan, majd pedig halálvágytól vezérelt hős a holtak birodalmában, a túlvilágon tudja csak részlegesen helyreállítani azt az értékteljességet, amelyet a cselekmény kezdetén elvesztett, és öszszességében a János vitézt egy olyan, létértelmezési problémákat irodalmi műben megjelenítő szöveghagyomány részeként értelmeztem, amely hagyomány emblematikus darabja Vörösmarty Mihály mesedrámája, a Csongor és Tünde. A következő egységben Petőfi művének a műfajiságra vonatkozó 19. századi recepcióját vizsgáltam, melynek során egy folklorisztikailag ez idáig kiaknázatlan forráscsoportot vontam be az elemzésbe, vagyis a poétikatankönyveket. Amint azt az elemzésben bemutathattam, a János vitézhez rendelt szerzői műfajmegjelölés (népmese) a 19. században folytonos értelmezési zavart okozott. A művet megjelenésének idején vagy meseként vagy vígeposzként olvasták, s a komikus eposzi olvasat egészen az 1860-as évek közepéig fennmaradt, ekkor azonban újabb műfaji azonosítások is előkerültek (eposz, monda), melyek mind arra utalnak, hogy az irodalmi műhöz rendelt népmese műfajmegjelölés sértette a korabeli olvasók műfaji kompetenciáját, illetve a kanonikus műfajok sorában nem tudták megnyugtatóan elhelyezni Petőfi szövegét. Az eposzi olvasat felmerülése érvelésem szerint annak a folyamatnak köszönhető, amely az egész 19. századi magyar irodalmat jellemezte, vagyis a közösségi nemzeti narratíva iránti igénynek, amit különböző műfajokban próbáltak beteljesíteni (pl. Arany epo- 302

szai, Toldy irodalomtörténete, történelmi regények, de idevonható Ipolyi Arnold és számos kortársa mitológia-kísérlete is), és amelynek az individualista hőst középpontjába állító tündérmese nem tudott eleget tenni, ami a műfaj későbbi marginalizációjának is egyik oka lehetett. A második esettanulmányban egy mára már elfeledett, keveseket megszólítani képes, ám a korszakban rendkívül népszerű mű, Tompa Mihály Népregék, népmondák (1846) című, harminc elbeszélő költeményt tartalmazó kötetének keletkezés- és fogadtatástörténetét mutattam be. Tompa és a kortársak visszaemlékezései révén kitértem a kollégiumi, illetve a nemesi mesemondás kora 19. századi gyakorlatára, amellett érvelve, hogy a mesemondás ez idő tájt egyáltalán nem csak a paraszti közösségek jellemzője volt még/már. Ezt követően azt próbáltam meg bemutatni, milyen módon igyekezett Tompa művének az epikai hitelt biztosítani, és miként gyűjtötte össze azokat a szájhagyományozott epikus szövegeket, amelyeket költői művében feldolgozott. Tompa nagy súlyt fektetett arra, hogy versei alapjául olyan szövegeket használjon fel, amelyek egy-egy lokális közösségben, kistérségben vagy régióban jól ismert, hagyományozott történetek voltak, ennek érdekében levelezése útján távolabbi ismerőseit is felkérte anyagközlésre, illetve azoktól is jegyzett fel történeteket, akikkel napi érintkezésben volt. (Tompa későbbi epikájában ettől eltérően főként nyomtatott történeti forrásokra támaszkodott.) A fejezetben elsősorban az eperjesi időszakban megismert és a későbbiekben feldolgozott történetek forrásait igyekeztem azonosítani (különös tekintettel a jávorfa-mese változatainak összefüggésére). Bemutattam emellett a mese műfajjal szoros összefüggésben lévő néprege műfajra vonatkozó reflexiókat és Tompa ez irányú kísérleteit is. A Népregék, népmondák kötet korabeli fogadtatását elemezve, a műről 1846 1847-ben megjelent recenziókat értelmeztem; ezek mindegyikének közös vonása volt, hogy a költői műalkotás pozitív fogadtatása mellett, annak értékei között a mű etnográfiai dokumentumként való olvasata is megjelenik. Ez pedig elvezethet ahhoz az összefüggéshez, hogy a kötet kiugró korabeli sikere nem kis részben annak is tulajdonítható, hogy a korszak nemzeti-történeti epika iránti igényét tudta kielégíteni, míg a jóval kevésbé sikeres irodalmi népmesék erre nem voltak képesek. A fejezet zárásaként Tompának az 1840 1850-es évek fordulóján írott, Tündérrege és Néprege című műveit mutattam be, külön kitérve Tündérország című epikus ciklustervezetének kérdésére. Ennek kapcsán Tompa különböző epikus folklórműfajok irodalmi transzponálására vonatkozó, egy magyar tündérmito- 303

lógia megteremtését célzó kísérletezését vizsgálva mutathattam rá arra, hogy magyar hősepika hiányában a tündérmese, hiedelemmonda, történeti monda szövegbázisára kellett támaszkodniuk a korabeli szerzőknek, amikor a szóbeliségben is élő narratív műfajok alapján próbáltak meg hagyományközösségi elvű nemzeti szépirodalmat létrehozni. Összességében Tompa Mihály 1845 és 1854 közötti munkássága azt mutatja, hogy sokrétűen kísérletezett a folklórepika különféle műfajainak irodalmi integrációjával, ugyanakkor e kísérletezés a tündérmese műfaj szempontjából végső soron negatív választ hozott, hiszen 1855 után nem foglalkozott többé az ebben a műfajban rejlő poétikai lehetőségekkel. A harmadik esettanulmány Arany János Rózsa és Ibolya című, 1847-ben szintén népmese alcímmel megjelent elbeszélő költeményét vizsgálta. Ennek során amellett érveltem, hogy Arany első, nyomtatásban megjelent költeménye, vagyis a Rózsa és Ibolya keletkezését és fogadtatását is erősen meghatározta az a szokatlan siker és a nyomában megszülető elvárások, amelyek eposzát, a Toldit övezték. Arany meséjét a korabeli műkritika azért is fogadhatta türelmetlenséggel, közömbösen vagy fanyalogva, mert nagyszabású epikus tehetsége elaprózásának tekintették azokat a különböző epikus műfajokhoz tartozó rövidebb műveit, amelyek pedig nemcsak a pályakezdő költő kísérletezése miatt fontosak, hanem publikációs lehetőséget és egy írói életmű kiépítésének kereteit is megteremt(het)ték volna számára. A fejezetben bemutattam Arany János és családjának, ismerőseinek adatolható, illetve valószínűsíthető meseismeretét. A Rózsa és Ibolya szüzséjével megegyező mesetípushoz (ATU 313/AaTh 313C) tartozó európai, illetve 19. századi magyar variánsok, köztük Arany János feleségének és fiának kéziratos, illetve kiadott szövegváltozatának összehasonlító vizsgálatával egyfelől azt próbáltam meg érzékeltetni, milyen volt az a narratív tradíció, amelyhez képest Arany János poétikai megoldásai értelmezhetőek, másfelől azt a textualizációs eljárást dokumentálni, ahogyan Arany Jánosné mesekéziratából Arany László egy népköltési gyűjtemény részeként megjelenő eredeti magyar népmesét hozott létre, harmadrészt kitértem arra is, hogy a 20. század elején a nagyszalontai Folklore Fellows gyűjtés keretében lejegyzett és kiadott szövegvariánsok az irodalmi mű szüzséjének a helyi hagyományban való utólagos megkonstruálására utalnak. Arany János művének értelmezése során a János vitézhez hasonlatosan szintén felvetettem a Csongor és Tünde kontextusában való olvasás lehetőségét is, illetve, mivel az Arany használta mesetípus szüzséje a nemzetközi szakirodalom megállapítása szerint erőteljesen 304

emlékeztet Médeia és Iaszón történetére, megpróbáltam egyben az antik mítosz felől is olvasni a szöveget. Részletesen vizsgáltam Henszlmann Imre Rózsa és Ibolya-értelmezését, amely A népmese Magyarországon című tanulmány részeként jelent meg 1847-ben. Ennek során azt mutattam be, hogy Henszlmann főbb kritikai megállapításai annak a körülménynek tulajdoníthatók, hogy a Rózsa és Ibolya mesetípusától eltérően egy másik mesetípus (ATU 408) sajátságos megoldásait kérte számon a szövegtől. Arany János meseírási kételyeire és az irodalmi népmese kérdésére reflektálva Tompa Mihály e könyv címébe is beemelt mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét megjegyzése pedig egy mondatban foglalja össze a vizsgálódásunk középpontjában álló kérdés lényegét, vagyis azt, hogy a népdalt irodalmi műfajként igen nagy sikerrel felhasználó korabeli szépirodalom számára analogikus módon kínálkozott a lehetőség, hogy a folklórprózaepika egy kitüntetett műfaját, a tündérmesét hasonlóképpen próbálják meg irodalmi műfajként is megalkotni és bevezetni. Bár, amint azt az előszóban is jeleztem, a vizsgált szövegek csupán a szóba jöhető korpusz töredékét képezik, és nehezen lehet általánosító megállapításokat tenni pár esettanulmány alapján, összességében e kezdeti vizsgálódásokból az rajzolódott ki, hogy az 1840-es évek magyar irodalmában több kísérlet is történt az epikus folklórműfajok, ezen belül a népmese (tündérmese) irodalmi integrációjára, s ennek során bizonyos irodalmi mesék egy-egy mesetípus legkorábbi publikált magyar variánsának is bizonyultak. A korszak magyar kultúrájában, magyar irodalmában ugyanakkor nem mutatható ki annak érzékelése, hogy koherens műfaji hagyomány lenne kialakulóban. E poétikai kísérletek (Arany és Tompa munkásságában) az 1850-es évek elején még folytatódnak, de végül kudarcba fúlnak; töredékes művek, majd a mese műfajhoz sorolható művek megszűnése utal arra, hogy a népmese (tündérmese) műfaját a magyar irodalom végső soron nem tudta beilleszteni kánonába. Ennek kettős oka lehetett: egyrészt a 19. század második harmadában a népköltészeti kiadványok és az anyanyelvi gyermekirodalom erőteljes térnyerésével a mese egyre inkább e két kontextusban vált értelmezhetővé, másfelől a korszak epika iránti igénye a történeti tárgyú, közösségi eredetmondákat preferálta, s ezeknek az elvárásoknak a képviseleti elv vállalására alkalmatlan tündérmese műfaj eleget tenni nem tudott. 305

irodalom Ab r a h a m s, Ro g e r D. 1993 Phantoms of Romantic Nationalism in Folkloristics. Journal of American Folklore CVI. 3 37. Acél Zsolt 2009 Elbeszélés és élettörténet Petőfi Sándor János vitéz című művében. Forrás XLI. 46 62. Ad a m i k Ta m á s 1998 In speciem unius corporis. Ovidius Metamorphosesének struktúrája és üzenete. Antik tanulmányok XLII. 103 115. AJÖM I. 1951 Arany János Összes Művei. I. Kisebb költemények. S. a. rend. Voinovich Géza. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM II. 1951 Arany János Összes Művei. II. Az elveszett alkotmány; Toldi; Toldi estéje. S. a. rend. Voinovich Géza. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM III. 1952 Arany János Összes Művei. III. Elbeszélő költemények. S. a. rend. Voinovich Géza. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM VI. 1952 Arany János Összes Művei. VI. Zsengék, töredékek, rögtönzések. S. a. rend. Voinovich Géza. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM X. 1962 Arany János Összes Művei. X. Prózai művek. 1. S. a. rend. Keresztury Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XI. 1968 Arany János Összes Művei. XI. Prózai Művek. 2. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Németh G. Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XIII. 1966 Arany János Összes Művei. XIII. Hivatali iratok. 1. Szerk. Dánielisz Endre Törös László Gergely Pál. Budapest, Akadémiai Kiadó. 307

AJÖM XV. 1975 Arany János Összes Művei. XV. Arany János levelezése (1828 1851). S. a. rend. Sáfrán Györgyi. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XVI. 1982 Arany János Összes Művei. XVI. Arany János levelezése (1852 1856). S. a. rend. Sáfrán Györgyi. Budapest, Akadémiai Kiadó. AJÖM XVII. 2004 Arany János Összes Művei. XVII. Arany János levelezése (1857 1861). S. a. rend. Korompay H. János. Budapest, Universitas. Aknay Tibor 2003 Gáspár János (1816 1892). Dokumentumok. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. (A magyar neveléstörténet forrásai, XIX.) Apo, Sat u 1983 Commentary. In Honko, Lauri Laaksonen, Pekka (eds.): Trends in Nordic Tradition Research. Helsinki, SKS, 164 167. (Studia Fennica, 27.) 1995 The Narrative World of Finnish Fairy Tales. Structure, Agency, and Evaluation in Southwest Finnish Folktales. Helsinki, Suomalainen Tiedeakatemia. (FFC 256.) 2007 The Relationship between Oral and Literary Tradition as a Challenge in Fairy-Tale Research: The Case of Finnish Folklore. Marvels & Tales: Journal of Fairy-Tale Studies XXI. No. 1. 19 33. Arany János 1867 Összes költeményei. A költő arczképével. Pest, Ráth Mór. 1902 Rózsa és Ibolya. Losonczi István. Budapest, Franklin-Társulat. (Olcsó Könyvtár 1233. sz.) 1968a Széptani jegyzetek. In Arany János Összes Művei. X. Prózai Művek. 1. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Keresztury Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó, 532 565. 1968b Eredeti népmesék. In Arany János Összes Művei. XI. Prózai Művek. 2. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Németh G. Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó, 326 342. 1968c A jövő stilusa. (Gyakorlat, jelenkori példákból.) In Arany János Összes Művei. XI. Prózai Művek. 2. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Németh G. Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó, 476 477. 1968d Nyugot-felföldi népmondák (1861). In Arany János Összes Művei. XI. Prózai Művek. 2. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Németh G. Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó, 65 73. 308

1968e 1968f A magyar irodalom története rövid kivonatban. In Arany János Összes Művei. X. Prózai Művek. 1. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Keresztury Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó, 446 531. Dózsa Dániel: Zandirhám. In Arany János Összes Művei. XI. Prózai Művek. 2. Szerk. Keresztury Dezső, s. a. rend. Németh G. Béla. Budapest, Akadémiai Kiadó, 7 13. Arany László 1862 Eredeti népmesék. Pest, Heckenast. 1864 [y. i.] Dunamelléki eredeti népmesék. [Ism.] Koszorú II. első félév, 209 212. 1867 Magyar népmeséinkről. Budapesti Szemle VIII. 40 66, 200 228. 1901 Népmese-gyűjteménye. Budapest, Franklin-Társulat. Ar i è s, Philippe 1987 Gyermek, család, halál. Ford. Csákó Mihály Szapor Judit. Budapest, Gondolat. Atádi Golub Vilmos 1846 Népregék, népmondák. Irodalmi Őr. Melléklet az Életképekhez 14. sz. (április 18.) 145 150. Bä c k e r, Jö r g 2005 Schwanjungfrau. In Brednich, Rolf Wilhelm (Hrsg.): Enzyklopädie des Märchens. Handwörterbuch zur historischen und vergleichenden Erzählforschung. Band 12. Berlin New York, Walter de Gruyter, 311 318. Ba l a s s a Iván 1963 Karcsai mondák. Budapest, Akadémiai Kiadó. (ÚMNGY XI.) Ballagi Aladár 1892 Sigvárd. Népmese. Irodalomtörténeti Közlemények II. 120 128. Balogh Ernő 1988 Kukorica Jancsitól Szilveszterig. Petőfi népszemléletének értelmezéséhez. In uő: Tündérálmok. Tanulmányok a reformkori irodalomról. Budapest, Zrínyi, 97 117. Banó István 1988 Népmese. In Vargyas Lajos (főszerk.): Magyar Néprajz. V. Folklór. 1. Magyar népköltészet. Budapest, Akadémiai Kiadó, 7 78. Baros Gyula 1918 Arany, Petőfi és a ponyvairodalom. Magyar Könyvszemle XXVI. 154 181. Baróti Lajos 1910 Petőfi a ponyván és a népirodalomban. Budapest, Kunossy, Szilágyi és tsa. (Petőfi-könyvtár, XXII.) 309

Barzó József 1857 Egy két szó a népdalokról, népregék s mondákról. Magyar Sajtó ápr. 8. 1 2. Ba s i l e, Gi a m b at t i s ta 1846 Der Pentamerone oder: Das Märchen aller Märchen. I II. Aus dem Neapolitanischen übertragen von Felix Liebrecht. Breslau, im Verlage bei Josef Max und Comp. Ba u s i n g e r, He r m a n 1979 Buchmärchen. In Ranke, Kurt (Hrsg.): Enzyklopädie des Märchens. Handwörterbuch zur historischen und vergleichenden Erzählforschung. Band 2. Berlin New York, Walter de Gruyter, 974 977. 1984 Folklore, Folkloristik. In Ranke, Kurt (Hrsg.): Enzyklopädie des Märchens. Handwörterbuch zur historischen und vergleichenden Erzählforschung. Band 4. Berlin New York, Walter de Gruyter, 1397 1403. 1989 Párhuzamos különidejűségek. A néprajztudománytól az empirikus kultúratudományig. Ethnographia C. 24 37. Be c h s t e i n, Lu d w i g 1845 Deutsches Märchenbuch. Leipzig, Verlag von Georg Wigand. Beke Ödön 1932 Szakállas farkas. Ethnographia XLIII. 167. Benedek Katalin 1991 Polgári mesekönyvek parasztságképe. (Magyar mese és mondavilág. Ezer év meseköltése. Meséli Benedek Elek.) In Hofer Tamás (szerk.): Népi kultúra és nemzettudat. Tanulmánygyűjtemény. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 135 142. (Magyarságkutatás könyvtára, VII.) 1995 Milyen műfaj a mese a reformációban és a barokkban? Fabula? Mítosz? Találós? In Szilágyi Miklós (szerk.): Népi Kultúra Népi Társadalom XVIII. Budapest, Akadémiai Kiadó, 105 117. 2003 Három vándorló Királyfirul való Historia. A sárospataki kéziratos mesegyűjtemény (1789). S. a. rend., utószó, jegyz. Benedek Katalin. Budapest, L Harmattan. 2007 Identitáskoncepciók és a szakfolklorisztika kiépítése másfélszáz évvel ezelőtt. A Magyar Mythologia keletkezéstörténete kortársi életutak, dokumentumok, levelezések, viták tükrében. In Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Budapest, Akadémiai Kiadó, 164 210. Benedek Marcell 1907 A népköltészet hatása a XIX. század nagy magyar epikusaira. Budapest, Markovits és Garay Könyvnyomdája. 310

Beöthy Zsolt 1886 A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. 1526 1774. Budapest, MTA. 1887 A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. 1774 1788. Budapest, MTA. Bernáth Árpád 1999 Arany János pályakezdése. In Szajbély Mihály (szerk.): Mesterek, tanítványok. Ünnepi tanulmánykötet a hetvenéves Csetri Lajos tiszteletére. Budapest, Magvető, 471 490. Bernáth Lajos 1902 Magyar népmesék a XVIII. században. Ethnographia XIII. 289 301. Berze Nagy János 1907 Népmesék Heves- és Jász-Nagykún-Szolnok megyéből. Jegyzetek Katona Lajos. Budapest, Kisfaludy Társaság Athenaeum. (MNGY IX.) 1916 Adalékok Tompa Mihály A szegény és gazdag czimű költeményének tárgytörténetéhez. Ethnographia XXVII. 134 138. 1917 [Ism.] Gulyás József: A sárospataki kéziratos mesegyűjtemény. Ethnographia XXVIII. 135 136. 1925 Petőfi költészetének folklore-párhuzamai. Ethnographia XXXVI. 21 48. 1940 Baranyai magyar néphagyományok. I III. Pécs, kiadja Baranya vár megye közönsége. 1957 Magyar népmesetípusok. I II. Pécs, Baranya Megye Tanácsa. 1958 Égig érő fa. Pécs, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Baranya Megyei Szervezete. Bihari Anna 1980 Magyar hiedelemmonda katalógus. Budapest, MTA Néprajzi Kutatócsoport. (Előmunkálatok a Magyarság néprajzához 6.) Bisztray Gyula 1976 A prenumeráció. In uő: Könyvek között egy életen át. Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 44 79. Bitnitz Lajos 1827 A magyar nyelvbeli előadás tudománya. Pest, Petrozai Trattner Mátyás betűjivel. Bittenbinder Miklós 1912 Toldi előhangja. Irodalomtörténeti Közlemények XXII. 129 130. Bó d y-márkus, Rozália (Auswahl, Nachwort von) 2007 Deutsche Presse aus Ungarn in der ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts. Literatur, Theater, Sprache und Aspekte der Identität. Hrsg. Balogh F., András Tarnói, László. Budapest, Argumentum. 311

Bo g at i r j o v, Pj o t r Gr i g o r j e v i c s 1985 Megjegyzések a folklór és a hivatásos művészet kapcsolatáról. In A néphagyomány alakulása. Pjotr Grigorjevics Bogatirjov válogatott tanulmányai. Fordításgyűjtemény. Vál., szerk. Verebélyi Kincső, ford. Dobos Ferenc. Budapest, ELTE Folklore Tanszék, 49 55. (Folcloristica, 8.) Boldizsár Ildikó 1997 Varázslás és fogyókúra. Mesék, mesemondók, motívumok. Budapest, József Attila Kör Kijárat Kiadó. Bo t t i g h e i m e r, Ru t h B. 1987 Grimms Bad Girls and Bold Boys. The Moral and Social Vision of the Tales. New Haven, Yale UP. 2002 Fairy Godfather. Straparola, Venice, and the Fairy Tale Tradition. Philadelphia, University of Pennsylvania Press. 2006 Fairy Tale Origins, Fairy-Tale Dissemination, and Folk Narrative Theory. Fabula XLVII. 211 221. Br i g g s, Ch a r l e s L. 1993 Metadiscursive Practices and Scholarly Authority in Folkloristics. Journal of American Folklore CVI. 387 434. Brisits Fr i g y e s 1933 Vörösmarty és az Ezeregyéjszaka. Irodalomtörténeti Közlemények XLIII. 59 74. Bubenik Ferenc 1884 Petőfi Sándor. Élete és költői működésének vázlata. Ford. Márai Lajos. Budapest, Révai Testvérek Bizománya. Bu r k e, Pe t e r 1991 Népi kultúra a koraújkori Európában. Ford. Bérczes Tibor. Budapest, Századvég Hajnal István Kör. Ca n e pa, Na n c y L. (ed.) 1997 Out of the Woods. The Origins of the Literary Fairy Tale in Italy and France. Detroit, Wayne State UP, 37 80. 1999 From Court to Forest. Giambattista Basile s Lo cunto de li cunti and the Birth of the Literary Fairy Tale. Detroit, Wayne State UP. Champier István 1912 Petőfi János vitézének hatása Arany Toldijára. Kassa. Cr a i g, Cynthia C. 1997 Lecteur, ne vous allarmez pas (Reader, be not afraid): Giacomo Casanova and reading the fantastic. In Canepa, Nancy L. (ed.): Out of the Woods. The Origins of the Literary Fairy Tale in Italy and France. Detroit, Wayne State UP, 278 305. 312

Czuczor Gergely Fogarasi János 1867 A magyar nyelv szótára. Negyedik kötet. Pest, Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál. Császár Elemér 1917 [Ism.] A sárospataki kéziratos népmese-gyüjtemény. Irodalomtörténeti Közlemények XXVII. 484. 1923 Tompa Mihály. Budapest, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai Rt. (Bethlen Könyvtár, 5.) Cs o k o n a i Vi t é z Mi h á ly 1978 Összes Művei. Színművek. I. 1793 1794. S. a. rend. Pukánszkyné Kádár Jolán. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1999 Összes művei. Levelezés. S. a. rend. Debreczeni Attila. Budapest, Akadémiai Kiadó. Csorba Zoltán 1966 Tompa Mihály élete, költői működése megyénkben és városunkban. In uő: Petőfi, Tompa, Jókai Miskolcon és Borsodban. Miskolc, Városi Könyvtár, 17 31. (Borsod-Miskolci Füzetek, 4.) Csörsz Rumen István 2009 Szöveg szöveg hátán. A magyar közköltészet variációs rendszere 1700 1840. Budapest, Argumentum. (Irodalomtörténeti füzetek, 165.) Dallos Edina 2009 Természetfölötti szereplők a tatár varázsmesékben. (A sárkány, a boszorkány és a táltos ló.) Budapest, Akadémiai Kiadó. (Kőrösi Csoma Könyvtár) Dánielisz Endre 1981 Szendrey Zsigmond nagyszalontai évei. In Kós Károly Faragó József (szerk.): Népismereti dolgozatok. Bukarest, Kriterion, 202 218. Dávidházi Péter 1994 Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Második, javított kiadás. Budapest, Argumentum. 1998a A hatalom szétosztása. Klasszikus, modern és posztmodern a szövegkritikában. In uő: Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára. Budapest, Argumentum, 209 225. 1998b A nemzeti nagyelbeszélés újjászületése (A narratív identitás műfajvándorlása irodalomtól tudományig). Alföld XLIX. 2. 61 77. 1998c És ki adta néked ezt a hatalmat? In uő: Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára. Budapest, Argumentum, 9 26. 313

2004 Egy nemzeti tudomány születése. Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet. Budapest, Akadémiai Kiadó Universitas. De b r e c z e n i At t i l a 1998 [Ism.] Petőfi Sándor összes művei. Költemények 3. Irodalomtörténet LXXX. 667 670. Debreczeni István 1968 Arany János hétköznapjai. Budapest, Gondolat. Dégh Linda 1946 Népmese és ponyva. Magyar Nyelvőr LXX. 68 72, 143 147. 1947 Népmese és ponyva. Magyar Nyelvőr LXXI. 4 7, 43 45, 88 92. 1948 Adatok a magyar parasztság irodalmi életéhez. In Magyar századok. Irodalmi műveltségünk történetéhez. Horváth János emlékkönyv. Budapest, Egyetemi Nyomda, 299 315. 1957 Adalékok a hálás halott epizód mesei és mondai formálódásához. Ethnographia LXVIII. 307 318. 1960 Az egyéniségvizsgálat perspektívái. Ethnographia LXXI. 28 43. 1963 Az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény tanulságai és soron következő feladatai. Ethnographia LXXIV. 1 12. 1989 Folktales and Society. Story-telling in a Hungarian Peasant Community. Bloomington Indianapolis, Indiana UP. 1995a What Can Gyula Ortutay and the Budapest School Offer to the Contemporary Students of Narrative? In uő: Narratives in Society: A Performer- Centered Study of Narration. Helsinki, Suomalainen Tiedeakatemia, 7 29. (FFC 255.) 1995b The Nature of Women s Storytelling. In uő: Narratives in Society: A Performer-Centered Study of Narration. Helsinki, Suomalainen Tiedeakatemia, 69 69. (FFC 255.) Dékány Rafael 2004 A pityke és a kökény. Dékány Rafael válogatott népmeséi az 1880-as évek második feléből. Szerk. Kriston Vízi József. Budapest, Argumentum. Demény István Pál 1980 Kerekes Izsák balladája. Bukarest, Kriterion. De m m e l Jó z s e f 2006 Ösmerem ezt az impertinens akasztófára való publicumot. A prenumeráció forrásértékének vizsgálata Tompa Mihály kapcsolathálóján keresztül. Irodalomtörténeti Közlemények CX. 650 676. Dézsi Lajos 1896 Népmeséink történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények VI. 345 350. 314

Dobos Ilona 1962 Egy somogyi parasztcsalád meséi. Budapest, Akadémiai Kiadó. (ÚMNGY X.) 1970 A történeti mondák rendszerezéséről. Ethnographia LXXXI. 97 111. 1971 Tarcal története a szóhagyományban. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1981 Gyémántkígyó. Ordódy József és Kovács Károly meséi. Budapest, Szépirodalmi Kiadó. 1988 Bodrogkeresztúri mesék és mondák. Budapest, Akadémiai Kiadó. (ÚMNGY XXII.) Do l l e r u p, Cay Holbek, Be n g t Reventlow, Iven Rosenberg Ha n s e n, Carsten 1984 The Ontological Status, the Formative Elements, the Filters and Existences of Folktales. A Discussion. Fabula XXV. 241 265. Domokos Mariann 2005a 2005b 2007a 2007b 2007c 2007d 2008a Gaal György mesegyűjtése. (Kiadott és kéziratban maradt mesék a 19. századból.) Palimpszeszt XXIV. http://magyar-irodalom.elte.hu/ palimpszeszt/24_szam/03.html Ipolyi Arnold, a népirat-szerző. Adalékok a 19. századi népmeseszövegek történetéhez. Ethnica VII. 2. sz. 62 64. nekünk is mily nemesb hazai feladataink vannak és szép tárgyaink, melyek illustrálásra várnak Adalékok a népmese és a meseillusztráció 19. századi kapcsolatához. In Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és vizuális kultúra. Budapest, Akadémiai Kiadó, 329 362. Kazinczy Gábor és a mesék I. A Népek meséi című fordításgyűjteményről. In Bálint Péter (szerk.): A meseszövés változatai. Mesemondók, mesegyűjtők és meseírók. (Második, átszerkesztett kiadás.) Debrecen, Didakt, 141 157. Kriza János mesegyűjtése és a Vadrózsák. In Ambrus Vilmos Schwarcz Gyöngyi (szerk.): Változó folklór. Tanulmányok Verebélyi Kincső tiszteletére. Budapest, ELTE BTK Folklore Tanszék, 195 210. (Folcloristica, 10.) A mesegyűjtő Merényi László. Történeti források akadémiai kiküldetéséről. In Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Budapest, Akadémiai Kiadó, 139 163. Mesemondók és mesegyűjtők a 19. században. Marosi Gergely és mesélői. In Gulyás Judit (szerk.): Tanulmányok a 19. századi magyar szövegfolklórról. Budapest, ELTE Folklore Tanszék, 242 278. (Artes Populares, 23.) 315

2008b Kazinczy Gábor és Beke József mesegyűjteményei: Kiadatlan mesék a 19. századból. In Gulyás Judit (szerk.): Tanulmányok a 19. századi magyar szövegfolklórról. Budapest, ELTE Folklore Tanszék, 279 313. (Artes Populares, 23.) 2008c Dzsinnek és tündérek könyvtára: a 17 18. századi francia mesék kritikai kiadása. In Gulyás Judit (szerk.): Tanulmányok a 19. századi magyar szövegfolklórról. Budapest, ELTE Folklore Tanszék, 412 423. (Artes Populares, 23.) 2009a Szerzői jogi kérdések 19. századi folklórszövegek kapcsán. In Mezey Barna Nagy Janka Teodóra (szerk.): Jogi néprajz jogi kultúrtörténet. Tanulmányok a jogtudományok, a néprajztudományok és a történettudományok köréből. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó, 228 263. (ELTE Jogi Kari Tudomány, 2.) 2009b Szövegalakítási stratégiák a magyar népmesegyűjtés és -kiadás elméletében és gyakorlatában a 19. században (1848 1872). PhD-értekezés. Kézirat, ELTE BTK. Domokos Mariann Gulyás Judit 2009 Az Arany-család mesekéziratainak és Arany László Eredeti népmesék című művének kritikai kiadásáról. In Berta Péter (szerk.): Ethno-lore XXVI. Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 11 77. Dömötör Ákos 1962 Sarkadi népmesék. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum. Dömötör Ákos Kerényi Ferenc 1994 A János vitéz egyetemes mesemotívumairól. Irodalomtörténeti Közlemények XCVIII. 375 380. Dö m ö t ö r Te k l a Kato n a Imre Ortutay Gy u l a Voigt Vi l m o s 1979/1989 A magyar népköltészet. Budapest, ELTE Folklore Tanszék. Dömötör Tekla Katona Imre Voigt Vilmos 1978 Folklorisztikai tudománytörténet. Szöveggyűjtemény I. 1840 1900. Budapest, Tankönyvkiadó. Drescher Pál 1934 Régi magyar gyermekkönyvek 1538 1875. Budapest, Magyar Bibliophil Társaság. Dukkon Ágnes 2005 A romantikus elbeszélő költemény és a folklór kapcsolata. In Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és irodalom. Budapest, Akadémiai Kiadó, 162 181. 316

El e k Os z k á r 1911 Tompa Árokháti Lőrincz -e. Egyetemes Philologiai Közlöny XXXV. 152 154. 1912 Tompa Árokháti Lőrincze -e Egyetemes Philologiai Közlöny XXXVI. 491 492. 1914 A jávorfa meséje. Ethnographia XXV. 14 31. 1915 Költőink képzelete és a népmesék. Irodalomtörténet IV. 306 314. 1916 Petőfi Sándor János vitéz -e és a népmesék. Ethnographia XXVII. 168 190. 1917 Rückert és Tompa. Irodalomtörténet VI. 319 320. Endrődi Sándor (szerk.) 1911/1972 Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842 1849. Budapest, Petőfi Társaság/Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. (Reprint kiadás.) Er d é ly i Já n o s 1846 Népdalok és mondák. I. kötet. Pest, Beimel József. 1847 Népdalok és mondák. II. kötet. Pest, Beimel József. 1848 Népdalok és mondák. III. kötet. Pest, Magyar Mihály. 1855 Magyar népmesék. Pest, Heckenast Gusztáv sajátja. 1869 A nép költészete. Népdalok, népmesék és közmondások. Összeszedte Erdélyi János. Pest, Heckenast. 1886 Pályák és pálmák. Budapest, Franklin-Társulat. 1960 Levelezése. I. S. a. rend. T. Erdélyi Ilona. Budapest, Akadémiai Kiadó. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai, 2.) 1985 Úti levelek, naplók. Válogatta, szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta T. Erdélyi Ilona. Budapest, Gondolat. 1991a Tompa Mihály: Népregék, népmondák. In uő: Irodalmi tanulmányok és pályaképek. S. a. rend., jegyz. T. Erdélyi Ilona. Budapest, Akadémiai 1991b Kiadó, 150 155. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai, 14.) Nyelvészeti és népköltészeti, népzenei írások. S. a. rend. T. Erdélyi Ilona. Budapest, Akadémiai Kiadó. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai, 13.) 2003 Irodalmi, színházi, közéleti írások és beszédek. S. a. rend., bev., jegyz. T. Erdélyi Ilona. Budapest, Mundus. (A magyar irodalomtörténetírás forrásai, 19.) 2008 Magyar népmesék. Erdélyi János gyűjtését újramondta Tóth László. Pozsony, Kalligram. 317