Maria Berényi. În pragul noului mileniu. Berényi Mária. Új évezred küszöbén

Maria Berényi În pragul noului mileniu Berényi Mária Új évezred küszöbén

Maria Berényi În pragul noului mileniu Berényi Mária Új évezred küszöbén Giula-Gyula, 2002

Publica ie a Comunit ii Cercet torilor i Creatorilor Români din Ungaria A Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közösségének kiadványa Coperta i ilustra iile de: Illusztrálta és a borítót tervezte: Stella Sant u Editor responsabil Felel s kiadó Elena Csobai Volum subven ionat de: Funda ia Public Pentru Minorit ile Na ionale i Etnice din Ungaria i Ministerul Patrimoniului Culturii Na ionale A kötet A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium támogatásával készült ISBN 963 202 876 7

Nu pot pleca i nu pot s r mîn Eu stau i azi la început de drum în jurul meu doar pulbere i scrum nu pot pleca i nu pot s r mîn cum s aleg între dou direc ii, între dou dorin e sînt condamnat la neputin cu ochii injecta i de cea privesc nostalgic spre necunoscut

Singur iat -m singur în fa a acestei coli de hîrtie caut cuvîntul virgin, cel nerostit de nimeni ascult mesajele universului f r sfîr it camera e împov rat de t cerea mea aud cum se destram un suflet undeva în gol privesc i m pierd mereu

În jur totu-i pustiu i s lbatic O iau înspre suflet, îl pip i încet De ce spre geamuri închise privesc M întîmpin soarta i lacrima drumului Nimic nu e cert, nimic nu e sigur Încerc s -mi echilibrez pa ii În jur totu-i pustiu i s lbatic

Stau liber ca o pas re în cer sînt un ciob dintr-un vas imposibil de reconstituit nimeni nu m poate cunoa te stau liber ca o pas re în cer sînt încurcate liniile norocului desenate în palm -mi via a îmi pare melodie funerar o floare de toamn pun la icoan

Monolog M sperie timpul f r întîmpl ri i fapte Încep discu ii întortocheate despre via i moarte Numai gr iesc cu gura, ci numai cu sufletul Am fric s nu se sparg amfora inimii în mii de cioburi În lini te i singur tate miros floarea melancoliei A vrea s m v d în perspectiva ve niciei

Cam atît cînd ceasul îmi va bate clipa sfîr itului voi a eza pe altarul gurii cuvinte sfinte voi cutreiera mult printre rînduri i voi s di floarea de limb dulce

Pa ii mi-s mai gînditori nici somn, nici vis, nici real mi se duc zilele, anii pa ii mi-s mai gînditori merg spre Castelul Amintirii îmi duc tinere ea defunct pe umeri m caut în ochii copiilor cuvinte natale m cheam -n oapt stau la marginea drumului p r sit sau p r sindu-i pe al ii

* * * Împov rat de gînduri, de ani, de-atîta dor dup mam îmi pare drumul mohorît i lung remu carea-mi risipe te sufletul pustiu antenele din mine au împietrit lacrimi mari m prind de gît inima-mi e n p dit de triste e inele de t cere îmi cad pe gur pîn la gît stau îngropat -n amintire

Îmi întorc fa a spre crucea t cerii Calc încet peste frunza c zut Lumea e tot mai trist i gr bit Îmi întorc fa a spre crucea t cerii Cît lumin i cît întuneric Oglinda îmi arat un chip ce nu-i al meu i toamna ruginie se strecoar mereu

Drum prea pu in umblat Gînduri i stele deopotriv cad Umblu pe un drum prea pu in umblat Flori de ghea pe urma pa ilor mei Nu tiu prin cîte viziuni o s trec Pa ii grei din lini te se rup Obosit murmurul timpului ascult

Nostalgia fericirii din ceai ies aburi grei, de ment prizonier în brazda ideilor, stau i a tept c derea ploii m joc cu amintirile ce-mi scald ochii adun în mine zi, clip, secund nostalgia fericirii îmi umple inima

R t cire Din frageda tinere e plecasem s aflu un adev r dar nici pîn acum nu l-am g sit r t cesc în pustiul acesta f r drumuri constat c uneori ajung prea tîrziu alteori prea de vreme nep s tori privim spre r u i bine

Adev r c utat Plecasem s aflu un adev r pîn acum nu l-am g sit Minciuna urc sportiv, f r fric în mansarda vie ii noastre cotidiene cuvinte i t ceri corupte t r o n e a z cu mare pasiune

M repet... M repet cum se repet frunzele Cum se repet i iarba i anotimpurile Se repet i totu i sînt altele M repet i totu i sînt alta

Castel al absolutului Fl mînd de orizonturi p dure e a vrea s plec undeva a vrea s plec pe un drum unde nu a ajuns nimeni a vrea s plec spre-o insul pustie s construiesc un castel al absolutului s inventez o lume departe

R t cesc printre cuvinte De un singur vers am nevoie i el refuz s se nasc îl a tept noapte de noapte Nimic, nimic, nimic R t cesc printre cuvinte printre atîtea cuvinte c utînd poemul care s -mi arate drumul M chinuie hîrtia alb i amar mi-e sufletul o tulbure oglind ce-ncearc tremurînd s m cuprind

Cunun de triste e Stau în mijlocul anilor mei Cr p tura vie ii cre te firesc Amurgul îmi atinge c lcîiul Geme în mine dezechilibrul Împletesc cununa de triste e Cuvîntul m ia cu el i m roste te În ritm egal peregrinez prin timp Sub bolta nop ii cu sclipiri de argint

La patruzeci de ani La patruzeci de ani sînt o poet perfect anonim n-am f cut mai nimic pentru nemurire m-am risipit în biblioteci i arhive via a mea e prins între dou coper i timpul pierdut îmi atîrn ca un bolovan de gît eu n-am primit nimic de la lume dar nici eu nu i-am dat lumii nimic

Aleea Triste ii De cuvinte mai m-am dep rtat nu mai aflu-n ele bucurie Stau împietrit purtat doar de vise M plimb pe Aleea Triste ii soarta-mi antreneaz ironicul surîs M schimb timpul cum ne schimb pe to i

Drum pustiu Pe valurile vie ii printre furtuni pe drum pustiu c rîndu-mi disperarea s tul de toate z d rniciile i am girile am tras casei sufletului meu toate obloanele am blocat i intr rile i, mai ales ie irile

Arborii vorbesc în urma mea Nisip alb, nisip întins Mi-am pierdut urmele Caut unde-am fost i plec, i pe lîng mine trec Harta-mi duce pa ii spre t ceri... Pe valea stelelor trec t cut i arborii vorbesc în urma mea

Am obosit Am fost de serviciu în acest deceniu M-am luptat cu toate morile de vînt M-am m cinat în toate morile din lume Am obosit i fug de toate Nu mai poate nimeni s dea în mine Eu am ajuns pîn -n inutul de unde nu se mai crede i nu se mai sper Ne mai r mîne doar scheletul cuvintelor materne

Lips de identitate Cît am mai alergat între mine i mine Cît m-am zb tut între cer i p mînt Eu n-am voie s spun c nu tiu, i n-am voie s spun c nu pot Trag c ru a mizeriei noastre na ionale În lumea aceasta lipsit de identitate

Lupt inegal Am f cut tot ce mi-a fost în putere am ostenit, sînt clipe cînd nu vreau s înving am vorbit pîn mi s-a ros limba de din i voi tr i în continuare cu nemul umirea i dezn dejdile mele cu tot ceea ce m împiedic s fiu eu îns mi

Cuvintele s nu le risipim în zadar S nu ne fie team de t cere Cuvintele s nu le risipim în zadar Strig tul intr în noi ca un co mar Vorbele se las greu convinse În limba singur t ii se pun întreb ri Gîndul cerceteaz prin suflet cu indiferen Privirea-i groaznic despuiat în oglind Delirul domne te în via a plin de p cat i disper ri

R t ci i ne apropiem Cînd avem vrere, nu avem curaj i cînd avem curaj, e prea tîrziu chiar de sîntem aproape totu i sîntem departe ne ridic m privirile unii spre al ii r t ci i ne apropiem i ne îndep rt m

Trecem orbi pe lîng semeni Nu mai avem timp, ne prelingem gr bi i i trecem orbi pe lîng semeni alerg m, alerg m narcotiza i de iluzii o grab ne-n eleas ne arde t lpile nimeni nu mai tie încotro se duce pleci pe strad i nu tii care e nebunul în mica cîrcium clien ii ruginesc la fiecare col de strad ne întîmpin desenele obscene cu to ii sîntem prizonierii vie ii cotidiene

E atît de tîrziu între noi Poate a venit vremea s ne privim în ochi s practic m întîlnirea privirilor mul i st m la fereastr i luna clar o privim, sîntem departe i înstr ina i i încerc m s ne reg sim rîdem i plîngem, rostim cuvinte mînioase i c ut m un mod de a fi altfel dar, s nu ne învinuim reciproc e-atît de tîrziu între noi nu-i nimeni s sufle în luminare

Sentiment Avem numai o via S ne-o tr im cura i A inimii arip S-o deschidem f r team Chiar i atunci Cînd ne chinuie te con tiin a S l s m liber un loc cît de mic Pentr-un salut prietenos

Sisif Sisif îndr gostit de piatra lui construie te un drum al absolutului cu ochi noi prive te trecutul urm re te leag nul apei soarta-i antreneaz ironicul surîs nime-n lume nu-i g se te rana nu tie s - i plîng jalnicul destin în fa a oglinzii execut mi c rile de bun r mas

Eclips Eclipsa de soare, cînd a-nserat la amiaz Topise din oameni miezul n dejdii Poate-i semn c-a început sfîr itul lumii Lumina verzuie umed s-a scurs pe jos Domina frica galactic Tremurul clipelor domnea în v zduh Vorbele de tain trebuiau spuse în oapt Cerul brusc s-a întunecat peste urbea cenu ie Era o înserare de iad Soarele în cea plecase Totul se p rea un carnaval cosmic

Supermarket al cuvintelor În uria ul supermarket al cuvintelor m uit împrejur pe un raft g sesc ma ini de fabricat iluzii pe perete un motto, destul de simpatic: Nu farda i i nu îndulci cuvintele corbul lui Poe în glas tare îmi spune c -mi tie adresa într-o ram textul din poezie lînceze te spa iul e demonic de aceea în el mul i se r t cesc cuvintele m urm resc, vorbesc singure, vorbesc între ele

Expozi ie suprarealist La expozi ia suprarealist de la Paris se vindeau sîni din gum fraged i supl Era tot mai var prin picturi de Gauguin Era soare în lumina orbului De pe pînze curgeau priviri moarte, t ceri, sfî ieri Peste visele vechi se a terneau alte vise Stelele se preg teau de culcare Somnul era bîntuit de co mare Sub poduri se vindeau ultimele speran e

Privirea-i cochet ochi surîz tori i enigmatici privirea-i cochet dorin a p lmuit a fructului oprit ca o zei trone te în bordeiele de ghea cu vorbe dulci în gur se face amor în dosul perdelei conturul trupului frumos pe buze mierea soarelui se strînge i-nmugure te s rutul în magici ochi r sare fericirea extatic

Vîntul fluier -n pustiu l mpile de strad cu miile vegheaz ora ul doarme ud în umezeala grea un alcoolic trece pia a trist în sta ia de metrou, la chio curi se vînd videocasete, porno-foto femei nocturne se a in la col de strad o curtezeanc se fardeaz în vitrin noaptea e plin de orgii se prelinge ironia cotidian a supravie uirii amare, prin noapte, vîntul fluier -n pustiu

Plictisi i ne uit m în gol Se las un val de oboseal peste aceast lume programat Cu to ii sîntem prizonierii vie ii cotidiene Plictisi i ne uit m în gol Psihiatrul spune c ne tremur mîna i totu i noi scriem operele noastre minore Absurdul alearg liber

Uimire turnuri de soare i frunza în delir pentru lini ti cuvintele se vînd se ve teje te nevralgic mu chiul sufletului vremea zace anonim la marginea de ertului vîntul desparte în singur t i unice suflet i piatr se deschide poarta min ii cînd visul se destram noaptea se rupe în milioane de cioburi în întuneric ghea a î i sculpteaz diamantul

Vîrtej nimeni nu mai tie încotro se duce casa e pustie i strada e-n delir sub t lpi se deseneaz universul peste tot sînt ziduri i capcane în creier încol e te iarba iluziilor memoria î i leap d placenta tramvaiul poart întîrzia ii veacului limbile ruginite cer o clip de r gaz

11 septembrie 2001 E haos deplin. Apa e cer, iar cerul e ap Ce-i vii, rugîndu-i pe mor i s ias din groap Începe judecata din urm T cere deplin Groaza este st pîn peste omenire Se respir printr-o singur gur Acum e momentul suprem. Se va vedea Cine se duce de tot i cine r mîne. Geam tul Lumii se strînge sub stînci

Disperare de secol Impas general, criz, criz de ideal, de lume, de via Disperare de secol, de vîrst, de ani, de ore, de secunde Mor i neplîn i în ochi se oglindesc zdren e de cer în ierburi putrezesc

Nimic nu e cert O u se deschide i zece se închid nimic nu e sigur nimic nu e cert inima toce te-un piept pe buze stau cuvinte mute în somn imagini biciuite secolul aproape-n agonie lacrimi fierbin i se nasc sub pleoape-nchise ucide mîna, plînge gîndul, se înfrînt tot p mîntul

C utare În aceast realitate bolnav ne îngîn m reciproc st m de vorb desp r i i de propriile voci ne uit m la drumul din spate i nu tim cine eram cum nu tim cine sîntem ne c ut m acum la sfîr it de veac

Donatori de sînge S fim donatori de sînge secolului nostru agonic avem datoria s ducem mai departe mesajul str mo ilor no tri care vin s - i tr iasc mai departe în noi via a netr it

În a teptarea secolului XXI În a teptarea secolului XXI stau i m gîndesc în lini te la cele ce am f cut colind prin via culegînd frunze îng lbenite aud sunetele puternice ale realit ii izbind visele mele fragile privesc spre viitor cu groaz privesc cu jale spre trecut un suflet caut, cunoscut

Vîrst rotund Ai zece ani, copilul meu cel drag, e prima vîrst -n calendar rotund te-a teapt dep rt rile fugare vei traversa întinsurile toate vei bea din ape limpezi de izvor î i doresc s bei continuu al vie ii parfumat nectar

Ziua de na tere În ziua cînd m-am n scut era prim vara în toi liliacul înflorea îngerii cîntau la flaut umbla poezia în degete p rea fericit în lichidul plînsului îmbobocea mugurii floarei de speran

Galaxii c l toare În palatul Speran ei sentimentele au orizont Iar gîndurile sînt galaxii c l toare Trec pe sub cerul acoperit de soare

Noapte senin Noaptea a fost cald i senin Toate stelele ciocneau pahare de vin i-mi d deau s gust pu in i mie Am comandat pentru To i cei prezen i veselie

Poala prim verii Culc fruntea-n poala prim verii pacea nop ii blînd coboar închid ochii i ascult coardele dulci de lini te stelele se preg tesc de culcare oceane verzi de frunze acoper cerul ape sub iri spal pleoapa visului

Rîuri de var lin Soarele r sare, îl v d str lucind Sub s rutul lui florile se-aprind Rîde i flori, înv p iate de al soarelui s rut Rîde i f r nici o grij, vara este la-nceput Pe blîndele sc ri de filde urc u or lumina Rîuri de var lin îmi spal retina

Toamn e septembrie cu frunz amar i rece pe buze s ruturi mincinoase i triste soarele-i pierdut în cea tresare sub rou firul de iarb natura-n somn adînc se pierde în rugin se tope te foaia verde

Toamn lichid Toamna plînge-n ploaie Semafoarele dorm i viseaz Pîlpîie-n ochi fluturi de noapte Pe iarb o lacrim transfigurat Copaci în doliu a teapt iarna Ora ul e mai cenu iu ca oricînd Pe cer nori cre i cutreier lumea În abur l ptos frunze gonite de vînt

Sose te toamna cu disper ri de galben Cea a urc -n fuioare la cer aerul e rece, vîntul bate-ntruna sose te toamna cu disper ri de galben valuri de frunze migreaz cocorii pleac, îi cheam dep rtarea rugineaz ierburile pe mal ploaia ar p mîntul î i plînge anotimpul dantura ruinat în carnea senin a ultimelor fructe se las o raz le inat pe geam miroase a brad din coroane de mort

Nocturn Cuvinte provocate, sunete cojite Se strecoar mereu toamna rujinie Suspin frunza, trunchiurile gem Noaptea vine cu umbre de crengi E foarte tîrziu, de tot întuneric Luna a ipe te în inutul t cerii

Alinare E noapte-n lume În gar trenuri obosite Dinspre coline vînturi bat bolnave Cîmpia doarme sprijinit -n palme ca un copil în somnul lui uitat Luna cutreier marea las la mal nostalgii Noaptea î i alin cuibul între spini

Toamna-mi rugine te fa a Toamna-mi rugine te fa a a pierit pe veci verdea a verii care a trecut p esc doar prin ruine sumbre t cerea se aga de crengi nev zute surîsul ve ted mi se a eaz pe buze clopotul clipei îmi bate la um r merg într-una f r popas coborînd peste galbene oapte p mîntul îmi înghite pa ii de parc-ar fi semin e ploaia-mi cade orizontal pe frunte mi se a eaz o cea greoaie pe ochi

Floarea de ger Ninge calm cu lini te alb Cad m rgelele din ochiul iernii P durea se-arginteaz ca-n pove ti Vîntul îmi leag n perdelele i visul Floare de ger str luce te în fereastr În lini tea care se las Plopii î i scutur frunzi ul

Copil rie Îmi aduc aminte de pîinea Fr mîntat de bunica Povestirile ei îmi alintau somnul Îmi lustruia amfora mea cu vise În grab îmi retu a zîmbetul pe buze Era lini te i îngerii aveau ochii senini

Amintiri din copil rie Mama de multe ori îmi spunea: Fata mea, Mai las cartea aceea c te vei beteji! Nu vezi cît e ti de slab? i- i strîci ochii citind ziua i noaptea! Eu noaptea vorbeam cu prietenii mei din pove ti Pe care-i cuno team atît de bine

Mam Mam, ai plecat spre rmuri dep rtate pornind s te caut am întîlnit marea r scolit de gînduri pustii m-am întrebat încotro îmi voi îndrepta ochii, i cui? Mam, în ochi îmi zac dou lacrimi încrustate te plîng în ritmul unui vers i versul meu l-a duce poate vreun cînt re pîn la Tine Mam, aud cum te duci pe drumuri str ine ochiul t u singuratic e singura mea oglind Mam, plîng c nu te poci atinge f i cruce i întoarce-te napoi vino acas i mîngîie-mi sufletul cum ai f cut-o de o mie i o sut de ori

Înmormîntare Cînd descoperisem mari resurse de lini te atunci Mam Te-ai stins lin i f r împotrivire m uitam cum cad bulg rii peste Tine vîntul leg na crucea de lemn pe care scria c Te-ai dus la cincizeci i opt de ani neîmplini i în urma Ta a r mas un gol nesfîr it i o durere amar

Mama st pe prisma amintirii mele M -ntorc acas i-i prima dat, Cînd mama nu mai iese-n prag A murit i copil ria mea Stau aici, în aceast nav, Numit cas p rinteasc, În aceast nav cosmic Am fost copil Fragul f cea Fragi cu miez de aur Mama st pe prisma amintirii mele i m a teapt s sosesc din zare Mereu m-a a teptat s m întorc Mam, te-ai dus acolo-n nic ieri, Doar pe buze- i mîngîi sfîntul nume

X X X X X X X X Mam, E toamn, e frig i ploaie i nimeni nu te-a ap rat de moarte M despart în gîndul meu de tine Privirea ta se stinge-n mine Lacrima soarelui Î i strope te mormîntul Merg înainte pe drum Cu amintirea traumatic A unei mame moart

Te duci Te duci, de-acuma, mam i ne la i, dar te-om p stra în suflet totdeauna, cît vom tr i tu five-i cu noi una, vei respira, de-a pururi, în urma i

Vis Am visat pe mama... azi noapte am visat c -i era frig i-am vrut s strig s ia ceva pe ea dar n-am putut s-o strig moartea l sa urme pe z pad privighetoarea de noapte arunca ipete jalnice în urechi îmi iuia un dang t tot mai funebru o lacrim de ghea îmi curgea prin sînge diminea a lumina mîngîia chipul mamei de pe fotografia din perete

Lumea de apoi... Te-ai dus mam în nemurire Acolo-n zarea f r de sfîr it Ne este dor de tine, mam La to i copiii t i, la to i, Le este dor i la nepo i Iar tu e ti tot mai dep rtat Pe cît de-aproape e ti în dor Prea ne doare exilul t u Din lumea de apoi...

Mama m strînge la piept M strînge la piept îmi pip ie r nile Mama pleac apoi în toiul nop ii... ia pe umerii ei jum tate din suspinul meu jum tate din r nile mele

Ne ducem to i ca o poveste M uit la mama i m doare Secunda care galopeaz M uit la mama i-n eleg C timpul nu mai are clipe Se duce mama-n cosmic grind Acolo unde bunica este Ne ducem to i ca o poveste Sîntem cu to i doar un colind

Orfan -n lume R mîne mama înc i înc nepereche i-i spun s aib rîna-n veci u oar Drumul iar i m duce-n cimitir Un dor nebun, ades, m-apuc Nu pot s cred c sînt orfan -n lume Din mama nu mai am decît un nume

Pa i Peste pa ii bunicilor mei a crescut iarba Pa ii p rin ilor mei se pierd încet încet i ei -, Poate mîine deja n-o s -mi mai recunosc nici propria urm -, Noi mai vis m p rin ii noaptea, Ne-or mai visa copiii dup?

Ochiul tragic În nop ile de nedormire cu bruma disper rii-n suflet m oglindesc în ochiul tragic m n p desc nelini tile buzele-mi sînt fluturi în delir cît am citit despre moarte ca s pot tr i...

Zîmbetul unui copil Sîntem atît de-ndep rta i i totu i împleti i în moarte vom r s ri în bob de grîu în macii r sf a i de soare prin zîmbetul unui copil ne vom mai recunoa te oare?

Infinit Via a i moartea se privesc în ochi Eu privesc prin fereastra spart Înclinînd privirea acolo sus spre infinit

Încol e te în mine cuvîntul blînd E o var rece i tinere ea mea a plecat Citesc din ultimul meu autor preferat Încol e te în mine cuvîntul blînd i a a trec anii, rînd pe rînd Mereu merg spre-o insul pustie... Cu ochii plini de triste e i regrete

Anii trec u or Ajung s m gîndesc ce se va alege din mine, ce-mi r mîne în urm? Anii trec mai u or decît ne închipuim, îi c ut m în sertar i brusc nu-i mai g sim Mileniul pîrîie unde s -mi ascund ultima oapt personal cu-i s -i încredin ez ultima bucat din mine? Tic-tac îmi sun ceasul m surîndu-mi via a-nclipe

Nisipul anilor În a teptarea veacului ce vine desenez pe nisipul anilor visînd la ziua na terii mele via a-mi alunec printre degete stau plecat peste marginea clipei îmbrac ve tmintele de duminic a copil riei

Sfîr it Pe fundul ondulat al M rii Î i las mo tenire imaginele mele Cerul î i închide ochiul însîngerat În fa -i amurgul, în spate noaptea Lumea întreag î i preg te te sfîr itul În atelierele mor ii se fac inventarele T cerea secundei se îngreuneaz Pe masa t cerii un singur pahar Icoana de lacrimi prime te t mîia Cuvintele de cear se topesc pe gur Clopotul clipei bate în um r Liber vrea sufletul s zboare

T r e c e r e m e a p e a i c i Va r mîne lacrim pentru doar cî iva i p r a f i p u l b e r e p e n t r u c e i m u l i

Magamba fordulva beszélek veletek Engem is nyomnak már az évek Keresek magamnak nyugodt menedéket Hogy merre megyek, nem nagyon tudom Változó bánat az arcomon Magamba fordulva beszélek veletek Egyhangúan hull minden évem a feledésbe Id m lezúdul gyorsuló iramban Az emlékek burjánzanak, s nincs helye a szónak

Magány Ébred a szóban a csend Kopott a szív és a világ Minden múlt id ben van már Nincs mit mondanom, A szavak várhatnak Nincs mit mondanom, Ezek néma fájdalmak

Reggel álmosan csörög a vekker az asztalon ronggyá olvasott verseskötet és szemüveg a párnán arcom lenyomata méreg-keser gondolatok kavarognak koponyámban szememben melankólia rak fészket fülembe zárok minden sóhajt fáradt pillantásom el tt fényl képek elsuhannak

Többet kérdezek Ma már Kevesebbet mondok, Többet kérdezek. Keveset is rontok, S el re fékezek Magamon Ha lépek.

Elégedetlenség ez így nem elég mondja a vers szemrehányóan magamat kutatom mindabban ami van elvégzett teend im mégsem simulnak táskámban túl sok túl sok a hiányzó láncszem

Gyomorjelzés nem tudom mi a tisztesség, mostanában újra a gyomrom jelzi, ahogyan már korábban is föl le, föl le, szakadatlan hullámzásával

Elviselhetetlen egy visszafoglalt pillanat mit ér ne kérdezd barátkoztam, szerettem, s most tudom, hogy némely barátság elviselhetetlen

Érzés Álmaimat elálmodoztam Vágyaimat elvágyakoztam Barátságom elbarátkoztam Miel tt közétek mennék, Megigazítom érzéseimet

X X X Te felém, feléd én - - - ember ennél többet mer - e? szív, lélek tartsál még ki ezen az útszakaszon legyen mindig szem el tt a szív földrajzi térképe

Álmaim túlpartján szemem fázik álomba szökik szemhéjam nem készültem fel erre a korra, erre a korra csak remélek, csöndesen és türelmesen remélem, hogy egyszer vége lesz e kornak remélem, hogy egyszer majd megértenek csak ne ébredjek fel míg nem látom álmaim tulsó partját

A sorsnak szembeszegülve Nézek a múltba réveteg Kihalt nyelv nyomain lépkedek A megtett, kanyargós utam kényszerít el re lkeser daccal, a sorsnak szembeszegülve

Káprázat, káprázat csak ami van Kínlódom, hallgatom vérem folyását Káprázat, káprázat csak ami van Jön év az évre, ránc a ráncra Az élet szép lassan tovaszáll Gy lnek, sokasodnak az Elhallgatott szavak Az emlékek hintaszékben Ringatóznak

Szívem botlik sóhajtól fulladozva Szemem látomásokba réved Idegen vagyok önmagamnak Az este rátelepszik kezem fejére Szívem botlik sóhajtól fulladozva Ketten vagyunk, én és a világ Csak a dac tartja bennem a lelket Letörölték arcomról a hovatartozást Ismeretlen utak kresztáblái igazítanak a végtelenbe

Sorsom kispadján ülve Természetes állapotom a kimerültség s most sorsom kispadján ülve azon töprengek, hogy holnap ismét ballagok a rendel be, számtalan kivizsgálásra testemben a fájdalmak lüktet tébolya botorkálok az aggodalmak kerítéslécei mögött szótlanság fojtogat, csend feszít er t vesz rajtam a rosszkedv óránként fél centit apad a remény kitágult pupillák tükrében megnézem magam elfogadom az elfogadhatatlant

Negyvenen túl Az ember így negyvenen túl már belátja erénye talán nincs is, csupán hibája S egyedül van, mint egy sarki jéghegy többé nem lesz szállása új szenvedélynek Fénytelen robotként mozdul benne az id szíve ritmusa is mily elny tt, meggyötört Zsibbadt erek útjain ered meg a vér aszalt szerelem tántorog a lét peremén

A megíratlan lap el tt Nagy sebességgel húznak el alólam az évek, a tavaszok és a nyarak egyre az ismeretlent keresve az örökké igazságot ha tudnám, hol a vég, a kezdet megfordítanám a homokórát a megíratlan lap el tt tudathasadásos század küszöbén botlok legdrágább titkaimat olvashatatlan bet kkel írom

?!?! Búzaként növök a világba Ki tudja kenyérré érek e? A szomorú f z világgá kiáltja sorsomat

Tekintetem koromat keresi Ráncok, homlokom gondolatjelei --- képek válnak le agyamról foltokban mint falról a mész ereimben vér helyett csönd-cseppek csörgedeznek tekintetem koromat keresi arcok után kutat, melyeket itt felejtett az id

Bánatok és der k folyton üzennek Neonok között feljött a Hold Bazsalikom illatáról álmodozom Lassú sz lüktet minden ízemben Bánatok és der k üzennek Futok t n égi fények után Bolyongok az álmok partján Mindig félúton mindig közben Mint jégbefagyott víztükörben

Új burokba bújt a lelkem Jóles félhomályban pihengetek az élet szép lassan tovaszáll révetegen hallgatom vérem folyását új burokba bújt a lelkem Az emlékek hintaszékében ringatózok fáradtan álomba szökik szemhéjam az éjszaka minden vitorlája kibontva elém lehullanak a lakatlan csillagok

szi séta megfáradt fák alatt, sétálgatok az szben ki nem mondott szavak visszhangja kísér szabadjára engedem gondolataimat fojtogat a torkomba akadt szó érzem szívem akadozó lassuló dobogását megszököm a szavak gy r jéb l és jönnek lehajtott f vel a hétköznapok

* * * eme fordított világban önmagammal bújócskázom egyszerre két végtelenhez nyúlok egyre halkulók a lépteim CSAK ÁRNY VAGYOK világ vagy másvilág ez?

Hosszú az út lélekt l lélekig Fátyolos szemmel az ég felé fordulva az emlékek hintaszékében ringatózóm s lesem a nap végs visszfényét szemembe gy jtöm a távoli csillag sugarait csöndben és t n dve figyelem mily hosszú az út lélekt l-lélekig

Most a szívre hárítják a terhet Jöv t sehol, csak múltat látok Szélfútta zászlók, mosolyok, fogadkozások A könnybe borult világ hamusírjába túr A szorongás folyója az óceánba fúl Az élet is hullámzik mint a tenger Most a szívre hárítják a terhet Végtelen álmatlanság vette kezdetét Koravén faleveleket sodor a szél

Számban két nyelv feszül egymásnak a szóért Némán állok az álmos csöndben Az id elvérzik a lassú szívverésben Szorong a lélek a test kényszerzubbonyában A könnyek elöntik a látomásokat Fonnyad az emlék, elhullanak a virágok Fáradt vagyok, a hitem is rég elhagyott Hányódom mint száradó, barnuló levél Számban két nyelv feszül egymásnak a szóért

Kisfiamnak Mint mozdony után szürke füstgomoly úgy leng utánad lelkem melege múlhatnak évek s újra évek amíg vagyok, amíg élek mindig utánad leng e lélek Édes fiam, benned hiszek vidd tovább az életem

Édesanyámnak Mindaz, amit örökül hagytál, itt folyik ereimben, érzékeimmel viszem tovább tovább gy r zik bennem a mosolyod is

Egyengetem az emlékek útját itt állok tegnap és holnap között egyengetem az emlékek útját szemembe gy jtöm a távoli csillag remeg sugarát újra és újra hazaálmodom magam szüleim és testvéreim nevét suttogom végtelen utak kacskaringóznak velem miel tt végkép elt nök a lakatlan id ben

Bolyongó verssorok Az évek elefántcsonttornyából gyerekkoromat szomorúsággal felidézem Emlékeimben bebalzsamozom szüleimet és örökké velem maradnak Jönnek bolyongó verssorok valamikori életemb l Ülök egyedül, hallgatom foszlányát egy-egy régi dalnak De már nem is tudom, vajon szomorítanak vagy vígasztalnak?

Fogyatkoznak a régi társak Elakadt sorok, társtalan rímek Hová jutottam? És ki jött velem? Térdig kopott a lábam Fogyatkoznak a régi társak Pillantunk kérd n önnön lépteinkre A homlokunkon lóg életünk térképe Milyen furcsán nézünk egymásra Beburkolózva csöndbe, némaságba

A magunk útját járjuk A magunk útját járjuk Szétszéledünk külön-külön Maroknyi embert morzsol a világ Feladjuk, mit több száz éven védtük Szabadon csapongunk És simogatjuk emlékeinket

Párhuzamos büszkeségünk befelé sikolt Eltévedten, tétovázva járunk úttól-úttig, középutat keresve s így loholunk el egymás mellett párhuzamos büszkeségünk befelé sikolt gy lnek, sokasodnak az elhallgatott szavak van annyi arcunk ahányan csak ránk néznek azt hiszem mélyen hallgatnunk kéne már mert a szavak ezentúl csak elválasztanak

??? és kevés a szó, a tett, a minden hová t nt lelkünk szép reménye? mondjátok, hol van, hova lett parázsló szemünk tiszta fénye?

A líra alig hallhatóan cincog Pulzusomban akadt az óra a líra alig hallhatóan cincog versek foszlányai hullanak akár a szakadó hó a szavak alján hazugság zörög a nyitott szem el tt köddé foszlik a látvány rothad a vers a papírok tartományán tört ritmus alatt görnyed a szó

A papír hallgat A szürreális magasságból minden közel és minden távol A papír hallgat beszél a hosszú sor egyformává vált minden mosoly

Nihil évszakok sárhányója közé szorultam önmagamba fordulok sivár világot találok homokot, pusztaságot, sivatagot értelmetlen dolgok s furcsa képzetek tova t n ábrándok csalfa remények

...... hangtalan kép --- --- képtelen hang...... fagyálló mosoly --- --- skizofrén óraketyegés...... éberségébe kapaszkodó --- --- i d e g z e t...... kleptomániás kezek --- --- sörbe bambuló...... migrénes tekintetek --- --- lélekamputálás....... --- ---........ ---

A világ ma pengeélen áll és lesz amikor nem tud kérdezni a kérdés a szavak közt bizonytalan a csend égen és földön összetört a rend az élet kétszín, akár a sakktábla a világ ma pengeélen áll kett s szorításban az elnyújtott kiáltás

Szomorú lépések Fásult lomha csend a tájakon megfakult festék az arcokon hervadt indulatok a nyelveken tilalmas szavak fáradt, szomorú lépések csoszognak az ezredvégen

Kicsíráznak a titkos gondolatok Üt érként lüktet a reggel Hajamban harmatcsepp csillog Meztelen fények villognak a tükörben Kicsíráznak a titkos gondolatok Szárnyra kelnek a selymes szavak Száll a tavasz, bomlik a rügy Oszlik a köd puha fátyla Szimfóniát költ a rigófütty

Ezredváltó tavasz Tavasz-istenn höz rebegünk bús imát, hogy eltüntesse a tél kezenyomát Isszuk a fényt szomjas, csodaváró szemmel Ezredet váltva, jöv nket mímelve

A tavaszok késnek A levelek reszketve földet érnek A tavaszok késnek egyre késnek Pislákol a a halovány ég túlvilági kékje

F foglalkozású es néz lettem Nyarat temet a sz és én f foglalkozású es néz lettem mint véres könny csurog le az elsárgult levél a fákról kupolás-fehér gomolyfelh k ezüst ködök keringenek a nap végs visszfényét lesem én

Félénken lépked az sz Homályos szemmel, kínoktól gyötörten Álmos völgyek mélyén elterül az este A rét avarán lépked félénken az sz Terebélyesedik a csontágakon daloló parányi csönd S csillagfényben ezüstös a tenger habja Pislákolva oszlik már az éjnek árnya A felkel nap bearanyozza a reggelt Ragyogón csillog a távoli vízesés permet függönye

Téli este A hold hideg fényben ragyog lúdb rzik medrében a folyó az égbolt holt magányba dermedt acél szikrázik a hópelyheken A lombokat rongyosra rázza a szél saját jegén csúszik el a tél a tájakon kegyetlen köd ül szobámban az este lassan szétterül

Tekintet Amire nem lel szót a nyelv Mit el nem mond egy mozdulat Azt mind kimondja egy tekintet!

Álmodozás van úgy az ember, hogy álmodozni vágyik, mégsem jut messzebb: csak a valóságig

Kihunyó század Hova vezet a fel-fellobbanó és kihunyó század, hova sodor bennünket kiszolgáltatottan miközben azt hisszük, urai vagyunk a helyzetnek

Ezredvég, mire vagy büszke? Ezredvég, mire vagy büszke? házalóvá lett a nyomor az öregek befelé néznek., hogy semmit se lássanak züllött és g gös a világ kékre dermedt ajkakon bús sóhaj száll a ködbe beesett szemek gödreiben remegve fölcsillan a könny

Reménytelenség A távolban semmi célpont Lábnyomom a kezdet és a vég Ím a gyászunk ezredvégi Üvöltöd, hogy nincs remény

Mit hozol ránk új évezred? Hangom remeg, úgy kérdezlek mit hozol ránk, új évezred? Tavaszt álmodok, igazit s ropognak a fák csontjai A század, a század elmasírozik és vele megy bizony az ezred is Jön év az évre, ránc a ráncra mondd XX. század mi marad utánad?

Bizonytalanság Újabban minden átrendez dik az emlékezet is kezd furcsán szelektálni szavak szótagokká hullottak szét ismétl dnek a miértek s megváltozik az érték Mit tehet a költ egy kiszámíthatatlan ezredévnek legelején, hisz végét járja minden, amiért érdemes volt verset írni!

CUPRINS Nu pot pleca i nu pot s r mîn... Singur... În jur totu-i pustiu i s lbatic... Stau liber ca o pas re în cer... Monolog... Cam atît... Pa ii mi-s mai gînditori... ***... Îmi întorc fa a spre crucea t cerii... Drum prea pu in umblat... Nostalgia fericirii... R t cire... Adev r c utat... M repet... Castel al absolutului... R t cesc printre cuvinte... Cunun de triste e... La patruzeci de ani... Aleea Triste ii... Drum pustiu... Arborii vorbesc în urma mea... Am obosit... Lips de identitate... Lupt inegal... Cuvintele s nu le risipim în zadar... R t ci i ne apropiem... Trecem orbi pe lîng semeni... E atît de tîrziu între noi... Sentiment... Sisif... Eclips... Supermarket al cuvintelor... Expozi ie suprarealist... Privirea-i cochet... Vîntul fluier -n pustiu... Plictisi i ne uit m în gol... Uimire... Vîrtej... 11 septembrie 2001... Disperare de secol... Nimic nu e cert...

C utare... Donatori de sînge... În a teptarea secolului XXI... Vîrst rotund... Ziua de na tere... Galaxii c l toare... Noapte senin... Poala prim verii... Rîuri de var lin... Toamn... Toamn lichid... Sose te toamna cu disper ri de galben... Nocturn... Alinare... Toamna-mi rugine te fa a... Floarea de ger... Copil rie... Amintiri din copil rie... Mam... Înmormîntare... Mama st pe prisma amintirii mele... XXXXXX... Te duci... Vis... Lumea de apoi... Mama m strînge la piept... Ne ducem to i ca o poveste... Orfan -n lume... Pa i... Ochiul tragic... Zîmbetul unui copil... Infinit... Încol e te în mine cuvîntul blînd... Anii trec u or... Nisipul anilor... Sfîr it... Trecerea mea pe aici...

TARTALOM Magamba fordulva beszélek veletek... Magány... Reggel... Többet kérdezek... Elégedetlenség... Gyomorjelzés... Elviselhetetlen... Érzés... XXX... Álmaim túlpartján... A sorsnak szembeszegülve... Káprázat, káprázat csak ami van... Szívem botlik sóhajtól botladozva... Sorsom kispadján ülve... Negyvenen túl... A megíratlan lap el tt...?!?!.. Tekintetem koromat keresi. Bánatok és der k folyton üzennek.. Új burokba bújt a lelkem. szi séta... *** Hosszú az út lélekt l lélekig. Most a szívre hárítják a terhet.. Számban két nyelv feszül egymásnak a szóért. Kisfiamnak Édesanyámnak.. Egyengetem az emlékek útját Bolyongó verssorok.. Fogyatkoznak a régi társak A magunk útját járjuk Párhuzamos büszkeségünk befelé sikolt??? A líra alig hallhatóan cincog.. A papír hallgat Nihil... A világ ma pengeélen áll. Szomorú lépések. Kicsíráznak a titkos gondolatok.. Ezredváltó tavasz

A tavaszok késnek F foglalkozású es néz lettem Félénken lépked az sz. Téli este Tekintet. Álmodozás Kihunyó század Ezredvég, mire vagy büszke?. Reménytelenség Mit hozol ránk új évezred?. Bizonytalanság.

A Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közösségének kiadványa A kötet 500 példányban, A/5 formátumban ív terjedelemben készült M szaki szerkeszt : Kovács Sándor Nyomtatás: Mozi Nyomda Bt., Békéscsaba Felel s vezet : Garai György