700 éves a közjegyzõség Magyarországon

700 éves a közjegyzõség Magyarországon MOKK Budapest, 2008.

A kötet kiadója: a Magyar Országos Közjegyzõi Kamara (MOKK) Felelõs kiadó: Dr. Tóth Ádám a MOKK elnöke Nyomdai elõkészítés: Bacsa Tibor, Vajda Adrienne Borítóterv: Vertel Beatrix Nyomdai munkálatok: Színvilág Nyomda Kft. Budapest Felelõs vezetõ: Molnár László ügyvezetõ igazgató ISBN:

KÖZJEGYZÕI FÜZETEK STUDIA NOTARIALIA HUNGARICA tom.ix. 700 éves a közjegyzõség Magyarországon A 2008. november 27-i jubileumi konferencián elhangzott elõadások szerkesztett változata Szerkesztette: dr. Rokolya Gábor MOKK Budapest, 2008.

A 700 éves a közjegyzõség Magyarországon jubileumi konferencia fõvédnöke volt: Dr. Sólyom László Köztársasági Elnök Úr Az esemény helyszíne: a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme A rendezvény idõpontja: 2008. november 27.

5 Tartalomjegyzék Károly Róbert királlyá választásának oklevele - kelt 1308. november 27-én (fordította: Dreska Gábor).................... 7 Kõfalvi Tamás: A hiteleshelyek, mint a magyarországi közjegyzõség elõzményei.................... 12 Dreska Gábor: Egyházi intézményeink közhitelû iratkiadásának középkori emlékei.............. 26 Bogdándi Zsolt: Az erdélyi hiteles helyek mûködése a szekularizációt követõen................... 41 Csukovits Enikõ: Közjegyzõk a középkori Magyarországon.......................... 54 Homoki Nagy Mária: A magyar királyi közjegyzõség a polgári korban.......................... 74 Sarusi Kiss Béla: A közjegyzõi iratok jelentõsége a tudomány számára....................... 87

7 Károly Róbert királlyá választásának oklevele Pest, 1308. november 27. Gentilis pápai követ jelenlétében és közremûködésével a pesti országgyûlés magyar királlyá választja Károly Róbertet. Az Úr nevében ámen. Az õ ezerháromszáznyolcadik esztendejében, a hatodik indictióban, november hónap huszonhetedik napján, V. Kelemen pápa úr pápaságának harmadik évében. 1 Krisztusban tisztelendõ atya és úr, Gentilis úr, Isten kegyelmébõl a Hegyi Szent Mártonról címzett presbiter-bíboros, Magyarországon és a vele határos részeken az apostoli szék követe, minek okán követségének területére érkezett amit hírbõl már tudott, azt az ügy nyilvánvalóságából és a dolog gyakorlatából is megtapasztalta, tudniillik azon viharnak a zúgását, amellyel ezt az egykor nagyon termékeny, miként mondják, kellemmel teli és mély vallásossága okán híressé vált országot az õsi ellenség, a béke ellenfele és a konkoly elhintõje általános felfordulással megrendítette, helyi viszályokat is szítva ezen ország majd minden részében, amelyek okán igencsak megerõsödött abban a felindultság általi félelem, és helyet követelt magának a viszály, ami a pusztítás csapásainak bevezetõje szokott lenni, amiért is a felséges fejedelem, Károly úr, Magyarország dicsõ királya, valamint a mondott ország néhány bárója és nemese kölcsönösen viszálykodván, és közöttük a gyûlölet és a harag tüze lángra kapván, az alattvalók megvonták a királyi felség iránt tanúsított odaadásukat, a királyuk irányában viselt szeretetük elpártolt, és a kölcsönös érdek ezután megszûnt-, ezen ország viszályainak lecsendesítésén nem lankadó leleményesség buzgalmával kezdett õrködni, és a kötelessége szerinti jóakarat szorgalmában kitartóan bõvelkedni a szakadatlan béke gondolatain töprengve ezen király úr, akit szíve mélyén mint fiát különösen szeretett, és az õ országa lakosainak kedvezõ és nyugodt állapotáért. Ezen követ úr Budára érkezése után tehát küldöttein keresztül és levelekkel a követségének hivatalára bízott országos ügyek szerencsés elõmozdítása érdekében a fõpapok, bárók és nemesek, valamint más jeles úgy egyházi, mint világi személyek általános tanácskozását Szent Márton 1 Jelen oklevél kiadásának napja az 1305. június 5-én megválasztott, és november 14-én megkoronázott V. Kelemen pápaságának már a negyedik esztendejébe esett.

8 hitvalló mostani ünnepének nyolcadára 2 ünnepélyesen összehívta, amely nyolcad körül pedig a mondott gyûlésre a fõpapok és a bárók közül igen sokan, valamint a nemesek és azok embereinek népes sokasága személyesen, mások pedig ezen bárók közül, akiknek ezen tanácskozásra való személyes eljövetelét a nagy távolság akadályozta, alkalmas képviselõik útján gyûltek össze. Mivel azonban Henrik mester szlavón bán, 3 valamint néhány másik báró és nemes, akik számára a budai felsõvárba, ahol akkor a követ a maga udvarával együtt tartózkodott, a velük levõ fegyveresek sokasága miatt a Duna folyón túlra nem volt átjutási lehetõség, ezen várral szemben gyûltek össze, maga a követ úr serényen folytatván megkezdett vállalkozását és saját helyzetének nagyságát, valamint hivatalának méltóságát is figyelmen kívül hagyva, sõt önmagát is megalázva az említett királlyal és más fõpapokkal, valamint bárókkal, akik ezen folyón innen vele együtt tartózkodtak, a folyó tágas víztükrét a vizek bátor halásza módjára csónakon átszelte; és a domonkosoknak a folyó mellett levõ lakhelyén ezen követ úrral együtt a fõpapok, bárók, nemesek és a mondott személyek sokasága, valamint számos polgár és idegen gyûlt össze, akiket a rendkívüli látványosság zaja és a mondott tanácskozás összejövetelének ismertté vált híre ösztönzött, megdöbbenve a nem remélt béke csodálatán, és kételkedvén annyi viszálykodó lélek egységében, de sóvárogva is a békére. Õk ezen követ úrnak, valamint az én és más, erre az alkalomra különlegesen meghívott és felkért jegyzõknek és aláíró tanúknak jelenlétében összegyûlve, valamint a mondott király úr, a Krisztusban tisztelendõ atyák, Isten kegyelmébõl Tamás 4 esztergomi és Vince 5 kalocsai érsek urak, H[áb] 6 váci, Benedek 7 veszprémi, János 8 nyitrai, Péter 9 pécsi, Márton 10 egri és Ágoston 11 zágrábi püspök urak, valamint Miklós 12 a gyõri székre kiszemelt püspök úr a jobbján, továbbá a 2 1308. november 18. 3 Kõszegi Henrik szlavón bán 1301 1309 4 Tamás esztergomi érsek 1305 1321 5 Vince kalocsai érsek 1306 1311 6 Háb (Aba) váci püspök 1294 1311 7 Rád nembeli Benedek veszprémi püspök 1290 1309 8 János nyitrai püspök 1302 1328 9 Péter pécsi püspök 1307 1314 10 Márton egri püspök 1306 1322 11 Ágoston zágrábi püspök 1303 1322 12 Kõszegi Miklós gyõri püspök 1308 1336

9 nagyságos férfiak, a fentmondott Henrik mester Szlavónia bánja, unokaöccse Gergely fia Miklós mester, 13 Aba nembeli Amadé nádor, 14 Domonkos mester, Kakas mester 15 és Rátót nembeli László bán, Kopasz nádor 16 a maga és testvére, Beke, 17 a királyné asszony tárnokmestere nevében, akik ketten Borsa nembeli Tamás fiai, és Aba nembeli Kompolt fia Péter a balján ülve ezen követ úrnak, és a nagyságos uraknak, Ugrin királyi tárnokmesternek, 18 László erdélyi vajdának és szolnoki ispánnak, 19 valamint Trencséni Máté nádornak 20 küldöttei avagy követei és képviselõi ottani jelenlétében, továbbá más nemesek, és az õket szorosan körülvevõ köznép társaságában a követ úr Isten igéjét az Uram, ugye jó magot vetettél földedbe 21 stb. evangéliumi tételre hivatkozva adta elõ, sorjában kifejtve a földnek a magjait, azaz Magyarországét, amelyeket abba az Úr vetett, s amelyekbõl oly nagy szentségû és tisztaéletû jeles katolikus királyok származtak, hogy méltók voltak a szentek közé felvétetni, s hogy az ország koronáját Magyarország elsõ királya, Szent István a római pápától felszentelve kapta, miként azt a magyarok történeti munkái, amiket a követ maga is már korábban megismert, nyilvánosan bizonyítják. Késõbb aztán a téma az õ szándéka szerinti, az ország állapotáról szóló tárgyhoz csodálatosan visszatért, amit követõen egy, az ország szabadsága védelmének színe alatt azon bárók és nemesek között nyilvánosságra hozott, széles körben terjedõ panasz miatt zúgolódás támadt, ami a követ úr füléhez is eljutott, tudniillik, hogy nem akarták és nem is volt soha szándékuk, hogy a római egyház vagy annak nevében maga a követ úr a gyakran említett ország számára bármi módon is királyról gondoskodjék, azt azonban jónak látták, hogy akit õk az ország régi és bevett szokása szerint meghívtak és királynak fogadtak el, azt a fentmondott követ úr a római egyház nevében Magyarország igaz királyaként megerõsítse, és hogy az eljövendõ örök idõkben az igazi pápák és maga a római egyház rendelkezzen Magyarország azon királyainak meg- 13 Kõszegi Miklós tárnokmester 1307, 1311 1314 14 Aba nembeli Amadé nádor 1302 1310 15 Rátót nembeli Kakas lovászmester 1303 16 Borsa nembeli Kopasz nádor 1306 1314 17 Borsa nembeli Beke királynéi tárnokmester 1308 1309 18 Csák nembeli Ugrin tárnokmester 1307 1309 19 Kán nembeli László erdélyi vajda 1301 1314 20 Csák nembeli Máté nádor 1302 1309 21 Mt. 13,27

10 erõsítési és megkoronázási jogával, akik igaz királyi nemzetségbõl származnak, és akiket õk egyhangúlag és egyetértõleg az említett nemzetségbõl megválasztandónak tartottak. Maga a követ úr pedig az általa szerencsésen megkezdettek megerõsítését kívánva ugyanazon fõpapok, bárók és nemesek könyörgésére, kérésére és kifejezett egyetértésével a mondott Károly urat aki Magyarország említett királyai közül a felséges úrnõtõl, Mária úrnõtõl, Szicília és Magyarország kiváló királynéjától, Magyarország fényes emlékezetû királyának, Istvánnak a lányától 22 igaz nemzetségbõl származik, és akinek ugyanazon országban való utódlását maga az egyház törvényesnek nyilvánította, és jogosan határozták el az országot neki átadni az ország igaz királyaként ezen római egyház nevében a kijáró ünnepélyességgel megerõsítette, és ezen római egyház említett nevében elfogadta; majd ezt követõen mindnyájan egyhangúlag és egyetértõleg, az ilyenfajta megerõsítés után úgy a hívei, mind az ezidáig ezen Károly úrral ellenkezõk, elfogadták és elismerték egyesével és egyenként ezen Károly urat igaz királynak és Magyarország örökösének, és hogy neki, mint törvényes vazallusok és hívek a természetes uruknak, szolgálni és engedelmeskedni tartoznak. Mindezeknek pedig az általuk való erõs megtartására és sértetlen megõrzésére összekulcsolt kezüket, miként az az ígéretet tevõknél szabály szokott lenni, a gyakran említett követ úr kezei alá nyújtván, esküt és hitet tettek az igaz kereszt fájára, és neki, valamint az említett király úrnak egyenként békecsókot adtak, majd nyomban ezen Károly király urat csapatosan felemelt kezeikkel magasba tartották, tapssal és örömkiáltásokkal a királyi nevet az egekig magasztalták, majd ünnepélyesen Te Deum laudamust énekeltek. Történt pedig mindez, miként fentebb már mondottuk, a domonkosok említett lakhelyén, Pest városa mellett, a Duna folyón túl, az említett várral szemben, a Krisztusban tisztelendõ atya, Tamás úr, vegliai püspök, valamint a tisztelendõ és vallásos férfiak, Pál atya a domonkos provincia perjele és Haymon atya a kisebb testvérek provinciájának elöljárója, továbbá Salamon a remete testvérek magyarországi tartománya provinciális perjelének helynöke, ugyanezen rendek testvéreinek sokaságával és tisztelendõ és a bölcs férfiak, Philippus de Sardinia az arborei, és Johannes de Aretio az anconai egyházak kanonokjai, ügyhallgatók, valamint az alábbírt és ezen ügyhöz különlegesen meghívott és felkért Guillelmus de Sanguineto, Johannes Anglicus és Albertus de Parma, az 22 V. István magyar király (1270 1272) lánya Mária, aki II. Károly nápolyi király (1285 1309) felesége volt, és Károly Róbert magyar király nagyanyja.

11 említett követ úr káplánjai és közjegyzõk, továbbá különféle népek bõséges sokaságának jelenlétében. És én Johannes de Pontecuruo apostoli és császári tekintélybõl jegyzõ minden fentebbi eseménynél jelen voltam, és azokat az említett követ úr parancsára és tekintélyébõl, valamint az említett fõpapok, bárók és nemesek által a mondott jegyzõkkel együtt felkérve leírtam és nyilvánosságra hoztam, a szokott jelemmel megjelöltem, továbbá az említett dolgok szilárdságának nagyobb erejére és az eljövendõk emlékezetére az fentmondott követ úr, a király, a fõpapok és a bárók a jelen közokiratot az említett jegyzõk aláírásaival megerõsíttették, és saját pecsétjeikkel hathatósabbá tették. (Jegyzõi jel) És én Guilelmus de Sanguineto apostoli és császári tekintéllyel közjegyzõ minden fentebbi eseménynél az említett tanúkkal és jegyzõkkel együtt jelen voltam, és az említett követ úr parancsára, valamint az említett fõpapok, bárók és nemesek által felkérve ezen közokiratot aláírtam és szokott jelemet ráhelyeztem. (Jegyzõi jel) És én Johannes Anglicus néhai Henricus le Petit fia, apostoli tekintélybõl közjegyzõ stb. Õ meghalt. Én Albertinus de Tribuscasalibus pármai polgár, apostoli és császári tekintélybõl közjegyzõ stb. Õ de Pogeto úrral van. A kúriában van egy másik jegyzõ is, aki jelen volt és felkérték, jóllehet nem volt az említett három aláíró között. Fordította: Dreska Gábor Kiadása: 1.) Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I- XI. Cura et studio Georgii Fejér. Budae, 1829 1844. VIII/1. 264-269. (135) (részlet) 2.) Gentilis bíbornok magyarországi követségének okiratai 1307 1311. Vatikáni magyar okirattár I. 2. Budapest, 1885. 115-119. (39) Fordítása: Károly Róbert emlékezete. Szerk.: Kristó Gyula, Makk Ferenc. Budapest, 1988. 79-82. (24) (Petrovics István ford. részlet)

12 Kõfalvi Tamás: A hiteleshelyek mint a magyarországi közjegyzõség elõzményei 1. A hiteleshelyek szerepe és jelentõsége A hiteleshelyek 1 a magyarországi joggyakorlat sajátos és hosszú életû intézményei voltak. Kialakulásuk szoros összefüggésben állt a magyar írásbeliség elterjedésével, valamint a jogi eljárások ezzel párhuzamos átalakulásával. Tevékenységi körüket, mai fogalmaink szerint nehezen lehetne egyetlen mai hivatali szervével azonosítani. E speciálisan a magyar jogfejlõdésbõl kinõtt intézmények ugyanis egyszerre végeztek a mai közjegyzõk, nyomozók és ügyvédek feladataihoz is hasonló eljárásokat. A hivatali életben betöltött korabeli szerepüknek meghatározása kapcsán a szakirodalom általában a Nyugat-Európában kialakult és meghatározóvá vált közjegyzõséggel von párhuzamot. 2 Mûködésük alapját elsõsorban az a presztízs jelentette, amelyet többek között a tagjaik által mûvelt írásbeliség, illetve az írás jogbiztosító szerepe 3 teremtett számukra. A magánügyfelek és a hivatalos szervek részérõl a hiteleshelyek kiadványai iránti bizalom legfõbb zálogául az e szervek által birtokolt, a világi joggyakorlatban közhitelt érdemlõ, mûködésük korai szakaszában megjelenõ pecsét használata, vagyis a hiteleshelyek által ki- 1 Napjainkra számos hiteleshely mûködésérõl, oklevéladó tevékenységérõl olvasható hosszabb-rövidebb tanulmány, de egy, a részkutatásokra építõ, modern szintézis elkészülte egyelõre még várat magára. Idegen nyelven ajánlható F. Eckhart: Die glaubwürdigen Orte Ungarns im Mittelalter. In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung, 1914. 395-558., valamint Gy. Bónis: Les places de foi publique et les archives des,loci credibiles en Hongrie. In: Archivum 12. Paris, 1961. 87-104. 2 A közjegyzõség magyarországi történetére, illetve a hiteleshelyekkel való kapcsolatukra nézve ld.: I. Barta: Középkori közjegyzõségeink történetéhez. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp., 1938. 31-46.; J. Köblös: Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók korában. Bp., 1994. (a továbbiakban: Köblös, 1994.) 57-66.; Gy. Bónis: A sasadi tizedper közjegyzõi a XV. század derekán. In: Levéltári Közlemények (a továbbiakban: LK), 1971. 103-113. 3 A perjognak az írásbeliséggel összefüggõ átalakulására, az okleveles bizonyítás kialakulására ld.: A. Degré: Az irat mint perbeli bizonyító eszköz fejlõdése a feudális Magyarországon. In: I. Kállay (szerk.): A magyar hivatali írásbeliség fejlõdése, 1181 1981. Bp., 1984. (Magyar Herold, Nr. 1. - ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék kiadványai) (a továbbiakban: MH, 1984.) 279-293.; I. Hajnik: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyes-házi királyok alatt. Bp., 1899. 341-377.

adott okiratokra történt ráhelyezése szolgált. 4 A hiteleshelyek kiadványai azonban csak a világi bíróságok elõtt rendelkeztek jogerõvel, az egyházi törvényszékek a hiteleshelyi pecsét autenticitását nem fogadták el. 2. A hiteleshelyek mûködésének idõhatárai Az elsõ hiteleshelyek a XII. század utolsó harmadában kezdték meg mûködésüket Magyarországon. 5 A gazdaság fejlõdése és a társadalmi viszonyok átalakulása következtében a jogéletnek ekkoriban már a korábban általános szóbeliség helyett egyre inkább az írásbeliségre kellett támaszkodnia. A szóbeli megállapodások, illetve az ezeket az egyéni emlékezet határáig ugyancsak szóban igazoló tanúk már nem jelentettek kellõ jogi biztosítékot az egyes jogi aktusok számára. A magánjog és a közjog cselekményei számukat és összetettségüket tekintve is annyira megnövekedtek, illetve annyira összetetté váltak, hogy azok rögzítéséhez már csak az írás jelenthetett megfelelõ biztosítékot. A büntetõjogban elterjedtek a nyomozati cselekményre épülõ eljárások, amelyek szintén az írás szerepét erõsítették. A kialakuló állandó bírósági fórumok mûködése ugyancsak a szóbeliség visszaszorulását eredményezte. Mindezen változások élesen vetették fel egy olyan réteg, szervezet megjelenésének igényét, amely az írástudás és annak széleskörû alkalmazási képessége révén meg tudott felelni a jogélet új elvárásainak. Magyarország kulturális adottságai között magától értetõdõ volt, hogy ezt a szerepet elsõsorban a különbözõ egyházi intézmények képesek betölteni. Mindezek nyomán természetes módon indult meg az egyházi szervezet új, közhitelességet biztosító funkcióval történõ bõvülése. Ebben a folyamatban érthetõ módon a legjelentõsebb székes- és társaskáptalanok játszottak úttörõ szerepet. 6 A XIII. század elején a nagyobb székes- és társaskáptalanok 7 is követték ezeket, a század közepétõl pedig a kiemelkedõ presztízsû, általában királyi alapítású monostorok kapcsolódtak be a hiteleshelyi feladatok ellátásába. 8 13 4 L. Solymosi: A hiteleshelyi pecséthasználat kezdeteihez. In: MH, 1984. 91-139. 5 A hiteleshelyi oklevéladás kezdeteire vonatkozóan ld.: I. Szentpétery: Magyar Oklevéltan. [Bp., 1930.] (a továbbiakban: Szentpétery, 1930.) 122-125. 6 Veszprém (1181), Székesfehérvár (1184) 7 Esztergom (1208), Gyõr (1210), Buda (1211), Várad (1215), Arad (1221), Nyitra (1224), Zágráb (1226) 8 A bencés konventek hiteleshelyi oklevéladásának kezdeteirõl Solymosi László készített átfogó tanulmányt. L. Solymosi: A bencés konventek hiteleshelyi oklevéladásának kezdetei. In: I. Takács (szerk.): Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. I. köt. Pannonhalma, 1996. (a továbbiakban: MS) 481-498.

14 A hiteleshelyek fejlõdésének jelentõs lendületet adott az 1231. évi 21. tc., amely az addig hivatalos eljárásokat végzõ poroszlók mellé egyházi személyt rendelt a visszaélések megakadályozása érdekében. 9 A hiteleshelyek számának növekedésében Nagy Lajos király 1351. évi törvénye jelentett fordulópontot, ennek egyik rendelkezésével ugyanis a király felülvizsgáltatta a kisebb konventek pecséthasználati jogát. 10 Erre azért volt szükség, mert egyes, hiteleshelyi feladatokat is ellátó egyházi intézmények felett elsõsorban a magánkegyuraság alatt álló, illetve túlzottan kis létszámú konventekre kell itt gondolnunk erõs világi befolyás érvényesülhetett, ezáltal az itt keletkezett oklevelek tartalmával szemben is komoly kételyek merültek fel. A hiteleshelyek mûködésének történetében is jelentõs mérföldkõ volt az 1526-os mohácsi csatavesztés, de még inkább az ország 1541-ben bekövetkezett három részre szakadása jelentett éles cezúrát mûködésük középkori és a kora újkori idõszaka között. 11 A Mohács elõtti közigazgatási struktúrák felbomlása, illetve átalakulása, valamint az ország területén állandósuló fegyveres konfliktusok következtében a hiteleshelyek egy részének anyaga elpusztult, másik részüket pedig a török pusztításoktól védettebb területekre legtöbbször más egyházi intézmények oltalma alá menekítették. 12 Ha tehát valamely hiteleshely anyaga meg is maradt, a török uralom egész idõszakára kiszakadt annak a területnek az életébõl ahol keletkezett, ennek következtében pedig szerves fejlõdése megtört. Ezen iratanyagok rendszertelen tárolásuk, nem megfelelõ környezetben történt elhelyezésük és szinte folyamatos szállításuk következtében is erõsen ki voltak téve az enyészetnek. 13 A korban az egyik legnagyobb problémát talán a hiteleshelyek személyzetének elégtelensége okozta. 14 Az általános létszámhiány 15 és a kénysze- 9 J. Beér - A. Csizmadia (szerk.): Történelmünk a jogalkotás tükrében. Sarkalatos honi törvényeinkbõl 1001-1949. Bp., 1966. 97. 10 Errõl bõvebben ld.: Szentpétery, 1930. 214-215. 11 A hiteleshelyek újkori történetének máig alapvetõ feldolgozását jelenti: L. Papp: A hiteleshelyek története és mûködése az újkorban. Bp., 1936. (a továbbiakban: Papp, 1936.) 12 Természetesen ez sem ment mindig egyszerûen, amit jól példáz az egri káptalan 1596 és 1650 közötti kálváriája. Papp, 1936. 20-21. 13 A török hódoltság korát túlélõ egyik legjelentõsebb hiteleshelyi levéltár történetét dolgozta fel: L. B. Kumorovitz: A leleszi konvent országos levéltára. In: LK, 1932. 223-255. 14 Papp, 1936. 8-17. A hiteleshelyek 1526 utáni pusztulásának okaiként a következõket jelöli meg: 1. a fegyelem lanyhulása a káptalanokban és a konventekben, 2. a protestantizmus elterjedése, 3. zavaros közállapotok, 4. a török jelenlét.

15 rûen megnövekedett mûködési terület miatti gondokat pedig csak tovább súlyosbította a közrend XVI XVII. századra jellemzõ zilált állapota. A hiteleshelyek mûködése, illetve iratanyaguk használata iránt a török kiûzését követõen nõtt meg jelentõsen az igény. A tulajdonjogok visszamenõleges igazolása során nagy értéket jelenthettek a hiteleshelyi levéltárak õrizetében fennmaradt oklevelek. 16 A hiteleshelyeknek az ország közigazgatási újjászervezésében is jelentõs szerep jutott. Mindezeknek köszönhetõen a XVII. század végétõl a XVIII. század közepéig tartó idõszakot a hiteleshelyi szervezet renovatio-ja 17 jellemzi, sõt, szerepük bár csak átmeneti felértékelõdése miatt talán még egy kérész életû utóvirágzásukról is beszélni lehet. 18 Természetesen a hiteleshelyek jelentõsége, szervezetük kiterjedtsége már árnyéka csupán a XIV. századi fénykornak. 19 A XVIII. század közepétõl a jogi írásbeliség mûvelése egyre inkább a világi írástudók feladatává vált. 20 A hiteleshelyeknek az alsó szintû hivatali írásbeliségben betöltött szerepe, a vármegyéknek, a városoknak 21 és a közjegyzõknek egyre terjedõ íráshasználata következtében 15 Vö. 1492/44. ill. 1552/41. tc. 16 A hiteleshelyek ekkor munkájuk igen nagy részét a neoacquistica pereknek köszönhetik. A birtokjogok újbóli tisztázása során számtalan tiltakozás és eltiltás írásba foglalására kaptak megbízást. A hiteleshelyek szerepének ismételt felértékelõdésére ld. Papp, 1936. 41-42. 17 A nagyváradi káptalan például 1693-tól, a pécsi és a váci pedig 1700-tól kezdõdõen folytat ismét hiteleshelyi tevékenységet. A hiteleshelyek visszaállítása azonban, mivel a mûködéshez a szükséges anyagi hátteret, illetve az azt biztosító birtokokat is újra a hiteleshelyi testület tagjainak rendelkezésére kellett bocsátani, nem minden esetben zajlott nehézség nélkül. A turóci, kapornaki, zalavári hiteleshelyek esetében ld. Papp, 1936. 26. 18 A hiteleshelyek mûködésének átfogó újrarendezését III. Károly 1723. évi törvénye végezte el, a 39-44. szerint. 19 Ez annak ellenére elmondható, hogy a XVII-XIX. században új, a középkorban nem mûködött hiteleshelyek is keletkeztek, vagyis olyan egyházi testületek is megkapták a hiteleshelyi jogot, amelyek korábban nem rendelkeztek ilyennel. Eszerint például az 1647. évi törvény 57. cikkelyének 2. -a (megerõsíti: 1741/56. tc. 3. ) alapján a zenggi káptalan, az 1802. évi 15. törvény szerint pedig a besztercebányai káptalan (a turóci konvent helyett) kezdte meg hiteleshelyi mûködését. 20 Ehhez igen nagy mértékben hozzájárult a protestáns és jezsuita oktatás fokozatos elterjedése, illetve az állam egyre jelentõsebb szerepvállalása az oktatásban. A világi íráshasználat elterjedésének a hiteleshelyek mûködésére gyakorolt hatására jó példa, hogy a XVII. századtól szinte szokássá vált, hogy az ügyfelek saját anyanyelvükön még otthon megírták a bevallást, amit a hiteleshely azután szó szerint saját kiadványába másolt át, ezzel hitelesítve azt. 21 A városok irattermelésének fellendülésére ld.: B. Bak: Városi írásbeliség a XVIII. században. In: MH, 1984. 294-310.

16 rohamosan visszaszorult. 22 Ezt a folyamatot minden bizonnyal a reformált egyházak magyarországi megjelenése és elterjedése is gyorsította. 23 Mindezen tényezõk együttes eredményeként a hiteleshelyek pusztán oklevélõrzõ, illetve az õrizetükben lévõ anyagról másolatokat kiállító szervekké váltak. Önálló történetüket az 1874. évi 35. törvénnyel tekinthetjük lezártnak, 24 amelynek 214. -a kimondta, hogy a hiteleshelyek az általuk õrzött oklevelekrõl hiteles másolatot készíthettek, új oklevelet azonban már nem adhattak ki. A hiteleshelyek tevékenysége államiságunk ezer éves történetének majd' hét évszázadát öleli fel, iratanyaguk tehát a magyar történelem tanulmányozásának egyik igen gazdag forrásbázisát jelenti. 3. A hiteleshelyek és kiadványaik száma A középkori Magyarország területérõl közel 80 egyházi testületrõl mutatható ki, hogy hosszabb-rövidebb ideig részt vett a közhitelû oklevéladásban. A középkor századaiból (1000 1526) fennmaradt okleveles anyag mintegy 30%-át teszik ki a káptalanok és a konventek által kiadott oklevelek, amelyek döntõ többsége hiteleshelyi eljárás eredményeként készült. Ez az arány valószínûleg reprezentálja a tényleges oklevelezési gyakorlat arányait, amely szerint tehát a középkori Magyarország 22 A világi íráshasználat korai szakaszára ld.: A. Kubinyi: Írástudás és értelmiségi foglalkozásúak a Jagelló-korban. In: MH, 1984. 186-208.; I. Kállay: Magánhivatali írásbeliség. In: MH, 1984. 335-343. 23 Ez a hatás valószínûleg nem közvetlenül nyilvánult meg, hiszen ha nem volt más lehetõség, akkor a nem katolikusok és a városi polgárok számára is kézenfekvõ volt, hogy ügyeikben a hiteleshelyekhez forduljanak. A protestantizmusnak a hiteleshelyekre gyakorolt szerepét elemzi: Papp, 1936. 11-14. 24 A hiteleshelyek mûködésének elsorvadása már korábban megindult, az 1874/35-ös törvény tulajdonképpen csak a már kialakult helyzetet szentesítette. Papp László ennek bizonyítékául, a megfelelõ protokollum-kötetek alapján a következõ adatokat említi: az esztergomi káptalan 1850-54-ig, tehát öt év alatt mindössze tíz hiteleshelyi oklevelet adott ki, ennek jó részét saját kanonokjai számára. [ ] 1854-63-ig nem mûködött a hiteleshely, 1863-72-ig, tehát tíz év alatt tizenkét oklevelet állított ki, három kivételével szintén saját kanonokjainak. Nem különb a helyzet másutt sem. A zalavári konvent 1861 (újrakezdés) óta 1867-ig (vég), hét év alatt huszonkét oklevelet adott ki, ami aránylag szép forgalom. Papp, 1936. 50. Összehasonlításul, a Magyar Országos Levéltár Mohács elõtti okleveleinek elektronikus adatbázisa alapján, az esztergomi káptalan 1350 54 között 59, 1363 72 között pedig 65 db oklevelet adott ki.

17 oklevéltermésének jelentõs részét a hiteleshelyek adták. Ezt mutatja be századonkénti bontásban az alábbi táblázat és grafikon. A káptalanok és a konventek oklevéladó tevékenységének változása a fennmaradt összes középkori oklevél arányában.* Idõszak Káptalanok Konventek Összes oklevél 1101 1200 4 0 462 1201 1300 2956 514 13886 1301 1400 19173 7196 73260 1401 1500 24247 23819 154499 1501 1526 8727 10502 58874 * A káptalanok és konventek okleveleinek számadatai a nem hiteleshelyi okleveleket is tartalmazzák, ezek aránya azonban a hiteleshelyi oklevelekéhez viszonyítva elhanyagolható. A változások bemutatásának alapját a fennmaradt oklevelek száma képezte, annak az elvi kérdésnek a figyelmen kívül hagyásával, hogy a fennmaradt anyag mennyire reprezentálja a tényleges oklevélkiadást.

18 A hiteleshelyi oklevéladás intenzitásáról a középkor századaiban elmondható, hogy a fennmaradt anyag arról tanúskodik, hogy a hiteleshelyek által kiadott oklevelek számának növekedése egyre lassúbb ütemben folyt. A lassulás elsõsorban a káptalanok munkájában mutatkozik meg, míg a konventek esetében ez kisebb mértékû volt. A káptalanok és a konventek oklevéladásának intenzitásváltozását szemlélteti az alábbi táblázat és grafikon. A káptalanok és a konventek oklevélkiadói tevékenységének idõbeli változása a fennmaradt oklevelek alapján. Káptalan Konvent 1201 1250 353 26 1251 1300 2591 487 1301 1350 8358 2188 1351 1400 10605 4940 1401 1450 11366 9755 1451 1500 12625 13744 1501 1526 8727 10502 A kiadott és fennmaradt oklevelek darabszáma

19 Ennek a tendenciának köszönhetõen a XV. század második felétõl a magyarországi konventek több oklevelet adtak ki, mint a káptalanok, amelyek pedig általában nagyobb presztízzsel, mûveltséggel és személyi állománnyal rendelkeztek. Ezt mutatja be az alábbi táblázat és grafikon. A káptalani és a konventi oklevelek arányának eltolódása 1350 és 1520 között Erre a jelenségre talán az adhat magyarázatot, hogy a kanonokok kevésbé voltak rászorulva a hiteleshelyi munkából származó bevételekre, mint a konventek szerzetesei. 4. A hiteleshelyi munkavégzés színterei A hiteleshelyek két nagy megbízói kör számára végezték tevékenységüket, s ennek alapján mûködésüknek is két fõ színtere alakult ki. 25 Az egyik csoportot azok a magánügyfelek jelentették, akik különbözõ jogi természetû ügyeik (adásvétel, elzálogosítás, csere, végrendelkezés, ügyvédvallás, stb.) intézése végett keresték fel e szerveket, amelyektõl azután a megtörtént és saját maguk által bevallott jogügyletrõl, írásos, közhitelû bizonyítékot, oklevelet nyertek. Az ügyfelek bevallásaikat (fas- 25 A hiteleshelyekhez fordulók körérõl ld. részletesebben: Szentpétery, 1930. 127-128.

20 sio) leggyakrabban minden bizonnyal a templomban tehették meg, ám joggal feltételezhetjük, hogy az akár több tucat tanú meghallgatásával járó esetekben valahol szabad ég alatt került sor a megjelentek fogadására. A hiteleshelyek elõtt a felek nemcsak személyesen, hanem meghatalmazott képviselõik (procurator) útján is megjelenhettek. E képviselõk számára külön ügyvédvalló oklevelet állíttattak ki, amely szólhatott egyetlen esetre, meghatározott idõtartamra, vagy lehetett általános érvényû is. A hiteleshelyekhez fordulók másik körét a jogélet hivatalos szervei 26 alkották, amelyek a perfolyamatok konkrét szakaszai kapcsán, külön parancslevél (mandatum) révén bízták meg a hiteleshelyeket különféle eljárások (határjárás, birtokba iktatás, tudományvétel, oklevélátírás, stb.) elvégzésével, amelyek teljesítésérõl azután a hiteleshelyek írásos jelentést (relatio) készítettek. Ezekben az esetekben a hiteleshely, általában egy világi megbízott mellé rendelte saját kiküldöttjét, akinek az volt a feladata, hogy a világi személy eljárásánál tanúként szerepeljen és az ügy jogi lépéseit a hiteleshelyhez visszatérve igazolja. 27 A hiteleshelyi tanúk kiválasztását valószínûleg több szempont együttesen határozta meg. Mivel a külsõ hiteleshelyi munka a káptalan, illetve a konvent közösségétõl távol, ráadásul világi környezetben eltöltött napokat jelentett, ami a fegyelem és a liturgikus kötelezettségek megtartása szempontjából különösen a szerzetesek esetében jelentett komoly próbatételt, ezért minden bizonnyal csak a legmegbízhatóbb személyeket igyekeztek külsõ hiteleshelyi feladatok ellátására küldeni. Természetesen a már túlzottan idõs, beteges emberek, lelki szilárdságuk ellenére sem voltak alkalmasak az ilyen munkák elvégzésére. Az érett kor azonban nemcsak azért volt fontos, hogy az illetõ a világi élet csábításainak könnyebben ellent tudjon állni, hanem azért is, mert az eljárások során, a feljegyzések készítéséhez nagy szükség volt a biztos fogalmazás- és írástudásra, továbbá a kiküldötteknek a jogi eljárás részleteivel is tisztában kellett lenniük. Mivel a káptalanok és a konventek a hiteleshelyi feladatokat, mindenek elõtt természetesen az oklevéladást, pénzért végezték, ezért a hiteleshelyi munkába való bekapcsolódásnak különösen a szegényebb közösségek esetében anyagi indo- 26 A hiteleshelyeket gyakorlatilag a jogélet bármely hivatalos résztvevõje (király, nádor, országbíró, vármegye, bán, stb.) felszólíthatta valamely jogcselekmény elvégzésére. 27 A pécsi káptalan által végzett külsõ hiteleshelyi tevékenység mintaszerû elemzését ld. Koszta László: A pécsi székeskáptalan hiteleshelyi tevékenysége (1214 1353). Pécs, 1998. (a továbbiakban: Koszta, 1998.) 105-116.