Tisztaszoba Balogh Tibor: a régi alapokra emelünk új épületet Beszélgetés Tőkés Lászlóval... 52

Küszöb Lapis József: Üdvözlet Váradnak... 3 Főtér Gurbán György: Egy nyelvet beszélünk Beszélgetés Bíró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével... 4 Kupán Árpád: Nagyvárad, Biharország fővárosa... 7 Macskakő Zudor János: A halott Úristen széttekint... 14 Karácsonyi Zsolt: Az adott perc, a délutáni tárgy... 15 Farkas Arnold Levente: Két angyal... 16 Szálinger Balázs: Hogy is volt?... 20 Traian Stef: A Rózsanőhöz (Fordította: Kinde Annamária)... 21 Váradi Nagy Pál: Bársony... 23 Kinde Annamária: HalandÓra (balladaszinopszis)... 25 Szűcs László: Elme/olvasat... 26 Szőcs Géza: Nagyvárad... 27 Kapualj Jantyik Zsolt: Régióálmok határon innen és túl Debrecen, Nagyvárad és ami közötte van... 29 Kele Csilla: Kinn is vagyunk, benn is voltunk Körkép az utcaszínházról... 32 Árkádok Fleisz János: Az örök átalakulás városa... 36 Emődi Tamás: Műemlék templomok helyreállítása a Partiumban... 43 Váradi Nagy Péter: Privát Várad... 50 Tisztaszoba Balogh Tibor: a régi alapokra emelünk új épületet Beszélgetés Tőkés Lászlóval... 52 Lépcsők Kovács Szilvia: Miről mesél a képeslap? Nagyvárad a 19 20. század fordulóján... 56 Riskó Éva: Hargitafürdőről nézve az irodalom Balázs Imre József Mint egy úszó színház című kötetéről... 61 1DISPUTATartalom

E számunk szerzői: Balogh Tibor újságíró, Debrecen Emődi Tamás építész, műemléki szakértő, Nagyvárad Farkas Arnold Levente író, költő, Debrecen Nagyvárad Fleisz János várostörténész, Nagyvárad Gurbán György újságíró, Debrecen Jantyik Zsolt közművelődési szakértő, Derecske Karácsony Zsolt költő, Kolozsvár Kele Csilla újságíró, Debrecen Kinde Annamária költő, újságíró, Nagyvárad Kovács Szilvia tanár, Debrecen Kupán Árpád történész, Nagyvárad Lapis József PhD-hallgató, Debrecen Riskó Éva PhD-hallgató, Debrecen Stef, Traian költő, Nagyvárad Szálinger Balázs költő, Budapest Szőcs Géza költő, író, Piliscsaba Szűcs László költő, újságíró, Nagyvárad Váradi Nagy Pál író, Nagyvárad Váradi Nagy Péter tanár, Budapest Nagyvárad Zudor János költő, Nagyvárad Médiapartnerünk: www.epiteszforum.hu 2DISPUTA Debreceni Disputa V. évfolyam, 9. szám, 2007. szeptember Megjelenik 1000 példányban Főszerkesztő: S. Varga Pál Szerkesztőbizottság: Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztők: Berta Erzsébet (Árkádok) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj) Anyanyelvi lektor: Arany Lajos Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 581-800 E-mail: disputa@deol.hu Felelős kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 ISSN 1785-5152

Úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont jellemzi páratlan tömörséggel a bujdosó Mikes Kelemen élete két legfontosabb helyéhez fűződő kapcsolatát. E kapcsolat lényegét a kölcsönösségben leljük meg, abban az alapvető viszonyosságban, mely József Attila szavaival így írható le: hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat. Nem érthető, nem élhető Zágon Rodostó nélkül, és fordítva. Minden településnek megvan a maga Másikja, mely egyszerre kérdő- és felkiáltójel minden, az adott helyre vonatkozó mondat végén. Ez a másik hely a sajátba beépülő nézőpont kilátás, rálátás, átlátás. Gyakorta több, egymásnak felelgető Másik van. Amikor lapunk arra vállalkozott, hogy témává tegye Nagyváradot, egy olyan várost, melyben Debrecen az évszázadok során rendre fürösztötte arcát, nem tehetett mást, mint hogy elsősorban ezt a viszonyosságot állította a középpontba. Hamar világossá vált, hogy nincs Nagyvárad önmagában, és nincs Debrecen önmagában, csak az egymásnak intézett kérdés és az egymásra adott felelet van. A párbeszédnek, ráadásul, nem csak két szereplője van az idők során állandóan érezteti jelenlé tét benne Budapest is. Sokáig Trianonig úgy tűnt, a dinamikusan fejlődő, lüktető Várad lehet a főváros egyik alternatívája. Sokkal komolyabb lehetősége volt abban az időszakban egy másik, meghatározó pólus kialakulásának, mint napjainkban, amikor Debrecen, bár igyekszik felnőni a feladathoz, adottságait, lakosságszámát, anyagi és munkalehetőségeit tekintve gyakorlatilag esélytelenül próbál megfelelni e kihívásnak. Egyedül, önmagában legalábbis mindenképpen talán más a helyzet, ha együttműködésben gondolkodik. A kihívás nem presztízsokok miatt fontos, hanem azért, hogy a megélhetési lehetőségek, a kultúra működése, a gazdasági fejlődés szempontjából bárkinek valós választási lehetőséget tudjon kínálni a régió, és meg tudja tartani értékeit. A két szomszédvár dialógusának egyik legnagyobb hatású közvetítője kétségkívül Ady Endre, aki egy-egy életszakaszában mindkét városnak volt lakója és újságírója, és jobbára csak egymás fényében tudta mérni őket. Ady Váradot szerette jobban, s tartotta nagyobb reményekkel teljes, pezsgőbb szellemiségű városnak, s nem egyszer elmarasztalja Debrecent azért, mert múltjába, meddő lokálpatriotizmusába temetkezik, s Váradtól eltérően nem használja tekintélyes vagyonát elég haladó módon: A szociológia fanatikusa vagyok. A meglevő faktorokkal szeretek számolni s a jelen érdekel, de még inkább a jövő. ( ) Ha hát el is ragad tán a gyönyörű múlt, ( ) azt a jövőt nem láttatja velem, amelyet én keresek. Soviniszta kuruc koromban a legnaivabb lelkesedéssel habzsoltam a debreceni magyar levegőt s a legrövidebben és legbiztosabban megcsömörültem. ( ) Én például a kozmopolitának kiáltott Nagyváradon kezdem hinni, hogy minden kis népnek sovinisztának kell lennie, s egyetlen lehető magyar politika a kultúrállam kiépítése ugyan, de a magyar fajta teljes diadalra juttatásával. 1901-ben, A jövő Nagyvárad című cikkében is nagy részben a Debrecennel szembeni összehasonlítás alapján jut el következtetéseire: Nagyvárad lakossága meghaladta a félszázezret. Ez a faktum nagy, beszélő igazság mimellettünk, kik ettől a Körös-parti modern, csupa élet, akció és haladásra hívott várostól vezető szerepet várunk. Elvitathatatlan, biztos, első szerepet a már talán agyon is dédelgetett főváros után. Nem a lokálpatrióták nagyzása mondatja ezt velünk, de a valóságból, a tényekből merítők próféciája. ( ) Mi tudjuk, hogy mennyi mindent teremtett volna ez az igazán kultúrvárossá predestinált város, ha csak félig megvolnának azok az anyagi tőkék, mely holt vagyon például Debrecenben. A nagy, gazdag Debrecen alig 8000 lélekkel növekedett tíz év alatt. A kisebb Nagyvárad több mint 10 000 lélekkel. Ki-ki döntse el, mi és mennyiben vonatkozhat mindebből a mai helyzetre, és mit tanulhatunk belőle. A két város hosszú idő óta egymásban mossa meg arcát, bár a trianoni döntés jelentősen csökkentette a kölcsönös önértelmezés igényét és szükségességét. Debrecen az ország e régiójának első számú központja lett. Az utóbbi évtizedben és az EU-bővítés után viszont teljesen egyértelművé vált, hogy a két település kapcsolata új alapokra helyeződött, és Debrecen és Nagyvárad tekintete szükségszerűen újra egyre többször fordul egymás felé. A mégoly termékeny rivalizálás helyett ezúttal tekintsünk a vélhetően még termékenyebb összefogás felé. Egyedül kevesebb az esély. 3DISPUTA Lapis József Üdvözlet Váradnak Küszöb

4DISPUTA Főtér Gurbán György Egy nyelvet beszélünk Beszélgetés Bíró Rozáliával, Nagyvárad alpolgármesterével Bíró Rozália Marosvásárhelyen született, 1989-ben fejezte be a Közgazdaság-tudományi Egyetemet Kolozsváron, és 1990. május 14. óta él Nagyváradon. Saját vállalkozás indítása miatt telepedett le a Körös partján férjével együtt. Először az üzleti sikerek jöttek, majd a politikai pálya eredményei: a kétgyermekes családanya már ötödik esztendeje alpolgármestere választott városának. Büszke arra, hogy szerepet játszhat Nagyvárad és Debrecen viszonyának újraértelmezésében. Magyar emberként pedig hiszi és vallja: történelmi lehetőségekhez érkeztünk el a határ mindkét oldalán. Újkori történelmének igazi reneszánszát éli napjainkban a két város. Bíró Rozália szerint is így van ez? Bizony így, arra példázat: magam is egyre több személyes ismerősömmel mosolygok össze, amikor Debrecenbe szólítanak az ügyeim. Van közös okunk az örömre, mert valóban elmondhatjuk, sikerült életet lehelni abba a testvérvárosi kapcsolatba, amely korábban nem volt más, mint egyegy aláírt papír, irodai szekrényekben lapulva. Marosvásárhelyiként miért választotta annak idején Nagyváradot? Úgy döntöttem, máshol szeretnék családot alapítani. Ez a máshol aztán Nagyvárad lett, elsősorban azért, mert a város szellemiségében visszatükrözi azt a nyitottságot és vállalkozó szellemet, amelyet tudunk róla a századelőről. S nem csalatkoztam. A politikai munkájába milyen tapasztalatokat sikerült átmentenie a vállalkozói létből? Elsősorban azt, hogy megtanultam: csak a változás állandó, és nem harcolni kell ellene, hanem kihasználni a benne rejlő előnyöket. Nem olyan egyszerű ez, mert bizony mindenkiben ott rejtezik a félelem az újtól, így aztán gyakorta, miközben egyik lábunkkal a gázra lépünk, a másikkal a féket tapossuk. Nem könnyű olyankor jó képet vágni a dolgokhoz, amikor tapasztaljuk, hogy a környezetünkben valaki nem biztos, hogy rossz szándékból, talán csak félelemből túl sokat fékez. De megértőnek kell lenni, mert s ez a másik hasznos tapasztalás hosszú távon kifizetődik a türelem. 2002-ben eurorégió alakult Hajdú-Bihar és Bihar megye között. Mit jelent ez az újjászületett kapcsolatokra nézve? Van egy, a szívemnek nagyon kedves Bihar-Bihortérkép, amelyet mindig meg szoktam mutatni a hozzám látogatóknak. Sokatmondó, hogy a két ország határát csak szemüveggel lehet rajta látni, messziről kivehető azonban Debrecen és Nagyvárad, valamint az eurorégiós határvonal. Ebből a képből ki lehet olvasni a nagy lehetőségeket, és talán az eltökéltséget is a kiaknázásukra. Akkor olvassunk belőle! A két megye együtt gondolkodásának alapfeltétele a két székhely vezetőinek folyamatos közös tervező munkája. Debrecen és Nagyvárad immár tizenötödik esztendeje testvérvárosok hivatalosan. A két városnak számtalan közös vonása van. Nagyjából megegyezik a lélekszámuk, és összeköt bennünket a közös történelem. A közös kulturális hagyományainkra, szokásainkra alapozva gazdasági lehetőségeket tudunk teremteni. Miután az eurorégió megalakult, annak nyomban részese lett a két megye után a két székhely is. Az illetékes önkormányzatoknál ettől fogva külön költségvetési tételként szerepeltek a közös pályázatok finanszírozására szánt összegek. Ez volt a kiindulópont. Innen lehet továbblépni. Hogyan? Azt mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unió szemszögéből nézve sem Debrecen, sem Nagyvárad nem olyan nagy város,

mint amilyennek mi szeretnénk, hogy legyen. Ám az egymástól légvonalban mindössze ötven kilométerre lévő, jó ütemben fejlődő két település magához vonzhatja a közötte elhelyezkedő területeket. Így jöhet létre egy olyan urbanisztikai agglomeráció, amelynek teljes kialakulását a gazdaságfejlesztéssel foglalkozó szakemberek körülbelül 2020-ra teszik. Milyen gondolatok nyomán jutottak el a közös agglomeráció ideájáig? A közepes méretű Magyarország és Románia nem rendelkezik több milliós lélekszámú városokkal. Így aztán a mindkét országban létező főváros-centrikusság miatt a Debrecen és Nagyvárad méretű váro sok nem tudnak olyan vonzerőt nyújtani a hazai és a külföldi nagy befektetők számára, mint Budapest vagy Bukarest. Ezt kellene nekünk ellensúlyozni. Debrecenben ez az igyekezet jelentős eredményeket szült, hiszen olyan mértékű fejlődést, mint amilyet ott produkáltak a mögöttünk lévő évtizedben, kevés magyarországi város tudhat magáénak. Nagyvárad is változik, de az ütem nagysága soha nem elég, soha nem tudjuk egy főváros szintjét produkálni. Másfajta lehetőségeket kell találni, ez pedig az együtt gondolkodásban rejlik. Milyen lépéseket tettek eddig? Nagyváradon az országban először kezdtünk el úgynevezett metropolisz-övezetben gondolkodni, ez pedig a környező nyolc településsel együtt mindjárt 300 ezer lakos. Ugyanez a vonzáskörzete megvan Debrecennek is, hiszen a Hajdúság fővárosa a dobogó szív a környező falvak számára. Csak rajtunk áll, hogy a két övezet közötti területet ki tudjuk-e tölteni, hogy összeér-e, egyesül-e közös agglomerációvá a váradi és a debreceni holdudvar. Mert ha igen, már csaknem hétszázezer lakosról beszélhetünk, és a következő évtizedben soha nem tapasztalt mértékben tudnánk befolyásolni a befektetői szándékokat. Ezért bátorkodom egyre hangosabban kardoskodni az ügyünk mellett. Mert szerintem nem együttműködésben kell gondolkodni. Ez a szint talán elegendő volt 2000-től mostanáig, de a jelen kívánalmainak már nem felel meg. A közös jövőt kell építeni immár. Konkrétan? Felsorolni sem lehet, de azért egy-két példával érdemes illusztrálni. Itt van mindjárt a repülőterek ügye. Kizártnak tartom, hogy az Európai Unió finanszírozna két egymáshoz ilyen közel lévő regionális légikikötőt. Ám ha az egyik város repterét fejlesztjük, a másiknak pedig az idegenforgalmi látványosságait, mindjárt egyszerűbb a helyzet. Hogy még konkrétabb legyek: Debrecen nem tud felmutatni olyan műemléket, mint a 11. században épült nagyváradi vár. Viszont a turisták ott leszállva könnyedén kirándulhatnak hozzánk megtekinteni azt. Egyre inkább lesz itt mit nézni, mert hamarosan megnyílik a város- és vármúzeumunk is. Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a vár egyik bástyájában nyári színházat rendezzünk be, hiszen A kategóriás műemlékről van szó. De már befejeződtek a feltárások, amelyek számtalan értékes leletet hoztak napvilágra. Hamarosan elkezdődhet az építkezés. Igen népszerűnek mondható az idén már hatodjára megrendezett Vársánci majális, ahova tíz-tizenötezer ember is ellátogat. Azt is el tudom képzelni, hogy a turisták egyik este a Csokonai, a másik este pedig a Szigligeti Színházba látogatnak. A kettő békésen megfér egymás mellett. Milyen a fogadókészség a közös jövő építésére Nagyváradon? Erre friss és konkrét adataink vannak, mert a Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Állami Egyetem közötti munkakapcsolatok során elkészült egy közvélemény-kutatás arról, hogy a két városban hogyan látják az együttműködés lehetőségeit. A célcsoportok mindkét városban a 25 év fölöttiek, az egyetemi polgárok és a közintézményi dolgozók voltak, ezer-ezer személy válaszolt a kérdésekre. Ez azért is nagyon fontos nekünk, mert a válaszok kijelölhetik számunkra azokat az irányokat, amelyeken haladva 2012-re kidolgozhatunk Debrecenben és Nagyváradon egy olyan közös fejlesztési tervet, amely 2020-ra meg is valósulhat. Milyen jellegzetességeket tárt fel a kutatás Váradon? Helyenként megdöbbentőeket. Én személy szerint eddig úgy véltem: Nagyvárad lakosságának legalább kilencven százaléka járt Debrecenben mostanság, s úgy gondoltam, ha azt a kérdést tennénk fel, akarnak-e együttműködést a két megyeszékhely között, az emberek elsöprő többsége válaszolna igennel. Ehhez képest a nagyváradi eredmények árnyaltabb képet mu- 5DISPUTA Főtér

tatnak. Arra a kérdésre, hogy 2006-ban meglátogatta-e Magyarországot, az egyetemi hallgatóknak csupán az 52 százaléka válaszolt igennel. A 25 évnél idősebbek esetében ezt az arány valamivel jobb, és még egy kicsivel előrébb járnak a közintézményekben dolgozók. Az összkép elkeserítő annak ellenére is, hogy Váradon csak a lakosság 27 százaléka magyar. Még rosszabb a helyzet az üzleti utak esetében, hiszen a megkérdezett 25 év felettieknek csak öt százaléka utazott tavaly Magyarországra a kérdezett céllal, ráadásul még abban sem lehetünk biztosak, hogy ezen mindenki a vállalkozások építését értette. A megkérdezettek 46 százaléka pedig egyszer sem járt 2006-ban Debrecenben. Mindent összevetve jelenleg a nagyváradiak közel húsz százaléka jár át rendszeresen és kezd különböző okokból részesévé válni a testvérváros életének. Azt is megkérdeztük, hogy a tervezett urbanisztikai agglomeráció kedvező hatást gyakorolhat-e a két város fejlődésére. Itt már jobb kép alakult ki, hiszen az egyetemi hallgatóknak és a 25 év felettieknek több mint a hatvan százaléka, a közintézményi dolgozóknak pedig a 73 százaléka válaszolt igennel. Szomorú vagyok természetesen a nem -ek miatt, de most a nem tudom -okon változtatni a legsürgősebb feladat. A közös jövőépítés minden időben a kultúra talajából virágzott ki. Ennek egyik sarjadéka a debreceni segítséggel megszületett váradi virágfieszta Amikor először láttam a debreceni virágkarnevált, nyomban elkezdtem gondolkodni: hogyan láthatnák ezt a nagyváradiak? Néhány évig kellett puhítanom a körülöttem lévőket ebben nagy segítségemre volt Szabó Ödön megyei képviselő kollégám. Aztán Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is azt mondta: igenis, csináljuk meg. És három évvel ezelőtt sikerült, de ahogy mondani szokták ez nem jött volna létre Ősz György autókereskedő vállalkozása nélkül, hiszen ők szállítottak át virágkocsikat, hogy augusztus 21-én Nagyváradon is elindulhasson a menet. Azóta egyre többen jönnek át a karneválon táncolók közül is, így évről évre bővül, látványosabbá válik a felvonulás. De nem is igazán ez a lényeg, hanem a közös ünnep megélése. Ha találkozott váradiakkal, akiknek könnybe lábadt a szemük a debreceni kocsik megérkezésekor, tudja, miről beszélek. Tényleg ilyen ügyeken múlhat a kapcsolatunk Úgy gondolom, minden település képviselőinek és vezetőinek érettségén múlik annak a felismerése, hogy egymásnak nem konkurenciát, hanem lehetőséget jelentünk. Ha létezik bennünk kellő nyitottság és tolerancia, egy asztalnál ülve, egy nyelvet beszélve meg kell értenünk egymást. A jelen azért is nevezhető történelminek, mert Önöknél ugyan minden bizonnyal 2020- ban is magyarul beszélnek majd az önkormányzatokban, de nálunk erre nemigen lehetne mérget venni. Ezért nagyon fontos a folyamatokat most, a jelenlegi kedvező helyzetben elindítani. Van egy kedvenc fotóm. A két gyermekemet ábrázolja, egy fiút és egy lányt, amint kézen fogva óvodába ballagnak. Tulajdonképpen ezek vagyunk mi, Debrecen és Nagyvárad. Debrecen a nagyobb, Várad pedig a kecsessége miatt kiérdemelheti, hogy ő legyen a leány. Fogják egymás kezét, a tarsolyukban van mindaz, ami közös bennük, meg mindaz, ami más. De együtt mennek. Ez a legfontosabb. 6DISPUTA Főtér

Biharország a szó szoros értelmében soha nem létezett, de létezett egy meglehetősen kiterjedt vidék, tartomány, püspökség, vármegye, amelynek olyan sajátosságai voltak történelmünk egy-egy szakaszában, hogy kiérdemelte ezt az elnevezést. A főváros címet nem csupán azzal, hogy egy jelentős tartomány központja volt, hanem azzal is, hogy a 16. században a nemzeti királyok fővárosa volt. Biharban az államalapító I. (Szent) István király püspökséget alapított az azonos nevű településen, majd az 1020-as évek második felétől az egész tartományt trónörökösi hercegség (ducatus) rangra emelte, és fiának, Imre hercegnek engedte át. A trónörökös itt halt meg 1031-ben, vadászbaleset következtében. A baleset feltételezett helyén később monostort alapítottak, és e körül alakult ki a mai Hegyközszentimre település őse. I. András 1048-ban felújította a ducatus intézményét és trónörökösnek megtett öcscsét, Bélát állíttatta élére. Béla később a ducatus haderejével döntötte meg I. András és fia, Salamon uralmát, s foglalta el Magyarország trónját. I. Béla halála után az újra trónra kerülő Salamon kénytelen volt átengedni Bihart Béla fiának, Gézának, aki 1073-ban innen kelt fel testvérével, Lászlóval Salamon ellen, s foglalta el a trónt: Géza néven, mialatt László Bihar duxa lett. Szent László városa László vadászat közben ismerte meg azt a szigetszerű területet, amely a Sebes-Körös és a Pece (régi nevén Hévjó) összefolyásánál alakult ki, és miután király lett, a legenda szerint isteni sugallatra prépostságot alapított itt 24 kanonokkal, és templomot építtetett számukra Szűz Mária tiszteletére. A területet palánkfallal vették körbe, védőtornyokkal, bástyákkal látták el, így épült meg az első vár, amelyet kis mérete miatt váradnak, váracskának neveztek. Később feltehetően 1092-ben Bihar városából ide helyezte át a püspökség székhe lyét is, s megkezdte a székesegyház építését, melyet utódai fejeztek be. A háromhajós, bazilikás elrendezésű, félköríves apszisú templom négy tornyát később emelték, és itt helyezték végső nyugalomra a városalapító László királyt. A vár, a monostor, a székesegyház építése kihatott a város körüli város fejlődésére, lakói számának növekedésére is. A kedvező fekvésű település területe a régészeti leletek szerint már a kő- és fémkorszak idején is lakott volt, hévizeit az 1824-ben feltárt két sírlelet feliratainak bizonysága szerint a rómaiak is ismerték, sőt talán a mai Nagyvárad határában feküdt Ulpium nevű városuk. A népvándorlás kori régészeti leletek arra utalnak, hogy pontos útvonala és pihenőhelye volt a vándornépeknek. Elsősorban avar és hun leletek kerültek elő e korból. A Szalka teraszon hun sírokat tártak fel. A legjelentősebb hun régészeti lelet egy 6. századi gepida nemesi családi sírkert, a mintegy tíz temetkezés sírleletei ezüstfibulák, övcsatok, karperecek, arany fülbevalók, gyöngyök arra utalnak, hogy viselőik a legelőkelőbbek közé tartoztak. A honfoglaló magyarok első régészeti emlékei a mai Nagyvárad környékén a 10. századból valók: Biharvár, Ártánd, Köröstarján lovassírokkal tarkított katonatemetőiből kerültek elő. Várad első püspöke a király unokaöccse, Kálmán volt, aki László halála után Könyves Kálmán néven lett király, s fontosnak tartotta a váradi püspökség és a vár fejlesztését. Utóda, II. István 1130 körül Váradra telepítette a premontrei rendet, Szent István hegyén a várad-előhegyi (várad-hegyfok) monostort építtette számukra, és hiteles hely joggal ruházta fel őket. A monostorok és a püspökség körül hamarosan kialakult a középkori városi élet, melynek ütemét gyorsította a város szerencsés fekvése, az, hogy a sík magyar alföld és az erdélyi hegyek lankába szelídülő lábainak találkozópontján keletkezett. Várad csakhamar a hegyi és alföldi nép termékeinek, kincseinek cserepiaca, a különböző mesterségek gyakorlóinak lak- és találkozóhelye lett. 1192-ben II. Celesztin pápa szentté nyilvánította a városalapító László királyt, ebből az alkalomból díszes márványravatalt állítottak számára a székesegyházban, és aranyozott koporsóba helyezték. A váradi szent sír csodatevő erejének híre egyre több embert vonzott ide. Az egyik legértékesebb Árpád-kori történelmi forrás, a Váradi Regestrum, a váradi káptalan 1205 1235 között készült jegyzőkönyve a székesegyházban tartott istenítéletekről szól és a káptalan előtt bevallott jogügyletekről. 389 bejegyzésben várnépek, várjobbágyok, udvarnokok és jelöletlen státusú személyek státusperét, illetve kihágási ügyeit (lopás, gyújtogatás, lányrablás, kuruzslás stb.) vagy magánjogügyleteit (végrendelet, szolgafelszabadítás stb.) rögzítette. A perekben a bizonyítás a liturgikus keretek között megtartott istenítéletekre (tüzesvas-próbára vagy esküre) épült. A Váradi Regestrum értékes szórványnyelvemlék a benne található mintegy 600 Kupán Árpád Nagyvárad, Biharország fővárosa 7DISPUTA Főtér

8DISPUTA Főtér hely- és 2500 személynév miatt. A páratlan értékű forrást Fráter György váradi püspök 1550-ben Kolozsváron kinyomtatta; az eredeti kézirat utóbb elveszett. II. Istvánt is a váradi székesegyházban temették el. A vár körüli települések ebben az időben különböző neveken szerepelnek az oklevelekben. A Sebes-Körös jobb partján elterülő Olaszi első írásos említése a Váradi Regestrumban 1215-ből, Villa Latinorum Varadiensis néven szerepel. Első telepesei az újlatin nyelvet beszélő vallonok voltak, akiket a váradi püspökség telepíttetett a saját birtokára. Velence a folyó bal partján a vártól keletre húzódott. Neve feltehetően alapítóinak származási helyére utal. A tulajdonképpeni Váradot kezdetben Hétközhelynek, majd Péntekhelynek nevezték, a vásár napjára utalva. Vihar és virágzás A lendületesen fejlődő városra 1241-ben rátört a tatár-mongol támadás. Rogerius váradi kanonok Siralmas énekében (Carmen miserabile) írja le a tatárdúlás súlyos következményeit, miután keserves bujdosásban volt része a Körös-vidék nádasaiban. A tatárok a várat elfoglalták, Szent László székesegyházát és a város négy templomát felgyújtották, a lakóházakat lerombolták, a lakókat kiirtották vagy elhurcolták. A pusztító hordák kivonulása után azonnal megkezdődött az újjáépítés. Ebben döntő szerepet vállalt a püspökség és IV. Béla király is; olyan kiváltságokkal ruházta fel a várost, melyek birtokában tovább növelhette vagyonát, gazdasági erejét. A 14. század közepétől Várad már országos jelentőségű egyházi központ, a váradi püspökség és káptalan rendelkezett a legnagyobb földbirtokkal. Egyre több monostor, klastrom működött a városban; az első apácazárda 1318-ban létesült. Ekkoriban épült fel Várad monumentális gótikus székesegyháza a várban, Báthory András, majd Futaki Demeter püspökök idején, s a szintén gótikus püspöki palota. Az utóbbi püspök a híres Kolozsvári testvérekkel, Mártonnal és Györggyel elkészíttette Szent István, Szent Imre és Szent László szobrát, s a székesegyház északi terén a vár főbejáratával szemben, egymás mellé állították fel 1320-ban. Várad első virágkora Nagy Lajos (1342 1382) idején kezdődött. Már uralkodása kezdetén ellátogatott Váradra, s gazdag adományban részesítette a püspökséget. Ebben az időben alakult ki Várad közvetlen kapcsolata az olasz művészettel és kultúrával. Futaki püspök a király követeként többször járt Nápolyban, több váradi pap tanult Bolognában és Padovában. Zsigmond idejében tovább folytatódott a fellendülés. 1390. szeptember 8-án Zsigmond király és Mária királynő jelenlétében avatták fel Szent László legendás hírűvé vált lovas szobrát. Az alkotás a középkori Európa első, szabad téren felállított lovas szobra, a Kolozsvári testvérek legjelentősebb alkotása. A bearanyozott ércszobrot a vár főkapujától jobbra, a székesegyház és a püspöki palota között helyezték el. A Zsigmond-korszak Várad életében egyike a legfényesebbeknek: ipar, kereskedelem, építkezések, királyi adományok az egyháznak. A vásártartás joga a káptalané volt; Zsigmond Olaszi és Vadkert városrészekben a püspökségnek adott ilyen kiváltságokat s hogy a kereskedelmi élet menynyire felélénkült, mutatják a prépost és e városrészek vásárosainak perpatvarai. Ekkor létesült az első ispotály a váradi iskolák mellett; ez arra utal, hogy a szegény tanulók ápolására és táplálására szolgált, tehát nem kórház jellegű intézmény volt. Zsigmond is gyakran látogatott Váradra, feleségét, Máriát itt temették el 1395-ben. Zsigmond közbenjárására a pápa 1407-ben búcsúengedélyt adott a székesegyháznak. Abban az időben csak a velencei és az assisi templomoknak volt ilyen engedélyük. Ezután igen megnőtt a zarándokok száma, adományaikkal együtt. 1412-ben Ulászló lengyel király gyalog, mezítláb zarándokolt Szent László sírjához. Zsigmonddal együtt 15 napot töltött a városban; Szent László koporsójánál erősítették meg a két állam szövetségét. Zsigmond, aki ekkor már német-római császár is volt, ezután ritkábban jutott el Váradra. 1436 decemberében járt itt utoljára. Miután 1437. december 9-én elhunyt, végakarata szerint első felesége, Mária mellé temették a váradi székesegyházban. Az újkor múzsáinak lakhelye Ezt az elnevezést a 15. század közepén, a Hunyadiak korában nyerte el Várad, Vitéz János püspöksége alatt. Az olasz reneszánsz és humanizmus eszméit már egyik elődje, a firenzei származású Scolari András püspök meghonosította, aki népes firenzei kolóniát gyűjtött maga köré és gazdag könyvtárat szervezett, de Zsigmond bizalmi embereként jobbára külföldön tartózkodott. Vitéz János viszont húszévi váradi püspöksége idején (1445 1465) itt építette ki a magyar humanizmus első

központját. Udvara az olasz fejedelmekével vetekedett. Környezetébe vonzotta a kor nagy humanistáit, az olasz Pier Paolo Vergeriót, a görög Filippo Podochatharót, a lengyel Gregorius Saneckit, a német Johannes Regiomontanust. Segítségükkel alakította ki a váradi humanizmus műhelyét, gazdag könyvtárára alapozva, mely a Corvina előhírnöke volt. A tudós püspök unokaöccse, Czezmicei János, akit olasz egyetemeken iskoláztatott, később Janus Pannoniusként nagy humanista költő lett. Vitéz János csillagvizsgálót állított fel a Körös partján, s levelezésben állott Georg Paerbach híres bécsi csillagásszal. A tudós a püspök iránti tiszteletből az általa elkészített csillagászati táblázat kezdő délkörét Váradra helyezte, s munkájának a Tabula Varadiensis címet adta. A váradi meridián olyan világfogalom volt, mint manapság Greenwich. A várost kereskedelme, ipara, vásárai az ország első városai közé emelték. Lengyel, cseh, német, szász kereskedők látogatták. Évente hétszer tartottak országos vásárt, melyek két hétre is elhúzódtak. Ugyanilyen jelentősek voltak a vallási ünnepek is; 1450-ben V. Miklós pápa olyan búcsúengedélyt bocsátott ki, amellyel a váradi székesegyházat a nagy bazilikák rangjára emelte. II. Pius pápa engedélyt adott Vitéz Jánosnak egyetem alapítására, de ez a terve nem valósult meg, mert 1465-ben Mátyás király esztergomi bíboros püspöknek nevezte ki, így elhagyta Váradot. Várad véres farsangja A város lendületes fejlődését újabb pusztító támadás törte meg: 1474. február 7-én a farsangot záró Orsolya-napi mulatság másnapján rohant rá az Al-Dunától a Körösig feljövő nagy létszámú török sereg a városra. A palánkokkal körülvett, alig védett város könnyű prédának bizonyult; legyilkolták a strázsákat és kapuőröket, feldúlták a lakóházakat és középületeket, az ellenállókat lemészárolták, foglyul ejtették a fiatalabbakat és a nagyobb fiúgyermekeket. Minden mozdíthatót elraboltak, a templomokat is kiürítették. Amit nem lehetett elszállítani, szétrombolták, felégették. A korabeli beszámolókban olyan szörnyűségek olvashatók, amelyek felülmúlják az 1241-es tatárjárás rémtetteit is. Egyedül a vár és kisszámú őrzői és az ott lakó férfiak, nők, gyermekek, papok, szerzetesek, kanonokok vették fel sikeresen a harcot. Egynapi eredménytelen ostrom után a törökök viszszavonultak, de annál kegyetlenebb boszszút álltak a város és környéke lakosain. A vár védői sikerüket a vár védőszentjének, Szent László közbenjárásának tulajdonították. Ekkor keletkezett a legenda, hogy amíg áll Szent László lovas szobra, addig a vár bevehetetlen. Mátyás ez időben seregeivel az északfelvidéki hadjárattal volt elfoglalva, ezért támadták meg a törökök az al-dunai haditámaszpontjuktól távoli, de gazdag Váradot. Mátyás király azzal segítette a város újjáépítését, hogy megmaradt lakóit mentesítette mindennemű királyi és püspöki adótól, vámtól. A 15. század végére a város újjáépült, a várat is megerősítették. Újból fellendült a kézművesség, kereskedelem, virágzott a céhes élet olyannyira, hogy a dubnici krónika boldog városnak, felix civitasnak nevezte Váradot. Az 1500-as évek első két évtizedében két egymást követő püspök, Szatmári György és Thurzó Zsigmond épp olyan lelkes barátai az irodalomnak és művészetnek, mint elődjük, Vitéz János. Nem hiába voltak tagjai mindketten a híres tudós társaságnak, a Soliditas Litteraria Danubiánának. Ezután nyerte el Várad a nemzeti királyok fővárosa címet, mikor a három részre szakadt Magyarország egyik része Zápolya János, Izabella királynő és János Zsigmond uralkodása alatt e rész fővárosa volt. Falai között kötötte meg 1538-ban Zápolya (Szapolyai) János és Ferdinánd a váradi békét. Várad püspöke, Martinuzzi Fráter György jelentős szerepet játszott e kor politikai életében. A város új lakónegyeddel (Kandia) gyarapodott, a házak számát háromezerre becsülték a korabeli források, a lakosságét 15 20 ezerre. Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, sok kézműves, közember és pap itt talált menedéket. 1541-ben Fráter Györgyöt meggyilkolták, Várad Ferdinánd pártjára állt. A protestáns Nagyvárad újabb virágzása 1557-ben Varkocs Tamás Izabella királynő nevében kilenc hónapos ostrom után viszszafoglalta Váradot, 1558-ban Izabella országa fővárosává tette. Ettől kezdve városunk Erdély végvára, éltető szíve lett, ahogy egyes neves kortársak fogalmaztak, és egy évszázadra az is maradt. Ezzel megváltozott a város felekezeti színe is. Megszűnt a katolikus egyházvédelem, a katolikus egyházvagyonokat kisajátították az erdélyi fejedelemség céljaira. A püspöki palotában Izabella királynő rendezkedett be. Hevesen, de áldásosan vonult be ekkor ide a protestáns szellem, a maga magyar vallás jelle- 9DISPUTA Főtér

DISPUTA Főtér 10 gével. Az itteni reformáció vezére Czeglédi György prédikátor volt, aki három jelentős zsinatot szervezett Váradra. Az elsőn 1559- ben hitvallásba foglalták a helvét irányzatú reformátusok alapelveit és megállapodtak a szertartási formákban. 1561-ben egy újabb zsinaton elfogadták a nagy reformátor, Debrecen püspöke, Méliusz Juhász Péter, valamint Szegedi Gergely debreceni és Czeglédi György váradi lelkészek által kidolgozott református hitvallást, amelyet 1567-ben a debreceni zsinat szentesített, így debreceni hitvallás néven vált ismertté. E zsinat jelentőségét az is fokozza, hogy ekkor kezdett elmélyülni a két szomszéd város közötti kapcsolat. A harmadik zsinat 1569-ben volt Váradon; Dávid Ferenc kezdeményezésére az unitáriusok és reformátusok képviselői, valamint János király és főemberei gyűltek össze. A hatnapos tanácskozás váradi disputa néven maradt fenn a történelemben, és a debreceni és váradi reformátusok közösen, öszszefogva álltak ki református hitük védelmére. János Zsigmond korai halála (1571) után az egykori váradi főkapitányt, Báthory Istvánt választották Erdély fejedelmévé, aki katolikus létére is türelmet tanúsított a református vallás iránt, viszont beengedte a jezsuitákat az országba, akik 1581-ben Váradon is megjelentek s megkezdték a rekatolizációt. 1582-ben véres konfliktus robbant ki a jezsuiták és a reformátusok között, ezért az országgyűlés kitiltotta a jezsuitákat Váradról. 1598-ban a Báthory Zsigmond ellentmondásos politizálásával elégedetlen váradiak közakarattal bebocsájtották a várba a császár tábornokát, Rödernet. A török szultán hatalmas sereget küldött a vár ellen. Mohamed pasa 1598. szeptember 28-án zárta körül a várat, és öt évig ostromolta, hatalmas pusztítást okozva. A sikertelen ostrom, a kedvezőtlen időjárás végül a törököket elvonulásra késztette, de előbb felgyújtották a város épen maradt részeit, leégett az iskola és a nagy templom is. László király szobra megmentette a várat, de azt is feljegyezték a krónikák, hogy a vár védelmében a váradi nők az egri nőkhöz hasonló hőstetteket vittek véghez. 1605 1606-ban Bocskai István fejedelem csapatai visszafoglalták a várat a császári őrségtől, s ettől kezdve Várad újból az erdélyi fejedelemség végváraként szerepel. A császáriakkal együtt az utolsó katolikus pap is eltávozott. Várad újabb virágzása egybeesik az erdélyi fejedelemség aranykorával, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemségével. Bethlen Gábor felújította az előző században felépített ötszögű várat, s ő készítette el az ötödik bástyát, mely ma is az ő nevét viseli. Ő kezdte el a reneszánsz belső vár, a fejedelmi lakópalota építését, amelyet utódai, I. és II. Rákóczi György fejeztek be. A fejedelmek korában Várad két legfontosabb kultúrintézménye a kollégium és a nyomda volt. A káptalani iskola helyébe állított református iskola Gyula török kézre jutása után kollégiumi rangra emelkedett, és a debreceni kollégiummal egyenrangú színvonalúvá vált. Összeköttetésben állt a külföldi egyetemekkel, elsősorban Wittenberggel és Heidelberggel, s átvette tanítási rendszerüket. Nagyhírű tanárai közül megemlítjük Kassai Zsigmond Dávid, Debreceni Joó János, Gyulai János, Ungvári Cs. János nevét. Ezek a tudós professzorok a helybeli és vidéki lelkipásztorokkal együtt gondoskodtak arról, hogy a Gyulafehérvárról 1565-ben ideköltözött Hoffhalter vezette nyomdának legyen munkája. Legértékesebb terméke a Károli Gáspár-féle Biblia, a Váradi Biblia néven elhíresült kiadványa volt. Török uralom Váradon II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjárata kiváltotta a török szultán haragját, és a fejedelem leváltásáról döntött. 1660. május 22-én a fenesi csatában megsebesült fejedelem június 8-án Váradon elhunyt. 1660. július 13-án a törökök megkezdték a vár ostromát. A város fegyverre fogható népe a kollégium diákjaival és tanáraival együtt csatlakozott a várvédőkhöz. A törökök a várost fölgyújtották, lerombolták, a vár védői támogatók nélkül magukra maradtak. Több mint hatheti véres tusa és hősi ellenállás után, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy külső segítségre hiába várnak, 1660. augusztus 27-én kitűzték a fehér zászlót. A vár védői szabadon elvonulhattak. A Kollégium diákjai a tudós Martonfalvi György vezetésével Debrecenbe mentek, s az ottani kollégiumban találtak menedéket. A török uralom több mint három évtizedig tartott Váradon. Várad és a megye régi nemessége, polgársága felmorzsolódott a három évtized alatt. A megyéből parent megye válik, több falu, település elnéptelenedik. A város megmaradt és visszatérő lakosságának egy része hajlik az asszimilációra. A keresztyén tornyok helyén mecsetek minaretje szúr az ég felé. 1689-ben indult meg a felszabadító hadjárat Váradért, végül 1692. május 28-án sikerült megadásra kényszeríteni a törököket. A várfalak, bástyák, a várbeli épületek a

három év alatt rommá váltak, Szent László ércszobrát a törökök beolvasztották. Az újjáépülő Várad már gyökeresen különbözött az ősi várostól. Újjászületés a barokk fényében A várat lefoglalta a császári katonaság, és tartós maradásra rendezkedett be. A felszabadító seregekkel visszatértek a városba a jezsuiták és katolikus főpapok. Nem jöttek, nem jöhettek vissza az egykori híres kollégium tanárai, diákjai sem, újból a katolikus vallás lett az uralkodó. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc újabb súlyos megpróbáltatás elé állította a várost. A kurucok ostromzár alá vették a várat, amely 1710-ig tartott, amikor Váradon is felütötte fejét a pestisjárvány, s egyaránt szedte áldozatait a vár védői s a blokádot fenntartó kurucok soraiból, gyorsítva a szabadságharc bukását. A város újjáépítése Várad-Újvárosban, az egykori városfaltól nyugatra kezdődött meg, itt épült fel a püspöki lak (a mai Városháza helyén) és a Szent László-templom, amelybe átköltözik Olasziból, a kicsi Szent Brigitta-templomból a székesegyház. A jezsuiták Olasziban a Szent Brigitta-templom közelében építették fel kolostorukat és templomukat, s 1722-ben már megkezdték a tanítást is gimnáziumukban, sőt pár év múlva már színielőadásokkal is kísérleteznek. Sorra tértek vissza a ferencesek, pálosok, premontreiek, kapucinusok, irgalmasok, Orsolya-rendi apácák, s valamennyien rendházat, templomot építettek maguknak. Csakhamar szűknek bizonyult az újvárosi székesegyház és a püspöki lak. 1752-ben, Forgách Pál püspök idejében megkezdődött az olaszi magaslaton a hatalmas méretű székesegyház, majd ugyanott 1762-ben a püspöki palota építése. A közelben épült meg a káptalani lakások hosszú árkádos épületsora a híressé vált Kanonok sor tíz épülete. A század végén a nagy katolikus építkezések meglankadnak. II. József türelmi rendelete felszabadítja a protestáns életerőt. Az olaszi református templom a Körös-part közelében már stílusában sem kapcsolódik a katolikus indíttatású barokkhoz. A türelmi rendelet után épült meg a görögkeletiek Holdas templom néven ismert nagy temploma, majd 1813-ban Velencén az első zsinagóga. A 18. századi világi építkezések közül említésre méltó a várad-újvárosi Fekete Sas fogadó, melynek nagytermében 1798. augusztus 26-án megtartották az első magyar nyelvű színielőadást. A katolikus egyház nagy gondot fordított az oktatásra is, előbb a jezsuiták, majd a premontreiek szervezték és irányították ezt a munkát. Az Orsolya-rendi apácák tan- és nevelőintézetet nyitottak leányok számára. Alapy János kanonok felállította a nemes ifjak neveldéjét, 1780-ban szintén a katolikus egyház alapította meg az Akadémiát, előbb bölcsészkarral, 1888-tól már jogi karral is. Nagyvárad négy külön községből állott, külön bírók, elöljárók egymástól függetlenül intézték ügyeiket, és hivatalosan csak 1849 után használták mint egyesült város a Nagyvárad nevet. Lassú fejlődés a 19. század első felében A barokk korra jellemző katolikus, latin és német jelleg csak nehezen engedi át helyét Váradon a világi, magyar, protestáns, polgári eszmekörnek. 1804-ben gróf Rhédey Lajos meghívására városunkba jött Debrecenből Csokonai Vitéz Mihály, hogy a gazdag arisztokrata felesége ravatalánál személyesen olvasson fel egy gyászkölteményt. Ekkor hangzott el A lélek halhatatlanságáról című verse, amely egy új kor kezdetét jelentette városunk életében. Csokonai gőgös városnak nevezte Váradot ez alkalommal; nem érezte jól magát a debreceni cívis élethez szokott költő az arisztokratikus környezetben. Rhédey Lajosnak ennek ellenére nagy érdemei voltak. Mecénási hajlamai az irodalompártoláson kívül a színjátszásra is kiterjedtek. Később Beöthy Ödön, a magyar Danton -nak nevezett tüzes reformer karolta fel a magyar kultúra ügyét. Beöthy 1826-tól a világosi katasztrófáig játszott irányító szerepet Bihar vármegye és Várad életében. A reformországgyűléseken és a megyegyűléseken vívta harcát az osztrák császári uralom ellen, küzdött a szabadelvű eszmék diadaláért, a jobbágyfelszabadításért, a felekezetek egyenjogúságáért, a magyar művelődési intézmények fejlesztéséért. A négy részből álló város gazdasági fejlődése is megindult az új században, az utcákat kikövezik, 1803-tól éjszakánként lámpákkal világítják meg, szabályozzák a piaci árusítást, fellendül a kézművesség, kereskedelem. A magyar Birmingham Ezt a nevet Kossuth Lajos adta városunknak, amikor 1849. június 19-én itt járt, és Bem tábornokkal találkozott. A váradiak nemcsak a harctereken küzdöttek a sza- DISPUTA Főtér 11

DISPUTA Főtér 12 badságért; fegyver-, ágyú- és lőszergyáraikkal valóságos gyárvárossá alakították Váradot. Városunk polgársága elsőnek csatlakozott a forradalomhoz. Beöthy Ödön erdélyi kormánybiztosként, Nagysándor József tábornokként, ifjú Szacsvay Imre az országgyűlés jegyzőjeként vett részt a forradalomban. Az utóbbi kettő sorsa Debrecenhez is kapcsolódott. Nagysándor József, hogy észak felől biztosítsa a honvédséget hadianyaggal ellátó Nagyváradot a közeledő orosz támadással szemben, 1849. augusztus 2-án Debrecennél felvette a harcot az ötszörös túlerőt kitevő orosz fősereggel. A tizennégyezer főnyi seregéből alig négyezer jutott el Váradra. (A csata emlékműve ma is látható a város határában, a Balmazújvárosi út mentén. a szerk.) Szacsvay Imre az országgyűlés titkáraként Debrecenben aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. Mindketten a forradalom mártírjai lettek, a megtorló osztrák hatalom végezte ki őket. Beöthy Ödön száműzetésben halt meg. 1850. június 4-én egyesítették a négy központi várost, Várad-Újvárost, Várad-Olaszit, Velencét és Váralját Nagyvárad néven. Az egyesített város összlakossága 22 538 főt számlált. 1851-ben Debrecenből ide helyezték az ideiglenes főtörvényszéket. Ugyanebben az évben az árvíz 555 házat rombolt le. A király 8000 forintos adománnyal indította el a segélyakciót; maga 1852-ben látogatott először Nagyváradra. Ebben az évben vezették be a közvilágítást; 1856- ban megépül az első uszoda, 1858-ban a 200 személyt befogadó nyári színház. 1858. április 24-én átadták a Püspökladány Nagyvárad vasútvonalat, és ezzel a város bekapcsolódott az országos vasúti közlekedésbe. Megkezdődik a gazdasági élet lassú átalakulása, az iparosodás. Az első gyárak még szorosan kapcsolódtak a mezőgazdasághoz, ekéket, mezőgazdasági szerszámokat készítettek, több szesz- és élesztőgyár és gőzmalom működött. A kézműipar továbbra is megőrizte meghatározó szerepét. A modern Nagyvárad születése Az 1867-es kiegyezés nagy fordulatot hozott. Bevezetik az alkotmányos közigazgatást, a polgármestert és a tanácsosokat választják, nem kinevezik. Nagyvárad első választott polgármestere Lukács György volt, ki már azelőtt is betöltötte ezt a tisztet (1861-től). 1872-ben Nagyváradot felvették a törvényhatósági jogú városok közé, ezzel a városvezetés még nagyobb önállóságot kapott. Ekkor már 28 678 lakosa volt, akik hét vallási felekezethez tartoztak: római katolikus, református és izraelita a többség, kisebb létszámban görög katolikus, görögkeleti, lutheránus és unitárius, 1900-ban 47 018 lakosa volt a városnak, a katonasággal 50 177. Anyanyelv szerint magyar 44 750 (91,3%), román 3335 (5,1%), német 1404 (2,4%). Felekezet szerint római katolikus 15 391 (30,6%), református 14 988 (29,9%), izraelita 12 294 (24,5%), ortodox-görögkeleti 3638 (7,2%), görög katolikus 2884 (5,7%). A városban 1900-ban 26 gyár és 238 vállalat működött. Főleg a malomipar, a szeszgyártás és a téglagyártás virágzott. A kereskedelem is fellendült. 1869-ben megnyílt a Kereskedelmi Csarnok, amely tőzsdeként is működött. Az ipar és kereskedelem hiteligényeit a századfordulón négy bank szolgálta ki; négy takarékpénztár is működött. A mezőgazdaság a városiasodás miatt szinte teljesen kiszorult a város gazdasági életéből, és inkább csak a külső negyedekben maradt fent. A szállítás-közlekedés viszont lendületesen fejlődött. 1870. szeptember 7-én felavatták a Keleti Vasút Nagyvárad Kolozsvár közötti szakaszát, 1888- tól Nagyvárad vasúti csomóponttá vált, és összesen hat vasútvonal indult ki a pályaudvaráról. A város kulturális élete is fejlődésnek indult. Fellendült a színjátszás; 1867. május 17-én itt lépett fel Blaha Lujza, 1897-ben Jászai Mari főszereplésével 3000 néző előtt mutatták be a Rhédey kerti köröndben az Elektrát. 1900. október 15-én megnyitotta kapuit a kőszínház, és a város első állandó színtársulata Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját adta elő. A századfordulón 7 kulturális intézmény, 18 közművelődési és jótékonysági szervezet és 23 sport-, gazdasági, kereskedelmi, 21 közhasznú, társasés ifjúsági egylet működött Nagyváradon. Az első, modern értelemben vett nagyváradi újság, a Bihar 1862 szeptemberében jelent meg, majd 1868-ban a Nagyváradi Lapok, 1870-ben a Nagyvárad, 1875-ben a Szabadság, 1895-ben a Tiszántúl, 1896-ban a Nagyváradi Napló valamennyi napilapként. Az oktatás, az iskolák tekintetében is az első városok közé került Nagyvárad. E fejlődési folyamatban megváltozott a város képe is. A 19. század első felében az addig uralkodó építészeti stílust, a barokkot felváltotta a klasszicista és a romantikus (neoromán, neogótikus) stílus elsősorban a középületek építésében, s ezzel színesedett a városkép. A nagy építkezések azonban a kiegyezés után kibontakozó gazdasági fellendülés következtében, a 19 20. század fordulóján

indultak meg, és az első világháború kitöréséig tarottak. Kezdetben az eklektikus (historizáló) építészet jegyében mintegy 85, többnyire középület és magánpalota épült, olyan neves építészek tervezésében, mint az idős és ifjú Rimanóczy Kálmán, Gutman József, Sztarill Ferenc stb. Később terjedt el a szecesszió modernebb s egyben díszesebb stílusa, amelyben feltűnnek a magyar nemzeti vonások is. A harminchárom legszebb, legjellegzetesebb ilyen stílusú, ma már műemléknek számító épület tervezői között ifjú Rimanóczy Kálmán és Sztarill Ferenc mellett ott találjuk a szintén váradi születésű Vágó testvéreket (László és József), a fővárosi tervezőpárost, Kormos Marcellt és Jakab Dezsőt, valamint Mende Valért is. E két stílus jegyében született alkotások városunk legjellegzetesebb építészeti örökségét jelentik, s ma már éppen olyan értékes műemléknek számítanak, akár a 18. századi barokk templomaink, palotáink. Változások, átalakulások Az első világháború véget vetett e ragyogó korszaknak, és ha a háború nem is okozott közvetlen pusztítást a városban, annál nagyobb rombolás ment végbe a lelkekben, s összeomlott az addigi rendszer is. Az 1919 húsvétján bekövetkezett imperiumváltozás után az addigi központi szerepű városból határszéli város lett, gazdasági szerepe beszűkült, fejlődése lelassult, a kultúr-, közés politikai élet megbénult, passzivitásba dermedt. Százalékos arányban az elcsatolt területek közül Nagyváradról repatriáltak a legtöbben. Az új hatalom célkitűzése erős román kultúrközponttá változtatni a várost. Megkezdődtek a betelepítések, az iskolák tanítási nyelvének megváltoztatása, a tisztviselőgárda kicserélése. Adorján Péter váradi szociológus 1939-ben szociológiai felmérések alapján megírt könyvének A tegnap városa címet adta. Ez csak a háború előtti évekhez viszonyítva volt így, s elsősorban a régi lakosság helyzetét tekintve. Ha lassúbb ütemben és szelektíven is, de a város fejlődött; a lakosság száma 68 081-re, 1930-ban 82 653-ra növekedett, igaz, ehhez jelentős mértékben hozzájárultak a betelepítések is. A két világháború között az új hatalom megpróbálta a városképet is a maga képére formálni. Az új építkezésekben és felújításokban megjelent az úgynevezett neobrâncovenesc a bizánci, barokk és román népi építészet elemeiből kialakított stílus, amelyet főleg az ortodox és görög katolikus egyházi építkezések alkalmaztak, de magánépítkezésnél is, sőt az egykori Szent László teret is ilyen stílusú díszkerítéssel övezték. Csak egyetérteni lehet Grigore Ionescu műépítész megállapításával: Joggal bírálható, hogy az értékes történelmi stílusú erdélyi városképbe kellemetlen kontrasztot okoztak a két világháború között neobrâncovenesc stílusban épült templomok. A második bécsi döntés után létrejött kis magyar világ a magyarságtudat megerősödésén és a magyar kisebbségi lét megszűnésén kívül nem sok változást hozott Nagyvárad életében. A háború végén súlyos traumát jelentett a német megszállás, a nagyszámú helyi zsidóság gettóba zárása és deportálása, s a város kétszeri bombázása a szövetséges légierők által. A szovjet és román csapatok bevonulásával (1944. október 12.) ez a korszak is lezárult. 1945 1947 között Nagyváradon is végbemegy a kommunista hatalomátvétel, 1946 után a magyarság képviselői kiszorulnak a helyi hatalomból és vezetésből. 1947. december 30-ától megvalósult a teljes kommunista hatalom, megkezdődött a magántulajdon felszámolása a szocializmus építése nevében. Ezeknek a változtatásoknak legsúlyosabb következményeit a Ceauşescukorszakban éltük meg. Az erőltetett iparosítás, az erőszakos kollektivizálás értelmetlen áldozatokkal járt. Az új lakótelepeket a város külső negyedeiben építették, így a régi városmag megmaradt. Rohamosan nőtt viszont a lakosság száma. 1945-ben 77 509, 1948-ban 87 774, 1956-ban 99 685, 1960-ban 105 949, 1970-ben 137 662, 1977- ben 170 531, 1989-ben 229 823 lakosa volt Nagyváradnak. Az 1999-ben bekövetkezett rendszerváltozás sok mindent megváltoztatott; a város gazdasági szerkezetét, társadalmi összetételét, politikai rendszerét, az emberek gondolkodásmódját, de ezek felvázolása, értékelése nem tárgya egy várostörténeti összefoglalónak. Azzal zárhatjuk le az eddigieket, hogy a fejlődés, a változás nem állt meg, tovább folytatódik, de ennek valós iránya és eredménye a jövő titka. DISPUTA Főtér 13

Zudor János A halott Úristen széttekint A halott Úristen széttekint morózusan, sehol egy ember, csodafegyverek kellenének, de mi ellen is, az embertelenség ellen? Ha mondjuk egy Csokonai, az érző lélek születne itt, belehalna a semmibe; az értelmetlen is értelmét veszti, és mint tankhajó, visszafordul. Semmi kínt nem tűr meg a csend, még az se érezzen, a kín, csak automatán dobja az ember, a maradék, de nem a boldogabb, dobja magából kifelé a hordalékot, ami megmaradt. agyamat a puskatus zúzta Ady Endre A Bolond játszik fordítva mindmind visszafelé menetelünk. Halálból születésbe, lenni, hogy teljes legyen az abszurd, mint egy Mrożek-műben vagy kínvilágban Akna szorult meg egy virágban, az életben: úgy születik * És a dejavus tájban szalaggal átkötve a rend azt hazudja a Minden Szája, hogy ellene semmire ment Kiindulni? A néma dzsinből aki az agyamat zúzta ferde kémként enni a rémből, ki a célszalagot kihúzta, DISPUTA Macskakő 14 És ebben a nézetben lenni: a Léleknek szörnyeket enni Csak tudná az elvásott század, hogy melyik győzelemért lázad: az elmúltért vagy a jövendőért mintha még lennének szavak és egy hulla a falon túlról a vízesésnél fennakadt.

Az adott perc, a délutáni tárgy Az adott perc, az Váradon jön el, és többnyire csak gyalog, vagy buszon. A városon egy langy eső fut át, és elmosódik minden régi nyom. Az adott percben Délutáni Tárgy lebeg unott, értő szemek előtt, egy kutyahang, vagy tűnt asszonyi láb megáll a láthatatlan ércszobor előtt. * A legjobb az (az adott perc ha eljön), ha tovább mennél, de megáll a vonat, és figyeled a szabadnapos rendőrt lenyugtató bölcs kalauzokat. Ha így teszel a város megnyílhat előtted, hozzád simul az elnemutazás, a percet és a tárgyat elfelejted, minden nap lesz új közhelyfeltámadás. Karácsonyi Zsolt DISPUTA Macskakő 15

Farkas Arnold Levente DISPUTA Macskakő 16 Itt van tehát ez a Tandori-jelenség. Néha így mutatkozom be: Tandori Dezső, kém. Ezt persze Zudortól loptam (Tandori Dezső megjön, Tandori Dezső elmegy, üdvözöljük őt az elemcsere közben). Nem ezt akartam írni, egyáltalán nem azt. Néha elolvasom. Itt-ott megjelent. Persze nem tudhatom, mit érez, amikor írja (nagyon hosszú), amikor olvassa (nagyon hosszú), Rimbaud János Miklós Artúr a sivatagban forgat (kamera által homályosan, ezt egy fénykép mellett olvastam), ez egy fénykép mellé volt írva. Egyre inkább betűkből áll a vers, egyre kevésbé szavakból, mondatokból, gondolatokból. Ha elválik az akarattól a szándék, másik versbe kezdek legott. Álmomban Lengyelországban jártam. Le kellett másznom egy vörös toronyról vagy hídról. Jó volt. Ha el kellene mesélnem egy történetet, talán sikerülne. Jó lesz. Móricz állítólag egyenesen az írógépbe. Tanácstalan vagyok, mint egy köztársaság. Nem tudom, honnan ismerhetik egymást. Tandori Dezső megjön, Tandori Dezső elmegy, üdvözöljük őt az elmegygyógyintézetből. Szegény Zudor. Nyugodj meg, Dezsőkém, nem vagyok én a kém. Tandori azért szereti Kosztolányit, mert ő is Dezső. (A vágy neve névtelen.) Utazom a villamoson. Nem akarom elárulni a nevem. Gyilkolni se fogok. Angyal mondja meg, mi legyen. Ez tehát a második. Elindul a sivatagba egy férfi. Feje fölött esernyőt tart (a vállán). Az esernyő kék. A kék a legszebb szín a görögök szerint. Ez már az öregség jele. Legszebb szín a kék, legtökéletesebb forma a gömb, leginkább szemet gyönyörködtető létező a kék gömb (igen természetesen). Egy este, mikor nem volt teste, ezt valaki más írta, a beste. Harmadik versbe kezd az alkonyat. Tegnap befejeztem a Micimackót. (A micimackizmus története, I II. kötet.) Tandori Boroszlóban kirabolt egy bankot. Zudortól tudom. (Apropó Zudor. Azt mondja nekem a múltkor, hogy hallottam-e a nagy hírt? Micsodát, kérdem. Hát hogy a polákok lefordították és megtisztították a talált tárgyat, Na szwiesdie szwosdrow, valami ilyesmi, pálinkával kínálnak nagyapám temetése után a hóban.) Két angyal A Micimackó több világirodalmi művel tart fenn intertextuális kapcsolatot, így például Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz című költeményével, hiszen Micimackó (a továbbiakban főhős) mindjárt az első vagy a második fejezetben egy reketytyebokorba zuhan. Aztán ott van Platón. Hiszen mindjárt a cím (Micimackó) tipikus példája a platóni címadásnak. Vegyünk egy példát. (Na jó, vegyünk egy példát.) Ott van például a Phaidón. A dialógusnak több szereplője van: Szókratész, Phaidón, Kritón, Glaukón, Platón és így tovább (az a közös bennük, hogy mind görögök, tehát kékek és gömbölyűek), a dialógusnak tehát több szereplője van, a dialógus címe viszont csak az egyik szereplő nevével egyezik meg (nem mindegyikével). Ugyanez a helyzet a Micimackóval is. Pontosan ugyanez. Dettó. (Gyengébbek kedvéért felsorolom a Micimackó szereplőit: Róbert Gida, Micimackó, Malacka, Füles, Bagoly és így tovább, és így tovább. Az a közös: bennük, hogy egyikükben sem szerepel Tigris, aki csíkos és a mesétől hízik. Igen, a mesétől hízni lehet.) De térjünk vissza Tóth Árpádhoz, hiszen mint tudjuk a rekettye csónak, hajó meg élet, éppen úgy, ahogy a Micimackóban az Úszó Medve (kurziválva). Aki nem hiszi, olvassa el (kilencedik fejezet, amelyben Malackát kiöntik). Továbbá a regény legtöbbet emlegetett napja a péntek, ami nem csak (és csupán) és kizárólag a Bibliát idézi meg intertextus gyanánt (különös tekintettel az Újszövetségre, családom egy bibliás család), hanem például Molnár Ferenc darabját (is), játék a kastélyban. (Balassa szerint az Egy nő nem igazán sikerült jól. Szerintem se. De ki vagyok én, kérded. Egyet értek.) Tandori oda ment a lengyel bankkisaszszonyhoz, és azt mondta: tegyük fel, hogy a kezét felteszi. Tegyük fel, hogy nem riadt, tegyük fel, hogy nem riaszt. Tegyük fel, hogy ebbe a zsákba (táskába bele) tesz egymilliót. Tegyük fel, hogy mindezt lengyelül mondom. A könnyebb érthetőség kedvéért (mit meg nem tesz az ember), ha bankot rabol. Hazámban jól ismernek. (Ország.) Apropó barátság. Tandori mondja a nagy hírt. Zudort lelőtték Boroszlóban. Bankrablás közben találta el a tüdejét egy tétova lövedék. (Egy pillanatra elképzelem Zudort harisnyá-

val a fején. Lengyelül zudr.) Pedig valakitől jó lett volna megkérdezni, milyen volt Várad negyven évvel ezelőtt. Zudortól nem tudom. Egy bankrablás kitervelése és végrehajtása cakkumpakk. Katának hívták, valamilyen Kata (Kovács, Szabó, Báthori), de csak úgy hívták, a pultos Kata. Aztán valaki azt mondta, katapult. Bement a kocsmába a két költő. A kocsma kicsi volt. A két költő nagy. Vagy inkább üljünk le szombaton. Kikértek egyegy sört, egy-egy másfelest. Azt mondtad, te mindig konyakot, azt mondtam, én mindig vodkát. Lehetne úgy, ahogy a viszkissel volt, te leszel a konyakos, én leszek a vodkás. Elmondok egy történetet. Konyakos meggy, vodkás eper. Tandori mondta, kellenek fegyverek. Zudor bólogatott. Én ukrán vagyok vagy román vagy tót vagy zsidó. Te angol vagy vagy ír vagy skótszoknyás velszi bárd. A cucc amerikai. Tandori mondta, kellenek maszkok is. Zudor mondta, hogy sofőr is, aki vezet, meg autó, aminek kormánya van. Jobbvagy baloldali. Illetve liberális. De az sincs középen. Dezső mondta, hogy Dezső. János mondta, hogy János. Én írtam evangéliumot is. Az apokalipszis harmadik lovasa nem tud vezetni, bár ült már volánnál. Tandori mondta, hogy csinált térképet is. Dezső, szólíts csak Dezsőnek. Zudor mondta, hogy ő meg forgatókönyvet írt, de valami román operatőrök kihasították a fejéből. Itt van a vágás, ni. Legfontosabb a helyes kiejtés. Hogy tudatában legyenek annak, hogy a barátaik vagyunk. A legvalószínűbb ruhámat veszem fel az utazáshoz. Van ilyen könyvtár. Nincs Wittgenstein, de van Xenophón, nincs Aquinói Szent Tamás, de van Ágoston, nincs Sade márki, de van Kosztolányi. A Fioretti és Celanói Tamás Szent Ferencéletrajzai között Kálvin életrajza Bézától. A lengyel román szótárt kiejtettem az ablakon. A szemüveg lencséje és az ablak üvege között levegő. Átlátok rajtad, lélek. A tér helytelen. Farkas nagyapám szigorú ember volt. A halál csak viccelt vele, de ő komolyan vette az elmúlást. Mi az ebéd? Lencse kolbásszal, hogy gazdagodjunk megfele. Mert jószándékkal tulajdonítjuk el a pénzüket, nem barátságból. Aztán beülünk egy könyvtárba olvasni. Én valami vidám könyvön nevetek, te a Bibliát olvasod, de az hosszú könyv. Zsidókról szól, ahogy az Iliasz görögökről. A zsidók gúlákat építenek, sárga gúlákat. Farkas dédapám Antal volt, ahogy apám és nagyapám. Farkas dédapám Ágoston-lányt vett nőül. Ágoston vagy Ágaston. Mindkét írásmód ismeretes a temetőben. Az álnév használata ilyenkor megengedett. Nem kötelező, de megengedett. Isten is úgy mutatkozik be, hogy angyal. Éjszaka fekete ruhát ölt. Ilyenkor fekete angyal. Angyalok nincsenek. Az istenek megtörténhetnek. Beszélt velem egy angyal. Az utcasarkon állított meg. Azt mondta, vegyük be a buliba, mert ő láthatatlan és örökkévaló. Tandori azt mondta, meghalt egy verebe. Ezt németül mondta. Zudor hozzá fűzte franciául, hogy szegények vagyunk. De ki beszél itt lengyelül? A pápa, súgta az angyal. És hogy beszélget a pápa istennel? Természetesen lengyelül. Az isten kérdez valamit, a pápa válaszol. Bajban vagyunk, súgta Tandori, lengyel az isten. Nagyobb bajban lennénk, ha német volna. Amikor francia volt, volt benne elegancia. Rizsporos parókával takarta el a tetves jelen időt. De ha majd cigány lesz, Strassbourgig meg sem áll. Azt hazudtam, hogy spanyol a pincér, Juannak hívják, Madridban torreádor volt, Carmen nevű menyasszonyát a bika öklelte fel. Jó volna, ha tudnék néhány szót spanyolul, hogy a hazugság igazabb legyen. Kerülöm az emberi tekinteteket, Torrante, főleg, ha nő néz rám, fejem félre fordítom. Ne adja az isten, Torrante, hogy valami csinos lengyel lány tizenhárom okkult könyvet bízzon rám. Nem arról van szó, Torrante, értem a latint, de a szellemek lányában nem hiszek. Hallgat a Jánosra és a Jancsira is a pincér, menyasszonya énekelt, amikor felöklelte a bika. Juan a nászágyból ugrott ki akkor éjjel, a vér íze a könny ízéhez hasonlatos, hervadt virágok az ágyon, a hold szomorú fénye a testből kiszakított lélekkel komáz. Spanyolul imádkozom, magyarul káromkodok. A bika szarvára akadt a szó, többé már nem kimondható. Kerülöm az emberek tekintetét, Torrante, a szív olyan, mint a bika, nem elpusztítható. Az erőről van szó, Torrante, a dobbanásról, az egy halála nem azonos a sokasággal. Az egy élete sem, Torrante, a sokaság soha nem megszámlálható. Délután alszunk, délelőtt olvassuk a Bibliát. Ajtónkon tábla lóg, ne zavarjanak. DISPUTA Macskakő 17

DISPUTA Macskakő 18 Délután alszunk kicsit, délelőtt olvassuk a Bibliát, belépés csak idegeneknek. (Jób, Elizeus és Illés elkerül.) A munkám társa vagy, a pihenésem főnöke. Leszoktam a dohányzásról, mondja a költő, az, amelyik dohányzott, a másiknak verebe van. Fordítottam németből és angolból, mondja a költő egy talált tárgy megtisztításának kellős közepette (piszkos dolog ez a megtisztítás), én pedig három nyelvjárásban is el tudom mondani franciául, hogy szegények vagyunk (nous sommes pauvres), mondja a költő Kata nevű múzsája Budapesten (valamilyen Kata, valamilyen Budapesten), irigylem a románokat. (Bujdosik Budapesten.) Ha valamelyik esti hírműsorban bemondanák (tévében megnézem, ami nekem kell), hogy Tandori Dezső és Zudor János (álarcosan) Boroszlóban bankot rabolt (persze egy hírműsor lehet hajnali, reggeli, délelőtti, déli, délutáni, esti, alkonyi, szürkületi, éji, éjjeli, éjszakai), akkor az emberek elég nagy része nem tudná, mi az irodalom. Te, János, az irodalom vérre megy, az irodalom komoly dolog. Tudom, Dezsőkém, láttam egyszer egy filmben, hogy golyóstollal nyakon szúrtak valakit. (Arany János és Kosztolányi Dezső bankot rabol. Akarsz-e játszani? Halat, vadat s mi jó falat, hogy nézni is tereh.) Együtt ültünk a meztelen babák boltjában. Nem vettünk semmit, valaki mégis fizetett két deci igazságot nekünk. Az asztalon térkép volt. Katapult tudta, hogy egy test egy időben két helyen nem lehet. Soha nem beszélt a feltámadásról. Nem is jutottunk semmire. Tamás mondta, hogy öltöztessük fel a babákat, legalább az egyiket. András elment a paphoz, hogy megbeszélje vele a temetési igéjét. Teremtés, tizenöt: tizenöt. Nem baj, ha előbb halok meg, mondta, az öregség halált okozhat. Elmondhatja így is, hogy nagyon szerettem volna később meghalni. Két angyal jött a városba, János és Dezső. Mondták a zsidónak, hogy nincs tíz igaz a városban. A férfiak meg akarták erőszakolni az angyalokat. A zsidó egyedül lépett az utcára az erőszaktevők elé, bezárta maga mögött az ajtót. Férfiak, mondta a zsidó, ne bántsátok az angyalokat. Van két lányom, férfi nyála még nem érintette hamvas bőrüket, azokat nektek adom, mint állatokat az állatok elé. A narrátor neve Marcell Az egyik férfi gitárt vett elő, a másik lantot. Az angyalok verset írnak. Arról énekelnek, hogy nincs nagyobb gyönyörűség a tükörnél. Akkor a két angyal behúzta a zsidót a zárba. Akkor már írtam verseket. Gondoltam, felhívom az újságot, hátha fizetnek. Azt mondta a drótvégre csomózott férfihang, hogy egy-két sörre- vagy cigarettáravalót. Akkor még nem szerettem sem a sört, sem a cigarettát. Másnap elmentem az újsághoz. Gittai mondta, hogy jó, amit csinálok. Azt is mondta, hogy másnap menjek el oda. No igen, most vagyok bajban, hogyan is mondjam. Hívták azt a helyet RMDSz-nek, Sulyoknak, Partiumnak. Szóval menjek oda, abba az épületbe. Amikor Sulyoknak hívták, játszottam a szóval és a gondolattal. Sulyok István Református Főiskola, rövidítve SIRF. Lehetett volna írni valami vicceset SIRFelirat címmel, de nem írtam. Egyszer, amikor RMDSz-nek hívták, megnéztem ott a Szörnyecskéket. Azt mondták, jó film. Elhittem. Videóról ment, a színpad két szélén két hatalmas difuzorból jött a hang, igyekezett mindenki pénzt csinálni. Hallani lehetett a taxisokat. Hogy hívnak? kérdezte a fiú a lánytól a filmben. Találd ki mondta az egyik taxis. Ők nem hiszem, hogy hallottak minket. Másnap tehát oda mentem. Akkor találkoztam először Zudorral. Nem az érzelem takarja el a szívet, hanem a piros festék. Belakni egy várost. Meganynyi utcanév. A Szív utcából a Piros festék térre. Átlát a rendőr az üvegen, ha megfelelőképpen kiürül az érzelem. Először csak vendég vagy. Aztán idegen. Megmutatod a várost egy németnek, hiszen itt születtél. A városnak német neve is van, ahogy a németnek is. Le akarja fényképezni a forgalmat. Nem érted. Nincs abban semmi gyönyörű. Ráadásul úgy akarja, hogy benne legyen a történet is. Te és ő meg az öcséd. Egy szakállas német meg két borostás magyar. Félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Arra jön Zudor valami nővel. Örülünk neki, mert legenda. Megkérjük, hogy kapjon le minket. Eszperantóul beszélünk a némettel. Zudor megsejt valamit, franciául mondja, hogy szegények vagyunk. Ez kissé kellemetlen. A nő végül lekap.

Zudornak adnánk cigarettát, de még nem dohányzunk. Illetve az öcsém már igen, de csak titokban. Felmegyünk Tóth Gabihoz. Fáj az ujja, nem tud zongorázni. Ági néninek francia nevelőnője volt. Szóba kerül Zudor. Magyar-francia szakon végzett Kolozsvárott, de nem tudott tanítani. Egyszer feljött hozzánk, mondja Ági néni, akkor még élt a férjem. Adjál már valamit, halok éhen, mondta a férjemnek. Nekünk sincs semmi, mondta a férjem, adok két szelet kenyeret. Jó, de tegyél közé valamit. Így kapott két szelet kenyér között egy harmadikat. A városban az angyalok tették a dolguk. Elszámoltak tízig. Bizsergeti szárnyunkat a szecesszió. Azt mondják, megfázott itt egyszer egy költő. Aztán hazament meghalni. Nem itt halt meg, csak itt fázott meg egy temetésen. A főtéren áll a szobra. Lovas. Mivel polgári foglalkozására nézve katona volt, oda van írva a neve mellé, hogy vitéz. A neve egy angyalé. Hajdanában egy király szobra állt itt lovatlan. Azt aztán elhúzták a székesegyházhoz. Elé. Úgy tartják arról a királyról, hogy szent volt. Megmentette a püspök lányát, a sziklából vizet fakasztott, mocsarat csapolt. Néha lelopják koronájáról az egyenes keresztet. Vettem egyszer egy könyvet a szigetben. Különös könyv. Versek vannak benne. Jobbára egy költő versei, de három vers három különböző költőtől származik. Az első, a középső és az utolsó. Az első verset Zudor írta. (A neve kisbetűvel.) Címe: utazás kazánban. Nem értem. De talán ez a kazán egy marhavagon. Emlegetve van a versben Pilinszky, Domokos és Semprun. Nagymamának vettem egyszer a piacon egy Semprun-t. A középső verset Cselényi Béla írta csupa kisbetűvel. Őt nem ismerem. Idézek a versből: jobb halántékomon biharkeresztes / bal halántékomon biharpüspöki. A vers címe határvonat. Az utolsó verset Szőcs Géza írta. A címben szó van a szóról. Ettől a Szőcs Gézától már olvastam egy tanulmányt. Az afrikai lópestisről szólt. (Abban a városban, ahol angyalok járnak, meghalt egyszer egy költő, úgy hívták, Hunyadi Mátyás. Nem viccelek, tényleg úgy hívták, ahogy valamikor az igazságot. Róla nem tudok érdekes történeteket mesélni. Öcsém mondta egyszer, hogy valaki hátulról böködte, de Hunyadi Mátyás nyugodt maradt, mígnem a valaki elszégyellte magát.) Az első verset Zudor írta, a középsőt Cselényi, az utolsót Szőcs. A többit kőrössi p. józsef. Lomtalanítva. DISPUTA Macskakő Várad a 16. században, ismeretlen szerző festménye 19

Szálinger Balázs Hogy is volt? Félelmek tárgya voltál-e, Várad, Vagy csak betonból kiöntött fátum, Melyhez közönnyel simul az állat, S csontra tisztulni olykor visszatér Nem is emlékszem. Nekem, lerongyolt Oradeácska: legeslegelső Próbakövem vagy, mítoszok nélkül Szecesszióba hajló labdatér. Nem mutattad, hogy egykor vitézlő Apáim közül akárki itt járt, Az első reggel így terítettél Brüllék heringje helyett placsintát, És már közvécé, az volt a villa, Mikor én láttam, s zajos köpködő Az Astoria Deácska, hallod? Fene gondolta ott, hogy van jövő: Amint elhagytam kihűlt szentélyed, Örökre vállalt konc lett a tested De hogy mitől? Máig kérdezem, S elődeim is úgy jöttek Pestre, Hogy itt halálig választ kerestek. DISPUTA Macskakő 20