TÍMÁR UTCA KOMÁROMI KORNÉLIA EMLÉKTÁBLÁJA

1. ÁLLOMÁS: TÍMÁR UTCA KOMÁROMI KORNÉLIA EMLÉKTÁBLÁJA 163-165 centi magas, vékony testalkatú, világosbarna hajú, hosszúkás, telt arcú, egyenes orrélű, egyenes testtartású, bal lábára kissé biccentő. Így festették le kukkolói 1957. decemberében, amikor udvarlójával találkozott, [ ] Komáromi Kornélia 1956. október 23- án a pesti jogi karon maradt és az egyetem Rákóczi úti leánykollégiumából vett részt a forradalomban. Október 25-én a diákszállóban megjelentek a műszaki egyetem diákjai, akik felkérték a joghallgatókat, hogy legyenek segítségükre Nagy Imre hatalomra jutását segítő röplapok másolásában E röplapok terjesztését műszaki egyetemisták végezték. Komáromi Kornélia 1956. október végén hazatért szülei váci lakására. [Itt] saját maga fogalmazott röplapokat azzal a céllal, hogy az egyetemre való visszatérése után Budapesten terjeszteni fogja.[...] Ezeket a röpcédulákat 1957. március 15-e előtt [...] Budapest területén kapualjak alá ragasztás útján terjesztették. A röpcédulákban sztrájkra, néma tüntetésre szólították fel Budapest lakosságát arra az esetre, ha a szovjet csapatok nem vonulnának ki az országból. Még 1958. április 26-i letartóztatása után, a politikai rendőrség Gyorskocsi utcai vallatószobájában [ ] Komáromi Kornélia saját szavaival azt vágta a kihallgatást vezető tisztek arcába: 1957 márciusában azért terjesztettem röplapokat, mert kívántam és kívánom jelenleg is a szovjet csapatok kivonását az országból, s ezt röplapjaimmal elő kívántam segíteni. A KISZplakátjait is azért téptem le, mert Nagy Imre politikájának híve vagyok, és mivel a KISZ a Kádár-kormány politikáját igyekezett elősegíteni, akadályozni kívántam a munkáját. Az utolsó szó jogán Komáromi Kornélia kijelentette, hogy [...] rossz módszereket választott a párt és kormány a szovjet hadsereg elleni harcban. Előadta továbbá, hogy ha jelenleg szabadlábon lenne, a párt és a kormány elleni harcot is tovább folytatná, a már említett követelések eredményesebb kivívása érdekében. Ezért a töretlen, bűnbánást nélkülöző kijelentéséért elsőfokú, 1958. november 6-án meghozott 2 év és 6 hónapos ítéletét 6 évre súlyosbította a Legfelsőbb Bíróság 1959. február 5-én. Erkölcsi bizonyítványának is felfogható, amit a Gyorskocsi utcai vallatói a rab Komáromi Kornélia kísérőlapjára írtak: Hálózati munkára nem alkalmas. A lánya így beszélt róla: 1963-ban szabadult Kalocsáról 4 év, 9 hónap, 14 nap fogság után, (nem is említve bő félévet, amelyet 1958. május 25-étől a politikai rendőrség vizsgálati fogságában töltött, perének megkezdése előtt). 1967-ben férjhez ment, s 67-ben 69-ben, 71-ben sorra jöttek a gyerekek, azaz mi. Születésünk után varrónőként dolgozott a Váci Kötöttárugyárban egészen elhunytáig. 1

1956-ról, és a rákövetkező évek eseményeiben betöltött szerepéről, arról, hogy börtönben volt soha nem szólt, nem beszélt, mi gyerekek nem is tudtunk semmit. 1985-ben mikor elhunyt egy-két dolgot elmondott az apukánk, de ő sem tudott sokat. A börtönévek utáni életében tette a dolgát, amit elrendeltek számára. Intelligenciája, tudása nem mérettetett meg, mert a varrógép mellett erre senki nem volt kíváncsi. A hozzá közel állók, és mi a gyerekei tudtuk, hogy rendkívüli ember. Hasznára lett volna a társadalomnak, ha a társadalom igényt tartott volna rá, de az egyetemre nem vették vissza. Életét csendben, szeretetben, meg-és belenyugvással élte. Száját soha nem hagyta el szemrehányó szó. Korán itt hagyott minket, 47 évesen beteg és fáradt volt. Itt hagyott minket. Itt hagyott? Nem, mert lénye, szellemisége, útmutatása mindennap itt van velünk. Mi, a gyerekei úgy érezzük, hogy van mit törleszteni felé, nem nekünk, hanem azoknak, akik ellene tettek. Nem csak egy életet, egy lelket tettek tönkre. Egy elmét, mely többre hivatott. Nekünk igyekezett átadni azt a tudást, ami benne lakozott. Csodáltuk memóriáját, vers szeretetét. Akkor még nem tudtuk, hogy ezek a versek tartották benne a lelket a börtönévek alatt. Csodáltuk, hogy nem kiáltott bosszúért, hogy csendben tűrte a megtorlást, pedig sokat mesélhetett volna, nem tette, minket kímélt. 2

2. ÁLLOMÁS: SZENT MIKLÓS TÉR KOVÁCS OTTÓ EMLÉKTÁBLÁJA Kovács Ottó (Budapest, 1934. február 28-Tamási, 1956. november 4.) édesapjának családja 1940-től lakott Vácott. A négy elemi osztályt Isten Megváltó Leányai iskolájában végezte el, a középiskolai tanulmányait Kegyes Tanítórendi, illetve a Váci Állami Gimnáziumban. Középiskolai tanulmányai alatt az OTSB-nél tevékenykedett. Bánhidi Lászlóval együtt fedezte fel a Naszály hegyen a Sírkő barlangot. Bevonulásáig a Váci Vörös Lobogó Természetjáró Szakosztály vezetője volt. 1954-ben vonult be katonának. Tamási községben, őrszolgálatban volt, amikor 3 óra 30 perckor megjelent egy szovjet tank. A tetejéről egy szovjet katona egy tár golyót lőtt bele az őrségben levő katonába. Majd a tank ágyújával is belőttek a szolgálati helyre. Kovács Ottó telitalálatot kapott, a felső teste teljesen megsemmisült. A vele szolgáló másik bajtársa is meghalt. 1957-ben szülei hazahozták, és az alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra. 1991. október 23-án posztumusz őrnaggyá léptették elő, valamint megkapta a Hazáért és Szabadságért érdemérmet. Vácott két emléktábla őrzi a nevét: az egyik a Szent Miklós téren, a másik pedig a Sírkő barlangban. 3

3. ÁLLOMÁS KONSTANTIN TÉR PÜSPÖKI PALOTA DR. PÉTERY JÓZSEF PÜSPÖK EMLÉKTÁBLÁJA Pétery József a Borsod vármegyei Miskolcon született, 1890. jún. 21-én. Az egri egyházmegye kispapjaként a teológiát Innsbruckban végezte és ott is doktorált. 1912. XII. 29-én szentelték pappá, 1938-ban kanonokká és székesegyházi plébánossá nevezik ki. A váci püspöki szék már nyolc hónapja betöltetlenül állt, amikor XII. Piusz pápa, Pétery József egri plébánost nevezte ki megyésfőpásztornak, 1942. október 24-én. Az új püspök elődje vonalában munkálkodott, legfontosabb feladatának a papi utánpótlás biztosítását tartotta. A második világháború 1945-ös befejeződésével új korszak következett a Magyar Katolikus Egyház és más felekezetek számára is. Az új korszak nyitánya a földreform volt, ami jelentős mértékben csökkentette az egyház anyagi bázisát, a hitélet erősödését azonban nem tudta megállítani. A hatalom fő ellenségének Mindszenty József bíborost tekintette. Pétery József püspök szilárdan állt a prímás mellett, ezért hamarosan ő is részese lett az üldözésnek. A Mária-év kellős közepén, 1948. május 15-én a kormány részéről bejelentették az egyházi iskolák államosítását. Pár hónap múlva letartóztatták Mindszenty József bíborost és koncepciós perben elítélték. A támadások betetőzése a szerzetesrendek feloszlatása, s ezzel együtt az állam és az egyház közötti megegyezés kikövetelése, ill. a papi békemozgalom elindítása volt. Pétery József nem értett egyet, sőt eltiltotta papjait a békemozgalomban való részvételtől, ezért hamarosan támadások kereszttüzébe került. Pétery püspököt először utazásaiban személyes szabadságában korlátozták, majd hónapokig házi őrizetben tartották, végül a távoli Hejcére száműzték (bírói ítélet nélkül) 1956 húsvéthétfőjén, és gondosan őrizték, hogy papjaitól, híveitől teljesen elszigeteljék. Ettől kezdve az egyházmegye életét Dr. Kovács Vince segédpüspök, általános helynök 1959-től apostoli kormányzó irányította. A társadalom a főpapok sorsát számon tartotta. A rétsági alakulat szállította el Mindszenty Józsefet a fővárosba. Ez az alakulat pedig 31-én Vácon is áthaladt, így hatással volt a városra, mivel még a délután folyamán elindult egy önkéntes alakulat Pétery Józsefért Ha megvizsgáljuk az akciót, azt a forradalom menetében szinte az utolsó pillanatban hajtották végre, erre Molnár Ferenc levele mutatott rá: Kiszabadítottam Pétery püspököt. Megható volt végig az út. A ruszkik sajnos nem hatódtak meg, annyi volt belőlük, mint a kórság, állandóan kerülgetni kellett őket. A püspök fogadtatása ünnepélyes volt Vácon. Virágokkal szórták az utat, amelyen a főpap nemzetőrök, katonák és vasutasok tisztelgő díszsorfala között haladt a székesegyházig. Ott dr. Kovács Vince helynök a város prominens képviselőivel fogadta a visszaérkezett Pétery Józsefet. 1957 tavaszán ismét száműzték Hejcére a főpapot, ahol 1967. november 25-én bekövetkezett haláláig élt. Az Állami Egyházügyi Hivatal kegyesen engedélyezte, hogy elődei mellé, a váci székesegyház sírboltjába helyezzék örök nyugalomra. 4

4. ÁLLOMÁS KONSTANTIN TÉR APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA DR. BRUSZNYAI ÁRPÁD EMLÉKTÁBLÁJA Brusznyai Árpád 1924-ben, a Szentes közelében fekvő Derekegyházon látta meg a napvilágot egy csendőr gyermekeként. Kiemelkedő szellemi képességeit már a gimnáziumi évek alatt megcsillogtatta, [ ] később a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként folytatta tanulmányait, tagja lett az Eötvös Collegiumnak, 1947-ben pedig ösztöndíjasként Bécsbe került. 1949-ben szerezte meg görög magyar történelem szakos tanári oklevelét. A fiatalember tanársegédként egy ideig Moravcsik Gyula mellett dolgozott, a kommunista diktatúra kiépülése után azonban a pártvezetés derékba törte karrierjét. Brusznyai kispolgári származása és édesapja csendőrmúltja miatt eleve a gyanúsak közé tartozott, miután azonban katolikus pap testvérét 1951-ben Kistarcsára internálták, végképp persona non gratává vált az egyetem falai között. A férfi a váci papi szemináriumban, majd a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban vállalt tanári állást, és 1953-ban kötött házassága után az utóbbi városban telepedett le. Brusznyai Árpádot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom után három nappal választották be a megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba, ahol november 1- jére elnöki pozícióba emelkedett. A szervezet szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában; a forradalom napjaiban gyakran személyes közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot, többeket pedig azáltal igyekezett megóvni, hogy elrendelte őrizetbe vételüket. Brusznyai Árpád november 2-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztériumban, melyek eredményeként a Veszprém megyei nemzetőrség fegyverekhez jutott, de fontos kiemelni, hogy az elnök erélyes fellépésével ezután is megelőzte a vérontást. A Vörös Hadsereg várható bevonulása előtt is igyekezett megakadályozni a fegyveres összecsapást, Veszprém megszállásakor azonban a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben ugyan hazatérhetett, a megtorlást azonban nem kerülhette el. Brusznyai Árpádot 1957 áprilisában tartóztatták le, és egy koncepciós perben államellenes szervezkedés vezetésének vádjával október 19-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az eljárás során a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa teljes mértékben figyelmen kívül hagyta Brusznyai valós tevékenységét, a vérontás elkerüléséért tett erőfeszítéseit, és egyes tanúvallomások, illetőleg hibás következtetések segítségével igazolta a vádakat. 5

Az ítélethirdetés után két héttel, november 2-án az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Pap János levelet írt Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének Kedves Domokos Elvtárs! Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát Brusznyai és társai ellenforradalmi csoportja bűnügyének tárgyalásán a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa által hozott ítélettel kapcsolatban. Másrészt a folyó év október 19-én megtartott megyei kommunista aktíva meg is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt (10 évi, 5 évi és ez alatti ítélet). (Részlet a Brusznyai-perben a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez címzett 1957. november 2-i levélből) E közbeavatkozás nyomán az ügy a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa elé került, ahol teljesült Pap János kívánsága, ugyanis a bírák 3:2 arányban a kegyelmi felterjesztés ellen szavaztak. Jóllehet, az eljárás során Moravcsik Gyula professzor és Kodály Zoltán is igyekezett közbenjárni a klasszika-filológus érdekében, erőfeszítéseik kudarcot vallottak. Kodály szerint: Ezek vért akarnak inni, nem lehet mit csinálni. 1958. január 9-én végezték ki. Az akasztófa felé menve a Himnuszt énekelte. 6 óra 59 perckor akasztották fel. A két börtönorvos 7 óra 11 perckor jelentette, hogy az elítélt meghalt. Személyében egy kiváló férfi és egy ígéretes pálya előtt álló tudós szállt sírba. Brusznyai Margit visszaemlékezése: Most már nincs emlékképem édesapámról. Már csak azt őrzöm, amire még tízéves koromban emlékeztem. Ez nagyon érdekes dolog. Körülbelül tízéves koromig emlékeztem egy olyan jelenetre, amelyben az arca nincs benne, csak van egy rács. A rácson átmegyünk, és akkor én az ölében ülök, tudom, hogy a papám, de az arcát nem látom, mert bele vagyok bújva, és jó illata van. Azt hiszem, Győrben vagy a pesti Gyűjtőben, vagy valahol máshol beengedtek engem még a tárgyalás előtt. A tárgyalás után már nem. A rácson átmegyünk, beengednek egy kis ajtón, és akkor ott az apám, de az arcára abszolút nem emlékszem. És az ölébe vesz engem, és nagyon jó szaga van. Megdöbbentem azon, amikor anyám egyszer elővette a levéltárcát, a cigarettatárcát, a pénztárcát, és kinyitottam, és az a szag volt az. Az valami döbbenetes! Akkor ő tanított nekem két görög sort, igen, és a két görög sort a mai napig is tudom, és az olyan nagy dolog volt, hogy én azt meg tudtam jegyezni, mert végül is hároméves kislány voltam, három és fél. És ha olyan barát jött, akkor azt el kellett mondani. És a két görög sor vitte a hátán az én emlékezetemet. Már egész korán tudtam, hogy forradalom volt, [ ] Aztán anyám is és apám barátai is elég sokat beszéltek 56-ról és apám tetteiről. Tudtam, hogy az, hogy ellenforradalom, hazugság. De azt is sokan elmondták, hogy micsoda csodálatos dolog volt 56, hogy valamiféle fellélegzés volt. Anyám nem titkolt előttem semmit, és azt is tudtam, hogy nem szabad erről mások előtt beszélnem. Szóval titokkal a lelkemben éltem, és nem volt szabad arról beszélni, hogy az apámat megölték, meg hogy szabadság, meg hogy oroszok. Én ezt pontosan tudtam már elsős koromban. Azt mondta az anyám, hogy élni kell, előre kell jutni, tanulni kell, egyetemre kell jutni. Valamit produkálni kell. És azt csak úgy lehet, hogy az ember nem hirdeti fennhangon a múltját. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenben aláveti magát, meg hogy megtagadja a múltját. 6

5. ÁLLOMÁS: BÖRTÖN Kristóf Béla a város polgármestere így emlékezett a börtönnél történt 1956. október 27-i eseményekre: Úgy érzem, hogy most meg kell állnom egy rövid időre az események száraz leírásával és elmélkedni a történtek nem várt alakulásáról. Sokszor előfordul az emberek életében, hogyha nehéz helyzetbe kerülnek, vagy ha egy megoldhatatlannak látszó probléma előtt állnak, valami megmagyarázhatatlan magasabb, rajtuk kívül álló erő lép közbe, és a helyzet, a probléma szinte magától megoldódik. Ilyes valami történt a rabok esetében is. A fegyház lakói már jól vannak értesülve a szabadságharc eseményeiről, és mozgolódni kezdtek. Korán reggel 6 órakor elkezdődött az ütemes kiáltozás: Szabadságot akarunk! Egy 80 főből álló osztály a cellákban levő ágyakkal, padokkal kitöri a zárkák ajtaját és kitódulnak a folyosókra. Erre megrémült fegyőrök maguk nyitják ki a többi zárkát és a szabadba vezető ajtókat. Most már a rabok és őrzőik együtt futnak a szabadságot jelentő utak felé. Az ÁVH-sok és a fegyőrök nagy része a fegyháznak a Duna felé néző hátsó falán keresztül menekültek. A belső megmozdulást a város lakossága is észlelte, és hatalmas tömeg gyűlt össze a fegyház előtt követelve a foglyok szabadon bocsátását. Amikor látták, hogy egyes foglyok már a fegyház tetején vannak, a tömeg is felismerte a cselekvés idejét. Először lefegyverezték a kívül álló őröket, majd betódultak a fegyház kapuin. Szerencsére komoly ellenállásra nem találtak. Még a belső kitörés és külső benyomulás előtt a fegyház Gáspár nevű parancsnoka telefonon segítséget kért Gerencsér őrnagytól, aki ismét bebizonyította a forradalommal szembeni ellenséges érzületét és egy riadókészültséget küldött a fegyház védelmére. Szerencsére, mire a katonák teherautókon megérkeztek, a fegyház már üres volt. Érdekes megjegyezni, hogy Gerencsér nem jött a katonákkal. Ennek az volt az oka, hogy Gerencsér ellen a nép haragja, különösen a rendőrség épületénél történt lövöldözés óta, napról napra fokozódott, és az előző napon összetűzésbe került a Szent István téren összegyűlt városiakkal, akik végül is fel akarták akasztani. Az én közbelépésemre engedték el. Ezek után az őrnagy a laktanyát nem merte elhagyni. Megható látvány és érzés volt tapasztalni, ahogy a nagy tömeg a kiszabadítok és a kiszabadítottak egy csoportba verődve együtt énekelték a Szózatot. 7

Az ünnepélyes hangulatot hirtelen puskaropogás szakította meg, lövedékek fütyültek az emberek feje felett. Az ÁVH és az őrség egy része ugyanis a fegyház kórházának emeletén lévő toronyban keresett menedéket és onnan tüzet nyitott a tömegre. Természetesen a tömeg szétrebbent, igyekeztek kikerülni a lőtávolból. A lövöldözés vége az lett, hogy az egyik katona, aki csatlakozott a Szózatot éneklő tömeghez, megsebesült. Erre a katonák megdühödtek és erős tűz alá vették a toronyban levőket, akik látták helyzetük reménytelenségét, és megadták magukat. A katonák és a nemzetőrség tagjai az elfogottakat a rendőrségre vitték. A tömeg haragja elől csak úgy tudták őket megmenteni, hogy a kórház hátsó kapuján át vitték el őket. A kiszabadult elítélteket az emberek otthonukba vitték, megvendégelték és polgári ruházattal látták el. 8

6. ÁLLOMÁS: KÖZTÁRSASÁG ÚT 67. KRISTÓF BÉLA POLGÁRMESTER EMLÉKTÁBLÁJA A Küküllő megyei Medgyesen született Erdélyben, 1908. november 20-án. Öt éves korában költöztek szülei Angyalföldre. Elemi és középiskolai tanulmányait is itt végezte el. Jogi doktorátust szerzett. 1937- ben vármegyei díjnok, majd tanácsnok Vác Város Polgármesteri Hivatalában. 1945-től 1949. április 28-ig Vác város polgármestere. 1948-ig a Szociáldemokrata Párt, utána rövid ideig, kizárásáig a Magyar Dolgozók Pártjának a tagja. Ezt követően a Váci Tatarozó, illetve az Észak-Pest Megyei Tatarozó és Építő Vállalat tervfelbontó normása, technikusa, majd jogásza. 1956-ban az újjászerveződő SZDP tagja lett. 1956. október 26-tól a nép által lett a város polgármestere. Nyolcezer fős tömeg várta a főtéren ezen a napon. 1956. november 14-én a munkástanácsok küldöttei által véglegesen választott Váci Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke, a város polgármestere. Az 1956. október 26-án megválasztott Vác Városi és Járási Munkás- és Katonatanács elnöke. Polgármesteri tevékenységének köszönhető, hogy a városban nem volt vérfürdő a forradalom és szabadságharc idején. Sőt a máriaudvari szovjet parancsnokságtól szerzett üzemanyagot a teherautók számára, hogy a várost el lehessen látni élelmiszerrel. Megakadályozta, hogy meglincselje a tömeg Gerencsér őrnagyot, aki a városi helyőrség parancsnoka volt, és a tömeg felé lőtt a rendőrség előtt október 25-én. Megszervezte dr. Pétery József püspök hazahozatalát Hejcéről. A kommunista vezetés visszatérésekor, 1956. november 14-én a tanácselnök felkérte, hogy legyen a Végrehajtó Bizottság tisztviselője, de ezt a felkérést visszautasította. Másnap tömegek demonstráltak mellette, hogy ő maradjon a város vezetője. A szovjet csapatok bevonulásakor őt is le akarták tartóztatni, ám idejében elhagyta a lakását, így nem tudták elfogni. Feleségével és fiával együtt december 22-én hagyta el az országot. Ausztráliában, Melbourne-ben telepedett le. 1990-ben 82 évesen hazalátogatott. 1990- ben Vác város díszpolgára lett. 1995. július 17-én találta meg holttestét a lakása előtt barátja, Győri György. Bírósági eljárás soha nem folyt ellene. 9

7. ÁLLOMÁS: DÓZSA GYÖRGY ÚT 54. PAP BÉLA REFORMÁTUS LELKÉSZ EMLÉKTÁBLÁJA 1920-ban szüleivel menekült Erdélyből Magyarországra. Budapesten református teológiát tanult. 1933-ban a diákszövetség misszionárius lelkésze és főtitkára volt. Szerkesztette az Új Magyarország, majd a Magyar Út című lapokat. 1938-42 között volt Vácon református lelkész, egy olyan időszakban, amikor a világ kifordult magából. Ekkor kellett Vácott egyházat építenie. A városi börtönben újra indította a fogvatartottak lelki gondozását. Felépíttette a gyülekezeti házat 1939 nyarára, renováltatta a templomot. Munkájának köszönhetően jelentősen nőtt az adakozás a gyülekezetben, ami segítette az építési és felújítási munkálatok anyagi erőforrásainak az előteremtését. Jól működött a gyülekezet Nőszövetsége és a Szenczi Molnár Albert nevét viselő énekkar. 1942-től Karcagra kerül, ahol a lelkészek vezetője lett. 1948-ban szólalt fel az egyházi iskolák államosítása ellen, a Református Egyetemes Konvent elnökének címzett beadványában pedig azt követelte, hogy a református egyház lépjen fel az erőszakos kolhozosítás ellen. Az ÁVH 1951-ben elhurcolta, majd a bíróság koncepciós per keretében négy és félévi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. Börtönbüntetését az ÁVH váci fegyházában töltötte le.1956 májusában szabadult, rehabilitációját szabotálták, ezért fizikai munkásként dolgozott. A forradalomban többször szóba került, hogy Pap Bélát felkérik egyházvezetőnek. A forradalom után 1957 augusztusában a Bakonyban kirándult, ahol máig tisztázatlan körülmények között eltűnt. Emléktáblája Vácott a Dózsa György út 54. szám alatt, illetve a kisváci református templomban található. 10