ART LIMES KIHELYEZETT TAGOZAT TATABÁNYÁRÓL ELSZÁRMAZOTT MÛVÉSZEK 2007.3 TATABÁNYA

ART LIMES KIHELYEZETT TAGOZAT TATABÁNYÁRÓL ELSZÁRMAZOTT MÛVÉSZEK 2007.3 TATABÁNYA

TARTALOM BEVEZETÔ 5 Wehner Tibor: Kihelyezett tagozat Tatabányáról elszármazott mûvészek PORTRÉGALÉRIA 8 Augusztin Márta grafikusmûvész Nagy Barbara: A kôbe vésett hiány paneljei 12 Balatoni Klára ötvös-iparmûvész (kájé): Tárlat, több ezer négyzetméteren 16 Dobroszláv József festômûvész Gergelyffy András: Magyar tájak egy magyar akvarellista szemével 20 Droppa Judit textiltervezô iparmûvész Wehner Tibor: Textiltér 24 E. Szabó Margit textilmûvész Feledy Balázs: A gyapjútól a papírig, az anyagtól a szellemig 28 Fülöp József animációs filmrendezô Nagy Gergely: Varázsceruza 32 Gerber Pál festômûvész Tatai Erzsébet: A modernista mû és a modern mûvész-mítosz viszontagságai 36 Goda Zsuzsanna festômûvész Szellemi önarcképek és útkeresések 40 Haszon Ákos grafikusmûvész Herman Levente: Üvegidô 44 Haszon Sándor alkalmazott grafikus Nagy László: We can be Heroes, just for one day 48 Hegyi Csaba festômûvész A látvány után festmény 52 Jurida Károly grafikusmûvész Szakmai életrajz 54 Kádas István festô- és grafikusmûvész Losonci Miklós: A föltámasztott múlt mitológiája 58 Kálmán Tünde tipográfus-grafikus Nádai Ferenc: Staccato 62 Kovács Valéria grafikusmûvész Szállj le önmagad mélyére 66 Kubó Éva textiltervezô iparmûvész Textil-festészet és grafika a képzô- és iparmûvészet határán 70 Lajos József szobrászmûvész Pályakép és meditáció 74 Lois Viktor szobrászmûvész Pataki Gábor: Hangfürdô

4 TARTALOM B E V E Z E T Ô 5 78 Lôrincz Ferenc festômûvész Kovács Péter: A táj(kép), amint festi önmagát 82 Luzsicza Lajos Árpád grafikusmûvész Nagy Gáspár: Egy szelíd garabonciás portréjához 86 Neuberger István festômûvész Somogyi Zsófia: Utak, útkeresztezôdések 90 Oláh György festô- és grafikusmûvész Feledy Balázs: Plakát és festmény: képzômûvészet 94 Przudzik József festômûvész Matyikó Sebestyén József: Isten tenyerén 98 Révész Napsugár grafikusmûvész Wehner Tibor: Mindent megelevenít. 102 Sáfrány Ákos festômûvész Fiath András: Pszichedelikus storyboard-ok 106 Sipos Barbara szobrász- és festômûvész Wehner Tibor: A tisztaság és megtisztulás jelképei 110 Sipos Marica szobrászmûvész Wehner Tibor: A biztonság és védtelenség látleletei 114 Szamosvári József festômûvész Losonci Miklós: A valóság rétegei 118 Szentgyörgyi Tünde festômûvész Gopcsa Katalin: A rácsodálkozás képessége 122 Szentirmai Zsuzsanna textiltervezô iparmûvész Farkasfogság 126 Tenk László festômûvész Supka Magdolna: A helyek szelleme 130 Tettamanti Béla grafikusmûvész Wehner Tibor: Jelenbe ágyazott gondolati rajzok 134 Tooth Gábor Andor festô- és grafikusmûvész Nádori Péter: Mindenkinek megvan a maga keresztje 138 Vadászné Ablonczy Emôke textiltervezô iparmûvész A fény érzékenyen érint 142 Viczina Júlia keramikus iparmûvész Wehner Tibor: Fantázia és fegyelem NÉV- ÉS ADATTÁR 144 Információk 145 Mûvészek és adatok Wehner Tibor KIHELYEZETT TAGOZAT Azt gondolom, ahol az ember gyerek, ott eszmél a világra, és ott találja szépnek a dolgokat. Azóta voltam nagyon szép helyeken, néztem a tengerre magas hegyoldalakból, jártam szebbnélszebb városokban, tornyok, templomok, katedrálisok, minden iszonyúan tüchtig Ugyanakkor mégis jellemzôbbnek találok egy ilyen semmi dolgot. Amikor azt fontosnak találtam, akkor láttam, hogy nem lehet ennek máshol a gyökere, csak Tatabányán. (Pogány Gábor: Beszélgetés Tenk Lászlóval = Limes, 1997/3.) TATABÁNYÁRÓL ELSZÁRMAZOTT MÛVÉSZEK Tatabánya, illetve a város elôdtelepüléseinek lokális mûvészettörténete a 20. század elsô felében még csupán néhány, itt dolgozó festômûvész munkálkodását veheti számba így Dobroszláv Lajosét és Görgényi Istvánét, míg az 1945 utáni, illetve az 1947-es várossá alakulást követô években, majd évtizedekben már sokrétûbbé, történésekben gazdagabbá alakul az összkép. Mûvészek érkeznek, telepednek le a városban (mint pl. Luzsicza Lajos, Szlávik Lajos, Gyôrfy Klára), tervszerû mûvésznevelô munka kezdôdik, s ennek eredményeként fiatal tehetségek kezdik meg tanulmányaikat a budapesti közép- és felsôfokú mûvészeti iskolákban (többek között Bondor István, Brém Ferenc, Horváth Ferenc, Krajcsirovits Henrik, Lajos József). Az ötvenes évek közepén így már hangsúlyosan vetôdik fel a kérdés: a városból, a város vonzáskörzetébôl indult alkotók visszatérnek-e Tatabányára, vagy máshol fôként Budapesten kezdik meg mûvészpályájukat? A maradás/ visszatérés/elszakadás/eltávolodás dilemmájára adott választ számos tényezô befolyásolja a családi körülmények, a munka- és a mûterem-lehetôségek, és korántsem mellékesen a fôvárosban való letelepedés ez idôben igencsak nagy nehézségekbe ütközô volta, de a döntésben szerepet kap a városhoz kötô érzelmi szálak erôssége vagy gyengesége is. Tanulmányaik lezárulta után sokan visszatértek, ám többen Budapesten maradtak, vagy az ország (késôbb a világ) más tájai felé vették az irányt, s így a napjainkig ívelô hat évtized során kialakult a viszonylag állandó, a fiatalokkal és a városba települôkkel meglehetôsen esetlegesen gyarapodó tatabányai mûvészcsapat, s körvonalazódott a Tatabányával egykor kapcsolatban volt alkotók köre. A kihelyezett tagozat mûvészei között tatabányai születésû, a gyermek- és ifjúkorukat a városban megélô, tanulmányaikat itt kezdô alkotók, illetve olyan festôk, grafikusok, szobrászok, iparmûvészek vannak, akik egy-egy életszakaszukkal, alkotóperiódusukkal kapcsolódnak a településhez. A szülôhelyhez, az egykori alkotótérhez fûzô kapcsolatokat a kihelyezett tagozat mûvészei körében a város vissza-visszatérô meghívásokkal élteti: jó példa volt erre az a nagyszabású kiállítás, amelyet a Bányász Képzômûvészeti Szabadiskola alapításának huszonötödik évfordulóján, 1972-ben rendeztek Tatabánya képzômûvészetének 25 éve címmel, ahol az elszármazottak közül Dobroszláv Lajos, Horváth Ferenc, Jurida Károly, Krulik Frigyes, Lajos József, Luzsicza Lajos, Oláh György, Przudzik József, Révész Napsugár, Szamosvári József és Szlávik Lajos mutatkozott be alkotásaival. Öt évvel késôbb, a tatabányai Bányász Képzômûvészeti Kör jubileumi tárlatán ismét visszatértek mûveikkel a városba az egykori tatabányaiak, akik közül Droppa Judit, Horváth Ferenc, Izing István, Jurida Károly, Kovács Gábor, Lajos József, Luzsicza Lajos, Oláh György, Révész Napsugár, Szamosvári József, Szlávik Lajos szerepelt. 1987-ben, a városi képzôés iparmûvészek tárlatának katalógusában e je-

6 BEVEZETÔ MÚLT ÉS JELEN 7 lenségrôl jegyezte meg Englerth Miklós: Az ún. elszármazottak kötôdése rendkívül erôs volt; éveken keresztül minden fontosabb tatabányai kiállításon szerepeltek, jelenlétükkel erôsítették a tatabányaiak egyre növekvô presztizsét. Késôbb ez a kapcsolat természetesen lazult, de szép hagyomány teremtôdött azzal, hogy a szabadiskolások és a szakkörösök a jubileumi években közös tárlatokon tisztelegnek a város közönsége elôtt. Ezt a továbbélô tendenciát nyugtázhattuk a 2000. év Millenniumi Tatabányai Ôszi Tárlata kiállítóinak névsorát áttekintve, ahol a tatabányai illetôségû alkotók mellett Lois Viktor, Oláh György, Révész Napsugár, Sipos Barbara, Szamosvári József és Tenk László jelentkezett új mûveivel. A hat évtizedes történet során a Tatabányáról elszármazott, napjainkban is aktív mûvészek három, egymástól jól elkülönülô generációja alakult ki. Az elsô generáció a Bányász Képzômûvészeti Szabadiskola korai mûködéséhez kapcsolható; a mûvészpályán az ötvenes évek elsô és második harmadában induló alkotók csoportjához sorolható Jurida Károly, Lajos József, Szamosvári József és áttételesen és életkoruk alapján Dobroszláv József és Przudzik József. A második generáció tagjaként a hatvanas-hetvenes években lépett fel Balatoni Klára, Droppa Judit, Gerber Pál, Kádas István, Lois Viktor, Oláh György, Révész Napsugár, Tenk László napjaink mûvész-középgenerációjának jeles alkotói, míg a nyolcvanas évektôl jelenünkig bezárólag kezdték meg mûködésüket a már ugyancsak a középgenerációhoz kapcsolódott fiatalok nemzedékének tagjai, mint a teljesség igénye nélkül említve Ablonczy Emôke, Sipos Barbara és Sipos Mariann, Tooth Gábor Andor, Hegyi Csaba, Kálmán Tünde, Szentirmai Zsuzsa, Sáfrány Ákos, Viczina Júlia. E harmadik csoport formálódását mintegy elôrevetítette az az 1993-ban Tatán rendezett, majd Esztergomban is bemutatott kiállítás, amely a Komárom-Esztergom megyébôl származó, akkor mûvészeti fôiskolákon tanuló növendékek alkotásait vonultatta fel. Fellépésük óta egy újabb fiatal nemzedék jelentkezett, tagjai sorában Haszon Ákos, Haszon Sándor, Kovács Valéria és mások. A három mûvészcsoport alkotói rendkívül szerteágazó tevékenységköröket reprezentálnak, munkásságuk a vizuális mûvészetek szféráit a hagyományos terminológia értelmében a képzô- és az iparmûvészet ágazatait, alkotóterületeit széleskörûen ölelik fel: festôk, grafikusok, szobrászok, alkalmazott grafikusok vannak jelen, és tipográfus, textiles, keramikus, ötvös, videofilm rendezô is szerepel ebben az indíttatásában közös vonásokat hordozó mûvészcsapatban. Az alkotóterületek eme sokrétûsége, az alkotóutak szerteágazása miatt is nehéz bármifajta rendszerezés, egy-egy általánosan jellemzô tendencia megjelölése. Talán az életkor, a generációhoz való tartozás adhat segítséget e téren. Megállapítható, hogy az idôsebbek a tradicionális kifejezésmódok, a hagyományos mûformák elkötelezettjei, míg a középgeneráció mûvészei a 20. század utolsó harmadának modernista szemléletével és törekvéseivel sokoldalúan árnyalt munkákkal jelentkeznek, s a fiatalok radikálisan szakítanak minden konvencióval, s a mûvészet médiumának, szemlélet-módjának és logikájának, nyelvezetének és formarendjének teljes megújításával foglalatoskodnak. Ez a Kihelyezett tagozat címmel összeállított válogatás harmincöt olyan, Tatabánya mûvészeti vonzáskörébe és hatóterébe szervesen illeszkedô alkotó munkásságába ad bepillantást igencsak gazdag és változatos mûvészeti összképet teremtve, akik az évek múlásával és az emlékek elhalványulásával, esetenként a kapcsolatok lazulása ellenére is vállalják a mûvészeti párbeszédet, ezzel is segítve egy csekély múltú város mûvészeti tradíció-teremtô igyekezetét. Turulasszony Lois Viktor és Yin Peet szobrászmûvészek alkotása (Tatabánya, Fémszobrász Tábor, 2004) Fotó: Kiss T. József Turulasszony (részlet) Fotó: Dallos István

8 PORTRÉGALÉRIA AUGUSZTIN MÁRTA 9 Nagy Barbara A KÔBE VÉSETT HIÁNY PANELJEI Víz Ember IV. 2000, litográfia, 30x34 cm Víz Ember VI. 2000, litográfia, 30x29 cm Víz Ember VII. 2001, litográfia, 39x30 cm Augusztin Márta emberképeket teremt. Magányos, néha láthatatlanul is megkötözött, illetve elvágott fél-figurákat. Emblematikus, szinte ikonszerû egyszerûséggel és állandósággal. Magányosan álló férfi, keze csípôre téve. A tengert nézi. Idôtlenség. Állandóság. Nyugalom. Már hosszú ideje ezt teszi, végtagjai megmerevedtek, szinte megkövültek már. Mintha mindig itt állt volna. Nézi az elôtte elterülô megfagyott tengert. Csonkolt férfitest. Nem látjuk, hogy lábait a vízbe merítve hûsíti-e azokat. De tudjuk, nem ezért van itt. Mintha így belevetve a tájba, mégis uralkodni akarna felette. Nem látom az arcát, de úgy vélem szomorú. Egy másik alkotáson az elôbbi férfiakt combközéptôl levágva és megkettôzve áll, nekünk háttal. Kezeik szorosan átfonják felsôtestüket. Megkötözöttek és lecsupaszítottak. Kiszolgáltatottak, de erôsek is egyben. Magányuk kôbe zárta ôket, bár megduplázva állnak, kettôjük között óriási ûr tátong. Víz vagy épp sivatag az, amibe beletaszíttattak, tulajdonképpen mindegy. Körülfogja ôket létezésük, mint valami finoman rezgô, remegô éter. A következô lapon vízbe merül a szétvágott férfitest. Illetve ez sem egyértelmû, sokkal inkább olyan, mintha a víz a két test elôtt lebegne. A hátaktok kettészelésével a köztük lévô hiány is szerves részévé válik a történésnek. Megdermeszti a levegôt. A víz most ellepi a figurák alsó felét. Kékes, zöldes, szürkés színük itt is inkább szoborszerû. Kôre rajzolt, kôbe vésett alakok. Litográfiák. Egy másik lapon a férfi keze összekulcsolva a tarkón nyugszik. A tenger horizontja megemelkedett. A jobb kéz levágva, a lap bal oldalán folytatódik, ismételve, megsokszorozva a férfi jelenvalóságát. A tenger most sárgás-barnás. Mintha este lenne. A férfi még mindig a parton áll. Nem jártam hétszáz éve itt,/ Azóta minden változatlan írja Ahmatova. A magányos férfiak, mint Friedrich staffázsfigurái bevezetnek létezésünk monoton tereibe, és ott magunkra hagynak. A tenger horizontális vonala kitágítja, de le is zárja a tájba nézô férfi és vele együtt a nézô egzisztenciális lehetôségeit. A litográfia, vagyis kônyomat lehetôségeit maximálisan kihasználja a mûvész. A hosszú idôt igényelô munka elmélyült, többrétegû finom felületeket eredményez, mely által a nézô jobban belemerül a szinte festôi felületekbe. Augusztin Márta ezeknél a nyomatoknál a halványabban elkészített rajzot még kevesebb festékkel nyomtatta le, hogy a figura és a háttér ellentéte kevésbé legyen éles, így a kép sokkal idôtlenebb, álomszerû hatást kelt. Ezt a finom színekkel és felületekkel dolgozó meditatív technikát váltja fel a leginkább ipari, tehát mûvi grafikai eljárás, a szitanyomat. Mechanikus, eltávolító voltára, és redukált fekete-fehér színére szükség is van a nyomatokon szereplô mûvész önportréi miatt. Azt látjuk tehát, hogy a férfifigura egyszer csak szembefordul és önarcképpé válik. Szembenéz velünk. Olykor lehunyja a szemét. Kávét iszik, integet, nyújtózik. Egy ablak mögül valahol egy városban. Kötött anyagú felsôben, egyszerû vonalakkal megjelenítve. Nincsenek árnyékok, nincs szín és fény, csak a nô maga. Realizmus és idôtlen szomorúság, elfogadás és kitágított pillanatok. Panelek a tíz lapból álló sorozat címe, melybôl itt három lap látható. Panelek, megrögzült mozdulatok, egymásba illesztett élet-eszenciák. Nap-nap utáni létezés állandósága és monoton rendje. A nô nem hív be minket a kép terébe. Látszólag kifelé figyel, ám sokkal inkább önmagába néz. A mindennapi pillanatok, az idô folyására figyelmeztetnek. Nem jártam hétszáz éve itt. Azóta minden változatlan.

10 PORTRÉGALÉRIA AUGUSZTIN MÁRTA 11 Az itt látható nyomat-párok, egy ablak keretében jelenítik meg a mûvészt magát. Az elsôn egy finoman balra, illetve jobbra nyújtózó nôi testet látunk. A megkettôzés ugyanúgy, mint a litográfiánál itt is fontos elem, és a finom, redukált vonallal meghúzott testek közti levegô is éppoly jelentôs, ritmusa meghatározza a kompozíciót. A nôk egymás felé hajlanak, de igazából egyedül vannak a kép keretébe zártan. A következôn a csonkolt testbôl a baloldalon csak egy könyök, illetve egy fej, míg jobb felôl egy rajzoló nôi portrét látunk. Befelé figyelô koncentrált figurát. A két test közt a függöny megkövült ráncaival. A fény-árnyék kontraszt a függöny anyagán finom színtelítettséget eredményez, és így visszautal a kônyomatok vonalhálóira. A bennük lévô titkok is közösek. A következô nyomaton a megkettôzött nôi alakok tarkóra tett kézzel néznek a nézô felé. A mozdulatok különbségei, ám mégis egyforma monotonitásuk feszültséget kelt. Augusztin Márta romantikus és egyben szürreális hatású litográfiáit látszólag felváltja a hétköznapi realitás. De ez csak látszólag van így. A fekete-fehér nyomatok vibráló levegôjét épp az az egzisztenciális szorongattatás fûzi egybe, mint a nekünk háttal álló férfiaktokét. A figurák transzparens léte áttetszôvé válik egy minden embert egyformán figyelô tekintet számára. A rajzoló és a jegyzetelô 2004, szitanyomat, 70x100 cm A balra nyújtózkodó és a jobbra nyújtózkodó 2004, szitanyomat, 70x100 cm A fejtámasztó és a nyakát fogó 2004, szitanyomat, 70x100 cm

12 PORTRÉGALÉRIA BALATONI KLÁRA 13 TÁRLAT, TÖBB EZER NÉGYZETMÉTEREN BALATONI KLÁRA FÉMBE ÁLMODOTT TÁRGYAI Kandeláber-terv 1987 Alabárdos étterem (Esztergom) 1985, cégér terv Kevés mûvész dicsekedhet azzal, hogy több ezer négyzetméteres kiállításteremmel rendelkezik, amelynek korlátlan a nyitvatartási ideje, a látogatók száma pedig óránként sok százra rúg Pedig könnyen elérhetô mindez; nem kell hozzá egyéb, mint szép és (elérhetô) technológiával elôállítható kandelábereket, szökôkutakat, lámpatesteket, kerítéselemeket, cégéreket megálmodni, aztán megküzdeni értük, késôbb átsegíteni a megvalósítás szülési fájdalmain, megfelelô helyet találni nekik, ezalatt mindvégig vitatkozni illetékesekkel és illetéktelenekkel, esetleg még azt is elviselni, hogy néha valakik meg is rongálják az alkotásokat Ilyen egyszerû tehát: nem is csoda, hogy nem sok mûvész vállalja ezeket a nehézségeket, bár az eredmény aztán feledteti a nehéz pillanatokat Ezt igazolja Balatoni Klára kiállítása, mely a Mini Galériában látható, s a másik állandó kiállítás, mely Miskolc sétálóutcájában látható naponta 24 órán át. Balatoni Klára nevéhez fûzôdnek egyebek mellett ugyanis a Széchenyi utcán látható kandeláberek, világítótestek, a Centrum Áruház elôtti szökôkút és ivókút. Az iparmûvészi pálya rögös voltát jellemzi az is, hogy kevesen tudják, ki tervezte ezeket a tárgyakat. Legfeljebb azt veszik észre, hogy szépek, esztétikusak, egységes forma és gondolati világot tükröznek. Ha ezt észreveszi az utca embere, az alighanem a legnagyobb elégtétel az iparmûvész számára A tárgyak születésének titkát így világítja meg Balatoni Klára. Megtanultam, hogy mennyire fontos a dolgok megértése, a megfontolt cselekvés, tetteim következménye, hogy mûvészet az egyes ember drámájából születik, kínok közepette, de ami születik, saját kezünkkel formálódik, gondolataink hordozóivá válik. Valójában tárgyaink által önmagunkról beszélünk, s így fontos, hogy ez a vallomás igazi, ôszinte legyen, mert akkor történhet meg a csoda! Tárgy születik! Hogy miért éppen ilyenek az acélba, bronzba, vörösrézbe álmodott tárgyak: Mivel igyekeztem kötôdni a múlt világához, alázattal a régi mesterek munkái iránt, a régi formák lassan újjászülettek bennem is, felfedeztem a magam számára igazi értékeket. Tisztelem az öreg mesterek tudását, formai gazdagságát, az anyag iránti szeretetet és alázatot. Munkáik megtanítottak, hogy egy feladatot többféle módon lehet és kell megközelíteni, s hogy tudásom legjavát adva valósítsam meg gondolataimat. (kájé) Balatoni Klára Tatabányán, Nausch Géza kovácsszakkörében kezdte az ismerkedést késôbbi hivatásával: Szakmai fejlôdésem szempontjából sokat köszönhetek neki. Itt alapoztam meg tudásomat, mely végigkísért egész eddigi utamon. Megmutatott egy más világot, amelyben Ô élt. Füstös, nagy üllôtôl csilingelô, kalapács dalától zengô varázslatos birodalmat. Ez a világ magával ragadott. Megtanultam tôle a fémek szeretetét, a keménységet, az ellenállást, a szívósságot, hogyan lehet igényes, szép, színvonalas tárgyakat alkotni, szeretettel, akarattal, kitartással, mindent alárendelve e csodás titkokat valóra váltó világnak, a mûvészetnek. Mesevár bronz, Ø 12,5 cm

14 PORTRÉGALÉRIA BALATONI KLÁRA 15 Mindenkinél boldogabban 1986, bronz, Ø 12 cm Kandeláber K&H Bank cégére A Szeretet érmei I. 1982, bronz, Ø 7 cm

16 PORTRÉGALÉRIA DOBROSZLÁV JÓZSEF 17 Gergelyffy András MAGYAR TÁJAK Szénásszekér 2002, akvarell, 47x27 cm EGY MAGYAR AKVARELLISTA SZEMÉVEL Természet és kultúrtáj, csendbe burkolódzó magyar falu és nyüzsgô város, ódon vár és épülô kábelhíd, tó vizének nyugodt tükrén pihenô csónakok és zajló folyó jégtáblái, susogó erdô és merész sziklák szolgálnak a mûvésznek téma gyanánt, hogy életérzését kifejezésre juttathassa. A hazája földjét otthonává munkáló magyar nép jövôt építô energiája, az ember teremtô ereje jelenik meg ezekben a tájkép-víziókban. Nem természeti tarkaságok varázsa, és nem is a technika csodáinak bûvölete ihleti meg a mûvészt. Dobroszláv József képzeletét elsôsorban a hazai tájak félig ösztönösen, félig tudatosan átélt, odaadó és bizakodó szeretete termékenyíti akvarelljeiben. A hazai talajban szilárdan megkapaszkodó gyökerek szállítják az életnedvet ehhez a mûvészethez. A teljes átélésbôl fakadó, belülrôl fûtött hangulati egység közlésére a mûvész egyetlen technikát használ: a pillanatnyi idô alatt megszületô benyomások gyors rögzítésére kiválóan alkalmas akvarellfestést. Ez a technika azt lehet mondani a festô vérében van, ecsetje vakon engedelmeskedik, kifejezô-eszközeivel szabadon bánik. Legtöbb esetben alig egy-két színt használ. Képeinek többségén a fekete, fehér, szürke és barna szín dominál. A színeknek ez a mértéktartó alkalmazása azonban nem jelent színszegénységet, hanem éppen ellenkezôleg, a színekre igenis érzékeny mûvészi ökonómiát. A nagy felületek színértékét igen gyakran egykét bámulatosan mértéktartó, felvillanó fehér színfolt teszi a helyére. Finn vízpart 2005, akvarell, 46x35 cm Téli liget 2007, akvarell, 47x36 cm

18 PORTRÉGALÉRIA DOBROSZLÁV JÓZSEF 19 Bôrgyári híd 1987, akvarell, 36x48 cm Tatabánya, Turul emlékmû 2007, akvarell, 47x35 cm Dobroszláv mûvészete a hagyományokban gyökerezik; üres formajátékokba nem bocsátkozik. Kompozíciója szilárd, lazaságot, felületességet nem tûr meg. Akárcsak színeit a fehér színfoltok, hangsúlyos középterét a gyakran csak jelzésszerûen ábrázolt elô- és háttérrel hozza egységbe. Képei elôterében a gyakran csak sziluettszerûen ábrázolt, ágas-bogas fák rasztere szolgál a középtér visszaugratására, míg a háttér, a horizont többnyire elmosódottan jelenik meg. Ezzel a réteges térszervezéssel szemben él a perspektivikus szerkesztés eszközeivel is; ilyenkor elôszeretettel alkalmaz vertikális motívumokat: villanyoszlop, fa, templomtorony, emberalakok. Ez utóbbiak nem az emberábrázolás kedvéért kerülnek képeire, hanem a kompozíció teljessé tételét szolgálják és egyben hangulati elemként jelentkeznek. Az embert nem ezekben a jelzett figurákban találjuk meg Dobroszláv József képein, hanem abban az ôszinte és mély életérzésben, emberi léptékben, mely alkotásaiból a táj és hangulat megörökítése révén tárul elénk. (Finnországi kiállítás katalóguselôszava, 1971) Dobroszláv József tanulmányait édesapja, Dobroszláv Lajos festômûvész mûhelyében végezte. 1951 és 1956 között a Budapesti Mûszaki Egyetemen tanult, majd építészmérnökként tevékenykedett. Hagyományos akvarelltechnikával festett realista szemléletû, természetelvû táj- és városképek jellemzik munkásságát. Kezdettôl fogva az akvarelltechnikát érzem a hozzám legközelebb állónak, a számomra legkifejezôbb közlési eszköznek. Újra és újra rabul ejt e mûfaj sajátossága, lehetôségei és korlátai, páratlan varázsa és kiszámíthatatlansága. Mert itt minden tudatos, tanult vagy ösztönös ecsetvonásba beleszól az anyag is, a víz bôsége az ecsetben, az összekevert színek aránya, a papír milyensége, az idôjárás szeszélye és az idô sürgetése. Hallatlan élmény megkísérelni a teljes uralmat mindezek felett nem is mindig sikerül. Csillés 1976, akvarell, 46x31 cm

20 PORTRÉGALÉRIA DROPPA JUDIT 21 Áttetszôség 1980 Wehner Tibor TEXTILTÉR DROPPA JUDITRÓL (RÉSZLET) Áttetszôség 1985 Iparmûvészetünk ezen ágazata ha van még értelme képzômûvészetrôl és iparmûvészetrôl mint különálló ágazatról szólni a kerámiával karöltve immár tizenöt esztendeje nem a síkban teremti meg az illuzionisztikus teret, hanem a valóságos teret ostromolja, kebelezi be: a teret, amelyben az alkotások meggyôzô erôvel nyilváníthatják ki jelzéseiket és jelentéseiket, amelyben kisugározhatnak és amelyben magukhoz vonzhatnak. A hatásmechanizmusok a jelzések és a jelentések sokrétûsége miatt szükségszerûen sokfélék, szerteágazók napjaink textilmûvészetében. E világ feltérképezése, birtokba vétele során Droppa Judit is szívós következetességgel, vívmányait egyre meghaladón olyan terrénumot tárt fel, amely csak az övé, amely egyetlen kézhez köthetô csak. Már a szombathelyi biennálék díjnyertes mûveit, már a lausanne-i kompozíciókat, a boglárlellei kápolna ablaktextiljeit és a tatabányai kockatextileket is a síkkötött alapanyag színformaszerkezet mesteri összhangzattan-manifesztációiként minôsíthettük A mûvész már a síkkötött anyag felhasználásának kísérleti fázisában megfogalmazta alkotómódszerének lényegét: A kötés technológiájából következôen a síkkötött anyag azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy az anyag szerkezetének megbontása nélkül a kötésszemek szabályos elrendezôdését torzítással nyújtással, feszítéssel meg lehet változtatni. Külsô erô hatására az anyag sûrûsödik, illetve ritkul aszerint, hogy a kötésszemek hosszanti vagy kereszt-irányban torzulnak. A kötött anyag egyedülálló tulajdonsága, hogy a síkban bármely irányban ráható erôk erôvonalait követi, illetve kirajzolja, valamint a harmadik dimenzióban történô erô hatására gyûrôdésmentes torzulással válaszol. A fémkeretekre rögzített, áttetszô felületek és függesztett, aláhullva megcsavarodó formációk, a nyújtások, a feszítések, a torzítások hatására hajlékony ívekkel megbontottak, s az egymás mögé, mellé, fölé helyezett síkok és a kapcsolódások feszült téri rendszereket alakítottak ki. A színes szálak mellett a kompozíciókba épültek sík- és térgeometrikus elemek is: színes gömbök, elfordított négyzetek: az általuk létrehozott felületek, a téri áttûnések a fény, a megvilágítás segítségével bontakoztatták ki szépségüket. Ha az elemekbôl építkezô, átfogó kompozíció gondolati töltetét, tartalmát kutatjuk, nehéz feladat megoldása vár ránk, mert vizsgálódásaink tárgyai rejtôzködôk, nehezen megragadhatók, egyre kicsúsznak fogalmaink közül: absztrakt, elvont motívumokkal fogalmazott üzenet jeleit kell feltárnunk. Nem a formai megjelenés, megjelenítés definiálhatatlan, hiszen pontosan leírhatók az anyagok, a Szalagok 1975

22 PORTRÉGALÉRIA DROPPA JUDIT 23 Leomlás 1981 dimenziók, a méretek, a síkok, az ívek, a hajlatok, a színek, a foltok és az iszonyúan feszes és mégis labilis már-már elpattanó kapcsolódások. De leírható-e a fénysugarakat megszûrô rácsszerkezet-rendszer sugárzása, az áttûnések, az átváltozások közege, az átmenetiség állapota a bizonytalan és a bizonyos között, meghatározhatók-e a feszültség, a feszítettség színpadán felmerülô sejtések, sejtelmességek? Úgy tetszik, értelmezési kísérleteink már-már kudarcba fulladnak, amikor felcsillan egy halvány reménysugár: a költôi szándékokra, az emocionális tartalmakra kell hivatkoznunk. És ezzel megleltük Droppa Judit mûveinek kódját: az érzetek és az érzelmek mélységei oldódtak fel a könnyed játékosság és a végtelen komolyság vibráló ellentétpárja között (Bp., Dorottya utcai Kiállítóterem, 1984. XII. 7. I. 6.) Hullámok 1973 Szalagok a térben 1977

24 PORTRÉGALÉRIA E. SZABÓ MARGIT 25 Feledy Balázs A GYAPJÚTÓL A PAPÍRIG, AZ ANYAGTÓL A SZELLEMIG E. SZABÓ MARGIT MUNKÁSSÁGÁRÓL (RÉSZLETEK) Víz és fény 2003, grafika, 200x300 cm +30 db. henger grafika. Fotó: Molnár Géza Az évek folyamán E. Szabó Margit pályaíve mind szellemileg, mind pedig technológiailag igen szerteágazóvá vált. Igaz ugyan, hogy itthon és külföldön elsôsorban kárpittervezôként, s azon belül is szônyegtervezôként ismerik, s így munkásságát jogosan kapcsolják össze a békésszentandrási szövôi hagyományokkal, de egyrészt az évek folyamán textilmunkáinak materiális sávja kibôvült, másrészt intenzívebbé vált festôi, rajzolói tevékenysége. E. Szabó Margit az utóbbi években olyan kiállításokat rendezett, melyeken textilmûvészeti munkáival szoros szimbiózisban láthatók az egyszerûség kedvéért nevezzük most így papírmunkái. E bemutatókon azonnal szembesülhetünk mûveinek sajátos, egyéni atmoszférájával. Míg nagy hagyományú ornamentikára épített szônyegeiben különösebben nem keressük a jelképszerûséget (bár ha keressük, megtalálhatjuk), addig papírmûvei esetében megérint minket a hangsúlyos jelképszerûség. Festményei, nagyméretû rajzai, melyek sok-sok azonos, vagy ehhez közelálló, repetitív elembôl építkeznek, mint valami nap- és energiaforrások jelennek meg szemünk elôtt, melyek ráadásul tovább is vetítik a ráesô fénynyalábokat. Ha így nézzük kollekcióit, akkor mindig emelkedett, sokféle asszociációt keltô benyomásaink lesznek. S ahogy összetett mûtárgy együtteseit nézzük (textil, papír; sík, tér; két-három dimenzió) megerôsödik bennünk ez az emelkedettség érzés. Miért is alakulhat ki bennünk egy ilyen érzés, amikor utóbbi bemutatóin kiállított tárgyainak többsége papír alapanyagú, ráadásul nem is nemes papírokra készült, hiszen azok többségükben nagyméretû csomagolóívek, s ráadásul a kivitelezett mûveken sincs különösebb technikai bonyolultság, hiszen ezeket alkoholos filctollal rajzolta az alkotó. A terekbe is kiterjeszkedô tárgyai, gúlái, gömbjei, csôszerû hengeres tárgy-együttesei tehát a szó szoros értelmében távol vannak bármiféle nemes anyagtól. Nos, ennek az ünnepélyességnek egyik oka a színhasználatban és -alkalmazásban rejlik, valamint az egyéni formavilágban, formaalakításban. A 2003 novemberében megrendezett egyéni kiállításának ezt a címet adta: Aranylemezek. S már ez a cím is jelezte, hogy itt az aranynak, mint színnek és mint szimbólumnak egyaránt jelentôsége lesz. Az arany-árnyalatoknak valóban kiemelt hangsúlya van, ám nem leegyszerûsített közvetlenséggel. Az arany az emberi kultúrák történetében mindig nagy szerepet játszott. Az Ószövetségben elsôsorban a szakralitás szimbóluma, igaz, hatalmi jellegzetessége is elôtérbe kerül. Jób pedig a Mindenható jelképének tartja, és Isten dicsôségének színét, anyagát látja benne. S itt szerepel egy fontos, rokon fogalom: az aranykor, mely E. Szabó Margit mûveit és kiállításait látva is eszünkbe juthat. Az aranykor, mely ha eljön egyszer, fényesség lesz és örökké tartó világosság Nem véletlen, hogy ilyen címmel is készített az alkotó egy gyönyörû gyapjúszônyeget. Az Újszövetségben is sok utalás olvasható az aranyról, az idôk beteljesülésérôl, a megdicsôülésrôl, a boldogságról. Az alkotó értelmezése szerint az arany valami titokzatos, valami súlyos súlytalanság, sejtetés és sejtelmesség is, egy áradó befogadás. Belélegzése élet-igenlés, utal létezésünk, létünk misztikumára, arra a csodára, ahogy az élô nyújtózik az arany/os/ napfény felé. S megjelenik az ezüst is, amely némi ellenhatásként más titokzatosságot hordoz, hûvös, légies, átlátható és áttetszô jelenlevés, az elmúlás sejtetéseként az éjszaka tartozéka. Fontos, hogy ez a szakralitás éppenséggel lehet pogány szakralitás is, ha egyszerû anyagokkal készült mûvekrôl van szó, melyek ráadásul nem tart-

26 PORTRÉGALÉRIA E. SZABÓ MARGIT 27 hatók igazán képzômûvészeti mûnek (pedig azok), s persze nem alkalmazott mûvészeti tárgyak (pedig azok), hanem valami sajátos új minôségük, terrénumuk és aurájuk van E. Szabó Margit nagyméretû rajzai szônyegszerûek is, de szuverén rajzok is. Sajátosan visszaköszön bennük valami a szônyegszövésbôl, struktúrából, hiszen ott is nagy szerepe van a mechanikus ismétlôdésnek, s ezeknél is jelentôsége van egy sajátos repetitív építkezésnek, ismétlôdésnek. Mivel itt közvetlenül a kéz az alkotó és nem a szövôszéken jön létre a mû, ezeknek mindig ember-meleg atmoszférájuk van, néha-néha felbukkanó véletlenekkel, esetlegességekkel. Jellemzôen sok rajzi elemet látunk, organikus formákat, melyek aztán összességükben utalnak annak makroés mikroméreteire, szerkezetére, de fontos bennük a fény-hatások összetettsége, utalásainak emelkedettsége is E. Szabó Margit egyszerû alapformákból építkezik, melyeket dimenzióikban képes felnagyítani, s a természetre utaló motívumok mellett archaizáló szemlélete is feltûnik. Jártas az ôsi kultúrákban, de nem közvetlenül idéz, hanem ezek hatását átereszti személyiségén, mely aztán az alkotás folyamatában személyessé transzponálja mindezt. S ehhez a hangulathoz szervesülnek harmonikusan szônyegei, mivel e sorok írója önkényesen felborította a szigorúan vett kronológiát, bár kétségtelenül az az igazság, hogy korábbi szônyegtervezôi pályafutásából emelkedett ki a papírmûvészeti munkásság. Szônyegeinek formavilága a historikumban gyökerezik. Van, ahol Hellász kultúrájára utal, a mediterránumra, vagy épp Közép-Európára, s van ahol a reneszánszra, de ezekben további kultúrák beépíthetôségét is bizonyítja, s megidézései, felidézései mindig harmonikusak munkáiban. Érezzük (látjuk) azt az erôs hatást is, amely egyfajta osztrák-német kultúrkörbôl érkezô inspirációra utal. Bécs atmoszférája Mozarttól a szecesszióig szinte kimeríthetetlen motívum-együttest teremt az alkotó számára. Szônyegeiben feltûnik a technikai gazdagság, gyapjúból szövött és csomózott munkái mellett dolgozott gyapjú-hatású mûszálakkal, ismertek a mûfajt szemléletileg megújító rongy-szônyegei, sôt papírból készült szônyegei is. Egy különös sorrendben vettük számba E. Szabó Margit mûvészi pályájának teljesítményeit. Elôször papírmunkáiról, festményeirôl, nagyméretû rajzairól, objektjeirôl, térberendezéseirôl esett szó, melyek pályája újabb vonulatát képviselik, s ezt követôen igyekeztünk felvillantani kárpit- és szônyegtervezôi tevékenységét. Így válik azonban hangsúlyossá az a különös spiritualitás, egyediség, mely egész munkásságára jellemzô. (E. Szabó Margit Aranylemezek. Elôszó: Feledy Balázs. Bp. 2005.) Részlet az Aranylemezek címû kiállításból, 2003. Fotó: Molnár Géza A Kékszakállú herceg vára (Hetedik ajtó) Fotó: Molnár Géza