Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola
|
|
- Zsigmond Kozma
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek a megvalósítói közé tartoznának legszívesebben. Az iskola képzési profilja a képző- és iparművészet területére terjed ki, jelenleg két képzési formában. A 4+1 éves párhuzamos képzésben diákjainknak lehetősége van az érettségi megszerzése mellett, az ötödév elvégzése után, OKJ-s szakmai bizonyítvány megszerzésére is ingyenesen, állami támogatással. Jelenleg iskolánkban 614 diák tanul, ezzel az országban az egyik legnagyobb szám- ban képzünk kreatív szakembereket, akik a képzés elvégzése után várhatóan stúdiókban, reklám-, film- és játékiparban, startup cégeknél helyezkedhetnek el, vagy önálló műhelyek, cégek alapításával építhetik ki szakmai karrierjüket. Iskolánk képzési kínálata A 2016/2017. tanévben induló szakok általános iskolát végzetteknek: Mozgókép- és animáció készítő (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 001) Festő (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 002) Az 5. évfolyam elvégzése után +1 év ráépüléssel OKJ Díszítőfestő végzettség is szerezhető. A ráépülőképzés is ingyenes. Grafikus (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 003). Kiadványszerkesztő (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 004). Szobrász (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 005) Üvegműves (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 006) Dekoratőr (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 007) Az 5. évfolyam elvégzése után +1 év ráépüléssel OKJ Lakberendező végzettség is szerezhető. A ráépülőképzés is ingyenes. Kerámiaműves (4+1) évfolyamos párhuzamos művészeti képzés (kód 008)
2 Felvételi követelmények A tanulók felvételének feltételei: legalább közepes általános iskolai tanulmányi eredmény egészségügyi alkalmasság eredményes központi írásbeli felvételi vizsga az iskolában lebonyolított sikeres szabadkézi rajzvizsga Felvételi eredmény kiszámítása: Maximálisan elérhető: 200 pont 50% központi írásbeli felvételi Magyar nyelv-maximum: 50 pont Matematika- maximum: 50 pont 25% szabadkézi rajz vizsga és otthon készült munkák Maximum: 50 pont -25% tanulmányi eredmény: 7. évf. vége, 8. évf. félévi jegyek magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv és rajz tantárgyakból Jelentkezés a központi írásbeli vizsgára: A központi írásbeli vizsgára december 8-ig kell jelentkezni az Oktatási Hivatal által kiadott, kizárólag a központi írásbeli vizsgán való részvételre vonatkozó jelentkezési lapon. (A központi írásbeli vizsgára a jelentkezési lap az iskola honlapjáról is letölthető lesz.) A központi írásbeli vizsga időpontja: január 16. (szombat) 10:00 óra Megjelenés a középiskolában a vizsga megkezdése előtt 30 perccel, személyazonosságot igazoló dokumentummal és tollal. Pótló írásbeli vizsga: január 21-án 14:00 óra Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet központi írásbeli vizsgát. Az alapos okot igazolni kell. 2
3 Szabadkézi rajz felvételi vizsga: A rajzi felvételi időtartama: 180 perc Feladat: Csendélet perspektivikus ábrázolása teljes tónus értékekkel (120 perc) A választott szaknak megfelelő készséget felmérő (kreatív) feladat: Festő, dekoratőr, grafikus, kiadványszerkesztő, üvegműves szakokon Színkompozíciós feladat (akvarell, pasztell, színes ceruza választható) Szobrász, kerámiaműves szakokra való jelentkezésnél, plasztikai feladat Megoldása (60 perc) Az otthon készült munkák bemutatása Rajz feladatok értékelése: 0-10 pont: A téri helyzet, kompozíció bizonytalansága, tömeg, arány, tónusérték hiánya, széteső ábrázolás pont: bizonytalan formakövetés, eszközhasználat, pontatlan téri ábrázolás pont: Az ábrázolás karakterének pontatlan megfigyelése, széteső ábrázolás pont: Megfelelő kompozíció, arány, tömeg ábrázolása, tónuskülönbségek megjelenítése, helyes formakövetés pont: Helyes kompozíció, tömeg arányábrázolás gazdag tónusérték, pontos formakövetés, eszközhasználat, formagazdagság. A pontozásnál figyelembe vehető plusz értékek: Általános műveltségi kérdésekre adott helyes válasz, valamint érdeklődés kimutatása a művészetek irányába A színkompozíciós feladat megoldásánál, érzékelhető színharmóniára való törekvés, absztraháló képesség, lendületes felületkezelés 3
4 A jelentkezők rangsorolásának módja: A felvételi rangsort az összesen megszerezhető maximum 200 pont alapján állítjuk össze. Diszlexia vagy diszkalkulia (SNI) esetén adott tantárgynak megfelelő központi vizsgarész pontszámát nem vesszük figyelembe, a maximálisan elérhető 200 pontot 150 pontra csökkentjük, a felvételiző által kapott pontszámot százalékosan átszámítjuk. Annak a felvételizőnek minden kódon elutasítja az iskola a jelentkezését, aki a központi felvételi vizsga valamelyik tantárgyából 0 pontot ért el, valamint a szabadkézi rajz felvételi vizsgán nem jelent meg vagy 15 pont alatti teljesítményt ért el. A tanulókat a felvételi összpontszám alapján minden a felvételiző által a jelentkezési lapon jelölt kódon rangsorolja a tanügyi igazgatóhelyettes. A felvételi összpontszám egyezősége esetén az alábbi sorrend alapján rangsoroljuk a felvételizőket: Szabadkézi rajz felvételi pontszám, ha egyezik, akkor Központi felvételi pontszám, ha egyezik, akkor Matematika felvételi pontszám, ha egyezik, akkor Hátrányos helyzet, ha egyezik, akkor Halmozottan hátrányos helyzet, ha egyezik, akkor Lakóhely (IX. kerület, illetve Budapest) Nyitott kapuk Várunk minden iskolánk iránt érdeklődő 8. évfolyamos diákot nyitott kapuk programunkon. Időpont: november óra november óra november óra Legyél Te is Jaschikos, mert Intézményünk évek óta partneriskolai kapcsolatot ápol hazai és külföldi iskolákkal. Tanulóink közül minden évben jut el külföldre (Spanyolország, Németország, Észtország, Szlovákia, Lengyelország, Izland), esetenként több hetes szakmai gyakorlatra, ami figyelemre méltó szakmai és nyelvtanulási lehetőség. A nálunk végzett tanulók minden évben nagy számban jutnak be különböző egyetemek művészeti képzéseire. Az iskolában folyó szakmai képzésnek mindig is meghatározó része volt különböző kulturális projektekben, kiállításokon, pályázatokon való részvétel. 4
5 Kapcsolat Jaschik ÁlmosMűvészeti Szakközépiskola 1097 Budapest, Illatos út 2-4. Tel.: , Fax:
Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola
Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek
A pótló központi írásbeli felvételi vizsga ideje: január 25., A jelentkezési lapok postára adásának határideje február 19.
Felhívjuk a Tisztelt Szülők és a Felvételizők figyelmét, hogy a központi írásbeli felvételit 2018. január 20 - án, szombaton 10-12-ig rendezzük iskolánkban. A pótló központi írásbeli felvételi vizsga ideje:
Írta: Administrator november 04. péntek, 08:47 - Módosítás: január 24. csütörtök, 12:47
A Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések esetében. 1. Bevezető. Az iskola jelen szabályozás kidolgozásához az Emberi
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019
Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu
A JASCHIK ÁLMOS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA /OM: 035384/
A JASCHIK ÁLMOS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA /OM: 035384/ A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi tájékoztató kötelező tartalmi elemeire vonatkozó információkat
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Felvételi szabályzat a 2014/2015 tanévre felvételizők számára. Középfokú iskolai felvételi eljárásrend
Felvételi szabályzat a 2014/2015 tanévre felvételizők számára Középfokú iskolai felvételi eljárásrend Az iskola OM azonosítója: 029301 Jogszabályi keretek:47/2013. (VII.48.) EMMI rendelet a 2013/2014 tanév
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév
Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi
Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola,
Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium felvételi eljárása, lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések és gimnáziumi
OM azonosító: 200951
Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002
Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu
Felvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre
Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu
Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola,
Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium felvételi eljárása, lebonyolításának ütemezése az iskolarendszerű szakképzések és gimnáziumi
Felvételi szabályzat a 2013/2014. tanévben felvételizők számára. Középfokú iskolai felvételi eljárásrendje a 2012/2013. tanévben
Felvételi szabályzat a 2013/2014. tanévben felvételizők számára Középfokú iskolai felvételi eljárásrendje a 2012/2013. tanévben Az iskola OM azonosítója: 029301 Jogszabályi keretek:3/2012. (VI. 8.) EMMI
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre
Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre Az intézmény: - Neve: EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium - Címe: 3300. Eger, Cifrakapu tér 24. - Telefon: 36/517-510
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma:
Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint
A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Szerb Antal Gimnázium
Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata
Új tagozatok a as tanévben!
1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be
Tagozatkódok és leírásuk
BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu Honlap www.corvin.hiszk.hu
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/
Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu
Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018
8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre
Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/012 Cím: 6726 Szeged, Temesvári körút 38. Telefonszám 62/547-122 Fax 62/547-125 E-mail csonka@csonka-szeged.sulinet.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989
ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu
Fodor József Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma:
Fodor József i Szakgimnázium és Szakközépiskola OM azonosító száma: 202742 Cím: 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Telefonszám: 62/548-964 Fax: 62/548-964 E-mail: fodor@fodorj-szeged.sulinet.hu Honlap: http://fjk.sulinet.hu
ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet
ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM Ágazat Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ Szakmai végzettség 13. évfolyamon V. Képző és iparművészet Képző- és iparművészeti
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:
Információ a 2018-2019. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
4 közismereti érettségi vizsgatárgyból és a szakgimnázium ágazata szerinti kötelező szakmai vizsgatárgyból álló érettségi, amely az OKJ-ról
Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel/Fax.: 06-27 / 359 607 Tel.: 06-27 /359 597 E-mail: nmszki@freemail.hu Iskola OM azonosítója: 032600 /Iskola fenntartó szerinti
Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben
Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben A felvételi eljárás 2 szakasza: 1. Általános felvételi eljárás: 2016. január 16-ától 2016. április 26-áig tart. 2. Rendkívüli felvételi eljárás: 2016.
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás
Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;
Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261
F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév
SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E
1. Iskolánk OM azonosítója:
BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496
Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király
belső kód: 0001 Kerámiaműves belső kód: 0004 Képző- és iparművészeti ágazat Divat- és stílustervező belső kód: 0005 Textilműves belső kód: 0006
Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. Tel./Fax: 06-27 / 359 607 Tel.: 06-30 /244- E-mail: nmszki@freemail.hu Iskola OM azonosítója: 032600 (Iskola azonosítója: Dunakeszi
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.
TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:
Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!
OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév
Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.
Felve teli tá je koztáto
Felve teli tá je koztáto Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola 2013 Pomáz, Iskola utca 2. OM azonosító: 032402 sashegyi.hu Bemutátkozá s Iskolánk több mint 115 éves
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma:
Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 Cím: 6725 Szeged, Kenyérgyári út 8. Telefonszám: 62/547-242 Fax: 62/547-242 E-mail: titkarsag@hansagi.sulinet.hu
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés
A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt
Érettségi vizsga 2014/2015
Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató
Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA
A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János
8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu
Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2019/2020. tanévre
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203060 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu
A képzési formák 8. osztályt végzettek számára
Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség
Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes
1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre
BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203039 Cím Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám 62/242 011 Fax 62/241 806 E-mail corvin@hiszk.hu
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: wigner@wigner.sulinet.hu www.wignerkozepiskola.hu
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:
Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu
Vizsgaidőszak. adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15.
Vizsgaidőszak adott tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszak jelentkezés: 2016. február 15. A jelentkezés helye Tanulói jogviszony alatt: - saját iskolájában jelentkezik a tanuló középés emelt szintre
Felvételi tájékoztatója
A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné
Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium
Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig.
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola
Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu
Bókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi
Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15.
Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7045 Turisztikai szervező, értékesítő 7040 Vendéglátó szervező vendéglős
TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:
Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési