T Á R S A D A L O M T Ö R T É N E L E M M Û V E L Ô D É S 2010.1 TUDOMÁNYOS SZEMLE REVÍZIÓ, PROPAGANDA, KISEBBSÉGI KÉRDÉS 1938 1944 REVÍZIÓ, PROPAGANDA: A. Sajti Enikô: Magyarország és Jugoszlávia a terület-visszacsatolások idôszakában; Valastyán Balázs: Társadalmi hangulat és a Délvidék visszacsatolása; Janek István: A Magyarországgal szembeni szlovák propaganda és revíziós elképzelések; Anton, Mioara: Románia Magyarország el le ni pro pagandája; Pallos Lajos: Magyar kormányzati propaganda KISEBBSÉGI KÉRDÉS: Egry Gábor: A román királyi diktatúra és a magyar kisebbség; L. Balogh Béni: A kisebbségi kérdés a magyar román kapcsolatrendszerben KITEKINTÔ: Kolontári Attila: A szovjet kül politika és Közép-Kelet-Európa MÛHELY: Traşcǎ, Ottmar: Román magyar tárgyalások 1943 elsô felében SZEMLE: Turbucz Dávid, Csóti Csaba, Ortutay András.
LIMES 2010.1 TUDOMÁNYOS SZEMLE REVÍZIÓ, PROPAGANDA, KISEBBSÉGI KÉRDÉS 1938 1944 TATABÁNYA
TARTALOM Revízió, propaganda, kisebbségi kérdés 1938 1944 Szerkesztette: L. Balogh Béni REVÍZIÓ, PROPAGANDA A. Sajti Enikő: Magyarország és Jugoszlávia a terület-visszacsatolások időszakában, 1938 1941... Valastyán Balázs: Vártunk, jöttetek! Éljenek a magyar honvédek! Elmentek a barbárok és bejöttek a tatárok Társadalmi hangulat és a Délvidék visszacsatolása... Janek István: A Magyarországgal szembeni szlovák propaganda és revíziós elképzelések 1939 1941 között... Anton, Mioara: Az elviselhetetlen szomszédság. Románia Magyarország elleni propagandája (1940 1944)... Pallos Lajos: Magyar kormányzati propaganda, 1938 1941... KISEBBSÉGI KÉRDÉS Egry Gábor: Megoldás vagy halogatás? A román királyi diktatúra és a magyar kisebbség, 1938 1940... L. Balogh Béni: Megtorlás, etnikai homogenizálás. A kisebbségi kérdés a magyar román kapcsolatrendszerben, 1940 1944... KITEKINTŐ Kolontári Attila: A szovjet külpolitika és a Duna-medencei államok, 1938 1941... MŰHELY Traşcǎ, Ottmar: Sikertelen próbálkozás. Román magyar tárgyalások 1943 első felében... Szemle Turbucz Dávid: Trianon hatása a magyar közgondolkodásra... Csóti Csaba: a mi dolgunk, senki másé... Ortutay András: Négy hamisítvány a székelység történetéről... Információk...
Limes 4 Limes
Limes 5 Revízió, propaganda A. Sajti Enikő Magyarország és Jugoszlávia a terület-visszacsatolások időszakában, 1938 1941 Ha az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején rápillantunk Európa térképére, és figyelmünket Magyarország és Jugoszlávia külpolitikai helyzetére, illetve kapcsolataira fordítjuk, a következő kép tárul elénk: Magyarország az adott időszakban jelentős sikereket ért el alapvető külpolitikai célja, a revízió megvalósítása terén. A két bécsi döntéssel és Kárpátalja elfoglalásával Magyarország jelentős területi nyereségre tett szert. Szétporladt a körülötte lévő államok ellene irányuló szövetségi rendszere, a kisantant, Ausztria és Csehszlovákia eltűnt Európa térképéről, Románia területileg összezsugorodott és súlyos belső válságba süllyedt. Sikerült a német lengyel háborúban, illetve egy darabig a nagyhatalmak fegyveres konfliktusában megőrizni az ország kívülállását, sőt több lengyelbarát lépésre is elszánta magát a kormány. Úgy tűnt, ha nem is minden aggodalom nélkül, de érdemes stabilabban beilleszkedni a Németország által kiépített nemzetközi rendbe. 1940. november 20-án Magyarország csatlakozott a német olasz japán háromhatalmi egyezményhez. Ezzel azonban feladta az elnemkötelezettség elvét, ami a Teleki Pál miniszterelnök által eddig követett semlegességi politika végét jelentette. 1 Jugoszlávia nemzetközi helyzete rohamosan romlott nemcsak közép-európai szövetségesei kerültek nehéz helyzetbe (Románia), illetve szűntek meg létezni (Csehszlovákia), de nyugat-európai támogatójuk, Franciaország is kénytelen volt megadni magát az ereje teljében lévő Németországnak. Anglia, miután elvesztette a balkáni befolyásért Németországgal vívott csatát, maga is a német bombázók célpontjává vált. Az az európai rend, amelynek részeként az első Jugoszlávia megszületett, romokban hevert, az ország külpolitikai mozgásterét egyre inkább Németország határozta meg. A 40-es évek elején már csak két lehetőség között választhatott. Az első lehetőség az volt, hogy lecsatlakozik Németország mellé, ami területi integritásának megőrzésével és a háborúból történő kívülmaradás, sőt területgyarapodás (Szaloniki, Thesszaloniki kikötője) ígéretével kecsegtetett, vagy pedig szembeszáll Németországgal, amely az adott esetben tényleges támogatók nélkül megvívandó háborút jelentett. Az Anschluss, mint a belgrádi brit követség 1938-as éves jelentésében olvashatjuk, Jugoszlávia számára a Habsburg-restaurációhoz képest a kisebbik rosszat jelentette, abból igyekezett minél több hasznot húzni, [ ] békülékeny, sőt jóváhagyó magatartást tanúsított. 2 Mindez azonban csak elfedte Belgrádnak az erősödő német balkáni behatolással kapcsolatos aggodalmát. Németország megnövekedett súlya arra inspirálta a Milan Stojadinović vezette kormányt, hogy modus vivendit találjon Németországgal,
A. Sajti Enikő 6 Revízió, propaganda tovább ápolja újsütetű barátságát Olaszországgal, felgyorsítsa a kisantant-országok és Magyarország közötti tárgyalásokat, illetve szorosabbra fűzze a Balkán-szövetségbe tömörült partnereivel való kapcsolatait. Stojadinović miniszterelnök már 1937-től nyitott volt egy Magyarországgal történő tárgyalásra, beleértve a kisebbségi kérdést is. A két ország szorosabb együttműködését Olaszország kifejezetten inspirálta, Németország pedig kívánatosnak tartotta. A kisantant és Magyarország között 1937 óta folyó tárgyalások 1938. augusztus 21- én, mint ismeretes, pozitív eredménnyel végződtek Bledben. Pontosabban Románia és Jugoszlávia olyan intézkedéseket hozott a területükön élő magyar kisebbségek vonatkozásában, amelyek felerősítették Budapest megegyezési szándékát. 3 Hory András belgrádi követ a jugoszláv miniszterelnök Bledben tanúsított magatartását így jellemezte: Úgy a román, mint a jugoszláv külügyek vezetője politikai és személyi okokból igen nagy súlyt helyeztek arra, hogy ebben a kérdésben valami megegyezés jöjjön létre [ ] Sztojadinovics azért, mert az ő elnöklete alatt működő és az ő hazai földjén összeült értekezlet számára mindenáron jelentős politikai eredményt akart biztosítani. Ebben az igyekezetében elment szinte a könnyelműség határáig, és már aug. 21-én és 22-én, mikor a siker még legalább is bizonytalan volt, már azt hirdette sajtófőnöke és félhivatalos sajtója útján, hogy a bledi konferencia fogja meghozni a megegyezést Magyarországgal. 4 A kisantant-országok elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, Magyarország pedig lemondott az erőszak alkalmazásáról, míg a nyitott kérdéseket, azaz a magyar kisebbségek problémáját további tárgyalásoktól tették függővé. 5 A bledi egyezmény, mint ismeretes, soha nem lépett életbe, mivel annak véglegesítése a csehszlovákiai magyar kisebbségek helyzetét rendező és jogaikat garantáló kétoldalú megállapodástól függött, amelynek megkötésére később sem került sor. Az egyezmény Jugoszláviával és Romániával történő parafálása azonban elegendő volt ahhoz, hogy tovább folytassák a magyar jugoszláv közeledést. Egy hónappal Bled után, illetve a müncheni egyezmény aláírása után, szeptember 22- én az új belgrádi magyar követet, Bakách-Bessenyey Györgyöt fogadta Stojadinović. A követet Kánya Kálmán külügyminiszter azzal az utasítással látta el, hogy egyértelműen Belgrád tudomására hozza: a bledi egyezményt Budapest végleges megállapodásnak tekinti, és viszonosság esetében a Jugoszláviával szembeni politikáját ennek szellemében kívánja tovább folytatni. Sőt, a magyar kormány elérkezettnek látta az időt a már régen tervbe vett politikai megbeszélések felvételére. 6 Erre azonban egyelőre várni kellett. A csehszlovák krízis idején Belgrád világossá tette, ha Csehszlovákiát csak Németország támadja meg, várakozó álláspontra helyezkedik, ha Magyarország is részt venne a támadásban, akkor a diplomáciai lépéseken kívül a tiltakozás más módját is fontolóra vennék. Mivel ez nem következett be, Jugoszlávia különösebb könnyek nélkül elsiratta a kisantantot. 7 A kormány és a jugoszláv közvélemény álláspontja közötti különbséget jelzi, hogy még 1938 júliusában, mintegy hétezer jugoszláv Sokol-tag utazott Prágába a Sokol tornaünnepségre, amely a szláv testvérek melletti kiállást demonstrálta. A csehek iráni szimpátia miatt a Szudéta válság idején a jugoszláv hatóságok kénytelenek voltak betiltani a Csehszlovákia melletti szimpátiatüntetéseket is. 8 A müncheni egyezményt megelőző hetekben Jugoszlávia következetesen elutasította Párizs ajánlatát egy Franciaország és a kisantant országai között kötendő, kétoldalú kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésére, de többször is hangoztatta Csehszlovákiával szembeni kötelezettségeinek teljesítését egy magyar katonai támadás esetében.
A. Sajti Enikő 7 Revízió, propaganda Mint ismeretes, Hitler fontos szerepet szánt Magyarországnak a Csehszlovákia elleni terveiben: azt szerette volna elérni, hogy Budapest egy fegyveres konfliktus kezdeményezésével teremtse meg az ürügyet a német katonai beavatkozás számára. Cserében jogosnak ismerte el Budapest Csehszlovákiával szembeni területi követeléseit. A csehszlovák krízisben való katonai részvételt azonban a magyar kormány kezdettől fogva visszautasította. A müncheni egyezmény aláírását Belgrádban vegyes érzelmekkel fogadták. Egyrészt megkönnyebbülést éreztek, hogy a válság fegyveres összecsapás nélkül ért véget, másrészt komoly aggodalommal figyelték szövetségesük területi veszteségét és Magyarország gyarapodását. Az első bécsi döntés, 9 mivel azt már csak Németország és Olaszország írta alá, tovább növelte Jugoszláviában azt a benyomást, hogy Franciaország és Anglia levette a kezét Közép-Európáról. Ezért a korábbinál is jobban figyelembe kellett vennie két nagy szomszédja, Németország és Olaszország balkáni érdekeit, amelyek persze korántsem voltak azonosak. 1939 januárjában Belgrádban és a beljei vadászaton titkos tárgyalásokat folytattak Olaszországgal Albánia sorsáról, de Pál herceg, trónörökös visszautasította az olaszok javaslatát Albániának a két ország közötti felosztásáról. 10 Míg Stojadinović miniszterelnök inkább a jugoszláv külpolitika sztoikus, esetenként pedig az optimista arcát mutatta külföld felé, Ivo Andrić külügyminiszter-helyettes az európai határok megváltoztatása kapcsán komoly aggodalmának adott hangot. Amikor Bakách-Bessenyey követ 1938. október 24-én, már a bledi tárgyalások után megbeszélést folytatott Stojadinović miniszterelnökkel a magyar jugoszláv kapcsolatok jövőjéről, a tárgyaláson részt vevő Andrić alig tudta palástolni nyugtalanságát a csehszlovák válság kapcsán. Mint mondta, Hitler minden nagyobb akciója előtt igyekezett szomszédait megnyugtatni és a legutóbbi krízis folyamán is kifejezetten biztosította az európai közvéleményt, hogy a cseh kérdés lezárása után Európában már nincs semmi területi igénye. 11 Ezen a megbeszélésen a jugoszlávok azt szerették volna elérni, ami a magyar fél által forszírozott kisebbségi kérdés mellett a magyar jugoszláv kapcsolatok másik alapkérdése volt, hogy Magyarország tegyen hivatalos nyilatkozatot arról, miszerint nincsenek Jugoszláviával szemben területi követelései. Mint Stojadinović fogalmazott, Jugoszlávia már most is félszemét behunyva tartja a felvidéki magyar követelések tekintetében, egy alkalmas nyilatkozat azonban lehetővé tenné neki, hogy mindkét szemét lecsukja. 12 Ezzel szemben Andrić, teszi hozzá Bakách-Bessenyey, úgy vélte, Magyarország arra készül, hogy megfelelő alkalommal az itteni magyar kisebbségek visszacsatolásának kérdését is felvesse. Maga Stojadinovics, úgy látom, ebből a szempontból nyugodtabban szemléli a helyzetet, neki viszont a választások miatt, belpolitikai okokból volna szüksége egy megfelelő magyar nyilatkozatra. 13 A követ Stojadinović álláspontját ajánlotta Kánya külügyminiszter figyelmébe, amit az alábbiakkal indokolt: 1. A Sztojadinovics-kormány a csehszlovák bonyodalom első napjaitól kezdve teljesen korrekt magatartást tanúsított velünk szemben, annak dacára, hogy a közvélemény nagy része, valamint idegen hatalmi tényezők igyekeztek ellenkező magatartásra kényszeríteni. 2. Sztojadinovics számára a választási hadjárattal kapcsolatban határozott előnyt jelentene egy megfelelő hangú nyilatkozat, mellyel elnémítaná azon ellenfeleit, kik azt állítják, hogy Magyarországgal szemben tanúsított loyális viselkedéséért semmi ellenértéket nem kapott. 3. [ ] lengyel és olasz kollégáim, kik az itteni viszonyokat jól ismerik, melegen tanácsolták egy meg-
A. Sajti Enikő 8 Revízió, propaganda nyugtató nyilatkozat kiadását. 4. [ ] Sztojadinovics egy kielégítő tartalmú magyar nyilatkozatot igen magasra értékelne és a csehszlovák krízis további folyamán is megértő és barátságos magatartást tanúsítana. 14 Kánya megfogadta Bakách-Bessenyey tanácsát, annál is inkább, mert Róma is erőteljesen erre intette. Kánya ugyan nem volt meggyőződve a jugoszláv gesztusok őszinteségéről, és Románia kezét látta benne, de 1938. november 12-ei képviselőházi expozéjában megtette, amire kérték. Mint Rómába megüzente, kifejezetten Ciano külügyminiszter kedvéért. 15 Beszédében utalt rá, hogy a magyar jugoszláv viszony barátságosan alakul, a kölcsönös megbecsülésen és az érdekek közösségén alapszik, és a jövőben is kedvezően fog alakulni. A jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter erre november 13-án elhangzott újvidéki beszédében reagált, ami Budapesten némi csalódást okozott, mondván, hogy az melegebb hangú is lehetett volna. 16 Bakách-Bessenyey ugyanakkor a jugoszláv közeledés kapcsán arra figyelmeztette kormányát, hogy Jugoszlávia barátságának határa pontosan ott van, hol tót és ruszin vidékre vonatkozó bármilyen óvatosan formulázott igényeink kezdődnek. 17 Budapest jól ismerte a jugoszláv hatalmi szerkezetbe 1939. augusztus 26-án autonóm bánságként beemelt Zágráb uralkodó politikai köreinek a véleményét is. A Horvát Parasztpárt vezére, Vladko Maček a szerb horvát kiegyezés, az ún. Cvetković Maček egyezmény után pár nappal Bartók László zágrábi magyar konzulnak kifejtette, hogy a Vajdaság részére autonómiát akar kiharcolni. [ ] A magyar kisebbség kulturális és gazdasági jogainak mindenképp érvényt fog szerezni, mert azok jóban-rosszban kitartottak a horvátok mellett. Végső elgondolása az, hogy a vajdasági magyarok békés megegyezés (?) útján hozzánk visszakerüljenek. 18 1939 januárjában Ivo Andrić már úgy látta, a két ország közötti kapcsolatok megegyezésre érettek, s ha nem is azonnal, de egy szerződést egy éven belül létre kell hoznunk. E szerződés létrejöttét ugyanakkor csak abban az esetben tartotta reálisnak, ha abban Románia is részt vesz, vagy megkötéséhez előzetesen hozzájárul. Budapest ezt minden áron el akarta kerülni. Andrić egyébként ez alkalommal hűen, kommentár nélkül tolmácsolta a Stojadinović és Ciano olasz külügyminiszter között 1939 januárjában elhangozott beszélgetést, amikor is Ciano kifejezetten Magyarország és Jugoszlávia barátságának hivatalos formába öntésére biztatta a jugoszlávokat. 19 A jugoszláv fél jóindulatát jelezte, hogy hajlandónak mutatkozott az 1939 folyamán Magyarország által kért színesfémek, köztük a réz leszállítására. Érdemes megemlíteni, hogy a jugoszláv minisztertanács 1939 januárjában egy teljhatalommal felruházott háromtagú bizottságra bízta Jugoszlávia egész érctermelése és értékesítése feletti rendelkezés jogát, amely úgy döntött, hogy még aranyért sem, hanem kizárólag hadianyagok fejében adnak el ércet. Főként repülőgépek, tankok, gépkocsik érdekelték őket. Sajnos a megállapodás részleteit nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy Budapest igyekezett akceptálni a jugoszláv kérést, és lőszert ajánlott fel a fémek ellenében. Az ércszállításokra vonatkozó magyar kérés teljesítése azért számított baráti gesztusnak, mert Olaszország, de különösen Németország egyre határozottabban igényt tartott Jugoszlávia egész érctermelésére. 20 A háború kitörése, majd a második bécsi döntés 21 tovább szűkítette mindkét ország mozgásterét. Magyarország feladta Teleki Pál külpolitikájának lényegét, a semlegességet, és 1940. november 20-án csatlakozott a német olasz japán háromhatalmi egyezményhez. Megnövekedett határai mentén egyetlen olyan ország maradt, amely még nem kötelezte el magát Németország mellett, s ez az ország Jugoszlávia volt. Jugoszlávia is kívül tudott
A. Sajti Enikő 9 Revízió, propaganda maradni egyelőre a háborún, meg tudta őrizni semlegességét, igaz, már nem sokáig. A jugoszláviai befolyás megszerzéséért komoly küzdelem folyt egyrészt az ország belső politikai erői, másrészt Németország, Anglia és a Szovjetunió diplomatái, a kulisszák mögött pedig a német, a brit és a szovjet hírszerzés között. 22 Jugoszlávia elvesztette utolsó kisantant-szövetségesét is, Romániát, amikor az 1940. október 3-án felmondta a Balkán-szövetséget és kilépett a de jure egyébként már nem létező kisantantból. A német katonai erők romániai állomásoztatása, az olasz görög háború, az olasz csapatok albániai jelenléte, a németek nyugati hadjárata, Franciaország kapitulációja, Anglia bombázása lehetetlenné tette egy németellenes ellensúly kialakítását. 1940 őszétől pedig már Németország fő törekvése is az volt, hogy a Szovjetunió és Németország közötti köztes térben tiszta helyzetet teremtsen a Szovjetunió elleni hadjárat céljából. Magyarországnak és a balkáni országoknak ekkor már lényegében csak két választási lehetőségük volt: vagy betagolódnak Németország szövetségi rendszerébe, vagy német megszállás áldozatai lesznek. Pál régens az előbbit választotta. 1941. március 25-én Jugoszlávia is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Ez pillanatnyilag nem tűnt rossz kompromisszumnak. Az országra nem hárultak a háborúval kapcsolatos katonai kötelezettségek, ráadásul ígéretet kapott régi álma megvalósulására, Szaloniki (Thesszaloniki) kikötőjére. A németek védelmet ígértek a bolgár, a magyar és az olasz területi követelésekkel szemben is. 1940 ősze és 1941 tavasza között tehát volt pár hónap, amikor, először a két ország történetében más céllal ugyan de közös érdek volt a kétoldalú kapcsolatok szerződéses rendezése. Mint már utaltunk rá, Magyarország határai mentén ekkor Jugoszlávia volt az egyetlen ország, amely még nem kötelezte el magát Németország mellett, Jugoszlávia pedig esélyt látott arra, hogy észak felől blokkolja a határait mindenfelől fenyegető veszélyt. Gróf Csáky István külügyminiszter az Avala jugoszláv hírügynökség igazgatójával 1940. november 11-én folytatott egyórás beszélgetése során ezt így fogalmazta meg: Egyetlen kapcsolatunk a külfölddel Budapest Belgrád Szófia Isztambul. Ha ez a vonal is megszakad, akkor mi is verembe esünk. 23 A fenti előzmények után a magyar diplomácia 1940 októberétől aktuálisnak látta egy szorosabb szerződés megkötését Jugoszláviával. Kedvezően hatottak azok az 1940 nyarától Budapestre érkező hírek, amelyek arról tanúskodtak, hogy enyhült Jugoszlávia elzárkózása a területi kérdések megbeszélése elől. 24 A berlini magyar katonai attasé 1940. július 2-ai jelentése szerint az ottani jugoszláv katonai attasé jelezte, hogy a jugoszláv vezérkar főnöke jelezte: katonai szempontból nem emel kifogást az ellen, hogy a baranyai háromszög, valamint Szabadka és körlete visszaadassék a Magyarországgal való kiegyezés érdekében. 25 Az esetleges területi kompenzáció kérdése Bakách-Bessenyey György követnek a belgrádi kormány egyes tagjaival folytatott informatív jellegű beszélgetésein is felvetődött. Ezzel kapcsolatos jelentései arról tanúskodnak, hogy józanul látta, ez a kérdés milyen problémákat okoz Jugoszlávia számára. Ha ugyanis Jugoszlávia Magyarországnak területi koncessziót ad, mutatott rá, akkor kénytelen lesz azt bolgár testvéreiknek is megtenni, utána pedig hasonló igénnyel jelentkeznének az albánok és az olaszok is, vagyis az engedménnyel maguk indítanák el az ország dezintegrációjának folyamatát. 26 A követ először Miloje Smiljanić külügyminiszter-helyettest kereste fel, akivel, mint írta, személyes viszonyom olyan meghitt és bizalmas, hogy bármelyik téma átbeszélését lehetővé teszi. Smiljanić őszintén beszélt arról, hogy Csehszlovákia felbomlása és Ro-
A. Sajti Enikő 10 Revízió, propaganda mánia megcsonkítása után a jugoszláv hivatalos körök is foglalkoztak azzal a gondolattal, miszerint az újjárendezés keretében előbb-utóbb Jugoszláviára is sor fog kerülni, [ ] s hogy talán kevesebb veszteséggel lehetne a függő kérdéseket megoldani, ha azok rendezését maga Belgrád kezdeményezné. Bakách-Bessenyey azzal folytatta, tőle is több oldalról kérdezték már, mik volnának azok a minimális területi követelések, amelyek révén magyar jugoszláv viszonylatban végleges megnyugvást lehetne teremteni. Ő ezekre a kérdésekre, folytatta, korábban mindig a kormány hivatalos állásfoglalásának megfelelően azt válaszolta, hogy a magyar kormány, noha természetesen örömmel üdvözölne egy jugoszláv részről jövő olyan spontán kezdeményezést, amely a magyar többségű területeket visszajuttatná az anyaországhoz, jelenleg annyira el van foglalva az erdélyi kérdéssel, hogy a magyar jugoszláv viszony rendezése céljából kezdeményezően ez idő szerint nem kíván fellépni. Smiljanić ezután egy esetleges lakosságcsere gondolatát vetette fel. A követ ezt az ötletet a következő szavakkal kommentálta: Sokat gondolkodtam, amit nekem a népességcserével kapcsolatban mondott, de sajnos arra a meggyőződésre jutottam, hogy az általa ajánlott út teljesen járhatatlan, és hogy egy végleges jó viszony Magyarország és Jugoszlávia között csak két módon valósítható meg vagy a magyarlakta területek visszaadása, vagy pedig sorsuk olyan mérvű javítása, hogy azok éppen úgy érezzék magukat és éppen olyan szabadon mozoghassanak, mint az anyaországban. De, tette hozzá rögtön, mivel a határok spiritualizálódása jelenleg utópisztikus gondolat, csak az első lehetőség jöhet számba, azaz a magyarok által lakott területek visszacsatolása. S bár Smiljnić nem részletezte a lakosságcserével kapcsolatos elképzeléseit, a követ azt úgy értelmezte, hogy nyilván a magyarság zömét, a területtel együtt, amelyen le van telepedve, átadják nekünk. Budapest a terület nélküli lakosságcserét eleve elképzelhetetlennek tartotta, legfeljebb a szórványmagyarság esetében tartotta volna célravezetőnek. Bakách-Bessenyey ugyanakkor nem tartotta teljesen légből kapottnak kollégájának azt az ötletét, hogy a két ország területén élő magyar és délszláv lakosság létszámának jelentős eltérése miatt a délszlávokhoz számítanák és kitelepítenék a kárpátaljai ruténeket is. Mint ehhez az ötlethez hozzáfűzte, valóban jobb lenne, ha az ottani határszélen az orosz veszély miatt nem rutének, hanem magyarok laknának. Jelentése végén még megjegyezte, hogy véleménye szerint a jugoszláv külügyminiszterhelyettes inkább presztízs szempontból vetette fel a lakosságcsere gondolatát, de már belátta a területi engedmények szükségességét 27 Pár nappal később, október 11-én a belgrádi magyar követ Aleksandar Cincar-Marković külügyminiszterrel tárgyalt ebben az ügyben. A külügyminiszter megerősítette, hogy kormánya a magyarok lakosságcsere révén történő kitelepítésével kívánja megoldani a kisebbségi kérdést, méghozzá oly módon, hogy a kicserélendő délszlávok létszámába beleszámítanák a kárpátaljai ruténeket is. Minthogy a magyarok erre nem hajlandók, tette hozzá, már beletörődtek a területi engedmények gondolatába is. Ismerik ugyan a magyar kormány területi igényeit, amely, úgy tudják, a Bácskára a Ferenc-csatornáig, a baranyai háromszögre és a Muravidékre terjedne ki, de ők csak a zentai és a topolyai járás lakossággal együtt történő átadásáról volnának hajlandók tárgyalni. Cincar-Marković is azt hangsúlyozta, hogy a kérdés megoldását nem merik kezdeményezni, s bár tisztában voltak azzal, hogy a megegyezés érdekében a magyar kormány eleve mérsékelte területi követeléseit, de még ezzel a mérsékelt terület átadással is lavinát indítanának el. Ezért sem aktuálisnak, sem sürgősnek nem tartják a kérdést. Bakách-Bessenyey röviden így kommentálta a helyzetet: közeli konkrét eredményre számítani nem lehet. A jugoszláv
A. Sajti Enikő 11 Revízió, propaganda külügyminiszter, kormánya utasításának megfelelően, most is azt ajánlotta, hogy a problémát a lakosságcsere és a terület átadás kombinációjával oldják meg. Jelentését a követ végül azzal zárta, hogy a belgrádi kormányra kellene hagyni a kezdeményezést, abban a reményben, hogy a kedvező időpontot nem fogják elszalasztani. Ő, tette hozzá, addig is tovább folytatja Belgrádban az ilyen témájú beszélgetéseket, azzal a céllal, hogy jugoszláv partnerei minél jobban megbarátkozzanak a területi kompenzáció gondolatával. 28 A magyar kormány a következő egy hónapban nem erőltette sem a területi kérdést, sem pedig a kisebbségi jogok kétoldalú szerződésben történő rendezését, amit a jugoszlávok megelégedéssel vettek tudomásul. Az 1940. december 12-én Csáky István magyar, illetve Aleksandar Cincar-Marković jugoszláv külügyminiszter által aláírt magyar jugoszláv barátsági szerződés mindössze három rövid pontból állt: a Magyar Királyság és a Jugoszláv Királyság között állandó és örök barátság fog fennállni, és tanácskozni fognak mindazokban a kérdésekben, amelyek megítélésük szerint kölcsönös kapcsolataikat érinthetik. A harmadik pont a szerződés ratifikációjára és kicserélésére vonatkozott. 29 A barátsági szerződés ratifikálása alkalmával, 1941. február 27-én Teleki Pál miniszterelnök és Bárdossy László külügyminiszter a miniszterelnöki palotában fogadták Cincar-Markovićot. Teleki ez alkalommal így indokolta a szerződés megkötését. Csehszlovákia és Románia esetében, mondta, a magyar közvélemény nem tűrte volna el, hogy még azelőtt építsenek ki velük jó viszonyt, hogy kielégítették volna Magyarország területi követeléseit. Ezzel szemben folytatta megértéssel fogadta nálunk úgyszólván mindenki, hogy Jugoszláviával szemben más sorrendet követtünk, s hogy ebben a vonatkozásban a kölcsönös bizalom s a baráti jó viszony helyreállítására törekszünk, hogy aztán az így megteremtett kedvező légkörben nyúlhassunk hozzá a közöttünk függőben lévő kérdések rendezéséhez. Teleki ilyen függőben lévő, rendezésre váró kérdésnek nevezte a Duna Mohács és Bezdán közé eső szakaszának hajózhatóvá tételét, valamint a magyar kisebbség ügyét. Ez utóbbihoz ugyan hozzáfűzte, hogy általában javult az atmoszféra, több kielégítő intézkedésre került sor az utóbbi időben, ezeket azonban az alsóbb hatóságok nem hajtják végre. 30 Majd a frissen parafált szerződés szellemében átnyújtotta Cincar-Markovićnak a magyar kormány által a délvidéki magyarok orvoslásra váró problémáiról készített jegyzéket. Az átadott jegyszék tételesen tartalmazta annak a 64 községnek a nevét, ahol még nem létesítettek elemi iskolai magyar tagozatot, illetve annak az 54 községnek a nevét, ahol csak formailag létezett ilyen tagozat. Név szerint említette azoknak a magyar tanítóknak a nevét is, akiket büntetésből Dél-Szerbiába helyeztek, s kérte a Vajdaságba történő visszahelyezésüket, illetve felsorolta azoknak a szerb tanítók nevét, akik magyar tagozatokon tanítottak, de nem tudtak magyarul. Teleki a megoldandó problémák között említette még a határszéli ingatlanforgalom jugoszláviai korlátozását, a magyar tisztviselők teljes hiányát az alsó fokú közigazgatásban, valamint a magyarokra hátrányos szövetkezeti törvényt. A jugoszláv külügyminiszter azzal próbált védekezni, hogy a magyarországi délszlávok oktatásügye sem éppen kifogástalan, de megígérte, tolmácsolja otthon a magyar kormány kívánságait. Egyúttal javasolta, hogy a vízügyi kérdéshez hasonlóan szakértői bizottság vizsgálja meg a két országban élő kisebbségek oktatásügyét. Kitért a magyarországi és a jugoszláviai görögkeleti egyház közötti kapcsolatok rendezésére, majd a két fél ígéretet tett arra, hogy kölcsönösen tudományos és irodalmi intézeteket hoznak létre. 31 Teleki ezúttal nem említette a Magyar Párt újjáalakításának ügyét, mivel 1940 novemberétől a jugoszláv hatóságok tudomásul vették, igaz, nem a párt, hanem egy
A. Sajti Enikő 12 Revízió, propaganda egységes kulturális szervezetnek, a Jugoszláviai Magyar Közművelődési Szövetségnek (JMKSZ) a működését. Hivatalos működési engedélyét a JMKSZ kissé később, 1941. január 30-án kapta meg. Werth Henriknek, a Honvéd Vezérkar főnökének a külügyminiszterhez intézett 1940. október közepi jelentése arról számolt be, hogy a délvidéki magyarok ekkor már helyzetük egészen más megoldásában reménykedtek. Mint Werth írta, erős a revizionista hangulat. Nagyban vásárolják a nemzeti színű zászlónak való anyagot, nemcsak magyar, hanem szerb üzletekben is. Férfiak és nők egyaránt magyar ruhákat csináltatnak. Mindenki úgy tesz, mintha csak napok kérdése volna a magyar katonák bevonulása. 32 * Végül a Cvetković-kormány is elvesztette külpolitikai önállóságának utolsó morzsáit. Az ország integritásának megőrzése és a háborús konfliktusból történő kívülmaradás reményében 1941. március 25-én Bécsben Jugoszlávia is aláírta a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozást. Ezzel Magyarország számára értelmét vesztették azok a célok, amelyek elérése érdekében megkötötték a magyar jugoszláv barátsági egyezményt. De a jugoszláv történelem is új utakra tért. Még haza sem ért Bécsből a jugoszláv kormányküldöttség, amikor 1941. március 26-ról 27-re virradó éjjel az angol kormány biztatására katonatisztek egy angolbarát csoportja puccsot hatott végre Belgrádban. A szerb történetírás által ma korai öngyilkosságnak nevezett dilettáns puccs radikálisan megváltoztatta Jugoszlávia nemzetközi kilátásait. Április 6-án hajnalban a jugoszláv fővárost német gépek bombázták megkezdődött Jugoszlávia katonai lerohanása, majd felosztása. Ebben a radikálisan megváltozott, háborús helyzetben került sor a Jugoszláviával szembeni magyar területi követelések érvényesítésére. A Délvidék 1941. április 11-én történt katonai visszafoglalása egyrészt lezárta a területi gyarapodások korszakát, másrészt új koordináták közé helyezte a magyar jugoszláv kapcsolatokat 33 Jegyzetek 1 A magyar külpolitikára általában lásd Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919 1945. Budapest, 1983; Pritz Pál: Magyarország helye a 20. századi Európában a magyar külpolitika esélyei. In uő: Az a rövid 20. század. Történetpolitikai tanulmányok. Budapest, 2005, Magyar Történelmi Társulat, 115 149. o.; Romsics Ignác: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Budapest, 2005, Osiris Kiadó, 11 301. o. Az adott korszakra vonatkozóan pedig különösen Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája 1939 1941. Budapest, 1964, Akadémiai Kiadó; Czettler Antal: Teleki Pál és a magyar külpolitika 1939 1941. 2008, Kairosz Kiadó. 2 Živko Avramovski: Britanci o Kraljevini Jugoslaviji. Godišnji izveštaji Britanskog poslanstva u Beogradu 1921 1938. Knjiga druga (1931 1938). Zagreb, 1986, Arhiv Jugoslavije, Globus, 628. o. Milan Stojadinović 1938. januári berlini látogatása alkalmából kormánya nevében kijelentette, hogy az osztrák kérdést tisztán a német nép belpolitikai ügyének tekinti. Ezt az álláspontját Jugoszlávia több alkalommal is megerősítette. Uo. 3 Ádám Magda: A kisantant és a magyar kisebbségi kérdés. História, 1991. 2 3. sz. 26 28. o.; A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken, 1918 1947. Budapest, 2004, Napvilág Kiadó, 88 97. o.; Hornyák Árpád: A magyar kisebbségi kérdés a magyar kormány
A. Sajti Enikő 13 Revízió, propaganda délszláv politikájában a harmincas években. In Integrációs stratégiák a magyar kisebbség történetében. Szerk.: Bárdi Nándor Simon Attila. Somorja, 2006, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 80 88. o. 4 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) K-64 Küm. res. pol. 1938-16-1371. 5 Magyarország és a kisantant országok közötti kapcsolatokra és tárgyalásokra részletesen lásd Ádám Magda: Magyarország és a Kisantant a harmincas években. 1968, Akadémiai Kiadó. 6 MOL K -64 Küm. res. pol. 1938-16-893. 7 Avramovski: Britanci o Kraljevini Jugoslaviji. Godišnji izveštaji 626. o. 8 Uo. 630., 632. o. 9 A kérdésre legújabban lásd Sallai Gergely: Az első bécsi döntés. Budapest, 2002, Osiris Kiadó. Uő: A határ megindul, az ország nagyobb lesz. 2008, Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Elektronikus változat: http://mek.oszk. hu. /08400/08417 (Letöltve: 2010. 08. 27.) 10 Ezekre a tárgyalásokra Stojadinović utasítására Ivo Andrić jugoszláv külügyminiszter-helyettes hivatalos emlékeztetőt készített az albán kérdésről. Andrić, ez a később Nobel-díjat kapott katolikus szeszélyű bosnyák elme, ahogyan Miroslav Krleža nevezte, két éven át, 1937 és 1939 között töltötte be e tisztséget Stojadinović kormányában. Feljegyzésében azt vizsgálta, hogy az 1937. március 25-én megkötött olasz jugoszláv barátsági szerződés titkos záradékában foglaltakhoz képest, amelyben Jugoszlávia elismerte Olaszország érdekeit Valonában, a jugoszláv külpolitika milyen álláspontot foglaljon el a beljei tárgyalásokon az Albánia felosztására vonatkozó olasz javaslattal szemben. Andrić véleménye szerint a kérdés eldöntésékor abból kell kiinduljanak, hogy mindenféleképpen el kell kerülni Olaszországgal az összeütközést, de azt sem szabad megengedni, hogy Olaszország egyedül foglalja el egész Albániát. Albánia felosztása csak abban az esetben jöhet számításba, írta, ha az elkerülhetetlenül szükséges, és amelynek nem lehet ellenállni, de amelyből annyi hasznot kell húzni, amennyit csak lehet. Csak olyan felosztás tartott volna lehetségesnek, amely maximálisan szolgálta volna Crna Gora és Koszovó stratégiai biztonságát. Bizonyos északi albán területek, illetve Skadar (Shkodër, Shkodra, Scutari) visszacsatolását tartotta volna kívánatosnak. Mivel az újabb albán területekkel 2 300 ezer, főként katolikus albán került volna Jugoszláviához, azt javasolta, hogy a katolikus albánokat asszimilálják, a muzulmán albánokat pedig telepítsék ki Törökországba. Ivo Andrić Albánia felosztására vonatkozó tervezete megtalálható: http://www.27march.net/main.php?pages_id=110 (Letöltve: 2010. 08. 27.) 11 MOL K-64. Küm. res. pol. 1938-16-1266. 12 Uo. 13 Uo. 14 Uo. 15 Uo. 1938-16-1346. 16 Uo. 17 MOL K-74. I. Bejövő számjeltávirat, Belgrád. Bessenyey 1938. IX. 29-én kelt számjeltávirata. 18 Uo. Zágráb. Bartók 1939. VIII. 30-án kelt számjeltávirata. 19 Uo. Belgrád. Bessenyey 1939. I. 15-én kelt számjeltávirata; Živko Avramovski: Britanci o Kraljevini Jugoslaviji 1939 1941. Beograd, 1996, T.3., 54. o. 20 MOL K-74. I. Bejövő számjeltávirat, Belgrád. Bessenyey 1939. X. 9-én és X. 12-én kelt számjeltávirata. Magyarország ekkor Jugoszlávia hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, míg Jugoszlávia Magyarország külkereskedelmében a harmincas évek végén az ötödik helyet foglalta el. Az 1939. év első hat hónapjában az egész jugoszláv ólomkivitel fele Magyarországra irányult. A kereskedelmi kapcsolatokra bővebben lásd Vuk Vinaver: Jugoslavija i Mađarska 1933 1941. Beograd, 1976, Narodna knjiga, 423 433. o. 21 Részletesen lásd L. Balogh Béni: A magyar-román kapcsolatok 1939 1940-ben és a második bécsi döntés. Csíkszereda, 2002, Pro-Print Könyvkiadó. 22 A németek egyik fontosabb hírszerzési hadállásukat a német kisebbség tagjai között építették ki. Egyik legsikeresebb rádióállomásuk Újvidéken működött, amelyet Janko Sep német
A. Sajti Enikő 14 Revízió, propaganda népcsoportvezető működtetett. Az angol titkosszolgálat központja, amelynek fontos szerepe volt az 1941. március 27-ei németellenes puccsban, a trepčai bánya volt. Itt dolgozott mérnökként a brit SOE (Special Operation Executive Speciális Hadműveleti Szervezet) későbbi jugoszláviai vezetője, a háború alatt a csetnikek katonai tanácsadója, Stanly William Baily. Tito, a jugoszláv kommunisták vezetője Moszkván és Isztambulon keresztül tartotta a szovjet hírszerzéssel a kapcsolatot. A szovjetek Zágrábban működtették legsikeresebb rádióadójukat, Josip Kopinić segítségével. Vö. A. Sajti Enikő: Josip Broz Tito. In Polonyi Péter: Mao. A. Sajti Enikő: Tito. Budapest, 2000, Pannonica Kiadó, 227 228. o. 23 Aprilski rat 1941. Zbornik dokumenta. Knj. 1. Dokumenti mart 1938 decembar 1940. Beograd, 1969, Odgovorni urednik Fabian Trgo, 303. sz irat, 902. o. 24 A Magyarország és a kisantant-államok között 1937-ben kezdődő tárgyalások során egyedül a jugoszláv határok garantálásának kérdése vetődött fel. 25 MOL K-63 Küm. pol. 1940-16/7-3700. 26 Uo. 27 Uo. 28 MOL K-64 Küm. res. pol.1940-16-754. 29 Halmosy Dénes: Nemzetközi szerződések 1918 1945. Budapest, 1983, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 505. o. 30 A délvidéki magyarok helyzetére a harmincas években lásd A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség 79 107. o. 31 MOL K-64 Küm. res. pol. 1941-16-85; MOL K-28. A miniszterelnökség kisebbségi osztályának iratai. 1941-F-20119. 32 MOL K-63 Küm. pol. 1940-16/7-5775. 33 Erről részletesen lásd A. Sajti: Impériumváltások, revízió, kisebbség 153 416. o. Az 1944 utáni korszakra Ripp Zoltán: Példaképből ellenség. A magyar kommunisták viszonya Jugoszláviához 1947 1948. In A fordulat évei, 1947 1949. Szerk. Standeisky Éva Kozák Gyula Pataki Gábor Rainer M. János. Budapest, 1998, 1956-os Intézet, 45 62. o.; A. Sajti Enikő: Bűntudat és győztes fölény. Szeged, 2010. 65 337. o.
Limes 15 Revízió, propaganda Valastyán Balázs Vártunk, jöttetek! Éljenek a magyar honvédek! Elmentek a barbárok és bejöttek a tatárok 1 Társadalmi hangulat és a Délvidék visszacsatolása A Délvidék visszacsatolása kapcsán a magyar történeti szakirodalomban elsősorban hadtörténeti, illetve politikatörténeti munkák születtek, a társadalomtörténetre, mentalitástörténetre vonatkozóan még nem készült összefoglaló munka. Tanulmányomban ezért az utóbbi vonatkozásokat vizsgálom. A Délvidék visszafoglalását két, különböző forrás: a honvédség propagandaszázadának jelentései, valamint a szegedi törvényszék büntetőperes iratai segítségével kívánom bemutatni. Ezek közül két forrástípust használtam fel: az ún. kormányzósértési perek, továbbá a magyar állam és nemzet elleni tevékenység iratait. A perek jogi alapját az 1920. évi I. törvénycikk szabályozta. Ez az 1913. évi XXXIV. törvénycikkre nyúlt vissza, amely a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról, annak jogi következményeiről határozott. 2 E dokumentumokon keresztül a visszacsatolással kapcsolatos életérzés, hangulat két pólusa ragadható meg: a propagandaszázad jelentéseiben a hivatalosan elvárt, tudatosan felépített, feltétel nélküli lelkes hangulat tükröződik, a büntetőperes iratokban viszont a kritikus, úgy sem lesz jobb nézőpont ragadható meg. E források javarészt a magyar lakosság véleményét tükrözik, a délszláv lakosság hangulata rajtuk keresztül nem ragadható meg. A szerbek revízióval szembeni valóságos és potenciális kritikáját ugyanis nem kormányzósértési perekkel, hanem más eszközökkel kezelték: a jugoszláv telepeseket például kitelepítették. Közvetlenül a visszacsatolás után pedig ún. szűrőgyűjtő internálótáborokba zárták a magyar nemzethűségi szempontból ellenségesnek tartott társadalmi csoportokat: a csetnikeket ez a betelepített szerbek, a dobrovoljácok szinonimája volt, a szabadkőműveseket és a kommunistákat. * Mint ismert, Budapest három feltételhez kötötte a magyar csapatok megindulását Jugoszlávia irányába: az önálló Jugoszlávia megszűnése; a jugoszláviai magyarok üldözése; katonai-politikai vákuum keletkezése a térségben. 3 Mivel a magyarokkal szemben nem történtek atrocitások a Délvidéken, így a Bárdossy-kormány az önálló Horvátország létrejöttében találta meg a kellő okot az akcióban való részvételre: a miniszterelnök az április 10-i minisztertanácson kijelentette, hogy Jugoszlávia megszűnésével érvényét vesztette
Valastyán Balázs 16 Revízió, propaganda az előző év végén megkötött örökbarátsági szerződés. 4 1941. április 11-én megindult a magyar támadás Jugoszlávia ellen: Horthy hadparancsára 5 a 3. magyar hadsereg és a gyorshadtest csapatai átlépték a magyar jugoszláv határt. 6 Kádár Gyula aki résztvevője volt a délvidéki bevonulásnak visszaemlékezésében megörökítette az eseményeket. Miután elérték Katymárt, írja, a községtől nyugatra egy kilométer széles arcvonalban a IV. hadtest, tőle keletre, ugyancsak egy kilométer szélességben az I. hadtest seregtestei csoportosulnak a támadáshoz. 7 Véleménye szerint ez a felállás alkalmatlan volt a támadásra, sőt egyenesen arra utal, hogy egy jugoszláv támadás nagy károkat okozhatott volna a magyar honvédségnek. A tüzérségi tűz megkezdése után, de még az általános támadás megindulása előtt telefonon értesítették a hadtestparancsnokságot, hogy egy kerékpáros zászlóalj ellenséges erővel nem találkozva, elérte Őrszállás községet. 8 Kádár még hozzáteszi: a semmit rohamoztuk volna meg, ha ez a telefonjelentés nem érkezik. [ ] A hadsereg-parancsnokság távolfelderítés nélkül, vaktában intézkedett [ ], a csapatok járőrei ha egyáltalán kiküldték őket hamis adatokat jelentettek. 9 Emellett utal arra is, hogy a magyar csapatok összehangoltsága elégtelen, a vezérkar vezetői képességeit megkérdőjelezte, s véleménye szerint csak az a vigasztaló, hogy ellenséges tevékenység nincs. 10 A honvédség propagandaszázadának jelentései ezzel szemben hevesnek és küzdelmesnek írják le a délvidéki harcokat, illetve a bácskai erődvonal áttörését. A támadás előkészítése során írja az egyik tudósító a határmenti községek házai csak úgy ontották a harcra készülő katonákat [ ] az Alföld szívétől egészen a volt Jugoszlávia határáig egyetlen hosszú sor katona volt [ ] a sok délfelé tartó út. 11 A tudósításban a támadásról mindössze két mondat szerepel, azok is általánosságokat említenek. Ebből is leszűrhető, hogy komoly katonai esemény néhány esettől eltekintve nem történt a bevonulás során. A tudósító konklúzióként megállapítja, hogy a szerb erődvonal áttörése, ami nem volt könnyű feladat, sietteti az összetákolt Jugoszlávia teljes összeomlását, valamint a magyar szervezettség, kitartás, türelem és erő eredményeként a Bácska áldott termőföldjének egy része[ ] visszakerült magyar kézre, mintegy húsvéti ajándékul 12 A jugoszláv hadsereg helyett az előrehaladást elsősorban az időjárás nehezítette. A leírásokból kiderül, hogy 1941 áprilisában rendkívül változékony volt az idő: az égbolton áprilisi tréfát játszik a természet: az egyik percben kerek arccal, vidáman nevet a tavaszi nap, másikban pedig fekete felhőfoszlányok rohannak végig az égbolton és fergeteges havazás tódul belőlük a földekre. 13 Ilyen időben a szekerek is agyig süppednek a sárba [ ], kórusban cuppog benne a bakák bakancsa s a lovak is csak nehezen birkóznak vele. 14 Ennek ellenére oldja fel az időjárás okozta sötét képet a tudósító a magyar katonát szereti a magyar föld: elrejti minden elől, ami árthatna neki. 15 Komolyabb katonai összecsapásra a bevonulás során csak Petrőcénél (Bački Petrovac) került sor. Itt a szerb reguláris csapatok, utolsó erejüket összeszedve, harcba kezdtek. A magyar honvédeket pusztító erejű, ellenállhatatlan orkán -ként említi a tudósító, akik percek alatt megtörték a szerbek ellenállását. Az összecsapásnak 65 magyar halottja, 212 sebesültje volt. A szerbek veszteségeiről nincsenek pontos adatok, a fent idézett jelentés szerint 38 tiszt fogságba esett. 16 A több évtizedes nemzeti kiszolgáltatottság ellenhatásaként már a bevonulás előtt megjelentek a magyar sajtóban a mindenre elszánt csetnikekre 17 vonatkozó, túlfűtött hangulatú cikkek. 18 Ez alól természetesen a propagandaszázad tudósítói sem képeztek kivételt, már az első jelentésekben szerepelnek az ún. komitácsik. 19 Kik tartoztak a
Valastyán Balázs 17 Revízió, propaganda komitácsi és a csetnik fogalmai alá? A tudósító így fogalmaz: a csetnikeket a magyarság elleni féktelen gyűlölet, bosszúszomj és halálos eskü 20 vezérli, akik eleve a magyarság elleni gyűlölet miatt léptek be a jugoszlávok halállégióiba, 21 a csetnik szervezetekbe. E gonosz elemek leírását így folytatja: az ember nem akar hinni a szemének, amikor látja azt a társadalmi kaleidoszkópot, amelyet a városházára vezetett csetnikek tömege nyújt. 16 éves gyermek, elvadult arcú, dél-szerbiai hegyekből belopakodott legények, manikűrözött kezű városi urak [ ], öregasszonyok, kezükben puskával, suhancok és pantallós emberek revolverrel, rosszarcú férfiak és ismét gyermekek géppuskával. 22 Vagy: a tagokat rendes katonai szolgálatuk alatt főleg alkoholistákból, erkölcsileg fogyatékos és elvetemült emberekből válogatták össze. 23 Ezeket az embereket a visszavonuló szerb katonaság [ ] fegyverrel, lőszerrel, sőt élelemmel és pénzzel is bőségesen ellátva hagyta hátra 24 olvashatjuk. Csetnik szervezetek valóban léteztek. Szervezetük, a Csetnik Egyesület (Udruženje četnika za slobodu i čast otadžbine) az 1930-as évek során két részre, egy németbarát, illetve egy angol orientációjú csoportra bomlott. Valóban tervbe volt véve a háborúba történő bevetésük, de csak mint a reguláris hadsereg mellett működő, egyfajta kiegészítő gerilla-erőként. Mint már utaltam rá, a jugoszláv hadsereg szinte semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni a Wehrmacht ellen, és néhány nap alatt összeomlott, így a csetnikek bevetésére sem került sor. 25 A városokban tartózkodó csetnik csapatok valóban lövöldöztek a bevonuló magyar katonákra, ezzel azonban minimális veszteséget okoztak a honvédségnek, a sajtó számára viszont jó alkalmat kínáltak a szerbellenes propaganda kifejtésére. A délvidéki városokba történő bevonulás hasonlóan a felvidéki vagy az erdélyi 26 bevonulásokhoz a lakosság eufóriáját, a hazatérés örömét váltotta ki. Érdekes színfoltja volt a Délvidék visszatérésének Hadfy Hermann Horthy Miklósnak dedikált szerzeménye, a Délvidéki induló, mely így hangzott: Szabadka, Zombor, Újvidék, Honvédsereg virágra lép. Visszatért most szent határunk, Ősi földet jár a lábunk, Szívünkben öröm ég! Új hajnal fénye virradt ránk, Nagyobb lett újra szent hazánk. Visszatért szép Délvidékünk, Visszaadta Horthy nékünk, Vigyázott mireánk! 27 A bevonulás ünnepélyes külsőségek között zajlott le, amelyből most csak néhány esetet idézünk a propagandaszázad tudósításai alapján. Doroszlón (Doroslovo), amely tiszta magyar község, mindenki az utcán. A népviselet pompásabb, színesebb, mint bárhol másutt ezen a vidéken. [ ] A honvédség öröme leírhatatlan, mindenki otthon érzi magát és mindenkit édes testvérként fogadnak. Erdélyben sem volt boldogabb falu, mint Doroszló. A hangulatra jellemző, hogy az első nap reggelig állt a bál, azután érvénybe lépett a szesztilalom és megkönnyítette a pihenést a honvédeknek 28
Valastyán Balázs 18 Revízió, propaganda Szabadkán a lakosság közvetlenül a magyar offenzíva megindulása után megkezdte az előkészületeket a honvédek méltó fogadására. Vujkovics Péter például háza falára a következő feliratú vásznat feszítette ki: Vártunk, jöttetek! Éljenek a magyar honvédek! 29 Az emberek éjjel az utcára vonulva várták a magyar katonákat, voltak, akik sírva fakadtak, ismeretlen emberek összecsókolóztak és boldog mámorban összeölelkeztek. 30 Szinte minden házra kikerült a nemzetiszínű lobogó, több helyen azonban megfelelő anyag híján húsvéti tojásfestékkel megfestett zászlót tűztek ki. 31 Az első honvédeket a polgármester mellett a magyar olvasókör, illetve a magyar katolikus kör elnöke köszöntötte. A magyar csapatok parancsnoka beszédében biztosította a magyar lakosságot arról, hogy nem fog még egyszer előfordulni az, hogy ezen a földön idegen csizmák tapossanak. 32 A tudósítás kitér a Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló húsvéti számában lehozott, bevonulásról szóló cikkre is. Eszerint: Magyarságunk számára diadalmasabb feltámadást nem hozhatott volna a Húsvét. [ ] Szegények lettünk, szétszóródtunk, de magyarságunkban, lélekben egyek, törhetetlenek maradtunk. [ ] Szabadka magyar lakossága örömünnepet ül. Szabadka mindig magyar város volt és az is marad. 33 Az öröm valós ünnepeit azonban gyakran árnyékolták be a csetnik lövöldözések és az azt követő megtorlások. A csetnikek szabadkai jelenlétéről már közvetlenül a bevonulás után is születtek jelentések, 34 de nagyobb szabású akciójukra csak Szabadka ún. feltámadási ünnepén került sor (1941. április 12.). A Szabadság téren összegyűlt tömeget kezdték el lőni a környező épületek padlásain elrejtőzött szabadcsapatosok, de a derék magyar honvédek rövidesen harcképtelenné tették őket. 35 Ugyanezen a napon lett egy másik, ugyancsak csetnikek által kezdeményezett lövöldözés áldozata Tusa István és Almássy Zoltán gimnáziumi tanuló. 36 A honvédeket, a szabadkai bevonuláshoz hasonlóan, a délvidéki magyar lakosság könnyes, meghatott öröme fogadta Zomborban is. A város főútvonalának két oldalán az ünneplő tömeg sűrű sorokban sorakozott fel. Ezt a fogadási ünneplést szakította félbe egy korabeli felvételen is megörökített csetnik lövöldözés a városban, mely pontosan nyolc órakor, valószínűleg megbeszélt jelre indult meg. A főutca egyik házának padlásán csetnik- géppuska kattogott, a városháza előtt több kézigránát robbant, mire a szerb templom összes ablakából megindult a géppuskatűz. 37 A magyar katonákat meglepetésszerűen [ ], de nem készületlenül érte a támadás, és a sötétben és az idegen terepen is pompásan tájékozódó honvédjárőrök 38 hamar felszámolták a csetnikek támadó csoportját. A korábban már idézett Kádár Gyula így emlékezett vissza a lövöldözésre: Amint az udvarra érünk, nekünk szalad egy zombori magyar, és izgatottan mondja, hogy az egyik utcában sétáló magyar katonát padláson elbújt csetnikek agyonlőtték. [ ] Alig fejezi be, több irányból élénk puska- és géppuskatűz hallatszik, a villanyvilágítás kialszik, teljes sötétség. [ ] Figyelem a lövések zaját; inkább saját fegyverek hangja. [ ] A következő történt: A jugoszláv»csetnik«-szervezet kb. 45 50 fiatalt hátrahagyott a városban. Ezek fegyverrel és lőszerrel ellátva padlásokon bújtak meg. A sötétség beálltával lövöldözni kezdtek járó-kelő katonákra, de inkább a levegőbe. Ettől a mi alakulatainknál pánik keletkezett. A saját legénység nyilván már alkoholhoz is hozzájutva ugyancsak vaktába lőtt. A szakasz- és századparancsnokok vagy nem voltak a körleteikben, vagy éppen olyan hitványan meghúzódtak, mint a hadtestparancsnokság, és semmit nem tettek a lövöldözés beszüntetésére. A cél nélkül leadott lövések a város másik végén csapódtak be, az ott elhelyezett legénység»abból az irányból lőnek a csetnikek«-alapon