EGY ÉVSZÁZADOS PER A GÖRGEY-KÉRDÉS TEGNAP ÉS MA ANTALL JÓZSEF Élet-halál kérdéseket érintő vádak, bűnné nőtt hibák tódulnak agyunkba, ha nevét kiejtjük. Ócsárló és elismerő szavak, igazságtalan vádak és még igazságtalanabb védőbeszédek: ez a Görgey-kérdés. Több, mint egy évszázad távlatából is a tegnap élő ellentéteiként izzó viták, valódi haragot kiváltó összecsapások az igazságért vagy a vélt igazságért! A történelmi drámák könnyen teszik izzóvá a színpadot: Katona Bánk bán-ja vagy a könyvből Barabás Miklós (1810 1898): Görgey Arthur honvédtábornok. Krétarajz, természetről", 1849. (Magyar Történelmi Képcsarnok)
színre lépett és a világtörténelmet felidéző Madách Ember tragédiája. Van-e ezeknél nagyobb hatású alkotása a magyar drámatörténetnek? Aligha véletlen, hogy a korunk nagy kérdéseire választ kereső modern alkotások között, amelyek az elmúlt két évtizedben megragadták a magyar közönséget Illyés Gyula Fáklyaláng-ja és Dózsá-ja, Németh László Széchenyi-je és most az Áruló, az elsők között szerepel. A tegnap a ma emberéből csak akkor vált ki szenvedélyt, ha a múlt nagyon mélyen gyökeredző, legbenső érzéseit érintő, a nemzet alapvető sorskérdéseit feszegető korszakát (és szereplőit) idézi fel előtte. Személyisége Kevés olyan alakja van a magyar történelemnek, akinek személyisége annyit foglalkoztatta volna a történészeket, mint éppen Görgey Artúré. Jobb sorsra érdemes, a nagy folyamatokat boncolgató historikusok is pszichológussá csapnak fel a kedvéért, vizsgálgatják jellemét és lelkivilágát, cinizmusa mélységét vagy éppen a cinikus álarc mögé bújt romantikus lelkét. Drámája nem csak koráé (és nem csak Kossuth-tal), hanem saját belső drámája is, amit önmaga vívott meg. Történészek, írók és színészek, hol Mephisto ördögi arcát kényszerítik rá, hol pedig kappanhangú biberachi cselszövőt faragnak belőle. Érződik ez a Fáklyaláng különben nagyszerű szerepének teljes félreértésével is, amit a színész (és a rendező) mélyebb szerepformálása talán kijavíthatott volna a mostani felújításban. Görgey személyisége valóban nem mindennapi életút eredménye és meghatározója egyszerre. Már a társadalmi háttér sem a szokványos. Atyja révén a XIII. századig vezetheti vissza családfáját. Kiváló katonák, közéleti férfiak kerülnek ki a német és szlovák anyanyelvű Szepességben élő nemesi famíliából. A büszke család azonban nem bocsátotta meg atyjának, hogy egy lőcsei polgárleánnyal kötött házasságot, amit csak keserűbbé tett a család további anyagi romlása. Ez a társadalmi szituáció, ami a legellentétesebb típusokat teremtheti meg: forradalmárokat és elnyomókat, visszakapaszkodó akaraokokat vagy éppen világfájdalmas meghasonlottakat. Görgey Toporczon a család ősi fészkében látta meg a napvilágot 1818. január 30-án. Nem készült katonának, hanem családja anyagi helyzete fogadtatta el a 14 éves fiúval a tullni utásziskola ingyenes helyét. Előiskolája pedig a 60. gyalogezred hadapród élete volt. A császár kabátját viselte és kilenc esztendeig nem látta szülőföldjét ezt nem ok nélkül említjük és a legkisebb testvérét. Nem volt pénze arra sem, hogy a szünidőre hazautazzék. Édesanyja még előbb, atyja pedig 1843-ban elhunyt. Érzékeny, önmagával igen sokat foglalkozó gyerekember volt, aki hihetetlen önfegyelemmel viselte a rákényszerített katonai drillt. Tele volt szeretet utáni vágyódással, hazája és családja, különösen legkisebb öccse, István iránt, aki később szinte elfogódott testvérdühvei állt bátyja oldalán. Határozott életcélok és melankolikus hangulatok egyaránt jellemezték az ifjú Görgeyt. Az érzékenység keménységgé, a sérelmek, a visszafojtott vágyak elszántsággá és büszkeséggé, gyanakvássá és féltékenységgé érlelődtek. Éles kritikai érzéke mindent és mindenkit, de elsősorban saját tetteit vette vizsgálat alá. A külvilág szemében sikernek tűnhetett, hogy 1837-ben a nemesi testőrség hadnagyává nevezték ki. Bécs sokat jelentett életében, tovább is képezhette magát a katonai tudományokban, azonban mégsem volt elégedett a sorsával. Egyelőre még a katonai pályán keresett magának újat, kérte a Nádor-huszárokhoz való áthelyezését, ami 1842-ben meg is történt. A Felső-Ausztriában, majd Csehországban állo-
másozó jászkun huszárok között még inkább szükségessé vált az igazán meg sem tanult, a katonaiskolában elfelejtett magyar nyelv elsajátítása. A megújhodás, a nemzeti és társadalmi átalakulás szelleme megérintette a császári garnizonban tengődő Görgeyt is. Salzburgban, 1842-ben kelt öccsének írott leveléből azonban még a szigorú logikájú, módszeres gondolkodású, érzelmeit a hideg ész ellenőrzése alá helyező férfiú szólal meg: Légy szigorúan igazságos politikai hitvallásod megválasztásában... Népedet, hazádat ne mint hazafi ítéld meg: elébb ítéld meg a világpolgár szempontjából: csak akkor tűzze a patrióta maga elé a czélt. Csak így kerülheted ki az egyoldalúságot, mely nem egy hazánkfiát törekvésének tisztasága daczára, törzsalakká silányított. " De ugyanebben a levélben megnyilatkozik odaadása magyar legénysége iránt, akiknek sorsát könnyebbé igyekszik tenni. Igazi vonzódása, tehetsége és alkata azonban a tudományokhoz, még pedig a matematikához és a természettudományokhoz vonzották. Prágában ért meg véglegesen elhatározása, hogy szakít a katonasággal. A katonai alárendeltségtől való csömöre, honvágya és szerelme, valamint a katonai eskü és a hazafiság, sőt az egyéni meggyőződés követésének vágya motiválta lépését (1845). Rövid magyarországi látogatása után visszatért Prágába és beiratkozott ez egyetem kémia szakára, ahol Redtenbacher tanítványa lett. Kölcsönösen nagy megbecsüléssel voltak egymás iránt. Tanulmányaiból nemcsak a kókuszdióolajról írott pályadíjat nyert dolgozata, a laurilsav felfedezése, hanem természettudományos logikája, exakt kísérletező szelleme, amelynek ugyan előbb sem volt híján, tanúskodik sikeréről. Újra egyenruhában Amikor a forradalmi Európa tűzcsóvája lángra lobbantotta a Monarchiát is, Görgey hazafelé tartott ifjú nejével, a francia származású Auboin Adéllal. Pesten bemutatkozott az új közoktatásügyi miniszternek, Eötvös Józsefnek, aki szívélyesen fogadta a kémiai tanárságra pályázó egykori huszártisztet. Egyelőre azonban hazatért szülőföldjére, ahol a család megmaradt földjén a gazdálkodással is meg akart próbálkozni. De az események közbeszóltak! A győztes márciusi forradalom ütésétől magához térő Bécs egyre határozottabban készült a visszavágásra, a szabadságharc vállalása egyre elkerülhetetlenebbnek látszott. A nemzetőrség és a honvédség szervezése nemcsak a lelkes civileket hívta zászlaja alá, hanem a szakképzett, a császári szolgálatot korábban elhagyó tiszteket is. Felajánlotta katonai szolgálatait: a győri 5. honvéd-zászlóaljhoz nevezték ki júniusban, majd századossá, 1848 augusztusában pedig őrnaggyá léptették elő. Szervezőkészsége és erélye nehezen viselte a lelkesedéssel jól megférő tehetetlenséget a hadseregszervezésben. Szerepet játszott a szeptemberi válság idején az önkéntes nemzetőrség szervezésében is. Előbb csak a megyei szervezetek, később azonban a Honvédelmi Bizottmány is megismerhette véleményét. Híre bejárta az országot, amikor Csepel szigeten elfogatta és halálra ítélte az áruló Zichy Ödön grófot. Erélye a radikálisokat is mellé állította, a tétovázó hadseregben benne látták a jövő emberét. Nem váratott sokáig Kossuth hívó szava sem. Népszerűséget szerzett neki az ellenség ozorai fegyverletétele is, amely azonban elvetette Perczel és közte az ellentétek magvát. Görgey, most már ezredes, 1848. október 11-én találkozott Kossuthtal, akinek bizalmasaként utazott Móga táborába, a titokban tartott, de aláírt tábornoki kinevezéssel. Jellasics kiverése után elmulasztották a forradalmi Bécs megsegítését.
De amikor rászánták magukat, már késő volt. A schwechati csatában súlyos vereséget szenvedtek. Görgey bátorsága azonban megragadta Kossuthot és rábízta a feldunai sereg parancsnokságát. Vaskézzel fogott a sereg újjászervezéséhez. Kossuthtal való kezdeti egyetértése lassan nézetkülönbséggé változott. De nem abban, amit nem egyszer hangsúlyoztak, hogy Görgey vakfegyelmet" követelt és kegyetlenül bánt katonáival. Kossuth Görgey iratai között található levele, amelyben a fegyelem minden eszközzel való helyreállítására bíztatja már 1848 őszén, ezt távolról sem tenné az ellentétek forrásává. Annál kevésbé, mivel Görgey értett ahhoz, hogy vezér módjára katonái halványává" tegye magát, akiben bíznak és akinek követik a parancsait. Különben aligha maradhatott volna a szabadságharc egész ideje alatt saját serege a legfegyelmezettebb, legkevesebb szökést és rendbontást mutató hadtestek egyike. Az ellentét forrása a visszavonulás volt. Görgey a hiányok pótlását, felszerelést és fegyvert kért. Eltávolította az alkalmatlannak vélt elemeket, értéktelennek minősítette a forradalmi guerilla-csapatokat és politikus tiszteket. Kossuth pedig csak egy kis sikert" kért, mert joggal félt az állandó visszavonulás demoralizáló hatásától. Görgeyben ellenszenvet ébresztett, hogy a polgári vezetés messziről ad tanácsot, nem ismerve a tényleges katonai helyzetet. Kossuth viszont a politikus szemével, a közvélemény hangulatának ismeretében kívánta a sikert, az összeomlás érzésének elkerülését. Külön fokozta a nehézséget, hogy Windischgrätz, novemberben, a császár nevében hívta át a másik oldalra a tiszteket és árulásnak minősítette küzdelmüket. A nagy dilemma, amely még annyi ellentmondást eredményezett a honvéd seregekben, igen éles formában vetődött fel. A király nevében, az alkotmány védelmében harcoltak Bécs ellen. Átmenetileg könnyített lelkiismeretükön V. Ferdinánd letétele, így legalább Ferenc József trónra lépésének visszautasításával, a megkoronázott uralkodóhoz való hűségre hivatkozva lehetett szemben állni a decemberben trónra lépő új császárral. Windischgrätz decemberi támadása után Kossuth állandó támadást és ellenállást sürgető levelei, katonai tanácsai ellenére Görgey egyre hátrált Pozsony, majd Győr feladásával. Ezzel szemben Perczel, aki függetlenítette magát Görgeytől, szembeszállt a túlerővel és Mórnál vereséget szenvedett. Ezért Görgeyre hárította a felelősséget, aki szándékosan hagyta volna veszni. Ezzel már meg is született a Görgey elleni vádak egyik legsúlyosabbika, noha ma már elmarasztalói is inkább a közös felelősséget hangsúlyozzák. Az osztrák seregek közeledése menekülésre kényszerítette az országgyűlést és a kormányt, amely 1848. december 31-i ülésén elhatározta Debrecenbe történő áttelepülését. Közben pedig Batthyány Lajos vezetésével közötte Deák Ferenccel békeküldöttség ment Windischgrätzhez. A békeajánló küldöttség átengedése a frontvonalon, a parlament és a kormány menekülése Debrecenbe keserű hangulatot, a katonák megcsalatásának érzését keltette a hadseregben, amit Kossuth ellenségei még ki is használtak a közhangulat megrontására. Pesten összeült (1849. január 3.) a haditanács, amelyen a már Debrecen felé tartó Kossuth tervét, a hadseregnek a Tisza-vonalra való koncentrálását elvetették és helyette Görgey javaslatát fogadták el. E szerint Perczel a Tiszánál fedezi a kormányt, míg ő a Duna bal partján észak felé vonul és az osztrákok hátát fenyegetve, magára vonja a figyelmüket... A tárgyalni akaró és menekülő politikusokkal szemben elégedetlenkedő katonák, a vereséget sejtő kishitűek távozása arra késztette Görgeyt, hogy kiadja január 5-én kelt váci kiáltványát. Ebben kijelentette, hogy a király által szentesített törvényekért küzd, ellenszegül a belső republikánus törekvéseknek, csak a felelős hadügyminisztertől fogad el utasítást és csak olyan egyezkedést fogad el, amely az alkotmányt és a hadtest becsületét biztosítja. Ezzel megmentette tisztikara egységét, de szakadékot teremtett maga és a debreceni kormány között, amellyel
egy időre a kapcsolata is megszakadt. Kossuth hamarosan válaszolt Görgeynek, amiben éles szemrehányással illette a polgári kormánnyal szembeszegülő katonát. A visszavonuló, a móri vereséget okozó vádak mellé újabb súlyos vádpont csatlakozik: a váci proklamáció. Az előzőek katonai jellegűek, amelyben a minden erőt felhasználó, sikert kívánó politikai vezetés állt szemben a metodikus katonával, most azonban a politikus Görgey hangját ismerték fel. Kétségtelen tény és ezt el kell ismernünk, hogy a váci nyilatkozat kiadására Görgeyt serege felbomlásának megakadályozása kényszerítette. De az is biztos, hogy a nyári lelkesedésben fogant, mindeme elszánt katona a válság napjaiban egyre határozottabban fogalmazta meg saját politikai álláspontját, ami kétségtelenül éles elkülönülést mutatott a Madarász Lászlóék republikanizmusától, szemben állt Kossuth prezidenciális kormányzatával. Görgey ragaszkodott az 1848-as törvényeken alapuló alkotmányos monarchiához. Politikai hitvallásában alkotmányjogi felfogásában tehát azoknak a politikusoknak az álláspontját tartotta fenn, akik tulajdonképpen a szeptemberi vagy a decemberi válaszúton: a visszavonulást választották. Ezért keresett vele később kapcsolatot a békepárt és ezért tették meg később hívei 67 előfutárának is. Görgey politikai állásfoglalása alkalmas volt a dinasztikus tisztikar megnyugtatására, azonban tévesen tekintenénk valamiféle józan reálpolitikának Kossuthékkal szemben. A sors iróniája, ez a kompromisszum is csak fikció volt, mert Bécs nem akart ezen az alapon megegyezést. Jól mutatja ezt Windischgrätz megbízottainak az önállóság lényegét elvető ajánlata, amelyet Görgey elutasított. A pálya csúcsán A váci nyilatkozatot Bécs és Debrecen egyaránt egyezkedőbbnek értékelte a valóságosnál. Visszavonulása a Felvidéken, a bányavárosokon keresztül téli hadjáratként" vonult be a történelembe. Görgey elfogult bírálói sem tagadják, hogy kitűnő taktikai érzékkel az ellenség jelentős részét lekötötte, elenyésző veszteséggel seregét harcedzetté téve és kiképezve oldotta meg feladatát. De az is igaz, hogy a legnagyobb megpróbáltatásoknak és veszélyeknek tette ki katonáit. Ugyanakkor a szabadságharc elvéreztetésének szándékát, a kormány kiszolgáltatását a kisebb erőkkel védett Alföldön, ezt is a vádak közé sorolják. Terve sikerét, amivel jelentős katonai erőt biztosított a nagy sikerű tavaszi hadjárathoz, valamint az osztrák támadás elmaradását, csak osztrák hibának tulajdonítják. A Görgeyvel szemben hangoztatott eléggé meg nem alapozott vádak között gyakoriak az ellenség közötti hírekre, reményeikre való hivatkozás. Ez azonban még nem bizonyíték arra, hogy a bukás elősegítése lett volna a célja, saját személyének a kedvező helyzetbe hozása. A Tisza középső szakaszánál összevont seregek élére a Párizsból 1849 elején Teleki László közvetítésével ide érkezett Dembinszky tábornokot állította. A meginduló seregek az öreg lengyel generális vezetése alatt Kápolnánál kudarcot vallottak. Ellentétben Bem kiváló tulajdonságaival, alkalmatlan volt a kijelölt szerepre. Külön sértette a tisztikar önérzetét, hogy a két legnagyobb seregtest élén idegen vezér állt, ami a tiszafüredi tiszti zendülésre vezetett. Kossuth személyes közbelépése után sem tehetett mást, mint a vezetést ideiglenesen a rangidős Görgeyre bízta. Később mégis Vetter alá rendelte, aki azonban kudarcai és a személyes támadások miatt lemondott és március 30-án a tényleges vezetés ismét a helyettes főparancsnokká kinevezett Görgey kezébe került. Kossuth és Görgey bizalmatlan volt egymással szemben. Ez a kölcsönös vádaskodások, még inkább környezetük mesterséges hírvivése követkéz-
tében még csak fokozódott. De a Görgey körüli huzavona, az egyértelmű leváltás vagy határozott kinevezés elmulasztása, csak ártott magának a szabadságharcnak. Egy időre azonban ez már a dolgok rendje javult kettőjük viszonya. Jól mutatja ezt az is, hogy a trónfosztást kimondó Függetlenségi Nyilatkozat (1849. április 14.) sem okozott még végzetes szakítást, pedig hatásától az offenzíva közepette joggal féltette Görgey a vegyes összetételű tiszti kar hangulatát. A győzelem harmóniát teremtett. Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Gödöllő jelzik a tavaszi hadjárat sikereit, amelyben Görgeynek vitathatatlan szerepe volt. Innen vezetett az út Vác és Nagysalló irányába, amely megnyithatta volna az utat Bécs felé. Görgey azonban Kossuth-tal egyetértésben a körülkerített Buda ostromába fogott. A politikai cél és a katonai dicsőség most tragikusan találkozott. Ezzel az időveszteséggel elesett annak lehetősége, hogy elfoglalják Bécset és újabb fordulatot adjanak a küzdelemnek. Kossuth ugyan később abba akarta hagyatni az ostromot, ekkor azonban Görgey ragaszkodott a befejezéshez. Buda ostromát később Görgey is egyik nagy tévedésének minősítette. Görgey a tavaszi hadjárat során igen nagy tekintélyt szerzett. Benne látta eszméi végrehajtóját a Debrecenben kibontakozó irányzat, a békepárt is, akik a katonai győzelmektől Bécs engedékenyebb magatartását remélték. Támadásaikat a Kossuthot balról támogató radikálisok, elsősorban Madarász László ellen irányították. Kovács, Kazinczy, Kemény Zsigmond és lapszerkesztőjük, Jókai Mór megegyezésben reménykedtek. Igazi együttműködés azonban nem jött létre a kard hatalmától rettegő félénk politikusok és a katonai uralom megragadására ugyancsak nem elszánt Görgey között. Inkább csak kacérkodtak a gondolattal. A békepártban másodrangú, Kossuth és körének súlyával nem mérkőző politikusok foglaltak helyet. Politikai koncepciójuk vezető képviselői Deák, Batthyány, Eötvös, vagy akár Széchenyi már nem mentek vagy legalábbis nem értek el Debrecenbe. A vég kezdete Június derekán megindultak nyugat felől Haynau megerősített csapatai, a zsigárdi és peredi ütközetben győzelmet arattak. Ugyanakkor megkezdődött Paszkievics seregeinek bevonulása is. Kossuth 173 000 katonájával szemben 370 000 jól felszerelt osztrák és orosz katona támadott minden oldalról. Az ellentétek már az első kudarcok után ismét kiújultak Kossuth és Görgey között. Hiába kísérelte meg Kossuth a felfelé buktatását, amikor a Szemerekormány megalakulása után hadügyminiszterré nevezte ki, seregét Görgey nem hagyta el, folytatta hadműveleteit, újra a Duna mentén hátrálva. Ezzel elérkezett a küzdelem utolsó szakasza, a bukás, amely a Görgey-kérdést kérdéssé tette, a per anyagát szolgáltatta és balladai mélységet adott a megteremtett vádaknak és legendáknak. A szabadságharc drámának utolsó felvonásához vagy inkább a hősköltemény utolsó strófáihoz érkeztünk. Reménytelenné vált a nemzetközi helyzet: Ausztria és Oroszország még egyszer feltámasztotta a Szent Szövetséget, a forradalmak sorra elbuktak vagy kifulladtak, Anglia pedig a gyors befejezést sürgette. A konzervatív-abszolutista kormányzatok már erősnek érezték magukat a leszámoláshoz, viszont a forradalmi-szabadságharcos szellemet is elég jelentősnek vélték ahhoz, hogy ezt megtegyék. Nagy-Britannia külpolitikai koncepciójában amit hiába igyekezett Kossuth az emigrációban fényes logikával megszerkesztett beszédeivel a javunkra fordítani az európai egyensúly játszotta a fő szerepet. Ebben
pedig szükségük volt Ausztriára, ellensúlyozó szerepének fenntartására. A forradalmi tüz fellobbanása Európában ahogy ez már lenni szokott inkább a tőle rettegők képzeletében vagy az érte égők szent hitében élt 1849 nyarán, amelyet még éleszthetett ugyan a magyar küzdelem sikere, azonban fordítva már aligha. Az utolsó visszavonulás Ausztriában az utolsó visszavonulást elhatározó irányzat minden egyezkedési kísérletet elvetett, amely az 1840-es forradalom eseményeinek az elismerésén alapult. Haynau személyében a bosszú és a megtorlás politikája érvényesült. De nem sok jót ígért a cári hadvezetőség látszólagos nagyvonalúsága, tüntető lovagiassága sem. Nem a magyarság megbecsülése, küzdelmének megértése késztette gesztusokra a cári tábornokokat és tiszteket, sokkal inkább a kényszerű szövetség iránti megvetésük, az osztrák fegyverbarátok bosszantása. Nem vonhatjuk kétségbe egy-egy cári tiszt vagy katona személyes rokonszenvét a magyarság iránt, azonban nem kereshetjük az orosz forradalmi demokraták szellemét vagy a dekabrista hagyományokat az intervencionista hadsereg vezetőiben. A minden oldalról támadó ellenség nyomasztó helyzetet teremtett az országban. A túlerővel szemben a honvéd seregek koncentrációjára volt elsősorban szükség a harc felvételéhez. Az 1849. június 26-i tanácskozáson adta elő Görgey a tervét: Komáromnál, a Duna jobbpartján kívánta a fő erőket összpontosítani. A legnagyobb erőt az osztrák seregek ellen kívánta bevetni, hogy minél több és minél súlyosabb vereséget mérjen rájuk, mielőtt az orosz seregek fő erejével felveszik a harci érintkezést. Ezzel szemben Kossuth terve azt célozta, hogy a Komáromnál hagyott csapatok késleltessék az osztrák előnyomulást, amíg a Duna-Tisza közén visszavonuló seregek az oroszokat támadják meg. A koncentráció helyéül a Maros vonalát jelölte meg a június 29-i haditanács, míg a kormány elhatározta székhelyének Szegedre történő áthelyezését. Ezt az utat kellett volna követni Görgeynek is! Csányi László, Aulich és Kiss Ernő tájékoztatta Görgeyt a komáromi koncentráció tervének elvetéséről. Egyelőre azonban Komáromnál maradt, ami éles ellentétbe hozta újra Kossuthtal. Július 2-án ugyan leváltotta a kormány Görgeyt, Mészáros Lázárt nevezve ki fővezérré, melléje pedig Dembinszkyt, azonban a tiszti kar lemondással fenyegetőzött és a sereg vezérlete Görgey kezén maradt. Közben Görgey súlyosan megsebesült a július 21-én lezajlott ácsi csatában, ahol személyesen vezette a balszárny lovasrohamát. Fej sebét gránátszilánk okozhatta. Súlyos csapást jelentett sebesülése, a seblázban kínlódó Görgey napokig azt sem tudta, hogy felmentették a fővezérség alól. Tekintélye igen magasan állt ekkor, hiszen serege előtt nemcsak jó stratégának, hanem hihetetlenül bátor, a veszélyt is vállaló hadvezérnek tűnt. De a visszavonulás mégis elkerülhetetlen volt: Klapka két hadtesttel Komáromnál maradt, míg Görgey három hadtestével Vác irányába menetelt. Görgey azelőtt mereven ragaszkodott a jobb parti áttörés gondolatához és Komáromból való menekülésnek tekintette a gyors bal parti visszavonulást, amelynek célja a szegedi koncentráció végrehajtása lett volna. Tény az, hogy néhány napos késedelem után rosszabb feltételek között ugyanezt kellett Görgeynek megtennie. Haynau katonái hamarosan elérték Pestet, majd tovább haladtak déli irányba. A Duna- Tisza közén működő honvéd hadtestek sem tudták megállítani az orosz csapatok előnyomu-
lását és Szeged felé hátráltak. Erdélyben Bem mesteri ügyességgel kötötte le hetekig az ellenséget, azonban a július 31-i segesvári vereséggel itt esett el Petőfi végleg alul maradt, seregének jó része elveszett. Ez alatt Görgey az ellenségtől üldözve Losonc Rimaszombat Tokaj irányába vonult, Tokajnál átkelve a Tiszán. De az oroszok Fürednél átkelve elévágtak, így nagy ívben az Alföld keleti oldalán vezette le délre a seregét. Az állandó csatározások ellenére is viszonylag ép sereggel tette meg a hosszú, megerőltető utat. Ismét előttünk áll egy újabb vád Görgey ellen! Elvesztegette az időt Komáromnál, roszszabb feltételek között hihetetlen kerülővel érkezett a koncentráció helyére, keresztezve ezzel Kossuth stratégiai, sőt katonapolitikai terveit. Személyes nagyravágyása, seregtestének elválasztása a honvéd seregek egészének akciójától, politikai külön tervei az egyezkedésre mind szerepelnek a vádpontok között. Valóban Görgey makacs ragaszkodása a komáromi koncentráció gondolatához, az osztrákok előzetes megtörésének tervéhez és a kormánnyal kialakult újabb feszültség előidézése mindenképpen súlyos hiba volt, még akkor is, ha elfogadhatatlannak véljük a tudatos kártevés vádját. A súlyos hiba és mulasztás előrebocsátása után azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy Görgey ezzel a lépésével július 12-ig lekötötte Komáromnál az osztrák fő erőt, utána pedig a hó végéig magára vonta az orosz katonai erők jelentékeny részét. (Megismétlődik a téli hadjárat dilemmája!) Ezzel vált lehetővé, hogy a kormány a rendelkezésére álló idő alatt összevonhatta a többi seregtestet, mintegy 64 000 embert. A magyar seregek gyorsabb koncentrációja pedig az egyesült osztrák-orosz seregek koncentrációját is elősegítette volna. Tehát az sem biztos, hogy a gyors katonai koncentráció jobb eredményt hozott volna. A hadműveletek, az egyre súlyosbodó katonai helyzet válsághangulatot okozott. A közhangulat és nemcsak a békepártiak jó része kereste az erős kéz irányítását, előtérbe helyezte Görgey személyét. A másik része a közvéleménynek ennek ellenhatásaként is az árulástól, a katonai diktatúrától rettegett. A hiányos összeköttetés következtében valódi tájékoztatás hiányában kósza hírek járták az országot, fokozva a bizalmatlanságot, a gyanúsítgatást a vezetők táborában. Világos A fokozódó bizalmatlanság megszüntetéséhez nem éppen előnyösen járult hozzá, hogy Görgeyék felvették a kapcsolatot az orosz katonai erőkkel. Még május 20-án történt, hogy két orosz tiszt került Rimaszombatnál Görgey kezére. Cselből vagy szándékosan, esetleg a félreértés adta lehetőséget kihasználva, mindenesetre parlamenterként viselkedtek: fegyverszünetet kértek és egyben megadásra szólították fel Görgeyt. A megindult érintkezés és levélváltás során Görgey kifejezésre juttatta álláspontját, nyilvánvalóvá tette, hogy bizonyos feltételek között nem idegen tőle a fegyveres harc beszüntetése. Kijelentette, hogy szorongatott helyzetében Magyarország inkább fogadna el egy orosz uralkodót mint osztrákot, továbbá a hadsereg az 1848-as alkotmány biztosításáért harcol. Ezekben a kérdésekben önállóan azonban nem dönthet, ezeket a haditanács elé terjeszti és tájékoztatja róla a kormányt. Közben Paszkievics Berg orosz tábornokon keresztül Haynau véleményével egyezően felveti a cárnak Görgey megvesztegetési lehetőségét. Semmiféle adat sem szól a mellett, hogy ezt felajánlották volna Görgeynek, nem beszélve az elfogadásáról. Általában
és ez a Görgey-kérdés megítélésénél különösen fontos a másik tábor elképzelései, a személyét érintő vélemények még akkor sem jelentenek bizonyító erejű forrást, ha a kortársaktól származnak. Görgey véleménye egy orosz uralkodó elfogadásáról egy osztrákkal szemben önmagában még nem volt egyéb mint egy semmire sem kötelező gesztus, amivel esetleg még zavart is lehetett okozni az ellenség táborában. Ez még nem minősíthető politikai programnak, megoldás-keresésnek sem. Felvethető azonban, hogy az 1848-as törvényekre való hivatkozás az 1849. évi trónfosztás után már kompromisszumot, a fennálló politikai hatalommal ellentétes irányvonalat jelentett. Igaz, hogy Görgey katonai szintű érintkezését nem sietett közölni Kossuthtal, miután viszont a kormány tudomást szerzett róla, Szemerét és Batthyány Kázmért küldte a táborba, akik a tájékozódáson kívül lényegében a megindult érintkezés folytatása mellett voltak. Erről írta később Vukovics: melyet, mint minden más kísérletet, a veszedelemben volt Haza megmentésére megpróbálni kötelesség volt". Paszkievics azonban közölte később Görgeyvel az osztrák kormányzatra is hivatkozva, hogy vele mint katonával hajlandók tárgyalni, de a politikai hatalommal nem. Nem sok jóval kecsegtetett a katonai helyzet sem. Mészáros helyére július 30-án ismét Dembinszkyt nevezte ki Kossuth fővezérré, amit ugyancsak nem könnyű a történtek és az eddigi tapasztalatok után megmagyarázni. Az idős lengyel tábornok augusztus 2-án Szöregnél a Tisza bal partjára vezette seregét, majd Haynau támadása után a haditanács döntésével ellentétben nem Aradra ment, hanem Temesvár irányába hátrált. Görgey is Arad felé igyekezett az előzetes megállapodás szerint Dembinszkyt e parancsszegés miatt Kossuth leváltotta és Bemre bízta a vezetést, aki nagy csűri veresége után csapatainak maradványait hagyta Erdélyben. Bem biztosítani akarta az Aradra vonulást és augusztus 9-én csatát vállalt Temesvárnál. A tüzérség lőszerkészlete kimerült, Bem maga is megsérült lova felbukása következtében, a hadrend végleg felbomlott és a honvédseregek súlyos vereséget szenvedtek. A csatavesztés hírét még nem ismerték, amikor augusztus 10-én összeült Aradon a minisztertanács, amelyen Görgey is részt vett. Az osztrákok elleni harc folytatása, az oroszokkal való alkudozás mellett foglalt állást. Hajlandónak mutatkozott a diktátorság vállalására is, ha a parlament felajánlja neki. (De azt is tudnunk kell, hogy amikor a szabadságharc alatt diktátorságról beszélnek, akkor nem valamilyen jobb vagy akár baloldali modern katonai diktatúrára gondolnak, hanem a súlyos helyzetben átmenetileg bevezetett, a római köztársaság jogrendjében fogant, a parlament által felhatalmazott teljhatalmú vezetőt értenek alatta.) Bekövetkezett a drámai küzdelem nagy összecsapása Kossuth és Görgey között, viszonyuk feltarthatatlanul a mélypontra süllyedt. Megérkezett a temesvári katasztrófa híre és Kossuth elvesztette minden reményét. Görgey lemondásra szólította fel a kormányzó elnököt és a kormányt, magának követelte a katonai és politikai hatalmat. Követelését Kossuth teljesítette és a hatalmat átadta. A fegyverletétel részleteinek meghatározása nélkül kezdhette meg Görgey a tárgyalásait. Kossuth kiáltványa önmagában is megmutatja azt a reménytelenséget, amiben ekkor voltak, különösebb illúziói senkinek sem lehettek a jövő lehetőségeit illetően. Ezért kissé erőltetett beállítása a kérdésnek az is, hogy Görgey egészen másra kapta a felhatalmazást, mint amire használta. Sajnos a feltételeket vagy a feltételek nélküli fegyverletételt nem a vesztesek szokták diktálni, ez az adott erőviszonyoktól függ. Azon lehet vitatkozni, hogy mindent elkövetett-e Görgey a legjobb fegyverszünet létrehozásáért, milyen lehetőségeket látunk utólag a jobb megoldásra, de valamiféle alapvető különbséget nem feltételezhetünk a történtek és a lehetőségek között. A két
napos diktátorság története, krónikája, könnyen összegezhető: a világosi fegyverletétel előkészítése, az orosz bekerítés biztosítása az osztrák hadsereg elkülönítése érdekében és maga a világosi fegyverletétel 1849. augusztus 13-án. A küzdelem tehát véget ért. A fegyverletétel Kossuth és a kormányzat tudtával, a haditanács jóváhagyásával következett be. A dráma egy tűnő kor teátrálisan rendezett lovagias jelenetével lezárult. A búcsúzó honvédek zokogó serege felett Rigyiger és Görgey tartotta az utolsó szemlét, példás rendben zajlott le a szörnyű aktus. Menekülő honvédek, fogolyként kísért katonák, rabságba hurcolt tisztek jelezték a véget. Kossuthék Orsován keresztül menekültek Bem megmaradt katonáinak fedezete alatt. Világos után azonban nem hallgattak el mindenütt a fegyverek: még nem adta meg magát körülzárva Arad, Munkács, Pétervár és Komárom, ahol Klapka még hetekig tartotta magát. A szabadságharc, a nemzeti küzdelem egészén azonban már semmi sem segíthetett, az ellenállást folytató egységek már csak saját fegyverletételük előnyösebb feltételéért folytathatták a reménytelen harcot. A magyar szabadságharc valóban véget ért, de nem fejeződött be, sőt igazán csak most kezdődött Görgey egyéni drámája. Harmincegy éves korában a történelem sodrása a legmagasabb helyre állította, hogy azután hátra lévő 67 esztendejét az árulás szörnyű vádjával a fején visszavonultan, egy igazán soha be nem fejeződött belső emigrációban töltse el. A szabadságharc bukása elkerülhetetlen volt a nemzetközi helyzet kedvezőtlen fordulata, a katonai túlerő nyomása és a megoldatlan belső kérdések szociális és nemzetiségi problémák következtében. A fegyverletételt végrehajtó Görgey mégis az árulás iszonyatos vádját vonta magára, amit nemcsak életének hátralévő 67 esztendejében, hanem utóéletében és megítélésében is összekötött nevével a köztudat. Az áruló A küzdelem súlyos óráiban is felmerült az árulás vádja, ami azután végső megfogalmazást kapott a fegyverletétel után. Kossuth viddini levelével megfogalmazta az emigráció politikai koncepcióját, létének vélt jogi alapját: az árulás okozta a nemzet végveszteségét, nem a külellenség, hanem a ráruházott hatalommal visszaélő áruló felelős a katasztrófáért. A nélkül, hogy kétségbe vonnánk az önigazolás fontosságát, nem érezzük az emigráció létjogosultsága zálogának ezt. Ha a külpolitikai viszonyok, a hatalmi érdekellentétek helyet biztosítanak egy emigrációnak, akkor különösebb önigazolás nélkül is fontos szerephez juthat. Ellenkező esetben a legszebb indokolás is semmivé válik. A hír gyorsan terjedt itthon is, a közvélemény inkább hitt az árulásban, mint egy vereségben. A Vörösmartynak tulajdonított vers szörnyű átka a velőkig hatolt: Görgeynek hívják a silány gazembert, Ki e hazát eladta cudarul. Kergesse őt az Isten haragja A síron innen és a síron túl. Kergesse őt a balszerencse, mint Szilaj kutyák a felriadt vadat, Éljen nyomorbul s kínbul mindhalálig S ha elhal, verje meg a kárhozat. "