Jáki Nagy Márton Általános Iskola 9798 Ják, Szabadnép u. 29. Tel. / Fax: 06 94 556 156 E-mail: dmkatalin@freemail.hu

Hasonló dokumentumok
Svájci tanulmányút. Basel

Erasmus+ Lengyelország

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, Készítette: Vass Vivien

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Összefoglaló a Nyári táborról

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

.a Széchenyi iskoláról

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Nemzetiségi nap az első osztályban

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál április 3.

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

1. Nap. 2. Nap. 3. Nap

A Baross az Erasmus+ programjában

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

KRÓNIKA TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

HITTANOS TÁBOR jún

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Finnországi beszámoló

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

******************************************************************

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

A Pasaréti Gimnázium hírlevele

A 14 tagú kalocsai küldöttség remekül teljesített a Diákolimpia megyei fináléjában, hiszen nyolc éremmel térhettek haza

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda,

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Húsvét a Bruderhofban

Erdei iskola, Szolnok május 3-7.

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

München 2009 tavaszi félév

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló Szabó Letícia

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

Iskolagyűlés

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók


A 2016/17. tanév munkaterve

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Spanyolországi beszámoló

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

2017/2018 tanév. Beszámoló

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

EILC beszámoló - Velence ( )

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

Határtalanul! Négyfalu

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

GyalogTrefort vándortábor

A 2012/13 as tanévben a következő programokon vehettünk részt:

Tartalom. Szellemi Diákolimpia versbe szedve. ECDL vizsga. Március 15. Sport az iskolában. Mi is voltunk versenyen és sikereket értünk el

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Beszámoló 3 hetes szakmai gyakorlat Drezda, 2013 aug.11. aug.31

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Hegesztés nemzetközi gyakorlatban

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. nap Szerda

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

Visszatekintés... Egészség- és sportnap. Szent Lőrinc Diákújság. kellemesen elfáradva várta az eredményhirdetést. ezeket kipróbálhatták,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam


TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. cím:... Telefonszám:

Átírás:

Jáki Nagy Márton Általános Iskola 9798 Ják, Szabadnép u. 29. Tel. / Fax: 06 94 556 156 E-mail: dmkatalin@freemail.hu A nyár és szeptember hírei Tartalom Ják, 2014. jún.-szept. Indiántábor 2. oldal Balogunyomi nyári tábor 3. oldal Gyenesi tábor 4-5. oldal Kézművestábor 6. oldal Lovastábor 7. oldal Lena, tábor Ausztriában 8. oldal Természet tábor 9. oldal Öltögetünk (varrótábor) 10. oldal Torna-tábor 11-12. oldal TUD-or-JÁK Budapesten 13-14. oldal KRESZ tábor 15. oldal Első napjaim Győrben 16. oldal I.Világháborúra emlékezünk 17. oldal Kiállítás a jáki múzeumban 18-19.oldal GP Tornászverseny 20. oldal Novák Dezső Öregfiúk mérkőzése Iskolai honlap Hírek a menzáról 21. oldal 22. oldal 23. oldal 24. oldal 1

INDIÁNTÁBOR szorult helyzetben

Balogunyomi nyári tábor 2014 Idén már 3. éve volt ez a tábor. A tábor előtt pár héttel annyit tudtunk, hogy Papp Anna és egy férfi lesz a táborvezető. Az Annát ismertük már, de kicsit meglepődtünk azon, hogy férfi táborvezetőnk lesz. Aztán megkaptuk, hogy mi lesz a program és azon rajt volt a táborvezetők neve : Papp Anna és Kocs Felicián. Az első héten csak az Anna volt velünk, a Fifi /Felicián/ csak a második héttől jött. A tábor időtartama : június 16. július 11. Az első héten volt aszfaltrajzverseny, kincskeresés, vetélkedők, kézműves foglalkozás, péntekenként mindig sportnap és szerdán kirándulás: Kőszegre /Marcipán Ház, Lukácsházi Víztározó/. A második héten volt számháború a búza között, filmvetítés, rajzfilmtotó, arcfestés, rajzolás, pénteken sportnap és a szerdai kirándulás: Szombathelyre /Kalandvár, Fitness park/. 3. héten volt kavicsfestés, könyvjelzőkészítés, lovardába mentünk, kicsit megismerkedtünk a lovakkal és lovagolhattunk is. Pénteken ismét sportfoglalkozás, szerdán pedig kirándultunk: Sopronba /Tűztorony, Bányászmúzeum/. És az utolsó azaz a 4. héten szerdán úgy volt, hogy Vasvárra megyünk fürödni, de sajnos az idő nem kedvezett nekünk, ezért a mozit választottuk. Csütörtökön volt a Ki mit tud? mindenkinek készülnie kellett valami műsorszámmal. Mi négyen Nóri, Zsófi, Evelin és én dalszöveget írtunk a Cup song azaz a poharas dalra és elénekeltük. Elsők lettünk. Kaptunk egy olyan kupát ami minden évben cserélődni fog a Ki mit tud? nyertesi között. Nagyon jó és vicces volt. Pénteken az utolsó napon táborzárás volt. Bográcsoztunk, zenét hallgattunk és még egyszer előadtuk a poharas dalt. Nagyon jó volt ez a 4 hét. Közben összebarátkoztunk a Fifivel is. Nagyon rendes volt velünk. Több új fiúval és lánnyal is megismerkedtem. Az tetszett a táborban hogy nagyon sokat sportoltunk a Fifivel és a kisebbeknek sok kézműves dolgot tervezett az Anna. Remélem jövőre is ilyen jó táborunk lesz. Boda Boglárka

Gyenesi tábor 2014. június 30-án(szerdán) reggel 8 órakor elindultunk Jákról Gyenesre. Július 4-én (kedden) este 20 órakor érkeztünk haza. Most elmesélem ezt a nagyszerű, vidámsággal és örömteli 6 napot! Megérkeztünk Gyenesre. Először ismerkedtünk a szállással. Utána pedig elfoglaltuk a szobákat. A lépcsőkön fölfele az összes utazótáskát, bőröndöt és a táborhoz szükséges dolgokat felcipeltük a szobákba. Később kaptunk sok időt, hogy mindent kipakoljunk, elrendezzük a szobában lévő matracokat (húzatolás,stb..) Azt követve lementünk a strandra. 10 percet gyalogoltunk le a strandra, 10 percet vissza fel a sulihoz Amikor megérkeztünk a strandra mindenki lepakolt és elment átöltözni fürdőruhára. Először együtt mentünk be a Balatonba, és Kati néniék megmondták, hogy meddig szabad mennünk a vízben. :) Hamar eltelt az idő, ugyanis 5 órakor el kellett indulnunk a Nádas étteremhez ahol vacsoráztunk. Finom gyümölcsleves és husi volt a vacsi. Mindenki telitömte a bendőjét és indultunk is vissza a szállásra. Mihelyt vissza értünk, mindenki ledobta magát a matracra és egy jót pihent. A második napon, mivel nem volt strandidő A Festetics Kilátóhoz tettünk egy túrát. Utunk egy régi kőbányán át vezetett. Felértünk a Festetics Kilátóhoz, amin csodálatos a kilátás a Balatonra, épületekre. Megérte a sok kilátómászást, még ha fárasztó is volt! Csodálatos volt!! Este vacsi után átvonatoztunk Keszthelyre, ahol fellépett egy Beats nevű banda, akik egész este énekeltek. Plusz pontot kaptunk azért, mert táncoltunk. :D Este későn, fáradtan de egyben vidáman buszoztunk vissza Gyenesre. A többi napon elég jó időnk volt a strandoláshoz. Minden nap lementünk a diási strandra és este 5-6 órakor vacsiztunk. Kivéve egy nap, amikor reggel korán 6 órakor keltünk, reggeliztünk felültünk egy buszra és mentünk Keszthelyre. Egész nap ott voltunk, ott fürödtünk stb. Keszthelyen a kastélynál kezdtünk, majd kaptunk időt, hogy körülnézhessünk a városban. Utána hajóztunk egyet és utána irány a keszthelyi strand.

Vonattal jöttünk haza.este még vacsi után a diási strandon is fürödtünk egyet, no meg elidőztünk a koktélbárban. Ebben a 6 napban volt hajózáson, kézműveskedésen, sok sétán és túrán kívül volt még az Afrika múzeumhoz, ami nagyon szép állatkert-múzeum Balatonedericsen. Azért a fő program a strandolás, a fürdés és a napozás volt. Közben lehetett sportolni is, csúszdázni is, a strandon pedig vízi aerobikot is tartottak, ami plusz pontot ért nekünk, ha mi is beszállunk Jut eszembe pontok! Volt egy hatalmas papírból készített táblázat, amire írtuk a pontokat! Összesen 4 csapatot hoztunk össze: szobánként. Tanárok, nagyok, 6. osztály és 5. osztály. Minden nap plusz pontokat lehetett szerezni, azért hogy: vízi aerobikoztunk, kézműveskedtünk, kilátóhoz felmásztunk, koncerten táncoltunk stb. Kati néni, Vera néni, Alexa néni és Niki néni tanárok jöttek velünk. A reggelit magunk készítettük. Minden nap más és más étel volt. A strandra májkrémes kenyeret paprikával és paradicsommal vittünk. Esténként szellemeket idéztünk, képeket csináltunk stb. Nagyon jól éreztük magunkat, igaz hogy némelyik napokon hulla fáradtan tértünk vissza a sulihoz, de nagyon jó, élményekkel, örömmel,és vidámsággal teli tábor volt! Horváth Laura

Kézművestábor

Lovas tábor Idén is tartottak egy lovas tábort Jákon, ahogy az eddigi években idén is elmentem. Minden napra volt valami program tervezve, volt, hogy egy kicsit megváltoztattuk a dolgokat az idő miatt. Minden reggel 7-re kellett érkezni. Kissé fáradtan kezdtük a dolgunk, de azért megcsináltuk. Először mindig meg kellett etetni a lovakat, majd ápoltuk őket. Akik annyira még nem tudták, hogy hogy kell, azoknak megmutattuk, és ha készen voltunk az ápolással, akkor kezdődhetett a nyergelés, kantározás és ha azzal is készen voltunk kivezettük a lovakat felültünk és kezdődhetett az edzés. Fél óránként cserélgettük az embereket és voltak közbe segítő emberek is, akik csinálták nekünk a pályát, meg voltak olyanok is, akik közben fociztak vagy épp gyephokiztak. Mikor már lelovagoltuk a lovakat, akkor bevezettük őket lenyergeltük és néha-néha még le is mostuk őket mikor jó idő volt. Majd mikor ezzel is végeztünk akkor elmentük kajálni. Délutánokra mindig terveztünk programokat. Volt olyan is hogy kitakarítottuk az istállót, annyira amennyire csak tudtuk, volt kincskereső is, meg volt akadály pálya lóval meg futva. Csináltunk olyat is, hogy a pálya közepére leraktunk egy széket és a körül lovagoltunk, aránylag kicsi körökben, ezt ketten csináltuk majd volt egy ember, aki megfordult és amikor akart akkor tapsolt, és akkor le kellett pattanni a lóról és aki gyorsabban leült a székre az nyert. Vagy csináltunk egy pályát, amit úgy kellett megcsinálni, hogy az elejét loval meg kellett indultunk, majd volt egy ember, akihez oda kellet menni hogy megfogja a lovat, le kellett szállnia és a pálya többi részét pedig minél gyorsabban futva kellett megtenni. Vettünk lufikat is egyik napra és feltöltöttük őket vízzel kimentünk a pályára és eldobáltuk őket egymásra. Egyik nap még jött egy fotós is hogy csináljon rólunk meg a lovakról képeket és rárakta egy oklevélre, amit a végén megkaptuk. Utolsó előtti nap a lovagló tanárunk beszervezett nekünk egy olyan programot hogy elvisz minket kombájnozni, hát nekünk nagyon tetszett. Utolsó nap pedig ott aludtunk sátorban és két ember volt meg a lovagló tanárunk, aki elmehettek aznap este terepre. Úgy volt, hogy pár ember még elmehet, csak pont akkor járt arra egy a kombájn, és attól félnek a lovak és ezért a többi ember lovaglását elhalasztottuk. Gál Roxána 7.B

Természet tábor 2014 Június második hetére Hédi néni a korábbi évekhez hasonlóan meghirdette a természet tábort. Én (Gabó) idén voltam először, de természetesen voltak már tapasztaltabb diák is. Ők már minden tábori hagyományt ismertek, értettek minden miértet, persze ők (főleg Bíró Máté) nagyon sokat segítettek nekünk. A táborban nagyon sok érdekes kísérletet láthattunk és sok új dolgot ismerhettünk meg. A hétre Hédi néni rengeteg kísérletet és programot talált ki nekünk. Ilyenek például: a füstbomba, amit ping-pong labdából, alufóliából szívószálból és papírból csináltunk. A lufi rakéta, a borautomata és még sok más. Az egyik legjobb kísérlet az volt, amikor a kólába mentoszt raktunk A leghosszabb munka a naprendszer bolygóinak elkészítése volt. Felfújt lufikat borítottunk be csirizes papírral,majd a végén szépen lefestettük őket. Többször is felmerültek problémák Mint amikor az Annáék bolygója összeaszalódott Nagyon sokat dolgoztunk a bolygókon festettük, ragasztottuk őket. Ezek most a fizika terem előtt lebegnek a Nappal együtt. Szerdán Celldömölk, Ság-hegy volt az úti cél. Meglátogattuk a vulkán múzeumot. Majd felmentünk a vulkán kráterébe, ahol mindenki mást és mást rakhatott ki az ottani kövekből ; nevét, kedvenc együttesét Egyik nap megpróbálkoztunk a füstbombával de újra és újra füstbe ment a tervünk. Utolsó nap (pénteken) kitekertünk a szemes birtokra ahol szalonna sütés és számháború volt a program, ez mindenkinek nagyon tetszett. Nagy Gabriella Kelemen Nóra

ÖLTÖGETÜNK, ÖLTÖGETÜNK

TORNA-TÁBOR Sokan voltunk a torna táborban, ezért jó volt a hangulat is! 1. nap, mint mindig edzéssel kezdődött a nap. Mikor vége volt a három óra tornának elmentünk ebédelni. Utána siettünk a buszra és mentünk a Savaria moziba. Rio2 néztünk 3D-ben. Nagyon jó volt. Miután vége lett a filmnek volt még egy kis időnk és bementünk a főtérre. Itt mindenki vehetett fagyit, jégkását és még mást. Aztán nekiálltunk a szökőkút vízével egymást locsolni. mikor jól eláztunk szólt Vera néni, hogy, elég mert megyünk a buszra. mikor hazaértünk mindenki ment haza. 2. nap is edzéssel kezdtük a napot. Utána szintén ebédelni s most a tekézőbe mentünk tekézni. Itt mindenféle csapatos játékot játszottunk. Fél 4-kor pedig mentünk haza. 3. nap nem volt edzés, hanem egyszerre mentünk a Kresz-táborosokkal bicikli túrára. Balogunyomban letettük a bicikliket Nagy Tibornál (köszönjük szépen). Aztán mentünk a vonatra. Mikor megérkeztünk Körmendre először bementünk a főtérre. Itt ettünk és lehetett venni fagyit. Utána mentünk a Rába part melletti játszótérre. Sajnos útközbe megeredt az eső. de ez sem rontotta el a jókedvet. Mikor odaértünk a játszótérre itt lehetett focizni, hintázni, csúszdázni Itt jó 4-5 órát voltunk. Délután pedig nekiálltunk pakolni és mentünk a vonatra. Mikor Balogunyomba értünk bementünk a biciklikért. Itthon pedig mindenki ment haza.

4. nap reggel edzés, utána ebéd, aztán irány a Termálfürdő. Nagyon élveztük a strandolást. Sokat játszott ettünk és nevettünk. Este pedig a tornateremben aludtunk Először kipakoltunk és kimentünk sütkérezni a sötétben. Mikor jól laktunk jött a bátorság próba. Félelmetes volt, mert Vera néni férje magára rakott egy fehér lepedőt. Este pedig nekiálltunk kidobózni. Van, aki már aludt. Mikor meguntuk elmentünk aludni Nehezen aludtunk el. Másnap reggel pedig hangosak voltunk ezért a Vera néni férje ki vitt minket reggel futni. De utána még visszafeküdtünk. Reggeliztünk és utána felmosogattunk rendet csináltunk és neki álltunk tornászni. Edzés után ebédeltünk, jégkrémeztünk és jött a háziverseny. Mindenki jól szerepelt az önálló gyakorlatával. Mindenki valami kis ajándékkal ment haza. Szerintem nagyon jó volt ez a hét! NÉMETH ANGELIKA

LENA Ausztria

TUD-or-JÁK Neves budapesti értelmiségiek azzal a céllal indították útjára 2001-ben a Tudor Alapítványt, hogy esélyt és lehetőséget teremtsenek bizonyos szociális hátrányokkal küzdő tanulni vágyó gyermekek továbblépésére. 2013-ban a Svájci- Magyar- Ösztöndíj Alaphoz benyújtott sikeres pályázat lehetőséget adott, hogy a Szombathelyi Tudor Műhely programjaiba 10 jáki diák is bekapcsolódhasson. Rajtunk kívül még a szombathelyi telekis, hermanos középiskolások, bercsényis, neumanos általános iskolások és a gencsi nevelőotthonos diákok vehettek részt a programokon. (Matematika, informatika, anyanyelv, idegennyelv, kirándulások, könyvtári, múzeumi, mozis, színházi programok ) A legnagyobb rendezvény 2013-ban egy 7 napos drámatábor volt Zánkán, melynek folytatásaként Devecsery László drámapedagógus később a jáki iskolások részére külön foglalkozásokat is tartott. Mindezt ingyen kapták a gyerekeink. A közös munka és élmények során a különböző iskolából érkező 50 gyerek jó kis csapattá vált. BUDAPESTI ZÁRÓKIRÁNDULÁS 2014. aug. 14-16. 2014. augusztusában került sor a program záró-rendezvényére, egy nagyon szuper, 3 napos, budapesti kirándulásra, ahol, ha nem is mind az ötven projektben résztvevő diák, de 44 tanuló, a java, jelen tudott lenni. PROGRAM: - Aug. 14. 8-12 óra: Utazás. 13 óra: szálláshely elfoglalása (Hotel Rila). 15-17 óra: Budavári interaktív séta. 18-20 óra: vacsora szabadprogram. 20 óra: Pánik a fedélzeten musical megtekintése a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

- Aug. 15. 9 óra: Svájci Nagykövetségen köszönő ajándékunk átadása. 10.20-11.45: Parlamentlátogatás. 13 óra: ebéd a Camponában. 14 óra: Tropicárium. 15-17 óra: Csodák Palotája. 17.30-18.30: Nemzeti Színház, Zikkurát, séta, szoborpark megtekintése a Duna parton. 19.30-21 óra: Esti sétahajózás a Duna Corso sétahajón. 22 óra: vacsora. - Aug. 16. 9-12 óra: Fővárosi Állatkert. Hősök tere. 13-14 óra: ebéd. 14-16 óra: Margitsziget, séta, zenélő szökőkút megtekintése. 16-20 óra hazautazás. Köszönjük Tudor! Haszon Adrienn, Horváth Vanda, Jurasits Fanni, Kálóczi Kitti, Kovács Dóra, Nagy Bettina, Németh Dorina, Ress Dominika, Völgyi Dzsenifer, Völgyi Nóra és Kovács Szimonetta, jelenlegi és volt jáki diákok. TUD-or-JÁK

KRESZ TÁBOR

Első napjaim Győrben Szeptember elsejével számomra nagy nap érkezett el. Itthonról azzal a tudattal indultam el kora hajnalban szüleimmel, hogy tudtam az új suliban, kollégiumban, atlétikai clubnál nagy örömmel várják már érkezésem. Mégis kicsit izgultam egész, hiszen nem mindenkivel ismerkedtem meg a korábban Győrben töltött napjaim alatt: Vajon milyenek lesznek az új osztálytársak, tanárok, kollégiumos nevelők, szobatársak...? Az iskolába érve kellemes meglepetés ért, mosolygós, kedves osztálytársak, tanárok fogadták érkezésem, A velük vidáman eltöltött délelőtt után nagyon jókedvűen köszöntünk el egymástól. Ráadásul hatalmas öröm ért, amikor rátaláltam a suliban a dicsőségfalra is. Jó pár neves tornász is itt folytatta tanulmányait: Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Fajkusz Csaba és nem utolsó sorba a leendő győri tornász társunk,szabó Nándi is. :) Egy finom ebédet követően újabb izgalmas órák következtek. Szüleimmel a kollégium felé vettük az irányt, ahol már szintén kíváncsian várták érkezésem nevelők, diákok egyaránt. Kipakolással, ismerkedéssel telt a délután. Három hét elteltével kevés élményről tudok beszámolni, mivel időközben sajnos egy kisebb egészségügyi probléma merült fel nálam, amelyre senki nem számított és emiatt több napot is itthon kellett töltenem néhány orvosi vizsgálat elvégzése miatt. Egy tisztább levegőjű környezetből kerültem fel egy nagy városba, a fent eltöltött napjaim zsúfoltabbak az eddig megszokottnál. de ott is mindenki azon igyekszik, hogy mielőbb leküzdjem ezt a kis egészségügyi problémám, hiszen senki sem szeretné hogy emiatt kelljen feladnom kitűzött álmom,célom elérését. Reggelenként mindig új lendülettel vágok neki a változásokkal, eseményekkel teli győri hétköznapoknak,melyek egy kicsit még fárasztóak számomra: Hétfőtől csütörtökig suli után gyors ebédet, tanulást követően indulnom kell a három órás tornaedzésekre, melyről este fél 8 körül érkezek vissza a koleszba. Ezután a vacsorát, tisztálkodást,maradék tanulást követően pár percet beszélek családommal, nevelőkkel, szobatársaimmal és már alszom is. ;) Pénteki napok kicsit lazábbak,suli után telepakolt bőrönddel várom, hogy újra találkozhassam szüleimmel,tesóimmal. :) Összességében úgy érzem sikerülni fog beilleszkednem, mert mindenhol nagyon segítőkész személyek emberek körül, akiket én is hamar megkedveltem. A koleszba szakközépiskolás fiúkkal,lányokkal vagyok jórészt körülvéve. Hamar a kedvencük lettem, mint egyedüli legkisebb koleszos kisfiú. :) A napi három órás kemény edzések kicsit még megterhelik szervezetemet, de igyekszem ezt is mielőbb megszokni, hiszen hamarosan az OB II. fordulója vár csapatunkra. Sokat gondolok volt osztálytársaimra, tanáraimra és mindazokra, akik a mai napig is kíváncsian kísérik figyelemmel győri helyzetem, szorítanak nekem, hogy sikerüljön elérnem céljaim. Szabó Félix

Idén, 2014-ben emlékezünk az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójára. Jákon a Múzeumban ennek emlékére kiállítást készült, melyet az osztállyal együtt meg is néztünk. Itt hallottunk arról, hogy a több mint 4 évig tartó harcokban hány jáki katona vett részt, hányan vesztették életüket, és milyen sokan haltak meg a háború utáni fogság, járványok, rokkantságuk és legyengült szervezetük miatt. I. Világháború 1914.július 28. 1918.november 11. Miért nevezték világháborúnak: Mert több kontinensre is kiterjedtek a harcok. Helyszínek: Afrika, Európa, Csendes-óceán, Közel-Kelet, Kína, Észak-Amerika, Dél-Amerika Emberveszteség: A háborúban közel 10 millió katona halt meg. A civil halottak száma azonban túllépte a 10 milliós számot. A hadi sebesültek száma pedig 21 millió felett volt. Antant hatalmak Összes (Antant hatalmak) Központi hatalmak Osztrák Magyar Monarchia Összes (Központi hatalmak) Összes (teljes tábla) Népesség millióban Katonai halottak Civil halottak Összes halott Hadi sebesült 789,9 5 696 056 4 655 757 10 351 813 12 809 280 Népesség millióban Katonai halottak Civil halottak Összes halott Hadi sebesült 51,4 1 100 000 467 000 1 567 000 3 620 000 143,1 4 024 397 5 391 000 9 415 397 8 419 533 933,0 9 720 453 10 048 649 19 769 102 21 228 813 Haditechnika: Érdekesség, hogy ebben a háborúban már repülőgépeket is használtak: 1917 áprilisában a nyugati frontra vezényelt brit pilóták átlagos túlélési esélye 93 repült óra volt. lelövéséhez. Nieuport 16 repülőgép, amelynek fegyverzete rakéta volt a tüzérségi megfigyelő léggömbök Idén 2014-ben az 1. világháború kezdetének 100. évfordulóját ünnepeljük Írta: Milisics Gergely

I. világháborús emlékekből volt kiállítás Jákon Szeptember 1-én délután 16 órakor I. világháborús emlékekből nyílt kiállítás a településen az Egyházi Múzeumban. A tárlat anyagát Boros Géze nyugalmazott alezredes és Gálos Zsolt, iskolánk történelemtanára gyűjtötték össze. A jáki lakosok könyveket, képeket adtak kölcsön, a hegyfalui Képeslap Múzeum korabeli levelezőlapokból álló válogatást bocsátott a szervezők rendelkezésére. Boros Géza fegyvergyűjteményéből hatástalanított lőfegyverek, a híres Mannlicer-karabély, pisztolyok, szálfegyverek, kardok és bajonettek voltak láthatók a kiállításon. Régi okíratok, alakulatok emlékkönyvei is megtekinthetők voltak. Nagy Anna Andrea 7.B osztályos tanulónk lelkesen olvasta fel osztálytársainak a frontra induló ükpapája levelezőlapját, mellyel itthon maradt menyasszonyának üzent. A család válaszát is megtaláltuk, melyet karácsony ünnepe alkalmából küldött a fronton harcolónak. http://vaol.hu/kultura/haborus-emlekek-1644104

Boda József póttartalékos gyalogos a cs. és kir. 83. gyalogezred 1. századában. Született 1884.08.06-án Jákon a 63. sz. házban, r. kath. földmíves. Apja Boda Sándor, anyja Horváth Mária. Felesége Takács Ilona (házasságköt. 1911.10.21 Ják), Gyermekei: József, Etelka A háború alatt lövést kapott a jobb alsókarjába, s az Iglau-i (Jihlava) tartalékkórházban ápolták, Elesett a Roztockic melletti csatatéren (Galicia) 1915.10.26-án. I.világháború jáki áldozatai: Ajánlom minden érdeklődő szíves figyelmébe Ják régen és most facebook oldalt. Szerkesztette: Dobos Józsefné

Első hetem a jáki iskolában Szeptember 1-jén ünnepi ruhában, remegő térdekkel álltam az elsősökkel együtt az új iskolában. Nagyon vártam és közben izgultam is az első hét mindenegyes napján. Sok új kollégával, diákkal találkoztam, akik mind kedvesek és segítőkészek voltak velem. Segítettek, hogy kinek mi a neve, kit hol találok, és persze segítettek, ha eltévedtem az épületben. Az első napokban megismerkedtem tanítványaimmal, akik mind kedvesek voltak, szívesen beszélgettek velem és minden kérdésemre válaszoltak. Az első hetem nagyon gyorsan eltelt és közben végig nagyon jól éreztem magam. (Optimista Alexa) Mostanra már úgy lépek be az iskola kapuján, mintha mindig is idetartoztam voltam. Szeretek itt dolgozni, szeretem a sok körülöttem futkározó gyerekekkel teli iskolát. Süle Alexa Találkozásunk Alexa nénivel Én: Alexa nénit a gyenesi tábor indulása előtt láttam először. A táborban nagyon sokszor viccelődtünk, sokat játszottunk és beszélgettünk. Mindig nagyon barátságos volt. A strandon is nagyon engedékeny volt, mindig játszhattunk vele. Nagyon kedves volt. A Festetics kastélynál fényképek is készültek. Utána márt csak a suliban találkoztunk. nagyon kedves és jó tanárnő. Remélem sokáig lesz itt velünk! Varga Dorina 7.B Zolika mondta: Alexa nénivel Szeptember 1-én találkoztunk az iskolában. Alexa néni matematikát, olvasást, földrajzot, történelmet tanít. Jó tanulni vele. Jobb tanulni vele, mint Lia nénivel. Kicsit hiányzik Lia néni, mert 6 évig ő tanított! Nagyon kedvelem. Remélem sokáig itt lesz köztünk! Varga Zoltán 7. B Áron mesélte: Alexa nénivel először Szeptember 1-én találkoztunk tanévnyitón. Nagyon jó Alexa néni mert nagyon okos, aranyos, szép. Nagyon türelmes és jó tanár. Nagyon jól tanít minket! Könnyű feladatokat ad fel. Nagyon szeretem és kedvelem! De Lia néni is hiányzik. Kozma Áron 7.B

Ják olimpiai bajnok szülöttje, NOVÁK DEZSŐ emléktáblát kapott Jákon Szülőfalujában, Jákon felavatták Novák Dezső, kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó emléktábláját, egyúttal a sport- és szabadidőközpont felvette Novák Dezső nevét. Az emléktábla avatást megtisztelte jelenlétével Novák Dezső özvegye, Erzsébet asszony. Őt Szemes István polgármester köszöntötte majd Prof. dr. Gadányi Károly a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnökének ünnepi köszöntője után dr. Rátkai László esperes-plébános megáldotta a kőtömbre helyezett márvány emléktáblát. Az emléktábla avatáson a jáki lakosok mellett képviseltette magát a Fradi és Haladás old-boyok népes csapata, Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség is. Novák Dezső Ják, 1939. Február 3. Budapest, 2014. Február 26. Az olimpiák történetének legeredményesebb labdarúgója 1939. február 3-án, Jákon született, a szomszédos Egyházasrádócon kezdett el futballozni. Innen vezetett az útja a Szombathelyi Postásba, majd a Haladásba, ahol válogatott labdarúgóvá vált. A római olimpián a vasi zöld-fehéreket képviselve bronzérmet szerzett. 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt. Novák Dezső kitűnő helyezkedése mellett szabadrúgásairól és 11-es rúgásairól volt híres. 333 bajnoki mérkőzésen 69 gólt szerzett. Kilencszer volt tagja az A-válogatottnak, a Ferencvárossal négyszeres magyar bajnok, és Vásárvárosok Kupája győztes. Kétszeres olimpiai bajnok (Tokió 1964, Mexikóváros 1968) és egyszeres olimpiai bronzérmes (1960. Róma), 1968-ban játszott a világválogatottban is. 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották. Búcsúmérkőzése 1975. június 7-én volt az Üllői úton Novák Dezső labdarúgó-pályafutása után edzőként is sikeres volt: háromszor nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1981, 1995, 1996), irányításával 1995-ben az FTC bejutott a Bajnokok Ligájába. 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta a köztársasági elnöktől. 75 éves korában, 2014. februárban hunyt el, a Szent István-bazilikában helyezték örök nyugalomra. (Molnár Patrik)

Ják, 2014. szeptember 6. Borongós, mondhatni hideg, őszbehajló délutánon csepergélő esőben araszol a lakosság az aluccai focipálya felé. Két óra környékén aztán eláll az eső, kisüt a nap és megpezsdül az élet a pálya környékén: Gyülekezik a jáki öregfiúk feltűnően népes csapata is. Többen még fehér ingben, megtisztelve a névadó ünnepséget, tisztelegve Novák Dezső emléke előtt. Érkeznek a vendégek Török Péter, Hege és Illés könnyen felismerhető számomra is, pedig rég nem néztem magyar focimeccset. A többiekkel már bajban vagyok őszülő halánték, ismerős arcvonások, sportos mozgás Öltönyben, nyakkendőben nem láttam még őket Pedig hú, de ismerős az a három egymást ölelgető ember. Az a magas, kapus volt Hogyan is hívják? Megvan! Ő ott biztosan Géczi! Az én időmben a lányoknak is érteni kellett a focihoz. Először a nyarakat nálunk töltő, nálam 5 évvel idősebb, pesti unokatestvérem ellen gombfociztam. Mivel ő honvédos volt én a Vasassal pöcköltem. Persze csak a Honvéd győzhetett. Most is fülembe cseng: Tichy lő, góóól. Aztán később Fradiban és Haliban lettem érdekelt. Középiskolás és főiskolás barátaimmal a tesisek beloptak bennünket ingyen a hali meccsekre. Húgom megátalkodott Fradi drukker volt. Volt egy vastag spirálfüzete telis-teli fradisták képeivel. Ha vittem neki egy Nyilasit, nekem adta még a kedvenc csokiját is. Mondom, akkoriban a lányok is focirajongók voltak. Nem tudom miért, talán mert jó volt a magyar foci? FTC - HALADÁS CSAPATA Ferencváros-Haladás Öregfiúk : Jáki Öregfiúk mérkőzés Az emléktábla avatás után a fiúk bevonultak az öltözőkbe, és a zöld gyepen, már könnyebb volt rájuk ismerni. Igaz, Géczi István be is mutatta őket. Nem akartam hinni a fülemnek, a szememnek és főleg az eszemnek az lehetetlen, hogy Ő ott Fenyvesi Doktor legyen! Otthon azonnal rákerestem a Wikipédiában, hogy hány éves Nem árulom el, keressen rá, aki kíváncsi A jáki öregfiúknak, és a focikedvelő közönségnek hatalmas élményben lehetett részük. Novák Dezső feleségének, Erzsikének hívására eljöttek Jákra a régi játszótársak: Géczi Pista, Juhász Pista, Szokolai Laci, dr. Fenyvesi Máté, Mucha József, Török Péter, Havasi Mihály. A Haladásból Hegedűs Péter, Dobány Lajos, Illés Béla és Kuttor Attila is tiszteletét tette. A mérkőzés első félidejében Novák Dezső unokája védte a zöld-fehérek kapuját. A jáki öregfiúk megilletődve fogtak kezet, pózoltak a közös fotóhoz a magyar focitörténet nagy ikonjaival. Megilletődésük a meccs folyamán sem múlott el. Ahogy egyikük a mérkőzés végén megjegyezte, fejben voltak jobbak a zöldfehérek. Hiába ezek az 50-60-80 éves fiúk egy pillantásból megértik egymást, focinyelven gondolkodnak, focinyelven álmodnak még ma is. Ferencváros-Haladás öregfiúk 4:1 Ják öregfiúk Góllövők: Tóh M., Szokolai, Dobány, Kuttor Dr.Fenyvesi és Máté JÁKI ÖREGFIÚK CSAPATA (Dobos Józsefné)

VI. Magyar Grand Prix Nemzetközi Tornászverseny Tíz ország kilencven tornásza versenyzett szeptember 13-14.-én Szombathelyen, a VI. Magyar Grand Prix Nemzetközi Tornaversenyen. A teljes magyar válogatott mezőny indult. A fiúknak és a lányoknak is kiváló erőfelmérő volt ez, hiszen ezután alakult ki a világbajnoki résztvevők köre. A mezőnyben a teljes finn, izraeli és török válogatott is itt volt. Majdnem európai mezőny gyűlt össze lovon, csak az angolok hiányoztak. Rangos verseny volt ez a szombathelyi,hiszen ez volt a kínai világbajnokság főpróbája. A jáki tornászok fontos szerephez jutottak a rendezvényen. Most is mi kísérhettük fel a versenyzőket, amit nagyon élveztünk 14 nő és több mint 70 férfi tornász állhatott szerekhez. Sokat szurkoltunk a magyar tornászoknak, Nándinak, Ádámnak, Norbinak, Krisztiánnak, Tündinek és a többieknek. Jó volt őket nézni, hogy milyen ügyesek. Szombaton és vasárnap is autogramokat és képeket gyűjtöttünk szorgosan. A gyakorlatokat nagyon ügyesen bemutatták, de sajnos voltak kisebb nagyobb sérülések is. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat! A felvezető szerepkörön kívül nagy megtiszteltetésként 3 jáki tornász be is mutatkozhatott a versenyek közben. Papp Kamilla, a jelenleg legnagyobb jáki tornászlány és Alexa, a legkisebb tornászlány talajon bemutatózott. Szabó Félix a jáki-győri tornászunk pedig gyűrűn mutathatta be tudását. Mindannyian büszkén feszítettünk vadonatúj tornadresszeinkben, amiket ezúton is köszönünk nagylelkű szponzorainknak. Völgyi Nóra és Kenyeri Dorcsi

www.jakiskola.hu Az iskola honlapja az előző tanévben kezdte meg működését. Még teljesen sikerült feltöltenünk dokumentomokkal, de sok-sok információ már elérhető itt is.érdemes felkeresni! Például a tanév rendje és az órarend is megtekinthető. Őszi szünet Téli szünet Tavaszi szünet

ÉTKEZTETÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK Mint a nyár folyamán és a szülőértekezleteken már tájékoztatták a kedves szülőket, az étkezés nyilvántartását ettől a tanévtől nem az iskola vezeti Ebéd lemondása az alábbi telefonszámon lehetséges: 06/94/356-375 vagy az ÖNO-ban a konyhán. A lemondás elmulasztása esetén a hiányzást nem tudjuk figyelembe venni a térítési díj kiszámításánál. Szülőnek kell jelezni a hiányzást! A lemondást mindig egy nappal előbb be kell jelenteni! Az aznapi ebéd sajnos már nem mondható le, de éthordóban elvihető! Az ingyenes étkezést is kérjük lemondani, hisz annak nyersanyagát és előállítási költségeit az önkormányzat fizeti. A le nem mondott ebéd kárba vész, ez súlyos pazarlás! Térítési dij: 100%-os: 290 Ft/nap 50%-os: 145 Ft/nap Amennyiben változtatni kívánnak az étkezési napokon, írásban kérjük azt is az étkezőben jelezni. Az írásos kérelmet minden esetben a szülőnek kell aláírnia.