H E R M A P H R O D I T OS* MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS A z alább olvasható dolgozat nem a hermafroditizmus történetét kívánja földolgozni, hiszen ez F. von Neugebauer (Zusammenstellung der Literatur über Hermaphroditismus beim Menschen. Jahrb. für sexuelle Zwischenstufen, 1905 VII. 1. 473 670.) és L.S.A.M. von Römer (Über die androgynische Idee des Lebens. Jahrb. für sexuelle Zwischenstufen, 1903 V. 2. 1 939.) hatalmas munkái után talán fölösleges is lenne. A tanulmány célja egyedül annak bemutatása, hogy bizonyos tapasztalati tények megítélése hogyan változhat meg a leggyökeresebben az idők folyamán, hogyan születhet szentségből betegség, rendalkotó elemből rendellenesség. Egy ilyesféle változás illusztrálására választottam alkalmas például a hermafroditizmust. Az alább olvasható gondolatmenet tehát az emberi gondolkodásról szól egy betegség történetének ürügyén. Aphrodité és Hermész testvérszerelméből gyönyörű ifjú született, akit apja s anyja után Hermaphroditosnak neveztek el. A halikarnassosi Salmacis-forrásban fürdőző ifjú szépsége szerelemre gyújtotta a forrás nimfáját, ám a nimfa hiába próbálkozott, vágya viszonzatlan maradt. A lány ekkor kétségbeesetten könyörgött az istenekhez: ha lélekben nem megy, legalább testben egyesítsék kettejüket. Kérése szó szerint teljesült, s azontúl Hermaphroditos, testében hordozva a nimfa testét is, részint riasztó, részint beteljesült kétnemű lényként tanakodhatott kárhozatos gőgje és önnön mibenléte felől. A mítosz, amelyet Ovidius őrzött meg számunkra 1, rendkívül talányos és sokvonatkozású. A Salmacis-forrás ugyan Strabón szerint 2 valóban elférfiatlanítja a benne fürdőzőket, ez a tény azonban nem takarhatja el szemünk elől az időnek azt a mélységét, amelyből Hermaphroditos és kétnemű isten-ősei előemelkedtek. A kétnemű istenek az ősi kelet szülöttei. A keleti vallásokban és hiedelemrendszerekben a kétneműség mindenütt jelentős szerepet játszik. Brahma egyik alakja hermaphrodita, de a gyógyító Buddha is női melleket visel. (Buddha 23. testi szépsége abban rejlik, hogy nemi részei rejtettek.) Az indiai mitológiában igen gyakori a kétneműség: Siva sorsistenként hermafrodita s Agni isten is félig bika, félig tehén. A türkök démonai többnyire szintén kettős neműek. 3 De Egyiptomból is hozhatók példák: gondoljunk akár Mut-ra, a keselyűistennőre, aki Freud Leonardo-tanulmányában játszik oly meghatározó szerepet, vagy magára a talányos arcú Szfinxre. A kezdet hermafrodita-istenei közt, a totemizmus hagyományaképpen igen sok az állat alakú. A későbbi korok azután, dacolva a tapasztalattal, vagy éppen e tapasztalat hiányosságai következtében, sokáig megőriztek efféle, állatokra vonatkozó hiedelmeket. Az I. századi Physiologus a hiénát 4, Szent Ambrosius, Hexaemeron-jában a már említett keselyűt 5, Albertus Magnus a kö- * A cikk rövidített változata a Természet Világa c. lapban jelent meg (1987/10. sz., 416 417.) 1 Ovidius: Metamorphoses, IV. 285-től 2 Strabón: Geogr., XIV. 656. 3 Bab, H.: Geschlechtsleben, Geburt und Missgeburt in der asiatischen Mythologie. Zeitschr. für Ethnologie, 1906 (38) 278 279. 4 Physiologus 24 (Ford. Makai A., Utószó Kádár Z., Bp. 1986.) és Plinius Nat. Hist 28. 8. 5 Ambrosius: Hexaemeron, V. 19.
1. ábra Jan Gossaert van Mabuse (1475 1535): Hermaphroditosz és Szalmacisz átváltozása c. képe.
zépkor első nagy természettudósa például az egyik kecskefajtát nevezi hermafroditának 6. De Aldrovandinál a 16. században is olvashatunk hermafrodita malacokról 7. A fejlődés alacsonyabb fokán álló állatok közt valóban vannak hímnős, kettős neműek, mint például a csiga, s arról sem feledkezhetünk meg, hogy az emberi magzat is, kialakulása korai stádiumában, mindkét nem jegyeit hordozza még. Mindez talán magyarázatul szolgál arra, hogy a klasszikus ókor gondolkodásában a kettős nem, amely nem keverendő össze a nemtelenséggel és a nemcserével 8, valami nyugtalanítóan ősit, zavarosat jelentett, sőt ősisége folytán szégyellnivalót és alvilágit is. A klasszikus Hellaszban a hermafrodita istenek napja leáldozott már, tiszteletük nyomaira csak olyan atavisztikus jelenségekben bukkanhatunk mint a ciprusi Aphroditos-kultusz, hol Aphrodité szakállasán jelent meg 9, a spártai nők állítólagos férfinak öltözése a nászéjszakájukon 10, vagy olyan kultuszokban, amelyek keleti eredetűek és szándékosan vájkálnak a múltban, mint például az Orphikus misztériumok". Hermaphroditos a görög-római világban is kezdetben szent és tisztelnivaló volt hát, ám később, ahogy telt az idő, a kultuszok szent hermafroditái monstrumokká, prodigiumokká, azaz mély jelentésű sors-jelekké alacsonyodtak 12, majd még e hivatalukat is elvesztve kuriozitásokká degradálódtak 13. A felvilágosultnak csak épp római mértékkel nevezhető Plinius a hermafroditák titokzatosságába vetett hitet is a múlt babonaságai közé sorolja már! 14 A racionális gondolkodás megjelenésével a mítosz legjobb esetben is puszta jelképpé válik. A görög természetfilozófiában, ennek megfelelően, a hermafrodita, mint jelkép szerepel: Parmenidész a két alapállapot közti átmenet zavarát, a kialakulatlanságot szimbolizálja vele 15 s Empedoklés is hasonló célra használja töredékeiben 16. (Valószínűleg éppen e két filozófus hatására jelenik meg Lucretiusnál is ugyané funkcióban 17.) A hermafrodita kettős nemű, groteszk és rendetlen ősvilági szörnyalakja valóban alkalmas volt a boldog és nem nélküli teljesség ellentételezésére 18. Parmenidés és Empedoklés gondolatvilágában tehát a kétnemű lény oly módon része a kozmikus körforgásnak, hogy éppen a kozmikusság, a rendesség ellentéteként szerepel. Épp ennélfogva különösen érdekes tehát, hogy a Corpus Hippocraticum egyik legrégebbi darabjában, az egyébként nyilvánvalóan parmenidési és empedoklési hatásokat mutató,,peri diaités hygieinés" címen ismert tanulmányban, a hermafrodita egészen más összefüggésben jelenik 19 meg. A mű sajátságos és nagy hatású fogamzás-elmélete szereplőjeként a hermafrodita különös funk- 6 7 8 9 1 0 11 1 2 13 1 4 1 5 1 6 1 8 19 Albertus Magnus: De animalibus, 4. 2., 4. 102. (Hrsg. H. Stadler, Münster, 1921, I. 403 404.) Aldrovandi, U. : De quadrupedibus bisulcis, Bononiae, 1621. 939 Az előbbi a nem nélküli (eunuch, herélt, semivir), az utóbbi a nemcsere példája többek közt Ovidius Iphis. története (Met. IX. 666.) és Caeneus-története (Met. XII. 146.) Usener, H.: Legenden der heiligen Pelagia, Bonn, 1879, 20. Plutarcfius: Lykurgos, 15., Egyéb antik adatok: Plutarchus: De virtut. mulier. 245, Servius: Aeneis-comm. IV. 99. stb. A phanes-ra gondolok. Livius: Ab urbe condita, XXIV. 10. a spoletói monstrum valószínűleg hermafrodita volt. A monstrum szó a latin moneo, figyelmeztet, int szóból származik! Plinius: História Naturalis, VII. 3., Platón: Lakoma 189/d Parmenidés: Töredékek (ford.: Steiger K., Bp. 1985.) 18. tör. Empedoklés: Töredékek (ford.: Steiger K. Bp. 1985.) 61. tör. Lucretius: De rerum natura, V. 837 839. Empedoklés: Töredékek, 29. tör. Hippokrates: Peri tés diaités hygieinés I. 4. 22 24.
ciót tölt be. E fogamzás-elmélet hatása kimutatható Aristotelésnél 20 és GalénosnáP- ] éppúgy, mint mai fölfogásunkban. Hippokrates vagy a mű Hippokratésnek nevezett szerzője azt állítja itt, hogy a nő és a férfi egyaránt kiválaszt részecskéket (az apokrinó szót használja itt), s ezek a részecskék, mint nevük is mutatja (sóma) anyagi természetűek egyesülésükből keletkezik az utód 22. A mű korábbi fejezeteiből megtudtuk, hogy, mint minden létezőt, ezeket a részeket is a két fő princípium, vagy ősanyag, a tűz és a víz alkotja, amelyek közül a tűz férfiúi, a víz női jelleget hordoz. Mind a férfi, mind a nő kiválaszt mindkétféle részecskét, aszerint, hogy az általa kiválasztott részecskében a tűz-férfiasság, vagy a víz-nőiesség dominál-e 23. Ezek szerint hat eset lehetséges 24 : 1. A nő és a férfi egyaránt tüzes részecskét választ ki: ebben az esetben típusos fiúgyerek az eredmény. 2. A nő és a férfi egyaránt vizes magvat választ ki: ez esetben típusos lánygyerek születik. 3 4. A férfi tüzes, a nő vizes részecskét választ ki: ebben az esetben, ha a férfi részecskéje kerekedik fölül, fiúgyerek, ha a nőé, lánygyerek az eredmény, ám egyik gyermek sem lesz típusos alakja nemének. 5 6. A nő tüzes, a férfi vizes részecskét választi ki: Ebben az esetben, ha a férfi vizes magva kerekedik felül a magvak harcában, férfiúi tulajdonságokkal megvert leány, azaz amazon születik (Hippokrates andreioi-nak nevezi őket 25 ), ha pedig a nő tüzes magva kerekedik felül, androgynos, azaz hermafrodita születik 26. A szöveg az orvostudomány és a filozófia határán jár 27 s végiggondolva tartalmát megállapíthatjuk, hogy a hermafroditákat egyáltalán nem pathologikus jelenségeknek, hanem az egyik lehetséges fogantatási variáció eredményének, tehát a koszmosz, a rend részeinek tekinti. A Corpus Hippocraticumban egyébként tudomásom szerint sehol nincs szó a hermafroditizmus gyógyításáról, tehát arról, hogy betegség lenne. Ennek semmiképpen nem a megfelelő gyógymód ismeretlensége az oka, hiszen, ha Hippokrates csak arról írna, amit gyógyítani tud, Corpusa csak Corpusculum lenne. Az igazi ok bizonyára az, hogy a kétneműséget nem tartja rendellenességnek, vagy betegségnek 28. Hasonló szemlélet tapasztalható részben Galénosnál s Caelius Aurelianusnál is 29, bár, az utóbbi, átértelmezve a Peri diaités" szövegét, a típusokat inkább pszichikai Aristoteles: Peri zóión geneseos, I. 18. 722/b 40-től Galénos: Peri philosophu históriás, Kühn XIX. 325. Horoi jatrikoi, Kühn XIX. 453. Tón morión logos, Kühn IV. 165-től Ez korántsem volt magától értetődő! A világ női-férfi princípiumokra osztása szintén a preszókratikus természetfilozófiában gyökeredzik, más nyilván ősibb, mitikus megfelelők mellett. Egyebek közt Alkmaiónnál is megtalálható lásd: Schumacher, J.: Antike Medizin, Berlin, 1940, 68. Galénos megmagyarázza azt is (Kühn IV. 628.), miért kell mindkét szülőnek mindkét féle részecskét termelnie. Különben ugyanis lehetelen lenne, hogy a lány az apjára, a fiú pedig anyjára hasonlítson. S ebben igaza is van. Lásd 19. jegyzet. Egyértelmű, hogy itt a férfias nőkről van szó (viragines), nem kétnemű lényekről. Meghatározásuk, Serviusnál olvasható (Aeneis-Comm. XII. 468.) Egyéb elnevezései: diphüeis, androthélüás, arsenothélai, Hippokrates hímnemű végződéssel látja el őket. A tudós, filozófus és az orvos korabeli azonosságáról lásd: Steiger K.: A hippokratészi orvostudomány természetfilozófiai előzményei, Comm. Hist. Artis Med. (OTK) 93 96. (1981) 18 Többek közt Celsus vagy Sóranos sem ír a kétneműségről. Caelius Aurelianus: De morbis chronicis v. De tarais passionibus IV. 9.
típusokként kezeli s a hermafroditizmust a bisexualitással keveri össze. Galénos két munkájában is megismétli a fenti hippokratikus elméletet. Érdekes módon az androgynák definícióját, logikai zökkenővel s majd később látjuk, miért, a természetes fogamzás ismertetése után és a monstrumok (terata), a szörnyszülöttek keletkezésének leírása előtt adja meg 30. Ily módon ugyan ő sem nevezi voltaképpen rendellenesnek a hermafroditákat, de valamilyen átmenetnek tekinti őket a szörnyetegek és egészségesek közt. Gyógymódjukról viszont ő sem szól! A hippokratési magvak harca"elmélettől eltér az a magyarázat, amelyet Aristoteles ad a hermafroditák keletkezésére. Miután ismerteti Démokritos elgondolását, amely szerint a szörnyszülött úgy keletkezik, hogy kétféle mag egymás után jut a méhbe és ott összenőve fejlődik ki 31, megállapítja, hogy a szörnyszülött keletkezésének oka az anyagban (hylé) és az összenőtt magokban (tois synistamenois kyémasin) rejlik. Jellemzően, ő már kifejezetten a szörnyszülötteket tárgyaló, teratológiai részben említi a kétnemű lényeket. A torzszülöttség, meghatározása szerint az, ha az élőlénynek túl sok, vagy túl kevés van valamelyik szervéből. Újból a természetfilozófia terminusaival szólva kifejti, hogy ezek a lények terrmészetellenesek ugyan (para physin), de nem áz egész természet, hanem csak a dolgok többsége ellen valók 32. Ha ugyanis valóban természetellenes valami, az elpusztul. (Ez valóban helyes definíció!) A hermafrodita-kűt]tzést ő nem használja, csak kettős ivarszervekről beszél. Megemlíti, hogy az ilyen lények gyakoriak, még emberek közt is előfordulnak, és például a kecskék közt szinte rendszeresek 33. Teleologikus gondolatmenete szerint, ha kettős ivarszervek vagy nemzőszervek mutatkoznak, akkor az egyik, mivel természetellenes (para physin), vissza fog fejlődni, már csak azért is, mert nem is szerv hiszen a természet nem engedhet meg magának ilyen luxust, hanem kinövés (phyma) csupán 34. Aristotelésnél, megjelenik az a később általános nézet, hogy a hermafrodita keletkezésének oka végső soron a túl sok mag", hiszen a két férfi mag összenövését tartja a szörnyszülés okának. A hermafrodita keletkezéséről több elméletet az ókor nem hozott létre. Nem sokkal később talán már Galénos idejében gyökeres szemléletváltozást tapasztalunk. Paulus Aegineta, a hetedik századi orvos, a harmadik században (!) élt Leonidésre hivatkozva és a nemi részek betegségeiről szólva tér ki a hermafroditizmusra is 35. Négy változatát különbözteti meg e rendellenességnek, amelyek közül három férfiaknál, egy nőknél (sic!) jelentkezik, sőt egyikükre gyógymódot is javall. Ez a gyógymód egyszerű sebészi beavatkozás: a fölösleg exstirpatiója. Paulus tehát egyértelműen kezelendő rendellenességnek tartja már a hermafroditizmust. A szemléletváltozás okait nehéz rekonstruálni. Elsősorban a specializáció és az orvostudomány fejlődése játszhatott benne szerepet, hiszen minden tudomány fejlődése avval jár, hogy a diszciplína egyre nagyobb szeletet próbái a világból hatalmába keríteni. Az orvostudomány fejlődése tehát természetszerűen növeli a betegségek számát. De oka lehetett e szemléletváltozásnak a kereszténység térhódítása is. Augustinus például a szörnyetegek közé sorolja a kétnemű lényt, tehát a renden kívülre löki 36 s innen már csak egy lépés az, hogy betegségnek tartsa. Másrészt a kétnemű Hermaphroditos, nem csak mint bukott isten, de mint szexuális szimbólum is megbotránkoztathatta az ekkorra már prűd keresztény szellemet bizonyos hagyomány szerint Hermaphroditos testvé- Galénos: Kühn XIX. 453. Aristoteles: De generatione animalium (Peri zóión gen.) IV. 4. 769/b 57. Nincs szó női magvakról! Lásd: De gen. an. 721a. 27 uo. 770/b 63 uo. 770/b 65 uo. 1121b 80 Paulus Aegineta: Epitome, IV. 69. Gurlt, E.: Geschichte der Chirurgie. Berlin, 1898. Bd. I. 635. Augustinus: De civitate Dei XVI. 8.
rei Priápos és Erós voltak. A kereszténység Bibliája ugyan egyértelműen csak a transzvesztitizmust ítéli el, ám ismerve e mű szimbolikáját, ez a lesújtó ítélet valószínűleg mindenféle nemkeveredésre vonatkozik 37. Ráadásul a hermafrodita még a keresztény pokolba sem fér, túl ősi ehhez, hiszen a poklokat mindig csak az épp előző vallások istenei töltik meg. A klasszikus hagyományt kritikával ismétlő arab orvostudomány, mely a görög mellett az európai orvosi gondolkodás másik alappillére volt, új elméletet a kettősnemű lény keletkezésére tudomásom szerint nem alkotott. A legnagyobb hatású,,arab" tudósok közül Abulcasis (10 11. sz.) teljes mértékben Paulus Aeginetát követi a tárgyról írott fejezeteiben 38. Avicenna, a kortárs, Canon-jában (Qanün) két hermafrodita-típust említ. Az egyiknél mindkét nemi szerv megvan, de az egyik rejtettebb és gyengébb a másiknál nyilván olvasta tehát Aristotelési. Vannak azonban olyanok s ebben Avicenna személyes tapasztalatára hivatkozik, akiknek mindkét nemi szervük egyaránt használható. Megemlíti azt is, hogy a hermafroditizmus gyakran (!) az egyik szerv kivágásával ill. bevágásával (incisione a latin fordításban) orvosolható. 39 Más helyütt, egyesítve a hippokratikus és aristotelési nézetek bizonyos elemeit úgy ír, hogy a hő és a magvak bősége, valamint a magnak a méh jobb oldalára kerülése fiút eredményez, ennek ellentéte lányt. 40 Nem említi, ám ebből az következik, hogy a középállapot hozza létre a hemafroditát, ti. a méh közepére esett mag. (A középkori Secreta Mulierum is az Avicenna-passzus ilyen értelmezését adja!) 41 Ugyanitt olvasható az a később népszerű avicennai elmélet is, mely szerint a menstruáció napjától számított ötödik napig fiúk, az ötödiktől a nyolcadikig lányok, innen a 11.-ig megint fiúk, a tizenkettőtől viszont már csak hermafroditák fogannak. Ennek az elgondolásnak hatását azon mérhetjük föl, ha tudjuk, hogy nemcsak a 16. századi Lemnius Levinus állt ki mellette 42, hanem nemrég egy magyar képes újságban is olvashattam, kissé megkevert változatát. Az eddig említettekhez lényeges új elem a középkor során nem járul. Példának az Albertus Magnustól tévesen származtatott, 14. századi eredetű,,secreta Mulierum" hozható. Ennek J. Hartlieb-féle, későbbi változata (német fordítása) úgy tudja, hogy akkor születik hermafrodita, ha a matériából és a magból" túl sok jut a még egyetlen kamrájába (kamer ill. tzell), hisz ha a magvak két cellába jutottak volna, fiú-lány iker született volna. 43 Ez láthatóan aristoteliánus gondolat. Máshol viszont a szöveg Hippokratést is föléleszti 44 : Ha a férfi s a nő magva egyenlő erejű és egyensúly jön létre köztük, akkor fogan Hermofradita (sic!). S hogy Aristoteles se sértődjön meg, a szerző megjegyzi, hogy kettős női és kettős férfi nemi szerv egy testen nem lehetséges, mert hiába semmit nem csinál a természet. Az aristotelési teleológia érvényesült tehát, csak az a kérdés, mennyivel célszerűbb a természettől, ha ugyanoda, mármint ugyanarra az altestre egy férfi s egy női ivarszervet tesz. Ugyanitt olvasható a következő különös adalék: ha hermafrodita gyerek születik, úgy döntik el, milyen neműre kereszteljék, hogy megvárják, míg pisil. Ha a zirius"-án jön a vizelet, fiúnak keresztelik, ha a,,gulden door,l )űx\, lánynak. 45 A 16. század reneszánsz orvostudománya, amely nevéhez méltóan elsősorban az antik források 3 8 3 9 4 0 4 1 4 2 4 3 Deuteronomium 22. 5. Gurlt, E.: Geschichte der Chirurgie, Berlin, 1989 Bd. I. 635. Avicenna: Canon Medicináé lib. 3., Sent. 20., Tract. IT., c. 14. Velence, 1507 (Hildesheim, Olms Reprint Verl., 1964.) 358 r. uo. 3.21.1.12. 346 v. Secreta Mulierum (Hrsg. Bosselmann Cyran, K Pattensen, 1985) 55. 40 49. 220. Lemnius Levinus Zirzaeus: Occulta naturae miracula, Antwerpiae, 1559, 30-tól Lásd 41. lábjegyzet 217. uo. 218. p. vö: Albertus Magnus: De animalibus XVIII. 66.
2. ábra Hermafrodita-ábrázolás J. Rylï: De conceptu et generatione hominis (Zürich, 1554) c. munkájából. ra támaszkodik, a két mag egybetapadásában, illetve a magbőségben látja a hermafrodita keletkezésének okát, tehát az aristotelési elképzeléseket követi. Érvényesül az az aristotelési koncepció is, mely szerint a hermafroditák a szörnyszülöttek közé sorolandók, tehát a teratológiákban tárgyalandók. Paracelsus, a szörnyszülöttek egy fajtájáról írva, kifejti, hogy az emberek a természet rendje szerint születnek s e renden kívül jönnek létre azok a dolgok, amelyekről traktátusa szól. 46 (Ekkoriban a renden kívüliség még nem automatikusan betegség s nem feltétlenül az orvostudomány hatáskörébe tartozik.) A 16. században a hermafrodita még mindig prodigiumnak, ómennek számít, Lycosthenes csodakönyvében ilyen értelemben szerepelhet kettősnemű lény. 47 A tudományos magyarázatokkal párhuzamosan még igen sokáig él a népi fölfogás is, amely a kétnemű lényt a szó eredeti értelmében tartja monstumnak, tehát olyasminek, ami monet (figyelmeztet) valamire. 48 Ugyanekkor a keresztény megítélés is eleven, amely szerint a monstruozitás büntetés, vagy épp maga a bűn, vagy annak következménye, de mindenképp sátáni ügy. 49 A vallásos vagy babonás szemlélet érvényesülése mellett azonban, ha nem is gyökeres, de bizonyos változások következnek be a kétneműség orvosi megítélésében. Természetesen tartják magukat az aristotelési tanok, mint pl. Lemnius Levinusnál 50, de a hippokratikus elmélet is él Párénál 51 vagy később, Licetusnál 52. Jakob Ryff (1500 1558) művében 53 jelenik meg először az az elmélet, amely a hermafrodita Paracelsus: Sämtliche Werke (Hrsg. et übers, von B. Aschner), Jena, 1932, IV. Bd. 276. Lycosthenes, K.: Prodigiorum ac ostentorum chronicon. Basel, 1557, 210. Magyarázatát lásd: Cicero: De divinatione I. 42. Wahl, G. : Zur Geschichte der ätiologischen Vorstellungen über die Entstehung von Missgeburten. Diss. Düsseldorf, 1974. 18-41 Lásd 42. Lábjegyzet. Pareus, A.: De monstris et prodigiis c. művében, melyről még lesz szó. Licetus, F.: De monstris, Amsterdam, 1665 erről szinten lesz még szó. A korabeli nézetek összegzését lásd: Aldrovandi, U.: Monstrorum história. Bononiae, 1642. 513 519 Ryff, J.: De coneeptu et generatione hominis. Zürich, 1554 V. 3.
foganását lelki okokkal, konkrétan nagy ijedtséggel magyarázza. Ennek az ötletnek azután hosszú utóélete volt, annak ellenére, hogy a néphitben és a babonában gyökeredzik. 54 Igen érdekes passzusok olvashatók A. Paré, De monstris et prodigiis" c. munkájában 55. A hermafrodita keletkezésének okaként a túlzott magbőséget és a magvak erejének egyensúlyát nevezi meg. A hermafroditákat négy csoportba osztja: 1. A férfi nemi szerv a csökevényes és a női teljes értékű 2. A női nemi szerv a csökevényes 3. Mindkét nemi szerv teljes értékű, egyidejűleg. 4. Mindkét nemi szerv teljes értékű, váltakozva. (Az elsődleges és másodlagos szervek megkülönböztetéséről ekkor még nincs szó.) Megjegyzi, hogy a törvény előírásai szerint (!) a már egyszer választott nemnél kell maradnia a hermafroditának. (A hermafroditizmus korabeli jogi vonatkozásaihoz lásd P. Zacchias munkáját 56.) Paré müvének címéből is látható, hogy ő is a teratológián belül tárgyalja a kétneműséget. A kérdés elméleti vizsgálatán kívül a 16. században a kétneműség gyógyítása is szóba került. Hieronymus Fabricius ab Aquapendente (1537 1619) például, sebészeti tankönyvében a hermafroditizmus gyógyításával is foglalkozik 57. Elsősorban Paulus Aeginetát követve és kommentálva, de személyes tapasztalatokra is támaszkodva ad tanácsot a rendellenesség sebészi kezelésére, megjegyezve, hogy, ha nem okoz kárt vagy bajt, jobb békén hagyni, hiszen a műtét igen fájdalmas. Említésre méltó Fabriciusnak egy adata, amely szerint a legutóbbi magyar háborúban akadt egy katona, aki külsőre férfiúnak látszott, ám gyermeket szült" 5 *. Nyílván, ez esetben hirsutismusban szenvedő, vagy pszeudohermafrodita nővel, avagy olyasféle transzvesztitával állunk szemben, mint amilyen a mi hírhedt tanyasi gyilkosunk, Pipás Pista volt egykor. A szabályszerű hermafrodita ugyanis, tudomásom szerint nem képes gyermeknemzésre, sőt legtöbb esetben még szexuális tevékenységre sem. 59 A hagyomány megőrizte számtalan adat, amely a hermafroditák szexuális tevékenységére vonatkozik, részben koholmány, részben transzvesztitákról szól, mint a soproni Fuchs Rozina története, akiről csak az esküvő után derült ki, hogy nem Rozina 60. Gyakran tapasztalni, hogy a hermafroditizmust a homosexualitással, vagy egyéb nemi aberrációval keverik össze s az emberek többsége előtt nem világos a nemtelenség, a nemcsere és a hermafroditizmus közti különbség sem. A hermafroditák gyermekeiről szóló meséknél sokkal hihetőbb például Realdo Colombo (7 1577) anatómiai művének ( De re anatomica libri 15") első könyvében (Velence 1559) említett cigány hermafrodita esete, aki mivel nemzésképtelenségét szégyellte, a sebészhez fordult, azzal a kéréssel, hogy operálja őt nővé (ez volt ugyanis a könnyebb). Colombo, sebésztechnikai okokra hivatkozva megtagadta a segítséget. A hermafroditizmus bizonytalan megítéléséről s e megítélésben többféle, tudományos, vallásos és babonás hagyomány keveredéséről tanúskodik Fortunatus Licetus (1577 1657) teratológiai tanulmányának megfelelő része is. 61 Noha ő rögtön fölhívja figyelmünket arra, hogy a hermafro- 5 5 5 6 5 7 5 8 5 9 6 0 6 1 Wahl, G. (49. lábj.) 73-tól. Az efféle trauma legelőször szemmel verés eredményeként vagy más megrontás eredményeként volt számon tartva. Pareus, A.: Opera Omnia, De monstris et prodigiis. Paris, 1579. 742 Zacchias, P.: Quaestiones medico-legales. Francofurti ad Moenum, 1688, 285 286. Fabricius ab Aquapendente, H.: Opera Chirurgica. Patavii, 1641. 92 93. uo. 92. nemcsak testi, de lelki okokból sem. Rudnay János: Furcsa soproni történet 1644-ből. Fuchs Rozina különös házassága. Mai Magazin, 1985. december, 35. Licetus, F.: De monstris Amsterdam, 1665. 168 171.
3. ábra Herrnafroditizmus ábrázolása Venettc: De la generation de l'homme (Cologne, 1696) c. művéből. ditizmus és a hirsutismus két különböző dolog e két nemi rendellenesség létezik, elismétel jó pár hamisnak tűnő anekdotát is buja és gyermeket is nemző hermafroditákról. 62 Ugyanez a kettősség, a tudományos elmélet és a hiedelmek keveredése tapasztalható majd mindegyik, a kérdéssel foglalkozó korabeli tanulmányban, köztük pl. az addigi nézeteket remekül összegző Schenck von Grafenberg könyvében is 63 és Caspar Bauhinus monográfiájában is (De hermaphroditorum monstruosorumque partuum história. Frankfurt, 1604). A hermafrodita e különös szerepe részint a tudomány tárgya, részint ómen, monstrum sőt ördögi szörnyeteg eredményezi azt, hogy igen sokáig nemcsak a tudományos, hanem a népszerű irodalom (ismeretterjesztő irodalom) kedvelt témája is. 64 A 17. század kuriozitásokat kedvelő szakirodalma szintén nagy előszeretettel ír róla. Az orvosi irodalomban ekkor a hermafrodita elsősorban mint anatómiai érdekesség bukkan föl. Kialakulásának magyarázata alapjában nem változik, legföljebb a terminológia és az ismeretek bővülése miatt, egyre bonyolultabbá válik. Az igazi változást a betegség vagy rendellenesség magyarázatában az anatómia fejlődése, majd a fiziológia kibontakozása hozza meg. A hormon-folyamatok és a kromoszómák fölfedezése jelentős szerepet játszik ebben. Mindez azonban már nem változtat azon a tényen, hogy a hermafroditizmus végképpen rendellenességgé, betegséggé vált, amire a legfőbb bizonyíték, hogy a 18. századtól immár csak orvosi munkák foglalkoznak magyarázatával és értelmezésével. uo. 170. Schenckius a Grafenberg, I.: Observationes medic, rarior. Lugduni, 1643 500 501. Például: Relationes Curiosae, Nürnberg, 1689 II. Theil, 69. N. 550 552. A korabeli Élet és Tudomány" számtalan érdekes sztorit hoz e tárgyból, angol, francia, svájci és német példákkal, sőt szakirodalommal is.
4. ohm Hermafrodita ábrázolása A. Parc: Opera Omnia-jából (Parisiis. 1579)
5. ábra Kellemetlen meglepetés! Szatír és Hermaphroditosz. Pompei falfestmény A. Moll nyomán. Összefoglalva az eddigieket: Hermaphroditos istenségből előbb prodigiummá, tehát szent jós jellé, majd közönséges kuriozitássá degradálódott. Az ős-zűrzavar szimbólumából pedig érdekes rendellenességgé süllyedt. E változással párhuzamosan tudományos megítélése is módosult: Hip pokrates egy nemzési variáció eredményének tekinti s így a világrendbe illeszti a hermafroditát. Aristoteles már temészetellenes (para physin) lénynek tartja, rendellenességnek, a szörnyszülöt tek közé valónak. Galénos még kompromisszumra törekszik, ám Paulus Aeginetánál már egyér telműen kezelendő betegségként szerepel. A középkor s kora újkor orvostudományában elsősor ban az aristotelési szemlélet érvényesül: a hermafrodita mindenütt szörnyszülöttként szerepel, s megítélését súlyosbítja az érvényes keresztény értékrend is, amely a nemiséggel bárhogy össze függő dolgokat bűnnek, illetve a bűn eredményének tartja. A 16 17. századra a hermafrodita egy értelműen rendellenes monstrummá, beteg emberré alakul, varázsát elveszíti s az orvosok birto kává válik. S mi mindebből a tanulság? A hermafroditizmus szemléletének története megmutatja nekünk, hogy a rendellenesség nem objektív dolog. Ugyanaz a jelenség az épp aktuális rendtől függően válhat részévé vagy kitaszított jává a rendnek. A betegségeket nemcsak szervezetünk, hanem viszonyainkban gyökeredző gon dolkodásunk is létrehozhatja olykor. Azt a folyamatot szerettem volna dolgozatomban bemutatni, amely a rendből a renden kívülre vezeti dolgainkat. Sok különös jelenség járta s járja meg azt az utat, s lett szentségből betegség, áldásból átok. Gondoljunk csak, a betegségeknél maradva, az epilepsziára, az incubusra, a vakságra vagy az őrületre. A Salmacis-nimfával ölelkező Hermaphroditos csak egy mélybe hullott isteneink közül, s bizonyára nem is utolsó a sorban. LÁSZLÓ A. MAGYAR, D. Ph. research fellow of the Semmelweis Library of the History of Medicine H 1023 Budapest, Török u. 12.
SUMMARY The article attempts to show, how in the course of time our views change, while the facts interpreted by them remain the same. Here the phenomenon of hermaphroditism serves as an example. The mythic semi-god, Hermaphroditos was first debased to an omen, then to a mere peculiarity, that is, from the symbol of Chaos to a strange disorder. In parallel with this alteration there was also a change in the relevant philosophical-scientific attitude. Hippocrates still fitted it into the universal order, while Aristotle already regarded it as an unnatural phenomenon. Galen tried to make a compromise between the two opinions, however Paul of Aegina spoke about it, as an illness te be cured. In the mediaeval-renaissance medicine the Galenic-Aristotelian views survived, worsened by the Christian set of values, which looked upon all things connected with sexual life as a sin, or the result of sin. In the 16th 17th centuries the hermaphrodite gradually turned into a monster, to finally become an ill man: his philosophical meaning was lost and he has become an object of medicine. This piece of history offers evidence, that diseases and disorders sometimes can be created even by our own thinking based on our relations, and that illness is not an objective phenomenon.