NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP 4. ÉVFOLYAM 7./8. SZÁM 2009. Szent Jakab / Kisasszony hava 1,32 EUR / 40, Sk
A Szent Korona mása porcelánból A világon egyedülálló, beavató magyar Szent Korona legnagyobb nemzeti kincsünk. Aki már látta, gyakran gondol rá: helye van a lelkében. Nincs még egy olyan tárgy a magyar történelemben, melyet annyiszor ábrázoltak volna díszítő elemként szinte mindenütt látni. Koronánknak több másolata készült külön féle anyagokból. A világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra mesterei Presits Attila, Glück Bernadett, Vida Sándor és ifj. Wéber Gyula porcelánból alkották meg legbecsesebb nemzeti ereklyénket. A különleges porcelán koronamásolat, melynek készítésébe most belepillanthatunk állandó kiállításon szerepel pl. Németországban és Japánban, de látható a clevelandi /USA/Magyar Történelmi Társulat Múzeumában és a budapesti Szent István bazilika kincstárában is.
Batta György Krónikásének 1998-ból Eldöntötte az uraság, elveszi papod, iskolád, és elvárja a hatalom, gürcölj napestig, te barom, mert kell a búzád, a borod, pénzed meg úgyis az ő bankjában forog. Megeshet, törvény írja majd, ha a tulipánod kihajt, csak kék lehet a szirma selyme. Bizony nem lenne csodálnivaló, ha csak államnyelven fújhatná nótáját diófádon a rigó! Olykor kegyes az uraság: Be-berendel, tárgyalni vágy. Bár gépkocsiját nem gőz hajtja, s használ számítógépet, áramot, hogy belenéztél a szemébe: letűnt korok sötétjét láttad ott. Dologidőben a földed otthagyod, véded az iskolád, a holnapod. Maradt csak egyetlen fegyvered magyarul zeng az éneked! Ne csüggedj, ha a rendőr elvezet, az idő jövőt emel neked hitből, tudásból, mosolyokbólgyőzelmed szól a harangokból. Ezt a verset az ú.n. iskolaháború idején, a mečiari időkben írtam, bő egy évtizede. Ott voltam a Búcsot Bátorkeszivel összekötő élőláncban, megtapasztaltam az összefogás erejét és szépségét. Ki tudja, hány élőlánc és tiltakozás vár még ránk mindaddig, amíg elismerik elemi jogainkat? Szeptember elsején, Dunaszerdahelyen az újabb nyelvtörvény >59. old. A tartalomból: A magyarok példát mutatnak Esterházy-zarándokúton a volt Csehszlovákiában 4-7. Szénássy Zoltán Pro probitate-díja Minden poszton becsületesen 8-9-25. Ahol a csillagok ragyognak Új félévszázadot nyitott a gombaszögi fesztivál 10-15. Egy múzeum a történelem szélén A várpalotai Trianon Múzeum 16-19. Rendületlenül a magyar kultúra szolgálatában Kolár Péter múltról, jövőről 2o-24. Várhosszúréten jártunk II. Készül a Meseszínház 32-35. Darvas Iván Latinovits Zoltánról Egy vallomás 1977-ből Balassagyarmat, a bátorság városa Matúz Gábor új filmje 36-37. 46-47. Címlapunkon: Az új és a régi gombaszögi emlékoszlop. Itthon Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony Főszerkesztő: Batta György Megjelenik a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Szülőföld Alap támogatásával. Realizované s finančnou podporou Ministerstva kultúry SR program Kultúra národnostných menšín 2009. Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Bejegyzési szám: 3655/2006 Megjelenik 3000 példányban. A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817, e-mail: itthon.press@gmail.com Grafika: Csernyanszky Pista. Nyomdai munkálatok: KPRINT A lap olvasható a www.felvidek.ma és a www.csemadok.sk honlapokon is. Konverzný kurz 1 EUR = 30.1260 Sk (A váltási árfolyam 1 EUR = 30.1260 Sk) ITTHON 3
Július hatodika és nyolcadika között zarándokúton járt Szlovákiában és Csehországban egy autóbusznyi Kárpát-medencei magyar középiskolás fiatal. Az utat a Lakiteleki Népfőiskola és a Keresztény Élet hetilap közösen szervezte meg, s azt a magyar külügyminisztérium is támogatta, hiszen a csaknem félszáz résztvevő az Esterházy János életéről rendezett vetélkedő döntősei és felkészítő tanáraik Lezsák Sándor parlamenti alelnök vezetésével jártak a legnagyobb felvidéki magyar, a vértanú gróf Jézus követő életének néhány helyszínén. A zarándokokkal három lelki atya is útra kelt, s ott volt a fedélzeten két filmes és egy fotóriporter is. Szerkesztőségünk képviselője valószínüleg annak okán, hogy az ITTHON folyamatosan közöl Esterházyval kapcsolatos írásokat szintén ott volt az életre szóló, élményekkel teli zarándokúton. A zarándokok induláskor Budapesten megkoszorúzták Esterházy János emléktábláját a Szép utcában Josef Hrdlička olomouci segédpüspök: Példát mutatnak a magyarok Lezsák Sándor a nyitraújlaki sírkertben Nyitraújlak, Esterházy szülőhelye Az autóbuszon magyarországi, erdélyi és felvidéki középiskolások foglaltak helyet. Ők bizonyultak a legjobbaknak a vetélkedőn, valamennyien ott voltak a lakiteleki döntőben. Mint már megírtuk, a versenyt a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont diákjai nyerték meg. A fiatalok zöme még sohasem járt Szlovákiában vagy Csehországban, de a mártír grófról, hála a vetélkedőnek, voltak ismereteik. Nyitraújlakon (Veľké Zálužie, Nyitrai járás) először az Esterházyak sírkertjét Nyitraújlakon Berta Gábor követségi titkár és Ladányi Lajos volt parlamenti képviselő fogadta a küldöttséget. Lent: Lezsák Sándor és Jozef Moravčík nyitraújlaki polgarmester kézfogása. 4
A zarándokok az érseki palota udvarán tekintettük meg itt Ladányi Lajos, a Zoboraljai Kulturális Központ igazgatója várt Berta Gábornak, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége II. titkárának társaságában. A sírkert, itt nyugszik Esterházy János édesapja is ezúttal mentes volt az elburjánzott növényektől: két éve a honismereti kerékpártúra résztvevői ugyanis megtisztították. A fiatalok, miután meghallgatták Ladányi Lajost Esterházy emlékének ápolásáról, koszorút helyeztek el a síron. A zarándoklat vezetőjét, Lezsák Sándor parlamenti alelnököt, a Nemzeti Fórum elnökét, a Lakiteleki Népfőiskola alapítóját ezután Jozef Moravčík helyi polgármester fogadta a községi hivatalban. A jó hangulatú beszélgetés eredménye: a nyitraújlakiak testvértelepülési kapcsolatot kívánnak létrehozni valamelyik magyarországi, szlovákok által is lakott helységgel. Lezsák Sándor megígérte, segít partnert találni Magyarországon. Ez volt az út első, hivatalos része és mindenkit örömmel töltött el az eredmény. A busz ezután Alsóbodokra vitte utasait. Itt a helyi magán szakközépiskola kollégiumában volt az ebéd. A szép környezet és a szíveslátás mindenkit felvillanyozott. Az egyre ismertebb intézményről, amely már országos eredményt is felmutatott, Paulisz Boldizsár, az egyik alapító szólt. Olomouc: látogatás az érseki palotában Másnap Csehországban folytatódott a zarándoklat. Még előző este Olmützben szálltunk meg, s bár a csapat mögött többszáz kilométeres utazás állt, a későestét a morva nagyváros központjának megtekintésével töltöttük. Jól tettük templomokat, ódon, de jó karban lévő palotákat láthattunk, szobrokkal ékes utcákat, tereket és Mátyás királyunk emléktábláját. Kalauzunk Nagy Sándor, Csallóközből származó szívélyes és segítőkész csehországi magyar volt, aki a másnapi, érseki palotabeli találkozót előkészítette. A palotában Josef Hrdlička Balról Lezsák Sándor, középen Nagy Sándor, az olomouci magyarok vezetője és Josef Hrdlička Josef Hrdlička segédpüspök fogadta a zarándokokat. A segédpüspök érseke képviseletében tárgyalt Lezsák Sándorral, aki megkérte őt: egyháza támogassa Esterházy János boldoggá avatását. Az eszmecsere ideje alatt a diákokat végigvezették a kitűnő állapotban lévő palota termein- így azok láthatták azt a helyszínt is, ahol a Habsburg-család eldöntötte: Ferenc József lesz az új császár. Josef Hrdlička nagy érdeklődéssel hallgatta az elnök úr tájékoztatását a zarándokút céljáról, arról tudniillik, hogy Magyarországon egyre több felelősen gondolkodó közéleti ember és intézmény óhajtja: a fiatalok ismerjék meg történelmük valódi nagyjait, merítsenek erőt helytállásukból. Ilyen férfiú volt a vértanú gróf is, aki az olomouci érsekséghez tartozó hírhedt mírovi börtönben töltötte szenvedésekkel teli utolsó éveit. A segédpüspök úr megjegyezte: a magyarok példát mutatnak, hogy felhívják a fiatalok figyelmét nagy történelmi személyiségeikre. Nálunk, Csehországban sajnos nem ilyen a helyzet vallotta meg a püspök pedig nekünk is ezt az utat kellene járnunk. A találkozón elhangzott: a segédpüspök úr részletesen beszámol majd a magyar küldöttség látogatásáról a szabadságát töltő éreseknek és bizonyosra veszi, ITTHON 5
hogy Esterházy János boldoggá avatásának kezdeményezése, melyet csakis abban az országban indíthatnak el, amelyben a mártír elhunyt megértésre talál. A délelőtt hátralévő részét az olomouci dómban töltötték a diákok. Itt egyebek mellett láthatták egy kiváló cseh szobrász alkotását a Keresztutat. A domborművek sajátos felfogásban mutatják be a stációkat és cínből készültek. Megrendítőek! Mírov: koszorúzás a jelképes sírnál Mírovban, a hírhedt börtön közelében van Esterházy János jelképes sírja szép természeti környezetben, amelynél, - bár már tudjuk, hogy a vértanúnk hamvait a prágai Motol-i temetőben más politikai foglyok poraival együtt közös sírban helyezték el, - a csehországi magyarok emlékeznek a rendszerváltás óta. E szomorú helyszínen éppen záporeső hullott, ez azonban nem zavarta meg a tisztelgést, melyen megjelent Dr. Szőke László prágai magyar nagykövet, Rákóczi Anna, a csehországi magyarok szervezetének elnöke és Ján Janků, Esterházy János rabtársa is. Lezsák Sándor előzőleg találkozott Mírov polgármesterével, majd a börtönben járva látta Esterházy celláját, amelyben az 1956-os forradalom leverése után, 1957 március nyolcadikán visszaadta lelkét teremtőjének. Mírovból Prágába Tisztelgés Esterházy jelképes sírjánál Ján Janků és Lezsák Sándor Ján Janků a mírovi börtön kápolnájában 6
felnéztek rá. Püspökök, professzorok és más értelmiségiek tapasztalták példás helytállását, emberi nagyságát, szeretetteljes megnyilvánulásait a legnehezebb helyzetekben is. A nyilatkozatokat filmkamera rögzítette a nagykövetségen, ezek tehát dokumentumok. A zarándokút a Motol-i temetőben zárult. A tisztelgők itt is koszorúztak, s mint minden helyszínen, közösen imádkoztak és elénekelték a magyar himnuszt. Hazafelé Lezsák Sándor Nadežda Kavarilovát fogadja a prágai magyar nagykövetségen. Jobbról Buczkó István A Csehországi Politikai Foglyok Országos Szövetségének küldöttsége vezetett a zarándokok útja, ahol az estét városnézéssel töltötték. Az időjárás itt is közbe akart szólni, de a diákok és tanáraik fittyet hánytak az esőre. A mírovi börtönről külön, a jövő számban írunk. Prága: eredményes találkozó a magyar nagykövetségen Július nyolcadikán a Csehországi Politikai Foglyok Országos Szövetségének vezetőivel tárgyalt a magyar parlament alelnöke. A találkozóra a prágai magyar nagykövetségen került sor. Itt a házigazda Buczkó István követségi tanácsos volt. A cseh politikai foglyok szövetségének képviseletében Nadežda Kavarilová és František Šedivý jelent meg, de ott volt a szervezet szóvivője és Ján Janků, Esterházy János fogolytársa is. A nyitraújlaki és olomouci tárgyalás után az volt a kérdés, vajon ez a fontos cseh szervezet közreműködik-e mártírunk rehabilitásában? (Az oroszok az új történelmi viszonyok között elsőként nyilvánították ki a gróf ártatlanságát, majd a lengyelek is ezt tették, hiszen poszthumusz a legnagyobb lengyel kitüntetést adományozták Esterházynak). Ez a megbeszélés is jó légkörben került sorra Lezsák Sándor váratlanul nagyon eredményesnek minősítette az elhangzottakat. A lényeg: ezek a börtönviselt idős emberek, a kommunizmus ellenségei tisztában vannak Esterházy János politikusi és emberi nagyságával, ezért céljuk, hogy nevét hazájukban megtisztítsák a hazugságoktól. Esterházy Mírovban együtt raboskodott az akkori Csehszlovákia tudományos, szellemi és egyházi elitjének számos elítéltjével, akik A pompásan felszerelt Mercedes autóbusz és a két kitűnő soffőr Motolból hazafelé vette az irányt. Prágából, Pozsonyon, Komáromon, Budapesten át Lakitelekig kellett eljuttatniok utasaikat az erdélyiek onnan másnap indultak haza. Nem volt olyan résztvevője a zarándoklatnak, aki ne kapott volna valamit ettől a három napos úttól. A fiatalok gyarapították Esterházyról szóló ismereteiket és bepillanthattak két másik ország életébe. A tárgyaló Lezsák Sándor, akihez Mírovban Molnár Imre, a legjelesebb Esterházy-kutató társult, elégedetten öszszegezte a tapasztalatokat. Úgy látta, hogy Esterházy napról-napra elismertebbé és tiszteltebbé válik a más nemzetekhez tartozók körében is. Persze, ezen az úton hozzá hasonló alkatú, erkölcsös személyiségekkel találkoztunk! A zarándokút fontos lépés volt azonban számunkra is. Láthattuk, mennyi még a tennivaló vértanúnk népszerűsítése ügyében, hiszen ami számunkra természetes már, az a legtöbb magyar ember részére fehér folt. Az út eredményességéhez nagyban hozzájárullt Lezsák Sándor alapos felkészültsége és bölcs, szeretetteljes viszonyulása szlovák és cseh partnereihez. Hasznos volt a Jan Jankůval történt két találkozás erről is szót ejtünk szeptemberi számunkban. Az autóbusz olykor guruló imaháznak tetszett a lelkészek Baróti László Sándor, Takáts István és Köllő Tibor elmélkedéseit és imáit nyílt szívvel hallgatták a fiatalok, akik reméljük ezután is tartják egymással a kapcsolatot és tesznek majd Estreházy János megismertetéséért. Külön köszönet jár Németh Juditnak, aki a félszáz főnyi csoport tagjait anyai gondoskodásban részesítette. Batta György Csudai Sándor (Magyar Hírlap) felvételei ITTHON 7
Szénássy Zoltán Búcson, a díj átvétele előtti percekben Mindig szemben az igazságtalansággal mindig helytállni! Szénássy Zoltán példája Az idei Pro Probitate A helytállásért díj kitüntetettje a komáromi Szénássy Zoltán, aki az elismerést nyolcvannegyedik évében kapta, s akit szülővárosában, -de annak határán túl is sokan tisztelnek és becsülnek. Teszik ezt nem csak tanári ténykedése, közéleti szereplései és könyvei kapcsán, hanem azért is, mert a tanár úr becsületes magyar ember maradt: mint pedagógus ugyan tudomásul vette a trianoni országcsonkítást, de sohasem értett vele egyet. Úgy állt helyt élete során, hogy cselekedeteiért ma sem kell magyarázkodnia. Sohasem volt tagja semmilyen pártnak és lelkiismerete szerint tanított. A történelemórákon tényekkel támasztotta alá állításait, majd 8 könyveket kezdett írni. Beleásta magát szülővárosa történelmébe, amely szorosan összefügg a magyar nemzet múltjával. Felmenői több mint három évszázada telepedtek meg Komáromban. A családi kapcsolatok révén is értékes ismeretekhez jutott a település nagyjairól. Dédnagyapjának kardja, mellyel az ácsi csatában harcolt 1849-ben a szabadságharc résztvevőjeként, sokáig a szekrényben rejtőzött a tanár úr szüleinek házában. Szénássy Zoltánnak szenvedélye a történelem kutatása, ami esetében a valóság megismerését jelenti. Talán innen fakad nem apadó életereje és bátorsága: csak az igazságot szabad elmondani és megírni! Az idő szerencsére neki dolgozik. Sokak támogatásával kezdeményezésére visszakerült helyére Klapka György szobra, ismét megjelennek a Komáromi Lapok, újraéledt a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, melynek tiszteletbeli elnöke. Egyre-másra helyezik el a városban a jeles komáromiakra emlékeztető táblákat, és néhány nap múlva szobrot kap államalapító királyunk, Szent István, a Duna-hídra vezető főút mellett! A tanár úr mindemellett jeles évfordulók szónoka, s mert alkotói lendületét nem törte meg sem az életkora, sem a történelem csapásai lassanként befejezi a Jókai Egyesület száz éve c. újabb köny-
Varsó vét. Ez a munka nem csak egy történelmi város szellemi életének krónikája lesz majd, hanem olyan tükör is, melyben képet kapunk a trianoni pusztítás hatásairól, de arról is, hogy sohasem szabad feledni a múltat. Mindent meg kell örökíteni, mert ami nincs leírva, vagy kőbe vésve, az nem is volt. Szénássy Zoltán élete fényesen bizonyítja: mindegyik ember alakíthatja a történelmet. Mindenkiben hatalmas erő szabadul fel, ha az igazság mellett áll ki. Mára egyre többen tudatosítják, hogy az 1920-as trianoni döntés igazságtalan volt, mert hazugságra épült. Békesség, nyugalom és jólét akkor lesz Közép- Európában, ha az itt élők Szent István intelmei szerint viszonyulnak egymáshoz, függetlenül a mindenkori politikai álapotoktól. Az idei Pro Probitate-díj tehát jó kezekbe került. Isten áldása kísérje továbbra is, tisztelt tanár úr! Lehár Ferenc: Komáromi gyerek vagyok (Részlet Szénássy Zoltán és Szénássy Árpád közös könyvéből: Komárom, a Duna Gibraltárja. KT Kiadó, 2005) Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke átadja a díjat. Lent: a búcsi helyszín díszei. V. Krasznica Melitta felvételei Komáromi gyerek vagyok majd így folytatta Lehár Ferenc: Sokat játszottam a Duna partján és a történelmi várfalak alatt. Apám katonakarmesterként került oda... ott ismerkedett meg anyámmal, és négyheti udvarlás után meg is kérte a kezét. 1870 április 30-án világra jött az ifjú Lehár Ferenc, ez én vagyok kérem szépen. Az akkori Komárom az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb katonavárosa volt. Természetesen viszonylag. Se szeri-se száma nem volt a katonai alakulatoknak. Ami kellően igazolja a hadsereg nagyságát a városban, még saját katonai kórházzal is rendelkezett. És ami ilyen esetben természetes, külön katonai zenekar is tartozott a helyőrség állományába. A katonatisztek komáromi életviteléről Mikszáth a következőket írja: A katonatisztek Komáromot tekintették Eldorádónak, a szép asszonyok városának. Boldog volt, akit ide áthelyeztek... mert ha csak egy kicsit életre való volt hadnagy vagy főhadnagy uram, itt ugyan nem költhetett kosztra, soha ki nem fogyván az ebédekre, vacsorákra... való meghívásokból. Komáromban nagy hagyománya volt a katonai rezesbandának. Nem is volt olyan körmenet, katonai parádé vagy nemzeti ünnep, hogy a Nádor utcán, vagy az Anglia parkban ne csendült volna fel a katonazenekar játéka. A dirigens pedig külön élmény volt. A világ legnagyobb hadvezére sem tudott olyan büszkén menetelni, ahogy a karnagy úr méteres marsallbotját emelgetve haladt a zenekar élén. Mit is mond a genezis? Az idős Lehár Ferencet 1868-ban helyezték Komáromba. Addig Bécsben szolgált, a császári és királyi 30 gyalogezred zenekarának volt a karnagya. A Lehár család tagjai zenei adottságokkal jöttek a világra. Lehár Ferenc zenei képzettségére felfigyeltek az illetékesek, amikor a büszke 83-as komáromi gyalogezred zenekarát bízták rá. A harmincéves még nőtlen karmester mögött már komoly katonai és zenei múlt állt. De mutassa be emberi vonásának legszebb motívumát maga a fia, ifjabb Lehár Ferenc. 1878-ban rendkívü- >> 25. ITTHON 9
Ahol a csillagok ragyognak Új félévszázadot nyitott a gombaszögi fesztivál Úton Rozsnyó felé bekanyarodok a gombaszögi völgy felé. Mint ezerarcú szép mező, olyan a táj. Mutatja magát teljes pompájában, majd elbújik a rétekre terülő gomolyfelhők fátyola mögé. A távolban a kőbánya csonka csúcsa, mint figyelmeztető ujj emelkedik a magasba. A völgy csodálatos a reggeli, tiszta fényben, melyet megszűrnek a szilicei fennsík büszke, hatalmas, égigérő fái. Hol hamvas, üde, bájos a völgy, hol már sokat próbált, kacér és érett. Kiismerni vajon ki tudja? Csak állok itt a reggeli fényben és 10 elgondolom, mennyi évtizeden át jártak ide az emberek, hogy ünnepeljenek. És a völgy most is itt áll a maga szépségében. Mint felfeszült szivárványra a fény. Él a maga csodájában. Mintha itt felejtette volna a szemét az idő ezen a szigetnyi kis legelőn, lecsorog a bejárat tetejétől a jóízű füvek frissen kaszált zöldje, egész a vögyben húzódó út aljáig. Amikor tavaly sokan megkongatták a vészharangot Gombaszög felett, alig néhányan hitték el, s azok is csak a lelkük legmélyén, hogy van innen lentről is út felfelé. Vagy csak felfelé van már út. Bizony gyakran tapasztaljuk mostanság, kevés a hitünk, elbizonytalanít a hétköznapok káosza és fergetege. Nehéz kiigazodnunk a társadalom útvesztőiben és kihívásaiban. De amikor nincs kiút, s úgy érezzük nem tudjuk merre tovább, le kell hajolnunk a gyökerekhez, hogy megkeressük az éltető forrást, a hajszálerek lüktető életerejét, mely újra és újra megmutatja, honnan indultunk, s hol a helyünk e világban. Hajoljatok le hát a gyökerekhez, mai magyarok!
ITTHON 11
Ezekkel a gondolatokkal a lelkemben érkeztem meg Rozsnyóra szombat délelőtt, ahol a történelmi Városházán nyitotta meg kapuit az 51. Országos Kulturális Ünnepély, s ahol egy tanácskozás keretén belül folyt nyílt eszmecsere a hazai és környező országokban élő magyarság helyzetéről. Kolár Péter szinházigazgató a 40 éves kassai Thália Színház múltjáról és jelenéről adott számot, megkongatva a vészharangot a jelenlegi helyzet miatt. Takács András néptánckutató a Csemadok szerepéről beszélt a rendszerváltásig terjedő időszakban, majd a tanácskozás első részét a Csemadok országos elnökének helyzetjelentése zárta, aki az elmúlt húsz év kultúrpolitikáját értékelve szólt a szlovákiai magyarság, helyzetétről és lehetőségeiről a Szlovák Köztársaságban. Az eszmecsere második részében Rákóczi Anna, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének elnöke tartott hasznos és tartalmas elemzést a Csehországban élő magyarok helyzetéről, majd Mihályi Molnár László előadása következett a szlovákiai magyar oktatás állapotáról, s melyben erős kritika is elhangzott a jelenlegi kormány felé. A tanácskozás végül teljesítette küldetését azzal a kitétellel, hogy néhány előadó, a nyári szabdságra és egyéb elfoglaltságra hivatkozva az utolsó percben lemondta részvétetét. Így a magyarországi és csehországi szlovákok helyzetéről, a kárpátaljai magyarság mindennapjairól, majd egy következő konferencián tudhatunk meg többet, hiszen folytatni kell ezeket az értekezleteket, hogy jobban megismerhessük egymás gondjait, és gyógyírt találjunk bajainkra az európai értékek szellemében. A gombaszögi fesztivál programja a kora esti órákban folytatódott a csodálatosan szép gombaszögi völgyben, ahol a budapesti Égtájak Iroda jóvoltából mintegy 29 ország 800 fiatalja adott káprázatos bemutatót a magyar virtuozitás és a magyar néptánchagyományokból Brazíliától Csíkszeredáig. A fesztivált Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke nyitotta meg, aki többek között elmondta: Tavaly senki sem gondolta volna, hogy ismét itt lehetünk Gombaszögön, de mi bizonyítjuk, hogy voltunk, vagyunk, s leszünk. Él a ma- 12
gyar, élni fog a magyar, és élni fog az a nemzet, amely összetart. Ez a hely is addig lesz a miénk, amíg mi akarjuk. Nem adunk egyetlen fűszálat, egyetlen falevelet sem, mert ez a mi szülőföldünk. A megszentelt helyek feladása nem Lőcsén, Szabadkán, Kolozsváron és itt, Gombaszögön történt és történik meg, hanem önmagunkban. Ha feladjuk spirituális tereinket és a kivonulás mellett döntünk, vagy egyszerűen csak hagyjuk hogy így alakuljon, akkor csak magunkból vonulhatunk ki, temetőinkkel, verseinkkel, érzékenységünkkel, nagylelkűségünkkel, az értünk életüket áldozókkal, a csak általunk ismert összefüggésekkel, a nagyapákkal és városainkkal együtt végérvényesen. A nyelvet nem lehet betiltani, mert a nyelv szabad, mint a madár, szabad mint a szél, nem lehet börtönbe zárni, korlátok közé szorítani. Mi tiszteljük a másokét, de a magunkét nem adjuk. A nyelv a végső menedék. A fergeteges, háromórás műsort közel kétezren látták. Idén, lent a völgyben, az egykori színpad helyén állították fel a fesztiválszínpadot, ami ha képletesen is, de jelezte: ha nem találjuk a helyünket a világban, ha kételyeink vannak afelől, merre menjünk tovább, meg kell keresnünk az alapokat, hogy legyen egy biztos pont, ahonnan újra elindulhatunk. Az estet a fesztiválsátorban megtartott táncház zárta valamikor a hajnali órákban. Vasárnap meseház programmal indult a nap a fesztiválsátorban, ahol az előző esti táncház dallamai még megmegbújtak a fűszálak között. Rengeteg kisgyermekes család jött ki, hogy csemetéikkel végignézze a Kupec Misi és felesége által megálmodott meseházat. Érdemes lesz továbbgondolni a családi mesedélelőttöket, hiszen egyre nagyobb rájuk az igény. A déli harangszó előtt néhány perccel került felavatásra az a kopjafa, mely a Csemadok 60. évfordulója tiszteletére készült el Palócországban, az országos elnök keze által. Jó gondolat, valami új színfolt. Valamit hagyni magunk után. Valamit, ami belőlünk fakad, rólunk szól, a múltnak emel katedrálist.a szép műsort és ünnepi beszédet mintegy százan kísérték figyelemmel. Méltó megemlékezés volt ez jel hagyásával. A délutáni műsort ITTHON 13
ökumenikus mise követte, a celebráns Bartal Tamás Károly nyugalmazott jászói főapát volt. Majd következett a Gömöri mulatság, melyet Péter Zsolt álmodott színpadra, s melyen megelevenedtek a gömöri vidék lakodalmas szokásai és hagyományai. A délután vendégei voltak parlamenti képviselőink, Berényi József, Köteles László és a függetlenedett Simon Zsolt is, de megjelent Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár és Dušan Čaplovič, kisebbségekért felelős miniszterelnök helyettes is. A vendégsátorban még gyors diplomáciai találkozót is rögtönöztek Váradi Lajos, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első titkára és Szerencsés János, kassai főkonzul segédletével. Az álláspontok a magyar és a szlovák fél között ugyan nem közeledtek, de talán rávilágítottak arra a lehetőségre, hogy a szlovákiai magyarság, mint Lezsák Sándorék Lakitelken, miért ne rendezhetnének itt évente egy nem- 14
zeti kereksztalt, hogy megvitassuk a szlovákiai magyarságot érintő legfontosabb kérdéseket. Ez lehetne a gombaszögi sátor, amely mint oly sokszor a magyarság életében a szabad mezőn adhatna megtisztulást az egyre sekélyesedő felvidéki magyar közélet szereplőinek. Talán jövőre teszünk ennek a megszervezésére egy kísérletet. A lenyugvó nap nyugalmat varázsolt a szép tájra, amikor felhangzottak az István, a király rockopera dallamai a nagyszínpadon. Mintegy háromnégyezer ember élvezhette végig gyönyörű környezetben az ismert művet a Társulat szereplőinek előadásában. A felhívás ellenére nem sokan éltek azzal a lehetőséggel, hogy elhozzák magukkal falvaik és nemzetük zászlóit. Talán még sok a félsz bennünk, talán már zászlók sincsenek csak a lelkekben, ahol nem láthatja senki. Talán ideje lenne meglobogtatni a zászlót, nemcsak képletesen, de valóságosan is. Ha utolsó is leszek, kit az özönvíz itt hagyott, de harcom végigharcolom, s a zászlót meglobogtatom süvítenek végig bennem Wass Albert gyönyörű versének sorai. Gombaszög ezen a hétvégén újra régi fényében ragyogott. Közel hétezer ember fordult meg itt a két nap alatt, egy új kezdetet is jelenthet a fesztivál félévszázados történetében. Sokan voltunk, de többen is lehettünk volna, hiszen számos vidékről, főleg Kelet-Szlovákiából nem érkeztek elegen. A Csemadok nemzeti összefogásra buzdító szavai messzire hallatszottak, de még nem ébresztettek fel mindenkit alvó magányából. Csak remélni tudjuk, hogy aki meghallotta az meg is értette: mi itthon vagyunk, s itthon is maradunk. A gombaszögi völgy élettel telt meg, mint eső után a kiszáradt patak. Ez reménykeltő. Nemcsak a szervezők, hanem mások is keresik a helyszíneket a szülőföldön, ahol időnként otthonra találhatnak. Ratkó József, nyírségi költő szavai jutnak az eszembe: Vertfalak közt vert emberek sóhajtoznak megrakva bajjal, ketyeg a mérhető idő. Éjszaka megőszül a hajnal. Azt mondják, készül a jövő. Jöttment szelek erről gagyognak. Isteni rendelés szerint itt csak a csillagok ragyognak. Palócz ITTHON 15
,,Csak semmi lázadás... Egy múzeum a történelem szélén 16 Váratlan talán utolsó szembesülés a fejfák kopott felirataival, a bekerített és végsőkig kitaró honvédeink utólagos, gyáva cserbenhagyásával, nemzedéknyi okos építkezések öntudatlan, kollektív elfelejtésével, megalázott öregemberek utolsó segélykérő pillantásának kigúnyolásával, velőtrázó felismerése annak, hogy immár az egész elvesztése lett aktuális. Szembeszülés azzal, hogy a térfoglalás és a szent alapítás elsősorban bennünk történt meg. A régi ország nagyrészt bennünk működött és csak így működhet ma is. A megszentelt helyek feladása főképp nem Lőcsén, Szabadkán és Kolozsváron történt és történik meg, hanem magunkban. Ha pedig feladjuk spirituális tereinket és a kivonulás mellett döntünk, vagy egyszerűen csak így alakul, akkor csak magunkból vonulhatunk ki, temetőinkkel, verseinkkel, érzékenységünkkel, nagylelkűségünkkkel, az értünk életüket áldozókkal, a csak általunk ismert összefüggésekkel, a nagyapákkal, Csontváryval és városainkkal együtt végérvényesen. A magyar Promenádon még furcsa alakok virrasztanak, őrzik nevetséges emlékeiket, a préselt leveleket és nemzetiszínű szalagocskákat, őrzik megcsúfolt városaik lelkét, viselik a tisztesség és hűség korszerűtlen színeit, a dacos emlékezés igényét és jogát, a szabadságot és az alapítók szent mondatait. Még mintha látnánk a régi városok halovány kontúrjait, még néhányan látni véljük régi önmagunkat, még remegő kézzel matatunk a régi térképeken, és reménytelenül konokul, könnyes szemmel soroljuk az emlékezés csodatévő történeteit. Ezek a páratlanul szép sorok a várpalotai Trianon Múzeum honlapjának nyitóoldalán találhatók (www. trianonmuzem.hu). De hol is van ez a múzeum, melyről alig hallani valamit a csonka Magyarország határain túl, s még kevesebbet az anyaországban. Várpalota egyik legszebb műemléke, a város szívében egy másfél hektáros park közepén, a Kastélydombon álló Zichykastély. A kastélyt a város földesura, Zichy Imre építtette az 1720-as években. A kastély és a hozzá tartozó uradalom fénykorát a 19. század derekán gróf Waldstein János várpalotai működése idején élte. Waldstein János konzervatív politikus, a főrendi ház tagja, Széchenyi István jó barátja, országosan ismert műgyűjtő és művészetpártoló arisztokrata volt, akinek kastélyában ebben az időben jelentős festménygyűjtemény, régiségtár és könyvtár jött létre. A barokk kastélyt 1860-ban, a szomszédos katolikus templom felújításakor keletkezett tűzvész pusztította el. Ezt követően Waldstein János megbízása alapján Ybl Miklós építette újjá a leégett épületet. A kastélyt több tulajdonváltást követően 1913-ban a Honvéd Kincstár vásárolta meg. Az épület a két világháború között tiszti kaszinóként, parancsnoki épületként, majd 1977-től múzeumként működött. 2002-től a kastélyban a Trianon Múzeum Alapítvány kezdte meg a Trianon Múzeum kialakítását. A múzeum 2004-ben nyílt meg, 2008- tól egész évben látogatható. A kastély kulturális rendezvények színhelye is. A várpalotai Trianon Múzeum megnyitása már csodaszámba ment, de talpon maradása sem csekély eredmény. A trianoni diktátum, a történelmi Magyar-
ország széttépetését szentesítő világhatalmi döntés következményeit bemutató intézmény célja nem csak az, hogy az újabb generációkkal is megismertesse történelmünk e tragikus fordulópontját. A feszültségek oldásához, a Kárpát-medence népeinek harmóniájához csak az igazság mentén visz út vallja Szabó Pál Csaba alapító, a múzeum igazgatója. A Trianon Múzeum legújabb kiállítása a Székely Hadosztály harcait mutatja be 1918 19-ben. A tragikus dátum, április 19-e nem szerepel a kötelező iskolai tananyagban, jobbára csak a témával foglalkozó történészek tudnak róla. 1919 tavaszán a Székely Hadosztály visszavonulása nyomán kialakult hatalmi űrt kihasználva, néhányszáz román katona félkatonai alakulatokkal közösen példát statuált Köröstárkányban. A Fekete-Körös menti, színmagyar település férfi lakosságát összeterelték, és halomra gyilkolták: a legfiatalabb áldozat kamaszkorú volt, de az aggastyánokat sem kímélték. Ebből a tragikus dátumból lett az egyetértés napja, amelyet a múzeum és a Palotai Turul Társaság kezdeményezett. A Székely Hadosztályt bemutató tárlatot ezen a napon nyitották meg, és az eseményre meghívták Köröstárkány vezetőit, a református egyház helyi képviselőit, az áldozatok leszármazottait, a falu népét. A rendezvényen hangzott el először: a jövőben ne a határon túli vagy éppen anyaországi magyarságról beszéljünk: A trianoni államhatárok még mindig léteznek, de az akkori országvesztés állapotát, következményeit ma már nem definiálják a régi kifejezések, mint a Nagy-, Kis- vagy éppen Csonka-Magyarország. Csak a frusztrációt növelik. A mi javaslatunk az: a jelenlegi határokon belüli részeket nevezzük Belső-magyarországnak, a határon kívüli intézményeket, területet, hagyományt, magyar valóságot pedig Külső-magyarországnak. Erre van nemzetközi példa is, a lengyelek ezt a terminológiát alkalmazzák a határaikon túli lengyelekre, és ezt el is tudták fogadtatni. Úgy véljük, ez oldhatná a görcsöket, és erősíthetné külső-magyarországi honfitársainkat. A határ felfogható külső védvonalként, ahol az azon túl élők nehezebb helyzetben vannak, de ugyanúgy a nemzethez tartoznak. A magyarság Kárpát-medencei jelenlegi helyzete sem olyan tragikus, ahogyan azt sokan lefestik. Elég itt csak arra utalni, hogy a magyarság számaránya a történelmi területeken ma éppen annyi, mint amennyi a kiegyezés után két évtizeddel, valamikor az 1880-as években volt. És akkor még szót sem ejtettünk a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösség nyelvi, kulturális, gazdasági, politikaformáló erejéről. Nem vagyunk gyengék, azonban az őszinte önvizsgálatra és szembenézésre is szükségünk van. Éppen ezért avatták fel az egyetértés napján a Trianon Múzeum parkjában a világ egyetlen olyan turulszobrát, amely leszíjazva ábrázolja szent madarunkat. Az biztos, hogy Magyarország ma nem úgy szárnyal, mint valaha. A Simor Márton szobrászművész által alkotott szobor ezt fejezi ki, ezt tudatosítja. Tenni kell azért, hogy a turul újra repülhessen, ez a legfontosabb üzenet szögezi le. Ehhez a Trianon Múzeum is igyekszik hozzátenni a magáét, amennyire erejéből telik. Nincsenek könnyű helyzetben, kizárólag alapítványi támogatásokból, pályázatokból, az egy százalékokból tartják fenn magukat, ennek ellenére ahogy Szabó Pál Csaba fogalmaz az elmúlt években tárlataik szakmai színvonalát tekintve sikerült megközelíteniük a nagy ITTHON 17
18 országos múzeumok szintjét. A szakmaiságot a szakértők testülete garantálja, akik között egyaránt megtalálhatók jobb- és baloldalinak elkönyvelt tudósok. A múzeum az elmúlt négy évben több tízezer látogatót fogadott külsőés belső-magyarországról egyaránt. A megalakulásukkor senki sem hitte, hogy fenn tudnak maradni. A szociálliberális kormányoktól azóta sem kaptak egy fillért sem. Pedig volt olyan év, hogy még az épület rezsiköltségét is alig tudták kigazdálkodni. Szabó Pál Csaba szerint a magyar identitást három kiemelkedően fontos muzeális intézmény mutatja be: az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, amely a honalapítást jeleníti meg; a rendszerváltozás megértését a Terror Háza hozza emberközelbe. A sorban a harmadik a Trianon Múzeum, amely a Kárpát-medencében elfoglalt helyünk, létünk megértéséhez kulcsfontosságú. A Trianon Múzeum az önkénteseknek, jóakaratú embereknek köszönhetően folyamatosan gyarapodik. Ahogy Szabó Pál Csaba fogalmaz, tárlatnyi becses emléket hoztak el nekik méltó megőrzés céljából idős emberek, akik szá-
mára Trianon nem történelem, hanem életük része, nagy traumája. Ha sikerülne elérni, hogy az általános, illetve a középiskolai bizonyítvány feltétele lenne: a diákok legalább egyszer meglátogassák a magyar történelmet és hagyományokat őrző legfontosabb múzeumokat, nagy baj nem történhetne az országgal. A Székely Hadosztály történetének máig ható tanulsága: hogy az olyan időkben, amikor szétesik a közösségi irányítás, az emberek egymás iránti szolidaritása megroggyan, az önfeladás kívül belül eluralja az emberek lelkét. Nem kevésbé érdekes az a kiállítás is, melyet a szlovákiai magyarok már láthattak a komáromi Duna Mente Múzeumban, s amely a magyarok háború utáni kitelepítését mutatja be a Never Again Polgári Társulás jóvoltából. Külön színfolt az a kis moziterem, ahol korabeli filmeket, filmhíradókat nézhetnek meg az odalátogatók. A terem befogadóképessége 40-50 fő. Aki még nem járt Várpalotán a Trianon Múzeumban, fogalma sincs a történelem e máig elhalgatott és tudatosan elferdített korszakáról. Egy ilyen múzeumlátogatás közelebb visz az igazság megismeréséhez, mely mostanság nagyon hiányzik a társadalmi és politikai életünkből, mindennapjainkból. Itt mindenki önállóan alkothat véleményt a látottakról. Egy vérbeli történelemtanár bizonyára elviszi Várpalotára a tanítványait, hogy a fiatalokban természetessé váljon az elfelejtett mondat: Minden magyar felelős minden magyarért! Palócz ITTHON 19
Kolár Péter: Rendületlenül a magyar kultúra szolgálatában A Csemadok kassai konferenciája 1967-ben, Tolvaj Bertalan, Szabó Rezső és Rácz Olivér Csöndben ülő, könnyező nénik és bácsik figyelik a színpadi rezdüléseket. A festett háttér előtt takaróba bugyolált alak énekli: Most van a nap lemenőben... Az utolsó hang után óriási, szűnni nem akaró tapsvihar. A közönség felállva tombol. Vége az előadásnak, hosszú évek után az első magyar nyelvű előadásnak! A közönség hazafelé indul. Boriska és Erzsi néni egymást vigasztalva sétál hazafelé. Közben az eseményeket tárgyalják. De hát Dankó Pista nem halhatott meg - mondja az egyik, hiszen akkor nem lenne meg a dala. De mikor az egész olyan szép és végre magyar volt...rebegi a másik. A színházzal, a magyar nyelvvel és a Csemadokkal történt első találkozásom valahogy így zajlott. Apró gyermekként ültem végig a próbákat, amelyet szüleim, a falusi tanítók vezettek a huszadik század ötvenes éveinek kezdetén a Rimaszombat környéki községben. A falu központjában gyógyfürdő volt, ahol a háború előtti békeidőkben sok híresség is megfordult. Az alpesi jellegű fürdőházakat virágkoszorúként vette körül a régi magyar település, ahová a letűnt évszázadok alatt csak néhány más ajkú lakos próbált beilleszkedni. Változtak az idők, s a világégést követően ide repített a sors és a politika néhány más nyelven beszélő családot is. Velük egy időben egy idegen tanító néni is behurcolkodott a faluba s igyekezett meggyőzni a családokat, hogy gyermekeiket adják az ő iskolájába. A csöndes ellenszenvből baj ne legyen, arra az első Csehszlovák Köztársaságból itt ragadt csendőr vigyázott, aki józanul is nehezen bírta a falusi többség nyelvét de pityókásán aztán végképp nem. Pedig józanul kevesen és ritkán látták. Kolár Péter A fürdőt és a községet illatos, utolérhetetlen péksüteménnyel és kenyérrel egy német származású család látta el, akik valamilyen okból megmaradhattak az országban. Lovas kocsijukon még a háború után is ott díszelgett a felirat: Három igaz szó, Brejda kenyér jó! S ha valaki jót akart enni, akkor az tényleg Brejda kenyeret evett. A fürdő alkalmazottai között is volt német származású. Egy fiatalasszony, aki az egyik falusi nagygazda pontosabban akkor már kulák - felesége volt. Mi gyermekek 20