Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. június 2. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Bohács Zsolt a bizottság elnöke Gila Ferenc, a bizottság alelnöke Póda Jenő a bizottság tagja Nógrádi Tibor a bizottság tagja Pálmai Antal a bizottság tagja Virág András a bizottság tagja Kalmár Gábor Kabinetfőnök Dr. Solymos László alpolgármester Dr. Börcsök Judit Jegyzői Iroda Dr. Szentgyörgyi Pál önkormányzati képviselő Dr. Martonosi Éva Közgazdasági Iroda Csermák István Károly ügyfél Csermák Rozália ügyfél Városüzemeltetési Iroda részéről: Dr. Hudák Krisztina Dr. Lőrinczi Zsanett Dr. Tóth Kamilla Dr. Hegyes-GIa Orsolya IKV Zrt. részéről: Nagy Ferenc Dr. Szalóczi Éva Farkas Edit Távollevők: Dr. Sulyok Róbert bizottsági tag távollétét jelezte Üdvözlöm a megjelenteket. Megállapítom, hogy a Vagyongazdálkodási Bizottság ülése a jelenlévő 6 fővel határozatképes. A mai ülésről távollétét jelezte: Dr. Sulyok Róbert a bizottság tagja. Nyílt ülésre felvételre javasolt előterjesztések: Hozzájáruló nyilatkozat veszélyes állat tartásához Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Horváth M. u. 5. sz. alatti ingatlan többlet villamos energia ellátásának kiépítéséhez Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Dóm tér transzformátor állomás 10 kv-os és 0,4 kv-os kábelhálózat, valamint közvilágítás kiváltásához Levételre javasolt előterjesztés: Tulajdonosi beleegyező nyilatkozat a Szegedi Vadaspark területén veszélyes állatok tartására vonatkozó engedélyezési eljárás lefolytatásához 1
A kiküldött, a felvételre javasolt, illetve a levételre javasolt napirendi pontokkal kapcsolatban van-e valakinek indítványa, kérdése? Aki egyetért, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-368/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága a 2014. június 2. napján tartott rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozta meg: Nyílt ülés: 1 Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban (Biopolisz Kft., ELI-HU Np. Kft., Ligetfürdő Kft., GlobalLog Kft. Szegedi Vadaspark Np. Kft.) (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 2 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Közép fasor Vass u. (1661 hrsz.) létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítéséhez (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 3 Tulajdonosi hozzájárulás depóniagáz hasznosító kiserőmű a Szegedi Regionális Hulladéklerakó telep területén létesítéséhez kapcsolódó villamos hálózati csatlakozási engedélyeztetési eljárásához (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 4 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Temesvári krt. 50-52. sz. (240 hrsz.) alatt létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítéséhez (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 5 Hozzájáruló nyilatkozat veszélyes állat tartásához (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 6 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Horváth M. u. 5. sz. alatti ingatlan többlet villamos energia ellátásának kiépítéséhez (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 7 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Dóm tér transzformátor állomás 10 kv-os és 0,4 kv-os kábelhálózat, valamint közvilágítás kiváltásához (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 8 Szeged I. kerület belterület 2290/3 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása iránti kérelem (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 9 Nem lakás céljára szolgáló helyiségek pályáztatása (Előterjesztő: IKV Zrt.) Zárt ülés: 10 Helyiségcsere (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 11 Szeged I. kerület zártkert 35370 hrsz.-ú ingatlan egy részének értékesítése (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) 2
12 Határozott időtartamra történő elhelyezés meghosszabbítása (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 13 Határozott időtartamra történő elhelyezés meghosszabbítása (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 14 Elhelyezés meghosszabbítása (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 15 Egészségügyi-intézményi lakás bérbeadása (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 16 Szolgálati lakásban történő elhelyezés meghosszabbítása (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) 17 Jogcím nélküli lakáshasználó felülvizsgálati kérelme (Mötv. 46. (2) bek. b) pontja alapján az érintett kérésére kötelező zárt ülés tartása.) (Előterjesztő: IKV Zrt.) A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Városüzemeltetési Iroda. 1 Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati társaságokban (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) tulajdonú gazdasági Az első előterjesztés a Biopolisz Kft.-vel kapcsolatos. Javaslom, hogy Gila Ferenc a bizottság alelnöke írja alá az írásbeli szavazást. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon. 5 igen, 1 tartózkodás Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-369/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda irodavezetője által előterjesztett 01/7611-31/2014. számú Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Vagyongazdálkodási Bizottság jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a BIOPOLISZ Kft. írásbeli szavazás keretében előterjesztett alábbi határozattervezeteit: 3
1) a BIOPOLISZ Kft. 2014. április 28. napján hozott, 7/2014.(IV.28.) sz. taggyűlési határozatának felfüggesztése; 2) eseti megbízási szerződés kötése Nagyova Katarína ügyvezetővel. 2./ A Vagyongazdálkodási Bizottság felhatalmazza GILA FERENCET, a Vagyongazdálkodási Bizottság alelnökét mint a BIOPOLISZ Kft. tagjának, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonosi jogait gyakorló Vagyongazdálkodási Bizottság meghatalmazottját, hogy az 1./ pont szerinti határozattervezeteket elfogadólag aláírja. 3./ A Vagyongazdálkodási Bizottság tudomásul veszi a BIOPOLISZ Kft. ügyvezetőjének arra vonatkozó tájékoztatását, hogy a társaság a jövőben könyvvizsgáló nélkül működik. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a BIOPOLISZ Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 1600-369/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat melléklete SZAVAZÓLAP a BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. taggyűlése részére TÁRGY: (i) a BIOPOLISZ Kft. 2014. április 28-án hozott 7/2014. (IV. 28.) sz. taggyűlési határozatának felfüggesztése; (ii) eseti megbízási szerződés Nagyová Katarína részére. Határozati javaslatok: 1/2014. (...) sz. taggyűlési határozati javaslat: A BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. taggyűlése %-os szavazati aránnyal úgy határoz, hogy a BIOPOLISZ Kft. taggyűlése által, 2014. április 28-án hozott 7/2014. (IV. 28.) sz. taggyűlési határozatát 2014. szeptember 30-ig felfüggeszti. (7/2014. (IV. 28.) sz. taggyűlési határozat: A BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. taggyűlése 100%-os szavazati arányban az ügyvezető részére jóváhagyja a társaság megvétele iránt érdeklődő személyek számára a társaság könyvelésébe való betekintési engedély megadását. ) A HATÁROZATI JAVASLATBAN FOGLALTAKAT ELFOGADOM. IGEN NEM TARTÓZKODOM 2/2014. (...) sz. taggyűlési határozati javaslat: A BIOPOLISZ Szegedi Innovációs Szolgáltató Kft. taggyűlése %-os szavazati aránnyal úgy 4
határoz, hogy Nagyová Katarína 2014. május 26-án kelt eseti megbízási szerződését elfogadja. A HATÁROZATI JAVASLATBAN FOGLALTAKAT ELFOGADOM. IGEN NEM TARTÓZKODOM Megjegyzések, kiegészítések: Szeged, 2014........ Vagyongazdálkodási Bizottság Szeged Megyei Jogú Önkormányzata Következő előterjesztésünk az ELI-HU Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos. Javaslom, hogy Póda Jenő bizottsági tag írja alá az írásbeli szavazást. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon. 5 igen, 1 tartózkodás Póda Jenő: Mandátumomnak megfelelően részt vettem az ELI-HU Nonprofit Kft. taggyűlésén. Minden az eredeti tervek szerint működött. A mandátumomnak megfelelően szavaztam. Két apró eltérés alakult ki a 3. és a 4. napirendi pontok kapcsán. Az ügyvezető igazgató tavalyi prémium jutalmának célkitűzése, kiértékelése pontokat elhalasztotta későbbre a Társaság. Az összejövetel a legnagyobb tulajdonos kezdeményezésére is ugyanígy a 4. napirendi pontban az idei prémiumkitűzés feladatait is elhalasztotta egy későbbi alkalomra. Egyébként pedig minden a mandátumomnak megfelelően történt. Ismertették azt a fontos információt, hogy elkezdődött a beruházásnak a leglátványosabb része a rezgésmentes vasbeton alapnak amely technológiailag egy egyedülálló megoldás a végrehajtása. Mostantól kezdve amíg az készen nincs folyamatos üzemben, egyfolytában folyik a munka. Aki arra jár az láthatja is, hogy mennyire megváltozott az építkezésnek a jellege, ránézésre is látszik, hogy döntő szakaszába érkezett az építkezés. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-370/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda irodavezetője által előterjesztett 01/7611-31/2014. számú Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 5
1./ A Vagyongazdálkodási Bizottság jóváhagyja az ELI-HU Nonprofit Kft. írásbeli szavazás keretében előterjesztett alábbi határozattervezeteit: Együttműködési megállapodáshoz történő hozzájárulás [ Együttműködési megállapodás az ELI-HU Nonprofit Kft. és a Szegedi Tudományegyetem között határozott időtartamra (2016. december 31-ig)] Szerződéskötéshez történő hozzájárulás (Microsoft szoftverlicencek és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése 2013.) 2./ A Vagyongazdálkodási Bizottság felhatalmazza PÓDA JENŐT, a Vagyongazdálkodási Bizottság tagját mint az ELI-HU Nonprofit Kft. tagjának, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonosi jogait gyakorló Vagyongazdálkodási Bizottság meghatalmazottját, hogy az 1./ pont szerinti tárgykörökben hozott és jelen határozat mellékletét képező írásbeli határozattervezetek szavazólapjait elfogadólag aláírja. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az ELI-HU Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 6
1600-370/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat 1. sz. melléklete 7
1600-370/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat 2. sz. melléklete 8
Írásbeli szavazás a Ligetfürdő Kft.-nél. Javaslom, hogy Nógrádi Tibor a bizottság tagja írja alá az írásbeli szavazást. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon. 5 igen, 1 tartózkodás Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-371/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda irodavezetője által előterjesztett 01/7611-31/2014. számú Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Vagyongazdálkodási Bizottság jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a Ligetfürdő Kft. írásbeli szavazás keretében előterjesztett határozattervezetét, amely pótbefizetés elrendelésére vonatkozik a HUNGUEST Hotels Zrt. tag vonatkozásában. 2./ A Vagyongazdálkodási Bizottság felhatalmazza NÓGRÁDI TIBORT, a Vagyongazdálkodási Bizottság tagját mint a Ligetfürdő Kft. tagjának, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonosi jogait gyakorló Vagyongazdálkodási Bizottság meghatalmazottját, hogy az 1./ pont szerinti határozattervezetet elfogadólag aláírja. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a Ligetfürdő Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 9
1600-371/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat melléklete 10
Következik a GlobalLog Kft. előterjesztése. Javaslom, hogy Gila Ferenc a bizottság alelnöke írja alá az írásbeli szavazást. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon. 5 igen, 1 tartózkodás Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen Dr. Szentgyörgyi Pál: Átnéztem a GlobalLog Kft. szerződését. Abban az van, hogy az egyik ingatlanon uniós támogatással kapcsolatos jelzálogjog bejegyzés is szerepel valahány millió forintos összegben. Az szerepel, hogy a vételárból kiegyenlítik ezt a jogosultnak. Gondolom az nem szándék, hogy az uniós támogatást visszafizessék, hanem inkább cseréjék le a másik jelzálogjoggal terhelt ingatlan területre. Maradtak ingatlanok, melyekre át lehet rakni? Dr. Szentgyörgyi Pál: Szerintem maradtak ingatlanok Ezt a variációt is írják bele a szerződésbe. Ennek megfelelően ezzel az észrevétellel teszem fel szavazásra, így módosítanánk. Aki ezzel egyetért, kérem kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-372/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 01/7611-31/2014. ikt. számú Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Vagyongazdálkodási Bizottság a GlobalLog Kft. 2014. május 29. napján érkezett írásbeli szavazás keretében elindított előterjesztését (tárgya: Szeged II. ker. külterület 01416/17. hrsz. alatt felvett, 130.000 m2 alapterületű, beruházási terület megjelölésű ingatlan (vételár 650.000.000,-Ft + ÁFA), és a Szeged II. ker. külterület 01418/17. hrsz. alatt felvett, 23.260 m2 alapterületű, beruházási terület megjelölésű ingatlan (vételár 197.710.000,-Ft + ÁFA) Hansa Kontakt Kft. részére történő értékesítése kapcsán adásvételi előszerződés megkötésének jóváhagyása) megtárgyalta, és e tárgyban hozott, jelen határozat mellékletét képező írásbeli szavazást illetően a határozathozatalnál elfogadást (támogatást) javasol azzal, hogy a Szeged II. ker. külterület 01418/17. hrsz. alatti ingatlant terhelő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javára 281.940.527,- Ft és járulékai erejéig bejegyzett jelzálogjog kerüljön átjegyzésre a társaság tulajdonában lévő másik ingatlanra jogosult részére történő visszafizetés helyett. 2./ A Vagyongazdálkodási Bizottság felhatalmazza GILA FERENCET, a Vagyongazdálkodási Bizottság alelnökét, mint a GlobalLog Kft. tagjának, Szeged Megyei Jogú Város 11
Önkormányzatának tulajdonosi jogait gyakorló Vagyongazdálkodási Bizottság meghatalmazottját, hogy az 1) pont szerint jelen határozat mellékletét képező írásbeli határozattervezet szavazólapját aláírja. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a GlobalLog Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 12
1600-372/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat melléklete 13
Következik a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. előterjesztése. Az Iroda elfogadásra javasolja. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-373/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 01/7611-31/2014. számú Tulajdonosi jogok gyakorlása önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokban tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozza: A Vagyongazdálkodási Bizottság jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatát. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. 1600-373/2014. (06. 02.) VB. sz. határozat melléklete SZEGEDI VADASPARK NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Ügyvezető: Veprik Róbert 14
A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata alapító által alapított Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a vonatkozó főbb jogszabályok rendelkezéseivel összhangban az alábbi szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ) alkotja: Bevezetés I. Általános rész A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Cg. 06-09-017865 számú bírósági végzéssel bejegyzett közhasznú társaság. Adatai: 1. A társaság cégneve: Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2. A társaság rövidített neve: Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. 3. A társaság székhelye: 6725 Szeged, Cserepes sor 47. 4. A társaság tevékenységének kezdete: 2011.október 15. 5. A társaság időtartama: határozatlan A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tagja: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10., Képv.: Szeged Megyei Jogú Város polgármestere) A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság tevékenységi körei, célja: A társaság közhasznú tevékenysége során a következő tevékenységeket folytatja: a) Növény- és állatkert, természetvédelmi terület működtetése (főtevékenység) b) Állatvédelem c) Növényvédelem d) Természetvédelem e) Nevelés, oktatás, ismeretterjesztés f) Természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés g) Kulturális tevékenység h) Közhasznú szervezetek számára biztosított csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások Közhasznú szervezetként közhasznú tevékenysége során az alábbi olyan közfeladatokat látja el, amelyekről törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése szerint valamely állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia: a.) állatvédelem: az állatok védelméről és kíméletéről szóló, 1998. évi XXVIII. tv., b.) természetvédelem: a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló, 2011. évi CLXXXIX. tv. (a továbbiakban: Mötv.) 13. (1) bek. 11. pont, a természet védelméről szóló, 1996. évi LIII. tv., c.) nevelés és oktatás: Mötv. 13. (1) bek. 6. pont, d.) kulturális tevékenység: Mötv. 13. (1) bek. 7. pont, e.) munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások: Mötv. 13. (1) bek. 12. pont, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, 1991. évi IV. tv. 8. (4) bek. 15
A Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. tevékenységei: Főtevékenység: Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése Teve, teveféle tenyésztése Egyéb állat tenyésztése Növénytermesztési szolgáltatás Állattenyésztési szolgáltatás Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység Erdészeti szolgáltatás Közúti áruszállítás Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás Egyéb kiadói tevékenység Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés Állategészségügyi ellátás Kulturális képzés Máshova nem sorolt egyéb oktatás Egyéb sporttevékenység Máshova nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység A társaság célja: Szeged Megyei Jogú Város természeti értékeinek megőrzése, fejlesztése, terjesztése. Ennek keretében: - Természettudományos oktatás-nevelés, zoopedagógia megvalósítása - Különféle állatfajok fajmegmentésének biztosítása - Természetvédelmi mentőhely (sérült, elárvult, határon elkobzott vagy jogellenesen tartott védett állatok befogadása, gyógyítása, gondozása) működtetése - Szeged Megyei Jogú Város idegenforgalmának növelése - A szegedi városlakók pihenésének, a szabadidő hasznos eltöltésének biztosítása - A természeti értékek védelme Üzletszerű gazdasági tevékenységek: Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (főtevékenység) Máshova nem sorolt egyéb élelmiszer gyártása Egyéb sokszorosítás Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme Kenyér-, pékáru-, édesség kiskereskedelme Ital kiskereskedelem Dohányáru kiskereskedelem Egyéb élelmiszer kiskereskedelem Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelem Könyv kiskereskedelem Újság, papíráru kiskereskedelem Játék kiskereskedelem Ruházat kiskereskedelem Egyéb máshova nem sorolt új áru kiskereskedelme 16
Egyéb áruk piaci kiskereskedelme Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem Közúti áruszállítás Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás Éttermi, mozgó vendéglátás Egyéb vendéglátás Italszolgáltatás Könyvkiadás Címtárak, levelezőjegyzékek kiadása Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Egyéb szoftverkiadás Film-, video-, televízióműsor-gyártás Film-, video-, televízióprogram-terjesztése Filmvetítés Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Reklámügynöki tevékenység Piac-, közvélemény kutatás Máshova nem sorolt egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Építményüzemeltetés Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Máshova nem sorolt egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás Sport, szabadidős képzés Kulturális képzés Máshova nem sorolt egyéb oktatás Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás A társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, a gazdálkodása során elért eredményt nem osztja fel, azt az alapító okiratában meghatározott tevékenységre fordítja. A társaság nem zárja ki, hogy tagján kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásokból. A társaság befektetési tevékenységet nem végez. A társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A társaság által végzett tevékenységek az alábbi földrajzi területeket érintik: 1. Szeged város közigazgatási területe 2. Szeged város vonzáskörzete 3. Dél-alföldi régió 4. Magyarország 5. Szomszédos országok közeli régiói 17
A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KSH száma: 23565524-9104-572-06 A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság adószáma: 23565524-2-06 A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyszemélyi vezetője az ügyvezető, akit a társaság tagja nevez ki. Az ügyvezető felett a munkáltatói jogokat Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Közgyűlésen és a Polgármesteren keresztül gyakorolja. A Szegedi Vadaspark Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság szervezeti felépítését az SZMSZ 1. számú melléklete szemlélteti. II. A társaság szervezete és irányítási rendszere Az I. pontban leírt céllal összhangban ezen SZMSZ határozza meg a társaság szervezeti felépítését, működésének belső rendjét, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket a jogszabály nem utal más hatáskörébe. Az SZMSZ tartalmazza a társaság célrendszerének, működési és gazdálkodási folyamatainak összehangolt kapcsolatrendszerét, szabályrendszerét. A társaság önálló jogi személy, önállóan működő, önálló gazdálkodási joggal és önálló bérgazdálkodási joggal felruházott gazdasági társaság, közhasznú szervezet. A társaság fenntartási és működési költségeit a naptári évre összeállított és a társaság tagja által jóváhagyott üzleti tervében irányozza elő. A közhasznú tevékenység végzésére szerződést köt a társaság alapítójával. A társaság gazdasági ügyeinek intézését megbízás alapján a társaságnál munkaviszonyban és egyéb jogviszonyban álló személyeken kívüli harmadik személy az ügyvezető irányításával végzi. A társaság vagyona feletti rendelkezési jog az alapítót illeti meg, amelyet az alapító az ügyvezetőre az alapító okiratban foglaltak szerint átruház. A társaság legfőbb szerve, alapítói jogok gyakorlása A társaság egyszemélyes voltára tekintettel a legfőbb szerve az alapító, aki jogosult a társaság ügyeiben történő döntésre, amelyről az ügyvezetőt írásban értesíteni köteles. Az alapító kizárólagos hatáskörébe a gazdasági társaságokról szóló, illetve más jogszabály által ilyenként ide utalt ügyek tartoznak azzal a kiegészítéssel, hogy 1. az alapító dönt a társaság olyan befektetéseiről, szerződéskötésről, kötelezettségvállalásáról, amelynél az ügylet nettó értéke a jegyzett tőke értékének 1/3-át meghaladja; 2. minden esetben az alapító dönt a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítéséről, megterheléséről; 3. az alapító dönt olyan szerződés jóváhagyásáról, amelyet a társaság a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel köt, a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről; 4. az alapító dönt az éves beszámoló, az éves beszámoló közhasznúsági melléklete és a belső szabályzat jóváhagyásáról. 18
A közhasznú társaság rendszeres költségvetési támogatásban részesül, a támogatás elszámolásának feltételeit és módját írásban kötött szerződésbe foglalja. Az így kötött szerződést az alapító hagyja jóvá. Az alapító a társaság közhasznú feladatainak ellátására minden évben költségvetési rendeletben működési támogatást biztosít, amelynek tárgyévi felhasználásáról a társaság az éves beszámoló elkészítésével egyidejűleg a hatályos önkormányzati költségvetési végrehajtási rendelete alapján köteles számot adni. A felügyelőbizottság A társaság ügyvezetését jogosult és köteles ellenőrizni. Az alapító a felügyelőbizottság feladatainak ellátására három fős bizottságot jelölt meg az alapító okiratban. A felügyelőbizottság összetételére az alapító okiratban foglaltak az irányadók. A felügyelőbizottság üléseinek napirendjét a felügyelőbizottság elnöke tájékoztatás céljából köteles megküldeni a könyvvizsgálónak. A felügyelőbizottság joga az ügyvezetőtől és a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérni, a társaság könyveibe és irataiba betekinteni, és azokról másolatot kérni. A felügyelőbizottság köteles: előzetesen megvizsgálni az alapító elé kerülő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, előzetesen megvizsgálni az alapító kizárólagos hatáskörébe tartozó előterjesztéseket, a számviteli törvény szerinti beszámolókról és az adózott eredmény felhasználásáról írásbeli jelentést készíteni, alapító csak e jelentés birtokában dönthet a fenti kérdésekben, haladéktalanul értesíteni az alapítót, ha az ügyvezető tevékenysége jogszabályt sért, vagy az alapító okiratba, az alapító határozataiba ütközik, illetve egyébként sérti a társaság vagy az alapító érdekeit. A felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni. A felügyelőbizottság elnöke évente kétszer köteles a közhasznú társaság működéséről az alapítónak írásban beszámolni. A felügyelőbizottság működését, felelősségét a felügyelőbizottság ügyrendje határozza meg. A felügyelőbizottság ügyrendjét maga állapítja meg, melyet az alapító hagy jóvá. A felügyelőbizottsági tagság megszűnik: - a tag halálával, - a tag visszahívásával, - lemondással, - a megválasztás határidejének leteltével, - a Ptk-ban meghatározott kizáró ok bekövetkeztével. A könyvvizsgáló A társaság számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságát és jogszabályszerűségét könyvvizsgálóval köteles ellenőriztetni. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül a számviteli törvény szerinti beszámolóról az alapító nem hozhat döntést. Emellett a könyvvizsgáló az alapító elé terjesztett minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. A könyvvizsgáló betekinthet a társaság könyveibe, az ügyvezetőtől, a felügyelőbizottságtól, illetve a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság bankszámláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja. 19
A könyvvizsgáló a társaság ügyeiről szerzett adatokat, információkat üzleti titokként köteles megőrizni. A könyvvizsgáló a felügyelőbizottság ülésein tanácskozási joggal részt vehet. Ha a könyvvizsgáló megállapítja, illetve tudomást szerez arról, hogy a társaság vagyonának jelentős mértékű csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely az ügyvezető, vagy a felügyelőbizottság tagjainak Ptk-ban meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles az alapítót erről értesíteni. Ha az alapító a jogszabályok által megkívánt döntéseket nem hozza meg, a könyvvizsgáló köteles erről a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni. A könyvvizsgálói megbízás az alapító döntése alapján visszahívással, a könyvvizsgálóval kötött szerződésben meghatározott időtartam lejártával, törvényben szabályozott kizáró ok beálltával, a könyvvizsgáló felmondásával szűnik meg. A könyvvizsgáló újraválasztható. A könyvvizsgáló felelősségére, összeférhetetlenségére a Ptk. és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók. A társaság szervezeti felépítése A társaság egyszemélyi vezetője az ügyvezető, ő áll a munkaszervezet élén. Közvetlenül az ügyvezető irányítása és utasítása alatt a gazdasági vezető, az üzemeltetési részlegvezető, az ellátási részlegvezető, a beszerzési részlegvezető, a gyűjteményi részlegvezető és a vállalkozási részlegvezető állnak. A gazdasági vezető közvetlen irányítása alá tartozik a gazdasági részleg: raktáros-könyvelő, pénztáros-könyvelő, jegypénztárosok, jegyellenőrök, takarítók Az üzemeltetési részlegvezető közvetlen irányítása alá tartozik az üzemeltetési részleg: állatgondozó-koordinátorok, állatgondozók, karbantartó-csoportvezető, karbantartók, karbantartóvillanyszerelő, udvarosok Az ellátási részlegvezető közvetlen irányítása alá tartozik az ellátási részleg: takarmánykonyhai dolgozók, konyhai kisegítők, adminisztratív alkalmazott (titkárság) A beszerzési részlegvezető közvetlen irányítása alá tartozik a beszerzési részleg: anyagbeszerző-gépkocsivezető A gyűjteményi részlegvezető közvetlen irányítása alá tartozik a gyűjteményi részleg: Zoopedagógus, zoopedagógus-programszervező, animátor-látványetető, pedagógus asszisztens A vállalkozási részlegvezető közvetlen irányítása alá tartozik a vállalkozási részleg: Az ajándékbolt és büfék üzemeltetése kapcsán: eladó-pénztáros és vendéglátó eladó-pénztáros A társaság vezető beosztású munkavállalóinak feladat- és hatásköre Ügyvezető: A gazdasági társaság egyszemélyi felelős vezetője az ügyvezető, akinek megválasztására, kinevezésére, felmentésére és visszahívására Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése jogosult. Az ügyvezető biztosítja az egyes szervezeti egységek munkájához szükséges 20
működési feltételeket, összehangolja azok működését. Az ügyvezető, mint a gazdasági társaság vezetője, felelős a kezelésében lévő vagyon rendeltetésszerű használatáért, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért, a gazdasági társaság gazdálkodásáért, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, a számviteli rendért, a belső ellenőrzés megszervezéséért és működéséért. Az ügyvezető másra át nem ruházható feladatkörei: 1. a társaság szervezeti és működési szabályzatának és beszerzési szabályzatának elkészítése és azok jóváhagyása céljából az alapító illetékes bizottsága elé terjesztése 2. döntés a társaság befektetéseiről, szerződéskötésről, kötelezettség vállalásáról kivéve a társaság tulajdonában lévő ingatlanok elidegenítését, megterhelését amelynek nettó ügyletértéke a jegyzett tőke 1/3-ának értékhatáráig terjed 3. a munkavállalók feletti munkáltatói jogkör gyakorlása 4. gondoskodik a társaság üzleti könyveinek szabályszerű vezetéséről 5. gondoskodik a társaság mérlegének, vagyonkimutatásának, üzleti tervének elkészítéséről és azoknak az alapító rendelkezésére bocsátásáról 6. az alapító részére a társaság üzleti tevékenységéről legalább 6 havonta, a felügyelőbizottság részére legalább 3 havonta írásos tájékoztatást ad, illetve biztosítja a társaság üzleti könyveibe és irataiba való betekintés lehetőségét. 7. gondoskodik a társaság és az alapító határozatainak folyamatos nyilvántartásáról, vezetéséről és azok bejegyzéséről a határozatok könyvébe azzal, hogy a nyilvántartás tartalmazza a döntés időpontját, hatályát és tartalmát. Az ügyvezető a tevékenységét munkajogviszony keretében, a vele kötött munkaszerződésben meghatározottak szerint végzi. A társaság ügyvezetője önállóan jár el, képviseleti joga teljes körű. Gazdasági vezető feladatkörei: A gazdasági szervezet irányítása, a tervezési, az adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátása. A társaság működésével összefüggő gazdálkodási és pénzügyi feladatok, valamint a vagyon használatával kapcsolatos feladatok felelős irányítása. A bizonylati fegyelem és a tulajdon védelmére vonatkozó előírások érvényesítése. Üzemeltetési részlegvezető feladatkörei: Az irányítása alatt álló munkavállalók munkájának megszervezése, irányítása és ellenőrzése. A hozzá tartozó részleg munkáját a hatékonyabb működés érdekében koordinálja, az esetleges szervezeti vagy egyéb változtatásokra javaslatot tesz, elkészíti és irányítja a munkabeosztást, a szabadságolási tervét. A Vadaspark területének folyamatos ellenőrzése, bejárása, az észlelt jelentősebb problémákról az ügyvezető tájékoztatása, illetve javaslattétel azok megoldására. A kisebb jelentőségű ügyekben azonnal, önállóan intézkedik az ügyvezető utólagos tájékoztatása mellett. Az állatok létszámának, egészségi állapotának, takarmányozásának, elhelyezésének rendszeres ellenőrzése, az esetleges változtatásokra javaslat tétele. Az állatok befogásának, szállításának szervezése, irányítása, esetleges szökések esetén a biztonsági előírások betartása mellett az újbóli befogás megszervezése, irányítása. 21
Ellátási részlegvezető feladatkörei: Az irányítása alatt álló munkavállalók munkájának megszervezése, irányítása és ellenőrzése. A hozzá tartozó részleg munkáját a hatékonyabb működés érdekében koordinálja, az esetleges szervezeti vagy egyéb változtatásokra javaslatot tesz, elkészíti és nyilvántartja az irányítása alatt lévő munkavállalók munkabeosztását, szabadságolási tervét. A Vadaspark részére szükséges takarmány, alom, tisztító- és fertőtlenítőszerek, építőanyagok, karbantartáshoz, felújításhoz szükséges egyéb anyagok, irodaszerek, műszaki cikkek, egyéb felszerelések beszerzésének megszervezése, irányítása és ellenőrzése. A takarmánynorma összeállítása és számítógépes nyilvántartása. Az állat bevételi és kiadási tömbök naprakész vezetése, a születések és elhullások rendszeres egyeztetése az állatorvossal. Beszerzési részlegvezető feladatkörei: Az irányítása alatt álló munkavállalók munkájának megszervezése, irányítása és ellenőrzése. A hozzá tartozó részleg munkáját a hatékonyabb működés érdekében koordinálja, az esetleges szervezeti vagy egyéb változtatásokra javaslatot tesz, elkészíti és nyilvántartja az irányítása alatt lévő munkavállalók munkabeosztását, szabadságolási tervét. Az igénylők által kitöltött és az ügyvezető, valamint a gazdasági vezető által jóváhagyott megrendelőlapok alapján az áruk beszerzésének megszervezése, az anyagbeszerző gépkocsivezető napi munkájának, a gépjármű útvonalának az ésszerűség és takarékosság figyelembe vételével történő meghatározása. A Vadaspark gépjárművei műszaki állapotának, tisztaságának, rendeltetésszerű használatának, szervízelésének felügyelete. A társaság gépjármű üzemeltetési szabályzatában foglaltak pontos betartása és betartatása. Gyűjteményi részlegvezető feladatkörei: Az irányítása alatt álló munkavállalók munkájának megszervezése, irányítása és ellenőrzése, a gyűjteményi részleg irányítása, az oktatási és nevelési munka koordinálása, a zoopedagógus, a zoopedagógus-programszervező, az animátor-látványetető és a pedagógus-asszisztens munkavállalók szakmai felügyelete. A hozzá tartozó részleg munkáját a hatékonyabb működés érdekében koordinálja, az esetleges szervezeti vagy egyéb változtatásokra javaslatot tesz. Marketing feladatok: a társaság érdekét szolgáló kedvezményes reklámozási és hirdetési lehetőségek felkutatása, marketingcélt szolgáló kapcsolattartás és előzetes egyeztetés az igazgató közvetlen utasítása szerint, ezzel kapcsolatos megkeresésekről a vezetés folyamatos tájékoztatása és javaslattétel. A társaság honlapjának folyamatos karbantartása, frissítése. Hírlevél készítés és -küldés igény szerint. Állatnyilvántartás vezetése speciális számítógépes programmal (ARKS). Az állatok létszámának, egészségi állapotának, takarmányozásának, elhelyezésének rendszeres ellenőrzése, az esetleges változtatásokra javaslat tétele. Vállalkozási részlegvezető feladatkörei: Az irányítása alatt álló munkavállalók munkájának megszervezése, irányítása és ellenőrzése. A hozzá tartozó részleg munkáját a hatékonyabb működés érdekében koordinálja, az esetleges szervezeti vagy egyéb változtatásokra javaslatot tesz. Az ajándékbolthoz, illetve a büfékhez kapcsolódó árubeszerzések megszervezése. A vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó számítógépes programok kezelése, frissítése, a nyilvántartások naprakész vezetése. 22
Jogi képviselet A társaság külön megkötött megbízási szerződés alapján állandó jellegű megbízást ad egyéni ügyvéd vagy ügyvédi iroda részére a társaság tevékenységével összefüggő ügyvédi feladatok, egyéb jogi képviselet ellátására. A jogi képviselő jogállását, feladatait a vele megkötött megbízási szerződés tartalmazza. III. A TÁRSASÁG MŰKÖDÉSI RENDJE, JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK Munkáltatói jogkör gyakorlása Az ügyvezető felett a munkáltató jogkört az alapító gyakorolja. A társaság munkavállalói felett a munkáltatói jogkört az ügyvezető gyakorolja. A szervezeti egységek vezetői az irányításuk alatt lévő munkavállalók vonatkozásában utasítási joggal rendelkeznek. A társaság munkavállalóinak feladat-és hatásköre, valamint jogai és kötelezettségei A társaság munkavállalóinak feladatát és hatáskörét, valamint jogaikat és kötelezettségeiket a munkaszerződésük és annak mellékletét képező munkaköri leírás, illetve a Munka Törvénykönyv alapján kiadott írásos tájékoztató tartalmazza. A társaság kollektív szerződés hatálya alá nem tartozik. IV. KÉPVISELET ÉS A CÉGBÉLYEGZŐ HASZNÁLATA Cégképviselet, cégjegyzés, aláírási jogkör A társaság képviseletére az ügyvezető jogosult. Képviseleti joga teljes körű. A cégjegyzés módja önálló. A társaság cégjegyzése az alapító okiratban rögzítettek alapján történik. A kiadmányozási jog az ügyvezetőt illeti meg. Az ügyvezető távolléte esetén helyettesítésére az utalványozási és aláírási jogkörben a gazdasági vezető jogosult helyettes vagy h jelöléssel. A társaság bankszámlája feletti rendelkezéshez a társaság számláját kezelő pénzintézethez bejelentett, képviseleti joggal felruházott ügyvezető aláírása szükséges. Az ügyvezető felhatalmazása alapján a társaság bankszámlája feletti rendelkezési jog megilleti az általa kijelölt és a számlavezető banknál az ügyvezető cégszerű aláírásával bejelentett vezető beosztású munkavállalókat együttes joggal. 23
Cégbélyegző használata, kezelése A társaság bélyegzőjének felirata és lenyomata: A társaság mindennapi működésében több cégbélyegzőt használ, melyek sorszámozottak. A sorszámozott cégbélyegzők használatával feljogosított munkavállalókról naprakész nyilvántartást vezet a társaság. V. BELSŐ SZABÁLYOZÁSI RENDSZER Vezetői utasítások kiadása, vezetői ellenőrzés rendje Vezetői utasítás kiadására kizárólag az ügyvezető jogosult. Az ügyvezető ellenőrzési jogköre korlátlan, valamennyi iratba betekinthet, a munkavállalóktól bármilyen ügyben felvilágosítást kérhet. Szabályzatok kidolgozása, jóváhagyása A szabályzatok kidolgozásáért és annak az alapító illetékes bizottságai elé terjesztéséért az ügyvezető felelős. A szervezeti és működési szabályzat, valamint a beszerzési szabályzat jóváhagyásáról az alapító illetékes bizottsága dönt. VI. EGYÉB RENDELKEZÉSEK 1. Az üzleti titok fogalmára a Ptk. rendelkezései irányadóak. Amennyiben a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség nem áll fenn, nem adható felvilágosítás azokban a kérdésekben, amelyek üzleti titoknak minősülnek, és amelyeknek a nyilvánosságra kerülése a társaság gazdasági érdekeit sértené. Az üzleti titok megőrzése lényeges munkaköri kötelezettség, ennek megsértése a munkaköri kötelezettség vétkes megszegésének minősül, amely az Mt. szerinti felelősségre vonást eredményezi. 2. A televízió, a rádió és az elektronikus, valamint nyomtatott sajtó képviselőinek adott mindennemű felvilágosítás nyilatkozatnak minősül. A társaságot érintő kérdésekben a tájékoztatásra, illetve nyilatkozattételre az ügyvezető, vagy az általa kijelölt munkatárs jogosult. Nem adható nyilatkozat olyan üggyel, ténnyel, körülménnyel kapcsolatban, amelynek idő előtti nyilvánosságra hozatala a társaság tevékenységében zavart, erkölcsi, anyagi kárt okozna. A nyilatkozattevőnek joga van arra, hogy a vele készített riport kész anyagát a közlés előtt megismerje. Kérheti az újságírót, riportert, hogy az anyagnak azt a részét, amely az ő szavait tartalmazza, közlés előtt vele egyeztesse. 24
3. A társaság tevékenységének, gazdálkodásának legfontosabb adatait, éves beszámolóját és az igénybe vehető támogatási lehetőségeket, illetve azok mértékét az internetes honlapján hozza nyilvánosságra évente egy alkalommal. A társaság működésével kapcsolatos iratokba az üzleti titkot tartalmazók kivételével az ügyvezetővel előzetesen egyeztetett időpontban bárki betekinthet. Az ügyvezető akadályoztatása esetén köteles helyettesről gondoskodni. A társaság működéséről, szolgáltatásai igénybevétele módjáról a társaság internetes honlapján, hirdetőtábláján, illetve a sajtó útján tájékoztatja a nyilvánosságot. 4. A 2007. évi CLII. törvény, valamint a 469/2008. (VI.27.) Kgy.sz. határozat alapján vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek: Ügyvezető Felügyelőbizottság tagjai Könyvvizsgáló VII. HATÁLYBA LÉPÉS, ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Ezen SZMSZ határozatlan időre szólóan lép hatályba Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Vagyongazdálkodási Bizottságának jóváhagyása után. Szeged, 2014.... Veprik Róbert ügyvezető 2 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Közép fasor Vass u. (1661 hrsz.) létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítéséhez (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) A Városüzemeltetési Iroda a szakvélemények alapján javasolja a hozzájárulás megadását a határozati javaslatban felsorolt feltételekkel. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-374/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT A Vagyongazdálkodási Bizottság a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.(VI.27.) Kgy. rendelete 15. (6) 25
bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 37517/2014. iktatószámú előterjesztését Elektroglob Kft. kérelmére Szeged, Közép fasor Vass u. (1661 hrsz.) létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítése (Csíkos Szilárd tervező T 030/2014 munkaszámú tervdokumentációja alapján) tárgyában és az alábbi határozatot hozza: A Bizottság megadja a tulajdonosi hozzájárulást Szeged, Közép fasor Vass u. (1661 hrsz.) létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítése (Csíkos Szilárd tervező T 030/2014 munkaszámú tervdokumentációja alapján) tárgyában az önkormányzat tulajdonában lévő közterület igénybevételéhez az alábbi feltételekkel: 1. Az építtetőnek be kell tartania az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 31., 32., 39. -ban foglalt előírásokat. 2. Az építtetőnek be kell tartania a többször módosított egységes szerkezetű Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 05.) Kgy. rendelet 58., 62. -ban foglalt előírásokat. 3. Az építési munkák befejezése után az igénybe vett közterület (aszfalt, járda, útburkolat) és zöldterületek eredeti állapotát helyre kell állítani. A felbontott járdát teljes szélességben egybefüggő aszfalttal kell helyreállítani. Az utat fúrással kell keresztezni. 4. Zöldterületre deponálni tilos. A Derkovits fasor 13. A/B sz. ingatlanok előtt a fák védelme érdekében a nyomvonalat fúrással kell kialakítani. Az 5 cm-nél vastagabb gyökereket elvágni tilos. A hozzájárulás építésre nem jogosít és nem menti fel az építtetőt a jogszabályok szerint szükséges engedélyek megszerzésének, a területhasználati díj fizetésének, illetőleg a tervezőt a szakhatósági hozzájárulások, valamint a közműnyilatkozatok beszerzésének kötelezettsége alól. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Kabinet, a Városüzemeltetési Iroda és általa Elektroglob Kft. 6600 Szentes, Pf. 28., Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 6728 Szeged, Városgazda sor 1. 3 Tulajdonosi hozzájárulás depóniagáz hasznosító kiserőmű a Szegedi Regionális Hulladéklerakó telep területén létesítéséhez kapcsolódó villamos hálózati csatlakozási engedélyeztetési eljárásához (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) A Városüzemeltetési Iroda a szakvélemények alapján javasolja a hozzájárulás megadását a határozati javaslatban felsorolt feltételekkel. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-375/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT A Vagyongazdálkodási Bizottság a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.(VI.27.) Kgy. rendelete 15. (6) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 35061/2014. iktatószámú előterjesztését ENER-G Energia Technológiai Zrt. kérelmére Szegedi Regionális 26
Hulladéklerakó telep területén depóniagáz hasznosító kiserőmű létesítési engedélyezési eljárásához kapcsolódó, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. részére benyújtandó villamos hálózati csatlakozási engedélyeztetési eljárása (Kulmán Ferenc tervező 2420/2014 törzsszámú műszaki tervdokumentációja alapján) tárgyában és az alábbi határozatot hozza: A Bizottság megadja a tulajdonosi hozzájárulást a Szegedi Regionális Hulladéklerakó telep területén depóniagáz hasznosító kiserőmű létesítési engedélyezési eljárásához kapcsolódóan, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. részére benyújtandó villamos hálózati csatlakozási engedélyeztetési eljárás elindításának (Kulmán Ferenc tervező 2420/2014 törzsszámú műszaki tervdokumentációja alapján) tárgyában az alábbi feltételekkel: 1. Az építtetőnek be kell tartania a többször módosított egységes szerkezetű Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 05.) Kgy. rendelet 20., 36., 40., 46., 123/H., 124. -ban foglalt előírásokat. 2. Az építtetőnek be kell tartania az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 31., 32. -ban foglalt előírásokat. 3. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2014. február 20-án kiadott üzemeltető hozzájárulásában foglaltakat maradéktalanul be kell tartani. 4. A kivitelezés és engedélyezési eljárások költségei a beruházót terhelik. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Kabinet, a Városüzemeltetési Iroda és általa ENER-G Energia Technológiai Zrt. 1106 Budapest, Jászberényi út 24 36., Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 6728 Szeged, Városgazda sor 1. 4 Tulajdonosi hozzájárulás Szeged, Temesvári krt. 50-52. sz. (240 hrsz.) alatt létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítéséhez (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) A Városüzemeltetési Iroda a szakvélemények alapján javasolja a hozzájárulás megadását a határozati javaslatban felsorolt feltételekkel. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-376/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT A Vagyongazdálkodási Bizottság a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.(VI.27.) Kgy. rendelete 15. (6) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda 37520/2014. iktatószámú előterjesztését Elektroglob Kft. kérelmére Szeged, Temesvári krt. 50-52. sz. (240 hrsz.) alatt létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítése (Csíkos Szilárd tervező T 029/2014 munkaszámú tervdokumentációja alapján) tárgyában és az alábbi határozatot hozza: A Bizottság megadja a tulajdonosi hozzájárulást Szeged, Temesvári krt. 50-52. sz. (240 hrsz.) alatt létesítendő termálkút villamos energia ellátásának kiépítése (Csíkos Szilárd tervező T 029/2014 munkaszámú tervdokumentációja alapján) tárgyában az önkormányzat tulajdonában lévő 27
közterület igénybevételéhez az alábbi feltételekkel: 1. Az építtetőnek be kell tartania az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 31., 32., 39. -ban foglalt előírásokat. 2. Az építtetőnek be kell tartania a többször módosított egységes szerkezetű Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 05.) Kgy. rendelet 58., 62. -ban foglalt előírásokat. 3. Az építési munkák befejezése után az igénybe vett közterület (aszfalt, járda, útburkolat) és zöldterületek eredeti állapotát helyre kell állítani. A felbontott járdát teljes szélességben egybefüggő aszfalttal kell helyreállítani. Az utat fúrással kell keresztezni. 4. Zöldterületre deponálni tilos. Az 5 cm-nél vastagabb gyökereket elvágni tilos. A hozzájárulás építésre nem jogosít és nem menti fel az építtetőt a jogszabályok szerint szükséges engedélyek megszerzésének, a területhasználati díj fizetésének, illetőleg a tervezőt a szakhatósági hozzájárulások, valamint a közműnyilatkozatok beszerzésének kötelezettsége alól. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Kabinet, a Városüzemeltetési Iroda és általa Elektroglob Kft. 6600 Szentes, Pf. 28., Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 6728 Szeged, Városgazda sor 1. 5 Hozzájáruló nyilatkozat veszélyes állat tartásához (Előterjesztő: Városüzemeltetési Iroda) A Szegedi Vadaspark Np. Kft. belegyező nyilatkozatot kér rákosi vipera, barna medve, eurázsiai hiúz és uhu tartására. Kérdés, észrevétel? Megállapítom, hogy nincs. Aki az előterjesztésben foglaltakat elfogadja, kézfeltartással szavazzon. 6 igen 1600-377/2014. (06. 02.) VB. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Vagyongazdálkodási Bizottsága megtárgyalta a Városüzemeltetési Iroda vezetője által előterjesztett 38015/2014 számú Hozzájáruló nyilatkozat veszélyes állat tartásához tárgyú előterjesztését és az alábbi határozatot hozta: A Bizottság Szeged MJV Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI. 27.) Kgy. rendelet 15. (6) bekezdés a) pontja alapján eljárva hozzájárul a határozat mellékletét képező hozzájáruló nyilatkozat kiadásához, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Városüzemeltetési Iroda, a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. 28