Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzata
|
|
- Csenge Borbély
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzata Készítette: Horváth Tamás ügyvezető igazgató Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. Jóváhagyta: Campanari-Talabér Márta polgármester Várpalota Város Önkormányzata, Alapító képviseletében -1-
2 Általános rendelkezések Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény, valamint a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló évi V. törvény alapján készült. Figyelembe veszi a számvitelről szóló évi C. törvény rendelkezéseit, valamint a munkajoggal kapcsolatos törvényi rendelkezéseket. Az SZMSZ a társaság vezetésének és gazdálkodásának, a Kft. jellegének megfelelő szabályokat tartalmazza, így: a társaságra, működésére jellemző, nagyrészt hosszabb időre érvényes adatokat, alapvető elveket és előírásokat, tevékenységi körét, a társaság szervezeti felépítését, általános működési rendelkezéseit, belső szabályozásait, a társaság vezető és ellenőrző szerveit, azok feladatait és jogkörét, a dolgozók jogait és kötelezettségeit. Az SZMSZ betartása (betartatása) a tárasaság tagjainak, vezetőinek és alkalmazottainak elsőrendű kötelessége. I. A társaság fontosabb adatai A társaság cégneve: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság A társaság rövidített cégneve: Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. Székhelye: H-8100 Várpalota, Szent István u. 16. Telefon: Telephelye: székhelyén Cégjegyzékszám: Cégforma: korlátolt felelősségű társaság Bejegyezve: Elektronikus elérhetőség: A cég bélyegzője: hivatalos tevékenysége során a Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. bélyegzőjét használja A társaság alapítója: Várpalota Város Önkormányzata A tulajdonosi jog gyakorlója: Várpalota Város Önkormányzata A cég jegyzett tőkéje: Ft A cég adószáma: A cég számlaszáma: A képviseletre jogosult adatai: Horváth Tamás József anyja neve: Takács Mária Etelka lakcím: 8100 Várpalota, Mandulás ltp. 33/4. adószám: képviselet módja: önálló jogviszony: november november
3 A könyvvizsgáló adatai: Tömpe és Társa Kft. A könyvvizsgáló cégjegyzékszáma: A könyvvizsgáló: Kiss Mária A társaság felügyelő bizottságának tagjai: Csóti Tamás Lászlóné (Molnár Margit) 8100 Várpalota, Körmöcbánya utca 6. 1/7 Jogviszony kezdete és vége: december december 31. Csöngető Petra (Csöngető Petra) 8100 Várpalota, Semmelweis utca 48 Jogviszony kezdete és vége: december december 31. Homoki Ferencné (Rémai Zsuzsanna) 8100 Várpalota, Keszy Balázs utca 20 Jogviszony kezdete és vége: december december 31. II. A társaság tevékenységi köre(i) Főtevékenység Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása Egyéb tevékenységi kör(ök) Egyéb m.n.s. feldolgozóipari tevékenység Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Film-, video-, televízióműsor-gyártás Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai Film-, video- és televízióprogram terjesztése Hangfelvétel készítése, kiadása Számítógépes programozás Egyéb információ-technológiai szolgáltatás Adatfeldolgozás, web-hosting szolgáltatás Világháló-portál szolgáltatás Hírügynökségi tevékenység Reklámügynöki tevékenység Médiareklám Piac-, közvélemény-kutatás Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás -3-
4 III. A Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. felépítése Ügyvezető igazgató Szakmai vezető Gazdasági ügyintéző Ügyfélszolgálati ügyintéző Hirdetési tanácsadó Szerkesztő-Riporter-Operatőrök IV. A Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. gazdálkodása Az intézmény önálló jogi személy. Munkáltatói és szakmai szempontból önálló, önálló költségvetéssel, bankszámlaszámmal. A költségvetés feletti teljes jogot az ügyvezetője gyakorolja. A Kft. ügyvezető által megbízott könyvelő iroda és könyvvizsgáló végzi a kimenő és bejövő számlákkal kapcsolatos teendőket, a pénzügyi törvényeknek és előírásoknak megfelelő módon. Az intézmény költségvetését az ügyvezető készíti el. Utalványozási és aláírási joga az ügyvezetőnek van. A gazdálkodásban alapvetően törekszik a kiadások és a bevételek egyensúlyának optimális fenntartására, a takarékos üzemeltetésre V. A Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. Szervezeti felépítése Az intézmény élén az ügyvezető áll. Az ügyvezető igazgató tekintetében az alapvető munkáltatói jogokat a Várpalota Város Önkormányzata gyakorolja, az egyéb munkáltatói jogok pedig az ügyvezető igazgatót illetik. Az alkalmazottak munkáltatója az ügyvezető. A Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft 9 főfoglalkozású (ügyvezető igazgató, szakmai vezető, főszerkesztő, szerkesztő-riporter-operatőr 2 fő teljes munkaidős, 1 fő félállású, 1 fő ügyfélszolgálati ügyintéző és 1 fő félállású hirdetési tanácsadó, valamint 1 fő gazdasági ügyintéző) alkalmazottal látja el feladatát. A Kft. könyvelését és bérszámfejtését megbízás alapján a PA-DO Palota Kft. látja el. VI. A Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Kft. kapcsolatrendszere Várpalota Város Önkormányzati Képviselő- testülete A legfőbb szerv hatáskörét az alapító gyakorolja. tulajdonosi jogkörében jóváhagyja, elfogadja a Társaság üzleti tervét; a Felügyelő Bizottság írásbeli jelentésének és a könyvvizsgáló véleményének meghallgatását követően a számviteli törvény szerinti beszámolót a beszámolóhoz kapcsolódó könyvvizsgálói jelentést; az Alapító Okirat módosítását; a Társaság törzstőkéjének felemelését; a Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatát; a Társaság szakmai vezetőjének általános jellegű képviseleti joggal való felruházását; -4-
5 dönt az ügyvezető és a könyvvizsgáló megválasztásáról, visszahívásáról, díjazásáról; a Társaság jogutód nélküli megszűnéséről, átalakulásáról; a titoktartási kötelezettség alóli felmentésről írásban az ügyvezető, illetve a Felügyelő Bizottság tagjai, valamint a könyvvizsgáló esetében; mindazon ügyekben, amelyek e jogszabály az Alapító hatáskörébe utal. Az Alapító által hozott határozatok felülvizsgálata Az ügyvezető, illetve a Felügyelő Bizottság tagja kérheti az Alapító által hozott határozatok bírósági felülvizsgálatát arra hivatkozással, hogy a határozat a Gt., vagy más jogszabály rendelkezéseibe, illetve az alapító okirat rendelkezéseibe ütközik. Várpalotai Hírcentrum Nonprofit Nonprofit Kft. 3 tagú Felügyelő Bizottsága A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény (Tv) 4. (1) és (3) bekezdéseinek rendelkezése szerint az Alapító a Társaságnál 3 (három) tagú Felügyelő Bizottságot hozott létre. A Felügyelő Bizottság az Alapító érdekében ellenőrzi a Társaság ügyvezetését, a jogszabályok és az Alapító okirat előírásainak betartását, az Alapító határozatainak végrehajtását. Ellenőrzi a Társaság gazdálkodását, az ügyvitel szabályozottságát és szabályosságát. Figyelemmel kíséri a könyvvizsgáló tevékenységét, Ezekről megállapítást tehet, és arról az Alapítót értesíti. Humán Erőforrás Bizottság, és Pénzügyi Bizottság A bizottság feladatkörébe tartozó döntéstervezetek tudomásul vételéről tárgyal Személyes kapcsolattartás a bizottság illetékes szakembereivel. Polgármesteri Hivatal Polgármester az ügyvezető tekintetében az alapvető munkáltatói jogok gyakorlása Kabinet Iroda szakreferensi kapcsolat A Könyvvizsgálóval kapcsolattartásra jogosult személy az ügyvezető. Együttműködés A város kulturális intézményeivel; Az oktatási intézményekkel; A politikai, civil és sportegyesületekkel; MELLÉKLET Felügyelőbizottsági határozat -5-
6 FÜGGELÉK Munkaköri leírások: Ügyvezető igazgató Szakmai vezető Gazdasági ügyintéző Ügyfélszolgálati ügyintéző Hirdetési tanácsadó (félállású) Szerkesztő-riporter-operatőr (főállású, főszerkesztő) Szerkesztő-riporter-operatőr (főállású, grafikus) Szerkesztő-riporter-operatőr (félállású) Záradék Jelen egységes szerkezetbe foglalt Szervezeti és Működési Szabályzatot Várpalota Város Önkormányzata az Alapító képviseletében. /2018. (április 26.) számú határozatával elfogadta. -6-
Minta Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1000 Budapest, Minta utca 1.) Adószám:
Minta Korlátolt Felelősségű Társaság ( 1000 Budapest, Minta utca 1.) Adószám: 12345678-9-10 Cégkivonat 2016.12.13.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 12 34 567891 (Hatályos) Cégforma: Korlátolt
Jegyzőkönyvi kivonat. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Kommunikációs Központ Kft. létrehozásáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2015. július 9-ei I. rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni
Minta Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Példa út 1.) Adószám:
Minta Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Példa út 1.) Adószám: 12345678-2-41 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 23 456789 (Hatályos) 11 23 456789 Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 30.-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30.-i ülésére Tárgy: A Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft. társasági szerződésének módosítása Az előterjesztést
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-163508 cégjegyzékszámú Mezőgazda
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-864697 cégjegyzékszámú DRAYMAN
CÉGADATOK. Székhely: 2000 Szentendre, Damjanich Utca 15/A.
CÉGADATOK Cégnév: Cél-Véd Hungary Őrző Védő Kft. Székhely: 2000 Szentendre, Damjanich Utca 15/A. Adószáma: 24221935-2-13 Cégjegyzékszáma: 13-09-161102 Pénzintézet: MKB Bank Zrt. Bankszámlaszáma: 10300002-10589074-49020018
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-685017 cégjegyzékszámú GYÖNGYSORHÁZ Építő és Szolgáltató
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok 1 / 6 2014.02.23. 15:03
Tárolt Cégkivonat 1 / 6 2014.02.23. 15:03 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat
Vodova János (nem veszi igénybe)
Vodova János (nem veszi igénybe) MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Amelyet kötöttek az alább megjelölt szerződő felek, az alulírott helyen, időpontban, a következők szerint: 1. Szerződő felek 1.1. Gyomaendrőd Város
E L Ő T E R J E S Z T É S
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. december 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Távhőszolgáltató Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadására
I. Cégformától független adatok
A Cg.08-09-014691 cégjegyzékszámú UNIVERSITAS FIDELISSIMA Kereskedelmi, Szolgáltató és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság (9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 9.) cég 2013. október 13. napján hatályos
K I V O N A T. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 12-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
218/2012.(XI.12.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja el a 2012. november 12-ei rendkívüli ülésének napirendjét: 1. Javaslat a Gyáli Vagyonkezelő Kft.
7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat
7. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény
73/2011. (IV. 28.) MÖK
73/2011. (IV. 28.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megye Önkormányzatának Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. a mellékelt Alapító Okirat szerint megalapítsa
EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat
EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi
A ZUGLÓI ESZKÖZKEZELŐ KORLATOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRATA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fíóktelepe(i)
A ZUGLÓI ESZKÖZKEZELŐ KORLATOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRATA Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény
ÁTALAKULÁSI KÖZLEMÉNY
ÁTALAKULÁSI KÖZLEMÉNY A PRO-NET 1 Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 28-32., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-732276, KSH szám: 13380223-6312-113-01; adószám:
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági
ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ALAPÍTÓ OKIRATA
ALBENSIS Fejér Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. ALAPÍTÓ OKIRATA ~ 1 ~ ALAPÍTÓ OKIRAT A Fejér Megyei Önkormányzat alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.15-09-071364 cégjegyzékszámú MasterMind
Város Polgármestere. Előterjesztés a Biatorbágyi Városfejlesztő Kft. működésével összefüggő kérdésekről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés a Biatorbágyi
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.08-09-013362 cégjegyzékszámú Promo-Med Egészségügyi,
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/10/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-034259 cégjegyzékszámú Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei
A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A /2009.( ) Kgy.sz.határozat melléklete A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Szervezeti és
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, szerződésminta alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat
Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006.
3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:
3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Soroksári Sport Club Kft. felügyelő bizottsági
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.08-10-001788cégjegyzékszámú GORDIUS-EXTENS
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-10-046842 cégjegyzékszámú Trophy
Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata 1.) A társaság neve, székhelye, jogállása 1.1.) A társaság neve: Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1.2.)
Tárolt Cégkivonat. 5. A cég székhelye 5/1. 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Bejegyezés kelte: 2008/09/10 Hatályos: 2008/09/10...
1. oldal, összesen: 5 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.12-09-005825 cégjegyzékszámú
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2016. május 25.-ei ülésére Nyílt ülésen
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.07-09-009439 cégjegyzékszámú VRT-AUTÓ
dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA
Tisztelt érdeklődő! Ezt a dokumentumot tájékoztatásul tesszük közzé. Célja, hogy Ön előzetesen átlássa a társaság alapításával járó egyes adminisztratív kötelezettségeit. Magyarázó szövegeket az egyes
Tárolt cégkivonat Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Üzemeltető Korlátolt Felelősségű
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.10-09-034259 cégjegyzékszámú Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum
ELŐTERJESZTÉS. Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 07-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 07-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat önkormányzati tulajdonú társaság alapítására Tisztelt Képviselő-testület! A XXI.
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 29-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. Tel.: (88) 592 660 Fax: (88) 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat
Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Előterjesztés a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatáról A köztulajdonban álló gazdasági társaságok
Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Cégkivonat A Cg.01-09-986937 cégjegyzékszámú Account Controll Korlátolt Felelősségű Társaság (1119 Budapest,
r /.~I" CegOl18 Mediator 5.1
~ r /.~I" CegOl18 Mediator 5.1.,~ Szombathelyi Törvényszék Cégbírósága _ 9700 Szombathely, 5zi/y János u. 7. ". ~! col Cégkivon_~tt/ '.'. :Y~,. :"'''1 ti Ul. ~ A CQ:rS'=0'9-112041 cégjegyzékszámú RETTEGI
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006.
JAVADALMAZÁSI SZABÁLYZAT
302/2014. (VI.26.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Javadalmazási Szabályzatot jelen határozat 1. melléklete szerint. JAVADALMAZÁSI
TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS A TÁRSASÁG CÉGNEVE, SZÉKHELYE, TEVÉKENYSÉGI KÖRE, IDŐTARTAMA
TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Az ÉMOK Észak-magyarországi Oktatási és Közlekedésfejlesztési Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozásáról, amelyet a jelen szerződés 5. pontjában megjelölt felek a gazdasági társaságokról
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-137607 cégjegyzékszámú AFRICATRANS
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/461-1/2014/I Üi.: dr. Nemes Adrienn Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Önkormányzati tulajdonú kft.-knél
J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Alapító Okiratának m ó d o s í t á s á r a
J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Alapító Okiratának m ó d o s í t á s á r a Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA. Társasági szerződés. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
6. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA Társasági szerződés Alulírott tagok, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek
Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. https://occsz.e-cegjegyzek.hu/occsz_html_readajanlat
Page 1 of 7 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégkivonat A Cg.07-09-009740 cégjegyzékszámú Martin
(8500 Pápa, Liszt F utca 1.) Adószám:
Schoco Bon Édesség Nagykereskedés Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (8500 Pápa, Liszt F utca 1.) Adószám: 14866047-2-19 Cégkivonat 2015.05.19.-i időállapotban 1 Általános adatok
NOVA VILLA 2010 NONPROFIT KFT Berettyóújfalu, Bajcsy u. 27.
NOVA VILLA 2010 NONPROFIT KFT. 4100 Berettyóújfalu, Bajcsy u. 27. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A NOVA VILLA 2010. NONPROFIT KFT. 2011. évi tevékenységérl Berettyóújfalu, 2012. március 23. A vállalkozás vezetje
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 29-EI ÜLÉSÉRE
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.
Pro Caroberto Nonprofit Kiemelkedõen Közhasznú Korlátolt Felelõsségû Társaság 3200 Gyöngyös Katona József út 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Gyöngyös, 2012. május 10. Dorsánszki Zsolt Csabáné ügyvezetõ
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Tárolt Cégkivonat A Cg.02-09-074288 cégjegyzékszámú Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1.) cég 2015. október 18. napján
SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT. módosítása
SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT módosítása Preambulumába az eddigiek helyébe az alábbi kerül beiktatásra: Az 1997. évi CXLIV. tv. alapján, egyszemélyes korlátolt felelősségű
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-144985 cégjegyzékszámú Clean Force
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4.
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13 09 120671 cégjegyzékszámú Red Bird Bike
Ecologinform Kft. Ecologinform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősságű Társaság
Ecologinform Kft. Ecologinform Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősságű Társaság Cégjegyzékszám 01-09-909126 Adószám 14554076-2-43 Székhely 1202 Budapest, Dobos utca 64. Ecologinform Kft. 1202
Plusz Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megválasztása
Előterjesztés Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 28-i ülésére Sorszám: Tárgy: N y 13 I Plusz Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megválasztása Döntéshozatal módja: Véleményező
Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata
Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.02-10-060424 cégjegyzékszámú EU-SOLAR Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető
ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút 4. 93.11 Sportlétesítmény működtetése főtevékenység
1. melléklet a.../2015. (III.26.) határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alapító Ózd Város Önkormányzata a sport és szabadidős szolgáltatások átlátható, színvonalas ellátása
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról
Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 266/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-959833 cégjegyzékszámúsolarcell Hungary Korlátolt
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTEREJSZTES. a Képviselő-testület június 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTEREJSZTES a Képviselő-testület 2019. június 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat Gödöllői Piac Kft. alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-064364 cégjegyzékszámú BTG Budaörsi Településgazdálkodási
A L A P Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Á S
1 A L A P Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Á S 4. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Pannon Filharmonikusok-Pécs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 7622 Pécs, Breuer
J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására
J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város
TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK
TAGGYŰLÉSI HATÁROZATOK 3/2010.05.03. sz. határozat: A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése a 2009. évi pénzügyi beszámolót és közhasznú jelentést
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. Alapító okirat
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító, szerződésminta alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű
Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1/5
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Cégkivonat A Cg.01-10-048638 cégjegyzékszámú FERIDA Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Döbrentei
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.07-09-009740 cégjegyzékszámú Martin
Javadalmazási Szabályzat
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 578/2015. (XII.17.) határozatával elfogadott Javadalmazási Szabályzat Hatályos: 2016. január 1. napjától JAVADA LM AZÁS I S ZABÁLYZAT Eger Megyei Jogú
Havasi Ügyvédi lroda lawyer o ce recbtaamvaltkanzlei stwdio legale
Havasi Ügyvédi lroda lawyer o ce recbtaamvaltkanzlei stwdio legale Győri Fejlesztési Pólus Szolgáltató Kft. ALAPÍTÓ OKIRAT 2006. január... Készítette és ellenjegyezte: f1--9022 Gy ár. Xia J. u. 7/.i (36
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT Tárolt Cégkivonat A Cg.19-09-502963 cégjegyzékszámú Tapolcai Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-277225 cégjegyzékszámú Margittai és Társai Épületgépészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (1112 Budapest, Péter-hegyi dűlő 689.) cég 2016. február 10. napján hatályos adatai
2/5 Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (2141 Csömör, Szabadság út 5.) Adószám: 12729625-2-13 Cégkivonat 2018.03.09.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 13
Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság. I. Nyilvános adatok. CompLex Kiadó Kft. Céginfó. Mérlegadatok
Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság CompLex Kiadó Kft. Céginfó Mérlegadatok A Myself Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 01-09-927417) adatai. I. Nyilvános adatok 1. Általános adatok
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:
Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok
Tárolt Cégkivonat A Cg.01-09-686516 cégjegyzékszámú DIRECTEAM Biztonságtechnikai és Automatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1238 Budapest, Liszt utca 23.) cég 2013. június 30. napján hatályos adatai
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Alapító okirat
AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Alapító okirat Alulírott alapító, a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően a következők szerint állapítja
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2015. május 21. Deleted: 3 Deleted: október Deleted: 0 TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése. 3 1. A HTE képviselete.
Zárás: 2010. október 31. Frissítés: 2010. december 23.
CompLex Kiadó Kft. Céginfó Cégkivonat FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság A FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg.
A FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Cg. 01-10-046157) adatai.
Page 1 of 10 CompLex Kiadó Kft. Céginfó Cégkivonat A adatai. FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mérlegadatok A FairConto Ügyviteli Szolgáltató és Tanácsadó
(1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám:
3DHISTECH Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám: 10620386-2-42 Cégkivonat 2018.10.08.-i időállapotban 1 Általános adatok Cégjegyzékszám: 01 09 990715 (Hatályos) Cégforma:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 3-ai ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 94/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 3-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat
Javaslat a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára és az alapító okirat módosítására
32-4/2016/231. Heves Megyei Közgyűlés Helyben Javaslat a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára és az alapító okirat módosítására Tisztelt Közgyűlés!
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből.
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat!