FÉSZEKHAGYÓ VAJDASÁGIAK
MTT Könyvtár 4. A Magyarságkutató Tudományos Társaság kiadványsorozata A kiadványért felel a MTT elnöke MTT, Szabadka, Branislav Nušić utca 2/I. FÉSZEKHAGYÓ VAJDASÁGIAK Jubileumi kiadvány Szerkesztette Gábrityné dr. Molnár Irén és Mirnics Zsuzsa Grafikai szerkesztő és borítólap Csernik Attila Tördelés Csernik Előd Korrektúra Tripolszki Zsuzsa Nyomda VERZAL, Újvidék Szabadka, 2001
FÉSZEKHAGYÓ VAJDASÁGIAK Tanulmányok, kutatások, statisztikák Szerkesztette Gábrityné dr. Molnár Irén és Mirnics Zsuzsa MTT Könyvtár 4.
A Magyarságkutató Tudományos Társaság e könyvével ad hírt munkájáról fennállásának tizedik évfordulóján.
TARTALOM Bevezető gondolatok Szirmai Károly: Elvándorol az erdő... 7 Mirnics Károly: Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak... 9 Dr. Szalma József: Migráció, kisebbségi jogok, nemzetközi jogszabályok... 77 Dr. Saša Kicošev: Népszámlálási statisztikai mutatók (A vajdasági magyarság területi megoszlása és létszámának változása a XX. század folyamán)... 89 Bogdán József: Maradj velünk!... 113 Gábrityné Dr. Molnár Irén: A jugoszláviai magyarok vándormozgalmának okai és méretei... 115 T. Mirnics Zsuzsanna: Hazától hazáig (A Vajdaságban és Magyarországon tanuló vajdasági magyar egyetemi hallgatók életkilátásai és migrációs szándékai)... 163 Dr. Sági Zoltán: Délvidéki lelkiállapot... 205 Surányi Zoltán: Kényszerpálya (vagy) az Ígéret Földje? (Vajdasági magyar újságírók kényszerpályán a XX. század utolsó évtizedében)... 213 Dr. Franyó Zsuzsanna: Rekviem eltávozott színművészeink középnemzedékéért... 247 Dr. Tóth Pál Péter: Jugoszláviából Magyarországra... 251 Papp Árpád: A vajdasági magyar áttelepülők sorsa az anyaországban... 271 Mészáros Zoltán: Hogyan találta fel magát a magyar értelmiség 1991 2000 között, Törökkanizsán... 333 Melléklet... 349 Vándormozgalmak számokban... 351 Tudományos élet... 403 Szervezeti tevékenység... 409 A tanulmányok szerzőiről... 419 Sadržaj... 429 Contents... 430
Könyvünk támogatói: az Illyés Közalapítvány a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia) a Tartományi Kisebbségi Titkárság a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság a Szabadkai Polgármesteri Hivatal
Fészekhagyó vajdaságiak Bevezető gondolatok Elvándorol az erdő (részlet) Mozdulatlanul álltam, és hallgatóztam. Éreztem, hogy alattam ébren van és nesztelenül lélegzik az erdő. Majd napnyugat felé néztem, ahová pásztásan elhúzódott a köd, s láttam, hogy ereszkedik le a hegyoldalakról csendben, könnyű felhőgomolyba takarózva az erdő, s hogy menetelnek végtelen hosszú sorban, szállongó felhőrongyokba fogózva a messzi országúton a fák. Leszálltam a tetőről, völgyekben bujdostam, elhagyott utakon bolyongtam. Az egyik keresztúton összetalálkoztam a menetelő fákkal. Hová készültök? szólítottam meg őket. Elmegyünk innen messzire, tengereken túlra válaszolta az egyik vénbütykös fa. Elfáradt, megrokkant már a ti lábatok ahhoz, miért hagynátok itt a földet? Nem kellünk mi már neki, kiásnak belőle, kiszaggatják gyökereinket, kemény fejszecsapások irtják, pusztítják a régi erdőt. El fogtok pusztulni a nagy úton, gyönyörű szálfáitokat tengerviharok verik majd szerte, és sós víz ringatta, halott törzsetek alá idegen sírt fövenyez a zöld szemű mélység. De a fiatal életvágyakat mégis áttutajozza a tenger, s a messzi vizekbe néző, magas partokon gyökeret eresztve újból fölsorakoznak a régi szálfák. Kevesen lesztek, szellőbújta lombjaitok susogását az idegen fák értetlenül hallgatják, elnyel benneteket a tenger, a bajaitokban, szétszórtan, kinek mondjátok majd: testvér? 7
Bevezető gondolatok De beszédre figyelő lombjaink megtanulják az új erdőtenger végtelenbe is elhallatszó zúgását, s nem lesznek többé árvák. De elárvul az itteni hegyoldalakon a lombbeszéd, mert nem lesz, aki a régi magot elvesse, és fává növelje. Mondjad, mit ér, ha annyi darabka föld sem akad, amibe a fák gyökerüket betapossák? kérdi az egyik. S mondd, ki tehet róla, ha az élet fába kívánkozik, és lenni akar? mondta a másik. S mondjátok, mit ér kérdeztem tőlük, ha magatokban meghaltok, hogy másokban éljetek? De akkor már fölszedelőzködtek és elindultak. Hát mégis elmentek, ha a szívetek meghasad is belé? szóltam utánuk. Ha szívünk meghasad is belé válaszolta egy görnyedt hátú, nagyon vén fa. Hosszan utánuk néztem, amint egyenként eltűntek a messzeségben. Azóta éjjelenként gyakran kijárok, végigbarangolom a völgyeket, utakon bolyongok, melyeket mindenki elhagyott, vagy megállok a kopasz hegytetőn, s elnézem, hogy szakadozik föl a mélyedésekből a köd. Sokszor úgy érzem, hogy százezer elhagyott sír feküszik alattam, olyan nagy csend van azóta a hegyoldalakon. Szirmai Károly 8
Fészekhagyó vajdaságiak Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak MIRNICS KÁROLY Az emberek a legsúlyosabb hibákat és a legnagyobb kegyetlenkedéseket akkor követik el, amikor félretéve lelkiismeretüket elkezdenek hivatkozni a hazára. Rabindranath Tagore Én a világot úgy fogom fel, hogy abban a népek nem a területhódításban, hanem az egyetemes és saját nemzeti kultúra gyarapításában kell, hogy versenyezzenek. Goce Delcsev Történelmi előzmények 1 Az antant hatalmak győzelme és területrabló békediktátuma feldarabolta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A délszláv népek egyesülésével (1918) létrejött a Szerb Horvát Szlovén Királyság, majd később (1929) a Jugoszláv Királyság. Az egyesülés a mai Vajdaság területét hangsúlyozottan az SZHSZ Királysághoz (Jugoszláviához), és nem Szerbiához csatolta. Az utódállam véget vetett a magyar bevándorlásnak a vajdasági városokba. Pedig ekkor már Vajdaság jelentős része ismét magyar többségű volt, s szórványmagyarság jellege is megváltozott: kialakultak a sűrűn és tömbben lakott magyar települések és területek. A jellegében monarchofasiszta és nacionalista utódállam ezt az állapotot kezdettől fogva nem fogadta el. Tagadta e vidéknek a feudalizmusból örökségbe kapott többnemzetiségű és multikulturális jellegét 1 A -tal jelölt részeken a szerző, a könyv terjedelméhez igazodva és a szerkesztők kérésére, a tanulmányt rövidítette (szerk.) 9
Mirnics Károly Ősi földön, de kisebbségben (1918 1945) A tanulmány végén található 1. és 2. táblázat bemutatja a magyarság teljes számát a Kárpát-medencében, Vajdaságban, Muravidéken és Horvátországban a különböző népszámlálások adatai alapján 1880 1891 között. A két táblázat adataiból kitűnik, hogy a Kárpát-medencében élő magyaroknak korábban 5%-a, utóbb pedig 3%-a, az anyaországon kívüliek 15%-a élt az egykori Jugoszláviában Az államszervezés joga, az államalkotás önkényei, az államalkotó nép szerepe a gazdasági élet, az oktatás és kultúra megszervezésében, a külső- és belső vándormozgalom, az elfelejtett-eltemetett etnikai eredet élesztgetése-ébresztgetése, az önkényes névelemzésen alapuló intézkedések, a népszámlálási hamisítások (revíziók), a pontatlan utasítások és meghamisított adatok nem nyújtanak lehetőséget még ma sem a két világháború közötti állapot szakszerűen pontos feltérképezéséhez. A két világháború között a magyar kisebbséggel szemben semmilyen tolerancia nem volt. Ez határozta meg azoknak a sorsát, akik kötődtek a magyar kisebbséghez a szülőföldön. A szolgasorban élő magyar néppel fizettették meg a magyar főúri osztály és felelőtlen arisztokrácia bűneit. Mivel a szolgasorsból mindenki csak menekülne, így a nemzetiségi elnyomásban lévő népről (nemzetiségről) rendkívül nehéz pontos adatokat gyűjteni, demográfiai helyzetéről megbízható képet alkotni. Ez a megállapítás egyetlen nemzeti kisebbség demográfiai helyzetére sem vonatkozik annyira, mint a vajdasági magyar kisebbség állapotára a két világháború között. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a Jugoszláv Királyság sohasem hozott nyilvánosságra olyan adatokat, amelyekből megtudható lenne a vajdasági magyarság természetes népmozgalma, pedig csak ezeknek az adatoknak a segítségével lehetne ellenőrizni a népszámlálási adatok hitelességét is. A nyers mutatószámok és a lélekszám alakulása ily módon a mai napig megmagyarázatlan marad. Mindenekelőtt ismeretlen a természetes szaporodás, a születési és halálozási arányszám alakulása. Csupán becslésekbe bocsátkozhatunk. Ismeretes számunkra a jugoszláviai magyarság korösszetétele 1921-ből. Ennek segítségével 10
Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak megállapítható, hogy a jugoszláviai-vajdasági magyarság születési arányszáma az említett időpontot megelőző időszakban 28-29 ezrelék lehetett. Ez a magas születési ezrelék, tekintettel a magyarság fiatal korösszetételére lehetővé tette a magyar népesség bőséges újratermelődését (a 0 5 éves korcsoportba tartozott a népesség 10,3%-a; a 6 11 éves korcsoportba 14,7%-a; a 12 14 éves korcsoportba 7,4%-a; a 15 17 éves korcsoportba 6,6%-a; a 18 20 éves korcsoportba 6,3%-a; a 21 24 évesbe 7,0%-a; a 25 59 évesbe 38,5%-a és a 60 éves és idősebb korcsoportba csak 9,2%). A bőséges újratermelődés megállapítható még a halálozási arányszám pontos ismeretének hiányában is. Bár a születési ezrelék minden bizonnyal a két világháború között folyamatosan csökkenhetett, a gyors természetes szaporodás ténye nem vitatható. Alapul véve a hasonló korösszetételű népesség természetes szaporodását és átvetítve azt a vajdasági magyarság korösszetételére, elmondható, hogy az 1921 1941 közötti időszakban a magyarság száma megnőhetett volna több mint félmillióra is, ha nincsenek a már említett nagy kivándorlási és elköltözési mozgalmak, amelyek során a magyarság jelentős része szétszóródott, s végül asszimilálódott más népekbe. E tanulmánynak nem célja II. világháború előtti és alatti időszak demográfiai helyzetének elemzése. A háború emberáldozatai, a háború utáni véres megtorlások magától értetődően csökkentették a jugoszláviai-vajdasági magyarság számát, és később sorsdöntően befolyásolták önmagához való viszonyulását. A meghasonlottság nyomasztó érzésétől soha többé nem tudott teljesen megszabadulni. Gyökeret vert benne a kisebbségrendűség, meggyengült önbecsülése, bátorsága. Így van ez évtizedek óta. Népességpolitikai célok a két világháború között (betelepítések) A szerb értelmiség nagy s főként nacionalista része a szerb államiság kezdetétől napjainkig pánszláv álláspontra helyezkedik Magyarországgal kapcsolatban. A magyarok ugyanis 896 óta állítólag a szerb-orosz közvetlen kapcsolatok akadályát jelentik. Másrészt a szerb értelmiség nagy része (s a nagyobb része na- 11
Mirnics Károly cionalista) amikor jugoszlávot mond, szerbet ért rajta. A szerb az a piemonti tengely, amely minden délszlávot képes egyesíteni magában, s így oldódik fel jugoszlávvá. A szerb demográfusok sem mentesek a szerb szemléletű pánszlávizmustól. Amikor területeket délszlávosítanak, szerbesítést értenek rajta. A két világháború között Vajdaságban a magyar és a német népesség együttesen többséget alkotott az államalkotó szerb néppel szemben. Jugoszlávia létrejöttével a szerbek elsőrendű feladatnak tartották Vajdaság népességi-etnikai viszonyainak és arányainak megváltoztatását az államalkotó nép javára, s ezt délszláv nacionalizációként fogalmazták meg. A folyamat már 1920-ban megkezdődött. Az államapparátust teljesen délszlávosították, az elégedetlenkedő magyarok vagy önként mentek el (kényszerhelyzetbe hozták őket), vagy elüldözték őket. A szerb népesség államilag szervezetten kezdett betelepedni. Ez kezdetben mégsem volt olyan nagyarányú, hogy belátható időn belül létrehozta volna az abszolút szerb többséget, holott egyedül ez az egyetlen, átfogó etnikai és megbízható biztosítéka 2 a határ menti területek tartós birtokbavételének írja Vladan Jojkić. Mint a többi szerb demográfusnak, Vladan Jojkićnak is az volt a meglátása, hogy a volt dél-magyarországi (vajdasági) szerbség önerőből képtelen létrehozni az ún. ubique (mindenütt jelenlévő) szerb többséget. Belátható időn belül nem lehet számítani a nemzetiségek depopulációjára, elköltözésére, asszimilációjára. Ebből azt a következtetést vonta le, s a politikusoknak is azt javasolta, hogy a tartós célhoz vezető utat a Vajdaság nem délszláv népességének a szerb többség általi majorizációjával kell elérni, s ezért nagy tömegű szerb betelepítést kell végrehajtani Ó-Szerbia más részeiből Vajdaság területére (idézett mű, 112. oldal). Vladan Jojkić azok közé a polgári gondolkodású szakemberek közé tartozott, akik Vajdaság kolonizációját nem parancsra képzelték el, hanem a betelepülők szabad akaratából. A betelepítést olyan folyamatként képzelte el, amely a polgárok szabad akaratából jön majd létre, és nem állami erőszakkal. A szerb állam feladata csupán az kell, legyen, hogy intézkedéseivel segítse a vidék gazda- 2 Vladan Jojkić Nacionalizacija Bačke i Banata, Novi Sad, 1931, a 112. old. 12
Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak sági felvirágzását, mindenekelőtt a mezőgazdaság jövedelmezőségét. Vajdaságnak szerb Amerikává kell válnia, mely vonzza a szerb népességet. Véleménye szerint a szerb népesség gazdasági előnyökhöz való juttatásával aránylag rövid időn belül elérhető lesz a szerb népesség dominanciája is. Számításai szerint Vajdaságba tíz év alatt 435 000 szerbet kellene áttelepíteni az ország déli részeiből, mert csakis így érhető el mindenütt szerb többség (idézett mű 78. oldal). A délszlávosítást-elszerbesítést fokozatosan kell végrehajtani valamennyi közigazgatási egységben és helységben. Beismerte, hogy nevetséges volt az állam részéről az a politikai geometria, ahogyan a Dunai Bánság létrehozásával megnövelték és kimutatták a délszlávok 57%-os többségét. Valójában Vajdaságnak (Bácskának és Bánátnak) csupán 9 közigazgatási egységében volt délszláv többség; az összes népesség alig egynegyede, Bácska és Bánát nemzetiségi népességének egy hetede élt délszláv többségű területeken. A népesség nagyobbik része (1921-ben 984 300 lélek) olyan városokban és járásokban lakott, ahol a délszláv népesség kisebbségben volt (707 853 nem szerb lélekkel szemben 276 447 fő, vagyis 431 406 lélekkel kevesebb, mint a manipulációval kimutatott). Szerinte indokolt az aggodalom, hogy a magyarok és a németek felfelé ívelő természetes népmozgalmát nem törte meg az új állam emiatt ugyanis tíz év múlva a különbség már 474 546 lélekre nőhet; figyelembe véve a magyarok és németek természetes szaporodását is (27 650 fő) pedig már 502 000 lélekre. Az egykori népességpolitikai irodalomban szerepelnek más, szerényebb betelepítési elképzelések is. Dr. Nikola Milutinović, a Matica srpska főtitkára például a 30-as években csupán 300 000 szerb betelepítése mellett szállt síkra. Vladan Jojkić könyve tartalmazza a délszlávosításelszerbesítés ütemtervét is (79 82. oldal). Az említett fejezet politikai jelentőségű. Jojkić könyvének ebben a fejezetében kidolgozta a betelepítés stratégiáját Vajdaságban. Meghatározta, hol, milyen számarányban és milyen taktikával kell elérni a több, mint félszeres szerb többséget. Húsz évvel később, a II. világháború után ezen az elven és Vasa Čubrilović utasításai szerint hajtották végre a betelepítéseket, vagyis Vajdaság kolonizációját. 13
Mirnics Károly Népességpolitikai eszközök a két világháború között Vladan Jojkić könyvében felhasználta az akkori demográfiai ismereteket. (Más kérdés, hogy a népességtudományt milyen célokra és politikai etika szolgálatába állította.) A könyvében ismertetett etnikai viszonyokra vonatkozó népességpolitikai alapelvei ma is elevenen hatnak, mert a történelem folyamán többször is bebizonyosodott, hogy már rövid távon is eredménnyel járnak. Vladan Jojkić az elszerbesítés következő eszközeit sorolja fel: 1. elsődleges és leglényegesebb szerepű eszköz a tömeges majorizáció, a szerb népesség többségének elérése, amely nélkül nem hathat egyetlen más népességpolitikai módszer sem; 2. először a városok lakosságának elszerbesítése, majd a falvaké; 3. asszimilációs helyzet előidézése, az asszimilációt elősegítő politikai közhangulat megteremtése a társadalmi élet minden területén; 4. a csökkenő természetes népmozgalom ösztönzése a nemzetiségek esetében. Jojkić szerint már e sorrend felcserélése is fölösleges bonyodalmakat idéz elő a nemzetiségi népességpolitikában; nem kívánatos erőszakot szülhet. Lehetséges, hogy első pillanatra e sorrend megváltoztatása látszólag gyorsabb eredményekkel is kecsegtetne, ám ha a valóságban kipróbálják, csak eltávolít a céltól. A történelem e tekintetben is Jojkićot igazolta. Az általa meghatározott elvek következetes betartása lehetővé tette az újabb és legújabb kori népességi folyamatok és politikai célok összhangját Vajdaságban. Tömeges betelepítés és majorizáció a szerb népességi többség szolgálatában a két világháború között Mivel a szerbek természetes szaporodása jóval kisebb volt, mint a nemzetiségeké (idézett mű 91. oldal), s ezért a távoli jövőben a kulturáltabb németekkel és magyarokkal szemben asszimi- 14
Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak lációs csapdába kerülhettek volna, Jojkić szerint ezen csupán külső tényező változtathat: Vajdaságba be kell telepíteni Szerbia középső és déli részeiből nagyszámú szerbet. Csak látszólag lehetne megoldani a problémát oly módon, hogy a szerbek teljes évi természetes szaporulatát (100 000 lélek) Vajdaságba irányítsák. Jojkić nem tudott elképzelni olyan eredményes és sikerrel kecsegtető állami intervenciót, amellyel ez kivitelezhető lett volna. Szerinte az állami intervenció az akkori, adott helyzetben nem volt képes nagy tömegeket mozgásba hozni, noha ez lett volna a legjobb megoldás. Szerinte a szerb állam közvetlen beavatkozással nem tud megoldani semmit a népességi folyamatokban. Az államapparátust, katonaságot, rendőrséget könnyű elszerbesíteni, a bürokratizációnak lehet nagy méreteket adni, de mégsem jár eredménnyel. Az ilyen jellegű változásokat természetesen ki lehet mutatni a népszámlálási adatokban (pl. nagyobb hadsereg állomásoztatása a Vajdaságban), ez azonban csak látszatjavulás. Az állam képtelen nagy paraszttömegek vándormozgalmának parancsszóval való irányítására. Jojkić bármennyire is nacionalista volt, megvolt benne bizonyos polgári intézmények tisztelete és egy minimális tudományos becsület is. Kalandor megoldásokat nem javasolt, bár ezt akkor többen is követelték. Szerinte az agrárnépesség többletének esetleges betelepítése Vajdaságba állami költségen egyáltalában nem jöhet számításba. Ennek a költségei nagyok és jogi akadályokba ütköznek (idézett mű 92. oldal). Számításai szerint, ha 100 000 parasztcsaládot telepítenének be Vajdaságba, és mindegyik családnak csak 5 hektár földet juttatnának a legszükségesebb épületekkel együtt, az államnak ez mintegy 30-40 milliárd (akkori) dinárjába kerülne. Nem volt olyan állam, amely ekkora pénzeszközt tudott volna fordítani ilyen célokra. Ugyanakkor éppen ott, ahol a délszlávosító-elszerbesítő kolonizáció szükségessé tette volna, nem volt nagy kiterjedésű földterület. Nyilvánvaló tehát, hogy a teljes majorizációhoz, a szerb népességi többség hatékony létrehozásához a két világháború között nem voltak meg a feltételek. Ha nem következik be a II. világháború, a kolonizáció feltételei később sem lettek volna meg. A nemzetiségek és etnikumok között évszázadokig is fenn- 15
Mirnics Károly maradhatott volna egy viszonylagos egyensúly, létüket nem fenyegette volna asszimilációs veszély; ezt már az átlagos, tesséklássék demokrácia követelményei is lehetetlenné tették volna. Bár egyre erősödött az agresszív nacionalizmus, amely igyekezett minden társadalmi folyamatot hatása alá vonni, az európai hagyományokon nem tehették túl magukat. E tekintetben bizonyos mértéktartás mutatkozott az akkori polgári politikusok egy részénél. Később e tekintetben is nagyobb szakadék keletkezett a valóság és lehetőség között. A szabad akaratú beköltözés és letelepedés a majorizáció szolgálatában a két világháború között Vladan Jojkić politikusként esküdt ellensége volt Vajdaság politikai autonómiájának, híve volt viszont a szigorúan központosított államhatalomnak. Annál érdekesebb számunkra, amit tudósként írt. Szerinte a döntő számarányú majorizáció nélkülözhetetlen velejárója és előfeltétele a kisebbségek asszimilációjának: sorrendben az első a szerb népességi többség biztosítása. Mivel ez az asszimilációnak nélkülözhetetlen feltétele és nem következménye, csak akkor remélhető tőle eredmény, ha a majorizáció teljes és ubique vagyis minden településre kiterjed. Vladan Jojkić a gazdasági és társadalmi folyamatok tekintetében független, az egyes ember szabad akaratából történő betelepülésének volt a híve. Az eldélszlávosítás legfontosabb kérdése Bácskában és Bánátban: hogyan elérni sikeresen, hogy a lakosság minél nagyobb számban, önként jelentkezzen átköltözésre Vajdaságba az ország többi részeiből (idézett mű, 93. oldal). Ez a felfogás, nem vitás, polgári nacionalista jellegű, ugyanakkor tisztel bizonyos polgári demokratikus intézményeket is. A történelmi fejlődés és a népesség fejlődése szempontjából nem olyan kártékony, mint amilyen az államhatalom sürgettető erejére támaszkodó későbbi nacionalizmus. Az ilyen elképzelésű majorizáció, amelyre Vladan Jojkić támaszkodott, a természeti adottságokra és a gazdaság fejlesztésére alapoz. Alapja a magán- és kollektív, valamint állami-gazdasági vállalkozás fejlesztése. A gazdaságpolitikának vonzóvá kell tennie a vidéket az ingázó, lebegő szabad munkaerő 16
Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak számára. Iparosítani és urbanizálni kell Vajdaságot, serkenteni a beruházásokat. Nemcsak az ún. passzív vidékek, az iparilag és mezőgazdaságilag fejletlen és lemaradt területek népességét kell mozgásba hozni: Vajdaságba kell csalogatni a legvállalkozóbb szellemű és leggazdagabb tőkéseket, iparosokat, hogy az előbbi csoportnak munkát adhassanak. Vajdaság így magához vonzhatja azokat a szerb nemzetiségű rétegeket, amelyek magasabb életszínvonalra vágynak. Elképzelése szerint Vajdaságnak gazdasági előnyöket kell juttatni, s akkor a vidék gazdasági ereje vonzó lesz a szerb népesség számára. Így természetes úton, állami erőszak nélkül elérhető a délszláv-szerb többség (idézett mű, 96. oldal). Az államhatalom közigazgatási, jogi és pénzügyi eszközökkel ösztönözze Vajdaság fejlődését. Különben évtizedekig, sőt évszázadokig is várhatunk az eldélszlávosodásra (idézett mű, 97. oldal). Gazdasági téren mindenekelőtt a mezőgazdaságot kell jövedelmezővé tenni (idézett mű, 97. oldal), jövedelmező felvásárlási árakat kell megállapítani, serkentő hitelpolitikát alkalmazni. Az adópolitika legyen ösztönző. Az iparfejlesztés nagymértékben megváltoztathatja Vajdaság nemzetiségi összetételét a szerbek javára. Az úthálózat kiépítése ugyancsak fontos, mert lehetővé teszi a népesség diszlokációját, s ezen belül a szerbek mindenütt való jelenlétét, és nemzetiségi népesség szétszórását. A közúti és vasúti áru- és utasforgalom összekapcsolása Belgráddal nagyobb hatású lehet, mint az államnyelv kötelező tanulása és a használatára vonatkozó hatósági határozatok. Nagy jelentősége van Bácska és Bánát kulturális fejlesztésének. A elszerbesítő iskolaközpontokat a nemzetiségek által lakott helyiségekbe kell helyezni. A beruházások Vajdaság gazdag, nagynépességű és gazdaságilag fejlett vidékein sokkal jobban kifizetődnek, mint a gazdaságilag fejletlen és ritkán lakott helyiségeiben, mert lehetővé válna a fejletlen vidékek fölösleges agrárnépességének átirányítása és a népesség keveredése. Következtetésként megállapítja: e gazdag vidékek elszlávosítása előnyt kell, hogy élvezzen, elsőrendű állami feladat kell, legyen a vázolt, nem agresszív eszközök segítségével (idézett mű, 101. oldal). 17
Mirnics Károly A városok eldélszlávositásának-elszerbesítésének előnyben részesítése a két világháború között Mivel a városok gazdasági és forgalmi csomópontok, vonzóerejük a népesség vándormozgalmára nagy. A városok fejlesztése lerövidítheti (idézett mű, 101. oldal) a nemzeti kisebbségek majorizációját, mert mindenekelőtt a szerb népességet fogják magukhoz vonzani más országrészekből Vajdaság területére. A városok eldélszlávosítása-elszerbesítése és a népesség keveredése a majorizáció, a szerb népességi többség elérésének legkívánatosabb eszköze, amely néhány évtized alatt eredményt fog felmutatni. Ennek példája Újvidék lehet valamennyi többi vajdasági város számára. Szerb állami keretben, szerb etnikai háttérrel a városokba irányuló bevándorlás elsősorban szerb jellegzetességeket kaphat. Jojkić e megállapításai is helytállóknak bizonyultak a mai napig. Javaslataiból kevés valósult meg a két világháború között. Ellenkezőleg Vajdaság gazdasága hátráltatott helyzetbe került. A gazdaság fejlesztése helyett az államhatalom erőszakos eszközei kaptak teret. Nekik köszönhetően a két világháború között csupán 100 000 szerbet lehetett letelepíteni Vajdaságban a kívánatosnak mondott 500 000 helyett. Az asszimiláció a két világháború között Jojkić könyvében megemlíti, hogy a népességpolitikát elemi erővel vonzza az asszimiláció gondolata és eszközei. Azok állítja, akik nem mélyültek el a társadalmi folyamatok elemzésében, könnyen azt hiszik, hogy a nem délszlávok asszimilációja a leghatékonyabb eszköze az eldélszlávosításnak (idézett mű 83. oldal). Ez érthető, ha figyelembe vesszük az asszimiláció kettős hatását a népesség etnikai összetételére. Az asszimiláció nemcsak erősíti és növeli az államalkotó nép számát, hanem ugyanakkor csökkenti azon nemzetiségi népességek számát, amelyeket magába olvaszt. Az asszimiláció eszméjét csábítóvá teszi, hogy elevenen él még az emlékezetben a magyarok államalkotó sikere a történelmi Magyarország népeinek beolvasztásában. Majdnem általános az a téves meggyőződés, hogy ezt a magya- 18
Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak rok erőszakos államhatalmi (jogi) és adminisztratív eszközökkel érték el, s ezeket bármely más államhatalom is használhatja hasonló helyzetben (idézett mű, 83. oldal). Könnyen felfogható, hogy sokak számára, akik látják, hogy Bácskában és Bánátban milyen nagy szükség van a délszláv-szerb népesség számszerű növelésére, a nem délszláv népességek erőszakos beolvasztása úgy tűnhet, mint a legmegfelelőbb és legeredményesebb eszköz. Jojkić rámutat, hogy ez a felfogás alapjában véve téves, nem járható út, és nem vezetne eredményhez. Mert, maradjunk csak a magyar példánál a nem magyarok beolvasztása a történelmi Magyarországon nem történt a magyar államhatalom erőszakos és kényszerítő intézkedései következtében, hanem észrevétlenül, természetes folyamatként. Természetes folyamat volt ez az államhatalmi intézkedések bevezetése előtt is, és később is az maradt, egészen az újabb időkig, amikor is a magyarok megkísérelték erőszakos úton meggyorsítani a nem magyar népek beolvadását. Értelmetlen volt részükről ez az eljárás, amely annyi nyugtalanságot és rosszvért szült az ország polgárai között. Ez végül is megbosszulta magát a magyarokon, ez volt az állampolitikájuk legnagyobb hibája. A hiba annál nagyobb és következményeiben végzetesebb volt, mivel az erőszakos beolvasztás szükségtelen és fölösleges. Az asszimiláció törvényszerűségei szerint a népek etnikai átalakulása a tudattól függetlenül történik, független társadalmi, kulturális és pszichológiai tényezők hatására, nem pedig az asszimilálódó nép saját akarata szerint, még kevésbé az államalkotó nép szándéka és erőszakos intézkedései hatására. Bizonyos feltételek nélkül (ezek a közös faj, közös kulturális értékek, különösen pedig a közös vallás és hit) nem lehetséges tömeges asszimiláció (csak a kisebb etnikai szigetek vesznek el elkerülhetetlenül az idegen tengerben). Az asszimilációnál azonban a legfontosabb az uralkodó nép számbeli fölényének és nemzeti tekintélyének aktív és hódító szerepe, a legfőbb hátráltató passzív tényező pedig vele szemben a védekező kisebbség nemzeti tudatának ellenálló képessége (idézett mű, 83 84. oldal). A továbbiakban leírja ezt a folyamatot. Az asszimiláció úgy megy végbe, hogy az államalkotó nemzet társadalmi és gazdasági tekintélye rendkívüli vonzó hatást gyakorol a kisebbségi cso- 19
Mirnics Károly portok fiatal nemzedékére, amely közvetlen társadalmi kapcsolatba kerül a közös környezetben a többséggel. Ezzel ellentétesen hat a kisebbségi szülő és előző nemzedék nemzeti tudata. A hagyományápoló tényező és értékek erejétől függ a fiatal nemzedékek ellenálló képessége az elnemzetlenítéssel szemben. Az államalkotó nép vonzereje és a kisebbségi népesség nemzetiségi közösségi tudata és hagyományápoló ereje közötti harc az ifjú nemzedékek még kialakulatlan szellemi életében és érzelemvilágában állandóan megütközik. E két ellentétes tényező megütközésétől és egyensúlyának megbomlásától függ, hogyan alakul nemzetiségi hovatartozásuk. Ha túlsúlyba kerül az államalkotó nemzet hatása, akkor a nemzeti átalakulás folyamata fokozatosan bekövetkezik. Az első nemzedékben meggyengül vagy elvész a nemzetiségi tudat, a következő nemzedékben már eltűnik teljesen a nemzetiségi nyelvismeret és a nemzetiségi hovatartozás megjelölése. Ha azonban az államalkotó néppel való kapcsolat rendkívüli vonzóerejű (az államalkotó nép nagy és nagyon korszerű civilizációs értékek hordozója), a nemzetiségek kulturális intézményei és szellemi értékei pedig gyengék, vagyis ha a nemzetiség a kor civilizációs és kulturális követelményeinek hatása alá kerül, ez esetben az asszimiláció bekövetkezhet egyetlen nemzedék leforgása alatt is. Az asszimiláció legerősebb hatása elsősorban a széles néprétegek társadalmi, gazdasági és mindennapi szellemi életében, kialakuló kapcsolataiban, érintkezésében és közlekedésében (az új vonzásközpontok irányában) jelentkezik, s csak utóbb nyilvánul meg és érezteti a hatását a tanügyben, sajtóban, írott szóban, irodalomban, művészetben és egyéb szellemi értékekben, mert csak kevés számú emberre hatnak (főleg a felsőbb társadalmi rétegekre és az elitre). Jojkić szerint túlértékelik az iskola és az államnyelv kötelező tanulása hatását a széles néptömegek asszimilációjában. Úgy tűnhet írja, hogy a nemzetiségi népesség jövőjének szempontjából az anyanyelvű tanügy és egyáltalán az anyanyelvhasználat megőrzése a leglényegesebb. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzetiségi tudat és érzés nem gyermekkorban, hanem ifjúkorban alakul ki véglegesen; ekkor pedig már domináns szerephez jut a társadalmi közhangulat, a mindennapi kör- 20