Japán erdélyi szemmel

Berecz Edgár Japán erdélyi szemmel Élmények és kalandok

Berecz Edgár Japán erdélyi szemmel Emlékek és kalandok

Berecz Edgár Japán erdélyi szemmel Emlékek és kalandok Ajánlom ezt a könyvet német és japán családomnak. Halhatatlanok vagyunk. Halál nincsen. Az életet senki sem gyõzheti le, mert a családban folytatódik örökké. Yao bácsi

Berecz Edgár legújabb könyve, a Japán erdélyi szemmel közvetlen nyelvezettel megírt nagy útleírás és mindenkinek élvezetet nyújtó olvasmány amely mindent felölel az író Japánban töltött éveire vonatkozóan, sõt olyan adatokat is tartalmaz, amelyek bennünket, magyarokat, különösen érdekelnek. Japán erdélyi szemmel! Nagyszerû kiállításban, rendkívül érdekes, izgalmas tartalommal és fényképekkel, amely Japán hétköznapjait minden részlet kérdésében kimerítõen tárgyalja. Az egzotikus történetek iránt érdeklõdõknek különös figyelmébe ajánljuk. Japán erdélyi szemmel, Élmények és kalandok Székelyudvarhely, 2005 magánkiadás Copyright: Berecz Edgár. Minden jog a szerzõé. Korektúra: dr. Antal Sándor E könyv megjelent a Népújság, a Heti Hírdetõ, az Udvarhelyi Híradó és a Kedd hasábjain. A kötet a Japan Karate Federation és a Romanian Tokukai Karate Association segítségével jelent meg.

Emlékek és kalandok Ajánlás az olvasóhoz Turistaként megnézni egy országot feledhetetlen élmény, viszont ha felkészülve tudunk eljutni egy olyan távoli és egzotikus országba mint Japán, az nem csak hogy különös jelentõséggel bír, de egyenesen hatással is van ezutáni életünkre és gondolkodásmósunkra. Berecz Edgár nem csak külsõ szemlélõként, hanem a mindennapi élet aktív szereplõjeként nézte meg Japánt az ott töltött négy év alatt, és nem csak nézte, hanem meg is látta azokat a fontos dolgokat, a- melyeket turistaként lehet, hogy nem látnánk. A japánok elvárják, hogy ismerjük kultúrájukat, szokásaikat és nyelvüket épp úgy, mint a többi népek, hiszen a mi szívünket is megdobogtatja, ha egy japán magyarul beszél, énekel vagy éppen táncol. Értékelik, hogy nem viselkedünk zöldfülü turista módjára, és japáni utazásunk során próbálunk alkalmazkodni, megfelelni az ottani elvárásoknak. Ez nem azt jelenti, hogy le kell mondjunk mindarról, ami a miénk, sõt, épp ellenkezõleg, a székely és a japán kultúra hasonlításával, a közös vagy hasonló dolgok felfedezésével, megbecsülésével, mindazzal, ami összeköt bennünket kell keresnünk és építenünk a kapcsolatot a Felkelõ Nap országának népével. Mint ismeretes, a japánok is hozzánk hasonlóan a családnevüket írják elõl, zenéjük pentaton, népi motívumaik, fafaragásuk hasonlóságot mutat, és székelykapuikon gyakran fordul elõ a krizantémvirág, amely a császári ház jelképe. Erre csak büszkék lehetünk. Harcmûvészként is vannak gondolataim. Székely nemzetünk fõ feladata évszázadokon át a határvédelem volt, ahogyan most is az Kelet és Nyugat között. Õseink életüket a harcászatban élték le, amely egyszerre volt hivatás, életforma és mûvészet. Nemhiába állították példaképnek szerte a világban a huszárkatonát, és öltöztették a testõrezredeket vitézkötéses, sújtásos egyenruhába. Mindez bizonyít- 5

Japán erdélyi szemmel ja, hogy harcos nép vagyunk, és nem csak genetikailag rokon nép a japán, hanem érzelmileg is közel áll hozzánk, ezért harcmûvészetük, gondolkodásmódjuk és nyelvük elsajátítása számunkra sokkal kisebb kihívást jelent, mint más népeknek. Jómagam harcmûvészetek gyakorlójaként mentem Japánba és Berecz Edgár engem is felkészített, lelkiekben támogatott, hogy élményekben gazdagon térhessek haza. A tõle kapott információk nagyon hasznosak bizonyultak, így tudtam még jobban élvezni a Japánban töltött idõt. Megtanulva a japán nyelvet, megismerve a szigetország kultúráját és szokásait, úgy érzem, gazdagabbak lettünk s így saját kultúránkat, hagyományainkat is nagyobb lelkesedéssel tanuljuk és értékeljük. A Japánban töltött idõ alatt rájöttem olyan közös gondolatokra, amelyek elõsegítik a világbéke kiteljesedését és mind a két népet szellemileg magasba emeli. Berecz Edgárt tanárként tisztelem, mert megtalálta a saját útját és van bátorsága járni is rajta. Mindenkinek van egy küldetése amikor megszületik erre a földre. Berecz Edgárnak szerintem az a feladata, hogy hidat emeljen a két nép között. Teszi ezt ebben a könyben is, amely nagyon reálisan tükrözi vissza a japán hézköznapokat és úgy általában a japán világot. Kellemes szórakozást nyújt humoros beszólásaival és érdekes meglátásaival, ezért szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik turistaként, tanulóként vagy csak egyszerûen ismereteik bõvítéséért olvassák ezt a könyvet. Végezetül Emiko Shibuya mondásával szeretném zárni ezeket a gondolatokat, ami érvényes erre a könyvre is: A szívbõl adott dolgok jelentik az istenséghez vezetõ utat. Major Sándor 4 dan a Romanian Tokukai Karate Association és a Székelyudvarhelyi Tokukai Karate Klub vezetõje 2005. november 9., Székelyudvarhely 6

Elõszó helyett Modern mese Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdélyi szegénylegény, akit Edmondnak hívtak, és akinek nem volt senkije, semmije. Miután már megunta az örökös vándorlást az ország egyik felébõl a másikba, és a kopogtatást a gazdagok ajtaján, hogy némi keresethez jusson, elhatározta, hogy kivándorol Amerikába. Így aztán hátrahagyva kevés ingóságát köztük legendás hûtõjét, amely arról volt híres, hogy ha belekiabáltak, tiroli jódlizás jött vissza elindult szerencsét próbálni. Miután megérkezett Amerikába, már az elsõ nap igen barátságos fogadtatásban részesítették a New York-i tolvajok, akik alaposan átnézték szegényes motyóját. Azonban leesett az álluk, mert akármekkora tolvajok is voltak, a mi szegénylegényünktõl nem volt mit lopjanak. Békében útjára bocsátották tehát, viszontlátást egyik sem mondott. Teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok, és Edmond rájött arra, hogy Amerikában, a nagy lehetõségek hazájában tényleg kolbászból fonják a kerítést amit csak le kell rágni, de sajnos, ez a kerítés a másé. Miután volt mosogató, kifutó, autómosó, takarító és kutyasétáltató, Edmond úgy találta, hogy egyik foglalkozás sem illik igazán hozzá, és egyik sem jelenti azt a bizonyos ugródeszkát a boldogabb élet felé. Aztán egy nap eltökélte magában, hogy ha törik, ha szakad, új életet kezd. Gyorsan feladott egy hirdetést a New York Daylight nevû napilapban, hogy lévén õ képzett japántanár, és rekordidõ alatt bárkit megtanít japánul. Pár nap várakozás után jelentkezett egy dúsgazdag amerókus bizonyos Mr. Jackson aki sürgõsen igényelte ezt a szol- 7

gáltatást, mivel meg akarta taníttatni a fiát a japán nyelvre. A következõ évben lett volna egy üzleti tárgyalása Mr. Jacksonnak egy japán üzletemberrel, és Mr. Jackson minden áron meg akarta nyerni a japán felet. Igen tanult és felvilágosult ember lévén, tudta, hogy a japánok igen gyatrán beszélnek angolul, ezért jobb az üzleti tárgyalásokat japánul végezni. Ez már fél sikernek számít, és a japánok sem tudnak titokban tanácskozni elõtte. Edmond megijedt, hogy most mi lesz, hiszen õ még japánt sem látott eddig, nemhogy japánul beszéljen. Lesz a- mi lesz, gondolta, és beleugrott abba a bizonyos sötétbe a- mit a nehéz és érthetetlen dolgok jellemeznek. Egy szó mint száz, a tanítás elkezdõdött, és a milliomos fia tehetséges tanítványnak bizonyult a magyar nyelv elsajátításában. Telt-múlt az idõ, Mr. Jackson fia egyre jobban belemerült a magyar nyelv tanulmányozásába és a fejlõdés igen szép jeleit mutatta. Edmond már komolyan aggódni kezdett, hogy mi lesz, ha a turpisság kiderül. Ha ez a nagydarab amerókus, ez a Mr. Jackson, felmérgelõdik az Achilles-inamnál fogva akasztat fel valamelyik vaskampóra a kikötõben gondolta. Egyszer csak híre jött, hogy érkezik a japán üzletember New Yorkba. Mr. Jackson rezidenciáján nagy készülõdés vette kezdetét, hogy rangjához mérten tudják fogadni a japán vendéget. A fõnök az ujját mellénye zsebébe akasztva pöffeszkedett az irodájában, és mindenkinek újságolta, hogy csak bízzák a fiára a dolgot, megköti õ az üzletet. Megijedt Edmond, farkas- vagy oroszlántól se ijedt volna meg jobban, mint ettõl a hírtõl. Szegényen reszketett még a gatyamadzag is. Nem sokat teketóriázott hát, gyorsan öszszepakolt, és el New Yorkból, el a környékrõl, ki az államból. Mr. Jackson pedig annyira el volt foglalva, hogy nem törõdött Edmonddal. A japán üzletember meg is érkezett idõben, és elkezdõdött az üzleti tárgyalás. Jackson junior 8 Japán erdélyi szemmel

Emlékek és kalandok pedig elõvette a japán tudását és apjának legnagyobb megelégedettségére megvillogtatta ismereteit a vendég elõtt. Erre a japán üzletember örömkönnyekkel a szemében, kitárt karokkal fogadta Jackson junior szóáradatát: Óh, én Budapesten végeztem az egyetemet! Isten tudja, hány éve nem beszéltem már magyarul, oh, köszönöm, köszönöm! Micsoda meglepetés! Így kezdõdött a híres amerikai japán üzleti megbeszélés, ami szerencsésen végzõdött, mert az üzletet megkötötték. Nyelvi nehézségek és egyéb zavaró tényezõk fel sem merültek, és Mr. Jackson el volt ragadtatva fia teljesítményétõl. Végül Edmond trükkje is kiderült, de Mr. Jackson már nem neheztelt meg Edmundra, magához hívatta és gazdagon megjutalmazta. Edmund a pénzzel elment egy japán nyelviskolába, megtanult japánul, és még Japánba is eljutott. Ma pedig Mr. Jackson JR cégénél dolgozik mint elsõrangú japán amerikai tolmács és tanácsadó. Aki nem hiszi, járjon utána. 9

Japán erdélyi szemmel A kezdet Mindenkinek vannak álmai, mert álmok nélkül nincs az életnek értelme. Bizonyos álmok hamar valóra válnak, mások pedig akkor teljesednek be, amikor hosszú évek múlva, kitartó munka gyümölcseként leakasztjuk õket. Az én álmom is ilyen volt. Több, mint 15 évet kellett várnom, amíg beteljesült. Már óvodás koromban érdekeltek a távol-keleti országok ezeken belül Kína és Japán, de leginkább Japán. Annak idején egy kínai film hatására sokat álmodoztam az ázsiai emberekrõl és az ottani mindennapokról. Vajon õk hogyan élnek? Minek örülnek? Mitõl szomorúak? Egy szép napon meglátogatott minket Cserei Gábor hajóskapitány, mint a család jó barátja. Cserei igazi világjáró volt, és legutóbbi útjáról visszatérve japán evõpálcikával, legyezõvel és képeslapokkal örvendeztetett meg minket. Ezek az apróságok valóságos kuriózumoknak számítottak a 80-as évek elején minálunk. Hajóskapitány barátunk sokat mesélt Japánról, az ottani életrõl, szokásokról és fotókat mutatott, amint ázsiai szépségekkel parádézott. Elbeszélése mély benyomást hagyott bennem, és attól kezdve példaképemnek tekintettem. Olyan szerettem volna lenni, mint õ, hogy tudjak idegen nyelveken értekezni, és járjak be ismeretlen országokat, megismerjek embereket, és fõleg, hogy lássam Japánt. Sokáig õrizgettem a legyezõt, az evõpálcikákat, és próbáltam kitapasztalni, hogy miképpen használhatták. Nagy kincsnek számított egy fénykép, amelyen a kapitány volt látható egy japán hölgy társaságában. Ez a kép még ma is megvan. 1989-ben elkezdtem japánul tanulni, egy japán ételeket taglaló könyvbõl, míg 1992-ben igen érdekes körülmények között eljutott hozzám egy angol japán nyelvkönyv, 10

Emlékek és kalandok Cserei Gábor hajóskapitány Yokohamában, akit gyermekkoromban példaképemnek tekintettem amibõl valamikor még Cserei kapitány tanult japánul. Így kezdtem el foglalkozni a japán nyelvvel, közben a pályaudvarokon és a vonatokon vadásztam a japán turistákat, hogy velük beszédbe elegyedve minél többet tanulhassak. 1993-ban Németországba utaztam, és volt lehetõségem sok japán barátra szert tenni, sõt, huzamosabban is éltem japán közösségben. Megismerkedtem a szokásokkal, az ételekkel, a japán ember gondolkodásmódjával. De a tanulásnak és az utazásra való felkészülésnek még nem volt vége. Azon kívül, hogy minden pénzemet megspóroltam, nap mint nap szorgalmasan tanultam japánul, és elolvastam mindent, amit a japánokról találtam a könyvtárakban. Végül 1996-ban lehetõségem támadt Japánba utazni, ahol négy évet töltöttem. Az ott tapasztaltak késztettek e könyv megírására, mintegy ösztönzésül azoknak, akik a világjárók nyomdokaiba szeretnének lépni, de azoknak is, akik Japánt egy kényelmes hintaszékben ülve, kezükben könyvvel szeretnék bejárni és megismerni. 11

Japán erdélyi szemmel Habár ez a mû nem tekinthetõ igazi útikönyvnek, mégis úgy vélem, hogy akit érdekelnek a japán mindennapok és a hétköznapi ember élete, az hasznos és tanulságos olvasmányra fog lelni ebben a könyvben. S ha az általam összeszedett emlékképekbõl és az azokból levont következtetésekbõl adódó tanulságokat valaki majd sikerrel fogja alkalmazni, akkor a könyv elérte célját. 12

Emlékek és kalandok Irány Japán Sok készülõdés és szaladgálás után végre megkaptam a vízumot, amelyrõl már lemondtam, mert annyi utánajárásba került, hogy teljesen kilátástalannak ítéltem meg a helyzetemet. Bukarestben nagy segítségemre volt unokabátyám, akinek sokat köszönhetek. Volt, ahol laknom, ellátott mindennel és még pénzt is kölcsönzött nekem. A nagy utazás itt volt elõttem. Nos, vágjunk hát bele! Végre fenn vagyok a repülõn. Már régóta álmodoztam a repülésrõl, arról a fantasztikus érzésrõl, amikor az ember elszakad a földtõl. A gép, amivel utaztam, nem volt valami nagy dobás, de hát az elsõ repülésnél ez nem nagyon számít. Igaz, hogy kissé hasonlított az orosz filmekbõl megis- A Schiphol-repülõtér térképe Amszterdamban 13

mert ütött-kopott gépmadárhoz, ahol almát, kekszet és joghurtot szolgálnak fel mackós, nagykaliberû stewardesek. Az utazás rövid idõ alatt véget is ért, és megérkeztünk Amsterdamba, a hatalmas Schiphol-repülõtérre. Miután túlestem a formaságokon, csak néztem, hogy mit csinál a többi utas, és miképpen tudnám átverekedni magam a repülõtéren. Nagy nehezen ez is sikerült, mégpedig akkorra szerencsével, hogy épp az utolsó pillanatban kaptam el a szállodába tartó autóbuszt, amely a bejárat elõtt várakozott. Amikor megvettem a jegyet, választhattam, hogy bent a városban töltöm el az éjszakát vagy a reptér közelében levõ hotelben. Választásom az utóbbira esett, egyrészt közelsége miatt, másrészt attól féltem, hogyha belevetem magam Amszterdam látnivalóinak megcsodálásába, még le találom késni a másnap délután induló járatomat. Ahogy a szobámba értem, elkapott a tengeribetegség, úgyhogy gyorsan le kellett feküdnöm. Sajnos, a szomszédban volt egy diszkó, de olyan hangosan szólt a zene, hogy nem tudtam elaludni, és mivel láttam, hogy van tévékészülék a szobában, nosza rajta, nézzük meg, mit is sugároznak a holland adók. Még akkor nem gondoltam arra, hogy mire megy ki a játék, és mi lesz ennek a következménye másnap. Ugyanis a holland szabadosság és laza felfogás jegyében a tévében egyebet nem lehetett nézni, mint zenés adókat, híreket és pornófilmeket mozaik nélkül. Másnap reggel, miután bõségesen megreggeliztem a terülj-terülj asztalkámhoz hasonlóan gazdagon felszerelt svédasztalról, leadtam a szobakulcsot, és már épp távozni készültem, amikor a tegnap esti tévézésért még le kellett pengetnem 20 dollárt. Mondhatni, jó meglepetés! Ha így tudom, be sem kapcsolom azt a fránya készüléket. De ha már így történt, nincs mit csinálni. Nemsokára jött a busz, és visszavitt a reptérre, ahol a már bevált nézelõdés után sikerült megint átmenni a vám- 14 Japán erdélyi szemmel

Emlékek és kalandok A japánok szent hegye, a Fuji san, a Kawaguchiko tóról nézve vizsgálatokon, közben kirakattak mindent a zsebeimbõl. Egyébként nem nehéz eligazodni a Schiphol repülõtéren, mert minden nagyon meg van szervezve, és ki van írva táblákra, hogy hová kell menni, mit kell csinálni. Nagy számú kisegítõszemélyzet áll készenlétben, és készségesen segítettek, habár németül nemigen akartak beszélgetni, csak angolul. De sebaj! Az átszállás Amszterdamban a Japánba tartó gépre zökkenõmentes volt, bár izgultam az elején, amikor felszálltunk, hogy milyen lesz 17 órát repülni. Szerencsére a KLM holland légitársaság járatai igen jó hírnévnek örvendenek, és ezt tudva megnyugodtam. Panaszom nem lehetett, mert a holland légikisasszonyok állandóan hozták az enni- és innivalót. A karfába beépített rádióadások között kedvemre válogathattam, késõbb filmeket is vetítettek. Akármennyire kényelmes volt a helyem, egy idõ után kezdett unalmas lenni. Nem leltem többet örömömet sem az evésben-ivásban, sem a tévézésben. Próbáltam aludni valamennyit, de nemigen sikerült a meleg miatt. A fenekem kezdett ellapo- 15

Japán erdélyi szemmel sodni, a lábam zsibbadni, szóval, minden bajom utolért. Számtalanszor megnéztem a képernyõn, hogy eddig mekkora távolságot tettünk meg, hogy kint hány fok van, próbáltam olvasni is, csakhogy valahogy teljen az idõ. De hát ami elkezdõdik, annak valamikor vége is szakad, így az én utazásom is véget ért egyszer, mert megérkeztünk Japánba, az Osaka-i reptérre. Az útlevél- és kézipoggyászvizsgálat után kiengedtek egy terembe, ahol mindenki várta a csomagját. Jött az én bõröndöm is, arról ismertem meg, hogy egy nagy, piros kockás abrosz kilógott belõle. A repülõtéren már várt a barátom, aki autóval vitt haza, Nagoyába. Épp dühöngött a tájfun, esett az esõ és nagyon párás volt a levegõ. De Japánban vagyok! Nem gyõztem csodálkozni az épületeken, az autókon és a tájon. Megannyi újdonság! 16

Emlékek és kalandok Az elsõ napok Nagoyaban Az elsõ napok azzal teltek, hogy ismerkedtem a környezetemmel, jártam a várost. Szereztem egy térképet, amelyen be voltak jelölve az összes buddhista templomok és sintoista szentélyek. Elhatároztam, hogy bejárom ezeket, és amennyiben lehetséges, megnézem a bennük õrzött mûalkotásokat. Kis idõ múlva ráébredtem, hogy Shinto-szentély 17

Japán erdélyi szemmel A Koshoji templom ötszintes pagodája a Yagoto-parkban 18

Emlékek és kalandok gyalog még a lakásom környékét sem tudom bejárni, nemhogy a várost. A nagy távolságokat egyszerûen nem lehet bírni cipõtalppal. A buszozástól és a metróval való utazgatástól idegenkedtem, mert így egy csomó látnivalót elszalaszt az ember: üzleteket, teaházakat, sikátorokban megbúvó régiségkereskedéseket, parkokat, kereskedõházakat, meg mindent, ami egy külföldinek érdekes és tanulságos lehet. Nagoya a negyedik legnagyobb japán város Tokyo, Yokohama és Osaka után, de nem csak gazdaságilag, politikailag tartozik az ország vezetõ városai közé, hanem földrajzilag is az ország központjában található. Igaz, nincs annyi történelmi és mûvészeti látnivaló, mint Kyotoban, Naraban vagy Kamakuraban, de engem kárpótolt a tudat, hogy van várkastélya, kikötõje, állatkertje, hatalmas parkjai, rengeteg temploma és szentélye, azonkívül itt született Toyotomi Hideyoshi (1536 1598) tábornok, és legnagyobb hadvezére, Kato Kiyomasa (1559 1611). A templomokra és szentélyekre visszatérve: tervem, hogy egymás után meglátogatom mindegyiket, füstbe ment, mert a rengeteg kegyhely több száz épületet jelentett, akkora mennyiséget, amivel a Japánban töltött idõ egésze alatt sem tudtam volna megbirkózni. A legszívesebben a város déli részén, a lakásomhoz közel fekvõ 81 hektáros Yagoto-park, Koshoji buddhista templomába jártam, ahol a templomot övezõ épületeket és az ötszintes pagodát megkímélték a tûzvészek, a második világháború bombázásai, úgy hogy minden az eredeti állapotban maradt fenn. Õsszel, a termés betakarítása után itt szokták megrendezni az 1000 lámpás ünnepséget. Ilyenkor rengeteg árus van itt, és mindenféle ennivalót kínálnak a sátraikban. 19

Japán erdélyi szemmel Taxival Az igazat megvallva, nem igen szeretem a taxikat, de megesik, hogy sürgõs elintéznivalónk miatt nem egyszer kénytelenek vagyunk igénybe venni. Amíg Nagoyaban laktam, alig kétszer utaztam taxival, de mindkét esetben a legnagyobb mértékben meg voltam elégedve a szolgáltatásokkal. Japánban rengeteg a taxis cég, ennek köszönhetõen az autók színe és típusa akár cégenként is változhat. Lehet fekete, sötétkék, világoszöld, fehér, krémszínû, hogy csak a leggyakoribb színeket említsem. Ez a színkavalkád és az autótípusok változatossága kissé megnehezíti az eligazodást az elsõ hetekben, amíg az ember meg tudja különböztetni õket az egyéb jármûvektõl. Mennyivel könnyebb a dolog Amerikában, ahol a sárga taxikat könnyen ki lehet szúrni, vagy Németországban, ahol minden taxi krémszínû 20 Taxisofõr ebédszünetben

Emlékek és kalandok Mercedes. A nagyobb bonyodalom kedvéért a japán taxikon nincs TAXI felirat, mint az európai társaikon, ehelyett a cég neve van kiírva az autó tetején elhelyezett kis táblácskára, és az ajtókra is. A legtöbb taxiban van légkondicionáló és nem ritkaság az elektronikus térkép sem. Kis képernyõn végig lehet követni a jármû útját, vagy meg lehet keresni a címet. Egyébként az autók nagyon tiszták, és a vezetõ ülésére hátul ki van függesztve egy igazolvány-féle, a- melyen feltüntették a vállalat nevét, címét, a taxisofõr fényképét. Gondolom, ezt az amerikaiaktól tanulták, ott szokás az ülés hátát teliragasztani a sofõr életrajzával. Mindenesetre megnyugtató érzés tisztában lenni a sofõr kilétével. A taxisofõrök egyenruhában vezetnek, ennek elmaradhatatlan kelléke a fehér kesztyû. A tarifa viszonylag alacsony, és a japán taxisofõrt a gentleman megjelenésén kívül az emeli más országbeli kollégái fölé, hogy nem fogad el borravalót. A Tokyo-i akasztófahumor kamikaze-nak csúfolja a japán taxikat, mert az 1281-es mongol inváziót elpusztító Isteni Szélhez méltóan vetik bele magukat a nagyváros forgatagába, hogy a legrövidebb idõn belül célhoz érjenek, de megesik, hogy a Japánban megszokott pókháló-szerû utcák útvesztõjében még a legtapasztaltabb taxis is eltéved, ezért a címet írjuk le japánul a sofõrnek és nevezzük meg a címhez legközelebb esõ útkeresztezõdést vagy áruházat. Ha rendelkezünk kis térképpel ellátott japán névjegykártyával, elõnyösebb, ha megmutatjuk, mintsem csak szóban közöljük az utazásunk célját. Egyébként a taxit japánul takushinak ejtik. 21

Japán erdélyi szemmel A japán lakás Amai japán lakások mostanra már elvesztették tisztán japán jellegüket, mert nyugati tárgyakkal és modern bútorokkal vannak berendezve. Azonban minden japán házban van egy úgynevezett japán szoba, amely teljesen a hagyományok szerint van kialakítva. A bérlakások apartmanjaiban is félig japán, félig nyugati stílust találni. Japánban minden lakásban a földet tatami rizsgyékényszõnyeg borítja. Ez meghatározott nagyságú fakeretekre van kifeszítve, tehát nem úgy kell értelmezni a tatami fogalmát, hogy a padlóra terítenek egy gyékénybõl készült strandszõnyeget. A legnagyobb udvariatlanság, amit külföldiek követnek el, hogy felemelik a tatamit és benéznek alája. Ezt én is megcselekedtem, de semmi érdekest nem láttam, csupán egy 22 Tradicionális japán szoba

Emlékek és kalandok Tradicionális japán szoba speciális faszerkezetet, amely keretként szolgált, és ahova e- zek a méretre készült tatamik pontosan beilleszkednek. Új korában a tatami zöld színû, mivel a rizsszalma még friss, idõvel ez megsárgul, de mindvégig tiszta marad, mert a tatamira nem szabad cipõvel rálépni, még papucsban sem, csak zokniban vagy mezítláb megengedett a közlekedés. A lakásokban, ahol én eddig a szállásomat tartottam, a konyha és a mellékhelyiségek kivételével minden járófelületet rizsgyékényszõnyeg borított. Ez alatt két kis szobát értek, kisebbeket, mint amilyenek itthon a panell-lakásokban vannak. Ugyebár Japánban drága a telek, éppen ezért a lakások kisebbek. Késõbb volt szerencsém japán családi házban is lakni, amelyet még a család gazdag rizskereskedõ õsei építettek. Itt persze sok szoba volt, mind tágas, ahogyan akkor a népes család igénye megkívánta. 23

A japán szobában az ajtók és az ablakok mind eltolható fatáblák vagy farácsok, amelyekre finom papír van ragasztva. Ilyenek a lakásban a szobákat elválasztó válaszfalak is. Az ablaknál a belsõ tábla egy papírral borított farács, ezután van egy szúnyoghálós fémtábla, és végül legkívül van az ugyancsak a padlótól a mennyezetig tartó, eltolható ablaküveg. Amikor meleg van, akkor csak a szúnyoghálót és a szoba életét eltakaró papírfalat húzzák el. Télen azonban még a behúzott ablaküveggel is hideg van. A szobákat elválasztó egyszerû papírajtók nagyon vékonyak és sérülékenyek. Az elsõ nap, mindjárt a megérkezésnél sikerült az egyiket beszakítanom a bõröndöm sarkával. A papírajtóknak megvan még az rossz tulajdonságuk, hogy a hangot és a szelet átengedik. Egyébként azért nagyon kényelmes, ezeket a fa-papír válaszfalakat ki lehet szedni a helyükbõl és más sínen csúsztatva kedvünkre lehet alakítani a szobát velük (szûkíteni vagy bõvíteni lehet a lakófelületet.) A samurai idõkben minden tolóajtót elhúzva kellett tartani, hogy a családfõ állandóan rajta tudja tartani szemét a családján. Nyitott válaszfalakkal jobban szellõzött a ház is a fullasztó melegben. A tradicionális japán szobában a berendezés nem foglalt valami sok helyet, ezt a külföldiek eleinte furcsálották, és szegényesnek könyvelték el. A japán házban a szoba díszét a tokonoma nevû falmélyedés jelentette, ahol a fülkeszerûen kiképzett részben egy értékes falifestményt, fegyvereket, mûvészien összeállított virágcsokrot helyeztek el. A ház másik részében foglalt helyet a házi oltár az õsök fényképeivel vagy kis fatáblákra írt nevével, ezen kívül az istenszobrokkal és az áldozati ajándékokkal. A szobában volt még egy kis alacsony asztalka és pár ülõpárna. Minden egyebet a falba épített szekrényekben tároltak: a ruhákat, az agynemût, a könyveket stb. 24 Japán erdélyi szemmel

Emlékek és kalandok Az ágynemût napközben a falba épített szekrényben tárolják Ma a lakásokban vannak nyugati bútorok, könyvespolcok, tévéasztalkák és minden más civilizációs ketyere. Ez nagy zsúfoltságot eredményez, még jobban leszûkítve a teret. Ágy nemigen van, mert minden japán a földre vetett ágyban alszik. Az ágynemût napközben a faliszekrényben tárolják. Sokan furcsának találhatják a földön aludni, de elmondhatom, hogy ennél egészségesebb alvás nem létezik. Jómagam immár több mint 10 éve alszom japán módra és az ágyakat, heverõket most már nagyon kényelmetlennek találom. De nézzük csak meg, hogy mennyire laza és hajlékony tud lenni egy japán még öregkorában is, aki soha nem kényszerítette a testét holmi európai ülõ vagy fekvõalkalmatosságok használatára. Nem így az európaiak vagy az amerikaiak, akiknek már a reggeli, ágyból való kikecmergés vagy a székrõl való felkelés is problémákat okoz. 25

Japán erdélyi szemmel Ruha és cipõvásárlás Nem vagyok nagytermetû ember, de amikor ki akartam egészíteni cipõ- és ruhatáramat, komoly nehézségekbe ütköztem. Nem volt könnyû 44-es cipõt találni, és olyan ruhanemût vásárolni, amelynek ne szorítson a nyaka, vagy ne legyen rövid az ujja. Végül nem kis szaladgálás és utánajárás révén sikerült. A vége felé már arra is gondoltam, hogy fel kellene keresni egy szumós üzletet, ahol aztán örvendhetek, ha véletlenül valami rám illõ cuccot találok. Úgy vélem azonban, hogy még mindig jobban jártam, mint az egyik barátnõm apja, aki igen kistermetû japán lévén, Németországban a gyermekosztályon kényszerült bevásárolni többek között szmokingot, hogy egy tiszteletére rendezett egyetemi partin ütõképes legyen. Mindig hasznosnak találtam, hogy egy adott országban az illetõ ország szokásaihoz igazodjunk, akár át is vegyük ezeket. A nagy nyári melegek idején én is vásároltam magamnak könnyû és lenge kimonokat nappali és éjszakai használatra. Ezekben könnyebb volt elviselni a meleget és a dús páratartalmú levegõt. Voltak japán papucsaim is, gyékénybõl meg fából, és nem kellett egészségtelen sportcipõkben meg bakancsokban trappolnom, mint azok az amerikaiak, akik vagy nem tudtak beszerezni maguknak kényelmesebb lábbelit, vagy nem érdeklõdtek a helyi öltözködési szokások iránt. Hagyományos japán papucs 26

Emlékek és kalandok Halló Moshi-moshi Amióta feltalálták a telefont, a világ legtöbb országában az amerikai minta szerint telefonáláskor hallóval jelzik a partnernek, hogy igen, vonalban vagyok, kész vagyok a beszélgetés megkezdésére. Mint ahogy minden szigorúan felállított szabály alól, itt is vannak kivételek. Az olaszok halló helyett prontó-t, a kínaiak vej-t, és a japánok moshi-moshi-t mondanak a telefonkagylóba. Mint a legtöbb dolognak, a telefonbeszélgetésnek is nagy jelentõsége van, amit nem lehet csak úgy kutyafuttában elintézni. Az emberek, amint egymással telefonálnak, különösen udvarias hangnemet használnak, fõleg, aki alárendelt viszonyban van, az tartozik a tiszteletet megadni a rangban fölötte állónak. Például, ha egy alkalmazott felhívja a fõnökét, elõször is elnézést kér, hogy elfoglaltsága ellenére zavarni merészelte, majd megköszöni, hogy fogadta a hívását. Azután gyorsan a tárgyra tér, mert Japánban a telefonbeszélgetések az idõ pénz alapján rövidek, kimértek és célratörõk. Végül az alkalmazott újabb elnézés mellett kéri, hogy fõnöke fogadja jóindulatába, és elköszön. Megvárja, hogy elõbb a fõnöke tegye le a kagylót, ugyanis udvariatlanság felettesünk elõtt letenni a kagylót, mert a partner hallgatójában zavaró lehet a kattanás. Ezután az alkalmazott helyére illeszti a kagylót, és meghajol a telefon elõtt, ily módon bizonyítva lojalitását és köszönetét a céghez, amely egész életére alkalmazta. Japánban élvezet telefonálni, mert a hálózata igen fejlett. Még a legkisebb faluban is mindenütt ott látni a zöld telefonkészülékeket a helyi hívások lebonyolítására, meg a szürke telefonokkal felszerelt fülkéket, a külföldi hívásokhoz. A fülkék ki vannak tapétázva mindenféle hasznos in- 27

Japán erdélyi szemmel formációval, japánul és angolul, hogy különbözõ országokba hogyan lehet telefonálni. A zöld készülékek érmékkel és kártyával is mûködnek, a szürkék viszont csak kártyával. A japán telefonkártyák nagyon szépek. Igen vékony mûanyaglapok, melyeken van egy fokbeosztás, és a készülék lyukak beütésével jelzi, hogy hány egységünk van még. Ezt a lyukak száma után le tudjuk olvasni, nem kell ezért a kártyát a telefonba dugni. A telefonkártyák képekkel vannak dekorálva, különféle japán várkastélyokat, hagyományos japán épületeket, házakat, templomokat és tájakat ábrázolnak. Idõvel szép gyûjteményt állítottam össze ezekbõl a kártyákból. A japánoknak megvan az a rossz szokásuk, hogy a nagy rohanásban itt-ott elfelejtenek valamit. Erre az autóbuszban vagy a metróban az utasok figyelmét fel szokták hívni, hogy leszállás elõtt ne felejtsenek a jármûben semmit. Számomra igen kedvezõ volt a japánok feledékenysége, mert sosem kellett telefonkártyát vásárolnom. Majdnem minden nap találtam egy telefonkártyát valamelyik fülkében, a- min még volt valamicske egység, annyi, amennyi legalább még egy beszélgetéshez elégséges. Egy idõ után már rutinszerûen néztem a telefonfülkéket, amelyek mellett elhaladtam. Igaz, hogy egyszer én is ottfelejtettem a noteszemet, de még aznap este visszatérve szerencsére megtaláltam. (Úgy látszik, utánam kevés hozzám hasonló felfogású európai járt a környéken). 28