A éves népesség gazdasági aktivitása változás változás Aktivitási arány % 59,9 60,0 0,1 64,3 65,1 0,8.

Hasonló dokumentumok
A gazdasági válság hatására a megye gazdasági szereplőinek működési feltételei érezhetően nem javultak, sok helyen romlottak, bár vannak javuló

Pozitív és negatív tendenciák egymásra hatása figyelhető meg: Nógrád megye népessége 1300 fővel csökkent 2014-ben. A csökkenés mértéke18%-kal nagyobb

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évi szakmai tevékenysége

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évi szakmai tevékenysége

Országos kitekintésben: Növekedéssel párosuló stabilizálódó gazdaság Egyensúlyi és makrogazdasági mutatók folyamatos javulása Eu átlag feletti

Országos kitekintésben:

Országos kitekintésben:

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

Kamarai szolgáltatások és programok a vállalkozások fejlődéséért. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Tájékoztató a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságfejlesztési tevékenységéről

SZOLGÁLTATÁSI JEGYZÉK JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

A magyar-szlovák határ menti együttműködés lehetőségei KKV-k részére fókuszban a faipari és erdészeti vállalkozások

Nógrád megye munkaerő-piaci helyzete napjainkban

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A duális képzés. Helyszín dátum. Nemzeti Munkaügyi Hivatal

A 25 ÉVES SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS GYAKORLAT TAPASZTALATAI

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP A CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZEREPE A MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, március 14.

A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Kamarai szerepvállalás a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok munkájában

Work-based Learning in CVET Munkaalapú tanulás a felnőttképzésben. A szak- és felnőttképzés jövőképe Magyarországon

Munkaerő-piaci helyzetkép

MKIK szerepe a szakképzésben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február

A gazdasági kamarák közjogi szakképzési feladatainak megváltozása jétől. Mészárosné Szabó Anna és 23.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZOLGÁLTATÁSAI

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

A kamarai hálózat szerepe a KKV-k sikeres forráslehívásának támogatásában a as programozási időszakban

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

máj dec jan. szept.

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZOLGÁLTATÁSAI

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök június 26.

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

North Hungarian Automotive Cluster

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Gyakorlati képzés tanulószerződéssel augusztus 26.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

Gazdaságfejlesztés Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Győr,

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZOLGÁLTATÁSAI

A TISZK-ek szerepe a piacorientált szakképzés megvalósításában

Szakképzésről szóló törvényváltozások a gyakorlatban

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Inno-CropFood IPA HUHR/1001/2.1.3/ január Harkány, Magyarország

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Program a fiatalokért és Kedvező támogatási lehetőségek a mikro- kis- és középvállalkozások számára

Az Ifjúsági Garancia Rendszer és programjainak bemutatása

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

Jelen előadás tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Határon átnyúló foglalkoztatási együttműködések Győr-Moson-Sopron megyében

1/2007. (II. 6.) SZMM

A fiatalok munkaerő-piaci helyzete

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

SZAKKÉPZÉS, DUÁLIS KÉPZÉS MAGYARORSZÁGON

A szakképző iskolát végzettek iránti kereslet várható alakulása a kutatás koncepciójának bemutatása, új elemek ismertetése

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

MUNKAERŐ-PIACIÉS MIGRÁCIÓSVÁLTOZÁSOK

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR SZEGED

Válságkezelés Magyarországon

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TERÜLETI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI SZEREPÉNEK FEJLESZTÉSE: OKTATÁS GYAKORLAT INNOVÁCIÓ (TÁMOP F-13/ ) WORKSHOP

Exportfórum, február 27.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Rövid távú munkaerőpiaci előrejelzés és konjunktúra kutatás OKTÓBER

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Átírás:

Pozitív és negatív tendenciák egymásra hatása figyelhető meg: Nógrád megye népessége 1100 fővel csökkent 2013-ban. A csökkenés mértéke14%-kal kisebb az egy évvel korábbinál A megye munkaerő-piaci romlása 2013-ban megállt, bár a fontosabb gazdasági mutatók tekintetében a megyék rangsorában továbbra is az utolsók között van A 15-64 éves népesség gazdasági aktivitása Nógrád megye Országos 2012 2013 változás 2012 2013 változás Aktivitási arány % Foglalkoztatási ráta % Munkanélküliségi ráta % 59,9 60,0 0,1 64,3 65,1 0,8 49,4 50,8 1,4 57,2 58,4 1,2 17,5 15,4-2,1 11,0 10,3-0,7

De! A foglalkoztatás szintje országosan a legalacsonyabb, a munkanélküliségi ráta a második legmagasabb az országban, másfélszerese a hazai átlagnak Megyénkben a havi bruttó átlagkereset 0,5 %-kal nőtt (az országostól elmaradóan), tovább nőtt a különbség a nógrádi és az országos keresetek között. Nógrádi Országos 170,5 ezerft 230,7 ezerft Az alkalmazásban állók száma 7,3%-kal növekedett. (A versenyszférában 2,3%-kal, a költségvetési szférában a közfoglalkoztatás hatására 12,6%-kal) Az alkalmazásban állók 45,1%-a a költségvetési szférában 25,8%-a a feldolgozó iparban 10,8%-a a kereskedelemben dolgozott, tovább ágazatok súlya 2-3%

Ipari termelés növekedésbe fordult a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2,7%-os növekedés Az építőipar teljesítménye hosszú idő után pozitív 9,2%-os növekedést mutat az előző évihez (nagyon alacsony bázis) Kedvező évet zárt az idegenforgalom is a vendégforgalom 16,5%-kal a vendégéjszakák száma 20,9%-kal növekedett Beruházások összértéke megyei szinten 21,6 milliárdft három tizeddel több mint 2012-ben

1. Szakképzéssel kapcsolatos feladatok ellátása 2. Széchenyi Kártya hitel konstrukció működése 3. Közhiteles vállalkozói adatbázis kidolgozása (kamarai regisztráció) 4. Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működtetése 5. Nemzetközi kapcsolatok bővülése 6. Rendezvények lebonyolítása 7. Építésügyi regisztráció 8. Külkereskedelemhez kapcsolódó kereskedelempolitikai szolgáltatások nyújtása 9. Cégkivonatok kiadása 10. KKV Innovációs tevékenység segítése 11. Békéltető testület működtetése

Gyakorlati képzőhelyek bevezető ellenőrzése, köztes ellenőrzése 210 képzőhelyen. Első alkalommal került sor a gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését végző kamarai szakértők képzésére, melyen 22 fő tett sikeres vizsgát. 783 tanulószerződés megkötésének tanácsadással történő segítése. Szakiskola-2013 kutatás keretében, a GVI megbízásából felmérést végeztünk a megyei vállalatok szakképzett munkaerő iránti keresletének alakulásáról és a fiatal pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzetéről (41 vállalkozás + 50 tanulói kérdőív). A felmérés adatait is figyelembe véve került meghatározásra a 2014/15-ös tanév szakiskolai, és szakközépiskolai beiskolázási szerkezete, Nógrád megyében. 341 fő szakiskolai tanuló szintvizsgájának megszervezése és lebonyolítása 14 szakképesítésben.

A Szakma Kiváló Tanulója verseny írásbeli elődöntőjének megszervezése 112 fő tanuló részére, majd a ballagáson oklevelek, emléklapok átadása. 520 tanuló és kísérőik utazásának szervezése Budapestre, a Szakma Kiváló Tanulója országos verseny döntőjére. Eredmény: Lehoczki Dávid (bútorasztalos) 1. helyezést, Bakos Ádám (bútorasztalos) 3. helyezést, Tóth Dalma (vendéglős) 3. helyezést és Mag Erik Norbert (ács, állványozó) 3. helyezést ért el. 115 szakmai záróvizsgára vizsgaelnök, és 120 szakmai záróvizsgára vizsgabizottsági tag delegálása. Iskolarendszerű vizsga 150, iskolarendszeren kívüli vizsga 85 volt. Összesen 2666 fő tett szakmai záróvizsgát. Előadás keretében tájékoztattuk a gazdálkodó szervezeteket a szakképzési hozzájárulás elszámolásának lehetőségeiről. Továbbá a 2014. évi változásokról, a szakképzést érintő új jogszabályozások tekintetében.

Szakképzési feladataink bővültek a pályaorientáció területével. A pályaorientációs tevékenységünk elsődleges célja a 6-7. osztályosok körében a szakmák népszerűsítése, tanulók tájékoztatása a szakképzésről és a tanulószerződés előnyeiről. A Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával karöltve a 6 helyszínen megrendezett Pályaválasztási Kiállításon a kamara is jelen volt. Külön standon, tanácsadással, pályaválasztási játékkal, szakmai előadással és szülői értekezletekkel színesítettük a rendezvényt. Helyszínek: Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó, Varsány, Balassagyarmat, Diósjenő. Kb. 2200 tanuló vett részt a programon. Első alkalommal került megrendezésre nagy sikerrel a Szakma Piactér elnevezésű pályaorientációs rendezvény a kamara épületében, ahol 10 foglalkozás képviselője mutatta be egy kreatív feladat keretei közt a szakma néhány mozzanatát, eszközét, alapanyagát. Közel 200 fő 8. osztályos tanuló volt jelen.

Balassagyarmaton tekintette meg 160 balassagyarmati ill. környékbeli tanuló a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában a Szakmák Színháza című pályaválasztást segítő színvonalas színdarabot. Rajzpályázat: Az NKIK - pályaorientációs feladata körében - első alkalommal hirdetett rajzpályázatot Mesterségek dicsérete címmel általános iskolás tanulók számára. A pályázat témája mesteremberek munka közbeni ábrázolása a kétkezi szakmák bemutatása a fiatalabb korosztály számára. A pályázati felhívásra 220 pályamű érkezett, a megye 19 iskolájából. Két kategóriában hirdettünk nyerteseket és további 9 kiemelkedő pályaművet emléklappal ismertünk el. Gyermekrajz kiállítás: A rajzpályázatra beérkezett pályaműveket a kamara épületében kiállítottuk, melyek május végéig tekinthetők meg. A látogatók kiválaszthatták a verseny közönségdíjas alkotását.

Októberben elkészült egy kiadvány Gyakorlati képzőhelyek Nógrád megyében címmel, amely a megyében tanulószerződés keretében tanulókat foglalkoztató gazdálkodó szervezeteket sorolja fel szakképesítésenként, ezzel is könnyítve a tanulók gyakorlati képzőhely keresését. Elkészült a megye szakképzési koncepciója, mely feltárja a szakképzés helyzetét és meghatározza a fejlesztésre vonatkozó elképzeléseket, stratégiai-, és operatív célokat, feladatokat. Folytatódott az Egész életen át tartó tanulási program keretében a Leonardo Da Vinci Partnerség programra benyújtott pályázatunk, amelynek célja hat ország tanulóinak a tanulási módszereinek, oktatási rendszerének megismerése, összevetése és tapasztalatcsere a részt vevő országok között (Svédország, Németország, Anglia, Szlovákia, Magyarország, Spanyolország). A pályázat keretében 2013-ban Angliába és Svédországba látogatott az NKIK csapata (vállalkozások és diákok egyaránt). A helyi iskolák látogatásával egybekötve Stratford-upon-Avonben és Malmőben a tanulók tanulási stílusát, tanulási módszereit tanulmányozhattuk. A projekt 2014 első félévében zárul a spanyolországi és magyarországi partnertalálkozók után.

Gazdálkodó szervezetek tájékoztatása A nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált keretének felhasználására kiírt pályázat -ról. Állami Számvevőszéki ellenőrzés, melynek keretében 3 év került ellenőrzésre (2009, 2010, 2011). Ellenőrzött területek: szakképzés, békéltető testület.

A Széchenyi Kártya igénylések száma és összege nagyságrendi változással nem járt 2013-ban. A folyósított hitelek darab száma 5%-kal csökkent, a folyósított összeg 1,02 %-kal nőtt. 2013-ban megyei szinten 115db SzK szerződés került megkötésre, 679,1MFt folyósított összeggel. Jellemzők: A SzK hitelek zöme továbbra is klasszikus folyószámlahitel Forgóeszköz hitel igénylés minimális (2 megkötött szerződés 12,6MFt folyósítás) SzK beruházási hitel igény nem volt Agrár SzK hitel minimális (9 szerződés 96,5MFt folyósítás) E-útdíjas hitel igénylés nem volt (későn jelent meg a konstrukció)

Célja: Közhiteles adatbázis kidolgozása a működő vállalkozásokról MKIK regisztrációs adatbázisban szereplő megyei vállalkozások száma: 13.218 (agrárral együtt) 2013. dec. 31-ig regisztrált: 11.584 (önként és 3640 kényszerregisztrált) Kamarai hozzájárulását rendezte 2012-ben: 8.141 2013-ban: 5.030 Gond: nincs közvetlen adatszolgáltatási kötelezettség az egyes intézmények között (kamara, Cégbíróság, NAV) így nem naprakész a rendszer. 2013-ban 7 alkalommal lettek felszólítva a nem fizetők, 50 végrehajtási eljárás indult

2013. augusztus 12-én kezdte meg működését Célja az építőipari lánctartozások csökkentése TSzSz szakvéleménye alapján elkerülhetővé válik a peres eljárás ill. megindítása esetén az eljárást gyorsítja Nógrád megyében 3 ügy érkezett a kamarához

Piacra jutási lehetőségek, üzleti kapcsolatok bővítése Magyar-Cseh Üzletember találkozó Prágában és Český Krumlovban Magyar-Szlovák turisztikai együttműködés a Besztercebányai TDM meghívására, turisztikai 66-os INFÓÚT bemutatása Magyar-Szlovák Turisztikai Kiállítás és konferencia 31 magyar és 16 szlovák kiállító részvételével a salgótarjáni sportcsarnokban 2013. jun. 7-8. NGM és MKIK támogatásával Közös pályázati anyagok benyújtása a Besztercebányai Kamarával és a Rimaszombati RRA-val A pályázat nem nyert, de átdolgozva 2014 márciusban ismét benyújtásra került

Leonardo pályázati program lehetőségeinek kihasználása. 6 országban 24 kiutazónk ismerkedhet a helyi szakképzési módszerekkel Radványi vásáron való részvétel 18 magyar kézműves kiutaztatásával 10. alkalommal Vállalkozás Szlovákiában c. kiadvány megjelentetése A külpiaci kapcsolatok segítése érdekében 25 cégről angol nyelvű bemutatkozó CD készítése HU-SK programban 300 klasztertag szervezése a Magyar-Szlovák Vadászati, Erdészeti, Turisztikai Klaszter keretében

Szakmai rendezvények aktuális jogszabályi változásokhoz igazodóan pl: Adó, vám, nyugdíj témában több alkalommal Gazdasági Társaságokról szóló TV. Változásról előadás és jogi kitekintő elektronikus tájékoztató Munkajogi szabályozás változásairól előadás E-építési napló bevezetéséről Exportügyletek kritikus pontjai Folyamatos hírlevél kiküldés az online pénztárgép bevezetés aktuális helyzetéről Kézműves rendezvények Karácsonyi készülődés 25 kézműves részvételével Magyar Kézműves Remek kiállításra 4 pályázó felkészítése Díjazottjaink 2013-ban: HIKSZ Kft, Sólyom Zsuzsa

TOP 50 kiadvány és szakmai rendezvény 7.alkalommal Itt kerültek átadásra a Kamarai díjak is. Díjazottak 2013-ban: Palócföld Gazdaságáért társas vállalkozói kategóriában a kitüntetett a SINUS-KER Kft, egyéni vállalkozó kategóriában Tarnócziné Lenner Katalin lett. Nógrád Megye Szakképzéséért kategóriában Jagyutt Péter kapta a kitüntetést.

25%-kal nőtt a regisztráltak száma az elmúlt évben Az e-építési naplóban kötelező elem a regisztrációs szám, ami ösztönzőleg hatott a regisztrációra Még mindig sok a nem regisztrált építőipari vállalkozások száma

Kamarai szolgáltatások speciális részét képezi a külkereskedelemhez kapcsolódó tanácsadás Original származási bizonyítványok, ATA Carnetek kiadása Kamaránkban ezt a feladatot 1 munkatárs látja el 2013-ban 61 db származási bizonyítványt és 52 exportszámlát hitelesítettünk. A származási bizonyítványok közül 22 db EU térségbe, 2 export hitel finanszírozáshoz, 37 db pedig egyéb országokba (Szaúd-Arábia, Líbia, Tunézia, Pakisztán, USA, Oroszország) került kibocsátásra 2013-ban csak 1 darab ATA Carnet kiadására került sor Egyre népszerűbb Közbeszerzési eljárások lebonyolításához adható kamarai igazolások igénylése is

161 db Cégkivonat kiadására került sor

Kamarai virtuális inkubátorház működtetése Együttműködés kialakítása a Nemzeti Innovációs Hivatallal Innovációs jellegű projektgyűjtés 2014-2020 időszakra Országos innovációs hálózatokhoz való csatlakozás (nyitott labor, klaszter portfólió, innoportfólió) Iparjogvédelmi feladatok ellátásához való segítségnyújtás

Ügyszám folyamatosan növekvő 2010 95 2011 103 2012 109 2013 146 Okok: Fogyasztóvédelmi Felügyelőség konkrét, egyedi fogyasztói jogvitában nem jár el Főbb vitás területek: Termékszavatossággal kapcsolatos panaszok Termékbemutatók megtévesztő vásárlásai

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!