LAURIE HALSE ANDERSON. Hadd mondjam el. Animus Budapest, 2006

LAURIE HALSE ANDERSON Hadd mondjam el Animus Budapest, 2006

AZ ELSŐ NEGYEDÉV ISTEN HOZOTT A MERRYWEATHER GIMNÁZIUMBAN Ez az első reggelem a gimnáziumban. Van nálam hét új jegyzetfüzet, rajtam egy szoknya, amit utálok, bennem erős gyomorfájás. A sarkon fujtatva fordul be az iskolabusz. Az ajtók kinyílnak, felszállok. Én vagyok az első. A széksorok közt állok, a busz elindul. Hova üljek? Sosem voltam hátsó üléses vagány. Ha középre ülök, még mellém ül valami idegen. Ha viszont előre, az olyan gyerekes; mégis ezt találom a legjobb megoldásnak, így szemkontaktust teremthetek a felszállókkal, hátha valamelyik régi barátnőm úgy dönt, beszédbe elegyedik velem. A busz négyes-ötös csoportokban veszi föl a diákokat. Néhány felső tagozatos, akiket a gyakorlatról vagy tornaóráról ismerek, rám bámul. Behunyom a szemem. Ettől rettegtem. Ahogy az utolsó megállót is elhagyjuk, már csak én ülök egyedül. A sofőr visszakapcsol, a busz köhögve kapaszkodik föl a dombra, a fiúk hátul disznóságokat kiabálnak. Valaki egy kicsit sok kölnit locsolt magára. Megpróbálom kinyitni az ablakot, de a kilincs nem mozdul. A mögöttem ülő srác kicsomagolja a reggelijét, és a fóliagombócot a tarkómnak pöcköli. A gombóc az ölembe gurul. Ha-ha. Elhagyjuk a portánál az átfestett táblát. Az iskolaszék úgy döntött, hogy a Merryweather Gimnázium A Trójaiak Vára nem hordozza kellőképpen az önmegtartóztatás üzenetét, úgyhogy Kék Ördögökre kereszteltek át minket. Mindenesetre az iskola színe marad a bíbor és a szürke. Bizonyára nem akartak új sportmezekre költeni. A fölsőbb évesek rohangálhatnak, amíg a csengő meg nem szólal, de a kilencedikeseket az aulába terelik. Klánok szerint rendeződünk: Bakák, Mezei Furkók, Őrült Tudósok, Vezérszurkolók, Az Emberiség Szemete, Eurohulladék, A Jövő Amerikai Fasisztái, Hajasbabák, A Márták, Szenvedő Művészek, Ripacsok, Gótok, Hentesek. Nekem nincs klánom. Augusztus utolsó hetét ócska rajzfilmek bámulásával töltöttem. Nem voltam a plázában, nem jártam a tónál, sem a strandon, nem vettem föl a telefont. Nem megfelelő hajjal, nem megfelelő ruhában és nem a megfelelő hozzáállással jelentem meg az első napon. Senki nem ül mellém. Kitaszított vagyok. Nincs értelme a régi barátnőimet keresni. Klánunk, a Rendes Csajok feloszlott, tagjait felszívták a rivális szekták. Nicole a Bakákkal lebzsel, a nyári sportsérüléseiket hasonlítgatják össze. Ivy a Szenvedő Művészek, és a Ripacsok közt ingázik. Megvannak hozzá a képességei, hogy két lovat üljön meg egy fenékkel. Jessica Nevadába költözött. Nem olyan nagy baj. Amúgy is főleg Ivy barátnője volt. Mögöttem hangosan nevetnek, tudom, hogy rajtam. Nem tudom megállni, hogy meg ne forduljak. Rachel az, néhányan állnak körülötte, olyan ruhákban, melyeket biztosan nem az East Side Plázában vettek. Rachel Bruin, az ex-legjobb barátnőm. Valamit bámul a bal fülem fölött. Ő volt az, aki végigszenvedte velem a cserkészoktatást, aki megtanított úszni, akinek mesélhettem a szüleimről, aki nem nevetett a szobámon. Ha van valaki az egész galaxisban, akinek nagyon el akarom mondani, mi történt valójában, akkor az Rachel. Ég a torkom. A tekintetünk találkozik egy másodpercre. Utállak, mozog a szája némán. Hátat fordít, a barátaival nevetgél. Az ajkamba harapok. Nem akarok rágondolni. Borzalmas volt, de vége, és nem fogok rajta agyalni. Az ajkam vérzik egy kicsit. Fémes íze van. Le kell üljek. Az aula közepén ácsorgok, mint egy sebzett zebra a National Geographic különszámában, keresek valakit, bárkit, aki mellé leülhetnék. Egy ragadozó közeleg: a zsongás elül. Nyaka vastagabb, mint a feje, egy síp lóg rajta. Valószínűleg egy társadalomismeret-tanár, akit felbéreltek, hogy levezesse a véres szertartást. Mr. Neck: Leülni!

Elkapok egy széket. Egy másik sebzett zebra ül mellettem, rám mosolyog. Vagy öt lepedőt hagyhatott ott a fogszabályzójáért, de a cipője király. Heather vagyok Ohióból, mondja. Új vagyok itt, te is? Nincs időm válaszolni. A fények elhalványulnak, a fejtágító kezdetét veszi. AZ ELSŐ TÍZ HAZUGSÁG, AMIT A GIMNÁZIUMBAN ELMONDANAK 1. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk. 2. Elegendő időtök lesz az órára beérni. 3. Be fogjuk tartatni az öltözködési szabályokat. 4. Az iskola egész területén tilos a dohányzás. 5. Az idén a mi futballcsapatunk nyeri meg a bajnokságot. 6. Odaadást várunk tőletek. 7. A nevelőtanárok mindig elérhetőek, és nyitottak a problémáitokra. 8. Az órarendet az igényeitek szem előtt tartásával állítottuk össze. 9. A szekrényetek számkombinációja titkos. 10. Szeretettel emlékeztek majd vissza ezekre az évekre. Az első órám biológia. Nem találom a termet, megkapom az első elmarasztalást, amiért a folyosón császkálok. Már csak 699 nap az érettségiig. A MI TANÁRAINK A LEGJOBBAK A angoltanárnőmnek nincsen arca. Van viszont vastag szálú hajzuhataga, ami fésületlenül hullik a vállára. A füléig fekete, de onnan narancsszínű. Nem tudom eldönteni, kidobta-e a fodrászát, vagy épp most változik danaida lepkévé. Hajas asszony húsz percig készülődik, nem néz ránk, az asztal fölé hajol, haja eltakarja az arcát. Az óra fennmaradó részében a táblára irkál, és a zászlóhoz beszél. Elmondja neki a kötelező olvasmányokat, és azt, hogy szeretné, ha minden nap írnánk az óranaplóba, megígéri, nem fogja elolvasni. Írok is róla. Társadalomismereten is van óranapló. Egy vagyonba kerülhetett a sulinak ez a sok napló. Az amerikai történelmet tanuljuk, kilencedszer a kilenc év alatt. Újra átvesszük a domborzati viszonyokat, újra egy hét az indiánokkal, Kolumbusz Kristóf a Kolumbusz-naphoz igazítva, a Zarándokok a Hálaadáshoz. Minden évben azt állítják, el fogunk jutni napjainkig, de minden alkalommal leragadunk az ipari forradalomnál. A társadalomismeret-tanárom az a Mr. Neck, aki rám kiabált az aulában, hogy üljek le. Szeretettel emlékszik rám. Rajtad tartom a szemem. Első sor! Én is örvendek, hogy újra látom. Állítom, hogy poszt-traumatikus stressz alatt áll. Vietnám vagy Irak valamelyik tévéháború. RIVALDAFÉNY Társadalomismeret után megkeresem a szekrényem. A zár kicsit szorul, de sikerül kinyitnom. Aztán elkapom a negyedik turnust, és sodródom velük az ebédlőbe.

Vagyok annyira dörzsölt, hogy nem hozok ebédet az első napon. Nem lehet kitalálni, hogy mi lesz idén a felvállalható divat. Barna papírzacskó? Hőszigetelt uzsonnás táska? A vásárlás az egyetlen megoldás. A menü szaftos pulyka, porból készült burgonyapüré, ázott saláta és egy sütemény. Fogalmam sincs, hogyan kell mást rendelni, ezért csak végigtolom a tálcám, és hagyom, hogy a tányérok megtöltsék. Egy nyolc láb magas felsőbb éves előttem, valahogy szerez három sajtburgert, sült krumplit és két süteményt anélkül, hogy egy szót szólna. Talán a szemével morzézik. Ezt meg kell tanulnom. Követem a kosárlabdást. Látok pár barátnőt vagyis néhány embert, akiről azt hittem, a barátnőm, de elfordulnak. Gyorsan kell döntenem. Ott az az új lány, Heather, az ablak mellett olvas. Szembe ülhetnék vele. Vagy bekúszhatnék a szemetes mögé. Vagy rögtön a kukába dobhatnék mindent, és kisétálhatnék az ajtón. A Langaléta int a barátainak. Hát persze. A kosaras csapat. Azok ocsmányságokat kiabálnak vissza vagyis a pattanásos-atlétikus srácok megszokott módján üdvözlik. Ő mosolyog, és hozzájuk vág egy süteményt. Megpróbálok eliszkolni mögötte. Paff! Egy szaftos krumpli gombóc talál el, pont a mellkasom közepén. Csönd lesz, az egész étkező engem bámul, az arcom beleég a retinájukba. Örökre úgy fognak emlegetni: a csaj, akit az első nap telibe kaptak krumplival. A Langaléta elnézést kér, és mond még valamit, de közben négyszáz torokból tör ki a röhögés, és nem tudok szájról olvasni. Otthagyom a tálcát, és az ajtó felé rohanok. Olyan gyorsan viharzok ki az ebédlőből, hogy az edző rögtön beválogatna az iskolai csapatba, ha látna. De mégsem. Mr. Neck az ügyeletes tanár, neki pedig, úgy látszik, nincs szüksége olyan lányokra, akik tíz alatt futják a százat. Mr. Neck: Hát újra találkozunk. Én: Vajon érdekelné, hogy Haza kéne mennem, átöltözni vagy az, hogy Látta, mit csinált az a vadállat? Dehogy. Csöndben maradok. Mr. Neck: Hová, hová? Én: Jobb, semmit sem mondani. Kuss, szorítsd össze a szád. Mindaz az a szarság, amit a tévében hallani a kommunikációról, meg az érzelmek kifejezéséről, hazugság. Senki nem kíváncsi igazán arra, amit mondani akarsz. Mr. Neck bejegyez valamit a jegyzetfüzetébe. Már akkor gond volt veled, amikor először találkoztunk. Huszonnégy éve tanítok itt, a tekintetéből megmondom, hogy valaki mit forgat a fejében. Ez az utolsó figyelmeztetés. Épp most figyelmeztettek késésért is. SZENTÉLY A művészetóra úgy követi az ebédidőt, ahogy álom a rémálmot. A terem az épület távoli végében van, és széles, délre néző ablakai vannak. Syracuse-ban nem sokat süt a nap, ezért a műtermet úgy tervezték, hogy minden fényt beengedjen, amit csak lehet. Egy kicsit rendetlen minden, de amolyan tiszta-módon. A padló száraz festékfoltokkal van tele, a fal megkínzott tinédzserek rajzaival és kövér kiskutyákkal; a polcokon agyagedények sorakoznak. A rádión a kedvenc csatornám szól. Mr. Freeman ronda. Nagy szöcsketeste van, olyan, mint egy gólyalábon járó cirkuszi mutatványos. Az orra, mintha egy hitelkártyát süllyesztettek volna a szemei közé. De legalább mosolyog, amikor belépünk. Egy forgó edény fölé görnyed, kezein vörös agyag. Üdvözlet az egyetlen órán, ami túlélésre tanít majd benneteket, azt mondja. Isten hozott a művészetórán! Egy olyan padba ülök, ami közel esik az asztalához. Ivy is itt van. Az ajtó mellett ül. Rábámulok, hátha felém néz. Ez a moziban néha működni szokott: az emberek gyakran

megérzik, hogy nézik őket, és akkor már csak oldalra kell fordulniuk, és mondani valamit. De vagy Ivynak van erős védőpajzsa, vagy az én lézertekintetem gyenge. Nem néz rám. Jó lenne, ha vele ülhetnék. Jól rajzol. Mr. Freeman leállítja a fazekaskorongot, és megragad egy darab krétát anélkül, hogy kezet mosna. LÉLEK, ezt írja a táblára. Az agyag úgy követi a betűket, mint az odaszáradt vér. Itt találhatjátok meg a lelketeket, ha meritek. Itt felfedezhetitek magatokban azt, amit eddig nem mertetek megpillantani. Azzal ne gyertek hozzám, hogy mutassam meg, hogyan kell arcot rajzolni. De arra megkérhettek, segítsek meglátni a szelet. Hátrasandítok. A szemöldöktelegráfok sebesen villognak. Furcsa ez a pasas. Látnia kell, tudnia kell, mit gondolunk róla. Tovább beszél. Azt mondja, úgy fogunk érettségizni, hogy tudunk majd olvasni, meg írni, hisz vagy egymillió órát töltünk azzal, hogy megtanuljunk írni, meg olvasni. (Ezzel azért vitatkoznék.) Mr. Freeman: Miért nem fordítjuk ezt az időt a művészetekre: festésre, szobrászatra, szénrajzra, pasztellra, olajra? A szavak és a számok fontosabbak lennének, mint a képek? Ki határozta ezt el? Képes arra az algebra, hogy könnyekre fakasszon benneteket? (Kezek emelkednek a levegőbe. Mintha választ várna.) Ha most nem tanultok művészeteket, sosem tanultok meg lélegezni!!! És így tovább. Ahhoz képest, hogy kétségbe vonja a szavak értékét, meglehetősen sokat használ belőlük. Egy kicsit elkalandozom, csak akkor térek vissza, amikor fölemel egy földgömböt, amiből az északi félteke fele hiányzik. Meg tudja mondani valaki, hogy mi ez?, azt kérdezi. Földgömb?, kockáztatja meg hátul egy hang. Mr. Freeman a plafonra néz. Egy értékes szobor volt, amit valaki leejtett, és csak úgy érettségizhetett, ha a saját pénzéből kifizeti?, kérdezi egy másik. Mr. Freeman felsóhajt. Semmi képzelőerőtök. Hány évesek vagytok? Tizenhárom? Tizennégy? És hagytátok, hogy máris kiöljenek belőletek minden kreativitást! Ez egy régi földgömb, hagytam, hogy a lányaim focizzanak vele a műtermemben, amikor odakint esett. Egy nap Jenny rálépett Texasra, és az Egyesült Államok beesett a tengerbe. És voilá! itt egy ötlet. Ez a törött gömb erőteljes víziók kifejezésére alkalmas. Festhetünk például egy képet, amin emberek menekülnek a lyukból, amíg egy nyálas pofájú kutya Alaszkát rágja. A lehetőségek megszámlálhatatlanok. És ti megérdemlitek, hogy ezt megtapasztaljátok. Hm? Mindannyian vegyetek ki egy cédulát a földgömbből. Körbesétál a sorok közt, hogy lenyúlhassunk a föld középpontjába a piros cetlikért. Minden papíron egy szót találtok, egy tárgy nevét. Remélem, szeretni fogjátok. Az év további részét azzal töltitek majd, hogy ezt a tárgyat a művészet részévé tegyétek. Szoborba öntitek. Lerajzoljátok, megcsináljátok papírmaséból, kifaragjátok. Ha az informatikatanár szóba áll velem az idén, használhatjátok a géptermet is, komputeres dizájn céljából. De egy biztos: év végére ki kell találjátok, hogyan fog ez a tárgy mondani valamit, hogyan fog érzelmet kifejezni, hogy fog beszélni mindenkihez, aki ránéz. Néhányan felnyögnek. Én izgatott leszek. Tényleg ez lesz a feladatunk? Ez túl jól hangzik. Megáll az asztalom mellett. Ledugom a kezem, és kihorgászom a papíromat. Fa. Fa? Ez túl könnyű. Már másodikban megtanultam, hogy kell fát rajzolni. Benyúlok egy másik papírért, de Mr. Freeman megrázza a fejét. Nem-nem, mondja. A sorsod eldőlt, nem változtathatod meg. Kihúz egy vödör agyagot a fazekaskorong alól, ökölnyi labdákat szakít belőle, és mindegyikünknek hajít egyet. Felhangosítja a rádiót, és felnevet. Isten hozott mindenkit a nagy utazáson! SPANYOL

A spanyoltanárom egész évben nem kíván angolul megszólalni. Ez egyszerre ámulatba ejtő és praktikus: így sokkal könnyebb lesz nem figyelni rá. Széles gesztusokkal és színjátékkal kommunikál. Elmond egy mondatot spanyolul, majd a kézfejét a homlokához szorítja. Láza van!, kiált valaki. Megrázza a fejét, és megismétli a mozdulatot. Szédül! Nem. Kimegy a folyosóra, majd beviharzik az ajtón, látszik rajta, hogy zaklatott. Felénk fordul, úgy tesz, mintha meglepődne, és azután csinálja ezt a homlok dolgot. Eltévedt! Haragszik! Rossz iskolába jött! Rossz országban van! Rossz bolygón! Még egy próbát tesz, ezúttal úgy vágja homlokon magát, hogy kissé megtántorodik. A homloka már olyan piros, mint a rúzs a száján. Újabb találgatások. El se hiszi, mennyien vagyunk! Elfelejtett spanyolul! Migrénje van! Migrénje lesz, ha nem találjuk ki! Kínjában felírja a mondatot spanyolul a táblára: Me sorprende que estoy tan cansada hoy. Senki sem tudja, mit jelent. Nem tudunk spanyolul, ezért ülünk itt. Végül aztán valamelyik Einstein elővesz egy spanyol-angol szótárt. Az óra fennmaradó részét azzal töltjük, hogy szavanként lefordítjuk a mondatot. Mire megszólal a csengő, addig jutunk, hogy Kifújni a napot meglepetésre. HÁZI FELADATOK Nukleáris katasztrófa nélkül sikerül túlélnem az első két hetet. Heather (Ohióból) hajlandó velem ebédelni, és felhív az angol házi feladatok ügyében. Órákat képes beszélni. Csak a fülemhez kell támasztanom a kagylót, és időnként ühümözni. Rachel és a többiek, akiket kilenc éve ismerek, továbbra sem vesznek rólam tudomást, bár gyakran nekem ütköznek a folyosón. Párszor, nyilván véletlenül, a könyveimet is kitépték a kezemből, és a földre dobták. Megpróbálok nem nagyon foglalkozni a dologgal. Majd csak vége lesz ennek is. Kezdetben anyu szorgalmasan főzött, mindig volt kaja a hűtőben. De sejtettem, hogy ennek vége lesz egyszer. Amikor hazaérek, a következő cetlit találom: Pizza. 555-4892. A papírhoz egy húszdolláros van hozzácsíptetve. Ez egy nagyon jól működő családi kommunikációs csatorna. Cetliken érintkezünk. Írok, amikor szükségem van valami iskolai cuccra, vagy ha szeretném, hogy kivigyenek a plázába. Ők megírják, mikor érnek haza, meg, hogy mit olvasszak ki. Mi másról kéne beszélni? Anyunak már megint létszám gondjai vannak. Anyám a belvárosi Effert's ruhaáruház vezetője. A főnöke felajánlott neki egy boltot a plázában, de nem akarta. Szerintem szereti látni a reakciókat, amikor azt mondja, a belvárosban dolgozik. És nem fél?, kérdezik az emberek. Én semmi pénzért nem dolgoznék ott. Anyu szeret olyasmit csinálni, amitől mások félnek. Foglalkozhatna mérges kígyókkal is. A belvárosba viszont nehéz megfelelő embert találni. A mindennapos bolti lopások, az ajtóba vizelő csavargók, a fegyveres rablások eltántoríthatják a munkakeresőket. Még csak szeptember van, de anyám már a karácsonyi dekoráción gondolkodik. Műanyag hópelyhekkel és piros mikulásokkal van tele a feje. Ha nem sikerül elég alkalmazottat találnia szeptemberben, benne lesz a slamasztikában, amikor beütnek az ünnepek. 3:10-kor rendelem meg az ebédem, s a fehér kanapén fogyasztom el. Nem tudom, melyik szülőmnek hagyott ki az agya, amikor ezt a kanapét megvették. Úgy kell enni rajta, hogy az ember a párnák kajás felét fordítja fölfelé. Két megjelenése van: a Melinda pepperónit és gombát burkol és a Dehogy, asszonyom, nálunk soha senki nem eszik a nappaliban. Kajálok és tévézek, amíg csak meg nem hallom apu dzsipjét a garázsbejárónál. Hop, hop, hop fordulnak a párnák a szebbik felükre. Fölviharzok. Mire apu elfordítja a kulcsot a zárban, már minden úgy néz ki, ahogy látni szereti, és én sem vagyok a színen.

A szobám nem az enyém. Egy lenyomat arról a valakiről, aki ötödikes koromban voltam. Volt egy hülye korszakom, amikor meg voltam győződve róla, hogy mindent virágoknak kell borítaniuk, és hogy a rózsaszín, menő. Rachel hibája. Ő könyörögte ki az anyjánál, hogy kidekorálhassa a szobáját, így aztán végül mindegyikünk szobája megújult. Nicole ugyan nem volt hajlandó az éjjeliszekrényére ragasztani ezt az idióta szegélyt, Ivy pedig alaposan túlszárnyalt mindannyiunkat, ahogy mindig. Jessica sivatagos-bocis témát választott. Az én szobám valahol középen volt: mindenkitől loptam egy kicsit. Ami egyéni volt, az a gyerekkori nyúlgyűjteményem és a baldachinos ágy. Felmerült bennem, hogy le kéne szedni a tapétát, de akkor anyu rögtön beleszólna, apu elkezdené méregetni a falakat, és jól összevesznének a színeken. Egyébként én sem tudom még, milyen legyen. A házi feladat szóba sem jöhet. Az ágyam veszélyesen álmosító sugárzást bocsát ki. Nem tehetek róla. A bolyhos párna és a meleg paplan erősebb nálam. Nincs más választásom, mint ágyba bújni. Hallom, hogy apu bekapcsolja a tévét. Jégkockákat dobál a vastagfenekű pohárba, és rátolt valami piát. Kinyitja a mikró ajtaját gondolom, pizzát melegít, becsapja, beprogramozza az időt. Fölkapcsolom a rádiót, hogy tudja, itthon vagyok. Nem fogok igazán aludni, ez csak amolyan pihenés útközben. A szememet sem csukom le, csak fekszem a takaró alatt, és lélegzem. Apu fölhangosítja a tévét. Öt halott a lakástűzben! Megerőszakoltak egy fiatal nőt! Tinédzsereket gyanúsítanak a benzinkút-rablással! Egy sebet rágok az alsó ajkamon. Apu csatornáról csatornára ugrál, ugyanazt nézi mindegyiken. Figyelem magam a szemközti falon lévő tükörben. Uh. A hajamat teljesen takarja a paplan. Az arcomat mustrálom. Tehetnék egy arcot a fámra. Két beesett szem a szemöldökök fekete foltjai alatt. Malacszerű orrlyukak, szétrágott száj. Nem éppen erdei nimfaszerű. Nem bírom abbahagyni a szájrágást. Úgy látszik, a szám valaki másé, valakié, akit nem ismerek. Fölkelek, és leakasztom a tükröt a falról. Beállítom a gardróbba, arccal a falnak. RETTENTHETETLEN VEZÉRÜNK A vécében bujkálok, várom, hogy tiszta legyen a levegő. Kilesek az ajtón. Urunk, Igazgatónk, egy újabb tévelygőt vesz észre a folyosón. Urunk, Igazgatónk: Hol az igazolás a késésről? Megtévedt Diák: Épp most megyek érte. UI: Csakhogy anélkül, nem tartózkodhat a folyosón csöngetés után. MD.: Jaj, tudom, jaj. Épp azért rohanok, hogy megkapjam. Urunk, Igazgatónk habozik, Duffy kacsa szokott így nézni, amikor a csótányok átverik. UI: Akkor gyerünk, szerezze meg azt az igazolást. A Megtévedt Diák elpályázik, még mosolyogva vissza is integet. Urunk, Igazgatónk az ellenkező irányba indul, fejben újrajátssza a beszélgetést, gondolom, megpróbál rájönni, hol csúszhatott be a hiba. TESTNEVELÉS A tornaórákat be kéne tiltani. Megalázóak.

Az én tornaszekrényem van a legközelebb az ajtóhoz, ami annyit jelent, hogy a zuhanyozóban kell öltözködnöm. Heathernek (Ohióból) mellettem van a szekrénye. Ő a rendes ruhái alatt viseli a tornaruhát. Óra után ugyan leveszi a sortot, de egy trikót mindig magán hagy. Vajon Ohióban mindnek kötelező trikót hordania? A tornán az egyetlen lány, aki ismerek, Nicole. A régi klánunkban sem voltunk igazán jóban. Iskolakezdéskor egyszer majdnem hozzám szólt, de aztán inkább a földre bámult, majd újrakötötte a Nike-ját. Teljes magasságú szekrénye van, egy diszkrét, jó illatú beugróban, mivel tagja a labdarúgócsapatnak. Egyáltalán nem zavarja, hogy mások előtt kell átöltöznie. Még melltartót is cserél, van külön sportmelltartója. Sosem pirul el, el sem fordul, csak simán ruhát vált. Ez biztos olyan Bakás dolog. Aki kemény és erős, azt egyáltalán nem érdekli, ha mások megjegyzéseket tesznek a cicijére vagy a hátsófelére. Késő szeptember van, gyephokizunk. A gyephoki mocskos sport, kizárólag borús, hideg, esős napokon játsszák. Hogy ezt ki találta ki? Nicole utolérhetetlen a gyephokiban. Végigrobog a pályán, nyomában olyan sárhullámmal, ami bárkit ledönt a lábáról. Valamit csinál a csuklójával, aztán gól. Elmosolyodik, majd könnyedén visszakocog a kezdőkörbe. De Nicole mindenben jó, amiben síp, meg labda van. Kosárlabdában, softball-ban, lacrosse-ban, amerikai és európai fociban, rögbiben. Bármiben. Még a srácok is figyelik, hogy tanuljanak tőle. Na nem mintha bántana, hogy ennyire jó. Nyáron valami Baka-táborban letört a fogából egy darab. De ő még ettől is csak jobban néz ki. A tornatanárok külön helyet tartanak fenn a szívükben Nicole-nak. Ő a jövő nagy ígérete. Ránéznek és megnyert állami bajnokságokat látnak. Fizetésemelést. Nicole egyszer harmincöt gólt lőtt a mi csapatunk ellen, mire a tornatanár inkább megtette bírónak. Így nem csak, hogy kikaptunk, de négy lánynak kellett az orvosiba mennie, hogy ellássák a sérüléseiket. Nicole ugyanis nem ismeri a szabálytalanság fogalmát. A harcolj halálig, vagy nyomorodásig iskola híve. Ha ez a csaj nem olyan lenne, amilyen, sokkal könnyebb lenne ezt az egészet elviselni. Ezt a mocskos szekrényt, Heathert, aki körbeszálldos, mint valami éjjeli lepke, a hideg reggeleket a sárban, amikor Nicole-t, ezt az amazont figyelem, meg hallgatom, hogyan dicsérik agyba-főbe mindezt könnyedén elviselném, és továbblépnék. De Nicole annyira rendes. Még Heatherrel (Ohióból) is beszélgetett. Elmondta neki, hol vegyen fogvédőt, hogy a fogszabályzója ne tépje föl az ajkait, ha szájba találja egy labda. Heather most sportmelltartót akar. Ha Nicole valami ellenszenves kis kurva lenne, sokkal könnyebb lenne utálni. BARÁTNŐK Rachellel találkozom a mosdóban. Pontosabban Rachelle-lel találkozom a mosdóban. Megváltoztatta a nevét. Rachelle az európai származását hangsúlyozza azzal is, hogy folyton a cserediákokkal lóg. Csak öt hete járunk suliba, de már folyékonyan káromkodik franciául. Csíkos, fekete harisnyát visel, és nem borotválja a hónalját. Csak integet valakinek, és rögtön a csimpánzok jutnak az ember eszébe. El se hiszem, hogy ő volt a legjobb barátom. A jobboldali kontaktlencsémet próbálom visszarakni a helyére. Ő szemfestéket dörzsöl a szeme alá, hogy kellőképp kiéltnek és fáradtnak nézzen ki. Ki akarok rohanni, mielőtt még egyszer gyilkosul rám néz, de a folyosón az angoltanárom, Hajas asszony járőrözik, és én elfelejtettem részt venni az óráján. Én: Hello. Rachelle: Mmm. És most? Megpróbálok teljesen nyugodt maradni, mintha mi sem történt volna. Én: Hogy s mint? Megpróbálom eltalálni a szemem. Remek. Rachelle: Mhüm. Egy kis festéket ken a szemébe, kidörgöli, festékcsíkot húz végig az arcán.

Jó, nem akarok nyugodt maradni. Meg akarom szorítani a nyakát, és rázni, az arcába üvölteni, hogy ne kezeljen úgy, mint egy férget. Még csak nem is kíváncsi az igazságra milyen barát ez? A lencse félig becsúszik a szemhéjam alá. Én: Áúú! Rachelle: (Horkant egyet. Hátrább lép, jobbra-balra forgatja a fejét, megcsodálja a libaszarszerű fekete trutyit, amit magára kent.) fas mai. mondja franciául. Egy cigarettacukorkát tesz az ajkai közé. Rachelle nagyon szeretne dohányozni, de asztmája van. De most ezzel az új dologgal állt elő, amiről a kilencedikesek még csak nem is hallottak. Cigarettacukorka. A cserediákok imádják. Az lesz a következő, hogy presszókávét fog inni és olyan könyveket olvas majd, amikben nincsenek képek. Öblítés hallatszik, az egyik vécéből egy cserediák jön ki. Úgy néz ki, mint egy szupermodell, azt hiszem, Gretának vagy Ingridnek hívják. Csak az amerikai tinédzserek ilyen bénák? Mond valamit külföldiül, Rachelle nevet. Ja. Mintha értené. Rachelle egy cukorcigi-füstkarikát fúj az arcomba. Ejtve vagyok, mint forró süti a hideg konyhakőre. Rachelle és Greta/Ingrid kivonulnak a mosdóból. Egyikük csizmájára sem ragadt vécépapírcsík. Nincs igazság! Új barátra van szükségem. Egy új, ideiglenes barátra van szükségem. Nem igazi, közeli barátra, semmi ruhacsere, meg egymásnál alvás. Csak egy álbarátra, aki kéznél van, ha kell. Egy pótbarátra. Hogy ne érezzem magam ilyen hülyén. És ne nézzek ki ilyen hülyén. Naplóm mai fejezetének címe: A cserediákok tönkreteszik az országot. HEATHER Amíg buszozunk hazafelé, Heather klubokba próbál beszervezni. Van egy terve. Azt mondja, lépjünk be öt klubba, hogy a hét minden hétköznapjára jusson egy. A dolog lényege, hogy olyan klubokat találjunk, ahol a Megfelelő Emberek vannak. A Latin Klub szóba sem jöhet, ahogy a Teke Klub sem. Heather történetesen imád tekézni, a régi iskolájában ez menő dolognak számított, de megnézte a mi tekepályánkat, és biztos benne, hogy oda Megfelelő Ember nem teszi be a lábát. Amikor Heatherékhez érünk, az anyja már az ajtóban vár bennünket. Tudni akar mindent, ami az iskolában történt, azt, hogy mióta lakom a városban, és mintegy mellékesen a szüleimről is kérdez ezt-azt, nyilván, hogy megtudja, megfelelek-e azoknak a követelményeknek, amiket a lánya barátnőjével szemben támaszt. Nem érdekes. Jólesik, hogy érdeklődik. Nem mehetünk be Heather szobájába, mert a berendezők még nem végeztek vele. Ezért a pincébe vonulunk vissza, narancsos pattogatott kukoricával és ásványvízzel fölfegyverkezve. A berendezők ezzel készültek el elsőként. Nemigen látszik rajta, hogy pince. Szebb szőnyegek borítják, mint a mi nappalinkat. Egy óriási tévé áll a sarokban, biliárdasztal, fekve-nyomópad. Még csak pinceszaga sincs. Heather fölugrik a szobabiciklire, és visszatér a tervek szövögetéséhez. Ugyan nem sikerült még teljesen feltérképeznie a Merryweather társadalmi életét, de úgy véli, kezdésnek a Nemzetközi Klub és az Énekkar megteszi. Megpróbálhatnánk bekerülni a musicalbe. Bekapcsolom a tévét, a popcornját majszolom. Heather: Mit csináljunk? Kihez csatlakozzunk? Esetleg korrepetálhatnánk az általánosban. Belehúz a tekerésbe. Mi van a régi barátaiddal? Nicole-t ismered, nem? Mondjuk, ő sportol. Én nem bírnám. Könnyen kifulladok. Neked mihez van kedved?

Én: Semmihez. A klubok marhaságok. Kérsz popcornt? Vált a szobabiciklin, és beletapos. Olyan hangosan kerreg a szerkezet, hogy alig hallom a tévét. Heather megfenyeget az ujjával. A passzivitás általános hiba a kilencedikeseknél. Én nem akarok elmagányosodni. Részt akarok venni az iskola életében. Az összes népszerű ember ezt csinálja. Abbahagyja a biciklizést, és megtörli a homlokát egy törülközővel, ami a gép oldalán lóg. Piheg egy percet, aztán leugrik. Száz kalória. Kipróbálod? Vállat vonok és odatartom neki a pattogatott kukoricás tálat. Átnyúl mögöttem, és elvesz egy tollat a dohányzóasztalról, aminek bíborszín, merryweatheres szőrgolyócska van a kupakján. Terveket kell készítenünk, jelenti ki ünnepélyesen. Négy téglalapot rajzol, mindegyik negyedévnek egyet, majd mindegyikbe beleírja, hogy CÉLOK. Semmire sem jutunk, ha nem vagyunk tisztában a céljainkkal. Ezt mondja mindenki, és igaz is. Kinyitja az ásványvizét. Neked mik a céljaid, Mel? Régebben olyan voltam, mint Heather. Ennyit változtam volna két hónap alatt? Heather boldog, lelkes, fitt. Van egy kedves anyukája, meg egy szuper tévéje. De olyan, mint egy kutya, aki folyton az öledbe ugrik. Állandóan mellettem jön a folyosón, és ezer mérföld per órával csacsog. Az a célom, hogy hazamenjek aludni. KÖLCSÖNZÉS Tegnap Hajas asszony kivonszolt a tanulószobából, és arra kényszerített, hogy az ő szobájában csináljam meg a hiányzó házi feladatomat. (Ciccegett, a fejét csóválta, és valami találkozót emlegetett a szüleimmel ) Egyébként senki nem vette a fáradságot, hogy közölje velem, hogy a tanulószoba ma a könyvtárban lesz. Mire megtalálom, az órának már majdnem vége. Végem. Megpróbálom elmagyarázni a könyvtárosnak, de csak habogok, és minden rosszul sül el. Könyvtáros: Nyugi, nyugi, minden rendben. Nem kell kiborulni. Melinda Sordino, ugye? Semmi baj. Igazollak jelenlevőként. A dolog a következőképp működik: ha legközelebb tudod, hogy késni fogsz, csak egy késési igazolást kell kérned a tanárodtól. Érted? Nem kell megijedni. Fog egy zöld tömböt, és megírja a szabaduló kártyámat. Mosolygok, megpróbálok elrebegni egy Köszönöm -öt, de nem jön ki hang a torkomon. Minden bizonnyal azt hiszi, megilletődtem, amiért nem veszekedett velem. Közel jár. Szunyókálásra már nincs elég idő, úgyhogy inkább belenézek egy csomó könyvbe, hogy a könyvtáros örüljön. Akár bele is olvashatnék valamelyikbe. A zseniális ötlet, ekkor még nem pattan ki. Az, akkor születik, amikor az ebédlőben Mr. Neck állja az utam, bizonyára azért, hogy Az irokézek húsz erdei túlélési módszere esszémet követelje. Úgy teszek, mintha nem venném észre. Keresztülverekszem magam a sorban állókon, megkerülök az ajtóban egy csókolózó párt. Mr. Neck megáll, hogy szétválassza őket. A fölsősök épületszárnya felé veszem az utam. Idegen területen vagyok, ahová Zöldfülű még nem tette be a lábát. Nincs időm a rám szegeződő tekintetekkel foglalkozni. Hallom Mr. Neck hangját a hátam mögött. Befordulok egy sarkon, föltépek egy ajtót és belépek a sötétbe. Tartom a kilincset. Mr. Neck nem próbál benyitni. Hallom a lépteit a folyosón. Végigtapogatom az ajtó melletti falat, amíg végül megtalálom a villanykapcsolót. Nem osztályteremre akadtam, hanem a karbantartók egy régi raktárhelyiségére. Savanyú szivacsszag van.

A hátsó fal be van polcozva, a polcokon poros tankönyvek és pár üveg hipó. A felmosófák és söprűk erdeje mögül egy foltos fotel és egy régi iskolai pad kandikál ki. A pókhálóba gabalyodott, döglött csótányokkal teli mosogató fölött törött tükör lóg. A csapok rozsdásak, nem működnek. Jó ideje nem tette be karbantartó ide a lábát. Van egy új műhelyük és egy raktáruk a rámpáknál. A lányok jó messzire elkerülik a helyet a stírölés és a füttyögés miatt. Ez a helyiség viszont elhagyott nincs célja, nincs neve. Ezt a mázlit! Pontosan ilyen helyre van szükségem. Ellopok egy tömbnyi késési igazolást Hajas asszony asztaláról. Sokkal, de sokkal jobban érzem magam. AZ ÖRDÖGÖK MUNKÁBAN Nem a szurkolási láz mozgat, amikor úgy döntök, lógok algebráról: itt az idő, hogy kitakarítsam a raktáramat. Hoztam pár szivacsot otthonról. Nem jó mocsokban lenni. Azon kívül, be akarok csempészni egy pokrócot, meg ezt-azt. Az a tervem, hogy az aula felé sodródom a tömeggel, aztán egy alkalmas pillanatban bevágódom a mosdóba. Ott aztán megvárom, amíg tiszta nem lesz a levegő. A tanároktól ezt egészen nyugodtan meg is tehetném, de megfeledkeztem Heatherről. Amikor a kiszemelt mosdó már látótávolságba kerül, Heather a nevemet kiáltja, hozzám rohan, és megragadja a karomat. Merryweatheres büszkeség feszíti, lelkes, izgatott, ki van pirulva. Sőt, elvárja, hogy én is olyan boldog és izgatott legyek, mint ő. Továbbmasírozunk a soron lévő agymosás felé, közben be nem áll a szája. Heather: Jaj, olyan izgatott vagyok! Külön pompont csináltam. Nézd! Marha jól fog kinézni a hullámzás alatt. Szerintem a Zöldfülűekben van a legtöbb közösségi szellem, nem gondolod? Mindig el akartam menni szurkolni. El tudod képzelni, mekkora érzés lehet a focicsapatban játszani úgy, hogy közben az egész iskola neked drukkol? Döbbenetes lehet. Gondolod, győznek este? Győznek, győzni fognak! Eddig nem volt könnyű dolguk, de most menni fog nekik, ugye, Mel? A lelkesedése idegesít, de a gúny egyáltalán nem fogna rajta. Végül is nem fogok belehalni, ha elmegyek a mérkőzésre. Legalább van valaki, aki mellett ülhetek; ez is egy lépés a társadalmi elfogadottság létráján. Mennyire lehet kibírhatatlan egy ilyen meccs? A kapuknál akarok megállni, de Heather a tribün Zöldfülűeknek fenntartott része felé vonszol. Ezeket ismerem, mondja. Együtt dolgozom velük az újságon. Az újságon? Van újságunk? Bemutat egy maréknyi sápadt, pattanásos arcnak. Némelyikükre mintha halványan emlékeznék, a többiek nyilván máshova jártak általánosba. Megpróbálok mosolyogni és nem harapdálni az ajkamat. Kis lépés. Heather ragyog, a kezembe ad egy pompont. Egy hangyányit föllélegzek. A mögöttem álló lány a vállamra üt, kezén feketék a körmök. Hallotta, amikor Heather bemutat. Sordino?, kérdezi. Te vagy Melinda Sordino? Megfordulok. A lány fekete lufit fúj, majd visszaszívja a szájába. Bólintok. Heather épp valami másodévesnek integet a csarnok másik felén. A lány keményen megbök. Nem te vagy az, aki augusztusban, Kyle Rodgers partiján kihívta a zsarukat? Valami jeges fuvallat szalad végig a lelátón. Arcok fordulnak felém, megannyi paparazzi. Nem érzem a végtagjaim. Megrázom a fejem. Bekapcsolódik egy másik lány is. A bátyámat letartóztatták a bulin. Kirúgták miatta. Miattad. Seggfej. A válaszok a fejemben nem hallhatók. A lány sem hallhatja. A torkom nem ad ki hangot, mintha csak két, fekete körmös kéz szorítaná a gégémet. Sokat küzdöttem, hogy minden percét elfelejtsem annak a hülye partinak, és most ellenséges tömeg vesz körbe, gyűlölnek

azért, amit meg kellett tennem. Nem mondhatom el nekik, mi történt valójában. Még én is félek szembenézni vele. Valami állati zajt hallok belül, a gyomromban. Heather odafordul, hogy megütögesse a pomponomat, de visszahúzza a kezét. Egy másodpercig úgy tűnik, meg akar védeni. De nem. Nem fog. Az ütközne a tervével. Behunyom a szemem. Lélegezz, lélegezz! Ne mondj semmit, csak lélegezz! A vezérszurkolók cigánykerekezve érkeznek a terembe. A közönség megmozdul a lelátón, visszaordít nekik. Az arcomat a kezembe temetem, és sikítani kezdek. Nem tűnik föl. Mindenki átszellemült. A zenekar belekezd valamibe, a vezérszurkolók ugrálnak. A Kék Ördögök sztárja külön ovációt érdemel azzal, hogy az igazgatónak szaltózik. Urunk, Igazgatónk mosolyog és integet. Hat hét telt el a suliból, és még mindig tud mosolyogni. Végre beözönlenek a mi Ördögeink. Ugyanazok a srácok, akik általánosban még súlyos büntetéseket kaptak azért, mert hülyére verték egymást, most jutalmat kapnak ugyanezért. Ezt futballnak hívják. Az edző bemutatja a csapatot. Nem értem egy szavát sem. Olyan közel tartja a mikrofont a szájához, hogy csak a köpködését és a lihegését hallani. A mögöttem ülő lány a hátamba fúrja a térdét. Olyan hegyes, mint a körme. Előredőlök, és érdeklődve figyelem a csapatot. Az a lány is előrehajol, akinek letartóztatták a bátyját. Heather, pomponjainak ritmusára rángatja a hajamat. Majdnem rámászok az előttem ülő srác hátára. Megfordul, rondán néz rám. Az edző végül visszaadja a nyálas mikrofont az igazgatónak, aki bemutat minket a saját vezérszurkolóinknak. Azok tökéletes szinkronban mozogni kezdenek, a tömeg majd megőrül. A vezérszurkolóink sokkal több pontot szereznek, mint a futballcsapatunk. VEZÉRSZURKOLÓK Tizenketten vannak: Jennie, Jen, Jenna, Ashley, Aubrey, Amber, Colleen, Kaidin, Marcié, Donner, Blitzen és Raven. Raven a kapitány. A szőkék szőkéje. A szüleim nem neveltek vallásosnak. A Merryweather vezérszurkolói is valószínűleg csak azért döbbentenek meg, mert kihagytam a hittanoktatást. Ha jártam volna, nem csodálkoznék azon, hogy szombaton lefekszenek a futballcsapattal, de hétfőn már, mint a szüzesség istennői születnek újjá. Mintha egyszerre két valóságban léteznének. Az egyik világban csodálatosak, csillog a foguk, divatosan öltözködnek, sportkocsit kapnak a tizenhatodik szülinapjukra. A tanárok mosolyognak rájuk, és az égbe osztályozzák őket. Mindenki keresztnevét ismerik. Ők a Trójaiak pardon, a Kék Ördögök büszkeségei. A másik világban olyan partikat szerveznek, amin főiskolásokat szedhetnek össze. Istenítik az Eau de Jocque illatát. Tengerparti házakat vesznek ki Cancunban a tavaszi szünet alatt, majd még a sulibál előtt csoportos abortuszt hajtatnak végre. Annyira szuperek! Mosolyognak a srácokra, fölizgatják őket, de méltán remélhetjük, hogy azért nem hagyják ennyiben a dolgot. Ők a példaképeink a lányok, akiknek minden sikerül! Fogadok, soha nem dadogott egyikük sem, sosem csesztek el semmit, sosem volt olyan érzésük, hogy az agyuk ragacsos vattacukor. Ajkuk szépen körülrajzolva, fényesre polírozva, vörösen ragyog. Mire a meccsnek vége lett, három sorral lejjebb lökdöstek. Ha egyszer saját klánom lesz, mi leszünk az Anti-Vezérszurkolók. No, nem a tribünön ülünk majd, hanem alatta, onnan csodáljuk majd őket, s követünk el ellenük orvtámadásokat.

IHLET ÉS IZZADSÁG Egy álló hete, a meccs óta, olyan fákat festek vízfestékkel, melyekbe villám csapott, s alig élnek már. Mr. Freeman egy szóval sem minősíti őket. Csak felhúzza a szemöldökét. Az egyik kép annyira sötét, hogy alig látni a fát. Küszködünk mindannyian. Ivy a bohócokat húzta. Elmondja Mr. Freemannek, hogy utálja őket, mert egy bohóc kislánykorában annyira ráijesztett, hogy kezelésre kellett járnia. Mr. Freeman azt mondja, a félelem kitűnő kiindulópont. Egy másik lány amiatt nyafog, hogy az agy túl durva téma. Cicát vagy szivárványt szeretne inkább. Mr. Freeman felemeli a kezét. Elég! Nézzetek a könyvespolcokra! Lelkesen odafordulunk. Könyvek. Dehát ez művészetóra. Minek ide könyv? Ha nem megy, fordítsatok egy kis időt a mesterekre. Kihúzgál egy fél tucat könyvet. Kahlo, Monet, O'Keeffe. Pollock, Picasso, Dali. Sosem panaszkodtak a téma miatt, mindig mindennek a mélyére ástak. No persze, nem kényszerítette őket az iskolavezetés, hogy hátrakötött kézzel fessenek; olyan patrónusaik voltak, akik megértették, hogy minden, a papír is, a festék is pénzbe kerül Felmordulunk. Az iskolavezetés a vesszőparipája. A vezetés az idén szigorított a költségvetésen; azt mondták neki, gazdálkodjon a tavalyról megmaradt anyagokkal. Semmi festék, semmi papír. Az óra fennmaradó részében kétségkívül szónokolni fog. Negyvenhárom perc. A terem meleg, napfényes, festékszaggal teli. Hárman elaludtak, de rendesen, csukott szem, horkolás, meg minden. Én fennmaradok. Kitépek egy lapot a füzetemből, felskiccelek egy fát, egy olyan másodikos szintűt. Reménytelen. Összegyűröm a lapot, és kitépek egy másikat. Ennyire nehéz feladat lenne egy fát rajzolni? Két függőleges vonal, a törzs. Pár vastag ág, egy csomó vékony, és sok-sok levél, ami elfedi a hibákat. Húzok egy vízszintes vonalat a horizontnak, és még egy margarétát is rajzolok a fa mellé. Nem hinném, hogy Mr. Freeman sok emóciót találna benne. Én sem találok. Az elején úgy tűnt, Mr. Freeman remek fickó. De nagyon úgy néz ki, hogy ki akar csinálni minket ezzel az átkozott feladattal, anélkül, hogy segítene. SZÍNJÁTÉK Kolumbusz-napon iskolaszünet van. Heatherékhez megyek. Eredetileg szunyálni akartam, de Heather annyira, annyira, annyira akarta, hogy átmenjek. Amúgy sincs semmi a tévében. Heather anyukája nagyon izgatott lesz, amikor meglát. Két csupor, forró csokoládét készít nekünk, és megpróbálja Heathert rávenni, hogy hívja át aludni a fél iskolát. Mellie talán elhozhatná néhány barátnőjét is. Hogyne. Nem említem neki, hogy Rachelle esetleg összekeni az új szőnyeget a véremmel. Mosolygok, mint egy jó kislány. Heather anyukája az arcomba csíp. Egyre jobban megy a mosolygás, amikor elvárják. Heather szobája elkészült, megtekinthető. Hát, nem olyan, mint egy ötödikesé. Vagy egy kilencedikesé. Friss festés mindenütt, porszívó fésülte szőnyeg. Akár egy reklámban. A lila falakon művészi mintázatok. A könyves szekrénye üvegajtós. Van tévéje, telefonja; a házi feladata az íróasztalon, párhuzamosan az asztal szélével. A gardrób résnyire nyitva. A lábammal szélesebbre tárom. Az összes ruhája szépen föl van akasztva, típus szerint rendezve együtt a szoknyák, a nadrágok hajtókájuknál fölakasztva, a pulóverek műanyag fóliában fekszenek a polcokon. A szoba azt üvölti, hogy Heather! Én miért nem tudom ezt megcsinálni? Nem mintha azt szeretném, ha a szobám azt üvöltené, hogy Heather az kicsit

rémisztő lenne. Csak suttogja, hogy Melinda. A földön ülök, végignézem a cd-it. Heather a körmét festi az asztali jegyzettömbön, és locsog. Elhatározta, hogy jelentkezik a musicalbe. A Szárnyaló Zenészek klánjába nem könnyű bekerülni. Heathernek se tehetsége, se kapcsolata. Mondom is neki, hogy már az ezen való spekulálással is csak az idejét vesztegeti. Úgy véli, együtt kéne próbálkoznunk. Én meg úgy vélem, túl sok hajlakkot szívott. De az én feladatom csak az, hogy bólogassak, vagy a fejemet rázzam, és azt mondjam, Értem, amit mondasz, amikor nem értem; meg, hogy Ez annyira igazságtalan, amikor nem az. Nekem menne a musical. Jó színész vagyok. Van egy csomó mosolyom. A tanárokkal szemben a szemérmes, frufrun keresztül fölnézőst használom, vagy ha valamelyik kérdez, a kerekszeműt, gyors fejrázással. Ha a szüleim megkérdezik, mi volt az iskolában, fölhúzom a szemöldököm, és megrántom a vállam. Ha az emberek rám mutogatnak, vagy mögöttem suttognak, integetek pár képzelt barátnak, és hozzájuk sietek. Ha kirúgnak a gimnáziumból, komolyan mondom, pantomimes leszek. Heather azt kérdezi, miért gondolom, hogy nem vesznek be bennünket a musicalbe. Kortyolok a forró csokiból. Égeti a szájpadlásom. Én: Senkik vagyunk. Heather: Hogy mondhatsz ilyet? Mért ilyen itt a mentalitása mindenkinek? Nem értem. Ha játszani akarunk a musicalben, meg kéne engedjék. Ha nem tetszik a hangunk, akkor kaphatnánk valami néma szerepet, hogy legalább fent állhassunk a színpadon! Ez szemétség! Utálom ezt az iskolát. Lelöki a könyveket a földre, leüti velük a zöld körömlakkot is. A homokszín szőnyegre. Mért ilyen átkozottul nehéz itt barátokat szerezni? Van valami az ivóvízben? A régi sulimban szerepelhettem volna a musicalben, és csinálhattam volna az iskolaújságot, vagy bármi ilyesmit. Itt azt sem tudja senki, hogy létezem. Csak kóválygok a folyosón, nem tartozom senkihez, senki nem figyel rám. És te sem segítesz. Olyan negatív vagy! Sosem próbálsz meg semmit, csak unatkozol egész nap, mint akit egyáltalán nem érdekel, mit dumálnak a háta mögött. Az ágyára veti magát, és zokogásban tör ki. A hatalmas brühühűket rövid sikolyok szakítják meg, amikor a szőrmedvét püföli. Nem tudom, mit tegyek. Megpróbálom fölitatni a lakkot, de csak még nagyobb lesz a folt. Mint valami algásodás. Heather beletörli az orrát a medve skótmintás sáljába. Kisurranok a fürdőbe, s egy újabb doboz zsebkendővel, meg egy üveg körömlakk-lemosóval térek vissza. Heather: Ne haragudj, Mellie. Én nem hiszem el, amit rólad mesélnek. Ez csak ilyen menstruációs hiszti, ne is törődj vele. Te mindig nagyon rendes voltál velem. Te vagy az egyetlen, akiben bízhatok. Hangosan kifújja az orrát, megtörli a szemét az ingujjával. Olyan vagy, mint anyu. Ő mondja mindig: Semmi értelme a bőgésnek, túl kell lépni rajta. Tudom már, mit teszünk! Bedolgozzuk magunkat valamelyik menő csoportba. Megszerettetjük magunkat. Jövőre a Szárnyaló Zenészek könyörögni fognak, hogy szerepeljünk a musicalben. Valószínűleg ez a legszerencsétlenebb ötlet, amit valaha hallottam, de bólintok, és öntök az oldószerből a szőnyegre. A foltot halvány hányás-zöldig fakítja, körülötte a szőnyeget pedig teljesen kifehéríti. Amikor Heather meglátja, mire, jutottam, ismét könnyekben tör ki, azt zokogja, hogy nem az én hibám. A gyomrom émelyeg. Ennyi érzelemhez nem elég nagy a szobája. Búcsú nélkül távozom. ESTI SZÍNHÁZ A szüleim színelőadássá változtatják a vacsorát; apám Arnold Schwarzeneggert utánozza, anyám Glenn Close-t játssza valamelyik psziho-szerepében. Én vagyok az Áldozat.

Anyu: [vészjósló mosoly] Mintha egy ideje hanyagolnál minket, Melinda Most, hogy gimnazista lettél, úgy véled, már nem kell megmutatnod a házi feladatokat, meg a jegyeidet? Apu: [rávág az asztalra, ugrik a kés, villa] Elég ebből! A kisasszony nagyon jól tudja, miről van szó. Ma jött meg az időközi értesítő. Szóval Figyelj, mert csak egyszer fogom elmondani. Javíts a jegyeiden, különben neked annyi! Világos? Javíts! [megtámadja a főtt krumplit] Anyu: (Kissé nyűgösen, amiért le akarják játszani a színpadról) Majd inkább én Melinda! [Mosolyog. A közönség reszket.] Nem kérünk sokat, édesem. Csak azt szeretnénk, ha a képességeidnek megfelelően teljesítenél. És tudjuk, hogy a képességeid ennél sokkal jobbak. Nézz rám, ha hozzád beszélek! [Az áldozat sajtot kever az almaszószba. Apu bikaként fújtat. Anyu kést ragad.] Anyu: Azt mondtam, nézz rám! [Az áldozat borsót kever a sajtos almaszószba. Apu abbahagyja az evést.] Anyu: Gyerünk, nézz rám. Ez már a halálhang. Amikor kicsi voltam, ettől a hangtól bepisiltem. Most nem úszom meg ennyivel. A szemem sarkából anyura nézek, aztán megfogom a tányérom, és visszavonulok a szobámba. Áldozat híján, anyu és apu most egymással kiabál. Fölhangosítom a zenét, hogy ne halljam. KÉK RÓZSÁK A tegnap esti beszélgetés után megpróbálok figyelni biológiaórán. A sejteket vesszük, és a sejtek alkotórészeit, melyek csak mikroszkóp alatt láthatók. Rendes mikroszkópot fogunk használni, nem játékboltit. Nem rossz. Ms. Keen a biosztanár. Kicsit sajnálom. Simán lehetett volna híres tudós vagy orvos, vagy valami. Ehelyett itt kínlódik velünk. Rengeteg fánkkal vigasztalja magát, ami meg is látszik az alakján. Rikító ruhájában olyan, mint egy narancssárga labda. A helyében elkerülném a kosarasokat A labortársam David Petrakis. A Cyberzsenik klánjába tartozik. Mindig föltalálja magát. Annyira sziporkázik, hogy még a tanárok is idegesek lesznek tőle. Az efféléket időnként jól meg szokták verni a többiek, de őt békén hagyják a rosszfiúk. Rá kell jönnöm a titkára. Rólam többnyire nem vesz tudomást, kivéve, amikor elrontani készülök a háromszáz dolláros mikroszkópot, mert rossz felé tekerem. Egyik nap Ms. Keen egy bíborszín alapon kék rózsamintákkal díszített, elképesztő ruhát viselt. Nem lenne szabad hagyni, hogy a tanárok bármit felvehessenek. Bár igaz, ami igaz, fölrázta a diákokat. Napokig erről a ruháról beszélt mindenki. DIÁK OSZTVA ZAVARRAL: EGYENLŐ, ALGEBRA 1 Akkor csúszok be a padba, amikor már csak tíz perc van hátra az algebraórából. Mr. Stetman hosszasan bámulja a késési igazolásomat. Előhúzok egy tiszta lapot, hogy lemásoljam a feladatokat a tábláról. [ 1 A matematikának az egyenletek megoldásával, a kombinatorikával és a determinánsokkal foglalkozó része. Magyar Értelmező Szótár ] A hátsó sorban ülök, innen szemmel tarthatok mindenkit, és azt is látom, mi történik a parkolóban. Olyanokon szoktam

fantáziálni, hogy, mondjuk, hogyan menekülünk ki, ha felrobban a kémialabor. Mit kell tenni, ha földrengés rázza meg New York belvárosát? És tornádó esetén? Képtelenség az algebrára koncentrálni. Nem mintha rossz lennék matekból. Tavaly az elsők közt végeztem kaptam is aputól egy új biciklit. De az algebrára valahogy nem tudom rászánni magam. Az világos, miért kellett megtanulnom a szorzótáblát. Vagy, hogy miért kell ismernem a törteket, a tizedeseket, a százalékszámítást, sőt a geometriát is ezek mind hasznosak a gyakorlatban. Na de az algebra? Valaki minden áldott nap megkérdezi Mr. Stetmantől, hogy miért kell ezt tanulnunk. Látszik rajta, hogy ez szó szerint fájdalmat okoz neki. Imádja az algebrát. Ha szóba kerül, elérzékenyül, valahogy úgy, mint a srácok, ha a kocsijukról beszélnek. Kérdezd csak meg tőle, mért kell az algebra, rögtön belekezd ezer és egy sztoriba, de egyiknek sincs veleje. Mr. Stetman azt kérdezi, el tudná-e valaki magyarázni a flittyen-flutty szerepét a negatív hoppáré-tételben. Heather válaszol. Csak nem jól. Mr. Stetman újabb próbát tesz. Hogy én? Szomorú mosoly kíséretében megrázom a fejem. Sajnos most nem, talán majd húsz év múlva. Kihív a táblához. Mr. Stetman: Ki szeretne segíteni Melindának? Rachel? Remek. A fejem majd szétrobban a képzeletbeli tűzoltókocsik üvöltésétől. Ez igazi égés. Rachel/Rachelle kiklaffog a táblához egy kiborító holland/skandináv ruha összeállításban. Félig felkészültnek, félig okosnak tűnik. Lézerszemei vannak, égetik a homlokom. Rajtam a szokásos kukásszerkó: gyanús szagú szürke garbó, farmer. Akkor jut eszembe, hogy hajat kéne mosnom. Rachel szája mozog, a keze pedig csúszkál a táblán, fura alakzatokat és számokat rajzol. Beszívom az alsó ajkamat a fogaim közé. Ha nagyon akarnám, talán teljesen le tudnám nyelni magam. Mr. Stetman duruzsol valamit, Rachel nagyokat pislog. Oldalba bök. Leülhetünk. Az osztály nevetgél, ahogy a helyünkre sétálunk. Nagyon nem kéne tovább foglalkoznunk az algebrával. Rengeteg fontosabb gondolkodnivalónk van. Pedig rendes fickónak tűnik ez a Mr. Stetman. Kár érte. HALLOWEEN A szüleim kijelentik, hogy túl idős vagyok már ahhoz, hogy Halloweenkor kísérteni menjek. Remek! Legalább nem kell beismernem, hogy nem is hívott senki. Eszem ágában sincs ezt anyunak és apunak elmondani. Azért imitálok egy kis sértődést, földobogok a szobámba, és becsapom az ajtót. Kinézek az ablakon. Kis, furcsa lények csoportja vonul a járdán. Egy kalóz, egy dinoszaurusz, két tündér és egy menyasszony. Miért van az, hogy vőlegénynek egy gyerek sem öltözik Halloweenkor? A gyerekek szülei a járda mellett beszélgetnek. Jó is, hogy itt vannak, veszélyes ez az este: a gyerekek mögött rémisztő szellemek egy csoportja hullámzik. Csöngetnek. A szüleim azon civakodnak, ki nyisson ajtót. Végül aztán anyu káromkodik egyet, majd fejhangon énekelt Uúú, nahát, nézd csak, ki van itt! kíséretében ajtót nyit. Valószínűleg csak egy-egy mini csokoládérudat adott mindegyik gyereknek, nem hangzik nagyon lelkesnek, ahogy megköszönik. A gyerekek átvágnak a kerten a következő házig, a szüleik az utcán követik őket. Tavaly az egész klánunk boszorkánynak öltözött. Ivyékhoz mentünk, mert a nővérének zseniális festékei voltak. Szereztünk ruhákat és olcsó fekete parókákat. Rachel és én néztünk ki a legjobban. A bébiszitterként keresett pénzünkből piros csíkos fekete szaténsapkákat kölcsönöztünk. Szokatlanul meleg, boszorkányos este volt. A szél felhőket úsztatott a Hold előtt. Végigszáguldottunk az éjszakán: az érinthetetlen boszorkányok klánja. Egy pillanatig

komolyan azt gondoltam, ha varázsigéket kezdenénk mormolni, békává vagy nyúllá változtathatnánk az embereket, megbüntethetnénk a gonoszt, megjutalmazhatnánk a jót. Több fontnyi édességgel a zsebünkben fejeztük be az estét. Mikor aztán Ivy szülei lefeküdtek, a koromsötét házban gyertyát gyújtottunk. Éjfélkor egy antik tükör elé tartottuk, hogy meglássuk a jövőnket. Én nem láttam semmit. Az idén Rachel egy olyan partira megy, amit, az egyik cserediákokat vendégül látó család rendez. Hallottam algebrán, hogy erről beszélnek. Tudtam, hogy engem nem hívnak meg. Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást. Heather a szomszédság gyerekeit fogja kísérgetni, hogy a szülők otthon maradhassanak. Megtettem az előkészületeket. Nem fogom az estét szomorkodással tölteni vagy azzal, hogy a szüleim vitáját hallgassam. Kivettem egy könyvet a könyvtárból. Bram Stoker: Drakula. Egy csomag édességgel és a vérszopó szörnnyel elhelyezkedem az ágyamon. NEVEK, NEVEK, NEVEK A Halloween utáni lázban az iskolavezetés kitalálta, hogy inkább mégse legyünk Ördögök. Mostantól mi vagyunk a Tigrisek. Grrrr. A Környezetvédő Klub, tüntetést szervez, hogy tiltakozzon egy ilyen veszélyeztetett faj lealacsonyítása ellen. Az egész iskola csak erről beszél. Mr. Neck motivációról, egyéniségről és a Szent Iskolai Szellemről üvöltözik. Ezzel a tempóval az ipari forradalomig sem fogunk eljutni töriből. Spanyolórán megszégyenülök. A linda spanyolul azt jelenti, csinos. Nagyon jó vicc. Mrs. Spanyoltanár felszólít. Valamelyik humoristaóriás erre: No, Melinda no És linda. 1 [ 1 Nem, Melinda nem csinos.]az óra további részében Me-no-lindának neveznek. Így kezdhetik a terroristák is, ilyen ártatlan tréfákkal. Félek, késő már átjelentkezni németre. Próbálok valami átfogó magyarázatot találni arra, ami velem történik. Azon a partin elraboltak az ufók. Létrehoztak egy alvilágot, meg egy algimnáziumot, hogy a reakcióimat tanulmányozzák. Mondjuk, a menzakajára ez egész jó magyarázat. De a többire Az ufók kicsit túlzásba viszik a vizsgálódást. A MÁRTÁK Heather talált egy klánt: a Mártákat. Egyelőre próbaidős zöldfülű benne. Fogalmam sincs, hogy csinálta. Gyanítom, hogy bankjegyek csúsztak egyes zsebekbe. Persze, ez része Heather stratégiájának, hogy megfelelő helyet vívjon ki magának az iskolában. Nekem is vele kéne lógnom. Na de a Márták! Ez egy elég költséges klán, évszaknak megfelelően változó külsőségekkel. Ősszel a skótmintát kedvelik hozzáillő, különféle gyümölcsökről elnevezett színű pulóverekkel, mint barack, meg birs. A tél a Fair Isle pulcsiké, csíkos gyapjúnadrággal és karácsonyi hajszobrokkal. Azt még nem közölték Heatherrel, mit vásároljon tavaszra, de én libamintás szoknyát jósolok fehér blúzzal, aminek kacsák vannak a gallérjára hímezve. A Márták erőssége egyébként a segítőkészség. A nevük is valami bibliai személyé. (A klán első vezetője misszionárius lett Los Angelesben.) A klán vezetői Meg, Emily és Siobhan. A Márták elvállalnak mindenfélét, és jócselekedeteket hajtanak végre. Ez Heathernek való! Azt mondja, futtatják ezt a konzervgyűjtési dolgot, gyerekeket korrepetálnak, futóversenyt,

táncversenyt, meg székugró versenyt rendeznek, hogy pénzt szerezzenek, mit tudom én, mire. Azon kívül, a tanároknak is tesznek apróbb szívességeket. Ühüm. Heather első mártás munkája a tanári földíszítése lett a hálaadási tantestületi összejövetelre. Spanyol után megkörnyékez, és könyörög, hogy segítsek neki. Szerinte a Márták szándékosan lehetetlenül nehéz munkát adtak neki, hogy aztán kirúghassák. Mindig kíváncsi voltam, hogy is néz ki a tanári. Annyi mindent hall az ember. Vajon tényleg van egy külön helyiség azoknak a tanároknak, akiknek sürgős alvásra van szükségük? Ipari méretű papírzsepis tasakok az érzelmi túlcsordulások esetére? Kényelmes bőrfotelek, komornyik? És mi van azokkal a titkos aktákkal, amiket állítólag minden gyerekről vezetnek? Valójában az egész csak egy kis, zöld szoba koszos ablakokkal, amit cigiszag leng be, noha évek óta tilos a dohányzás az iskola teljes területén. Egy ütött-kopott asztal, amit fémvázas székek vesznek körül. Az egyik falon egy faliújság, ami nem volt letakarítva a Holdra szállás óta. Körbenézek, de sehol sem látom a titkos aktákat. Lehet, hogy az igazgatói irodában vannak. Enyém az asztaldísz. Viaszos juharlevélből, makk, szalag és egy mérföldnyi vékony drót segítségével készül. Heather megterít, és fölakasztja a zászlót. Az óráiról fecseg, míg én egymás után teszem tönkre a műleveleket. Megkérdezem, nem cserélhetnénk-e, mielőtt magamban is maradandó károkat okozok. Heather gyengéden kiszabadít a drót fogságából. Megfog egy csokor levelet, összedrótozza a szárukat, megköti szalaggal, majd a helyükre ragasztja a makkokat a ragasztópisztollyal. Hihetetlen. Sietek az asztallal. Heather: Mi a véleményed? Én: Díszítő zseni vagy. Heather: [a plafonra sandít] Jaj, nem erről beszélek! Rólam mit gondolsz? Szerinted tényleg bevesznek? Annyira rendes Meg, minden este fölhív, csak hogy beszéljünk. Körbejárja az asztalt és megigazítja a villákat, amiket épp most tettem le. Te ezt biztos nevetségesnek gondolod, de a múlt hónapban annyira el voltam keseredve, hogy könyörögtem a szüleimnek, hogy küldjenek internátusba. De most, hogy már vannak barátaim, minden rendben! Nem kell választ kiizzadnom, mert ekkor bevonul Meg, Emily és Siobhan. Több tálcányi minifánkot és csokoládéba mártott almaszeleteket hoznak. Meg, felhúzott szemöldökkel néz rám. Én: Köszi a házi feladatot, Heather. Olyan rendes vagy. Kirohanok az ajtón, de résnyire nyitva hagyom, hogy lássam, mi történik. Heather a figyelem középpontjában, értékelik a munkánkat. Meg, kézbe veszi az asztaldíszt, minden szögből megvizsgálja. Meg: Szép munka. Heather elpirul. Emily: Ki volt ez a lány? Heather: A barátnőm. Ő volt az első, akivel itt összeismerkedtem. Siobhan: Egészen rémisztő. Mi van a szájával? Valami fertőzés? Emily az órájára néz (az óraszíja passzol a hajpántjához). Öt perc. Heathernek el kell tűnnie, mielőtt a tanárok megérkeznek. A próbaidőhöz az is hozzátartozik, hogy nem arathatja le a dicsőséget. A mosdóban bujkálok, amíg Heather busza el nem megy. A sós könnyek kellemesen csípik az ajkaimat. Addig mosom az arcom a mosdóban, amíg nem marad belőle semmi: se szemek, se orr, se száj. Semmi. RÉMÁLOM

Meglátom a folyosón. A Merryweatherbe jár EZ, is. Aubrey, vezérszurkolóval sétál. EZ, az én rémálmom, bár felébrednék! Meglát. Mosolyog és kacsint. Jó, hogy összeragadtak az ajkaim, különben okádnék. Kedvesnek látszás B Társadalomismeret C Spanyol C Művészetek A Ebéd D Biológia B Algebra C+ Öltözködés C Angol C Torna C+ AZ ÉRTESÍTŐM:

A MÁSODIK NEGYEDÉV GYERÜNK (ÍRD BE A HIÁNYZÓ SZÓT)! A Környezetvédő Klub nyerte a második fordulót. Nem vagyunk többé Tigrisek, mivel ez a név megdöbbentő érzéketlenséget sugall egy veszélyeztetett fajjal szemben. Csak azt tudom, hogy én megdöbbentem. A Környezetvédő Klub hatalmas posztereket készített. Újságokból ollóztak főcímeket: VÉRENGZŐ TIGRISEK! GYILKOLTAK A TIGRISEK!, melléjük színes fotókat helyeztek megnyúzott bengáli tigrisekről. Hatásos. Kiváló marketingeseik lehetnek. (A futballcsapat tiltakozhatott volna, de az a szomorú igazság, hogy ebben az idényben az összes meccsüket elvesztették. Örülnek, ha végre nem Tigrisek lesz a nevük. A többi csapat csak cicuskának hívja őket.) A fél iskola aláírt egy petíciót, s a békacsókolgató környezetvédők még egy csomó támogatólevet is kaptak iskolán kívüli csoportoktól, sőt, három hollywoodi színésztől is. A demokrácia nevében összetereltek minket, hogy új nevet találjunk magunknak. Mik legyünk? Kalózok nem lehetünk, hiszen ők az erőszakban hittek, és negatív diszkriminációt alkalmaztak a nőkkel szemben. Azt a srácot meg, aki a Cipészeket javasolta a régi mokaszin manufaktúra iránti tiszteletből, kiröhögték a teremből. A Harcosok esetleg a bennszülött amerikaiakra vet rossz fényt. Én azt hiszem, az Arrogáns Eurocentrikus Patriarchák tökéletes név lenne, de nem teszek rá javaslatot. A diákönkormányzat szavazást fog tartani még a téli szünet előtt. A következőkből választhatunk: a. Méhek mezőgazdasági hasznuk vitathatatlan, de fájdalmas találkozni velük b. Jéghegyek a remek téli időjárás tiszteletére c. Csúcshódítók ettől biztos inába száll az ellenfél bátorsága d. Vombatok senki nem tud róla, hogy veszélyeztetettek-e. MENEDÉK A szüleim megparancsolták, hogy minden nap maradjak ott a tanítás utáni felzárkóztató foglalkozásokon. Nem volt kifogásom. Szívesen töltöm az időt a régi raktárban. Szépen alakul. Az első dolog, amit el kell tüntetnem, az a tükör. Föl van csavarozva a falra, nem tudom leszedni, úgyhogy egy Maya Angelou poszterrel takarom el, amit a könyvtárostól kaptam. Azt mondta, Ms. Angelou egyike a legnagyobb amerikai íróknak. Ám a posztert le kellett szednie, mivel az iskolavezetés betiltotta a szerző egyik könyvét. Tényleg nagy író lehet, ha ennyire félnek tőle. Maya Angelou figyel, ahogy összesöprök, fölmosok, letörlöm a polcokat, kikergetem a sarokból a pókokat. Mindennap dolgozom egy kicsit. Olyan, mintha erődöt építenék. Úgy gondolom, Maya szeretné, ha itt olvasnék, úgyhogy hozok pár könyvet otthonról. De többnyire csak annak a rémisztő belső filmnek a pergését bámulom csukott szemmel. Egyre inkább nehezemre esik beszélni. A torkom mindig ki van száradva, az ajkaim sebesek. Amikor reggel fölébredek, az állkapcsom olyan szorosan zárva van, hogy megfájdul a tejem tőle. Heatherrel néha tudok beszélni, ha kettesben vagyunk. De valahányszor a szüleimhez, vagy egy tanárhoz akarok szólni, hadarni kezdek, vagy lebénulok. Mi van velem? Mintha valami súlyos gégehurutom volna.