E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 105-5/2010. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről (lejartmarc)* ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Kohner Emőke tanácsos Jogi és Szervezési Főosztály MEGTÁRGYALTA: Jogi és Ügyrendi Bizottság Pénzügyi Bizottság VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2010. február 17. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: 2010. február 17. FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2 II. 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 40/2007. (IV. 19.) Kgy. határozatával választotta meg a Baranya Megyei Bíróság és a Pécsi Munkaügyi Bíróság 2007-2011- es ciklusban működő ülnökeit. A megválasztott ülnökök közül dr. Végh Józsefné 2010 márciusában betölti 70. életévét, amely a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 127. (1) bekezdésének értelmében a megbízatás megszűnését vonja maga után. Ugyanezen szakasz (6) bekezdése előírja, hogy ez esetben az ülnöki megbízatás megszűnését a megyei közgyűlés határozatban állapítja meg, és erről haladéktalanul értesíti az illetékes bíróság elnökét. Fentiek alapján kérem a testületet, hogy az ülnöki megbízatás megszűnéséről a határozati javaslat 2. pontjában foglaltak szerint hozzon döntést. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 111/2008. (IX. 18.) Kgy. határozatban megbízta a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot, hogy a Baranya Megyei Európai Információs Pont 2009 2012 közötti tevékenységéhez, működtetéséhez, programjaihoz pályázat útján forrásokat szerezzen az Európai Bizottságtól. A 2010. évre vonatkozó pályázat benyújtásra került 2009 novemberében. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete 2010 januárjában értesítette a Baranya Megyei Európai Információs Pont fenntartó szervezetet, hogy a pályázatot támogatja az Európai Bizottság. A határozatba foglalt testületi felhatalmazás alapján a fenntartó szervezet ügyvezető igazgatója aláírta a GCI-C-2009/2012-HU-V számú keretmegállapodást. A közgyűlés a határozat 2. pontjában meghatározott 4.000.000 ft összegű támogatást az önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletében - a hivatal költségvetésében a speciális célú támogatások előirányzata terhére - biztosította. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 108/2009. (IX. 17.) Kgy. határozata 1. pontjában döntött támogatások odaítéléséről a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének speciális célú támogatásai között szereplő Kistelepülési pályázati keret terhére. A közgyűlés felkért a támogatási szerződések megkötésére, valamint a támogatások nyilvánosságának biztosítására. A testület 168 önkormányzatnak ítélt meg támogatást, melyből 110 megállapodás került megkötésre, a továbbiak várhatóan február hónap végéig aláírásra kerülnek. Valamennyi megállapodás aláírása után az önkormányzat honlapján közzétesszük a támogatásokat. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 125/2009. (XI. 6.) Kgy. határozata 1. pontjában támogatta Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának azon szándékát, hogy pályázatot nyújtson be új tűzoltólaktanya építésére; továbbá azt, hogy az új, építendő laktanya önrészéhez szükséges értéket a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötendő ingatlancsere megállapodás útján kívánja biztosítani. A közgyűlés a határozat 2. pontjában meghatározta azon ingatlanok körét, amelyeket a csereszerződés érint. Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere 2010. február 1-jén kelt levelében arról tájékoztatott, hogy az Önkormányzati Minisztérium a korlátozott pénzügyi lehetőségekre tekintettel nem támogatja a város pályázatát; valamint közölte Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata azon szándékát, hogy a Pécs, Engel J. utcai ingatlanoknak a Tímár utcai ingatlanokkal való cseréjét határozatlan időre el kívánja
3 halasztani. Erre tekintettel a határozati javaslat 3. pontjában indítványozom a vonatkozó ingatlan csereszerződés megkötésének a pályázat elbírálásáig történő elhalasztását. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1/2010. (I. 28.) Kgy. határozata 2. pontjában felkért a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériuma és a Baranya Megyei Önkormányzat közötti, a fogyatékos gyermekek szabadidejének színvonalas eltöltését segítő inkurrens anyagok átvételéről szóló megállapodás aláírására. A megállapodást aláírtam és megküldtem a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Főosztályára. A közgyűlés a határozat 6. a) pontjában módosította a Dél-dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás (DDÖRT) létrehozásáról szóló Társulási Megállapodást. A határozat 6. b) pontja szerinti felkérésnek megfelelően a módosításról szóló határozatot és mellékleteit megküldtem a DDÖRT vezetőjének. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2/2010. (I. 28.) Kgy. határozatával megválasztotta a 2010-2014-es választási ciklusban működő Területi Választási Bizottság, valamint országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjait és póttagjait. A választási bizottságok tagjai a törvényben előírt esküt a közgyűlés elnöke előtt letették, munkájukat megkezdték. A határozat 2. pontjában foglalt felkérés alapján a Főjegyző asszony levélben mondott köszönetet a választási bizottságok leköszönő tagjainak a választások, a népszavazások törvényes és eredményes lebonyolítása érdekében kifejtett felelősségteljes munkájáért. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2010. (I. 28.) Kgy. határozatában döntött a 2010. évi költségvetésről szóló 3/2010. (I. 28.) Kgy. rendelettel összefüggő intézkedésekről. A határozat 4. a), b), c) és d) pontjában a kulturális intézményeket (Művészetek és Irodalom Háza, Baranya Megyei Levéltár, Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ) érintő gazdasági és pénzügyi feladatellátáshoz kapcsolódó intézkedésekről döntött a költségtakarékosabb működés érdekében. Az intézmények 2010. február 1-től az új rend szerint működnek. A határozat 5. pontja értelmében a Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona, Szigetvár-Turbékpuszta; a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona, Mozsgó; a Baranya Megyei Önkormányzat Mozsgó-Turbékpusztai Integrált Szociális Intézmény (jogutód intézmény), valamint a Művészetek és Irodalom Háza, a Baranya Megyei Levéltár, a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ módosított alapító okiratait a törzskönyvi nyilvántartásba történő átvezetés céljából a Magyar Államkincstár Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának megküldtük. A közgyűlés a határozat 6. b) pontjában felkért, hogy a 0-3 éves, gyermekvédelmi szakellátásban részesülő kiskorúak ügyében kezdeményezzek tárgyalásokat Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával. Megkeresésemben kértem, hogy a 0-3 korú gyermekek elhelyezésére a megyei önkormányzat vehesse igénybe a városi önkormányzat fenntartásában működő Pécs, Gosztonyi Gy. u. 1. sz. alatti gyermekotthon férőhelyeit. Kértem továbbá, hogy a költségek elszámolása legyen része a megyei és városi önkormányzat közötti megállapodás tervezetnek. Egyben javasoltam, hogy mielőbb kerüljön az Egyeztető Bizottság elé a megállapodás tervezet megtárgyalásra és elfogadásra. A közgyűlés a határozat 11. pontjában jóváhagyta a kiskincstári rendszer működésének szabályait, amely szabályok február 1-től érvényesülnek. A közgyűlés a határozat 17. b) pontjában elrendelte az MFB által refinanszírozott Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram kereté-
4 ben a fejlesztési hitelt folyósító pénzintézet kiválasztására hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindítását. A határozat 17. c) pontja szerint a Gazdasági és Foglalkoztatási, valamint a Költségvetési Bizottság az ajánlattételi felhívást, a dokumentációt megtárgyalta és jóváhagyta. A bizottságok felkértek az ajánlattételi felhívás megküldésére a CIB Bank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a Magyarországi Volksbank Zrt., a MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Raiffaisen Bank Zrt., az UniCredit Bank Zrt., a K & H Bank Zrt., valamint Magyar Fejlesztési Bank részére. A felkérés megtörtént, az ajánlattételi határidő 2010. február 23. Az egyeztetés eredményéről önálló előterjesztés készül. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 6/2010. (I. 28.) Kgy. határozatában a Baranya Megyei Önkormányzat és Pécsvárad Város Önkormányzata közötti intézmény átadás megújításáról rendelkezik. Ennek értelmében a Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma (Pécsvárad) 2020. március 29-ig a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában marad. A megállapodás megújítása pályázati célokat is szolgál, mely a térségben lévő közoktatási intézmények felújítását tenné lehetővé. A megállapodást és a közgyűlési határozat kivonatát megküldtem az érintetteknek. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 7/2010. (I. 28.) Kgy. határozatával döntött a Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány megszűntetéséről. A határozatot megküldtem Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának, egyben kértem, hogy azonos tartalmú döntést hozzon. Ezt követően kezdeményezem a Baranya Megyei Bíróságon a Közalapítvány megszüntetését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 8/2010. (I. 28.) Kgy. határozatában döntött arról, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Pécsvárad) intézmény részére ingatlanvásárlás céljából indított általános egyszerű, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban K. K. pécsváradi lakos ajánlattevő ajánlatát elfogadja érvényesnek. A közgyűlés felkért az adásvételi szerződés aláírására, amely 2010. február 22-én aláírásra kerül. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 10/2010. (I. 28.) Kgy. határozatában a Mánfa külterület 0609/28 hrsz-ú, 2636 m2 térmértékű, szántó és gazdasági épület megnevezésű ingatlan 324/10000-ed részét kijelölte értékesítésre. A határozat 2. pontjában döntött arról, hogy 1.000,- forintért értékesíti az ingatlant Mánfa Község Önkormányzatának. Az adásvételi szerződést a vevő készíti el, a szükséges adatokat részére megküldtük. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 12/2010. (I. 28.) Kgy. határozatával támogatta Mohács Város Önkormányzata által tervezett TIOP-2.2.4./09/1 Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban című pályázatot. A közgyűlés döntését tartalmazó támogató nyilatkozatot Szekó József, Mohács város polgármestere részére megküldtük. 2. Átruházott hatáskörben hozott döntések A) A közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntései a) Általános tartalék terhére vállalt kötelezettségek: - Jelenkor Alapítvány részére működési célú támogatás 2.000 ezer forint;
5 - Pro Pannonia Kiadói Alapítvány részére működési támogatás 1.000 ezer forint. b) Céltartalék terhére: Nagyrendezvény keret terhére: - Megyebál megrendezésére 3.000 ezer forint (Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs). c) Elnöki keretből nyújtott támogatás: 2010. január 29. A Pécsi Zománcműhely Egyesületnek a 2010. január 6-án megnyílt kiállításuk meghívó és katalógus kiadásához 30 ezer forint támogatás biztosítása. B) A bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntései A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási, valamint Költségvetési Bizottsága a 2010. január 28-ai együttes ülésén - ajánlattétel hiányában - a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban Kbt.) 92. a) pontja alapján eredménytelennek hirdette ki az ingatlanközvetítők kiválasztására indított általános egyszerű közbeszerzési eljárást. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 118/2009. (XI. 6.) Kgy. határozatában döntött közbeszerzési eljárás indításáról a folyamatban lévő beruházások önrészének finanszírozásához hitel felvételéről. Az eljárás során négy pénzintézet kért regisztrációt, de az ajánlattételi határidő lejártáig január 25. nem érkezett ajánlat. A bizottságok javasolták, hogy a Kbt. 92. -a alapján a közgyűlés a közbeszerzési eljárást nyilvánítsa eredménytelenné. A bizottságok - miután a közgyűlés a 2010. évi költségvetés jóváhagyásával új közbeszerzési eljárás megindításáról döntött a fejlesztési hitel felvételére - a Baranya Megyei Önkormányzat részére az MFB Hitelprogram keretében hitel biztosítására kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és dokumentációját jóváhagyták. A bizottságok felkérték a közgyűlés elnökét, hogy az ajánlattételi felhívást küldje meg a CIB Bank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a Magyarországi Volksbank Zrt., a MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Raiffaisen Bank Zrt., az UniCredit Bank Zrt., a K & H Bank Zrt., valamint a Magyar Fejlesztési Bank részére. A bizottságok a Tárgyaló Bizottság tagjának jelölték Pávkovics Gábort, a Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság elnökét, Kovács Istvánt, a Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság tagját, valamint Dr. Csörnyei Lászlót, a Költségvetési Bizottság elnökét. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési, valamint a Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága a 2010. február 8-ai együttes ülésén döntött a következőkről: A bizottságok a 2010. január 18-i együttes ülésükön a Baranyai Élménykörút projekthez kapcsolódó turisztikai marketing feladatok ellátására közösségi, nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását rendelték el. A bizottságok az eljárás ajánlati felhívását és az ajánlati dokumentációját azzal hagyták jóvá, hogy a Közreműködő Szervezet és az Európai Uniós Közbeszerzési Koordinációs és Szabályossági Egység (EKKE) által kért esetleges módosítások átvezetésre kerülnek az anyagban; illetve amennyiben a módosítások - a pontosításon, kiegészítéseken kívül
6 - megváltoztatják az eljárás típusát, a bírálati szempontokat, az alkalmassági feltételeket, az eljárás ajánlati felhívásának és ajánlati dokumentációjának újratárgyalására kerüljön sor. A Közreműködő Szervezet és az EKKE jelentésében kért módosítások a dokumentációkban átdolgozásra, majd újbóli szakmai és közbeszerzési szempontú véleményezés céljából megküldésre kerültek. Mivel a módosítások érintették a feladatok részletesebb kifejtését, az alkalmassági feltételek pontosítását, illetve a szakmai ajánlat értékelési szempontrendszerének részletesebb kidolgozását is, ismételt egyezetésre került sor. Az egyeztetés után az átdolgozott ajánlati felhívást és ajánlati dokumentációt mind a Közreműködő Szervezet, mind az EKKE elfogadta. A bizottságok jóváhagyták az ajánlati felhívást és dokumentációt. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága a 2010. február 8-ai ülésén megtárgyalta a Komlói Szociális Nonprofit Kft. 2010. február 9-i taggyűlésének napirendi pontjait és felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy szavazati jogát az alábbiak szerint gyakorolja: 1. Ügyvezető megválasztása tekintetében Kasziba Zsuzsanna ügyvezetővé történő megválasztását megbízási jogviszonyban, a taggyűlés napjától 2014. december 31. napjáig igen szavazatával támogassa. 2. Megbízás nélküli ügyvitel jóváhagyását igen szavazatával támogassa. 3. Az ügyvezető 310.000 Ft/hó összegben megállapított díjazását igen szavazatával támogassa. 4. Ügyvezető megbízási szerződésének aláírására jogosult személy - a Társaság többségi tulajdonosa, Komló Város Önkormányzata polgármestere, Páva Zoltán - kijelölését igen szavazatával támogassa. 5. A tájékoztatást az elvesztett munkajogi per következményeiről igen szavazatával támogassa. 6. A Főkönyvelő kérelme munkaviszony megszüntetésére tárgyban Komló Város önkormányzatával azonos módon foglaljon állást. 7. Társasági szerződés módosítását és annak elfogadását igen szavazatával támogassa. A bizottság megtárgyalta a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. 2010. február 11-i taggyűlésének napirendi pontjait, és felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy szavazati jogát az alábbiak szerint gyakorolja: 1. A Kft. 2008. évi mérlegének elfogadását - amennyiben az FB is javasolja - igen szavazatával támogassa. 2. A Felügyelő Bizottság tagjai díjazásának megállapítása során vegye figyelembe, hogy a díjazás nem lehet nagyobb a korábbi díjazás felénél. 4. A Felügyelő Bizottság ügyrendjének és munkatervének jóváhagyása tárgyában írásos előterjesztési anyag hiányában tartózkodjon a szavazástól. 5. A 2009. évi CXXII. törvény szerinti javadalmazási szabályzat jóváhagyása tárgyában írásos előterjesztési anyag hiányában tartózkodjon a szavazástól. 6. Beszámoló az átadás-átvételi eszközleltár megállapításairól, Ács Gyula volt ügyvezetővel felvett jegyzőkönyv ismertetése tárgyában írásos előterjesztési anyag hiányában tartózkodjon a szavazástól. 7. A 200.000 Ft-ot meghaladó tárgyi eszköz értékesítésének engedélyezése tárgyban Pécs Holding Zrt. képviselőjével azonos módon foglaljon állást.
7 Melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Jövője Szakértő Csoport üléséről (Graz) III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, a közgyűlés elnökének és bizottságainak átruházott hatáskörben hozott döntéseiről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a melléklettel elfogadja; 2. megállapítja, hogy dr. Végh Józsefnének, a Baranya Megyei Bíróság ülnökének megbízatása - a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 127. (1) bekezdés c) pontja alapján - 2010. március 23-án megszűnik és felkéri elnökét, hogy az ülnöki megbízatás megszűnéséről a Baranya Megyei Bíróság elnökét haladéktalanul értesítse, és egyidejűleg dr. Végh Józsefnének a testület nevében fejezze ki köszönetét a több választási ciklus során kifejtett felelősségteljes munkájáért. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti, 125/2009. (XI. 6.) Kgy. határozata 2. pontja szerinti ingatlan csereszerződés megkötésének határidejét az új pályázat elbírálásáig elhalasztja.. Határidő: Felelős: értelemszerűen dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke Pécs, 2010. január 17. dr. Hargitai János
8 1. számú melléklet Beszámoló az Alpok - Adria Munkaközösség Jövője Szakértői Csoport üléséről (Graz, Steiermarki Tartományi Hivatal, 2010. február 3.) Résztvevő: Jankó Agnéta, nemzetközi referens Az Alpok - Adria Munkaközösség tagjai a 2009. novemberében tartott plenáris ülésen elfogadott Villa - Manini nyilatkozatban deklarálták, hogy kiemelkedő szerepet szándékoznak betölteni a makrorégiók fejlődésében, partnere kívánnak lenni a közép és délkelet - európai régióknak, segítik a még nem európai uniós országok mielőbbi csatlakozását. A nyilatkozat továbbá tartalmazta, hogy az Alpok Adria Munkaközösség egy szakértői csoportot fog megbízni a makrorégiós értelemben vett fő irányvonalak és elsődleges feladatok meghatározásával. 2010. február 3-án került sor az Alpok Adria Jövője Szakértői Csoport első, alakuló ülésére Grazban. A Villa Manini nyilatkozat alapján megkezdődött a 2010. júniusára a horvátországi Brioni szigetekre tervezett konferencia előkészítése. A résztvevők egyeztettek többek között a Munkaközösség területi bővítésének lehetőségeiről, a konferenciára meghívandó szervezetek köréről. A Szakértői Csoport következő ülésére 2010. március 4-én a horvátországi Pulában kerül sor. A megbeszélésen a tagok előkészítik a 2010. júniusi konferencián elfogadni kívánt nyilatkozatot, megvitatják a konferencia szervezési feladatait. Pécs, 2010. február 15. Jankó Agnéta s. k.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Szám: 105-6/2010. Kiegészítő előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2010. március 3-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről (lejart_kieg*) 1. Beszámoló a lejárt közgyűlési határozatok végrehajtásáról I. A Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 3/2009. (II. 27.) Kgy. rendelet tartalmazta a János u. 22. szám alatti ingatlan funkcióbővítéses felújításának és rekonstrukciójának fedezetét. Ennek az előirányzatnak a terhére a tetőtér beépítése valósult meg. A beruházás hamarosan befejeződik. Az eredetileg tervezett funkció szerinti működés megvalósíthatósága érdekében a belső berendezéseket (beépített és egyéb bútorzat, használati eszközök, kiegészítő műszaki eszközök) is biztosítani szükséges, melynek költsége 3.000 ezer forint. A határozati javaslat 7. pontjában javaslom, hogy a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány részére, a Pécs János u. 22. felújított tetőterének berendezésére az általános tartalék terhére 3.000 ezer forint támogatást biztosítson a közgyűlés. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2009. (II. 26.) Kgy. határozatának 3. pontjában úgy döntött, hogy a Javaslat a Baranya Megyei Önkormányzat PR tevékenységére című előterjesztést leveszi a 2009. évi munkaterve napirendjéről, egyben rendelkezett arról, hogy a téma napirendre tűzéséről a 2010. évi költségvetési rendelet kidolgozása során dönt. A Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodási lehetőségei 2010-ben kedvezőtlenül beszűkültek, ez a PR tevékenységre fordítható fedezetet is érintette. A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága költségvetésében - amely a PR előirányzatot tartalmazza - a fenntartói támogatás 30 millió forinttal csökkent, ennek arányos részével csökkent a PR tevékenység forrása is. Tekintettel arra, hogy a lehetőségek a korábbi évekénél szűkebbek (nem nyílik tér újabb feladatokra) a téma napirendre tűzését nem volt aktuális javasolni a 2010. évi költségvetés kidolgozása során. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1/2010. (I. 28.) Kgy. határozata 5. pontjában 50 ezer forint támogatás nyújtásáról döntött a Kisebbségekért Pro
2 Minoritate Alapítvány részére a tizennegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Csángó Bál költségeihez. Az összeg átutalása megtörtént. A Baranya Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 3/2010. (I. 28.) Kgy. rendelettel összefüggő intézkedéseket tartalmazó 4/2010. (I. 28.) Kgy. határozat 2. e) pontjában a közgyűlés tudomásul vette, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta intézmény vezetőjének magasabb vezetői megbízatása 2010. március 31-i hatállyal megszűnik. Tekintettel arra, hogy e döntés nem rendelkezett az intézményvezető közalkalmazotti jogviszonyáról, a határozati javaslat 8. pontjában javasolom a határozatot kiegészíteni az erre vonatkozó döntéssel. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 5/2010. (I. 28.) Kgy. határozatában döntött arról, hogy a Baranya Megyei Kórház könyvtárának orvosi és egyéb szakkönyveit - a határozat melléklete szerinti - megállapodással térítésmentesen a Pécsi Tudományegyetem tulajdonába adja, egyben felkért a megállapodás aláírására. A megállapodás aláírása mindkét fél részéről megtörtént. 2. Átruházott hatáskörben hozott döntések A) A bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntései A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési Bizottsága a 2010. február 23-ai ülésén, a Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén - a közgyűlés által értékesítésre kijelölt ingatlanok értékesítésére - ingatlanközvetítők kiválasztásához új, általános egyszerű közbeszerzési eljárás indításáról döntött. A bizottságok az előterjesztés melléklete szerinti ajánlattételi felhívást jóváhagyták és egyben felkérték a Gazdasági Igazgatóság igazgatóját a közbeszerzési eljárás technikai lebonyolítására. A bizottságok jóváhagyták a Baranyai Élménykörút projekt projektmenedzsment feladatainak ellátásához kapcsolódó PM3 Kft-vel kötött megbízási szerződésmódosítást, mely a már kiállított és a későbbi számlákra egyaránt utófinanszírozott kifizetéseket határoz meg. A bizottságok felkérték a közgyűlés elnökét a PM3 Kft-vel kötött megbízási szerződés-módosítás aláírására. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát, Intézményi Házirendjét, Minőségirányítási Programját, Pedagógiai Programját és a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Mohács) egységes szerkezetbe foglalt Házirendjét. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Gyermekvédelmi Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén jóváhagyta a Mozsgó Turbékpusztai Integrált Szociális Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát, Házirendjét és Szakmai programját, valamint a Kastélypark Időskorúak Otthona (Görcsöny) Házirendjét.
3 A bizottság a Baranya Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 3/2010. (I. 28.) Kgy. rendeletben elkülönített intézményi pályázati keret terhére a Kastélypark Időskorúak Otthona (Görcsöny) intézménynek az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség pályázati felhívására benyújtandó Segíts, hogy segíthessünk pályázata megvalósulásához 151.200 Ft önrészt biztosított. 3. A bizottságok tevékenysége A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Költségvetési és a Pénzügyi Bizottsága a 2010. február 23-ai együttes ülésén megtárgyalta és feladatköre szerint véleményezte a hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés valamennyi állandó bizottságának tárgyalásra ajánlott közgyűlési előterjesztéseket, és azok változtatás nélküli közgyűlés elé terjesztését javasolta. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága a 2010. február 23-ai ülésén megtárgyalta és feladatköre szerint véleményezte a hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés valamennyi állandó bizottságának tárgyalásra ajánlott közgyűlési előterjesztéseket, és azok változtatás nélküli közgyűlés elé terjesztését javasolta. A bizottság a Beszámoló a Baranya Megyei Önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak 2009. évi alakulásáról, tájékoztató a 2010. évre tervezett nemzetközi tevékenységről című előterjesztés tárgyalása során a következő bizottsági ülésre tájékoztatást kért arról, hogy a megye nemzetközi kapcsolatai milyen gazdasági együttműködések építését segítették elő. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén megtárgyalta és feladatköre szerint véleményezte a hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés valamennyi állandó bizottságának tárgyalásra ajánlott közgyűlési előterjesztéseket, és azok változtatás nélküli közgyűlés elé terjesztését javasolta. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén megtárgyalta és feladatköre szerint véleményezte a hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés valamennyi állandó bizottságának tárgyalásra ajánlott közgyűlési előterjesztéseket, és azok változtatás nélküli közgyűlés elé terjesztését javasolta. A bizottság ugyanezen ülésén elfogadta 2010. évi munkatervét, valamint tudomásul vette a Baranya-Pécs Közkönyvtári Társulás működéséről és a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. év II. félévi nemzetközi tevékenységéről szóló tájékoztatókat. A bizottság megtárgyalta a Javaslatok Baranya megye szellemi kulturális örökségének megőrzésére című bizottsági előterjesztést, az abban foglaltakkal egyetértett azzal, hogy javasolta, szakmai szervezetekkel és intézményekkel együttműködve kerüljön meghatározásra az a munkaforma, amely biztosítja Baranya megye szellemi kulturális öröksége ápolását, védelmét, megőrzését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Szociális és Gyermekvédelmi Bizottsága a 2010. február 24-ei ülésén megtárgyalta és feladatköre szerint véleményezte a hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés valamennyi állandó
4 bizottságának tárgyalásra ajánlott közgyűlési előterjesztéseket, és azok változtatás nélküli közgyűlés elé terjesztését javasolta. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága nem volt határozatképes a 2010. február 24-ei ülésén. A bizottság a közgyűlés 2010. március 3-ai ülése napirendi javaslatát és az előterjesztéseket a közgyűlés ülését megelőzően egyezteti, illetve megtárgyalja/véleményezi. 4. Tájékoztató A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 115/2009. (XI. 6.) Kgy. határozatával, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az 514/2009. (11. 05.) számú határozatával elfogadta a Baranya - Pécs Közkönyvtári Társulás (továbbiakban: Társulás) Társulási Megállapodását. A Társulást létrehozó önkormányzatok könyvtári ellátást végző intézményeik alapítói (és irányítói) jogát a Társulásra ruházták. 2009. december 31-i hatállyal megszűnt a Csorba Győző Megyei Könyvtár és a Pécsi Városi Könyvtár. Jogutódjuk a működését 2010. január 1-jén megkezdő, a Társulás által fenntartott Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár. A Társulás gazdálkodási feladatait külön megállapodás alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala végzi, költségvetése a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetésébe épül. A Társulásnak és intézményének finanszírozását a Társulási Megállapodás értelmében a tagönkormányzatok együttesen biztosítják. A Pécsi Városi Könyvtár önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv volt, a Csorba Győző Megyei Könyvtár önállóan működő, melynek gazdálkodási feladatait a Baranya Megyei Levéltár végezte. Ez azt jelentette, hogy a Pécsi Városi Könyvtár gazdasági szervezettel rendelkezett, 1 gazdasági vezetővel és 2 fő pénzügyi ügyintéző státusszal, a Csorba Győző Megyei Könyvtárban egy gazdálkodási munkakör volt. 2010. január 1. napjától a gazdasági vezető és az egyik pénzügyi ügyintéző, 2010. február 15. napjától a másik pénzügyi ügyintéző munkaviszonya is megszűnt. Így a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár gazdálkodási feladatainak ellátására speciális lehetőség adódott, amelyet a lehető leggazdaságosabb módon célszerű megoldani. 2010. január 1. napjától - a zavartalan működés érdekében - átmeneti jelleggel a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár gazdasági vezetői feladatait megbízással látja el a Baranya Megyei Levéltár gazdasági vezetője, mint korábban a Csorba Győző Megyei Könyvtár gazdálkodási feladatait végző intézmény gazdasági vezetője. Szükséges azonban a hosszabb távú, folyamatos működés biztosítása. Ez gyakorlatilag két módon történhet: gazdasági szervezet felállításával, gazdasági vezetői álláshely kialakításával és az átmenetileg üres álláshelyek betöltésével, illetve a feladatra más intézmény gazdasági szervezetének kijelölésével. Mindkét megoldásra számítások készültek gazdaságossági szempontból, mely alapján önálló gazdasági szervezet felállítása az érintett önkormányzatoknak körülbelül 1.000 ezer forinttal kerülne többe önkormányzatonként, mint a másik megoldás. Ennek megfelelően a Baranya-Pécs Közkönyvtári Társulás Társulási Tanácsa 2010. február 25-én megtartott ülésén, 3/2010. (II. 25) BPKKT TT határozatával döntött arról, hogy a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár gazdálkodási feladatainak ellátására a Baranya Megyei Önkormányzat irányítása alá tartozó Baranya Megyei Levéltárat jelöli ki. Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet lehetőséget ad erre. Eszerint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési
5 szervnek nem kell kötelezően rendelkezni, csak rendelkezhet gazdasági szervezettel, illetve a 16. (1) bekezdése értelmében: Amennyiben a költségvetési szerv nem rendelkezik gazdasági szervezettel, az irányító szerv köteles egy vagy több a) az irányítása alá tartozó, vagy b) más irányító szervvel kötött megállapodás alapján annak irányítása alá tartozó gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet kijelölni Ugyanezen szakasz (4) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban rögzíti. E megoldás esetében a gazdasági munkakörben foglalkoztatottak álláshelyeit és a hozzájuk kapcsolódó személyi juttatás előirányzatokat szükséges átcsoportosítani a Baranya Megyei Levéltár költségvetésébe. Fentiek alapján a határozati javaslat 4. pontjában javaslom a közgyűlésnek, hogy fogadja el - a 2. számú melléklet szerinti tartalmú megállapodás alapján - a Baranya Megyei Levéltár kijelölését a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár gazdálkodási feladatainak ellátására, valamint a határozati javaslat 5. pontjában indítványozom, hogy hagyja jóvá - a 3. számú melléklet szerinti tartalommal - a Baranya Megyei Levéltár és a Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár közötti munkamegosztási megállapodást. Mindezek alapján a határozati javaslat 6. pontjában javaslom megállapítani és a költségvetési rendelet soron következő módosításakor átvezetni, hogy - mivel a Baranya Megyei Levéltár létszámkerete 3 fővel bővül -, a személyi juttatások 3.452 ezer forinttal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 930 ezer forinttal emelkedik. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 105/2007. (XI. 22.) Kgy. határozatával kötvény kibocsátásáról döntött, melynek forgalomba hozatalával az OTP Bank Nyrt.-t bízta meg. A Bank ügyvezető igazgatója 2010. február 16-án kelt levelében a pénzpiaci viszonyok változása miatt javasolta a kötvény kamatának 1,8 %-os emelését. Az OTP Bankkal fenntartott kapcsolatrendszerünkre tekintettel szükségesnek tartom, hogy ez ügyben személyes tárgyalás során ismerjük meg egymás álláspontját, erre kérek felhatalmazást a közgyűléstől a határozati javaslat 9. pontjában, azzal, hogy a tárgyalás eredményéről a közgyűlést tájékoztatni fogom. Mellékletek: 1. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Jövője Szakértő Csoport üléséről (Graz) 2. számú melléklet: Megállapodás 3. számú melléklet: Munkamegosztási Megállapodás
6 III. Módosított határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, a közgyűlés elnökének és bizottságainak átruházott hatáskörben hozott döntéseiről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a melléklettel, valamint a kiegészítő előterjesztést a mellékletekkel elfogadja; 2. megállapítja, hogy dr. Végh Józsefnének, a Baranya Megyei Bíróság ülnökének megbízatása - a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 127. (1) bekezdés c) pontja alapján - 2010. március 23-án megszűnik, felkéri elnökét, hogy az ülnöki megbízatás megszűnéséről a Baranya Megyei Bíróság elnökét haladéktalanul értesítse, és egyidejűleg dr. Végh Józsefnének a testület nevében fejezze ki köszönetét a több választási ciklus során kifejtett felelősségteljes munkájáért. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti, 125/2009. (XI. 6.) Kgy. határozata 2. pontja szerinti ingatlan csereszerződés megkötésének határidejét az új pályázat elbírálásáig elhalasztja. Határidő: Felelős: értelemszerűen dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 4. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése úgy dönt, hogy elfogadja a Baranya Pécs Közkönyvtári Társulás Társulási Tanácsának irányítása alá tartozó Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv gazdasági, pénzügyi feladatainak ellátására a Baranya Megyei Önkormányzat irányítása alá tartozó Baranya Megyei Levéltár, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv kijelöléséről szóló és a jelen határozat 2. számú melléklete szerinti tartalmú megállapodást. Egyben felkéri Elnökét, hogy a megállapodást írja alá. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 5. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a jelen határozat 3. számú melléklete szerinti tartalommal a Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár és a Baranya Megyei Levéltár közötti, a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét rögzítő Munkamegosztási Megállapodást.
7 6. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése megállapítja, hogy a 4. pontban foglalt döntés alapján a Baranya Megyei Levéltár létszámkerete 3 fővel bővül, a személyi juttatások 3.452 ezer forinttal, a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata 930 ezer forinttal emelkedik. Egyben felkéri elnökét, hogy a döntést a költségvetési rendelet soron következő módosításakor vezesse át; Határidő: a költségvetés soron következő módosítása Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 7. a) a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány részére a Baranya Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános tartaléka terhére a Pécs János u. 22. tetőtér berendezésére 3.000 ezer forint támogatást biztosít; b) felkéri elnökét, hogy a 7. a) pont szerinti döntést a költségvetés soron következő módosításakor vezesse át. Határidő: a költségvetés soron következő módosítása Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 8. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2010. (I. 28.) Kgy. határozat 2. e) pontját az alábbiak szerint módosítja: 2. e) tudomásul veszi hogy a Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona (Szigetvár-Turbékpuszta) intézmény vezetőjének magasabb vezetői megbízatása 2010. március 31-i hatállyal megszűnik, erre tekintettel közalkalmazotti jogviszonyát felmentéssel 2010. november 30-i hatállyal megszünteti. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 9. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a Baranya Megyei Önkormányzat által kibocsátott kötvény kamatainak emelésére vonatkozóan tárgyalás lefolytatására az OTP Bank Nyrt.-vel; Határidő: 2010. szeptember 30. (a közgyűlés tájékoztatására) Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke Pécs, 2010. február 25. dr. Hargitai János
8 MEGÁLLAPODÁS 2. számú melléklet amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., képviseli: dr. Hargitai János, a Közgyűlés elnöke, másrészről a Baranya - Pécs Közkönyvtári Társulás (továbbiakban: Társulás) 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., képviseli: dr. Hargitai János, a Társulási Tanács elnöke (továbbiakban együtt: Felek) között az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 9). Kormányrendelet (továbbiakban: Ámr.) 16. - ában foglaltak alapján, az alábbiak szerint: 1. Felek rögzítik, hogy a Baranya Megyei Levéltár (továbbiakban: Levéltár) 7621 Pécs, Király u. 11., mint költségvetési szerv irányító szerve az Önkormányzat, a Csorba Győző Megyei Városi Könyvtár (továbbiakban: Könyvtár) 7621 Pécs, Apáca u. 8., mint költségvetési szerv irányító szerve a Társulás. 2. Felek megállapítják, hogy a Levéltár önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely rendelkezik gazdasági szervezettel, a Könyvtár pedig olyan önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely gazdasági szervezettel nem rendelkezik. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a Társulás, mint a Könyvtár irányító szerve - az Ámr. 16. (1) bekezdésének b. pontja alapján - kijelöli a Levéltárat a Könyvtár gazdálkodási feladatainak ellátására. 4. Felek megállapodnak abban, hogy a Levéltár gazdasági szervezete ellátja a Könyvtár részére az éves költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos, továbbá a működtetésével, üzemeltetésével, a vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat. 5. Felek megállapítják, hogy a Levéltár és a Könyvtár a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét külön, úgynevezett munkamegosztási megállapodásban rögzítik, az Ámr. 16. (4) (8) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően. A munkamegosztási megállapodás tartalmazza: a tervezési, költségvetés készítési feladatok; az előirányzat módosítás; az előirányzat felhasználás, kötelezettségvállalás; az utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés; a bizonylatok útja, kezelése; a számviteli, analitikus nyilvántartási feladatok; a beszámoló készítés; a pénzellátás, a
9 felelősségvállalás; valamint a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, belső ellenőrzés rendjét. 6. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás 5. pontjában rögzített munkamegosztási megállapodást az Önkormányzat Közgyűlése, valamint a Társulás Társulási Tanácsa hagyják jóvá. A munkamegosztási megállapodás jóváhagyására jogosult irányító szervek a munkamegosztási megállapodást évente jogosultak felülvizsgálni. 7. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás 2010. március 4. napján lép hatályba. 8. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Ámr., valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. Jelen megállapodást a Felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá. Pécs, 2010. február 25. Dr. Hargitai János sk. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Dr. Hargitai János sk. a Baranya-Pécs Közkönyvtári Társulás Társulási Tanácsának elnöke Helyette: Horváth Zoltán sk. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke Záradék: Jelen megállapodást a Baranya Pécs Közkönyvtári Társulás Társulási Tanácsa a 3/2010. (II. 25.) BPKKT TT határozatával, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a /2010. (III. 3.) Kgy. határozatával fogadta el.
10 Munkamegosztási megállapodás 3. számú melléklet amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Levéltár (7621 Pécs, Király u. 9.), mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv (továbbiakban: Levéltár), képviseli: dr. Ódor Imre igazgató, másrészről a Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár (7621 Pécs, Apáca u. 8.), mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv (továbbiakban: Könyvtár), képviseli: dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka igazgató között, az alábbiak szerint: Felek rögzítik, hogy a Levéltár önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely rendelkezik gazdasági szervezettel, a Könyvtár pedig olyan önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely gazdasági szervezettel nem rendelkezik. A Levéltár irányító szerve a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése, a Könyvtár irányító szerve a Baranya - Pécs Közkönyvtári Társulás Társulási Tanácsa. A megállapodás tárgya: a gazdasági szervezettel nem rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek pénzügyi-gazdasági feladatai ellátásával kapcsolatos munkamegosztás és felelősségvállalás rendjének meghatározása az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a mindenkori adótörvények, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet, az államháztartás szerveinek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Kormányrendelet, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének rendeletei és egyéb jogszabályok költségvetési gazdálkodásra, valamint számviteli- és adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó előírásainak figyelembevételével. 1) Tervezési, költségvetés készítési feladatok: a) A tervezéssel kapcsolatos előkészítő feladatok végrehajtása a Levéltár gazdasági szervezetének feladata, a Könyvtár igazgatójának irányításával. Ennek keretében a költségvetésre vonatkozó előírások, jogszabályi rendelkezések, előző évi teljesítési adatok, egyéb információk felhasználásával a Levéltár gazdasági szervezete elkészíti a Könyvtár előzetes és részletes költségvetését. b) A Könyvtár igazgatója az előzetes költségvetés tervezéséhez megadja a sajátos, illetve speciális információkat (pályázatok, stb.), tájékoztatja a Levéltár gazdasági szervezetét a megoldandó feladatokról, felmerülő igényekről és szükségletekről. A Levéltár gazdasági szervezete a Könyvtár igazgatója által megadott szempontokat a költségvetés összeállításánál köteles érvényesíteni. c) Az elkészített előzetes költségvetést a Levéltár gazdasági szervezete a Könyvtár igazgatójával egyezteti. Az előzetes költségvetés az egyeztetést követően véglegesíthető. d) A Baranya Megyei Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat) éves költségvetési rendeletében a Könyvtár bevételi és kiadási előirányzatait elkülönítetten hagyja jóvá.
11 e) A költségvetési rendeletben jóváhagyott bevételi és kiadási előirányzatok figyelembevételével a Levéltár gazdasági szervezete a Könyvtár igazgatójával egyeztetve gondoskodik a Könyvtár tárgyévi részletes költségvetésének véglegesítéséről. f) A Levéltár gazdasági szervezete a Könyvtár tárgyévi költségvetését az elemi költségvetés elkészítésére előírt határidő betartásával a Könyvtár igazgatója részére átadja. g) Az elemi költségvetések elkészítése, irányító szervhez történő leadása a Levéltár gazdasági szervezetének feladata. 2) Előirányzatok módosítása: a) A Könyvtár igazgatója jogosult: az előirányzatok felhasználására, az előirányzat módosítás kezdeményezésére. b) Az előirányzatok megváltoztatásának dokumentációját a Levéltár gazdasági szervezete készíti elő. c) A saját hatáskörű előirányzat módosítását a Könyvtár igazgatója rendelheti el. d) A Könyvtár igazgatóját az előirányzatok felhasználása, betartása, a felhasználás szükségessége, az igénybe vett szolgáltatások mennyisége és mértéke tekintetében felelősség terheli. e) A Levéltár gazdasági szervezete gondoskodik az előirányzatok, illetve azok módosításának nyilvántartásáról. f) A Könyvtár igazgatója az intézményükre vonatkozó nyilvántartásokba korlátozás nélkül bármikor betekinthet. Kezdeményezését, javaslatait, rendelkezéseit a Levéltár gazdasági vezetője felé teheti meg. 3) Előirányzat felhasználása, kötelezettségvállalás: a) A Könyvtár részére jóváhagyott költségvetési előirányzatokon belül a részelőirányzatok felhasználásáról kötelezettségvállalással a Könyvtár igazgatója vagy az általa megbízott személy jogosult rendelkezni. b) A munkáltatói jogokat a Könyvtár igazgatója gyakorolja. Ennek keretében az igazgató hatáskörébe tartozik: a közalkalmazottak kinevezése, felmentése, áthelyezése, átsorolásának jóváhagyása, a közalkalmazottakat megillető juttatások megállapítása, kifizetésének elrendelése, engedélyezése (pl. jutalom, jubileumi jutalom, segély, napidíj, saját gépkocsi használat, kiküldetés elrendelés, továbbképzés engedélyezése, munkába járás térítésének engedélyezése, túlóra elrendelése stb.), megbízási szerződések megkötése, alkalmi munkavállaló foglalkoztatása stb. c) A Levéltár gazdasági szervezete a közalkalmazotti létszám előirányzatát és a személyi kiadási előirányzat felhasználását figyelemmel kíséri. d) A Könyvtár igazgatója a személyi kiadásokat terhelő kötelezettségvállalás megtételét megelőzően köteles meggyőződni arról, hogy a szükséges előirányzati fedezet rendelkezésre áll-e. e) A személyi kiadásokat érintő kötelezettség a Levéltár gazdasági vezetője vagy helyettese ellenjegyzését követően vállalható.
12 f) A működtetést szolgáló dologi kiadási előirányzatokon belül a részelőirányzatoktól a Könyvtár igazgatója a szükségletekhez igazodóan eltérhet. g) Kötelezettségvállalásra a Könyvtár igazgatója, illetve az általa megbízott személy jogosult. h) A kötelezettségvállalások ellenjegyeztetésére a Levéltár gazdasági vezetője vagy az általa írásban megbízott személy jogosult. Az ellenjegyző köteles megvizsgálni, hogy a kötelezettségvállalás fedezete biztosított-e, a kötelezettségvállalás során a pénzügyi, számviteli jogszabályi rendelkezéseket betartották-e. i) Felújításra, felhalmozási kiadás teljesítésére irányuló kötelezettségvállalás csak a feladat teljesítését lehetővé tevő előirányzat, valamint az erre a célra átvett pályázati pénzeszközök összegéig tehető. j) A Levéltár gazdasági szervezete a kötelezettségvállalásokról analitikus nyilvántartást vezet. k) Kötelezettségvállalás és ellenjegyzése csak írásban történhet, a kötelezettségvállalási szabályzatban foglaltak szerint. l) A kötelezettségvállalás eredeti dokumentumait a Könyvtár igazgatója köteles a Levéltár gazdasági vezetőjének átadni. 4) Utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés: a) A Könyvtárat érintő kiadás teljesítésének elrendelésére, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának elrendelésére azaz utalványozásra a Könyvtár igazgatója vagy az általa felhatalmazott személy(ek) jogosult(ak). b) A szakmai teljesítés igazolására jogosult személyek a Könyvtár igazgatójának kijelölése alapján kerülnek rögzítésre a kötelezettségvállalási szabályzatban. c) Az utalvány ellenjegyzésére a Levéltár gazdasági vezetője vagy az általa felhatalmazott személyek jogosultak. d) A kiadások teljesítése és a bevételek beszedése előtt az okmányok ellenőrzésére, a jogosultság, az összegszerűség, a fedezet meglétének, az alaki körülmények betartásának érvényesítésére a Levéltár vezetője által megbízott a Levéltár pénzügyi, számviteli szakképesítésű dolgozói jogosultak. 5) A bizonylatok útja, kezelése: a) A számviteli bizonylatok (számlák, kérelmek, megállapodások szerződések stb.) elsődlegesen a Könyvtár igazgatójához érkeznek. b) A szakmai teljesítés igazolását végző személynek ellenőriznie, szakmailag igazolnia kell a bevételek beszedésének, a kiadások teljesítésének jogosultságát, összegszerűségét, a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését. A szakmai teljesítést az igazolás dátumának és az igazolási kötelezettségnek a megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. c) A bizonylaton a teljesítés igazolásának, az áru, készlet, eszköz átvétele igazolásának megtörténtéért, az esetleg szükséges bevételezési bizonylat másolatának csatolásáért, az értékelési bizonylat kiállításáért, az összegszerűség ellenőrzésért, a fedezet meglétének ellenőrzésért, az előírt követelmények betartásának ellenőrzésért az érvényesítő felelős. d) Az eszközök, készletek állományba vételéről és az analitikus nyilvántartásról a Könyvtár dolgozója köteles gondoskodni.
13 e) Az utalványrendeletnek a teljesen felszerelt bizonylatokat kell tartalmaznia, ezt követően kerülhet sor az utalványozásra és annak ellenjegyzésére. f) A Könyvtár vezetője a felszerelt számviteli bizonylatokat szignálja és eljuttatja azokat a Levéltár gazdasági vezetőjének. g) A kiadás teljesítésére csak utalványozás és ellenjegyzés után kerülhet sor. h) A bevételek beszedésének elrendelése, kimenő számlák kiállítása a Könyvtár igazgatójának döntése szerint a Levéltár gazdasági szervezetének feladata. Számlát csak a Levéltár pénzügyi szakképesítéssel rendelkező munkatársa állíthat ki. A bevétel beszedésének elrendelésére a Könyvtár vezetője, mint utalványozó és az általa felhatalmazott személyek jogosultak. 6) Számvitel, analitikus nyilvántartási feladatok: a) A Könyvtár pénzforgalmi teljesítési adatainak, vagyonának változását tükröző főkönyvi nyilvántartást a Levéltár gazdasági szervezete vezeti. Ennek keretében a Levéltár gazdasági szervezete gondoskodik a számviteli adatokon alapuló adatszolgáltatások teljesítéséről is. b) Az analitikus nyilvántartásokat - a pályázatokat és jelen megállapodás 5/d pontjában foglaltakat kivéve - a Levéltár gazdasági szervezete vezeti. c) A szükséges ellenőrzési, egyeztetési, leltározási feladatok megszervezéséről, elvégzéséről a Könyvtár közreműködésével a Levéltár gazdasági szervezete gondoskodik. d) A gazdálkodással összefüggő adatszolgáltatások, adóbevallások teljesítése és az ehhez szükséges nyilvántartások vezetése a Levéltár gazdasági szervezetének feladata. e) A személyi kifizetésekkel összefüggő számfejtési, nyilvántartási, adózási, adatszolgáltatási - beleértve a MÁK felé teljesítendő adatszolgáltatási - feladatokat, a Könyvtár által feladott adatok alapján a Levéltár gazdasági szervezete látja el. f) A személyi anyagok kezelése, a munkáltatói feladatok ellátásának előkészítése, figyelemmel kísérése, a határozatok előkészítése a Levéltár gazdasági szervezetének feladata. g) A Könyvtár igazgatóját a Levéltár gazdasági vezetője a főkönyvi, illetve analitikus nyilvántartásokból nyerhető adatokról, információkról igény szerint tájékoztatja. h) A Könyvtár igazgatója az ezen felül szükséges információkat a Levéltár igazgatójától kérheti. A szükséges információkat a munkaszervezési szempontok figyelembe vételével a lehető legrövidebb időn belül biztosítani kell. i) A számviteli, analitikus nyilvántartási feladatok megosztása az érintett dolgozók között a Levéltár gazdasági vezetőjének hatáskörébe tartozik. j) A számviteli szabályzatok elkészítése, aktualizálása a Levéltár gazdasági vezetőjének a feladata. 7) Beszámoló készítése: a) A Könyvtár intézményi szintű beszámoló ideérve a szöveges beszámolót is és mérleg készítésére kötelezett. A Levéltár gazdasági szervezete elkészíti a beszámoló számszaki részét és a szöveges beszámolóhoz szükséges számszaki elemzéseket, amelyek alapján a Könyvtár igazgatója elkészíti a szöveges beszámoló szakmai részét. A Levéltár gazdasági szervezete a beszámolót a hatályos számviteli előírások szerint készíti el.