A KÖRÖSÖK ÁRVÍZI SAJÁTOSSÁGAINAK VÁLTOZÁSA ÉS AZ ÁRVÍZVÉDELMI RENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Szlávik Lajos 1 Kiss Attila 2

A KÖRÖSÖK ÁRVÍZI SAJÁTOSSÁGAINAK VÁLTOZÁSA ÉS AZ ÁRVÍZVÉDELMI RENDSZER FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Szlávik Lajos 1 Kiss Attila 2 1. Bevezetés Magyarország természet- és gazdaságföldrajzi adottságai következtében a vizek kánételei elleni védekezéshez évszázadok óta jelentős és folyamatosan növekvő társadalmi érdek fűződik. Egy-egy jelentősebb árvízi esemény mindig fontos alapot jelentett, indítékot szolgáltatott az árvízvédelem fejlesztéséhez. Így volt ez már az elmúlt évszázadban, amikor pl. a Tisza szabályozás megkezdését az 1816., 1830. és 1845. évi árvizek indították el, majd pedig az 1855., 1867-68., 1879., 1881., 1888. évi rendre katasztrofálisnak tekinthető árvizek adtak egy-egy lökést a fejlesztések folytatásához, kiteljesítéséhez (Fejér 1997, Szlávik 1992). A 20. században egy-egy ilyen fejlesztési szakaszt jelentettek a Tisza- és a Duna-völgy jelentősebb árvizei: az 1919., 1925., 1932., 1939., 1940-41., 1947-48., 1956., 1965., 1966., 1970. és 1974. éviek (Szlávik 1998, Szlávik Fejér 1998). A legutóbbi néhány évben ismét a közfigyelem előterébe kerültek az ország árvízvédelmi kérdései. Az 1995-96-os évek fordulóján jelentős árhullám vonult le a Körösökön (Szlávik-Varga-Váradi 1996, Szlávik-Váradi 1996). 1997. június 15. - augusztus 8. között Közép- és Kelet-Európa több térségében katasztrofális árvizek alakultak ki, emberáldozatokat követelve, jelentős károkat okozva. (Közép- és Kelet-Európa 8 országából, 10 térségből legalább 147 halálesetről, egyes országokban a nemzeti valutákban, illetve dollárban számolva sok-sok milliárdos károkról adtak hírt.) 1997 nyarán jelentős árhullám alakult ki a Dunán is (Bálint 1997, Harkányi-Bálint 1997, Szlávik-Bálint 1997). 1998 novembere és 2001 márciusa között négy rendkívüli árvíz vonult le a Tiszán, 2002-ben pedig a Dunán az augusztusi árhullám döntött meg korábbi vízállás-csúcsokat. A legutóbbi évek hazai árvízi eseményei a védelmi művek fejlesztési tervei egyes részeinek újragondolását eredményezték. Ennek keretében került kidolgozásra a tiszai fejlesztéseket tartalmazó Vásárhelyi-terv. Dolgozatunkban az árvízvédelmi fejlesztési koncepciók kiteljesítéséhez kívánunk adalékokat adni a Fehér- és Fekete-Körös tekintetében. 2. Magyarország vízkár-veszélyeztetettsége, a vízkárelhárítás művei Hazánk vízkár-veszélyeztetettségét alapvetően meghatározza, hogy a Kárpát-medence legmélyebb részén fekszik, zömében sík területű ország, ezért a környező hegyvidéki vízgyűjtőkről, a Kárpátokból és az Alpokból hozzánk érkező, nálunk torlódó árhullámok ellen gyakran szükséges védekezni. Éghajlati és természetföldrajzi helyzetünk miatt gyakorlatilag bármely folyónkon, az év bármely szakában előfordulhatnak árvizek. Az ország 93.000 km 2 területéből 21.248 km 2 (22,8 %) a folyók árvizei által veszélyeztetett árterület, melynek ma 97 %-a ármentesített. Hazánk árvízi veszélyeztetettsége - az ártér arányát tekintve - Európában a legnagyobb. Ehhez egyedül Hollandia helyzete hasonlítható, ahol az ország területének 20 %a fekszik a folyók árvizei és a tenger szintje alatt. Az árterület még ármentesítést igénylő 3 %-a (700 km 2 ) a Rába, a Répce, az Ipoly, a Sajó, a Hernád és a Bodrog olyan szűk völgyében fekszik, amely földrajzi-gazdasági adottságai miatt eddig gazdaságosan nem volt ármentesíthető és belátható időn belül nem is lesz az. Kivételt képez az a 1 PhD, tanszékvezető főiskolai tanár, Eötvös József Főiskola Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék, Baja e-mail: szlavik@hu.inter.net 2 osztályvezető-helyettes, Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Gyula e-mail: kiss.attila@kovizig.hu 1

mintegy 125 km 2 terület, mely e folyók ártereinek szélén fekvő települések fejlesztési területei részére a jövőben még ármentesíthető. A folyók árterülete 151 ártéri öblözetre tagozódik, amelyekből 55 a Duna, 96 pedig a Tisza völgyében fekszik. Ezek az öblözetek olyan, a természetes domborzat, vagy mesterséges létesítmények) által határolt területek, amelyeket az árvíz elönthet anélkül, hogy a kitört víz másik öblözetbe juthatna. A Duna-völgyi ártéri öblözetek területe 5.590 km 2, a Tiszavölgyieké pedig 15.610 km 2. Különböző folyóink, tájegységeink árvizeinek statisztikai átlagai alapján az országban 2-3 évenként kisebb vagy közepes, 5-6 évenként jelentős, 10-12 évenként pedig egyes folyóinkon rendkívüli árvizek kialakulására kell számítani. A jelentősebb árhullámok tartóssága folyóink hazai felső szakaszain 5-10 nap, a kisesésű középső és alsó szakaszokon 50-120 nap is lehet. Ez a tartósság más európai folyókra nem jellemző. Mellékfolyóink felső szakasza heves vízjárású: gyors hóolvadás, vagy egy-egy nagyobb csapadék után az árvíz a hazai folyószakaszokon 1-2 napon belül megjelenik, rövid idő - esetenként mindössze néhány óra alatt több méteres áradást okozva. Különösen veszélyesek e tekintetben a Felső-Tisza és mellékfolyói, valamint a Körösök, ahol a csapadékot követő 28-36 órán belül határainknál 8-10 métert is emelkedhet a folyók vízszintje. Éghajlati és természetföldrajzi adottságaink miatt a helyzetünk úgy jellemezhető, hogy bármely folyónkon, az év bármely szakában előfordulhatnak árvizek, amint az számos alkalommal igazolódott is. Egyes folyókon számolnunk kell a különösen veszélyes jeges árvizekkel is. Egy 1994-ben befejezett felmérés, illetve sokoldalú gazdasági becslés szerint a mentesített ártéren 700 településen 2,5 millió ember van kitéve árvízveszélynek; itt található 1,8 millió hektár, az ország mentesíthető területének egyharmada, több mint 2.000 ipari üzem; itt húzódik a vasutak 32 %-a, a közutak I5 %-a; az összes gazdasági ágban itt termelik az ország éves bruttó termelési értékének mintegy 25 %-át; az itt felhalmozódott nemzeti vagyon 1994-es árszinten számítva 2.400 milliárd Ft-ra tehető. Egy-egy ártéri öblözetben az egyszeri elöntésből szárurazó várható minimális kár 5-6 milliárd Ft-ra, az átlagos kár 26 milliárd Ft-ra tehető. Az ország gazdaságilag legértékesebb öblözeteinek elöntésekor esetenként 50 milliárd Ft feletti veszteséggel kell számolni (Szlávik-Váradi 1996, Szlávik-Varga-Váradi 1996). Az árvizek kártételei elleni védelem céljából a múlt század derekától napjainkig épült ki a védelmi művek jelenleg meglévő rendszere, amelyet a következő létesítmények alkotnak: A folyók mentén épült elsőrendű árvízvédelmi művelt, amelyek összes hossza 4.327 km (ebből 4.011 km földgát, 30 km árvízvédelmi fal, 286 km magaspart). Az állami vízügyi szolgálat 4.128 km fővédvonalat kezel, a többi 199 km az önkormányzatok tulajdonában és üzemeltetésében van. Árapasztó csatornák a Lajtán, a Rábcán és a Répcén az árvízhozam megosztására, illetve másik folyó völgyébe történő átvezetésére (sorrendben 13 km hosszban, 50 m 3 /s vízszállítással; 2,5 km, 64 m 3 /s; 10 km, 120 m 3 /s). -Síkvidéki szükségtározók, melyek heves vízjárású, viszonylag kis vízhozamú folyók árvízcsúcsainak visszatartására szolgálnak (a Duna völgyében 2 db, a Tisza völgyében 8 db (valamint egy épülő), összesen 220 km 2 területen, 383 millió m 3 befogadóképességgel). A fővédvonalakon esetleg áttörő árvíz megfékezésére, szétterülésének megakadályozására vagy terelésére lokalizáló védvonalalt épültek ki, illetőleg erre alkalmas terepalakulatokat vagy más rendeltetésű létesítményeket (közúti és vasúti töltések) jelöltek ki. Az árvízvédelmi létesítmények minősítésének alapja a mértékadó árvíz, amelynek elviselésére az árvízvédelmi műveket méretezni kell. Nagyságának megválasztása függ a társadalmi-gazdasági fejlődés adott fokán igényelt biztonságtól és az ország (vagy az érdekeltek) gazdasági teherviselő képességétől, mint reális lehetőségtől. A figyelembe vehető körülmények- 2

től eltérő katasztrofális helyzetek bármikor előfordulhatnak, ezekre azonban tervezni nem lehet. Ilyenkor az adott helyzetnek megfelelő intézkedésekkel kell a katasztrófát elhárítani, vagy mérsékelni. A kormány 1995. júniusában fogadta el az árvízvédelmi művek hosszú távú tervét [az árvízvédelmi fejlesztési feladatokról szóló 2182/1995. (VI. 27.) Korm. sz. kormányhatározat]. Eszerint az árvízvédelmi műveket a számított, átlagosan 100 évenként előforduló árvizek biztonságos kivédésére kell kiépíteni. A számított árvízszint feletti előírt magassági biztonság legalább 1,0 m. A töltések minimális keresztmetszetét az állékonyság, a védekezési közlekedés és a gépi karbantartás érdekében határozták meg. Ennek alapján a védelmi rendszer- kiépítettsége, védőképessége a következőképpen jellemezhető. Az eddig elvégzett fejlesztések, erősítések eredményeként a biztonsági követelményeknek megfelelő árvízvédelmi töltéselv hossza 2.288 km, az összes töltés 57,5 %-a. A fennmaradó csaknem 2.000 km védvonal a 60-80 éves visszatérési idejű árvizek ellen jelentős védekezési munka végrehajtása mellett képes védelmet nyújtani. Ugyanakkor az jellemzője a rendszernek, hogy még a fejlesztett védvonalakban is vannak a környezetüktől eltérő, a biztonsági követelményeknek nem megfelelő, lokálisan gyenge szakaszok vagy keresztezések. A védvonalak állapotának módszeres ellenőrzése eredményeként több száz olyan szakasz ismert, ahol veszélyes védőképesség-hiány (pl. ősmeder-keresztezés, töltésrepedés) van. E szakaszok együttes hossza mintegy 560 km. A védvonalakat számos építmény (zsilip, csőátvezetés stb.) keresztezi (számuk 1801 db), amelyek között vannak 80-100 évesek, rendkívül gyenge műszaki állapotúak is. A keresztező építményelv mindentől függetlenül különös figyelmet érdemelnek, de a régi építmények egyébként is potenciális veszélyforrást jelentenek. Jelenleg 85 műtárgy minősül nem megfelelő biztonságúnak. A javasolt, az elérendő célnak és a biztonsági követelményeknek megfelelő, műszakilag szükséges fejlesztés leöltsége a tervek alapján 1994. évi árszinten mintegy 60, 1998-ra átszámított áron több mint 100 milliárd Ft. A fejlesztési igény 24 %-a a Duna-völgyben, 76 %-a pedig a Tisza-völgyben jelentkezik. A fontossági sorrendbe állított, ütemezett fejlesztési feladatok szerint a nagy értékű öblözetek, nagyobb térségek biztonságát számottevően javító, rövid távon elvégezni javasolt fejlesztések költsége mai áron kb. 25-30 milliárd Ft. 3. A szükségtározás, mint egyes folyók árvízvédelmi rendszere fejlesztésének alternatívája Az árvizek kártételei elleni védelem céljából a múlt század közepétől napjainkig kiépült Magyarország árvízvédelmi műveinek rendszere, amelynek gerincét a folyók mentén épült árvízvédelmi töltések mint elsőrendű árvízvédelmi művek alkotják. Ezek rendszere Magyarországon nagyrészt már meglévő adottságként kezelendő, tehát változatlanul elsődlegesnek kell tekinteni továbbfejlesztésüket. Ugyanakkor az elmúlt 30 év árvízvédekezési tapasztalatai bizonyították, hogy a folyók menti töltésrendszerek fejlesztése, előírt méretre való kiépítése mellett új műszaki megoldásokat és módszereket is szükséges alkalmazni, így többek között területi árvízvédelmi rendszereket kell kiépíteni. Ennek eszközeként került sor egyes folyókon az árvízi szükségtározás módszerének kidolgozására, a síkvidéki körtöltéses megcsapoló árvízi szükségtározók kialakítására. Az árvízi szükségtározó műszaki létesítményekkel időszakos tározásra alkalmassá tett terület, amelynek igénybevételére csak rendkívüli helyzetben, a fővédvonal kritikus állapota esetén nagyobb károk és árvízkatasztrófa elhárítása érdekében kerülhet sor, egyébként a tározásra szolgáló területet alapvető rendeltetésének (mező-, vagy erdőgazdálkodás) megfelelően hasznosítják. A szükségtározás célja az árhullám szállította vízmennyiség egy részének átmeneti viszszatartása és ezzel az árhullám tetőzési magasságának csökkentése. Annak, hogy nem üzemi, hanem ideiglenes árvízi tározóról beszélünk, elsősorban gazdasági okai vannak. A tározásra 3

szolgáló terület nem kerül kisajátításra, azt az ilyen célú felhasználásra jogi úton kijelölik. Ennek következtében a területen felhasználási korlátozások (pl. építési tilalom) lépnek életbe. A szükségtározó elárasztására irányuló döntés minden esetben egyedi mérlegelés eredménye. A döntéshozónak a védelmi helyzet mellett a várható gazdasági következményeket is számításba kell vennie. A szükségtározó igénybevételével jelentős költségek és károk járnak együtt, amelyeket az állam köteles megtéríteni a terület tulajdonosai részére. Üzemi árvíztározó esetén ezek a kártérítési kötelezettségek ugyan nem merülnének fel, a terület kisajátítása viszont ennek sokszorosa lenne és gazdaságossági szempontból az igénybevétel várható gyakoriságára tekintettel nem volna indokolható. A létesítmény/tevékenység elnevezése is arra utal: az igénybevételre jogi értelemben szükséghelyzetben kerülhet sor. A szükségtározás alkalmazására az elmúlt évtizedekben különösen a Körösök adtak példát. A folyamatos fejlesztések, a hatalmas erőket mozgósító védekezési munkák ellenére a jelentősebb árvizeket 1925-1995 között nem lehetett megtartani az árvízvédelmi töltések között (1. ábra és 1. táblázat). A Körösökön, Kettős- és a Sebes-Körös összefolyása feletti szakaszon, hazai területen és a magyar területeket veszélyeztető romániai határ menti térségben 1925-1980 között 21 töltésszakadás vagy árvízi szükségtározás történt (10 magyar, 21 pedig román területen). 1981-1995 között pedig ugyanott további 9 töltésszakadás vagy árvízi szükségtározás volt (magyar területen 3 szükségtározás, román területen pedig 2 töltésszakadás és 4 szükségtározás), összesen tehát 30 árvízi esemény tapasztalatai értékelhetők és hasznosíthatók a szükségtározás szempontjából. A Fekete- és Fehér-Körös közötti deltát az elmúlt 70 évben 9 esetben öntötték el részben vagy teljes egészében az árvizek töltésszakadások illetve szükségtározások miatt (1925, 1932, 1939, 1966, 1970, 1974, 1980, 1981, 1995). Az elöntött terület 10-161 km 2, a kiömlött vízmennyiség 8-200 millió m 3 volt (2. táblázat). A Körösökön kívül hasonló szükségtározásra, árvíz-visszatartásra került sor 1965 áprilisában a Rábán, 1974 októberében a Tarnán és a Gyöngyös patakon, valamint a Lajtán három esetben is (1965, 1975, 1997). Az árvízi történések részletes vizsgálata és elemzése során kitűnt, hogy az eltérő hidrológiai körülmények, topográfiai viszonyok és árvízvédelmi feltételek ellenére a végrehajtott szükségtározások számos általánosítható jegyet hordoznak. Öszszesen 14 esetet vehetünk számba (3. táblázat), amelyek a szükségtározás alkalmazásával kapcsolatban kialakított gondolatmenet alapadatait és információs bázisát jelentik (Szlávik 1980, 1983/b, 1998). 4. A Fekete- és a Fehér-Körös néhány árvízi sajátossága A Körösökön az elmúlt néhány évtizedben az árvízszintek gyors növekedése figyelhető meg. Ennek okai részletes elemzést igényelnek, amely meghaladja e tanulmány kereteit. A teljesség igénye nélkül itt csak e jelenségre szeretnék rámutatni és azt a Körösök néhány árvízi sajátosságán keresztül szemléltetni. Az elmúlt évtizedek körös-völgyi árhullámainak elemzése, értékelése fontos adalékot szolgáltat a fejlesztések megalapozásához. Ezek közül a leglényegesebbek a következő évek árhullámai voltak: 1966 (Ambrus 1967, Papp 1966, 1996), 1970 (Némethy Beleznai 1970, Papp 1971, 1996, Takács 1971), 1974 (Nagy 1975, Szlávik 1976), 1980-1981 (Litauszki 1980, Szlávik 1981/a, 1982/a, 1982/b, 1982/c), 1995 (KH1~M 1996 (Pálinkás 1996, Szlávik Kiss Galbáts 1996, VITUKI 1996). 2000 (Galbáts Z. Kiss A Szlávik L.2003) A Fekete- és a Fehér-Körös árvízi hidrológiai sajátosságait vizsgálva kitérünk az árhullámok tetőző vízszintjének emelkedésére, az árvízszintek esésének változására, a tetőző vízhozamok és az árhullámok által szállított vízmennyiségek növekedésére, a Fekete- és a Fehér- 4

Körös árhullám-levonulási sajátosságainak módosulására, valamint a töltésszakadások és szükségtározó megnyitások árhullámok levonulására gyakorolt hatására. 4.1. Az árhullámok tetőző vízszintjének emelkedése Az árhullámok tetőző vízállásainak növekedését jellemző adatokat az 4. táblázat foglalja össze. Látható, hogy a legtöbb észlelt tetőző vízállás befolyásolt érték, a bekövetkezett töltésszakadások, a végrehajtott szükségtározások hatásának eredőjét tartalmazza. Az észlelt legnagyobb vízszint növekedése 1966-1981 között a Fekete-Körösön Antnál 141 cm volt (4. táblázat), ami a maximális vízjátéknak (az eddig észlelt legkisebb és legnagyobb vízszint különbségének) 16 %-a; Remeténél 1966-1974 között ugyanezek értékek: 128 cm (13 %); a Fehér-Körösön Gyulánál 1962-1974. között: 111 cm (11 %); a Kettős-Körösön Békésnél 1966-1974. között: 131 cm (12 %) volt. A megjelölt időszakokban a Fekete-Körös Antnál egymást követő 5 árvíznél, Remeténél 3-nál, a Fehér-Körös Gyulánál ugyancsak 3-nál egyaránt csúcsot javított (annak ellenére, hogy az előzőekben említett töltésszakadások és szükségtározások a természetes vízszinteket esetenként lényeges mértékben befolyásolták - csökkentették). A vízszintnövekedések ilyen dinamikája, gyakorisága és aránya példátlan a hazai folyók között! A Körösök árvizei 1981 óta is változatlan fenyegetést jelentenek: 1988- bah és 1989-ben is olyan vízszintek alakultak ki, amelyek 1970 előtt rekorderek lettek volna (2. ábra). Az 1995. évi karácsonyi árhullám méreteit jellemzi, hogy magasságát tekintve a Fehér- Körös gyulai szelvényében észlelt 785 cm-es tetőző vízállás ugyancsak az eddigi legmagasabbnak tekinthető, de a Kettős-Körösön Doboznál is a történelmi rangsor második legnagyobb tetőzését regisztrálták 929 cm-rel (19 cm-rel az 1974-es LNV) alatt), Békésen pedig a harmadikat 950 cm-rel (22 cm-rel az 1974-es LNV) és 13 cm-rel az 1980-as NV) alatt). Ezeken a szakaszokon tehát jogosan mondható, hogy 1995-ben az évszázad legnagyobb árvize, illetve azt csaknem elérő árvízszintek alakultak ki. A 4. és 5. táblázatból egyértelműen megállapítható az utóbbi évtizedekben az észlelt legnagyobb vízszintek (LNV) növekedése a Körösökön. Az elmúlt csaknem 80 évben mindegyik mellékvízfolyáson több mint 1 az volt a maximális vízállások emelkedése. Különösen jelentős (1,1 1,4 m) a maximumok emelkedése a Fekete-, a Fehér- és a Kettős-Körösön. Hasonló tendencia mutatható ki az éves nagyvizek idősorának vizsgálata alapján is. A 3. ábrán a Fehér-Körös gyulai vízmérce szelvényében az éves legnagyobb vizek 1901-96 évek közötti változását szemléltetjük, amelynél nem is annyira az emelkedés konkrét meredeksége, mint inkább az emelkedés kétségtelen megléte, ami figyelmet érdemel (KÖVIZIG 1997, Rátky 1997). 4.2. Az árvízszintek esésének változása Az 1995. évi karácsonyi árhullám esésviszonyait tekintve megállapítható, hogy a megelőző árhullám egy kifejezetten nyári árhullámra hasonlító áradási ütemet produkált a Fekete- Körösön: a 808 cm-es Ant-Remete közötti maximális esés a nagy árvizek között kiugró érték, egyedül az 1980. évinél volt ennél magasabb (557 cm). A fő árhullám ennél lényegesen szelídebb, 426 cm-es maximális eséskülönbsége 20 órával az anti tetőzés előtt leginkább az 1970- es és 1974-es árvízhez hasonlítható. (1970-ben 348 cm-es esésmaximum alakult ki 36 órával a vízállás tetőzés előtt, míg 1974-ben ez a két érték: 394 cm és 26 óra volt. A fő árhullám 8 cm/órás maximális áradási intenzitása nem mondható rendkívülinek; igaz itt figyelembe veendő, hogy az induló vízállás már eleve igen magas (700 cm) volt. A Fehér-Körösön Gyulánál az áradás intenzitásának maximuma 12 cm/óra volt, ami ennél az árhullámnál egyértelműen a Fehér-Körös dominanciáját mutatja. Az 1970 óta levonult 5 jelentős árhullám jellemző esésviszonyait és áradási intenzitását a 6. táblázat foglalja össze. 5

4.3. A tetőző vízhozamok és az árhullámok által szállított vízmennyiségek növekedése Az árhullámok nagyvízhozamának értékei is növekvő trendet mutatnak. A 4. ábrán Gyula és Remete vízmérce szelvényekben az 1919-95 évek közötti sorrendbe állított éves legnagyobb vízhozamokból (Q max ) a 200 m3/s-ot meghaladók időbeli változását szemléltetjük (Rátky 1997). Ez természetesen statisztikailag még nem erősen szignifikáns trend, de ha figyelembe vesszük, hogy a növekvő árhullámok a Fehér-Körös alsó szakaszának mesterséges, kanyarulatoktól mentes medrében egyre gyorsabban vonulnak le, így már ezek a hatások is okozhatnak az eddigiektől eltérő lényeges változásokat nemcsak a Fehér- de a Kettős-Körösön is. Az egyes árhullámok által szállított víztömegek is növekvő trendet mutatnak feltehetőleg a vízgyűjtő területen történt antropogén beavatkozások, hatások eredményeként. A 7. táblázatban tüntettük fel Gyula és Remete szelvényeiben 1919-95 évek között az I. árvízvédelmi fokozat felett szállított víztömegeket. Az egyes vízhozam és szállított vízmennyiség értékek töltésszakadás, ill. szükségtározás nélkül számított mennyiségek (Szlávik-Galbáts-Kiss 1996). Az árvíz által szállított víztömeget - a korábbi árvizekhez hasonlóan - az I. fokú árvízszint fölötti vízhozamokkal jellemeztük. A korábbi nagy árvizek esetében a remetei szelvényre számított víztömeg értékek voltak a mértékadók, ez alapján az 1995. évi árvíz által szállított 144 Mm 3 az ötödik a történelmi rangsorban és alatta marad mind az 1980-as mind az 1981-es nagy árvizek szállított víztömeg értékeinek. A gyulai szelvényben csaknem a remeteivel egyenlő nagyságú víztömeg vonult le az 1995. évi árvíz idején, az itt regisztrált 133 Mm3 ugyancsak az ötödik legmagasabb érték. A remetei és gyulai szállított víztömeg érték aránya az 1995. évi árhullámnál ugyancsak a Fehér-Körös dominanciáját húzza alá, hiszen a csaknem megegyező víztömeg érték Gyula esetében lényegesen kisebb mederben folyt le. A számítások során mind a gyulai, mind remetei szelvényre jó ellenőrző értékek adódtak, mivel Békésre a számítások 217 Mm3 szállított víztömegértéket adtak. A 7. táblázatban feltüntettük a Fekete- és Fehér-Körös 1915-1995 közötti legnagyobb árhullámainak paramétereit. 4.4. A Fekete- és a Fehér-Körös árhullám-levonulási sajátosságainak módosulása A Fekete- és Fehér-Körös árhullámainak levonulási rendjét - a vízgyűjtő területek alakjából, a vízhálózatból, a kiépített árvízvédelmi művek rendszerének befolyásoló hatásából eredően - évtizedeken keresztül azonos sajátosságok jellemezték. Ezek sorában említhetők: a két folyó árhullámainak sorrendje, egymásutánisága, az esésviszonyok és az árhullámok tetőző vízhozamainak, valamint a lefolyt víztömegeknek az aránya. Ezek alapján megállapítható volt, hogy a vízrendszer árvízi viszonyait a Fekete-Körös uralta (Szlávik 1982/b). Ennek a sajátosságnak megfelelően került kialakításra a két folyó árvízvédelmi rendszerének aktív eleme: a mályvádi árvízi szükségtározó (Szlávik 1978, 1983/b). Az 1995. karácsonyi árhullám hidrológia sajátosságait összefoglalva azonban megállapítható, hogy a Fehér-Körösön a tetőző vízszintek és esések tekintetében az eddigi legnagyobb árhullám egyben a megszokottól eltérően alakította a Fekete- és a Fehér-Körös árhullámainak kölcsönhatását is: 1995 decemberében a Fehér-Körös árhulláma mintegy 24 órával hamarabb érkezett a két folyó szokásos árhullám-levonulási menetrendjénél és ez módosította az esésviszonyokat, új, eddig nem tapasztalt helyzetet teremtett: a Fehér-Körös lefolyási viszonyai `vezérelték' ezt az árhullámot (Szlávik-Galbáts-Kiss 1996). Ennek okai a csapadékviszonyokban, az árhullámot kiváltó hidrometeorológiai-hidrológiai helyzetben nem lelhetők föl; minden bizonnyal a vízgyűjtő területen végzett vízszabályozási beavatkozásokból eredő hatással állunk szemben. Ez figyelmeztető jel kell legyen arra nézve, hogy szükséges az árvízvédelmi rendszer helyzetének, megfelelőségének átértékelése is (KÖVIZIG 1997). 6

4.5. A töltésszakadások és szükségtározó megnyitások hatása az árhullámok levonulására Az 1. és 2. táblázatból látható, hogy 1966 óta egyre többször történt töltésszakadásból, valamint tervszerű védelmi beavatkozás eredményeképpen tározódás, és ami különösen figyelemre méltó, hogy az utóbbi 20 évben azok fokozatosan áttevődtek magyar területre (KÖVIZIG 199. Míg a vizsgált időszak első felében (~35 év) magyar területen szakadás vagy szükségtározás nem fordult elő, addig a második felében (ugyanennyi idő alatt) 13 db volt. Nem nehéz megjósolni, hogy a közeljövőben ez a tendencia nem fog megváltozni, sőt az várható, hogy Romániában a gazdasági élet fejlődésével, a vízgyűjtőkön és a medrekben történő egyre intenzívebb beavatkozások hatására nemcsak a fő vízfolyásokban, hanem a kisebb mellék vízfolyásokon is a Körösök magyarországi szakaszán az eddigieknél is kedvezőtlenebb lefolyási viszonyok állhatnak elő. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az előzőekben bemutatott jellemzők alapján a Körösök hidrológiai és árvízvédelmi helyzete túlzás nélkül minősíthető extrémnek. Korbély József kifejtette azt a máig mérvadónak tekinthető véleményét, hogy a múltban észlelt kedvezőtlen körülmények összetalálkozása esetén ebben a vízrendszerben még további árvízszint emelkedéssel kell számolni (Korbély 1915, 1916-1917). Korbély József 1916-ban írja...az utóbbi évek tapasztalatai azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a Körösöknél nem elégedhetünk meg az elért árvízvédelmi biztonsággal, hanem azt fokoznunk kell. Amint a mellékfolyókat szabályozni fogják, a Körösökön még az eddigieknél is több vizet kell levezetnünk. Bár az utóbbi években is rendkívüliek voltak a csapadékok és kedvezőtlen volt a helyzet, semmi sem biztosít arról, hogy a jövőben nem lesznek-e még nagyobbak a csapadékok és nem lesz-e kedvezőtlenebb az árhullámok találkozása. (Korbély 1916-1917). Ma már tudjuk, hogy Korbély Józsefnek igaza volt, és nincs semmi okunk arra, hogy e megállapítás jövőre vonatkozó érvényességét megkérdőjelezzük. Sőt mint láttuk a tények, a statisztikai adatok eddig ezt bizonyítják és a trendek a további érvényességet valószínűsítik. Különösen szembetűnő és elgondolkodtató, hogy az elmúlt hét évtizedben a folyamatos fejlesztések ellenére a kritikus árvízvédelmi helyzetek a Körösökön újra meg újra jelentkeztek. A Fekete- és a Fehér-Körösön az árvízvédelmi problémák az utóbbi 20 évben a vízrendszerben lejjebb kerültek, magyar területre tolódtak át. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a hegyvidéki és hegylábi területeket, még a mellékfolyók viszonylag szűkebb völgyeit is fokozatosan, de folyamatosan betöltésezik. Bekövetkezett Korbély József előbbi jóslata és a folyamat további dinamikája, mértéke ma még meg sem jósolható. Arra kell azonban számítanunk, hogy a Körösök magyarországi szakaszán az eddigieknél kedvezőtlenebb lefolyási viszonyok állhatnak elő. Ennek mennyiségi becsléséhez az érintett román és magyar vízügyi szakemberek együttműködésében részletes árvíz-genetikai kutatásokra lenne szükség. 5. A Körösök árvízvédelmi rendszerének fejlesztése A fentiekben bemutatott és elemzett hidrológiai okok miatt a Körösök árvízvédelmének helyzete megkülönböztetett figyelmet igényelt korábban és így van ez napjainkban is. Az 1915. évi árvizet követően Hajós Sámuel részletes elemzést készített a Körös-völgy helyzetéről az árvíz szempontjából (Hajós 1915); Korbély József is elmélyülten foglalkozott a Körösvölgy árvízvédelmi helyzetével (Korbély 1915, 1916-1917). A Fekete- és a Fehér-Körös 1966 óta tartó dinamikus és folyamatos árvízszint emelkedése kapcsán az árvízvédelem aktuális fejlesztési teendői több esetben részletes vizsgálatnak vetették alá (KŐVÍZIG 1981, 1997, Pálinkás Szlávik 1980, 1982, Szlávik 1981/6, 19831a). Az elmúlt három évtized során nyilvánvalóvá vált, hogy a Körösökön és hazánk néhány más folyóján is az árvízvédelmi fejlesztések hagyományos útja, az árvízvédelmi töltések magasítása és szelvényméretének bővítése önmagában nem elegendő aktív árvíz-mentesítési megoldást, nevezetesen az árvizek szükségtározását is alkalmazni kell. 7

A bemutatott adatok alapján nem nehéz belátni, hogy a Körösök jelentősebb árvizei a jövőben sem lesznek levezethetők csupán csak az árvízvédelmi töltések között az árvízi szükségtározók rendszeres üzembe helyezésével a jövőben számolni kell. Ezek a körülmények feltétlenül indokolják Körösök térségével való megkülönböztetett foglalkozást a vízkárelhárítás fejlesztése és a védekezési tevékenység szervezése terén. Az árvízi szükségtározók üzembe helyezése rendkívül összetett, hatásában, következményeiben szerteágazó védelmi döntés. Az 1995. decemberi körös-völgyi árvíz és az akkor végrehajtott szükségtározások hidrológiai elemzése alapján javaslatokat tettünk a Körösök árvízvédelmi rendszerének bővítésére és a védekezési feladatok üzemirányításának továbbfejlesztésére. A Fehér-Körös árhullámának közvetlen kivezetése, tározása érdekében korábban javasoltuk a Kisdelta szükségtározó (KÖVIZIG 1981) kialakítását, amely reális alternatívát jelent a Fehér-Körös jobb parti védvonala fejlesztésének és a Fehér-Körösön lévő hidak megemelésének. Az 5,5 km 2 területű, 26 millió m 3 víz befogadására alkalmas létesítmény megépült és 2000-ben igénybevétele is szóba került, de a kialakult romániai töltésszakadások miatt végül is nem volt rá szükség. Elkészült és 2000-ben eredményesen vizsgázott a Körös-völgyi árvízi szükségtározók új kezelési és üzemelési szabályzata (Galbáts Z. Kiss A. Szlávik L. 2003). IRODALOM Ambrus G.: Árvíz a Körösökön. Vízgazdálkodás, 1967, 1. sz Bálint G.: A közép-európai árvízkatasztrófa hidrometeorológiai előzményei és előrejelenhetősége. Víztükör, 5: szám, 1997. Bencsik B.: A Tisza-völgy árvízvédelmi rendszerének fejlesztése. Vízügyi Közlemények, 3. füzet, 1971. Fejér L.: Árvizek és belvizek szorításában: Vízügyi Történeti Füzetek, 15.sz. Bp. 1997 Hajós S: A Körös-völgy jelenlegi helyzete az árvíz szempontjából. Kézirat az Országos Környezetvédelmi és Vízügyi Könyvtárban A-74. szám alatt. Galbáts Z. Kiss A - Szlávik L.: A 2000 március-áprilisi árvízvédekezés a Körösökön. Vízügyi Közlemények 1999-2000. évi árvízi különszám, 2003, sajtó alatt Harkányi K- Bálint G.: Szélsőséges csapadékból kialakuló, feltételezett árvízi helyzet vizsgálata. Vízügyi Közlemények, 4. füzet, 1997. KHVM: Az 1995 decemberi körös-völgyi árvíz és a szükségtározások hidrológiai elemzése. Tanulmány (Készttette: a KHVM Vízkárelhárítást Főosztály által felkért szakértői munkacsoport: dr. Szlávik Lajos, a szakértői munkacsoport vezetője, Domahidy László, Galbáts Zoltán, Kiss Attila.) Kézirat, Budapest, 1996 április Korbély J.: Az árvizekről. Vízügyi Közlemények, 1915, 1-2. füzet Korbély J.: A Körösök és a Berettyó szabályozása. Vízügyi Közlemények, 1916, 6. füzet, 1917, I. füzet KŐVÍZIG: A Körös-völgyi árvízi szükségtározók kezelése és üzemelési szabályzata. (Összeállította: Szlávié Lajos és Galbáts Zoltán). Kézirat, Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula, 1977. KŐVÍZIG: A Fehér- és a Fekete-Körös közötti delta árvízi fejlesztési tanulmánya. Kézirat. Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság, Gyula, 1981 április, Felelős tervező: Szlávié Lajos K(SVÍZIG: Tanulmány a Fehér-, Fekete- és Kettős-Körös felső térségeinek árvízvédelmi fejlesztési alternatíváiról. (Készítette: a Körös vidéki Vízügyi Igazgatóság munkacsoportja.) Kézirat, Gyula, 1997. június Litauszki L: Az 1980. július-augusztusi Tisza-völgyi árvíz. Magyar Vízgazdálkodás, 1980, 9. szám 8

Nagy Gy.: A Körös vidék lefolyási viszonyainak alakulása. Vízügyi Közlemények, 1975, 3. füzet Némethy L.- Beleznay T.: A vésztározó feltöltése, azzal kapcsolatos tapasztalatok és védekezés a vésztároló töltésein. Tájékoztatás a Tiszántúl vízgazdálkodásáról. 1970, 1-2. sz. Debrecen, Kézirat. OVH.~ Magyarország árvízvédelmi rendszerének hosszú távú fejlesztési terve. 1981. Papp F.: A Berettyó 1966. évi jeges árvize. Vízgazdálkodás, 1966, 6, sz. Papp F.: Árvízvédekezés a Sebes-Körösön és a Berettyón. Vízügyi Közlemények, 1971. 3, füzet. Papp F.: Gondolatok a Körösök vízrendszerének 1966-1995 közötti árvizeiről. Hidrológiai Közlöny, 1996. 1. sz. Pálinkás L.: Az árvízvédekezést munkák szervezése a Körösök 1995 decemberi, 1996 januári árhullámainak idején. Vízügyi Közlemények, 1, füzet, 1996. Pálinkás L. - Szlávik L.: Békés megye távlati vízgazdálkodás-fejlesztési koncepciója. Hidrológiai Tájékoztató 1980. október Pálinkás L. - Szlávik L.: A Fehér- és Fekete-Körös árvízvédelmi fejlesztésének tervezése és kivitelezése. Magyar Hidrológiai Társaság III. Országos Vándorgyűlés (Debrecen), 1982, II. kötet (Vízépítés) Rátky L: A Körös-völgyi árvízi szükségtározók üzemirányításának fejlesztése. Műszaki tanulmány. Kézirat, 1997. Rátky l.: A Körös-völgyi árvízi szükségtározókkal kapcsolatos hidraulikai vizsgálatok L- IV. Műszaki tanulmányok.. Kézirat, 1998-99. Rátky I. - Szlávik L.: A körös-völgyi árvízi szükségtározók üzemirányításának fejlesztése. Periodica Polytechnica. Civil Engineering. Technical University of Budapest. Vol.... N... 1999 (sajtó alatt) Szlávik L.: Az 1974. évi Körös-völgyi árvíz hidrológiai jellemzése. Vízügyi Közlemények 1976, 1. füzet Szlávik L.: A mélyvádi árvízi szükségtározó hidrológiai vizsgálata. Vízügyi Közlemények, 1. füzet, 1978. Szlávik L.: Árvízi szükségtározók tervezése, építése és üzemelése. Vízügyi Műszaki Gazdasági Tájékoztató (VMGT) 1 18. kötet, 1980. Szlávik L.: Az 1980. és 1981. évi körös-völgyi árvizek hidrológiai sajátosságai. Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlés (Pécs), 1981/a, I. kötet (Hidrológia) Szlávik L.: Békés megye vízgazdálkodás-fejlesztési koncepciója. Alföldi Tanulmányok, Békéscsaba, V. kötet, 1981/eb. Szlávik L.: Az 1981. évi körös-völgyi árvíz és a mályvádi szükségtározás hidrológiája. Hidrológiai Tájékoztató, 1982/a. április Szlávik L.: A Körösök árvizeinek néhány hidrológiai sajátossága és az 1980. évi árvíz. Alföldi Tanulmányok, Békéscsaba, VI. kötet, 1982/6. Szlávik L.: Az 1980-81. évi Körös-völgyi árvizek hidrológiai jellemzése. Vízügyi Közlemények 1982/d, 2. füzet Szlávik L.: Az árvízvédelem fejlesztésének feladatai a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál. Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlés (Győr), 19831a, I. kötet (Árvízvédelem) Szlávik L.: Árvízi szükségtározók tervezése és üzemelése. Vízügyi Közlemények, 2. füzet, 1983/6. Szlávik L.: A Tisza szabályozása és árvizeinek természete. A "Mérlegen a Tiszaszabályozás" c. kiadványban, MHT-OVF, Budapest, 1992. Szlávik L.: Árvizek szükségtározása. Vízügyi Közlemények, 1. füzet, 1998. 9

Szlávik L. - Bálint G.: Az 1997 tavaszi-nyári árvizek és belvizek kialakulása és a védekezési munkák. Vízügyi Közlemények, 4. füzet, 1997. Szlávik L. - Kiss A. - Galbáts Z.: Az 1995 decemberi Körös-völgyi árvíz és a szükségtározások hidrológiai elemzése és értékelése. Vízügyi Közlemények, 1996, 1. füzet ' Szlávik L. - Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén. Vízügyi Közlemények, 2. füzet, 1998. Szlávik L. - Varga M. - Váradi J.: A vízkár-elhárítási védekezési munkák országos irányításának tapasztalatai az 1995 decembere és 1996 júniusa közötti időszakban. Vízügyi Közlemények, 1. füzet, 1996. Szlávik L. - Váradi J.: Árvízvédelem Magyarországon. Az 1995 decemberi árvizek a Felső-Tiszán és a Körösökön. Polgári védelmi Szemle, 1. szám, 1996. Szűk T.: Árvízvédekezés a Tiszántúli VÍZIG működési területén. `A Tisza völgyi árvíz 1970.' kiadvány, a Vízgazdálkodás külön száma. OVH, Budapest, 1971. Takács L.: Védekezés a Körösökön. Vízügyi Közlemények, 1971, 3. füzet Várkonyi K: Épül a Kisdelta árvízi szükségtározó. Víztükör, I. szám, 1998. VITUKI: Magyarország mértékadó árvizei (Szerkesztette: Csoma János). VITUKI, Budapest, 1976. LÍTUKI: Magyarország ártéri öblözetei. VITUKI, Budapest, 1977. VITUKI: Az 1995 decemberi árvíz tetőző vízállásainak vizsgálata a Fehér-Körösön. Kézirat. Témafelelős: Szekeres János. 1996 február. TÁBLÁZATOK 1. táblázat Töltésszakadások és árvízi szükségtározások időrendi táblázata a Körösökön (1925-1995) 2. táblázat Az elöntött területek és a kiömlött vízmennyiség adatai a Körösök töltésszakadásainál és szükségtározásainál 3. táblázat Megépített, épülő, illetve kijelölt árvízi szükségtározók és igénybevételük adatai 4. táblázat Az árhullámok tetőző vízállásainak növekedése a Körösökön (Töltésszakadásokkal, szükségtározásokkal befolyásolt, ténylegesen észlelt tetőző vízállások) 5. táblázat Az észlelt legnagyobb vízállások emelkedése a Körösökön 6. táblázat Különböző árhullámok jellemző esésviszonyai és áradási intenzitása a Körösökön 7. táblázat A Fehér- és Fekete-Körös 1915-1995 közötti legnagyobb árhullámainak paraméterei és a tetőzés időpontjai ÁBRÁK 1. ábra Töltésszakadások és szükségtározó-megnyitások a Körösökön (1925-1995) 2. ábra A Fekete- és Fehér-Körös jelentősebb árhullámai 3. ábra Az évi legnagyobb vízállások 1901-97 közötti változása a Fehér-Körös gyulai vízmérce szelvényében 4. ábra Nagyvízhozamok változása 10