Alkalmazkodás állatkerti oktatócsomag 8 12 évesek tanításához Rajzok: Lukács Albert Fotók: Bagosi Zoltán www.zoobudapest.com www.gorillazoona.hu
Általános szervezési információk Az állatkert nagyszerű hely a tanulásra. Az iskolában sok tananyagot csak a könyvek, fotók és filmek segítségével tudunk bemutatni, megtanítani a gyerekeknek. Az állatkertekben lehetőség nyílik arra, hogy megfigyeltessük és megtapasztaltassuk, ezáltal elmélyítsük az ismereteket. A tapasztalati ismeretátadás élményszerű tanulást tesz lehetővé. Ez az oktatócsomag segítséget kíván nyújtani a gyermekcsoportokkal az állatkertbe látogató pedagógusoknak. Az állatkerti foglalkozás szervezésénél figyelni kell arra, hogy időről időre az állatfajok cserélődhetnek, előfordulhat az is, hogy aktuálisan nem láthatóak (pl. elbújtak vagy orvosi kezelés alatt állnak stb.). Ezért röviddel a látogatás előtt célszerű a foglalkozás helyszíneit végigjárni, illetve használják rugalmasan az anyagban leírtakat. Tanácsok a foglalkozás hatékonyságának növeléséhez: Az állatkertbe érkezés után érdemes időt szánni arra, hogy az izgatott gyerekek megnyugodjanak és szükségleteiket kielégítsék (például: egyenek, mosdót használjanak stb.). A foglalkozás alatt törekedjünk arra, hogy a tervezett programot tartsuk, s ne iktassunk be plusz állomásokat. Az ismeretek mennyiségének növelése a foglalkozásunk hatékonyságának csökkenéséhez vezethet. A foglalkozás valamennyire mindig kötött program, utána érdemes időt szánni a lazításra. Erre a célra ajánljuk figyelmükbe az állatkert játszóterét. Az állatkerti viselkedés szabályai: Vendégségbe jöttünk az állatkertben élő állatokhoz és növényekhez, ezért az állatkert területén csendben, halkan közlekedünk. Így az állatok is szívesebben jönnek majd közelebb hozzánk. Az állatokat nem etetjük, mert a sok finomságnak nem tudnak ellenállni, aminek az eredménye hasfájás, hányás, hasmenés. Az üvegfelületeken nem kopogunk, nem kiabálunk be az állatoknak, mert azzal megijesztjük őket. Inkább csendben megfigyeljük, hogyan élik mindennapi életüket. Az állatok közelében lassan és óvatosan mozgunk. A hirtelen mozdulatok megijeszthetik őket. Szervezési tippek: A témához kapcsolódó állattartó helyek egy része a szabadban található, ezért célszerű az időjárásnak megfelelően öltözni. Az állatkertben az állatházak 10 órától tartanak nyitva, és az állatkert zárása előtt fél órával zárnak. Így az Elefántház, a Szavannaház és a Madagaszkár-ház csak ebben az időszakban látogatható. A témához kapcsolódó állatok kifutójukon bármely évszakban kitűnően megfigyelhetők. A tanulmányi séta során lehetőség szerint mellőzzék az állatok etetését és simogatását is! Előfordulhat, hogy némelyik állat védekezésképpen harap. Érdemes megnézni, hogy milyen aktuális látványetetési program fut az állatkertben, mert egyes etetések kapcsolódhatnak a témához. Ajánlott útvonal: Főkapu Elefántház (víziló) Szavannaház (zsiráf) Madagaszkár-ház (gekkó) Tundrafarkas-kifutó Nagytó (tőkés réce). 2
Háttér-információk az alkalmazkodásról Az évszázadok, évezredek során az élőlények túlélésének az volt a kulcsa, hogy a körülöttük lévő környezethez alkalmazkodni tudtak valamilyen módon. Ma is minden élőlény alkalmazkodik valamihez. Egy-egy erdőalkotó fafaj, egész más formát ölt, ha erdőben él, mintha egy ligeterdő része lenne, ahol nagyobb a helye, terjeszkedhet a lombkorona is, nem állja útját másik fa. Így van ez az állatok között is. A gepárd testalkata a gyors, rövidtávfutáshoz alkalmazkodott. A teste áramvonalas, kicsi a feje, karmait nem tudja visszahúzni (szöges cipőként működik). Az antilopnak a túléléshez szüksége van a jól működő érzékszervekre. Nagy szemeivel nagy látószögben képes látni a körülötte lévő terepet, mozgékony fülei radarként pásztáznak veszélyt keresve. Hangsúlyos orra a ragadozók szagát keresi a levegőben. Lábai és formája a gyors menekülés miatt alakultak ki olyanra, amilyeneknek látjuk őket karcsú test, vékony lábak. Színe pedig beleolvad a környezetbe, ezzel is növelve túlélésének esélyeit. És természetesen a csapatban élő állatokat a tömeg is megvédi, mert a ragadozó nehezebben tud figyelni egy-egy egyedre a sok előtte menekülő állat között. Legelőször Charles Darwin fedezte fel és figyelte meg az élővilágot ilyen szempontból. Egy öt éven át tartó, Föld körüli hajóúton vett részt térképészeti célokból. Útja során hatalmas botanikai és zoológiai gyűjteményt állított össze, megfigyeléseiről pedig naplót vezetett. Hazaérve egész hátralevő életében ezekre a jegyzetekre alapozva dolgozta ki elméleteit. Valójában elméletéhez az a tapasztalat is hozzájárult, hogy az emberek a háziállatokat milyen módon alakították ki, hozták létre vad őseikből. Az ember ugyanis a saját szempontjai, céljai szerint kiválogatja azokat az egyedeket, amelyek a legideálisabbak, és ezeket szaporítja tovább. Így azok az egyedek szaporodnak tovább, amik a legjobban megfelelnek a tenyésztési célnak. Darwin azt gondolta, hogy a természet hasonlóan jár el. A természet célja pedig az, hogy az egyedek erőnléte minél jobb legyen. Ezért egy fajon belül mindig azok az egyedek tudnak szaporodni, amelyek a legrátermettebbek, amelyeknek a legnagyobb az esélye a túlélésre (jó mimikri, ügyes táplálékszerző-képesség, erős fizikum). A mutációk és a véletlen genetikai sodródás révén kedvező vagy kedvezőtlen változások történnek az állat fejlődése során. Ha a külső tényezők a mutáns génekkel rendelkező élőlénynek kedveznek, akkor az örökítheti tovább a génjeit, ezzel is alakítva az adott fajt. Ha több ilyen mutáció történik, akkor létrejöhet egy új faj, melynek egyedei, az eredeti faj egyedeivel már nem tudnak szaporodóképes utódot a világra hozni. Az alkalmazkodás néhány típusa: Élőhelybeli változás okozta alkalmazkodás (pl. vízi életmódhoz való alkalmazkodás). Élőhelykövetés: ha megszűnnek az adottságai az élőhelynek, egy másik hasonló élőhelyet keres a faj (állatok vándorlása). Genetikai változások: a megváltozott életkörülményekhez alkalmazkodik a faj. Mimikri: amikor egy élőlény felveszi vagy utánozza egy másik élőlény vagy a környezet mintáját, színét, külalakját, viselkedését. Az alkalmazkodás célja lehet a rejtőzés vagy a megtévesztés és elijesztés. Szimbiózis: két vagy több különböző, általában egymásra utalt faj szoros együttélése. A szimbiózisban mindkét fél kölcsönös előnyökhöz jut. A szervezet belső alkalmazkodása a külső körülményekhez (pl. téli álom, azaz az állatok hibernálódása). 3
Az állatok alkalmazkodóképességének fontos szerepe van a túlélésben. Charles Darwin, angol természettudós, az evolúcióelmélet (darwinizmus) kidolgozója, arra a megállapításra jutott, hogy valamennyi élőlénynek meg kell küzdenie a fennmaradásért. Ebben a küzdelemben azok a fajok kerekednek felül, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni a környezetükhöz. Ez utóbbi folyamatot nevezte természetes kiválasztódásnak. A témához kapcsolódó linkek az interneten http://hu.wikipedia.org/wiki/darwinizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/mimikri http://www.ypte.org.uk/environmental/wildlife-in-winter-adaptations-for-survival/112 http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=3931 http://www.freeweb.hu/kempokez/hullok/mnappaligekko/mnappaligekko.htm http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=3931 http://en.wikipedia.org/wiki/adaptation Könyvajánló Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól! Charles Darwin: A fajok eredete http://mek.oszk.hu/05000/05011/ A természet megfejtett titkai Reader s Digest A természet ABC-je, Családi kérdezz, felelek Reader s Digest David Attenborough: Az élővilág atlasza Geoholding Rt. 4
Az oktatócsomagban szereplő állatfajok jellemzése Tundrafarkas (Canis lupus tundrarum) Elterjedés: Alaszka és Kanada tundrái. Testméretek: Testhossza: 130-160 cm, farkhossza: 40-50 cm, tömege: 20-80 kg. Az egyik legnagyobb farkas alfaj. Táplálkozás: Ragadozó. Ritkán nagyvadakat zsákmányol, de főként kisebb és közepes méretű emlősöket, rágcsálókat, szükség estén rovarokat eszik. Társas viszonyok: csoportban él, amelyben szigorú rangsor uralkodik. Egyéb tudnivalók: Gyakran látni, hogy az állatkerti farkasok szőröstül-bőröstül kapják meg a táplálékállatokat, nem előkészített és kicsontozott tőkehús formájában. Erre azért van szükség, mert a ragadozók szervezete igényli azokat az anyagokat is, amelyek a zsákmányállat bőrében és beleiben vannak. A sarki farkasok világos, csaknem fehér színűek, hiszen a téli tundrán ez olvad bele legjobban a környezetbe. A kölykök szőrzete viszont sötétebb, szürkés vagy néha barnás árnyalatú. Egyes kutatók szerint ez azért van így, mert a nap sugarai így jobban melegítik a kölyköket, akik fiatal korukban még nem tudnak jól védekezni a hideg ellen. Annak ellenére, hogy kevés európai állatkert tart alaszkai fehér farkasokat, Magyarországon elterjedt állatkerti alfajnak számít. Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól című könyvében részletesen és humorosan ír a fehér farkasok vadonbeli életéről. Rotschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rotschildi) Elterjedés: Kenya, Uganda, Szudán szavannái. Testméretek: Testhossza: 180-320 cm, farkhossza: 80-100 cm, tömege: 550-1900 kg. Táplálkozás: Növényevő. Társas viszonyok: Csoportban él, amit egy rangidős tehén vezet. Egyéb tudnivalók: A zsiráf Földünk legmagasabb állata. Hosszú lába és nyaka képessé teszi arra, hogy közvetlenül a fák lombkoronájáról legelésszen olyan magasságban, ahol nem kell más növényevőkkel versenyeznie. Változó létszámú csordában él, amely a táplálék mennyiségétől függően néha csak 3, de akár 40 egyedből is állhat. A zsiráf járás közben csaknem egyszerre emeli fel az azonos oldalon lévő lábait, ami különlegességnek számít, és imbolygóvá teszi az állat mozgását. Puha ajkai és hosszú nyelve (mintegy 45 cm-es) segítségével a szúrós ágakat is képes megenni. A farok vége bojtban végződik, amelyet az állat légycsapóként használ. A zsiráf nyakában ugyanúgy hét nyakcsigolya van, mint az emberében, ám a csigolyák sokkal nagyobbak, megnyúltak. Tőkés réce (Anas platyrhynchos) Elterjedés: Európa, Ázsia, Észak-Amerika. Testméretek: Testhossza: 50-65 cm, szárnyfesztávolsága: 81-98 cm, tömege: 0,75-1,45 kg. Táplálkozás: Apró állatok (férgek, rovarok, csigák, rákok, békák, apróbb halak), különféle növények. Társas viszonyok: Csoportban él. 5
Egyéb tudnivalók: A tojó és a hím (gácsér) között jól látható színezetbeli különbség van. Amíg a gácsér különösen nászidőszakban látványos, a fején és a nyakán fémesen csillogó tollazatban pompázik, a tojóknak egyszerű rejtő színük van. Így könnyebben maradnak észrevétlenek, amikor a tojásokon kotlanak. A vizek közelségét kedvelik. Rövidtávon vonulók, de ha egy területen folyamatosan táplálékhoz jutnak, át is telelhetnek. Az állatkerti tavon látható tőkés récék valójában teljesen szabadok, semmi sem korlátozza őket. Mivel azonban itt táplálékot találnak, rendszeresen költenek és generációk óta itt kelnek ki, nemigen hagyják el a területet. Esetleg néha átrepülnek a Városligeti-tó vizére. Nílusi víziló (Hyppopotamus amphibius) Elterjedés: Afrika tavai és lassú sodrású folyói. Testméretek: Testhossza: 3-5 m, marmagassága: 150-160 cm, tömege: 1000-5400 kg. Táplálkozás: Növényevő. Társas viszonyok: Csoportban él, családját védelmezi. Egyéb tudnivalók: Neve kissé megtévesztő, mert nem a lovakkal, hanem a sertésfélékkel áll rokonságban. A nappali órákat általában a vízben, többnyire pihenéssel tölti. Éjszaka viszont 5-6 órán át táplálkozik a vízparti növényekből. Általában 10-15 állat alkot egy csoportot, de ahol sok a táplálék, ott 150 egyedből álló közösségek is kialakulhatnak. A víziló szemei és zárható orrnyílásai a feje tetején helyezkednek el, hogy ne kelljen az egész fejét kiemelnie a vízből, ha levegőt akar venni, vagy körül akar nézni. A fülkagylója rendkívül mozgékony, gyakran látni, amint a felszínre emelkedve kipörgeti belőle a vizet. A víziló annyira alkalmazkodott a vízi életmódhoz, hogy a nőstények a vízben hozzák világra utódaikat. A vízilóborjú, mint valami torpedó, elég nagy sebességgel születik meg, majd máris úszik a víz felszíne felé levegőt venni. Általában a borjú szoptatása is a víz alatt történik. Madagaszkári nappali gekkó (Phelsuma madagascariensis) Elterjedés: Madagaszkár, Seychelle-szigetek; erdőszélen lévő fák, helyi kunyhók, banánfák. Testméretek: Testhossza: 20-28 cm, tömege: 28-30 g. Táplálkozás: Ízeltlábúakra vadászik, gyümölcsöket, nektárt és virágport fogyaszt. Egyéb tudnivalók: Lábujjain bőrlemezek, serték vannak, melyek segítségével a függőleges terráriumi üveglapon is biztonságosan mászik, sőt akár a tetőüvegen is megkapaszkodik. A kutatók számításai szerint a gekkók lábain lévő serték összesen akár 140 kg felemelésére is alkalmasak! A gekkók lába sosem lesz koszos, mert a porszem jobban kötődik a talajhoz, mint a gekkó lábához. Egy fán több gekkó is él együtt. Gyakran ugyanoda rakják a tojásaikat. Általában két tojást raknak egyszerre, s egy évben többször is. A tojások fakéreg alatt vagy repedésekben fejlődnek. A tojásrakásra kész nőstények kalciumot halmoznak fel a torkukban, kívülről is jól látható módon. 6
Isten hozott a Budapesti Állatkertben! A mai napon az állatok környezetükhöz való alkalmazkodásának formáival ismerkedhetsz meg. A vízilovaknál kezdődik kalandunk az alkalmazkodás birodalmában. Ha kellemes meleg időjárásban érkezel, akkor kint találod a nílusi vízilovakat a külső kifutóban, ha hideg téli napon jössz, akkor az Elefántházban keresd őket! Figyeld meg, hogy az alábbi érzékszervek a víziló fejének melyik részén helyezkednek el! Karikázd be a megfelelő választ! Szem: a fej tetején középen alul Orrnyílások: a fej tetején középen alul Fülek: a fej tetején középen alul Szájnyílás: a fej tetején középen alul Mit gondolsz, miért alakult ez így? Mihez alkalmazkodott a víziló? És most irány a Szavannaház és a zsiráfok! Figyeld meg a zsiráfot és keresd meg azokat a fogalmakat, amik összetartoznak! Írd be a megfelelő helyre! táplálék elérése légycsapóként használja bojtos farok védekezés csoportban él mellső lábak hosszabbak táplálkozás gyors menekülés hosszú, erős lábak hosszú nyelv Mit használ? szőrzet mintázata Miben segíti az életét? rejtőzködés 7
Utazzunk Madagaszkárra! Kivételesen nem kell repülőre szállnunk, s nem lesz olyan hosszú az utunk sem. A következő állomás a Madagaszkár-ház. Figyeld meg és rajzold le a madagaszkári nappali gekkó talpát alulról, az üvegen keresztül! Miért nem esik le a gekkó sem a fáról, sem az üvegről? A tundrafarkasok kifutója a következő pontja kirándulásunknak. Őket a Vízparti Élet Háza mellett találod meg. Keresd meg a tundrafarkas fajtábláját! A fajtábla segítségével válaszolj az alábbi kérdésekre! Milyen színűek a sarki farkasok? Mi ennek az oka? Milyen színű a kölykök bundája? Mi ennek az oka? 8
Utolsó állomásunk a Nagytó. A legjobb hely a feladat megoldásához a tó magas partja. A farkasoktól balra, a Főkapu felé tartó úton a fókamedence mellett menj tovább! A pingvinek mellett elhaladva már láthatod a tavat. Nézz körül a tavon és a fajtáblákon! A tőkés réce hímjének jellegzetesen színes tollazata van, hogy minél tetszetősebb legyen a tojók számára. A tojó tollazata viszont szerény, rejtő színű, hogy költés közben elrejtse őt és tojásait a ragadozók elől. Az alábbi képek közül melyiken látható a tőkés réce hím? Karikázd be! Hogyan alkalmazkodott a tőkés réce a vízi életmódhoz? Egészítsd ki az alábbiakat! láb test tollazat 9
Alkalmazkodás Tengerimalac-város tapír, kapibara kakadu mocsári kecske teknős nyúl papagáj AUSZTRÁLHÁZ TÁLTOS BÜFÉ tehén ló mangalica tyúk székelykapu juh teve prérikutya citrusok réce kaktuszok Kőzetösvény krokodil KÁVÉZÓ PÁLMAHÁZ ÉS AKVÁRIUM gém kormorán langur oroszlánmajom nutria mosómedve vidra béka BAGOLYVÁR oroszlán FÁCÁNTERASZ kazuár SZIKLAKERT farkas KUCKÓ BÜFÉ hiéna oroszlánfóka Pákásztanya keselyű jegesmedve KISSZIKLA kacsa hóbagoly mangábé kenguru MADAGASZKÁR-HÁZ NAGYTÓ fekete hattyú pelikán réce JAPÁNKERT 5 LÁNGOS pingvin, fóka BIOBOLT vallabi ÉTTEREM emu FOTÓZÁS 4 2 FŐKAPU mandrill Emlék sétány AJÁNDÉKBOLT maki 3 orangután leopárd kis panda gorilla BIVALY BÁR medve tigris vadkutya N A G Y S Z I K L A vörös kafferbivaly flamingó makákó víziló ELEFÁNTKAPU 1 MÉRGESHÁZ zebu kígyó sárkány babirussza indiai antilop zebra teknős szurikáta SZAVANNAKIFUTÓ gólya ELEFÁNTHÁZ elefánt JÁTSZÓTÉR zsiráf antilop elefánt orrszarvú marabu JÁTSZÓHÁZ (külön belépő) lepke Örökbefogadás Nemzeti Bonsai Gyűjtemény Noé Aréna Klímalabirintus Lepkekert nyáron Magyar parasztudvar Állatsimogató Élet Halál ház Dél-Amerika-ház és röpde Fácános újvilági majmok Xántus János-ház Délkelet-Ázsia állatai Vízparti Élet Háza Oroszlánház Szavannaistállók Barlangterem, kiállítóterem Főemlősház Bivalyház Régi Zsiráfház 1 Nílusi víziló 2 Zsiráf 3 Madagaszkári nappali gekkó 4 Tundrafarkas 5 Tőkés réce 10