POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI FÜZETEK VIII.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Polgári eljárásjogi tanszék POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI FÜZETEK VIII. A POLGÁRI ELJÁRÁSJOG IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI Budapest, 1976 1

Dr. BALOGH IMRE A Pp új szankciórendszere a gyakorlatban Tartalmi kivonat német nyelven TARTALOM Dr. BAJORY PÁL Az egyezség jóváhagyása Tartalmi kivonat német nyelven Dr. NÉVAI LÁSZLÓ A költségtényező szerepe a polgári perben Magyarországon Tartalmi kivonat német nyelven Dr. RAKVÁCS JÓZSEF A lakáskiürítési határozatok végrehajtása Tartalmi kivonat német nyelven Dr. SOMLÓ KLÁRA A törvényen alapuló tartási perek eljárásjogi problémái Tartalmi kivonat német nyelven Dr. GYARMATI SÁNDOR A termelőszövetkezeti tagsági vitákból származó perek időszerű eljárásjogi problémái Tartalmi kivonat német nyelven Dr. ORBÁN LÁSZLÓ A hangfelvétel alkalmazásának néhány kérdése a polgári eljárásban Tartalmi kivonat német nyelven Dr. BACSÓ JENŐ dr. BORSA IVÁN dr. SCHELNITZ GYÖRGY A mikrofilm szerepe és jelentősége a polgári perben Tartalmi kivonat német nyelven Dr. SCHELNITZ GYÖRGY TIMÁR PÁLNÉ dr. Jogi képviselet a szakszervezeti jogsegélyszolgálat keretében Tartalmi kivonat német nyelven Dr. RÉVAI TIBOR A polgári eljárási jogalkotás helyzete és az újabb reformok Franciaországban Tartalmi kivonat német nyelven Dr. HORVÁTH KATALIN Az angol polgári perjog szankciórendszere figyelemmel az USA jogára is Tartalmi kivonat német nyelven Az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszéke mellett működő Tudományos Munkaközösség tevékenységének bibliográfiája (1974-1975) Tartalmi kivonat német nyelven 2

Dr. HORVÁTH KATALIN ügyvéd AZ ANGOL POLGÁRI PERJOG SZANKCIÓRENDSZERE FIGYELEMMEL AZ USA JOGÁRA IS 3

Ez a tanulmány az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékének az Igazságügyi Minisztériummal kötött kutatási szerződése keretében készült. Tartalom I. MÓDSZERTANI BEVEZETÉS... 5 1. Szemléleti kérdések... 5 2. Az angolszász polgári per alapstruktúrája és a felek kötelezettségei... 6 3. Ismertetésünk módszere és szerkezeti felépítése... 8 II. AZ ANGOL ÉS AZ AMERIKAI POLGÁRI PERJOG FORRÁSAI ÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉS DIÓHÉJBAN... 9 4. Jogforrások... 9 5. Törvénykezési szervezet... 12 6. A polgári peres eljárás vázlata... 14 III. KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK AZ ANGOL ÉS AZ AMERIKAI POLGÁRI PERBEN... 16 7. Bevezetés... 16 8. A jóhiszemű eljárás... 18 a) A zaklató perek korlátozása (Restriction of vexatious actions) 18 b) Jóhiszeműség a keresetindításban és a védekezésben... 18 c) Sommás ítélet iránti kérelem rosszhiszemű előterjesztésének következményei... 19 d) Jóhiszeműség az alaki kifogások megtételénél... 20 9. A felek együttműködési kötelezettsége... 20 a) Jelentkezési kötelezettség (appearance)... 21 b) Megjelenési kötelezettség (attendance)... 22 c) Értesítési kötelezettség... 25 d) Iratfeltárás és az okiratok bemutatása (discovery and inspection)... 26 10. Állítási kötelezettség... 29 a) Előkészítő iratváltás (pleading)... 29 b) Kérdőpontok (interrogatories)... 33 c) Beismerés (admission)... 35 11. Az igazmondási kötelezettség... 36 12. A bizonyítási kötelezettség... 37 13. A költségviselési szabályok jelentősége a perbeli magatartások szankcionálásában... 38 14. A contempt of court... 39 15. Jogorvoslat a szankciók ellen... 42 IV. A SZANKCIÓRENDSZER ÉRTÉKELÉSE A HATÉKONYSÁG SZEMPONTJÁBÓL... 42 16. Általános értékelés... 42 17. Az egyes szankciók hatékonysága.... 44 DAS SANKTIONSSYSTEM DES ENGLISCHEN ZIVILPROZESSRECHTS MIT RÜCKSICHT AUF DAS PROZESSRECHT DER USA... 48 4

I. MÓDSZERTANI BEVEZETÉS 1. Szemléleti kérdések Az angolszász jogrendszer bármely területét vizsgáljuk, legelőször óhatatlanul a különlegességek tűnnek szemünkbe. Számtalan furcsaság, archaikus maradvány, illogikus kombináció lepi meg a kontinentális jog szigorú logikai felépítettségéhez szokott olvasót. Hagyatéki, házassági és hajózási ügyek osztályát találjuk a Főtörvényszék High Court kebelében. Hogy jönnek ezek össze? Nincsenek fix tárgyalási határnapok: listán teszik közzé a tárgyalásra kerülő ügyeket, és mikor az egyikkel végez a bíró, akkor beszólítja a következő ügyben esetleg már napok óta várakozó feleket, tanukat ; ügyvédeket, A Főtörvényszék átszervezése 1970-ben megtörtént úgy látszik, a mai törvénykezési szervezetnek 1883-ban történt létrehozása óta áltelt csaknem 90 év elég volt ahhoz, hogy az angolok is átérezzék a végrendeletek, a válóperek és az admiralitáshoz tartozó ügyek össze nem illőségét. (Bár egy szellemes szójátékkal megmagyarázták: ez az osztály foglalkozik a roncsokkal: életek, házasságok és hajók roncsaival. Vagy egy másik: itt találkozik a három W-betű: wills végrendeletek, wifes asszonyok és wrecks roncsok.) A tárgyalási határnapok kérdését 1946-ban tűzték napirendre, de a fix határnapok mindenütt elfogadott rendszere még ma sem kizárólagos. A helyzet és az angol jogászok szemléletének jellemzéséül iktassunk ide egy idézetet az erre vonatkozó parlamenti bizottsági jelentésből: Arról is értesültünk, hogy az európai kontinensen rendszerint rögzítik a tárgyalások időpontját, de úgy érezzük, hogy a kontinentális bíróságok igazságszolgáltatása és eljárása olyan alapvetően különbözik a miénktől, hogy semmiféle összehasonlításnak nem lenne értelme. Tisztában vagyunk vele, hogy az ügyek határnapjait az egész Nemzetközösségben rögzítik, és bár elismerjük, hogy nem lenne bölcs dolog más országok tapasztalataira támaszkodni, amelyeknek az eljárása különbözik a miénktől, amennyire meg tudtuk állapítani, Anglia a világ egyetlen civilizált országa, ahol a peres felekkel nem közlik magától értetődően, hogy mely időpontban fogják tárgyalni ügyüket. 1 Sokkal többről van szó tehát, mint a társadalmi-gazdasági rendszer által meghatározott jogrendszerbeli sajátosságokról. Hiszen mondjuk Franciaország társadalmi rendszere is legalább annyira eltér a miénktől, mint Angliáé, jogi gondolkodásmódja mégis összehasonlíthatatlanul közelebb áll hozzánk. Schmitthoff egyik megjegyzése jól megvilágítja a szembetűnő különbségek okát: A német jogi gondolkodást professzorok alakították ki, a francia még mindig azoknak a filozófusoknak a szellemét tükrözi, akik a franca forradalom atyjai voltak, de az angol jogi gondolkodást az évszázadok során a gyakorló jogászok fejlesztették ki, akik elsősorban eljárásjogban gondolkoztak. 2 Amint a fenti idézet alapján láthattuk, a kontinentális és az angolszász jog gyökeres eltéréséből az angolok azt a következtetést vonták le legalábbis még a 40-es évek közepén, hogy fölösleges nekik a kontinentális jogot tanulmányozni. Kimondva vagy kimondatlanul, de lényegében ugyanez a nézet uralkodott sokáig a Csatorna túlsó oldalán is. Ma már különösen Anglia közös piaci tagsága óta a helyzet a nyugat-európai tőkés országok viszonylatában radikális változásnak indult, immár nem elégszenek meg azzal, hogy az angol jog misztikus és áthatolhatatlan, sűrű dzsungel, amelyben kontinentális elme nem ismerheti ki magát, hanem különböző oldalakról megpróbálják felderíteni zeg-zugait. 1 2 Interim Report of the Committee on Supreme Court Practice Procedure, London, 1948-49. Prof. Dr. Clive M. Schmitthoff: Der Zivilprozess als Schlüssel zum englischen Rechtsdenken, Juristische Zeitschrift, 2/1972. szám, 38. old. 5

Meggyőződésünk, hogy a békés egymás mellett élés, a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolatok gyors fejlődésének korában a szocialista országok jogászai számára sem lehet érdektelen egy olyan jogrendszer tanulmányozása, amely a világnak igen jelentős és részben magasan fejlett területén él, hat, fejlődik beválik. A megismerésnek már eleve a kapcsolatok kialakítása szempontjából is jelentősége van (külkereskedelemi), de azt sem lehet kizárni, hogy a gazdasági-társadalmi rendszerből és ezen túlmenően a jogfejlődés eltérő útjából adódó mélyreható különbségek ellenére egyben-másban fel tudjuk használni az angol jog tanulságait. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a jogrendszernek, mint a társadalmi felépítmény részének, megvan a maga relatív önállósága is, kialakulásánál olyan belső törvényszerűségek is szerepet játszanak, amelyek minden bizonyos fejlettségi szintet elért országban azonosak vagy hasonlóak. A jogrendszer nem elhanyagolható részét teszik ki a technikai elemek: a társadalmi rendszerből adódó célkitűzések megvalósításának többé vagy kevésbé hatékony módjai, melyeknek jó vagy rossz kidolgozása már nagymértékben függ a jogászi leleménytől és tudástól. Ezek a technikai elemek különböző súllyal vannak képviselve az egyes jogágakban: szerepük kevésbé jelentős a gazdasági alap által közvetlenül meghatározott egyes anyagi jogágakban, viszont nagyon lényegesek lehetnek az alaki jogban, ahol messzemenően érvényesülnek a célszerűségi szempontok is. A polgári eljárásjogra térve: ma már az angolok is szeretnék jogvitáikat lehetőleg gyorsan, olcsón, alaposan és az ő kifejezésükkel élve tisztességesen (fairly), az igazságnak és igazságosságnak megfelelően eldönteni. Megint más kérdés = hogy adott esetben ők mit értenek igazságosság alatt, mi adja ennek tartalmát: nyilvánvaló, hogy ez már közvetlenül a társadalmi viszonyok függvénye (ami azonban sokkal inkább az eljárás végtermékében nyilvánul meg, mint magában az eljárásban). A mi számunkra sem lehet azonban minden tanulság nélkül való annak vizsgálata, hogyan, milyen módon érik el ezt a célt, milyen eszközöket dolgoztak ki ennek biztosítására. 2. Az angolszász polgári per alapstruktúrája és a felek kötelezettségei Ami az angol (és az amerikai) jogrendszer egészét illeti, néhány olyan vonását kell megemlítenünk, amelyek mar szinte önmaguktól kijelölik közelebbi témánk helyét és jelentőségét. Az angolok rendkívül büszkék jogukra, és ezen belül is kiemelkedő helyet kap a polgári eljárásjog, (Ennek nem mond ellent az, hogy gyakran kritizálják és élcelődnek felette.) Évszázadok során gondosan csiszolt, folytonosan tökéletesített műremeknek tekintik, amelynek nincs párja a világon. Nehéz egyetérteni ezzel a felfogással, már csak azért is, mert ami egyfelől előnye a jognak, az másfelől hátránya is: a magas szintű kidolgozottság fonákja a rendkívüli bonyolultság (ami mellett nagyon szépen megfér az archaikus egyszerűség, pl. a laikus bíráskodás és a laikusok által gyakorolt, jogszabályi kötöttségektől mentes választottbíráskodás). A számtalan útvesztőben pedig csak szakképzett jogász képes magát úgy, ahogy kiismerni, ezzel pedig gyakorlatilag megvalósul az ügyvédkényszer, éspedig nem csupán az igazságszolgáltatásban, hanem az élet sok más területén is. Látni fogjuk a perjogi rendelkezések rendszeres kifejtése nélkül is, hogy gyakran már-már öncélúnak tűnő buktatókkal teljesen lehetetlen helyzetbe hozzák a jogban járatlan és jogi képviselővel nem rendelkező feleket. A jogismeret vélelme Angliában még illuzórikusabb, mint bárhol másutt, így aztán a jogkereső közönség gyakorlatilag nem térhet ki az ügyvédek igénybevétele elől. Hogy ez a kényszerítés vagy késztetés mennyire tudatos vagy tudat alatti, azt nehéz eldönteni, de bizonyos, hogy jelen van. 6

Persze, az ügyvéd csaknem kötelező közreműködésének tagadhatatlan előnyei is vannak a felek és a bíróság szempontjából, amely utóbbinak vállairól rengeteg feladatot levesznek az ügyvédek. Hogy mennyire nélkülözhetetlenek a polgári perben, bizonyítja az is, hogy a polgári perrendtartásnak tekinthető és a későbbiekben részletesen ismertetendő Rules of the Supreme Court (A Legfőbb Törvényszék Szabályai, rövidítve R.S.C.) elsődlegesen az ügyvéd által képviselt félről beszél, és csak másodsorban említi mindenütt a csupán személyesen eljáró felet. (Ez főleg a Legfőbb Törvényszékre Supreme Court vonatkozik, valamivel kisebb mértékben áll a county court-okra, a grófsági bíróságokra.) Ez a magyarázata annak, miért bízhatja az angol és ugyanígy az amerikai perjog szinte teljes egészében a felekre a pervezetést: mert mögöttük úgyszólván mindig ügyvédek állnak, Kifejezett ügyvédkényszer az R.S.C. Order 5, rule 6. és Order 80, rule 2. értelmében csak annyiban áll fenn, hogy jogi személyek (bodies corporate), valamint kiskorúak és elmebetegek képviselői csak ügyvéd (solicitor) útján perelhetnek és perelhetők. A pulpitus másik oldala felől nézve és némileg leegyszerűsítve ez annyit jelent, hogy a tárgyaláson a bírák alig dolgoznak : nem kormányoznak, csak uralkodnak, nem kutatnak kérdések után, hanem csak eldöntik, hogy fel lehet-e őket tenni vagy sem. Ha a tárgyalást ökölvívó mérkőzéshez hasonlítjuk és sportnemzetről lévén szó, ennek talán van bizonyos létjogosultsága, azt mondhatjuk, hogy az angoloknál a bíró nem vesz részt magában a küzdelemben, hanem csak meginti a szabálytalankodót, ha nagyon elfajul a küzdelem, szétválasztja a feleket, és végezetül eldönti az eredményt. Az angolszász konstrukció kitűnően képzett ügyvédeket feltételezve bizonyára nem kis mértékben járul hozzá a döntések színvonalához, hiszen a bíró minden figyelmét erre összpontosíthatja, nem kell mintegy harmadik küzdőfélként, vitapartnerként részt vennie a felek párviadalában. Persze, jaj annak a peres félnek, akit nem képvisel ügyvéd. A felekre, akik mögött tehát tipikus esetben ügyvéd áll, ilyen módon eleve lényegesen nagyobb kötelezettségek háríthatók, mint például a mi polgári perjogunkban. Igaz, hogy az angol jogi szabályozás konkrétsága folytán azok a kötelezettségek, amelyek nálunk rendszerint általánosságban, elvi síkon fogalmazódnak meg, ott ilyen formában hiányoznak, viszont számos egyedi megnyilvánulásuk részletes szabályokban jut kifejeződésre (látni fogjuk például a jóhiszemű eljárás kötelezettségének különböző konkrét összetevőit). És tekintettel arra, hogy a pervitel elsősorban a felek feladata, a bíróság inkább csak ellenőrzést gyakorol fölötte, a kötelezettségek precíz teljesítésének igen nagy jelentősége van. Így érthető, hogy az angol perjogi rendelkezéseken nagy következetességgel vonul végig a klasszikus jogszabályi felépítésre jellemző hármasság: hipotézis, diszpozíció, szankció olyannyira, hogy még az is előfordul, ha valamely kötelezettségnek történetesen nincs szankciója, azt a jogszabály külön kimondja. Mindez pedig a polgári per konstrukciójának nagyfokú hasonlósága folytán teljes mértékben áll az USA perjogára is. Miért érdekel ez bennünket? Hiszen nálunk igazán semmi olyan felfogásbeli változás nem várható, hogy a bírói pervezetés rovására igyekeznénk fokozni a felek aktivitását, vagy hogy a perjog még bonyolultabbá tételével presszionálnánk a jogkereső közönséget az ügyvédek igénybevételére. Mégis: a gyökeresen eltérő szemlélet ellenére a mi Pp-nk is magától értetődően vár bizonyos aktivitást a felektől, ró rájuk bizonyos feladatokat s a probléma éppen az, hogy gyakran ezek precíz, időbeli teljesítését sem lehet elérni. Ezért hasznos lehet azoknak az eszközöknek a tanulmányozása, amelyekkel a jelenleginél bizonyos vonatkozásokban jóval nagyobb perbeli fegyelmet lehet megvalósítani. A későbbiekben részletesen bemutatandó angol-amerikai perjogi szankciókra jellemző a változatosság, a kombinációs lehetőségek széles skálája és a nagyfokú szigorúság. Statisztikai 7

adatok hiányában nem tudunk arra választ adni, milyen gyakran kerül sor egy-egy szankció alkalmazására. Éppen a jogi képviselet általános voltából és az ügyvédi karral szemben támasztott magas szintű szakmai és etikai követelményekből azonban arra következtethetünk, hogy ez aránylag ritkán fordulhat elő. A perjogi rendelkezések tehát elsősorban a felek jogkövető magatartása révén hatályosulnak. Potenciális lehetőségként azonban ott áll mögöttük a szankció, amelynek jelentőségét így nem szabad lebecsülnünk. Hiszen a legideálisabb szankció az, amit soha nem kell alkalmazni, mert maga a fenyegetés is kellőképpen ösztönöz a szabályok megtartására. Bár igen mélyreható eltérések vannak a magyar és az angol polgári perjog egész koncepciója, felépítése és részletmegoldásai között, a perjogra jellemző sajátos célkitűzések jónéhányát itt is, ott is megtaláljuk, főleg a peres felek magatartására vonatkozókat. Az angol és a magyar perjog egyaránt célul tűzi ki, hogy a felek jóhiszeműen gyakorolják jogaikat, együttműködjenek az igazság kiderítésében, igazat mondjanak, stb. stb. És ezek a részletazonosságok azok, amelyeken egész vállalkozásunk alapul. Perjogunk reformjának ugyanis egyik fő szempontja az volt és maradt, hogy a feleket minél hathatósabban bírják rá perbeli kötelezettségeik teljesítésére. A hatékonyság tekintetében pedig az angol perjog valóban példamutató lehet habár ennek gyakran az az ára, hogy más, a mi számunkra ugyanilyen fontos szempontok (a valóság feltárása, az ügyvéd által nem képviselt fél segítése, a bírói mérlegelés korlátok közé szorítása stb.) részlegesen háttérbe szorulnak. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy számunkra is nyújthatnak bizonyos tanulságokat azok a módszerek, amelyek segítségével az angol perjog magas hatásfokkal képes biztosítani a perbeli kötelezettségek precíz teljesítését. De természetesen még a pozitívan értékelhető megoldások hasznosítása is csak többszörös áttételeken keresztül történhet meg ennek kidolgozása azonban nem célja jelen tanulmányunknak. 3. Ismertetésünk módszere és szerkezeti felépítése Az ismertetés módszerét az a cél szabja meg, hogy végső soron saját részünkre igyekszünk tanulságokat levonni elsősorban az angol, másodsorban az amerikai polgári perjog megoldásaiból. Ebből adódik tanulmányunk szerkezete: a magyar polgári eljárás jogtudomány által kidolgozott fogalomrendszer alapján csoportosítjuk az egyes jogintézményeket, saját megfogalmazott célkitűzéseinket vetítjük rá az angol-amerikai perjogra, és azt vizsgáljuk, hogy ezeket a célokat amennyiben egyáltalán megvannak náluk milyen intézmények és hogyan szolgálják. E célok, elvek azonban ott legfeljebb implicite léteznek, kifejezetten elvi szintű jogtételekkel egyébként is csak igen ritkán találkozunk. A konkrét rendelkezéseket fogjuk tehát bizonyos virtuális alapelvekre visszavezetni, miközben azt vizsgáljuk, hogy mennyiben szolgálják ezek hatályosulását. Mielőtt azonban a szankciók kérdésére térnénk, nélkülözhetetlen a tágabb összefüggéseknek legalább általános körvonalazása, a legfontosabb viszonyítási pontok kijelölése. Máskülönben a közelebbi témánkba vágó részletszabályokat még hozzávetőleges helyességgel sem tudjuk értelmezni. Ezért mindenekelőtt a jogforrások, a törvénykezési szervezet és a polgári eljárás menetének igen vázlatos ismertetésére kerítünk sort, ismételjük, a teljesség igénye nélkül. Amint azt már a címben is jeleztük, elsősorban az angol perjogból indulunk ki. Ez nem foglalja magába Skóciát és Észak-Írországot, sőt a Csatorna-szigetekre vonatkozólag is találunk az angoltól eltérő rendelkezéseket, főleg a törvénykezési szervezet vonatkozásában, de az eljárásjog terén is. Ezek tanulmányozása azonban itt nem célunk. 8

Az USA polgári perjoga bár a részletekben sok eltéréssel szerkezetileg is, szemléletében is erősen hasonlít az angolra. Ezért a párhuzam következetes megvonásának igénye nélkül esetenként utalni fogunk a továbbiakban az egyes analóg intézményekre. Megjegyezzük azonban, hogy figyelmen kívül hagyjuk az USA egyes tagállamainak saját jogszabályait, és csupán a szövetségi perrendtartásra támaszkodunk. Ellenkező esetben óhatatlanul elvesznénk a részletekben. Általánosságban véve a jelen tanulmányban az USA perjogának csak másodlagos szerepet szánunk. Nem kívánjuk következetesen végigvinni az angol és a hatályos magyar polgári perjog összehasonlítását sem. Ha mégis itt-ott a magyar perjogból vett analógiával élünk, ennek célja kizárólag az egyes kérdések jobb megvilágítása. Témánk kifejtésénél az alábbiak szerint járunk el: Először is rövid összefoglalást adunk a jogforrások rendszeréről, és a polgári törvénykezésről, mindössze a mi szempontunkból legszükségesebbekre szorítkozva. Ezt követően a magyar eljárásjog-tudomány által kidolgozott alapelveket rávetítve az angol perjogra, sorra vesszük azokat az intézményeket, rendelkezéseket, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben elősegítik őnáluk ezeknek az érvényesülését. Rendszerezésünk alapjául tehát a peres felek kötelezettségeiben megnyilvánuló alapelvek szolgálnak. A legáltalánosabb alapelvvel: a jóhiszemű eljárással kezdjük, ennek keretében azonban az áttekinthetőség végett csak azokat a rendelkezéseket tárgyaljuk, amelyeket más, közelebbi kategóriába nem lehet besorolni. Ezután foglalkozunk a felek együttműködési kötelezettségével, majd az állítási, az igazmondási és a bizonyítási kötelezettséggel. Sorra vesszük ezeknek a kötelezettségeknek a konkrét megnyilvánulási formáit és a teljesítésüket biztosító szankciókat. Végezetül pedig ismét csak az áttekinthetőség végett külön kiemelve ismertetjük a perköltségviselés szabályait a perbeli magatartások szankcionálása szempontjából, majd a bíróság megsértése miatti büntetést, legvégül pedig a jogorvoslat lehetőségeit. Ezenközben elsősorban az írott jogforrásokra támaszkodunk, tekintettel arra, hogy a leglényegesebb rendelkezések immáron ilyenekben is testet öltöttek. Legfeljebb alkalmilag hivatkozunk csak a jogesetekre (cases). Ott, ahol ennek jelentősége van, röviden felhívjuk az olvasó figyelmét az angollal párhuzamos egyesült államokbeli jogintézményekre is, ennek során a legtipikusabb elsőfokú eljárást, a district court-okét (körzeti bíróságok) vesszük figyelembe. Ezek elsőfokú hatáskört gyakorolnak, nagy illetékességi területtel. Végezetül megkíséreljük néhány főbb szempont szerint értékelni az angol-amerikai eljárásjogi intézményeket: megvizsgáljuk, hogyan segítik elő a jogszabályi rendelkezések a gyorsaságot, a költségkímélést, az alaposságot, a valósághű és igazságos ítélkezést. II. AZ ANGOL ÉS AZ AMERIKAI POLGÁRI PERJOG FORRÁSAI ÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉS DIÓHÉJBAN 4. Jogforrások Az angol jogforrások rendszeréről önmagában is könyvtárakat írtak már. Itt mindössze néhány olyan sajátosságról teszünk említést, amelyeknek témánk szempontjából jelentősége van. Való igaz, hogy az angol országos jogot, a common law-t a szokásjog, a bírói gyakorlat és nem kis mértékben a gyakorlattal szorosan összefonódott jogtudomány formálta ki. A 9

fejlődés iránya azonban főleg az utóbbi száz évben egyértelműen az írott jogforrások fokozatos térhódítása felé mutat, amelyek a jog egyre nagyobb területeit ölelik fel. Eredetük szerint ezek az írott jogforrások gyakran csak a már kialakult gyakorlatot foglalták rendszerbe, és kitöltötték ennek hézagait. Esetjogi eredetüket elárulja a rendkívül kazuisztikus szabályozás. Gyakran találunk parlamenti törvényekben olyan szintű részletszabályokat, amelyek nálunk legfeljebb miniszteri rendeletekben fordulnak elő. A törvényi és a rendeleti szabályozás térhódításával párhuzamosan viszonylag háttérbe szorul az esetjog, a case law: szerepe egyre inkább az írott jogforrások értelmezésére és a joghézagok kitöltésére szorítkozik. Persze, még mindig jóval nagyobb jelentősége van, mint a kontinentális jogrendszerekben a bírói gyakorlatnak, de jelenleg már bízvást tekinthetjük elsődlegesnek az írott jogforrásokat, a statute law-t, a törvényi jogot. A jogforrások hierarchiájának élén a parlamenti törvények (Acts of the Parliament) állnak. A hivatalos lapon kívül az évente megjelenő The Public General Acts című kiadványban teszik közzé őket. Megjelölésük egyértelmű módja a hivatalos elnevezés és az évszám, bár angol források meg szokták adni azt is, hogy melyik király uralkodásának hányadik parlamenti ülésszakán hozott, sorszám szerint melyik törvényről van szó. A törvénykezési szervezetre és a polgári eljárásra vonatkozó törvények közül a legfontosabbak: Törvény a Legfőbb Törvényszékről (Supreme Court of Judicature Act), 1873 Egységes szerkezetbe foglalt törvény a Legfőbb Törvényszékről (Supreme Court of Judicature (Consolidation) Act), 1925 Törvény a grófsági bíróságokról (County Courts Act), 1959 Törvény az igazságszolgáltatásról (Administration of Justice Act), 1969 Törvény az igazságszolgáltatásról (Administration of Justice Act), 1971 Az angolszász jogrendszer külön ágát jelenti a bizonyítási jog, amely alapvonásaiban egységes a büntető és a polgári eljárásra nézve. Az alábbi törvények részben a bizonyítási jogra általában, részben pedig a polgári eljárás speciális bizonyítási szabályaira vonatkoznak: Törvény a bizonyításról (Evidence Act), 1877 Törvény az okirati bizonyításról (Documentary Evidence Act), 1882 Törvény az esküről (Oaths Act), 1888 Törvény az okirati bizonyításról (Documentary Evidence Act), 1895 Törvény az esküről (Oaths Act), 1909 Törvény a hamis esküről (Perjury Act), 1911 A bizonyításról szóló törvényt módosító törvény (Evidence Amendment Act), 1915 Törvény a bizonyításról (Evidence Act), 1938 Törvény a polgári perbeli bizonyításról (Civil Evidence Act), 1972 Ami a szűkebb értelemben vett polgári eljárást illeti, erre vonatkozólag az eddig felsorolt törvények legfeljebb csak általános utalásokat és néhány részletszabályt tartalmaznak. Részletes és átfogó szabályozása nem törvénnyel, hanem speciális jogforrással, az úgynevezett rule-okkal, szabályokkal történik. Az 1925-ös Supreme Court of Judicature (Consolidation) Act 99. szakasza (section 99) hívta életre a Supreme Court, a Legfőbb Törvényszék bíráiból álló Rule Committee-t, szabályozó bizottságot, s feladatául szabta a Legfőbb Törvényszék Szabályainak (Rules of the Supreme Court, rövidítve a továbbiakban; R.S.C.) kidolgozását. Ez néhány év alatt meg is történt, a szabályozás alapjául az évszázadok folyamán kijegecesedett bírói gyakorlat szolgált. Az R.S.C.-t tekinthetjük a kontinentális jogrendszerek polgári 10

perrendtartásával azonos jellegű és funkciójú jogforrásnak. Az angol polgári eljárásjog szankciórendszerének ismertetésekor legelsősorban erre fogunk támaszkodni, a tételes rendelkezések alapján ugyanis sokkal áttekinthetőbb képet kaphatunk, mintha a jogesetekből próbálnánk következtetni az általános szabályokra. Az R.S.C. témák szerint mintegy száz rendelet -ben (Order-ben) foglalja össze a polgári eljárást, a bizonyítás kivételével. Ami a mi Pp-nkben egy-egy címnek felel meg, az ott külön Order-ben található; ennek kisebb egységei, szakaszai a rule -ok, szabályok, ezek további részei a bekezdések (paragraphs). Az R.S.C.-t 1965-ben revízió alá vették, ekkori formájában van hatályban ma is. Jelenleg 111 rendeletből (Order) áll, ideértve a végrehajtásra és a különleges eljárásokra vonatkozó rendeleteket is. A Statutory Instruments című, évente egy vagy több alkalommal megjelenő rendeletgyűjtemény 1965. évi kötetében található (Statutory Instruments 1965. Part III., Section 1). Az 1959-es County Courts Act, section 103 értelmében az R.S.C. szubszidiáriusan a county court-ok (grófsági bíróságok) eljárására is alkalmazandó. Hasonló módon, de a grófsági bírák bevonásával jöttek létre a grófsági bíróságok működését szabályozó County Court Rules (rövidítve: C.C.R.). Ezek a szabályok voltaképpen az R.S.C. egyszerűsített változatai. Ezért elsősorban az R.S.C.-re leszünk tekintettel az ismertetésnél: az alacsonyabb szintű bíróságok eljárása ugyanis lényegesen egyszerűbb, sőt, a legalsó szintre vonatkoztatva mondhatni primitívebb, mint a Legfőbb Törvényszéké, és így nem teszi lehetővé az angol perjog tanulmányozását a maga teljes gazdagságában. A mi célunk pedig itt nem a számszerűleg túlnyomó, hanem a minőségileg legmagasabb rendű, legösszetettebb eljárás megismerése. Nem jogforrás, de az angol jog igen praktikus, szinte nélkülözhetetlen megismerési forrása a Halsbury-féle Anglia Törvényei (Halsbury's Laws of England being a complete statement of the whole law of England). A Halsbury's Laws of England lexikonszerűen, 37 kötetben tárgyalja az egyes jogintézményeket illetve jogágakat, s lábjegyzetben utal a megfelelő jogforrásokra, jogesetekre. Egy-egy címszava rendszerint több száz oldalra terjed, aminek kb. fele részét a lábjegyzetek teszik ki. Ehhez hasonló szerkezetű, de nem magánjellegű, hanem hivatalos kiadvány az Egyesült Államokban a United States Code (rövidítve: U.S.C.), amely néhány évenként jelenik meg, s funkciója ugyanaz, mint nálunk a Hatályos jogszabályok gyűjteményének. Az Egyesült Államok Törvénykönyve a jogintézmények elnevezésének ABC-sorrendjében tartalmazza a kongresszusi törvények egységes szerkezetbe foglalt hatályos szövegét. A polgári eljárásjogra vonatkozó törvényi rendelkezések az 1970. évi kiadás 7. kötetében, a 28. cím alatt találhatók, a címszó: Törvénykezés és bírósági eljárás (Judiciary and Judicial Procedure). A cím alapján ugyan ez nem egyértelmű, de ez a rész csak a polgári eljárásra vonatkozik. A törvényszöveg számozása az eredeti jogforrástól függetlenül folyamatosan történik. Idézése a következő: 28. U.S.C. 138 az Egyesült Államok Kódexe 28. címének 138. -a. A 28. cím függeléke közli a különböző szintű bíróságokra és eljárásokra vonatkozó Szabályokat (Rules), amelyek hasonlóak az angol R.S.C.-hez. Ezek a Rule-ok a következők: Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának szabályai (Rules of the Supreme Court of the United States), A fellebbezési eljárás szövetségi szabályai (Federal Rules of Appellate Procedure), A polgári eljárás szabályai az Egyesült Államok körzeti bíróságai számára (Rules of Civil Procedure for the United States District Courts a továbbiakban: R.C.P.U.S.D.C.), 11

valamint a különbíróságok (Court of Claims és Customs Court) szabályai. Az Egyesült Államok vonatkozásában a körzeti bíróságok eljárását fogjuk elsődlegesen figyelembe venni. Ahogyan Angliában a Supreme Court, a Legfőbb Törvényszék részeként működő Főtörvényszék (High Court) eljárása mutatja leggazdagabban az angol polgári per jellegzetességeit, ugyanígy az USA-ban a körzeti bíróságok (district courts) perrendtartása alapján kaphatjuk a legsokoldalúbb képet és a párhuzam megvonása is így a legcélszerűbb. Az R.C.P.U.S.D.C.-t a Legfelső Bíróság, a Supreme Court bocsátotta ki, ugyanúgy, mint Angliában a H.S.C.-t. Jelenlegi szövege 1966. július 1-e óta van hatályban. Szövetségi jogforrás, amely azonban az egyes rendelkezésekkel kapcsolatban itt-ott kifejezetten tért ad a helyi tagállami szabályok továbbélésének. Az angol R.S.C.-től eltérően nem különálló Order-ekből áll, hanem római számokkal jelzett fejezetekre, ezektől függetlenül sorszámozott, arab számmal jelzett rule-okra, szabályokra, ezeken belül betűkkel jelölt bekezdésekre (division), majd pedig pontokra (subdivision), végül alpontokra (paragraph) tagolódik. 5. Törvénykezési szervezet Anglia törvénykezési szervezete több reform ellenére még mindig meglehetősen magán viseli történelmi kialakulásának bélyegeit. A fórumrendszer itt-ott középkorias sajátosságainak részleteibe természetesen nem bocsátkozhatunk bele, csak egészen nagy vonalakban ismertetjük, ezt is a polgári törvénykezésre szűkítjük le. A jelenlegi törvénykezési szervezet kialakulása szempontjából legfontosabb jogszabályok az 1873-as Supreme Court of Judicature Act, az 1959-es County Courts Act, valamint az 1969- es és 1970-es Administration of Justice Act. Egyes polgári jogviták eldöntésének tipikus legalsó szintű fórumai a magisztrátusi bíróságok, amelyek részben laikus békebírákból, részben hivatásos és fizetett jogászokból állnak. Olyan tömegesen előforduló és általában jogilag egyszerű megítélésű ügyek tartoznak ide (a büntetőügyektől eltekintve), mint a gyermek- és nőtartási perek, örökbefogadási és gyermekelhelyezési ügyek. 1965-ben e bíróságok 100.000 polgári pert bíráltak el 3. Eljárásuk jóformán minden formaságot nélkülöz. Az 1846-os County Courts Act-tel létrehozott 60 grófsági bíróság elsődlegesen a kereskedő és iparos középosztály céljait van hivatva szolgálni, munkájuk zömét a pénzkövetelések behajtása teszi ki. Hatáskörük minden irányban egyre szélesedik, de állandóan emelkedik az az értékhatár is, amely alatt majdnem kötelező ennek a fórumnak az igénybevétele. Ez az értékhatár jelenleg perkategóriától függően 500 és 700 font között van. A felek kölcsönös megállapodása alapján azonban ezen értékhatár fölött is elbírálhat szinte bármilyen fajtájú polgári ügyet. Az értékhatáron belül levő ügyben is lehet a későbbiekben ismertetendő High Court-hoz, Főtörvényszékhez fordulni, ilyenkor azonban a pernyertes felperes javára csak a grófsági bíróság eljárása esetén járó költséget lehet megítélni. Ezenkívül a High Court az ügyet át is teheti a grófsági bírósághoz. A grófsági bíróságok eljárása lényegében a High Court Királyi Táblájának (Queen's Bench Division) perrendjét követi, erősen leegyszerűsítve. 4 Újat a H.S.C.-hez képest voltaképpen nem ad, az eltérések elsősorban abból származnak, hogy a C.C.A. lehetővé teszi számos, a High Court előtti eljárásban kötelező mozzanat elhagyását, ezért kevésbé alkalmas az angol eljárás 3 4 Brian Abel- Smith és Robert Stevens: In Search of Justice, London, 1968. 73-74. old. G.F. Harwood: Odgers' Principles of Pleading and Practice in Civil Actions in the High Court of Justice, London, 1966. 3. old. 12

sajátosságainak, jellegzetességeinek tanulmányozására. Így annak ellenére, hogy a grófsági bíróságoknak a legnagyobb a polgári ügyforgalmuk (1965-ben majdnem 1.600.000 pert indítottak e fórum előtt), mégis az R.S.C.-ből indulunk ki, ezen belül pedig a High Court Királyi Táblájának elsőfokú eljárását vesszük alapul. A Legfőbb Törvényszéket (Supreme Court) az 1873-as Supreme Court of Judicature Act hozta létre, a század elején megindult nagy jogi reformok betetőzéseként. A Supreme Court két nagy bíróságra tagolódik: a Court of Appeal, a Fellebbviteli Törvényszék csak fellebbezési fórumként működik; egy szinttel lejjebb helyezkedik el a High Court, a Főtörvényszék, amely a magisztrátusi bíróságoktól és a grófsági bíróságoktól megfellebbezett ügyekben másodfokú fórumként is eljár, egyébként pedig általános első fokú hatásköre van. Három osztályból (division) áll, ezek (az 1970-es Administration of Justice Act óta): Kancelláriai Osztály (Chancery Division) a régi méltányossági bíráskodás (equity) örököse (1966-ban 2.131 ügy) Családjogi Osztály (Family Division) a bontóperek, hagyatéki ügyek fóruma (1965-ben mintegy 40.000 ügy) Királyi Tábla Osztálya (Queen's Bench Division) a régi common law bíráskodás mai letéteményese, lényegében minden polgári ügy ide tartozik, ami nem esik az első két osztály hatáskörébe (1965-ben 2.490 ügy). 5 A legfelső bírói fórum a Lordok Háza (the House of Lords sitting as a court), amelyhez azonban csak a. Lordok Háza engedélyével és igen magas perköltségbiztosíték mellett lehet fellebbezni. Jelentősége főleg a jog továbbfejlesztésében van, eljárása távolról emlékeztet a mi törvényességi óvásunkra. A Királyi Tábla eljárásának alapul vételét egyrészt általános elsőfokú hatásköre indokolja, másrészt pedig az a tény, hogy az B.S.C. is ennek a fórumnak ez eljárásához képest állapítja meg a másik két osztályra vonatkozó különleges szabályokat. A bíróságok belső munkamegosztása rendkívül fejlett. A High Court tárgyaló bírói (judges) mellett nagy és jelentős szerepük van a master-eknek, akik szinte a teljes bírói hatáskört gyakorolják, csak nyilvános szóbeli főtárgyalást (trial) nem tarthatnak, és ítéletet nem hozhatnak. (A felek felkérésére azonban választottbíróként a teljes bírói jogkört gyakorolva is eljárhatnak.) Az ítéletek írásba foglalása a registrar-ok feladata, elszámolási ügyekben rendszerint az official referee-k járnak el (kb. hivatalos referensnek fordítható ez az elnevezés), a perköltségeket pedig a taxing master-ek állapítják meg. Mondani sem kell, hogy ez a rendszer a tudásban és tekintélyben legfelső szinten álló tárgyaló bírákat messzemenően tehermentesíti. Az Egyesült Államok fórumrendszere, ha lehet, még sokkal bonyolultabb, mint Angliáé. Elsősorban meg kell különböztetni a helyi (tagállami) és a szövetségi bíróságok rendszerét, amelyek egymástól függetlenek. Minden tagállam maga alakítja ki saját törvénykezési szervezetét, amely így a legtarkább képet mutatja: helyi laikus vagy hivatásos békebírák (justice of the peace), grófsági bíróságok (county courts), városi kerületi bíróságok stb., amelyek sokszor 3-4 szinten helyezkednek el. Ezzel szemben a szövetségi bíráskodás rendszere világos és áttekinthető: 88 első fokú district court körzeti bíróság működik, legalább minden tagállamban egy. Bizonyos perekre pl. különböző tagállamok lakosainak egymás ellen folyó, vagy bárkinek az Egyesült Államok elleni pereire csak ezeknek van hatásköre. Ezek fellebbezési fóruma a 11 regionális fellebbezési bíróság (appellate courts), évente összesen mintegy 3000-es ügyforgalommal, végül mindezek felett áll az Egyesült Államok egész területére kiterjedő illetékességgel a Legfelső Bíróság (Supreme Court), amely az 5 Ld. bővebben: Abel-Smith és Stevens: id.mű, 75-77. old. 13

elnevezés azonossága ellenére egészen más helyet foglal el a törvénykezési szervezetben, mint az angol Supreme Court; sokkal inkább analóg a mi Legfelsőbb Bíróságunkkal. Ezt kívánjuk érzékeltetni az eltérő fordítással is. 6 Nem bonyolódhatunk az egyes tagállamok polgári törvénykezésének szövevényébe, ezért és általános jelentősége miatt is a körzeti bíróságok (district courts) viszonylag egységesen szabályozott eljárását fogjuk alapul venni ott, ahol az Egyesült Államokról lesz szó. A polgári esküdtszék intézménye Angliában egyre inkább elcsökevényesedik, és tért hódit az egyesbíráskodás. Az Egyesült Államokban továbbra is elevenen él ez a nagy múltú intézmény, bár számtalan hátrányával teljesen tisztában vannak. Megemlítendő végül, hogy az angol üzletemberek az állami bíráskodás nehézkessége miatt szívesen folyamodnak a választottbíráskodáshoz. A választottbírák ítélete ellen jogkérdésben fellebbezni lehet a rendes bíróságokhoz, becslések szerint azonban a fellebbezett ügyek aránya mindössze 1 % körül mozog. 7 Az ügyvédség Angliában a törvénykezési szervezet integráns része. Két rétege: a felső kaszt, a tárgyaló ügyvédeké, a barristereké, akik négy londoni Inn-be, kamarába tömörülnek, az alsó szinten pedig a tanácsadó ügyvédek, a solicitorok helyezkednek el. Az ő szervezetük a Law Society. A felekkel ők állnak közvetlen kapcsolatban, ők végzik a perek előkészítését és bízzák meg a barristereket a főtárgyalás ellátásával. A grófsági bíróságok előtt azonban a solicitorok is tárgyalhatnak. A Supreme Court, Legfőbb Törvényszék bírái a hosszú (minimum 7 év) gyakorlati idővel rendelkező barristerek közül kerülnek ki, az alsóbb szintű bíróságok bíráit a solicitorok és a barristerek közül egyaránt kinevezhetik. Az USA-ban ez a rétegződés hiányzik: az ügyvédek elnevezése egységesen attorney-atlaw, hivatalosan nincsen funkcionális elkülönülés sem. Az ügyvédet, mint a perben eljáró jogi képviselőt itt is, ott is counsel-nek nevezik. 6. A polgári peres eljárás vázlata Mint már fentebb jeleztük, Anglia vonatkozásában a High Court Queen's Bench Divisionjét vesszük alapul. Így tehát kifejezett eltérő megjelölés hiányában ennek a fórumnak az elsőfokú eljárásáról lesz szó. A polgári perre mindenekelőtt az egyes perszakaszok éles elkülönülése jellemző. Három fázist különböztethetünk meg már magában az alapeljárásban, és akkor hátra van még az újratárgyalás és az egy vagy kétfokú, esetleg nagyritkán a háromfokú fellebbezés lehetősége. a) A perinditási-perfelvételi szak a felperes kérelmére a bíróság által kibocsátott és a felperes által az alperesnek kézbesített writ-tel, idézőparanccsal indul. Ez nem egyéb, mint a bíróság parancsa hogy az alperes a kézbesítéstől számított meghatározott időn belül írásban jelentkezzék (appear) a bíróságnál, azaz jelentse be címét, amelyről idézhető, és jogi képviselőjét, ha ilyen van. A writ hátlapján a felperesnek röviden meg kell jelölnie a kereseti kérelmet (indorsement), ez lehet részletes keresetlevél is, amely felsorolja a kereset alapjául szolgáló tényeket (special indorsement). Az alperes jelentkezésével ez a szak lezárul, és megkezdődik 6 7 Ld. bővebben: Lewis Mayers: The American Legal System, New York Evanston London, 1964. 374. old. Abel - Smith és Stevens: id.mű, 87. old. 14

b) az előkészítő szakasz. Legfőbb jelentősége abban áll, hogy a felek periratváltása (pleadings), kérdőpontok feladása (interrogatories) és ezek megválaszolása, beismerések (admissions) stb. folytán véglegesen tisztázódik, melyek azok a ténykérdések (issues of fact), amelyeket a felek valóban vitatnak, amelyekre nézve tehát majd le kell folytatni a bizonyítást. Az okiratok kölcsönös bemutatása (discovery and inspection of documents), írásbeli tanúvallomások (depositions) beszerzése már a bizonyítás előkészítését jelenti. Maga a bizonyítás után a vitás jogkérdések (issues of law) eldöntése c) a főtárgyalás (trial) feladata. A tárgyaló bíró csak ekkor kapja kézbe az előkészített aktát, mert mindezidáig a master állt kapcsolatban a felekkel, ő adta ki a különböző utasításokat, végzéseket, és állapította meg a konkrét kötelezettségeket a per előkészítésével kapcsolatban. A nyilvános szóbeli tárgyaláson a felek képviseletét a solicitoroktól átveszik a barristerek, a tárgyaló ügyvédek. Először a felperes adja elő a keresetet, ismertetve az alperesi védekezést is, majd lefolytatja a saját előadását alátámasztó bizonyítási eljárást: a jogi képviselő először rendszerint saját ügyfelét hallgatja ki tanúként az alperesi képviselő pedig keresztkérdéseket tehet fel neki ugyanúgy, mint a többi tanúnak (cross-examination), majd sorra behívja az általa megidézett tanukat, szakértőket, kihallgatja őket, és az ellenfél is lehetőséget kap a keresztkérdezésre. Bemutatja okiratait és egyéb bizonyítékait, végül összegezi a bizonyítás eredményét, ismerteti az ügyre vonatkozó jogszabályokat, jogeseteket, sőt a jogi irodalmat is. Ezzel kapcsolatban írja Harwood: A jogi képviselők tartoznak a bíróságnak azzal, hogy minden, általuk ismert és az ügyre vonatkozó szaktekintélyt (relevant authorities) tudomására hozzanak, még akkor is, ha az ellenük szól. 8 Miután a felperes a maga részéről lezárta mondanivalóját, az alperes kap szót, az alperesi jogi képviselő a felpereshez hasonló módon lefolytatja saját bizonyítási eljárását, és összefoglalja ennek eredményét, majd megtartja záróbeszédét (concluding speech). Ezután a felperes kivételesen engedélyt kaphat cáfoló bizonyítékok (rebutting evidence) előterjesztésére, rendszerint azonban már nem kerül sor bizonyításra, hanem a felperes az utolsó szó jogán igyekszik még egyszer a maga szempontjából értékelni az egész lefolytatott eljárást. Amennyiben ma már csak kivételesen esküdtszékkel folyik a tárgyalás, ezután a bíró veszi át a szót, összegezi a bizonyítás eredményét az esküdtszék számára (summing up), értékeli az egyes bizonyítékokat, és javaslatot tesz arra, hogy az esküdtek milyen irányban döntsék el a ténykérdéseket a jogkérdések ugyanis a bíró hatáskörébe tartoznak. Ezután az esküdtszék visszavonul, majd meghozza verdiktjét: igennel vagy nemmel felel arra, hogy melyik tényállítást fogadja el valónak. Indokolási kötelezettsége nincs, a bírói összegezés elvileg nem, de gyakorlatilag mégis köti. A verdikt alapján végezetül a bíró kihirdeti az ítéletet, ebben dönt a jogkérdések felől. Ha nincs esküdtszék, akkor a fent leirt ceremónia elmarad, a bizonyítási eljárás után a bíró mindjárt ítéletet hirdet, saját maga dönti el a tény- és jogkérdéseket egyaránt. A menetrend lényegében ugyanez az Egyesült Államokban is, bár a részletekben bőven akad eltérés. A perindítás nem writ-tel, idézőparanccsal történik, hanem keresetlevelet kell benyújtani a bírósághoz, ennek neve complaint, és ezt a bíróság kézbesíti az idézőlevéllel (process) együtt. Igen gyakran kerül sor a polgári esküdtszék igénybevételére is. De ami a 8 Harwood: id.mű, 307. old. 15

lényeg: a felek magas szintű aktivitása, indítványaik (motions) központi szerepe a per előbbre vitelében, valamint a bíróság széles diszkrecionárius jogköre, amellyel az eljárási kérdésekben dönt, s ugyanakkor a hivatalbóliság szinte teljes hiánya: ez közös. Spellmann írja, hogy a tárgyaláson, sőt az egész eljárásban úgyszólván minden a felek indítványára történik. Könyvének címe is jellemző: Indítványok a főtárgyaláson a főtárgyalás anatómiája. 9 Az egyes perszakaszok elhatárolásának különös jelentőségét az adja meg, hogy a perek óriási többsége egyáltalán nem jut el a főtárgyalás stádiumába, hanem valamilyen módon már a perindítási vagy előkészítési szakban megszűnik. Az angol eljárás tulajdonképpen a mi fizetési meghagyásos eljárásunkra emlékeztet minden olyan per vonatkozásában, amelynél a kereseti kérelem határozott pénzösszegre vagy más meghatározott szolgáltatásra vagy egyéb követelésre irányul. (A kivételt elsősorban az erkölcsi vagy általános kártérítés, fájdalomdíj, angolul unliquidated damage iránti keresetek jelentik, ahol a kártérítés összegét mindenképpen becsléssel állapítják meg.) A writ a fizetési meghagyással állítható párhuzamba, a jelentkezés (appearance) pedig az ellentmondással azonos hatályú elmaradása esetén sor kerülhet a mulasztási ítéletre (judgment by default), tehát nem maga a writ emelkedik jogerőre. Jellemző adat, hogy 1966-ban a grófsági bíróságok előtt megindított 1.584.021 perből csak mintegy 127.000 jutott el a főtárgyalásig. A perek 63 %-ában az alperes nem védekezett, illetve egyezséggel zárult az ügy még a főtárgyalás előtt, a keresetek 29 %-át pedig visszavonták. A maradék 127.000 perből is csak 30.000-et tárgyalt bíró, a többi 97.000 per tárgyalását a registrar-ok látták el. 10 Különösen gyakran kerül sor a per folyamatban léte alatt az előkészítő eljárás során az egyezségre. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy az eljárási költségek rendkívül magasak, és ez legfőképpen a főtárgyalásra (trial) vonatkozik, ahol szakértők, tanuk egész seregét szokták felvonultatni. Ugyanakkor viszont az előkészítő eljárás bőséges lehetőséget ad a feleknek arra, hogy részletesen megismerjék egymás álláspontját, és felmérjék esélyeiket. Az egyezség megkötésének irányába hat a rendszerinti ügyvédi közreműködés is. 7. Bevezetés III. KÖTELEZETTSÉGEK ÉS SZANKCIÓK AZ ANGOL ÉS AZ AMERIKAI POLGÁRI PERBEN Amint már a fentiekben láttuk, igen lényeges vonása a pereknek a rendkívül magas fokú perkoncentráció: a hosszadalmas és alapos, a felekre nem kis terhet hárító előkészítés után egyvégtében tárgyalják le a pert: vagy egyetlen vagy több egymás után következő napon, attól függően, hogy a bizonyítás mennyi időt vesz igénybe. Ennek pedig az az előfeltétele, hogy a felek igen aktívan segítsék elő a tárgyalás előkészítését. Ebben őket illetve rendszerint jogi képviselőiket sokrétű konkrét kötelezettségek terhelik, s e kötelezettségek teljesítését a legváltozatosabb szankciók biztosítják. Arra tekintettel pedig, hogy a perkoncentráció, a tárgyalás alapos előkészítése és a feleknek ebbe való hathatos bevonása nálunk is követendő célkitűzés, még a perstruktúra gyökeres eltérése ellenére sem lehet érdektelen számunkra azoknak a minden jel szerint igen hatékony angol és az ezekhez hasonló egyesült államokbeli módszereknek a tanulmányozása, amelyekkel ezt a célt elérik. Éppen ezért a saját szemszögünkből közelítjük meg a kérdést: azokat a kötelezettségeket vesszük sorra, amelyeket a mi polgári perjogunk ró a felekre, a tanúkra stb., tekintettel arra, hogy általánosságban az elvárások ugyanazok az angol-amerikai perjogban is. Megvizsgáljuk, hogy ezek az általános elvárások hogyan konkretizálódnak náluk, milyen konkrét kötelezettségekben és tilalmakban 9 H.H. Spellman: Motions during Trial The Anatomy of a Trial, Englewood-Cliffs, N.J., 1960. 10. old. 10 Abel-Smith és Stevens: id.mű, 76. old. 16

nyilvánulnak meg, és ezekkel a kötelezettségekkel és tilalmakkal szoros egységben tanulmányozzuk a szankciókat. Már itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezen a téren mind az angol, mind az amerikai perrendtartás igen széles diszkrecionárius jogkört engedélyez a bíróságoknak, és a felek is széles körben kezdeményezhetik egymással szemben szankciók alkalmazásait. A polgári per szereplői közül csak a felek és jogi képviselőik, valamint a tanúk perbeli kötelezettségeivel és a velük szemben alkalmazható szankciókkal foglalkozunk. A tanúkat főleg amiatt vonjuk vizsgálódásunk körébe, mert az angol nemkülönben az amerikai polgári perben a fél ugyanúgy alkalmas és kényszeríthető (competent and compellable) tanú, mint bárki más, (Ez egyébként a múlt század közepe óta bekövetkezett jogfejlődés eredménye: 1831 előtt nemhogy a fél, de más sem tanúskodhatott, aki akár a legcsekélyebb mértékben is érdekelt volt a perben.) 11 A polgári perbeli szankció fogalmát a lehető legtágabban értelmezzük: nemcsak a tipikusan polgári eljárásjogi, hanem az ezzel szorosan összefonódó büntetőjogi szankciókat is vizsgáljuk, amennyiben ezeket a feleknek vagy jogi képviselőiknek a polgári per során tanúsított magatartása miatt alkalmazzák. Gyakran alig dönthető el, hogy valamely joghátrány alkalmazására kifejezetten a fél perbeli magatartása, vagy pedig közvetlenül vagy közvetve az anyagi jogban gyökerező ok miatt került sor. Például nem foghatjuk fel perbeli szankcióként a mulasztási ítéletet (judgment by default), amelyet az angol és az amerikai perjog egyaránt ismer, ha az eljárás lefolytatása sem hozna kedvezőbb eredményt az alperes számára. Viszont perjogi szankció a mulasztási ítélet akkor, ha az alperes aki egyébként pernyertes lehetne például a per elhúzása végett nem jelentkezik a bíróság előtt, arra számítva, hogy ha később terjeszti elő védekezését, ugyanazt éri el vele. Ezeket a vitatható besorolású jogintézményeket a teljesség érdekében a szankciók közé soroljuk. A polgári perjogi szankciót tehát a jelen ismertetés céljára a következőképpen határozzuk meg: minden olyan, a fél, illetve jogi képviselője vagy a tanú számára bármilyen fokban és módon hátrányos jogkövetkezmény, amellyel a bíróság valamely perbeli magatartásukat tevékenységüket vagy mulasztásukat sújtja. Elsőként a legáltalánosabb követelménnyel, a jóhiszemű eljárás kötelezettségével foglalkozunk, ezután a felek együttműködési kötelezettségének egyes vetületeit vesszük sorra, majd az állítási kötelezettség konkrét megnyilvánulásaira térünk rá, ezt követően a bizonyítási, majd pedig az igazmondási kötelezettség speciálisan angolszász jellegzetességeit ismertetjük, itt teszünk említést a tanúkkal szemben alkalmazható szankciókról is. Másodlagos rendszerezési szempontként és a kötelezettségeken belül figyelembe vesszük a peres eljárás időrendjét is. Két témának: a költségviselésnek és a bíróság megsértése (contempt of court) miatti büntetésnek a kiemelését nem rendszertani okból, hanem csak az áttekinthetőség érdekében az indokolja, hogy ezek a legkülönbözőbb kötelezettségek szankcióiként jelentkeznek. Az egyes kötelezettségeknél csak utalunk rá, hogy költségszankció, illetve a bíróság megsértése miatti büntetés alkalmazható ezek mibenlétét pedig a 13 illetve a 14. pontban fejtjük ki. Úgyszintén a téma általános, az összes szankcióra kiterjedő jelentősége indokolja a jogorvoslat kérdésének külön tárgyalását a 15. pontban. 11 Abel-Smith és Stevens: id.mű, 39. old. 17

8. A jóhiszemű eljárás Közkeletű meghatározással élve, a jóhiszeműség polgári perbeli fogalmát a továbbiakban úgy értelmezzük, mint a perbeli jogok rendeltetésszerű gyakorlását. Ez alatt a címszó alatt valójában a kötelezettségek és szankciók egész témakörét tárgyalhatnánk, hiszen valami módon mindegyik összefügg a jóhiszeműség kérdésével. Ez azonban áttekinthetetlenné tenné az egész ismertetést, így ahhoz a megoldáshoz folyamodunk, hogy csak azokat a perjogi intézményeket foglaljuk a jóhiszemű eljárás témakörébe, amelyeket más, szűkebb kategóriába pl. igazmondási kötelezettség nem lehet besorolni. a) A zaklató perek korlátozása (Restriction of vexatious actions) A polgári perindításhoz való jog az alapvető állampolgári jogok közé tartozik általában minden országban. Nagyon jól tudjuk, hogy ezzel a joggal egyesek visszaélnek, a jog körébe nem tartozó vélt vagy valóságos sérelmeket torolnak meg alaptalan perek indításával, amelyeknél nem a sérelem bírói orvoslása a cél, hanem az ellenfél bosszantása, zaklatása, az idegháború. Megfelelő anyagi eszközök sőt akár a költségmentesség birtokában a pervesztéssel járó anyagi konzekvenciák önmagukban nem jelentenek komoly visszatartó erőt. Ennek ellenére joggal kelt megütközést az a rendelkezés, amelynek értelmében Angliában a legfőbb ügyész (Attorney-General) indítványozhatja, hogy a High Court egyszer s mindenkorra tiltsa el a perindítástól azt a személyt, akiről bebizonyosodott, hogy többször, megátalkodottan és minden ésszerű alap nélkül zaklató polgári pereket indított, akár a High Court, akár alacsonyabb szintű bíróság előtt, akár ugyanazon, akár különböző személyek ellen. Miután a zaklató perlekedőt meghallgatták vagy legalábbis alkalmat adtak neki a védekezésre, a High Court kimondhatja, hogy a jövőben csak a High Court előzetes engedélyével indíthat pert, ennek megadása előtt pedig a bíróság vizsgálat tárgyává teszi, hogy az eljárás nem jelent-e visszaélést az igazságszolgáltatással, és hogy van-e prima facie (valószínűsített) alapja a perlésnek. A zaklató perlekedővé (vexatious litigant) nyilvánító végzést közzéteszik a hivatalos lapban is, a London Gazetteben. 12 Ilyen megbélyegzésszámba menő súlyos következménnyel járhat az, ha valaki alaptalanul, rosszhiszeműen perlekedik. Nem véletlenül és nem is csupán az eljárás időrendje által indokoltan iktattuk ide elsőként ezt az igen szigorú rendelkezést. Hasonló szigorral, eréllyel ugyanis végig találkozni fogunk. b) Jóhiszeműség a keresetindításban és a védekezésben A hiánypótlás intézménye ismeretlen az angol és az amerikai perjogban. A felperes köteles azonnal hiánytalanul és tartalmilag kifogástalanul előterjeszteni keresetét, az alperes pedig védekezését. Mi történik, ha a felperes irreleváns tényekre hivatkozik keresetében vagy előkészítő iratában, vagy ha az alperes olyan védekezéssel él, ami valódisága esetén sem szolgálna mentségére? Ilyenkor az ellenfél indítványára a bíróság a keresetet, illetve a védekezést törölheti vagy módosíthatja, a pert megszüntetheti, a keresetet végzéssel elutasíthatja, vagy ítéletet hozhat a felperes javára, mindezt érdemi vizsgálat, főtárgyalás nélkül. A megalapozatlanságnak magukból az iratokból kell kitűnnie, ebben a körben semmiféle bizonyításnak nincs helye. Az R.S.C. Ord. 18. r. 19 (1) értelmében erre az eljárásra az esetben kerülhet sor, ha az 12 A Supreme Court of Judicature (Amendment) Act, 1959 által módositott Supreme Court of Judicature (Consolidation) Act, 1925, section 51, sub-section (1). 18

előkészítő irat (a) nem tartalmaz ésszerű alapot a keresetre (cause of action) vagy a védekezésre (defense), az esettől függően; vagy (b) becsületsértő (scandalous), alaptalan (frivoulous) vagy zaklató (vexatious); vagy (c) akadályozhatja vagy késleltetheti a per tisztességes (fair) tárgyalását; vagy (d) egyébként jelent visszaélést a bírói eljárással (abuse of process). Összefoglalólag ezek olyan állítások lehetnek, amelyek a kereseti kérelemnek nem szolgálnak alapjául, vagy nem tartoznak közvetlenül az ügyre, irrelevánsak, csak felesleges bizonyítási terhet rónának valamelyik félre, vagy alkalmasak az esküdtszék érzelmi befolyásolására stb. Ha az egész kereset vagy védekezés csak ilyenekből áll, a bíróság belátása szerint megszüntetheti a pert (a res iudicata hatálya nélkül), elutasíthatja a keresetet (a res iudicata hatályával), illetve ha a védekezés volt rosszhiszemű ítéletet hozhat a felperes javára. Ha viszont csak az adott előkészítő irat egyes állításai illenek a fenti kategóriák valamelyikébe, az érdemi elbírálás mellőzése helyett a perirat bírói végzéssel történő módosítására kerülhet sor. Ez utóbbi esetben a szankcionálásra a költségviselés körében van lehetőség (lásd a 13. pont). Ehhez bizonyos fokig hasonló intézményt rögzít az R.C.P.U.S.P.C. Rule 12(c) is: ítélethozatal iránti indítvány az előkészítő iratváltás alapján: ez is bizonyítás nélküli, pusztán a felek tényállításain alapuló elbírálást jelent ( motion for judgment on the pleadings az indítvány neve). A Rule 12(f) pedig arra ad lehetőséget, hogy a bíróság az ellenfél indítványára vagy hivatalból bármelyik előterjesztésből töröljön mindenfajta fogyatékos védekezést, terjengős, lényegtélen, irreleváns vagy becsületsértő anyagot. A tulajdonképpeni szankció itt is a költségviselésnél jelentkezik. c) Sommás ítélet iránti kérelem rosszhiszemű előterjesztésének következményei Az R.S.C. Order 14. lehetőséget ad a felperesnek arra, hogy bizonyos perkategóriákban tárgyalás nélkül ítéletet kérjen az alperes ellen, ha affidavitot eskü alatt kiállított okiratot ad arról, hogy tudomása szerint az alperesnek nincs semmilyen alapja a védekezésre. Az alperes ilyen esetben engedélyt kérhet és kaphat a védekezésre, és ekkor a rendes eljárás szerint folyik tovább a per. Amennyiben azonban a felperes rosszhiszeműen, az Order 14 hatálya alá nem tartozó ügyben kérte a sommás ítéletet, vagy oly módon járt el rosszhiszeműen, hogy tudta, az alperes olyan állítással támasztja alá védekezését, amelynek alapján ehhez megkapja a feltétlen (biztosítékadáshoz és egyéb feltételekhez nem kötött) engedélyt, a bíróság elutasíthatja a sommás ítélet iránti kérelmét, marasztalhatja a felperest a költségekben, s a per végső kimenetelétől teljesen függetlenül is kötelezheti az alperesnek okozott költségek azonnali megfizetésére, ami a per folytatásának előfeltétele (Order 14, rule 7(1), Order 62, rule 4(1)). Hangsúlyozzuk, itt még szó sincs bizonyításról, hanem csupán a felek kölcsönös tényállításairól, olyan, a kereseti kérelem mellett vagy ellen felhozott érvekről, amelyek valódiságuk esetén alkalmasak a fél álláspontjának alátámasztására. Ennél súlyosabb szankciót fűz a sommás ítélet iránti kérelem rosszhiszemű előterjesztéséhez az USA perrendje: az R.C.P.U.S.D.C. Rule 56(g) értelmében (nem csak a sommás ítélettel kapcsolatos, hanem bármilyen) affidavit rosszhiszemű vagy csak az időhúzás célját szolgáló előterjesztése esetén a bíróság haladéktalanul elrendeli, hogy az ilyen affidavitot előterjesztő fél fizesse meg az ellenfélnek ezáltal okozott költségeit, beleértve az ügyvédi díjat 19

is, és a felet, valamint jogi képviselőjét contempt (a bíróság megsértése) miatt el is lehet ítélni (ld. 14. pont). Ameddig a sommás ítéletet kérő fél nem fizette meg a költségeket, nem folytatható az eljárás. Mellesleg a sommás ítélet intézménye gyakorlatilag igen jelentős, mert ha a felek között nincs vitás ténykérdés, a jogkérdéseket a költséges bizonyítási eljárás mellőzésével el lehet dönteni. Az, hogy a bíróság hivatalból feltárja a való tényállást, itt eleve nem kerülhet szóba. d) Jóhiszeműség az alaki kifogások megtételénél Anglia és az USA perjogára egyaránt jellemző, hogy sokkal inkább formákhoz kötött a kereseti formulák (forms of action) eltörlése ellenére, mint ahogyan azt mi megszoktuk. A tendencia azonban feltétlenül a formaszigor fokozatos enyhítése. Ennek jeleként értékelhetjük, hogy az 1965-ös R.S.C. kifejezetten kimondja, hogy ha az eljárás megindításakor vagy annak folyamán bármilyen vonatkozásban nem tartották meg a Szabályok követelményeit, ezt csupán fogyatékosságnak (irregularity) kell tekinteni, és nem teszi semmissé az eljárást, sem annak bármely mozzanatát vagy az annak során létrejött okiratot, ítéletet vagy végzést. A semmisség mint szankció tehát ilyen esetekben kifejezetten ki van zárva. Ezzel szemben a bíróságnak módja van arra, hogy belátása szerint részben vagy egészben hatályon kívül helyezze az eljárás megfelelő részét vagy az okiratot, ítéletet vagy végzést; engedélyezheti azok módosítását is, és szintén belátása szerint rendelkezik a költségek felől. Ilyen módon mégis van lehetőség azon fél magatartásának szankcionálására, akinek oldalán az eljárási hiba felmerült. Az ellenfél természetesen indítványozhatja az egyes fogyatékos aktusok hatályon kívül helyezését. Ezt azonban ésszerű időn belül kell megtennie, és még mielőtt a tudomásszerzést követően bármilyen újabb lépést tett volna az eljárásban. Ellenkező esetben ugyanis nyilván az időhúzás, a kifogásolási joggal való visszaélés megakadályozása érdekében kérelmének nem adnak helyt, tehát az időhúzás prekluzióval jár (R.S.C. Order 2.). Hasonló jellegű rendelkezést tartalmaz az R.S.C.P.U.S.D.C. Rule 12(g) is, A védekezések egyesítése az indítványban címmel (consolidation of defenses in motion), amely szerint, ha a fél az eljárás folyamán indítványt tesz, ebben az összes védekezését is, kifogását is egyszerre elő kell adnia (természetesen csak azokat, amelyek az indítványtétel időpontjában már rendelkezésre állnak). A kihagyott védekezéseket, kifogásokat utóbb már nem érvényesítheti. 9. A felek együttműködési kötelezettsége Míg a jóhiszemű eljárás követelménye elsődlegesen a perbeli jogok gyakorlásának módját, terjedelmét, határait szabja meg, addig az együttműködési kötelezettség amelynek terjedelme az angol-amerikai perjogban meglepően széles azt szolgálja, hogy a felek tevőleges magatartással segítsék elő egymás pervitelét, az ügy elbírálását. Nemcsak fokozati, hanem minőségi különbség is van tehát a jóhiszemű eljárás követelménye és az együttműködési kötelezettség között (bár ez utóbbit kétségkívül értelmezhetjük a jóhiszemű eljárás részeként is). Az angolszász perstruktúrára figyelemmel pedig amelyben a felek aktivitásának összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége van, mint nálunk érthetővé válik, miért fektet ilyen nagy súlyt a perrendtartás az egyébként ilyen elnevezés alatt ismeretlen együttműködési kötelezettség konkretizálására és hathatós szankcionálására. Amint látni fogjuk, az egyes kötelezettségek megszegése nemcsak pervesztéssel, hanem contempt miatti elítéléssel is járhat, nem is beszélve az érvénytelenségi és költségszankciók változatos lehetőségeiről. 20