Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 9734/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - A helyi közmővelıdésrıl szóló 10/1999. (III.31.) számú rendelet módosítási javaslatáról Tisztelt Képviselı-testület! A Sárospataki Közmővelıdési Tanács elnöke javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a helyi közmővelıdési tevékenységünkkel kapcsolatos új rendelet megalkotását tőzze testületünk napirendre. Az elıterjesztés címében látható, hogy városunknak jelenleg is van hatályos, a helyi közmővelıdés szabályozását szolgáló rendelete. Az évszámból látszik, hogy az azóta eltelt idıszak alatt nyilván megváltozhattak intézmények, vagy csoportok nevei, illetve az akkor még aktuális, megoldásra váró problémák szerepelnek benne. Így ezek aktualizálása módosítása mindenképpen szükséges. A további kérdés az,hogy kívánunk-e a helyi közmővelıdés szabályozására új rendeletet alkotni vagy továbbra is hatályban tartjuk a jelenlegit, azzal a kiegészítéssel, hogy az aktualizálást elvégezzük. Az elıterjesztés mellékleteként csatoljuk a benyújtott közmővelıdési rendelet tervezetet (1. sz. melléklet), mint javaslatot és csatoljuk a jelenleg hatályos rendeletünket (2. sz. melléklet) is. Kérem, hogy abban foglaljanak állást, hogy új rendeletet alkossunk, vagy a jelenlegit aktualizáljuk. Sárospatak, 2012. augusztus 23. Aros János Törvényességi szempontból ellenırizte:
SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK./2012. (VIII. 31.) KT. h a t á r o z a t a A helyi közmővelıdésrıl szóló 10/1999. (III.31.) számú rendelet módosításáról Sárospatak Város Önkormányzat képviselı-testülete tárgybani elıterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: A Sárospataki Közmővelıdési Tanács által benyújtott, A helyi közmővelıdésrıl szóló rendelet tervezetet megvitatta, de tekintettel arra, hogy van hatályos közmővelıdési rendelete, azt elfogadni nem kívánja. A hatályos helyi rendelet aktualizálásának elvégzésével a Kabinet Irodát megbízza Felelıs: polgármester, jegyzı Határidı: 2012. december 31. K. m. f. dr. Komáromi Éva s. k. Aros János s. k. jegyzı polgármester A kivonat hiteléül: Az elıterjesztés 1. számú melléklete JAVASLAT!
Sárospatak Város Önkormányzata Képviselı testülete.../200... (...) sz. rendelete a helyi közmővelıdési feladatok ellátásáról Sárospatak Város Önkormányzatának Képviselı Testülete a helyi közmővelıdési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak védelmérıl és a muzeális intézményekrıl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmővelıdésrıl szóló l997. évi CXL. törvény (továbbiakban: Tv.) 77. -a és a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 199o. évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésben biztosított jog alapján a következı rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. A rendelet célja, hogy Sárospatak város polgárainak érdekeit szem elıtt tartva meghatározza az önkormányzat közmővelıdési feladatait, azok ellátási formáit, finanszírozásának formáját és mértékét. 2. Az önkormányzat elismeri, hogy Sárospatak város minden polgárának joga van kulturális örökségünk megismeréséhez és elsajátításához, személyiségének a mővelıdés általi fejlesztéséhez, valamint a kulturális értékek birtokba vételéhez szükséges esélyegyenlıséghez. Ezek biztosítását az önkormányzat felelısségteljes kötelezı feladatának tekinti. 3. A rendelet hatálya kiterjed a közmővelıdési tevékenységben résztvevıkre, a közmővelıdési szervezetekre, azok fenntartóira, mőködtetıire és alkalmazottaira: a) A Mővelıdés Háza és Könyvtárra b) Polgármesteri Hivatalra c) minden olyan szervezetre, magánszemélyre, amelyekkel, akikkel az önkormányzat a Tvben meghatározott közmővelıdési feladatok ellátására helyi Közmővelıdési megállapodást köt. Az önkormányzat közmővelıdési feladatai és ellátási formája 4. Sárospatak Város Önkormányzatának kötelezı feladata az alábbi közmővelıdési tevékenységek támogatása: (A Tv. általános szövege helyett a település konkrét feladatait kell megfogalmazni, nevesíteni, Pl. a fontosnak tartott csoportok, együttesek, egyéb formák, a kiemelten fontos helyi programok, események biztosítását; egyes generációs, szakmai és társadalmi feladatok ellátását stb.) 5. (1) Az önkormányzat kötelezı közmővelıdési feladatait elsısorban az általa fenntartott és mőködtetett, önálló/részben önálló gazdálkodású A Mővelıdési Háza és Könyvtárával mint költségvetési intézménnyel látja el. (2) A Mővelıdés Háza a) alapfeladatai: b) kiegészítı feladatai (az intézménytıl elvárt konkrét feladatokat javasoljuk mindkettıhöz) (3) Az önkormányzat által fenntartott közmővelıdési intézmény(ek)nek minden év december 15-ig be kell küldeni a Polgármesteri Hivatalnak a Képviselı-testület által 20... -ig elfogadott szempontrendszere alapján (Sárospatak Város Közmővelıdési Koncepciója) összeállított éves munkatervét, amely az elızı év értékelését és a tárgyév munkaprogramját tartalmazza. A testület 30 napon belül dönt a munkaterv elfogadásáról. Ha a Képviselı-testület 30 napon belül nem dönt,
a beadott munkaterv érvénybe lép. Ennek jóváhagyását ki kell kérni a Sárospataki Közmővelıdési Tanácstól. (4) Az önkormányzat által fenntartott közmővelıdési intézmény átszervezése esetén a következı érdekegyeztetések szükségesek: a) Köteles az önkormányzat a Tv. 81. és a Kjt. 4. szerint eljárni. b) Be kell szerezni a Tv. 82. és 83. alapján megalakuló és mőködı Közmővelıdési Tanács és az adott intézmény Közalkalmazotti Tanácsának/Képviselıjének állásfoglalását, valamint ki kell kérni az önkormányzat kulturális bizottságának véleményét. Mindezek tartalmát csatolni kell a szakminisztériumhoz küldött részletes anyaghoz. c) Az a) és b) pontok alapján összegyőlt állásfoglalásokat a döntés elıtt ismertetni kell a Képviselı-testülettel. 6. Az önkormányzat a további közmővelıdési feladatok ellátására külön határozattal Kulturális Közalapítványt hozhat létre, melynek célja a mővelıdési intézmény költségvetési lehetıségeit meghaladó feladatok, valamint az egyéb intézmények, civil szervezetek és állampolgárok közmővelıdési tevékenységének támogatása. (Ez lehetséges megoldás a civil ügyek támogatására is.) 7. (1) A Képviselı-testület az önkormányzat által fenntartott közmővelıdési intézmény által el nem látható feladatok elvégzésére közmővelıdési megállapodást köthet jogi és természetes személyekkel. Ezen feladatok körét elıször 20. -ig, ill. a késıbbi módosításokkal minden év október 31-ig állítsa össze egységes koncepcióba. Elfogadása elıtt véleményt kell kérni a rendelet 5. (3). bek. b) pontjában felsorolt testületektıl. (2) Közmővelıdési feladat megállapodás keretében csak akkor látható el, ha azt az önkormányzati közmővelıdési szervezet nem vállalja vagy nem tudja ellátni. Ezért elıször az önkormányzati szervezeti feladatellátás lehetıségeit kell megvizsgálni, s csak annak negatív eredménye után lehet megállapodást kötni. (3) A közmővelıdési megállapodással ellátandó feladatra a helyben szokásos módon nyilvános pályázatot kell kiírni a pályázati és a megállapodási feltételek pontos megjelölésével. A pályázati és az elbírálási határidı egyaránt 30 nap. A pályázatokat szakértıi bizottsággal kell véleményeztetni, melynek tagjai az Országos Közmővelıdési Szakértıi Névjegyzékbıl hívott és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közmővelıdési Tanácsadó Központ által delegált szakértık. A közmővelıdés finanszírozása 8. Az önkormányzat közmővelıdési feladatait költségvetésébıl finanszírozza, melynek forrása a saját bevétel, a központi költségvetésbıl származó támogatás, a központosított elıirányzatokból származó összeg és az elkülönített állami pénzalapokból, alapítványi forrásokból pályázati úton elnyert összeg. 9. Az Önkormányzat a helyi önkormányzatok könyvtári és közmővelıdési érdekeltségnövelı támogatásáról szóló 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet alapján történı pályázathoz minden évben vállal saját erıként pályázati önrészt. (A közmővelıdési támogatás rendje 8. (1) A közmővelıdési támogatásokra rendelkezésre álló összeg a helyi önkormányzat által fenntartott, illetve az önkormányzattal kötött közmővelıdési megállapodás alapján mőködı közmővelıdési intézmények, közösségi színterek technikai, mőszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására használható fel. (2) A közmővelıdési támogatásokra rendelkezésre álló összeg
a) 90%-a a helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve az önkormányzattal kötött közmővelıdési megállapodás alapján mőködı közmővelıdési intézmények, közösségi színterek technikai, mőszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, b) 10%-a a helyi önkormányzatok által újonnan, a támogatás igénylésének évében vagy az azt megelızı esztendıben alapított közmővelıdési intézmények, kijelölt közösségi színterek technikai, mőszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására használható fel az önkormányzat által felajánlott önrész arányában. Amennyiben az adott évben igény hiányában a 10%-os keretnél maradvány mutatkozna, úgy az felhasználható a 90%-os támogatási elıirányzatnál. 9. (1) A helyi önkormányzat minden év március 25-éig nyújthatja be támogatási igényét - az e rendelet melléklete szerinti formanyomtatvány kitöltésével és csatolt dokumentumok megküldésével - a területileg illetékes Igazgatóság útján a Magyar Mővelıdési Intézet és Képzımővészeti Lektorátusnak (a továbbiakban: Mővelıdési Intézet). Az Igazgatóságok - az esetleges hiánypótlás után, véleményükkel, ellenırzési feladatuk eredményét jelezve - legkésıbb április 20-ig továbbítják az igényléseket a Mővelıdési Intézetnek. (2) A Mővelıdési Intézet az e jogszabály által megfogalmazott arányosítási számításokat elvégzi, s errıl szóló döntési javaslatát minden év május 15-éig küldi meg a Minisztérium részére. (3) A közmővelıdési intézmények, közösségi színterek támogatásának kiszámítása során a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentısen meghaladó munkanélküliséggel sújtott településekrıl szóló 7/2003. (I. 14.) Korm. rendeletben felsorolt települések esetében úgy kell eljárni, hogy az önkormányzati önrész háromszorosa képezze az arányossági számítás alapját. Ugyanakkor az arányossági számításnál nem vehetı figyelembe a tárgyévben az önkormányzatok által vállalt önrészek összegének 1,5%-át meghaladó saját forrás. (4) A javaslat alapján az oktatási és kulturális miniszter hirdet eredményt. A Minisztérium a támogatási döntést tárgyév május 30-áig közzéteszi a Kulturális Közlönyben, valamint a Minisztérium honlapján. Ezzel egyidejőleg a támogatásban részesült önkormányzatok és a részükre jóváhagyott támogatás összegének jegyzékét utalványozás céljából megküldi az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak. ) 10. (1) Az önkormányzat által fenntartott közmővelıdési intézmény támogatási összege a következı tételekbıl áll: a) bázisfinanszírozás: aa) az épület (elızı évi megemelt) energia, közüzemi, karbantartási és fogyóeszköz költségei; ab) a szervezetnek a Tv. 93. -a alapján a tárgyév január 1-ei létszámának az országos és helyi megállapodások alapján kialakított bérösszege; b) feladatfinanszírozás: ba) a fenntartó által elfogadott munkatervi feladatok ellátásához szükséges dologi és bérköltségek részösszegei. bb) a fenntartó által meghatározott egyéb feladatok dologi és bérköltsége; Egyéb rendelkezések 11. Az önkormányzat e rendelet módosítása elıtt a rendelet 5. (3) bek. b) pontja szerint köteles eljárni. 12. A díjmentes és díjköteles szolgáltatásaik körérıl a 1. sz. melléklet, a közmővelıdési megállapodások feltételrendszerérıl a 2. sz. melléklet rendelkezik. 13.
(1) A rendelet értelmezésében közvetett költség az épület és a szervezet általános fenntartásának energia, közüzemi, karbantartási és fogyóeszköz költségei; valamint az alkalmazottak és a szakmai csoportok vezetıinek bér- vagy dologi jellegő költsége. (2) Közvetlen költség kizárólag az adott rendezvény megtartásához szükséges, külön kifizetendı dologi és bérköltség. 14. (1) A közmővelıdés helyi, lakossági képviseletét a megválasztott városi Közmővelıdési Tanács látja el. Egyrészt az önkormányzat segítı partnere a kulturális érdekek megismerésében és megvalósításában, másrészt az önkormányzat közmővelıdési politikájának civil kontrollja. (2) Két évenként általános felügyeleti vizsgálatot kell végezni A Mővelıdés Háza és Könyvtárában, valamint azon közmővelıdési intézmények és magánszemélyek esetében, akik két évnél hosszabb idıtartamra kötöttek közmővelıdési megállapodásokat. Hatályba léptetés 14. (1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) Jelen rendelet a belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgálja. k.m.f. polgármester jegyzı Megalkotta..Sárospatak Város Képviselı Testülete 201..-i ülésén. Kihirdetve -én a helyben szokásos módon.
1. sz. melléklet a.../2010 (...) Kt. sz. rendelethez Közmővelıdési szervezetek díjmentes és díjköteles szolgáltatásainak köre 1. Díjmentes szolgáltatások: a) Az intézmény termeinek, felszerelésének, berendezésének és az alkalmazottak munkájának igénybevételével önkormányzati intézmények, kulturális célú közösségek és civil szervezetek számukra bevételt nem termelı szervezeti, közmővelıdési, közösségi tevékenysége; valamint a R. 4. -ban felsorolt mindazon saját tevékenység, mely az intézménynek közvetlen kiadással nem jár. b) Mindaz a tevékenység, amelyet az önkormányzat célzott feladatként finanszíroz. 2. Díjköteles szolgáltatások: a) Minden nem kulturális és/vagy üzleti célú tevékenység díjköteles. b) Minden olyan kulturális tevékenység díjköteles, mely az intézménynek saját költségvetésébıl közvetlen kiadással jár. 3. A szolgáltatás díjának mértéke: a) Az intézmény kulturális tevékenysége a közvetlen kiadás mértékéig díjköteles. b) A nem kulturális és/vagy üzleti célú tevékenységek díjai a piaci viszonyok szerint állapíthatók meg.
Közmővelıdési megállapodások szabályai 2. sz. melléklet a.../2010. (...) Kt. sz. rendelethez 1. Közmővelıdési megállapodás keretében vállalt feladatot csak közmővelıdési célú társadalmi szervezet, gazdasági társaság, ill. felsıfokú közmővelıdési szakirányú végzettségő egyéni vállalkozó láthat el. 2. Az 1. pontban felsoroltakra egyaránt érvényes pályázati feltétel: a) az Önkormányzat székhelyén bejelentett állandó lakóhely, ill. székhely, b) legalább három éves folyamatos és dokumentumokkal bizonyított közmővelıdési tevékenység, c) rendezett köztartozások és ezek 30 napnál nem régebbi hiteles dokumentumokkal való igazolása. d) az önkormányzat kötelezıen betekint a pályázó gazdálkodási, ügyviteli és mőködési dokumentumaiba, e) részletes szakmai koncepció a pályázni kívánt feladat ellátására. 3. Jogi személyekre érvényes pályázati feltétel: a) a szervezet közmővelıdési céljának és tevékenységének alapszabályban ill. alapító okiratban való szerepeltetése, ezen dokumentumok hiteles másolata, b) a szervezet legfıbb döntéshozó szervének a feladatellátás szándékáról való és 30 napnál nem régebbi döntése, az errıl szóló jegyzıkönyvi kivonat és jelenléti ív hiteles másolata. 4. Egyéni vállalkozóként való pályázás feltétele: három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, érvényes vállalkozói igazolvány és közmővelıdési szakirányú végzettség oklevele, vagy 30 napnál nem régebbi hiteles másolatuk 5. Gazdasági társaság pályázata csak akkor vehetı figyelembe, ha ügyvezetıje betéti társaság esetében egy beltagja felsıfokú közmővelıdési szakirányú végzettségő.
Az elıterjesztés 2. számú melléklete Sárospatak Város Képviselı-testülete 10/1999. (III.31.) számú r e n d e l e t e a helyi közmővelıdés szabályozására Sárospatak Város Képviselı-testülete a kulturális javak védelmérıl és a muzeális intézményekrıl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmővelıdésrıl szóló 1997. évi CXL. törvény (a továbbiakban: törvény) 76. (1), (2) bekezdése, valamint a 77. -ban kapott felhatalmazása alapján a helyi közmővelıdésrıl az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1. A rendelet kiterjed a városi önkormányzat fenntartásában mőködı: a) A Mővelıdés Házára, b) a Polgármesteri Hivatalra, c) továbbá azokra a szervezetekre, magánszemélyekre, amelyekkel az önkormányzat a törvényben meghatározott közmővelıdési feladatok ellátására helyi közmővelıdési megállapodást köt. A közmővelıdési feladatok 2. Az Önkormányzat támogatja a város intézményeiben és civil közösségeiben szervezett rendszeres felnıttoktatási tanfolyamokat, amelyek a lakosság életminıségét és életesélyét javítják. Különösen a Vay Miklós Szakképzı Iskola, a Comenius Tanítóképzı Fıiskola, a Népfıiskolai Egyesület, A Mővelıdés Háza, valamint az Árpád Vezér Gimnázium tanfolyamait. 3. (1) Pályázati kiírásokkal is támogatni kell a város és környéke földrajzi, növénytani, állattani leírását tartalmazó tudományos igényő munkák, szakdolgozatok, kiadványok megjelentetését, minél szélesebb körben történı bemutatását. (2) A város történelmi, kultúrtörténeti hagyományait tartalmazó kiadványait a könyvtárban mindenki által hozzáférhetıvé kell tenni. További mővek megjelentetését támogatni kell. (3) Törekedni kell arra, hogy a Sárospatakon található kimondottan a városhoz kötıdı ipartörténeti és népmővészeti tárgyi emlékeket és hagyományokat az itt mőködı intézmények és civil szervezetek rendszeresen győjtsék és mutassák be a helyi és az ide látogató érdeklıdı közönségnek.
(4) A város környezeti, történeti, szellemi, népmővészeti értékeinek megismertetésére az oktatási intézményekben a helyi tanterv keretei között kell gondot fordítani. 4. (1) Biztosítani kell a városban élı kisebbségek kultúrájának megismerését, ápolását, népszerősítését, különösen a településen nagy létszámban jelenlévı cigány kisebbség kultúrájára vonatkozóan. A Mővelıdés Háza lehetıség szerint támogassa a kisebbségi kulturális megnyilvánulásokat. (2) Az Önkormányzat támogassa azokat a sárospataki lakosú cigány tanulókat, akik a Tanítóképzı Fıiskola által szervezett, a felsıfokú tanulmányokra elıkészítı tanfolyamon vesznek részt. (3) A Mővelıdés Háza lehetıség szerint folytassa azt a kialakuló gyakorlatot, hogy színvonalas, zenés, táncos mősorokat mutat be helyi tehetséges szereplıkkel. 5. (1) Az Önkormányzat támogatja a Népfıiskolai mozgalmat, az általuk szervezett ismeretszerzı tanfolyamokat. (2) A Mővelıdés Háza igény szerint mőködtessen olyan szakköröket, amatır alkotó közösségeket, melyekben az ugyanazon érdeklıdéső tehetséges fiatalok gyarapíthatják tudásukat szakértı felnıttek irányítása mellett. 6. A Mővelıdés Háza a civil szervezetek elıre egyeztetett rendezvényeihez biztosítsa a legalapvetıbb feltételeket. (A bevételes rendezvényekre ez nem vonatkozik.) 7. (1) Támogatásban kell részesíteni azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szabadidı hasznos eltöltését szolgálják. Ehhez A Mővelıdés Házában meg kell teremteni a feltételeket. Különösen támogatandók a kiscsoportos közmővelıdési formák, a mőkedvelı csoportok, szakkörök, klubok. (2) Ki kell alakítani a sportoláshoz szükséges legfontosabb feltételeket. A sportpálya fenntartásán túl kosárlabdapályát, játszóteret kell létesíteni arra alkalmas helyen. (3) Be kell fejezni a városi célokat is szolgáló Árpád Vezér Gimnázium sportudvarát. (4) A vízisport fejlesztéséhez elsısorban a terület biztosításával járul hozzá az önkormányzat.
(5) A város önkormányzata folyamatosan biztosítja a szabadtéri kulturális rendezvények megrendezéséhez szükséges területet. Azok karbantartásáról a Kommunális Szervezeten keresztül gondoskodik. Amennyiben ezek a területek nem az önkormányzat tulajdonában vannak, úgy a terület tulajdonosával a használatról külön megállapodásban rendelkeznek. (6) A természetjárást szélesebb körben kell népszerősíteni. A turistautak és jelzéseik rendben tartására fel kell kérni a városi Természetbarát Egyesületet. (7) A már hagyományossá váló sárospataki rendezvényeken (Zempléni Mővészeti Napok, Szent Erzsébet Napok, Zsákomban a bábom Fesztivál, Sárospataki Dixieland és Blues Fesztivál, Nyáresték a Várnegyedben, a Zempléni Gyermekekért Egyesület Családi Napok, diáktalálkozók stb.) túl bıvíteni kell az idegenforgalom érdeklıdésére számottartó rendezvények, szolgáltatások körét. (Borturizmus, strand, kongresszusi turizmus stb.) Szállás, étkezési lehetıségek javításával, vonzóbb városi környezet kialakításával növelni kell az idegenforgalom fogadóképességét. Színesíteni kell a rendezvények propagandáját. (8) A városban mőködı kulturális-, közmővelıdési- és közgyőjteményi intézmények éves - e rendelet hatályába tartozó tevékenységét, a Polgármesteri Hivatal közremőködésével össze kell hangolni oly módon, hogy az a lehetı legjobban szolgálja a város kulturális és idegenforgalmi érdekeit. A közmővelıdés közösségi színtere 8. (1) A város önkormányzata az alapvetı közmővelıdési tevékenységhez biztosítja A Mővelıdés Háza fenntartását. (2) A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság jóváhagyja A Mővelıdés Háza Szervezeti és Mőködési Szabályzatát, mőködésének módját. Döntés elıtt kikéri a Közmővelıdési Tanács véleményét. (3) Az önkormányzat az alábbi feladatokat fogalmazza meg A Mővelıdés Háza számára: Biztosítson helyet a közösségi mővelıdés különbözı formáinak, így különösen: a) a városi ünnepségeknek, b) városi mérető, a Polgármesteri Hivatal által szervezett rendezvényeknek, c) alkalomszerően rendezzen az igényeknek megfelelı képzı-, ipar-, és népmővészeti kiállításokat, d) tartson fent a lakosság igényének megfelelı jellegő és számú szabadidıs csoportot, szakkört, e) igény szerint mőködtessen amatır mővészeti csoportokat, mint pl. jelenleg különösen a Bodrog Néptáncegyüttest, A Mővelıdés Háza Vegyeskarát és a 8- KOR Színházat, f) közmővelıdési megállapodás szerint a civil szervezetek, oktatási intézmények által szervezett rendezvényeknek. (4) A Mővelıdés Háza vegyen részt a városi rendezvények szervezésében és lebonyolításában, a Zempléni Mővészeti Napok megrendezésében, a Nyáresték a Várnegyedben elıadások megszervezésében és lebonyolításában.
(5) E feladatok ellátásához a város önkormányzata az intézmény éves költségvetésében biztosítja az épület fenntartási, üzemeltetési költségeit, valamint a szükséges dolgozói létszám bérét és azok járulékait. (6) A Mővelıdés Háza minden más feladatot bevételesnek tervezhet. Ezen rendezvények költségeit a bevételbıl, támogatásokból, pályázatokból fedezheti. 9. (1) Amennyiben az önkormányzat a törvény keretei között meghatározott és általa fontosnak tartott közmővelıdési feladatok ellátására valamely intézménnyel, civil szervezettel vagy magánszeméllyel közmővelıdési megállapodást köt, és e megállapodás kiköti az önkormányzat által fenntartott intézmények helyiségeinek és infrastruktúrájának használati feltételeit, úgy még a megállapodás megkötése elıtt a tervben szereplı intézmények vezetıit be kell vonni a tárgyalásokba. A konszenzussal létrejött megállapodásban szereplı feltételeket az érintett intézmények vezetıi magukra nézve kötelezınek elfogadják. (2) Ha az Önkormányzat valamely közmővelıdési feladat ellátását az általa fenntartott intézményeken belül - elvárható színvonalon - megoldani nem tudja, úgy annak ellátására a Sárospatakon mőködı bármely jogi vagy magánszeméllyel közmővelıdési megállapodást köthet, amelynek tartalmát a törvény 79. (2) bekezdése rögzíti. (3) Azok az intézmények, civil szervezetek vagy magánszemélyek, akikkel az önkormányzat közmővelıdési megállapodást kötött, a megállapodás keretei között végzett tevékenységük végrehajtásáról a szerzıdés lejártával vagy minden év december 15-éig kötelesek beszámolni az önkormányzat Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága elıtt. Abban az esetben, ha a megállapodás az adott tevékenység pénzügyi támogatását is tartalmazza, a támogatás felhasználásáról a szerzıdés lejártakor vagy az adott költségvetési évet követı január 15-éig köteles a támogatott részletesen elszámolni. A közmővelıdés helyi finanszírozása 10. (1) Az önkormányzat a közmővelıdési feladatok ellátására éves költségvetésében meghatározott összeget állapít meg, amelyet két fejezetben különít el: a) A Mővelıdés Háza mint intézmény költségvetése, b) a Polgármesteri Hivatal költségvetésében meghatározott módon - A Mővelıdés Házában nem megoldott közmővelıdési feladatok, a civil szervezetek, valamint intézmények, magánszemélyek által felvállalt közmővelıdési feladatok támogatására - céltámogatás. E céltámogatás nem lehet kevesebb, mint a mindenkori közmővelıdési célfeladatok ellátására biztosított normatíva 50 %-a. (2) A Mővelıdés Háza mint intézmény költségvetését az éves feladatok figyelembevételével kell megállapítani, amely tartalmazza az intézmény mőködését, bér és bérjellegő kiadásait, valamint az alapító okiratban alapfeladatként szereplı közmővelıdési tevékenység költségvetésben elıre meghatározott költségeit. (3) A Polgármesteri Hivatal költségvetésében elkülönített közmővelıdési célfeladatok támogatására szóló összeget az alábbiak szerint kell a feladatok ellátásához biztosítani:
a) A... számú önkormányzati rendelet alapján pályázati alapot kell létrehozni, melyet nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján A Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság döntése szerint kell elosztani a városban mőködı intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek között. A pályázaton nem vehet részt az a tevékenység, amely A Mővelıdés Háza költségvetésében szakmai mőködési kiadásként szerepel, valamint az a tevékenység, amelynek ellátására az önkormányzat közmővelıdési megállapodást kötött, és ez a megállapodás a tevékenység pénzbeli támogatását is tartalmazza. b) Abban az esetben, ha az önkormányzat valamely közmővelıdési célfeladat ellátására a városban mőködı intézménnyel, magánszeméllyel, vagy civil szervezettel közmővelıdési megállapodást köt, és az adott feladat ellátásához a megállapodás keretei között támogatást is meghatároz, úgy a támogatást a közmővelıdési célfeladatok között kell feltüntetni. (4) Az önkormányzat által A Mővelıdés Házának biztosított szakmai mőködési támogatáson túl az intézmény szervezeti és mőködési szabályzatában megfogalmazottaknak megfelelı tevékenységgel saját bevételre tehet szert. Az intézmény az egyes feladatok ellátásához, valamint a költségvetésben nem meghatározott további feladatok végzéséhez más finanszírozási forrásokat is felhasználhat. Ezeket az intézményi bevétel tervezésekor átvett pénzként kell kezelni. Személyi feltételek 11. (1) A Polgármesteri Hivatalban az oktatási és mővelıdési szakreferens foglalkozik a közmővelıdés városi ügyeivel. (2) A Mővelıdés Háza az adott évre szóló szakmai feladatok ellátásához szükséges fıállású munkatársak mellett igény szerint részfoglalkozású vagy tiszteletdíjas munkatársakat foglalkoztathat. A munkatársak alkalmazásának feltételei meg kell hogy feleljenek a közalkalmazottak jogállásáról, és a közmővelıdésrıl szóló törvényekben meghatározottaknak. (3) Az önkormányzat évente felülvizsgálja A Mővelıdés Háza feladatait, és ahhoz igazítja a személyi feltételeket. A feladatok megvalósításában együttmőködı partnerek 12. (1) A nevelési és oktatási intézmények: - a városi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézmények - a Református Kollégium - a Comenius Tanítóképzı Fıiskola (2) Közgyőjteményi szervezetek: - Városi Könyvtár - Rákóczi Múzeum - Sárospataki Képtár - Református Kollégium Tudományos Győjteményei - Római Katolikus Egyházi Győjtemény
(3) Civil szervezetek: - Bodrogközi Mővelıdési Egyesület - Népfıiskolai Egyesület - Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság - Pataki Diákok Baráti Szövetsége - Zempléni Gyermekekért Egyesület - Mindazon szervezetek, melyek mőködése az egyesületrıl szóló törvény hatálya alá tartozik, és valamely alapszabályokban megfogalmazottan tevékenységi körükkel a törvény által meghatározott feladatokat látnak el. (4) Egyházak helyi szervei: - Görög Katolikus Plébánia - Református Lelkészi Hivatal - Római Katolikus Plébánia (5) Mindazon szervezetek és magánszemélyek, akikkel az önkormányzat közmővelıdési megállapodást kötött. A közmővelıdés helyi, lakossági képviselete 13. (1) A közmővelıdés helyi, lakossági képviseletét a megválasztott városi Közmővelıdési Tanács látja el. Egyrészt az önkormányzat segítı partnere a kulturális érdekek megvalósításában, másrészt az önkormányzat közmővelıdési politikájának civil kontrollja. (2) A Közmővelıdési Tanácsot a helyi kulturális célú társadalmi szervezetek alapították. (3) A Közmővelıdési Tanács hatáskörének gyakorlását a törvényben meghatározott módon az önkormányzat biztosítja. A közmővelıdés helyi irányítása 14. (1) A közmővelıdés városi irányítását az önkormányzat és bizottságai, a polgármester, a jegyzı az érvényes jogszabályok, valamint a Képviselı-testület szervezeti és mőködési szabályzata alapján látja el. (2) Kétévenként általános felügyeleti vizsgálatot kell végezni A Mővelıdés Házában, valamint azon közmővelıdési intézmények és magánszemélyek esetében, akik két évnél hosszabb idıtartamra kötöttek közmővelıdési megállapodásokat. (3) A Mővelıdés Házának minden év december 15-éig be kell számolni a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elıtt a végzett munkáról és elı kell terjeszteni a következı évi szakmai programtervet jóváhagyás céljából. E jóváhagyás elıtt ki kell kérni a Közmővelıdési Tanács véleményét. (4) Mindazon intézmények, szervezetek vagy magánszemélyek, akikkel az adott év június elseje elıtt kötött közmővelıdési megállapodást az önkormányzat, december 15-éig kötelesek
beszámolni a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elıtt a megállapodás keretei között végzett tevékenységükrıl. Vegyes és hatályba léptetı rendelkezések 15. (1) A Mővelıdés Háza az önkormányzati fenntartású intézményektıl, azok kulturális célú és nem bevételes rendezvényeire terembérleti díjat vagy egyéb térítési díjat nem kérhet. (2) A kulturális célú civil szervezet közmővelıdési és nem bevételes rendezvényeihez, összejöveteleihez egyeztetés alapján térítésmentesen köteles helyet biztosítani. (3) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. 1 (4) Jelen rendelet a belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK (2006. december 12.) európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetését szolgálja. K. m. f. Dr. Klinga Ágnes s.k. jegyzı Dr. Jánosdeák Gábor s.k. polgármester A kivonat hiteléül: 1 Módosította a 25/2009. (X. 2.) rendelet, mely kihirdetése napján lép hatályba.