Hírlevél II. évfolyam, 2013. augusztus 26. Tartalomjegyzék

Hasonló dokumentumok
Nemzeti Nukleáris Kutatási Program

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője

MET 7. Energia műhely

Sajtótájékoztató. Baji Csaba Elnök-vezérigazgató, MVM Zrt. az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának elnöke

Összeállította: Éger Ákos, Magyar Természetvédők Szövetsége, Iryna Holovko, NECU Ukrán Nemzeti Ökológiai Központ

KB: Jövőre lesz 60 éve, hogy üzembe állították a világ első atomerőművét, amely 1954-ben Obnyinszkban kezdte meg működését.

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül

Hírlevél II. évfolyam, szeptember 2. Tartalomjegyzék

Sajtótájékoztató január 26. Süli János vezérigazgató

ÉVINDÍTÓ SA JTÓTÁ JÉKOZTATÓ OAH évindító sajtótájékoztató

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ február 01. Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója

Paksi tervek: Üzemidő-hosszabbítás, célzott biztonsági felülvizsgálat, új blokkok. Volent Gábor biztonsági igazgató

Közép és Kelet-Európa gázellátása

ERŐS BESZÁLLÍTÓI HÁTTÉRT IGÉNYELNEK AZ ÚJ BLOKKOK

J E L E N T É S. Helyszín, időpont: Krsko (Szlovénia), május NYMTIT szakmai út Résztvevő: Nős Bálint, Somogyi Szabolcs (RHK Kft.

A hazai nukleáris kapacitás hosszú távú biztosítása

A fenntartható energetika kérdései

Orosz atomenergia technológia a tudomány és a versenyképesség szolgálatában

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Budapest, február 15. Hamvas István vezérigazgató. MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Sajtótájékoztató

A gazdasági szereplők és a felsőoktatás kapcsolódási pontjai a Paksi Atomerőműben

Hírlevél II. évfolyam, július 29. Tartalomjegyzék

Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján

Nukleáris alapú villamosenergiatermelés

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

AZ ENERGIAKLUB ÉRTÉKELÉSE ÉS ÉSZREVÉTELEI AZ ÚJ ATOMERŐMŰVI BLOKKOK LÉTESÍTÉSE A PAKSI TELEPHELYEN KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNYHOZ KAPCSOLÓDÓAN

Tartalomjegyzék. MVM Hírlevél IV. évfolyam, március 9.

K+F lehet bármi szerepe?

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ január 30. az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója

A Képes Géza Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói rendhagyó fizika órán meglátogatták a Paksi Atomerőmű interaktív kamionját

nergiatudományi nyi Az MTA EnergiatudomE tudományos programja juló forrásokra alapozott energiatermelés s terület letén

ATOMERŐMŰVI TÁVFŰTÉS BŐVÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

Új atomerőművi blokkok nukleáris biztonsági engedélyezése

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövıje

Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója OAH évindító sajtótájékoztató 1

Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához

Dr. Stróbl Alajos. ENERGOexpo 2012 Debrecen, szeptember :50 12:20, azaz 30 perc alatt 20 ábra időzítve, animálva

H/ számú. országgyűlési határozati javaslat

E L Ő T E R J E S Z T É S

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt.

MIÉRT ATOMENERGIA (IS)?

Mi történt a Fukushimában? A baleset lefolyása

A radioaktív hulladékok kezelésének kérdései

Vélemény a Mohi Atomerőmű harmadik és negyedik blokkja megépítésével kapcsolatos előzetes környezeti tanulmányról

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga!

Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia

Túlélés és kivárás 51. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS. átmeneti állapot a villamosenergia-piacon. Biró Péter

Tartalomjegyzék. MVM Hírlevél IV. évfolyam, december 14.

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 79/2015. Kedves Kolléga!

Szerző: Tamás Zsanett EverHolding Zrt

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Magyar Energetikai Társaság 4. Szakmai Klubdélután

Energetikai pályázatok 2012/13

A RADIOAKTÍV HULLADÉKKEZELÉS PROGRAMJA MAGYARORSZÁGON. Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató RHK Kft

Magyarország energiaellátásának általános helyzete és jövıje

ESCO 2.0 avagy költségtakarékosság, megújuló energia vállalatoknál és önkormányzatoknál, kockázatok nélkül

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Köszöntjük a Napenergia hasznosítás aktuális helyzete és fejlődési irányai szakmai konferencia résztvevőit

Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés

PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY

Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója OAH évindító sajtótájékoztató 1

Júliusban valamelyest élénkült az export

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Tartalomjegyzék. MVM Hírlevél IV. évfolyam, december 7.

Energiapolitika Magyarországon

Barnaszénalapú villamosenergia-előállítás a keletnémet területen

MVM Hírlevél III. évfolyam, július 7. Tartalomjegyzék

A Magyar Energia Hivatal évi munkaterve

Tartalomjegyzék. MVM Hírlevél IV. évfolyam, szeptember 7.

8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP

ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország. Energiatermelése és felhasználása. Dr. Pátzay György 1. Magyarország energiagazdálkodása

Tartalomjegyzék. MVM Hírlevél V. évfolyam, április 25.

XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

2013. évi beruházói jelentés CO2 kvótatámogatás

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter December 8.

Paks déli részén a 6-os számú főút és a Duna között. Ennek oka: Az atomerőmű működéséhez nagy mennyiségű víz szükséges, amit a Dunából vesznek.

Az MVM Csoport időszakra szóló csoportszintű stratégiája. Összefoglaló prezentáció

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás

AZ ENERGIAJOG LEGÚJABB KIHÍVÁSAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ INTELLIGENS RENDSZEREKRE

Dr. Horn János levele Nagy Gábor Miklós úrhoz

2015. évi VII. törvény

"Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta." (Woody Allen)

Az új atomerőművi blokkok telephelye vizsgálatának és értékelésének engedélyezése Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése

STRATÉGIA: Növekedésre programozva

Szakigazgatások rendszere

Önfinanszírozó beruházások, energiamegtakarítás ESCO konstrukcióban. Kuntner Gábor vezérigazgató, Energy Hungary Zrt

Magyar joganyagok évi VII. törvény - a Paksi Atomerőmű kapacitásának fennt 2. oldal 2. Értelmező rendelkezések 2. E törvény alkalmazásában: a)

Magyar Energetikai Társaság

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Környezetbarát elektromos energia az atomerőműből. Pécsi Zsolt Paks, november 24.

Átírás:

1 Hírlevél II. évfolyam, 2013. augusztus 26. Tartalomjegyzék Hírek az MVM-ről Kiadtak minden engedélyt a magyar-szlovák gázvezetékhez 2 Állami kitüntetést kapott az MVM néhány napja kinevezett igazgatója 3 Új földgázüzletági vezérigazgató-helyettes az MVM-nél 3 A cégcsoport hírei Japán a tudását és a tapasztalatát adná át 4 Az atomlobbi Kelet-Európába települt - riport Paksról 5 Heteken belül új övezet lesz az atomerőmű körül 6 Szponzorálás Rockdobos és kosarasok irányították az atomerőművet 6-7 Térségfejlesztés az atomerőmű alapítványával 7-8 Alternatív energia itthon és külföldön Támogatás a Sanyo elküldött munkásainak elhelyezkedésére 8-9 Adókedvezmény energetikai pályázatokhoz? 9 Amerikai előrejelzés: fellendülőben a napenergiás befektetések 10 Formula Student Hungary: mérnökhallgatók autói a gönyűi kikötőben 10-11 A hazai energiaszektor hírei Kevesebb radioaktív hulladék, nagyobb biztonság 12 56 ezer hibás számla a fogyasztóknak 13 Közműszolgáltatók: minden második esetben a panaszosnak volt igaza 13-14 Visszavásárolhatja az állam a fehérvári erőművet 14-15 Még idén kezdődhet a termelés az Ózd melletti szénbányában 15 Külföldi energiaszektor A jövő reaktorai matuzsálemi kort érhetnek meg 16 Megismételt eljárásra van szükség a mohi blokkok építéséhez 17 Még két évig üzemelhet az egyik svéd reaktor 17-18 Litvánia: veszélyt jelenthet a fehéroroszországi atomerőmű 18-19 Súlyos incidens Fukusimában - Bocsánat- és segítségkérés 19-20 Nőtt a pajzsmirigy-daganatos gyerekek száma 20-21 A japán hatóság megindította a reaktorok biztonsági vizsgálatát 21 Négy éve szivárog egy tajvani atomerőmű 22 Ukrajnának megéri, hogy Magyarországtól vásárol földgázt 22-23 Kőolaj- és földgázlelőhelyet találtak Temes megyében 23-24 Hírek röviden - Programajánló 24 Kezdődik az MVM Utánpótlás Bajnokság - Szeptemberben lesz a második Atomfutás Pakson - Az atomerőmű augusztus 30-áig várja a családi fotókat

2 Hírek az MVM-ről Minden engedélyt kiadtak a magyar-szlovák gázvezetékhez 2013. augusztus 22.,23. (fotó: gaztranzit.hu) A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal kiadta a magyar-szlovák gázvezeték szakaszainak második csomagjára az építési és a berendezések létesítéséről szóló engedélyt is. A vg.hu és nyomtatott változata, a Világgazdaság arról tudósított, hogy az észak-déli gázfolyosó részét képező cső északi szakaszán már folyik a munka. A nyomvonal a Balassagyarmat, Csesztve, Érsekvadkert, Vác, Rád, Vácduka, Vácrátót, Őrbottyán, Veresegyház, Szada közelében lévő ingatlanokon át vezet. A déli szakasz Szada után Mogyoród, Gödöllő, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa, Budapest, Pécel, Ecser mellett halad, mielőtt eléri Vecsésnél a végpontját. Lefektetnek majd egy optikai hírközlési kábelt is a gázszállítás későbbi felügyeletéhez. A tranzitvezetékhez kapcsolódóan Vecsésen kiépül egy csomópont, és ott lesz a vezeték tisztítását végző berendezés indító állomása is. A hazai szakasz felénél, Szadán létesül egy kompresszorállomás. A lap felidézte, hogy az összesen 111 kilométer hosszú, kétirányú, 75 bar nyomású csővezeték magyarországi szakasza 92 kilométeres lesz. Átadása 2015 végére várható. Kapacitása szlovák-magyar irányba évi 4 milliárd köbméter lesz, magyar-szlovák irányba pedig évi mintegy 1,6 milliárd köbméter, de a teljesítmény bővíthető. Az építkezés csaknem 160 millió euróba (bruttó 47 milliárd forintba) kerül, ebből 30 millió euró uniós támogatás. A beruházó és a majdani üzemeltető a Magyar Gáz Tranzit Zrt., amelyben az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.nek és az MFB Invest Zrt.-nek is 49,98 százaléka van. A kivitelező az Olajterv csoporthoz tartozó OTF Fővállalkozó Zrt.

3 Állami kitüntetést kapott az MVM néhány napja kinevezett igazgatója 2013. augusztus 21.,23. (fotó: Horváth Péter és Németh Lászlóné, augusztus20.kormany.hu) Az államalapítás ünnepe alkalmából Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át a minisztériumhoz tartozó háttérintézmények és vállalatok munkatársainak Budapesten. A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vette át Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal volt elnöke a magyar energia területén végzett eredményes szakmai, illetve vezetői tevékenysége elismeréseként - közölte honlapján a kormány. (kormany.hu) Horváth Péter 2010-től töltötte be a Magyar Energia Hivatal elnöki pozícióját, korábban a MOL Nyrt.-nél dolgozott különböző vezető pozíciókban. 2013. augusztus 15-e óta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. földgázüzletágának vezérigazgatója - emlékeztetett honlapján az MVM. (mvm.hu) Új földgázüzletági vezérigazgató-helyettes az MVM-nél 2013. augusztus 23. (fotó: Králik Gábor, mvm.hu) Králik Gábor lett az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. földgázüzletági vezérigazgató-helyettese. A 37 éves közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Az elmúlt hat évben kelet-európai érdekeltségű energetikai cégeknél töltött be vezető pozíciót. Külföldről tért haza, hogy az MVM Csoport jelentősen megnövekedett földgázipari tevékenységéből adódó, komoly kihívást jelentő feladatokat végezhessen Horváth Péter irányítása alatt. (mvm.hu)

4 A cégcsoport hírei Japán a tudását és a tapasztalatát adná át 2013. augusztus 23.,22. (fotó: Kisida Fumió és Martonyi János, mno.hu) Japán kiemelten fontos stratégiai partnere, szövetségese és barátja Magyarországnak - mondta Martonyi János külügyminiszter Budapesten, miután tárgyalt japán kollégájával, Kisida Fumióval, akivel szociális biztonsági egyezményt írt alá. Kettejük sajtótájékoztatóján - kérdésre válaszolva - Kisida Fumio elmondta, hogy a paksi atomerőmű bővítése esetében Japán a biztonságtechnika terén is világszínvonalú tudását és tapasztalatait tudja és szeretné átadni Magyarországnak. Martonyi János megjegyezte: a magyar atomerőmű bővítésében számos szempontot, köztük az emberek és a vagyontárgyak teljes biztonságának kiemelten fontos szempontját kell majd figyelembe venni. (kormany.hu/mti) A magyar külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy mindkét ország kiemelten fontosnak tartja az energetikai együttműködést, legyen szó a tárolási kapacitás bővítéséről vagy a klímabarát tisztaszén-technológia alkalmazásáról. (mno.hu) Az english.kyodonews.jp portál szerint a Japánnal kötött megállapodás célja, hogy a potenciális nukleáris exporttal elősegítse a japán gazdaság növekedését. A látogatás előtt az együttműködés lehetséges új területeként említette a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Wintermantel Péter az energetikát. Elmondta, hogy a paksi atomerőmű korszerűsítése, bővítése iránt két japán érdekeltségű vállalat érdeklődik, októberben pedig a Külügyminisztérium magyar-japán energiaszemináriumot szervez, amelyen a Fukusima utáni energetikai-politikai tanulságokat tekintik át - erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsora és a Krónika is beszámolt.

5 Az atomlobbi Kelet-Európába települt - riport Paksról 2013. augusztus 24. (fotó: magyardiplo.hu) Az atomlobbi Kelet-Európába települt címmel a Le Monde diplomatique magyar kiadása augusztusi számában riportot közölt a térség atomenergetikai programjáról, kiemelve, hogy miközben Németország rohamtempóban számolja fel eddigi nukleáris programját, a keleti országok új reaktorokat készülnek építeni. Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia az energia-függetlenség jegyében akar leszakadni az orosz gázról, miközben Oroszország nukleáris erőműveket is szívesen eladna nekik - írta bevezetőjében Hélène Bienvenu és Sébastien Gobert. A riportban - amelyet a greenfo.hu ismertetett - Hajdú János, Paks polgármestere a várost így mutatta be: Paks egy kis város tizenkilencezer-ötszáz lakossal, de a fizetések magasabbak az országos átlagnál, és az infrastruktúránk a legjobb minőségű. Az egész országból jönnek hozzánk látogatók, hogy megnézzék az atomerőművet. Ez a mi büszkeségünk. A Duna partján levő atomerőmű miatt nem szoktak politikai viták kirobbanni. A kormány most arról beszél, hogy bővítik az erőművet. Türelmetlenül várjuk ezt, hiszen ez javítja majd az ország energetikai függetlenségét, és a város is csak nyerhet a beruházással - mondta a polgármester. Az atomerőműben Dohóczki Csaba, az üzem egyik kommunikációs dolgozója volt a riporterek kalauza, aki a biztonságot hangsúlyozta: 2012-ben nehézségek nélkül mentünk át az Európai Bizottság stressz-tesztjén. Az év végén pedig az 1. sz. reaktor üzemidejét 2032-ig meghosszabbították. Röviden szólva, a biztonsági helyzet nagyon magas szintű. Utalt arra is, hogy az erőműre a maximális átláthatóság jellemző, hiszen elsőrendűen fontos, hogy a szomszéd országok és a lakosság általában is támogassa az atomenergiát. A kormány támogatása magától értetődőnek látszik, hiszen elkötelezte magát két újabb reaktor építése mellett azzal a céllal, hogy a nukleáris energia részesedését az ország elektromos áramtermelésében 2025-ig 60 százalékra emelje - olvasható a cikkben, amelyet Hrabák András fordított.

6 Heteken belül új övezet lesz az atomerőmű körül 2013. augusztus 24. (fotó: atomeromu.hu) Bár a döntés jóval korábban megszületett, az atomerőmű körül még mindig a régi biztonsági övezet van érvényben, ezzel együtt az ott lévő ingatlanokra is érvényes az építési tilalom, ami elsősorban Csámpát érinti - erről a Tolnai Népújság írt. Horváth Kristóf, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatóhelyettese a lapnak azt mondta: a hivatal gyakorlatától eltér ez a késlekedés, de több hatósággal kellett együttműködniük. Szerinte most már csak hetek kérdése, és bejegyzik az új övezetet, amely jóval kisebb a korábbinál. A mérések azt igazolták, hogy szükségtelen a három kilométeres átmérőjű zóna, valójában az atomerőmű kerítése is lehetne annak határa. A törvény azonban minimum 500 métert ír elő, így a paksi atomerőmű, illetve a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója esetében is ennyiben határozták meg az új biztonsági övezetet. Előírás, hogy az atomerőmű, illetve más létesítmények biztonsági övezete nem fedheti egymást. Az OAH geodéziai mérések alapján pontosította számítógépes nyilvántartását, ez alapján benyújtotta a szaktárcához a változás bejegyzése iránti kérelmet, ezt követi az építési tilalmak törlése iránti kérelem beadása - tájékoztatta a lapot a jogi eljárásról a hivatal főigazgató-helyettese. Szponzorálás Rockdobos és kosarasok irányították az atomerőművet 2013. augusztus 23.,24. (fotó: mvm.hu) Újfajta supergroup állt össze a SZIN-en, vagyis a Szegedi Ifjúsági Napokon: az ASE kosárlabdázói: Kovács Ákos, Medve Máté és edzőjük, Dzunics Braniszlav a Turbo dobosával, a szegedi fesztiválon is fellépő Random Trip együttes vezetőjével, Delov Jávorral virtuálisan átvették az irányítást az atomerőmű

7 vezérlőpultja felett. Az MVM Paks FC játékosai, Ákos, az Irie Maffia és a Balkan Fanatik zenészei után a kísérletező zenész és a sportolók is kipróbálták az atomerőmű és az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. interaktív kiállításán, milyen érzés a hazai energiatermelés több mint 45 százalékát adó atomerőművet működtetni, hogyan sötétülne el az ország, hogyan nőne az áram ára, ha csökkentenék az erőmű teljesítményét. Minderről az MVM saját honlapján számolt be, de a programról írt a Délmagyarország című lap is. A Jövőnk Energiája Interaktív Kamion idei fesztiválturnéja a szegedi programon véget ért. Nyáron végigjárta a legnagyobb, elsősorban a hazai fiatalok kedvenc fesztiváljait. Az évről évre megújuló kiállítást 2009 óta összesen 329 településen több mint 150 ezer látogató kereste fel, és az elmúlt években tucatnyi nagy nyári fesztiválon is több ezer fiatal ismerkedett az atomenergiával, illetve az atomerőmű tervezett bővítésével. Az érdeklődők a kiállításon megismerhették a világ összes működő atomerőművét, a három évtizede biztonságosan működő paksi létesítmény történetét és jövőjét, a magyar villamosenergia-hálózatot, valamint Paks és környezete színes élővilágát, amelyről filmet is vetítettek. A sportosabb látogatók a sztárokhoz hasonlóan az áramfejlesztő kerékpáron is tekerhettek egy kört, kérdéseikre pedig az atomerőmű tapasztalt szakemberei válaszoltak. Térségfejlesztés az atomerőmű alapítványával 2013. augusztus 23. (fotó: Paks, hu-hu.facebook.com) 41 településen segíti a térségfejlesztést, az életminőség javítását, a munkahelyteremtést a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány. Az alapító MVM Paksi Atomerőmű Zrt. évente 500 millió forintot bocsát az alapítvány rendelkezésére a célok megvalósítására - emlékeztetett a Petőfi Népe, amely a Paks-Kalocsa-Szekszárd térségében támogatott beruházásokról készített körképet. Az alapítvány évente kétszer hirdet pályázatot. Az idei első fordulóra 31 kérelem érkezett, több mint 318 milliót kértek a pályázók. A szakértők bevonásával született döntés eredményeként 26 nyertes osztozik a több mint 243 millió forintos támogatáson. Az összeg közvetve 632 milliós

8 további fejlesztést generál. Sok település évek óta húzódó problémát oldhat meg, amelyhez még nagyobb segítséget jelent a kuratórium korábbi döntése: eszerint a kistelepülések - legfeljebb ötmillió forintos beruházásig - 95 százalékos támogatást kaphatnak. A módosítás fontosságát jelzi, hogy a pályázatok közül tíz ebbe a kategóriába tartozott. A települések iskolák, óvodák, közösségi konyhák, egészségügyi intézmények fejlesztésére kértek és kaptak pénzt. Az ötszáz fősnél is kisebb Bikácson helyi termékek piacát szervezik, Sárszentlőrinc a Fördős-kúria épületét kívánja szálláshellyé alakítani, ahol diákcsoportokat fogadnának. Homokmégy a település egyetlen óvodájának udvarára játékokat telepít, Szekszárd az alsóvárosi temető bővítését kezdi meg a támogatással. Sikerrel pályázott Paks önkormányzata is, s kapott a közvilágítás korszerűsítéséhez támogatást. Erről a minap a Paksi Hírnök nyomán az MVM Hírlevél is beszámolt. Alternatív energia itthon és külföldön Támogatás a Sanyo elküldött munkásainak elhelyezkedésére 2013. augusztus 21. (fotó: greenfo.hu) A gazdasági tárca 85 millió forintos támogatást ad a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központnak a Sanyo dorogi gyárából elbocsátott dolgozók elhelyezkedésének támogatására - a megyei kormánymegbízott, Czunyiné Bertalan Judit szerint a 380 érintettnek jó eséllyel 1-2 hónapon belül állást tudnak találni. A Menedzsment Fórum, a Tőzsdefórum, az Elemzésközpont, a helyi kemma.hu/mti felelevenítette, hogy a napelemgyár teljes bezárása miatt 545 embert bocsátanak el, közülük 101 fő szlovák munkavállaló. Már rendeztek állásbörzét, ahol 400 érdeklődő és 25 munkaadó jelent meg. A visszajelzések alapján csaknem 100 embernek sikerült a börzén állást találnia. A szellemi foglalkozásúaknak középfokú angol nyelvtanfolyamot szerveznek, a betanított munkások közül 30-40 főnek egy esztergomi cég ad munkát. A munkaügyi

9 központ hamarosan megkezdi átképzésüket. Egy megyén kívüli társaság mintegy 30 főt foglalkoztatna. A Panasonic tagjaként működő Sanyo Hungary Kft. július elején jelentette be, hogy a céget 2014 márciusáig felszámolják. A gépeket a malajziai és japán gyárakba telepítik át, mert Európa több országában csökkent a napenergiával előállított áramtermelés támogatása, ami a kereslet visszaeséséhez vezetett. Adókedvezmény energetikai pályázatokhoz? 2013. augusztus 22. (fotó: napi.hu) A kormánnyal tárgyal a lakossági energetikai pályázatok nyerteseinek nyújtandó szja-kedvezményről a Glattfelder Béla EP-képviselő (Fidesz) vezette Nemzeti Megújuló Energia Platform - a Napi Gazdaság értesüléseit több lap is átvette. Leszák Tamás és Major András cikke szerint a szervezet stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a fejlesztési tárcával elsősorban az ágazati jogszabályok előkészítéséről. A politikus a megújuló energia hazai helyzetéről szólva azt mondta, hogy az - legalábbis a statisztika szintjén - kiváló, a 14,65 százalékra emelt 2020-as részarány teljesülése időarányosan jól halad. A biomassza-alapú áramtermelés szabályozása miatt azonban átmeneti visszaesés lehet, amelyet a többi zöldenergia-forrás várhatóan nem tud ellensúlyozni. A lap és annak online változata kitért a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal friss adataira is, melyek szerint tavaly összesen 2646 gigawattóra áramot állítottak elő Magyarországon megújuló energiából. A termelők 1867 gigawattóra áramot adtak el a kötelező átvételi rendszerben, túlnyomórészt megújuló bázison (a hulladékalapú termelés csupán 5 gigawattórát tett ki). A kát-kör 2011-ben 4011 gigawattóra áramot jelentett, a tavalyi adat azonban ennél lényegesen kisebb. A kis és közepes erőművek termelése nőtt, a nagyobb, szén-biomassza-tüzelésű egységek azonban csökkentették a kát-rendszerben eladott áram mennyiségét.

10 Amerikai előrejelzés: fellendülőben a napenergiás befektetések 2013. augusztus 21.,20. (fotó: pv-tech.org) A napenergetikai vállalkozások ismét növelhetik beruházásaikat 2014-ben - az IHS amerikai piackutató intézet felmérését a Tisztajövő/pv-tech.org ismertette: eszerint az évtized elején mintegy 10-12 milliárd dollárnyit áldoztak ilyen befektetésekre, de 2012-ben 70 százalékot is meghaladó visszaesés volt, 2013- ban pedig 36 százalékos. Az idei évre várható, bő 2 milliárd dollárnyi befektetés a remények szerint jövőre 3 milliárdnyira növekedhet. A visszaesés oka elsősorban a túl nagyra duzzadt termelőkapacitás volt, miközben a feltörekvő piacokon kissé lassult a fotovoltaikus berendezések iránti kereslet. Jövőre ez utóbbiak újbóli fellendülésére lehet számítani, így a napenergetikai befektetések Dél-Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten növekedhetnek. A PV-berendezések gyártói is főként ezekben a térségekben fejlesztik gyártókapacitásaikat - ezt jelezték az IHS kutatói. Formula Student Hungary: mérnökhallgatók autói a gönyűi kikötőben 2013. augusztus 23.,24. (fotó: holvezessek.hu) A világ tekintélyes egyetemeinek autóipari mérnökhallgatói saját tervezésű és saját maguk építette versenyautókkal mérték össze tudásukat a Formula Student Hungary rendezvényen, a Győr-gönyűi kikötőben. 16 ország 39 csapata versenyzett, az idén először Portugáliából és Oroszországból is érkeztek csapatok. Magyarország színeiben a budapesti BME Formula Racing Team és a kecskeméti KEFO Motorsport lépett versenypályára a negyedszer megrendezett versenyen. Dusza András, a rendező X-Meditor kommunkációs cég munkatársa előzetesen azt mondta: a járművek több kategóriában, gyorsulásban, kormányozhatóságban, üzemanyag-fogyasztásban vizsgáztak, a pilóták számára

11 pedig az a próbatétel, hogy egy 22 kilométeres távot minél hamarabb tegyenek meg. A teljesítményeket a főszponzor Audi szakértőiből és a magyar autóipar szakembereiből álló zsűri értékelte. A rendezvényt - amely elsősorban a konstrukciók és az innovatív konstruktőrök versenye - a szakma a Formula-1 előszobájaként emlegeti. (gyor.hir24.hu, holvezessek.hu/mti) A magyar gazdaság jövője szempontjából a Győr-gönyűi Formula Student Hungary fontosabb, mint a mogyoródi Forma 1-es verseny - jelentette ki a versenyre látogató Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, hozzátéve: a jövő mérnökeinek személyében megjelenik a magyar szürkeállomány, a hazai beszállítók termékeit pedig az egyetemisták beépítik az autóikba. (gyorplusz.hu/autoszektor.hu) 2013. augusztus 22. A Formula Student Hungary-n a látogatók megismerkedhettek a Pannon Novum Nonprofit Kft. új mobil-állomásával is, amely egyszerre két PEDELEC töltését teszi lehetővé napenergiával. Az egyedülálló hazai fejlesztés kivitelezője a győri Meshining Engineering Kft. Azok pedig, akik nem ismerték a PEDELEC előnyeit, a helyszínen kipróbálhatták az elektromos kerékpárt. A településeken belül 5-10 km-es távolságok is megtehetők ezekkel az elektromos motorral felszerelt, hajtást megkönnyítő kerékpárokkal - írta a Kisalföld online változata.

12 A hazai energiaszektor hírei Kevesebb radioaktív hulladék, nagyobb biztonság 2013. augusztus 21.,22. (ábra: bme.hu) Lezárult egy hároméves nemzetközi projekt, amelyben a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének szakemberei a gázhűtésű gyorsreaktor üzemanyag-ciklusának vizsgálatával foglalkoztak - közölte Aszódi Attila igazgató a távirati irodával. A hírt ismertetve az Atomenergiainfó, az Energiainfó, a Portfólió kiemelte: a gázhűtésű gyorsreaktor (Gas-cooled Fast Reactor, GFR) egyike azoknak a negyedik generációs atomreaktor-típusoknak, amelyektől azt várják, hogy 2030 után jelentősen javítsák a nukleáris üzemanyag hasznosításának hatásfokát, csökkentsék a radioaktív hulladék mennyiségét, környezeti veszélyességét. Az angol AMEC energetikai tanácsadó cég által koordinált EU-projektbe mintegy 20 résztvevő kapcsolódott be: angolok, csehek, franciák, hollandok, németek, olaszok, spanyolok, svájciak, szlovákok és magyarok. A BME Nukleáris Technikai Intézetének részvételét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség uniós pályázata is segítette. Az intézet szakemberei a gázhűtésű gyorsreaktor üzemanyagciklusának vizsgálatával foglalkoztak - igazolták, hogy az új reaktor képes lehet a hagyományos könnyűvizes reaktorok által termelt radioaktív hulladék egy részének feldolgozására is. Az igazgató elmondta, hogy a megvalósítás első lépéseként egy kísérleti gázhűtésű gyorsreaktor létesítését tervezik Közép- Európában. Ennek üzemanyag-kazettáit és aktív zónáját vizsgálták részletes számítógépes szimulációkkal. A hároméves projekt lezárásával nem fejeződtek be a gázhűtésű gyorsreaktorral kapcsolatos kutatások a BME-n, mert intézetük bekapcsolódott az MTA Energiatudományi Kutatóközpont által koordinált, szintén uniós támogatást nyert ALLIANCE projektbe is. Ennek célja, hogy folytassák az előkészületeket az ALLEGRO kísérleti reaktor megvalósításához.

13 56 ezer hibás számla a fogyasztóknak 2013. augusztus 24. (fotó: orientpress.hu) Tíz távhőszolgáltató cégnél összesen 56 ezer hibás számlát talált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - ezt a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője, Németh Szilárd közölte. A hirado.hu, az OrientPress, a hvg.hu/mti tudósított a sajtótájékoztatón elhangzottakról: a közműcégek nem megfelelően tüntették fel a rezsicsökkentéssel kapcsolatos információkat. A szolgáltatóknak számlánként 10 ezer forintos kötbért kell fizetniük fogyasztóiknak, így összesen 560 millió forintot kötelesek megtéríteni a lakosságnak, vagy jóváírni azt a fogyasztásukban. Az országgyűlési képviselő felidézte: a csökkentésről észrevehető módon, színes mezőben kell tájékoztatást nyújtani a számlákon. Ennek ellenére több szolgáltató azt nem tüntette fel vagy hiányosan informálta az embereket, például nem mutatta ki a csökkentés göngyölített összegét. Németh Szilárd beszámolt arról is: egyes szolgáltatók megfelelő számlákat bocsátottak ki, de a hatóságot nem kellőképpen tájékoztatták a rezsicsökkentés végrehajtásáról. A törvény akár 100 millió forintos bírság kiszabását is lehetővé teszi az előírásokat megszegő szolgáltatókkal szemben, a hatóság azonban betartja a fokozatosság elvét. A hatóság főigazgatója azt követően kezdeményezett vizsgálatot a 93 közműcég adatszolgáltatásáról, hogy nyáron az egyik gázcég 420 ezer hibás számlát adott ki. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Fidesz-frakció ülésén várhatóan döntés születik a háztartási energiaárak októberi csökkentéséről. Minderről a Kossuth Rádió Déli Krónikája és az m1 Híradója is beszámolt. Közműszolgáltatók: minden második esetben a panaszosnak volt igaza 2013. augusztus 19. Csaknem ezer esetben panaszkodtak az energiaszolgáltatókra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál - a Magyar Nemzet cikke szerint az első hat hónapban a lakossági gázszolgáltatókkal kapcsolatban 510 panasz érkezett. Ebből mind ez ideig 221 ügy zárult le, a fogyasztók jelzése pedig 102 esetben

14 volt megalapozott. Az áramszolgáltatókat az idén 447 esetben panaszolták be a hatóságnál: 185 lezárt ügyből 107 alkalommal a fogyasztónak adtak igazat. A cikk arról is beszámolt, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal zöld számára több mint ötezer hívás érkezett január óta, a fogyasztói jelzések száma azonban csökken. Leginkább arra kíváncsiak a telefonálók, hogyan követhetik számlájukon a rezsicsökkenést. A konkrét panaszok elbírálása a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeihez tartozik, ezért a hivatal ilyen ügyben nem indított eljárást. Az energiaszolgáltatók miatt az első hat hónapban összesen 1354 panasz érkezett, ami arányaiban kevesebb, mint tavaly, hiszen akkor egy év alatt csaknem 4000 esetben jeleztek problémát a fogyasztók. 2013. augusztus 22. Az alapjogi biztos szerint hiányos, ezért sérti a jogbiztonságot a szolgáltatónak felróható okból történő késedelmes számlabefizetés jogi szabályozása - derült ki Szabó Máté közleményéből, melyet a távirati irodának küldött. Arra hívta fel a figyelmet, hogy "csak a bírói út áll rendelkezésre" a közüzemi számláikat csoportos beszedési megbízással teljesítők számára, ha a szolgáltató késedelmi kamatot vet ki rájuk, és ezért jogvitába keverednek. Akkor sincs a fogyasztók védelmében eljáró hatóság, ha a fogyasztó önhibáján kívül késik a befizetéssel. Szabó Máté egy panaszos eset miatt indított vizsgálatában állapította meg, hogy hiányos a szolgáltatónak felróható okból történő késedelmes számlabefizetés jogi szabályozása, ezért a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörökről szóló szabályok felülvizsgálatát kérte a gazdasági minisztertől. (Ügyvédvilág) Visszavásárolhatja az állam a fehérvári erőművet 2013. augusztus 19. (fotó: kormany.hu) A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű visszavásárlását az állami költségvetésből - jelentette be Orbán Viktor a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen. A kormányfő közölte: a kabinet Varga Mihály

15 nemzetgazdasági miniszter vezetésével tárgyalásokat kezdeményez a településsel a felszámolás alatt álló erőmű visszavásárlási összegének megállapítására. A fűtőerőművel kapcsolatban megjegyezte: szélesebb kormányzati szándék, hogy a közfeladatokat köztulajdonú cégek végezzék. A visszavásárlása indokolt, de "mereven eltanácsoljuk" az önkormányzatot attól a szándéktól, hogy ehhez újabb hiteleket vegyen fel - idézte a kormányfőt a hirado.hu mellett például a hvg.hu, a napi.hu, a Gazdasági Rádió és az InfoRádió/MTI. Még idén kezdődhet a termelés az Ózd melletti szénbányában 2013. augusztus 24. (korábbi fotó: a tárna jelképes nyitása két éve, hirado.hu) Lassan két esztendeje, hogy megkezdték a kutató-feltáró munkát a farkaslyuki szénbányában. A hosszú engedélyeztetési folyamat és az előkészítés után a munkások eljutottak a szénfalig. A Gyürky tárnánál már van levegőztetés, eltüntették a talajvizet, gyalog könnyedén megközelíthető az 1650 méternél található szénfal - erről volt szó a Kossuth Rádió Hajnaltáj című műsorában, amelynek Molnár György, az Ózdi Szénbányák Zrt. vezérigazgatója elmondta: jelenleg két fontos munka folyik. Az egyik a vasútfektetés, illetve 1655 méternél az 1-es nyitópontnál a kutatóvágat előkészítése. A munkát 23 fő végzi, de a következő egy hónapban újabb harminc munkatárs felvételét készítik elő, év végéig pedig 100-120 fős létszámmal kalkulálnak. Ha a fővonali vasút elkészül (a tervek szerint szeptember elejére), már nem lesz akadálya a kutatóvágatok indításának, akár több ponton is - tette hozzá Molnár György. Barabás Lajos főaknász a műsornak azt mondta: a fűtési szezon idejére meg is indulhat a kitermelés.

16 Külföldi energiaszektor A jövő reaktorai matuzsálemi kort érhetnek meg 2013. augusztus 23. (fotó: atomenergiainfo.hu) A jövő atomreaktorainak üzemidejét száz évre vagy annál hosszabb időre is kitolhatja az a speciális acélfajta, amellyel először készítenek rektortartályt. A sugárkárosodásnak jobban ellenálló acél a reaktorok teljesítményét 30-40%-kal növelheti. Az Atomenergiainfó tájékoztatott arról, hogy Roszatom holdingjához, az Atomenergomashoz tartozó ukrán Energomasszpecsztal vállalat állította elő a 420 tonnás öntvényt, amelyet a VVER-TOI típusú reaktor tartályához használnak fel. Nagyon lényeges, hogy a reaktor övzónájában minél kevesebb hegesztés legyen. A Nehézgépipari Központi Tudományos Kutatóintézet ezért olyan megoldást dolgozott ki, amellyel négyre csökkenthető a hegesztési pontok száma. Alekszej Dub professzor magyarázata szerint a nyomottvizes reaktoroknál a sugárzás miatt a reaktortartályban anyagszerkezeti változások történnek. A hegesztéseknél a varratok (durvább mikroszerkezetük és a nemesfém-szennyeződés miatt) eleve érzékenyebbek a sugárzásra, mint a tartály hengerelt vagy kovácsolt alapanyaga. Emiatt rövidül a reaktor biztonságos működtetésének időtartama. Ennek kiküszöbölését és az élettartam meghosszabbítását szolgálja egy másik új orosz eljárás. A reaktortartályt lassan felmelegítve és egy ideig a megemelt hőmérsékleten tartva, majd lassan lehűtve meghosszabbítható a jelenlegi második generációs reaktorok 30 éves élettartama, mégpedig további húsz évvel. A munkafolyamat tíz napot vesz igénybe. Az új eljárással várhatóan 2017-ben a balakovói és a rosztovi atomerőműben növelik a reaktortartály élettartamát - jelezte a szakmai portál.

17 Megismételt eljárásra van szükség a mohi blokkok építéséhez 2013. augusztus 21. (fotó: hirek.sk) A szlovákiai Legfelsőbb Bíróság semmisnek nyilvánította a mohi atomerőmű hiányzó blokkjainak felépítéséről szóló építési engedélyt - erről a szlovákiai magyar televíziós hírportál, a hirek.sk számolt be honlapján. Az ottani atomenergiai hivatal négy évvel ezelőtt hosszabbította meg az engedélyt a mohi (Mochovce) erőmű 3-as és 4-es blokkjának kivitelezésére. A hivatalnak most felül kell bírálnia döntését, mert a Legfelsőbb Bíróság igazat adott a Greenpeace Slovensko szervezetnek, amely kifogásolta, hogy az Országos Atomenergia Hivatal kihagyta a szervezetet az eljárásból. A Legfelsőbb Bíróság (júniusi) ítélete szerint meg kell ismételni az engedélyeztetési eljárást, mégpedig úgy, hogy abban a Greenpeace képviselői is részt vehessenek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fel kell szólítani az építtetőt, a Szlovák Villamos Műveket: azonnal állítsa le az építkezést - értelmezte a döntést Juraj Rizman, a Greenpeace Slovensko igazgatója. Még két évig üzemelhet az egyik svéd reaktor 2013. augusztus 21. (fotó: powerplants.wattenfall.com) A svéd nukleáris hatóság engedélyezte a Forsmark-1 blokk további üzemelését annak ellenére, hogy kisebb repedések maradtak a reaktor moderátor tartálya tartószerkezetének lábában. Az üzemeltető Forsmark 2015. szeptember végéig működtetheti a blokkot. Az ezt követő működéshez új vizsgálatokat írt elő a hatóság. A NucNet nyomán az Energiainfó azt is megírta, hogy a repedéseket először 2011-ben fedezték fel és karbantartással próbálták eltávolítani azokat. A Forsmark ezt követően nyújtott be engedélykérelmet a

18 reaktor újraindítására, annak ellenére, hogy a támasztóláb végső szerkezeti vizsgálata két kisméretű (2, illetve 2,9 mm-es) repedést tárt fel. A hatóság közölte: az üzemeltető kétévnyi üzemidőre megbecsülte a repedések növekedését, ami alapján nincs jelentős kockázata annak, hogy a repedések annyira behatolnak a reaktortartály anyagába, hogy veszélyeztessék szerkezeti integritását. A kockázat csökkentésére az üzemeltetőnek kerülnie kell azon vegyi anyagok használatát, amelyek tovább mélyíthetik a repedéseket. Ezek terjedését monitorozni kell. A Forsmark-1 1980-ban kezdte meg a kereskedelmi üzemet 984 MW nettó teljesítménnyel. Svédországban tíz üzemelő és három leállított blokk van. 2012- ben az ország áramtermelésének 38%-a származott atomenergiából. Litvánia: veszélyt jelenthet a fehéroroszországi atomerőmű 2013. augusztus 22. (fotó: lithuaniatribune.com) Linas Linkevicius litván külügyminiszter szerint a grodnói térségbe tervezett fehéroroszországi atomerőmű nem veszi figyelembe a nukleáris biztonsági előírásokat. A BelaPAN minszki hírügynökség hírét itthon a napi.hu ismertette. Eszerint a litván kormány még mindig nem kapott választ több kérdésére, köztük arra, miért a határhoz közeli területet választották az erőmű számára, miért nem végeztek szeizmikus vizsgálatokat, holott éppen ott voltak földrengések a 19. század végén, a 20. század elején. Ráadásul még egyetlen olyan reaktor sem épült, mint amilyet Fehéroroszország választott. A miniszterelnök ezért követelte, hogy hagyják abba az erőmű építését. Mihail Mihadzjuk belarusz energiaügyi miniszterhelyettes közölte: már az ország második reaktorának építésére várják az ajánlatokat, amelynél ugyanúgy betartják a nemzetközi biztonsági előírásokat, mint a most épülőnél. A grodnói területre tervezett erőmű két reaktora összesen 2400 megawatt áramot termelne, az első egységet 2018-ban helyeznék üzembe. A fő kivitelező az Atomsztrojekszport, az orosz Roszatom leányvállalata. Egy nyilvános meghallgatáson a szakértők amellett érveltek, hogy az erőmű tervezésénél

19 figyelembe vették eddigi atomkatasztrófa tapasztalatait és a nemzetközi előírásokat. A reaktorok 25 kilométerre lesznek a litván határtól és 53 kilométerre Vilniustól, de Nyugat-Európában is elfogadott gyakorlat nukleáris létesítmények telepítése nagyvárosok közelébe. Az ENSZ szakértői bizottsága áprilisban megállapította: Minszk nem tartotta be a nemzetközi szabályokat, amelyek előírják a konzultációt a szomszédos országokkal és a közvéleménnyel. Súlyos incidens Fukusimában - Bocsánat- és segítségkérés 2013. augusztus 23.,22.,21. (fotó: Aidzava Dzengo, bellinghamherald.com/ap) Miközben Aidzava Dzengo, a TEPCO ügyvezető alelnöke meghajolva kért bocsánatot a cég tokiói székházában tartott sajtótájékoztatón, amiért mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el a Fukusima-1 atomerőmű egyik tartályából, a cég végül elismerte, hogy szüksége van nemzetközi szervezetek segítségére, hogy felszámolja a számára szinte kezelhetetlen helyzetet. A japandailypress.com beszámolója szerint az alelnök azt mondta: úgy látszik, támogatásra van szükségünk, de nemcsak a japán kormánytól, hanem a nemzetközi közösségtől is. A japán hatóságok a nukleáris balesetek skáláján hármas fokozatúnak, vagyis "súlyos incidensnek" minősítették a háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz elfolyását a fukusimai atomerőmű egyik tartályából - az MTI nyomán ezt írta a Portfólió, a Magyar Nemzet Online, az Orientpress, a greenfo.hu portál. A TEPCO augusztus 23-kai közölése szerint a víz továbbra is folyik a tartályból. Még mintegy 700 tonna maradt benne, a víz átszivattyúzását már megkezdték. A tartály alatti földet megvizsgálják, hogy kiderítsék, hol gyülemlett fel a nagy mennyiségű, erősen radioaktív víz. Az üzemeltető nem zárja ki, hogy a talajvízbe vagy onnan egyenesen a tengerbe szivárgott. Tanaka Szunicsi, a japán hatóság (NRA) elnöke attól tart, hogy az atomerőmű területén lévő víztartályok egymás után elkezdenek majd szivárogni, vagyis az észlelt folyás egy új katasztrófa kezdetét jelentheti. Közben elhalasztották a két éve várt és szeptember elejére tervezett próbahalászatot a megrongálódott erőműhöz legközelebb fekvő nagyváros

20 halászai. Azt tervezték, hogy a próbahalászat után beméretik a kifogott halakban a sugárfertőzést, a fukusimai hírek miatt azonban úgy döntöttek, mégsem hajóznak ki a tengerre. (Metropol, Magyar Hírlap/MTI) (fotó: japandailypress.com) Ez a legsúlyosabb eset azóta, hogy 2011 végén sikerült úgynevezett "hidegleállás" állapotába hozni a földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű három reaktorát. Az InfoRádió Reggeli Hírek című műsorában Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója azt mondta: komoly műszaki vagy mérnöki hibák okozhatták a vízszivárgást. A napi.hu Mycle Schneider független tanácsadót idézte (ő korábban a német és a francia kormánynak is dolgozott), aki szerint a létesítményből mindenütt szökik az életveszélyes víz: a tartályokon számos lyuk lehet, de kijut a víz a pincéből és az épületek repedésein is. Ráadásul a bevallott óránként 100 millisievertnél nagyobb a radioaktív sugárzás - ez százszorosa annak, amennyi a japán szabványok szerint egy embert évente érhet. A TEPCO 1000 tartályt állított fel a különleges szennyvíz tárolására, amelyek több százezer tonna vizet képesek befogadni, ám naponta négyszáz tonnával gyarapodik a tartalmuk. Emiatt kapacitásuk 85 százalékát már felhasználták. Schneider szerint a tartályok fala a korrózió miatt egyszerűen szétnyílhat. Japán és Ukrajna közösen kíséri majd figyelemmel a csernobili és fukusimai egyes atomerőmű állapotát. A tokiói egyetem szakértői hozzáláttak egy miniatűr műhold kidolgozásának, amely lehetővé teszi az információgyűjtést az atomerőművek környékéről - a tsn.ua ukrán portált a karpatinfo.net idézte. Nőtt a pajzsmirigy-daganatos gyerekek száma 2013. augusztus 21. Február óta hatszorosára nőtt a pajzsmirigyrákban szenvedő gyerekek száma Fukusima prefektúrában, ahol radioaktív szennyezés érte a környezetet a két évvel ezelőtti nukleáris baleset miatt. 18 gyereknél állapítottak meg pajzsmirigydaganatot és 25-nél jelentkeztek arra utaló tünetek, de a vizsgálatok még nem erősítették meg, hogy rosszindulatú daganatban szenvednek. Az emberi szervezetben leginkább a pajzsmirigyet károsítják a környezetben

21 található radioaktív jódizotópok, amelyek daganatos elváltozást okozhatnak. Ez különösen a gyerekekre veszélyes. Hosi Hakuto, az egészségügyi vizsgálatokért felelős bizottság vezetője szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a gyerekek körében megnőtt pajzsmirigyrákos megbetegedések közvetlen kapcsolatba hozhatók a két évvel ezelőtti nukleáris balesettel. Szakértői csoport alakul, amely külön foglalkozik minden egyes esettel. (hvg.hu, Heti Válasz Online/MTI) A japán hatóság megindította a reaktorok biztonsági vizsgálatát 2013. augusztus 23.,21.,15. A Nukleáris Szabályozó Hatóság (Nuclear Regulation Authority) jóváhagyta, hogy megindulhasson a vita egyes kérdésekben, amelyek a 12 atomerőművi blokk újraindításához szükséges, biztonsági felülvizsgálatot kérő beadványok értékeléséhez kapcsolódnak. Az NRA döntését (forrásként a NucNet portált megjelölve) itthon az Energiainfón kívül a nukinfo.reak.bme.hu honlap is ismertette, miszerint négy erőmű hat blokkjánál szükséges elemezni a földrengés kockázatát, értékelni a cunamival és a vulkánkitöréssel szembeni ellenálló képességet, továbbá fel kell mérni a súlyos balesetek kezelésének képességét is. Mindez érinti a Tomari-3, Ikata-3, Genkai-3, Genkai-4, Sendai-1 és Sendai-2 blokkot. A további hat blokkról kiegészítő biztonsági elemzést kért a hatóság. A Hokkaido Electric Power Company céget (a Tomari atomerőmű tulajdonosát és üzemeltetőjét) a súlyos baleseti elemzések ismételt benyújtására kötelezte a hatóság. A Kansai cég Takahama-3 és -4 reaktoránál az eltemetett szerkezetek vizsgálatát kell elvégezni és felmérni, mennyire ellenállóak a reaktorok a szökőárral szemben. A Kepco cégnek földrengéskockázat-értékelést is készítenie kell az Ohi atomerőmű mentén lévő vetődések vizsgálatához. A hatóság jóváhagyta a felülvizsgálati tervet, így ha elkészül az értékelés az Ohi-3 és Ohi-4 reaktorra, megkezdődhet a hatósági munka is. A 12 reaktornál vizsgálják, hogy azok megfelelnek-e az új, 2013. július 8-án életbe lépett biztonsági szabványoknak.

22 Négy éve szivárog egy tajvani atomerőmű 2013. augusztus 22. (fotó: Chin Shan, power-technology.com) A tajvani Atomenergia Tanács (Atomic Energy Council) közleményben tudatta: a Chin Shan, az ország legöregebb atomerőműveinek kiégett fűtőelemet tartalmazó pihentető medencéi csaknem négy éven keresztül kis mértékben szivárogtak. Az Energiainfó cikke szerint a Chin Shan-1 pihentető medencéjéből mintegy 15 liter, a kettes blokk medencéjéből pedig 4,5 liter víz szivárgott el az elmúlt három és fél évben. Néhány elvégzett teszt cézium-137, kobalt-60, mangán-54 és króm-51 jelenlétét igazolta a medencén kívül, a tanács szerint azonban ez nem okoz biztonsági problémát, mert frissen szivárgott vizet nem észleltek. Az erőművet üzemeltető állami Taiwan Power Company (Taipower) vitatja a hatóság állításait, mondván: az észlelt víz csak a légkondicionáló rendszerből származó kondenzátum, illetve karbantartásból származó hulladékvíz, és nem a pihentető medencékből ered. Egyébként pedig minden atomerőművén van olyan rendszer, amely a pihentető medencék repedéseit és radioaktív szivárgásait észleli. A tajvani kormány felszólította a Taipowert: vizsgálja meg a medencék szerkezeti biztonságát annak érdekében, hogy megbizonyosodjon: nem jut szennyezés a környezetbe. A Chin Shan atomerőműben két blokk üzemel 1978 és 1979 óta, engedélyük 2019-ben jár le. Tajvannak hat blokkja van, kettőt pedig építenek. 2012-ben az ország villamosenergia-termelésének 18%-át állították elő a reaktorok. A nukleáris energia jövőjével kapcsolatos döntéseket egyelőre felfüggesztették. Ukrajnának megéri, hogy Magyarországtól vásárol földgázt 2013. augusztus 21.,23. Ukrajna júniusban - ezer köbméterenként - 24 dollárral olcsóbban importált földgázt Európából, mint Oroszországból. A statisztikai hivatal adatai szerint az ország 397,7 dollárért vásárolta az energiahordozót Európából és 421,7 dollárért Oroszországtól. Az idei első hat hónapban az orosz import 9,668 milliárd köbmétert tett ki, amelynek értéke 4,074 milliárd dollár volt. Az

23 Oroszországtól vásárolt földgáz átlagára 421 dollár ezer köbméterenként. Európából 660,65 millió köbméter földgázt vásárolt Ukrajna 259,46 millió dollárért, a hathavi átlagár 392,74 dollár. Az adatok szerint egyebek között Magyarországról 137,83 millió köbméter földgáz áramlott Ukrajnába 56 millió dollárért, ami ezer köbméterenként 406,46 dolláros átlagárat jelent. Az év első hat hónapja alatt a Magyarországról Ukrajnába importált földgázmennyiség 155,86 millió köbméter volt, 63,1 millió dollár értékben. Magyarországon át áprilisban indult meg a vezetékes gázszállítás. A Magyarországról származó földgázt valójában az RWE német vállalat szállítja, amely kedvezőbb áron veszi meg Moszkvától az energiahordozót, mintha Ukrajna közvetlenül importálná azt Oroszországtól. (Portfólió, figyelo.hu/mti) Az erdely.fm.ro honlap szerint Ukrajna Romániából (is) importálna földgázt - a szerződést várhatóan októberben kötik meg. A román kormány vállalta az IMFfel szemben, hogy idén elindítja a földgázexportot. Ennek érdekében a gazdasági minisztérium márciusban visszavonta az export tilalmát, amely miatt tavaly kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Románia ellen. A múlt hónapban az Országos Energiaszabályozó Hatóság az energiaimport és az energiaexport díját is eltörölte. A földgázkivitelhez szükséges gázvezeték kiépítését azonban várhatóan csak év végén fejezik be. Kőolaj- és földgázlelőhelyet találtak Temes megyében 2013. augusztus 21. (fotó: erdely.ma) Az orosz Gazprom és helyi partnerei, a Zeta Petroleum és a szerbiai NIS szénhidrogén-lelőhelyek után kutat Romániában, a Temes megyei Zsombolya környékén. Az erdely.ma beszámolójából kitűnt, hogy az augusztusi kutatások eredménnyel jártak: a Zeta Petroleum képviselője bejelentette, hogy a próbafúrásokon kőolaj- és földgázlelőhelyekre bukkantak. Ha elkezdődne a kitermelés, becslések szerint 22 248 köbméter földgázt és 24 hordó kőolajat lehetne naponta kitermelni. A terület koncessziója a szerb NIS többségi