Római jog II. törvényes öröklés szabályai egyetemes jogutódlás z alap, amelyre tekintettel valaki számára öröklés (egyetemes jogutódlás) nyílik a római jogban hármas: a) végrendelet alapján, (successio testamentaria v. secundum tabulas) b) törvény rendelkezése alapján (successio legitima v. ab intestato) c) végrendelet ellenére (successio contra tabulas) a törvényes öröklés alapfogalmai 1. ordo (rend, osztály) személyek (rokonok) jól elkülöníthető köre, akikre egységes törvényes öröklési elvek vonatkoznak 2. gradus (fok) egyes ordo-kon belül a rokonnak az örökhagyótól való távolságát jelöli, a rómaiaknál ezt a nemzések száma határozta meg 3. in capita (fejenkénti) öröklés amikor az azonos fokon állók ugyanannyit kapnak a hagyatékból 4. in stirpes (törzsenkénti) öröklés az a törvényes öröklési jogi megoldás, mikor a távolabbi fokon lévő várományosok az elődjük helyébe lépnek, vagyis az örökhagyó halála előtt kieső elődjük részén oszto znak örökösként. Ezen esetben egy fokban távolabb álló (mint törzsenként öröklő) egy sorban örökölhet az örökhagyóhoz fokban közelebb álló örökössel a képviseleti elv (ius repraesentationis) érvényesül. a civiljog törvényes öröklési rendje (1) I. osztály - a suusok (sui) osztálya a szűkebb család tagjai, akik a pater familias halála után önjogúak lesznek: természetes és örökbefogadott gyermekek, postumusok is (a családból kiváltak nem, mert már nem suusok: emancipált, adoptioba adott fiúk, férjhez ment lányok) fokok szerinti távolság itt nem számít, ugyanis a távolabb álló suusok elődjük helyébe lépnek, az ő részén oszto znak (képviseleti, reprezentációs elv - in stirpes öröklés) példa 1. pater familias 1. fiú 2. fiú 3. fiú leány (emancipált) unoka unoka unoka C unoka D unoka E Örökölnek: az örökh agyó ma nuja (1/3) 1. fiú (1/ 3) C és D un oka é s a 3. f iú ma nuja (1/9) ( és un oka ne m sui hered es, n agyapju k ha lálával apju k patria potestasa alá ke rülne k. 2. e mancipált f iú se m suus. E-jelű unoka nem állt az örökhagyó patria potestasa a latt: mint t örvén ye s gyermek apja patria potestasa alatt áll, törvényte len ként szü letése óta sui iuris, a gnát rokonok nélkül.) n őkne k nem lehet potestasa és ezért n em is rep rezentá lhat ók. a civiljog törvényes öröklési rendje (2) II. osztály - a proximi agnati osztálya a legközelebbi agnatus rokonok (ha suusok nincsenek) - elsősorban a férfi felmenők és oldalrokonok örökölnek (a nőrokonok közül csak az örökhagyó anyja, nővére örököl a távolabbiak már nem) - a nőrokonok nem közvetítik az agnat-rokonságot DE! önjogú nők után itt lehet először örökölni! közelebbi fokban álló kizárja a távolabbit z egyenlő fokon állók fejenként egyenlőn osztoznak (in v. per capita-öröklés) 1
példa 2. örökhagyó 1. testvér 2. testvér 3. testvér apa a civiljog törvényes öröklési rendje (3) III. osztály a gens osztálya kollektíve örökölnek (ha nincs agnatus sem) konkrét szabályai ismeretlenek, a köztársaság vége előtt megszűnt ez a lehetőség unokaöcs unokaöcs unokaöcs C unokaöcs D dédunokaöcs Örökölne k:, és C un okaöcc sök egyaránt 1/3 ré szt. Kizárj ák a f okban távolabb álló dédun oka öcsöt (ninc s re prez entáció - közele bbi kiz árja a távolabbit!!) az örökös nélküli hagyatékok (uratlan hagyatékok) az államra szállnak, amennyiben azt senki nem birtokolta el (ha nem állt be usucapio pro herede) a civiljogi törvényes öröklés problémái 1. az agnatio elve uralkodik a vérrokonságnak semmi szerepe: emancipatus nem örökölhet, a nem sos házasságban élő anya ne m örököl het gyereke után és ezen gyerekek se m az anya után; nincs öröklési lehetőség a házastársak között s nélküli házasság esetén; 2. elsősorban a paraszti életben okoz ez problémát: egyenjogú örökösök nemre, korra, teljesítő képességre tekintet nélkül örökölnek, s így a gazdasági egység (telek) széttagolódik. 3. a civiljog egy ízben jelöli ki az örököst, s ez főleg a proximi agnati osztályában jelent problémát: ha a közelebbi (agnát) jogosult ne m fogadta el az örökséget, a távolabbi fokban (gradus) rokon ezt ne m tehette meg, ha volt suus osztálybeli (ordo), az agnatus és a gentiles szóba sem jöhettek civiljog nem ismerte a successio graduum et ordinum elvét!! a praetori törvényes öröklési rend praetori edictum a kései köztársaság kora óta igyekezett a ius civile fenti hiányosságait pótolni. Cél: - a vérrokonság és - a s nélküli házasságban élő házastárs fokozottabb figyelembe vétele praetori edictum e célból kibővítette a meghívottak körét, valamint a közelebbi osztály vagy fok elmaradása esetén megnyitotta a hagyatékot a távolabbiaknak: érvényesült a successio graduum et ordinum elve végrendelet nélküli öröklésre a praetoregy rangsort állapított meg: a pályázókat e rangsor szerint bocsátotta a birtokba - bonorum possessiót adott decretum által = missio in possessionem missiot igényelnie kellett az örökölni szándékozónak! a praetori törvényes öröklési rend (2) praetor bizonyos esetekben a XII tábla öröklési rendjét méltánytalannak találta, s ezért egyes esetekben megtagadta a civil jogi örököstől a védelmet és mást (edictumban megjelölt rokont) részesített benne, ezen várományosokat előnyben részesítette egy eljárásjogi eszköz (missio in possessionem) révén, ezzel azonban anyagi öröklési jogcím jött létre = ab intestato a praetori törvényes öröklési rend (3) a) sine re (puszta hagyatékbirtok) a hagyaték praetori által beutalt birtokosa engedni köteles a civiljogi örökösnek, azonban a hagyatéki perben a kedvezőbb alperesi pozícióban lesz (nem neki kell bizonyítani) harmadikokkal szemben védelmet kap a beutalt birtokos a praetortól ha a civiljogi örökös nem jelentkezik, vagy nem időben, a birtokos elbirtokolhatja a hagyatékot (usucapio pro herede) b) cum re (praetori öröklési jog) a praetor nem tehet valakit civiljogi örökössé, de egyeseket egyenlővé tehet a civiljogi örökössel, és védelmet biztosíthat nekik - nemcsak harmadikok, - hanem a ius civile szerinti örökös ellen is. (párhuza m: bonit ár tu lajd onos védelme a c iviljogi tulaj don ossal sze mben) ezzel kiküszöböli a civiljog egyes méltánytalanságait 2
bonorum possessorok négy osztályba voltak sorolva. Mindegyik osztály egy meghatározott határidőn (1 év? vagy 100 nap?) belül igényelhette a t. Ha ez az idő letelt a következő osztályt hívták meg. 1. onorum possessio unde liberi általában lemenő vérrokonok, de nem mindegyikük tartozik ide - csak a (halál idején) sui, (az örökbefogadottak is), - és azok a leszármazottak, akik kiestek az örökhagyó hatalmából és nem kerültek másik hatalmi viszonyba (ún. FIKTÍV SUI) pl. * emancipáltak és azok emancipatio után született gyermekei (az örökbe adott gyermek nem, csak ha újabb agnatiojábólemancipálták). * férjezett leánygyermek, aki felett megszűnt a férje sa unde liberi (2) Jellemző szabályok: unde liberi cum re meghívás volt: általa a többi civiljogi törvényes örökösök (agnatok, gentilisek) ki voltak zárva; z öröklés szükség esetén in stirpes történt: több várományos között törzsenként oszlott meg a hagyaték, a reprezentáció elvét figyelembe véve; megadásánál a férfiak és nők egyenjogúak voltak; Figyelembe vették a postumus suust is, és érdekei védelmében szükség szerint gondnokot rendeltek neki (méhmagzat!) z emancipált fiú hatalom alatt maradt gyermekeivel egy sorban lépett fel, egy részt kaptak, fele-fele arányban (nova clausula Iuliani). Nőnek nem lehetnek sui-jai, s így liberije sem. példa 3. pater familias 1. fiú 2. fiú 3. fiú leány (emancipált) unoka unoka unoka C unoka D unoka E onorum possessiot kapna k: 1. fiú (1/4), 2. fiú (1/4), va la mint a z un okák C és D (e gyaránt 1/8) ré sz ben, és az (1/4). 3. fiú ma nuj a saját c saládjában kap öröklési jogot. Unoka E nem részesül, mert nem suus és ne m liber. 2. onorum possessio unde legitimi Ha nincs liberi, vagy nem igénylik (időben) a bonorum possesiot, a praetor a ius civile szerinti örökösöket hívja meg, (legitimi heredes), vagyis még egyszer a sui, ha az nincs, az agnatus proximus igényelheti az örökséget. Ezek ugyanazon határidővel hívatnak meg, és közülük az kapja meg az örökséget, aki a civiljog szerint örökös volna. (ha a sui nem léptek fel a liberi osztályában egy éven belül, a második évben mint legitimi még kérhették az örökséget.) Ha sui van, az agnatusok nem jelentkezhetnek, tehát a közelebbi léte kizárja a távolabbit, mert a civiljog nem ismeri a successio graduum et ordinum elvét. (ezen osztályban hat még ez az elv!!) unde legitimi sine re meghívás, vagyis egy fokban közelebb álló, igényét a civiljogi hagyatéki keresettel sikeresen érvényesítheti a behelyezettel szemben. 3. onorum possessio unde cognati vérrokonokat (cognati) ve szi figyelembe fé rfi és női ágon. rokonsági fok közelsége szerint fokozatosan nyitja meg a lehetőséget az örökhagyó - vérrokonai (akár suus - harmadízben akár ne m suus) részére; - az örökbefogadottak vérrokonnak számítanak a postumust i s figyelembe ve szik; - anyjuk után a törvényes (a s nélküli házasságból i s) é s a törvénytelen gyerekek i s meghívást kapnak; - az oldalágiakat a hatodik fokig (kivételesen a hetedik fokot i s) figyelembe ve szik. közelebbi mindig kizárja a távol abbit - nincs reprezentáció, de ha a fokban közelebbiek nem igénylik meg a t, a következő fokon álló vérrokonok kapják meg a praetortól a hagyatékot (successio graduum) unde cognati sine re meghívás. 4. onorum possessio unde vir et uxor z utolsó osztályban a s nélküli házastársat veszik figyelembe (egyéb jelentkező híján) előfeltétel: a házasság fennállta a halál időpontjában. hátrányos helyzet oka: házastárs családjába való vagyon áttolódás elleni fenntartás továbbra is fenn állt. z ö zvegy nőkről elsősorban másképpen gondoskodtak (dos - donatio propter nuptias) Ez a is sine re hatályú. 3
a és a ius civile viszonya praetor a t adiuvandi vel supplendi vel corrigendi iuris civilis gratia alkalmazza a) adiuvandi - a ius civile támogatására ha a megadása a civiljogra támaszkodik pl. az unde legitimi osztályában a heresnek kere setet ad a bonorum possessor sine re ellen, vagy ha bi rtokban van, interdictumot biztosít. b) supplendi - a ius civile hézagait tölti ki amikor egy ne m heresnek sine re-t biztosít, ha nincs ius civile sze rinti örökös (pl. ne m él se msuus, sem agnatus többé, csak egy emancipatus vagy cognatus). c) corri gendi - a ius civilet kiszorítja egy non heresnek cum re-t ad é s me gvédi mi nden létező civiljogi örökössel sze mben (pl. az e manci páltat a proximus agnatussal sze mben). császárkori változtatások z Edictum Perpetuum létrejötte után a senatus fejleszthette tovább az örökjogot. Két senatusconsultum rendelkezett és alkotott új ius civilét, melyet a praetornak a legitimi osztályban figyelembe kell vennie. Ez a vérségi elv bizonyos további betörését jelentette a civiljogi öröklési szabályokba. a. Sc. Tertullianum (Hadrianus alatt) z anya, aki ius liberorumot kapott örökölt a s nélküli házasságból született gye rmeke után, a suusok mögötti sorban: az örökhagyó apja é s az apai te stvé rek után, annak lányte stvé reivel osztozik é s megelőz minden más agnátot. b. Sc. Orfitianum (178. Kr. u.) s nélküli házasságból született gyermekek az anya után minden agnat előtt örökölnek. a justinianusi törvényes öröklési rend Két Novellájában megreformálta a fenti toldozott rendszert. Kizárólag a cognat-rokonságra épített. Így megszűnt a civil- és praetori jog addigi párhuzamossága. (118. novella - Kr. u. 543; 127. novella - Kr. u. 548) Négy osztályba sorolta az örökösöket! Egymás után hívta meg az osztályokat (de itt is érvényesült a successio ordinum). z egyes osztályokon belül a meghívás a fok közeliségétől függött (de itt is érvényesült a successio graduum). 1. osztály - descendentes (minden lemenő) enne az adoptívak és törvénytelenek is. suus és nem suus között csak annyi a különbség, hogy a suus necessarius heres lesz, a többiek voluntarii. Távolabbi lemenő akkor örököl, ha elődje kiesett. lemenő nyomába lépő utódok in stirpes örökölnek (reprezentáció). a justinianusi törvényes öröklési rend (2) 2. osztály - ascendentes et germani (felmenők és teljes testvérek) ezek együttesen vannak meghívva a) Ha felmenők (szülők) és testvérek (vagy testvérek gyermekei) együtt örökölnek in capita oszlik meg a hagyaték: - az elhalt testvért képviselik a gyermekeik (unokák már nem!) - mivel a nagys zülőket kizárják a teljes testvérek, csak szülők jöhetnek számításba. b) Ha csak felmenők maradtak a hagyaték ágak szerint oszlik meg, (in lineas öröklés) az ágon belül az ott lévők fejenként osztoznak. Ha az egyik ágon nincs senki az adott fokon, az egészet a másik ág kapja. c) Ha csak teljes testvérek, vagy azok gyermekei maradtak, fejenként, vagy törzsenként örökölnek. in (per) lineas öröklés - csak felmenők!! z e lső szinten örököl min dent. z in lineas öröklési e lv a má sodik, n a gyszü lői sz inten érvén ye sü l: ha és sem élne D 1/2, E és F 1/4-1/4 a rán yban részesül. 4
in (per) lineas öröklés - csak felmenők!! a justinianusi törvényes öröklési rend (3) 3. consanguinei et uterini (apai és anyai féltestvérek), valamint az elhalt féltestvérek gyermekei (de nem további lemenők!) Közülük az azonos fokon állók in capita részesednek. 4. cognati collaterales (a többi oldalrokonok) a 7. fokon túl is, a fokközelség szerint részesedve zonos fokon in capita oszto znak, a közelebbi kizárja a távolabbit és képviselet nincs. (5.) Ha egyik osztály sem jelentkezett, a hitvestárs kérhette a hagyatékot ( unde vir et uxor - az egyetlen Justinianus rendszerében) Nagyszü lők h íján L déd apa ka pja a ha gyaték felét, míg H, I é s J 1/6-1/ 6 arán yban részesedik. Ezen hátrányos helyzet kompen zálására, a hagyaték 1/ 4-ét, legfeljebb azonban 100 f ont a ran yat ad ott a rászoru ló özvegya sszon ynak. (Ez törvén ye s hagyomán y.) Ha há romná l több gyere kke l kon ku rál az özve gy, c sa k e gy gyermekrészt kap, s saját gyermekeivel szemben azt is c sak haszonélvezetre. öröklés libertinus után (1) törvényes öröklés szabályai libertinus civis után az eltérő családi viszonyok miatt módosultak: a libertinusnak nincs felmenő, sem oldalrokonsága Kivétel: ha örökbe fogadták, vagy a libertinat s alá vették (így a gnatioba kerülnek). Libertinusnál csak a lemenő agnat vagy co gnat rokonság jön számba. Ez egyezik a szabad ember öröklési szabályaival. Ezek hiányában a patronus vagy családja lép be. civiljog suus patronus vagy (ha nem lesz örökös, mert előbb elhal) annak legitimus heresei öröklés libertinus után (2) praetori jog liberi (ha adoptív a gyermek csak a hagyaték felét, másik fele a patronusé vagy liberi örököseié) legitimi (civiljogi 1-2) cognati (lemenő cognatusok) familia patroni (másodszor) vir et uxor cognati missoris (a patronus rokonai) justinianusi jog lemenő patronus és gyermekei patronus oldalrokonai 5