BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK március 22-i ülésére TÁRGY: Egyéb ügyek ELŐADÓ: Kovács József polgármester



Hasonló dokumentumok
ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A DÉLNYUGAT-BALATONI NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSEI SZILÁRD HULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŰ MEGOLDÁSÁRA

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 5-én (péntek) órára

E L Ő T E R J E S Z T É S a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-én tartandó ülésére.

JEGYZİKÖNYV. Készült: július 25-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület rendkívüli ülésérıl

Előterjesztés Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 7-én tartandó ülésére

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására

Intézményfenntartó társulási megállapodás

Hulladékgazdálkodási társulási megállapodás

JEGYZŐKÖNYV. A Társulási Tanács 51 igen szavazattal, a jelenlévők 100%-os szavazati arányával egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:

KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

HAJDÚNÁNÁS VÁROS BŐNMEGELİZÉSI TANÁCSÁNAK. Szervezeti és Mőködési Szabályzata. (tervezet)

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 47/2010.(XI.12.) határozata

E L İ T E R J E S Z T É S

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

E L İ T E R J E S Z T É S

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 19/2009. (VI.04.) sz. önkormányzati rendelete. Hatályba lépés napja: július 01.

E L İ T E R J E S Z T É S

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

a Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának 11. számú módosításának jóváhagyására.

4/2008. (II. 29.) Önkormányzati Rendelet

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás I. félévi működéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S

A 130/2012. (V. 29.) határozat melléklete. Együttmőködési megállapodás. mely létrejött egyrészrıl

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS

KÖRNYEZETI INFORMÁCIÓK III.

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés október 29-i ülésére

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének március 29-i ülésére

J e g y z ı k ö n y v

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

MIKROTÉRSÉGI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÖS FENNTARTÁSÁRA

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE ALAPÍTÓ OKIRAT. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Elıterjesztés. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Somogy

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

Együttmőködési megállapodás

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Pf: 5.

Sajószentpéter Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. K i v o n a t

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 23-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

M E G H Í V Ó október 18. (kedd) napjára du órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Pomáz Város Önkormányzatának Szabályzata a településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggı partnerségi egyeztetés általános szabályairól

Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e. a sportról

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

J e g y z ı k ö n y v

2012. szeptember 13. napján tartandó. Rádpusztai idegenforgalmi centrum fejlesztéséhez benyújtandó támogatáshoz kapcsolódó együttmőködési megállapodás

Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ ,

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 22-én tartandó ülésére

Sárospatak Város Polgármesterétıl

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL Sárospatak, Kossuth út 44. H Tel.: 47/ , Fax.: 47/

NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

Kivonat Fácánkert Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 13. napján tartott üléséről készítet jegyzőkönyvből

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:

Szükség esetén igénybe vehető ideiglenes melegedőhelyek

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl Sárospatak, Kossuth u. 44. sz. Tel.: 47/ Fax: 47/

(1) Az útépítésben érdekeltek útépítési együttmőködési megállapodást kötnek, melynek mintáját e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

J a v a s l a t Parkolók létesítésére és használatára, valamint ezt biztosító szolgalmi jog alapítására

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

E L İ T E R J E S Z T É S

Muhariné Mayer Piroska sk. aljegyzı

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl

B e s z á m o l ó a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás II. félévi működéséről

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

JEGYZİKÖNYV. 92/2009.(V.14.) számú Képviselı-testületi határozat

Város Polgármestere. Előterjesztés

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

MEGÁLLAPODÁS FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK NAPPALI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSI ELLÁTÁSÁRÓL /T E R V E Z E T/

M E G H Í V Ó november 18. (csütörtök) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.

M E G H Í V Ó. N a p i r e n d : Elıadó: 1./ Helyszíni törvényességi ellenırzés megállapításainak Bózsóné Dr. megtárgyalása (írásbeli)

Jegyzőkönyv. A Társulási Tanács 37 igen szavazattal, a jelenlévők 100%-os szavazati arányával egyhangúlag az alábbi határozatot hozza:

Átírás:

1 BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. március 22-i ülésére TÁRGY: Egyéb ügyek ELŐADÓ: Kovács József polgármester

2 1. ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A DÉL-BALATONI ÉS SIÓVÖLGYI NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSEI SZILÁRD HULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŰ MEGOLDÁSÁRA határozati javaslat: - Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő testülete megtárgyalta Tab polgármestere által javasolt hulladékgazdálkodási társulásról szóló előterjesztést. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulás alakuló ülésén az önkormányzatot, képviselje és csatlakozzon az ISPA társuláshoz. Az eldöntendő kérdések tekintetében a többségi akaratnak megfelelően az egységes társulási megállapodás tervezetet a májusi testületi ülésre elfogadás céljából terjessze be. - Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő testülete megtárgyalta Tab polgármestere által javasolt hulladékgazdálkodási társulásról szóló előterjesztést. A képviselő-testület felkéri a polgármestert további egyeztetésekre a megállapodással kapcsolatban. Határidő. Április hó Felelős: Kovács József polgármester 2. KERESZTÚROK 12. TALÁLKOZÓJA RÁKOSKERESZTÚR határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2011. augusztus 25-28. között Rákoskeresztúron megrendezésre kerülő Keresztúr Nevű Települések 12. Nemzetközi és Hazai találkozójára a település küldöttségének keretlétszámát és a részvétel feltételeit az alábbiak szerint állapítja meg: A jelentkezési lehetőséget a Keresztúri Hírmondóban meg kell hirdetni, jelentkezés határideje: 2011. április 25 A 4 napos ott tartózkodásra max. 28 fős keretlétszámot biztosít. A jelentkezők függvényében indít 1-1 járatot Rákoskeresztúrra a pénteki és szombati programokra. határidő: értelem szerint Felelős: Kovács József polgármester 3. Észak-nyugat Somogyi Gyermekekért Közalapítvány támogatási kérelme Határozati javaslat: - Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Észak-nyugat Somogyi Gyermekekért Közalapítvány részére Ft támogatást biztosít a Marcali Városi Kórház Gyermekosztályára bioptron lámpa beszerzése céljából - nem tudja támogatni az önkormányzat gazdasági helyzete miatt. határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 4. Csatorna rákötések ösztönzése határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a szennyvízcsatorna rákötés ösztönzése érdekében az előterjesztés szerinti a DRV Zrt-vel, mint üzemeltetővel az együttműködési megállapodást aláírja. határidő: 5 nap Felelős: Kovács József polgármester

3 5. Elővásárlási jog határozati javaslat Balatonkeresztúr Község önkormányzati Képviselő-testülete a balatonkeresztúri 1402/6 hrsz-u 3775 m2 területű, szőlő, szántó, gazdasági épület megnevezésű ingatlan tekintetében a természetvédelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 68.(6) bekezdése figyelembevételével az elővásárlási jogával nem kíván élni. Határidő: értesítésre 2 nap Felelős: körjegyző 6. Teszed 2011 Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési akció határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község önkormányzati Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi, valamint Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozik, és részt kíván venni a 2011. május 21-i Teszed 2011 Önkéntesen a tiszta Magyarországért hulladékgyűjtési akcióban. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a csatlakozási szándékról Somogy Megye Közgyűlésének elnökét tájékoztassa. Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 7. Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány a gyermekekért támogatási és együttműködési kérelme határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete megismerte és méltányolja az Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány a gyermekekért (Zalaegerszeg Madách Imre u. 16. IX/65. támogatási és együttműködési kérelmét. A képviselő-testület. Ft anyagi támogatást biztosít - nem tudja támogatni az önkormányzat gazdasági helyzete miatt. Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 8. KEOP-6.2.0/B pályázat határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy pályázaton nyújtson be a Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola tekintetében a KEOP- 6.2.0/B pályázatra 97.645 e Ft összköltséggel, melyhez 2011. évi költségvetésében 4.882 e Ft önrészt biztosít. Határidő: pályázat benyújtása értelem szerint Felelős: Kovács József polgármester 9. Rákóczi Szövetség beiratkozási program támogatása határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Rákóczi Szövetség (1027, Budapest, Szász Károly utca 1. IV. em.1) beiratkozási programját Ft-tal támogatja. település,.. régióban történő felhasználással. - nem tudja támogatni az önkormányzat gazdasági helyzete miatt. Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester

4 10. Balatoni régiót népszerűsítő hirdető tábla létesítése határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete megismerte Sáfrán Kornél Budapest 1135 Kis Gömb u. 14-16. kérelmét, melyben az M7 autópálya 167-168 km közötti szakaszán a Balaton régiót népszerűsítő hirdető tábla létesítését tervezi. A képviselő-testület a tábla kihelyezését támogatja, azzal, hogy egyben felkéri a kérelmezőt, hogy Balatonkeresztúr település nevének, látványosságának megjelenési lehetőségét is biztosítsa. Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 11. Integrált térfigyelő rendszer kiépítése határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete megismerte a WBS Rendszerház Kft. Baja integrált térfigyelő rendszer kiépítésére adott ajánlatát. A képviselő-testület az ajánlat alapján az. kontsrukciót. Ft keretösszegben valósítja meg. nem valósítja meg Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 12. Együttműködési megállapodás a Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Polgárőr Egyesülettel határozati javaslat Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Balatonkeresztúr Balatonmáriafürdő Községek Polgárőr Egyesületével az előterjesztés szerinti együttműködési megállapodás aláírja. Határidő: értesítésre 5 nap Felelős: Kovács József polgármester 13. Óvodai feladat-ellátás határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete megismerte a polgármester által feltett óvodai (iskolai) ellátás megszervezésével kapcsolatos szakmai tájékoztatót. 14. Település honlapjának fejlesztése Határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a honlap korszerűsítésére vonatkozó megállapodást Rekurzív Kft-vel 105.000 Ft + áfa összegben aláírja. Határidő: 5 nap Felelős Kovács József polgármester 15. Pályázati lehetőség önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez (előkészítés alatt) Határozati javaslat: 16. Pályázati lehetőség kerékpárutak fejlesztésére (szóbeli előterjesztés)

5 17. Vitorlás utcai partrendezés Határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Vitorlás utcai iszapcsapda illetve partvédelem költségvetésben biztosított keretösszeg erejéig a vállalkozói szerződések aláírására. 18. SKE előfinanszírozási kérelme Határozati javaslat: Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Sport és Kulturális Egyesülete részére a TÁMOP által meghirdetett nevelési- oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatás pályázat megvalósulása érdekében a pályázati projekt előkészítésének megbízási díja igényléséhez 1.600.000 Ft visszatérítendő támogatást biztosít. A képviselőt-estület felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés aláírására azzal, hogy a támogatás visszafizetésének határideje az egyesület számlájára történő megérkezését követő 3 banki nap. Határidő: 5 nap Felelős Kovács József polgármester Balatonkeresztúr, 2011. március 18. Kovács József sk. polgármester

M E GÁLLAPODÁS amely köttetett egyrészrıl... Község Önkormányzata (ir.sz.:..település:.., utca,hsz.:.., adószám:....., törzskönyvi nyilvántartás száma:....), mint önkormányzat - a továbbiakban: Önkormányzat -, másrészrıl a Dunántúli Regionális Vízmő Zrt. (8600 Siófok, Tanácsház u. 7., adószám: 11226002-2-44, cégjegyzékszám: Cg. 14-10-300050), mint Üzemeltetı - a továbbiakban: Üzemeltetı - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételek mellett: 1. A megállapodás tárgya A DRV Zrt. által meghirdetett ingyenes szennyvízcsatorna rákötési akció szervezése. 2. A csatorna rákötési akció részletei Az akció 2011. április 1. és 2011. június 30. közötti idıszakban a település közigazgatási határain belül történı szennyvízcsatornára való rákötésekre vonatkozik. Ezen idıszakban rákötés esetén a DRV Zrt. a csatornaszolgáltatással kapcsolatosan nyújtott szolgáltatásai közül a csatorna rákötés üzembe helyezésekor fizetendı szakfelügyelet díját elengedi, amelynek összege egyéni rákötések esetén bruttó 13.750.-Ft/db. A DRV Zrt. a bejelentett rákötési igényeket összegyőjtve, általa meghatározott napokon egyszerre végzi el a szennyvízbekötések szakfelügyeletét az akció idıtartama alatt. 3. Az Üzemeltetı további vállalása Az 1. pontban megnevezett akció fogyasztói tájékoztatóját összeállítja és megküldi a szükséges mellékletekkel az Önkormányzat részére nyomtatott és elektronikus formában. A szennyvízrákötési akcióról szóló fogyasztói tájékoztatóhoz mellékletként megküldi a csatorna bekötési tájékoztatót, a szennyvízbekötési megrendelıt és a locsolási kedvezmény igénylılapját, amelyek megtalálhatóak a DRV Zrt. honlapján is. Az üzemeltetı az akcióról felhívást tesz közzé honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban, valamint a releváns megyei napilapokban. 4. Az Önkormányzat vállalása Vállalja az 1. pontban megnevezett akcióval kapcsolatos DRV Zrt. által megküldött anyag sokszorosítását és kiküldését azon fogyasztók részére, akik nem rendelkeznek szennyvízcsatorna rákötéssel, az Önkormányzat által kiküldendı talajterhelési díjjal kapcsolatos anyaggal együtt.

2 Felvilágosítást ad az akció részleteirıl az érdeklıdı lakosoknak, és igény esetén rendelkezésre bocsátja a DRV Zrt. által megküldött csatorna bekötési tájékoztatót, illetve szennyvízbekötési megrendelıt. Az önkormányzat a rendelkezésére álló hirdetési felületeken (hirdetıtáblák hivatalokban és érintett közterületeken, stb.) közzéteszi az akcióról szóló felhívást, valamint hirdetést jelentet meg a helyi lapokban, hirdetési újságokban, képújságban. Felek jelen megállapodást, annak elolvasása és értelmezése után, mint közös akaratukkal mindenben megegyezıt, jóváhagyólag írták alá...., 2011... Siófok, 2011....... Önkormányzata DRV Zrt.

Ügyiratszám: ÉM-1-21/2011. Tárgy: Talajterhelési díj adatszolgáltatás, csatorna rákötés ösztönzés Tisztelt Polgármester Úr! A környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 11. (1) bekezdése értelmében azon kibocsátót, aki a mőszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá, talajterhelési díj fizetési kötelezettség terheli, amelyet a helyi önkormányzat jogosult kivetni. A talajterhelési díj megállapításához mellékelten megküldjük azon fogyasztók (ingatlanok) 2010. évi vízfogyasztási adatait, amelyek rendelkeznek ivóvízbekötéssel, de nem rendelkeznek csatornabekötéssel annak ellenére, hogy az utcában a közüzemi csatornahálózat kiépült. A szennyvízhálózat kiépítése és folyamatos bıvítése alapvetıen hozzájárul a felszíni és felszín alatti vízminıségének javításához, illetve megırzéséhez. A településen kiépített közcsatornák kihasználtságának növelése (ezáltal a fajlagos üzemeltetési költségek csökkentése), valamint a talaj és a természetes vizek alacsonyabb mértékő szennyvízterhelése érdekében fontos, hogy az ingatlanok tulajdonosai igénybe vegyék a csatornaszolgáltatást, és rácsatlakozzanak a meglévı rendszerre. Jelen levelünkkel - az adatszolgáltatás mellett - felajánljuk együttmőködésünket abban, hogy a csatornázott utcákban lévı még nem rákötött ingatlanok tulajdonosait ösztönözzük a szennyvízhálózathoz való csatlakozásra. A rákötés ösztönzés érdekében az együttmőködı önkormányzatokkal megállapodást kötünk (1. sz. melléklet), amelyben társaságunk többek között vállalja, hogy a megállapodást követı 3 hónapban az akció keretében újonnan létesült csatornabekötések átvételét - bruttó 13.750 Ft helyett - ingyenesen elvégzi. A felek a rendelkezésükre álló tájékoztatási eszközökkel elısegítik az akció mind szélesebb körben való propagálását, és sikerességét. Az együttmőködés pontos részleteit a csatolt Megállapodás tartalmazza. Esetleges további egyeztetési igény esetén állunk rendelkezésükre, és egyben kérjük szíves visszajelzésüket kezdeményezésünkkel kapcsolatosan. Amennyiben a mellékelt Megállapodásban foglalt feltételeket megfelelınek tartják, és részt kívánnak venni az akcióban, úgy kérjük, hogy a Megállapodást 2 példányban aláírva szíveskedjenek eljuttatni részünkre. Bízva abban, hogy közös erıfeszítéssel még többet tehetünk környeztünk védelméért, és a hatékonyabb üzemeltetésért várjuk megtisztelı válaszukat. Siófok, 2011. február 25. Tisztelettel: Veigl Gábor értékesítési igazgató Kollár József értékesítési és marketing osztályvezetı

Dunántúli Regionális Vízmő Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Értékesítési és Marketing Osztály 8600 Siófok, Tanácsház u. 7. Levélcím: 8601 Siófok Pf.: 59. email: ertekesites-marketing@drv.hu http://www.drv.hu Gondoljon környezetére, mielıtt kinyomtatja ezt az e-mailt!

Tab Város Polgármestere 8660 Tab, Kossuth Lajos utca 49. Telefon: 84/525-900, 84/525-901 Fax: 84/525-908 Email: tab@somogy.hu Tisztelt Polgármester Hölgy/Úr! 204 település összefogásával létrehoztunk közösen egy konzorciumot egy új hulladékgazdálkodási rendszer kialakítására és mőködtetésére. 2002-tıl kezdve kalandos úton haladtunk ennek megvalósításában. Végül elérkeztünk a beruházás bejezéséhez 8 év küzdelmes év és rengeteg vita során Azt gondolom, hogy most jött el az idı arra, hogy végre a saját sorsunkat, vagyis az általunk képviselt emberek sorsát a saját kezünkbe vegyük. Dél- Balatoni ISPA két területté oszlik, a délire és az északira. Annyi a különbség, hogy az északi terület egyértelmően az AVE Zöldfok Zrt. szolgáltatása alá vont területet lehet érteni. E nem azt jelenti, hogy megszakad a kapcsolat, csak az általunk, vagy lakosaink által folyamatosan, befizetett 10 %-os önerı melletti vagyontömeg 104 településre esı része a következı 10 esztendıben az általunk kidolgozott elképzelések szerint mőködne a jövıben a közösen megalapított társulásunkban. Vagyonkérdésben a társulás feladata kiterjedne a csatlakozó önkormányzatok vagyonának megóvására. Elképzelhetı, hogy nem csatlakozik mindenki, de így is jelentıs vagyontömeget kezelne társaságunk. Csak egy kérdés: Ki szeretné ha 2050-ig egy többségi külföldi tulajdonban lévı társaság használja a települési lakók által pályázott eszközöket? Témához csatlakozik a használati díj kezelése is. Azért nagyon fontos, mert az eszközök visszapótlását folyamatosan az üzemeltetéshez biztosítani kell. Azt, hogy milyen mértékben és miért, ez az üzemeltetı és a tulajdonos közötti megállapodás függvénye. Érvényt kell szereznünk a közbeszerzésben elnyert üzemeltetésre megajánlott díj betartásának, ezen kívül az eszközök használatának, a lerakó üzemeltetésének és még nagyon sok kérdésnek. Hosszabb távon az érdekünk azt kívánja, hogy a lerakó nekünk álljon rendelkezésre a következı 30 évben. Az eszközök nekünk termeljenek. Tisztelt Polgármester Hölgy/Úr! Kérem Önöket, hogy csatlakozzanak a Társuláshoz, mert a következı években ez az egyetlen esélyünk van, hogy a díjakat kordában tudjuk tartani. Kérem, hatalmazzák fel a testületek, a polgármestert arra, hogy a társulási alakuló ülésen a települést a ISPA vagyon kezelésében képviselje. Semmi mást nem szeretnénk csak azt, hogy mi vegyük végre kezünkbe a sorsunkat, mert ha nem tesszük, akkor nem tudunk tisztán és egyenesen belenézni a választóink szemébe. Kérem Önöket a társulás megalakításához szükséges döntések meghozatalához. Mellékelten megküldjük a Társulási Megállapodást bízva a közös sikerekben. Tab,2011.03.15 Maradok Tisztelettel: Schmidt Jenı Tab Város Polgármestere

ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS A DÉL-BALATONI ÉS SIÓVÖLGYI NAGYTÉRSÉG TELEPÜLÉSEI SZILÁRD HULLADÉKAI KEZELÉSÉNEK KORSZERŐ MEGOLDÁSÁRA T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S Az alább felsorolt települési önkormányzatok képviselı-testületei elhatározzák, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (1) bekezdés h) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 41. (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködésérıl szóló 1997. évi CXXXV. törvény a továbbiakban Ttv - 16. -a által meghatározott társulási jog alapján, a Dél-Balatoni Nagytérség települései szilárd hulladékai kezelésének korszerő, hatékonyabb és célszerőbb megoldása érdekében, mint közös cél megvalósítására és a közös érdekérvényesítés elısegítése jegyében: 3. Andocs Község Önkormányzata 8675 Andocs, Szabadság tér 1. 5. Ádánd Község Önkormányzata 8653 Ádánd, Kossuth L. u. 50. 7. Balatonberény Község Önkormányzata 8649 Balatonberény, Kossuth tér 1. 8. Balatonboglár Város Önkormányzata 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. 9. Balatonendréd Község Önkormányzata 8613 Balatonendréd, Szabadság u. 9. 10. Balatonfenyves Község Önkormányzata 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. 1

11. Balatonföldvár Város Önkormányzata 8623 Balatonföldvár, Petıfi u. 1. 12. Balatonfıkajár Község Önkormányzata 8164 Balatonfıkajár, Kossuth L. u. 86. 13. Balatonkenese-Balatonakarattya Nagyközség Önkormányzata 8174 Balatonkenese, Béri-B. Á. tér 3. 14. Balatonkeresztúr Község Önkormányzata 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. 15. Balatonlelle Város Önkormányzata 8638 Balatonlelle, Petıfi u. 2. 16. Balatonmáriafürdı Község Önkormányzata 8648 Balatonmáriafürdı, Ady E u. 52. 17. Balatonöszöd Község Önkormányzata 8637 Balatonöszöd, Szabadság u. 89. 18. Balatonszabadi Község Önkormányzata 8651 Balatonszabadi, Vak Bottyán u. 102. 19. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata 8624 Balatonszárszó, Hısök tere 1. 2

20. Balatonszemes Község Önkormányzata 8636 Balatonszemes, Bajcsy-Zsilinszky u. 23. 21. Balatonszentgyörgy Község Önkormányzata 8710 Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 91. 22. Balatonújlak Község Önkormányzata 8712 Balatonújlak, Kossuth L. u. 77. 23. Balatonvilágos Község Önkormányzata 8171 Balatonvilágos, Csók I. st. 38. 24. Bábonymegyer Község Önkormányzata 8658 Bábonymegyer, Dózsa Gy. u. 50. 25. Bálványos Község Önkormányzata 8614 Bálványos, Kossuth L. u. 68. 30. Bedegkér Község Önkormányzata 8666 Bedegkér, Rákóczi u. 147. 36. Bonnya Község Önkormányzata 7281 Bonnya, Petıfi S. u. 60. 37. Buzsák Község Önkormányzata 8695 Buzsák, Fı tér 1. 3

39. Csajág Község Önkormányzata 8163 Csajág, Petıfi S. u. 1. 46. Enying Város Önkormányzata 8130 Enying, Kossuth L. u. 26. 57. Fiad Község Önkormányzata 7282 Fiad, Kossuth L. u. 30. 58. Fonyód Város Önkormányzata 8640 Fonyód, Fı u. 19. 59. Fınyed Község Önkormányzata 8732 Fınyed, Kossuthu. 31. 61. Gamás Község Önkormányzata 8685 Gamás, Fı u. 83. 66. Gyugy Község Önkormányzata 8692 Gyugy, Fı u. 19. 68. Hács Község Önkormányzata 8694 Hács, Fı u. 31. 4

72. Hollád Község Önkormányzata 8731 Hollád, Fı u. 16. 79. Kapoly Község Önkormányzata 8671 Kapoly, Szabadság u. 9. 80. Karád Község Önkormányzata 8676 Karád, Attila u. 31. 81. Kánya Község Önkormányzata 8667 Kánya, Fı u. 170. 82. Kára Község Önkormányzata 7285 Kára, Kölcsey u. 1. 85. Kereki Község Önkormányzata 8618 Kereki, Petıfi S. u. 64. 89. Kisbárapáti Község Önkormányzata 7282 Kisbárapáti, Fı u. 83. 90. Kisberény Község Önkormányzata 8693 Kisberény, Petıfi S. u. 36. 5

100. Kötcse Község Önkormányzata 8627 Kötcse, Vásártéri út 2. 101. Kıröshegy Község Önkormányzata 8617 Kıröshegy, Petıfi S. u. 71-73. 102. Küngös Község Önkormányzata 8162 Küngös, Kossuth L. u. 30. 104. Látrány Község Önkormányzata 8681 Látrány, Rákóczi út 69. 106. Lengyeltóti Város Önkormányzata 8693 Lengyeltóti, Zrínyi M. u. 2. 109. Lulla Község Önkormányzata 8660 Lulla, Kossuth L. u. 43. 112. Martonfa Község Önkormányzata 7720 Martonfa, Tanácsköztársaság u. 10. 117. Miklósi Község Önkormányzata 7286 Miklósi, Rákóczi F. u. 3. 6

125. Nagyberény Község Önkormányzata 8656 Nagyberény, Fı u. 12. 126. Nagycsepely Község Önkormányzata 8628 Nagycsepely, Petıfi S. u. 92. 132. Nágocs Község Önkormányzata 8674 Nágocs, Hısök tere 7. 133. Nyim Község Önkormányzata 8612 Nyim, Fı u. 65. 134. Ordacsehi Község Önkormányzata 8635 Ordacsehi, Fı u. 54. 138. Öreglak Község Önkormányzata 8697 Öreglak, Fı u. 14. 141. Pamuk Község Önkormányzata 8698 Pamuk, Petıfi Sándor u. 76. 145. Pusztaszemes Község Önkormányzata 8619 Pusztaszemes, Kossuth L. u. 53. 7

147. Ságvár Község Önkormányzata 8654 Ságvár, Fı u. 16. 150. Sérsekszılıs Község Önkormányzata 8660 Sérsekszılıs, Szabadság u. 15. 152. Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok, Fı tér 1. 153. Siójut Község Önkormányzata 8652 Siójut, Kossuth L. u. 14. 154. Som Község Önkormányzata 8655 Som, Ady E. u. 35. 156. Somogyacsa Község Önkormányzata 7283 Somogyacsa, Kossuth L. u. 25. 157. Somogybabod Község Önkormányzata 8684 Somogybabod, Kossuth L. u. 24. 158. Somogydöröcske Község Önkormányzata 7284 Somogydöröcske, Keleti u. 80. 159. Somogyegres Község Önkormányzata 8660 Somogyegres, Petıfi S. u. 3. 8

160. Somogymeggyes Község Önkormányzata 8673 Somogymeggyes, Akácfa u. 4. 161. Somogytúr Község Önkormányzata 8683 Somogytúr, Árpád u. 34. 162. Somogyvámos Község Önkormányzata 8699 Somogyvámos, Csepregi u. 8. 163. Somogyvár Község Önkormányzata 8698 Somogyvár, Kossuth L. u. 77. 169. Szántód Község Önkormányzata 8622 Szántód, Vajda J. u. 5. 174. Szegerdı Község Önkormányzata 8732 Szegerdı, Liget u. 16. 179. Szorosad Község Önkormányzata 7285 Szorosad, Arany J. u. 11. 180. Szólád Község Önkormányzata 8625 Szólád, Kossuth L. u. 32. 9

181. Szılısgyörök Község Önkormányzata 8692 Szılısgyörök, Szabadság u. 18. 183. Tab Város Önkormányzata 8660 Tab, Kossuth L. u. 49. 185. Teleki Község Önkormányzata 8626 Teleki, Rákóczi F. út 49. 187. Tengıd Község Önkormányzata 8668 Tengıd, Petıfi S. u. 32. 188. Tikos Község Önkormányzata 8731 Tikos, Iskola u. 16. 190. Torvaj Község Önkormányzata 8665 Torvaj, Kossuth L. u. 23. 192. Törökkoppány Község Önkormányzata 7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. 199. Visz Község Önkormányzata 8681 Visz, Rákóczi út 32. 10

200. Vörs Község Önkormányzata 8711 Vörs, Alkotmány u. 29. 201. Zala Község Önkormányzata 8660 Zala, Kossuth L. u. 59. 202. Zamárdi Nagyközség Önkormányzata 8621 Zamárdi, Szabadság tér 4. 205. Zics Község Önkormányzata 8672 Zics, Petıfi S. u. 1. mint alapító tagok (együttesen és a továbbiakban, mint Tagok) önálló jogi személyiséggel rendelkezı önkormányzati társulást hoznak létre és biztosítják annak mőködési feltételeit. PREAMBULUM A Tagok elıtt ismert, hogy az Európai Bizottság társfinanszírozás keretében jelentıs elıtámogatásban részesíti az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országokat így Magyarországot, illetve az olyan környezetvédelmi beruházási projektjeit is, melyek nélkülözhetetlenek az uniós normák végrehajtásához, teljesítéséhez. Az Európai Unió 2000-2006 közötti idıszakra vonatkozó kiemelt támogatási területét, a környezetvédelmet és az ahhoz kapcsolódó eszközrendszert az ISPA/KA (Instrument for Structural Polices for Pre-Accession, A tagjelöltek számára az elıcsatlakozási stratégia keretében nyújtandó támogatás ), illetve 2004. május 1 után a KA (Kohéziós Alap) foglalja össze. Tagok a Dél-Balatoni és Sióvölgyi Nagytérség települései szilárd hulladékai kezelésének általános megoldására vállalkoztak, mely környezetvédelmi beruházási terv végrehajtásában kiemelten érdekeltek. E célból 2002. június 20-án Konzorciumot hoztak létre. A Tagok kinyilvánítják, hogy a jelen Társulási Megállapodás a Konzorciumi Szerzıdés elvein alapul. Célja olyan átalakulás megvalósításának elısegítése, amely lehetıvé teszi, hogy a projekt megvalósítása és a létrehozott vagyoni elemek késıbbi üzemeltetése e jogi személyiségő társulási formában történjen. Tagok mindezen feladatokat olyan magas mőszaki-, technikai színvonalon és a környezetet védı rendszerben kívánják megoldani, amely biztonságot nyújt a térségben élı lakosság számára. 11

Tagok tudomásul veszik, hogy a tárgyi projektet az Európai Unió részérıl 2002. december 14-én aláírt pénzügyi megállapodásban (továbbiakban: pénzügyi megállapodás) rögzített feltételek figyelembevételével valósíthatják meg, amely már számukra megküldésre került,és ismerik annak minden részletét. Jelen Társulási Megállapodás értelmezése során a pénzügyi memorandum rendelkezései az irányadók. A jelen társulási megállapodással alapított Társulást a Tagok - a korábbiakban a Konzorcium szervezetében már kialakult- siófoki, balatonföldvári, dél-nyugat balatoni, vörs és környéki, koppány-völgyi, pogány-völgyi, hulladék gazdálkodási kistérségeket felölelve hozzák létre a hulladékgazdálkodási rendszer vagyonhasznosításának, jövıbeni szervezésének és irányításának céljából. Tagok rögzítik, hogy társulásukat szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös elınyök és az arányos teherviselés alapján hozzák létre, a települési önkormányzati feladataik hatékonyabb, célszerőbb megoldására a Ttv. 16. -ában megjelölt jogi személyiséggel rendelkezı társulásként. I. A TÁRSULÁS NEVE, SZÉKHELYE, MŐKÖDÉSI TERÜLETE A társulás neve: Önkormányzati Társulás a Dél-Balatoni nagytérség települései szilárd hulladékai kezelésének korszerő megoldására A társulás rövidített neve: ISPA-Dél-Balaton hulladékgazdálkodási Társulás Székhelye: Mőködési területe: a társult önkormányzatok közigazgatási területe A Társulás határozatlan idıre alakul. II. A TÁRSULÁS IDİTARTAMA III. A TÁRSULÁS JOGÁLLÁSA A Társulás a Ttv l6-18. -aiban foglalt rendelkezéseknek megfelelıen önálló jogi személyiséggel rendelkezik. Mőködése során - külön törvényben foglaltak szerint - a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Társulás operatív végrehajtási, gazdálkodási, pénzügyi-gazdasági feladatait Dél-Balaton Nonprofit KFT, látja el. Tagok megbízásából az alapítók képviseletében intézkedik a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál történı törzskönyvi nyilvántartásba vétel kezdeményezése iránt. 12

IV. ELİZETES MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETENDİ ELVEK A TÁRSULÁS ÉS TAGJAI FELADATAI, KÖTELEZETTSÉGEI IV/1. Ezen társulási megállapodás megkötésénél a Tagok a vonatkozó ISPA/KA elıírások mellett a hazai irányadó jogszabályokat, különösen a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban Ötv.) és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködésérıl szóló 1997. évi CXXXV. törvény (Ttv) az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: Áht) az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) rendelkezéseit veszik figyelembe. Az Ötv. 8. (1) bekezdése a helyi közszolgáltatások körébe sorolja a köztisztaság és településtisztaság megoldását. Az ingatlantulajdonosoknál keletkezı települési hulladék kezelésére kötelezıen ellátandó közszolgáltatásként a hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt:) 21. -a alapján a települési önkormányzatok hulladékkezelési közszolgáltatást kötelesek szervezni és fenntartani. IV/2. Jelen társulási megállapodás aláírásával Tagok, mint önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy közös környezeti és gazdasági érdekeiknek megfelelıen, ezen megállapodás keretei között az alábbi feladatokat valósítják meg: IV/2.1. Tagok kijelentik, hogy a keletkezı szilárdhulladék kezelésére és elhelyezésére a projekt megvalósulásával kialakított rendszert veszik igénybe, a közösen kidolgozásra kerülı szerzıdési feltételek szerint. IV/2.2. Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a megállapodásban megjelölt térség környezetvédelmi érdekeit, egységes fejlıdését szem elıtt tartva, a szerzıdésben foglalt elveket betartják, a továbbiakban annak érvényesülését nem akadályozzák, a rendszer mőködését aktív tevékenységgel szolgálják, közremőködnek a megvalósításban. IV/2.3. Tagok megismerik, átgondolják és értékelik a nagytérségi rendszer szerepét, a szerzıdésben megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket. IV/2.4. Tagok tudomásul veszik, hogy a felmondásuk egyes esetekben a társulás számára jelentıs hátránnyal is járhat, melyért felelısséggel tartoznak, és az általános jogelveknek megfelelıen jótállni kötelesek. IV/2.5. Tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a projekt végrehajtása során a magyarországi hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint a vonatkozó EU elıírások szerint járnak el. IV/2.6. Tagok kötelezettséget vállalnak a megvalósuló projekt terv szerinti üzemeltetésére. Az üzemeltetés során piaci árbevételt biztosítanak IV/2.7. Ezen szerzıdés elfogadása és aláírása a tagok részérıl egyben kötelezettségvállaló elfogadó nyilatkozat is. 13

IV/3. A projekt mőködéséhez szükséges munkafeladatok ellátásához tagok a Társulás munkaszervezeti feladatain belül a IV/2. pont szerint vállalják az alábbi feladatok elıkészítését, illetve a döntés végrehajtását. IV/3.1. Szervezeti, gazdasági területen: együttmőködési megállapodások megkötése az érintett települések között; a mőködtetés szervezeti, gazdasági feltételrendszerének kidolgozása; győjtési, szállítási költségek bekérése az üzemeltetıtıl és annak felülvizsgálata; feldolgozó létesítmények költségkalkulációjának bekérése és annak felülvizsgálata; költségfelosztás készítése a települések között; szolgáltatás-értékesítési árkalkuláció elkészítetése az üzemeltetıvel és annak felülvizsgálata; lakossági fórumok szervezése, a közösségtájékoztatás (PR) dokumentálása; IV/3.2. Mőszaki területen: a szilárdhulladék mennyisége jövıbeli alakulásának évrıl évre történı felmérése; a meglévı felmérések aktualizálása; győjtési és szállítási útvonalak optimalizálása az üzemeltetıvel; egységes hulladékgyőjtési rendszer kialakítása az üzemeltetıvel; szelektív hulladékgyőjtés és hulladékhasznosítás bevezetése, hulladék győjtıszigetek, hulladékudvarok kialakítása az üzemeltetıvel; nagy kapacitású, regionális hulladéklerakó telep további fejlesztése; a régi legális vagy illegális hulladéklerakók felszámolása, rekultivációja A IV/3.1. és IV/3.2. pontokban meghatározott feladatainak ellátása során a Társulás munkaszervezete köteles féléves ezen belül negyedéves bontású munka és pénzügyi ütemtervet készíteni. Ezt a Társulási Tanács félévente jóváhagyja. A Társulás munkaszervezete ezen ütemterv szerint köteles eljárni. A feladatellátásról a munkaszervezet köteles a Társulási Tanácsnak negyedévente írásban beszámolni. V. A TÁRSULÁS ALAPTEVÉKENYSÉGE A Társulás tagjai az Ötv 9. (3) bekezdésében kapott felhatalmazással élve, a Társulásra átruházzák a Társulás célját képezı alábbi feladat- és hatásköröket: Az Ötv. 8. -ának (1) bekezdésében elıírtaknak megfelelıen a települési önkormányzatok kötelezı feladata - többek között - a köztisztaság és településtisztaság biztosítása. Az önkormányzat e feladatok ellátásával kapcsolatos kötelezettségeit a Hgt. 21. -a határozza meg, amely szerint a települési önkormányzat kötelezıen ellátandó közszolgáltatásként a települési hulladék kezelésére közszolgáltatást szervez és tart fenn. A közszolgáltatás többek között kiterjed a települési hulladék rendszeres elszállítására, a települési hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény létesítésére és mőködtetésére. A közszolgáltatás kiterjedhet begyőjtıhelyek (hulladékgyőjtı udvarok, átrakóállomások, győjtıpontok), elıkezelı és hasznosító (válogató, komposztáló stb.) telepek létesítésére és mőködtetésére is. A települési önkormányzat a helyi feltételekhez igazodva, rendeletében elıírhatja a települési szilárd hulladék egyes összetevıinek 14

szelektív győjtését, közszolgáltatás keretében történı begyőjtését, illetıleg meghatározhatja az erre vonatkozó részletes szabályokat. A Társulásban résztvevı önkormányzatok a fenti közszolgáltatási feladataikkal összefüggésben rögzítik, hogy a jelen társulás célja, és feladata az önkormányzatok osztatlan közös tulajdonában lévı hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási létesítmények, eszközök, berendezések ISPA/Kohéziós Alap feltételrendszer szerinti üzemeltetése, vagyonának megóvása, a szükséges fejlesztések elvégzése, a szolgáltatás színvonalának emelése. A társulás tagjai a fenti feladatok ellátását a Társulásra átruházza. Elızmény: 1. A Dél-Balatoni és Sióvölgyi Nagytérség (Települési Szilárdhulladék Kezelési) Konzorcionális Szerzıdését aláíró, a Dél-Balatoni projektterület 104 településéhez tartozó Önkormányzatok képviseletében eljáró Siófok Város Önkormányzata 2002. június 20. napján közbeszerzési eljárás lefolytatását követıen, az ISPA/KA finanszírozású projekt keretén belül megvalósuló létesítmények, eszközök, berendezések üzemeltetésére üzemeltetési szerzıdést kötött a Zöldfok Településgazdálkodási és Kommunális Zrt.-vel (8600 Siófok, Bajcsy-Zs.u. 220.) A szerzıdés idıtartama a szerzıdés aláírásának napjától 2018.október 31. napjáig tart. Az üzemeltetésre átadott eszközök, létesítmények listáját, fıbb mőszaki jellemzıjét a Szerzıdés részletesen tartalmazza. 2. A Dél-Balatoni és Sióvölgyi Nagytérség területén regionális integrált hulladékgazdálkodási rendszer kialakítására, az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi elıfeltételek megteremtésére és az európai uniós követelményrendszer megvalósításának elısegítése céljából, létrejött Konzorcionális Szerzıdés XIII. fejezete szerint a szerzıdésben, illetve az ahhoz kapcsolódó pályázatokban meghatározott célok, beruházások teljesülésével a résztvevı Tagok megállapodásukat teljesítettnek nyilvánítják, azaz a konzorcionális szerzıdés hatályát veszti. 3. Az önkormányzatok osztatlan közös tulajdonában lévı hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási létesítmények, eszközök, berendezések ISPA/Kohéziós Alap feltételrendszer szerinti további üzemeltetése, figyelemmel arra, hogy a Konzorcionális Szerzıdés hatályát vesztette a jelen társulási megállapodás szerinti Társulás feladata lesz. A Társulás tagjai a Konzorcium által a Zöldfok Zrt.-vel kötött üzemeltetési szerzıdést megismerték, az abban foglaltakat változatlan formában és tartalommal a továbbiakban magukra nézve kötelezınek tekintik, melyet jelen társulási megállapodás aláírásával is elismer. A Társulás az alaptevékenységén kívül vállalkozási tevékenységet nem folytat. VI. A TÁRSULÁS VAGYONA, GAZDÁLKODÁSA Társulás operatív pénzügyi, gazdasági feladatait a Társulás által alapított Dél-Balaton Nonprofit KFT látja el. A Társulás tagjai, kizárólag az ISPA/KA projekt keretében létrejövı vagyon mőködtetésével összefüggı, az átruházott önkormányzati feladatkörön belül ellátandó munkaszervezeti, pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátása céljából gazdasági társaság alapítására és vezetıjének kinevezésére irányuló hatáskörüket a Társulásra ruházzák át. 15

Az Ötv 80. -ának (5) bekezdése alapján Tagok (helyi önkormányzatok) társulásba bevitt vagyonát a társuló önkormányzat vagyonaként kell nyilvántartani, a vagyonszaporulat a társult helyi önkormányzatok közös vagyona és arra a Polgári Törvénykönyv közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A társulásnak átadott vagyontárgyak felsorolása : 1.sz.melléklet A beruházással létrejövı közmővagyon, amely megegyezik a Dél-Balatoni Ispa támogatott beruházásból származó a társulási megállapodásban felsorolt települések vagyonértékére. A bevitt vagyon a Társulás korlátozottan forgalomképes törzsvagyonát képezi. A Társulás megszőnése, felmondás vagy kizárás esetén Tagok egymással elszámolni kötelesek. A Társulás bevételei: a) Saját bevételek Elsıdlegesen: a vagyon üzemeltetésébıl származó használati díj. Amennyiben a vagyon üzemeltetésébıl származó használati díj nem fedezi a Társulás mőködési költségeit a Társulás tagjai a Társulás mőködésének forrásait lakosságszám-arányosan biztosítják, a gesztorként eljáró önkormányzaton keresztül. Az éves mőködési célú támogatási igényrıl és az egyes Tagokat terhelı befizetési kötelezettségekrıl a Társulási Tanács az adott költségvetési évet megelızı év december 15. napjáig, határozattal dönt. A Társulási Tanács határozata alapján, a gesztorként eljáró önkormányzat legkésıbb az adott költségvetési év január 10. napjáig, írásban értesíti a Tagokat a következı évi befizetési kötelezettségeikrıl és azok esedékességérıl. A tagok a Társulás mőködéséhez az 2. sz. mellékletben meghatározott arányban járulnak hozzá. Tagok a Társulás mőködési költségeihez szükséges évi hozzájárulás összegét saját költségvetési rendeleteikben biztosítják. Tagok rögzítik továbbá, hogy bármely tag által vállalt pénzügyi hozzájárulást, valamint a fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettség nem teljesítése esetén.(a továbbiakban: székhely önkormányzat) a fizetési határidıt követı 15. naptól azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult. Amennyiben a székhely önkormányzat nem tesz eleget a társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a Társulási Tanács új székhely önkormányzat kijelölésérıl dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a korábbi székhely önkormányzat ellen azonnali beszedési megbízást (inkasszót) nyújtson be. b) Belföldi és nemzetközi támogatások A Társulás bevételét képezik a Társulás által pályázott nemzetközi, illetve hazai támogatások, mely támogatási összeget Tagok megállapodása és a vonatkozó elıírások alapján csak a Társulás céljainak megvalósítására lehet felhasználni. 16

c) Egyéb bevételek 1. a Társulás alaptevékenysége körében kifejtett gazdasági tevékenységbıl származó bevételek, 2. természetes és jogi személyek felajánlásai, hozzájárulásai, 3. egyéb pályázati bevételek. VII. Üzemeltetés, tulajdonjogi kérdések VII.1. ÜZEMELTETÉS A hulladék kezelésére irányuló szolgáltatás közszolgáltatás, mely ellátás magában foglalja a hulladék begyőjtését, elszállítását a hulladékkezelı telepre, kezelését, a kezelı létesítmény üzemeltetését és a szolgáltatás folyamatosságának biztosítását. Tagok a közszolgáltatási feladataik ellátására, a hulladékkezelı létesítmények üzemeltetésére, a hatályos jogszabályokkal, továbbá az ár- és foglalkoztatás-politikájukkal összhangban kötik meg a részletes üzemeltetési szerzıdést. VII.2. TULAJDONJOGI KÉRDÉSEK Tagok elızetesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a projekt keretében megépülı létesítmények a Társulás törzsvagyonába kerüljenek. Ezért a tagok vállalják az ingatlanok,eszközök és más vagyoni jogok tiszta jogi helyzetének megteremtését. A létrejövı közös tulajdoni részarányok mértékét az 3 sz. melléklet szerint határozzák meg. A Tagok hozzájárulnak ahhoz, hogy írásbeli megállapodás alapján az ISPA beruházás keretében a közszolgáltatás ellátásához beszerzésre kerülı eszközöket (jármővek, gépek, berendezések) a Társulás a közszolgáltatók használatába adja. Az eszközök használatáért a közszolgáltatók által fizetendı díj összege legalább az államháztartás szervezeteire vonatkozó mindenkor hatályos jogi szabályozásban meghatározott (terv szerint) értékcsökkenés alapján számított összeg, melynek elszámolása a vonatozó jogszabályoknak megfelelıen történik, s amelynek felhasználásáról évente a Társulás dönt. VIII. A TÁRSULÁS SZERVEZETI RENDSZERE Tagok jelen Társulási Megállapodás aláírásával egyidejőleg az alábbi szervezeti rendszerben állapodnak meg: Szervezeti rendszer: 1. Társulási Tanács 2. Elnökség 3. Társulási Tanács Elnöke, 4. Felügyelı Bizottság 5. Dél-Balaton Nonprofit KFT 17

Társulás Társulási Tanács Felügyelı Bizottság (döntéshozó szerv) (felügyeleti szerv) Elnökség (Operatív irányító szervezet) (Munkaszervezet) (Dél-Balaton Nonprofit KFT VIII/1. Társulási Tanács Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács, amely a Ttv. 10. (2) bekezdése alapján társult Tagok képviselı-testületei által delegált helyi önkormányzati képviselık összességébıl áll. Valamennyi Tag egy képviselı delegálására jogosult. A Társulás tagja az általa delegált képviselıt visszahívhatja. A társult önkormányzat szavazati arányát a Tanácsban az 3. sz. mellékletben meghatározott szavazati arányban állapítják meg azzal, hogy a Ttv. 10. (3) bekezdése értelmében egyik Tag sem rendelkezhet a szavazatok több mint 50%-ával. A Társulási Tanács dönt a jelen Társulási Megállapodásban meghatározott és a Társulás tagjai által átruházott, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint meghatározott saját feladat- és hatáskörben. VIII/1.1. A Társulási Tanács feladat- és hatásköre: a. a Társulási Tanács elnökének, 1 elnökhelyettesének és 5 tagú Felügyelı Bizottságának megválasztása, visszahívása, b. a mőködési hozzájárulás mértékének megállapítása, c. Tagokat terhelı egyéb kötelezettség megállapítása, d. a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról döntés, szükség szerint szakértıi vélemények figyelembe vételével, e. Tag kizárásának kezdeményezése. A kizáráshoz a Társulásban résztvevı képviselıtestületek mindegyikének minısített többségével hozott döntése szükséges, f. jelen társulási megállapodás módosításának kezdeményezése. A módosításhoz a Társulásban résztvevı képviselı-testületek mindegyikének minısített többségével hozott döntése szükséges, 18

. g. Társulás megszőntetésének kezdeményezése. A megszőntetéshez a Társulásban résztvevı képviselı-testületek mindegyikének minısített többségével hozott döntése szükséges, h. Társulás éves munkatervének, költségvetésének, beszámolójának elfogadása. i. a megállapodásban foglalt célok megvalósításának áttekintése, stratégiai célok meghatározása, j. a Tagok között felmerülı esetleges vitás kérdések megtárgyalása, esetleg állásfoglalás a kérdésében, illetve a végrehajtás során felmerülı problémák körében. k. a Szervezeti és Mőködési Szabályzat elfogadása, VIII/1.2. A Társulási Tanács mőködése: A Társulási Tanács megalakultnak tekinthetı, ha a tagönkormányzatok képviselı-testületeinek mindegyike jóváhagyta a társulási megállapodást, megválasztotta képviselıjét, és a társulási tanács alakuló ülése kimondta a megalakulását. A Társulási Tanács üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal össze kell hívni. A Tanács ülését össze kell hívni, ha a Tanács hatáskörébe tartozó kérdésekben kell dönteni, ha azt bármely Tag a napirend egyidejő megjelölésével indítványozza. A Tanács üléseinek összehívása és a napirend kialakítása az elnök feladata, de a napirend összeállításában Tanács bármely tagjának indítványtételi joga van. A Tanács ülését az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes hívja össze írásban, az ülés napját megelızıen legalább 15 nappal korábban. Sürgıs esetben ennél rövidebb idı is lehetséges, de csak a tagok megfelelı értesítése mellett. A meghívóhoz mellékelni kell a napirend szerinti írásos elıterjesztéseket. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén a Tanács tagjainak több mint fele jelen van, és a jelenlévı tagok a szavazatok több mint 66%-val rendelkeznek. Határozatképtelenség esetén az eredeti idıpontot követı 8 napon túli, de 30 napon belüli idıpontra kell az újabb ülést összehívni. A Társulási Tanácsban a társulás tagjai az 2. sz. mellékletben meghatározott szavazati arányban rendelkeznek szavazattal A Társulás Tagja eseti jelleggel egy alkalomra szólóan közokiratba vagy teljes bizonyító erejő magánokiratba foglalt meghatalmazást adhat az általa delegált képviselı helyettesítésére, mely meghatalmazás hatálya a határozatképtelenség miatt megismételt ülésre is kiterjed. A Társulási Tanács ülésére bármely tag indítványozhatja szakértık vagy egyéb személyek meghívását. Ezen személyek az ülésen részt vehetnek, a napirendi pontokhoz hozzászólhatnak, de szavazati joggal nem rendelkeznek. 19

Az ülésen a határozati javaslatról nyílt szavazással, a szavazati arányok megállapításával döntenek. A javaslat elfogadásához annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlevı szavazatok több mint a felét. A Társulási Tanács határozatai a meg nem jelent tagokra is kötelezı érvényőek. A Társulási Tanács tagjai a Társulási Tanácsban hozott döntésekrıl kötelesek 5 napon belül írásban (elektronikusan, vagy postai úton) tájékoztatni a delegáló képviselı-testületet. A Tanács ülésérıl jegyzıkönyvet és jelenléti ívet kell készíteni. A jegyzıkönyv tartalmazza az ülésen résztvevı képviselık és meghívottak nevét, a tárgyalt napirendi pontokat, a tanácskozás lényegét, a szavazás számszerő eredményét és a hozott határozatokat. A jegyzıkönyvre a képviselı-testületek ülésérıl szóló jegyzıkönyv szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a jegyzıkönyvet a Társulási Tanács elnöke és a Tanács által felhatalmazott személy írja alá. A jegyzıkönyvet az ülést követı 15 napon belül az elnök megküldi a társulás székhelye szerinti Somogy Megyei Kormányhivatalnak. A jegyzıkönyvet közzé kell tenni a tárulás honlapján/ meg kell küldeni elektronikus úton a társulás tagjainak VIII/1.3. A Társulási Tanács elnöke A Társulási Tanács elnökét és elnökhelyettesét és a Felügyelı Bizottság tagjait a Társulási Tanács tagjai sorából az alakuló ülésen, jelenlévık 2/3-os többségő szavazásával választja meg határozatlan idıre. Az elnök megbízatása települési vagy polgármesteri tisztségének betöltéséig áll fenn A Társulási Tanács elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében: a. képviseli a Társulást harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok elıtt, b. intézkedik a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál a Társulás törzskönyvi nyilvántartásában szereplı adatok változásának nyilvántartásba vétele iránt, módosítását követı 15 napon belül, c. összehívja a Társulási Tanács üléseit, összeállítja az ülések napirendjét, d. gondoskodik a Társulás éves mérlegének, vagyonkimutatásának, költségvetésének, éves beszámolójának elkészítésérıl, e. a Társulás mérlegét a Tagok számára hozzáférhetıvé teszi, f. évente legalább egy alkalommal jelentést készít a Társulási Tanács részére a Társulás mőködésérıl, feladatainak ellátásáról, a társulási cél megvalósulásáról, g. ellátja mindazon feladatokat, melyet a társulási megállapodás, illetve a Társulási Tanács számára elıír, h. a szerzıdéseket, valamint azok módosításait a tagok nevében aláírja, i. bármely kérdésben észrevétellel és kérdéssel élhet a Tagok, illetve képviselıik, a hatóságok, közremőködı szervek, személyek felé, tájékoztatást kérhet a Társulásban közremőködı bármely személytıl, szervtıl, Az elnök Társulással összefüggı feladatai megvalósításához utólagos beszámolási kötelezettséggel jogosult szakértık igénybevételére, a Társulás költségén. Az elnök tevékenységét a munkaszervezet segíti. 20

A Társulás elnöke a tıle elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségének megszegésével okozott kárért a polgári jog szabályai, valamint a vonatkozó jogszabályok szerint felel. Az elnök a Társulás bevételeivel a Társult települési önkormányzatok, valamint a Társulási Tanács ellenırzése mellett, önállóan, a Tanács hatáskörét nem sértve, a törvényi rendelkezéseknek megfelelıen gazdálkodik. A mőködéssel járó költségeket, a használati díjból, valamint tagok által elfogadott és a befizetett mőködési hozzájárulásból fedezi. Az elnöki megbízatás megszőnik: - települési polgármesteri tisztségének megszőnésével, - az ıt delegáló képviselı-testület által történı visszahívással, - a Társulási Tanács által történı visszahívással, - lemondásával, - halálával. Lemondás esetén az elnök köteles az új elnök személyének megválasztásáig a megbízatásával járó feladatokat ellátni, köteles a lemondásától számított 15 napon belül a Társulási Tanács ülését összehívni az új elnök megválasztásának céljából. Az elnök lemondásával az elnökhelyettesi megbízatás nem szőnik meg. A Társulás elnökhelyettesének megbízatási idıtartamára az elnökre vonatkozó rendelkezések irányadók. A Társulás elnökhelyettese az elnök munkáját segítik, illetve akadályoztatása esetén A Társulási Tanács által meghatározott helyettesítési rendben - teljes jogkörrel helyettesíti a IX fejezetben foglaltak szerint. VIII/2. Elnökség A Társulási Tanács tagjainak nagy számára tekintettel a projekt dinamikus elırehaladását, a rugalmas mőködés érdekében munkaszervezést biztosítandó a Társulási Tanács létrehozza a Társulási Operatív Tanácsot. Társulási Tanács VIII/1.1., c., i.és pontokban meghatározott feladat- és hatásköreit a Társulási Operatív Tanácsra ruházza át. Az átruházott feladat- és hatáskörben hozott döntésekrıl a Társulási Operatív Tanács a Felügyelı Bizottságot félévente, míg a Társulási Tanácsot évente köteles tájékoztatni. A Társulási Tanács tagjai 1/3-ának kérelmére a Társulási Tanács a Társulási Tanács elnöke által 15 napon belül összehívott ülésén 2/3-os többségő szavazással köteles a kezdeményezık által megjelölt átruházott feladat- és hatáskört visszavenni. A Társulási Operatív Tanács segíti a Társulás elnökének és elnökhelyettesének a munkáját, közremőködik a Társulási Tanács üléseinek elıkészítésében, összehangolja a Társulás munkáját, kapcsolatot tart a Tanács tagjaival, és közremőködik a döntések elıkészítésében és végrehajtásában. A Társulási Operatív Tanács a munkaszervezet vezetıjén keresztül irányítja a Társulás munkaszervezetét. 21

A Társulási Tanács tagjait a Társulási Operatív Tanácsban a megállapodásban megjelölt kistérségek delegáltjai képviselik Így a Társulási Operatív Tanács 6 tagból áll. A Társulási Operatív Tanács ülésén amennyiben nem a fent felsorolt önkormányzatok delegáltja közül választották meg - a Társulási elnökhelyettese és a Felügyelı Bizottság elnöke tanácskozási joggal részt vehet. VIII/4. Felügyelı Bizottság A tagok megállapodnak abban, hogy a Társulási Tanács elsı ülésén a projekt megvalósulási területéhez) igazított ellenırzı- felügyelı szervként 3 fıbıl álló Felügyelı Bizottságot hoznak létre. A Felügyelı Bizottság elnökét tartós akadályoztatása esetén a felügyelı bizottság részletes ügyrendjében foglaltak szerint felügyelı bizottság által kijelölt tag helyettesíti. A Felügyelı Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A Felügyelı Bizottság kiemelt feladata a társulás mőködési, pénzügyi ellenırzése. A Felügyelı Bizottság évente legalább két alkalommal, de szükség szerint többször is ülésezik. A Felügyelı Bizottság ülését az elnök az ülés napját legalább 15 nappal megelızıen írásban hívja össze. A Felügyelı Bizottság ülésének összehívását a bizottság bármely két tagja írásban is kezdeményezheti az ok és a cél egyidejő megjelölésével. Az elnök ebben az esetben 15 napon belül köteles a bizottság ülését összehívni. Az ülés összehívására vonatkozó határidıtıl rendkívül indokolt, halaszthatatlan esetekben a felügyelı bizottság saját ügyrendjében szereplı feltételek mellett el lehet térni. Ez esetben az ülés telefonon, illetve egyéb más úton (e-mail, stb.) történı összehívása is megengedhetı. A Felügyelı Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok 2/3-a jelen van. Határozatképtelenség esetén 15 napon belül újabb ülést kell összehívni. A megismételt ülés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A Felügyelı Bizottság a döntéseit egyszerő többséggel hozza meg. A Felügyelı Bizottság jogszabályba, a jelen szerzıdésbe ütközı, vagy a konzorcium érdekeit sértı intézkedés, mulasztás tapasztalása esetén észrevételt tehet, illetve jelzéssel élhet a Társulási Tanácsnál, a tanács elnökénél, valamint az Operatív Tanácsnál. 22