Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ ,
|
|
- Antal Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ , Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartás működéséről szóló évi XXXVIII. tv., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. tv. (továbbiakban: jogállási tv.) ez évi végrehajtásra jelentős kötelezettségeket ró a költségvetési szervek alapító önkormányzataira. Mivel a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás költségvetési szerv, így e törvényből eredő kötelezettségek a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás alapító önkormányzataira is vonatkoznak. A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezésekben foglaltak szerint e jogszabályi kötelezettségeket nem teljesítő költségvetési szerv január 1. napján az előzőek szerinti tv. erejénél fogva megszűnik azzal, hogy általános jogutódja az irányító (ennek hiányában alapító) szerve. Az előzőek szerinti tv.-ekből eredő döntések egy részének meghozatalára a május 15-i Társulási Tanács ülésen már sor került. A költségvetési szervek Magyar Államkincstárnál történő törzskönyvi nyilvántartásba vételéhez szükséges eljáráshoz azonban szükség van némely tekintetben az alapító okirat és társulási megállapodás május 15-i módosításait érintő döntések pontosítására, valamint további döntések meghozatalára, így többek közt a Társulás január 1. napjától érvényes szakfeladat rendjének kialakítására. A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Tanácsa tehát e törvényi kötelezettségeinek tett eleget, amikor a október 14-én megtartott ülésén a 20/2009. (X. 14.) számú határozatával módosította a Társulás Alapító Okiratát, a 21/2009. (X. 14.) számú határozatával pedig a Társulási Megállapodását. A Társulási Megállapodás VIII/1. pontjában foglaltak szerint a társulási tanács saját szervezetét, társulási megállapodását érintő döntései a társulásban érintett önkormányzatok minősített többséggel hozott határozataival lép hatályba. Ennek megfelelően a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának, Társulási Megállapodásának módosításával kapcsolatos döntéseket a társult önkormányzatoknak meg kell hozniuk, majd már a kialakult gyakorlatnak megfelelően a saját képviselőtestülete/közgyűlése által hozott döntésekről szóló határozati kivonat, valamint az elfogadott alapító okirat, társulási megállapodás aláírását helyettesítő un. aláíró lapokat legkésőbb november hó 30. napjáig meg kell küldeni Tisztelt Képviselő-testület! Az előterjesztés határozati javaslatát a Társulás által kért formában és taralomban kérjük elfogadni Felsőpáhok, november 18.. Németh Sándor
2 2 Határozati javaslat: 1. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 44. -ának (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően felülvizsgálta az irányítása alá tartozó Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. szám alatti székhelyű Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala folyó Medence Nagytérségi Települési Szilárd Hulladékai Kezelésénekés Megoldására (továbbiakban: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás) közfeladat ellátásának módját szervezeti szempontból és annak továbbműködését július 1-je után is indokoltnak tartja. 2. A Társulási Tanács az irányítása alá tartozó ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Tásulás-t a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény előírásai szerint tevékenységének jellege szerint közszolgáltató, a közszolgáltató szervfajtája szerint közüzem; a feladatellátáshoz gyakorolt funkciója alapján önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervnek sorolja be. 3. Alapító Okirat 3.1. Az Alapító Okirat preambuluma a következők szerint módosul: A Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 16. -a alapján létrehozott Önkormányzati Társulást alapító önkormányzatok képviselőtestületei és közgyűlései a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 2. (2) bekezdése és 4. -a, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rend a szerinti tartalmi követelményeknek megfelelően az alábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adják ki: 3.2. Az Alapító Okirat pontjai helyébe az alábbi szöveg lép: 1. A költségvetési szerv (Társulás) neve: Önkormányzati Társulás a Nyugat- Balaton és Zala folyó Medence Nagytérség Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására Rövidített neve: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás 2. Székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca A létrehozásáról rendelkező határozat száma: Társulási Tanács 1/2005. (X.26.) TT számú határozata 4. Az alapítók neve és címe: Felsorolásukat az Alapító Okirat l. sz. melléklete tartalmazza
3 3 5. A fenntartó szerveinek neve és címe: A Társulást alapító önkormányzatok Felsorolásukat az Alapító Okirat 1. sz. melléklete tartalmazza 6. A Társulás irányító (döntéshozó) Társulási Tanács szerve és székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca Az Alapító Okirat 8., 9. és 10. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 8. A Társulás besorolása: a) A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv b) A közszolgáltató költségvetési szerv fajtája: közüzem c) A feladatellátásához kapcsolódó funkció szerint:önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. d.) A Társulás elsősorban szakmai célú költségvetési kerettel rendelkezik, amelyek felett kötelezettségvállalási, teljesítésigazolási joggal és felelősséggel bír. A szakmai alapfeladata ellátásához szükséges szakmai szervezeti egységekkel rendelkezik, ezen kívül egyes adminisztratív, szellemi támogató feladatokat is - e célt szolgáló külön szervezeti egység nélkül elláthat. Előirányzata felett teljes jogkörrel rendelkezik. Kialakítja a költségvetési szerv adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő számviteli politikáját és elkészíti a hozzákapcsolódó szabályzatokat. A vonatkozó jogszabályokkal összhangban meghatározza a közbeszerzési eljárás szabályait. Önálló adatközlési, beszámolási és statisztikai jelentési jogosítványokkal rendelkezik. A költségvetési szerv az államháztartás és költségvetési szervekre vonatkozó számviteli előirányzatok alapján tervezi meg naptári évenként a költségvetését és számol be a gazdasági eseményekről. Gazdálkodási feladatait a projektiroda közreműködésével külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1997. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint. 9. A Társulás működési köre: Az alapítók közigazgatási területe. 10. A társulás képviselete: A Társulás képviseletére a Társulási Tanács Elnöke jogosult. Helyettesítéséről a Társulás Társulási Megállapodása rendelkezik oly módon, hogy az Elnök akadályoztatása esetén teljes jogkörrel elsősorban Zala megyei, másodsorban Vas megyei elnök-helyettese helyettesíti Az Alapító Okirat 12. pontja az alábbi rendelkezéssel bővül: A Társulás egyéb más, vele bármely alkalmazási jogi kapcsolatban állók jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv. rendelkezései az irányadók.
4 Az Alapító Okirat az alábbi pontokkal egészül ki: 17. Alaptevékenysége: Szakágazat: száma: megnevezése: Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése: Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása Épületek szennyeződésmentesítése Telephely szennyeződésmentesítési tevékenységek Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek Egyéb m.n.s. építés Építési terület előkészítése Egyéb speciális szaképítés m.n.s Egyéb épületgépészeti szerelés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Összetétel-, tisztaságvizsgálat, - elemzés Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés Építményüzemeltetés Összetett adminisztratív szolgáltatás 18. A feladat ellátására szolgáló vagyon: A Társulás vagyona a tulajdonából és a Társulást megillető vagyoni értékű jogokból áll. 19. A vagyon feletti rendelkezési jogosultság: A vagyon feletti rendelkezési jog a Társulási Tanács jogkörébe tartozik. A Társulás vagyona feletti döntésekben a Társulás tagjai vagyoni hozzájárulásuk arányában vesznek részt. 20. MÁK-nál nyilvántartott törzsszám:
5 5 21. Közvetlen jogelődjének megnevezése, székhelye: Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Konzorcium Tulajdonos Közössége 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca Záró rendelkezések: 1. Jelen Alapító Okirat hatályba lépéséhez a Társult Tagönkormányzatok képviselő-testületei és közgyűlései mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges. 2. A Társulásban résztvevő települési önkormányzatok képviselő-testületeinek és közgyűléseinek döntéseit és a jóváhagyó határozatainak számát is tartalmazó aláíró lapok ezen Alapító Okirat 2. sz. mellékletét képezik. 3. Az Alapító Okiratot kiadó képviselő-testületek megbízásából a Társulási Tanács Elnöke intézkedik a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságánál történő törzskönyvi nyilvántartásba vétel kezdeményezése iránt. 23. Jelen Alapító Okirat a 17. pontban foglaltak kivételével július hó 1. napjával lép hatályba azzal, hogy a: a. 8/c., 8/d. pontban foglaltakat január 1. napjától kezdődően kell alkalmazni. b. Hatálybalépésével egyidejűleg a 12/2009. (V. 14.) sz. Társulási Tanácsi határozattal jóváhagyott Alapító Okirat hatályát veszíti. c. Ezen Alapító Okirat 16. pontjában foglaltak december 31. napjával hatályukat veszítik. Jelen Alapító Okirat 17. pontjában foglaltak január 1. napjával lépnek hatályba. 4. Társulási Megállapodás 4.1. A Társulási Megállapodás bevezető szövegrésze az alábbi szövegrészre módosul: Az alább felsorolt települési önkormányzatok, mint alapítók elhatározzák, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (1) bekezdés h) pontjában, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (Ötv.) 41. (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény (Ttv.) 16. -a által meghatározott társulási jog alapján, Nyugat- Balaton és Zala folyó medence nagytérség települési szilárdhulladékai kezelésének korszerű, hatékonyabb és célszerűbb megoldása érdekében, mint közös cél megvalósítására és a közös érdekérvényesítés elősegítése jegyében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást hoznak létre és biztosítják annak működési feltételeit.
6 A I. fejezet az alábbiak szerint módosul: I. A TÁRSULÁS NEVE, SZÉKHELYE, MŰKÖDÉSI KÖRE, típus szerinti BESOROLÁSA, jogelődje A költségvetési szerv; a Társulás neve: A Társulás rövidített neve: Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás Székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. Alapítók neve és címe: Felsorolásukat a Társulási Megállapodás oldala tartalmazza Fenntartó szerveinek neve és címe: Felsorolásukat a Társulási Megállapodás oldala tartalmazza A Társulás irányító szerve, székhelye: Működési köre: Tevékenység jellege alapján Társulási Tanács 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. az alapítók közigazgatási területe közszolgáltató költségvetési szerv A közszolgáltató költségvetési szerv szerfajtája: Feladatellátáshoz gyakorolt funkciója alapján: közüzem önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Létrehozásáról rendelkező határozat száma: A társulási tanács 1/2005. (X. 26.) TT számú határozata Magyar Államkincstárnál nyilvántartott törzsszám: Közvetlen jogelődjének megnevezése: Nyugat-Balaton és Zala folyó medence Nagytérségi Konzorcium Tulajdonos Közössége 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca A Társulási Megállapodás III. A Társulás jogállása címszó alatti első bekezdést követő rendelkezés az alábbiak szerint módosul: A Társulás élén a Társulási Tanács által a tagjai sorából megválasztott Elnök áll. A társulás saját költségvetéssel rendelkezik, önálló gazdálkodási jogköre és felelőssége van. Alaptevékenységét önállóan látja el azzal, hogy ezen belül kormányrendeletben foglaltak szerint gondoskodik fizikai (technikai) segítő feladatai ellátááról, illetve rendelkezhet pénzügyi és számviteli szerezeti egységgel. A társulás a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 8. (1) bekezdésében meghatározott köztisztaság és településtisztaság megoldása helyi közszolgáltatási,
7 7 valamint a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény 21. -ában meghatározott kötelezően ellátandó hulladékkezelési közszolgáltatási feladatokat az Alapító Okiratban és a Társulási Megállapodásban meghatározott működési körén (szolgáltatási területen) alaptevékenységként, feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel, Zalabér Község Önkormányzata Képviselőtestületének (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) szakmai és gazdasági felügyelete, az alapítók célszerűségi és gazdasági ellenőrzése mellett végzi. A társulás gazdálkodási feladatait a projektiroda közreműködésével külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 2l7/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint. A társulás operatív végrehajtási feladatairól a projektiroda közreműködésével, Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) gondoskodik. Az Alapító Okiratot kiadó Önkormányzatok-képviselőtestületeinek megbízásából a Társulási Tanács Elnöke intézkedik a Magyar Államkincstár Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságánál történő törzskönyvi nyilvántartásba vétel kezdeményezése iránt A IV./3. szakasz helyébe az alábbi szövegrész lép: A projekt működéséhez szükséges munkafeladatok ellátásához a Társulás munkaszervezeti feladatain belül a IV/2. pont szerint a tagok vállalják az alábbi feladatok előkészítését, a döntések végrehajtását, illetve a hulladékgazdálkodási kötelezettségek átvállalását Az V. A Társulás alaptevékenysége fejezet Alapvető szakágazata: , Megnevezése: veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása utáni szabályozás az alábbiak szerint alakul: Szakfeladat: (2009. december 31-ig hatályos) Magasépítőipar Mélyépítőipar Gazdaság- és területfejlesztési feladatok Települési hulladékok kezelése, köztisztasági tevékenység január 1. napjától hatályos Alapvető szakágazat: Megnevezése: Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Szakfeladat száma, megnevezése: Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése: Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
8 Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Szennyvíziszap kezelése, ártalmatlanítása Épületek szennyeződésmentesítése Telephely szennyeződésmentesítési tevékenységek Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek Egyéb m.n.s. építés Építési terüle előkészítése Egyéb speciális szaképítés m.n.s Egyéb épületgépészeti szerelés Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Összetétel-, tisztaságvizsgálat, - elemzés Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött) Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés Építményüzemeltetés Összetett adminisztratív szolgáltatás 4.6. A VI. A TÁRSULÁS VAGYONA, GAZDÁLKODÁSA címszó első három bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A társulás gazdálkodási feladatait a projektiroda közreműködésével külön megállapodásban foglaltak alapján Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége látja el jelen Társulási Megállapodásban, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 2l7/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint. A társulás operatív végrehajtási feladatairól a projektiroda közreműködésével - Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (továbbiakban: Pénzügyi Lebonyolító Szerv) gondoskodik. Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége a Pénzügyi Lebonyolító Szerv Vezetőjén keresztül, a projektiroda közreműködésével köteles a bankszámla pénzforgalmáról részletes kimutatást készíteni és évente legalább egyszer, illetve a Tagok kérelmére bármikor a Tagok rendelkezésére bocsátani VI/1. A Társulás működésének, fejlesztésének forrásai: címszó alatt a) pont előtti bekezdés - saját bevételek szövegrész előtt - helyébe a következő rendelkezés lép: A gazdálkodási feladatok ellátását végző Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége, a Tagok által vállalt fizetési kötelezettségének nem teljesítése esetén a fizetési határidőt követő 15. naptól azonnali beszedési megbízás (inkasszó) benyújtására jogosult. Amennyiben a gazdálkodási feladatokat ellátó szerv nem tesz eleget a Társulás felé vállalt fizetési kötelezettségének, úgy a Társulási Tanács a gazdálkodási feladatok ellátására új, arra jogosult költségvetési szerv kijelöléséről dönthet, amelyet egyúttal felhatalmaz arra, hogy a Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége ellen azonnali beszedési megbízást nyújtson be A VIII. Belső szervezeti rendszer fejezet további 6. ponttal egészül ki: 6. Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége, mint gazdálkodási feladatokat ellátó szerv.
9 A VIII. fejezet 6. bekezdése után az alábbi szövegrész lép: A gazdálkodási feladatokat ellátó szer székhelye: 8798 Zalabér, Rákóczi Ferenc utca 2. A Tagok rögzítik, hogy képviseleti jogkörrel a Pénzügyi Lebonyolító Szervnél a polgármester, míg a gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szervnél a körjegyző rendelkezik A VIII. fejezetben szereplő szervezeti ábra helyébe az alábbi ábra lép: Társulás Társulási Tanács Felügyelő Bizottság (döntéshozó; irányító szerv) (működési, ellenőrző szerv) Társulási Operatív Tanács (Operatív feladatellátásra megbízott szervezet) Pénzügyi Lebonyolító Szerv (Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestülete: szakmai és gazdasági felügyeletet ellátó szerv, operatív végrehajtási feladatok) Projektiroda Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége (Munkaszervezet) (gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv) A VIII/1. Társulási Tanács fejezet első mondata az alábbiak szerint alakul: A Ttv a alapján a Társulás irányító (döntéshozó) szerve a Társulási Tanács, amely a társult Tagok képviselőtestületei által delegált önkormányzati képviselők, vagy polgármesterek összességéből áll A VIII/1. fejezet utolsó mondata az alábbi szövegre módosul: A gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv - a Pénzügyi Lebonyolító Szerven keresztül -, a Felügyelő Bizottság állásfoglalása alapján történt pénzügyi keret felhasználásáról részletes, számszaki adatokat is tartalmazó tájékoztatási kötelezettséggel tartozik a soron következő Társulási Operatív Tanács, majd beszámolási kötelezettséggel tartozik a soron következő Társulási Tanács ülésén A VIII/1.2 A társulási tanács működése fejezet második bekezdésének, valamint legutolsó bekezdésének utolsó mondatai törlésre kerülnek A VIII/1.3. A Társulási Tanács Elnöke címszó alatti A Társulási Tanács Elnöke a Társulás ügyeinek vitele keretében szövegrész b. pontjában jelzett 15 napos határidőre 8 napon belül szövegre változik
10 A VIII/3. Pénzügyi Lebonyolító Szerv és Projektiroda fejezet első kettő bekezdése az alábbi szövegre módosul: A Társulás Zalabér Község Önkormányzatának Képviselőtestületét (Pénzügyi Lebonyolító Szerv) bízza meg a Társulás Alapító Okiratában, valamint Társulási Megállapodásában meghatározott feladatainak szakmai és gazdasági felügyeletével, az operatív végrehajtási feladatok ellátásával. A Pénzügyi Lebonyolító Szerv a projektirodán keresztül ellátja a Társulás adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat, gondoskodik a Társulás számlavezetéséről, koordinálja a gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szerv; a Zalabér-Zalavég Községi Önkormányzatok Körjegyzősége és a Társulás különböző szervei között az információáramlást, továbbítja az adatszolgáltatást A XI. A társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételei címszó alatti szövegrész további alábbiak szerinti mondattal egészül ki: A Társulás egyéb más, vele bármely alkalmazási jogi kapcsolatban állók jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv. (pl. megbízási jogviszony) rendelkezései az irányadók. 5. Az Alapító Okirat és a Társulási Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak. 6. Az Alapító Okirat módosítás és a Társulási Megállapodás módosítás július 1-jén lép hatályba, amelyhez a Társult Tagönkormányzatok képviselő-testületei mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges. 7. A Képviselő-testület felhatalmazza Felsőpáhok Község polgármesterét az Alapító Okirat Módosítás, az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat, valamint a Társulási Megállapodás Módosítás és az egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás aláírására és a döntésről a Társulási Tanács elnökének értesítésére. Határidő: november 30. Felelős: Németh Sándor polgármester A döntés minősített többséget igényel.
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. december 29-ei nyílt ülése JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2009. december 29-én 17, 00 órakor megtartott nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Dobos Lajos Brodács László Steyer Ferenc
.../2009. (V.15.) Kgy. határozat 1. sz. melléklete Alapító okirat módosítás A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi
Ruzsa Község Polgármesterétől 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Tel.: 62/585-511, Fax.: 585-519 37-7/2009. Tárgy: Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okirat módosítása, egységes szerkezetbe
Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának módosítása
Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 10/2009 Témafelelős: Gábor Valéria Ikt: 1004/2009 Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás Alapító Okiratának
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 36-5/2009. Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. március
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
Tisztelt Képviselő-testület!
5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése
ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)
SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent István u. 67. Szám: 36-14/2009. J E L E N T É S
Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent István u. 67. Szám: 36-14/2009. J E L E N T É S A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörök gyakorlásáról a képviselő-testület
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított
ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 317-17/2010. 27. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes
PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA
PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. szeptember 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Veszprém és Térsége szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzati Társulás Alapító
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése. 7009 OKr "\ l <- Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Főosztály Budapest, 7009 OKr
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására
J A V A S L A T a Város- és Sportlétesítmény-üzemeltető Intézmény Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Város- és Sportlétesítményüzemeltető Intézmény Intézményvezetője Előkészítő:
ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum
ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
fr fuszámú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere fr fuszámú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosításáról
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL MÁJUS 27. HATÁROZATOK SZÁMA: 27, 28, 29, 30, 31, 32/2009.
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL 2009. MÁJUS 27. HATÁROZATOK SZÁMA: 27, 28, 29, 30, 31, 32/2009. 2 J e g y z ő k ö n y v Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete
H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a
1 H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Az alapító okirat preambuluma az alábbiak szerint módosul. A Képviselő-testület az
Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT
DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc
K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^,, ^, ALPOLGÁRMESTERE h^^jlvi /
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^,, ^, ALPOLGÁRMESTERE h^^jlvi / Készült a Képviselő-testület 2011. szeptember 14-i ülésére Tárgy: Javaslat a Corvin Művelődési Ház alapító okiratának módosítására
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Többsincs Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
Tisztelt Képviselő-testület!
8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény elnevezéssel
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 119/2011.(XI.23.) KT határozata Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény 102/2011.(X.26.) KT határozattal elfogadott alapító okirat módosításáról és egységes
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)
Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.
DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2196//2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont alapító
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 35/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára
12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása
Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és
H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a
1 H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a A Képviselő-testület az 1990. évi LXV. tv. 9.. (4). és az 1997. évi XXXI. tv. 94. a
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM
KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 17-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. december 17-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 142/2015.(XII.17.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Mezőgazdasági, Városüzemeltetési és
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Többsincs Óvoda és Bölcsöde Alapító Okiratának módosítása. Tura Város Önkormányzatának
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 526-11/2012. 11. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Szociális
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása
Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Szivárvány Óvoda Alapító okirata
Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére A Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet alapító okiratának jóváhagyása
1 Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. 1918/2010/HUM. : (53) 360-017 : (53) 360-010 Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:
K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 134/2015. (XI.26.) sz. előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék
BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására
BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítására Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth Mihály polgármester Előterjesztést
SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA
31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.
Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Városgondnokság alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (Segédanyag) 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: 06 1 318-6806, 317-6436 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. tv. hatályba lépésével
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
3. számú előterjesztés
3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év december 20.-ai ülésére Tárgy: Veszprém és térsége szennyvízelvezetési és kezelési Önkormányzati Társulás alapító okiratának
BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári
E L Ő T E R J E S Z T É S
3650-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő bölcsőde intézmény alapítása Előterjesztő: dr. Kelemen Márk
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL 2007. OKTÓBER 09. RENDELETEK SZÁMA : 6/2007. (X. 10.), 7/2007. (X. 10.
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL 2007. OKTÓBER 09. RENDELETEK SZÁMA : 6/2007. (X. 10.), 7/2007. (X. 10.) HATÁROZATOK SZÁMA: 49, 50, 51/2007. J e g y z ő k ö n y v Sárhida
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER
l ^ l l O i j BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER Tárgy: XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület! A dr. Tóvári István
EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT
EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzatának képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 49.., valamint a költségvetési szervek jogállásáról
Sárospatak Város Polgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Kommunális
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika