SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.



Hasonló dokumentumok
A december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

Családi nap Nyírszőlősön

MEGHÍVÓ. Gödöllő, november 20.

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. Pannon Gasztronómiai Akadémia. Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Mottó Esküvő után keresztelünk

Retro. az 1970-es évek. 32. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny március

Köszöntő. Garamvölgyi Zoltán főszervező

Díjazzák a kiváló diákokat


Balatonkenese: 2014 május 1

Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika

A BORÁSZAT, MINT TURISZTIKAI LEHETŐSÉG A RÉGIÓ SZÁMÁRA. Győrffy Zoltán bormarketing szakértő VinOliva pr & communication

Bónusz katalógus. Corinthia Hotel Budapest

Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

V ersenyf elhívás! Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont 4220 Hajdúböszörmény Vásár tér 3.

Tourinform Gödöllői Kistérség Irodája: 2100 Gödöllő: Királyi Kastély Tel: (28) ,

Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából

VI. Gál Sándor Gasztronómiai Emlékverseny

33. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny

J e g y z ő k ö n y v

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

Esküvői ajánlat. Igénybe vehető rendezvény helyszíneink:

Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

TANTÁRGYFELOSZTÁS. e ábrázoló geometria e számítástechnika e közoktatási vezető. e matematika. matematika. e kémia e közoktatási vezető

0,75 bistro 1051 Budapest, Szent István tér 6. a Bazilikánál

Ennek kapcsán november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

J-SZP/10 szakács Írásbeli: /1. Szóbeli /1. Szóbeli /1. Előkészítés Szóbeli /2. Előkészítés Szóbeli

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

Üzemi gyakorlathoz ajánlott tematika 2/14.E Vendéglátásszervező-vendéglős Értékesítés gyakorlata

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola

Tekno Point Hungary Kft. CÉGBEMUTATÓ

Az Építőipari Nívódíj és Építőipari Mesterdíj pályázatok értékelési szempontjai

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51

Alapítás: 2000 Projektgazda: DEMETER BORÁSZAT Kft Jegyzett tőke: 50 millió Ft felett és 100 millió Ft alatt Tevékenység: Szőlőbor termelése

Beköszöntő a XV. Vasvári Színjátszó Fesztivál elé

III. Kunhegyesi Rózsakert Kupa

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma. A CIOFF Világkonferencián való részvétel /00271 sz. pályázat. Szakmai beszámolója

30 éves a Nyíregyházi Televízió

A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának Tudományos Ülése

Borturizmus és a szılı bor ágazat helyzete Magyarországon és a Zalai borvidéken. Zalai Borút Egyesület

Beszámoló Olasz tanulmányútról

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM)

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

I. GASZTRO AKADÉMIA NOSZLOPON 2011.

Szállodai vendéglátás bevételgazdálkodása Hotel F&B 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

Mikor választunk belső és mikor külső tréninget? Külső tréning választás főbb kritériumai. Kovács Krisztina HR igazgató

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Debreceni Egyetem Debrecen Megyei Jogú Város Debreceni Egyetem Műszaki Kar MEGHÍVÓ

H.D.Napfény Kft. marketingterve

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Éves munkaterv 2015.

Erasmus Hallgatói Beszámoló. Madrid. 2014/2015 ősz

A falusi és a tanyasi turizmus

WeekwndBus. Autó

Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence

V. Parázs Kispályás Labdarúgó Kupa

15 napirend a közgyűlésen

SAJTÓANYAG. A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) rendezvénye A PERSONAL HUNGARY SZAKKIÁLLÍTÁSON A SYMA CSARNOKBAN:

LEGYEN ÖN IS RÉSZESE A FRADI JÖvoJÉNEK!

MŰSORFÜZET április apríl

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

HOL TALÁLOK EGY JÓ LEAN SZAKEMBERT? ugye Ön is feltette már ezt a kérdés magának?

7 ANNO ÉS MOST 2/2017. A Mátészalkai Szerelvénygyártó Kft. lapja. 50 éve Szolgálatban! ... és a legenda folytatódik!

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny.

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA

Beosztás Legmagasabb Szak(ok) Oktatott tárgyak iskolai végzettség

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA


REGINA Fórum Hírlevél szám

KABDEBÓ PÉTER ( ) EMLÉKÉRE

Szolgáltatásismertető

VÁSÁRLÓI KLUB FAMILY BUSINESS Ahol a család és az üzlet találkozik!

TANTÁRGYFELOSZTÁS 71 #HIV! megjelölése Osztály, csoport. óratervi órák száma Nkt. 6.sz. melléklete beosztása. e matematika informatika.

TÁJÉKOZTATÓ SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEINK Bajai SzC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( )

Friss kevert saláta készítése a vendég asztalánál

Elnöki évzárási és évkezdési üzenet

Szállodai vendéglátás bevétel-gazdálkodása Hotel F&B. 1. Miért vendéglátás? 2. Szállodai vendéglátás Szállodai vendéglátás

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Pozsár Bence BOCUSE D OR

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál április 3.

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

Átírás:

Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. További állások 2014.03.25. Soha nem voltak még ennyien a hagyományos mestervacsorán. A gasztronómiai szövetség Nyíregyháza és környéke regionális szervezete hetedik alkalommal rendezte meg szombat este nagyjaink nyomdokában és tiszteletére a mesterszakácsok és -cukrászok által fémjelzett díszvacsorát. Az eseménynek csakúgy, mint tavaly ezúttal is a Verba tanya adott otthont. A rekordszámú, 250 belépő már egy hónappal ezelőtt gazdára talált a Vendégvárás mesterfokon elnevezésű, jó hírű rendezvényre, mely a gasztronómia megyei képviselőibe vetett feltétlen bizalomról tanúskodik. Különösen úgy, hogy az idén a menüsor sem volt ismert a résztvevők számára. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és környéke regionális szervezetének nemcsak a közönség soraiban van respektje, hanem a szakma is elismeri: az idén újra kiváló minősítést kaptak, mellyel méltán büszkélkedhet a frissen megválasztott elnök asszony. Tóthné Medved Zsuzsa, az MNGSZ Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezet elnöke a következőket mondta el: A magas színvonalú kiszolgálás, az, hogy bíznak a vendégek a szakmás kollegákban, bíznak a mesterszakácsokban, a cukrászokban, a felszolgálás színvonalában, ez mind-mind garancia arra, hogy igazán bejelentkezzenek a rendezvényre. Az országos szervezetnek is van köze a megyéhez, hiszen Krivács Andrást, a baktalórántházi hoteltulajdonost, szakember-vállalkozót nemrégiben választották meg egyhangú döntéssel egy újabb kétéves periódusra elnöknek, az elvégzett munka alapján, melyben megyénk is benne van. Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke elmondta: Úgy gondolom, hogy olyan dolgot tettünk le az asztalra a gasztrocsatával itt, Nyíregyházán, amely egyedülálló. Egy időben, egy napon közel 30 ezer ember kóstolhatta Magyarországot Nyíregyháza belvárosában. Köszönöm a szervezőknek ezúton is, polgármester úrnak, és a teljes kabinetnek, akik lehetővé tették ezt részünkre. Az idei menüsor a hagyomány és evolúció elnevezést kapta, melyben csak a hideg előétel nyolc részből állt. A szakácsok kiszámolták: a 250 fős teríték nagyjából 6500 egységből állt össze, és sokszor ennyi mozdulatból, hetek elméleti és napok gyakorlati munkája eredményeként. Pontosabban: közös munkájaként, mert a megyei mesterek céghovatartozástól függetlenül vállvetve küzdöttek a sikerért, a vacsoravendégek elismeréséért. Konyári Sándor, királyi mesterszakács hangsúlyozta: Büszkék lehetünk rá, hogy 5-6 étterem szakácsai nem konkurenciaként, nem ellenségként dolgozunk, hanem össze tudunk állni egyegy ilyen rendezvényre, és szívvel-lélekkel mindenki a maximális tudását teszi mellé, csapatként tudunk együtt dolgozni azért, hogy ezt a 250 embert, aki ma itt leül, mint vendég, ki tudjuk úgy szolgálni, hogy ne csak egy vacsorát adjunk nekik, hanem egy élményszámba menő gasztronómiai estet. A látvány sem volt utolsó, de a nevek hallatán is kapkodhatta fejét a járatlan vacsoravendég, hiszen a csokibonbon tökmagolajos volt, a vadsonkatekercs vízitormás, a zöldborsókrém-leves mentás, az almakompót pálinkás, a tanyasi csirke pedig szuvidolt. A rendezvény nívóját jelzi, hogy elképzelhető: 2015-ben az országos díszvacsora helyszíne Nyíregyháza lehet.

«vissza További hírek ebben a kategóriában

Fogadó családokat vár az AFS Hungary A cserediákprogrammal foglalkozó szervezet több éve segíti a középiskolások nyelvtanulását. Anconai szerelmesek a Szabadtérin Az Anconai szerelmesek stábja már gőzerővel készül az előadásokra. Kertszépségverseny Nyíregyházán A díjazottak között 700 ezer forint értékű vásárlási utalványt osztanak ki. Forgalomkorlátozás Kátyúzási munkálatokat végeznek a 38-as számú főútvonalon Rakamaz és Nyíregyháza között. Motoros sérült meg A Család utcán egy motoros az előtte haladó személygépkocsiba rohant. Rendőrt hívtak Ma délelőtt a Lapály utcán intézkedtek a rend őrei.