Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost"

Átírás

1 Hungarikummá nyilvánították a debreceni párost Megtörtént, amire már rég várt a város: a Debrecenben ülésező Hungarikum Bizottság meghozta döntését, és a debreceni páros hungarikum lett. Régen várt esemény helyszíne volt a cívisváros október 13-án: itt, Debrecenben, a Református Kollégiumban tartotta kihelyezett ülését a Hungarikum Bizottság. Téma volt az ülésen a debreceni páros kolbász - valamint a fröccs, a bajai halászlé és az alföldi kamillavirágzat - hungarikummá nyilvánítása. Az ülésen jelen volt Papp László, Debrecen polgármestere, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, valamint Kósa Lajos országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője, Halász János és Pósán László országgyűlési képviselő is. A hungarikummá nyilvánításnak gazdasági vetülete is lehet, hiszen ha valaki azt látja, hogy egy település foglalkozik értékeivel, oda szívesebben látogat el. A debreceni páros esetében ez a gazdasági előny még hangsúlyosabb lehet, hiszen a remények szerint sokan szeretnék majd megkóstolni a város hungarikumát, ha Debrecenbe jönnek.

2 A debreceni páros kolbász hungarikummá nyilvánítását Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be a Régi Városházán. A tárcavezető kiemelte: a debreceni páros a település hírét messze a határon túlra viszi, olyan népi eredetű különlegesség, melynek saját kultúrája van az állattartástól a feldolgozásig, de a vendéglátásban betöltött szerepét tekintve is különlegesnek nevezhető. - Remélhetőleg a termék újra azt az ízvilágot fogja bemutatni a közönségnek, amit annyira szeretnek az emberek, ami annyira népszerű. Bízom abban is, hogy a Hungarikum Bizottság döntése megfelelő támogatottságot kap majd Debrecenben - közölte a miniszter.

3 polgármester az esemény sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a páros kolbásznak nem csupán gasztronómiai jelentősége van, hanem Debrecen gazdasági fejlődése szempontjából is sok lehetőséget kínál a hungarikummá nyilvánítása. - A páros kolbászt sok helyen készítik sokféleképpen, de a debreceniséghez, a város gondolatiságához nagyon szorosan kapcsolódik. Abban vagyunk érdekeltek, hogy egy kiemelkedő minőségű termék jöjjön létre Debrecenben. Minden, ami a város nevét viseli, az komoly nívót kell, hogy képviseljen. A város élelmiszeripara hullámvölgyön van túl, fontos fejlesztési elképzelések jelentek meg ezen a területen, a debreceni páros pedig nagy lökést adhat ezeknek a terveknek a megvalósításához - mondta a polgármester. Papp László külön is megköszönte a debreceni páros kolbász hungarikummá nyilvánításához vezető folyamatban végzett munkáját Széles Diána alpolgármesternek és Mazsu János tanácsnoknak. Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta, nagyon fontos lépés a kolbász hungarikummá nyilvánítása, hiszen benne van a piaci siker lehetősége. Ehhez pedig nem elég egy kiválóság, sok minden más is szükséges hozzá. - Meg kell szervezni azt, hogy a hungarikumnak legyen olyan piaci volumene, ami megalapozhat egy piaci sikert. Ha nincs kint a termék a boltban, ha nem lehet megvenni, akkor nem lehet vele mit kezdeni. A frakció olyan alapot szeretne létrehozni a költségvetésen belül, hogy azáltal a hungarikumok igazi piaci sikerként jelenjenek meg. így lehet kapacitást építeni arra, hogy a debreceni páros értelmezhető kereskedelmi mennyiségben tudjon jelen lenni a hazai, vagy akár a nemzetközi piacon is. Ha a kolbászt a frankfurti, vagy a bécsi karácsonyi vásárban is árulni lehetne, akkor ez még

4 nagyobb piaci sikerre adhatna módot - mondta Kósa Lajos. Mint azt korábban a DTV Köz-ügy című műsorában Halász János debreceni országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelő testületének elnöke - aki a Hungarikum Bizottság tagja is felidézte, a hungarikum-rendszer mozgalommá kezd válni, melyben a helyi közösségek felmérik értékeiket, s küzdenek azért, hogy azokat országosan is elismerjék. Jelenleg ötven hungarikum van, a debreceni páros lehet az újabb, mely már a kiemelt nemzeti érték között van. Az, hogy a cívisvárosban ülésező bizottság meghozta döntését és a debreceni páros hungarikum lett, nem csupán jó hír, de kötelességekkel is jár. Kötelezik a gyártókat, éttermeket, szakácsokat, hogy kiváló minőségű terméket kínáljanak a fogyasztóknak. A Hungarikum Bizottság védjegyét azok használhatják majd, akik az eredeti receptúra alapján készítik a kolbászt. *** Október 13-án érdekes programok is várták a látogatókat a Régi Városházán. Helyi értékeket vonultattak fel a szervezők a Hungarikum Bizottság üléséhez kapcsolódva. Az Őszi értéknap elnevezésű rendezvény keretében jellegzetes debreceni és hajdú-bihari portékákat ismerhettek meg

5 az érdeklődők. A szervezők bemutatták például a debreceni kerámiát, a mézeskalácsot és a mikepércsi úrihímzést, sőt, a látogatók egyes termékek készítését is megnézhették. A program során debreceni néptáncegyüttesek is bemutatkoztak. A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozza a helyi értékeket az emberekhez. Az Őszi értéknapot tárlatvezetések és történeti háttérbeszélgetések színesítették. Forrás: Fotók: Miskolczi János

A világon egyedülálló kutató-képző központ

A világon egyedülálló kutató-képző központ A világon egyedülálló kutató-képző központ átadták a Pharma-Flight kutató-képző központot Debrecenben 2015. december 11-én. Az ötmilliárd forint értékű beruházás a világon egyedülálló módon egyesíti magában

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint)

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint) JEGYZŐKÖNYV mely készült a Debreceni Értéktár Bizottság 2014.01.29-én, a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (4024 Debrecen, Kossuth u. 1.) tartott bizottsági üléséről. jelen vannak:

Részletesebben

A megyei és helyi értéktárak szerepe, az értékeink védelme

A megyei és helyi értéktárak szerepe, az értékeink védelme A megyei és helyi értéktárak szerepe, az értékeink védelme Székesfehérvári Fórum Háda Attila Elemér Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztály 2018. február 28. 2012. évi XXX. törvény a nemzeti

Részletesebben

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL Erdős Zoltán Boros László Dániel Péter A SLOW FOOD MOZGALOM

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.

A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok. Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov. A Hungarikum Bizottság tevékenysége, tapasztalatok, javaslatok Guba Zoltán Főosztályvezető Hungarikum Főosztály zoltan.guba@fm.gov.hu 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról A

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó. A rendezvény időpontja: június 12. Látogatók száma: kb.

Szakmai beszámoló. Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó. A rendezvény időpontja: június 12. Látogatók száma: kb. Szakmai beszámoló Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó A rendezvény időpontja: 2016. június 12. Látogatók száma: kb. 1000 fő Program részletezése: 23. alkalommal is sikeresen lezajlott a Fazekas-találkozó.

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1948/2007. Tervezet a Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület létesítéséről szóló 10/1992. (III. 25.) KTM rendelet módosításáról (közigazgatási egyeztetés)

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.

Részletesebben

II. Magyar Értékek Napja 2015

II. Magyar Értékek Napja 2015 II. Magyar Értékek Napja 2015 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Nemzeti Művelődési Intézet 2015. szeptember 12. II. MAGYAR ÉRTÉKEK NAPJA Budapest, V. kerület, Szent István tér 2015. szeptember 12. Mindannyiunk számára

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM

EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM EMLÉKHELYEK ÉS AZ EURÓPAI ÖRÖKSÉG CÍM LEHETŐSÉGEK AZ EURÓPAI UNIÓS FELLÉPÉSRE BUDAPEST, 2014.09.05. BENKŐNÉ KISS ZSUZSANNA FŐOSZTÁLYVEZETŐ, MINISZTERELNÖKSÉG Az Európai Örökség cím felhívja a figyelmet

Részletesebben

A középiskolák honlapjának elérhetősége és nyílt napjainak időpontja

A középiskolák honlapjának elérhetősége és nyílt napjainak időpontja 1. számú melléklet A középiskolák honlapjának elérhetősége és nyílt napjainak időpontja 1. 2. 3. 4. 5. Középfokú ek Debreceni Ady Endre Gimnázium Tóth Árpád Gimnázium Kodály Zoltán Zeneművészeti Zeneiskola-Alapfokú

Részletesebben

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.

Részletesebben

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 nemzetközi konferencia 2016. szeptember 22-23. Debrecen A rendezvény fő támogatói: További partnerek: A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI A KÉZMŰIPARBAN ÉS A TURIZMUSBAN

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy beszámoljunk arról, hogy a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság megyei (fővárosi)

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016

Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 Új utak a kézműiparban és a turizmusban 2016 nemzetközi konferencia 2016. szeptember 22-23. Debrecen A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI A KÉZMŰIPARBAN ÉS A TURIZMUSBAN 2016. SZEPTEMBER 22. (csütörtök) PLENÁRIS ÜLÉS

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Püspökladány, január 20.

Püspökladány, január 20. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Hungarikumok, nemzeti értékek

Hungarikumok, nemzeti értékek Hungarikumok, nemzeti értékek Tessedik Sámuel Kollégium Lakitelek 2017. július 5. Antal Andrea főosztályvezető Hungarikum Főosztály Hungarikumok Gyűjteménye Ágazati besorolás: 1. Agrár- és élelmiszergazdaság

Részletesebben

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak

Részletesebben

Urbánné Malomsoki Mónika

Urbánné Malomsoki Mónika Urbánné Malomsoki Mónika Magyar értéktár/hungarikumok Jogi szabályozás 510/2006/EK rendelet (2006. márc. 20.) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek eredetmegjelöléseinek oltalmáról

Részletesebben

DEBRECEN LEGÚJABB. Több, mint 200 féle füzet, több ezer termék és a legjobb árak... Jöjjön el, fogja a kezébe, nézze meg, hasonlítsa össze.

DEBRECEN LEGÚJABB. Több, mint 200 féle füzet, több ezer termék és a legjobb árak... Jöjjön el, fogja a kezébe, nézze meg, hasonlítsa össze. ELYBEN KÉSZÜLT, SAJÁT MINŐSÉGI TERMÉK HHELYBEN KÉSZÜLT, SAJÁT MINŐSÉGI TERMÉK M E G N Y I T O T T DEBRECEN LEGÚJABB PAPÍR-ÍRÓSZER BOLTJA, A CICERO PAPÍR ABC CSAK 155, Ft A legolcsóbban a gyártótól... -ös

Részletesebben

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint)

JEGYZŐKÖNYV. (a mellékelt jelenléti ív szerint) JEGYZŐKÖNYV mely készült a Debreceni Értéktár Bizottság 2014.03.06-án, 9:00 órától a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (4024 Debrecen, Kossuth u. 1.) tartott bizottsági üléséről.

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT Szám: V/2-14/2018. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 17-én 17,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A februári értekezlet témái: A NESZ stratégiájának módosítása, munkamódszer megvitatása;

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

Kodolányi János Fıiskola szeptember havi sajtómegjelenései

Kodolányi János Fıiskola szeptember havi sajtómegjelenései Kodolányi János Fıiskola 2014. szeptember havi sajtómegjelenései Összeállította: PR és Marketing Csoport A sajtófigyelés tartalmazza a készítés napjáig rendelkezésre álló a Fıiskolával kapcsolatos megjelenéseket.

Részletesebben

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet! Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet! Elnökségi értekezlet A decemberi elnökségi értekezlet

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

Majális-belépő, ebédjegy Polgáron

Majális-belépő, ebédjegy Polgáron Töltsük tele azaz töltsük fel a vérkészleteket a ünnepek között erre kérik a véradókat a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntesei és munkatársai. Finom ízekkel, kolbásszal és sörrel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Beszámoló a XX. Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválról

Részletesebben

Hungarikumok és Helyi Értékek a Nemzeti Értékpiramis rendszerében

Hungarikumok és Helyi Értékek a Nemzeti Értékpiramis rendszerében Hungarikumok és Helyi Értékek a Nemzeti Értékpiramis rendszerében Pappné Máté Erzsébet Osztályvezető Hungarikum Főosztály Kommunikációs és Marketing Osztály erzsebet.mate.pappne@fm.gov.hu A Hungarikum

Részletesebben

Hagyományok-Ízek-Régiók Program

Hagyományok-Ízek-Régiók Program Hagyományok-Ízek-Régiók Program Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) Élelmiszerlánc Elemzési Osztály Osztályvezető www.aki.gov.hu Terra Madre, a Hagyományos Élelmiszerek Napja

Részletesebben

I. Harcművészeti Élménynap

I. Harcművészeti Élménynap I. Harcművészeti Élménynap- 2013. május 4-én szombaton, kiváló időben és hangulatban került megrendezésre az I. Harcművészeti Élménynap. A debreceni Decathlon Sportáruházba látogatók több mint, húsz harcművészeti

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai ( ) 1.) Előterjesztés víziközmű üzemeltetése tárgyában Előadó: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 12-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (111-112) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés víziközmű

Részletesebben

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Ebesi Polgármesteri Hivatal, tanácsterem (Ebes,

Részletesebben

Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes

Az eredetvédelem szerepe és jelentősége. TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes Az eredetvédelem szerepe és jelentősége TERRA MADRE 2014. december 9. Kókai Kunné Dr. Szabó Ágnes TERRA MADRE Slow Food (komótos étkezés) (1986) Biológiai Sokféleség Egyezmény A tagállamok nemzeti jogalkotásukban

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 22/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk arról, hogy idén is meghirdetésre került a Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS Nagyerdei Terep Maraton Debrecen

VERSENYKIÍRÁS Nagyerdei Terep Maraton Debrecen HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A 2018. évi Sportmunkaterv alapján jóváhagyom! Budapest, 2018. július. - n Vietórisz Ágnes tű. ezredes, főtanácsos BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető-helyettes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL

AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL ... napirendi pont AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 43/2007. (II.22.) Kgy.sz. határozatával

Részletesebben

Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár

Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár Földművelésügyi Minisztérium HUNG-2016 pályázat ÉRTÉKHANGOLÓ Tolna Megyei Önkormányzat Magyar Értéktár Tolna Megyei Értéktár Az érték mindenkié, nem a bizottságoké! A TIÉD IS!!! Kölesd, 2016. november

Részletesebben

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló

Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Hortobágyi Hagyományőrző rendezvények projekt beszámoló Célterület: A Hortobágyi LEADER HACS területén belüli közösségépítő rendezvények támogatása Célterület azonosító: 1 026 063 Pályázó: - neve: Hortobágy

Részletesebben

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el. Kóródi Bettina (1995.) és Sági István Balázs (1996.) a martfűi Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik

Részletesebben

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) közreműködésével második alkalomból szervezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-t, melynek

Részletesebben

Közgyűlési beszámoló KSPE 2014. március 28.

Közgyűlési beszámoló KSPE 2014. március 28. 1 Közgyűlési beszámoló KSPE 2014. március 28. Tisztelt Közgyűlés! Kedves Tagtársak! Elnökségünk nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm cikluszáró-beszámoló és egyben tisztújító közgyűlésünk minden

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Palotásné Gyöngyösi Ágnes Osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A márciusi értekezlet témái: Kitüntetési javaslatok (Király Zsiga, Aranykoszorú,

Részletesebben

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott Testvérség képekben Huszonkét tagú delegáció érkezett Zircre német testvérvárosunkból, Pohlheimből. A képviselő-testületek tagjai, a két vöröskeresztes szervezet és a testvérvárosi egyesületek képviselői

Részletesebben

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása

1. óra : Az európai népviseletek bemutatása RAJZ TANTÁRGY 1. óra : Az európai népviseletek bemutatása A MODUL CÉLJA Az óra célja : Az egyes népviseletek jellegzetességeinek kiemelése, vizsgálatuk különböző szempontokból. Ruhadarabok funkciója az

Részletesebben

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése

Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése HÓDMEZŐVÁSÁRHELY SZENNYVÍZTISZTÍTÁSA ÉS KISHOMOK VÁROSRÉSZÉNEK SZENNYVÍZCSATORNÁZÁSA KEOP-7.1.2.0-2008-0295 Sajtómegjelenések összegyűjtése és elemzése 2011. október 26. A Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

TARTALOM AKTUÁLIS FÓKUSZ NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK AKTUÁLIS 10. MAGYAR KÉZMŰVES REMEK - JUBILEUMI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG BUDAPESTEN A VAJDAHUNYAD VÁRBAN A 2012. április 26-án megrendezett jubileumi díjátadó

Részletesebben

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.

GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. Jászivány Községi önkormányzat GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019.. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a kimondja, hogy a képviselő-testület hosszú távú fejlesztési

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

Előterjesztés a Debreceni Tankerületi Központtal kötött megállapodás és vagyonkezelési szerződés módosításáról

Előterjesztés a Debreceni Tankerületi Központtal kötött megállapodás és vagyonkezelési szerződés módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika Előterjesztés a tal kötött megállapodás és vagyonkezelési szerződés módosításáról Képviselő-testülete a 117/2017.

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER TURISZTIKA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Témakör: A turizmus elmélete, a turizmus alapjai, alapfogalmai, tendenciái A turizmus fogalma,

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/90-1/2015/I Üi.: Tóth Ferenc Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Best of Makó turisztikai pályázat kiírása

Részletesebben

2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 631-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2010. október 28-i nyilvános ülésére

2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 631-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2010. október 28-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 631-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. október 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Polgármesteri összeférhetetlenség megszüntetéséhez hozzájárulás kérése

Részletesebben

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3.

SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3. SZENTES VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-354-13/2008. M E G H Í V Ó Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3. rendkívüli ülését 2008. június 9-én /hétfő/ 16.00 órára a

Részletesebben

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról

Előterjesztés az önkormányzat saját halottjává nyilvánítás szabályairól, valamint az ezzel összefüggő 3/2001. (04.10.) Ör. sz. rendelet módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az önkormányzat saját

Részletesebben

CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018.

CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja o a hazai és a környező országok felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti személyes emberi- és sportkapcsolatok

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON

HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC GALÉRIA ÉS KÉZMŰVESHÁZ ÉPÜL KOZÁRDON A határmenti együttműködés jegyében 2008. decemberében pályázatot nyújtott be Kozárd Község Önkormányzata a Palóc Út Egyesület tagjaként és a fejlesztési

Részletesebben