I. Harcművészeti Élménynap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Harcművészeti Élménynap"

Átírás

1 I. Harcművészeti Élménynap május 4-én szombaton, kiváló időben és hangulatban került megrendezésre az I. Harcművészeti Élménynap. A debreceni Decathlon Sportáruházba látogatók több mint, húsz harcművészeti stílus, színvonalas bemutatóit láthatták. A programot 9:50-kor Csősz Imre judós olimpikon és Papp Gergely áruház igazgató nyitotta meg. Az egész nap során minden egyesületnél érdekes kiállítások, fegyverek és edzési lehetőségek fogadták a nézőket. A Baranta egyesületnél nagy érdeklődéssel próbálták ki a fiatalok és az idősebbek egyaránt a tradicionális magyar fegyvereket, íjászatot, karikás ostort, vívást. A vállalkozó kedvű érdeklődők pedig kipróbáltak több harcművészeti stílust is, és sokan az edzési lehetőségekkel is éltek. Egész nap során több megyei olimpikon is megtisztelte a rendezvényt. Csősz Imre és Madarász Tamás interjúja során felelevenítésre került az olimpiai hangulat. A tatai edzőtáborból hazautazva Varga Miklós és Ungvári István a Harangi Imre Se ökölvívói friss élménybeszámolóban mesélték el felkészülésüket. Jó volt látni a sok rajzoló, origamizó és sportoló gyermeket. Igaz mindezeket nem csak gyermekek próbálták ki, hanem szülők és nagyszülők is. A rajzért mindenki megkapta a csokoládé jutalmát, melyet a sportáruház biztosított. 1 / 6

2 Bemutatók Láthattunk Hajdú-Bihar díszítettek. A amelyen 20:00-kor közös záróprogramot munkát, sok minden shiatsu, közötti Megyei egyesület és Szatmári résztvevőnek az szünetekben sportkineziológiai Sporttörténész önfeláldozó vett Gábor is és és szellemiséget. 3.danos érdekes önkéntes Egylet újra és kettlebell felelevenítették karatemester kiállítása programok, segítőnek bemutatót volt interjúk megköszönte látható, kordinálta, a saját, is. tették Az melyet jellemző áruházban érdekessé Ónadi Sándor 19:50-kor technikáikat. Imre haiku Pál a szervező napi kezdődött, bonsai és műsort. a fái a Hajdúszoboszlót kisiskolások majd Molnár karate alkalmazható A Ónadi értékeit Ten-Shin a Imrének, gyakorlói. sport-karatéból János ezen Karate Kis a közelharcot és nagyszabású hogy Tigrisek a Kurucz Majd Ten-Shin Egyesület hagyományőrző ezt Ádám láthattak követően csapata Karate harcművészeti ezúton megmutatta a nézők bemutatta a Sportegyesület nézők. szeretne formagyakorlatokból csapatunk milyen napon. kis az köszönetet ízelítőt. általunk megmutathatta eszközökkel képviselte. A mondani gyerekeket merített Először fejlesztik az karate önvédelemben a okinawai rendezvény követően az erejüket iskola óvodások goju-ryu alaptechnikáit, Kiss szervezőjének goju-ryu és László, jól karate-dó 2 / 6

3 Csapatunk információt minden találhatnak kedves az egyesületünk érdeklődőt sok weboldalán: szeretettel vár edzésein. Kedves olvasóink további 3 / 6

4 Folytatjuk Egyesületek, Ten-Shin Docepares Ichiban-do Kendo Harangi Shogun ASAHI Justitia Hungarian Kék Öt Plébán Capoeira Hajdú Bushido Ninjutsu Krav Családi Debreceni Baranta aikido Sportegyesület Imre Karate jövőre! Fontana Elem Bolygó maga Rendészeti dojó Wing Debrecen Spartan Hungria PitBull Eskrima Egyesület akik klub Tsun Egyesület Sportegyesület Kempo Fihgters bemutatókat Debrecen Se Kung Debrecen Egyesület, Klub Debrecen Fu Debrecen tartottak: DSC-SI Szabadidősport judo Kick-boksz Tai-Chi szakosztálya Kulturális Se és Életmód harcművészeti thai boksz Közhasznú szakosztálya szakága Egyesület 4 / 6

5 5 / 6

6 Szoboszlói Színes Buzási László A helyi hírek forrása mi vagyunk! Minden jog fenntartva 6 / 6

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET 2016. ÉVI BESZÁMOLÓJA A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt! Készítette: Debrecen, 2017. január 20. Balogh József HRSE elnöke A Hajdú Rendészeti

Részletesebben

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23.

HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR Siófok, Hotel Ezüstpart, 2012. június 18 23. HARCMŰVÉSZETI-, ÖNVÉDELMI, WELLNESS ÉS ÉLETMÓD TÁBOR KARATE-HARCMŰVÉSZETEK-, ÖNVÉDELEM, ÉLETMÓD-TÁPLÁLKOZÁS TANÁCSADÁS, KIKAPCSOLÓDÁS, SPORT ÉS FAKULTATÍV CSALÁDI PROGRAMOK, WELLNESS-TAICHI-JOGA-MASZSÁZS,

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás

Szakmai továbbképzés I. foglalkozás Szakmai továbbképzés 2016. I. foglalkozás Minden évben négy alkalommal kerül megrendezésre szakmai továbbképzésünk, mely az idén 2016. Január 24-n volt a Honvéd Küzdőcentrumban. A rendezvényre alapvetően

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

/ÖNVÉDELMI KÉPZÉS HALLGATÓKNAK

/ÖNVÉDELMI KÉPZÉS HALLGATÓKNAK KÉPZÉSI PROGRAM e l ő z e t e s /ÖNVÉDELMI KÉPZÉS HALLGATÓKNAK 2019. FEBRUÁR 26. (KEDD) 16:00 ÓRA 20:00 ÓRA ELTE BTK GÓLYAVÁR 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/G. A képzés célja, hogy egyetemünk hallgatóinak

Részletesebben

I. Melléklet. Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 2013. I. Melléklet Tanfolyami látogatottság

I. Melléklet. Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 2013. I. Melléklet Tanfolyami látogatottság I. Melléklet Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ Beszámoló 213. Hip-hop moderntánc-tanfolyam Létszámadatok alkalmankénti résztvevők összesített száma: Januári adatok: 396 fő Februári adatok:

Részletesebben

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország! Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban zajlott a XXIV. Nagy Sportágválasztó, ahová több mint 19 000 mozogni vágyó gyermek és felnőtt

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés I. Az Egyesület rövid bemutatása Közhasznúsági jelentés Az egyesület neve: Hajdú Rendészeti Sportegyesület Székhely: 4024 Debrecen Mikes Kelemen utca 4. Besorolása: közhasznú Alapító okirat kelte: 2011.

Részletesebben

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA

A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET ÉVI BESZÁMOLÓJA A HAJDÚ RENDÉSZETI SPORTEGYESÜLET 2017. ÉVI BESZÁMOLÓJA A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt! Készítette: Debrecen, 2018. február 10. Balogh József HRSE elnöke A Hajdú Rendészeti

Részletesebben

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka.

Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására. Projekt évi összköltsége. Önrész: kp Önrész: évi összes társadalmi. munka. Határozati javaslat Tárgy: Sportkeretre beérkezett pályázatok elbírálására Ssz. Pályázó neve Pályázat címe Projekt 2015. évi összköltsége Önrész: kp Önrész: 2015. évi összes társadalmi munka 690 00 1.

Részletesebben

Remekül szerepeltek az MKKSZ versenyzői

Remekül szerepeltek az MKKSZ versenyzői Ismét Nyírmada! 54 fő állt a sorban szombaton reggel, hogy megmutassa tudását. Alapvetően gyerekek vizsgáztak színes csíkokra és övekre október második hétvégéjén, Nyírmadán. Iván János és Király György

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP. 2013. augusztus 24. Budapest. Margitsziget

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP. 2013. augusztus 24. Budapest. Margitsziget HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HONVÉDELMI KÖTELÉK I. HONVÉD SPORTVÁLASZTÓ NAP 2013. augusztus 24. Budapest Margitsziget Rendezvény időpontja: 2013. augusztus 24. - 10-17 óráig Rendezvény helye: Budapest - Margitsziget

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató a 2006/2007-s tanév megyei alapfokú sportszakember-képzésről (taj_sportoktatas*)

Tárgy: Tájékoztató a 2006/2007-s tanév megyei alapfokú sportszakember-képzésről (taj_sportoktatas*) Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnöke Szám: 360-31/2007. Melléklet: 3 db E l ő t e r j e s z t é s a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-030 Debrecen, Rigó u.. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : 7. szám

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés I. Az Egyesület rövid bemutatása Közhasznúsági jelentés Az egyesület neve: Hajdú Rendészeti Sportegyesület Székhely: 4024 Debrecen Mikes Kelemen utca 4. Besorolása: közhasznú Alapító okirat kelte: 2011.

Részletesebben

V. Tavaszi Kikelet Kupa BELSŐ ÉS KÜLSŐ FORMÁK (nyílt versenye) VERSENYKIÍRÁSA

V. Tavaszi Kikelet Kupa BELSŐ ÉS KÜLSŐ FORMÁK (nyílt versenye) VERSENYKIÍRÁSA A verseny célja: - a magyar harcművészek fejlődésének segítése - minél több versenyzési lehetőség biztosítása a versenyzők fejlődésének érdekében - a Kung-Fu és a Wushu köztudatba való bevezetése - a sportág

Részletesebben

Tanaka Koshiro Budapesten oktatott. Tai jitsu / Nihon tai jitsu / Hanbo-jitsu

Tanaka Koshiro Budapesten oktatott. Tai jitsu / Nihon tai jitsu / Hanbo-jitsu Tanaka Koshiro Budapesten oktatott Tanaka Koshiro mester tartott edzést Budapesten, akit az afgán-szovjet háború legkiemelkedőbb közelharc kiképzőjeként tartanak számon. A személyes találkozóra írja Dr.

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

V. Nagy Sportágválasztó

V. Nagy Sportágválasztó V. Nagy Sportágválasztó Időpont: 2009. szeptember 18-19. Helyszín: Szervező: Szervezőiroda: Kapcsolat: Merkapt Maraton Sportközpont 1106 Budapest, Maglódi út 12/A. Merkapt Maraton Team Sportegyesület 1134

Részletesebben

Közös edzés a Koryukan Hungary Harcművészeti és Kulturális Egyesülettel (önvédelmi technikák)

Közös edzés a Koryukan Hungary Harcművészeti és Kulturális Egyesülettel (önvédelmi technikák) Időpont Esemény Helyszín Ajánlás Január 7-8. Oliva Seba spanyol mester kumitetábora UTE Színes övesek Január 15. Közös edzés a Koryukan Hungary Harcművészeti és Kulturális Egyesülettel (önvédelmi technikák)

Részletesebben

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa

RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa RKSZ Önvédelmi Magyar Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2013 évi RKSZ önvédelmi Magyar Kupa bajnoki címek eldöntése - a 2013. évi verseny évad megnyitása,

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6.

4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné. 4150 Püspökladány IV. Béla u. 5. Kiss János 54/ 453-127 4100 Berettyóújfalu Kossuth u. 6. Hajdú Bihar Megyei Ernyőszervezetek Szervezet neve Ir. Szám Település Cím Képviselő Telefon E-mail cím A Zöldkereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi 4025 Debrecen Piac u. 41. Lukács Györgyné Az Oltalom Kősziklája

Részletesebben

Szövetségi tagságok. HRSE Szakosztályi edzések, foglalkozások. Egyesületünk tagsága 2015-ben

Szövetségi tagságok. HRSE Szakosztályi edzések, foglalkozások. Egyesületünk tagsága 2015-ben Az egyesület 2015. évi tevékenysége a jelentősebb események képekben 2015. év jelentősebb eseményei képekben 1. 2. 3. 4. 5. Szövetségi tagságok Egyesületünk szövetségi tagságai. HRSE Szakosztályi edzések,

Részletesebben

Szeptemberi fotók A végéhez közelít a főtér építése Felszentelésre vár a felújított világháborús emlékmű A rendőrség képviselői a közbiztonsági fórumon Resaturátor és műemléki felügyelő a szószék átadásakor

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában

2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában ErkEl témahét 2010. november 8-12. Ábrányi Emil Általános Iskolában Felelős: Kiss Józsefné TARTALOM A témahét célja A témahét programja A feladatok megvalósítása A témahét értékelése Képek a témahétről

Részletesebben

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés

TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/ évi Közhasznúsági jelentés TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6724 Szeged, Tápai u. 26 I/2 2011. évi Közhasznúsági jelentés A TADASHII Harcművészeti Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1. Számviteli beszámoló

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

FUJIMAE KISKERESKEDELMI ÁRLISTA

FUJIMAE KISKERESKEDELMI ÁRLISTA Fuji-Mae Hungary Kft. Üzletünk címe: 1071 Budapest, Rottenbiller utca 3. - bejárat a Garay u. felől! Nyitva tartás: H-P 10:00-18:00 óra Telefon: +36 1 351 9641, +36 30 448 7473 E-mail cím: webshop@fujimae.hu

Részletesebben

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk

BEAC Az elsők címmel rendez sporttörténeti kiállítást egyesületünk 1 / 5 2016.06.03. 13:52 Menü Sportolni szeretnék Sportágak Zenés és táncos sportok Harcművészet Labdás csapatsportok Erő, állóképességi sportok Ütős sportok Fitnesz és életmód sportok Szabadtéri sportok

Részletesebben

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar Sorszám Döntéshozó testület Döntés száma 1. Város 34/2007. (III.07.) i MTK szakosztályok 13.500.000,-Ft működtetésének, csapatok versenyeztetésének, sportingatlanok fenntartásának támogatása/ 2. Város

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető SZAKMAI BESZÁMOLÓ - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető 2016.06.09 Az előző szezont követően a nyáron került sor a Régiók

Részletesebben

Kimutatás az Oktatási Iroda évben megkötött támogatási szerzıdéseirıl

Kimutatás az Oktatási Iroda évben megkötött támogatási szerzıdéseirıl Támogatott (2005) Összeg Támogatás összege felhasználható: 1 Pedagógus Fáklya Sportegyesület Tollaslabda Szakosztálya 400 000 Ft Mőködési költségekre. 2 Pedagógus Fáklya Sportegyesület Tollaslabda Szakosztálya

Részletesebben

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére

a Képviselő - testület május 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő - testület 2017. május 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a szabadidős sportszakosztályok, egyesületek támogatására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Tisztelt

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u. 4.. Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Elsőévesek sportolása Ez az összesítés a/az Elsőévesek sportolása elsőseinek körében végzett,

Részletesebben

Szeretnénk köszönetet mondani a rendező egyesületek vezetőinek, és mindenkinek, aki a szervezésben részt vállalt.

Szeretnénk köszönetet mondani a rendező egyesületek vezetőinek, és mindenkinek, aki a szervezésben részt vállalt. Hírlevél 2019. 06.28. A 2019. versenyév első felében történtekről röviden. 1. Diákolimpia A 2018-2019. évi Diákolimpia sorozat a 2019. április 27-i budapesti Diákolimpia Döntővel zárult, melynek helyi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

támogatás összege (ezerft) támogatás célja

támogatás összege (ezerft) támogatás célja Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a VMJV Önkormányzat által a 2016. évben nyújtott támogatások közzététele Polgármesteri hivatalban elszámolt működési és fejlesztési támogatások közzététele sorsz.

Részletesebben

- Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet.

- Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet. 1. fokozat: 1.) Mi az Eskrima: - Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet. - Alapelve, hogy minden harcot fegyverrel vívnak,

Részletesebben

III. Tavaszi Kikelet Kupa

III. Tavaszi Kikelet Kupa Az Öt Elem Wushu Egyesület és a Magyar Kung-fu Szakszövetség szervezésében megrendezésre kerül, a Magyar Kung-fu Országos Bajnokság Ranglista II. forduló belső erős forma és III. Tavaszi Kikelet Kupa 2010.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

2013. év jelentősebb eseményei képekben a teljesség igénye nélkül Röplabda Szakosztályi edzés Kettlebell Szakosztályi edzés

2013. év jelentősebb eseményei képekben a teljesség igénye nélkül Röplabda Szakosztályi edzés Kettlebell Szakosztályi edzés Az egyesület 2013. évi tevékenysége a jelentősebb események képekben 2013. év jelentősebb eseményei képekben a teljesség igénye nélkül Röplabda Szakosztályi edzés 1. Hetente 2 alkalom: - hétfő: 18:00-20:00

Részletesebben

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, Hanshi Papp Valér, Kyoshi A verseny

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2019 március 15-17. INFO: Az idei évben is helyet adunk a fogyatékkal élő küzdősportoló fiataloknak. Immár indulhatnak formagyakorlat, önvédelem és

Részletesebben

Magyar Repülő Szövetség Rendkívüli Közgyűlés. ált. motoros repülő. vitorlázó repülő

Magyar Repülő Szövetség Rendkívüli Közgyűlés. ált. motoros repülő. vitorlázó repülő vitorlázó repülő ált. motoros repülő műrepülő ejtőernyős könnyűrepülő (UL) szabad repülők hőlégballonrepülés összesen: Magyar Repülő Szövetség Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen SE. 13 13 2 AERO CLUB Hajdúszoboszló

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny

A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről (Magyar Közlöny H í r l e v é l Hajdú-Bihar megye önkormányzati könyvtárainak Debrecen, 2008. november 08. 6. szám A szociális és munkaügyi miniszter 16/2008. (IX. 26.) SZMM rendelete a 2009. évi munkaszüneti napok körüli

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TÁMOGATÓI AJÁNLAT

ÁLTALÁNOS TÁMOGATÓI AJÁNLAT ÁLTALÁNOS TÁMOGATÓI AJÁNLAT 2014. május 24. I SYMA Rendezvényközpnt +36 30 747 7799 I exp@skaprmtins.hu I facebk.cm/maxbudapest Tisztelt Partnerünk! 2014. május 24 -én a SYMA Rendezvényközpnt, A csarnkában

Részletesebben

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő

ált. motoros repülő vitorlázó repülő ejtőernyős műrepülő Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen 14 14 1 2 Aero Club Esztergom 25 25 1 3 Aeroclub Hajdúszoboszló Sportegyesület 8 16 7 13 5 49 2 4 Aeroclub Kaposújlak Repülő Egyesület 5 Aeroglobus Repülő Sportegyesület

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. Tisztelt Bizottság! NyíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj80-1j2017.

R E G Y H Á Z A. Tisztelt Bizottság! NyíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRMESTERI KABINET. Ügyiratszám: PKABj80-1j2017. NyíREGYHÁZA MEGYE JOG Ú VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA POLGÁRMESTER KABNET 4401 NYíREGYHÁZA KOSSUl H TÉR l. PF.: 83. TELEFON: -t36 42 524-S44i FAX:.. j642 311-041 E MAL: POLGARMESTER KABNET @NYREGYHAZA.HU

Részletesebben

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László 96 év Puskás Pál 96 éves II. rész Szerkesztette Rentka László A 2017. december 23-ai, 96. születésnapról és az azt követő családi úszásokról szóló beszámolók, valamint a 2006-2008. közötti három Puskás

Részletesebben

- Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet.

- Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet. 1. fokozat: 1.) Mi az Eskrima: - Az ESKRIMA (más néven Kali, Arnis) az egyetlen Fülöp-szigeteken honos tradicionális fegyveres és pusztakezes harcművészet. - Alapelve, hogy minden harcot fegyverrel vívnak,

Részletesebben

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014

TÁMOGATOTTAK 2014. Megvalósítás helye: Felsőtárkány Támogatás nyújtásáról szóló szerződés kelte: 2014. november 25. Szerződés száma: 3/2014 TÁMOGATOTTAK 2014. Kedvezményezett neve: Felsőtárkányi Hagyományőrző Közalapítvány Támogatás célja: Néptánc oktatás és táncpedagógiai tevékenységek, viseletek, zenekari díjak Támogatás összege: 900.000

Részletesebben

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42 Z U G L Ó I C S E R E P E S K U L T U R Á L I S N O N P R O F I T K F T. 1144 Budapest, Vezér u. 28/b. Tel.: 363-2656 Fax: 460-0278 E-mail: info@cserepeshaz.hu Cégjegyzék szám: 01-09-991425 Adószám: 24120872-2-42

Részletesebben

Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14

Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14 Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 Alapítás éve: 2007 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.226/2006 Helye: Kecskemét Dátum:

Részletesebben

RADAVA 2015 RADAVA Shihan Vikartóczky Gusztáv és sensei Lovas Zoltán

RADAVA 2015 RADAVA Shihan Vikartóczky Gusztáv és sensei Lovas Zoltán RADAVA 2015 A szlovákiai RADAVA adott helyet július elején a szlovákiai nemzetközi tábornak, melyet Harsányi Csaba mester szervezett. Az évek óta jó hangulatban megrendezésre kerülő táborba több országból

Részletesebben

LELÁTÓ. Mi lesz a fa alatt? A II. Kerület UFC információs magazinja. www.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Mi lesz a fa alatt? A II. Kerület UFC információs magazinja. www.keruletufc.hu LELÁTÓ www.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja 2011. December Mi lesz a fa alatt? Tartalom 2011. December Détári és Ronaldo egy csapatban? Az ifiknél minden lehetséges Mit kérsz Karácsonyra?

Részletesebben

PÁTYI SPORTEGYESÜLET Non-profit közhasznú 2071. Páty, Völgy sétány 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

PÁTYI SPORTEGYESÜLET Non-profit közhasznú 2071. Páty, Völgy sétány 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE PÁTYI SPORTEGYESÜLET Non-profit közhasznú 2071. Páty, Völgy sétány 4. 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Páty, 2013. február 8. Elnök A Pátyi Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről

Részletesebben

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok! 96 év Puskás Pál 96 éves III. rész Szerkesztette Rentka László 2013 2013. szeptember 28-29. A Hajdúszoboszlón megrendezett szenior versenyünkön először osztották ki a szigorú feltételekhez kötött A magyar

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

Magyar Repülő Szövetség Közgyűlés. vitorlázó repülő

Magyar Repülő Szövetség Közgyűlés. vitorlázó repülő vitorlázó repülő ált. motoros repülő műrepülő ejtőernyős könnyűrepülő (UL) szabad repülők hőlégballonrepülés összesen: Mandátum Klub neve: 1 Aero Klub Debrecen SE. 13 13 2 AERO CLUB Hajdúszoboszló Sportegyesület

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

2013-as erőlista. N é v. Azonosító szám. Kategória. Élő. Születési dátum. Megj. KOMIR FIDE FIDE Min. ifi nő sr ve

2013-as erőlista. N é v. Azonosító szám. Kategória. Élő. Születési dátum. Megj. KOMIR FIDE FIDE Min. ifi nő sr ve Budapesti Egyetemi Atlétikai Club V (24) Bajnokság: 2012/13 Bp. III. Szén József csoport (8.) Versenyhelyiség: Bp. XI. Bikszádi út 43-49. Csapatvezető neve, telefonszáma, e-mail címe: Ősz Gábor (20) 396-7603

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

LELÁTÓ. Ki akar focizni? A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Ki akar focizni? A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja 2016/I. 48. szám Ki akar focizni? Tartalom 2016. Január Új év, új játékosok Laci bácsi a legkisebbekről Megterhelő időszak U17: kemény

Részletesebben

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény Tisztelt Partnereink! A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény 2018. február hónap sem telt el események, rendezvények nélkül. Egyesületünkaz EFOP-1.2.1.15-2016-00681

Részletesebben

2015 Holdújév Kupa Formagyakorlat, lökőkéz, és önvédelem, bajnokság Meghívásos - nyílt verseny VERSENYKIÍRÁS

2015 Holdújév Kupa Formagyakorlat, lökőkéz, és önvédelem, bajnokság Meghívásos - nyílt verseny VERSENYKIÍRÁS 2015 Holdújév Kupa Formagyakorlat, lökőkéz, és önvédelem, bajnokság Meghívásos - nyílt verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2015 évi Holdújév Kupa bajnoki címek eldöntése - a 2015. évi verseny évad

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Magyar Wushu Egyesület és az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE. VERSENYKIÍRÁS

Magyar Wushu Egyesület és az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE. VERSENYKIÍRÁS Magyar Wushu Egyesület és az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatika SE. VERSENYKIÍRÁS 2016. évi MIKULÁS KUPA, Magyar TaiJi Stílusok Magyar Wudang stílusok, Magyar ShaoLin stílusok bajnoksága, Forma gyakorlat,

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

43. Rajkai Emlékverseny "Fussunk együtt a Naplóval"

43. Rajkai Emlékverseny Fussunk együtt a Naplóval 5000-10000m beérkezési sorrend 01 809 Sós Barnabás 1973 Ebesi Sportbarátok 17:14 5 02 804 Szakál László 1973 DEVAK 17:25 5 03 802 Kiss Márton 1972 Debrecen 17:47 5 04 702 Ferenczi Nikolett 2001 DSC-SI

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS

KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉS 2017.01.28. TTT TATA Bejelentve Tagdíj rendezve 1 35 fő 35 fő 2 41 fő 41 fő 3 20 fő 17 fő 4 74 fő 74 fő 5 1 fő 0 fő 6 25 fő 25 fő 7 18 fő 18 fő 8 4 fő 2 fő 9 13 fő 13 fő 10 5 fő 3 fő 11

Részletesebben

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged A 20 évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1 / 5 1. Kedvezményezett neve Lelkesedés SZEAC Súlyemelı Szakosztály Utánpótlás-nevelés támogatása célja összege i utánpótlás versenyeztetési, mőködési hátterének

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2014. május 6. 1 Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014.

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Támogató. Polgármesteri keret 100 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 150 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 30 000 nyúlkiállítás

Támogató. Polgármesteri keret 100 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 150 000 egyéb működési ktg. Polgármesteri keret 30 000 nyúlkiállítás Sorszám Támogatott szervezet Támogató Támogatott összeg (Ft) Támogatási összeg felhasználásának jogcímei 1 Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Polgármesteri keret egyéb működési ktg 2 Polgármesteri

Részletesebben

IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015

IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015 IV. NEMZETKÖZI SENIOR KAMION KUPA 2015 Verseny rendezője: Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportágiszervezet és a Kamion Kempo Klub Főszervező: Borbáth András 2. dan A verseny főbírája: Manhoffer Márton, 2. dan

Részletesebben

BUSHIDO KUPA november 21. szombat

BUSHIDO KUPA november 21. szombat 2009-10-22 11:18:35 BUSHIDO KUPA november 21. szombat BUSHIDO KUPA november 21. szombat BUSHIDO SPORTEGYESÜLET Elnök: Kiss Attila Levelezési cím: 1143 Budapest, Ilka u. 44. Telefon: 20/943-0212 Fax: 1/630-2407

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei

Budapest Főnix. Kendo és Iaido klub. eseményei és eredményei Budapest Főnix Kendo és Iaido klub 2013 eseményei és eredményei január Tisza Kupa, Szeged Klubunk három csapattal vett részt a 2013. évi Tisza Kupán. 2. hely: Főnix A csapat Gasparin Szabolcs, Korbély

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról

Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról Pályázó neve: Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pályázati azonosító: 7707/00680

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

A Magyar Kick-box Szövetség. igazolási és átigazolási szabályzata

A Magyar Kick-box Szövetség. igazolási és átigazolási szabályzata A Magyar Kick-box Szövetség igazolási és átigazolási szabályzata Tartalom: 1. A sportolók igazolása 2. A sportolók átigazolása 3. A szabályzatok életbe lépése Mellékletek: 1. Nyilvántartó lap igazoláshoz

Részletesebben