AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL
|
|
- Béla Katona
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ... napirendi pont AZ OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 43/2007. (II.22.) Kgy.sz. határozatával a Győri Nemzeti Színház igazgatóját fegyelmi eljárás megindítása mellett felfüggesztette állásából, mely határozattal szemben az igazgató bíróságtól jogorvoslatot kért. Az első fokon megindított munkaügyi perben az elmúlt közel egy év alatt érdemi tárgyalás sem történt, melynek következtében a közeljövőben ítélet meghozatala sem várható. A bíróság majdani első fokú döntése elleni vélelmezhető fellebbezés esetén jogerős ítélet kihirdetésére csak akár évek múltán kerülhet sor. A beláthatatlan időtartamban elhúzódó peres eljárás miatt az önkormányzatnak fokozott fenntartói felelőssége és kötelessége, hogy gondoskodjon az általa fenntartott hivatásos művészeti intézmény folyamatos, jogszerű vezetésének, működtetésének biztosításáról. Ennek érdekében a Közgyűlés Forgács Péter színművészt megbízta az intézmény határozott időtartamra szóló vezetésével a fegyelmi eljárás jogerős bírósági lezárásáig, de legkésőbb június 30-ig. Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi igazgató megbízásának időtartama alatt a munkaügyi per nem zárul le. A színház művészeti arculata, az alkotó munka koncepciójának kidolgozása és következetes megvalósítása, a gazdálkodás megtervezése, az intézmény képviselete, a vezetői felelősség vállalása azonban egyaránt megkívánja, hogy az intézmény élén - a közönség igényét és a fenntartó elvárásait egyaránt érvényesíteni tudó - a Közgyűlés által hosszabb időtartamra kinevezett, annak bizalmát élvező igazgató álljon. Különösen fontos mindez az új színházi évad műsortervének, gazdálkodásának megtervezése, a színészszerződtetések vonatkozásában. E fenntartói felelősség és kötelesség indokolttá teszi, hogy a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 23. (2) bekezdésének, a törvény végrehajtásáról rendelkező 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet 7. - ának, valamint a évi C. törvényben előírtaknak megfelelően az önkormányzat az igazgatói állás betöltésére kiírja pályázatát. A jogszabályok kimondják, hogy művészeti intézményben a magasabb vezetői beosztás ellátására szóló megbízás legfeljebb 5 évig terjedő, határozott időre szólhat, továbbá meghatározzák a pályázati kiírás tartalmi elemeit, mely követelményeknek a melléklet pályázati kiírás eleget tesz. Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság az intézményvezetés, a művészeti munka és a kapcsolódó szakmai feladatok ellátásának folyamatossága, a pályázati eljárás eredményes lebonyolítása érdekében kéri a tisztelt Közgyűlést, hogy az igazgatói állás betöltésére az 1. számú mellékletben foglalt tartalommal írjon ki pályázatot, és a benyújtott pályázatokat értékelő szakmai bizottság személyi összetételét a 2. számú mellékletben foglaltak szerint fogadja el. 1
2 HATÁROZATI JAVASLAT 1./ Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a fenntartásában működő Győri Nemzeti Színház igazgatói munkakörének ellátására pályázatot hirdet az 1. számú melléklet szerinti tartalommal. A Közgyűlés utasítja a Jegyzőt a pályázati felhívás kiírására és közzétételére. Határidő: a Kulturális Közlönynek megküldésre január 28. Felelős: Dr. Papp László jegyző 2./ Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízza a 2. számú mellékletben meghatározott személyi összetételű szakmai bizottságot, hogy a Győri Nemzeti Színház igazgatói munkakörének betöltésére benyújtott pályázatokat véleményezze. Határidő: a pályázatok benyújtási határidejét követő 30. napon belül Felelős: Borkai Zsolt polgármester G y ő r, január 10. Dr. Németh Viktor az OKSB elnöke Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Papp László jegyző Látta: Látta: Borkai Zsolt polgármester Dr. Ottófi Rudolf alpolgármester Az előterjesztést készítette: Oktatási és Kulturális Osztály 2
3 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a fenntartásában működő Győri Nemzeti Színház (9022 Győr, Czuczor Gergely u. 7.) magasabb vezetői (igazgatói) beosztásának betöltésére. Az igazgatói megbízás július 1-től június 30-ig terjedő 5 éves időtartamra szól. A Győri Nemzeti Színház igazgatójának az Államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 97. (1) bekezdésben előírtakon túli kiemelt feladatai: - a prózai, zenei és tánctagozatú győri színjátszás hagyományainak és az intézmény közönség kapcsolatainak ápolása, törekedve a látogatottság növelésére; - a művészeti munka színvonalának megőrzése és növelése; - együttműködés kulturális intézményekkel, szakmai szervezetekkel; - az ingatlan létesítményeinek, adottságainak, gyártókapacitásainak, művészeti és technikai szolgáltatásainak széleskörű kihasználása az intézményi bevételek növelése, illetve a takarékosság érdekében; - a fenntartói forrásokat kiegészítő hatékony pályázati és szponzori tevékenység folytatása; - a költségvetési támogatások és egyéb források mértékét figyelembe vevő intézményi gazdálkodás, létszámgazdálkodás. Pályázati feltételek: 1./ A 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet 6. (5) és (15) bekezdéseinek és e Rendelet 22. (1) bek. g) pontjának megfelelően művészeti intézményben magasabb vezető beosztás ellátásával olyan közalkalmazott bízható meg, aki: a.) b.) 2./ Büntetlen előélet. szakirányú felsőfokú végzettséggel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezik, mely gyakorlatnak minősül a szakirányú felsőfokú végzettségnek megfelelő munkakörben, valamint az intézmény alaptevékenységének megfelelő munkakörben korábban eltöltött valamennyi jogviszony. A pályázatok elbírálása, az igazgató kinevezése, besorolása és illetményének megállapítása a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény és a végrehajtásáról rendelkező 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendeletnek megfelelően történik. A pályázatnak tartalmaznia kell: - részletes szakmai önéletrajzot és a szakmai gyakorlat igazolását; - a Győri Nemzeti Színház irányítására, működtetésére, tevékenységének szervezésére és menedzselésére vonatkozó konkrét művészeti, szakmai és vezetői programot; - a tervezett műsorok és egyéb rendezvények szakmai koncepcióját, a kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények látogatottságát fejlesztő törekvéseket; - az intézmény gazdálkodásának hatékonyságát növelő elképzeléseket; - a szakirányú végzettséget tanúsító okirat(ok) másolatait (a pályázó a szakmai bizottság ülésén köteles bemutatni a végzettségét tanúsító okirat/ok/ eredeti példányát, vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát); - a pályázó nyilatkozatát, arról, hogy a 150/1992.(XI.20.) Kormányrendelet 6. (1)-(3) bekezdései értelmében személyével kapcsolatban összeférhetetlenség nem áll fenn; - nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot az arra jogosult testületek nyilvános, vagy zárt ülésükön tárgyalják; - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát. 3
4 A pályázati felhívás közzététele: - a Kulturális Közlönyben és - Győr Város Önkormányzatának internetes oldalán történik. A pályázat benyújtásának határideje A Kulturális Közlönyben való közzététel napját követő 30. napon belül. A pályázatokról és a Győri Nemzeti Színház igazgatójának megbízásáról a benyújtási határidőt követő 30. napon belül Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az általa felkért szakmai bizottság ajánlása és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság állásfoglalása figyelembe vételével dönt. A véleményező és döntést hozó testületek ülésükre az érvényesen pályázókat személyes meghallgatásra meghívhatják. A pályázat zárt borítékban Pályázat a Győri Nemzeti Színház igazgatói munkakörének betöltésére megjelöléssel 1 eredeti és 4 másolati példányban Győr Megyei Jogú Város polgármesteréhez nyújtható be személyesen, vagy tértivevényes ajánlott postai küldeményben (9021 Győr, Városház tér 1.). Postai küldemény esetén a postára adás napja legkésőbb a benyújtási határidő utolsó napja lehet. A pályázat kiírója fenntartja magának annak jogát, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa és a jogszabályi előírásoknak megfelelően 90 napon belül új pályázatot írjon ki, illetve saját hatáskörében a hatályos jogszabályok szerint eljárjon. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal kulturális csoportvezetőjétől kérhető személyesen, illetve a (96) ös telefonon. 4
5 2. számú melléklet A Győri Nemzeti Színház igazgatói pályázatát véleményező szakmai bizottság személyi összetétele 1./ Dr. Ottófi Rudolf Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere 2./ Dr. Németh Viktor az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke 3./ Dr. Kovács Béla a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat főjegyzője 4./ Füke Géza önkormányzati képviselő 5./ Dr. Ruppert István a Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének igazgatója 6./ Serfőző Istvánné a Polgármesteri Hivatal Kulturális Csoportjának vezetője 7./ Tokovicz Edit a Győri Nemzeti Színház Közalkalmazotti Tanácsának vezetője 8./ Bertram Gábor a Győri Nemzeti Színház művészeti dolgozók reprezentatív szakszervezetének vezetője 9./ Szakács Szabolcs a Győri Nemzeti Színház műszaki dolgozók reprezentatív szakszervezetének vezetője 5
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői
A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató
4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói
E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ÉS A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY MAGASABB VEZETŐI MUNKAKÖRÉNEK ELLÁTÁSÁRA SZÓLÓ PÁLYÁZATOK KIÍRÁSÁRÓL
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63.998/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ÉS A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY MAGASABB VEZETŐI MUNKAKÖRÉNEK
2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)
(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. október 27-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői
ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről
ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt
Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011
Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére
Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár
('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A
NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner
... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére
... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/
VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.
J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.
NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette
TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
(66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére Döntés a Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatói beosztására pályázat kiírásáról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez
285/2012.(XI.29.) számú. határozata
NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:
~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános
Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére
Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai
Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény
2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester
TELEFON: +36 42524-5 0 Ügyiratszám: KULT- 76-1/2015. Ügyintéző: Doka Diána, dr. Augusztinyi Krisztina Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.
.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi
Intézményvezető álláspályázat
Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló
'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról
Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy
TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 271. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Babits Mihály Kulturális Központ igazgatói megbízására vonatkozó pályázati felhívás közzététele E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;
POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról
ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,
Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális
JAVASLAT. Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztás ellátására szóló megbízás pályázat kiírására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-44 /2015. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Teleki László Városi
J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály
J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére
Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői
Salgótarján Megyei Jogú Város
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának felmentéséről, pályázat kiírásáról A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,
ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői
2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére
Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város
TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság intézményvezetői állására pályázati felhívás közzétételére E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 285. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság intézményvezetői állására pályázati felhívás közzétételére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői
E L Ő T E R J E S Z T É S
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. Ügyiratszám:51.917/2008. IX. Ügyintéző: Márföldiné Kotricz Erzsébet /Jánosik Istvánné
C'_; N y. pohhr. .ttd- ... ~. ~ -~... Faragóné Széles Andrea R E G Y H Á Z A NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ~-~
Ügyiratszám: KU LT /144-1/2018. Ügyintéző: Dr. Augusztinyi Krisztina Előterjesztés - a Közgyűléshez - a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi
g ~.. szám ú előterjesztés
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző
K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete
Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző
Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:
JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres
Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KJ.: 21910 /2007. Melléklet: 3 Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács Zsuzsanna Közigazgatási és Jogi Főosztály
Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1
3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend
1 Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Döntés az óvoda-konyha intézmény vezetői állásra kiírandó
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én
Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató
Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására
J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd
E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,
Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23
310-174/112, 113, 142 www.biatorbagy.hu Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyző@ biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Bölcsődevezetői pályázat kiírásáról
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 14/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos