ONLINE MEGJELENÉSEK 3 veol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 3 vaol.hu - Be van oltva elbutulás



Hasonló dokumentumok
Szakmai nap, amely a szellemi hanyatlásra, a szellemi betegségekre irányította a figyelmet

Szociális Klaszter Budapest Kárándi Erzsébet

Az Alzheimer Café mozgalom célja jelene és jövője Dr. MENYHÁRT MIKLÓS. ALZHEIMER VILÁGNAPI rendezvény szeptember 8-án

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Alzheimer Kávézó szervezése. Újpalotán 2016/2017. JOBBÁGY MÁRIA mentálhigiénikus, a Levendula 60+ program koordinátora

Konszenzus dokumentum

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

10 éves a Szociális Klaszter Egyesület. 10ünnepi konferencia az IDŐSEK VILÁGNAPJÁN YESÜLET

A SOPRONI ALZHEIMER CAFÉ 2 éves. Dr. Sütő Teréz Október 17.

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

Soproni Tudományos Tanácskozás

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Szakmai nap. Csákvár,

Múló emlékek nyomában Átadták Máriaremetén Szent Ferenc Udvarát a demenciával élőknek

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

JÓ GYAKORLATOK AZ IDŐSELLÁTÁS TERÜLETÉN

Hospice kultúra & palliatív ellátás az idős- és ápolási otthonokban

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, április

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet. TÁMOP /1. kiemelt projekt HÍRLEVÉL. IV. szám július

Központi írásbeli vizsgatevékenység Demencia gondozó

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. A költségvetési szerv működési területe: Alsózsolca Város közigazgatási területe

Ameghosszabbodott élettartam és az idősek

M1854 FELADATOK. 4 A gerontológia fogalmának értelmezése B 5 A magyar társadalom demográfia jellemzői B

Hittan tanmenet 3. osztály

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

Szklerózis Multiplex a munkahelyen: A munkaadók kézikönyve

ÖREGEDÉS ÉS DEMENCIA DR EGERVÁRI ÁGNES

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

A pályázati projekt felépülése:

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció

Katasztrófához vezethet a természeti sokféleség ilyen mértékű csökkenése

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

Budapest Portál. Először ünnepelték meg a Hidak és Hídépítők Napját május 16.

Oszlassuk el a tévhiteket a rákról!

Szociális gondozó és ápoló / PEFŐ

EFOP VÉGTELEN LEHETŐSÉG KÍSÉRLETI PROGRAM A LEGINKÁBB ELMARADOTT JÁRÁSOK TERÜLETI FELZÁRKÓZÁSA ÉRDEKÉBEN

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak

A kórházi sürgősségi ellátás nemzetközi szemszögből

Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény. Szabó Anna Felnőttképzési vezető

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

Médiafigyelés. Könyvadomány

Előterjesztés A képviselő-testület január 28-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: telefon:

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÁPRILIS 27.

Krízisintervenció az iskolában. Kőbányai Nevelési Tanácsadó Bp április. 11. Nagy Brigitta

Időpontja: március

ÁROP A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése SAJTÓFIGYELÉS

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

Uniós támogatással fejlesztik a fogyasztóvédelmi rendszert

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

BÁZISISKOLÁK FEJLESZTÉSE ÉS TUDÁSMENEDZSMENT A HÁLÓZATOKBAN

EGYMÁST ÉRTŐ SZAKEMBEREK

A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit ki kell nyomtatni, ezek lesznek a húzótételek, amelyek tanári példányként is használhatóak.

DEMENCIA BARAT ELLATASOK Franciaorszàgban EGY NAPPALI KORHAZ ELETE

Közhasznúsági melléklet 2016.

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Óvodás szülők tájékoztatása a TÁMOP Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés innovatív intézményekben.

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Beszámoló értékelés július július

1. blokk. 30 perc. 2. blokk. 30 perc. 3. blokk. 90 perc. 4. blokk. 90 perc. Beiktatott szünetek. ( open space ): 60 perc

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő szeptember 21.

Továbbképzési terv. Időpont. Képzést biztosító szolgáltató. Továbbképzés címe. Időkeret száma. TÁMASZPONT Projektmenedzsment,

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

projekt indult a Kodolányi János Főiskolán

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

Idősek szociális ellátása

A magyarok kétharmada otthon szeretne meghalni

A Gubicza család találkozói, eseményei

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

VESE VILÁGNAP Részletes beszámoló a világnapi eseményekről (PDF) Köszönjük a világnapi közreműködésüket, üdvözlettel,

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Szolidaritás - Ma Konferencia február Programtervezet. 1. nap

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit

Legyél Te is Demenciabarát!

programfüzet SOCIOAGRO Társadalmi vállalkozás és közösségi kertművelés küzdelem a tartós munkanélküliség ellen HUSRB/1602/42/0152

Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó

Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP /1. kiemelt projekt. HÍRLEVÉL III. szám április

A z i d ó s k o r j ö v ó j e

INTERPROFESSZIONÁLIS IDŐSGONDOZÁS. dr Egervári Ágnes

Szívhang Egerben. Egri online

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Geriátriai szakápoló szakképesítés Geriátriai szakápolás modul. 1.

Mentőöv Információs Központ

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Jó Gyakorlatok! Fókuszban az önkormányzatok! - az I. témablokk előadásai

Átírás:

ONLINE SAJTÓSZEMLE a DEMENCIÁHOZ KAPCSOLÓDÓ INTERPROFESSZIONÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK MEGALAPOZÁSA című, TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 azonosító számú projekt sajtómegjelenéseiből

T A R T A L O M ONLINE MEGJELENÉSEK 3 veol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 3 vaol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 4 feol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 5 zaol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 6 duol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 7 Győr+Online - Be van oltva elbutulás ellen? 8 Duoinfomovar.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 9 Royalmagazin.hu - Be van oltva elbutulás ellen? 10 PolusOnline - Be van oltva elbutulás ellen? 11 Delina.hu Be van oltva elbutulás ellen? 12 euroastra.hu Be van oltva elbutulás ellen? -- Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 13 mti.hu - Soltész Miklós: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 14 Magyarhirlap.hu - Soltész Miklós: Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 15 Magyaridők.hu - Soltész Miklós: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 16 Magyarkurír Mátraverebély-Szentkúton zárta demenciával kapcsolatos projektjét a katolikus szeretetszolgálat 17 Kormány.hu Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 19 Fidesz.hu Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 20 Gondola.hu - "Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell" 21 OrientPress - Soltész: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 22 Refrádió Soltész: Az egyháznak a testet is gyógyítania kell 23

Online megjelenések veol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 28. http://veol.hu/eletmod/be-van-oltva-elbutulas-ellen-program-a-segitsegre-szorulok-es-szakemberekszamara-1735294 Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat.

vaol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 28. http://vaol.hu/eletmod/be-van-oltva-elbutulas-ellen-program-a-segitsegre-szorulok-es-szakemberekszamara-1735294 Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat.

feol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 28. http://feol.hu/eletmod/be-van-oltva-elbutulas-ellen-program-a-segitsegre-szorulok-es-szakemberek-szamara- 1735294 Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat.

zaol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 28. http://zaol.hu/eletmod/be-van-oltva-elbutulas-ellen-program-a-segitsegre-szorulok-es-szakemberekszamara-1735294 Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat.

duol.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 28. http://duol.hu/eletmod/be-van-oltva-elbutulas-ellen-program-a-segitsegre-szorulok-es-szakemberekszamara-1735294 Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat.

Győr+Online - Be van oltva elbutulás ellen? 2015. 10. 15. http://gyorplusz.hu/cikk/137815.html A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára.

Duoinfomovar.hu - Be van oltva elbutulás ellen? Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 15. http://www.duoinfomovar.hu/?view=hirek&article=3220&page=1 A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára. A projekt megkezdett programjai a fenntartási időszakban is országszerte folytatódnak.

Royalmagazin.hu - Be van oltva elbutulás ellen? 2015. 10. 15. http://www.royalmagazin.hu/eletmod/eletmod-medicina/34268-be-van-oltva-elbutulas-ellen Program a segítségre szorulók és szakemberek számára A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára. A projekt megkezdett programjai a fenntartási időszakban is országszerte folytatódnak. A programról további információ a www.inda.info.hu honlapon olvasható.

PolusOnline - Be van oltva elbutulás ellen? 2015. 10. 15. http://www.polusonline.com/2015/10/be-van-oltva-elbutulas-ellen.html A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára. A projekt megkezdett programjai a fenntartási időszakban is országszerte folytatódnak. A programról további információ a www.inda.info.hu honlapon olvasható.

Delina.hu Be van oltva elbutulás ellen? 2015. 10. 20. http://delina.hu/egeszseg/2015/10/20/be-van-oltva-elbutulas-ellen A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a szakkifejezéssel demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben rövid ismeretterjesztő előadást követően kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára. A projekt megkezdett programjai a fenntartási időszakban is országszerte folytatódnak. A programról további információ a www.inda.info.hu honlapon olvasható.

euroastra.hu Be van oltva elbutulás ellen? -- Program a segítségre szorulók és szakemberek számára 2015. 10. 16. http://euroastra.hu/node/95553 A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetésével egy nagyszabású program valósult meg az elmúlt 7 hónapban, azzal a céllal, hogy egy több lépésből álló program keretében felhívják a társadalom figyelmét a demenciával élő személyekre, a demencia korai felismerésének lehetőségeire, a komplex gondozás fontosságára. Az öregedés természetes részeként kezelik a szellemi hanyatlást, noha a korral együtt járó feledékenység és a - szakkifejezéssel - demencia között óriási a különbség. A demenciával kapcsolatban kevés ismeret és sok tévhit él a köztudatban. A hiányos ismeretekkel részben összefügg, hogy gyakori a betegséggel kapcsolatos megbélyegzés, kirekesztés, ami jelentősen késlelteti a segítségkérés időpontját. Pedig a diagnózis korai felállítása nemcsak a beteg és a család számára lenne fontos, hanem az ellátórendszer számára is. A program részeként áttekintették a demenciáról és a demenciával élőkről rendelkezésre álló ismereteket. Ennek során a kutatók olyan adatokhoz jutottak, amelyekből az eddigieknél jóval pontosabb képet alkothatnak a betegség hazai kiterjedtségéről. Az így kapott eredményekkel, az érintett magyarországi népességre vonatkozó, további átfogó kutatási programokat sikerült megalapozni. A program része volt továbbá a tájékoztatás, hogy minél többen megismerjék a demencia fogalmát, kórlefolyását és tisztában legyenek azzal, honnan kérhetnek segítséget. A tájékoztató sorozat keretében az ország 14 településén 26 alkalommal tartottak hozzátartozói fórumokat, ún. Alzheimer Cafét, ahol a résztvevők egy csésze kávé vagy tea elfogyasztása közben - rövid ismeretterjesztő előadást követően - kötetlen beszélgetések során oszthatták meg egymással tapasztalataikat, továbbá a témához kapcsolódó kérdéseikre is választ kaphattak az előadótól. A szakemberek tájékoztatása során 350, főként a szociális és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakembert készítettek fel arra, hogy képesek legyenek felvilágosítást adni és szakszerű támogatást nyújtani, valamint, hogy megalapozott tudásuk legyen a demenciával járó fizikai, pszichés és szociális változásokról. Ennek köszönhetően a jövőben 350 magas szinten képzett munkatárs segítheti a demens személyeket és az érintett családokat. Tervezik olyan tanácsadó pontok felállítását is, amelyek könnyen elérhetőek lesznek a segítségre szorulók számára. A projekt megkezdett programjai a fenntartási időszakban is országszerte folytatódnak.

mti.hu - Soltész Miklós: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://mti.hu/pages/default.aspx?lang=hun&menuid= Mátraverebély-Szentkút, 2015. október 14., szerda (MTI) - Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat - mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már "a józanabb orvosi kutatások" is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.

Magyarhirlap.hu - Soltész Miklós: Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://magyarhirlap.hu/cikk/37917/soltesz_miklos_az_egyhaznak_a_lelket_es_a_testet_is_gyogyitania_kell KOnferenciát tartott a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat - mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már "a józanabb orvosi kutatások" is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.

Magyaridők.hu - Soltész Miklós: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://magyaridok.hu/belfold/soltesz-miklos-az-egyhaznak-a-lelket-es-a-testet-is-gyogyitania-kell-53394/ Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már a józanabb orvosi kutatások is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.

Magyarkurír Mátraverebély-Szentkúton zárta demenciával kapcsolatos projektjét a katolikus szeretetszolgálat 2015. 10. 14. http://magyarkurir.hu/hirek/matraverebely-szentkuton-zarta-demenciaval-kapcsolatos-projektjet-a-katolikusszeretetszolgal Október 13 14-én rendezte meg a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat az INDA demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása elnevezésű projektet lezáró konferenciát. Október 14-én Beer Miklós püspök mutatott be szentmisét a résztvevőknek. Az Európai Unió támogatásával létrejött projekt célja, hogy a demencia területén a feltárt szükségletekre fókuszálva rugalmas, komplex gondozási programot dolgozzon ki, és ennek fő elemeit a projektidőszakot követően is fenntartsa. A szeretetszolgálat munkatársai a konferencia első napján előadásokat hallgattak a projektről, a demencia európai kihívásairól, a demenciastratégiákról. Csoportbeszélgetések keretében ismerkedtek meg a kutatási eredményekkel, tájékozódtak a minőségi ellátásról és az együttműködés lehetőségeiről. A ferencesek által fenntartott nemzeti kegyhelyen megrendezett konferencia második napja szentmisével kezdődött, amelyet Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált. Homíliájában az elmúlt napokban átélt élményei alapján érzékeltette, milyen különös az az átmenet, amikor az ember időskorában már készülődik egy másik lét felé. A főpásztor egy nemrég meghalt paptársa alakját idézte fel, aki a székesfehérvári papi otthonban élt. Egy ideje már nem ismert fel senkit maga körül, ugyanakkor mindig kedvesen fogadott mindenkit: láthatóan itt volt, valójában már egy másik létben emlékezett róla a püspök. A szentmise olvasmánya és evangéliuma alapján Beer Miklós arra figyelmeztetett, milyen nagy kísértés számunkra, hogy mindig magabiztosak legyünk, mindenről véleményt mondjunk. Hozzátette: pedig nem a mi érdemünk, hogy milyen képességekkel rendelkezünk. Ugyanakkor ezek a képességeink arra ösztönöznek, hogy gondoskodjunk másokról. A püspök a szentmise homíliájában arra hívta fel a szeretetszolgálat munkatársainak figyelmét, hogy mindig újra és újra vizsgázunk: tudtunk-e megértőek, együttérzőek, irgalmas szívűek lenni. A legtöbb, amit az életben tehetünk, hogy az irgalmas szeretet közvetítői leszünk hangsúlyozta Beer Miklós, majd Szent II. János Pál pápára utalt, aki mintegy végrendeleteként bevezette az Isteni Irgalmasság vasárnapját, továbbá emlékeztetett, hogy Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság szentévét, és folyamatosan arra buzdít, hogy vegyük észre a rászorulókat. Végül a Szűzanya segítségét kérte a püspök, hogy a munkatársak valóban a gondoskodó szeretet képviselői legyenek.

A szentmisét követően Süveges Gergő, az INDA projekt szóvivője köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd levetítették azt a két kisfilmet, amelyet a program keretében készítettek abból a célból, hogy felhívja a társadalom figyelmét a demencia jelenségére. A második nap első előadója Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár volt. Röviden, történelmi példákat sorolva felvázolta, hogy az egyház nagy öröksége a betegek gondozása. Rámutatott: megtanulhatjuk az előző századok tapasztalataiból, hogy a test gyógyítása mellett fontos a lélek gyógyítása is. Az államtitkár felidézte Szent Benedek reguláját, amelyben nagyon fontos a betegek vigasztalása és szolgálata. Elmondta, hogy a 8 10. században a bencés monostorok mellett létrehoztak betegházakat is, a szerzetesek életének része volt a betegek gondozása. A Remete Szent Antalt követő antoniták például háromszázhatvan olyan ispotályt tartottak fenn, ahol betegeket gyógyítottak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szeretetszolgálat tevékenységével a katolikus szerzetesrendek örökségét folytatja: egyszerre gondoz testet és lelket. Soltész Miklós a katolikus szeretetszolgálat intézményvezetőihez szólva kiemelte, milyen nehéz és nagy figyelmet igénylő feladat a vezetés. Végül felhívta a szeretetszolgálat munkatársainak figyelmét arra, milyen nagy felelősség rendszeresen találkozni a halálra készülőkkel és részt vállalni egy-egy ember üdvösségre jutásában. Iva Holmerová, a prágai gerontológiai központ vezetője, az Alzheimer Europe szervezet alelnöke az egészségügyi és szociális gondozás közötti kapcsolat fontosságáról beszélt és arról az ellenőrzési rendszerről, amelyet hazájában az ellátóintézményekben gyakorolnak. Pontozzák az intézményeket abból a szempontból, milyen minőségű ellátást biztosítanak a demenciában szenvedő időseknek. Megvizsgálják működésüket, hozzáállásukat, és tapasztalataik alapján javaslatokat tesznek arra, hogyan lehet javítani az ápolást. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az Alzheimer Europe szervezet várja az együttműködő partnereket, így a magyarokat is. Kovács Tibor neurológus, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának munkatársa a demencia sokarcúságáról beszélt előadásában. Hangsúlyozta, hogy nagyon fontos elkülöníteni egymástól a hasonló tüneteket okozó különféle betegségeket, megfelelő diagnózist felállítani, mert a különböző betegségek másmás kezelést igényelnek. Az előadásokat követően a szeretetszolgálat munkatársai két csoportban folytatták a megbeszélést: a hozzátartozói fórum fontosságáról szóló beszélgetést Bagyinszki Zoltánné és Menyhárt Miklós vezették, a média, a kommunikáció szerepéről pedig Süveges Gergő és Kuzmányi István vezetésével osztották meg egymással gondolataikat a résztvevők. A konferenciát Egervári Ágnes, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat főigazgatója zárta, bemutatta a projekt során a képzésben, a kutatásban és a figyelemfelkeltésben elért eredményeket.

Kormány.hu Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzetisegi-es-civil-tarsadalmikapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/az-egyhaznak-a-lelket-es-a-testet-is-gyogyitania-kell Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat - mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már "a józanabb orvosi kutatások" is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.

Fidesz.hu Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://www.fidesz.hu/hirek/2015-10-14/az-egyhaznak-a-lelket-es-a-testet-is-gyogyitania-kell/ Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár részt vett szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. "A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel." A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat - mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már "a józanabb orvosi kutatások" is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.

Gondola.hu - "Az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell" 2015. 10. 14. http://gondola.hu/hirek/178732-_az_egyhaznak_a_lelket_es_a_testet_is_gyogyitania_kell_.html Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál.

OrientPress - Soltész: az egyháznak a lelket és a testet is gyógyítania kell 2015. 10. 14. http://orientpress.hu/149339 Kétezer éve az egyház egyik legfontosabb tanítása, hogy nemcsak a lelket kell ápolni, a testet is gyógyítani kell - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat konferenciáján. A rendezvényen a szakemberek azt tekintették át, hogyan tudnak együttműködni az időskori demencia - a szellemi képességek romlásával és pszichés zavarokkal járó tünetegyüttes - kezelésében. Soltész Miklós Az egyház szerepe a betegápolásban című előadásában példaként említette, hogy Szent Benedek a betegek vigasztalását és gyógyítását nevezte fontosnak 1500 évvel ezelőtt, míg a 8-10. században már betegházakat és gyengélkedőket is létrehoztak a bencés monostoroknál. Nem csak az volt a céljuk, hogy Istent dicsőítve imádkozzanak és dolgozzanak, a munkájuk része volt a környékbeli betegek gondozása, ápolása is - tette hozzá. Az államtitkár arra is kitért, hogy a Szent Antalról elnevezett, kevésbé ismert szerzetesrendnek több mint 360 ispotálya volt, ahol betegeket, rászorultakat gyógyítottak. Ezt a hagyományt folytatja a Római Katolikus Egyházi Szeretszolgálat - mondta Soltész Miklós, hangsúlyozva, hogy már 'a józanabb orvosi kutatások' is beismerik, hiába a legjobb felszerelés, gyógyszerezés és műtét, ha nincs ott a lélek, kevésbé hatékony a gyógyítás ereje. A katolikus szeretetszolgálat a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása című, a Társadalmi Megújulás Operatív Program által támogatott projekt zárókonferenciáját tartotta a Nógrád megyei nemzeti kegyhely konferenciaközpontjában. A 186 millió forintos programban 300, a szociális és egészségügyi ellátórendszer különböző területein dolgozó szakembert készítenek fel, és céljuk az is, hogy az eltérő fenntartású intézmények szereplői együtt tudjanak működni a demenciával élők lehető legjobb ellátása érdekében. Meg akarnak ismertetni olyan működő, alkalmazható technikákat is, amelyek a szakembereket és a laikusokat, a hozzátartozókat egyaránt segítik, mert közvetve vagy közvetlenül a demencia egyre nagyobb társadalmi csoportot érint.