A NAGY HÁBORÚ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A világégés első évei, 1914-1916 A BALKÁNI LŐPOROS HORDÓ FELROBBANÁSA A X X. század elejére kialakult az európai nagyhatalm ak két, egymással szem ben álló tö m b je: az ún. központi hatalm ak, amely Németország és az Osztrák Magyar Monarchia 1879-es kettős szövetségén alapult, illetve az angol francia-orosz antant. A nagyhatalm i tö m b ö k érdekei szám os területen ütköztek egym ással; a gyarm ati vetélkedés m ellett a legveszélyesebb térségnek a B alkán szám ított. Az ottani államok közül Szerbia az antant mindenekelőtt Oroszország -, Bulgária pedig a központi hatalmak felé orientálódott. így a fiatal nemzetállamok közti konfliktusok azzal fenyegettek, hogy bekapcsolódik valamelyik nagyhatalom, s ez maga után vonja a két nagyhatalmi tömb háborúját. A lavinát elindító esemény, amely végül a háború kitörésének ürügyévé vált, 1914. jú n iu s 28-á n következett be. Ezen a napon Szarajev óban, a korábban a Monarchia által annektált Bosznia- Hercegovina fővárosában, egy szerb nacionalista szervezet tag ja m eggyilk olta a hadgyakorlatra odaérkező F eren c F e rd i- nánd osztrák m agyar tró n ö rö k ö st és feleségét. A Monarchia vezetői úgy érezték: itt az alkalom, hogy leszámoljanak Szerbiával, balkáni befolyásuk legfőbb akadályával. [...] hosszabb vita bontakozik ki a háború kérdéséről, amelyet részletekbe menően tárgyalnak. Ennek végén a következő következtetéseket lehet megállapítani: 1. Hogy minden jelenlévő a Szerbiával való konfliktus minél gyorsabb, háborús vagy békés úton történő megoldását kívánja; 2. hogy a minisztertanács kész magáévá tenni a magyar királyi miniszterelnök nézetét abban a kérdésben, hogy a mozgósításra csak a Szerbiához intézett konkrét követelések visszautasítását követően, és egy ultimátum megfogalmazása után kerüljön sor. Ezzel ellentétben a magyar királyi miniszterelnök kivételével minden jelenlevő azon a véleményen van, hogy egy tisztán diplomáciai siker, bármennyire is megalázná Szerbiát, értéktelen lenne, és ezért Szerbiával szemben olyan messzemenő követeléseket kell megfogalmazni, amelyek előreláthatóan elutasításra fognak találni, megnyitva ezzel egy katonai beavatkozással járó radikális megoldás lehetőségét. (Az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztertanácsának jegyzőkönyve, 1914. július 7.) Milyen ellentmondás fedezhető fel a szövegben? M i lehet ennek az oka? Mivel magyarázható Tisza István különvéleménye? A Monarchia vezetőinek számolniuk kellett azzal, hogy Oroszország a szerbek segítségére siet; ha pedig Németország a Monarchiát támogatja, akkor Franciaország és valószínűleg Nagy-Britannia is aktivizálódik. S bár Olaszország és Románia hivatalosan a központi hatalmakkal állt szövetséges viszonyban, Bécs és Budapest mégsem számíthatott ezekre az országokra, mivel a Monarchiával szembeni területi igényeik szembefordították őket a központi hatalmakkal. A Monarchia háborús elszántságában döntő szerepet játszott német szövetségesének álláspontja. A német vezetés elkerülhetetlennek látta az összeurópai háború t Berlin úgy számolt, hogy Oroszország mozgósítása lassú lesz, s az oroszokat leköti a Monarchia hadserege, amíg Ők villámhadjáratukkal legyőzik a franciákat, így nem kényszerülnek kétfrontos küzdelemre. II. Vilmos német császár és környezete ki akarta használni az országa katonai felkészültségéből adódó előnyét, mivel már látható volt, hogy az antant országai előbb-utóbb behozzák lemaradásukat A német vezérkar, meglepő módon, Nagy-Britannia semlegességével számolt bízva korábbi megállapodásaikban, illetve abban, hogy Franciaország gyors kiütése után a briteknek már reményük sem maradna egy európai szárazföldi beavatkozásra. A határozott német támogatás láttán az Osztrák-Magyar Monarchia kormánya szándékosan elfogadhatadan követeléseket tartalmazó ultimátumot nyújtott át Szerbiának. A szerb kormány diplomatikus, de egyértelmű elutasító válasza után a M onarchia 1914. jú liu s 28-án hadat üzent Szerbiának. A következő két hétben a két szemben álló tömb nagyhatalmai hadiállapotba kerültek egymással. VILLÁMHÁBORÚBÓL ÁLLÓHÁBORÚ A háború legfontosabb színterének az ún. nyugati front számított, ahol a n ém etek, a koráb- Lelkes bevonulás. A közvélemény kezdetben lelkesen fogadta a háború hírét, gyors lefolyású, győztes harcra számított. A hivatalos propaganda is ezt ígérte Vilmos császár híressé vált szavaival: Mire lehullanak a falevelek, már haza is térnek a katonák... 1
10 / A NAGY HÁBORÚ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI [...] a szerb királyi kormány [...] 4. eltávolítja a katonai szolgálatból és általában a közigazgatásból az Osztrák-Magyar Monarchia elleni propagandában vétkes összes tiszteket és tisztviselőket; - a császári és királyi kormány fenntartja magának a jogot, hogy ezeknek neveit és tényeit a királyi [tehát a szerb] kormánnyal közölje; 5. elfogadja a császári és királyi [tehát osztrák-magyar] kormány szerveinek Szerbiában való közreműködését a Monarchia területi épsége ellen irányuló felforgató mozgalmak leküzdése körül; 6. bírói vizsgálatot indít a június 28-i összeesküvésnek szerb területen levő részesei ellen; az erre vonatkozó nyomozásban a császári és királyi kormánytól kiküldött hatósági szervek is részt fognak venni... (Az Osztrák-Magyar Monarchia jegyzéke Szerbiának, 1914. július 23.) Mennyiben felelt meg az ultimátum tartalma a Monarchia minisztertanácsi jegyzőkönyvében lefektetett céloknak? t Milyen következményekkel járt volna, ha Szerbia elfogadja a követeléseket? Népeimhez! [...] Hiába tett kormányom még egy utolsó kísérletet, hogy békés eszközökkel érje el ezt a célt s komoly figyelmeztetéssel megfordulásra bírja Szerbiát. Szerbia visszautasította kormányomnak mérsékelt és igazságos kívánságait és megtagadta azon kötelességek teljesítését, amelyek népek és államok békés együttélésének természetes és szükséges alapjai. Fegyveres erővel kell tehát államaim számára a belső nyugalom és az állandó külső béke nélkülözhetetlen biztosítékait megszereznem. [...] Mindent megfontoltam és meggondoltam. [...] Bízom népeimben, akik minden viharban híven és egyesülten sereglettek mindig trónom köré s hazájuk becsületéért, nagyságáért és hatalmáért a legsúlyosabb áldozatokra is mindig készen állottak. Ferencz József s. k. gróf Tisza István s. k. (Ferenc József kiáltványa, 1914. július 28.) Vessük össze Ferenc József helyzetértékelését és a minisztertanácsi jegyzőkönyv részletéti Mely népekre utalt Ferenc József? Miért írta alá az uralkodó kiáltványát a magyar miniszterelnök? A SCHLIEFFEN-TERV I9I4-ES MÓDOSÍTOTT VÁLTOZATA bán kidolgozott villámháborús terveiknek (Schlieffen-terv) megfelelően a semleges B elg iu m o t lerohanva m egkerülték a francia főerőket, és m élyen benyom ultak az országba. Anglia elsősorban Belgium semlegességének megsértésére hivatkozva lépett be a háborúba, s segítségével a franciák Párizs előtt, a M am e folyónál m egállították a ném et előrenyom ulást. A keleti fronton először az oroszok lendültek támadásba, méghozzá gyorsabban, mint ahogy az a német tervekben szerepelt, s betö rtek K elet-p o ro szországba és G alíciába. Ősszel azonban a ném etek Tannenbergnél és a Mazuritavaknál súlyos, de nem döntő vereséget m értek rájuk. Szerbia, minden várakozás ellenére, 1914 során kitartott az osztrák magyar támadással szemben. 1914 őszére nyilvánvalóvá vált, hogy a háború szemben a propagandával nem ér gyorsan véget, elhúzódó küzdelem re kell szám ítani. A harc állóháborúvá alakult: a csapatok beásták magukat, azaz szögesdróttal megerősített lövészárok-rendszerekbe kényszerültek. izland NORVÉG- TENGER országhatár, 1914 ^ rn m osztrák-magyar támadási terv <pjsm Schlieffen-terv ANYAGCSATA A z állóháború anyagcsatát is jelen tett. A győzelemre annak a félnek volt esélye, amelyik tovább bírta utánpótlással: fegyverrel, hadianyaggal és emberrel. A nyugati front hatalmas anyagcsatáiban (Verdun, 1916; Somme, 1916) hónapokon át tartó küzdelemben a szemben álló felek mindegyike katonái százezreit vesztette el, miközben a frontvonalak alig mozdultak. ~ ~ T J T N f i E R T ö r ö k o r s z á g Következtessünk a térkép alapján: milyen eredménnyel számoltak a központi hatalmak támadási tervei? Magyarázzuk meg a térkép és földrajzi ismereteink segítségével, hogy Németország miért Belgiumon keresztül támadta meg Franciaországot? A haditechnika a háború előtti évtizedekben féloldalasán fejlődött: a tüzérség ereje megnövekedett, a gépfegyverek lekaszálták a támadó csapatokat, ugyanakkor a repülőgépek harci felhasználása gyermekcipőben járt még, az első, kezdetleges tankok pedig csak a háború folyamán jelentek meg. A védekezés eszközei tehát fejlettebbek voltak a támadófegyvereknél. Ennek következménye volt az álló- vagy állásháború. Találni kell egy pontot, amelyet a franciák semmiképp sem adhatnak fel, s addig kell kalapálnunk, amíg ki nem véreznek - szólt az új német koncepció. Ennek jegyében 1916 februárjában megtámadták Verdun erődjét. A csata tíz hónapon át tartott, a franciák mintegy 350 ezer, a németek
A VILÁGÉGÉS ELSŐ ÉVEI, I 9 I 4 - I 9 I 6 / II 300 ezer emberüket vesztették el. júniusban, Verdun tehermentesítésére, az angolok a Somme folyónál indítottak támadást. Az öthónapos harcban a két oldal összesen négymillió katonát vetett be - s a frontvonal csak néhány kilométert mozdult el. A Somme-nál vetették be az első tankoka t is: a meglepetés hatására az angolok helyi sikereket elértek, döntő áttörést azonban nem. A keleti front egyik véres ütközete a galíciai Przemyslnél alakult ki: a hatalmas erődrendszert, féléves ostrom után, 1915 márciusában foglalták el az oroszok. Az Osztrák-Magyar Monarchia 120 ezer katonája, köztük sok magyar is itt esett fogságba. Minden állomáson falragaszok hirdették az általános mozgósítást A vonatok megteltek bevonuló újoncokkal. Zászlók lobogtak. Zene harsogott egész Bécs forrongott Felvonulók az utcákon, sűrű embersorok, sugárzó arcok és éljenzések: igen, őket éltetik, a hétköznapi kisembereket akiket különben soha észre sem vesznek. Az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy a tömegeknek ebben az első felbuzdulásában volt valami nagyszabású erő, amely elragadta az embert [...] százezrek érezték azt amit békeidőben kellett volna érezniük: az összetartozást [...] mindenki úgy érezte, ő t szólítják, személy szerint vesse csekélyke énjét a tömeg tisztának hitt izzásába, szabaduljon meg minden önzéstől. Rendi, nyelvi, vallási különbségeket osztályellentéteket söpört el egy pillanatra a testvériség túláradó érzése [...] mindenütt ragyogtak az arcok. (Stefan Zweig: A tegnap világa) M ivel magyarázza a szerző a háborús lelkesedést? Keressünk más okokat is arra, miért lehetett olyan sikeres a háborús propaganda! A tengereken ritkán került sor látványos összecsapásokra: a brit-francia flotta egyértelmű fölénye miatt a németek mindössze egy alkalommal vállalták tengeren a nyűt ütközetet, döntetlen eredménnyel (Jütland, Dánia partjainál, 1916). Az antant sikeresen tartotta blokád alatt a központi hatalmak kikötőit, ugyanakkor a német búvárhajók (tengeralattjárók) az antant tengeren keresztül érkező utánpótlását csak zavarni tudták, feltartóztatni nem. Oroszország balti kijáratát azonban sikerrel blokkolta a német flotta. A villámháborús tervek kudarcát 1914 őszétől a Csendes-óceánon Japán használta ki: néhány száz katonája árán könnyedén birtokba vette N ém etország gyarmatait. ÚJ SZÖVETSÉGESEK BEVONÁSA 1914 októberében az Oszmán Birodalom a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba, és ezzel újabb firontok nyíltak meg. Az elmaradott török birodalom számára a háború nagy megterhelést jelentett, bár amikor 1915 ben a Dardanelláknál, GalHpolinál brit csapatok szálltak partra, sikerült visszaverni a veszélyes támadást. Miután a nyugati fronton egyik fél sem tudta a véres állóháborút felszámolni, SPANYO L ORSZÁG London A FRONTOK ÁLLÁSA I9I4 AUGUSZTUSÁBAN TENGER ORSZÁG IfSELGIUI a központi hatalmak keleten próbáltak eredményeket elérni. A német és az osztrák magyar csapatok 1915 májusában Gorlicénél áttörték a galíciai orosz frontot, s több száz kilométerre keletre visszaszorították a cári csapatokat. Az orosz hadsereget megtörni ugyan nem sikerült, de a Monarchia első jelentősebb katonai sikerének hatására Bulgária rászánta N É M E T O R S Z Á G ISZTRAK Szarajevó ib e lg rá d országhatár, 1914 nyugati front kelet-poroszországi front galíciai front szert) front BULGÁRIA Szófia [ORSZÁG A frontok állása mennyiben felelt meg a német elképzeléseknek? 9 Miért alakult ki a frontokon állóháború? 0 M ilyen következményei lehettek a frontok megmerevedésének? Erre az őrjáratra azt a parancsot kaptam, hogy győződjek meg róla, egy bizonyos német futóárok végpontját éjjel is megszállva tartják-e a németek, vagy sem. Townsend őrmester meg én tíz óra körül indultunk előre, mindketten revolverrel felfegyverkezve. Csupasz térdünkre levágott orrú zoknit húztunk, hogy ne villogjon a sötétben. Egyszerre mindig tíz métert haladtunk előre a földön, laposkúszásban. A mozgás után mindig kb. tíz percig csak feküdtünk és figyeltünk. Átmásztunk a saját drótakadályainkon, aztán végigkúsztunk egy árok mentén, közben újabb drótakadályok szaggatták egyenruhánkat és addig meredtünk a sötétségbe, amíg forogni kezdett velünk. Egyszer elborzadva kaptam fel ujjaimat - véletlenül rátenyereltem egy régi hullára. Kúsztunk, figyeltünk, megint kúsztunk, az ellenséges [világító] rakéták fényében halottnak tettettük magunkat aztán megint kúsztunk, figyeltünk, kúsztunk. A II. zászlóalj egyik tisztje, aki a háború után újra ellátogatott ezekhez a lövészárkokhoz, elmesélte nekem, milyen nevetségesen kis terület volt ez a senki földje azoknak a hosszú, kínos utaknak a látszólagos végtelenségéhez képest amelyeket meg kellett tenni rajta. (Róbert Graves: Isten hozzád, Anglia, 1929) t M ilyen területre használták a senki földje elnevezést? M i volt ennek a harcászati jelentősége?
12 / A NAGY HÁBORÚ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI A TÖRÖK BIRODALOM FRONTJAI AUSZTRIA- MAGYARO. ROMÁNIA Örmény deportáltak, 1915. A háborús nehézségekért a török vezetők a keresztény örmény kisebbséget okolták: erőszakos áttelepítések és tömeggyilkosságok következtében 1,5 millió örmény halt meg az Oszmán Birodalomban. Teherán FÖLDKÖZI TENGER A harckocsit először az angolok állították hadrendbe. Kezdetben álcázásként nevezték tank - nak (tartály), a név azonban rajta ragadt. Törökország hadba lépésével milyen Európán kívüli frontokon kezdődtek hadműveletek? 0 Mennyire változtatták meg az erőviszonyokat az Oszmán Birodalom hadműveletei? 0 Milyen területekről indult Nagy-Britannia ellentámadása? 0 M ilyen jogcím en használta Nagy-Britannia ezeket a területeket? magát arra, hogy a központi hatalmak oldalán belépjen a háborúba. 1915. október elején az osztrák magyar, német és bolgár csapatok összehangolt támadást indítottak Szerbia ellen, s két hónap alatt megszállták az egész országot. A szerb hadsereg egy jelentős része nem adta meg magát, harcolva visszavonult, s angol segítséggel Görögországba hajózott. Görögország már ekkor az antant erőit támogatta, bár hivatalosan csak 1917-ben lépett be a háborúba. Mérges gázt a németek alkalmaztak először a belgiumi Ypemnél. A lassú és kínos halált okozó gáz ellen kezdedeges gázálarcot használtak. Háborús propaganda képeslapon. Karácsonyfa, rajta akasztott kis angol, francia, orosz figurák. Olaszország 1915 májusában kapcsolódott be a háborúba, miután az antant titkos szerződésben területeket ígért neki a Monarchiából. Az Osztrák Magyar Monarchia és Olaszország határán, a nehéz, hegyes terepen újabb állóháborús frontvonal alakult ki. Az Isonzo folyó mentén a következő két évben 11 véres csata követte egymást anélkül, hogy bármelyik fél lényegesen előrenyomult volna. 1916 derekán az utolsó sikeres orosz támadás (Bruszilov-offenzíva) és a titkos bukaresti szerződésben neki ígért területek - hatására Románia is hadat üzent a Monarchiának, és augusztusban csapatai benyomultak Erdélybe. Ősszel azonban az összehangolt német osztrák magyar^-bolgár támadás legyőzte a román hadsereget, és az év végéig megszállta az ország legnagyobb részét. A román kormány végül különbékére kényszerült (bukaresti béke, 1918).
A VILÁGÉGÉS ELSŐ ÉVEI, I 9 I 4 - I 9 I 6 / 13 EURÓPAI HADVISELŐK A SZÁRAZFÖLDÖN ÉS A TENGEREKEN IZLAND ORSZÁG NORVÉG TENGER O RSZÁG Koraka j O SZtR ÁK-W IAG Y AR-'.MÁLTA f l P ^ i Központi hatalmak SZŐVÖtSöQBSSÍ f-~ -\ német búvártiajólc hanti torftlota.itngefí 0 Mely országok tartoztak a központi hatalmakhoz, ill. az antanthatalmakhoz a háború kezdetén? 0 Hol kezdődtek tengeri hadműveletek és milyen céllal? 9 Mely országokat vontak be a háborús felek a küzdelembe, és hol nyíltak ezáltal új szárazföldi és tengeri frontok a háború folyamán Európában? Mely országok érdekeit sértette a német búvárhajók tevékenysége? A HÁTORSZÁG Az elhúzódó háború megváltoztatta a hátország életét, m in d en t a haditerm elés fokozásának rendeltek alá. A z állam, minden korábbinál nagyobb mértékben, beleszólt a társadalom és a gazdaság m ű ködésébe: szabályozták az árakat, cenzúrázták az újságokat és a frontról hazaküldött leveleket, egyes üzemeket katonai irányítás alá helyeztek. Az ellátás biztosítására ún. jegy ren d szert v ezettek b e, azaz hivatalosan megszabták, hogy az árucikkekből (kenyér, hús, zsír, cukor, de még a cipő is) ki mennyit kaphat. E n n ek ellenére az ellátás m in ő sége egyre ro m lo tt, különösen a közellátást rosszul megszervező cári Oroszországban, illetve a központi hatalmak országaiban, ahol 1918-ra már az éhínség sem volt ritka. Kitört az európai háború. Ebben a helyzetben [...] el kell döntenünk, milyen utat kövessünk. Első számú lehetőségként a semlegesség jut eszembe. A történelem azonban azt tanúsítja, hogy azok az országok, melyek egy általános világégés idején semlegesek maradtak, a háttérbe szorulnak, és a békekötéskor kizárják őket a döntésekből. Románia nem érdemli meg, hogy ilyen megalázó helyzetbe kerüljön. A másik lehetőség az, hogy az egymással háborúban álló csoportok egyikéhez vagy másikához csatlakozunk. Nem hinném, hogy országunkban az lenne az uralkodó érzület, hogy nekünk Oroszország mellett kellene felsorakoznunk. Számunkra csak a harmadik megoldás marad: a hármas szövetség mellé kell állnunk. Ez utóbbi oly jelentős katonai erővel rendelkezik, hogy nem férhet kétség ahhoz, hogy e hatalmas háborúból ő kerül ki győztesen. Nem lesz könnyű a közvéleménnyel megértetni és elfogadtatni [ezt a politikát, mégis] [...] szilárd meggyőződésem, hogy eljön majd a nap, amikor az ország áldani fogja azt a politikát, amelyet most követni vagyunk kénytelenek. Természetesen minden háború kimenetele a hadiszerencsétől függ: de majdnem bizonyos, hogy a győztesek oldalán leszünk, és döntésünk elnyeri megérdemelt jutalmát. (Károly román király titkos beszéde román vezetők előtt, 1914 július vége) 9 Milyen lehetőségekkel számolt a román király 1914-ben? I Miként döntött a román vezetés? Miért? Katonák számára hósapkát és melegítőt kötő elemi iskolás kislányok, 1914. 1914 nyarán a szarajevói merénylet háborús helyzetet teremtett az Osztrák-Magyar Monarchia és Szerbia között. Miután Németország támogatásáról biztosította a Monarchia vezetőit, vállalták a háború kirobbantását. A háború kezdetben a Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia alkotta központi hatalmak és az angol francia orosz belga szerb antant között zajlott. A várt gyors győzelem elmaradt, a frontokon állóháború alakult ki. Mindkét oldal újabb szövetségeseket vont be a küzdelembe: az antant Japánt, Olaszországot és Romániát, a központi hatalmak az Oszmán Birodalmat és Bulgáriát.
I 4 Í A NAGY M M Az antant győzelme SZÖVETSÉGI RENDSZEREK AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN ; (1914-1916) i. r f m CSENDES- : B I I I I,lf;C o ** 9 8 B SZltói szí^ re> IN D IA I- ] ÖCfví/V ; r I antant hatalmak és i i------ 1 szövetségeseik (1917-1918) M ilyen következtetések vonhatók le a szemben álló hatalm i töm bök erőviszonyairól és stratégiai helyzetéről? 9 Hogyan változtak az erőviszonyok a háború folyamán? M i lehetett a gyarmatok szerepe a háborúban? Egyszer menet közben azon vesszük észre magunkat, hogy kozák lovasság toppan ránk. Nem sokat érkeztünk lelőni, mindjárt köztünk osztogatták a halált. Az én két oldalamon levő bajtársaimnak is kiosztották mentül hamarabb. Most már csak magam álltam ottan, senkit körül nem láttam, csak a kozákokat. Vártam én is, amit a bajtársak kaptak, Istenhez fohászkodtam. Egyszercsak megáll rajtam a szeme egy szürke lovas kozáknak. Kardját kihúzva vágtat felém, én meg rémülten futottam előle, éppen oda, ahol már vagy tizenöt embert sorakoztattak a kozákok. Én is közéjük furakodtam, a szürke lovas kozák nem jött tovább utánam. Ottan aztán vártam, hogy mit hoz a sors. Mert iskoláztak vélünk, hogy aki fogságba esik, levágják a kézit, vagy megtizedelik. A kozák kancsukával [korbács] igazgatta a sorakozót, ahányszor megálltunk, mindig az jutott eszembe, no most fognak tizedelni! így fogtak el 19 16. június 15-én. Előbb gyalog mentünk, minden nap 25 vagy 30 kilométer. Tarnopolban vonatra ültünk, és Kievig vonaton utaztunk. Kiev városában kiszálltunk, és a gyűjtőlágerben elhelyezkedtünk, barak nem jutott mindnyájunknak, annyian voltunk. Étkezést is három napban egyszer kaptunk. Amikor megadták a jelt az ebédhez, akkor már törte, zúzta egymást az éhes tömeg, a gyengéknek az útból vissza kellett jönni, mert letaposták, legázolták őket az erősebbek. [Negyedik nap] felszólítottak, ki akar munkára menni? Jelentkeztünk, csakhogy megszabadulnánk a lágerból. Ilyen rossz már úgyse lesz sehol. [...] Még aznap vonatra ültünk, de nem tudtuk, hogy hova visznek. így utaztunk mink 32 napig. Elértünk egy kikötővárost, amit névszerint Szorokának hívtak. [...] Vasúti síneket kellett lehányni vagonokról. Bizony sokat megtörtént, hogy csak akkor vettük észre, hogy lelökték a sínt, mikor már a lábunknál volt. Olyan éhen voltunk, hogy nem láttunk. Az a 32 nap tette, amikor összesen 16-szúr étkeztünk. Node, nem baj, megsegített az igaz Isten. Lehánytuk a síneket, és kaptunk fejenként egy rubel ötven kopeket. Megkértük az orosz katonát, eresszen el kenyeret venni. Mindnyájan vettünk egyet-egyet, és jól laktunk, amúgy magyarosan. Másnap hajóra ültünk, és mentünk vagy két napot hajón. Akkor kiszálltunk a Kóla félszigeten... Még gyalog kellett menni vagy 3 óra hosszát, ekkor értünk el rendeltetési helyünkre. Itt már üres barakok vártak ránk. Itten mindent adtak: élelmet, ruhát, jó lakást... A munka vasútépítés volt. [...] Minden nap mentünk munkára, nem tudtuk, mikor van vasárnap....] azér már nem volt jó sehogy, igen sokan megbetegedtek, meg is haltak. A levegő volt-e az oka, vagy a 45 fokos hideg, de egyre csak fogytunk. (Komjáthy János visszaemlékezése) M it je le n t az iskolázás" és a tizedelés kifejezés a szövegben? M ilyen sors v itt a hadifoglyokra? FORDULAT A HÁBORÚ MENETÉ BEN 1917 márciusában (a korabeli orosz naptár szerint februárban) a ki-; merült Oroszországban forrada-f lom robbant ki, s összeomlott a cári rendszer. Az új vezetés nem tudta megállítani az állam és a hadsereg bomlását, sőt, 1917 novemberében (októberében) a háborúelleneá ra^káíis fbrradal- marok, a bolsevikok vették át a hatalmat. A bolsevik vezetők hosszas, ha-f di cselekményekkel^ is megszakított tárgyalásokat folytattak N ém etországgal, majd a felek különbékét írtak alá. A breszt-litovszki bekében (1918. március 3.) az új orosz állam mintegy 780 ezer négyzetkilométernyi területet veszített, ahol a háború előtt kb. 50 millió ember élt. Az Oroszország kiesésével szerzett előnyüket a központi hatalmak nem tudták kihasználni, miközben egy sokkal erősebb ellenfelet szereztek maguknak. 1917-ben a ném et vezetés korlátlan tengeralattjáró-háború segítségével akarta m egtörni az antant erejét. Ez azt jelentette, hogy a német búvárhajók, előzetes figyelmeztetés, nélkül elsüllyeszthettek minden., akár semleges hajót lé,: amelyről azt gyanították^ hogy angol vagy francia kikötőbe tart. A lépés óriási felháborodást váltott ki a semleges államok körében, különösen az Amerikai Egyesült Államokban. 1917 áprilisában az USA. hadat üzent a központi hatalmaknak,_ s példáját hamarosan számos latin-amerikai állam is követte. _ Az amerikai közvéleményt már korábban is sokkolta, amikor - számos amerikai áldozatot követelve - a németek 1915-ben elsüllyesztették a Lusitania nevű utasszállító hajót, s a felháborodást csak fokozta az ún. Zimmermann-ügy. ArthurZjmmermann német külügyminiszter ugyanis titkosított táviratban támogatásáról biztosította Mexjkót egy esetleges, az Egyesült Államokkal vívott háborúja esetén. A brit titkosszolgálat elfogta az üzenetet, ttiegfejtette és az USA tudomására hozta a veszélyt
AZ ANTANT GYŐZELME / 15 A KÖZPONTI HATALMAK ÖSSZE OMLÁSA A N ém et Császárság hadiipara a háború alatti legm agasabb term elési szin tjét 1918 elején érte el, s az orosz különbékének köszönhetően minden addiginál nagyobb hadsereget vonhattak össze a nyugati fronton. Az antant erői azonban m ég nagyobbak voltak, s a tavasz folyam án m egérkeztek az első kiképzett am erikai hadosztályok is. A z 1918 m árciusában elind ított ném et offenzívát ism ét m egállították (második mame-i csata), m ajd a nyár folyam án az antant ellentám adásba lendült. Az antant erejéből még arra is futotta, hogy egyidejűleg a török és a balkáni frontokon is támadást indítson. A központi hatalmak összeomlása itt vált először nyilvánvalóvá. Szeptem ber 29-én B ulgária aláírta a fegyverszüneti egyezm ényt, ezzel a Balkánon m egnyílt az út az O sztrák-m agyar M onarchia déli határai felé. O któb er 30-án a tö rök korm ány írta alá a feltétel nélküli kapitulációról szóló okm ányt, m ajd novem ber 3-án, Padovában a M onarchia képviselői. Ez utóbbi állam valójában ekkor már nem is létezett: október folyamán az ún. Nemzeti Tanácsok vették át a hatalmat Prágában, Zágrábban, majd Budapesten és Bécsben is. A német katonai vezetés egy része nem akarta elfogadni a feltétel nélküli kapitulációt. A német nép és a hadsereg azonban már nem akarta folytatni a kilátástalan küzdelmet: november elején forradalmi hullám söpört végig az országon. N o vem ber 9-én B erlinben kikiáltották a köztársaságot, szociáldemokrata ideiglenes kormány alakult, II. Vilmos császár elhagyta az országot. N ov em ber l i án a n ém et m eg h atalm azottak a co m p ié g n e -i erd ő b en aláírták a fegyverszüneti egyezm ényt. 1917. április 15-e. Ma van az oroszoknak húsvétvasárnapja, csend van az egész vonalon. A 3. zászlóaljnál, Szerdahelyi főhadnagynál barátkoznak az oroszokkal. Négy orosz tiszt átjön, itt ebédeznek, egészen estig maradnak. Megbeszélik, hogy nem tüzelnek egymásra, míg parancsot nem kapnak rá, de ezt időben közölni fogják egymással. A közös ebéd után fénykép is készült, a képért az orosz százados fog ismét átjönni. Szerdahelyit néhány tiszttel ebédre hívják holnapra. A legénység is nagy barátkozásban van az oroszokkal. Előttünk is akartak oroszok átjönni, de a köztük lévő tatárok és egy főhadnagy géppuskával rájuk tüzelt, mire visszafutottak. A barátkozó oroszok szerint a tatárokat és a főhadnagyukat elverték. A főhadnagyot a verés következtében kórházba is kellett szállítani. (Sáray Ferenc százados harctéri naplója) t Mivel magyarázható a frontbarátkozás" jelensége? Vajon milyen következményekkel járt? A KÖZPONTI HATALMAK ELLENŐRZÉSE ALATT ÁLLÓ TERÜLETEK 1918 JÚNIUSÁBAN 9 A térkép alapján mi feltételezhető a szemben álló felek erőviszonyáról? 9 Milyen adatokra lenne szükség ahhoz, hogy a valóságos erőviszonyokat megállapítsuk? A háború után a központi hatalmak közvéleményében elterjedt az ún. tőrdöfés-legenda : egyes jobboldali politikusok azt hangsúlyozták, hogy országaik hadseregét nem a frontokon győzték ie, ha- Domboldalba beásott osztrák magyar katonák, 1916 körül. A háború a harcoló katonák számára szinte életformává vált.
j ó l A NAGY HÁBORÚ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI Nálunk a tisztekkel egy helyiségben sem volt szabad bemenni sorkatonának, altisztnek sem. Kassán a Főutcán az én időmben csak a nyugati járdán mehetett vagy sétálhatott a sorkatona, a keleti a Tiszteké volt. 1918 első felében nagy volt az élelmiszer hiány. Blokkra lehetett csak élelmiszert kapni. A városon nyílt lázongások is voltak. Egyik április délután az összes laktanyába erősen fújták a riadót. Ez annyit jelentett, hogy minden katona a leggyorsabb iramban a kaszárnyába futott. Akkor éjjel hallottuk, hogy a városháza előtt tüntetők, főleg asszonyok egy rendőrt agyonvertek, kettőt súlyosan összetörtek, többen megsebesültek. Már a harctérre induló menetszázadok csak zárdugattyú nélkül [azaz használhatatlan állapotban] vitték a puskát. Már nem volt megbízható alakulat. (Szőr Dániel visszaemlékezése) 9 M ilyen állapotok uralkodtak a M onarchia hadseregében és a civil lakosság körében 1918-ban? M i volt az elégedetlenség oka? 0 /M/t jelent a blokkra kapni" kifejezés? FÖLDKÖZI A BRESZT-LITOVSZKI BÉKE SZERINTI HATÁRVONAL ÉS AZ 1918 ŐSZI FEGYVERSZÜNETI VONALAK 0 Hogyan hathatott a breszt-litovszki béke Németország katonai helyzetére és a kormány háborús elszántságára? 0 M ely vesztes országoknak kellett 1914-es határain belülre vonulnia a fegyverszünet alapján? 0 M ely vesztes országnak kellett legnagyobb mértékben területeket feladnia a fegyverszünet alapján? M i ennek az oka? V országhatár, 1914 a breszt-litovszki béke határvonala, 1918. III. 3. a Németországgal kötött compiégne-i fegyverszü- 1918. XI. 11. A háború alatt sokat fejlődött a repfilés technikája'; de a kétfedelű, törékeny gépek még nem váltak igazán hatékony harci eszközzé. > a Bulgáriával kötött fegyverszüneti vonal, 1918. IX. 29. az Oszmán Birodalommal kötött fegyverszüneti vonalak, 1918.X. 30. az Osztrák-Magyar Monarchiával kötött padovai fegyverszüneti vonal, 1918. XI. 3. 1 ladikölcsön jegyzésére buzdító plakát. A háború kezdetén az emberek anyagilag is támogatták kormányaikat, ún. hadikölcsönt jegyeztek. Az ' államkötvények azonban a háború után elértéktelenedtek. nem az 1918 őszén kirobbant forradalmak kényszerítették ki a megadást, vagyis hátba döfték hazájukat. Valójában Erich Ludendorff tábornok, a német hadsereg vezetője: már szeptember 29-én bejelentette a koronatanács ülésén, hogy a hadsereg állapota a katasztrófa elkerülése érdekében azonnali fegyverszünetet igényelj Ezért a német kormány már ezen a napon úgy döntött, hogy fegyverszünetet kér, s ezt javasolják a Monarchiának és az Oszmán Birodalomnak is. Az október elején elküldött német, osztrák-magyar és török fegyverszüneti kérelmekre adott válaszok leszögezték, hogy a fegyverszünet előfeltétele a még megszállva tartott területek kiürítése. A HÁBORÚS CÉLOK VÁLTOZÁSAI A háború kitörésekor a *szövetséges nagyhatalmak céljaikat nem mindenben egyeztették, azzal azonban tisztában voltak, hogy győzelmük esetén esélyük lesz a térkép alapos átrajzolására. Az elhúzód dó háborúban az antant nagyhatalmak szövetségeseiknek tett területi ígéreteiket titkos szerződésekben rögzítették. Az-elienfelek jelentős területéinek odaígérése fontos eszközzé vált az új szövetségesek megnyerésében. Különösen fontos kérdéssé vált a sok-v nemzetiségű birodalmak sorsa. Az antant vezetői viszonylag korán beletörődtek abba, hogy az Oszmán Birodalom, amelyet közel egy évszázada az ő fellépésük tartott életben, a háború után felbomlik. Terveik szerint a tengerszorosok környéke Oroszország kezébe került volna, az arabok lakta területek e t biztosították az arab függetlenségi mozgalmak számára, és ;g,nemzeti ottv hont ígértek Palesztinában a zsidóságnak. D e, még ennél is fontosabb volt, hogy Anglia és Franciaország felosztotta egymás között a közel-keleti területeket. Az orosz forradalom után azonban az orosz igényekkel már másként, számoltak, sőt, az orosz birodalom számos területének a sorsa is megkérdőjeleződött. Miután Oroszország központi területein az antanttal is ellenséges bolsevikok kerültek hatalomra, az angolok és a franciák tám ogatták a függetlenségre törekvő nemzeti m ozgalmakat.
A Z ANTANT GYŐZELME / 17 1. Nyíltan letárgyalt békeszerződések, amelyek megkötése után nem lesz többé semmiféle titkos nemzetközi megállapodás [...] 2. A hajózás teljes szabadsága a parti vizeken kívül eső tengereken [...] 3. [...] egyenlő kereskedelmi feltételek megteremtése [...] 4. [...] a nemzeti fegyverkezéseket a [...] legalacsonyabb szintre csökkentik. 5. Az összes gyarmati igények szabad, elfogulatlan és teljesen pártatlan rendezése, annak az elvnek a szigorú betartása alapján, hogy... az érdekelt lakosság érdekei ugyanolyan súllyal essenek latba... 6. [...] Oroszország akadálytalanul és korlátozás nélkül alkalmat kapjon saját politikai fejlődésének és nemzeti politikájának független meghatározására [...] 7. [...] Belgiumot ki kell üríteni és helyre kell állítani [...] 8. Az egész francia területet fel kell szabadítani és elözönlött részeit helyre kell állítani [...] Elzász-Lotaringiát [is beleértve] [...] 9. Az olasz határokat a világosan felismerhető nemzetiségi vonalak szerint kell kiigazítani. 10. Ausztria-Magyarország népei számára, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségeit. 11. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni [...] Szerbiának szabad és biztosított kijáratot kell adni a tengerhez [...] 12. A jelenlegi Oszmán Birodalom török részeinek teljes szuverenitást kell biztosítani, de a többi nemzetiségek részére, amelyek most török uralom alatt élnek, biztosítani kell létük feltétlen biztonságát, önálló fejlődésük teljes és zavartalan lehetőségét. A Dardanellákat állandóan nyitva kell tartani mint nemzetközi garanciákkal biztosított szabad átjárót [...] 13. Független lengyel államot kell létesíteni [...] [amelynek] szabad és biztosított kijáratot kell biztosítani a tengerhez [...] 14. [...] meg kell alakítani a nemzetek általános szövetségét avégből, hogy a nagy és kis államok politikai függetlensége és területi sérthetetlensége kölcsönös garanciákkal egyaránt biztosíttassék. (Wilson amerikai elnök 14 pontja, 1918. január) 0 M elyek voltak a korábban is hangoztatott antant hadicélok, és m elyek az újak? 9 M it értettek a kortársak a w ilsoni pontokból kiolvasható nem zetek önrendelkezési elvén"? 9 M ilyen ellentm ondások fedezhetők fel a szövegben? 9 M ely pontok végrehajtása nem állt az egyes nagyhatalmak érdekében? EÉIshH! Osztrák magyar híradós katonák, 1917 körül. w vnflr flmpj' Ferenc József utóda, Károly (1916-1918) katonái között 1918-ban. mm m! mm i, & 3 Ü A Munkás- és Parasztkormány [...] valamennyi hadviselő népnek és kormányainak azt javasolja, haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat az igazságos, demokratikus békéről. Igazságos vagy demokratikus békének [...] a kormány az annexiók [...] és hadisarc nélküli azonnali békét tekinti. [...] Ha valamely nemzetet erőszakosan visszatartanak egy bizonyos állam határai között, ha ennek a nemzetnek kifejezett kívánsága ellenére [...] nem adják meg azt a jogot, hogy szabad népszavazással, az annektáló vagy általában az erősebb nemzet csapatainak teljes kivonása mellett, a legkisebb kényszer nélkül döntsön államformájáról, akkor az ilyen egyesítés annexió, vagyis hódítás és erőszak. [...] A titkos diplomáciát a kormány megszünteti és [...] haladéktalanul hozzáfog a földbirtokosok és tőkések kormánya által 1917. februártól október 25-ig jóváhagyott vagy megkötött titkos szerződések teljes nyilvánosságra hozásához. (A bolsevik orosz kormány békedekrétuma, 1917. november) 0 Mit ért a bolsevik kormány annexió" alatt? 9 Milyen következményekkel járhatott Oroszország számára az annexió elutasítása? 9 Milyen titkos szerződésekről esik szó a szövegben? 9 Milyen hatást válthatott ki a titkos szerződések nyilvánosságra hozatala? ü Kalauznők. Az első világháború meggyorsította a nők munkába állását. Beolvasztásra összegyűjtött harangok a csepeli Weiss Manfréd gyárban, 1918. A harangokból többnyire ágyúcsöveket öntöttek.
18 / A NAGY HÁBORÚ ÉS KÖVETKEZMÉNYEI ANTANT IGERETEK ES AZ ANTANT SZOVETSEGESEK TERÜLETI KÖVETELÉSEI KÖZÉP- ÉS DÉLKELET EURÓPÁBAN ÉS KISÁZSIÁBAN m államhatárok, 1914 a szerb területi követelések a maximális csehszlovák területi igények Dlaszországnak ígért területek Romániának ígért területek Oroszországnak ígért területek Görögországnak ígért területek T E NGBR Az antant mértékadó politikusai sokáig nem törekedtek az Osztrák Magyar Monarchia teljes feldarabolására, bár az emigráns cseh és délszláv politikusok erre próbálták rávenni őket A háború előrehaladtával azonban az antant politikusainak meggyőződésévé vált, hogy a Monarchia mindig a német érdekek kiszolgálója marad, s tanácsosabb felhasználva a nemzetiségi mozgalmakat kis nemzetállamokat létrehozni a birodalom területén, amelyek mind Németország, mind az új. Oroszország ellensúlyai lehetnek, A titkos egyezményeken' alapuló hagyományos diplomáciát 1917-től kezdődően két oldalról is megkérdőjelezték: egyrészt az orosz bolsevikok, másrészt az amerikai kormányzat. A bolsevik békeprogram és a nyűt diplomácia elve igen : vonzó volt, bár a gyakorlatban a forradalmi erők hatalomra kerülését segítette. W oodrow Wilson amerikai elnök 1918 januári 14 pontjában egy annexió nélküli, igazságos, a népek önrendelkezésén alapuló békét hirdetett meg. Az antanthatalmak milyen területeket ígértek oda szövetségeseiknek? Mely államoktól csatolták volna el ezeket a területeket? 9 Mely területeken ütköztek az antant szövetségesek érdekei? 9 Mi az oka annak hogy bizonyos területeket több országnak is odaígértek? 1917-ben Oroszországban forradalom robbant ki. A meggyengült nagyhatalom már nem volt képes ellenállni a központi hatalmaknak, s 1918 elején különbékére kényszerült. A német korlátlan tengeralattjáró-háború hatására az USA az antant oldalán belépett a háborúba. A háború előrehaladtával átalakultak a háborús célok is: az antant mindinkább a soknemzetiségű birodalmak felbomlásával számolt, Az orosz bolsevikok békedekrétuma, illetve Wilson amerikai elnök 14 pontja nagy hatást gyakorolt a háborús országok közvéleményére. 1918 Sszére a központi hatalmak kimerültek, és fegyverszünetet kértek. Az Osztrák-Magyar Monarchián és Németországon forradalom söpört végig.