0
Újra Kémerről Megyeszéli földrajzi helyzete - elszigeteltsége - alapján azt hinné az ember, hogy Kémeren - a szilágysági hepehupák végén megáll(t) a világ. Aki azonban odafigyelt az utóbbi két évtized történéseire teljesen más dolgokat észlelhetett: egy nehézségek között küzdő, mégis értékeket felmutató, élni - alkotni akaró magyar közösség magáratalálását! Falunapjaikon őseiknek avattak kopjafát, polgáraiknak teleházat, aszfaltosutat, vízvezetéket, szenyvízcsatornát... és most úgy érezték, eljött az ideje, hogy áldozzanak a múzsáknak is. A "Szilágysági magyarok" köteteinek egyik szerkesztőjeként alássan bizonyíthatom, hogy Kémer felelős vezetői, tanult emberei voltak az elsők, akik megértették munkálkodásunk fontosságát és lényegét, s elsőként számunkra bocsajtották községük képekben, festményekben és dokumentumokban megörökített legszebb fejezeteit... S akkor jött Szoboszlai Attila, most pedig utódja Szabó Levente, hogy annyi minden írott anyag és szóhagyomány gyűlt össze falujuk múltjáról, lakúinak hányatott életéről, tanult emberek színvonalas kitárulkozásaiból, számtalan vers és majdnem vers, s különféle írászatok, amit kár lenne kiadatlanul elkallódni hagyni, legalább tanulságképpen az elkovetkező generációk okulására. A tartalom és a névsor is vegyes. Van itt vers, személyes visszaemlékezés érzelmes ragaszkodás a szülőföldhöz, okfejtő történelmi visszaemlékezés, statisztika, minden közösség és felekezet múltja, hagyományok, népszokások, nyelvjárások, hiedelmek, népi mesterségek és az elmaradhatatlan kollektivizálás; a szerzők közt fellelhetjük Fejér László ujságírót, Major MIklós helytörténészt, pedagogusokat, egykori agrár és gazdásagi szakembereket is, de fiatal tehetségek is bontogatják szárnyaikat, valamint ott találhatjuk a nem régen elhunyt tanácsi titkár Lőrincz Ferkó vallomását is (aki szamtalan alkalommal olyan szenvedéllyel és szeretettel húzta nekünk a legszebb kémeri dallamokat). Adja Isten, hogy 20 év múlva hasonlóan gazdag írásmennyiséggel és szebb jövőigérettel tisztelegjenek falujuk írásos említésének 709-ik esztendejében. Kovács Kuruc János Zilah 1
Kémeri falukönyv 2009-ből Szerkesztette: A falukönyv szerzői: Bartha Béla-Tibor Borzási Bálint Buboly (Kiss) Magdaléna Debrenti László Faluvégi Róza Fejér László Fekete-Szabó András Görög Margit János Irén János Gyula János Piroska Lőrincz Ferenc Lőrincz Margit Lőrincz Sándor Major Miklós Mudura Csilla A fotókat gyüjtötte és készítette: Kiadja: Felelős kiadó: Nyomdai és szerkesztési munkálatok: Szabó Levente-György Szoboszlai Attila Görög Margit Oláh Brigitta Oláh Margit Oláh (Tóth) Mónika Oláh Pál Orbán Emese Orbán Károly Paniti András Paniti Zoltán Soós Judit Szabó Gyula Szabó Levente-György Szabó Mónika Szoboszlai Attila Tököly Vajk Ujvárosi Anikó Bereczki Zoltán Görög Margit Szabó Levente-György Tökölyi Vajk Szalai István Kémerért Alapítvány Kémer község önkormányzata Szoboszlai Attila elnök Szabó Levente-György polgármester Szalai István - InfoGraph KFT 2
Előszó helyett Tisztelt Olvasó! Az a kor melyet ebben a kis könyvecskében be szeretnénk mutatni a kémeriek mindennapjairól, részben már a feledés homályába süllyedt. Abban a világban élünk, amikor legtöbbször a technika kínálta lehetőségekre támaszkodunk, mert úgy gondoljuk, hogy az Interneten minden információhoz hozzáférhetünk. Ez a kiadvány megcáfolja ezt a tévhitet, minden amit itt leírva találnak, eddig közzé nem tett, eredeti írások olyan kémeriek vagy Kémerhez kötődő emberek tollából, akik a jövő nemzedékre is gondolnak(tak) és papírra vetették vagy fényképen megörökítették Kémer közelmúltjának néhány fontos mozzanatát. Csaknem egy évszázad távlatába tekintünk vissza és annyira őszinte, hihető és olvasmányos anyagokat találunk, amelyekkel kapcsolatosan fel sem merülhet bennünk a gyanú, hogy valamilyen technikai malőr segítségével jutottak ide. Mindössze egyszerű és nagyszerű emberek írásairól van szó. A mai tinédzsereknek nincsenek közvetlen élményeik a háborúkról, az akkori szegénységről, csupán szüleiktől vagy inkább nagyszüleiktől hallhattak olyanokról, hogy fejadag, beszolgáltatás, ládafia, csilántzsák, esztováta, stb. Az elmúlt fél évszázad alatt nem csak a régi híres-nemes grófok tűntek el, hanem az embereknek kedves, hasznos dolgok, események és szokások is. Ezt a korszakot hivatott picit feleleveníteni ez a kiadvány. Szerkesztők és szerzők, arra az elhatározásra jutottunk, hogy jó volna szembeállítani önmagunkat múltunkkal és eltöprengeni, hogy vajon mit kellene változtatni Megpróbáltuk megkeresni azokat az embereket, akik még emlékeznek a régi fonók hangulatára, népszokásainkra, hagyományainkra, statisztikai adatokat tudnak szolgáltatni Kémer népességének változásáról, fel tudnak idézni néhány helyi jellegű szólás-mondást, emlékeznek arra, hogy milyen volt négy ökörrel szántani, hogyan zajlott le a kollektivizálás, stb. Elég régóta tervezgettük, hogy jó lenne összegyűjteni egy könyvecskébe ezeket a mások által leírt vagy összegyűjtött anyagokat, amelyek egyre inkább a feledés homályába merülnek, ezek majdnem pontos képet tudnak adni Kémer közelmúltjáról és jelenéről. El kell mondanom, hogy nem volt egyszerű, hiszen nagyon kevesen vannak már olyan személyek, akik viszonylag reálisan tudják elmesélni a közelmúlt történéseit, mindenki számára érthető, részletes képet tudnak festeni a kémeri közösség mindennapjairól. Ezt semmilyen gép vagy Internet nem tenné lehetővé. Nem az a célunk, hogy egy szakdolgozatot adjunk ki, hanem, hogy majd ha unokáink, dédunokáink kezükbe veszik ezt a 3
könyvecskét, eltöprengjenek azon, hogy milyen is lehetett az élet Kémeren 100 vagy 200 évvel azelőtt. Kertész Imre szerint...az ítélet azoknál van, akik utánunk jönnek. Miért ne tegyünk meg mindent ami csak tőlünk telik annak érdekében, hogy emiatt legalább ne ítéltettessünk, ne mondják utódaink, hogy annyi ember közül egy sem volt, aki valami írásos örökséget hagyjon Kémer múltjáról. Tulajdonképpen ez a kiadvány célja. Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a könyvecske kiadásához, azoknak akik önzetlen munkájukkal elősegítették Kémer község fejlődését, köszönjük a biztatást és a bírálatot. Remélem, ha a kedves olvasó kezébe veszi ezt a kiadványt, nosztalgiázással gondol vissza a régi szép időkre. Kémer, 2009 június 23 Szabó Levente-György Kémer község polgármestere A Kémerért Alapítvány alelnöke 4
Orbán Károly: Kémer Szilágysági dombok tövében Egy völgykatlan rejtett ölében Húzódik meg mint az ibolya Szívemnek legszebb faluja Kémer. Kishazám ez. Hegykoszorúval Védve körül, csak egy kapu van Palickán át, hol kispatak siet A Berettyóhoz, hová a vizet Hordja. Átellenében Aranyostető, Baloldalt Sástó, jobbra Legelő, E mögött Lésta, Szílkút, Pécsitag S a Hágó végén búsan, komoran, Fejfa! Túloldalt észak: szép szőlőhegyek Húzódnak a pincesor felett; A Rózsás, Karjos, Foglár és Csarály Finom nedvükből ha sokat innál Megárt. Mögöttük túl a Nagyerdő halad Magábarejt még ma is sok vadat Fái átéltek sok-sok századot Betyár-tanyák is rejtekeztek ott Régen. Köztük a lágy dombhullám ölét Uralja egy szorgos büszke nép Fölöttük millió vész bár áthaladt E nép még most is töretlen, szabad, Magyar. A lelkük tiszta, a testük erős, Öröm, bú, munka egybeforrt, közös... Nagyutca során suttog az akác; Várak dőlnek le, te örökké állsz Kémer. Lelke közepén őrzi templomát Melyben Isten erőt, hitet ád. Sudár tornya Ég felé mutat Honnan e nép mindig várhatott Áldást. Én is itt éltem ezen völgy ölén, E nép közt, mely büszke, bár szerény, Itt tanultam dalom és imám Itt nyargaltam fűzfa-sípomat Fújva. Rég elmentem, szinte mint gyerek De boldogság: hazatérhetek Ti közétek völgyek és hegyek. Emberek, falum.. kik betöltitek Szívem. Áldd meg Isten ezt a kishazát Népét, földjét, sírját, templomát! És ha én is végleg elmegyek Fedje földed fáradt testemet Kémer... Kémer, 1944 Kémer a Sástóból 5
Major Miklós: Kémer rövid leírása Kémer a Berettyó vízgyűjtőjéhez tartozó Nagy-patak (Telekpatak) völgyfőjében fekszik, Bihart Szilágytól elválasztó határ mentén, 57 km távolságra a megyeszékhelytől, Zilahtól. Valamikor hozzá tartozott a Somos-patak völgyében fekvő, néhány házból álló, magyarok lakta szórvány is. A 176 m tengerszint feletti magasságban települt népes magyar községet a Temetődomb, Diós, Kis-hegy, Hosszú-bérc nevű magaslatok határolják. A falu a völgykatlanból sugarasan kiinduló és szerteágazó mellékvölgyekbe is felhúzódó halmaztelepülés, melynek csupán északnyugat felé, a Nagy-patak völgyén át van kijárata az Alföldre. Kémer a Diósról Kémer a Szilágyság egyik legelszigeteltebb nagyközsége. A legközelebbi vasútállomás Ipp, ill. Bályok. A középkor folyamán érintette Kémert egy Erdélybe menő út. A Szalacs-Margitta felől érkező hadiút bonyolította le a postaforgalmat, de ezen az úton érkeztek híres vásáraira a debreceni kereskedők is. Az út Kalózteleken (Kárásztelken) át Somlyó felé folytatódott, majd a Meszesi hágón át kapcsolódott Erdélyhez. Korábban, a környező domboldalakról lefutó vízerek (Szélkút, Karjas) a katlan alját nagy mértékben elmocsarasították. Főleg a középkor folyamán voltak 6
az érmelléki mocsarakkal is összefüggő vizenyős területei. Míg a múlt század végén is a 6842 hold mezőgazdasági területéből 423 hold volt terméketlen, mocsaras terület. Kezdetben a falu sem a jelenlegi helyén, a katlan alján, hanem a környező dombok oldalán és valahol a Sírmező határrészben települt. Sírmező a Hunyadiak korában Kémertől északnyugatra fekvő kicsiny falu, a Szénásiak birtoka volt. Kémer erősen kuszált utcahálózatát a környék térviszonyai határozták meg. A falut határoló dombokat a középkorban sűrű, a Cserháttal kapcsolatban álló erdők borították. Kémer is erdő helyén keletkezett irtásfalu. A falu nevének eredetére vonatkozólag a szájhagyomány két változatát is őriz. Az egyik szerint a tatárjárás idején Sírmezőnél a tatár hordák lemészárolták az ellenálló magyarok jó részét. Akik el tudtak menekülni, azok a környező sűrű rengetegben találtak védelmet. Hogy az üldözőket elijesszék, ezt kiabálták: ki mer erre jönni?, melyet aztán a nyelvhasználat Kimerire, Kémerre változtatott. A szájhagyomány szerint a védelmet nyújtó erdőben letelepülők hozták létre a Kémert. A település neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Kémer német eredetű személynév és a Kajmir, Kammer, Gammer személynévből vezethető le, akárcsak a szomszédjában fekvő, a Hunyadiak korában még létező, ma csak helynévként szereplő Bukmer (Buchmer) is. Valószínű, hogy egykori lakói között német telepesek, ill. birtokosok is voltak. Német személynév (Gunther) fordul elő, ma már nem létező településen, Dédácson (1208). A falu első okleveles említése 1320-ban: Desen de Kemer. Ekkor Kémer Kemeri Gyurk fia Desen birtoka. Veje, Mázsa László a király ellen Kopasz nádor seregében küzdött. A falu további elnevezései: Kemur (1353), p. Kemer (1349), Kémer (1477), Keemer, Kemery (1450, 1455), Kemyr (1546), Camúru (1733), Kémer (1913). Legjelentősebb birtokosa kétségtelenül a már említett Kémeri család. Leszármazásukról Petri Mór nyújt értékes adatokat. Mint jobbágytartók, nemesek, három és fél évszázadon át (1320-1670) voltak Kémer birtokosai. A 15. században a középnemesi család birtokai közé három szomszédos falu és két puszta is tartozott. A Kémeri család utoljára a 17. század végén szerepel. 1532-ben somlyói Báthory István a Kémeriek itteni részbirtokát vásárolja meg, 1547-ben Báthory Istvánt, Andrást és Kristófot iktatják Kémer birtokába. A Kémerieken és a Báthoryakon kívül a falu birtokosai közé tartozik a 16. században a Dancs család, később a Bánffyak, majd 1778-tól a Bölöniek, a Jósika, legutóbb pedig a Meleg család. 7
Kémer a 15. század közepétől válik szűkebb környezetének vásáros központjává. Vásártartási jogát éppen a Kémeri család révén nyeri el Hunyadi Jánostól 1447-ben. Hunyadi János kormányzó Kémert azzal a kiváltsággal ruházza fel, hogy minden húsvét 8-ad napján országos vásárt tarthasson. Ezenkívül, figyelembe véve a Kémeri család, nevezetesen Miklós és a család többi leszármazottjainak érdemeit, minden csütörtökön heti vásárt engedélyez. Így lesz Kémer Nagyfalu mellett az akkori Kraszna vármegye nevezetes mezővárosa. 1553-ban mint mezőváros, már népes település, 400 lakója volt. Fatornácos parasztház Társadalmi rétegződése a 18. század végén 42 nemes, 129 paraszt, 115 paraszt örököse, 93 zsellér, 1 pap, 51 egyéb. Kémernek plébániája volt már a 15. században. 1455-ben Losonczi István és fia, János ügyvédül vallja a nagyfalvi plébánost, Mátét, továbbá Péter kárásztelki, Kelemen kémeri plébánost. Kálvin tanai korán eljutottak Kémerre. Terjesztésükben Derecskei Demeternek volt döntő szerepe, akit hathatósan támogattak a Kémeriek és a Báthoryak. Egyházának korai szerveződését bizonyítják az egyház klenódiumai. Ezek között legrégibb egy ezüst pohár, ma konfirmálási kehely, mely 1596-ban készült és 1630-ban adományozta Dancs Zsófia az egyháznak. Egy másik ezüstpoháron a következő felirat szerepel: Deus misereri mei. Makai Török István Lupsa Ilona. Anno 1651. Egy ezüsttányért: Isten dicsőségére a kémeri reformata sz. ecclesia számára készítették vajasdi Cs. Ajtai Samuel és N. Bölöni Éva 1778-ik esztendőben. A község régi temploma, melyet 1773-ban bővítettek és portikusszal láttak el, állítólag a Magyarós-dombon állt. A jelenlegi 1800-1802 között, Petrityevity Horváth Zsigmond főkurátorsága és Héczei Pál és Kováts Mihály prédikátorsága idején épült. Első lelkipásztorai (1647 előtt) Kereki János és Némedi István voltak, majd sorrendben Vetési P. János (1647); Vári István academikus (1652); Zoványi József lelkész-esperes (1732-1769); nagybaconi 8
Nagy Sámuel, aki külföldi egyetemen folytatta tanulmányait (1760-1762); Héczei Pál esperes (1794); Veress György (1817-1864); Kun Károly (1842-1883); Vincze Ödön (1886-1901); a 20. században: Varga József, Máthé Lajos, Nits Árpád, Kanizsai László, Kabai Ferenc, id. Csüri István, jelenleg Paniti Zoltán, Paniti Eszter vezetik az egyházközséget. Iskolai évzáró az 1970-es években A kémeri oktatás múltbeli állapotára vonatkozólag alig maradt fenn írásos forrás. A reformáció előtti időkből a források egy Kémeri Miklós mestert említenek. Iskolája korán, mindjárt a reformáció meggyökerezése után alakulhatott. A múlt század második felében működő felekezeti iskolája előbb községi (3 tanerős), majd állami iskolává szerveződött 1897-ben. Ekkor iskolája öt tantermű volt. Jelenleg 8 osztályos általános iskola működik a faluban, melynek román tagozata 1945-ben alakult. Ismertebb pedagógusai 1920-tól: Szücs János, Fejes István, Boér Margit, id. Lőrincz Imre, Szabó Zoltán, Györfi Ferenc, Oláh Pál, Oláh Margit, Tulkos Ferenc, Gáll Eugénia, János Irén, Lőrincz Margit, ifj. Lőrincz Imre, Ropog Róza. Kémer a 18. század legelejéig még színtiszta magyar község. Demográfiai viszonyaiban e század harmadik évtizedeitől kezdve áll be jelentősebb változás, amikor román ajkúak költöznek be a faluba. A románság jelenléte 1720-ban már kimutatható. Ekkor számuk 9 fő. 1733-ban számuk már 9
eléri a 20-25 főt. A románság a Diós fölötti magaslaton települt, fatemplomuk ma is ott áll. A románok mellett szlovákok is éltek a faluban. 1910-ben lakosságának anyanyelv és felekezetek szerinti megoszlása 2770-ből magyar 2581 (93%), román 148 (5,3%), német 3, egyéb 50. Református 2415 (87,1%), görögkeleti 182, római katolikus 48, izraelita 119. Kémer lakossága az 1960-as évek végéig növekvő tendenciát mutatott. 1966-ban a faluban majdnem 3500 lélek élt, a legtöbb eddigi történelme folyamán, majd ettől kezdve rohamosan csökkenni kezdett. Az elmúlt 20-25 év alatt népességének száma a nagyfokú elvándorlás miatt közel kétharmadára csökken, Örvendetes tény, hogy a folyamat az utóbbi években kissé lelassult. A legutóbbi népszámlálás (1992) adatai szerint Kémer lakossága 2004 fő, valamivel több, mint 1880-ban (1969 fő). Lakosságából: magyar 1845 (92,1%), román 124 (6,1%), cigány 36 (1,8%); 1408 (70,4%) református, 241 baptista, 214 szabad keresztény, 93 görög katolikus, 27 görögkeleti, 21 római katolikus. A baptizmus kémeri meghonosodása Kornya Mihály nagyszalontai prédikátor nevéhez fűződik, aki hittérítő tevékenységét az 1890-es évek végén kezdi meg Lecsméren és a szomszédos Kémeren. Az ő és a helybeli születésű Budányi András prédikátor missziós-szervező közreműködése folytán alakul meg Kémeren is a baptista egyházközség. Kémer lakosságának jelentős része a múltban és ma is a mezőgazdaságból él. Az 1721-22. évi összeírás szerint a faluban 308 pozsonyi köböl szántóföld, 82 kaszás rét és kaszáló, 94 kapás szőlő volt. 1820-ban 776 1/8 khold szántót és 254 1/8 hold rétet jegyeztek fel az összeírók, míg 1895-ben a 6842 holdat kitevő összterületének művelési ágak szerinti megoszlása: szántóföld 3401, erdő 1284, legelő 722, rét 551, szőlő 262, kert 192, terméketlen 423 hold. A közel 4 ezer hektárt kitevő területének felén folyik ma szántóföldi művelés. Növénykultúrái közül első helyen a gabonafélék állanak (búza, árpa, kukorica). Az egykor virágzó szőlőművelése mára sokat veszített jelentőségéből. Fejlett szőlőművelését bizonyítja, hogy a múlt század 20-as éveiben a nagyobb szőlővel rendelkező birtokosai (Jósika János) más vidékről származó szőlőnapszámosokat is felfogadtak. A jobbágyok ekkor nemcsak gabonából és állatból, hanem borból is kilencedet, szüretkor dáciát (egy esztendős sertést) adnak. A szőlővel beültetett terület (Macska-hegy, Kígyós-mál, Rózsás, Csaroly) magysága (94 kapás) tekintetében csak a közeli Somlyó múlta felül. A virágzó 10
szőlőkultúrát a múlt század végén filoxéra tette tönkre. Helyreállítani azóta sem sikerült teljesen. Szántás-vetés A növénytermesztést kiegészítő ágazat az állattenyésztés (szarvasmarha, sertés). Fejlődését nagymértékben segítették kiterjedt legelői és rétjei, a környező erdők (Domoszló) makkoltatási lehetőségei. Termelőszövetkezete 1959-ben alakult. Eredményesebben dolgozó elnökei: Debrenti László (1959-65), Bartha Tibor (1980-85). Mezőgazdasága ma a föld munkálásához szükséges gép- és munkaerőhiánnyal küszködik. A privatizáció a lassú kibontakozás folyamatában van, magánvállalkozó alig van a faluban. Kémeren a 60-70-es években élénk kulturális tevékenység folyt. Az iskola pedagógus közössége felismerte, hogy a helybeli magyarság felemelkedésének, hagyományai megőrzésének egyik alappillére a művelődési élet. Györffy Ferenc zenetanár irányításával országos és megyei díjat nyert a férfikórus. Az ifjúsági színjátszó- és néptánccsoport felkarolta a hagyományos népi kultúrát (tánc, népdal, viselet). Népi hagyományaiból vajmi keveset őrzött meg a falu. A bőgatyás-mellényes-zsalikendős viselet már a múlté. Jellegzetes kémeri népszokás, amely napjainkig fennmaradt, a húshagyókeddi (húsanyó) tűzgyújtás. E szokásnak, melynek gyökerei a múlt század közepéig vezethetők vissza, gonosz űző jellege van, a tél eltemetését, kiűzését jelképezi. 11
Kémer egyedüli olyan községe a Szilágyságnak, amely csupán egy településből áll. Polgármestere 1992-től 2008-ig Szoboszlai Attila, őt váltja fel Szabó Levente-György, addigi alpolgármestere. (Részlet a Szilágysági magyarok I. kötetéből, 387-390. old., Kriterion, Bukarest-Kolozsvár, 1999 ) Debrenti László: Kémer borzalmas napjai -Hősökre emlékezve- 1944-et írtak, a háború egyre közeledett Kémerhez is. A község fiatal és középkorú férfiait elvitték a keleti és a nyugati frontokra, ahol hősiesen harcoltak de sajnos sokan fogságba estek vagy hősi halált haltak. A nyár folyamán mind több repülőgép jelent meg az égbolton, ahogy eltűntek, kis idő múlva mély dübörgést lehetett hallani, állítólag Nagyváradot bombázták. A Bagolyhegyen egy megfigyelő őrs volt, ahol 2-3 katona teljesített szolgálatot és telefon összeköttetésben volt a községházával és a többi település megfigyelő őrseivel. Ahogy megjelent egy repülőgép azonnal jelezték a községházánál és légi riadót rendeltek el, ekkor köteles volt mindenki megfelelő óvóhelyre menekülni. Október 10 volt, mikor megjelentek a német és a magyar hadsereg első előőrsei, nagyon civilizáltan viselkedtek, az emberek megkínálták őket egy kis harapnivalóval vagy egy kis itallal, azt megköszönték és vonultak tovább Csaholy meg Bályok felé. A magyar és a német katonák átvonulása Kémeren két napig tartott. Az átvonulás alatt egy magasrangú magyar tiszt lépett be a községházába és érdeklődött, hogy milyen nemzetiségű a község, ahol azt a választ kapta, hogy magyar. Ekkor a tiszt kijelentette, hogy szerencséje van a községnek mert nem veszik fel a harcot és így megmenekül a község a rombolástól, ámbár a terep kitűnően alkalmas lenne megállítani az oroszokat. Október 12 volt, mikor megjelentek az orosz katonák, csak úgy özönlöttek Kárásztelek felől. Dübörögtek a fegyverek, az aknák és a gépfegyverek golyói ide-oda csapódtak be. Egy másik orosz hadtest Ipp felől jött az országúton, az Aranyos tetőn megállt és aknavetőkkel, géppuskákkal lőni kezdték a falut. Ekkor több találat érte a templom tornyát, sok helyre csapódtak be lövedékek, de szerencse, hogy emberéletben nem tett kárt. A község vezetősége fehér zászlóval ment az oroszok elébe, jelezve, hogy a község megadta magát, szabadon vonulhatnak be. Az orosz katonák már nem viselkedtek olyan civilizáltan, fosztogattak, ettek-ittak, disznókat, szárnyasokat vágtak le, a fiatal asszonyok meg a lányok kénytelenek voltak elbújni, nehogy 12
megcsúfolják őket. A Kárásztelekről érkező orosz katonák megközelítették a magyar hadsereg hátvédeit, három magyar katonát lelőttek. A hősi halált halt katonák közül kettőt a Dohi dombon temettek el, egyet pedig a Macskahegyen. A Zálnoki erdőn nagy harcok voltak. A magyar és német hadtest megállította az orosz katonák előrevonulását, ezek káromkodva vonultak vissza a községbe. Többen megsebesültek, ideiglenes kórházat alakítottak ki lakóházaknál, ahol sebesültjeiket ápolták. 6 orosz katona meghalt, ezeket a közeli telkeken temették el, majd egy pár év múlva exhumálták és a Szovjetunióba szállították el maradványaikat. Az oroszok átvonulása után, a termény nagyobbik része betakarítatlanul maradt, a háziállatok jó részét megették vagy elvitték, de ami a legsúlyosabb, hogy megpecsételték a község sorsát több mint 45 évre, behozták a kommunista diktatórikus rendszert. I. és II. Világháborús hősök kopjafája A templom előtt kis halom Sziklakövekből rakva; Ötvenhárom faluszülötte Életet oltó áldozatának Hősi emléke nyugszik alatta... Ötvenhárom életerős magyar kiket védelmére hívott a Haza, kiket hiába várt Hű pár, gyermek, anya, Életerős testük áldozatul esett Orbán Károly: A kémeri emlékmű előtt Két nagy HAZÁTVESZTŐ Gyilkos háborúban... Csak lelkük tért haza. Emléküket őrzi Bevésett nevükkel két fekete tábla. Fájó szívek gyásza. S a két HAZÁTVESZTŐ gyilkos háborúban Hősként elesettek Emlék-kopjafája... Jó ez a hely tudjuk, hogy századok óta Mindenik toronyban 13
Amelynek tövében Magyarok nyelvén zendül az ének Hősként szól a déli harangszó S emléküket zengve száll fel az égnek. Te, késői utód, aki eljársz erre Állj meg egy percre S ez emlékjelre Mondj el egy áldást, tégy egy virágot És jusson eszedbe, ők ötvenhárman Éltük áldozva védték NAGYHAZÁJUK. S ugy gondolj rájuk, Hogy nékik e falu, Ez az ősi fészek, Ez a szent szülőföld, VOLT A HAZÁJUK! -Istenünk áldása áradjon reájuk!! 2003 Orbán Károly: Hazamegyünk Ezt suttogja a szellő a fákon Ezt szívem a késő éjszakákon, Ezt a tiéd, az övé, a másé Ez a szó a boldog álmodásé; Hazamegyünk! Mert várnak ránk: a végtelen róna, A hegy-völgyek, határink folyója, A kalapács, a tollszár, az ökrök. Búzatáblák, méla pásztortülkök; Hazamegyünk! Mert hívnak, sok égő, néma szóval Csalogatnak szívből jövő csókkal, Téged szülőd, őt meg a családja, Egem anyám korhadt keresztfája, Hazamegyünk! A rom helyén fészket rakunk újra Lelki hittel, erőben újulva Kéz a kézben, vidám szívvel, bátran, Szeretetben, dolgos szabadságban, Hazamegyünk! Apánk, anyánk, gyermek, hitvesünkhöz, A géphez, a szent ősi röghöz A munkához szerettink körében, Otthonaink drága lágy ölébe Hazamegyünk! Higgyed bajtárs, megsegít az Isten, Nincs olyan rossz minek vége nincsen. Eljő a nap; a csodás, az áldott, Ledönti a drótsövényt, a rácsot Hazamegyünk!!! Székesfehérvár 1945, május 14
Debrenti László: Kémer 1944-1960 Kémeren a második világháború egy hét alatt lezajlott, emberéletben nem esett kár, egy pár ház megrongálódott, de az állatállományban jelentős kárt tettek az átvonuló orosz csapatok, a baromfikat összeszedték levágták, a sertéseket sem kímélték, a szarvasmarhákból meg a lovagból is hurcoltak el egypárat. Az 1944 év nagyon szegény évnek sikerült, az emberek alig tudták betakarítani a terményeiket, a sok termény kinn maradt a mezőn, mert nem volt férfi munkaerő, az emberek a fronton voltak, és az időjárás is nagyon gátolta a mezei munkát, mindig csorgott az eső, a nehéz lánctalpas hadigépek úgy tönkre tették az utakat, hogy két pár ökör alig tudott behúzni egy kis szekér terményt. 1945 tavaszán az emberek megújult erővel kezdtek neki a munkáknak, a háború már ekkora befejeződött, az emberek kezdtek haza jönni a frontról vagy a fogságból, azt hiszem hogy nem volt olyan család Kémeren akiknek nem volt valami hozzátartozója a fogságban. A kemeriek nagytöbbsége az orosz hadifogságban volt, de voltak Németországban amerikai hadifoglyok, még Franciaországban is voltak kémeri hadifoglyok. A legelviselhetetlenebb sorsuk az orosz foglyoknak volt, akik Szibéria vagy Oroszország egyes helyein teljesítettek munkaszolgálatot, volt olyan hadifogoly, aki több mint 8 évet töltött fogságban. Ez idő tájt jelent meg néhány idegen ember (Újlakról) és kezdtek propagandát folytatni a kommunista párt érdekében, sikerült is nekik néhány párttagot szerezniük. Az első kommunisták általában szegény, büszke emberek voltak, akik azt hitték, hogy megtudják változtatni a világot. 1949 ben államosították a Meleg család vagyonát, a földjeiket, házaikat elvették, a Melegtanyán megalakult egy állami szövetkezet (GOSTAT), a Meleg családot pedig Marosvásárhelyre deportálták. Az államosítás keretében az erdőtulajdonosoktól elvették az erdeiket, rá egy évre le is tarolták, a tulajdonosok fel voltak háborodva mert a sok fát elszállították, nekik viszont alig volt mivel fűtsenek télen. Az 1950 es évek nagyon kemény idők voltak a községünk életében ugyanis megkezdődött a beszolgáltatás. Minden egyes gazdának volt egy bizonyos kvótája volt olyan gazda, aki cséplés után nem vitt haza semmi gabonát, sőt maga kellett elszállítsa a bályoki vagy ippi vonatállomásra a terményét, a beszolgatatás annál nagyobb volt minél több földje volt az illetőnek, így aztán sokan próbáltak megszabadulni a földjeiktől, rá íratni szegényebb családtagra vagy rokonra. 15
Hogy még jobban meg legyenek félemlítve az emberek, volt olyan év, hogy háromszor is szedett adót a perceptor (adószedő a néptanácsnál); ha nem volt pénze a illetőnek, akkor vitt amit tudott, legtöbbször párnát, dunyhát vagy valami értékes dolgot. Ez a nagy beszolgatatás azért is történt, hogy a gazdákat betömörítsék a kollektívába (T.SZ.-be). A környező falvak elől jártak a kollektívizálás megvalósításában, Újlakon, Kárászteleken, Bályokon már az 50- es évek elejétől vagy a középtájáról működtek a kollektív gazdaságok. Kémeren is, azért hogy, felgyorsuljon ez a folyamat egy nagyfalúsi származású kommunistát László Zoltánt nevezték ki a felső szervek a község írányításába. Ez a kommunista vezető kellett meggyőzze az embereket, hogy lépjenek be a kollektívába, sok gazdát megaláztak, megvertek, ha ellent mondott László Zoltánnak. Ha Kémeren valakivel nem bírtak akkor Somlyóról jött ki egy fekete autó, beszállították és alaposan helybehagyták. Egy pár kémeri nagygazdát deportálták a Duna kanálishoz kényszermunkára. A vége az lett, hogy mindenki megírta vagy megíratta a saját kérvényét, hogy legyenek szívesek befogadni a kollektívába, lemondanak önként saját földterületükról és az aláírás után oda írták kényszerből, hogy Éljen a Román Kommunista Párt, Éljen Lenin és Sztálin elvtárs. Igy Kémeren 1958-ban két társas működött: az Ady Endre társulás és a Vörös Hajnal társulás, ez a két társas 1960- ban egyesült és megalakult a Kémeri Május 1 Kollektív Gazdaság. A sok rossz dolog mellett a község egy kicsit épült is. Az 50-es években épült a kultúrotthon és később megkezdték kiépíteni a község járdarendszerét, a kollektivizálás befejezése után istállókat, irodaépületet, nagy, 3 szintes terményraktárat, mühelyeket, autógarázsokat építettek. Az ősi fészek. Orbán Károly Szilágysági dombok tövében Egy völgykatlan rejtett ölében Húzódik meg mint az ibolya Szívemnek legszebb faluja Kémer. Kishazám ez, hegykoszorúval Védve körűl, csak egy kapu van Hol Palickán át kis patak siet A Berettyóhoz, hová a vizet Hordja. 16
Olyan ez a falu, mint annyi más ebben az országban, ezen a hepehupás, szilvafás vidéken. Domb hátán domb, enyhe lankák, merész égbenyúlások nélkül, lekerekedett gerincek, talán azért, hogy a rajtuk, köztük élő szorgalmas ember megművelhesse, szánthassa, vethesse, vagy szőlőt, gyümölcsöt telepíthessen rá. Megy az ember, megy a dombok között és nem lát mást, csak megművelt oldalakat, száraz völgyeket. Aztán felérkezik az Aranyostetőre és akkor egyszerre elébe tűnik, lent a mélyben, az összefutó völgyek ölén és a dombok oldalára itt is, ott is felkúszva, a falu, sok-sok pirost tetős házával, kanyargó utcáival s terpeszkedő középületeivel. Körös-körül nagy, tágas ölelő dombkoszorú, a Szílkút, Rózsás, Bagolyhegy, Foglár és Csarály, túl Lésta, Sástó, Kishegy, Kiserdőoldal zárja körűl védve, rejtve mint a természet alkotta hatalmas patkó-úgy egy-két kilométeres sugárban a falutól, s belőlük mint hatalmas támasztó pillérek terpeszkednek befelé a Hosszúbérc, Balázserdő-oldal, Rigóút. S velük szemben mint egy hatalmas bástyaláb a Jánospálné-dombja s itt meg legközelebb, már bent a faluban a Diós, meg a Hágó. Köztük, kilométerrel mérhető színes teknők a völgyek, melyeknek alsó végük, a falu felőli, mind nyitott, mintha azt akarná kifejezni, hogy ide akarja önteni minden kincsét, minden gazdagságát, bőségét, ami az ember munkájának jutalmaként dús ölében terem. Akár merre indul innen, vagy ide aki, bevágyó, csak a hágón át juthat el, mert csupán egy völgy van, egy szűk kapu, ahol az eső, vagy olvadás után megtelő Nagypatak Palickánál a Mógon át kibújik a patkó szűkre szabott száján le a Sírmezőnek, ki a dombkoszorúból, a falu határából és a megyéből. Erdélyi viszonylatban nagy falu ez. Már a negyvenes, ötvenes években lakóinak a száma jól meghaladta a háromezret. Ebből kb. százötven-kétszáz román ajkú, a többi magyar református, na meg baptista. A román ajkúak inkább külön, fenn a dombon, a többi ma már egy ősi hatalmas család az óriási fészket képező összefutó völgyek ölén. Kik telepedtek ide? S mikor? Ki tudja? Ki tudhatja? Az évszázadok homálya ezt már régen eltakarta. Ezelőtt ötven-száz évvel még úttalan elzártságban, ősi szokásokban, szinte önellátó életmódban éltek itt az emberek. De akkor is csak annyit tudtak, hogy itt éltek apáik s azok apáinak apái is. De hogy mióta azt már akkor sem tudta senki. A dombiak a múlt század végén, e század elején jöttek a szomszédos falvakból, ahova egyházilag még mindig tartoznak. Hanem az őslakosok? 17
Csak a fennmaradt egyes elnevezések sejtetik, hogy valamikor a régmúlt vészes időkben bújtak el itt az emberek a jól zárt dombok között, az akkor még bizonyára hatalmas, vég nélküli rengeteggel borított völgyben. Erre utal mindenek előtt a Kenderszer határrész elnevezés, mert tudott, hogy a szer elnevezés nem mai keletű nyelvünkben. De erre utal az is, hogy a Hétház utca amelyikben már jóval több ház van a Balázserdő alját öleli körül. Hogy a Gazsikert alatt a Fűz ahol, ahogy apám mesélte, az ő gyermekkorában még akkora fűzerdő volt, hogy fagyos teleken farkasok tutúltak benne. Hogy a hágó végén, már bent a házak között, a temető a Mogyoróson van. Hogy Lapis Józsiék a Sűrűn laknak, hogy a faluvégtől legtöbb kétszáz méterre kezdődik a Tövisoldal. De erre utal a Cserepart, a Mogyorósárka/Mogyorós árka/, a Nyilas, a Rakottyás, a Szíl-kút, a Kiserdő határrész elnevezések is..-na meg az, hogy a szőlőhegyek felett, a nagy patkó, külső oldalán még ma is száz meg száz holdnyi erdő-/melyben csak a Drót,-a hajdani grófi vadaskert négyezer hold / terjed messze, messze, el Zálnokig, Csaholyig, Bajomig, Almásig, Mikor rakták ide ezt a fészket? A Kenderszer azt sejteti, hogy valamikor itt volt a szabadosok, vagy jobbágyok kender földje. De hogy miért Láncpatak a Láncpatak, azt már sajnos senki sem tudja megmondani, mint ahogy azt sem, honnan ered a Karjos, Sige, Móréoldal, Palicka, Nógorát, Rigóút, Lésta határrészek elnevezése. Sem azt, hogy honnan támadtak a Hóstánc, Sinyór, Zsombor, vagy Kankor utca nevek. Ki tudja? - Még találgatni is nehéz. Akik itt élnek nem is igen teszik, nem érnek rá. Más dolguk van. Dolgoznak, építenek, előre néznek. Nevelik, gondozzák aki születik, felviszik a Mogyorósra s eltemetik, aki meghal. Néha búsulnak, néha vigadnak, dolgoznak, élnek. Kinek van ideje régmúlt hiábavalóságokon gondolkozni? Tán attól jobban terem a föld? hogy tudom honnan ered a határ neve? Más módja van annak. Igazuk van. Ők jobban tudják bizonyára. Gazdaságuk, gazdagságuk hírneve igazolja, hogy úgy jobb, ahogy ők csinálják. Legalább is én, innen messziről így hiszem. Így akarom hinni! Hogy már a hajdani három és félezernek legalább a fele szét szóródott a világban, az más lapra tartozik, annak más oka, más magyarázata van. Ez ma, ebben az országban, a jelen korban, a falvakban általános történelmi jelenség. Még jó ott, ahol a jobbik fele maradt otthon. De erről esetleg majd máshol. Most hadd mondjam el, ha már hozzáfogtam, amit hajdani öreg tanítóm-egy olyan-tipikusan kémeri sötét, sáros estén amikor még a kutyát is vétek kikergetni elmesélt a falu nevével kapcsolatban. 18