DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT



Hasonló dokumentumok
A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

A L A P Í T Ó O K I R A T

2. A 2. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint változik:

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

I. Szenátus munkaterve. A Tudományos Tanács beszámolója a évi kutatástámogatási pályázatokról Előterjesztő: prof. Dr. Hima Gabriella TT elnök

Múcsonyi Helyi Választási Bizottság

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28. napján megtartott üléséről

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 23-ai ülésére

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

/2008. A MOHOLY-NAGY MŰVÉSZETI EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2008.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 16-i ülésére

N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. (Hatályba lépés ideje: december 16.)

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

Előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

Előterjesztés a Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft évi beszámolójáról

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/ Fax: 62/

Az előterjesztés száma: 110/2016.

A KODOLÁNYI JÁNOS FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

ad /2004. A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA január

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, november 12.

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Apor Vilmos Katolikus Főiskola SZENÁTUSÁNAK HATÁROZATAI

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

152/1. H a t á r o z a t

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM REKTOR

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új szervezeti struktúrája és tehetséggondozási feladatvállalásai

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

Tisztelt Képviselő-testület!

(BUDAPEST) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 6/1999.(III.31.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E L E N T É S évben a Szabadtéri játékokról

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

/2006. A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 2006.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

LfJo. számú előterjesztés

Az ACCESS Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság április 25. napján tartott RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL.

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7

TARTALOMJEGYZÉK Ad. SZMSZ 2. Általános rendelkezések... 3 Ad. SZMSZ 5. A kar célkitűzése és feladatai... 3 Ad. SZMR 2. (4) bekezdés A kar oktatási sze

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

J E L E N T É S évben a Szabadtéri játékokról

A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet

számú példány

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

VITAMIN Egészségpénztár

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Átírás:

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015

6. kiadás 3. módosítás 2 (76). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2014/2015. (2015.01.06.) sz. határozatával elfogadva Hatályos: 2015. január 06. napjától 6. kiadás 1. módosítás: 66-2014/2015. (2015.04.21.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. április 22. napjától 6. kiadás 2. módosítás: 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 6. kiadás 3. módosítás: 52-2015/2016. (2015.12.08.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. december 9. napjától

6. kiadás 3. módosítás 3 (76). oldal Tartalomjegyzék PREAMBULUM... 6 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya, megalkotása, tagozódása 6 2. A Főiskola fenntartója, fenntartói irányítás 7 3. A Főiskola 8 II. A FŐISKOLA FELADATAI... 11 4. A Főiskola tevékenységei 11 III. A FŐISKOLA VEZETÉSE ÉS SZERVEZETE... 13 5. A Főiskola vezetése 13 6. Szenátus 15 7. A Szenátus összetétele, a tagok választása 15 8. A Szenátus tanácskozási jogú résztvevői 19 9. A tagság megszűnése 19 10. A Szenátus tagjainak jogai és kötelességei 20 11. A Szenátus feladatai 21 12. A Szenátus működési rendje 23 13. A Szenátus ülései 24 14. A Szenátus határozatképessége, döntései 25 15. A rektor (jogállása, kinevezése, hatásköre, feladatai) 26 16. A kancellár (jogállása, kinevezése, hatásköre, feladatai) 29 IV. A REKTOR SZERVEZETE... 32 17. A Rektori Hivatal 32 18. Duna Stratégia Igazgató 33 19. Rektorhelyettesek 33 20. Oktatási és általános rektorhelyettes és szervezete 34 20/A. Oktatási igazgató 35 20/B. Nemzetközi Kapcsolatok Iroda 36 21. Tudományos és kutatási rektorhelyettes 37 22. Oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységek 39 22/A. Az intézetekről általában 39 22/B. Intézeti Tanszék 39 22/C. Szervezeti egységek fenntartása 40 22/D. Az oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységek vezetése 40 22/E. Az intézetigazgató (Tanárképző Központ esetében a központ főigazgatója), a tanszékvezetők feladata és hatásköre 40 22/F. Az intézetek feladatai 42 22/G. A szak, szakképzettség, szakirány, specializáció-felelős és hatásköreik 43 22/H. Dunaújvárosi Regionális Anyagtudományi és Technológiai Tudásközpont 43 23. Innovációs és Pályázati igazgató 44 V. KANCELLÁR SZERVEZETE... 46 24. Belső ellenőrzés 46 25. Kontrolling 48

6. kiadás 3. módosítás 4 (76). oldal 26. Gazdasági és Üzemeltetési Igazgatóság 48 27. Kancellária Kabinet 50 28. HR Szolgáltató Központ 52 29. Könyvtár és Információs Központ 53 30. Kerpely Antal Kollégium 54 31. Speciális Szervezeti Egység: Családbarát szolgáltató... 55 VI. A FŐISKOLA KOORDINÁCIÓS RENDSZERE... 56 VI/A. STRUKTURÁLIS KOORDINÁCIÓS ESZKÖZÖK BIZOTTSÁGOK,TANÁCSOK,ÉRTEKEZLETEK... 56 31. A Főiskola bizottságai, tanácsai 56 32. Menedzsment értekezlet 56 33. Mátrix értekezlet 57 34. Összmunkatársi Értekezlet 57 35. Intézeti Értekezlet 57 36. Tanszéki Értekezlet 58 37. Szervezeti Egységértekezlet 58 VI/B. TECHNOKRATIKUS KOORDINÁCIÓS ESZKÖZÖK... 58 38. A Főiskola szabályzati rendszere 58 39. A Főiskola belső utasítási rendszere 59 VII. A FŐISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE... 59 40. Minőségirányítási rendszer alkalmazása 59 VIII. A FŐISKOLÁN MŰKÖDŐ NEM ÁLLAMI SZERVEZETEK... 60 41. Szakszervezet 60 42. Közalkalmazotti Tanács 60 43. Érdekegyeztető Tanács 60 44. Politikai és felekezeti szervezetek 60 45. Tanácsadó Testület 61 IX. FŐISKOLA ALKALMAZOTTAI (KÖZALKALMAZOTTAK, MUNKAVÁLLALÓK, VEZETŐK)... 61 46. Az oktatói, tanári alkalmazottak köre 61 47. Az alkalmazottak jogai és kötelességei 61 48. Az oktatással kapcsolatos feladatok ellátásában közreműködők jogai és kötelességei 62 49. A vezetők általános feladat-, hatás-, felelősségi- és kötelességi köre 64 X. A FŐISKOLA HALLGATÓI... 67 50. A hallgatói státusz 67 51. A Főiskola hallgatóinak jogai és kötelességei 67 52. A hallgató kötelességei 69 53. A hallgatói önkormányzat 70 54. A Főiskolai Hallgatói Önkormányzat jogai 71 55. Hallgatói öntevékeny csoportok 72 56. A tehetséggondozás 73 XI. JOGORVOSLATI ELJÁRÁS... 73

6. kiadás 3. módosítás 5 (76). oldal 57. Általános rendelkezések 73 58. Panaszok kezelése 74 XII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK... 75 59. Szabályzat hatálya 75 XIII. MELLÉKLETEK... 76

6. kiadás 3. módosítás 6 (76). oldal PREAMBULUM (1) A Nehézipari Műszaki Egyetemen Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar létesítéséről szóló 1028/1969. (VII. 19.) számú korm. határozat létesítette a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karát Dunaújvárosban. A kar neve az egyetemek kari tagozódásáról szóló 1049/1990. (III. 21.) számú MT határozattal Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karára változott. A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 1999. évi LII. törvény rendelkezései alapján 2000. január 1-jei hatállyal jött létre a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karának teljes körű jogutódjaként önálló és egyben autonóm felsőoktatási intézményként a Dunaújvárosi Főiskola (továbbiakban Főiskola). (2) A Főiskola jelen Szervezeti és Működési Szabályzatának (továbbiakban: SzMSz) megalkotására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 11. (1) bekezdésének felhatalmazása, valamint ezen törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek különös tekintettel az 51/2007. (III.26.) korm. rendelet, valamint az 53/2006. korm. rendelet figyelembevételével került sor. (3) A Főiskola a fentiek alapján, élve az Nftv. által biztosított jogi garanciák és feltételek lehetőségével, az alábbi szabályzatot alkotja, mint oktatási, kutatási, szervezeti és működési, valamint gazdálkodási autonómiával rendelkező felsőoktatási intézmény. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya, megalkotása, tagozódása (1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SzMSz) hatálya kiterjed: a) a Főiskolára, mint Magyarország területén működő állami felsőoktatási intézményre, b) a Főiskola oktatóira, tanáraira, tudományos kutatóira és hallgatóira, valamint az oktatásban, a tudományos kutatásban, továbbá a Főiskola feladatainak megvalósításában közvetlenül részt vevő foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állókra, c) a Főiskolán igazgatási, szervezési, munkaügyi, kommunikációs, pénzügyi, gazdasági, műszaki és minden egyéb szolgáltatási, illetve a Főiskola működését támogató tevékenységet végző nem oktató foglalkoztatottakra, d) az Nftv. által meghatározott esetekben a Főiskola részére egyéb feladatokat ellátó egyéb személyekre, szervezetekre. (2) Az SzMSz-t és annak módosítását kétharmados többséggel a Szenátus fogadja el, melyet a döntéstől számított 15 napon belül megküld az oktatásért felelős miniszternek (továbbiakban: fenntartó). (3) 1 Az SzMSz módosítását írásos beadványban a rektor, a kancellár, illetve a Szenátus szavazati jogú tagjainak legalább egyharmada kezdeményezheti, illetve a fenntartó irányítási 1 A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával helyesbítette, hatályos: 2015. október 07. napjától.

6. kiadás 3. módosítás 7 (76). oldal jogkörben eljárva szükség esetén észrevételeket tesz az esetleges jogszabállyal való ellentmondás orvoslására, intézkedés meghozatalára. (4) A Főiskolán hozott valamennyi határozatnak, intézkedésnek, utasításnak (továbbiakban: döntés) összhangban kell állnia az SzMSz-szel, valamint a vonatkozó jogszabályokkal. (5) Az SzMSz és az SzMSz részeként megalkotott főiskolai szabályzatok hiteles példányát a Rektori Hivatal őrzi. (6) Az SzMSz és a szabályzatok nyilvánosságra hozatala az érintettekre vonatkozóan ide értve különösen a hallgatókat, oktatókat, nem oktató alkalmazottakat elektronikus úton történik a Főiskola honlapján és a belső hálózaton. 2. A Főiskola fenntartója, fenntartói irányítás (1) A Főiskola felett a fenntartói jogokat az oktatásért felelős miniszter gyakorolja. (2) A Főiskola működtetése, a működéséhez szükséges feltételek biztosítása a fenntartó feladata. (3) A fenntartó: a) kiadja és módosítja a Főiskola alapító okiratát; b) megkéri működési engedélyét; c) közli az intézménnyel költségvetésének kereteit (főösszegeit) és értékeli a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját; d) támogatást biztosít a felsőoktatási intézmény működéséhez; e) javaslatot tesz főiskolai tanár, egyetemi tanár kinevezésére, felmentésére; f) megvizsgálja a Főiskola SzMSz-ét, intézményfejlesztési tervét, költségvetését, ellenőrzi a Főiskola gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét; g) gondoskodik a rektori megbízásra irányuló pályázat kiírásáról, kezdeményezi a rektor megbízását és felmentését, továbbá gyakorolja felette a munkáltatói jogokat; h) gondoskodik a kancellári megbízásra irányuló pályázat kiírásáról, kezdeményezi a kancellár megbízását és felmentését, továbbá gyakorolja felette a munkáltatói jogokat; i) meghatározza a rektor és a kancellár juttatásait, jóváhagyja a rektor munkaköri leírásának az oktatói, kutatói feladatoktól elkülönülő részét, valamint a kancellár munkaköri leírását; j) gondoskodik az éves költségvetési beszámoló ellenőrzéséről; k) egyetértési jogot gyakorol a Szenátus alábbi döntései vonatkozásában: fejlesztés indítása (a fenntartói egyetértési jogot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jogosult gyakorolni), az intézmény vagyongazdálkodási terve (a fenntartói egyetértési jogot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jogosult gyakorolni), gazdálkodó szervezet alapítása, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzése (a fenntartói egyetértési jogot az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jogosult gyakorolni);

6. kiadás 3. módosítás 8 (76). oldal l) előzetes egyetértési jogot gyakorol a belső ellenőrzési vezető megbízása és a megbízás visszavonása esetén; m) hozzájárulása szükséges: hatáskörében történő rendszeres pénzjuttatással járó cím vagy elismerés alapításához, éves képzési tevékenységének különösen az indított szakok, a képzés megszervezésének módozatai, a tervezett szakos hallgatói kapacitás kialakításához; n) a működés, a gazdálkodás ellenőrzése céljából jogosult a Főiskola tanulmányi, gazdálkodási, illetve egyéb nyilvántartási adataihoz való hozzáférésre az Nftv. rendelkezései szerint; o) jóváhagyásával határozza meg a Főiskola a képzések költségét; p) gyakorolja az Nftv. által részére meghatározott további jogokat. (4) A fenntartó az Nftv. szerint meghatározott körben és módon jogosult a Szervezeti és Működési Szabályzat egységességét, teljességét, törvényességét és hatékonyságnak való megfelelőségét vizsgálni. 3. A Főiskola (1) A Főiskola szakmailag önálló jogi személy, amelynek kizárólagos joga az Nftv. 3. (1) bekezdésének a)-b) pontjában felsőfokú végzettségi szintet biztosító alapképzés, valamint mesterképzés folytatása, továbbá jogosult a Nftv. 3. (3) bekezdésben foglalt felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító felsőoktatási szakképzés, illetve szakirányú továbbképzés szervezésére, valamint e képzésekhez kapcsolódó oklevelek kiadására. (2) 2 A Főiskola 5519-1/2013. ügyiratszámú alapító okirata szerint önállóan működő, a Ptk. alapján, az Nftv. rendelkezéseinek megfelelően létrehozott, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó központi költségvetési szervként működő állami felsőoktatási intézmény, amely a fenntartó által biztosított és az államháztartás alrendszereiből származó támogatás, átvett pénzeszköz, valamint államháztartáson kívüli forrásból származó bevételei felhasználásával látja el feladatait. (3) A Főiskola a) a Főiskola létrehozásáról szóló jogszabály: a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítására kiadott 2003. évi XXXVIII. törvény b) hivatalos neve: Dunaújvárosi Főiskola c) rövidített megnevezése: DF d) angol nyelvű megnevezése: College of Dunaújváros e) székhelye: Dunaújváros f) címe: Dunaújváros, Táncsics Mihály u. 1/A Pf.: 152 H-2400 g) PIR törzsszáma: 320988 h) felsőoktatási intézményi azonosítója: FI 60345 2 A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával módosította, hatályos: 2015. október 07. napjától.

6. kiadás 3. módosítás 9 (76). oldal i) bankszámlaszáma: 10029008-00282723-00000000 j) gazdálkodó szervezetek, amelyek felett a Főiskola alapítói, illetve tulajdonosi jogokat gyakorol: Universitas Service Nonprofit Közhasznú Kft. Ecotech Közép-Európai Technológiai és Innovációs Nonprofit Közhasznú Zrt. (4) A Főiskola címere kör alakú, színei: fehér, kék és zöld. A központi alak zöld, fehér metszésvonalakkal. A stilizált alak alapja és két oldalt a csúcsai a kör külső pereméig érnek. A stilizált alak feje kék színnel kitöltött kör. Az alak fehér metszésvonalai íveltek, vagy hullámvonalban futnak. A címert három megszakítással kettős, kék színű körgyűrű határolja. Reklámanyagaiban a Főiskola a színes logó mellett a fekete-fehér változatot is használhatja. A mindenkori használatról a Kommunikációs Központ ajánlattétele után a rektor és a kancellár dönt. (5) A Főiskola első számú felelős vezetője és törvényes képviselője a rektor. Képviseleti joga a jogszabályi keretek között önálló és korlátlan. A rektor eljár és dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket jogszabály, a szervezeti és működési szabályzat, a kollektív szerződés nem utal más személy vagy testület hatáskörébe. A rektor a Főiskola alaptevékenységének megfelelő működéséért felelős, ennek keretében gyakorolja az oktatói, kutatói és tanári munkakörben foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat, illetve az ilyen tevékenységet megbízásban ellátók felett a megbízói jogokat azzal, hogy az illetmények, juttatások megállapítására a kancellár egyetértésével jogosult. (6) A rektor az (5) bekezdésben meghatározott jogkörét esetenként vagy az ügyek meghatározott körében helyettesére vagy az intézmény más, magasabb vezető vagy vezető beosztású alkalmazottjára írásban átruházhatja. Az átruházott hatáskör gyakorlója a hatáskört nem adhatja tovább. (7) A Főiskola képviseletére meghatározott ügyek esetében bíróságok és más hatóságok előtt a rektor által írásban megbízott jogi képviselő jogosult. (8) A Főiskola nevében cégszerű aláírásra a rektor a kancellár egyetértésével jogosult. A kancellár képviseleti joga a 16. (6), (8) szerint alkalmazandóan önálló. A kancellár engedélye illetve egyetértése, a költségvetési (fő)felügyelő 3 előzetes véleménye, valamint a szükséges pénzügyi ellenjegyzés nélkül a Főiskolát terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő és ilyen intézkedés nem tehető. Az aláírási, utalványozási, kötelezettségvállalási részletes szabályozást az SzMSz mellékletét képező külön szabályzat rögzíti. (9) A cégszerű aláírás jogát a rektor, illetve a kancellár a Főiskolával közalkalmazotti jogviszonyban álló magasabb vezető, vagy vezető beosztású, illetve projektmenedzseri 3 Amennyiben a Főiskolán költségvetési (fő)felügyelő kerül kirendelésre.

6. kiadás 3. módosítás 10 (76). oldal megbízással rendelkező alkalmazottra írásban átruházhatja. Az írásbeli felhatalmazásban meg kell határozni az átruházás időtartamát, a gyakorlás módját, és azon ügyek körét, amelyre a jogosultság fennáll. (10) A Főiskola cégjegyzése, cégszerű aláírása úgy történik, hogy a Dunaújvárosi Főiskola cégszövege alá az arra jogosult vagy jogosultak névaláírásukat (kézjegyüket) írják. (11) Csak cégszerű aláírással ellátott hivatalos iratban vagy levélben lehet a Főiskola nevében olyan (jog)nyilatkozatot tenni, amely a Főiskola javára vagy terhére jogot vagy kötelezettséget jelent. (12) A cégszerű aláírási joggal rendelkezők nyilvántartását a Rektori Hivatal végzi. A nyilvántartás tartalmazza a jogosultak hatályos névsorát, az írásbeli felhatalmazások és az aláírási címpéldányok egy-egy példányát. A nyilvántartásban fel kell tüntetni a korlátozó rendelkezéseket is (időbeli, ügykörbeli, tárgybeli korlátozás stb.) A nyilvántartásból a megszűnt jogosultságokat törölni kell. (13) Cégszerű aláírást nem igénylő hivatalos irat vagy levél a Főiskola nevében az SzMSz által arra feljogosított alkalmazott aláírásával, vagy kiadmányozással küldhető el. (14) A Főiskola hivatalos bélyegzője kör alakú. A lenyomatán körben Dunaújvárosi Főiskola Dunaújváros felirat, középen a Magyarország hivatalos állami címere található. Cégszerű aláírás rendjét és a bélyegzők használati és nyilvántartási rendjét jelen SzMSz mellékletét képező, külön szabályzat és a Kancellária Kabinet által vezetett vonatkozó aktualizált bélyegző nyilvántartás rögzíti.

6. kiadás 3. módosítás 11 (76). oldal II. A FŐISKOLA FELADATAI 4. A Főiskola tevékenységei (1) A Főiskola alaptevékenysége az oktatás és a tudományos kutatás. Az oktatási alaptevékenység magában foglalja az alapító okirat szerinti képzési területen és képzési szinten az alapképzést, a mesterképzést, a felsőoktatási szakképzést és a szakirányú továbbképzést. (2) A Főiskola, képzési profiljának megfelelően olyan szakemberek képzésére törekszik, akik képesek az elsajátított szakismeretek alkalmazására, a tudományok új eredményeinek megismerésére, felhasználására és továbbfejlesztésére a gyakorlati munka területén. Feladata az is, hogy a szakmai képzésen túlmenően széleskörű értelmiségi tevékenységre készítse fel a hallgatókat. (3) A Főiskola az igények és lehetőségek szerint törekszik új kutatási profilok indítására. (4) Képzési terület és képzési szint, amelyeken az Intézmény képzést folytat, folytathat, illetve indíthat: Képzési területek: - gazdaságtudományok, - bölcsészettudomány, - informatika, - műszaki tudományok, - pedagógusképzés, - társadalomtudomány, - művészet. Felsőoktatási szakképzés: székhelyen: gazdaságtudományok, informatika, társadalomtudomány, művészet, bölcsészettudomány. Alapképzés: székhelyen: gazdaságtudományok, bölcsészettudomány, informatika, műszaki, társadalomtudomány. Mesterképzés (osztott és osztatlan): székhelyen: pedagógusképzés, műszaki képzés. (5) Felsőfokú szakképzés szakmacsoportja, amelyben az Intézmény kifutó rendszerben szakképzést folytathat: székhelyen: - elektrotechnika-elektronika, - gépészet, - informatika, - kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, - közgazdaság, - művészet, közművelődés, kommunikáció, - vendéglátás-idegenforgalom.

6. kiadás 3. módosítás 12 (76). oldal (6) A Főiskola a továbbképzés keretében közvetíti a gyakorlatban működő szakemberek számára a tudomány új eredményeit és módszereit, speciális szakirányban továbbfejleszti a szakmai ismereteket, oktatja a szakemberek gyakorlati munkájához nélkülözhetetlen, kiegészítő jellegű tudományokat, megteremti a különleges szakképesítések megszerzésének lehetőségeit és feltételeit. (7) A képzés eredményes befejezéséről a hallgatók magyar és angol nyelvű oklevelet kapnak, amely a szakképesítésüket tanúsítja. Az alapképzésben és mesterképzésben szerzett oklevél mellé a Főiskola kiadja az Európai Bizottság és az Európa Tanács által meghatározott oklevélmellékletet magyar és angol nyelven. (8) A Főiskola az iskolarendszeren kívüli oktatás szabályai szerint tanfolyami képzést is folytat, s ennek megfelelő bizonyítványt ad ki. (9) A Főiskola a továbbtanulásra készülők részére előkészítő tanfolyamot szervez. (10) A Főiskola költségtérítéses szolgáltatásként, illetve külső megbízók számára oktatási, kutatási, fejlesztő szaktanácsadó, szolgáltató és egyéb feladatokat láthat el, melyet az éves költségvetésben kell tervezni. (11) A Főiskola a képzési irányának megfelelő tudományágakban tervszerű kutatómunkát végez és e tevékenységével segítséget kíván nyújtani az oktató-nevelő munka korszerű színvonalon való tartásához, továbbá a gazdaság az új tudományos eredmények felhasználásával történő fejlesztéséhez. (12) A Főiskola a képzési profiljának megfelelően az államilag finanszírozott alapfeladatán túl is folytathat felsőfokú szakemberképzést költségtérítéses szolgáltatásként. (13) A Főiskola a szakképzésre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével költségtérítéses formában, illetőleg kiegészítő tevékenységként iskolarendszeren kívüli szakképzést is folytathat. (14) Az oktatás, a tudományos képzés, a kutatás és a tanulás szabadságának biztosítása érdekében a Főiskola Tudományos Diákkört, Szakkollégiumokat működtet. A Főiskola joga az intézményben folyó oktató és kutatómunka minőségét biztosító intézkedések bevezetése és ellenőrzése. (15) A Főiskola, feladatait az oktatók, kutatók, tanárok, nem oktató alkalmazottak és a hallgatók együttműködésével valósítja meg. (16) A Főiskola, a jogszabályok szerint gondoskodik a kezelésében lévő vagyontárgyak minél gazdaságosabb működéséről, megóvásáról. (17) A képzés általános nyelve a magyar, de a Főiskola meghatározott keretek között idegen nyelvű (angol) képzést is folytat. (18) A Főiskola vezeti a jogszabályban előírt nyilvántartásokat és szolgáltatja az országos statisztikai programban, illetőleg a felsőoktatási információs rendszeren meghatározott adatokat. (19) A Főiskola az adatkezelésre és adattovábbításra vonatkozó rendjét külön szabályzatban határozza meg a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével. (20) A Főiskola MSZ EN ISO 9001:2009 szerint tanúsított minőségbiztosítási rendszert működtet.

6. kiadás 3. módosítás 13 (76). oldal III. A FŐISKOLA VEZETÉSE ÉS SZERVEZETE 5. A Főiskola vezetése (1) A Főiskola vezetésével kapcsolatos feladatokat: a) a Szenátus (mint döntést hozó és a döntés végrehajtását ellenőrző testület), b) 4 konzisztórium (mint a Főiskola stratégiai döntéseit megalapozó, gazdasági tevékenységet szakmailag támogató, ellenőrző testület), c) a rektor (mint a Főiskola első számú vezetője), és d) a kancellár (mint az intézmény működtetéséért felelős vezető) látja el. (2) A Főiskola alapvetően funkcionális szervezet, amelyhez szükségszerűen kapcsolódnak egyes feladatokból, funkciókból adódóan a törzskari szervezeteket jellemző megoldások. Kettő alapvető funkció különíthető el: a rektor irányítása alatt lévő oktatási, kutatási alaptevékenység, valamint a kancellár irányítása alatt lévő intézmény-működtetés. Az egyes szervezeti egységek tevékenységét, azok vezetői irányítják, koordinálják, míg a hozzájuk kapcsolódó testületek (tanácsok, bizottságok, értekezletek, stb.) állásfoglalásokkal, tanácsokkal segítik munkájukat. Az SzMSz 2. számú melléklete tartalmazza a Főiskola organogramját. (3) A Főiskola vezetésében az oktatók, a kutatók, a tanárok, a hallgatók és a nem oktató alkalmazottak választott képviselőiken keresztül vesznek részt. (4) A magasabb vezetői és a vezetői megbízással rendelkezőkre vonatkozó általános felelősségi szabály, hogy a magasabb vezető, illetve a vezető a vezetői tevékenységének keretében gondtalanul okozott károkért teljes mértékben felel. A vezetői tevékenysége keretében okozott szándékos kárért, illetve a nem vezetői tevékenység keretében okozott kárért az általános felelősségi szabályok szerint felel azzal az eltéréssel, hogy a nem vezetői tevékenysége során okozott gondtalan károkozás esetén a felelősség mértéke a tizenkét havi átlagkeresetéig terjedhet. (5) A Főiskola magasabb vezetői beosztásai: a) rektor, b) oktatási és általános rektorhelyettes, c) tudományos és kutatási rektorhelyettes, d) kancellár. (6) A Főiskola minden magasabb vezetői és vezetői beosztást ellátó vezetőjére vonatkozó általános feladatokat, hatásköröket, felelősségeket és kötelességeket a 50. rögzíti részletesen. (7) 5 A vezetői megbízásokról nyilvános pályázatban meghirdetettek alapján, a Szenátus előzetes rangsorolásának megismerését követően a munkáltatói jogkör gyakorlója (rektor vagy kancellár) a Szenátus előzetes véleményének mérlegelésével dönt. A megbízás 3évre 4 Az 5. (1) bekezdés b) pont a konzisztórium felállását követően alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatta. 5 A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával módosította, hatályos: 2015. október 07. napjától.

6. kiadás 3. módosítás 14 (76). oldal adható és újbóli pályázat alapján többször meghosszabbítható, figyelembe véve, hogy a vezetői megbízás a hatvanötödik életév betöltéséig szólhat. (8) 6 A Szenátus alábbi, gazdasági következménnyel járó döntése érvényességéhez a konzisztórium előzetes egyetértése szükséges: a) az intézményfejlesztési terv, illetve annak részeként a kutatási-fejlesztési innovációs stratégia; b) a Főiskola költségvetése, c) a Főiskola számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolója; d) a Főiskola vagyongazdálkodási terve, e) gazdálkodó szervezet alapítása, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzés vonatkozásában. (9) 7 A konzisztórium öt tagból áll, melynek a rektor és a kancellár hivatalból tagja, valamint három tagot a miniszter delegál. A konzisztórium delegált tagjait a miniszter bízza meg. A rektor és a kancellár konzisztóriumi tagsága magasabb vezetői megbízatása idejére, a delegált tagok megbízatása öt évre szól. (10) A delegált tag konzisztóriumi tagsága megszűnik a megbízatás lejártával, a tag halálával, lemondásával, illetve visszahívásával. A miniszter jogosult a delegált tagot - a visszahívás okának megjelölésével - visszahívni. A lemondás elfogadása, illetve a visszahívás a miniszter hatáskörébe tartozik. (11) A miniszter legalább 30 napos határidő tűzésével felhívja az Nftv. 13/B. (2) bekezdése szerinti javaslattevő szerveket a konzisztóriumi tagok személyére történő javaslattételére. (12) A Főiskola konzisztóriumának tagjaira a) a Főiskola; b) a hallgatói önkormányzat, valamint b) a Főiskola gazdasági-társadalmi környezete meghatározó szervei tesznek javaslatot. A javasolt tagok névsorát és szakmai önéletrajzát a minisztérium honlapján kell nyilvánosságra hozni. (13) A (12) bekezdésben szereplő javaslattevő szervek legalább három tagjelöltre tesznek javaslatot. (14) A (12) bekezdés a) pontját illetően javaslattételre a Szenátus jogosult. (15) Szenátusi jelöltállítás eljárási rendje: a) a szavazást a miniszter tagok személyére történő javaslattételre felhívását követően a rektor rendeli el; b) a jelöltlista összeállítása, valamint a jelöltek megválasztása a Szenátus ülésen történik; c) a jelöltlista ABC sorrendben kerül felállításra, ezt követően a Szenátus rangsorol; 6 Az 5. (8) bekezdés a konzisztórium felállását követően alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva. 7 Az 5. (9)-(15) bekezdések a Szenátus 52-2015/2016. (2015.12.08.) sz. határozatával beiktatva.

6. kiadás 3. módosítás 15 (76). oldal d) a szavazás titkosan történik, érvényesen szavazni a hivatalos szavazólapon legalább 3 jelölt nevének meghagyásával lehet, a többi jelölt nevét át kell húzni; e) érvénytelen a szavazat, ha: 1. nem a hivatalos szavazólapon adták le, 2. a véglegesített jelöltlistán nem szereplő személy nevét írják fel a szavazólapra, 3. a jelöltlistán lévő nevek áthúzása nem egyértelmű. f) A Szavazatszámláló Bizottság a szavazatok összeszámlálása alapján úgy állapítja meg az eredményt, hogy a legtöbb szavazatot elnyert jelöltek a szavazatok sorrendjében nyerik el a konzisztóriumi tagságra jelölést. 6. Szenátus (1) A Főiskola döntéshozó és a döntés végrehajtását ellenőrző testülete a Szenátus. (2) A Szenátus döntései során köteles figyelembe venni a közpénz és a közvagyon hatékony és felelős használatának, rendeltetésszerű igénybevételének, a vagyon elidegenítésénél az értékarányosság követelményét. E célból figyelemmel kíséri a Főiskola gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítését. Rendszeresen de évente legalább két alkalommal áttekinti a felsőoktatási intézmény működését, gazdálkodását, az alapító okiratában meghatározott feladatok végrehajtását, e körben beszámoltatja a gazdasági vezetőt. (3) A Szenátus döntéseit mindig határozatba foglalja, melyet minden főiskolai alkalmazott számára elérhető helyen közzéteszi, a helyben szokásos módon, a belső hálózaton, öt munkanapon belül. (4) Szavazati joggal a rektor, a kancellár, valamint a választott képviselők rendelkeznek. (5) A Szenátus titkári feladatait Rektori Hivatal vezetője látja el. (6) A Szenátus ülésének levezetését a rektor, távollétében a rektor által felhatalmazott Szenátus tag látja el. (7) 8 A Szenátus a konzisztórium döntésével szemben, illetve annak elmulasztása esetén a fenntartóhoz intézett kifogással élhet. 7. A Szenátus összetétele, a tagok választása (1) A Szenátus tagjai: a) tisztsége alapján: rektor 1fő b) további tagjai: kancellár b.1.) választott oktatói képviselők Informatikai Intézet Műszaki Intézet 1fő 2 fő 2 fő 8 A 6. (7) bekezdés rendelkezése a konzisztórium felállását követően alkalmazandó. A Szenátus 52-2015/2016. (2015.12.08.) sz. határozatával beiktatva.

6. kiadás 3. módosítás 16 (76). oldal Társadalomtudományi Intézet Tanárképző Központ Összesen: b.2.) nem oktató alkalmazottak választott képviselője b.3.) érdekképviselet választott képviselője b.4.) hallgatói választott képviselők A Szenátus tagjainak összlétszáma: 2 fő 1 fő 7 fő 1 fő 1 fő 3 fő 14 fő (2) A Szenátusban a hallgatói választott képviselők számát meghatározza az FHÖK választásokon résztvevő hallgatók száma. (3) Ha az FHÖK választásokon résztvevő hallgatók legalább egynegyede nem vett részt, akkor az (1) bekezdés b.4.) 1 főre, illetve a Szenátus tagjainak összlétszáma 12 főre módosul. (4) Választási eljárási rend az oktatói képviselők számára: a) A Szenátus tagjait a 7. (1) b.1) pontja szerinti szervezeti egységenként megtartott értekezlet választja. b) A választásokat a rektor rendeli el olyan időpontra, hogy a tanév első Szenátusi ülésén az újonnan választott képviselők részt vehessenek. c) A megüresedett oktatói képviselőhely betöltésére a rektor rendeli el a választást. d) A törvényes választási eljárás lefolytatását a kancellár felügyeli. e) A kancellár Választási Bizottságot hoz létre a választásokat megelőzően két héttel. A bizottság egy elnökből és két tagból áll. f) A Választási Bizottság feladata a jelöltlista összeállítása az alkalmazottak körében végzett kellő tájékozódás alapján, valamint a választás szabályszerű lebonyolítása. A többes jelölés elvét kell érvényesíteni, a Választási Bizottság elnöke és tagja nem lehetnek jelöltek. g) Választói joga van a Főiskola minden közalkalmazotti jogviszonyban álló oktatójának, címzetes főiskolai tanárának, tudományos kutatójának. h) A választásra összehívott értekezletek akkor határozatképesek, ha a választásra jogosultak 50%-a +1fő jelen van. A határozatképességet a Választási Bizottság elnöke köteles ellenőrizni, jelenléti ívet kell felvenni, mely a jegyzőkönyv része. i) A Választási Bizottság a gyűlés megnyitása után részletesen tájékoztatja a résztvevőket a jelölés és szavazás rendjéről. Az értekezletről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvvezetőt és a két hitelesítőt a Választási Bizottság elnöke jelöli ki és szavazattöbbséggel, nyílt szavazással a jelenlévők választják meg. A jegyzőkönyvet a Választási Bizottság elnöke a jegyzőkönyvvezető és két fő hitelesítő írja alá. j) A képviseletet ellátó tagok megválasztása jelöltlista alapján történik. A jelöltlista megállapítása a szervezeti egységi értekezlet feladata. Először a Választási Bizottság által javasolt személyeket kell nyilatkoztatni a jelölés elfogadásáról, ezt követően az ő jelölésüket kell egyenként szavazásra bocsátani. A résztvevők további jelölt állítással élhetnek az előzőek szerint. A jelölésről, nyílt szavazással döntenek. A listára való felvételre a jelenlévők egyharmadának támogató szavazata szükséges. A jelöltlista

6. kiadás 3. módosítás 17 (76). oldal sorrendjét a jelöltekre leadott szavazatok száma határozza meg úgy, hogy első helyre a legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül. k) A jelöltlista bezárása után az értekezlet háromtagú Szavazatszámláló Bizottságot választ, nyíltan, egyszerű szótöbbséggel. Jelölt személy nem lehet e bizottság tagja. l) A választás titkosan történik, érvényesen szavazni a hivatalos szavazólapon a jelölt(ek) nevének meghagyásával lehet, a többi jelölt nevét át kell húzni. m) Érvénytelen a szavazat, ha: nem a hivatalos szavazólapon adták le, a listán a meghatározott számú jelöltnél több nevet hagy meg a szavazó, a véglegesített jelöltlistán nem szereplő személy nevét írják fel, a jelöltlistán lévő nevek áthúzása nem egyértelmű. n) A Szavazatszámláló Bizottság a szavazatok összeszámlálása alapján úgy állapítja meg az eredményt, hogy a legtöbb szavazatot elnyert jelöltek a szavazatok sorrendjében foglalják el a testületben betölthető helyeket. Azonos szavazatszámot elérő jelöltek esetében a jelöltlista sorrendje dönt. o) A megválasztás feltétele, hogy a jelölt a leadott szavazatok több mint 50%-át elnyerje. Ha a rendelkezésre álló helyek betöltésére nem került sor, nyomban új választást kell tartani. A listára új jelöltek is felkerülhetnek. A választási eljárást az eredményes választás befejezéséig ismételni kell. p) Az eredményesen megválasztott képviselőre vonatkozóan a Szenátusi tagság időtartama az eredményes választást követő legközelebbi Szenátus ülés napjától kezdődően a 9. szakaszban meghatározott időpontig, legfeljebb négy éves időtartamra szól. (5) Választási eljárási rend a nem oktatói képviselőre vonatkozóan: a) a Szenátus nem oktatói képviselőjét a nem oktató, nem kutató közalkalmazottak együttesen megtartott főiskolai értekezlete választja. b) A választásokat a rektor rendeli el olyan időpontra, hogy a tanév első Szenátusi ülésén az újonnan választott képviselő részt vehessen c) A megüresedett nem oktatói képviselőhely betöltésére is a rektor rendeli el a választást. d) A törvényes választási eljárás lefolytatását a kancellár felügyeli. e) A kancellár Választási Bizottságot hoz létre a választásokat megelőzően két héttel. A bizottság egy elnökből és két tagból áll. f) A Választási Bizottság feladata a jelöltlisták összeállítása a nem oktató alkalmazottak körében végzett kellő tájékozódás alapján, valamint a választás szabályszerű lebonyolítása. A többes jelölés elvét kell érvényesíteni, a Választási Bizottság elnöke, tagjai nem lehetnek jelöltek. g) Választói joga van a Főiskola minden fő- és másodállású nem oktató, nem tudományos kutató közalkalmazottjának. h) A választásra összehívott értekezlet akkor határozatképes, ha a választásra jogosultak 50%- a + 1 fő jelen van. A határozatképességet a Választási Bizottság elnöke köteles ellenőrizni, jelenléti ívet kell felvenni, mely a jegyzőkönyv része.

6. kiadás 3. módosítás 18 (76). oldal i) A Választási Bizottság a gyűlés megnyitása után részletesen tájékoztatja a résztvevőket a jelölés és szavazás rendjéről. Az értekezletről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvvezetőt és a két hitelesítőt a Választási Bizottság elnöke jelöli ki és szavazattöbbséggel, nyílt szavazással a jelenlévők választják meg. A jegyzőkönyvet a Választási Bizottság elnöke a jegyzőkönyvvezető és két fő hitelesítő írja alá. j) A képviseletet ellátó tagok megválasztása jelöltlista alapján történik. A jelöltlista jelöltjeinek megállapítása a nem oktatói munkatársi (egységértekezlet) feladata. Először a Választási Bizottság által javasolt személyeket kell nyilatkoztatni a jelölés elfogadásáról, ezt követően az ő jelölésüket kell egyenként szavazásra bocsátani. A résztvevők további jelölt állítással élhetnek az előzőek szerint. A jelölésről, nyílt szavazással döntenek. A listára való felvételre a jelenlévők egyharmadának támogató szavazata szükséges. A jelöltlista sorrendjét a jelöltekre leadott szavazatok száma határozza meg úgy, hogy első helyre a legtöbb szavazatot kapott jelölt kerül. k) A jelöltlista bezárása után az értekezlet háromtagú Szavazatszámláló Bizottságot választ, nyíltan, egyszerű szótöbbséggel. Jelölt személy nem lehet e bizottság tagja. l) A választás titkosan történik, érvényesen szavazni a hivatalos szavazólapon, a jelölt nevének meghagyásával vagy áthúzással lehet, a többi jelölt nevét át kell húzni. m) Érvénytelen a szavazat, ha: nem a hivatalos szavazólapon adták le, a listán a meghatározott számú jelöltnél több nevet hagy meg a szavazó, a véglegesített jelöltlistán nem szereplő személy nevét írják fel. a jelöltlistán lévő nevek áthúzása nem egyértelmű. n) A Szavazatszámláló Bizottság a szavazatok összeszámlálása alapján úgy állapítja meg az eredményt, hogy az a jelölt nyer, aki a leadott szavazatok több, mint 50%-át elnyerte. o) Ha nincs ilyen jelölt, új választást kell tartani. Az új választáson az előző fordulóban a kettő legtöbb szavazatot kapott jelölt vesz részt. A választási procedúrát az eredményes választás befejezéséig ismételni kell. Azonos szavazatszámot elérő jelöltek esetében a jelöltlista sorrendje dönt. p) Az eredményesen megválasztott képviselőre vonatkozóan a Szenátusi tagság időtartama az eredményes választást követő legközelebbi Szenátus ülés napjától kezdődően a 9. szakaszban meghatározott időpontig, legfeljebb négy éves időtartamra szól. q) Az eredményesen megválasztott képviselőre vonatkozóan a Szenátusi tagság időtartama az eredményes választást követő legközelebbi Szenátus ülés napjától kezdődően a 9. szakaszban meghatározott időpontig, legfeljebb öt éves időtartamra (2013. január 1. utáni választás esetén, négy éves időtartamra) szól. (6) Választási eljárási rend a hallgatói képviselőkre vonatkozóan: a) A hallgatói képviselőkre vonatkozó választás szabályait az FHÖK szervezeti és működési szabályzata határozza meg. b) A hallgatói képviselőkre vonatkozóan a szenátusi tagság időtartama a hallgatói jogviszony időtartamán belül az első szenátusi üléstől számított legfeljebb 2 év lehet. (7) Választási eljárási rend az érdekvédelmi szervezet képviselőjére vonatkozóan:

6. kiadás 3. módosítás 19 (76). oldal a) Az érdekvédelmi szervezet képviselőjére vonatkozó választás a szervezet saját ügyrendje alapján történik. b) Az érdekvédelmi szervezet képviselőjére vonatkozóan a szenátusi tagság időtartama maximum az oktatói képviselőkre vonatkozó (4) p) pontjában leírt időtartam lehet. (8) A 7. (1) bekezdésben meghatározott Szenátus összetétele a mindenkor érvényes és eredményes hallgatói önkormányzati választások alapján, a törvényileg meghatározott számú tag delegálásával változhat. 8. A Szenátus tanácskozási jogú résztvevői (1) Az egyes napirendi pontok tárgyalásához a rektor tanácskozási joggal más személyeket is meghívhat. Tanácskozási joggal rendelkezik az, a testületi ülésekre állandó, vagy ideiglenes jelleggel meghívott személy, akinek szavazati jogköre nincs. (2) A Szenátus ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a Főiskolán működő dolgozói érdekképviseleti szervezet(ek) egy-egy képviselőjét, ha taglétszámuk eléri a Főiskola dolgozói összlétszámának 10%-át. A Szenátus állandó tanácskozási jogú résztvevői a (1)-(2) bekezdésen túl: Állandó tanácskozási joggal meghívottak, amennyiben választással nem lesznek a Szenátus tagjai: a) Oktatási és Általános rektorhelyettes, b) Tudományos és Kutatási rektorhelyettes, c) mindenkori intézetigazgatók/tanárképző Központ főigazgatója (továbbiakban: intézetigazgatók), d) Innovációs és Pályázati igazgató, e) HR Szolgáltató Központ vezető, f) Jogi Iroda képviselője, g) 9 Belső ellenőrzési vezető. (3) 10 A fenntartó képviselője a Szenátus ülésén tanácskozási joggal részt vehet. (1) A tagság megszűnik: 9. A tagság megszűnése a) a tisztség megszűnésével, a megszűnés napján, b) a tag közalkalmazotti jogviszonyának megszűnésével, a jogviszony megszűnésének napján; hallgatói választott képviselő hallgatói jogviszonya megszűnésének vagy szünetelésének napján, c) a 7. (4) p), (5) p), (6) b), (7) b) pontjaiban körülírt határozott időtartam lejártával, amennyiben ezen időtartamon belül új Szenátusi választás kerül kiírásra, akkor az új és eredményes Szenátusi választás napjával, 9 A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával elfogadta, hatályos: 2015. október 07. napjától. 10 A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával helyesbítette, hatályos: 2015. október 07. napjától.

6. kiadás 3. módosítás 20 (76). oldal d) lemondással, a lemondás napján, e) a választott tag visszahívásával, a visszahívás alapjául szolgáló fegyelmi határozat jogerőre emelkedése napján, f) a tag halálával, g) a 10. (6) bekezdésben a hiányzás adott mértékét elérő Szenátusi ülést követő napon. (2) Amennyiben a választott Szenátustag olyan tisztségbe kerül, hogy annak alapján is szavazati jogú tagja lesz a Szenátusnak, választott tagsága automatikusan megszűnik az új tisztségre történő megbízása napján és helyére a 7. rendelkezései szerint új választást kell kiírni. (3) A választott tagok visszahívása, valamint lemondás és elhalálozás esetében, a 7. rendelkezései szerint új választást kell kiírni. (4) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak, vagy bármilyen egyéb oknál fogva megszűnik a tagság, a 7. rendelkezései szerint, 30 napon belül új választást kell kiírni. (5) Az új (időközi) választással megválasztott tag szenátusi tagságának időtartama legfeljebb a fennálló Szenátus időtartamának lejártáig tart. 10. A Szenátus tagjainak jogai és kötelességei (1) Az intézménnyel kapcsolatos ügyekben a Szenátus tagjai a Szenátus ülésén szóban vagy írásban tájékoztatást kérhetnek a rektortól, aki 15 napon belül köteles választ adni. (2) Ha a Szenátus tagja a tájékoztatót nem tartja kielégítőnek, javasolhatja a szóban forgó közérdekű ügy tárgyalásának felvételét a Szenátus legközelebbi ülésének napirendjére. A napirendre tűzésről a testület dönt, a jelenlévő tagok egyszerű többségének szavazatával. (3) A tagok jogosultak betekinteni minden ügyiratba, amely szenátusi tagságukból folyó feladataik ellátásához szükséges. (4) A választott hallgatók, oktatók és nem oktató alkalmazottak képviselik választóikat a Szenátus ülésein, e jogukat közvetlenül gyakorolják (nem helyettesíthetők). (5) A tagnak részt kell vennie az üléseken, állásfoglalásai kialakításánál figyelembe kell vennie választói véleményét, munkájáról be kell számolnia a választóinak 10 munkanapon belül. (6) A tagok az ülésekről csak akkor maradhatnak távol, ha betegállományban, külföldi kiküldetésben vannak, illetve ha távollétüket a Szenátus elnökének előre bejelentik, és ezt az elnök igazolt távollétnek elfogadja. Amennyiben a tag a megválasztást követően a 7. (4) p), (5) p), (6) b), (7) b) pontjaiban körülírt határozott időtartam alatt két alkalommal igazolatlanul távol marad az ülésekről, tagsága megszűnik. Ha a tag igazolt hiányzásai egy adott tanévre eléri az összes ülésekhez viszonyítva az 50%-ot, akkor is megszűnik a Szenátusi tagsága. Az ilyen módon megszűnt Szenátusi tagság esetében alkalmazni kell a 9. (3) bekezdésében foglaltakat.

6. kiadás 3. módosítás 21 (76). oldal 11. A Szenátus feladatai (1) A Szenátus a Főiskola vezető testülete. Ebben a jogkörében a törvényben meghatározottak szerint: a) határozza meg a Főiskola képzési és kutatási feladatait és ellenőrzi azok végrehajtását, b) állapítja meg saját működésének rendjét, c) 11 fogadja el középtávra, legalább négyéves időszakra, évenkénti bontásban meghatározva a végrehajtás feladatait az intézményfejlesztési tervet, illetve annak részeként a kutatásifejlesztési innovációs stratégiát, d) javaslatot tesz a rektori pályázati felhívás tartalmára (a pályázatot a fenntartó írja ki), elbírálja a rektori pályázatokat, és megválasztja a rektorjelöltet, továbbá értékeli a rektor vezetői tevékenységét, e) fogadja el a Főiskola: ea) képzési programját, eb) szervezeti és működési szabályzatát, doktori szabályzatát, ec) a minőség és teljesítmény alapján differenciáló jövedelemelosztás elveit, ed) 12 a fenntartó által meghatározott keretek között költségvetését, ee) 13 a számviteli rendelkezések alapján elkészített éves beszámolóját; f) határozza meg a Főiskolán: fa) a hallgatói tanácsadás rendszerét, fb) az oktatói munka hallgatói véleményezési rendszerét, g) a fenntartó egyetértésével dönt: ga) fejlesztés (a Főiskola nagyértékű ingatlanfejlesztése) indításáról, gb) 14 a Főiskola vagyongazdálkodási tervéről, gc) 15 gazdálkodó szervezet alapításáról, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséről, gazdálkodó szervezettel történő együttműködésről, h) a Szenátus dönt továbbá: ha) a tudományos tanács létrehozásáról, hb) az oktatói, kutatói magasabb vezetői és vezetői pályázatok rangsorolásáról (a kancellári, gazdasági vezetői, belső ellenőrzési vezetői pályázatok kivételével), továbbá címek, kitüntetések adományozásáról, hc) a doktori iskola létesítéséről, megszüntetéséről és a doktori képzés indításáról, 11 A konzisztórium felállását követően az 5. (8) bekezdés a) pontja alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva. 12 A konzisztórium felállását követően az 5. (8) bekezdés b) pontja alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva. 13 A konzisztórium felállását követően az 5. (8) bekezdés c) pontja alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva. 14 A konzisztórium felállását követően az 5. (8) bekezdés d) pontja alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva. 15 A konzisztórium felállását követően az 5. (8) bekezdés e) pontja alkalmazandó. A Szenátus 31-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozatával beiktatva.

(2) Dönt továbbá: Sz-02 6. kiadás 3. módosítás 22 (76). oldal hd) köztársasági ösztöndíj adományozásának kezdeményezéséről, he) képzés indításának, illetve megszüntetésének kezdeményezéséről. a) a Főiskola szervezetének, szervezeti egységének átalakításáról, megszüntetéséről, b) a kutatási program elfogadásáról, c) a Főiskola állandó bizottságainak és egyéb tanácsainak létrehozásáról, d) a Szenátus képviseletében eljáró személy kiválasztásáról, visszavonásáról, e) a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény az Nftv. 14. (1) bekezdés szerinti szervezeti egységének jogi személyiséggel történő felruházásával kapcsolatos kezdeményezésről, f) a habilitációs eljárás szabályozásáról, (3) A Szenátus döntéseinek meghozatalát és végrehajtását átruházhatja az (1) a)-g) ha), hc),he) pontokban foglaltak kivételével meghatározott kérdéskörök tekintetében. (4) A Szenátus nem ruházhatja át továbbá: a) a Főiskola képzési munkáját, szervezetét, fejlődését alapvetően érintő kérdésekben való állásfoglalását, a tantervek jóváhagyását, b) a Főiskola munkájáról szóló beszámoló elfogadását, c) a Főiskola fejlesztési programjait, a tervek meghatározását, d) az éves költségvetés elfogadását, a költségvetés módosításának elfogadását, e) a Főiskola egészét érintő szabályzatok, illetve azon kötelezettségvállalásokat tartalmazó megállapodások elfogadását, f) más szervek döntési hatáskörébe tartozó kérdésekben a véleménynyilvánítást. (5) Ha a Szenátus által a (2) c) pontja szerint létrehozott bizottság, illetve tanács a hallgatókat érintő ügyekben is eljár, a Főiskola biztosítja, hogy a bizottság munkájában, a Kreditátviteli Bizottság kivételével, részt vehessenek a hallgatók képviselői is. (6) A Szenátus a hallgatók tanulmányi-, vizsga-, TB- és szociális ügyeinek intézésére állandó bizottságot (Diákjóléti Bizottság) hoz létre. A hallgatókat érintő ügyekben eljáró bizottságban, a hallgatók részvételét a Főiskola biztosítja, figyelembe véve, hogy a tanulmányi-, vizsga-, TBés szociális ügyek intézésére létrehozott állandó bizottságban a hallgatók által delegált tagok száma a bizottság tagjainak legalább huszonöt, legfeljebb ötven százalékát adja. (7) A Szenátus javaslatot tesz az organogramnak megfelelő vezetői megbízásokra, új választásra, felmentésekre. (8) A magasabb vezetői illetve vezetői megbízásokra benyújtott pályázatok rangsorolásáról kivéve a kancellári, gazdasági vezetői, belső ellenőrzési vezetői a Szenátus dönt. Döntését megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának (rektornak vagy kancellárnak, rektorjelölt esetében a fenntartónak) aki a Szenátus véleményének mérlegelésével dönt a vezetői megbízás kiadásáról. (9) A Szenátus bármely kérdést megvitathat, bármely kérdésben kialakíthatja állásfoglalását, bármely kérdésben javaslattal élhet. Állásfoglalásait, javaslatait megküldheti a döntéshozatalra, intézkedésre jogosultnak, aki köteles arra 30 napon belül, testület esetén harminc napot követő első ülésen érdemi választ adni.

6. kiadás 3. módosítás 23 (76). oldal (10) A munkatervben rögzített időpontban beszámoltathatja a Főiskola vezetőit. (11) A Szenátus felhívja a rektor figyelmét valamely jogszabályt, vagy bármely szabályzatot sértő döntésének felülvizsgálatára és visszavonására. 12. A Szenátus működési rendje (1) A Szenátus elnöke a rektor. Ha a rektor érintett adott kérdésben, a korelnök látja el az elnöki feladatot. (2) Szavazati joguk van a rektornak és a kancellárnak tisztségénél fogva, illetve azoknak, akik a jelen szabályzatban leírt választási rend alapján eredményes választással elnyerték a szükséges szavazatok számát. Az állandó és esetenként meghívott személyek tanácskozási joggal vesznek részt a Szenátus munkájában. (3) A Szenátus hatáskörét ülésein gyakorolja. Szükség szerint, de tanévenként legalább négy alkalommal ülésezik. (4) Az elnök ülésvezetői feladatai és jogköre: a) az ülés megnyitása, b) a határozatképesség megállapítása, a 2 fő jegyzőkönyv hitelesítő megválasztása, c) a napirendi pontok elfogadtatása, d) a napirendi pontok tárgyalása során a szó megadása, megtagadása. A szó megtagadására az elnök akkor jogosult, ha a szó megadása az SzMSz szabályaiba ütközne, e) a tárgyra térésre történő felszólítás, a szó megvonása. Az elnök az eredménytelen felszólítás után a szót megvonhatja, akitől a szót megvonták, ugyanabban az ügyben nem szólalhat fel újra, f) napirendi pont tárgyalásának elnapolása: fa) az elnök, vagy bármelyik tag javasolhatja a napirendi pont tárgyalásának elnapolását, fb) elnöki javaslat esetén a testület vita nélkül, egyszerű szótöbbséggel határoz, fc) más tag javaslata esetén, vita után, egyszerű szótöbbséggel határoznak az elnapolásról. g) az ülés félbeszakítása: ga) ha a testület ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az elnök az ülést határozott időre félbeszakíthatja, gb) ha az elnök nem tudja biztosítani a rendet, elhagyja az elnöki széket, az ülés ezzel félbeszakad, és csak elnöki összehívásra folytatódik. (5) Az elnök vitavezetési feladatai: a) napirendi pontonként megnyitja és berekeszti a vitát: aa) az előadóhoz a résztvevők kérdést intézhetnek, amelyre a vita során választ kell adnia. ab) a vita lezárására, a hozzászólások időtartamának korlátozására a testület tagjai javaslatot tehetnek. A javaslatról (vita nélkül) egyszerű szótöbbséggel határoznak. ac) napirendi kérdésben bármelyik tag bármikor szót kérhet és javaslatot tehet. A javaslatról a testület egyszerű szótöbbséggel dönt.