Minden álmomban holtnak látom magam. Várakozás. Az edzett diggerektől eltérően, akik most kifacsarják az álom utolsó pillanatait, a civileket senki sem tanította meg a csata előtti alvásra. Az állomáson nyüzsgés van. Admiráliak, nyevszkijiek, Vasziljevszkij szigetiek ülnek sorban a peronon, kezükben fegyver, és várnak. Kékes füst száll a fejek felett, marihuána édes illata vegyül bele. Súlyos látvány, gondolja Iván. Egyébként valahol már láttam ilyet Mit nekünk a bordüriánusok! hallotta Iván az egyikük hangját. Széttépjük őket! Aha, gondolta Iván, volt már ilyen. A sorból felemelkedett egy nyevszkiji: keménykötésű öregember. Mi lesz, akhájok? fordult tréfálkozva az ülőkhöz. Teszünk e próbát, milyen erősek Trója falai? Értetlen hallgatás a válasz. Amaz körbepillantott, és lehajtotta a fejét. Hiszen ti még ezt sem ismeritek mondta őszinte bánattal a hangjában. Honnan is ismernétek. Szegény gyermekeim. Majd hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből szavalta. Homérosz Odüsszeiája Papus mondta valaki a tömegből, jobb lenne, ha leülnél, még megfázik a fejed. Kmicic lépett be sietősen a körbe. Fejezzék be a tereferét! Indulunk. Az atomrobbanás pusztításának szakaszai: az első a fényvillanás, a második a lökéshullám, a harmadik a mindent átható sugárzás. Ezt Iván tudta kívülről. Felesleges információ. Mintha a kőkorszakban akarná az ember az 5.45 ös kaliberű géppisztolygolyó ballisztikai tulajdonságait tanulmányozni. Lehet, hogy Pontosabban biztos, 5. A MAJAK 125
hogy maradt a világban felhasználható atomfegyver, de ki az ördöggel lehetne harcolni? A dögökkel a felszínen? De hiszen nekik az atomrobbanás az apjuk anyjuk meg a kedvenc tündérkeresztanyjuk. Mi kipurcanunk a hatá sától, rá kot kapunk, tele leszünk hólyagokkal, minden testnyílásunkból vér folyik, tönkremegy az immunrendszerünk és a látásunk, ők meg, a dögök, pont ellenkezőleg gyarapodnak, szaporodnak. Egy másik ökoszisztéma, jutottak eszébe Ivánnak az öregember szavai az álomból. Pontosan. Jól elbeszélgettem a tudatalattimmal. Felkészülni! mondta halkan Iván. És isten neki, indulás! Adva van az alagút a Majakovszkajáig. A szakasz hoszsza körülbelül két kilométer. A sebesség két három kilométer óránként. A kérdés: mennyi időre lesz szükség ahhoz, hogy elérjék az állomást? Válasz: fene se tudja. A Szövetség elővédje elindult, és gyorsan beért néhány magányos csónakot, sőt egész karavánokat is. A 312 es lég aknából televényeket zavartak ki, öt hogy is nevezhetnénk őket embernek nem. Öt példányt. Odacsapták őket a többiekhez. Iván a többi diggerrel végignézte, hogy vezetik el őket puskatussal ösztökélve. A hátországba küldték őket. A rühös varral borított televények mellett a sugármérő gyanúsan sercegni kezdett. Vajon hogyan találják meg a felszínre vezető utakat? Mert megtalálják. És leráncigálnak ide mindent, ami mozdítható, még ha az a szarság világít is a sötétben. Az a legviccesebb, hogy minden televény csupa rüh és gané, de ha megnézed őket közelebbről, mindnek megvan az összes foga, a hajuk, a szemük is normális, és egyáltalán, gyanúsan egészségesek, pedig az egész metró sugárzik tőlük. Talán ők is egy másik ökoszisztéma? Iván megcsóválta a fejét. Az egyéni dózisaik, amit még elviselnek, förtelmesen magasak lehetnek. Amitől egy normális ember már rég feldobta volna a talpát, ezeknek meg se kottyan. A halálos dózis három négyszeresét összeszedik, és csak élnek tovább. Persze, ki látott már beteg televényt? Ivánnak felfordult a gyomra. Természetes kiválasztódás, na ja. Amelyik megbetegszik, azt felzabálják. Nem alaptalan pletyka Iván a társaival eljutott az alagút jobb oldali elágazásához. Ott már várt rá egy admiráli. Ellenőrizni! parancsolta, és előrecsattogott. Iván benézett a kollektor bejárati résén. Gondterhelten köpött egyet. Hát ez remek, mi kaptuk a budit. Gladis lesz az első, én a második, Szazon jön a végén. Iván megmozgatta a fejét. A gerince ropogott. Jól jönne egy gránát Na, mindegy, gyerünk! Előre! A tisztasági blokk: egy helyiség a zuhanynak, egy a mosdóknak, plusz kettő a vécéknek egy női, egy férfi. Vi lágítás persze nincs. Na, mindegy Munka van. A diggerek a géppisztolyaik csövéhez rögzítették a lámpáikat. Szazon levette a válláról a sörétesét, és bólintott: készen áll. Gladis puha, macskaszerű mozgásával besurrant a bejáraton. Iván még várt egy kicsit, előrepillantott ott, messzebb az alagútban lámpák fényfoltjai villogtak. Az elővéd a Majakovszkaja őrposztjához közeledett. Kifújta a levegőt. Háromig számolt. És Gladis után belépett a sötétségbe. 126 SIMUN VROCSEK A PITYERI HÁBORÚ 5. A MAJAK 127
A Felkelés tere nem egy közönséges állomás. Az admiráliak az egész Primorszkij Szövetséggel együtt már régen fenik rá a fogukat. És miért? Mert különleges. A Felkelés tere környékén rengeteg föld alatti erődítmény és alagút van, amelyek egyetlen térképen sincsenek feltüntetve. A polgári védelem objektumai, a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának bunkere meg más ilyenek. Csak tisztasági blokkból annyit építettek oda a biztonság kedvéért, hogy két divíziót el lehetne rejteni a budikban. És mi most épp a Felkelés tere körüli elcseszett labirintusba akarunk lemászni. A helyiek úgy kitekerik a nyakunkat, mint a kismacskáknak. Mint a patkányok a tengerimalacokét. Iván a fogait csikorgatta. Mi az, rossz a hasonlat? Jevpat bátyó elmosolyodott. Tűrj csak, katona! És gondolkozz! Riadó adta le a jelzést Gladis, a csapat szeme és füle. Három ujját mutatta fel. Három embert látok. Ve szélyhelyzet! Iván kézjellel válaszolt: Vettem. Géppisztolyát a vállához szorította. Na, kezdődik A tisztasági blokkoknak a metróban külön történetük volt. Ráhagyással építették őket, sokat, hogy mindenkinek jusson, aki a vészjelzés után a metróban reked. Most az emberiség létszáma nem túl nagy, ezért a tisztasági blokkok nagy része elhagyatottan áll. És hát a világítás hiánya is megteszi a magáét. Meg aztán pucolni is kell őket. Az ürülék és a hullák úgy általában az egyik legnagyobb gondot jelentették a metróban. Ez a probléma Nagy Szaddám alatt különösen húsba vágóvá vált az emberek számára, no, és rögtön utána, amikor az állomások lakossága az egy negyedére vagy egyötödére csökkent. Szaddám halála után a metrón végigsöpört az erőszakhullám. A nép nem félt a vértől, a semmiért is öltek. Csak úgy. Kiderült, hogy annyi hibbant, átkozott szarházi keveredett ide, hogy a nép kénytelen volt falkákba verődni a túlélés érdekében, mindegy, hogy kinek az erős keze alatt. Akkor kezdtek felemelkedni a bűnöző klánok a kiroviak. Csak a klánok szár nyai alatt lehetett némi védelemre számítani. És csak akkor, ha az ember nem nő volt, vagy gyerek. Mert akkor nem volt választása. Szörnyű vérengzést csaptak köztük. És a metró csurig megtelt hullákkal. Megenni nem szabad őket aki emberevésre vetemedett, az bukott ember, vagy nem is ember, az ilyet szó nélkül megölik. Felvinni sem lehet őket sehogy, először is a sugárzás miatt, és még ott van a pityeri metró mélysége. Próbálj csak meg hetven méter magasra emelni egy hullát kötélen Vagy akár csak ötvenre. Harmadszor, az ember odafenn azt kockáztatná, hogy belőle is hulla lesz. Akárhogy is, nehéz ügy. Ráadásul a bomló testek súlyos járvánnyal is fenyegetnek. És a metróban nincs hová tenni őket. Ez van. És akkor néhány állomást kijelöltek temetőnek. A temetőbrigádok összegyűjtötték a halottakat, és elvitték a megadott helyekre. Iván úgy hallotta, ott elégették őket. A mortuszok délen, a lila vonalon tanyáztak. A Buharesztszkaja, a Mezsdunarodnaja ott csak mortuszok laknak. Azt beszélik, a Proszpekt Szlavi alatti félkész állomás zsákutcája teljesen tömve van elszenesedett em beri maradványokkal. De ez baromság, gondolta Iván. Még a metróban sem le het annyi hulla, hogy egy egész zsákutcát megtöltsenek. Persze vannak még lehetőségek. Iván felsóhajtott. A szíve hevesen és hangosan vert. Lazíts! jelezte hirtelen Gladis. 128 SIMUN VROCSEK A PITYERI HÁBORÚ 5. A MAJAK 129
Iván felegyenesedett, a lámpa fénye végigsiklott a mocskos tükrön, egy pillanatra megvilágítva a digger alakját. Iván pislogott egyet. Megpördült. A kabinba nyíló ajtó nyitva volt. A halottak ültek és álltak. Aszottak voltak. Iván leengedte a géppisztolyt. A halántéka lüktetett. A po kolba, ezt megúsztuk! Ez fura csóválta a fejét Gladis. Iván csodálkozva sandított rá. Az általában megingathatatlan Gladis most csak állt, és ráncolta az alacsony homlokát. Mi a fura? Itt nedves a levegő, parancsnok. A megboldogultakat meg mintha kiszárították volna. Odalépett a kabin ajtajához, és gondosan becsukta. A rozsdás fém megnyikordult. Még a halottaknak is van joguk némi magánélethez. Gyerünk! mondta Iván, amikor visszaértek az alagútba. Átkozott admiráli. Most aztán kolbászolhatunk itt a menet farában. Az ostromlók hullámával szemben robbanások villantak. A szörnyű dübörgés végiggörgött az alagúton, mint egy nagy rakás vasgolyó, betöltötte egész végig, egész a Gosztyinkáig. Az emberek kiabáltak. Golyók fütyültek, pattogtak Ivánnak nem volt ideje gondolkozni, ösztönösen leguggolt, és felemelte a géppisztolyt. Robbanások fényei. Az alagutat egy Cordból lőtték végig. 12.7 kaliber kis töltények. Nem számít, hol talál el egy ilyen golyó, még ha a karodon is, a fájdalomsokkba garantáltan belehalsz Feküdj! Iván egy pillanattal később belátta, hogy így agyontapossák őket a futók. Vissza a budihoz! Gyorsan! Alig értek vissza a bejárathoz, amikor elszáguldottak mel lettük az eszelős tekintetű emberek. Az ajtó mellett elrepült néhány gellert kapott golyó, villogó nyomot égetve az íriszükbe. Beszarás. Most milyen jól jött mégis a budi, gondolta Iván. És én még panaszkodtam. Épp hogy ideértek. Szerencse, hogy az az admiráli idevezényelte őket, különben belekerültek volna a tűzbe. A bordüriánusok úgy lekaszálták a támadók első hullámát, mintha friss gombát szüretelnének. Csak a puszta micélium maradt a földben. A távolban robbanás dörrent. A forró hullám végighömpölygött az alagúton. Gránát! A tisztasági blokk mellett a lövések elől menekülő emberek futottak el. Dübörgés. Az egyik menekülő elzuhant, és rángatózni kezdett. Villanások. Mintha valami eszelős megkaparintott volna egy reflektort, és most hangsebességgel kattintgatná a kapcsolóját. Tatatatam. Tatata. Rántsd magadra! mondta magának Iván. Kinyúlt, és a karjánál fogva magához húzott egy tejfölszőke fiúcskát, a saját méreténél jóval nagyobb terepkabátban. Tizenöt éves lehetett, a szeme egészen üveges. Kiáltozni kezdett, próbált kiszabadulni. Iván megbotlott, és belökte a fiút a vécé mélyére. Gladis elkapta, és kirántotta a kezéből a géppisztolyt. A srác, aki nem értette, mi történik vele, hadonászni kezdett az ökleivel. Gladis a háta mögé szorította a karjait, és lenyomta a földre. A fiú váratlanul felordított. Francba! Ivánnak összekoccantak a fogai. Rég nem hallott ilyen hátborzongató, idegtépő üvöltést. Az alagútban röpködtek a golyók. Az egyik lepattant a kiálló csövekről, és közvetlenül Iván feje felett csapódott 130 SIMUN VROCSEK A PITYERI HÁBORÚ 5. A MAJAK 131
a falba. Szemcsés betontörmelék hullott rá. A digger elkésve lekuporodott. Basszus. A fejemet is elkaphatta volna. A srác még mindig ordított. Gladis a hátára fordította, és lekevert neki egy pofont. Látszólag kicsit, de a fiú feje hát racsuklott. Még egyet Elég! parancsolta Iván. A géppuska hirtelen elhallgatott. Az első pár percben Iván úgy érezte, megsüketült mintha vattával lett volna kitömve körülötte a tér. A füle csengett. Iván megtörölte az arcát, lehúzta a sapkáját a haja égnek állt. A feje búbját, a tarkóját, lefelé a nyakát és a gerince mentén az egész testét a fenekéig mintha jégpáncél rántotta volna össze. Hát, ezt megszívtuk mondta Iván. A diggerek hallgattak. A hangja mintha nem is a sajátja lett volna. De jót harcoltunk, baszki. Sok vérbe kerül nekünk ez a dízel. A kilyukadt kulacsból csorgott a víz. Egy vékony repedésen át szivárgott. Pedig jó kulacs volt, gondolta Iván. Valamikor. Előbb utóbb minden tönkremegy. Lehajolt, és odatartotta a két tenyerét. Önts! utasította Páskát. Az megdöntötte a kulacsot, a víz Iván kezére fröccsent, átitatta a katonazubbonyát. Iván gyors mozdulatokkal meg mosta a kezét, és lerázta róla a vizet. Vízcseppek szálltak szerteszét. Még! mondta. Iván nézte, ahogy a sima, átlátszó vízsugár a tenyerébe csorog, és hirtelen Kátya jutott az eszébe. Amikor már elég víz volt a kezében, prüszkölve megmosta vele az arcát. Remek víz volt, hideg, jóízű. Harmadszorra tálkát for mált a tenyeréből, és ivott. Igen, nagyszerű víz. 132 SIMUN VROCSEK A PITYERI HÁBORÚ