SZABOLCS ÉS SZATMÁR VÁRMEGYÉK XVI - XVII. SZÁZADI PÉNZFORGALMA LEVÉLTÁRI FORRÁSOK ÉS PÉNZLELETEK ALAPJÁN

Ulrich Attila SZABOLCS ÉS SZATMÁR VÁRMEGYÉK XVI - XVII. SZÁZADI PÉNZFORGALMA LEVÉLTÁRI FORRÁSOK ÉS PÉNZLELETEK ALAPJÁN A XVI-XVII. századdal foglalkozó pénztörténésznek a korabeli pénzforgalom feltárásakor, kutatásakor annak ellenére nehéz dolga van, hogy nagyszámú éremlelet, és viszonylag kielégítő mennyiségű írott fonás áll rendelkezésére. Hiányosságuk miatt azonban, amelyek elsősorban a kor szokásaiból adódnak', nem mindig szolgálnak pontos adatokkal a numizmatikusok számára. Ezért nem vállalkozhattunk - már a kutatás rövidségére való tekintettel sem - Szabolcs és Szatmár vármegyék XVI-XVII. századi pénztörténetének teljes áttekintésére; hanem egy általános jellemzés után az eltérésekre hívnánk fel a figyelmet. Előtte azonban három fontos problémakört kell megemlíteni, amelyek egyetemességüknél fogva éivényesek a két megye pénzforgalmára is. Mint tudjuk, a XVI. században elinduló új gazdasági tendenciák, az árforradalom megkövetelte a nagy címletű pénzek verését. Az új pénz, a tallér 2,valamint az aranyak ezentúl az értékpénzek 3 szerepét töltötték be a pénzforgalomban, ezért a legkeresettebb pénznemekké váltak a XVI-XVII. században. Az eddigi meghatározó fizetőeszközök a dénár és a garas váltópénzzé 4 degradálódott. A pénzek ilyen típusú megkülönböztetése teljesen megbontotta az eddig egységesnek mondható pénzforgalmat, ezért nem meglepő a sok panasz, amelyekkel az írott fonásokban találkozhatunk 5 Ehhez szorosan kapcsolódik a második problémakör, amely a korszakban újra erőre kapó tezaurációhoz, illetve a szinte mindenre kiterjedő spekulációhoz, és az ezzel összefüggő un. felár-rendszerhez 7 kapcsolódik. A fizetőeszközök tervszerű begyűjtése, és felhalmozása, valamint a spekuláció következtében rengeteg nemesfém - akár vert, akár veretlen formában - hagyta el régiónkat*. Az aranyak és tallérok kedveltsége miatt a váltópénzeket nem, vagy csak jelentős felárral fogadták el - főleg a törökök -, növelve ezzel a lakosság terhét. Ez egyébként az aprópénzek számának csökkenéséhez vezetett, oly mértékben, hogy hiányuk állandósult a XVI-XVII. században. A kor legfontosabb numizmatikai problémája a pénzek un. forgási sebességével 9 kapcsolatos. A XVI-XVII. században meglévő pénzverési szokások, a határok nélküli pénzáramlás, a fizetőeszközök "kereskedelmi pénz" jellege, illetve a fentebb említett tényezők miatt minden pénzfajtának

külön keresettsége, agiója alakult ki. Ennek függvényében egyes típusokon igyekeztek gyorsan veszteség nélkül túladni (lengyel garasok, török akcse, rosszabb tallérok), míg másokat hosszabb ideig maguknál tartottak, tezauráltak (aranyak, jó tallérok), hogy nyereség reményében továbbadják őket". Az előbb felvázolt problémák csupán ízelítőt szerettek volna adni a XVI-XVII. századi pénztörténet kutatásakor fellépő problémákból, remélhetőleg érzékelhető, milyen nehéz feledett e kor pénzforgalmának pontos, tudományos alapossággal történő feltárása. Szabolcs és Szatmár vármegyék fontos geopolitikai helyzetükből következően sajátos pénzforgalommal rendelkeztek. Megállapítható, hogy nagytömegű pénzbeáramlás, és gyorsan frissülő pénzforgalom jellemezte a két vármegyét. Ezt a sokszínűséget elsősorban Debrecen, Várad, Szatmár közelsége, az Erdélyből induló - és oda visszatérő - Kassán, Danzigon át Amszterdamig vezető kereskedelmi út 72, a Kálló-Tokaj hadiút, valamint a Szabolcsban ősi mesterségnek számító salétromfőzés, és a salétrommal való kereskedés 7 "* biztosította. Viszont az itt jelenlévő három érdekszféra, a rendszeres háborúskodások, portyázások, az állandó katonai jelenlét, és a minimum háromfelé történő adózás igen terhelő - egyszerűen fogalmazva - pénzkiszívó hatással volt a pénzforgalomra. A fentiek alapján Szabolcs és Szatmár vármegyék XVI-XVII. századi pénzforgalmát három korszakra lehet osztotani, amelyek a pénztípusok beáramlását, jelenlétét tekintve megegyezik a két század magyar pénztörténetével. Az első csoport a XVI. század elejétől 1619-ig tart. Ebben a körülbelül száz évben a magyar dénárok többsége mellett a lengyel garasok 14 nagy száma jellemző. Más külföldi pénzek forgalma jelentéktelennek mondható, egyedül a cseh weisspfenig 15 - ami a pénzleletekben szép számmal található a XVI. században -, illetve a török akcse - a levéltárt fonások szerint a 15-éves háború idején 16 - forgalma érdemel említést. Bizonyos esetekben - büntetés, adósság - jelentősnek mondható az aranyak forgalma', a talléroké pedig valószínűleg mérsékelt maradt. Említést érdemelnek még a hamis veretek is, itt elsősorban a lengyel garasok és magyar dénárok silány utánvereteire kell gondolnunk, amelyek a pénzleletek szerint is meghatározó tételt képeztek a kor pénzforgalmában. A második csoport 1619-től, az un. Kipper-kor pénzrontási időszakától 1659-ig, I. Lipót császár pénzrefonnjáig tart. Az itt eltelt negyven évben teljesen visszaesett a magyar dénárok forgalma, emelkedett viszont az osztrák, a Német-római Császárság területén vert pénzek, valamint az erdélyi dénárok, és garasok száma. Ez utóbbi érmek gyakoribb elterjedése szorosan kapcsolódik a fejedelemség politikai és területi térnyeréséhez, a két vármegye

Erdélyhez csatolásához. E korszakban stagnált az aranyak forgalma, a tallérok számában enyhe emelkedés figyelhető meg. A harmadik korszak 1659-1703 közt eltelt időt foglalja magába. A levéltári fonásokból, valamint a pénzleletekből megállapítható, hogy a XVII. század második felében igen élénk pénzforgalommal rendelkezett mind Szabolcs, mind Szatmár vánnegye. Elsősorban Lipót reformjának köszönhetően az osztrák, a magyar, a cseh 3,-6,-15-krajcárosok forgalma emelkedett ki, azonban a lengyel 6- és 18-garasok,H is jelentős pénzforgalmi tényezők voltak. Elélte csúcspontját a Német-római Császárság vereteinek száma is. Növekedett a tallérok, illetve azok részeinek (1/4, 1/2, 2/3) forgalma, csökkent viszont az aranyak jelentősége. A veit pénzek éltékének, súlyának növekedése, a pénzlábak csökkenése jelzi azokat a XVII. században bekövetkezett kedvezőtlen gazdasági változásokat, amelyek az árforradalom hatásaként régiónk elmaradását eredményezte. Bizonyos, hogy a XVII. század utolsó húsz évében - a török kiűzésének időszakában - általánosan csökkent a forgalmi pénzek száma, a hadműveletek, valamint az elviselhetetlenné növekedett adózás miatt, ene egyébként több forrás is utal /y. Az imént ismertetett három kategória meglehetősen sematikus, őszintén szólva nem sokat árul el a két vánnegye pénzforgalmának egyediségéből. A fenti kategóriák csupán azt mutatják, hogy általában véve Szabolcs, és Szatmár pénzforgalma megegyezik a Magyar Királyság, Erdély, illetve a Hódoltság XVI-XV 11. századi pénzviszonyaival. Azonban a pénztörténeti fonások egyértelműen utalnak arra, hogy a két megye pénzárfolyamai, illetve egyedi esetekben a pénzforgalma is eltér a környező területekétől. Ilyen különbség a cseh weisspfennig forgalma a XVI. században. Ezek a veretek ugyanis nagy tömegben csak a Felvidéken forogtak - tehát, a Dunántúlon, a Hódoltságban, Erdélyben lényegesen kisebb mennyiségben -, és úgy tűnik, Szabolcs, és Szatmár vármegyék képezték tömeges előfordulásuk déli határát 20. Szembetűnő még a XVII. század közepén oly gyakori francia eredetű timon, valamint 27 a németalföldi oroszlános tallér 22 gyér forgalma, ugyanis timonból a JAM élemgyűjteményében mindössze egy darab található, oroszlános tallér viszont egy sem. Az utóbbi pénzfajtának forgalmára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban mindössze két fonás utal 2i. Bizonyos, hogy a pénzek forgalmi értéke(ára) is kedvezőtlenül alakult a kor embere számára. A XVII. század második felében megszaporodó decretumok 27 a pénzárak meghatározására úgy tűnik eredménytelennek bizonyultak. A fonások szerint Szabolcs megyében - Szatmárról itt nem beszélhetünk megfelelő adatok hiányában - a pénzértékek közelebb álltak az erdélyi, illetve hódoltsági árakhoz, mint a Magyar Királyságéhoz. Annak

ellenére igaz a fenti kitétel, hogy szinte bizonyos, a fizetőeszközök éltékeit az éppen hódító, birtokló, vagy éppen sarcoló, adóztató hatalom árszabásához alakították. Feltételezhető tehát, hogy a megyében egyszerre legalább kétháromféle árszabás is érvényben volt, jó alapot szolgáltatva a kiterjedt pénzspekulációnak. A következő példák érzékletesen szemléltetik a fentebb leírtakat. Az imperiális tallérok értéke Szabolcsban már 1660-ban már 200 dénár volt a törökök mesterséges pénzárfolyam változtatásának köszönhetően 25. A Magyar Királyság területéu viszont, mint azt Lipót decretumai is mutatják, csak 1692- ben érték el ezt az értéket 2 ' 5. Bizonyítékul szolgál Aeneas Caprara 1686-os rendelete is, amelyben / tallér (imperiális, és francia) 35 garasban megállapított értéke egyezik a XVII. század végi erdélyi árakkal 27 A polturák esetében, a két poltúrások megkülönböztetése - Thököly Imre rendelete szerint - 5, illetve 6 dénáros értékben, jelzi, hogy a Magyar Királyság pénzárai mellett, az erdélyi árszabást is figyelembe vették 2 *. Szembetűnő az aranyárak között fellépő különbség is. 1666-ban Szabolcs vármegyében egy arany 4 Ft.-ba került, ami megegyezik a Hódoltságban ekkor éivényben lévő árszabással 29. Ugyanebben az évben Zemplénben 360, a Felvidéken 300 dénárt adtak egy aranyéit. 1682-ben Szabolcsban 450, Szamosújváron 400, Kecskéméten és Kassán szintén 450 dénár volt a körmöci arany ára. 1686-ban Caprara az arany értékét 450 dénárban határozta meg. Ebben az évben Kecskeméten 410-480 dénár között* 7, Tatán 350, Turóc vármegyében 4 Ft. 8 poltura, azaz megközelítőleg 424 dénár volt a veit arany ára J2. A pénzárfolyamok XVII. századi alakulása érzékelhetővé teszi Szabolcs megye gazdasági problémáit. Sót a forgalmi pénzek kurzusának a hódoltsági, valamint az erdélyi árakhoz való közeledése, vagy egyenlősége azokkal nem hagy; kétséget afelől, hogy a század második felében súlyos gondokkal küszködő két területtel megegyezően Szabolcs vármegye is hasonlóan nehéz helyzetben volt. A kutatás rövid ideje miatt azonban csak arra vállalkozhattunk, hogy érzékeltessük e régió egyedi, különleges helyzetét, rámutassunk azokra a pénztörténet szempontjából fontos gazdasági hatásokra, amelyek a XVI-XVII. században a két vármegyét érték.

JEGYZETEK 1. Ezek a hiányosságok elsősorban abból adódnak, hogy a XVI-XVII. század embere az írott fonásokban általában a regisztrált pénzösszegeket számolási foiintban adta meg. Emiatt sajnos nem lehet a pénzforgalom összefüggéseit nagy magabiztossággal megállapítani. 2. Horváth Tibor Antal: A tallér értékváltozása 1500-1700 között, Numizmatikai Közlöny (továbbiakban: NK) LXII-LXIII. évf. (1963-64) 25., illetve dr. Sára János: A Habsburg uralkodók kora és pénzverése Magyarországon 1526-1918, Bp. 1991. Magyar Éremgyűjtők Egyesületének kiadványa, 25. 3. Huszár Lajos: A Habsburg-házi királyok pénzei 1526-1657, Bp.: Akadémiai kiadó, 1975. 21. (tov.: Huszár) 4. Huszár: 21. 5. IV.A.l.Fasc.78.No58 1660. IV.A. 1.Fasc.87.No.2, IV.A. l.fasc. 100. No.33, 1682. 6. A tezauráció jelenségére szép példákat találunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltárban. IV.A. l.fasc.25.no.7. "(...JTa/lér vagyon egy saczkoban No. 275., Arany vágjon No. 5., Aranjpoganpénz No.5, Egj tallérnj széles arany (!) No.2, Vagyon mas sakban aranj No. 469." Lásd még IV.A.l.Fasc.24.No.5. 1606, Fasc.57.No. 16. 1639, Fasc.104.No.79. 1686. 7. A spekulációra jó példa: IV.A. 1 Fasc.84.No. 109. 1666, Szabolcs vármegye rendjei "a török által erőszakosan felveretett" árakra panaszkodnak. Ugyanebben az évben Szatmár nemesi gyűlése nyomatékkal megerősíti az eddigi pénzárakat. (IV.A. 1 Fasc.84.No. 108. 1666), A felárrendszene: N. Kiss István: Az ár - és bértörténet kérdése Magyarországon 1550-1650 között. Történelmi Szemle, 1963. 2. szám 154-155. 8. Az országgyűléseken szinte állandó téma a nemesfémek kiáramlásának megállítása. Ilyenek például a következő törvénycikkek: 1548/54. Magyw Törvénytár [1526-1608] - (tov.:mtt) - (szerk.: dr Márkus Dezső), Bp.: Franklin Társulat, 1899. 245., 1555/8 (MTT [1526-1608] 387.), 1559/46 (MTT [1526-1608] 469.), 1563/73 (MTT [1526-1608] 525.), 1566/10 (MTT [1526-1608] 539.) 9. Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus XV-XVIII. század IA mindennapi élet stmktúrái/ Bp.: Gondolat, 1985. 473. 10. A XVI-XVII. század folyamán több mint száz féle pénz forgott a mindennapi életben. Ezüsttartalmuk, származási helyük különbözősége, forgalomban lévő száma miatt más-más értékek keletkeztek a pénzforgalomban. Mivel az adózásnál, illetve egyéb vásárlásoknál az értékpénzekkel fizetők jártak jól, ezért igyekezett mindenki a "jó pénzek"

tulajdonosává válni, az un. "rossz pénzektől" pedig minél gyorsabban megszabadulni. Ez a sokféle pénz táptalaja volt a spekulációknak, de a tezaurációra is pozitív hatást gyakorolt. 11. Vő. IV.A.l.Fasc.84. No. 109. 1666. 12. Várad elestével, majd az ezt követő török expanzióval ez a kereskedelmi út keletebbre tolódik, így bizonyíthatóan szerepet játszik Szabolcs és Szatmár vármegyék pénzforgalmának jelentős csökkenésében e tény. Vö.: Erdély története II. kötet, (főszerk.: Köpeczi Béla) Bp.: Akadémia Kiadó, 1986. 810-14., illetve 43. térkép "Erdély gazdasága a 17.század második felében" címmel, 820-21. között. A forgalmi pénzek csökkenéséhez hozzájárult még az egyre növekvő török adóztatás. Vö. IV.A.1. Fasc.78.No.58. 1660, "(...)ha karácsonig az summának felét ki nem viszik (ti. a török II.Rákóczi György lengyel hadjárata után Szabolcs vármegye egy évi adóját 7000 tallérról 30.000 tallérra emelte fel), ne legyen semmi reménységünk hazánk megmaradásáról. (...) " 13. Ny ár ády Mihály: Salétromfozés Szabolcs megyében a XVI-XIX. században. Jósa András Múzeum évkönyve I. 1958. Bp.: 1960. 170-211. Hozott törvényeket a salétrom eladásával kapcsolatban a magyar országgyűlés is. MTT [1526-1608] 1596/50 803. 14. A XVI. század elejétől az 1530-as évekig a félgarasok, 1540-es évek elejétől 1585-88-ig a garasok, 1588-1619 között pedig a dutkák tették ki a lengyel pénzeforgalom nagy többségét. Ezt egyébként a JAM éremgyűjteményében lévő pénzleletek is alátámasztják. 15. Horváth Tibor Antal: Batka, kacsinka, teruntius, NK. LVI-LVII. (1957-58) 48-49., vagy Huszár: 51. 16. IV.A.l.Fasc.25.No.7. "egy poganj arany"; "aranj pogan pénz No.5."; "Egj pogan pénzes párta"; "Egj pogan pénzes teorpe Ezeost kannaczka"; "Egjfiai ladaczkaban eggj fiába pogan pénz aranjas"; "3. fiában pogan pénzek" 17. Vö.: IV.A.l.Fasc.25.No.7. 1607, Fasc.34.No.6. 1616, Fasc.104.No.62. 1686. 18. A hatos garas népi neve susztak volt. vö.: Buza János: Lengyel és magyar váltópénz Alsó-Ausztriában (A "poltútrás garasok" magyarországi forgalmához a XVII. század második felében) NK. XC-XCI. (1991-92) 134. A 18-garas népi neve ort volt a 17. században, vö.: Heinz Fengler- Gerhard Gierow-Willy Unger: Transpress Lexikon Numismatik, Berlin: Transpress VEB Verlag fur Verkehrswesen, 1976, "Achtzehngröschen" címszó 12., "Ort" címszó 267. 19. Lásd a 12. jegyzetet! 20. Horváth Tibor Antal: Batka, kacsinka, teruntius. NK. LVI-LVII. (1957-58) 49.

21. Iványosi-Szabó Tibor: Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662-1711, in.: Bács Kiskun megye múltjából VII. Gazdaságtörténeti és demog-ráfiai feldolgozások, (szerk.: Iványosi-Szabó Tibor) Kecskemét:Bács-Kiskun megyei Levéltár kiadványa IX., 1985. 114-118. (tov.: Iványosi) 22. Buza János: Oroszlános tallérok árfolyama és szerepe Magyarország pénzforgalmában, NK. LXXX-LXXXI. (1881-82) 89. 23. IV.A.l.Fasc.25.No.7. 1607 "két tallér levkás", illetve IV.A. 1. Fasc.82. No.40 1664 "(...)két száz tallérral adós orroszlán gurus(...) " 24. IV.A.1. Fasc.91.No.2.3.4 1673, Fasc.92.No.35.36.37 1674; Fasc.94. No. 105 1676, Fasc.95.No.73.74. 1677, Fasc.96.No.105. 1678, Fasc.98. No.59. 1680; Fasc.100.No.98. 1682, Fasc.103.No.72. 1685, Fasc.104. No.2.43.44. 1686; Fasc. 111.No.72-76. 1693, Fasc. 112.No. 141. 1694, Fasc. 113.No. 103-106. 1695, Fasc. 114.No.2-16. 1696, Fasc. 115.No.77. 78. 1697, Fasc. 116.No.209. 1698. 25. IV.A. 1.Fas'c.84.No. 109. 1666. "(...)Minthogy a törökök között az Aranyak s tallérok valóra igen felveretett, úgy hogy egy aranyat négy Forintra, egy tallért penigh kétforintraf...) " 26. Bodor Imre: Magyarország aprópénzei a XVII. század második felében. NK. LXXII-LXXIII. (1973-74) 63. 27. IV.A. 1.Fasc. 104.No.2.43.44. 1686, illetve Horváth Sándor: A pénzek értéke 1693-1702, MGTSZ V. 1908. 417-418. 28. IV.A.l.Fasc.84.No.l08. 1666. 29. Horváth Tibor Antal: A magyar aranyforint értékváltozása 1490-1700. között. NK LVIII-LIX. (1959-60) 47. (tov.: Horváth T. A.:) 1666. márciusában török területeken a magyar arany értéke 400 dénár volt, Zemplénben viszont csak 360 dénárt adtak érte. IV.A. 1.Fasc. 103.No.77. 1685. 30. Horváth T A.: 31. és 48. Kecskemét: larany=15 lepér. A lepér értéke már 1681-ben 36,8 dénár volt, így az arany ára Kecskeméten 540(!) dénár körül mozgott - a lepér árát vö.: Iványosi: 66-67., az arany értékére vonatkozólag. 31. Iványosi: 31. 32. Horváth T. A.: 49.

Attila Ulrich: Der Geldverkehr der Komitate Szabolcs und Szatmär im 16-17. Jahrhundert aufgrund von archivalischen Quellen und Geldfunden Der Geldverkehr der Komitate Szabolcs und Szatmär zeigt für den Forscher aufgrund der geschriebenen Quellen und auch der Geldfunde ein interessantes Bild. Nach dem Geldverkehr heben sich diese Komitate von den Nachbargebieten natürlich nicht ab, die gleichen Tendenzen (Mangel an Weitmünzen, große Mengen an Wechselgeldern, Aufgeld-System, Thesauriemng) kommen zur Geltung, als bei den ungarischen Geldverhältuissen der Periode. Ihre geopolitische Lage ist aber doch wichtig, die durch die drei Interessensphären (Habsburger Reich, Siebenbürgen. Osmanisches Reich), sowie der Durchlauf wichtiger Handels- und Heeresstraßen geschaffen wurde - das alles führt zu einem regen Geldverkehr. Die Abweichungen sind nicht in den Typen der im Umlauf befindlichen Zahlungsmittel zu suchen, da diese, bis auf eine Ausnahme, mit dem Geldverkehr der Epoche identisch sind; sie liegen in der Preisgestaltung. Die Preisverhältnisse, die denen der türkischen Besatzungsgebietes und in Siebenbürgen glichen, waren in den beiden Komitaten bis zu einem gewissen Grade ungünstig. (Man soll nur an die niedrige "Urbanisation" oder an die Schutzlosigkeit der Bauern gegenüber der Erobemngs- und Plünderungsmacht denken). Da in den Komitaten Szabolcs und Szatmär mehrere Preisregelungen gültig waren, fühlte es zur verstärkten Veraimung der Region, sowie zur Spekulation. 1660 betrug der imperialer Taller 200 Denar, im Ungarischen Königtum erreichte er diesen Preis erst 1692. Auch der Weit des ungarischen Goldenforint hat sich ähnlich gestaltet: z.b. : eine Goldmünze kostete 1686 in Kecskemet 410-480 Denar, in Tata 350, im Komitat Türöc 424, in Szabolcs 450 Denar. Schließlich soll bemerkt werden, daß diese Studie nur einen Teil der Grundlegung der Geldgeschichtforschung für die Komitate Szabolcs und Szatmär darstellt, so konnte in dieser Studie nur die besondere Lage der zwei Komitate aufgezeigt werden.