NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA AZ UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁNAK GYAKORLATA MAGYARORSZÁGON REGIONÁLIS DIMENZIÓBAN Doktori (PhD) értekezés MŰHELYVITÁRA Készítette: dr. Hutkai Zsuzsanna Témavezető: Prof. Dr. Török Gábor Egyetemi tanár, MTA doktora NKE Közigazgatás-tudományi Kar Civilisztikai és Nemzetgazdasági Intézet BUDAPEST 2014 1

Tartalom 1. BEVEZETÉS... 3 1.1 A vizsgálatok módszerei... 5 1.2 A kutatás célkitűzései és lehatárolása, a dolgozat felépítése... 8 2. ELMÉLETI ALAPOK, SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS... 14 2.1 A használt régiófogalom és az uniós források felhasználását meghatározó, szabályozó tényezők... 19 2.2 A régiók helyzetét, fejlődését meghatározó szempontok... 37 2.3 A konvergencia elméletek és a konvergencia mérése... 44 A konvergencia megvalósulása, a regionális politika kritikái, lehetőségei és eredményei az EU-ban... 44 2.4 A kohéziós politika hatása, a támogatások szerepe a felzárkózásban, mérési modellek... 50 3. A RÉGIÓK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ELEMZÉSE... 64 3.1 Népesség, népmozgalom... 66 3.2 Társadalom... 70 3.3 Általános gazdasági jellemzők... 87 3.4 Gazdasági ágazatok... 98 3.5 Környezet - védett természeti területek és hulladékok... 107 4. A FORRÁSFELHASZNÁLÁS VIZSGÁLATA REGIONÁLIS DIMENZIÓBAN... 111 4.1 Forrásfelhasználás a Dél-Alföld régióban... 127 4.2 Forrásfelhasználás a Dél-Dunántúl régióban... 141 4.3 Forrásfelhasználás az Észak-Alföld régióban... 154 4.4 Forrásfelhasználás az Észak-Magyarország régióban... 167 4.5 Forrásfelhasználás a Közép-Dunántúl régióban... 181 4.6 Forrásfelhasználás a Közép-Magyarország régióban... 195 4.7 Forrásfelhasználás a Nyugat-Dunántúl régióban... 206 4.8 Forrásfelhasználás regionális összevetésben... 221 5. ÖSSZEFOGLALÁS, KONKLÚZIÓK... 244 MELLÉKLETEK... 253 1. számú melléklet: Szabályozási háttér... 254 2. számú melléklet: A régiók társadalmi-gazdasági elemzését alátámasztó statisztikai táblák259 JELÖLÉSEK ÉS RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE... 300 TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE... 303 ÁBRÁK JEGYZÉKE... 305 IRODALOMJEGYZÉK... 312 2

BEVEZETÉS A kohéziós politika általános megközelítés szerint egy gyakorlati kérdés, hiszen ez az egyik alapja annak, hogy a tagállamok milyen elvek és milyen elosztásban részesülnek a politika céljait támogató uniós forrásokból. Ez rögtön azt az alapkérdést veti fel, hogy lehet, illetve van e a tudománynak szerepe e kérdéskörben, és ha igen, akkor az mire terjed ki, hiszen itt kemény gazdasági érdekek harcolnak egymással és az EU költségvetés tervezésekor kell az országoknak erőteljes lobbi tevékenységet folytatniuk. Nekem azonban meggyőződésem, - és ezt kívánom munkámban bebizonyítani - hogy csak akkor lehet eredményes gazdasági társadalmi küzdelmet folytatni, ha megfelelő elméleti háttérrel és tudományos alapokkal rendelkezünk. E tudományos háttér kialakításához kíván jelen munka segítséget nyújtani. Az Európai Unió kohéziós politikája 1986 óta a szerződések részét képezi, a régiók fejlődése közti különbségek csökkentését célozza meg a gazdasági és szociális kohézió erősítésének érdekében. A kohéziós politika támogatja a gazdasági növekedés elősegítését, de nem tekinthető egyszerű jövedelem újraelosztásnak. A kohéziós politika tervezése az EU költségvetési periódusához igazodik. Hazánk EU csatlakozásával, a strukturális alapokhoz kapcsolódó tervezés, programozás feladata 2003 végéig lezajlott. Ennek eredményeképpen jött létre a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) a magyar Közösségi Támogatási Keret alapja, és annak öt operatív programja: az Agrár- és Vidékfejlesztés Operatív Program, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program, Humán Erőforrások Fejlesztése Operatív Program, Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program, Regionális Fejlesztés Operatív Program. A fent említett EU költségvetési periódushoz 2004-2006 közötti időszakra vonatkozóan a magyar kormány az NFT-ben a következő célkitűzéseket határozta meg: A Nemzeti Fejlesztési Terv, illetve a Közösségi Támogatási Keret az eljövendő három évben mintegy 1350 milliárd Ft értékű fejlesztés megvalósítását teszi lehetővé. Ez az összes hazai közösségi fejlesztéseknek mintegy 50%-a. Mindehhez kapcsolódik évi +0,7%-os GDP növekedés 2004 és 2008 között (összesen 3,5-4%) és a foglalkoztatottak számának mintegy 110 ezer fővel való növelése. (MEH Összefoglaló a Nemzeti Fejlesztési Tervről, 2003. december) Az új fejlesztési periódusban, a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) előkészítése során számos elemzés született arra vonatkozóan, hogy milyen irányban határozzák meg hazánkban a fejlesztési irányokat ezekhez keretet jelentettek az NFT addigi tapasztalatai és az EU iránymutatásai. A 2007-2013-as periódusban Magyarország 2007 és 2013 között 22,4 milliárd eurós uniós támogatásban részesül, hogy felzárkózhasson a fejlett országokhoz. Ez uniós adófizetők pénze, amely a vidékfejlesztési támogatásokkal együtt közel 8000 milliárd forint. Az Új 3

Magyarország Fejlesztési Terv legfontosabb célja a foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése. Ennek érdekében hat kiemelt területen indít el összehangolt állami és uniós fejlesztéseket: a gazdaságban, a közlekedésben, a társadalom megújulása érdekében, a környezet és az energetika területén, a területfejlesztésben és az államreform feladataival összefüggésben. (ÚMFT). Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) fejlesztési területeit bemutató vitairatot 2010. július 28-án hozta nyilvánosságra a Kormány. A beérkezett fejlesztési elképzelések beépültek az Új Széchenyi Tervbe, melynek középpontjában a foglalkoztatás dinamikus bővítése, a pénzügyi stabilitás fenntartása, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, valamint hazánk versenyképességének javítása áll. A tízéves gazdaságstratégia kitörési pontjai és a hozzájuk kapcsolódó programok biztosítják Magyarország hosszú távú fejlődését ehhez 2011-2013 között közel 2000 milliárd forint uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére. Az Új Széchenyi Terv kitörési pontjai a következők: egészségipar, zöldgazdaság-fejlesztés, vállalkozásfejlesztés, közlekedésfejlesztés, tudomány-innováció és foglalkoztatás. 1 Tekintettel arra, hogy nem csak Európát, hanem az egész világot a gazdasági krízis súlyosan érintette, az uniós vezetők is a krízis okozta problémák megoldását és a jövőben annak elkerülését helyezik előnybe, amelyben még nagyobb szerepet kap, kaphat a kohéziós politika. Ez körvonalazódott a 2014- től kezdődő uniós költségvetés vitájában is. A Bizottság számos módosítást javasolt a 2014- től kezdődő időszakban, amellyel szintén a kohéziós politika hatásfokát kívánják növelni. A kohéziós pénzek tervezése, elosztása, kohéziós szabályok alakítása hazánk számára is alapvető fontosságú, hiszen a fejlesztési források, lehetőségek jelentős része ez EU-s forrásoknak tudhatók be, így még inkább kulcskérdés, hogy azokat a lehető legteljesebben és a legeredményesebben használjuk fel, alapos tervezés mentén. A fejlesztések, forrásfelhasználások hatásait vizsgálva szükséges áttekinteni, hogy milyen eredményeket tudunk felmutatni a kitűzött célok elérésének tekintetében. A vizsgálódásaimat regionális dimenzióban végzem, mivel a kohéziós, regionális politika és annak forrásai a régiók szintjére irányulnak és így marad ez a 2014-től kezdődő fejlesztési periódusban is. Ezen túl arra is választ keresek, hogy fejlődik e az EU-ban és Magyarországon a kohéziós politika, vagy a fejlődés csak egy látszat, egy illúzió és inkább egy helyben állással jellemezhető. Első megközelítésre azt feltételezem, hogy a szabályozás és az intézményrendszer, a kapcsolódó pénzügyi eszközök EU szinten tervezési periódusonként változnak, fejlődnek azzal a céllal, hogy minél jobb eredményeket érhessen el a kohéziós politika, míg hazánkban inkább stagnálást feltételezek. 1 http://ujszechenyiterv.gov.hu/strategia_leiras és http://ujszechenyiterv.gov.hu/fejlesztespolitika (2012. október 25.) 4

1.1 A vizsgálatok módszerei Munkám során a következő kutatási módszereket használtam: Szakirodalmi áttekintés RECHNITZER és SMAHÓ (2011:17-21, 28-29) rámutatnak, hogy a területi politika, mint horizontális közpolitika több más közpolitikával szorosan összekapcsolódik és maga is részpolitikákból épül fel. Mint a térbeli folyamatok alakítását felölelő stratégiai célok összessége alkotóelemekből épül fel, amelyek a közpolitika sajátosságából adódnak, de a különféle részpolitikákra is hatással vannak. Mint közpolitika arra irányul, hogy egy ország térbeli szerkezete milyen irányok mentén alakul, fejlődik, ebben milyen szerepe van az eszköz és intézményrendszernek, célja a növekedés, stabilitás és a fenntarthatóság ösztönzése. A területi politika a jövőt alakítani kívánó cselekvési irányait, céljait, beavatkozási rendszereit jelenti. A fejlesztést már a politika megvalósításának technikájaként, eszközeként értelmezzük. A politika irányokat határoz meg, jövőbeli kívánatos állapotokat jelöl ki, egyben a mai viszonyok szerint értelmezi az azok eléréséhez vezető utakat, célokat. A fejlesztés viszont a rendszerek alakítását, átszabását vagy módosítását, a szabályozási keretek meghatározását, a módosítás eszközeinek kijelölését, egyértelműsítését foglalja magába. Szintén a fejlesztés fogalmához tartozik a beavatkozások lehetséges tárházának felvázolása, s ezzel az intézményi keretek kijelölése, annak működési mechanizmusait megtestesítő menedzsmenttechnikák ajánlása. A gazdasági és társadalmi kohézió, amint azt a tagállamok az 1968-ban aláírt Egységes Európai Okmányban megfogalmazták, a különböző régiók közötti egyenlőtlenségek csökkentését és a leghátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatását kívánja támogatni; a politika fejlődésével a gazdasági, társadalmi és területi kohézió elsődleges szempont lett, annak érdekében, hogy a területi fejlődés kiegyensúlyozottabbá és fenntarthatóbbá váljék. ÁGH szerint az ország területi kohéziója feltételezi a szociális kohéziót is és a belső felzárkóztatás alapeleme a területfejlesztés. El kell érni a fejlett területi kormányzás intézményesítését, amely az összes érintett társadalmi szereplő bevonását is meg kell, hogy megteremtse. A szerző megkülönböztet mennyiségi és minőségi felzárkózást: a mennyiségi felzárkózás az EU átlaghoz való közelítést jelent, míg a minőségi felzárkózás alapja az integrált közpolitikák kialakítása, a régiók sajátosságainak kialakítása és adottságaiknak optimális kihasználása (ÁGH 2007). Ezen gondolatok alkotják a disszertáció vizsgálódási területének alapját is, azaz a területi politika, a fejlesztéspolitika, a felzárkózás, az uniós forrásfelhasználás kérdéseit ezen két oldalról közelítem. Ezzel párhuzamosan ki kell emelnem azon álláspontomat, hogy az uniós források felhasználását jelentő fejlesztéspolitika nem zárt, nem lehet zárt rendszerű. A kohéziós pénzek felhasználásának fő dimenziói a gazdasági-, 5

társadalmi-, területi felzárkózás, amelyben értelemszerűen szerepet kell, hogy kapjanak gazdasági, területi, szociológiai szempontok és amelyhez a működési keretet elsősorban a politika, a közigazgatás és a jog adja meg. A területi- és fejlesztéspolitikát a társadalmi, gazdasági, területi körülmények és lehetőségek kell, hogy megalapozzák, de politikai célkitűzések mentén valósulhat meg, amelyhez a megvalósítás feltételrendszerét a jog és a közigazgatás adja a szabályozás és intézményrendszer révén. Ennélfogva a dolgozat elkészítése során is több tudományág megállapításaira szükséges alapozni. A közigazgatás- tudomány, igazgatástudomány kiemelten foglalkozik az intézményrendszer, az új közmenedzsment kérdéskörével, illetve a kohéziós politika rendszerével, annak reformjaival (PÁLNÉ, 2009a, NYIKOS 2013, DÖBRÖNTE VIDA 2004). A gazdasági közigazgatás a gazdasági igazgatás feladatait, alkotmányos kereteit, intézményrendszerét és eszköztárát is vizsgálja, ahol szerepet kap többek között a támogatáspolitika is. A politikatudomány az EU csatlakozás okán a közigazgatásban bekövetkező változásokat, a kormányzás új módszereinek elterjedését, a decentralizáció és a többszintű kormányzás kérdéseit állítja a középpontba. Ez nem véletlen, hiszen egy közpolitika sikerességét, hatékonyságát jelentős mértékben meghatározza az, hogy végrehajtását milyen szervezeti keretek között végzik, miközben az intézményrendszer is hatással van a közpolitikák cél-és eszközrendszerére, azaz az intézmény és politika viszonya kölcsönös (DANSON et al. 1997). A politológiai kutatásokban az intézményi rendszerek, megoldások és a forrásfelhasználás hatékonysága és eredményessége közötti összefüggésben az egyik általános nézet, hogy a partnerség kiépülése növeli a demokráciát, javít a forrásfelhasználáson és mozgósítja a társadalmi, gazdasági szereplőket. A másik nézet szerint a területi decentralizáció lehetőséget ad arra, hogy a helyi adottságokat is figyelembe vegyék a támogatások felhasználása során és ezzel megteremtődik a hálózatosodás és a helyi erőforrások hasznosításának lehetősége is. (PERGER 2009) PÁLNÉ (2009) rámutat arra, hogy a közpolitikai elemzések jelentős része nem az adott politika céljaival, eszközeivel, hanem kifejezetten a menedzsmentjével foglalkozik. Ennek tükrében a dolgozat egyik hiánypótló célkitűzése, hogy áttekintést nyújtson az uniós forrásfelhasználáshoz kapcsolódó fejlesztéspolitika céljairól és eszközeiről. A jogtudomány területére tekintve, az EU széleskörű, kiterjedt szabályozási rendszere adja a támogatások felhasználásának, illetve a végrehajtásnak az alapját; a közgazdaságtudomány a gazdasági felzárkózás, a növekedés, fejlődés vizsgálatának tekintetében nyújt támpontot a kérdések megválaszolásához, az új intézményi közgazdaságtudományi iskola a gazdaságfejlesztés intézményrendszerét tartja az egyik kiemelt szempontjának (AMIN 2004). A regionális tudomány a társadalmi tértudományok legalapvetőbb közös fogalmait, 6

elméleteit, módszereit egységes rendszerbe foglaló és a társadalmi jelenségeket és folyamatokat ezek felhasználásával vizsgáló tudomány.(nemes NAGY 2009:25) Ökonometriai modellek - kapcsolódva az irodalmi álláspontokhoz, rövid áttekintést adok a finanszírozó alapok eredményeinek és hatásainak előzetes értékeléséhez alkalmazott ökonometriai modellekről, bemutatom a leggyakrabban alkalmazott modelleket (HERMIN, QUEST modellek) és ismeretem azok magyar vonatkozásait. Statisztikai mutatórendszerek elemzése a rendszeres hivatalos adatfelvételből származó adatok elemzése a régiók múltbeli fejlődési tendenciájának és a fejlesztési beavatkozások irányainak bemutatása, annak meghatározása, hogy milyen fejlődést mutatnak az egyes régiók néhány meghatározó mutató alapján. A fejlettség és felzárkózás vizsgálata összekapcsolódik a társadalomkutatás, a regionális elemzések központi területével, a sokdimenziós elemzéssel. A fejlettség összetett: sokdimenziós, aminek hátterében az áll, hogy a fejlettségnek sok tényezője, egymásba át nem vihető eleme van, illetve sokmutatós, ami abból ered, hogy az egyes dimenziók javarészt nem írhatóak le egyetlen mutatószámmal, több módon is mérhetőek, ami mérési nehézségekhez is vezet (NEMES NAGY 2009:296-297). Ennélfogva a dolgozatban külön vizsgálom, hogy a szakirodalomban milyen elemeknek tulajdonítják az egyes területi egységek, régiók fejlődését, melyek a leggyakoribb indikátorok. A regionális gazdasági elemzéseknél a következő dimenziók mentén vizsgálódtam: demográfiai folyamatok, nevelés oktatás, egészségügy, szociális helyzet, foglalkoztatottság, munkanélküliség és munkajövedelmek, gazdasági helyzet, gazdasági aktivitás; kutatás fejlesztés, turizmus, infrastrukturális jellemzők közműellátottság és közlekedés. A gazdasági elemzések során elsődlegesen az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjainak helyzetelemzéseire, az Eurostat, a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisaira, valamint ennek megfelelően számos statisztikai, intézményi, szervezeti információra támaszkodom. A források felhasználását alátámasztó pályázati adatok az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség EMIR (Egységes Monitoring Információs Rendszere) rendszeréből származnak. Az adatok elemzése regionális feloszlás-pályázó székhelye szerinti lekérdezés alapján történt. Fejlesztési stratégiai dokumentumok elemzése, következetességének vizsgálata a régiók vonatkozásában áttekintettem a rendelkezésre álló fejlesztéspolitikai dokumentumokat, kiemelten az Országos Területfejlesztési Koncepcióban és a 2007-2013 időszakra vonatkozó ÚMFT regionális operatív programokban megfogalmazott célkitűzéseket. Alapvető forrásanyagot jelentenek a Közösségi Támogatási Keret és operatív programjai, azok értékelései és a kapcsolódó tanulmányok, elemzések. 7

SWOT elemzés - SWOT-elemzést gyakran alkalmazzák egy ágazat, régió jellemzőinek, fejlesztési lehetőségeinek feltárására; elsősorban a helyzetfeltárást szolgálja, ez jelenti a stratégiai programkészítés megalapozását. Az elemzés során fel kell ismerni és meg kell határozni azokat az elemeket, amelyek kapcsolatban állnak a fejlesztési stratégiával. Négy mezőjének pozitív irányában az erősségek és lehetőségek, negatív irányában gyengeségek és a veszélyek vannak feltüntetve. A régiók SWOT elemzését az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjainak dokumentumainak vonatkozó részeiből szerkesztettem, a mellékletben szerepeltetem. Ezen módszereken túl a dolgozatba beépítettem a 12 éves saját pályázatírói és projektmenedzseri tapasztalataimat is; a számos szakmai megbeszélésen volt alkalmam részt venni polgármesterekkel, vállalkozókkal és a civil szféra meghatározó szereplőivel. 1.2 A kutatás célkitűzései és lehatárolása, a dolgozat felépítése Az uniós források felhasználásának folyamatát és annak sikerét számos tényező befolyásolja, többek között az uniós költségvetés és az adott tagállamhoz csoportosított, felhasználható uniós forrás mennyisége, az uniós szabályozás és iránymutatások, a hazai forrásfelhasználás keretdokumentumának megfelelő előkészítése, a releváns, jól előkészített fejlesztési tervek, a hazai szabályozás, a lebonyolítást végző intézményrendszer és a lehetséges pályázók igényei és felkészültsége. A kutatásában arra kerestem a választ, hogy a 2004-től eltelt időszakban milyen eredményeket tud Magyarország felmutatni, a felhasználható források milyen célkitűzésekre és mely régiókba áramlottak. Ennek vizsgálatára a következő kérdéseket állítottam a középpontba: Az Európai Unió regionális, kohéziós politikájának fejlődése a tervezési periódusok politikai dokumentumai, elemzései, iránymutatásai alapján. Relevancia - Magyarország és a magyar régiók fejlesztéspolitikai dokumentumainak áttekintése és bemutatása, a fejlesztési tervek összhangjának vizsgálata. Abszorpció az ország, a régiók abszorpciós képessége, az uniós források kihasználásának sikeressége. Beágyazottság a fejlesztési tervek és a fejlesztési igények megalapozottsága, a korábbi tervek, a fejlesztések illeszkedése a régiók fejlesztési igényeihez. 8

A kérdések megválaszolása szükségessé teszi a vonatkozó a szabályozási háttér bemutatását, a fejlesztéspolitikai dokumentumok bemutatását hasonló és különböző fejlesztési célok a régiók és a különböző időszakok között, a változások, fejlődésük nyomon követését, a regionális gazdasági, társadalmi jellemzők bemutatását és a NFT, ÚMFT/ ÚSZT források regionális felhasználásának bemutatását. A kutatás során megvizsgáltam, hogy a fejlesztési tervekhez kapcsolódó támogatások regionális szinten hová kerültek kihelyezésre és milyen gazdasági, társadalmi és fejlesztéspolitikai tényezők befolyásolhatják a források elosztását. A hét régióra vonatkozóan információgyűjtést és adatfeldolgozást végeztem a fejlesztési rendszer működéséről a korábbi fejlesztési dokumentumok, a régiókra vonatkozó, rendelkezésre álló társadalmi-gazdasági statisztikák segítségével. Az egyes régiók fejlődése jól nyomon követhető a régiók gazdasági és társadalmi jellemzőinek alakulásával; ezzel összefüggésben, - párhuzamosan vizsgálva az egyes régiók által felhasznált EU-s támogatásokat - következtetéseket vonhatunk le a támogatások felhasználásával és a régiók fejlődési irányával összefüggésben. Ez a vizsgálati szempont szűken értelmezett, mivel a régiók fejlődésére a támogatásokon túl számos más tényező is kihat. A kutatásban azonban csak a fejlesztési tervek operatív programjait alapul véve próbáltam feltérképezni az egyes magyar régiók fejlődési pályáját és az azok közötti különbségeket. A téma feldolgozása és értelmezése középpontjában a régiók elemzése áll, országos összefüggésekkel csak összefoglaló jelleggel foglalkozom. Számításaim során a Strukturális Alapok és Kohéziós Alap régiókra bontott megoszlását, az operatív programokból az egyes régióknak nyújtott támogatásokat, a régiókra vonatkozó indikatív megoszlását használtam. A dolgozat terjedelmi kötöttségére tekintettel nem vállalkoztam arra, hogy teljeskörűen figyelembe vegyek további, a fejlődést befolyásoló szempontokat, mint például az egyéb nemzeti vagy uniós politikák hatásai vagy a konjunkturális hatások. Nem vitatom, hogy ezen szempontok figyelmen kívül hagyásával nem lehetséges egy végleges, mindenre kiterjedő megállapítást tenni az Európai Unió strukturális, kohéziós politikája és a magyar régiók fejlődésére vonatkozóan, azonban bízom abban, hogy a munkám választ tud adni a dolgozat fő kérdésköreire. 9

Hipotézisek (H) és alkalmazott kutatási módszerek (KM): H1: Az uniós forrásfelhasználás, az ország abszorpciós képessége megfelelő. KM1: A rendelkezésre álló forrás és a felhasznált támogatás mértékének összevetése. Kvantitatív elemzés. H2: A forrásfelhasználás hatásos, azaz növekedés és konvergencia figyelhető meg a régiókban; csökkent az elmaradottabb régiók leszakadása. KM2: Az egy főre eső jövedelmek és GDP közeledése (BARRO, SALA-I-MARTIN, 1992). Kvantitatív elemzés. H3: Az elmaradottabb, fejletlenebb régióknak a forrásokból az átlagosnál nagyobb mértékben kell részesülnie. KM3: Az uniós források regionális eloszlásának vizsgálata. Kvantitatív elemzés. Szűkítések, lehatárolások: A dolgozat keretében külön fejezetben foglalkozom a gazdasági, társadalmi, területi fejlettség különféle mérőszámaival, azonban a munkám során a mennyiségi felzárkózást a regionális GDP adatokkal kívánom alátámasztani. Vitathatatlan, hogy a társadalmi fejlődés szempontjából a GDP nem egy tökéletes és nagyon sokat kritizált mutató, azonban egyrészt az uniós támogatásokra vonatkozó jogosultságot ez alapján határozzák meg, másrészt pedig a kritikák ellenére ez a leggyakrabban használt mutató, amelyet a gazdasági teljesítmény mérésére használnak. A regionális GDP alakulása tekintetében elsősorban a tendenciát vizsgálom, hogy a fejlesztési periódusban a régiókban nőtt, csökkent vagy változatlan volt e ez a mutató. A régiókba áramló uniós forrásokat Magyarország csatlakozásától kezdve, a két fejlesztési periódusban vizsgálom, azaz a 2004-2006, valamint a 2007-2013 között érvényben lévő NFT, ÚMFT és az ÚSZT operatív programjainak pályázati adatai alapján. A regionális dimenzióban végzett vizsgálatok a projekt helyszín szerinti lekérdezésen alapulnak, amelyek a pályázatos formában meghirdetett projektek adatait tartalmazzák, tehát például a kiemelt projektek, illetve az operatív programok lebonyolításához kapcsolódó adatokat nem, továbbá a területileg be nem sorolható adatok sem tartoznak az elemzésbe. A dolgozat lezártakor csak az NFT adatai tekinthetőek véglegesen kifizetettnek, mivel a második fejlesztési periódus, az ÚMFT, az ÚSZT forrásfelhasználása 2007-2013 között zajlik, amely még 2013-at követően is eredményez kifizetést ez az n+2 és n+3 szabály az alapok forrásainak éves elosztásának finanszírozási szabályaival függ össze. Amennyiben a kérdéses forrás 10

felhasználására a határidőig nem került sor, a Bizottság visszavonhatja a későbbi költségvetési kötelezettségvállalásokat. A kötelezettségvállalások automatikus visszavonásához vezet az, ha a finanszírozás elköltése vagy a kifizetési kérelmek benyújtása a második év végéig (n+2) nem történt meg. 2010-ig ez a határidő az új tagállamok, valamint Görögország és Portugália számára 3 év (n+3). Azonban a dolgozat lezárásakor, a fejlesztési ciklus végén már ezen időszak forrásfelhasználásáról is egy átfogó képet kaphatunk a regionális forrásfelhasználásról. A vizsgált hazai fejlesztéspolitikai dokumentumok körét a két időszak fejlesztési tervei és az országos területfejlesztési koncepció alkotják a kutatás során. Részletesen nem foglalkozom azok kialakításának és elfogadásának folyamatával, sem az intézményrendszer kérdésével. Az egyes kutatási adatok, a jó területi adatbázis ismérveit NEMES NAGY (2009:33-34) a következőkben foglalja össze: megbízható, ellenőrzött forrásból származnak, egyértelmű, világos tartalmú indikátorokból áll, az adatok területileg egyértelműen lokalizáltak, teljesek és alapadatokat is tartalmaznak, áttekinthető és kezelhető méretűek és lehetőséget adnak a keresztmetszeti és időbeli összehasonlításra is. A dolgozatban a közölt KSH, Eurostat és EMIR adatok alapján végzem az elemzést, a helyzetfeltárást. A dolgozat felépítése Az uniós források felhasználását Magyarország teljes jogú EU tagságától, tehát Magyarország EU csatlakozásától, 2004-től kívánom vizsgálni. Ennek tükrében a dolgozat első részében a forrásfelhasználás, fejlesztéspolitika elméleti alapjait annak közpolitikai ciklusa mentén vizsgálom, amelyben áttekintést nyújtok az EU kohéziós politikájának alapelveiről is, mivel vitathatatlanul ez adja az egyik fő keretét a tagországok forrásfelhasználásának. A dolgozatban az uniós régiófogalmat alkalmazom, mivel az uniós támogatások iránya elsősorban a régiós szint; a témakörben nem foglalkozom a régió fogalmának többoldalú megközelítésével, sem a pénzügyi kereteket meghatározó közös költségvetés kérdésével. A régió fogalmán tehát a NUTS rendszer alapján meghatározott, kialakított területi egységet értem, mivel az EU regionális politikája, a célkitűzéseket finanszírozó források ezen területi egységekre vonatkoznak elsősorban. A dolgozat egyik fő vizsgálódási területe a mennyiségi felzárkózás. A konvergenciának, mint fogalomnak számos megközelítésével találkozunk a különféle tudományágak irodalmában: értelmezhető közelítésként, az átlagos egyenlőtlenségek mérsékléseként vagy egy kitűzött cél, szint elérésére való törekvésként, vagyis felzárkózásként. A konvergenciának az Európai Unió 11

monetáris és a kohéziós politikájában is fontos szerepe van: az euro bevezetésének feltételei a konvergencia-kritériumok, ezen kívül a strukturális és kohéziós alapok felhasználásának 2007 és 2013 közötti első célterülete szintén a konvergencia. FERKELT és GÁSPÁR (2008:35) megállapítja, hogy a konvergencia-kritériumok a homogenitást igyekeznek vizsgálni, a kohéziós politika célja a tagországi, regionális felzárkózás támogatása. Megkülönböztethető a nominális (mint például ár-, kamatszint), a reál (egy főre jutó GDP, termelékenység), illetve a szerkezeti konvergencia (mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya, az üzleti élet jogi környezete), attól függően, hogy milyen jellegű mutatók a vizsgálat alapjai. A maastrichti kritériumok az első csoportba tartoznak, a kohéziós politika elsősorban a reálkonvergenciára koncentrál. A konvergencia fogalmat a közgazdaságtudomány, a regionális tudomány napjainkban egyre gyakrabban használja, mivel az EU egyik célja a régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése, az egyes régiók uniós átlaghoz való felzárkóztatása. A konvergencia azonban nem alakul ki önmagától így alapvető kérdés, hogy a kohéziós politika be tud e- és ha igen, milyen mértékben tud beavatkozni a régiók fejlődésébe. Az EU regionális politikája mellett szól, hogy a gazdasági integrációból eredő előnyök elosztásához aktív eszközökre van szükség (KENGYEL, 2004a). A dolgozat elméleti megalapozásaként a második fejezetben összefoglalom a versenyképességgel kapcsolatos hazai és nemzetközi kutatások és konvergencia elméletek főbb megállapításait. Célom, hogy az elméleti háttér feltérképezésével meghatározzam, hogy milyen tényezőknek tulajdonítják az egyes területek fejlődését, versenyképességét: melyek azok az elemek, amelyek meghatározzák a fejlesztések alapját, melyek azok, amelyek támogatása kitörési pontot jelenthet az egyes régiók, területek számára. A szakirodalomban az állami teljesítményt, kapacitást leíró mutatók köre tág; az én nézőpontom szerint is lehetőség szerint minden olyan mutatót figyelembe kell venni, amely meghatározza egy régió helyzetét és lehetőségeit: demográfiai folyamatok, nevelés oktatás, egészségügy, szociális helyzet, foglalkoztatottság, munkanélküliség és munkajövedelmek, gazdasági helyzet, gazdasági aktivitás; kutatás fejlesztés, turizmus, infrastrukturális jellemzők közműellátottság és közlekedés. Meglátásom szerint tehát egy nagyon összetett területről van szó, ahol szinte semmilyen gazdasági, társadalmi és területi jellemzőt nem hagyhatunk figyelmen kívül, már csak azért sem, mivel az egyes mutatók gyakran összefüggésben állnak egymással például a GDP alakulását meghatározza az is, hogy milyen az adott terület társadalmi, demográfiai környezete: ahol kevesebben élnek, ott kevesebb GDP-t termelnek. A dolgozat harmadik fejezetében ennek tükrében kívánom feltérképezni a régiók adottságait. Az elemzésekhez elsősorban az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kidolgozott regionális operatív programok vonatkozó összefoglalóit, valamint a Központi Statisztikai Hivatal kiadványait, 12

adatait, továbbá az Eurostat adatait használtam fel, mivel ahhoz, hogy fejlesztéspolitikáról beszélhessünk, ismernünk kell, hogy mit fejlesztünk és miért fejlesztünk. A társadalmigazdasági elemzéseket a releváns, rendelkezésre álló KSH adatokkal kívántam szemléltetni. A dolgozat negyedik fejezetében megvizsgálom, hogy a meghatározott uniós forrásokból (NFT, ÚMFT, ÚSZT) melyik régióba mennyi forrás áramlott. Vázolom a Nemzeti Fejlesztési Terv, Új Magyarország Fejlesztési Terv/ Új Széchenyi Terv támogatásainak elosztását régiónként és operatív programonként. Ennek alapján választ kapunk azokra a kérdésekre, hogy a régiók milyen mértékben részesedtek a forrásokból, illetve hogy a szegényebb régiók vajon több forráshoz jutnak-e. A fejlesztési tervek megalapozását, tervezését szolgálhatják azon információk, hogy az egyes régiókban melyek voltak a kiemelkedő fejlesztési területek a pályázati rendszerben: a régiókban melyek a régiókban a legkedveltebb pályázati célterületek, azaz milyen fejlesztési célkitűzésre érkezett be a legtöbb pályázat és legtöbb támogatási igény az adott fejlesztési periódusban, illetve melyek a legsikeresebb pályázati kiírások, azaz mely területeken lett a beérkezett pályázatokból a legnagyobb arányban nyertes, tehát támogatott projekt és melyeknél lett a beérkezett támogatási igényből a legnagyobb arányban megítélt, felhasználható támogatás. A minőségi felzárkózás vizsgálatának szélesebb körű megalapozásához összefoglalom a régiók adott időszakra vonatkozó fejlesztési területeit, amelyhez az Országos Területfejlesztési Koncepciót és a regionális operatív programokat vettem alapul. A mennyiségi felzárkózást a GDP változás vizsgálatával kívánom szemléltetni. 13

2. ELMÉLETI ALAPOK, SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS Mind a területi, mind a fejlesztéspolitika állami beavatkozás révén valósulhat meg, amely csak akkor lehet sikeres, ha előre meghatározott, egymással harmonizáló céljai vannak. Elsőként felmerül az a kérdés, hogy egyáltalán mi az állam funkciója és melyek az állam feladatai? A kérdésre egyáltalán nem egyszerű választ adni. BÁGER (2007) a következő főbb állami funkciók között tesz különbséget: vannak a minimális állami funkciók, mint a közszolgáltatások biztosítása, védelem, törvényesség és rend fenntartása, makrogazdasági irányítás, egészségügy, szociális kohézió, valamint a nemzetközi együttműködés erősítése. Beszélhetünk közbülső funkcióról, ide tartozik például az oktatás. A harmadik csoportot az aktivizáló funkciók alkotják, mint a versenyképesség erősítése, a jövedelem újraelosztása, és az állami ellenőrzés. KALAS (2006) szerint az állami funkciók az államcélokhoz igazodnak, tehát a probléma megoldásában szerepet kap az államcél fogalma is, amely az egész társadalomra vonatkozó jövőbeni eredmények megjelölését jelenti, így az egész állami tevékenység meghatározó tényezőjének minősül. Az állami funkciók azt fejezik ki, hogy az állam hogyan viszonyul a társadalomhoz, tehát melyek a társadalmi lét azon területei, amelyeknél elkerülhetetlen az állami jelenlét, a társadalom fennmaradása érdekében. Kalas belső és külső állami funkciók között tesz különbséget: a belső funkciók között szerepel a gazdasági, kulturális, szociális és egészségügyi, valamint a belső védelem. A külső funkciók a külső védelmi, valamint a nemzetközi együttműködés szervezésében öltenek formát. GAJDUSCHEK (2009) azt emeli ki, hogy különböző korokban, és különböző országokban mást és mást gondoltak arról, hogy mi az állam célja. A demokratikus politikai rendszerekben az állam célja nem a hatalmon lévők érdekeinek védelme, hanem közjó szolgálata, azaz a társadalom egésze érdekeinek védelme, amit három állami funkció megvalósításával lehet elérni: a gazdasági-, a társadalmi-, valamint a védelmi funkció megvalósításával. Az állami feladatok folytonosan változnak, és végeredményben minden állam maga dönti azt el, hogy milyen szélesen, és milyen mélyen avatkozik be a társadalmi viszonyokba, tehát milyen feladatokat vállal magára. A fentiekkel összefüggésben elmondható, hogy általánosságban az állami beavatkozás indokaként számos érv ismert. A közgazdasági érvek alapját a hatékonyság - a piaci kudarcok kiigazítása, valamint a méltányosság a nagy társadalmi különbségek mérséklése adják. Azonban a kormányokat gyakran több tényező is gátolja, mint például a szakapparátusok ellenőrzésének korlátai, a korlátozott információk, a magánpiac korlátozott ellenőrzési lehetősége vagy a politikai folyamatokból eredő korlátok (STIGLITZ 2000). A politikaelméleti megközelítés szerint az állami beavatkozás alapját az ellenőrzés, a problémamegoldás, a megszokás és az érdekek határozzák meg. (KEATING 1997, OLSON 14

1997) A közösségi beavatkozások indokaként KENGYEL (2004a:67-69) gazdasági és politikai érveket sorakoztat fel, mint a strukturális gyengeség, a termelési tényezők kihasználatlansága, az erőforrás allokációból eredő egyoldalúságok, a tovagyűrűző hatások és az állami támogatások hosszú távon való csökkenthetősége. Az állami beavatkozások eszközei is sokrétűek lehetnek; amennyiben ezeket a regionális fejlesztésekre vonatkozóan vizsgáljuk, akkor mikroökonómiai a tőke és a munkaerő elosztását befolyásoló; makroökonómiai a beruházásokat és a regionális jövedelmeket meghatározó, valamint a koordinációs jellegű csoportokat állíthatunk fel, amely utóbbi az intézmények és intézkedések közötti összhangot teremti meg (HORVÁTH 2003, FORMAN 2003). A fejlesztéspolitika alakításának folyamata jól jellemezhető és leírható a közpolitika-formálás modelljével. HAGUE, HARROP és BRESLIN (1992) modellje alapján egy közpolitikai folyamat a következő nagyobb szakaszokból áll: Kezdeményezés (initiation): döntés a döntésről, azaz egy probléma megfogalmazódása, napirendre kerülése (agenda setting) és üggyé (issue) válása; Szabályokba foglalás (formulation): a felmerült probléma, ügy kapcsán konkrét politikai döntések meghozatala; Gyakorlatba ültetés (implementation): a megszületett döntések végrehajtásának folyamata; Értékelés (evaluation): a megvalósult közpolitikai program értékelése. KNILL és TOSUN (2011), valamint YOUNG (2010) a közpolitikai folyamat ciklusát a kezdeményezés, a szabályokba foglalás, elfogadás, megvalósítás és az értékelés összekapcsolódásaként írják le, míg ÁGH (2011b) a közpolitikai folyamatnak négy fázisát határozza meg: A kezdeményezés fázisa: ekkor válik el, hogy a kormányzat meg tudja e állapítani, hogy mi a fontos a társadalomnak, s befogadja-e az ügyet a közpolitikai folyamatba; A döntés fázisa: itt kerül előtérbe a hatékonyság kérdése; A megvalósítás fázisa: a társadalmi hatásosság kérdése az érintettek vonatkozásában; Az értékelés fázisa: az egész közpolitikai folyamat eredményesnek tekinthető-e. 15

JONES(1984) a közpolitikai ciklust öt szintre bontja, amely összefüggésben van az alkalmazott problémamegoldással: Az alkalmazott problémamegoldás fázisai: A közpolitikai ciklus színterei: 1. a probléma felismerése 1. a megvitatandó kérdések listájának elrendezése 2. a megoldási javaslat 2. a közpolitika megfogalmazása 3. a megoldás kiválasztása 3. a döntéshozatal 4. a megoldás átültetése a gyakorlatba 4. a közpolitika megvalósítása 5. az eredmények vizsgálata 5. a közpolitika kiértékelése Ebben az agenda setting folyamata az, amikor a kormányzat figyelme a problémára irányul. A közpolitika megfogalmazása nem más, mint amikor a politikai opciók megfogalmazást nyernek a kormányzaton belül. A döntéshozatal folyamatában a kormányzat előtt két lehetőség van: cselekvés, vagy nem-cselekvés. A közpolitika megvalósításának folyamatában a döntéshozó a közpolitikát átteszi a gyakorlatba. A közpolitika kiértékelésével megvalósul a közpolitika eredményességének az ellenőrzése, melynek révén az adott közpolitika vagy további megerősítést nyer, vagy pedig a politikai problémák és a lehetséges megoldások újrafogalmazását vonja maga után. Az uniós források felhasználása szorosan kötődik egy ország fejlesztéspolitikájához, melynek közpolitikai ciklusa a fenti terminusokat alapul véve a következő: Az ügy felmerülése, kezdeményezés A politika, a kormány látóterébe azok az ügyek, problémák kerülnek, amelyekre megoldást kíván adni. Ezek jelentkezhetnek a hazai politikai környezetből, az érdekcsoportoktól, a közvélemény oldaláról is, de akár több oldalról is (BACHE, GEORGE 2006). A fejlesztéspolitika, a dolgozat szűkebb keretén belül az uniós források felhasználásának alakítása egyrészt az EU, másik oldalról pedig a kormányoldal kezdeményezésén alapul, amelynek hátterében is kettősség figyelhető meg: az unió alapelveivel összhangban a kohézió megvalósítása, a társadalmi, gazdasági és területi felzárkózás, ezeket figyelembe véve a tagállami oldalról az uniós források teljes körű felhasználása és a hazai célkitűzések megvalósítása áll. A tervezés folyamatát a kapcsolódó fejlesztési programok és tervek alapján kívánom bemutatni a dolgozat keretén belül. 16

Szabályokba foglalás, politikai döntéshozatal Az uniós kohéziós források felhasználásának szabályozását több oldalról vizsgálhatjuk. Ezeket két csoportra bontom: egyrészt az úgynevezett kemény szabályok csoportjába tartozik az uniós szabályozás, illetve hazai szabályozás köréből a törvények, rendeletek és utasítások. A másik puhább csoportba egyrészt az uniós, kohéziós politikával foglalkozó egyéb dokumentumok, nemzeti szinten pedig a fejlesztési tervek, a kapcsolódó operatív programok, valamint az egyes pályázatokhoz tartozó pályázati dokumentációs csomagban foglalt szabályozások tartoznak. Az uniós források felhasználását meghatározó, szabályozó tényezőket a 2.1-es fejezetben részletesen ismertetem. Gyakorlatba ültetés, megvalósulás Az 1970-es évektől a közpolitikai tudományos irodalom érdeklődése fokozatosan a megvalósítási folyamatok felé fordult. Általánossá vált az a felismerés, hogy a közpolitikai folyamat döntéshozatalt követő megvalósításának szakaszában nem egyszerű végrehajtás történik, hanem a döntések alapján, azokból kiinduló programokat valósítanak meg, amelyek a megvalósítás során maguk is lényeges változásokon mehetnek keresztül. A megvalósítási szakasz azért került a figyelem középpontjába, mert felismerték, hogy nincs megfelelő kapcsolat a közpolitikai programok eredeti célja és a programok következményei között (HARGROVE, E.C. 1975). A programok megvalósítása sokszor azonban nem egyszerű folyamat, mivel befolyásolja azt a probléma természete társadalmi, gazdasági, technikai és politikai jellege, körülményei, továbbá a hazai közigazgatás rendszere is (HOWLET, RAMESH 1995). Ez igaz a hazai fejlesztéspolitika formálásának folyamatára is. A sikeres megvalósításnak elengedhetetlen feltétele, hogy az előző két ciklus, tehát a kezdeményezés és a szabályokba foglalás igazodjon az uniós és a tagállami érdekekhez, azok jól előkészítettek és relevánsak legyenek, egymásra épülő fejlesztési elképzelésekre épüljenek, továbbá jelentős szerepe van a lebonyolítást végző hazai intézményrendszernek is. Az intézményrendszer segítségével készülnek el a fejlesztési tervek és annak támogatásával kerül kiírásra egy adott pályázati lehetőség, azon keresztül történik a pályáztatás és a projektmegvalósítás folyamata is. Alapvető feladata a megfelelő tájékoztatás biztosítása, amely felhívja a figyelmet a különféle pályázati lehetőségekre és ezáltal befolyást gyakorol a pályázatok számára is. 17

Értékelés A közpolitika kapcsán felmerül az a lényegi kérdés, hogy mi lett az adott beavatkozás végeredménye. Ez több dimenzióból is megközelíthető: egyrészt beszélhetünk közigazgatási értékelésről, amely a befektetés, teljesítés, eredmény, hatékonyság és folyamat oldaláról vizsgál, továbbá beszélhetünk jogi illetve a politikai értékelésről is (HOWLET, RAMESH 1995). A hatékonyság, hatásosság és eredményesség fogalmak számos megközelítésével találkozunk a források felhasználásánál foglalkozó irodalomban. A közpolitika fogalomrendszerében az intézmények teljesítményének és a társadalmi kapacitás megítélésében három fogalom játszik szerepet (ÁGH 2008): Az eredményesség (effectiveness): az eredményesség bináris jellegű: egy adott cél vagy teljesül vagy nem; a politikust az érdekeli, hogy amit ígért, amiről döntés született, megvalósult-e, vagy sem. A hatékonyság (efficiency): a folyamat eredményének és a felhasznált erőforrásoknak a kölcsönhatását, összefüggését fejezi ki. A hatásosság (efficacy): a társadalomban, illetve annak érintett rétegeiben bekövetkező hatást, változásokat vizsgálja. A dolgozatban ezen meghatározásokból kiindulva a következő két területet kívánom vizsgálni az uniós források felhasználására vonatkozóan: A támogatások hatékonysága elsősorban a rendelkezésre álló pénzeszközök, pályázati források nagyságában és annak sikeres lehívásában keresendő így a fogalom alatt az ország abszorpciós képességét értem, azaz hogy sikerült e felhasználni teljes körűen a rendelkezésre álló uniós forrásokat, vagy sem. A hatásosság alatt azt értem, hogy a kohéziós politika egyik kiemelt céljához sikerült közelebb kerülni, azaz csökkentek a regionális különbségek. 18

2.1 A használt régiófogalom és az uniós források felhasználását meghatározó, szabályozó tényezők A szabályozási tényezőket az uniós, illetve hazai szabályozás mentén foglalom össze, melynek keretében a használt régiófogalom is bemutatásra kerül. A regionális politika az Európai Unió belső fejlesztési politikája, a közösségi politikák egyike. Már 1957-ben, a Római Szerződésben rávilágítottak arra, hogy a nyugat-európai integráció nem valósulhat meg a regionális különbségek csökkentése nélkül, mivel az akadályozná a négy szabadságelv megvalósulását, azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabad áramlását. Ekkor a regionális kérdések még nem kaptak jelentős szerepet a közösségi politikák között, mivel úgy vélték, hogy a szabadságelvek következtében megvalósuló gazdasági kiegyenlítődés majd csökkenti a területi egyenlőtlenségeket is. A regionális politika a különböző szempontok szerint mint természetföldrajzi, gazdasági, társadalmi, kulturális, stb. - földrajzilag körülhatárolható területegységek (régiók) között meglévő fejlettségi különbségek mérséklésére irányul. A strukturális politika ezen túl egyéb térségi szinten megjelenő strukturális problémák úgy, mint a munkanélküliség, ágazati szerkezet egyoldalúsága - kezelését és a regionális együttműködést is szolgálja (PERGER 2006). A kohéziós politika az európai szintű szolidaritást támogatja, mely számos, különféle projekt kapcsán valósul meg; ezeket jelenleg két strukturális alap az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és az Európai Szociális Alap (ESZA), valamint a Kohéziós Alap finanszírozza. Az 1972-es Párizsi Csúcsértekezleten született döntés arról, hogy a szerkezeti és területi különbségek csökkentését közösségi pénzügyi eszközök segítségével is mérsékelni kívánják; megkezdődött az akkor belépett tagországok területi politikájának egyeztetése, amely egybeesett a Közösségek hasonló törekvéseivel. 1975-ben létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA), melynél az infrastrukturális beruházások jelentették a fejlesztések 80%-át. A legnagyobb összeget Olaszország és Nagy-Britannia használta fel, 1988-ban Spanyolország volt a második legnagyobb felhasználó. Az Egységes Európai Okmány elfogadásával a regionális politikát a közösségi politikák közé emelték, céljaként a gazdasági és szociális kohézió erősítését jelölték meg, a régiók közötti különbségek és a kedvezőtlen adottságú területek elmaradottságának csökkentésével. Az EGK-Szerződés ezzel kiegészült a Gazdasági és társadalmi kohézió címmel, amely a következőket rögzíti: átfogó harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében a Közösség úgy alakítja és folytatja tevékenységét, hogy az a gazdasági és társadalmi kohézió erősítését 19

eredményezze. A Közösség különösen a különböző régiók közötti egyenlőtlenségek és a legkedvezőtlenebb helyzetű régiók lemaradásának csökkentésére törekszik (130a. cikk). A tagállamok úgy folytatják és hangolják össze gazdaságpolitikájukat, hogy a 130a. cikkben meghatározott célokat is elérjék. A közös politikák végrehajtásánál és a belső piac megvalósításánál figyelembe kell venni a 130a. és 130c. cikkben meghatározott célokat, és azoknak hozzá kell járulniuk ezek eléréséhez. A Közösség e célok elérését a strukturális alapok (Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap Orientációs Részlege, Európai Szociális Alap, Európai Regionális Fejlesztési Alap), az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök révén megvalósított fellépésével támogatja (130b. cikk). Az Európai Regionális Fejlesztési Alap rendeltetése, hogy elősegítse a Közösségen belüli legjelentősebb regionális egyenlőtlenségek orvoslását a fejlődésben lemaradt térségek fejlesztésében és strukturális alkalmazkodásában, valamint a hanyatló ipari térségek átalakításában való részvétel útján (130c. cikk). 1988-ban a regionális politika reformjával emelték az ERFA támogatási forrásait, illetve erősíttették a koordinációt az Európai Szociális Alap (ESZA), a Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Része (EMOGA) között. 1992-ben az Európai Unió létrehozását kimondó, annak működését és elveit meghatározó Maastrichti Szerződés a regionális politika általános céljait a fenntartható, kiegyenlített és hosszú távú gazdasági és szociális fejlődés biztosításában, a belső határok nélküli gazdasági tér megteremtésében és a gazdasági, valamint a szociális kohézió erősítésében határozta meg. Ezeket a célokat a területfejlesztés számára az alábbiakban konkretizálta: az egyes eltérő adottságú régiók fejlettségbeli színvonala közötti különbségek csökkentése, különösen (az Unión belül) viszonylagosan hátrányos helyzetben levő, valamint vidéki térségek megsegítése érdekében; a transzeurópai hálózatok /TEN/ kiépítése és fejlesztése (közlekedés, energia és távközlés); a környezet minőségének megőrzése és javítása; a természeti erőforrások racionális és körültekintő felhasználása; a nemzeti és regionális sokszínűség megóvása és a minőségi oktatás és képzés fejlesztése. A Maastrichti Szerződés alapelveiben szereplő hosszú távú regionális politikai célok nem csak az Unió országainak területfejlesztési célkitűzéseit határozzák meg, hanem a tagjelölt országokét is, így hatnak azok területfejlesztési politikájára is, formálják annak módszereit is. A Maastrichti Szerződésben foglaltak alapján az 1994-1999 közötti költségvetési időszakban alakult ki a regionális politika támogatásának új eszköz- és intézményrendszere: a strukturális alapok, illetve a Kohéziós Alap. Ezek az alapok maradtak meg az Agenda 2000 elfogadását követően, a 2000-2006 közötti támogatási időszakban is. Az Európai Unió tagországai között a közigazgatási területi felosztása tekintetében nagy eltérések tapasztalhatók. Annak érdekében, hogy az uniós programok könnyebben 20

kezelhetőek legyenek és lehetővé váljon az európai szintű statisztikai összehasonlítás is, az EU az 1970-es évek elején létrehozta a NUTS (Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques) elnevezésű rendszert, azaz a területi egységek statisztikai célú nómenklatúráját. Ennek egyik célja, hogy az eltérő fejlettségű területeket valamilyen egységes szempontrendszer alapján elemezni lehessen. A NUTS jogszabályi hátterét megteremtő rendeletet 2003. májusában fogadták el, 2003. júliusában lépett hatályba. A NUTS rendelet első módosítására a 2004-es bővítés miatt volt szükség, ezt a Tanács és a Parlament 2005 őszén fogadta el, az utolsó módosítás a Bizottság 105/2007/EK rendelete volt. A NUTS-rendszer meghatározza az alsó és felső küszöbértékeket a NUTS-régiók átlagos méretére vonatkozóan: 1. táblázat: A NUTS rendszer küszöbértékei Szint Alsó határ Felső határ NUTS 1 3 millió 7 millió NUTS 2 800 000 3 millió NUTS 3 150 000 800 000 Forrás: http://www.ksh.hu/interaktiv_euterkepek_nuts2 2000-2006 között az Agenda 2000-ben meghatározott célkitűzések adták a kohéziós források felhasználásának fő irányait: 1. célkitűzés: azoknak a NUTS 2 szintű régióknak a támogatása, ahol az egy főre jutó GDP a közösségi átlag 75%-át nem érte el, továbbá azok a legtávolabb fekvő régiók, amelyek egy értelműen a 75%-os küszöbérték alatt voltak, illetve a korábbi 6. célkitűzés alá eső, azaz a kivételesen alacsony népsűrűségű területek. Azok a tengerparti, tengermelléki területek, amelyek nem voltak jogosultak az 1. célkitűzés támogatásaira, kompenzálásképpen a Halászati Pénzügyi Alapból igényelhettek forrásokat. 2. célkitűzés: a gazdasági, társadalmi átalakulás alatt lévő, strukturális nehézségekkel küzdő régiókat támogatta. Több szempontot határoztak meg; egyrészt, hogy az Unió lakosságának legfeljebb 18%-a tartozhatott ezen szegmenshez, másrészt, hogy a tagállamonként meghatározandó egységes, népességi kvóták alapján az össztermelésen belül az ipar 10%-kal, a mezőgazdaság 5%-kal részesedhetett a támogatásból. Az ipar területén azok a NUTS 3 szintű egységek tartoztak ide, amelyekben a munkanélküliség, az ipari foglalkoztatottság aránya a közösségi szint fölött volt. A mezőgazdasági területen azokat a NUTS 3 egységeket támogatták, amelyeken a népsűrűség kevesebb volt, mint 100 fő/km 2, vagy a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a közösségi 21

átlag kétszerese, vagy ennél magasabb, illetve a munkanélküliség a közösségi átlagnál magasabb volt. 3. célkitűzés: az oktatás, képzés és foglalkoztatás rendszerének és politikáinak modernizációját támogatta az 1. célkitűzésen kívül eső területeken. Minden tagállam százalékos formában részesedett az ezen célra szánt összegből, a területén élő érdekelt célcsoportoknak az uniós egészhez viszonyított aránya alapján. 2007-től a kohéziós politika számos tartalmi változást hozott. A rendszer egyszerűsítésétől azt várták, hogy tovább növekedjen az eszközök koncentrációja cél- és forrásoldalon is. Az egyszerűsítés érinti a kohéziós politika prioritásait és intervenciós céljait, valamint a végrehajtási intézményrendszer felépítését is, melyek eredményeként várhatóan növekszik a célok átláthatósága és a programok eredményessége, továbbá olcsóbbá és rugalmasabbá válhat a támogatások lehívása. Az előző időszak célkitűzéseit három prioritás (EU szintű stratégiai cél) váltja, váltotta fel 2 : Konvergencia: arra irányul, hogy ösztönözze a növekedést és a foglalkoztatást a kevésbé fejlett régiókban. Kiemelt szerepe van az innovációnak és a tudásalapú társadalomnak, a gazdasági és társadalmi változásokhoz való alkalmazkodóképességnek, a környezetvédelemnek és a közigazgatás hatékonyságának. Az ERFA, az ESZA és a Kohéziós Alap finanszírozzák, és a legkevésbé fejlett tagállamokat és régiókat célozza meg. A célkitűzés keretében támogatásra jogosultak azok a régiók, amelyek a regionális kritériumoknak megfelelnek (egy főre jutó GDP kisebb, mint az uniós átlag 75%-a) és azok a tagállamok, melyek nemzeti szinten jogosultak a Kohéziós Alap támogatására (GNI kisebb, mint az uniós átlag 90%-a). Regionális versenyképesség és foglalkoztatás: az EU minden olyan térségére vonatkozik, mely nem jogosult támogatásra a konvergencia célkitűzés keretében. Célja, hogy a gazdasági és társadalmi változásokra felkészülve növelje a régiók versenyképességét és vonzerejét, a foglalkoztatási rátáját. Az ERFA és az ESZA finanszírozza. Keretében támogatásra jogosult minden európai uniós régió, mely nem jogosult támogatásra a konvergencia célkitűzés keretében vagy átmeneti támogatásra a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés keretében. Európai területi együttműködés: a határokon átnyúló, a transznacionális és a régiók közti együttműködés előmozdítása a fő támogatási területe. Kiegészíti a másik két célkitűzést, mivel a támogatásra jogosult régiók a konvergencia vagy a regionális versenyképesség és foglalkoztatás címén is támogatottak lehetnek. Az ERFA 2 A kohéziós politika 2007 2013 Kommentárok és hivatalos szövegek, Kézikönyv, Európai Bizottság, 2007 22

finanszírozza, célja a különböző országok hatóságai részére a közös megoldások elősegítése a városi, vidéki vagy tengerparti fejlesztéseknél, a gazdasági kapcsolatok előmozdításában, valamint a kis- és középvállalkozások hálózatépítésénél. Az együttműködés a kutatás, a fejlesztés, az információs társadalom, a környezetvédelem, kockázatmegelőzés és az integrált vízgazdálkodás kérdései köré csoportosul. Ezzel a területi együttműködést önálló célkitűzéssé emelték. 2009-ben a Barca jelentés az uniós kohéziós politika reformjára vonatkozó javaslatokat fogalmazott meg. A jelentés lefekteti az európai kohéziós politika alapelveit, továbbá ajánlásokat ad egy tíz pillérre épülő átfogó reformra. Fabrizio Barca kiemelte, hogy az Unióban a gazdasági és társadalmi fejlődésre irányuló szakpolitikát több, egymástól jelentősen eltérő térség egyedi igényeihez kell igazítani és választ kell adni a piacok egységesítéséből eredő problémákra is. A jelentés a következő tíz reformra tett ajánlást (BARCA 2009): Kiemelt prioritások hangsúlyos szerepe: az Uniónak a támogatások közel 65%-át három-négy alapvető prioritásra kell összpontosítania, a szükségleteknek és a stratégiáknak megfelelően, megosztva a tagállamok és a régiók között. A fő prioritások között szerepet kell, hogy kapjon a társadalmi integráció, annak érdekében, hogy egy területi alapú szociális menetrendet -et alakíthassanak ki. A támogatások odaítélésének kritériumai továbbra is a jelenleg érvényben lévők maradnának (azaz pl. GDP/fő). Új stratégiai keret: a Bizottság és a tagállamok, régiók közötti stratégiai párbeszéd fokozása, melynek egy egyértelmű alapelveket, mutatókat és célokat kijelölő európai stratégiai fejlesztési kereten kell alapulnia. Új szerződéses, végrehajtási és jelentéstételi együttműködés: a Bizottságnak és a tagállamoknak egy teljesítményközpontú és ellenőrizhető kötelezettségvállalásokon alapuló, új típusú szerződéses megállapodást kell kialakítaniuk. Fokozott irányítás a fő prioritások megvalósítására: a nemzeti intézmények számára a meghatározott prioritások támogathatóságára egy feltételrendszert kell felállítani és értékelni kell a célok elérésében tapasztalható előrehaladást. A kiegészítő, innovatív és rugalmas támogatás előmozdítása: erősíteni kell az addicionalitás elvét, így a tagállamok a nemzeti kiadásokat nem uniós kiadási forrásokból finanszírozzák majd, továbbá szerződésben kell garantálni az intézkedések innovatív jellegét és hozzáadott értékét. 23

A kísérletezés előmozdítása és a helyi szereplők mobilizálása: az intézkedésekben a helyi részvétel ösztönzése, erősítése anélkül, hogy egyes érdekcsoportok visszaélhetnének velük. A tanulási folyamat támogatása, a várható hatások értékelése: az eredmények előrejelzésére alkalmazott módszerek jobb tervezése és végrehajtása. A Bizottság szerepének erősítése: az intézményen belül több szakismeret biztosítása és fokozni szükséges a főigazgatóságok közötti koordinációt. A pénzügyi irányítás és ellenőrzés kérdése: hatékonyabbá kell tenni a strukturális alapok kezelését, ami a költségek és a terhek mérséklését is jelenti. A hatalmi egyensúly és az ellenőrzési jogkörök megerősítése: a Bizottság, a Parlament és a Tanács közötti hatalmi egyensúlyt és az intézmények ellenőrzési jogköreit egy hivatalos kohéziós politikai tanács létrehozásával kellene megerősíteni, illetve támogatni kellene a kohéziós politika tartalmát, eredményeit, hatását elemző vitafolyamatot. 2009-től, a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével a területi kohézió célkitűzése a kohéziós politika jövőjéről folytatott vita központi eleme lett. A területi kohézió középpontjában a harmonikus, kiegyenlített társadalmi, gazdasági, környezeti, területi fejlődés áll, amelynek alapeleme a területi alapú szemlélet és a decentralizáció, továbbá figyelembe veszi a térségek közötti és az egyes térségeken belüli különbségeket, valamint azok kapacitásait és fejlődési potenciáljait is. A területi kohézión alapuló fejlesztéspolitika lehetővé teszi a térségbe ágyazott, területileg integrált projektek kidolgozását. A területi szemléletnek valamennyi ágazati szakpolitikát át kell hatnia és megvalósítása többszintű és többszereplős kormányzati tevékenységet tesz szükségessé. A Lisszaboni Stratégia a többszintű kormányzás elvén épült fel, s annak érvényesítését végigfuttatta a tagállamok egész társadalmán; átformálta az ágazati politikák szerkezetét is és újabb szempontok kerültek előtérbe: egyrészt, hogy az adott szakpolitika mennyire fejlesztéspolitikai-stratégiai jellegű, vagyis mennyire kötődik az uniós kohéziós, strukturális politikákhoz, illetve az új uniós politikák belépésével mekkora az uniós jelentősége és költségvetési támogatottsága. Ez már azt is jelzi, hogy az állandóan átalakuló uniós rendszerben az államnak feltétlenül fejlesztő államnak kell lennie, mert állandóan reagálnia kell az uniós és globális külső feltételrendszer változásaira, jobb esetben pedig egyenesen elébe kell mennie a várható átalakulásnak (ÁGH 2011). 24

Az Európa 2020 stratégiát (EC 2010) 3 2010-ben mutatták be, azzal a céllal, hogy megteremtse az alapokat az EU számára a 2020-ig terjedő időszakban. A lisszaboni stratégia továbbvitelének tekinthető, a lisszaboni stratégia helyébe lép. A kohéziós politika programjait többek között az úgynevezett lisszaboni kódok alkalmazásával dolgozták ki. Az Európa 2020 a következő évtizedre szóló európai uniós növekedési stratégia, melynek középpontjában az intelligens, fenntartható és inkluzív EU gazdasági képe áll. E három prioritással kívánják elősegíteni a magas szintű foglalkoztatottságot, a termelékenységet, a társadalmi kohézió erősödését. Öt nagy területhez kapcsolódóan - a foglalkoztatás, az innováció, az oktatás, a társadalmi befogadás és az éghajlat - energiapolitika - mindegyik tagállam saját nemzeti célokat fogadott el. A fő célkitűzések a következők: Foglalkoztatás: a 20 64 évesek körében a foglalkoztatottság érje el a 75%-os arányt. K+F/innováció: az EU köz- és magánforrásból származó GDP-jének 3%-át a kutatásfejlesztés és az innováció ösztönzésére irányuló beruházásokra kell fordítani. Éghajlatváltozás-energia: az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 20% -30%-kal csökkenteni kell az 1990-es szinthez képest, amennyiben adottak az ehhez szükséges feltételek. Cél, hogy a megújuló energiaforrások arányát 20%-ra növeljék, az energiahatékonyságot 20%-kal kell javítani. Oktatás: a lemorzsolódási arányt 10% alá szükséges csökkenteni és további cél, hogy a 30 és 34 év közötti uniós lakosok legalább 40%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezzen. Szegénység- és társadalmi kirekesztés: minimum 20 millió fővel csökkenjen azok száma, akik nyomorban és társadalmi kirekesztettségben élnek, illetve akik esetében a szegénység és a kirekesztődés reális veszélyt jelent. A területi tervezésért és területfejlesztésért felelős miniszterek 2011. május 19-én, Gödöllőn tartott informális ülésén született megállapodás a Területi Agendáról 4. Az Európai Unió Területi Agendája 2020 - Egy sokszínű régiókból álló, befogadó, intelligens és fenntartható Európa felé kezdeményezés a következő főbb alapelveket, irányokat emeli ki: A területi kohézió közös cél a harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb Európa érdekében. A területi fejlődés kihívásai és lehetőségei között számolni kell a globalizáció erősödő hatásaival, a globális gazdasági válságot követő strukturális változásokkal. Továbbra is fennmaradnak az uniós integráció kihívásai és a régiók növekvő kölcsönös függése. 3 EC (2010) Európa 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája. COM(2010) 2020, Brüsszel. 4 Az Európai Unió Területi Agendája 2020, http://regionalispolitika.kormany.hu/download/4/73/10000/ter%c3%bcleti%20agenda%202020.pdf 25

Területenként eltérő demográfiai és szociális kihívásokkal számolnak, az egyik kiemet terület a sérülékeny csoportok szegregációja. Az éghajlatváltozás és környezeti kockázatok földrajzi régiónként eltérőek, az energetikai kihívások erősödnek és veszélyeztetik a régiók versenyképességét. Jellemző a biodiverzitás csökkenése, a természeti, táji és kulturális örökség veszélybe kerülése. Az Európai Unió fejlesztésének területi prioritásai közé tartoznak a policentrikus és kiegyensúlyozott területi fejlődés elősegítése, az integrált fejlesztés ösztönzése a városokban, valamint a vidéki és sajátos adottságú régiókban, a határokon átnyúló és transznacionális funkcionális régiók területi integrációja, a régiók erős helyi gazdaságokon nyugvó globális versenyképességének biztosítása, a területi összeköttetés javítása az egyének, a közösségek és a vállalkozások érdekében, valamint a régiók ökológiai, táji és kulturális értékeinek kezelése és összekapcsolása Erősíteni kell az uniós területi kohéziót, melynek megvalósítása során szem előtt kell tartani az irányítási és végrehajtási mechanizmusokat és a szakpolitikák területi koordinációját, továbbá a területi kohézió megvalósítására irányuló mechanizmusokat is. A 2014-2020 közötti kohéziós politikára vonatkozó javaslatok 5 célja az uniós régiók számára nyújtott támogatások tökéletesítése. Kiemelt szerepet szánnak a növekedésnek és a munkahelyteremtést célzó nagy hatású programoknak, az Unió költségvetésének közel harmadát fordítja a lemaradó térségek felzárkózására. Támogatni kívánják azokat a programokat, amelyek a helyi munkavállalók készségeinek fejlesztésére, a vállalkozói kedv növelésére, az infrastrukturális fejlesztésre és a környezet védelmére fókuszálnak. A Bizottság emellett új megközelítést javasolt azzal, hogy a jövőben a támogatások hatékonyabban járuljanak hozzá az Európa 2020 stratégia hosszú távú céljainak teljesítéséhez. A kohéziós politika a tervek szerint elősegíti az Európa 2020 céljainak megvalósítását a következő témakörök középpontba helyezésével: Kutatás és innováció Információs és kommunikációs technológiák A kis- és középvállalatok versenyképessége Áttérés az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdasági modellre Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz, valamint kockázatmegelőzés és kezelés Környezetvédelem és az erőforrások hatékony felhasználása 5 Kohéziós politika 2014-2020 Befektetés a növekedésbe és a munkahelyekbe; Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága; Luxembourg: Az Európai Unió Kiadó hivatala, 2011 26

Fenntartható közlekedés, szállítás, a főbb hálózati infrastruktúrák szűk keresztmetszeteinek megszüntetése A foglalkoztatás fejlesztése és a munkaerő mobilitásának támogatása A szegénység elleni küzdelem és társadalmi befogadás Oktatás, készségfejlesztés és élethosszig tartó tanulás Az intézményi képességek és a közszolgálat hatékonyabbá tétele A Bizottság javaslata szerint a következő időszakban a támogatások kevesebb, a stratégiába illeszkedő prioritásra összpontosulnak. A tagállamoknak partnerségi szerződést, megállapodást kell kötniük a Bizottsággal, amelyben megfogalmazzák beruházási prioritásaikat és az elérni kívánt célokat. A támogatások odaítéléséhez szükséges lesz a támogatási feltételek teljesülésére és a jobb ellenőrzési mechanizmussal garantálnák, hogy az egyes programok valóban elérjék céljukat. További források állnak majd azoknak a programoknak a rendelkezésére, amelyek a legnagyobb mértékben járulnak hozzá a növekedéshez és a foglalkoztatás javításához. A társadalmi fejlődést, a vidéki területeket, a part menti térségeket, a határrégiók közötti együttműködést, a halászatot és a kevésbé fejlett országokat célzó különböző alapokra közös szabályok vonatkoznak majd, így az egyes programokat több alap is finanszírozhatja. A pályázati eljárás egyszerűsödni fog, kevesebb adminisztratív terhet jelent majd, illetve a költségek is csökkenni fognak. A kohéziós politikára vonatkozó jogalkotási javaslatban megerősítik a partnerséggel és a többszintű irányítással kapcsolatos követelményeket is. Minden tagállamtól megkövetelik a partnerségi szerződés kialakítását a regionális és helyi állami szervekkel, a gazdasági és szociális partnerekkel, valamint a civil társadalmat képviselő szervekkel; ezt a folyamatot a partnerségre vonatkozó európai magatartási kódex is támogatja majd. 6 A finanszírozási programokból valamennyi tagállam részesülhet, de a legtöbb támogatás azokba az országokba irányul majd, amelyek GDP-je nem éri el az uniós átlag 75%-át; az ERFA és az ESZA támogatásából minden európai régió részesülhet, azonban különbség lesz a kevésbé fejlett, átmeneti és fejlettebb régiók között annál fogva, hogy az Alapok általi finanszírozás megoszlása kövesse a bruttó hazai termék szintjét. Kevésbé fejlett régiók: A kohéziós politika egyik fő prioritása a kevésbé fejlett régiók támogatása, felzárkóztatása. Ebbe a kategóriába tartoznak azon régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP kevesebb mint 75 %-a az EU 27 tagországa átlagának. Átmeneti régiók: Ezzel egy új régiókategória kerül bevezetésre a fokozatosan csökkenő támogatási jogosultságok rendszere (phasing-in és phasing-out) helyett. Ebbe a 6 Panoráma Magazin, 2012, nyár 27

kategóriába tartoznak majd azok a régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP az EU 27 tagországa átlagának 75 90 %-a között van. Fejlettebb régiók: Bár a kohéziós politika fő prioritása a kevésbé fejlett régiók támogatása marad, azonban vannak olyan kihívások, amelyekkel minden tagállam szembesül, úgy mint a tudásalapú társadalom globális versenyhelyzete, vagy a kevesebb széndioxid-kibocsátással járó gazdasági tevékenységek felé történő előrelépés. Ebbe a kategóriába tartoznak majd azok a régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP több mint 90 %-a az EU 27 tagországa átlagának. Kiegészítésként egy külön védőháló kerül kialakításra az összes olyan régió számára, amelyek támogatásra voltak jogosultak a 2007 és 2013 közötti időszak konvergencia céljai szerint, de amelyekben az egy főre jutó GDP most több mint 75 %-a az EU 27 tagországa átlagának. Az átmeneti vagy fejlettebb régiókategóriába tartozókként ezek a régiók a Strukturális Alapokból kapnak legalább a 2007 és 2013 közötti támogatásuk kétharmadával egyenlő finanszírozást. 1. ábra: A 2014 és 2020 közötti jogosultságok szimulálása, Egy főre jutó GDP (vásárlóerőparitáson PPS), index: EU-27=100 7 7 Kohéziós politika 2014-2020 Befektetés a növekedésbe és a munkahelyekbe; Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága; Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2011. 16 oldal 28

A kohéziós politika felépítését a 2. táblázat mutatja be összefoglalóan 8. 2. táblázat: A kohéziós politika felépítése programozási időszakonként Célok Fejlődésben elmaradott régiók Gazdaságilag és szociálisan átalakuló térségek Képzési és munkahely teremtési rendszerek 2000-2006 2007-2013 2014-2020 Pénzügyi Célok Pénzügyi Célkitűzések Régiókategória Pénzügyi eszközök eszközök eszközök ERFA, Konvergencia ERFA, Befektetés a Kevésbé fejlett ERFA, ESZA, ESZA, növekedésbe és régiók ESZA, EMOGA, KA a KA HOPE, munkahelyekbe KA ERFA, ESZA ERFA, ESZA, EMOGA, HOPE, Forrás: saját szerkesztés Konvergencia fokozatos kivezetése Regionális versenyképesség és foglalkoztatottság/ Fokozatos bevezetés Regionális versenyképesség és foglalkoztatottság/ Európai Területi Együttműködés ERFA, ESZA ERFA 29 Európai területi együttműködés A 3. táblázat a régiók jogosultságának összefoglalását mutatja be 9 : Átmeneti régiók Fejlettebb régiók 3. táblázat: A régiók jogosultsága a támogatásokra az egyes fejlesztési periódusokban ERFA, ESZA ERFA Konvergencia régiók Regionális versenyképesség és Európai területi együttműködés foglalkoztatás 2000-2006 2007-2013 2000-2006 2007-2013 2000-2006 2007-2013 NUTS 2 Nincs változás Ipari, vidéki, Minden olyan új, önálló szintű régiók, városi vagy régió, mely prioritás lett, a ahol az egy főre Fokozatosan halászati nem esik a jogosultság 3 jutó bruttó csökkenő térségek, melyek konvergencia szinten hazai termék átmeneti megfelelnek célkitűzés lehetséges: (GDP) nem éri el az uniós átlag támogatás 2013- ig azon régiók bizonyos kritériumoknak, vagy átmeneti az határon átnyúló, transznacionális 75%-át számára, melyek maximum az támogatás és jogosultak uniós népesség hatáskörébe interregionális Átmeneti lennének 18%-a (NUTS 1 vagy együttműködés támogatás azon a konvergencia NUTS 2 keretében térségi régiók régiók a számára, melyek tagállamoktól függően) támogatásra jogosultak voltak az 1994 1999-es időszakban a célkitűzés keretében adható támogatásra, ha a támogatási küszöb az EU-15 átlag GDP-jének 75%-a lenne az EU-25-é helyett 8 Kohéziós politika 2014-2020 Befektetés a növekedésbe és a munkahelyekbe; Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága; Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2011 16 oldal, és A kohéziós politika 2007 2013 Kommentárok és hivatalos szövegek; Luxemburg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, 2007, Európai Bizottság, 2007. 12 oldal 9 Kohéziós politika 2014-2020 Befektetés a növekedésbe és a munkahelyekbe; Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága; Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2011. 15 oldal

régiós célkitűzések keretében, de a 2000 2006-os időszakban már nem jogosultak arra az 1. célkitűzés keretében (fokozatos kivonás) Kohéziós Alap - tagállamok, ahol a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az uniós átlag 90%-át Megfelel a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés keretében adható átmeneti támogatásnak Nincs változás Fokozatosan csökkenő átmeneti támogatás azon tagállamok számára, melyek jogosultak lennének a Kohéziós Alap támogatására, ha a támogatási küszöb az EU-15 átlag GNI-jének 90%-a lenne az EU-25-é helyett Minden régió, amire nem vonatkozik az 1. célkitűzés A régi 1-es célkitűzés alapján átmeneti támogatás (úgynevezett fokozatos kivonás ) Átmeneti támogatás a NUTS 2 régiók számára, melyek az 1. célkitűzés hatálya alá estek, de ahol a GDP meghaladja az EU-15 GDPátlagának 75%-át ( fokozatos bevezetés ) Kevésbé fejlett régiók Átmeneti régiók Fejlettebb régiók 2007-2013 2014-2020 2007-2013 2014-2020 2007-2013 2014-2020 Azok a NUTS 2 Nincs változás Átmeneti Azok a NUTS Minden olyan Azok a NUTS 2 régiók, támogatás 2 régiók, NUTS 2 régió, régiók, amelyekben az azoknak a amelyekben az amely nem amelyekben az egy főre jutó NUTS 2 egy főre jutó tartozott a egy főre jutó GDP kevesebb régióknak, GDP az EU- konvergenciacél GDP az EU-27 mint 75 %-a az amelyek 27 átlagának hatálya alá, és átlagának 90 %- EU átlagának jogosultak 75 és 90 %-a amely nem a fölött van, maradtak volna között van, tartozik a külön a külön fokozatosan differenciálva konvergenciacél differenciálva kivezetett azokat a szerinti azokat a átmeneti régiókat, 30

Átmeneti támogatás azoknak a régióknak, amelyek jogosultak maradtak volna a konvergencia cél szerinti támogatásra, ha a küszöb az EU-15 átlagos GDP-jének 75 %-a maradt volna (és nem az EU-27 átlaga lenne a viszonyítási alap) Kohéziós Alap: Azok a tagállamok, amelyekben az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) kevesebb mint 90 %-a az EU 27 tagországa átlagának Átmeneti támogatás azoknak a tagállamoknak, amelyek jogosultak maradtak volna a Kohéziós Alapból való támogatásra, ha a küszöb az EU-15 átlagos GNI-jének 90 %-a maradt volna (és nem az EU-27 átlaga lenne a viszonyítási alap) Külön kategória az átmeneti régióknak Nincs változás Átmeneti támogatás azoknak a tagállamoknak, amelyek 2013- ban jogosultak lettek volna a Kohéziós Alapból való támogatásra, de amelyekben az egy főre jutó GNI meghaladja az EU-27 átlagának 90 %- át támogatásra, ha a küszöb az EU- 15 átlagos GDPjének 75 %-a maradt volna, és nem az EU-27 átlaga lenne a viszonyítási alap (a konvergencia fokozatos kivezetése) Átmeneti támogatás azoknak a NUTS 2 régióknak, amelyek a 2000 és 2006 közötti 1. célkitűzés hatálya alá tartoztak, amelyeknek GDP-je meghaladta de az EU-15 átlagának 75 %-át (RCE fokozatos bevezetése) régiókat, amelyek jogosultak a 2007 és 2013 közötti konvergenciacél szerint támogatás hatálya alá Átmeneti támogatás azoknak a NUTS 2 régióknak, amelyek a 2000 és 2006 közötti 1. célkitűzés hatálya alá tartoztak, de amelyeknek GDP-je meghaladta az EU-15 átlagának 75 %-át (RCE fokozatos bevezetése) amelyek jogosultak a 2007 és 2013 közötti konvergenciacél szerint 31

A piaci folyamatokba, a térbeli következmények kezelésébe eltérő szerkezetű kormányzási modellekkel avatkoztak be, amelyeket PÁLNÉ (2009) regionális politikai ciklusokként a következőképpen foglal össze: Centralizált jóléti állam: cél az életkörülmények területi különbségeinek kiegyenlítése; az önállósuló regionális politikában a stratégiai célokat a központi kormányzat határozza meg, a helyi szervek végrehajtási funkciót töltenek be. Neoliberális váltás és decentralizáció: Nyugat- Európában a hetvenes- nyolcvanas évtized fordulóján nyilvánvaló lett, hogy a korábbi rendszer nem megfelelő a regionális különbségek csökkentésére. A neoliberális gazdaságpolitikai váltás visszaszorította a központi támogatásokat és versenykörülményeket teremtett a regionális és helyi gazdaság számára. Ebben az időszakban vált meghatározó jelentőségűvé számos országban a struktúrapolitika és a fejlesztéspolitikában megerősödött a partnerség, a helyi erőforrások, a politikai érdekkiegyenlítés a New Public Management eszközeivel. A versenyképesség és a városok: a lisszaboni célokkal összefüggésben a középszintű kormányzatok mellett a nagyvárosi térségek, illetve azok adminisztratív, integrációs kapacitása kapnak kiemelt szerepet. Gazdasági válság és neoweberi fordulat: a gazdasági válság, a társadalmi feszültségek újabb kormányzási korszakot igényelnek; a neoliberális modelltől várt eredmények, mint például a gazdasági teljesítmény növekedése, a területi különbségek mérséklése, az alacsonyabb költségekkel működő állam nem az elvárásoknak megfelelően alakultak. A régiók szerepének csökkenése anélkül következett be, hogy helyüket átvették volna a városok és hálózataik, így lehetőség nyílt a központi kormányzat erőteljesebb megjelenésére. Magyarországon is változott az állami beavatkozás intézményrendszere és az egyes szervezetek hatásköre. A régióban való tervezést, gondolkodást támogatta a strukturális alapokból finanszírozott Phare program (Phare - Poland-Hungary Assistance for Restructuring the Economy Támogatás Lengyelország és Magyarország gazdaságának átalakításához - Előcsatlakozási Alap), amely 1990-ben indult s melynek célja az volt, hogy pénzügyi és technikai segítséget nyújtson első körben - Magyarországnak és Lengyelországnak a társadalmi, politikai és gazdasági szerkezetátalakításban, a piacgazdaságra és a demokráciára való áttérésben, valamint az integrációra való felkészülésben. Magyarországon az elsődleges célkitűzés az ország egyes régiói közötti gazdasági és szociális különbségek mérséklése és a 32

területfejlesztési intézményrendszer továbbfejlesztése volt. Végrehajtásukra az érintett régiókban megalakultak a regionális fejlesztési tanácsok, a regionális fejlesztési ügynökségek (SZEGVÁRI 2006). A tervezési-statisztikai régiók kijelölésében jelentős szerepet kapott a magyar állam területi térszerkezeti felosztásának történeti alakulása, azonban azt hosszú vita előzte meg (HAJDÚ 2006). Magyarországon az EU regionális politikájához való illeszkedés elősegítésére alakították ki a tervezési-statisztikai régiók rendszerét, és elogadta a Parlament az ország területfejlesztési politikáját szabályozó területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényt, amelyet a módosításáról szóló 1999. évi XCII. és a 2004. évi LXXV. törvény erősített meg. A törvény 10 Az ország kiegyensúlyozott területi fejlődése és a térségei társadalmi-gazdasági, kulturális fejlődésének előmozdítása, valamint az átfogó területfejlesztési politika érvényesítése, az országos és a térségi területfejlesztési és területrendezési feladatok összehangolása..- az Európai Unió regionális politikájára figyelemmel, alapelveihez, eszközés intézményrendszeréhez való csatlakozás követelményeire is tekintettel a következőképpen határozza meg 3. (1) A területfejlesztés és területrendezés feladatát: a) a térségi és helyi közösségek területfejlesztési és területrendezési kezdeményezéseinek elősegítése, összehangolása az országos célkitűzésekkel; b) fejlesztési koncepciók, programok és tervek kidolgozása, meghatározása és megvalósítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet dinamikus egyensúlyának fenntartása, illetve javítása érdekében; c) a nemzetközi együttműködés keretében az Európai Unió regionális politikájához illeszkedés elősegítése, valamint a regionális együttműködésben rejlő kölcsönös előnyök hasznosítása és a határmenti (különösen a hátrányos helyzetű határmenti) térségek összehangolt fejlesztésének elősegítése. (2) A területfejlesztés feladata különösen: a) az ország különböző adottságú térségeiben a társadalom és a gazdaság megújulását elősegítő, a térségi erőforrásokat hasznosító fejlesztéspolitika kidolgozása, összehangolása és érvényesítése; b) az elmaradott térségek felzárkóztatásának és fejlődésének elősegítése; c) a gazdaság szerkezeti megújulásának elősegítése az egyes ipari és mezőgazdasági jellegű térségekben, a munkanélküliség mérséklése; 10 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről (2013.III.19.) hatályos állapota 33

d) az innováció feltételeinek javítása a megfelelő termelési és szellemi háttérrel rendelkező központokban, és az innovációk térségi terjedésének elősegítése; e) a kiemelt térségek sajátos fejlődésének elősegítése; f) a befektetők számára vonzó vállalkozói környezet kialakítása. (3) A területrendezés feladata különösen: a) a környezeti adottságok feltárása és értékelése; b) a környezet terhelését, terhelhetőségét és a fejlesztési célokat figyelembe vevő területfelhasználásnak, az infrastrukturális hálózatok területi szerkezetének, illetve elhelyezésének - az ágazati koncepciókkal összhangban történő - megállapítása; c) az országos és térségi, továbbá a területrendezéssel kapcsolatos településrendezési célok összehangolása. (4) Az állam területfejlesztési feladata különösen: a) az elmaradott térségek felzárkóztatása, c) a közszolgáltatásokban meglévő területi különbségek mérséklése, d) az európai integrációs, innovációs területfejlesztési feladatok támogatása, a térségi területfelhasználási célok megvalósításának elősegítése. Fontos kiemelni, hogy a törvény értelmében a (4. ) területfejlesztési és területrendezési feladatokat az állami szervek, az önkormányzatok, a természetes személyek és szervezeteik, a gazdálkodást végző szervezetek és az érdekvédelmi szervezetek, valamint más intézmények összehangoltan, egymással együttműködve látják el. Ez a törvény (5. e)) határozta meg a területfejlesztésben használatos régió fogalmát is: a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 2003. május 26-i 1059/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet által meghatározott, a tervezési-statisztikai és fejlesztési célokat szolgáló egy vagy több megyére (a fővárosra) kiterjedő, az érintett megyék (főváros) közigazgatási határával lehatárolt társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területfejlesztési egység. Hazánkban hét tervezési-statisztikai régió van, melyek megfelelnek az EU NUTS 2 szintjének. Jelentős fordulat következett be 2004-ben, amikor a közigazgatási reform egyik lépéseként bevezetésre került a többcélú kistérségi társulás intézménye, amelynek köszönhetően számos régióban ezen társulások területfejlesztési tanácsként is működtek. (PÁLNÉ 2007b). A 2004. évi CVII. törvény alapján 2006. október 1-je és 2007. március 30-a között zajlott le a kistérségek rendszerének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a települési önkormányzatok kezdeményezésére 174 területfejlesztési-statisztikai kistérség került kialakításra. A felülvizsgálat eredményeként a kistérségek száma hattal nőtt, a régi 168 34

kistérség közül 40-ben volt változás: kiválások, átsorolások miatt csökkent vagy nőtt a településeik száma. A térséget váltó települések száma összesen 121 volt, közülük az új kistérségekbe összesen 85 település került át, s térséget váltott még további 36 település. Az új kistérségek mellett a korábbi 168 kistérségből 40 település összetétele is módosult. A 2010- es iszapkatasztrófa után az Országgyűlés a 2010. évi CXLIX. törvénnyel az érintett településeket és a környező néhány települést az Ajkai kistérségből kiválva Devecseri kistérség néven új kistérséggé alakította. A kistérségek száma ezzel 175 lett. 11 A járásokkal kapcsolatos törvényjavaslat tervezetében az állt, hogy "A Kormány szükségesnek tartja a járás mint az állam szervezetének legalacsonyabb szintű területi és szervezeti egysége kialakítását a hatékonyabb, költségtakarékosabb és ügyfélközpontú területi közigazgatás megteremtése érdekében" 12. A járások kialakításáról és az ehhez kapcsolódó jogszabályok módosításáról, a helyi államigazgatási rendszer megújításáról a 2012. július 7- étől hatályos, 2012. évi XCIII. törvény rendelkezik. A járási hivatalok feladatait, illetékességi szabályait, szakigazgatási szerveit, szakmai irányításukat, valamint a járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét a 218/2012. (VIII. 13.) Kormányrendelet szabályozza 13. A Kormányrendelet összesen 198 járás kialakításáról rendelkezik, melyből 23 járás a fővárosban, a kerületeknek megfelelő területi beosztásban található. Változott a területfejlesztés közigazgatási intézményi háttere is, amelyet a már említett hatályban lévő területfejlesztési törvény két csoportba sorol be: Központi állami szervek: Országgyűlés Kormány Országos Területfejlesztési Tanács Miniszter és más miniszterek Területi szervek: területfejlesztési önkormányzati társulás megyei önkormányzat regionális területfejlesztési konzultációs fórum megyei területfejlesztési konzultációs fórum Térségi Fejlesztési Tanács 11 http://www.ksh.hu/teruleti_atlasz_kistersegek 12 A modern kori járások és a járási kormányhivatalok kialakítása, http://www.kormany.hu/download/c/ae/60000/j%c3%a1r%c3%a1sok%20kialak%c3%adt%c3%a1s%c3% A1nak%20koncepci%C3%B3ja.doc. 13 218/2012. (VIII. 13.) Kormányrendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról 35

regionális fejlesztési ügynökség területi államigazgatási szervek Az egyik legnagyobb változást a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK) 14 létrejötte hozta, amely az uniós forráselosztás meghatározó központi intézménye lett. A Bizottság állást foglal a Kormány számára a fejlesztési és tervezési feladatokról, a fejlesztési célú költségvetési források felhasználásához szükséges kormányzati intézkedésekről, a támogatások felhasználásához szükséges intézményrendszer kialakításáról és működtetéséről, valamint a témakörben indokolt szabályozásról, melynek körében: a) megtárgyal és döntési javaslattal lát el minden kormánydöntést igénylő fejlesztéspolitikai tárgyú, illetve fejlesztési tervezési és végrehajtási dokumentumot, b) dönt az Operatív programok, valamint az Akciótervek elfogadásáról és módosításáról, továbbá a nagyprojektekre vonatkozóan az Európai Bizottság számára benyújtandó javaslatokról, c) a fejlesztéspolitikával való összhang megteremtése érdekében megtárgyalja és véleményezi a kormánydöntést nem igénylő különböző ágazati fejlesztési terveket, programokat, stratégiákat, d) dönt a kiemelt projektek nevesítéséről, e) dönt az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű projektjavaslatokról, f) véleményezi a fejlesztéspolitikai szempontból kiemelt jelentőségű ügyeket, a komplex programokat, az operatív programok kiemelt projektjeit, g) állást foglal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kialakított és működtetett pályázati elbírálási szempontokról és eljárásrendi szabályokról és utasításokról, h) az általa tárgyalt ügyekben nyomon követési tevékenységet végezhet, a végrehajtásról tájékoztatást kérhet, i) a fejlesztéspolitikai célok teljesülése érdekében jogszabály módosítást kezdeményez, j) a fejlesztések végrehajtásáért felelős szervezetektől beszámolót kérhet, és intézkedési javaslatot fogalmazhat meg. A kormánydöntést igénylő fejlesztéspolitikai tárgyú és fejlesztési dokumentumok csak az NFK jóváhagyását követően terjeszthetők a Kormány elé és az általa tárgyalt és elfogadott előterjesztés közvetlenül benyújtható a Kormány ülésére. Az NFK véleményező, javaslattévő szerepet tölt be a kiemelt jelentőségűnek minősíthető ügyek esetében. 14 140_2012. (VII. 2.) Korm. rendelet A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságról 36

2.2 A régiók helyzetét, fejlődését meghatározó szempontok Az uniós forrásfelhasználás, a felzárkózás, a fejlesztéspolitika kialakításakor meglátásom szerint elengedhetetlen, hogy az jól megtervezett legyen és igazodnia kell a fejlesztendő terület, a régiók adottságaihoz, amelyet elsősorban azok gazdasági, társadalmi, területi adottságai, lehetőségei és elképzelései határoznak meg. A fejlettség és felzárkózás vizsgálata összekapcsolódik a társadalomkutatás, a regionális elemzések központi területével, a sokdimenziós elemzéssel. A fejlettség összetett: sokdimenziós, aminek hátterében az áll, hogy a fejlettségnek sok tényezője, egymásba át nem vihető eleme van, illetve sokmutatós, ami abból ered, hogy az egyes dimenziók javarészt nem írhatóak le egyetlen mutatószámmal, több módon is mérhetőek, ami mérési nehézségekhez is vezet. (NEMES NAGY 2009:25, 296-297). FORMAN (2003) szerint A regionális politika, mint teret és a területi folyamatokat tudatosan befolyásolni akaró politika, a területi egyenlőtlenségek és azok okainak feltárásával, elemzésével kezdődik. A legelső lépés az elemzések módszereinek kiválasztása, melyek alapja az egymással méretben és funkcionálisan összehasonlítható területi egységekre, régiókra épülő statisztikai rendszer. A területi elemzésekhez szükséges továbbá a gazdasági és társadalmi területek mutatószámainak kiválasztása is. A fejezet célja, hogy áttekintést nyújtson a hazai és nemzetközi irodalom alapján azon mutatók köréről, amelyek meghatározzák egy adott területi egység, a régiók helyzetét, fejlesztési lehetőségeit és versenyképességét. A közgazdaságtan klasszikus kutatási területe a gazdasági növekedés feltételeivel és folyamatának elméleti problémáival foglalkozó növekedéselmélet, melynek eredményeit lehetetlen volna ellenőrizni, sőt akárcsak megfogalmazni is a gazdasági kibocsátás fogalma és mérése nélkül. A politika számára szintén fontos visszajelzést jelentenek a növekedés ütemét jelző adatok: országok és kormányok sikerességét szokás megítélni ezek dinamikája szerint. (TOMKA 2011:36) A gazdasági teljesítmény minden területi elemzés alapját adja, azonban számos kritika illeti a GDP mutatót, amelynek kiküszöbölésére számos új, azonban nehezebben alkalmazható mutatót alkottak meg, ahogy azt Tomka írásában is olvashatjuk. SZIGETI (2011) tanulmányában összefoglalja az alternatív mutatók kidolgozásának reformtörekvéseit és a nem pénzügyi szemléletű mutatók körét. 15 NEMES NAGY (2009: 296-315) elkülöníti a kiemelt mutatószámok és komplex mutatók körét, amelybe beletartozik a GDP, továbbá a területi fejlettséget a következő tényezőkre 15 Az Emberi Fejlődés Indexe, a Nemenkénti Egyenlőtlenségi Index, a Többdimenziós Szegénységi Index, a Környezeti Teljesítmény Index, az Éghajlatvédelmi Teljesítmény Mutató, az Ökológiai lábnyom és a Boldog Bolygó Index 37

bontja le: élőmunka termelékenység, foglalkoztatás, és demográfiai jellemzők. A területi politikák célterületeinek jellemzőit a népsűrűség, a városiasodás, a szellemi- és anyagi erőforrások, a domináns ágazat, a jövedelmek és a területpolitikai eszközök szerint foglalja össze. Azonban felhívja a figyelmet a fejlettségvizsgálatok veszélyeire is. RECHNITZER és SMAHÓ (2011:42) a területi politika dimenzióit BÓDI (2003) munkája alapján a következőképpen határozzák meg: Idődimenzió: történelmi tényezők, területi tőke, közszolgáltatások, időérzékenység, konfliktuskezelés. Térdimenzió: geopolitikai helyzet, valamint a térszerkezet: földrajzi, környezeti, gazdasági, hálózati, intézményi és társadalmi mező. Tér idődimenzió: amelybe beletartoznak a külső meghatározottságok, mint az EU elvei és céljai, nagytérségi relációk, valamint a belső meghatározottságok, mint a gazdaság teljesítőképessége, a térszemlélet és kultúra, a decentralizációs szint és tartalom, a közpolitikák kapcsolata és súlya, valamint az érdekérvényesítő rendszerek. A területi egységek, így a régiók fejlettségét a területre jellemző különféle elemek tulajdonságai és összefüggései határozzák meg. A fenntarthatóság (FARAGÓ 2004) és regionalitás főbb tényezői a következőkben foglalhatók össze (FODOR 2001; VÁTI 2002): A természeti adottságok és a kulturális örökség: a természeti kincsek, a kulturális adottságok meghatározzák egy adott régió társadalmi, gazdasági potenciálját. Gazdasági tényezők: a régióban folyó gazdálkodás, a termelési rendszerek meghatározzák a régió működését. Társadalmi tényezők, amelynek vannak minőségi (életminőségi) és mennyiségi (demográfia, stb.) ismérvei, illetve azt meghatározzák az egyéni érdekek, valamint szűkebb és tágabb közösségeinek viszonyai is. (FODOR 2001) A környezet- és területhasznosítás, a régióra jellemző térszervezés és struktúra, (BENKO 1999), amely maga után vonja például a környezet állapotának megváltozását, nem hagyható figyelmen kívül. A régiót meghatározó elemek közötti összefüggések és viszonyok a gazdaság, a társadalom és környezet közötti hatások és kölcsönhatások összessége, amely hatások és kölcsönhatások bonyolult szinergikus hatások eredőjeként jelennek meg a rendszer egészében; az egyes elemek egymást erősítő és gyengítő hatásainak kimutatására alkalmas lehet a szinergia vizsgálat (FÜRSTAND 2004). 38

A kistérségek és települések társadalmi-gazdasági és infrastrukturális elmaradottságát, fejlettségét mérő komplex mutató kiszámításánál használt adatok a 67/2007. (VI.28.) OGYhatározat 3. számú melléklete alapján öt témakör köré csoportosulnak: Gazdasági mutatók: A működő gazdasági szervezetek ezer lakosra jutó száma, a kereskedelmi és magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák ezer lakosra jutó száma, a kiskereskedelmi boltok ezer lakosra jutó száma, a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, a szolgáltatásban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatottakból, a működő gazdasági szervezetek számának változása, az önkormányzatok helyi adóbevétele, a tudományos kutatók, fejlesztők ezer lakosra jutó száma. Infrastrukturális mutatók: a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya, az egy km vízvezeték-hálózatra jutó zárt csatornahálózat hossza, a vezetékes gázt fogyasztó háztartások száma a lakásállomány százalékában, a rendszeres hulladékgyűjtésbe bevont lakások aránya, a hétköznapi elérés mutatója, a telefon-főállomások (ISDN-nel együtt) ezer lakosra jutó száma, a kábeltelevízió előfizetőinek ezer lakosra jutó száma, a szélessávú internet előfizetők ezer lakosra jutó száma, a gyorsforgalmi csomópontok elérés mutatója. Társadalmi mutatók: az épített 3-x szobás lakások aránya az időszak végi lakásállományból, a személygépkocsik kor szerint súlyozott ezer lakosra jutó száma, a vándorlási különbözet - időszak közepi ezer fő népességre jutó évi átlag, halálozási ráta - az ezer lakosra jutó halálozások száma, az egy állandó lakosra jutó szja-alapot képező jövedelem, az urbanitás/ruralitás indexe (az adott kistérség népességének hány %-a él 120 fő/km2-nél nagyobb népsűrűségű településen), a népsűrűség alakulása. Szociális mutatók: fiatalodási index - a 15 évesnél fiatalabbak a 60-x népesség százalékában, a foglalkoztatott nélküli háztartások aránya, a 18-x éves, legalább középiskolai érettségivel rendelkezők aránya, az önkormányzatok által rendszeres szociális segélyben részesítettek évi átlagos száma ezer lakosra, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesítettek aránya a 0-24 éves népességből. Foglalkoztatási mutatók: nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes korú népességből, a tartósan - legalább 12 hónapja folyamatosan - nyilvántartott álláskeresők aránya a munkaképes népességből, aktivitási ráta 16. KENGYEL (2008:15-53) a tagországokon belüli regionális fejlesztési különbségek meghatározó tényezőit a következőkben foglalja össze: 16 3. számú melléklet a 67/2007. (VI. 28.) OGY határozathoz 39

Fizikai infrastruktúra, amelyben szerepet kap a közlekedési infrastruktúra illetve a kommunikációs hálózatok, mint a távközlés, telefon, internet melyet a regionális szükségletek szerint kell vizsgálni, így a cél nem egyszerűen az ellátottságbeli egyenlőség elérése. Emberi erőforrások munkaerőpiaci trendek, oktatás és képzés. Kutatás fejlesztés és innovációs képesség, amelyhez hozzákapcsolódnak az innováció szigetei laboratóriumok és vállalkozások nagyfokú koncentrációja, illetve a különbségeket meghatározó strukturális tényezők. A kevésbé fejlett régiókban az új technológiák elterjedése a termelésben nemcsak a technológiák hozzáférésén és minőségén múlik, hanem elsősorban az üzleti környezeten; ezen régiókban a KKV-k nem tudnak megfelelő keresletet támasztani a K+F eredményeivel szemben. Működő tőke és a régiók A hangsúly az egyszerű fogyasztási javak exportorientált termeléséről fokozatosan áttevődött a magasabb technológiai szintet igénylő (elektronikai, szerszámgépipari, személygépkocsi-gyártó) ágazatok felé. A gazdasági fejlettség és a hatékonyság szempontjából az egyes régiók közötti hasonlóságok és különbségek sokkal nagyobbak, mint az egyes országok közötti eltérések, s az ország, ahol a régió fekszik, másodlagossá válik. Fontos szerepet kapnak a beruházások térbeli alakulása, valamint a magánberuházók telephely választási szempontjai; egy olyan térség alakult ki Európában, amely a legkedveltebb beruházási célponttá vált. Ebben az övezetben koncentrálódik az európai kutatás fejlesztési kapacitás, a magas feldolgozottságú termékek előállítása, itt találhatóak a kontinens vezető vállalatai. A banánt alkotó régiók jellemzője, hogy kiemelkedő az infrastrukturális háttér, a telekommunikáció fejlett és magasan képzett a munkaerő. A telephelyválasztást meghatározó tényezők között meghatározó a közelség a piachoz és a fogyasztókhoz, a telekommunikáció fejlettsége, a nemzetközi és helyi közlekedési összeköttetés, a munkaerő költsége és képzettsége, a kormányzat által kialakított üzleti klíma, adópolitika és egyéb pénzügyi ösztönzők, a városon belüli közlekedés, az irodabérleti lehetőségek és azok díja, az idegen nyelv ismerete, a levegőszennyezéstől való mentesség és az alkalmazottak életminősége. A külföldi működőtőke beruházások a regionális egyenlőtlenségek növekedéséhez járulhatnak hozzá. A magánberuházások vonzásához szükséges a megfelelő infrastrukturális háttér megteremtése, de kedvezőpiaci kilátások és kiszámítható gazdasági- gazdaságpolitikai környezet nélkül ez nem elegendő. 40

A periferikus fekvés, amely gyakran szolgál magyarázatként arra, hogy miért maradnak le az egyes régiók, miért nem tudnak felzárkózni a központi elhelyezkedésű régiók fejlettségi szintjéhez. Az egy főre jutó GDP jellemzően alacsonyabb a határmenti régiók esetében, mint az adott tagország többi régiójában. A periferikus régiókban a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordítandó beruházások gazdaságossága nem éri el az elvárható szintet, ezért is lassú a bekapcsolódás feltételeinek megteremtése. Lengyel (LENGYEL 2000) a regionális versenyképességet három, egymással kapcsolatban álló közgazdaságtani kategóriára vezeti vissza: a régióban keletkező jövedelmekre, a munkatermelékenységre és a foglalkoztatottsági rátára. Ennek megfelelően a regionális versenyképesség legfontosabb mutatói a gazdasági kibocsátás (GDP/fő), a munkatermelékenység, foglalkoztatási ráta és ezzel összefüggésben a munkanélküliségi ráta. Rámutat arra is, hogy milyen jellemzőknek, tényezőknek tudható be az egyes régiók versenyképessége, milyen tényezőket, mint eszközöket kellene erősíteni, fejleszteni a versenyképesség javítására a területfejlesztési politika és területi programozás során. A regionális versenyképességet befolyásoló tényezőket két csoportba sorolja aszerint, hogy közvetlenül vagy közvetve fejtik ki hatásukat. Kiemelkedő fontosságúak azok a tényezők, amelyek a gazdasági teljesítményekre, a jövedelmezőségre, valamint a munkatermelékenységre és a foglalkoztatottsági rátára közvetlenül, általában rövid időtávon belül hatnak. Lényegesek azok a társadalmi, gazdasági, környezeti, kulturális stb. folyamatok és paraméterek is, amelyek a versenyképességre közvetett módon, hosszabb időtávon hatnak, de szintén befolyásolják a régió tartós gazdasági teljesítményét. Egy régió versenyképességét meghatározó jellemzők és tényezők három egymásra épülő szintjét különíti el: az alapkategóriák: jövedelem, munkatermelékenység és foglalkoztatottság. Az alaptényezők: az alapkategóriákat közvetlenül meghatározó tényezők, melyek fejlesztése hozzájárulhat a gazdasági fejlődéshez, a régiók versenyképességének növeléséhez. A sikeresség faktorai: az alapkategóriákat és alaptényezőket közvetetten befolyásoló tényezők, amelyek hosszabb időtávon módosulnak (LENGYEL 2003). A versenyképességet meghatározó jellemzőket, a regionális versenyképesség piramismodelljének alapját a hosszú távú sikerességhez elengedhetetlen társadalmi és gazdasági faktorok alkotják, a piramis középső részén az alaptényezők találhatók; erre épülnek a versenyképesség definíciójában szereplő kategóriák, míg a piramis tetején a végső cél, a régió lakosságának életszínvonala, életminősége található LENGYEL (2000). 41

2. ábra: A régiók, térségek és városok versenyképességének piramismodellje Forrás: LENGYEL I. (2000) A regionális versenyképességről. Közgazdasági Szemle, 12., 979. o A Forfás- versenyképességi piramis 3 szintet különít el: Alsó szint politika inputok: üzleti környezet, fizikai infrastruktúra, tudás infrastruktúra. Középső szint lényegi feltételek: üzleti teljesítmény, termelékenység, árak és költségek, munkakínálat. Legfelső szint eredmény: fenntartható növekedés. (LENGYEL 2010) HORVÁTH (2006) és szerzőtársai a gazdasági tér versenyképességének elemei között kiemelten vizsgálták az ipar, az agrárágazat, az infrastruktúra, a városhálózat, a regionális innovációs potenciál, a környezeti elemek, a területi közigazgatás és a helyi gazdaságfejlesztési gyakorlatok szerepét. Az Európai Bizottság gazdasági és szociális kohézió erősítésének modelljében a rövid távú fejlődési tényezők között az emberi erőforrások támogatása, a termelőstruktúrák, valamint a fizikai infrastruktúra szerepelnek, melyek eredményeképpen lehet szó endogén és exogén fejlődésről, amelyek meghatározzák a hosszú 42

távú fejlődési tényezőket, ahol a csökkenő munkanélküliség, növekvő jövedelem, jobb életkörülmények kapnak kiemelt szerepet, és ezen területek fejlesztése elvezet a gazdasági és szociális kohézióhoz. Az emberi erőforrások támogatásának hatásaként új képzettségek és képességek, ezáltal javuló alkalmazkodási lehetőség, javuló alkalmazkodás, növekvő termelékenység, csökkenő munkanélküliség és javuló versenyelőnyök alakulhatnak ki. A termelőstruktúrák támogatásának hatásaként megfigyelhető a kapacitások bővítése, termelékenységet növelő beruházások, befektetés az immateriális javakba, indirekt támogatás termelési költségek csökkentése, javuló termelékenység, megerősödött gazdasági környezet látható és láthatatlan versenyelőnyök fokozódó versenyelőnyök. A fizikai infrastruktúra támogatásának hatásaként jelentkeznek a csökkenő termelési költségek, kedvező termelési feltételek, megerősödött gazdasági környezet fokozódó versenyelőnyök, valamint a jobb életkörülmények. A hatások hosszú távú érvényesüléseképpen a fokozódó versenyelőnyök, jobb életkörülmények nagyobb vonzerőt jelentenek, több beáramló tőke, több beáramló és kevesebb kiáramló munkaerővel, aminek eredménye az exogén fejlődés hatására megújuló versenyképesség (EC 1995). TOMKA (2011:204-2012) a gazdasági növekedés, a fogyasztás és az életminőség nemzetközi összehasonlítása során kiemelten vizsgálja a GDP és az azokat kiváltani szándékozó mutatók körét, a gazdasági növekedés tényezői között pedig kiemeli a technológiai fejlődés, a tőkefelhalmozás, a munkaerő képzettsége, a strukturális változások, méretgazdaságosság, a gazdaságok közötti kapcsolatok, természeti erőforrások, valamint az intézmények szerepét. SZALMA, SZÉL (2011) az állami kapacitás regionális szintű mérését indikátorukkal úgy vizsgálják, hogy lehetővé teszik a fejlettség több dimenziós megközelítését és az egyes régiók közötti változások nyomon követését. A mérésnél négy dimenziót határoztak meg: Emberi erőforrás: Ki- és bevándorlási egyenleg, a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő nappali tagozaton tanulók száma, a fizikai és szellemi munkát végzők aránya, a szolgáltatásban/ iparban/ mezőgazdaságban dolgozók aránya és a fertilitási ráta. Gazdasági erőforrás: átlagos nettó kereset, a munkanélküliek aránya, GDP hozzájárulás, az aktív lakosság aránya, a vállalkozások száma. Infrastruktúra: Bölcsődéhez való hozzáférés, a működő kórházi ágyak tízezer lakosra jutó száma, az egy km ivóvízvezeték hálózatra jutó szennyvízcsatorna hálózat hossza, internet használat. Kultúra: kiállítások száma, nonprofit szervezetek száma, a színházlátogatások száma. A fent bemutatott megközelítések, az állami kapacitás mérésérére kidolgozott elméletek között természetesen számos hasonló elemet találunk; SCHWARTZ (2003) például az emberi erőforrásokat (a felsőoktatásban végzett hallgatók száma), a fiskális erőt (az egy főre eső 43

jövedelem) és a kihatás választási készséget (TV és rádió lefedettség) emeli ki. Véleményem szerint - ahogy arra már utaltam - a gazdasági társadalmi folyamatokat bemutató indikátorok adják az alapját a folyamatok értékelésének, hiszen a tendenciák ismerete lehetővé teszi a döntéshozók számára a stratégiaalkotást, előmozdíthatja a beavatkozást, és visszacsatolásként szolgálhat a már elvégzett feladatokról. Ezáltal a fejlesztések, a kohéziós pénzek felhasználásának fő dimenziói a gazdasági, társadalmi és területi jellemzők, ennélfogva a regionális gazdaság elemzésével foglalkozó fejezetben a következő dimenziók mentén vizsgálódtam: demográfiai folyamatok, nevelés oktatás, egészségügy, szociális helyzet, foglalkoztatottság, munkanélküliség és munkajövedelmek, gazdasági helyzet, gazdasági aktivitás; kutatás fejlesztés, turizmus, infrastrukturális jellemzők közműellátottság és közlekedés. 2.3 A konvergencia elméletek és a konvergencia mérése A konvergencia megvalósulása, a regionális politika kritikái, lehetőségei és eredményei az EU-ban A dolgozat egyik alapkérdése a mennyiségi felzárkózás, ennélfogva vizsgálni szükséges, hogy a felzárkózás kérdéskörében milyen elméleti magyarázatok születtek, s hogy ezen elméletek megvalósultak e vajon, vagy sem, illetve melyik mutatkozik igaznak napjainkban is. Az elmúlt évtizedben, elsősorban a globalizációs folyamatok következtében a gazdaság és társadalom térbeli működése megváltozott, amely kapcsán átalakultak a régiók, térségek gazdasági fejlődésével és növekedésével, a gazdaságfejlesztéssel és a területi politikával kapcsolatos korábbi álláspontok is. A regionális gazdasági növekedést magyarázó közgazdasági irányzatok megújulása a globalizáció felerősödésének egyik következménye (CAPELLO NIJKAMP 2009). A konvergencia fogalma a regionális tudományban kiemelkedő szerepet kap, mivel az Európai Unió egyik célja a régiók közti fejlettségi különbségek csökkentése, az egyes régiók átlaghoz való felzárkózása. A konvergencia azonban nem alakul ki önmagától így alapvető kérdés, hogy a kohéziós politika be tud-e és ha igen, milyen mértékben tud beavatkozni a régiók fejlődésébe. Az EU regionális politikája mellett szól, hogy a gazdasági integrációból eredő előnyök elosztásához aktív eszközökre van szükség (KENGYEL 2004). A konvergencia szó általános jelentése alatt a Magyar Nagylexikonban (2000) a következő meghatározást találjuk: áramlások, információk, gondolatfolyamok összetartása, egymáshoz 44

közeledése, egy helyre érkezése; egy kitüntetett hely (pl. térbeli pont) felé mozgás vagy annak hajlama. A konvergenciának, mint fogalomnak számos megközelítésével találkozunk a szakirodalomban, de mielőtt erre kitérnék, érdemes különbséget tenni a nominális és a reálkonvergencia fogalma között. Ahogy arra már a bevezetőben is kitértem, a nominális konvergencia a gazdasági és monetáris unióval, az ebben való részvétel, tagság kapcsán merül fel, nominális mutatók, köztük például az ár, vagy kamatszint közeledését jelenti; a reálkonvergencia a reálgazdaság változóit alapul véve például az egy főre jutó GDP, a reálbérszint vagy a termelékenység -, egy ország, régió lakosainak életminőségének, jólétének közeledését vizsgálja a fejlettebb országok, régiók átlagához viszonyítva (SZÖRFI 2004). Közgazdasági elmélettörténeti szempontból a konvergencia-elméletek a növekedéselméletekhez kapcsolódnak; a neoklasszikus és az endogén növekedés-elméletek eltérően vizsgálják és magyarázzak az egyenlőtlenségeket, illetve azok alakulását; a nyolcvanas évektől az endogén növekedéselméletek alapján a nemzeti gazdaságpolitikák és az országspecifikus jellemzők döntően befolyásolják egy ország gazdasági felzárkózását. A neoklasszikus Solow-modellt (SOLOW 1956) használják fel általában a konvergencia elméleti vizsgálatánál. Ebben a modellben folytonos függvénnyel ábrázolják, hogy egyetlen termék előállításához mennyi tőkét és munkát használnak fel. Mindkét termelési tényező monoton növekvő konkáv függvényt rajzol ki. A modell szerint a kibocsátást mind fogyasztásra, mind beruházásra felhasználják, így a tőkeállomány bővülésének folytonossága teljes mértékben biztosítva van. A béta konvergencia egy dinamikus módszer, már a felzárkózás, növekedés ütemét és sebességét is vizsgálja. E szerint a megközelítés szerint akkor lehet konvergenciáról szó, ha a fejletlenebbek növekedési üteme nagyobb a fejlettebbeknél. A szakirodalom különbséget tesz az abszolút és feltételes ß-konvergencia, valamint a klubkonvergencia között ez attól függ, hogy a ß értékre milyen tényezők gyakorolnak hatást: Abszolút ß konvergencia - (ß 0-1 közti értéket vesz fel): a jövedelmi szint és a strukturális hasonlóság nem előfeltétel; egy változó valamennyi értéke egy egyensúlyi értékhez közelít, így egy változó kiinduló állapotának egy főre jutó adatai és a változó növekedési üteme közötti korrelációt mutat (FORMAN 2000). Feltételes ß konvergencia - (ß 0-1 közti értéket vesz fel): a jövedelmi szint hasonlósága nem előfeltétel, csak strukturális különbségek esetén; számol a régiók között fennálló gazdasági, társadalmi, természeti és tényezőbeli különbségekkel (BARRO-SALA-I-MARTIN 1992) és valamennyi régió a saját egyensúlyi értékéhez és nem egy közös egyensúly felé közelít. 45

Klubkonvergencia - (ß 0-1 közti értéket vesz fel): csak a jövedelmi szintek és a strukturális hasonlóság esetén (FISCHER-STIRBÖCK 2004) A feltételes konvergencia szerint minden országnak, régiónak megvan a saját egyéni hosszú távú egyensúlya. Azaz a különböző gazdasági fejlettségű országok, térségek nem egymáshoz konvergálnak, hanem mindenki kijelöl egy saját szintet és azt igyekszik elérni (MANKIW- ROMER-WEIL 1992). Az országok konvergáló üteme fordítottan arányos a végállapottól való távolsággal, vagyis eleinte nagy léptekben tudnak haladni, később csupán apró kiegészítésekkel kell élniük. Itt is fontos szerepet kap az adott ország gazdasági, társadalmi, természeti adottsága. Ezen nézőpont alapján ahhoz, hogy a világon két hasonló gazdasági vonásokkal rendelkező ország egyforma legyen, ahhoz minden paraméterükben meg kell, hogy egyezzenek. Így az alapkérdés úgy fogalmazható meg, hogy az eltérő fejlettségű országok hosszú távú egyensúlyi állapota milyen mértékben és milyen gyorsan közeledik egymáshoz, illetve szó eshet-e egyáltalán közeledésről. A szegényebb országok fejlődési, növekedési üteme nagyobb a gazdagabb országokénál, melynek több oka van: egyrészt a lemaradásból származó előny, ami azt jelenti, hogy a szegényebb országoknak csak át kell venni különféle eszközöket, technikákat, amelyekkel előmozdítják a felzárkózást. Másrészt a technológiai transzfert felhasználva szegény országok mentesülnek számos költség és kockázat terhétől azzal, hogy lemásolják a technológiákat, intézményi és gazdasági struktúrákat. Mindenképpen meg kell említeni a természeti és társadalmi adottságokat - minél kedvezőbbek ezek az adottságok annál gyorsabb a felzárkózás. A Solow-modellben érvényesül mind a feltételes, mind a béta konvergencia. A feltételes azért, mert egy állandó népességnövekedési ütem mellett meghatároz egy hosszú távú egyensúlyi értéket (egy főre jutó tőkeállományban mérve), amihez konvergál az ország; ha ebben változás következik be, akkor megváltozik a hosszú távú egyensúlyi pont térben való elhelyezkedése, sőt változhat minősége és mennyisége is. A béta konvergencia azért érvényesül, mert kimutatja, hogy a felzárkózás sebessége fordítottan arányos az egyensúlytól való távolsággal. Az abszolút konvergencia hipotézis (WILLIAMSON 1996) követői azt állítják, hogy a fejlődésben lévő országok képesek lesznek felzárkózni a gazdaságilag fejlettebbekhez, s ez csupán csak idő és egy megfelelő aktív gazdaságpolitika kérdése. A szigma konvergencia a fenti hipotézist egy alesetként veszi számon és az országok bizonyos csoportját vagy egy adott régiót és a fejlettségi mutatók szóródását veszi vizsgálat alá, (SALA-I-MARTIN 1996). A fejlettségi mutató az ország vagy térség logaritmizált egy főre jutó nemzeti jövedelme. Az eljárás az egy-egy időpontban érvényes fejlettségi 46

különbségeket hasonlítja össze, hogy kisebbek vagy nagyobbak-e két időpontban a fejlettségi különbségek. Konvergenciáról akkor van szó, ha a szórás időben csökkenő tendenciát mutat. A béta konvergencia elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele a szigma konvergenciának. A növekedéselméletek konvergencia-hipotézise alapján az alacsonyabb jövedelmű és tőkeellátottságú, nyitott gazdaságú országokban magasabb a tőkemegtérülés rátája, így jobb tőkevonzó képességgel rendelkeznek a külföldi tőke vonatkozásában, mivel a termelési tényezők a magasabb megtérülést ígérő térségekbe áramlanak. (OTTAVIANO-THISSE 2003). Az endogén növekedéselméleti modell figyelembe veszi a humán tőke termelésben betöltött szerepét, az inputok közötti helyettesíthetőség mértékét, gazdaság technológiájának szintjét, valamint az ország, térség, megtakarítási hajlandóságát. Ezen elmélet szerint megkérdőjelezhető, hogy minden országnak van hosszú távú egyensúlyi pontja, egyenese, s az hogy mind ország eltérő sebességgel fejlődik. ROMER (1990) növekedéselméletében kiemelt szerepet kap a tudás létrehozása, amely a tőke meghatározó formája, és a gazdasági növekedés elsősorban ennek mértékétől függ; a technológiai változások az új technológiákba és emberi erőforrásokba történő befektetések eredményeképpen következnek be. Az intertemporális fogyasztási döntéseken alapuló modellek (Ramsey-modell) a gazdasági szereplők viselkedését és annak a konvergenciával való összefüggését vizsgálják, a szereplő időpreferenciáját, ami egyenes arányosságot mutat a konvergencia ütemével; amennyiben egy ország fogyasztói azonnal felhasználják a megtermelt javakat, az lassítja a felzárkózást. Ha a fogyasztók visszaforgatják a termelésbe a kész jószágokat, akkor a felzárkózási folyamat gyorsabb lehet. Tehát itt a béta konvergencia nem feltétlenül igaz, hiszen a nagyobb mértékű jelenbeli fogyasztás alacsonyabb szintű hosszú távú egyensúlyi egyenest eredményez. 17 A kis nyitott gazdaságok modellje arra hívja fel a figyelmet, hogy amikor a hazai termelés és a kiadás szintje hosszú távon eltér, akkor általában az eladósodás rövid távú gazdasági élénkítő hatására hagyatkoznak; azaz a külföldi tőke segítségével meghatároznak egy hosszú távú egyensúlyi szintet, de ennek veszélyével nem számolnak, vagyis hogy a pénz- és árutőke gyors mobilitású. A kis ország tőkeállománya egy gazdagabb ország tulajdonába kerül, tehát könnyű eladósodni. Ezekben a kis országokban nincs kötött termelési szerkezet, azaz egyszer csökken, máskor nő a tőke és a munka határterméke. A szegénységi csapda modellje a legszegényebb országokra vonatkozik, W.A. LEWIS (1954) nevéhez fűződik. A szegénységi csapda esetén a gazdaságban uralkodó erők nem engedik 17 The Ramsey model, http://www.econ.ku.dk/okocg/mat-oek/mak%c3%98k2/mak%c3%98k2-2011/lectures%20and%20lecture%20notes/ch10-2011-1.pdf és Neoclassical Growth Theory The Ramsey Cass Koopmans Model, http://www.nek.lu.se/nekpha/nekm48/kompendium_vt10.pdf 47

elmozdulni egy alacsony szintű egy főre jutó kibocsátási szinttől. Az országok megrekednek egy adott szinten, vagy még alacsonyabb felé konvergálnak. Ezen térségek minden tekintetben rossz helyzetben vannak, az összes gazdasági paraméterük alacsony szinten áll, s szinte vonzza őket a még alacsonyabb szint; Lewis modelljében rámutat, hogy egyetlen nagy impulzus elég lenne egy nyomorban lévő országnak ahhoz, hogy kilábaljon a válságból. A Konvergencia Klubok modelljének megalkotása Danny T. QUAH (1993) nevéhez fűződik. Szerinte az országok nem maguknak állítják fel a hosszú távú egyensúlyi egyenest, hanem adott számukra egy alacsonyabb és egy magasabb egyensúlyi helyzet és mindegyik ezek valamelyikéhez tart. A közepes fejlettségű országok száma folyamatosan csökken. Amikor az országok végleg konvergálni fognak, a világ gazdaságilag két táborra fog szakadni, tehát két klub van kialakulóban, s előfordulhat, hogy ezek között egy végleges áthidalhatatlan távolság fog kialakulni. Rámutat, hogy megfigyelhető az úgynevezett twin-peaks -jelenség (QUAH, 1996a és 1996b), aminek az oka, hogy a fejlődő országokra hasonló konvergencia-folyamatok jellemzőek, ami azonban jelentősen eltér a fejlett országok dinamikájától. A konvergencia empirikus vizsgálói közül KUZNETS (1955) rámutat, hogy a fejlődés korai szakaszában a gazdasági növekedés alapja a tőkeberuházás, az egyenlőtlenség ösztönzi a növekedést, mivel a forrásokat a legtöbbet megtakarító és beruházó gazdasági szereplők között osztja el. Az intézményi közgazdaságtan a tágabb intézményi környezet hatását vizsgálja, amely WILLIAMSON (2000) szerint négy szintet jelent: a legfelső a társadalmi beágyazottság, amely magába foglalja a szokásokat, normákat és informális intézményeket. A következő szint az intézményi környezet, amely a jogrendszer, a tulajdonjogok és az alkotmány szintje. A harmadik szint az irányítási struktúrák, azaz a piac szintje, míg az utolsó szinten az áll, hogyan osszuk el a rendelkezésre álló erőforrásokat megfelelő hatékonysággal. ACEMOGLU és szerzőtársai (2005) kihangsúlyozzák, hogy az intézmények nem vehetők exogén adottságnak, mert azok a növekedés okát jelentik. Az új gazdaságföldrajz követői szerint a gazdasági tevékenységek térbeli koncentrálódása a fejlődés eredménye, melynek mértéke időben és térben változó és maga után vonhatja a jövedelmek és a gazdasági erőforrások térbeli átrendeződését is. A közpolitikai beavatkozások nélkül a fejletlenebb régiók elmaradottsága időben akár növekedhet, mivel a fejlettebb térségek elvonják az erőforrásokat, ami tovább nehezíti a fejletlenebb térségek helyzetét és növeli a társadalmi problémák előfordulását. Egy válságos időszakban eredményes lehet a regionális politika, de a rövid és hosszú távú hatások eltérhetnek az eredetileg kitűzött céloktól, így előfordulhat, hogy a regionális politikának egyszerre kellene a regionális és az 48

országok közti egyenlőtlenségeket mérsékelnie, s növelnie a gazdasági hatékonyságot (MARTIN 1999, 2000). A trade-off elmélet szerint a nemzetgazdasági és a regionális konvergencia közt, váltómozgás van; ha egy elmaradott nemzetgazdaság konvergál a nemzetközi átlaghoz, akkor a nemzetgazdaságon belül a régiók között divergencia vagy lassuló konvergencia alakul ki, azaz a fejlett régiók gyorsabban, a fejletlenek pedig lassabban fognak növekedni (KERTÉSZ 2004). Az országokon belüli regionális divergenciát elsősorban a fővárosokat magukban foglaló térségek átlagot felülmúló gazdasági növekedése okozta. A társadalmi tőke elmélete jelentősen eltér az eddig bemutatott elméletektől. PUTNAM és szerzőtársai (2003) munkája tekinthető az elmélet alapművének, amely szerint az olasz régiók jövedelemkülönbségei a jó és a rossz társadalmi tőkére vezethetők vissza, ahol a jó társadalmi tőke alapja a bizalom. A Strukturális és Kohéziós Politikai Igazgatóság égisze alatt megjelent tanulmány (BRADLEY, UNTIEDT, ZALESKI 2009) a strukturális és kohéziós politikák gazdasági megtérülését elemezve rámutat, hogy a kedvezményezett országokban a gazdasági haszon mind a végrehajtás időszakában, mind pedig hosszú távon pozitív. A donor tagállamokban (azokban a tagállamokban, akik a közös költségvetés nettó befizetői, olyan értelemben, hogy figyelembe veszik a közös agrárpolitika keretében kapott összeget is) a kereskedelem bővüléséből származó haszon azonban nem minden esetben elégséges arra, hogy a kohéziós kiadások többletköltségének fedezésére szolgáló magasabb adóterheket ellensúlyozza, bár ezen negatív hatások kismértékűek. Azonban egyre több kritikai hangvételű tanulmány is született, melyek szerint a strukturális politika inkább tekinthető jövedelemelosztási politikának, mint fejlesztéspolitikának, illetve rámutatnak a konvergencia elmaradására, a kohéziós politika hatástalanságára, a fejlesztéspolitika eredménytelenségére, arra, hogy az integráció ellenére a különbségek nem mutatnak csökkenést. (BACHTLER 2008, RODRIGES-POSE FRATESI 2002, 2003, MARTIN 1999, PUGA 2002, HURTS ET AL 2000, BOLDRIN CANOVA 2001, RODRIGES-POSE 2000). Fratesi és Rodríges-Pose azt is bemutatták, hogy azoknak a régióknak a többsége, ahol a GDP kisebb, mint az EU átlag 75 %-a, a 1989-es strukturális reformokat követően sem tudott felzárkózni. A sikertelenség oka szerintük az EU nem megfelelő, kiegyensúlyozatlan támogatási politikája, amely a források nagy részét a fizikai infrastruktúra és a környezetvédelem beruházásaira irányozta (RODRÍGES-POSE - FRATESI 2002). A regionális konvergencia hiányát sokan az európai regionális politika elhibázott voltával hozták összefüggésbe, mások viszont azzal érveltek, hogy a gazdasági integráció mélyülése a 49

fejlettségi különbségek sokkal jelentősebb növekedését eredményezte volna a regionális fejlesztéspolitika beavatkozásainak elmaradása esetén (GARDINER - MARTIN -TYLER 2004). A bemutatott elméletek nagy száma is jelzi, hogy egyik sem tudta, tudja abszolút érvénnyel megragadni a lényeget ez esetben ugyanis a többi elméletre már nem lenne szükség, másik oldalról pedig értelemszerűen a változó gazdasági, társadalmi feltételek új eszközöket igényelnek; viszont mindegyik tartalmaz az adott döntésnek használó és felhasználható elemeket. 2.4 A kohéziós politika hatása, a támogatások szerepe a felzárkózásban, mérési modellek A kohéziós politika egyes országokban igen jelentős beruházásokat jelent, van, ahol a beruházások akár a GDP 4%-át is kitehetik. Az elért hatások és eredmények felmérése a kohéziós politika sikeres működésének elengedhetetlen feltétele, továbbá segítheti a gyakorlatban bevált módszerek terjesztését, a projektek, programok tökéletesítését is. A tagállamok és az Európai Bizottság a programok hatását értékelések útján mérik fel. A Bizottság kohéziós jelentésekben teszi közzé a régiók fejlődéséről és a politika hatásáról szóló beszámolóit, évente pedig helyzetjelentést adnak ki a gazdasági és társadalmi kohézióról. Azonban a támogatások konkrét gazdasági hatásának vizsgálata számos elméleti és módszertani nehézségbe ütközik, ennek ellenére mégis szükséges a számszerűsítés arra vonatkozóan, hogy mennyiben tulajdonítható a kohéziós politikának a fejlődés, hogyan lehet mérni a kohéziós politika hatását úgy, hogy a tanulságokat a jövőben is hasznosítani lehessen. Az egyes politikák értékelését makromegközelítésben felülről lefelé (top down), vagy mikromegközelítésben alulról felfelé (bottom up) közelíthető meg (BRADLEY 2006). A makromegközelítésben alacsony a tagoltság szintje, aggregált jellegű és a teljes gazdaságra vonatkozik, a makroökonómiai elméletekre támaszkodik és az externáliák explicite modellezettek; ezzel szemben a mikromegközelítésben a tagoltság szintje magas, megítélésekre és költség-haszon elemzésekre támaszkodik, az externáliákat korlátozottan vagy egyáltalán nem veszik figyelembe. RECHNITZER és LADOS (2004:267) az értékelés módszereit a következőképpen foglalja össze: 50

Szociológiai jellegű módszerek: SWOT analízis, dokumentumelemzés, személyi interjú, fókuszcsoport, esettanulmány, személyes megfigyelés, szakértő panel, kérdőíves felmérés, delphi módszer és összehasonlítás. Parametizáló, egzakt módszerek: földrajzi információs rendszer, költség-haszon elemzés, shift share elemzés, regresszióelemzés, faktorelemzés, input output modell és ökonometriai modell. Az Európai Unióban többek között a HERMIN, QUEST, Pereira, REMI, és a Beutel modelleket használják a strukturális támogatások hatásának mérésére, a leggyakrabban a QUEST és a HERMIN modelleket, melyeket részletesebben is ismertetek az alábbiakban. A REMI makromodellt a REMI Rt. fejlesztette ki a regionális és helyi fejlesztések értékelésére (TREYZ-TREYZ 2003). Összefoglalja a dinamikus input output modell jellemzőit, (részletes ipari aggregátumokkal), valamint figyelembe veszi a lehetséges tovagyűrűző hatásokat is (például egy szállítási költségeket magába foglaló mátrix figyelembe veszi a strukturális alapok szállítmányozási infrastruktúrába történő befektetések hatásait, úgy, mint a szállítási idő-és költség csökkenés, mely egyúttal hatással van más régiókra is). A Pereira által a kilencvenes évek elején kifejlesztett (PEREIRA 1997, PEREIRA-GASPAR 1999) általános egyensúlyi modell egy intertemporális endogén növekedési modell, amely az alapok befektetéseit a termelési tényezők termelékenységének növekedésével hozza összefüggésbe. A Beutel által kifejlesztett (1993, 1995, 2003) input-output modellnek két fontos tulajdonsága van, mely a többitől megkülönbözteti. Az első az input-output modell jellegétől függ mely az iparra irányuló strukturális intervenciókra alkalmazható, mert a gazdaság termelési ágazatainak részletes felosztását teszi lehetővé. A 25 ágazatot tartalmazó input-output táblát alkalmazva lehetséges a különböző ágazatok hatásait vizsgálni és a gazdaság felépítésére kifejtett direkt és indirekt hatásokat megállapítani. A második jellemző a különböző gazdaságokra az Eurostat-tal közösen felállított harmonizált input-output táblákhoz kötődik. A modellnek statikus és dinamikus verziója is van, mely lehetővé teszi, hogy később is vizsgálhassák az alapok hosszútávú hatásait. A modell feltételezi, hogy ha a végső kereslet a strukturális alapok kiadásai következtében növekszik, a beruházás is növekszik, a beruházás növekedése a fogyasztás és az export növekedéséhez köthető. A modell lehetővé teszi az alapok kiadásai és a beruházások közötti kölcsönhatás megértését annak érdekében, hogy iparági szinten számszerűsíthető legyen a bruttó állótőkére kifejtett direkt és indirekt hatás. Az Európai Bizottság makrogazdasági modellje a QUEST modell, amely a keresleti oldalon alapvetően neokeynesiánus, a kínálati oldalon neoklasszikus alapú, kevesebb ágazati részlettel és nagyobb földrajzi területi alkalmazhatósággal. A QUEST II. verzióját több ország 51

gazdasági ciklusának és növekedésének mérésére fejlesztették ki, az EU tagállamainak a világ más országaival kapcsolatos interakcióit elemzi (EC 2000). A modellben a makroökonómiai szintű stock és flow változók közötti kapcsolatban a fizikai tőke, a nettó külföldi eszközállomány, a pénzmennyiség és az államadósság endogén módon meghatározottak, a jóléti hatások befolyásolják a megtakarításokat, továbbá a háztartások, a vállalatok és az állam beruházással és fogyasztással kapcsolatos döntéseit. A modell kínálati oldala lehetővé teszi az infrastrukturális és emberi erőforrásba történt beruházások hatásának modellezését. Endogén módon van meghatározva reálkamatláb, a reálárfolyam, amely lehetőséget ad arra is, hogy a strukturális alapokkal kapcsolatos közkiadások kiszorítsák a magánszektor kiadásait, alacsonyabb összberuházást létrehozva ezzel a strukturális alapok támogatásai következtében (I NT VELD 2007). A HERMIN modellt az EU támogatásával dolgozták ki a periferikus régióknak nyújtott támogatások hatásainak kimutatására. Kidolgozásának fő célja az volt, hogy egy egységes elemzési keretet alakítsanak ki, s ezáltal a támogatások hatásai az egyes országokban összehasonlíthatóak legyenek: a rövid távú, keresleti és a hosszú távú, kínálati hatások mérésére keynesiánus és neoklasszikus elemeket ötvöz, az endogén növekedés elméletére támaszkodik a strukturális alapok beruházásainak hosszú távú hatásának meghatározásakor. A HERMIN modell alapját a hagyományos keynesi mechanizmusok adják - a kiadások és a jövedelem újraelosztás összetevőinek kölcsönhatásai generálják a modell standard multiplikátor vonásait. A neoklasszikus vonásokat a kínálati oldal összetevőivel azonosítják, ugyanis a kibocsátást, különösen a termelő szektorban nem csak a kereslet határozza meg, hanem függ az ártól, a költségektől és a termelési tényezők versenyképességétől is (BRADLEY-FITZGERALD 1988, BRADLEY ET AL 2004). A modell képes a strukturális alapokat izoláltan, valamint az egységes piac és a gazdasági és monetáris unió kontextusában is modellezni (BRADLEY ET AL 2004). Tervezett és aktuális kiadási adatokkal dolgozik, és a fejletlenebb EU tagállamok és régiók korlátozott adatállományát is figyelembe tudja venni és a fontosabb hosszú távú hatást is tudja mérni, az egyszerűbb rövid távú hatás mellett (BRADLEY ET AL 2004). A strukturális alapok esetében hosszú távon a regionális infrastruktúra, a humánerőforrás, a magántőke állomány növelése a cél, amelyeken keresztül a strukturális alapok növelik a gazdaság kibocsátását, termelékenységét és versenyképességét; a valódi hosszú távú előny azzal van összefüggésben, ahogyan az 1. célkitűzés alá tartozó gazdaságok reagálnak az országon belüli és az egységes piacból származó dinamikus lehetőségekre (BRADLEY 2000). A HERMIN modell lehetővé teszi a transznacionális és interregionális összehasonlításokat is. Az empirikus alkalmazásához három feltételnek kell megfelelnie: felbonthatónak kell lennie néhány meghatározó fontosságú szektorra azért, hogy 52

kezelni tudja a fő ágazati változásokat; meg kell határoznia azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül a támogatásokat fogadó nemzeti vagy regionális gazdaság kapcsolatban van a külvilággal és fel kell ismernie az esetleges ellentmondást az 1. célkitűzés alá tartozó, kevésbé fejlett országok aktuális helyzete és az új struktúra között, amely irányában fejlődnek. A modell az 1. célkitűzés alá tartozó területek jelentős strukturális vonásaira fókuszál, így a gazdasági nyitottság; a kereskedelmi és nem-kereskedelmi szektorok relatív mérete és jellemzői, fejlődésük, termelési technológiája és strukturális változásai; a béreket és az árat meghatározó mechanizmusok; a munkaerőpiac működése és rugalmassága, munkaerő vándorlás és ingázás; a közszféra és az államadósság szerepe, kapcsolat az állami és a magánszektor között a közpolitikákban. A HERMIN négy szektorból áll: termelés - főként kereskedelmi szektorból; piaci szolgáltatások - főként nem kereskedelmi szektorból; mezőgazdaság; és kormányzati - nem piaci szolgáltatásokból; a GDP számítását a kibocsátás alapján a HERMIN modell ezen négy szektorra osztja fel. A kiadások alapján a GDP komponensei közé tartozik a lakossági fogyasztás, a beruházás, az állami fogyasztás a nettó kereskedelmi egyenleg. A nemzeti jövedelem, amelyet a kibocsátás határoz meg, közszféra és magánszféra elemekre bontható a modell alapján. A modell összetevői közé tartozik a kínálati oldal, mely a kibocsátást, a tényező inputot, a béreket, az árakat és a produktivitást határozza meg; az abszorpciós oldal, ami a nemzeti számlák kiadási oldalát határozza meg, illetve a jövedelemelosztási oldal, ami a magán- és a közszektor bevételét határozza meg. Integrált egyenletrendszerek segítségével határozza meg a strukturális alapoknak az adott országra vagy régióra gyakorolt hatását, ehhez a nemzeti adatok idősorait használja fel (BRADLEY ET AL 2004). A strukturális alapok teljes hatásának elemzéséhez egyszerűsítéseket alkalmazva a modell három kategóriát különböztet meg: a beruházási kiadásokat a fizikai infrastruktúrába; a beruházási kiadásokat a humánerőforrásba; valamint a kiadásokat a közvetlen termelésre - beruházási támogatás a magánszektorban. Ezeken belül három finanszírozási lehetőséggel számolnak: az EU transzferekkel a hazai közhatóságnak nyújtott támogatás formájában; a hazai közszféra társfinanszírozásával; és a hazai magánszféra társfinanszírozásával (EC 1997). Ez utóbbi a legproblematikusabb, ezért ettől el szoktak tekinteni az elemzésben, de figyelembe veszik a strukturális alapok közszféra által finanszírozott beruházásainak magánszférára gyakorolt hatását (BRADLEY ET AL 1995, BRADLEY ET AL 2004). A strukturális alapok támogatásai vegyes, kínálati és keresleti hatásokon keresztül gyakorolnak befolyást az 1. célkitűzés alá tartozó gazdaságokra. A rövid távú, vagy keynesiánus hatások a kiadások növekedése és a strukturális alapokkal kapcsolatos jövedelempolitika eszközeinek eredményeképpen jönnek létre. A multiplikátor hatáson 53

keresztül a hazai kiadások, a hazai kibocsátás és bevétel tovább növekednek, de a keresleti hatások átmenetiek. A közberuházásokból adódó tovagyűrűző hatások és externáliák nagy jelentőségűek az alapok hosszú távú eredménye szempontjából - a kedvező externáliák fokozzák, fokozhatják a befektetések, a képzések, kezdeményezések kereslet oldali hatását. Az output externális hatás a fejlett infrastruktúra és képzés kibocsátást fokozó szerepével van összefüggésben; jelentheti a termelési tevékenységek vonzását külföldi közvetlen befektetéseken keresztül, vagy a hazai vállalatok nemzetközi piaci versenyképességének növelését. A tényezőtermelékenység externália a megnövekedett teljes tényezőtermelékenységből adódik, és a fejlett infrastruktúrával, a humánerőforrás magasabb szintjével függ össze; mellékhatása, hogy az ipari és a piaci szolgáltatások termelékenyebbé válása ellenére a munkaerő-kereslet nem nő, így ez az externália kétélű folyamat lehet (BRADLEY 2000). A modell gyengesége, hogy értékelései függenek a választott externália rugalmassági értékétől: a rugalmasság növelése fokozza a strukturális alapok hatását, de a rugalmasságok pontos értéke nem ismert, ezért a strukturális alapok hatásának egy intervallumát kell figyelembe venni. Más kritika szerint a számítások pontatlanok és nem biztosítanak megfelelő rálátást az alapok aktuális hatására. A modell további gyengesége, hogy aránylag kevés szektorra bontja fel a gazdaságot, pedig ismerni kellene a támogatások további alszektorokra gyakorolt hatását is (BRADLEY ET AL 2004) és kevés figyelmet fordít a kutatásra, a technológiai fejlődésre és az innovációra. A következőkben a fent említett modellek alapján készült tanulmányok alapján foglalom össze a kapcsolódó kutatásokat, kiemelt hangsúlyt fektetve a magyar eredményekre. A Belső Politikák Főigazgatósága égisze alatt 2009-ben megjelent An analysis of the Added Value of European Structural Funding címet viselő tanulmány célja az volt, hogy átfogó elemzést nyújtson a strukturális alapok és a kohéziós alap jellegéről, szerepéről és hatásáról. Az alapok regionális fejlődéshez való hozzájárulásának két fontos szempontját emeli ki: a strukturális és kohéziós alapokon keresztül finanszírozott beavatkozások fenntarthatósága, tehát a projekt vagy program életképessége a strukturális alap általi beavatkozás vége után, illetve a beavatkozások hozzáadott értéke, azaz a hozzáadott hasznok mennyisége, típusa és hatása a projektek európai támogatásának eredményeként elért termelési eredmények tekintetében az eredetileg tervezett, valamint egyéb támogatási forrásokból szerzett hasznokon túlmenően. A tanulmány a strukturális alapok regionális fejlődéshez való hozzájárulásának hosszú távú áttekintésével foglalkozik, kiemelten a 2000 és 2006 közötti időszak tendenciáit elemzi. Rámutat arra, hogy a 2000 és 2006 közötti programok teljes hatása még nem érződik, mivel a kiadásokat még nem véglegesítették, és a 2007 és 2013 54

közötti programok ugyan elkezdődtek, de a 2000 és 2006 közötti programok utólagos értékelései még nem állnak rendelkezésre. A kutatás főbb megállapításai a következők: a 2007 és 2013 közötti programok a Lisszaboni Stratégia ajánlásaival összhangban kezdik elmozdítani a prioritásokat az innováció javára. Mindkét programozási időszakban jelentős forrásokat fordítottak a hozzáférhetőség előmozdításának érdekében végzendő beruházások finanszírozására; ez a prioritás rendelkezik a pénzeszközök legnagyobb részével (a források közel negyede) az új programozási időszakban. Az emberi erőforrások is lényeges szerepet kapnak, az összes forrás mintegy 20%-ával. A kis- és középvállalkozások támogatására szolgáló eszközök, mint például a fizikai tőkébe történő beruházások és vállalkozástámogató szolgáltatások jelentősen csökkentek az innovatívabb támogatási formák növelése javára. Az esélyegyenlőség kérdése a gyakorlatban az emberi erőforrásokkal foglalkozó szinte összes beavatkozás alkotóelemét képezi, így a csak és kizárólag erre a prioritásra szánt pénzeszközök csökkentek. A tanulmányban a következő régiókat, programokat választották a részletes esettanulmányok tárgyává: Umbria (Olaszország), Prága (Cseh Köztársaság), Galícia (Spanyolország), Yorkshire és Humber (Egyesült Királyság), déli és keleti régió (Írország), Norra-Norland (Svédország), Malopolska (Lengyelország) és INTERREG IIIA ALCOTRA (Olaszország/Franciaország). Az esettanulmányok alapján levont főbb következtetések a következőkben foglalhatóak össze: a strukturális alapok beavatkozásai az 1. célkitűzés alá tartozó régiók regionális társadalmi-gazdasági fejlődése előtt álló akadályok eltávolítása terén voltak különösen hatékonyak. A jobb hozzáférhetőségre való összpontosítással jelentős hatást gyakoroltak a regionális gazdasági dinamikára; az új tagállamokban támogatták az igazgatás megújulását, a helyi szereplők támogatását a helyi tervezés és fejlesztés feletti tulajdonosi jogok megerősítése révén. A 2. célkitűzés alá tartozó programok esetében a beavatkozások főként az erősségekre és az értékekre, a régiók endogén kapacitására összpontosítottak. A kisés középvállalkozásokat célzó támogatások a potenciális kedvezményezettek nagy részére kiterjedtek, és hozzájárultak azok fejlesztéséhez. Az ESZA általában a regionális politika alakításához, az oktatás biztosításához és a társadalmi beilleszkedés elősegítéséhez nyújtott forrásokat. A programok összességében pozitív hatást gyakoroltak a foglalkoztatásra és a munkahelyteremtésre. A horizontális politikák közül különösen a környezetvédelmi prioritást hajtották végre gyakran hatékonyan. Az értékelés jelen szakaszában arra a következtetésre jutottak, hogy az alapok beavatkozásai néha nem foglalkoztak a régiókon belüli egyenlőtlenségekkel. Az esettanulmányok alapján az ERFA infrastrukturális beavatkozásai fenntarthatónak tűnnek, és keretet nyújtanak a fejlődéshez; a 2. célkitűzés alá tartozó régiókban különösen a széles 55

körű partnerség alapján kidolgozott projekteknek lehet jobb esélyük az önfenntartóvá válásra. AZ ESZA beavatkozásai jobban függnek az uniós támogatásoktól és azok fenntarthatóságát nehéz megállapítani. Jelentős a közigazgatás működési módjára gyakorolt tartós hatás; az új módszertanok és eszközök a teljes igazgatásban elterjedhetnek és hosszú távú hatásaik lehetnek. A hozzáadott pozitív hatás igazán jelentős ott, ahol a beruházásokat kizárólag nemzeti pénzeszközökkel nem valósították volna meg; különösen a hosszú távú és nagyméretű beruházások esetében, mint a környezetvédelmi és közlekedési infrastrukturális fejlesztések. Támogatták az innovációt és lehetővé tették a regionális gazdasági fejlesztést szolgáló új módszertanokkal és eszközökkel történő kísérletezést, amire a legtöbb esetben nem nyílt volna lehetőség a korábban fennálló nemzeti, regionális politikák keretében; az ESZA nélkül a szakképzési és társadalmi beilleszkedési beavatkozások legtöbbjét nem valósították volna meg. A regionális fejlesztés irányítására gyakorolt hatások különösen az új tagállamokban észlelhetők. A hosszabb időszakokon keresztül rendelkezésre álló forrásokkal növelhetik, növelték a helyi fejlesztés irányítására szolgáló kapacitásokat, így összefüggőbb és nagyobb méretű elképzeléseket tettek lehetővé; ösztönzést adtak a környezetvédelem és az innováció, kisebb mértékben a nemek közötti egyenlőség megvalósításához. Magyarország vonatkozásában a tanulmány kiemeli, hogy az időszak alatt megvalósított kohéziós politikából, valamint az időszak előtt és közben kifejlesztett intézményrendszerből szerzett tapasztalatok átadása megtörtént; ezek megnyitották az utat egy következetes és hatékony regionális politika megtervezése és kivitelezése felé, mely az EU intervenciók talán legnyilvánvalóbb haszna. A következő tanulmány, amivel részletesebben foglalkozom, az a 2009-es The Economic Return of Cohesion Expenditure for Member States. A jelentés elemzi, hogy az Unió 2000 és 2006 között végrehajtott kohéziós tevékenységeinek költsége milyen valószínűsíthető módon hatott a donor tagállamokra. Magyar szempontból a tanulmány egyik központi kérdése, hogy a kohéziós politikai intervenció hogyan befolyásolja a gazdasági aggregátumokat és a kedvezményezett tagállamok gazdasági szerkezetét, illetve hogy a kohéziós támogatások mely részéből képződik kereslet és termelés. A kedvezményezett államoknak nevezett országok, a 2000 2006-os programozási időszak 1. célkitűzésében érintett tagállamok közé tartozik Magyarország is. A tanulmány megállapítja, hogy a nettó kedvezményezett tagállamok által kapott, a GDP arányában kifejezett támogatás jelentősebb, mint a donor tagállamok hozzájárulásai, elérheti az évi 4%-ot is. A 2000-2006-os kohéziós programok legfőbb kedvezményezettjei Spanyolország, Görögország, Portugália és Írország voltak. Abszolút értékben kifejezve a kohéziós kiadások a 15 tagú EU esetében a 2000 és 2006 közötti programozási időszakban mintegy 231 milliárd euróra rúgtak, a nettó 56

kedvezményezett tagállamok ennek mindössze 50%-át kapták; a 2004-ben csatlakozó tíz új tagállamnak 21,3 milliárd euró jutott. Az elemzés három gazdasági beruházási kategóriát különít el: az állami infrastruktúrát; az emberi erőforrásokat és a magánvállalatoknak nyújtott támogatásokat. Az e gazdasági kategóriákra jutó átlagos támogatás a 2000 2006-os program keretében a kedvezményezett tagállamok összesített adatai alapján a fenti sorrendnek megfelelően 48,5%, 35,9% és 15,6% volt, Magyarország esetében 50,29%, 28,75% és 20,97%. Ahhoz, hogy számszerűsítsék a kohéziós programoknak a kedvezményezett országokra gyakorolt hatását a 2000 és 2006 közötti időszakban felhasználják a kohéziós kiadások adatait; megkülönböztetik a kohéziós programok keresletoldali hatását a program végrehajtása alatt és a hosszabban tartó kínálati oldali hatásokat a programok lezárása után. A jelentés megállapítja, hogy a végrehajtás időszakában növekszik a termelés és a foglalkoztatás, kiváltképpen a nagy építkezési projektek esetében ezek teszik ki a kohéziós kiadások nagy részét a kedvezményezett tagállamok többségében. Az elemzés azt mutatja, hogy a végrehajtás jelentős hatásai a kiadások keynesi multiplikátor hatásának tudhatók be, mely keresletoldali hatások a programok lezárása után gyorsan lenullázódnak, de amint a tárgyi infrastruktúra, a humántőke és a K+F megnövekedett készletei felépülnek, a kínálati oldali haszon is megjelenik a magasabb ágazati termelésben és a nagyobb termelékenységben. A kedvezményezett országokban a HERMIN-szimulációk szerint a programok lezárása után jelentkező tartós hatás a termelés és a piaci szolgáltatások jobb eredményeiben és a nagyobb termelékenységben mutatkozott meg. Az építőipari ágazat tevékenységének tartós fellendülése megszűnik az infrastrukturális beruházási programok lezárultával. A mezőgazdasági és a kormányzati ágazat változatlan marad, kivéve az állami képzési programokat és a programok részét képező, az ESZA-hoz kapcsolódó intézményeket. A kedvezményezett tagállamban tapasztalt hatásokat az EK által finanszírozott kohéziós kiadás (a GDP százalékában), a kohéziós kiadások GDP-re gyakorolt hatása (százalékban kifejezett növekedés a kiadás nélkül számított alaphoz képest), a kohéziós kiadások foglalkoztatásra gyakorolt hatása (százalékban kifejezett növekedés a kiadás nélkül számított alaphoz képest), valamint a kohéziós kiadások hatása a nettó kereskedelmi mérlegre (a GDP százalékában kifejezve, különbség a kiadás nélkül számított alaphoz képest) mentén vizsgálják. Magyarország esetében a gazdaságba beáramló kohéziós kiadások 2004-ben a magyar GDP valamivel több, mint 0,2%-át tették ki, majd fokozatosan emelkedtek, és az utolsó évre kicsivel meghaladták a 0,8%-ot. A kohéziós kiadások GDP-re gyakorolt hatását vizsgálva a HERMIN-modell segítségével végzett szimuláció alapján a tanulmány a következő megállapításra jut: a kezdő évben a hatás valamivel magasabb, mint 0,4%, azaz a GDP szintje ennyivel emelkedett a beavatkozás elmaradása esetén számított alaphoz képest. 57

A program fokozatos végrehajtásával a GDP-re gyakorolt hatás is növekedett, a csúcsot az utolsó évben érte el, 2008-ban 1,4-1,6% közötti értéket vett fel. Ebben a szakaszban a szerzők feltételezik, hogy minden kohéziós kiadás megszűnik, mivel az elemzés a 2000 2006-os programidőszakra vonatkozik, egyéb programoktól elkülönítve. A támogatások megszűntével hirtelen csökken a GDP szintjének növekedése. A kínálati oldalra átgyűrűző hatásoknak köszönhetően a GDP-re gyakorolt tartós jó hatás fennmarad, noha mértéke kisebb. 2015-re, azaz a 2000 2006-os programok lezárása után hét évvel a GDP szintjének növekedése kicsivel alacsonyabb, mint 0,4%. A teljes foglalkoztatásra gyakorolt hatás ugyanazt a tendenciát követi, mint a GDP-re gyakorolt hatás, nagysága is közel akkora. A GDP százalékában kifejezett magyar kereskedelmi mérleg valamivel több, mint 0,1 százalékponttal romlott. A romlás folytatódott és nőtt, 2006-ra elérte a GDP 0,6%-át és ez így maradt 2007- ben és 2008-ban is. A 2000 2006-os program lezárása után, 2008 végén a kereskedelmi mérleg kohéziós kiadások okozta romlása megszűnik, és a gazdaság javuló kínálati potenciálja miatt nagyon szerény növekedés tapasztalható a kereskedelmi mérlegben, melynek mértéke a programot követő időszakban a GDP-nek kevesebb, mint 0,1%-a. A HERMIN-szimulációk a kedvezményezett tagállamok kereskedelmi mérlegének romlását mutatják a végrehajtási időszakban, amikor a támogatás segítségével fizethető az import, a befejezett beruházási tevékenység pedig hosszan tartó hasznot eredményez. A programok zárásával a kedvezményezett tagállamok nettó kereskedelmi mérlege újra pozitív lesz a támogatás nélkül számított eredményekhez viszonyítva, de a programot követő időszakban a legtöbb kedvezményezett tagállamban a nettó kereskedelmi mérleg még egy ideig negatív marad. A kohéziós programoknak a kedvezményezett tagállamok termelésére gyakorolt hatását a kumulatív multiplikátorral foglalják össze, amely minden évre vonatkozóan úgy kerül kiszámításra, hogy a GDP előző, a kohéziós kiadásoknak tulajdonítható növekedéseit összeadják, és az összeadott (a GDP részeként kifejezett) kohéziós kiadások nagyságával elosztják. A végrehajtás éveiben a GDP növekedése a kohéziós kiadásokból beáramló támogatásnak köszönhető; a 2008. december 31-i lezárása után a kínálati oldali haszon továbbra is tapasztalható a megnövekedett GDP-ben, további támogatás beáramlása nélkül. Az eredményeket három csoportba sorolhatjuk a kumulatív multiplikátor nagysága szerint: Magas értékek (3,0 felett) Közepes értékek (2,5-től 3,0-ig) Alacsony értékek (2,5 alatt) A számításokat a 2000-2006-os, illetve a 2000-2006 és 2007-2013-as adatok figyelembevételével is elvégezték. Hazánk mind a két számítás alapján az alacsony értéket képviselő mezőnybe tartozik a 2,4 és a 2,09 értékekkel. 58

4. táblázat: Magyarország kumulatív multiplikátora 2004 2020 Kumulatív multiplikátor a 2000-2006-os programozási időszak adataival Kumulatív multiplikátor a 2000-2006-os és a 2007-2013-as programozási időszak adataival 2004 1,33 2013 1,81 2004 1,33 2013 1,46 2005 1,11 2014 1,91 2005 1,11 2014 1,49 2006 1,10 2015 2,01 2006 1,10 2015 1,54 2007 1,13 2016 2,10 2007 1,09 2016 1,66 2008 1,21 2017 2,19 2008 1,14 2017 1,77 2009 1,36 2018 2,28 2009 1,22 2018 1,88 2010 1,48 2019 2,36 2010 1,28 2019 1,98 2011 1,60 2020 2,44 2011 1,34 2020 2,09 2012 1,71 - - 2012 1,40 - - Forrás: Bradley 2009. A szerzők arra következtetnek, hogy van az országoknak egy köre, ahol hatékonyabban fordítják a kohéziós támogatásokat a termelési eredmény növelésére; a legmagasabb multiplikátort mutató országok a leghatékonyabbak, és ahogy csökken a multiplikátor, annál kevésbé eredményez a kohéziós kiadás termelésnövekedést, és annál inkább jelentkezik keresletoldali stimulusként és az importigény növekedéseként a 2008 után lezáruló végrehajtási szakaszban. Végeredményképpen arra következtettek, hogy a GDP 1%-ának megfelelő kohéziós támogatás mindenhol legalább 2%-os GDP növekedést eredményez hosszú távon, főképpen a kínálati oldali, termelésre és termelékenységre átgyűrűző hatások révén. Gyakorlati példák az Unióból 18 Yorkshire és Humber -(Egyesült Királyság) Stratégia: ERFA - A források legnagyobb részét kkv-kra fordítják; az ESZA - Emberi erőforrásokba való befektetés (alkalmazhatóság és vállalkozási kedv). Eredményesség: ERFA - Alacsony szint a munkahelyek és az értékesítés növekedése tekintetében, jobb teljesítmény a kkv-knak nyújtott pénzügyi támogatás tekintetében; ESZA - Még nem ismert. Fenntarthatóság: A (környezeti és pénzügyi) fenntarthatóság jelenti feltehetőleg a legnagyobb kihívást. A szociális kérdésekkel foglalkozó programok (városi regeneráció) számára jelentős nehézségek merültek fel a folytatás tekintetében. A kkv-k 18 Forrás: European Parliament, Directorate General For Internal Policies, Policy Department B: Structural And Cohesion Policies; Regional Development: An Analysis Of The Added Value Of European Structural Funding, Study 2009, p:27-29 59

támogatásának viszont, ha kölcsönökön alapul, nagyobb esélye van az önfenntartóvá válásra. Hozzáadott érték: Az innováció és a városi regeneráció terén. A részben az ERFA-ból támogatott informatikai projektek; több területet érintő témákat, pl. az esélyegyenlőségre és környezetvédelemre vonatkozóakat nem hajtották volna végre a strukturális alapok nélkül. Az olyan mechanizmusok, mint a hálózatépítés és a PPP, nagy ösztönzést kaptak a strukturális alapoktól. Az ERFA elősegíti a helyi és közös fejlesztési elgondolások létrehozását. Követeztetések: A következőkre van szükség: nagyobb koncentráció és pénzügyi áttétel (a támogatásoktól a kölcsönök felé való elmozdulás), több beruházás az innovációba; a pénzeszközök kezelésének egyszerűsítése és rugalmassága; a helyi partnerségek növelése; a fenntarthatóság lényeges; nagyobb integráció az ESZA és az ERFA között. Galícia, (Spanyolország) Stratégia: ERFA - A források legtöbbje elsősorban közlekedési rendszerekre, másodsorban környezetvédelmi infrastruktúrára vonatkozik; ESZA - A források legtöbbje emberi erőforrások, foglalkoztathatóság fejlesztésére és esélyegyenlőségre vonatkozik. Eredményesség: Jó eredményesség (pénzügyileg és fizikailag is); a hatás megjelenik a makroszintű mutatóban is. Fenntarthatóság: Magas szintű fenntarthatóság (infrastruktúra és humán tőke); az alapok nélkül csökken a regionális növekedés. Hozzáadott érték: Pénzügyi források (közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúra), helyi fejlesztési partnerségek és szervezési kapacitások. Követeztetések: A programnak a következőkre van szüksége: nagyobb rugalmasság a nyomon követő eszközök tervezése során. Malopolska (Lengyelország): Stratégia: ERFA - A források legnagyobb részét az infrastruktúra modernizálására fordítják; ESZA Foglalkoztathatóság. Eredményesség: Magas szintű eredményesség a munkaerőpiac, az infrastruktúra és a környezetvédelem területén. Fenntarthatóság: A projektek fenntarthatósága magas szintű a természeti környezethez való hozzáférhetőség területein; a más területekre vonatkozó projektek fenntarthatósága. 60

Hozzáadott érték: Jobb közigazgatási színvonal; a helyi önkormányzatok, állami szervezetek és vállalkozások fokozottabb felhatalmazása. Követeztetések: A fő akadály az volt, hogy az igazgatás nem rendelkezett vonatkozó tapasztalatokkal. Alcotra (Franciaország-Olaszország) Stratégia: Az összes beavatkozás a határokon átnyúló együttműködésre irányul a társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi és kulturális területeken. Eredményesség: Az érdekelt felek és intézményi szervek együttműködése és integrációja tekintetében pozitív, kiegyenlítő hatások. Fenntarthatóság: Nem kézzelfogható jellegük miatt nehéz értékelni a hatások fenntarthatóságát az együttműködés növekedése tekintetében. Az együttműködés minden esetben állandó tényező a határokon átnyúló területeken. Hozzáadott érték: Tudásmegosztás és hálózatépítés révén képesség az új partnerségek támogatására. Követeztetések: A területi különbségek a jogi/igazgatási rendszerben; a kis- és középvállalkozások elkezdtek partnerként és nem versenytársként viselkedni. Umbria (Olaszország) Stratégia: ERFA - A források legnagyobb részét kkv-k támogatására fordítják; ESZA - szakképzés és társadalmi beilleszkedés. Eredményesség: Fő eredmények: vízvezetékek, új ipari területek felépítése, városi regeneráció, e-kormányzat és információs társadalom, idegenforgalmi források fejlesztése integrációs megközelítés révén. Fontos hatás a munkahelyteremtésre nézve is. Az ESZA összeköti a munkaerőt a munkaerőpiaci szükségletekkel. Fenntarthatóság: Az integrációs módszertan fenntarthatja a helyi partnerségeket a fejlesztési projektekben. Hozzáadott érték: Több innováció, a beavatkozás minősége; a környezetvédelmi és a nemek közötti esélyegyenlőségi kérdések központi politikai kérdések voltak; a strukturális alapok által támogatott helyi programozási kapacitás. Követeztetések: Az integrációs megközelítés által fenntartott beavatkozások koordinációjára vonatkozó igény. 61

Prága (Cseh Köztársaság) Stratégia: ERFA Városi regeneráció; ESZA - szakképzés és társadalmi beilleszkedés. Eredményesség: Lényeges hatások: az infrastruktúrába történő beruházások hosszú távú megerősítése, a magánszektor versenyképességének fokozása; Prága sajátos problémáinak figyelembevételével a strukturális alapok jelentősen hozzájárultak a társadalmi kirekesztés által veszélyeztetett meghatározott csoportok integrációjához. Fenntarthatóság: Az ERFA-projektek fenntarthatóak; a projektek magas színvonalúak voltak, és a további fejlesztés alapját képezhetik. Az ESZA-projektek fenntarthatósága alacsonyabb szintű, különös tekintettel a közvetlenül az ügyfelekkel végzendő munkával járó projektekre. Hozzáadott érték: Az ERFA-ból származó hozzájárulás elősegíti a stratégiában megállapított célok sokkal gyorsabban történő elérését, mint ha csak nemzeti pénzeszközök állnának rendelkezésre; ESZA Az állami kutatóintézetek és a magánszektor közötti együttműködés nagyobb intenzitása. Követeztetések: A pénzek városi infrastruktúrába történő áramlásának jobb koordinációja és célkitűzései, a lényeges fejlesztési stratégiai kérdésekre való összpontosítás, valamint az ellenőrző mutatók célértékei megbecslésének fejlesztése. Norra-Norland (Svédország) Stratégia: ERFA A források legnagyobb része a vállalkozásokat és a közlekedést támogatja; ESZA - Szakképzés és társadalmi beilleszkedés vidéki területeken. Eredményesség: A széles sáv kiterjedt fejlesztése; számos regionális repülőtér fejlesztése, ami új rendszeres szolgáltatások kifejlesztését eredményezte; a legnagyobb kiadási tétel a programban a K+F-re vonatkozik. Fenntarthatóság: A fenntarthatóságot a helyi hatóságok, egyetemek és vállalkozások közötti tartós hálózatok létrehozása révén érik el. Hozzáadott érték: A regionális hatóságok jelentős látókörtágító jelenségnek tekintették az uniós megközelítést; a strukturális alapok kikényszerítik a projektirányítási készségeket, és fokozták az állami források kezelésének szigorúságát; helyi hálózatok kiépítése; az együttműködés fokozása. Követeztetések: A strukturális alapokat kezelő hatóságok egész Svédországban kötelezettséget vállaltak az Európai Bizottság folyamatos értékelésre irányuló követelésének teljesítésére. 62

Déli és keleti régió (Írország) Stratégia: ERFA a fő forrásokat az infrastruktúrára fordították; ESZA Társadalmi beilleszkedés és gyermekgondozás. Eredményesség: A program kitűnő volt a közlekedési infrastruktúra létrehozása és a környezetvédelmi intézkedések, különösen a hulladék- és a vízgazdálkodás terén; a társadalmi beilleszkedési prioritáson belül a gyermekgondozás különösen fontos volt az ír szociálpolitikára gyakorolt hatás tekintetében; a kkv-k támogatása is lényeges volt Fenntarthatóság: Mivel a beavatkozások nagy része fizikai infrastruktúrára irányult, a projektek hosszú távon fenntarthatók voltak Hozzáadott érték és következtetések: -- 63

3. A RÉGIÓK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI ELEMZÉSE Ebben a fejezetben bemutatásra kerülnek az egyes régiók gazdasági társadalmi jellemzői; ezek a KSH hivatkozott kiadványain, az ÚMFT regionális operatív programjainak helyzetelemzésén alapulnak, amelyeket a KSH és az Eurostat honlapjáról letöltött adatok segítségével aktualizáltam. A statisztikai adatok utolsó frissítése 2013. október 14-én történt. A felhasznált, részletes adatokat tartalmazó táblázatok a 2. számú mellékletben tekinthetőek meg, a táblázatok forrásai a KSH honlapjáról elérhető területi adatsorok. Magyarország hét tervezési statisztikai régióra lett felosztva, amelyet a 3. ábra szemléltet. 3. ábra: Magyarország régiói Forrás: https://www.ksh.hu/docs/teruletiatlasz/regiok.pdf A Dél-alföldi régió az ország délkeleti és déli területén található, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye tartozik hozzá, 18.339 km 2 területtel az ország legnagyobb régiója - területének jelentős része síkság, 85%-a termőterület, melynek 84%-a mezőgazdasági terület; az ország harmadik legnépesebb régiója. A régió az ország szárazabb részei közé tartozik. A térségen áthaladó folyóvizek különböző mértékben, de többnyire erősen szennyezettek. Dél- Alföld régió Magyarország legritkább településhálózatú régiója, Szeged súlya a megyéjében kimagasló. A települések majdnem fele társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott település. A külterületek, ezen belül a tanyák mellett új térbeli jelenség a kisméretű falvak növekvő száma a régió településhálózatában. 64

A Dél-dunántúli régió Magyarország dél-nyugati része, a Duna, a Dráva és a Balaton között elhelyezkedő terület, az ország legritkábban lakott térsége. Legjelentősebb állóvize a több régióhoz is tartozó Balaton. A Kis-Balaton térségében átnyúlik a régió területére a Balatonfelvidéki Nemzeti Park. A régió településszerkezete kedvezőtlen, egyrészt a városhálózat fejletlensége, másrészt az aprófalvak- és kistelepülések nagy aránya jellemző. A régió legfejlettebb térségei Kaposvár, Pécs és Szekszárd, illetve Siófok környéke. Az Észak-alföldi régió a keleti határ mellett fekszik, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből áll, az ország második legnagyobb, és második legnépesebb régiója. Az Észak-magyarországi régió Magyarország észak-keleti részén az Északi-középhegység és az Alföld északi részén helyezkedik el. Területén három megye található: Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megye, központja Miskolc. A régió északon Szlovákiával, nyugaton a Közép-magyarországi régióval, délen és keleten pedig az Észak-alföldi régióval határos. Területét tekintve a régiók között a negyedik legnagyobb. A Közép-dunántúli régiót három megye, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém alkotja, északon Szlovákiával határos. A régió táji-természeti adottságai kiemelkedők, jellemző az ásványkincsekben való gazdagság, bővelkedik felszíni és karsztvizekben is. A régió vízellátását nagyobbrészt a felszín alatti vízkészlet biztosítja, ezek jelentős része sérülékeny. A régió településállománya kiegyenlített szerkezetű, a térség az ország egyik legurbanizáltabb körzete, kiemelkedik a négy megyei jogú város, Székesfehérvár, Tatabánya, Veszprém, Dunaújváros. Erős az urbanizáció a Balaton és a Velencei-tó part menti térségeiben, valamint a Duna mentén. A Közép-magyarországi régió Budapestből és Pest megyéből áll, a közlekedési útvonalak fő irányai meghatározzák a térség központi szerepét. A Közép-magyarországi régió településrendszere három eltérő jellegű részre tagolható: főváros, a fővárosi agglomeráció települése, és Pest megye fővárosi agglomeráción kívül eső területe. A központi szerep megnyilvánul a népességkoncentráció, a gazdaság, az infrastruktúra, valamint a különböző feladatú intézményrendszerek terén. Településszerkezete különbözik az ország más területeitől. A Közép-magyarországi régió a legnépesebb régiónk, itt él az ország népességének közel 30%-a. A népsűrűség (2013/2003) 4,6 %-al nőtt. Budapesten az országos mértéket meghaladó az elöregedés folyamata, az elvándorlás, elsősorban az agglomeráció településeire költözés. Az agglomeráció meghatározó folyamata a szuburbanizáció. Pest megyében az agglomeráción kívüli területeken a demográfiai folyamatok kedvezőbbek, mint az országos átlag. 65

A Nyugat-dunántúli régió az ország nyugati határszélén található, Ausztriával, Szlovéniával, Horvátországgal és Szlovákiával határos, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéket öleli fel. A régió természeti értékekben gazdag, környezeti állapota az országos átlaghoz viszonyítva jó. A felszín alatti és a felszíni vizei Duna és a Rába - kielégítő vízminőségűek. A régió kiemelkedő adottságát jelentik a hévizek és a két természetes tava, a Balaton és a Fertő-tó, amelyek természetvédelmi és idegenforgalmi szempontból is jelentősek. A Nyugatdunántúli településhálózatát a városhálózati adottságok mellett a törpe- és az aprófalvak magas aránya jellemzi. Nyugat-Dunántúl lakossága, hasonlóan a többi régióhoz csökkent az elmúlt években, a népsűrűség 2013-ban 87 fő/km 2. 3.1 Népesség, népmozgalom A népesedéssel összefüggő kedvezőtlen folyamatok már a rendszerváltást megelőző években elkezdődtek és azóta is tartanak; egyik legnagyobb probléma az ország lakosságának csökkenése, mivel kevesebb a születések száma, mint a halálozásoké. Az össznépesség száma a Közép-Magyarország régióban a legmagasabb, a legalacsonyabb a népességszám a Nyugat- és Dél-Dunántúl régiókban. A 2003-as adatokhoz viszonyítva mind a női, mind a férfi, a teljes lakosság csak a Közép-Magyarország régióban növekedett, a többi régióban csökkenés figyelhető meg. A népességre nőtöbblet jellemző, ami az elmúlt két évtizedben általános tendencia, csakúgy mint az, hogy a fiatalok népességen belüli aránya egyre kisebb, az időskorúaké pedig nagyobb. 5. táblázat: A lakónépesség száma, ezer fő, január 1. Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Közép- Magyarország 2824,8 2829,7 2841,0 2855,7 2872,7 2897,3 2925,5 2951,4 2971,2 2940,8 2953,9 Közép- Dunántúl 1113,7 1113,0 1110,9 1108,1 1107,5 1104,8 1103,1 1098,7 1094,1 1079,6 1074,7 Nyugat- Dunántúl 1004,3 1003,2 1000,3 1000,1 999,4 997,9 998,2 996,4 994,7 984,4 985,3 Dél-Dunántúl 989,4 983,6 977,5 970,7 967,7 960,1 953,0 948,0 940,6 931,2 925,2 Észak- Magyarország 1289,0 1280,0 1271,1 1261,5 1251,4 1236,7 1223,2 1209,1 1194,7 1200,8 1189,4 Észak-Alföld 1554,2 1547,0 1541,8 1533,2 1525,3 1514,0 1502,4 1492,5 1481,9 1498,8 1491,7 Dél-Alföld 1367,1 1360,2 1354,9 1347,3 1342,2 1334,5 1325,5 1318,2 1308,5 1296,3 1288,7 Ország összesen 10142,4 10116,7 10097,5 10076,6 10066,2 10045,4 10031,0 10014,3 9985,7 9931,9 9908,8 A fenti adatokkal összefüggően alakul a régiók népsűrűsége is: a Közép Magyarország régióban majdnem töretlen növekedés, a többi régióban csökkenés figyelhető meg. 66

6. táblázat: Népsűrűség, fő/km 2 január 1. Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Közép-Magyarország 408 409 411 413 415 419 423 427 430 425 427 Közép-Dunántúl 100 100 100 100 100 99 99 99 98 97 97 Nyugat-Dunántúl 89 89 88 88 88 88 88 88 88 87 87 Dél-Dunántúl 70 69 69 69 68 68 67 67 66 66 65 Észak-Magyarország 96 95 95 94 93 92 91 90 89 89 89 Észak-Alföld 88 87 87 86 86 85 85 84 84 85 84 Dél-Alföld 75 74 74 73 73 73 72 72 71 71 70 Ország összesen 109 109 109 108 108 108 108 108 107 107 107 A születéskor várható átlagos élettartam és az átlagéletkor minden régióban, mind a férfiak, mind a nők körében növekedett; 2000 és 2011 között a férfiaknál 3,8, a nőknél 2,6 évvel emelkedett a mutató értéke. A várható élettartam fokozatos emelkedésének okai között az életkörülmények javulása, az egészségügyi ellátás színvonalának emelkedése és az egészségtudatos magatartás állhat. A nők magasabb várható élettartama világszerte megfigyelhető, ez genetikai, hormonális és életmódbeli okokra vezethető vissza. 7. táblázat: Születéskor várható átlagos élettartam, átlagéletkor Születéskor várható átlagos élettartam Átlagéletkor Területi egység férfi nő férfi nő 1990 2001 2012 1990 2001 2012 1990 2001 2013 1990 2001 2013 Közép-Magyarország 65,47 69,10 72,92 73,66 76,53 78,85 36,3 38,0 39,4 40,4 42,4 43,6 Közép-Dunántúl 65,11 68,53 71,22 73,83 76,24 78,39 34,4 36,6 39,6 37,3 40,2 43,6 Nyugat-Dunántúl 66,26 68,93 71,57 74,59 77,44 78,67 35,4 37,4 40,2 38,7 41,2 44,2 Dél-Dunántúl 65,18 67,83 70,97 73,40 75,79 78,27 35,5 37,2 40,3 38,9 41,1 44,6 Észak-Magyarország 64,05 66,73 69,68 73,53 76,26 77,25 35,2 36,6 39,1 38,6 40,8 43,8 Észak-Alföld 64,81 67,03 70,83 73,39 76,17 78,44 34,2 35,7 38,4 37,2 39,3 42,4 Dél-Alföld 64,92 68,21 71,13 73,84 76,64 78,20 36,3 37,6 40,2 39,5 41,4 44,5 Ország összesen 65,13 68,15 71,45 73,71 76,46 78,38 35,5 37,1 39,5 39,0 41,1 43,7 Az SHH - standardizált halandósági hányados a régiókban megfigyelt és az országos standard súlyokkal várható halálozások hányadosa, százalékos formában fejezi ki a régiók halandóságának eltéréseit az országos átlagtól; amennyiben egy régió halandósága magasabb az országos értéknél, akkor a standardizált halandósági hányadosa nagyobb, mint 100%. Ahogy az a 4. számú ábrán is látható, 2011-ben az SHH értéke Közép-Dunántúlon, Dél- Dunántúlon, Észak-Magyarországon és az alföldi régiókban az országos átlag felett, míg Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon az alatt volt. A 2000 óta eltelt időszakban Közép-Magyarország halandósága javult, Észak-Magyarországé romlott az országos átlaghoz képest. 2011-ben az SHH Észak-Magyarországon 110, Közép-Magyarországon 91% volt. 67

4. ábra: A standardizált halandósági hányados régiónként, országos=100% Forrás: KSH 2013, 146 o. A lakosság korcsoportonkénti megoszlását vizsgálva, a 2003-as adatokhoz képest a Közép- Magyarország régióban növekedett a 0-14 és 15-64 év közötti lakosság száma, a többi régióban csökkent. Minden régióra jellemző a 65 év feletti korosztály létszámának növekedése, 2003-hoz képest a legjelentősebb növekedés a Közép Dunántúl régióban figyelhető meg. Ahogy már említettem, a természetes szaporodás csökkenése országos szintű problémát jelent minden régióban csökkent ezen mutató értéke. Az élveszületések, csakúgy, mint a halálozások száma legmagasabb a Közép-Magyarország régióban; az élveszületések száma országos viszonylatban alacsonyabb a Nyugat és Dél Dunántúl régiókban, magasabb az Észak-Alföldön; a halálozások száma magasabb az alföldi, alacsonyabb a dunántúli régiókban. A csecsemőhalálozás minden régióban csökkent. 8. táblázat: Természetes szaporodás, illetve fogyás ( ), ezer fő Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország -10,9-9,4-9,0-6,6-7,0-4,8-5,5-6,7-7,7-7,4 Közép-Dunántúl -4,0-3,6-3,5-3,5-3,5-3,3-3,9-4,3-4,6-4,1 Nyugat-Dunántúl -4,5-4,2-4,1-3,3-4,0-3,6-4,2-4,8-5,0-4,9 Dél-Dunántúl -5,0-4,5-4,6-4,1-4,6-4,3-4,6-5,4-5,1-5,2 Észak-Magyarország -5,7-5,7-6,0-4,8-5,5-5,0-5,7-6,5-6,3-6,0 Észak-Alföld -4,2-3,4-4,2-3,3-3,8-3,7-3,8-5,1-4,7-4,5 Dél-Alföld -7,3-6,7-7,0-6,2-6,9-6,3-6,6-7,7-7,8-7,7 Ország összesen* -41,2-37,4-38,2-31,7-35,3-30,9-34,0-40,1-40,7-39,2 *Az adatok a területekre nem bontható adatokkal együtt. 68

A kilencvenes évek elejétől Magyarország a nemzetközi vándorlás nyertese, amely valamelyest mérsékli a természetes fogyást. Migrációs szempontból a régiók többsége kibocsátó terület, a keleti, gazdaságilag fejletlenebb területek népességmegtartó képessége a legrosszabb. A belföldi vándorlási különbözet csak a Közép-Magyarország és a Nyugat- Dunántúl régiókban pozitív, a nemzetközi vándorlási különbözet 2006-tól azonban minden régióban pozitív. A külföldi állampolgárok többsége Közép-Magyarországon él, azon belül is Budapesten, legkisebb az arányuk Észak-Magyarországon. 9. táblázat: Tényleges szaporodás, fogyás ( ), ezer fő Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 5,0 11,3 14,7 17,0 24,6 28,2 25,9 19,8 13,8 13,1 Közép-Dunántúl -0,7-2,1-2,8-0,7-2,6-1,7-4,5-4,6-3,8-3,7 Nyugat-Dunántúl -1,1-2,8-0,2-0,8-1,4 0,2-1,8-1,7-1,3 0,9 Dél-Dunántúl -5,8-6,1-6,8-3,0-7,6-7,1-5,0-7,4-6,7-7,2 Észak-Magyarország -8,9-8,9-9,6-10,0-14,8-13,5-14,1-14,4-12,2-11,4 Észak-Alföld -7,2-5,2-8,7-7,8-11,3-11,6-9,9-10,6-8,9-7,1 Dél-Alföld -6,9-5,3-7,6-5,1-7,7-9,0-7,3-9,7-9,1-7,6 Ország összesen -25,6-19,2-21,0-10,4-20,8-14,4-16,7-28,6-28,0-23,1 A gyermekkorúak aránya az aktív korú népességhez viszonyítva folyamatosan csökkent az elmúlt évtizedekben: 1990-ben még a népesség ötöde volt gyermekkorú, ez mára 15% alá csökkent, s ezzel párhuzamosan az időskorúak aránya folyamatosan, 13%-ról 17% körülire nőtt. A népesség öregedési folyamatát mutatja az is, hogy 2006 óta több az időskorú, mint a gyermekkorú. Az aktív korú népesség aránya az elmúlt húsz évben 66%-ról 69%-ra emelkedett, azaz a gyermek és időskorú népesség együttes aránya is csökkent az aktív korú népességhez viszonyítva. A demográfiai folyamatokkal összefüggően a gyermeknépesség eltartottsági rátája minden régióban csökkent, az idős népességé minden régióban növekedett. 10. táblázat: Eltartottsági ráta, öregedési index, január 1. Területi egység A gyermeknépesség eltartottsági rátája Az idős népesség eltartottsági rátája Az eltartott népesség rátája Öregedési index 1990 2001 2013 1990 2001 2013 1990 2001 2013 1990 2001 2013 Közép-Magyarország 27,8 21,2 21,1 21,7 23,1 25,5 49,4 44,4 46,6 78,1 109,0 121,0 Közép-Dunántúl 32,8 24,6 20,5 16,5 20,0 24,2 49,3 44,6 44,7 50,2 81,3 118,0 Nyugat-Dunántúl 31,7 23,1 19,7 20,2 22,0 25,0 51,9 45,1 44,6 63,8 95,3 127,0 Dél-Dunántúl 30,6 24,3 20,2 19,4 22,2 26,0 50,0 46,5 46,3 63,5 91,5 128,7 Észak-Magyarország 32,4 26,7 22,5 19,4 22,6 25,6 51,8 49,4 48,1 59,8 84,7 114,0 Észak-Alföld 34,9 28,3 22,7 18,5 20,6 22,6 53,4 49,0 45,3 52,8 72,9 99,5 Dél-Alföld 30,8 24,6 20,3 21,8 23,4 26,8 52,6 48,1 47,2 70,9 95,1 131,9 Összesen 31,0 24,3 21,1 20,0 22,2 25,1 51,0 46,5 46,2 64,5 91,3 118,9 69

3.2 Társadalom Munkaerőpiac A rendszerváltást követően megszűnt a teljes foglalkoztatás és állandósult a munkanélküliség; a népesség gazdasági aktivitása jelentősen csökkent, a gazdaságilag inaktív rétege emelkedett. A gazdasági világválság következtében ismételten csökkenés következett be, a tömeges létszámleépítések miatt visszaesett a foglalkoztatottság, ezzel párhuzamosan nőtt a munkanélküliség. A nemzetközi összehasonlításban is alacsony foglalkoztatotti ráta 2009-ben a tíz évvel korábbi értékre süllyedt. A gazdaságilag aktív népesség száma 2003-hoz képest országosan növekedett az országos átlagot meghaladóan a Dél-Alföld és Közép Magyarország régiókban (ezekben a régiókban a legmagasabb az aktív népesség száma is); a gazdaságilag inaktív népesség száma országosan a 2003-as adatokhoz viszonyítva 2005-től kezdődően csökkenést mutat; a legmagasabb ezen népesség száma a Közép Magyarország és Észak Alföld régiókban, a legalacsonyabb a Nyugat Dunántúl régióban. 11. táblázat: A gazdaságilag aktív és inaktív népesség száma, ezer fő Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Gazdaságilag aktív népesség száma Közép-Magyarország 1 256,3 1 284,6 1 306,3 1 307,8 1 311,2 1 307,1 1 326,8 1 349,2 1 362,3 1 409,8 Közép-Dunántúl 498,9 482,3 490,4 496,5 491,3 487,8 479,5 482,7 493,5 491,7 Nyugat-Dunántúl 446,4 445,2 452,3 454,1 456,6 446,8 447,0 445,2 445,1 455,1 Dél-Dunántúl 388,7 378,4 387,7 386,1 372,4 374,1 379,6 389,1 382,4 381,7 Észak-Magyarország 484,3 477,3 468,4 475,1 483,7 473,5 467,7 467,5 464,4 463,2 Észak-Alföld 572,7 564,1 569,0 594,6 584,9 582,8 570,2 582,0 593,7 606,7 Dél-Alföld 519,1 521,4 531,3 532,7 538,0 536,5 531,8 540,3 538,4 545,3 Ország összesen 4 166,4 4 153,3 4 205,4 4 246,9 4 238,1 4 208,6 4 202,6 4 256,0 4 279,8 4 353,5 Gazdaságilag inaktív népesség száma Közép-Magyarország 930,1 891,7 884,5 900,4 911,1 924,0 933,3 934,8 939,4 907,2 Közép-Dunántúl 361,5 365,6 366,2 357,9 362,0 367,5 371,4 368,0 348,5 347,7 Nyugat-Dunántúl 326,9 333,3 323,8 319,3 320,3 326,8 326,0 330,3 327,5 316,9 Dél-Dunántúl 368,8 377,1 363,0 359,3 370,9 369,5 353,3 338,8 345,6 338,9 Észak-Magyarország 487,3 490,0 492,0 479,6 465,4 465,2 455,5 446,8 438,2 429,7 Észak-Alföld 590,0 598,6 589,5 562,7 566,3 563,4 565,2 546,1 531,1 511,8 Dél-Alföld 513,9 511,6 498,1 495,7 485,3 485,2 482,4 465,8 465,4 450,9 Ország összesen 3 578,5 3 567,9 3 517,1 3 474,9 3 481,3 3 501,6 3 487,1 3 430,4 3 395,9 3 303,2 A területi különbségek a rendszerváltás után látványosan növekedtek, a csúcsot a 2000 körüli években érték el: a legjobb mutató Nyugat-Dunántúlon, a legrosszabb mutató Észak-Alföldön volt. A két terület közötti különbség ekkor meghaladta a 20 százalékpontot. Idővel az értékek közeledtek egymáshoz: 2011-ben a legjobb értékkel rendelkező Közép-Magyarország és a 70

legalacsonyabb rátával rendelkező Észak-Magyarország között 8 százalékpont körüli volt a különbség. 5. ábra: A 15-94 éves gazdaságilag aktív népesség aránya megyénként, 2011 Forrás: KSH 2013, 90. o. Az aktivitási arány a legmagasabb a Közép-Magyarország, valamint a Nyugat és Közép- Dunántúl régiókban, 2003-tól minden régióban csekély növekedés figyelhető meg. 12. táblázat: Aktivitási arány, % Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 57,5 59,0 59,6 59,2 59,0 58,6 58,7 59,1 59,2 60,8 Közép-Dunántúl 58,0 56,9 57,2 58,1 57,6 57,0 56,4 56,7 58,6 58,6 Nyugat-Dunántúl 57,7 57,2 58,3 58,7 58,8 57,8 57,8 57,4 57,6 59,0 Dél-Dunántúl 51,3 50,1 51,6 51,8 50,1 50,3 51,8 53,5 52,5 53,0 Észak-Magyarország 49,8 49,3 48,8 49,8 51,0 50,4 50,7 51,1 51,5 51,9 Észak-Alföld 49,3 48,5 49,1 51,4 50,8 50,8 50,2 51,6 52,8 54,2 Dél-Alföld 50,3 50,5 51,6 51,8 52,6 52,5 52,4 53,7 53,6 54,7 Ország összesen 53,8 53,8 54,5 55,0 54,9 54,6 54,7 55,4 55,8 56,9 Magyarországon 1996-ig drámaian csökkent a foglalkoztatás; a munkaerő-felmérés ekkor mérte a legalacsonyabb foglalkoztatási szintet, a 15 74 évesek 46%-a, a 15 64 évesek 52%-a volt csupán foglalkoztatott. Ezt követően a foglalkoztatás mértéke lassú ütemben emelkedett, 2003-tól stagnált, azonban a 15 64 éves népesség értéke a legjobb években sem volt sokkal magasabb, mint 57%. A pénzügyi válságot követő gazdasági válság hatására jelentősen visszaesett a foglalkoztatás. 13. táblázat: Foglalkoztatási arány, % Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 55,1 56,3 56,6 56,2 56,2 55,9 54,8 53,8 54,0 55,2 Közép-Dunántúl 55,3 53,7 53,6 54,6 54,7 53,7 51,1 50,9 53,1 52,9 Nyugat-Dunántúl 55,1 54,5 54,8 55,3 55,8 54,9 52,8 52,1 53,4 54,6 Dél-Dunántúl 47,2 46,4 47,1 47,1 45,1 45,1 46,1 47,0 45,9 46,6 Észak-Magyarország 45,0 44,6 43,6 44,3 44,7 43,7 43,0 42,9 42,9 43,3 Észak-Alföld 45,9 45,0 44,7 45,8 45,3 44,8 43,1 44,1 45,1 46,7 Dél-Alföld 47,0 47,3 47,4 47,7 48,4 47,9 46,9 48,0 47,9 49,0 Ország összesen 50,6 50,5 50,5 50,9 50,9 50,3 49,2 49,2 49,7 50,6 71

Az előbb felvázolt folyamatok láthatóak a foglalkoztatottak számának vizsgálatakor is. Jelentős különbség figyelhető meg a régiók szintjén, 2012-ben a foglalkoztatottak 33%-a található a Közép-Magyarország régióban. 14. táblázat: A foglalkoztatottak száma, ezer fő Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 1 205,6 1 226,3 1 238,9 1 241,1 1 249,1 1 246,9 1 239,2 1 228,8 1 242,9 1 280,1 Közép-Dunántúl 476,0 455,3 459,5 466,4 466,7 459,4 435,1 433,1 447,4 443,7 Nyugat-Dunántúl 425,9 424,6 425,5 428,0 433,8 424,7 408,5 404,3 412,3 421,6 Dél-Dunántúl 357,9 350,9 353,6 351,4 335,2 335,5 337,8 342,1 333,9 335,9 Észak-Magyarország 437,3 431,1 418,7 422,8 424,3 410,2 396,7 392,5 387,0 386,5 Észak-Alföld 534,0 523,5 517,4 529,5 521,7 513,1 489,1 497,4 507,3 522,3 Dél-Alföld 485,2 488,7 487,9 490,9 495,4 489,6 475,5 483,1 481,1 487,9 Ország összesen 3 921,9 3 900,4 3 901,5 3 930,1 3 926,2 3 879,4 3 781,9 3 781,2 3 811,9 3 877,9 Az ágazati struktúrában jelentős arányeltolódás alakult ki; az árutermelő szektorok foglalkoztatási súlya csökkent. A kitermelő ágazatokban, úgy mint a mezőgazdaságban vagy bányászatban dolgozók aránya alacsony, az ipari és építőipari ágazatokban foglalkoztatottaké is csökkent, a szolgáltatásokban foglalkoztatottaké viszont emelkedett. A munkaerő-piaci pozíció tekintetében a képzettség jelentősége egyre nő: az alacsony iskolai végzettségűek, a nem keresett szakmákban dolgozók versenyhátránya nagyobb. A foglalkoztatottakon belül csökkent az alapfokú végzettségűek aránya, a középfokú és felsőfokú végzettségűeké emelkedett, ugyanakkor mindhárom végzettségi szint esetében romlottak a hazai foglalkoztatás mutatói. 6. ábra: A foglalkoztatási ráta alakulása a legmagasabb iskolai végzettség szerint Forrás: KSH 2013, 92o. Magyarországon a munkanélküliségi ráta 1993-ban volt a legmagasabb (12%). Az ezt követő csökkenés 2001-ig tartott (5,7%), majd a ráta ismét növekedni kezdett, 2005-től 7%-ot 72

meghaladó szinten mozgott. A 2008 őszén kibontakozó gazdasági válság jelentősen hatott a munkaerőpiacra. A termeléscsökkenés, az üzembezárások és a létszámleépítések következtében nagymértékben nőtt az állástalanok száma és aránya. A munkanélküliségi ráta 2009-ben elérte az 1996-os szintet (10%), 2010-ben és 2011-ben 11% körül alakult. A munkanélküliek száma legmagasabb a Közép-Magyarország, Észak-Alföld, valamint az Észak-Magyarország régiókban, a legalacsonyabb a Nyugat-Dunántúlon. 2003-hoz képest a munkanélküliség minden régióban növekedést mutat, arányaiban az Észak Alföld régióban növekedett a legjelentősebben. 15. táblázat: A munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 A munkanélküliek száma, ezer fő Közép-Magyarország 50,7 58,3 67,4 66,7 62,1 60,2 87,6 120,5 119,4 129,7 Közép-Dunántúl 22,9 27,0 30,9 30,1 24,6 28,4 44,4 49,6 46,1 48,0 Nyugat-Dunántúl 20,5 20,6 26,8 26,1 22,8 22,1 38,5 40,9 32,8 33,5 Dél-Dunántúl 30,8 27,5 34,1 34,7 37,2 38,6 41,8 46,9 48,5 45,8 Észak-Magyarország 47,0 46,2 49,7 52,3 59,4 63,3 71,0 75,0 77,4 76,7 Észak-Alföld 38,7 40,6 51,6 65,1 63,2 69,7 81,1 84,6 86,4 84,4 Dél-Alföld 33,9 32,7 43,4 41,8 42,6 46,9 56,3 57,3 57,3 57,4 Ország összesen 244,5 252,9 303,9 316,8 311,9 329,2 420,7 474,8 467,9 475,6 Munkanélküliségi ráta, % Közép-Magyarország 4,0 4,5 5,2 5,1 4,7 4,6 6,6 8,9 8,8 9,2 Közép-Dunántúl 4,6 5,6 6,3 6,1 5,0 5,8 9,3 10,3 9,3 9,8 Nyugat-Dunántúl 4,6 4,6 5,9 5,7 5,0 4,9 8,6 9,2 7,4 7,4 Dél-Dunántúl 7,9 7,3 8,8 9,0 10,0 10,3 11,0 12,1 12,7 12,0 Észak-Magyarország 9,7 9,7 10,6 11,0 12,3 13,4 15,2 16,0 16,7 16,6 Észak-Alföld 6,8 7,2 9,1 10,9 10,8 12,0 14,2 14,5 14,5 13,9 Dél-Alföld 6,5 6,3 8,2 7,8 7,9 8,7 10,6 10,6 10,6 10,5 Ország összesen 5,9 6,1 7,2 7,5 7,4 7,8 10,0 11,2 10,9 10,9 A nyilvántartott álláskeresők, köztük a pályakezdő álláskeresők száma a 2003-as adatokhoz képest 2007-től minden régióban jelentősen növekedett; a munkaerő-piaci folyamatokkal összhangban a legrosszabb a helyzet az Észak Alföld és Észak Magyarország régiókban. 16. táblázat: A nyilvántartott álláskeresők száma, december, ezer fő 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Nyilvántartott álláskeresők száma Közép-Magyarország 41,7 41,1 41,5 46,2 51,0 82,4 88,5 85,7 89,1 Közép-Dunántúl 37,1 36,5 34,9 35,0 43,1 62,1 57,3 50,9 53,2 Nyugat-Dunántúl 29,4 32,0 28,3 30,3 33,5 46,9 41,7 34,4 36,5 Dél-Dunántúl 54,1 56,1 54,9 59,4 61,9 73,1 70,5 66,8 68,9 Észak-Magyarország 85,8 87,4 85,4 93,9 97,0 114,7 109,2 105,5 107,0 Észak-Alföld 91,7 95,1 96,5 111,8 118,5 136,2 137,5 131,0 134,9 Dél-Alföld 60,7 62,5 62,0 69,3 72,4 89,2 86,6 78,1 79,6 Ország összesen 400,6 410,6 403,4 446,0 477,4 604,6 591,3 552,3 569,3 73

2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Ebből: Nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma Közép-Magyarország 2,3 2,3 2,2 1,9 2,3 2,9 4,7 4,4 7,4 Közép-Dunántúl 2,8 2,9 2,6 2,5 2,8 4,3 4,3 4,3 6,0 Nyugat-Dunántúl 2,0 2,4 1,9 1,9 2,1 2,9 3,0 2,5 3,8 Dél-Dunántúl 4,6 5,1 4,7 5,0 5,5 6,5 6,5 6,6 8,4 Észak-Magyarország 8,0 9,0 9,2 10,1 9,9 11,4 11,1 11,3 13,1 Észak-Alföld 9,8 10,7 10,5 12,5 12,5 15,1 14,9 14,7 17,9 Dél-Alföld 5,8 6,4 5,8 6,3 6,5 8,3 8,5 8,3 10,3 Ország összesen 35,3 38,7 36,9 40,2 41,6 51,3 53,2 52,2 66,8 Az álláskeresési járulékban részesültek száma magas a Közép-Magyarország és az Észak- Alföld régiókban, a legalacsonyabb a Nyugat-Dunántúlon. A rendszeres szociális segélyben részesültek, valamint az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökben résztvevők száma a munkanélküliséggel leginkább sújtott régiókban magas, tehát az Észak Magyarország és az Észak-Alföld régiókban, alacsonyabb a Közép- és Nyugat-Dunántúlon. A keresetek bruttó értéke a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt 19-szeresére, a nettó átlagkereset kisebb mértékben, 15-szörösére nőtt; azonban az 1989. évi reálbér szintjét 2002- ben érték el, összességében pedig a 2009. évi reálbér színvonala a 20 évvel korábbit 13%-kal haladta meg. Az alkalmazásban állók havi bruttó és nettó átlagkeresete 2003-hoz képest mindenhol növekedett: a legjobban a Közép-Magyarország régióban (2003: bruttó 172,1 ezer Ft, nettó 108 ezer Ft, 2010: bruttó 248,5 ezer Ft, nettó 156,3 ezer Ft), legkevesebbet pedig az Észak Alföld régióban (2003: bruttó 113,4 ezer, nettó 77,1 ezer Ft, 2010: bruttó 160,8 ezer, nettó 111,9 ezer Ft) keresnek. A kereseti arányok több tekintetben átrendeződtek, a keresetek alakulásában a nemek közötti különbség csökkent, az iskolai végzettség szerepe és az ágazatok közötti különbségek viszont nőttek. Jelentős keresetalakító tényező, hogy a munkavállaló a versenyszférában, vagy költségvetési intézményben dolgozik. A 2002. évi kereseti rés csökkenésében nagy szerepet játszott a 2001 második felében végrehajtott köztisztviselői és közalkalmazotti egyösszegű keresetkiegészítés. Az illetményalap 2008-ban emelkedett utoljára, és 2008-ban fizettek utoljára 13. havi juttatást, ami a későbbiekben növelte a nők és férfiak keresetének különbségét. A közszférában dolgozók kétharmada nő. Lakás, kommunális ellátás Az épített és a megszűnt lakások különbözetével változik lakásállomány, amely A 2003-tól minden régióban folyamatos növekedést mutat. Az országos átlagot meghaladóan növekedett a Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl régiókban; a száz lakásra jutó lakosok száma viszont minden régióban folyamatosan csökkent. 74

17. táblázat: A lakásállomány és a laksűrűség, január 1. Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Lakásállomány, ezer db Közép-Magyarország 1231,5 1243,6 1260,8 1278,9 1292,3 1307,6 1324,4 1340,1 1378,9 1380,6 1384,2 Közép-Dunántúl 425,8 426,8 430,6 433,2 435,8 438,7 441,3 443,4 452,6 453,0 453,8 Nyugat-Dunántúl 390,3 396,1 401,1 405,1 408,4 412,2 415,7 418,5 425,5 425,9 427,0 Dél-Dunántúl 386,0 389,1 392,0 394,6 396,7 399,0 400,7 402,5 405,4 405,6 406,2 Észak-Magyarország 499,3 501,2 503,1 505,3 507,1 509,0 510,6 511,6 508,4 508,5 509,0 Észak-Alföld 591,4 595,1 600,4 604,8 608,2 611,9 615,7 618,1 620,4 620,6 621,4 Dél-Alföld 579,7 582,1 584,7 587,5 589,9 592,1 594,5 596,5 599,2 599,4 600,4 Ország összesen 4104,0 4134,0 4172,8 4209,5 4238,5 4270,5 4302,8 4330,7 4390,3 4393,6 4402,0 Száz lakásra jutó lakos Közép-Magyarország 229 228 225 223 222 222 221 220 214 213 213 Közép-Dunántúl 262 261 258 256 254 252 250 248 239 238 237 Nyugat-Dunántúl 256 253 249 247 245 242 240 238 232 231 231 Dél-Dunántúl 256 253 249 246 244 241 238 236 230 230 227 Észak-Magyarország 258 255 253 250 247 243 240 236 236 236 234 Észak-Alföld 262 260 257 253 251 247 244 241 241 242 240 Dél-Alföld 236 234 232 229 228 225 223 221 217 216 215 Ország összesen 247 245 242 239 237 235 233 231 226 226 225 A kiadott lakásépítési engedélyek száma országos, illetve regionális adatokat tekintve 2010- ben jelentősen visszaesett: országosan 2003-ban közel 60 ezer volt az engedélyek száma, az 2010-ben 17,3 ezer, 2013-ben már csak 10,6 ezer volt. Ennek megfelelően csökkent az épített lakások száma is: arányait (2003/2012) tekintve kisebb volt a visszaesés a Dél Alföld és a Közép Magyarország régiókban. A megszűnt lakások száma minden régióban jelentős csökkenést mutat 2003-tól vizsgálva. 18. táblázat: Épített lakás, db Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 13 203 18 342 19 221 14 967 16 656 17 873 17 687 10 876 6 464 4 436 Közép-Dunántúl 2 969 4 172 2 881 2 859 3 170 2 758 2 396 1 415 1 255 923 Nyugat-Dunántúl 4 770 5 436 4 413 3 654 4 142 3 886 3 067 2 452 1 239 1 315 Dél-Dunántúl 3 450 3 340 2 813 2 441 2 511 2 043 2 044 1 598 801 743 Észak-Magyarország 2 455 2 408 2 672 2 204 2 218 1 892 1 464 1 071 560 604 Észak-Alföld 5 460 6 877 5 703 4 723 4 919 4 762 2 895 1 525 1 146 1 298 Dél-Alföld 3 236 3 338 3 381 3 016 2 543 2 861 2 441 1 886 1 190 1 241 Ország összesen 35 543 43 913 41 084 33 864 36 159 36 075 31 994 20 823 12 655 10560 A lakásállomány tulajdonosi szerkezete átalakult, amelyben jelentős szerepe volt az önkormányzati lakások értékesítésének. 75

19. táblázat: Önkormányzatok tulajdonában levő ingatlan összesen, ezer db 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 161,0 162,6 161,4 159,9 158,9 158,7 156,6 157,1 158,0 157,2 Közép-Dunántúl 103,0 107,0 107,4 107,7 108,3 109,3 110,1 110,8 111,2 110,9 Nyugat-Dunántúl 141,7 143,1 143,6 143,8 144,4 144,6 145,1 144,4 144,1 144,3 Dél-Dunántúl 128,7 130,2 131,4 132,0 131,8 132,2 132,9 133,5 133,7 133,6 Észak-Magyarország 160,4 161,0 162,1 163,3 163,5 163,6 164,2 164,5 164,6 165,4 Észak-Alföld 125,3 128,7 129,7 130,9 130,8 133,2 135,2 136,5 136,2 136,2 Dél-Alföld 111,7 115,9 117,0 118,0 118,3 121,4 122,0 123,3 124,9 124,6 Ország összesen 931,9 948,4 952,7 955,5 956,0 963,0 966,2 969,9 972,5 972,2 Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok száma 2003-hoz képest nagyobb mértékben növekedett Dél-Alföld, Észak-Alföl és Közép-Dunántúl régiókban; a Közép-Magyarország régióban csökkenés figyelhető meg. A régiók többségében csökkent az önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek és otthonházak, valamint az oktatási, szociális és egészségügyi célt szolgáló épületek száma, növekedett viszont a kulturális célt szolgáló épületek száma. Az ivóvíz-ellátottság az ország településeit tekintve 2008-ban elérte a 100%-ot, míg a vízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya 2011-ben közel 95% volt. A szennyvízcsatornával ellátott települések száma a 2000. évi 854-ről 2011-re több mint kétszeresére, 1763-ra emelkedett. A szennyvízelvezető hálózatba bekapcsolt lakások száma 1,1 millióval való bővülésének köszönhetően 3,2 millió volt, ami közel 73%-os csatornázottsági szintet jelent. Tehát az ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya 2003-hoz képest 2011-re minden régióban növekedett; jelentősebb volt a szennyvízcsatornahálózatba bekapcsolt lakások arányának változása, különösen az Észak-Alföld, Dél-Alföld és az Észak-Magyarország régiókban. A távfűtésbe és a melegvízszolgáltatásba bekapcsolt lakások száma nem mutat kiemelkedő változást egyik régióban sem. 20. táblázat: A közüzemi ivóvízvezeték- és szennyvízgyűjtő- hálózatba bekapcsolt lakások aránya, december 31., % Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 A közüzemi ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya Közép- Magyarország 95,9 96,3 96,0 96,3 96,8 97,2 97,4 97,9 97,3 95,8 Közép-Dunántúl 96,6 96,7 96,7 96,5 96,6 96,7 96,7 96,6 96,4 95,1 Nyugat-Dunántúl 95,3 95,2 97,3 97,2 97,1 97,1 97,2 96,4 96,6 96,3 Dél-Dunántúl 94,7 95,9 96,2 96,4 96,5 96,6 96,8 96,2 95,4 95,7 Észak- Magyarország 87,8 88,2 88,7 89,3 89,7 89,8 89,8 89,3 89,6 90,2 Észak-Alföld 92,7 93,3 93,7 94,0 94,5 94,6 94,8 94,5 94,6 94,4 Dél-Alföld 88,0 88,6 88,7 89,5 90,4 90,5 90,5 90,1 89,9 90,5 Ország összesen 93,2 93,7 94,0 94,3 94,7 94,9 95,0 94,9 94,7 94,2 76

Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 A közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózatba bekapcsolt lakások aránya Közép- Magyarország 78,8 81,0 82,3 84,6 86,3 86,1 86,4 87,0 86,9 86,5 Közép-Dunántúl 65,0 69,2 70,7 72,4 75,0 75,7 76,9 77,3 77,4 78,1 Nyugat-Dunántúl 63,2 65,8 70,7 72,3 73,8 75,0 76,7 76,8 77,7 79,5 Dél-Dunántúl 54,3 58,5 62,1 63,8 64,7 65,7 66,6 65,8 66,2 66,8 Észak- Magyarország 49,6 54,1 56,7 59,1 61,7 63,8 65,2 64,7 65,1 69,1 Észak-Alföld 41,9 44,8 48,7 52,3 57,2 59,5 60,5 61,3 62,9 65,3 Dél-Alföld 38,6 41,4 44,8 47,8 50,2 52,7 54,4 54,6 54,7 56,6 Ország összesen 59,1 62,2 64,9 67,4 69,8 71,0 72,0 72,3 72,7 74,0 2011-ben hazánkban 2875 településen volt vezetékes földgázszolgáltatás (91%-os lefedettség), a lakásállomány 76%-a kapcsolódott a gázhálózatra. Az egy háztartásra jutó gázfogyasztás a 2003-as 125 m3/hó csúcsfogyasztásról lassuló ütemben csökkent minden régióban, a 2011-es országos 78 m3/hó, a 2013-as országos 74,7m3/hó értékre; ebben szerepe volt a gázárak növekedésének. A háztartások részben takarékoskodással, részben fatüzelésre való átállással próbálták kiadásukat csökkenteni. Az egy háztartási fogyasztóra jutó villamosenergia-felhasználás havi átlaga 2008-ban és 2009-ben országos átlagban tekintve is magasabb volt, mint az azt megelőző és az azt követő években; 2008-2009-től valamennyi régióban csökkenés figyelhető meg a felhasználásban. A távfűtésbe, illetve a melegvízszolgáltatásba bekapcsolt lakások aránya országos átlagban 2003-hoz képest 2012-re alig változott 2%-os növekedés mutatható ki, ez a tendencia jellemző regionálisan is. Szociális ellátás A rendszerváltás előtti jóléti szociális rendszer jelentős jövedelemkiegyenlítő és ellátó szerepet töltött be. A kilencvenes évektől az állami szerepvállalás csökkent; a fenntartó önkormányzatok mellett közhasznú társaságok, alapítványok, egyesületek, egyházak is megjelentek. A nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma országos összehasonításban magas a Közép-Magyarország régióban, számuk leginkább a Nyugat- és Közép-Dunántúl, valamint a Közép-Magyarország régióban emelkedett. Az ellátásban részesülők aránya a lakónépességből minden régió esetében megközelíti, vagy meghaladja a 30%-ot magas ez az arány a Dél-Alföld és a Dél Dunántúl régiókban. 77

21. táblázat: Nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők száma Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Összesen, ezer fő Közép-Magyarország 824,6 816,2 816,5 816,6 818,3 825,1 822,0 809,5 795,5 800,9 792,7 Közép-Dunántúl 313,5 311,2 311,8 313,0 313,6 316,6 316,5 311,6 306,2 308,7 305,2 Nyugat-Dunántúl 276,8 275,7 276,4 278,4 280,1 284,0 284,8 282,2 278,7 282,4 279,4 Dél-Dunántúl 317,3 315,1 314,2 313,0 311,9 312,0 308,6 303,1 296,6 295,1 288,0 Észak-Magyarország 412,1 406,4 401,6 396,0 391,3 388,8 383,0 374,8 365,5 361,8 353,7 Észak-Alföld 485,6 481,5 478,6 473,0 467,5 464,1 456,7 446,5 433,9 427,7 417,2 Dél-Alföld 447,0 445,7 446,0 444,6 442,8 441,7 435,9 427,5 417,9 414,8 404,1 Ország összesen 3076,9 3051,8 3045,2 3034,5 3025,4 3032,3 3007,5 2955,1 2894,3 2891,2 2840,1 Ellátásban részesültek aránya a lakónépességből Közép-Magyarország 29,2 28,8 28,7 28,6 28,5 28,5 28,1 27,4 26,8 26,8 26,8 Közép- Dunántúl 28,1 28,0 28,1 28,2 28,3 28,7 28,7 28,4 28,0 28,3 28,4 Nyugat-Dunántúl 27,6 27,5 27,6 27,8 28,0 28,5 28,5 28,3 28,0 28,4 28,4 Dél-Dunántúl 32,1 32,0 32,1 32,2 32,2 32,5 32,4 32,0 31,5 31,6 31,1 Észak-Magyarország 32,0 31,8 31,6 31,4 31,3 31,4 31,3 31,0 30,6 30,6 29,7 Észak-Alföld 31,2 31,1 31,0 30,8 30,6 30,7 30,4 29,9 29,3 29,0 28,0 Dél-Alföld 32,7 32,8 32,9 33,0 33,0 33,1 32,9 32,4 31,9 31,9 31,4 Ország összesen 30,3 30,2 30,2 30,1 30,1 30,2 30,0 29,5 29,0 29,0 28,7 A pénzbeli társadalmi juttatások legmeghatározóbb tétele, közel kétharmada az elsősorban időskorúak ellátását biztosító nyugdíj. A nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos ellátása a 2003-as adatokból kiindulva a régiókban mindenhol növekedett. 22. táblázat: Nyugdíjban, ellátásban, járadékban és egyéb járandóságban részesülők átlagos ellátása, január, ezer Ft/hó Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Közép-Magyarország 54,3 60,1 66,1 71,2 77,6 86,6 92,5 97,9 103,1 108,9 117,6 Közép-Dunántúl 48,9 53,9 59,3 63,9 69,4 77,2 82,3 87,4 92,1 97,2 104,9 Nyugat-Dunántúl 46,5 51,3 56,4 60,8 66,3 73,8 78,9 83,6 88,1 92,9 100,2 Dél-Dunántúl 45,0 49,5 54,1 58,1 63,1 70,2 74,7 79,0 83,2 87,7 94,6 Észak-Magyarország 45,4 50,0 54,7 58,8 63,9 71,0 75,7 80,2 84,5 89,2 96,1 Észak-Alföld 41,0 45,2 49,3 53,0 57,8 64,2 68,4 72,5 76,5 81,0 87,7 Dél-Alföld 42,6 46,9 51,2 55,0 59,8 66,4 70,7 74,8 78,7 83,1 89,6 Ország összesen 47,0 51,8 56,8 61,1 66,6 74,1 79,0 83,7 88,2 93,6 101,1 2003-tól vizsgálva a szociális alap- és nappali ellátás, szociális elhelyezés ellátottjai tekintetében az idősek nappali ellátásában részesülők száma minden régióban csökkent, azonban regionális összehasonlításban magas a Közép-Magyarországon, az Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókban, alacsony a Közép- és Dél-Dunántúl régiókban. A házi segítségnyújtás keretében ellátottak száma szintén minden régióban emelkedett, legjelentősebben az Észak- Alföldön, ahol 2003-ban 8,1 ezer fő, 2012-ben már 45,7 ezer fő érintettről beszélhetünk. A házi segítségnyújtás keretében ellátottak száma Nyugat-Dunántúl régióban a legalacsonyabb, bár 2003-hoz képest (4,2 ezer fő) 2012-re itt is megduplázódott az érintettek száma (8,5 ezer fő). A tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben ellátottak száma 78

Közép-Magyarország régióban a legmagasabb, 2012-ben 21,4 ezer fő, ami az országos létszám negyedét teszi ki. Az ellátottak száma minden régióban növekedést mutat 2003-tól kezdődően. A szociális étkeztetésben részesülők száma minden régióban növekedést mutat, a legnagyobb az étkeztetésben szereplők száma az Észak-Alföld, Dél-Alföld és Észak- Magyarország régiókban: 2012-ben 37,9, 29,6 és 27,4 ezer fő. 2003-tól a rendszeres szociális segélyben részesülők száma minden régióban növekedett, kiugróan magas volt a számuk a 2007 és 2008-as években. Kiemelkedően magas a segélyben részesülők száma az Észak-Alföld és Észak-Magyarország régiókban. A segélyekre felhasznált összeg minden régióban növekedett, a legtöbbet kiindulva a segélyezettek számából - az Észak-Alföld és Észak-Magyarország régiókban költenek erre a célra. Még szembetűnőbb a lakásfenntartási támogatásban részesülők számának növekedése, ami minden régióban növekedett 2003-hoz képest; országos átlagot meghaladó ez a növekedés az Észak- Alföld, az Észak-Magyarország és a Dél-Alföld régiókban ahol 4-5-szörösére emelkedett a támogatásban részesedettek száma növekvő tendenciával jellemezhető a lakástámogatásra fordított összege, nagysága is. Egészségügy Az egészségügyi ellátórendszer változása mellett a kilencvenes évek elejére lezajlott a gyógyszertárak és a körzeti orvosi praxisok nagyjának magánosítása is. A rendszerváltástól számítva a gyógyszertárak száma jelentősen nőtt és megjelentek a magánkórházak is, a működő kórházi ágyak száma viszont csökkent. Új szolgáltatások jelentek meg az egészségügyben, úgy, mint az otthonápolás, a hospice szolgáltatás és az újszülötteket gondozó intenzív centrumok hálózata. Egy régió helyzetét meghatározza többek között az ellátóhelyek száma, azok térségi megoszlása, illetve a háziorvosi ellátás is. Közép-Magyarországon Budapest kimagasló egészségügyi ellátottságának köszönhetően a régió mutatói országos viszonylatban az első helyen állnak. A régióban jelen vannak az országos intézmények, az egyetemi klinikák, szakrendelők, kórházak és alapellátást biztosító intézmények, azonban itt is gondot jelent a műszerpark elavultsága, hiányossága. A dolgozó orvosok száma minden régióban alig változott az elmúlt időszakban, azonban jelentős ingadozást mutat a 2003-as adatokhoz képest. A legtöbb orvos a Közép-Magyarország régióban, a legkevesebb a Közép- Dunántúlon és Észak-Magyarországon dolgozik; ezekben a régiókban a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb a dolgozó orvosok tízezer lakosra jutó száma is. A háziorvosok és a házi gyermekorvosok száma minden régióban csökkent; az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma viszont növekedett. 79

23. táblázat: Dolgozó orvosok tízezer lakosra jutó és egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Dolgozó orvosok tízezer lakosra jutó száma Közép-Magyarország 56,2 59,5 47,6 51,2 47,7 52,7 50,8 45,3 46,2 48,9 Közép- Dunántúl 25,7 22,7 17,4 23,4 21,6 24,0 23,4 21,1 23,9 25,3 Nyugat-Dunántúl 30,1 29,8 26,6 31,2 29,9 32,7 31,9 27,9 31,8 33,8 Dél-Dunántúl 38,2 37,6 33,4 36,0 32,4 37,3 35,8 34,2 34,2 36,0 Észak-Magyarország 25,0 25,4 21,8 23,4 20,5 23,5 23,2 21,5 24,3 24,9 Észak-Alföld 31,7 31,1 27,0 27,9 23,3 26,9 27,2 27,6 30,1 31,2 Dél-Alföld 33,8 35,4 31,5 33,5 28,7 32,3 31,7 31,2 32,9 34,2 Ország összesen 32,8 38,5 32,3 35,3 32,1 36,0 35,1 34,0* 34,9* 36,6* Egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakos Közép-Magyarország 1 438 1 453 1 450 1 457 1 488 1 494 1 508 1 515 1 525 1 518 Közép- Dunántúl 1 561 1 582 1 572 1 589 1 583 1 587 1 606 1 635 1 615 1 606 Nyugat-Dunántúl 1 539 1 544 1 546 1 559 1 550 1 567 1 587 1 574 1 608 1 592 Dél-Dunántúl 1 419 1 435 1 475 1 471 1 450 1 427 1 441 1 452 1 428 1 441 Észak-Magyarország 1 600 1 607 1 591 1 636 1 600 1 566 1 570 1 576 1 558 1 575 Észak-Alföld 1 617 1 637 1 650 1 630 1 642 1 610 1 591 1 611 1 601 1 606 Dél-Alföld 1 503 1 499 1 517 1 506 1 522 1 493 1 491 1 516 1 514 1 507 Ország összesen 1 513 1 525 1 529 1 535 1 540 1 529 1 536 1 548 1 546 1 545 * Területekre nem bontható adatokkal együtt Magyarországon 2011-ben a legtöbb ember a keringési rendszer betegségeiben halt meg, gyakoriságukat tekintve utána a daganatok következnek. E két haláloki csoport az összes halálozás 76%-át teszi ki. A halálokok változásának alakulását tekintve 2000 és 2011 közötti a legjelentősebb javulás az erőszakos halálokoknál és az emésztőrendszer betegségeinél történt. Csökkent a keringési rendszer és a fertőző betegségek következtében meghaltak száma, azonban emelkedés következett be a légzőrendszer betegségei okozta halálozásban, és enyhe növekedés tapasztalható a daganatos halálozásokban is. 7. ábra: A halálozások kiemelt halálok szerinti megoszlása, 2011 Forrás: KSH 2013, 146 o. A működő kórházi ágyak száma minden régióban jelentősen csökkent a legtöbb ágy a Közép-Magyarország és az Észak-Alföld, a legkevesebb a dunántúli régiókban van. A 80

működő kórházi ágyak tízezer lakosra jutó száma országos viszonylatban alacsony a Dél- Alföld és a Közép-Dunántúl régiókban, a Közép-Magyarország régióban a legmagasabb, azonban 2003-hoz képest itt csökkent a leginkább. 24. táblázat: Kórházi ellátás Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Működő kórházi ágyak száma Közép-Magyarország 26 195 26 349 26 353 26 383 22 947 22 175 22 193 22 200 22 141 21 659 Közép- Dunántúl 7 733 7 810 7 931 8 020 7 536 7 518 7 488 7 542 7 488 7 089 Nyugat-Dunántúl 7 942 7 875 7 862 7 818 7 093 7 081 7 065 7 049 7 051 7 048 Dél-Dunántúl 7 461 7 313 7 273 7 373 6 892 6 983 6 922 6 991 7 039 6 816 Észak-Magyarország 9 546 9 515 9 556 9 575 8 875 8 664 8 755 8 771 8 803 8 467 Észak-Alföld 11 189 11 005 11 026 11 075 10 141 10 124 10 180 10 160 10 150 9 467 Dél-Alföld 9 766 9 738 9 604 9 603 8 418 8 426 8 461 8 503 8 488 8 299 Ország összesen 79 832 79 605 79 605 79 847 71 902 70 971 71 064 71 216 71 160 68 845 Működő kórházi ágyak tízezer lakosra jutó száma Közép-Magyarország 92,6 92,7 92,3 91,8 79,2 75,8 75,2 74,7 74,2 73,3 Közép- Dunántúl 69,5 70,3 71,6 72,4 68,2 68,2 68,2 68,9 68,7 66,0 Nyugat-Dunántúl 79,2 78,7 78,6 78,2 71,1 70,9 70,9 70,9 71,0 71,5 Dél-Dunántúl 75,9 74,8 74,9 76,2 71,8 73,3 73,0 74,3 75,4 73,7 Észak-Magyarország 74,6 74,9 75,8 76,5 71,8 70,8 72,4 73,4 74,4 71,2 Észak-Alföld 72,3 71,4 71,9 72,6 67,0 67,4 68,2 68,6 68,9 63,5 Dél-Alföld 71,8 71,9 71,3 71,5 63,1 63,6 64,2 65,0 65,3 64,4 Ország összesen 78,9 78,8 79,0 79,3 71,6 70,8 71,0 71,3 71,5 69,5 Oktatás, nevelés Az oktatás meghatározó jelentőségű terület egy ország életében. A nemzetközi gazdasági és társadalmi viszonyokat átalakító globalizáció fokozta a versengést. A felgyorsult tudományostechnológiai fejlődés gyakorlati alkalmazása a gazdasági növekedés, a jólét meghatározó elemévé vált. Felértékelődött a tudás, az emberi erőforrás minősége, amely ahogy azt az előző fejezetben is olvashattuk - a versenyképesség egyik meghatározó tényezője lett. Természetesen az emberi erőforrás minősége számos egyéb tényezőtől is függ, azonban a versenyképes tudás alapja az oktatás és a képzés. Hazánkban az oktatási rendszer differenciálódásával kitolódott a tankötelezettség korhatára 16 évre, a szakképzés rendszere egységesült, új iskolatípusok, képzési formák jöttek létre. Az Európai Unió egész életen át tartó tanulás célkitűzésével összhangban felgyorsult a felnőttképzés fejlesztése és jelentős változások mentek végbe a felsőoktatásban is. Az oktatásban részt vevők számát és arányát az alapfokú képzésben döntően a demográfiai folyamatok határozzák meg, míg a közép- és a felsőfok tekintetében további szempontot jelentenek az új igények, lehetőségek is. A költségvetés oktatásra fordított kiadásainak GDPhez mért aránya keveset változott és mértéke a rendszerváltás idején jellemző 5% körüli 81

szintre tehető. 2008-ban az összeg csaknem háromnegyedét a közoktatásra, ötödét a felsőoktatásra fordították. A bölcsődébe beíratott gyermekek száma rendszeresen nagyobb, mint a férőhelyeké. Magyarországon a bölcsődék kapacitáskihasználtsága a 2000-es évek elején 120% körüli volt, 2008-2009 években a 130%-ot is elérte. 2009-2010-et követően csökkent a bölcsődék túltelítettsége, mivel 2010. január 1-jétől jogszabályi változások miatt egy bölcsődei csoportban a korábbi 10 helyett 12 gyermek (ha valamennyi gyermek betöltötte a második életévét, akkor legfeljebb 14 gyermek) nevelhető. Megjelent az egységes óvoda-bölcsőde intézménye, amivel lehetőség nyílt a 2 3 éves gyermeket nevelő szülőknek a napközbeni ellátás igénybevételére, akik olyan kisebb településen élnek, ahol a gyermekek alacsony száma miatt az önkormányzat nem köteles önálló bölcsődét működtetni. A harmadik tényező a családi napközik elterjedése. 8. ábra: Bölcsődei kihasználtság Forrás: KSH 2013, 159 o. A területi különbségeket illetően nem látható változás. A legnagyobb kapacitáskihasználtság (90% feletti) évről évre az észak-alföldi és a közép-magyarországi megyékben figyelhető meg. A bölcsődei gondozónők száma alacsony az Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl régiókban; a férőhelyek tekintetében 2006-tól szinte valamennyi régióban növekedés mutatható ki, viszont nagyon alacsony a férőhelyek száma az Észak-Magyarország és a Dél- Dunántúl régiókban, habár minden régióban jelentősen növekedett a bölcsődébe beírt gyermekek száma. 82

25. táblázat: Bölcsődei ellátás Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Bölcsődei férőhelyek száma Közép-Magyarország 9 785 9 820 9 780 9 981 10 302 10 746 10 970 13 822 14 855 15 349 Közép- Dunántúl 2 282 2 190 2 198 2 280 2 374 2 554 2 578 3 332 3 531 3 613 Nyugat-Dunántúl 2 240 2 250 2 230 2 240 2 247 2 369 2 449 2 955 3 209 3 320 Dél-Dunántúl 1 715 1 897 1 697 1 813 1 807 1 772 1 872 2 127 2 336 2 377 Észak-Magyarország 1 427 1 452 1 475 1 494 1 562 1 607 1 755 2 148 2 209 2 344 Észak-Alföld 3 091 3 024 3 047 3 070 3 245 3 386 3 477 3 932 4 621 4 708 Dél-Alföld 3 231 3 278 3 339 3 377 3 397 3 493 3 586 4 200 4 689 4 924 Ország összesen 23 771 23 911 23 766 24 255 24 934 25 927 26 687 32 516 35 450 36 635 Bölcsődébe beírt gyermekek száma Közép-Magyarország 11 474 11 843 11 735 12 057 12 210 12 911 13 508 14 041 14 682 14 927 Közép- Dunántúl 2 830 2 960 2 984 3 023 3 250 3 449 3 457 3 559 3 640 3 671 Nyugat-Dunántúl 2 865 3 014 3 048 3 162 3 270 3 525 3 605 3 760 3 574 3 497 Dél-Dunántúl 2 135 2 187 2 185 2 211 2 281 2 305 2 356 2 350 2 348 2 359 Észak-Magyarország 1 824 1 925 1 863 1 922 2 026 2 117 2 139 2 195 2 319 2 341 Észak-Alföld 3 999 4 041 4 009 4 135 4 283 4 494 4 636 4 809 4 845 4 780 Dél-Alföld 4 295 4 363 4 406 4 643 4 690 4 942 4 993 5 068 5 277 5 442 Ország összesen 29 422 30 333 30 230 31 153 32 010 33 743 34 694 35 782 36 685 37 017 Az ezredforduló után 2007-ig fokozatosan csökkent mind az óvodás gyermekek, mind a férőhelyek száma, ezt követően viszont mindkettő nőtt. Az óvodák kapacitáskihasználtsága a 2001. évi 98 %-ról 2009-re 91%-ra esett vissza, azóta ezen az értéken stabilizálódott. Az óvodai férőhelyek kihasználtságára kedvezően hatott az egységes óvoda-bölcsőde, amely lehetővé teszi az üres óvodai férőhelyek feltöltését háromévesnél fiatalabb gyermekekkel. Az óvodák száma a Közép-Magyarországot kivéve minden régióban csökkent, a legkevesebb óvoda a dunántúli régiókban van; az óvodai pedagógusok száma a Közép-Magyarország régiót kivéve mindenhol csökkent. Az óvodás gyermekek száma a demográfiai folyamatoknak megfelelően - néhány régiónk kivételével mindenhol csökkent. 9. ábra: Az óvodák kihasználtsága megyénként, 2011. Forrás: KSH 2013, 159 o. 83

Az alacsony iskolai végzettségűek száma az iskolázottsági szint emelkedésének köszönhetően fokozatosan csökkent; 1992-ben még a 15 74 évesek közel fele tartozott az alacsony iskolai végzettségűek közé, 2011-ben már csak 28%-uk. 1992 és 2011 között közel 43%-kal lettek kevesebben azok, akiknek legfeljebb általános iskolai végzettséget sikerült szerezniük. 1992 és 2011 között az összes korcsoport iskolai végzettségének szintje jelentősen (25 62%) emelkedett. A legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők számának csökkenése elsősorban a középkorúaknál (45 64 évesek) volt erőteljes. Az alacsony iskolai végzettségűek aránya Közép-Magyarországon jelentősen alacsonyabb (20%) a többi régióhoz képest az oktatási intézmények és így a magasabb szintű tanulmányokat folytatók, valamint a magasabb végzettséget igénylő foglalkozásokban dolgozók koncentrációja miatt. Észak-Alföldön ez az arány megközelíti a 34%-ot. 10. ábra: Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők száma korcsoportonként Forrás: KSH 2013, 150 o. 2003-tól kivétel nélkül minden régióban csökkent az általános iskolák, az általános iskolai pedagógusok és az általános iskolai tanulók száma. A középfokú oktatásban a legfontosabb változás a 6, illetve 8 évfolyamos gimnáziumi képzés megjelenése és elterjedése, valamint a szakiskolák irányából az érettségit adó középiskolák felé történt arányeltolódás. A középfokú oktatásban nappali képzés keretében 2012-ben 5%-kal kevesebb hallgató tanult, mint az előző évben. A középfokú tanulmányokat folytatók száma az 1980-as évek végétől emelkedett, aminek egyik oka az volt, hogy az 1975 körül születettek demográfiai hulláma elérte a középfokú beiskolázási kort, másik oka, hogy az iskolázottsági szint általában is nőtt. Kisebb ingadozásoktól eltekintve tovább nőtt a középfokú tanulmányokat folytatók száma egészen 2010-ig, ezt követően csökkent. A képzések közül országos és regionális szinten vizsgálva népszerűbbnek mondható a gimnáziumi és a szakközépiskolai képzés, mint a szakiskolai képzés ez megfigyelhető mind a feladatellátási helyek, a pedagógusok, illetve a tanulói létszámot tekintve. A szakiskolai képzésben az intézmények száma minden régióban növekedett. A legtöbb ilyen intézmény az Észak-Alföld és a Közép-Magyarország régióban 84

található itt a legmagasabb a szakiskolai pedagógusok száma is. A szakiskolai tanulók száma évenként ingadozik, 2003-tól csekély növekedés elsősorban az Észak-Alföld és a Dél- Alföld régiókban figyelhető meg. A gimnáziumok száma országos átlagban növekedett, a legtöbb gimnázium a Közép-Magyarországon van, a gimnáziumok száma Észak- Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön növekedett a leginkább. A pedagógusok száma szinte valamennyi régiónkban nőtt, a legkevesebb pedagógus a Nyugat-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon dolgozik. A gimnazisták száma szinte minden régióban növekedett, legkevesebb gimnazista a Nyugat-Dunántúlon van. 26. táblázat: Gimnáziumi oktatás Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Gimnáziumi intézmények feladat-ellátási helyeinek száma Közép-Magyarország 235 238 249 250 247 249 249 253 250 250 Közép-Dunántúl 80 81 84 84 79 83 84 87 89 88 Nyugat-Dunántúl 63 62 63 63 60 62 66 66 67 66 Dél-Dunántúl 68 68 65 71 74 71 81 83 78 79 Észak-Magyarország 68 69 71 81 88 90 91 97 99 97 Észak-Alföld 117 127 130 141 154 157 162 171 174 182 Dél-Alföld 97 98 99 117 120 125 117 119 122 115 Összesen 728 743 761 807 822 837 850 876 879 877 Gimnáziumi tanulók száma, ezer fő Közép-Magyarország 63,7 64,6 65,6 66,6 65,8 67,9 67,1 67,4 66,9 65,9 Közép-Dunántúl 18,7 19,1 19,6 20,0 19,7 20,3 19,8 19,4 18,8 18,2 Nyugat-Dunántúl 17,3 17,6 18,1 18,3 18,4 18,9 18,3 17,8 17,1 16,3 Dél-Dunántúl 17,8 18,0 18,4 18,8 19,5 18,7 19,5 18,3 17,8 16,9 Észak-Magyarország 20,4 20,6 20,8 21,0 21,1 21,5 21,3 21,0 20,7 19,9 Észak-Alföld 27,8 28,5 29,4 29,8 30,0 30,6 30,4 30,3 30,0 29,4 Dél-Alföld 24,8 24,9 25,3 25,7 25,4 25,7 24,8 24,4 23,8 22,9 Összesen 190,4 193,4 197,2 200,3 200,0 203,6 201,2 198,7 195,2 189,5 A szakközépsikolák száma az Észak-Alföldön a legmagasabb, a pedagógusok száma leginkább a Dél-Alföld régióban növekedett a teljes időszakban, a többi régióban viszont csökkent a számuk. A legkevesebb szakközépiskolai pedagógus a Dél-Dunántúl régióban van itt a legkevesebb a szakiskolai tanulók száma is, amely a Dél-Alföld régió kivételével mindenhol csökkenő tendenciát mutat. A felsőoktatásban az expanzió már az elmúlt évtized közepén lelassult, a hallgatók száma azóta csökken. A képzési területek hallgatói létszámában átrendeződés történt. Csökkent a tanárképzés, a műszaki és mezőgazdasági területek hallgatói létszáma, a képzési területek közül a műszaki, a természettudományi, az egészségügyi és szociális, illetve a szolgáltatás képzésre járók aránya emelkedett 2005 óta. A nappali képzésben részt vevő hallgatók száma lassuló ütemben ugyan, de egészen 2008-ig nőtt, azóta stagnált. A felsőoktatási expanzió során és azt követően a jelentkezők száma megduplázódott, majd egészen 2011-ig emelkedett, amikorra közel 102 ezer fő lett. A felvettek aránya (a jelentkezők százalékában) 1990 és 2008 85

között 36-ról 78%-ra emelkedett. További jelentős változást hozott a felsőoktatás 2011. évi átfogó reformja, amely hozzájárult ahhoz, hogy 2012-re a jelentkezők száma jelentős mértékben visszaesett (84 ezer főre), ebből 73%-ot vettek fel. 27. táblázat: Felsőfokú oktatás Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő nappali képzésben tanulók száma a hallgatók állandó lakóhelye szerint, ezer fő Közép-Magyarország 55,3 57,6 59,0 62,2 63,3 62,2 62,5 61,9 61,3 60,6 Közép-Dunántúl 20,5 21,3 21,8 22,6 22,7 22,1 21,6 20,7 20,9 20,4 Nyugat-Dunántúl 19,8 20,7 21,1 21,5 22,0 21,1 21,0 20,2 20,3 19,5 Dél-Dunántúl 18,2 19,2 19,5 19,9 19,6 19,4 19,1 18,4 17,8 17,1 Észak-Magyarország 24,9 25,1 25,3 26,4 26,6 25,7 24,8 24,0 23,5 23,1 Észak-Alföld 31,2 32,2 33,1 33,8 33,7 34,7 33,3 32,2 32,3 31,3 Dél-Alföld 26,0 26,8 27,4 28,5 28,7 28,1 27,6 26,7 26,8 25,9 Országhatáron kívül 8,9 9,3 10,1 9,9 10,6 11,7 12,9 13,9 15,4 16,5 Összesen 204,9 212,3 217,2 224,6 227,1 224,9 222,6 218,1 218,3 214,3 Felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő nappali képzésben tanulók száma képzési hely szerint, ezer fő Közép-Magyarország 98,9 102,7 106,4 107,7 110,0 111,6 113,5 113,8 Közép-Dunántúl 14,2 13,7 12,9 11,3 9,9 8,8 8,2 7,5 Nyugat-Dunántúl 17,9 18,2 17,7 16,7 16,1 15,2 14,9 14,6 Dél-Dunántúl 18,7 19,5 19,8 19,9 19,5 18,6 17,8 16,7 Észak-Magyarország 14,8 15,5 15,1 14,7 14,3 13,1 12,7 12,2 Észak-Alföld 27,8 29,4 29,8 30,1 29,0 27,8 28,0 27,1 Dél-Alföld 24,4 24,9 25,0 24,2 23,6 22,8 23,0 22,2 Országhatáron kívül 0,7 0,6 0,5 0,3 0,2 0,2 0,2 0,2 Összesen 217,2 224,6 227,1 224,9 222,6 218,1 218,3 214,3 A felsőoktatásban résztvevők száma magas a Közép-Magyarország, az Észak-Alföld és a Dél- Alföld régiókban, a legkedvezőtlenebb tendencia az Észak-Magyarország régióban mutatkozik. Azonban amennyiben a felsőoktatásban résztvevők számát képzési hely szerint vizsgáljuk, kiugró a teljes létszám fele - a Közép-Magyarország részesedése a hallgatói létszámból. Kultúra A kulturális szokások megváltoztak az elmúlt évtized során. Csökkent az állam kulturális szerepvállalása, a kulturális intézmények működtetése részben magánkézbe került. 2011-ben a költségvetés kulturális kiadása 217,5 milliárd forint volt, folyó áron 10,6%-kal több, mint az előző évben. Elsősorban a zene- és táncművészet, valamint a művelődési központok támogatása erősödött, az elektronikus médiumoké, a múzeumoké, levéltáraké és színházaké csökkent. Az elmúlt évtized végén a könyvtárak használata megélénkült, a kölcsönzési aktivitás korábbi csökkenése megállt, a beiratkozott olvasók száma minden régióban nőtt. A települési könyvtárak száma országos viszonylatban alacsony a Közép-Magyarország régióban, azonban itt a legnagyobb a könyvtári állomány és a beiratkozott olvasók száma is. 86

A muzeális intézmények száma az elmúlt évtized második harmadától csökken, ennek ellenére a kiállítások száma 2010-ig, a látogatók száma 2006-ig emelkedett, ezt követően mérséklődött. A kulturális szolgáltatások igénybevétele változóan alakult, a színházi előadások látogatottsága nőtt, a hangversenyeké és kiállításoké mérséklődött. Összességében az elmúlt húsz évben a kulturális intézmények látogatottsága csökkent, az otthoni kikapcsolódás vette át a szerepét, a mozilátogatás, valamint a könyv és sajtótermékek olvasása veszített népszerűségéből. 3.3 Általános gazdasági jellemzők Ahogy népesedési, társadalmi jellemzők szerint, úgy az általános gazdasági indikátorok tekintetében is jelentős különbség van a hazai régiók között. A Dél-Alföld régió fokozatos leszakadásának okai sokrétűek, de néhány hangsúlyos elemet az ÚMFT regionális operatív programja külön kiemel: a gazdasági struktúra átfogó megújulása nem történt meg, nem vonzott jelentős külföldi tőkét a termelő szektorokba, a határ menti helyzetből fakadó előnyök kölcsönös kiaknázása nem volt eredményes, a helyi gazdaság szerkezetében túlsúlyban voltak a válságágazatok (agrárium, könnyűipar), az alacsony beruházási ráták lassú technológiai megújulást eredményeztek, hiányoznak a helyi gazdaságból a gazdasági húzóágazatokban tevékenykedő nagyvállalatok és több térségben a gazdasági kiürülés is megindult. A Dél-Dunántúl régióban elsősorban a bányászat leépülésével a gazdasági szerkezet átalakult. Az ipar háttérbe szorulásával párhuzamosan erősödött a szolgáltatási szektor teljesítménye, míg a mezőgazdaságé ingadozásokkal, de csökkenő tendenciát mutat. A régióban elindultak klaszterszerveződések, különösen az autóipari, egészségipari területeken. A vállalkozási övezetek infrastruktúrája nem versenyképes a befektetői körökben, nem nyújtanak komplex szolgáltatásokat, nem alakult ki a hatékony működtetésükhöz szükséges intézményrendszer. A régió logisztikai központ funkciói gyengék, a külföldi tőke vonzásában a régiók között helyzete kedvezőtlen. Az Észak-alföldi régió Magyarország agrárfejlesztése szempontjából súlyponti stratégiai terület. Az ország mezőgazdasági területének 21,7%-a található itt, ezzel régióink között a Dél-Alföld után a második. Kevés azonban a hatékony termelési-feldolgozási-értékesítési együttműködés a mezőgazdasági termelők között és kevés a magas feldolgozottságú mezőgazdasági termék ezek pedig a nem kielégítő háttérre, a hatékony gazdálkodáshoz szükséges fizikai infrastruktúrára, a logisztikai rendszerek mennyiségi és minőségi 87

elmaradásaira, valamint a minőségbiztosítás, az agrár-innovációs és marketingtevékenység hiányosságaira, nem megfelelő színvonalára vezethetők vissza. Az ipari termelés tekintetében 2000 és 2005 között jelentős fejlődés játszódott le; az iparban foglalkoztatottak a textília, bőrtermék, lábbeli gyártása, az élelmiszer, ital, dohány gyártása és a fa-, papírtermék gyártása, valamint a nyomdaipari tevékenységek esetében lehet megfigyelni az országos arányszámoknál magasabb értékeket. Az Észak-Magyarország régióban a vállalkozásoknak, a nagyobb létszámot foglalkoztató termelő vállalatoknak alapvetően az ipari parkok adnak helyet. Számos kistérségben van ipari park, melynek egy része zöldmezős terület, más része régóta használt iparterületként kapott ipari park minősítést. A régió a kilencvenes évekig Magyarország egyik legiparosodottabb régiója volt, a bányászat és a nehézipar, a kohászat és az arra épülő gépipar, valamint a vegyipar egyik hazai központja. A kilencvenes évek végére a hagyományos ágazatok hanyatlásával, az ipari termelés visszaesésével megváltozott a régió gazdasági helyzete, ami a régió hosszan elhúzódó, tartós válságához vezetett. A régió ágazati szerkezete differenciált, kiemelkedő ágazatai az élelmiszeripar, a vegyipar, a gépipar és a villamos-energia ipar. Budapest és agglomerációja az ország gazdaságilag legfejlettebb térsége, az egy főre jutó GDP tekintetében az első helyen áll a régiók rangsorában. A régió gazdasági fejlődése a fővárosra és agglomerációját alkotó településeire koncentrálódik, ami tovább növeli az egyes kistérségek közötti gazdasági különbségeket. A régióban kiemelkedő a tercier szektor szerepe, a pénzügyi tevékenységek, a szállítás, posta és távközlési ágak, valamint Budapesten koncentrálódnak a gyógyszergyárak, a távközlés, IT és média vállalatai. A régió szerepe az ipari foglalkoztatás területén országos összehasonlításban is meghatározó, például a vegyiparban, a fa-, papír- és nyomdaiparban, valamint a gépiparban. A Nyugat-Dunántúlon a gazdasági szerkezetváltás nem volt azonos mértékű a régión belül, a meglévő különbségek növekedése figyelhető meg Győr-Moson-Sopron és a kevésbé fejlett Vas és Zala között. A külföldi működőtőkét leginkább vonzani képes ipari központok - Győr, Szombathely, Sopron, Sárvár, Mosonmagyaróvár valamint Szentgotthárd és térsége - képezték a fejlődés középpontját. Nemzeti számlák, GDP Az Európai Unió gazdaságával való szoros egybefonódást jelzi, hogy Magyarország többnyire az európai és a világgazdasági konjunktúraciklusokat követve fejlődött, de a gazdasági növekedés üteme 2006-ig nálunk jóval gyorsabb volt - ebben az évben a GDP az 1989- es szint 132%-át érte el. A 2006-os év második felében az államháztartási hiány csökkentését célzó, kormányzati intézkedések a növekedési dinamika lefékeződésével jártak; a GDP 2007-88

ben 1,1%-kal emelkedett. 2008 2009-ben a gazdaság teljesítményét a belső egyensúlyjavító törekvések és intézkedések, illetve a globális pénzügyi és gazdasági válság hatásai határozták meg, a nemzeti teljesítmény 2009-ben jelentősen visszaesett. 1990 után Németország lett Magyarország legjelentősebb külkereskedelmi partnere, az elmúlt húsz évben folyamatosan a tíz legnagyobb partnerország között szerepelt még Ausztria, Franciaország, illetve főként az importnak köszönhetően Oroszország. A 2004-es uniós csatlakozást követően Magyarország külkereskedelme újra fellendült Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával, majd Romániával is. Európán kívül az Egyesült Államokkal és Kínával a legélénkebb hazánk külkereskedelmi kapcsolata. Jelentősen változott az áruszerkezet is: a gépek és szállítóeszközök külkereskedelme került előtérbe; a 2000-es években folyamatosan a behozatal felét, a kivitelnek pedig a hattizedét ez az árufőcsoport adta. Ezzel szemben szinte valamennyi árufőcsoport aránya kisebb lett az exportban és az importban egyaránt, különösen az élelmiszerexport, a feldolgozott termékek export-import részaránya csökkent. A piaci beszerzési áron mért GDP 2003 és 2011 között minden régióban emelkedett, értéke minden évben a Közép-Magyarország régióban volt a legmagasabb és itt volt a legdinamikusabb a növekedés is ugyanez igaz az egy főre jutó GDP alakulására is. 28. táblázat: Bruttó hazai termék, piaci beszerzési áron, milliárd Ft Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Közép- Magyarország 8 301,67 9 246,77 10 046,01 11 058,13 11 841,45 12 677,01 12 562,52 12 953,32 13 427,59 Közép- Dunántúl 1 897,82 2 150,91 2 292,66 2 376,07 2 544,48 2 650,01 2 347,79 2 546,34 2 728,01 Nyugat- Dunántúl 1 997,94 2 124,11 2 179,64 2 370,64 2 426,16 2 570,23 2 383,82 2 649,60 2 853,48 Dél-Dunántúl 1 315,82 1 414,02 1 476,52 1 542,34 1 629,90 1 734,22 1 684,95 1 713,97 1 760,98 Észak- Magyarország 1 540,62 1 708,82 1 832,15 1 906,04 1 974,63 2 031,16 1 909,32 1 952,31 2 015,63 Észak-Alföld 1 925,17 2 074,75 2 154,29 2 290,66 2 374,72 2 510,19 2 492,37 2 513,93 2 674,83 Dél-Alföld 1 759,18 1 945,65 2 037,01 2 131,15 2 198,59 2 370,50 2 245,71 2 277,89 2 425,89 Ország összesen 18 738,21 20 665,02 22 018,28 23 675,04 24 989,92 26 543,31 25 626,48 26 607,34 27 886,40 Közép-Magyarország fejlettségi mutatója 2000-ben 2,36-, 2010-ben 2,69-szorosa volt a rangsor utolsó helyén lévő Észak-Magyarországéhoz képest. 2010-ben Közép-Magyarország egy főre jutó GDP-je az országos átlag felett (164%) volt, Nyugat-Dunántúlé az országos átlaggal megegyező, a többi öt régióé kisebb-nagyobb mértékben lemaradt. A központi régió csak a főváros miatt emelkedik ki, Pest megye értéke Budapest nélkül nem éri el az országos átlagot. 89

11. ábra: Az egy főre jutó GDP megyék szerint, 2010 Forrás: KSH 2013, 169 o. 29. táblázat: Egy főre jutó bruttó hazai termék Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Egy főre jutó bruttó hazai termék, ezer Ft Közép-Magyarország 2 936 3 261 3 527 3 861 4 104 4 354 4 275 4 374 4 509 Közép-Dunántúl 1 705 1 934 2 066 2 145 2 300 2 400 2 133 2 322 2 498 Nyugat-Dunántúl 1 990 2 120 2 179 2 371 2 429 2 575 2 390 2 661 2 871 Dél-Dunántúl 1 334 1 442 1 516 1 591 1 691 1 813 1 773 1 815 1 879 Észak-Magyarország 1 199 1 340 1 447 1 517 1 587 1 651 1 570 1 624 1 696 Észak-Alföld 1 242 1 343 1 401 1 498 1 563 1 664 1 664 1 690 1 810 Dél-Alföld 1 290 1 433 1 508 1 585 1 643 1 782 1 699 1 734 1 860 Ország összesen 1 850 2 045 2 183 2 351 2 485 2 644 2 557 2 661 2 797 Egy főre jutó bruttó hazai termék az országos átlag százalékában Közép-Magyarország 158,7 159,5 161,6 164,2 165,2 164,7 167,2 164,4 161,2 Közép-Dunántúl 92,1 94,6 94,7 91,2 92,6 90,8 83,4 87,3 89,3 Nyugat-Dunántúl 107,6 103,7 99,8 100,9 97,8 97,4 93,5 100,0 102,6 Dél-Dunántúl 72,1 70,5 69,4 67,7 68,0 68,6 69,3 68,2 67,2 Észak-Magyarország 64,8 65,5 66,3 64,5 63,9 62,5 61,4 61,0 60,6 Észak-Alföld 67,1 65,7 64,2 63,7 62,9 62,9 65,1 63,5 64,7 Dél-Alföld 69,7 70,1 69,1 67,4 66,1 67,4 66,4 65,2 66,5 Ország összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Amennyiben Közép-Magyarországot speciális helyzete miatt kihagyjuk az elemzésből, akkor is azt láthatjuk, hogy 2011-ben Nyugat-Dunántúl és a legfejletlenebb Észak-Magyarország között az egy főre jutó bruttó hazai termék 42%-kal tér el az előző javára. 12. ábra: Az egy főre jutó GDP országos átlagától való eltérés a régiókban, 2000, 2010, 2011 Forrás: KSH 2013h, 12 o. 90

2003-tól vizsgálva a régiók fejlettségi rangsorának első három helyén Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl áll, Észak-Magyarország és Észak-Alföld felváltva az utolsó helyre került. 30. táblázat: Sorrend az egy főre jutó GDP alapján Területi egység 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Közép-Magyarország I I I I I I I I I Közép-Dunántúl III III III III III III III III III Nyugat-Dunántúl II II II II II II II II II Dél-Dunántúl IV IV IV IV IV IV IV IV IV Észak-Magyarország VI VI VI VI VI VII VII VII VII Észak-Alföld VII VII VII VII VII VI VI VI VI Dél-Alföld V V V V V V V V V Gazdasági szervezetek, nonprofit szervezetek Egy adott ország gazdasági helyzetét meghatározza a gazdasági szervezetek tevékenységének alakulása is. A jogszabályi környezet változásával, a gazdálkodási formák átalakulásával és a külföldi tőke beáramlásával az elmúlt években átrendeződött a magyar gazdaság vállalati szerkezete. A regisztrált gazdasági szervezetek száma 2003-tól folyamatosan nőtt, 2012 végén 1,8 millió volt, csaknem 17 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A növekedésben a vállalkozások számának közel 15 ezres, valamint a nonprofit szervezetek több mint 2 ezres emelkedése játszott szerepet. Ugyanakkor 2003-tól kezdve 2007-ig, illetve 2008 és 2011 között minden régióban csökkent a működő és a valódi új vállalkozások vállalkozások száma. A valóban megszűnt vállalkozások száma kiugróan magas volt a 2005, 2008 és 2010 években. A legtöbb vállalkozás magasan a Közép-Magyarország régióban van. A működő vállalkozások száma gazdálkodási forma szerint 2003-hoz képest a régiókban hasonló tendenciát mutat: a korlátolt felelősségű társaságok, a részvénytársaságok és a társas vállalkozások száma növekedett, míg a szövetkezetek, az egyéni vállalkozások és a betéti társaságok száma csökkent. A vizsgált időszakban, azaz 2003-2011 között működő vállalkozások száma gazdasági ág szerint jelentős változásokat jelez, túlsúlyba került a szolgáltatások szerepe. 91

13. ábra: a működő vállalkozások számának megoszlása összevont gazdasági ágak szerint, 2011 Forrás: KSH 2013e, 11o. A vállalkozások árbevétele is ennek megfelelően alakult: 2011-ben a vállalkozások árbevételének felét a szolgáltatási szektor szereplői, 44%-át az ipari vállalkozások, 4,3%-át az építőipar, 2,3%-át az agrárium vállalatai adták. A mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás terület kivételével minden más ágazatban a legtöbb vállalkozás a Közép-Magyarország régióban található, ezen kívül szinte minden területen a Közép-Magyarország régióban van a cégek 30-60%-a. A 2003-2008 közötti időszakban a mezőgazdaság, vad-, erdő-, halgazdálkodás területen működő vállalkozások száma minden régióban csökkent; az Észak-Alföld, Dél-Alföld régiókban a legmagasabb az ezen a területen működő vállalkozások száma, Észak- Magyarországon és Közép-Dunántúlon alacsonyabb. A 2008-2011 közötti időszakban a mező- és erdőgazdaság, halászat tevékenységet választó cégek számának alakulásában fordulat következett be, a Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl és Dél-Dunántúl régió kivételével a többi régióban növekedett a cégek száma. 2003-tól az iparban is csökkent a vállalkozások száma; a legkevesebb vállalkozás Dél-Dunántúlon, az építőiparban pedig Dél- Dunántúlon és Észak-Magyarországon volt. Az építőiparban a cégek közel egyharmada a Közép-Magyarország régióban van; a területen működő vállalkozások száma 2006-tól minden régióban csökken, 2008-tól még jelentősebb a visszaesés 2008-hoz képest a leginkább Észak-Magyarország régióban csökkent a cégek száma, 12%-al. A kereskedelem, javítás területen működő vállalkozások száma 2003-hoz képest mindenhol csökkent, legjelentősebben az Észak-Alföld és Dél-Dunántúl régiókban, növekedés csak 2011-re a 92

Közép-Magyarország régióban figyelhető meg. A szálláshely szolgáltatás, vendéglátásban működő vállalkozások száma a Közép-Magyarország régió kivételével, ahol 2003-tól kezdve alacsony szintű ingadozás figyelhető meg mindenhol csökkent; 2008-tól csak a Közép- Magyarország régióban növekedett az ezen a területen működő cégek száma, 2008-2011 között 7%-al. 2003-2008 között a szállítás, raktározás, posta, távközlés vállalatainak száma minden régióban csökkent, 2008-tól az információ és kommunikáció ágazatban érdekelt vállalkozások száma viszont minden régióban növekedést mutat, legerősebben a Közép- Magyarország régióban, ahol a cégek kétharmada van. 2003-2008 között a pénzügyi közvetítés területen működő vállakozások száma rendkívüli módon bővült minden régióban, azonban 2008-tól kezdve a pénzügy, biztosítás területen minden régióban csökkent a vállalkozások száma. Az ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatások területen 2003-tól minden régióban növekedett a cégek száma 2007-ig, amikor szinte minden régióban csökkent; 2008- tól viszont az ingatlanügyletekkel foglalkozó vállalkozások száma minden régióban növekedett. Az oktatás területén 2003-tól minden régióban nőtt a cégek száma, 2003-2008 között 2003-hoz képest jelentős, 20%-os növekedés figyelhető meg az Észak-Magyarország, a Közép-Magyarország és a Nyugat-Dunántúl régiókban; 2008-tól kezdve a növekedés tovább folytatódott. Az egészségügyi, szociális ellátásban 2003-tól minden régióban növekedett az érinett cégek száma. 2003-2008 között az egyéb közösségi, személyi szolgáltatások területen működő vállalkozások közel 40%-a a Közép-Magyarország régióban volt, az időszakban a régiókban általában a cégek számának növekedése tapasztalható, kivéve a Dél-Dunántúl régiót, ahol csökkent a cégek száma. 2008-tól az adminisztratív és a szakmai szolgáltatást támogató tevékenységgel foglalkozó vállalatok száma csökkent, azonban a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területen jelentős növekedés tapasztalható, csakúgy, mint a művészet, szórakozás és szabadidő területen. 2003-2011 között a külföldi vállalkozások száma országosan növekedett, a 2003-as adatokhoz képest 2011-re a Közép-Magyarország régióban 31%-al nőtt, az Észak-Alföld régióban viszont 66%-al csökkent. Míg 2003-ban a külföldi vállalkozások 61%-a volt a Közép- Magyarország régióban, ez 2011-re 71%-ra nőtt. Az ágazati összetételt vizsgálva a régiók között számottevő eltérés tapasztalható, azzal együtt is, hogy minden régióra a szolgáltatási szektor túlsúlya jellemző. 93

14. ábra: A külföldi érdekeltségű vállalkozások számának megoszlása összevont gazdasági ágazatok szerint, 2011 Forrás: KSH 2013e, 15o. A régiókban növekedett a külföldi érdekeltségű vállalkozások külföldi tőkéje is, azonban ennek regionális elosztása rendkívül egyenlőtlen: 2011-ben a Közép-Magyarország régióba került a külföldi tőke 59%-a, a Nyugat -Dunántúl régióba áramlott a tőke 21%-a. A nonprofit szervezetek száma minden régióban növekedett, amely elsősorban a kultúra és szabadidő tevékenységcsoportokban bekövetkező növekedésben mutatkozott meg. Beruházás A beruházási tevékenységben 1993-tól 2005-ig majdnem folyamatos növekedés volt jellemző, 2006 2011-es időszakot viszont stagnálás, illetve csökkenés jellemezte. A 2009. évi beruházások volumene mintegy 44%-kal haladta meg az 1989. évit, de a 2005. évinél 11%- kal alacsonyabb volt. A beruházások teljesítményértéke regionális felosztásban rendkívül egyenlőtlen, itt is meghatározó a Közép-Magyarország régió részesedése az összes beruházásból 2004-2007 között 50-54%-al, 2008-2011 között pedig 35-44%-al részesedett. 31. táblázat: Beruházások teljesítményértéke, beruházás összesen, millió Ft Területi egység 2008 2009 2010 2011 Közép-Magyarország 1 556 743 1 645 135 1 523 114 1 377 569 Közép-Dunántúl 466 971 391 486 447 133 393 626 Nyugat-Dunántúl 427 934 334 271 356 158 553 747 Dél-Dunántúl 290 036 362 510 321 146 335 893 Észak-Magyarország 338 437 254 542 303 231 329 747 Észak-Alföld 384 240 374 512 405 716 430 168 Dél-Alföld 353 568 367 403 413 179 456 382 Alföld és Észak 1 076 244 996 458 1 122 126 1 216 297 Ország összesen* 3 876 961 3 781 552 3 816 402 3 938 454 * Az országhatáron kívüli tevékenységgel együtt 94

A beruházások növekvő hányada a szolgáltatások, elsősorban a piaci szolgáltatások fejlesztését célozta. A termelő ágazatok közül a mezőgazdaságra viszonylag kevés, a feldolgozóiparra jelentős hányad jutott. Nagy szerepet kapott az infrastruktúra fejlesztése, különösen az autópálya-építés, a közcsatorna-hálózat, valamint a gázvezeték-hálózat bővítése. 15. ábra: A működő vállalkozások beruházási teljesítményértéke összevont gazdasági ágak szerint, 2011 Forrás: KSH 2013e, 26o. Kutatás-fejlesztés A rendszerváltást követően a kutatási és fejlesztési tevékenységet jelentős szerkezeti átalakulás jellemezte; a nagyvállalatok megszűnésével eleinte csökkent a vállalati kutatóhelyek száma, később a kisebb gazdálkodási egységek szerepe a kutatási-fejlesztési tevékenységben is erősödött. Ugyanakkor a ráfordítások között a korábban legnagyobb részt képviselő vállalati ráfordítások 1992-re jelentősen visszaestek, a tevékenység döntő forrása a központi költségvetés lett. Az emberi és anyagi erőforrások a gazdasági visszaesés és stagnálás időszakában csökkentek, majd az 1990-es évek végétől a kutatás-fejlesztési ráfordítások, a beruházások és a létszám lassú emelkedésnek indultak. A szerkezeti változás a költségvetési szektor arányának csökkenésével és a vállalati szféra, valamint a felsőoktatás kutatásban betöltött szerepének erősödésével járt. Magyarországon a GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások két évtizeden át végig 1% alatt mozogtak, 2008 óta az érték valamelyest meghaladja az 1%-ot. 95

16. ábra: A kutatás- fejlesztési ráfordítások nagyságának és GDP-hez viszonyított arányának alakulása (2011-ben előzetes GDP adatokkal számolva) Forrás: KSH 2013d, 3o Dinamikus növekedés csak a vállalkozási szektorban következett be: a ráfordítások forrásai között 2007-ig az állami költségvetés volt a legjelentősebb, 2007-ben az államot utolérték, majd meg is előzték a vállalkozások, 2008-ban pedig már az összes ráfordítás 48%-át a vállalkozások, 42%-át az állami költségvetés biztosította. 2011-re a K+F-ráfordítások közel kétharmada már a vállalatoknál jelentkezett. Ezzel párhuzamosan a felsőoktatási szektorban stagnálás, az államháztartási szektorban pedig folyamatos csökkenés történt. 32. táblázat: Kutató-fejlesztő helyek összes K+F-ráfordítása, millió Ft Területi egység 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 138 789,8 163 076,2 158 761,2 172 244,8 192 344,4 202 588,6 219 237,8 225 380,8 Közép-Dunántúl 9 673,4 11 336,8 12 916,4 15 068,7 16 451,9 16 476,9 18 637,4 27 332,5 Nyugat-Dunántúl 6 736,6 9 431,2 14 819,0 14 299,5 13 960,5 15 532,3 18 256,1 17 294,8 Dél-Dunántúl 6 458,5 6 926,1 6 072,4 5 738,4 7 238,5 7 927,6 10 807,0 16 863,4 Észak-Magyarország 5 890,3 7 362,9 8 372,8 9 153,0 11 919,6 11 354,3 11 571,7 12 606,1 Észak-Alföld 17 913,3 18 113,5 20 446,0 25 997,3 29 256,0 27 320,5 26 861,9 31 621,1 Dél-Alföld 14 658,2 16 941,3 18 983,1 18 558,3 22 690,9 23 616,5 25 661,0 27 058,6 Régiók szerint nem besorolható 7 643,9 4 765,2 5 321,9 5 328,0 5 296,9 5 393,8 5 504,4 5 526,1 Összesen* 207 764,0 237 953,2 245 692,8 266 388,0 299 158,7 310 210,5 336 537,3 363 683,4 * tartalmazza a tudományos fokozatok tiszteletdíjára, illetménykiegészítésére, valamint az ösztöndíjasok illetményére a költségvetési forrásból kifizetett összegeket A K+F szektorban dolgozók létszáma az 1990-es évek közepéig csökkent, aztán az évtized második felétől növekedés figyelhető meg egészen 2006-ig, majd egy átmeneti stagnálást követően 2009-től ismét növekedett a kutatói létszám 2005-höz képest 2011-re a K+F helyek száma a legtöbb régióban növekedett. Magyarországon 2012-ben 3090 kutatóhelyen végeztek kutatás-fejlesztési tevékenységet, amely 2005-höz képest 22%-os növekedést mutat. 2011-ben a kutató-fejlesztő helyek fele 96

Közép-Magyarországon működött, ezen belül is 44%-a Budapesten koncentrálódott, ugyanez figyelhető meg 2012-ben is. Az elmúlt időszakban a régió vezető szerepe tovább erősödött annak köszönhetően, hogy a K+F helyek száma az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedett. Szintén az országos szint feletti bővülés következett be a Nyugat-Dunántúlon, Észak- Magyarországon valamint a Dél-Alföldön. 33. táblázat: Kutató-fejlesztő helyek száma Területi egység 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 1 204 1 339 1 374 1 332 1 379 1 471 1 499 1 550 Közép-Dunántúl 161 185 186 176 188 203 195 221 Nyugat-Dunántúl 188 210 216 201 229 256 245 239 Dél-Dunántúl 206 235 246 246 210 203 202 207 Észak-Magyarország 141 172 173 195 209 191 196 204 Észak-Alföld 300 310 335 342 325 307 293 297 Dél-Alföld 316 336 310 329 358 352 370 372 Összesen 2 516 2 787 2 840 2 821 2 898 2 983 3 000 3 090 2011-ben a kutatások ráfordításainak tudományágankénti összetételére vonatkozóan a déldunántúli régió kivételével a legnagyobb arányú összeg minden régióban a műszaki tudományok fejlesztésére jutott. Közép- és Dél-Dunántúl kivételével a források második legmagasabb hányadát természettudományi kutatásokra koncentrálták - Közép- Magyarországon és Észak-Magyarországon az informatikai fejlesztésekre, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon pedig a biológiai tudományok kutatásában volt magasabb a ráfordítások aránya a tudományegyetemeken végzett kutatási tevékenység eredményeként. 17. ábra: A kutató- fejlesztő helyek k+f ráfordításainak megoszlása tudományágak szerint, 2011 Forrás: KSH 2013d, 16o. 97

Az orvostudományok kutatására az orvosi egyetemeken folyó kutatási tevékenységnek köszönhetően a Dél-Dunántúl kiemelkedően magas részarányt képviselt 2011-ben, de a két alföldi régióban is magas volt az orvostudomány részesedése, azonban e három régióban felhasznált összeg együttese is csak megközelítette a Közép-Magyarország régióban jelentkező ráfordításokat. A mezőgazdasági tudományok K+F-ráfordítás arányaiban a Dél- Dunántúlon (16%) volt a legmagasabb. 3.4 Gazdasági ágazatok Mezőgazdaság A magyar mezőgazdaságban a kilencvenes években végbement politikai rendszerváltás és a piacgazdaságra való átállás alapvető változásokat hozott; a bel- és külpiaci lehetőségek beszűkülése együtt járt az ágazat termelési- és tulajdonszerkezetének átalakításával, az agrárágazat társas vállalkozásainak száma megemelkedett. A mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez 1990-ben 14,5%-al, 2009-ben csak 3%-kal járult hozzá. 2012-ben a mezőgazdaság a bruttó hazai termék termeléséhez 3,2%-os aránnyal, a bruttó hozzáadott értékhez 3,8%-kal járult hozzá, az agrárgazdaság aránya a beruházásokban 5,8%, a foglalkoztatásban 5,2% volt. Az ország összes földterületének 40%-át gazdasági szervezetek, 32%-át egyéni gazdálkodók használták 2011-ben. A mezőgazdaság részaránya a kilencvenes évektől szinte folyamatosan csökkent a foglalkoztatásban, illetve a nemzetgazdaság bruttó hozzáadott értékében ezzel összefüggésben a bruttó hazai terméknek az előállításában is, valamint a beruházásokban ingadozott. A növénytermesztés nagyobb mértékben járul hozzá a bruttó termelési értékhez, az állattenyésztés egyre kisebb mértékben. 18. ábra: A mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának megoszlása Forrás:KSH 2013f, 16 o. 98

A mezőgazdaság munkaerő-megtartó ereje gyengült: a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatotton belül az 1990-es 14,2%-ról 2009-ig 4,6%-ra esett vissza. 19. ábra: Mezőgazdasági munkaerő-felhasználás (2004=100) Forrás: KSH 2013f, 18 o. A régiók mezőgazdasági területének nagysága és termelési adottságai eltérőek, így kibocsátásuk is egyenlőtlen képet mutat. A természetföldrajzi adottságok következtében a két alföldi régióban található az ország szántóterületének több, mint 40%-a, a gyümölcsösök több mint fele, a szőlőterület harmada, és az állattenyésztést szolgáló gyepterületek mintegy fele. 34. táblázat: Földterület nagysága, ezer hektár Területi egység 2000 2005 2010 2011 2012 Közép-Magyarország 736,9 743,0 745,4 748,3 749,9 Közép-Dunántúl 1 054,8 1 103,1 1 118,6 1 118,3 1 118,9 Nyugat-Dunántúl 1 167,8 1 123,4 1 113,0 1 113,2 1 113,3 Dél-Dunántúl 1 353,4 1 346,6 1 353,4 1 353,4 1 351,6 Észak-Magyarország 1 330,6 1 318,6 1 315,9 1 315,0 1 315,1 Észak-Alföld 1 815,3 1 817,9 1 813,7 1 811,0 1 812,1 Dél-Alföld 1 844,2 1 850,7 1 843,4 1 844,2 1 842,6 Ország összesen 9 303,0 9 303,4 9 303,4 9 303,4 9 303,4 Értelemszerűen a területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: Észak- és Dél-Alföld folyó alapáron a teljes kibocsátás 47%-át adják, ezzel szemben a kis területű Közép-Magyarországról csupán 6%-a, a hegyvidékes Észak- Magyarországról pedig 9%-a származott 2012-ben a kibocsátásnak. A kibocsátáshoz hasonlóan az alföldi régiókban és Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb a termelési tényezők 99

jövedelme és a vállalkozói jövedelem. Az egy hektár mezőgazdasági területre jutó kibocsátás, azaz a termelési intenzitás is eltérő regionális viszonylatban. 20. ábra: A mezőgazdasági kibocsátás intenzitása, 2005, (egy hektár mezőgazdasági területre jutó, ezer Ft) Forrás: KSH 2007, 12 o. Átlag feletti intenzitást Közép-, Nyugat-Dunántúl és a két alföldi régió mutatott 2012-ben. Az előző évekhez hasonlóan az átlagostól nagymértékben Észak-Magyarország mezőgazdasága maradt el. Az intenzitás országos értéke nem változott 2011-hez képest, azonban Dél-Alföld régió évről-évre hátrébb kerül a sorrendben, pedig 2009-ben még a legmagasabb értéket itt mérték. 21. ábra: A mezőgazdasági termelés intenzitása régiónként, 2012, (egy hektár mezőgazdasági területre jutó kibocsátás alapáron) Forrás: KSH 2013g, 4o. 100